Tékozló Homár

Hibás árut akcióznak az IKEÁ-ban

2011.08.30. 11:58 | juszka | 128 komment

Naiv IKEA vásárló azt gondolta, az akciós termék is ugyanúgy összerakható, mint a többi. Nagyot tévedett, a bútor alkatrészei sehogy sem akarnak úgy illeszkedni, ahogy kellene, az áruház minőségellenőre pedig állítja, a hibás termék a jó. 

Nemrég akciósan vásároltunk az örs vezér téri IKEA-ban különféle méretű Hemnes fiókos szekrényeket. A kis szekrény összerakása után, bármilyen precízen is végeztük, kiderült, hogy a fiókok nem csúsznak a helyükre, a fiókok előlapja ütközik a szekrény előlapjával (azaz a kerettel, amibe bele kellene csúszniuk). A lényeg azonban nem ez.

Mindegyik szekrény összerakásánál megfigyeltem, hogy némelyik ún. excenteres lapösszehúzó csavart nem lehet "rendesen" meghúzni ("rendes" meghúzás alatt azt értem, amit a korábbi évek során vásárolt IKEA bútoroknál tapasztaltam, azaz az excenter csavart meghúzva egy bizonyos elfordulás után az "bekattan" a helyére, azaz ütközésig fordul, és innentől stabilan tart). Ehelyett, miközben próbálom meghúzni (várva hogy bekattanjon), az történik, hogy vagy nem húzom meg "bekattanásig", vagy szétnyílik és eltörik az excenter csavar, vagy kihúzza a helyéből a hosszú csavart, aminek a fejébe belekapaszkodik.

A gond az lehet, hogy a problémás excenter csavarok helyét gyárilag nem pontosan fúrták ki, elég csak 1-2 milliméterrel távolabb fúrni az elem szélétől, és már nem képes annyit elfordulni, hogy a hosszú csavar feje elérje a stabil helyzetet.

Ez azért probléma, mert ezek a rögzítési rendszerek úgy vannak kitalálva, hogy a stabil helyzetben (azaz ütközésig elfordítva) tartsanak rendesen, és az instabil helyzetben minden apró lökés ami a bútort éri az excentert elfordulásra kényszeríti, ami végül kilazul, és nem tart tovább.

Kihívtuk az IKEA minőségellenőrét, aki nem ismerte el a hibát, szerinte így jó, és ha nem tetszik, forduljunk a fogyasztóvédelemhez. Ez azért érdekes, mert azt ő is látta, hogy bizonyos illesztéseknél az excenterek korrektül elfordíthatóak, és ütközésig csavarva őket teljesen máshogyan tartanak, mint a problémás helyeken. Nyilván jó oka volt rá, hogy ne ismerje el, hiszen ha a mienkről bebizonyosodik, hogy rosszul lett legyártva, az aligha egyedi hiba, amit az is alátámaszt, hogy az általunk vásárolt 4 szekrényből eddig 3-nál tapasztaltuk (a negyediket még nem bontottuk ki)

Így utólag már az is érthető, miért épp erre a termékcsaládra volt akció amikor vásároltuk. Most itt tartok, fogalmam sincs, hogy van-e Magyarországon olyan fórum, ami képes megvédeni a fogyasztót a multik ilyen fokú arroganciájától és nemtörődömségétől.

Minden építő jellegű választ előre is köszönök.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

parapali 2011.08.30. 12:06:38

Ha megvan a doboza szétszedni a cuccost és visszavinni az ikejába!ennyi!
csomó idegtől megóvód magad!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.30. 12:06:42

"a fiókok előlapja ütközik a szekrény előlapjával"

Fordítva kell fölszerelni az előlapot. (Illetve NEM fordítva.)

Egyébként meg: faragasztó.

Az ikeja meg faragatlan.

Dr. Kix 2011.08.30. 12:06:55

A szokásos út: vásárlók könyve -> bevizsgáltatás -> békéltető testület -> per.

Ha van egy kis eszük, már az első lépés után átgondolják a stratégiájukat.

Rosszindulatú Vászka 2011.08.30. 12:07:32

Az internet nagyon jó dolog, de a használatánál figyeljünk arra, hogy ne sértsünk meg másokat ok nélkül.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.30. 12:08:03

fogyasztóvédelem, aztán majd kapsz pár kupont amit ugyanott levásárolhatsz,de akciósra nem érvényes :)))

mortalwombat 2011.08.30. 12:09:26

így van, csomagold, és vissza a feladóhoz minőségi kifogással élve, ha nem fizetik vissza, vásárlók könyve.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.30. 12:12:54

Visszaviszed, visszaveszik. (Ezt kellett volna tenni az első hibás darab után.)
Faragasztó??? Nooooormális?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.08.30. 12:22:34

Akkor szépen sorjában:
-Nenyit rábasztál-e az asztalra?
-Wd-40el befújtad-é a csavarokat?
-WD-40el befújtad-é az egész Ikeát?
-Tudtad-é,hogy ott nem adnak inygé vizet? Mégis bementél?
-Megannyi kérdés!
-Az Ikeába járni ősi román szokás!
-Bútort csak az Aldiból vagy az ukránoktól!
-Egy ókori dakota mondás szerint:"ami óccsó az szar is (meg ami drága az is)"
-Sünt az Ikeának!
-EDEmmeg a poszt-tolót!
-Amúgy a posztolót lehet mán?
-Szúrnám!
-Első!!!
-Második!!!
-Félegy van mingyán!
-Aki a vonal alá ír,annak jár a sün, ez FONTOSCH!!!!!!!!444 négy
________________________________________

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.30. 12:24:07

IKEA-bútort kizárólag az ALDI-ból.
Ott még le is térdepülnek eléd, ha nem kattanik, úgy szerelik össze neked a dolgos két kezükkel.

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.08.30. 12:24:36

"Faragasztó??? Nooooormális?"
Csak szimplán nő. Gobdolkodásban legalábbis mindenképp.

vape 2011.08.30. 12:24:40

Írj egy e-mailt az anyacégnek, másolatot kapjon az Ikea Magyarország is. Szerintem változni fog az álláspontjuk 1-2 napon belül.
A kibontott dobozt visszavinni annyiből nem menő, hogy akkor 10-20%-kal kevesebb pénzt adnak csak vissza. Bár ha 5e Ft volt a szekrény, akkor ez lehet bevállalható összeg.

Az Ikea efféle hozzáállása számomra furcsa. Tapasztalataim alapján a legkevésbé kekeckedő csapatnak tartom őket ebben az országban. Kinyitató kanapét is vettek már vissza tőlem kb. 3 év után (pár hónappal a garancia lejárta előtt). El is szállították saját költségen, az vásárláskori árát meg fillérre pontosan visszaadták.

gergo1000 2011.08.30. 12:25:37

@estrella negra:
Kivéve, ha drágább a szállítás, mint a bútor. Ha mozdítható, akkor mindenképp vissza kell vinni és visszakérni a pénzt.

Amúgy van egy Békéltető Testület nevezetű hely, oda kell fordulnod. Nekem egyszer sikerült nyernem ott az IKEA-val szemben. Más esélyed nincs, mert az IKEA magyarországi vezetői tipikusan, buta, de sokra jutott beképzelt emberek. (szerény véleményem szerint). Minden ilyen vacak kis ügyből személyes ügyet csinálnak, és arra törekednek, ha már egyszer kimondtak valamit azt semmiképpen ne kelljen megmásítani. Úgyhogy észérveket felejtsd el nyugodtan, nem érdekli őket.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.30. 12:36:38

Remélem, Ingvar Kamprad olvassa a Homárt, és intézkedik.

tugezőőr uuuii uuillö 2011.08.30. 12:40:00

Én még nem találkoztam olyan IKEA bútorral, amit probléma nélkül össze lehet szerelni. Szerintem a fél-gyártási hibás bútorokat árulják itt délen.

Skodakék Fábia 2011.08.30. 12:40:14

Most megtanultam mi az az excenteres csavar.
Igaz, egy darabig eltartott amíg felfogtam a poszter magyarázatát.
Innentől világos a faragasztó használata is. Csak azt nem az excenteresbe kell nyomni, hanem a tiplit kell megkenni vele és hagyni a francba a rossz csavarokat ( mert tipli tuti kell legyen az excenteres mellett)
Ennek egy kátránya van, hogy utána kicsit lehetetlen szétszedni. De asztalos ismerős is így dolgozik, Ő összerakja, oszt jólvan.

Leone_510 2011.08.30. 12:41:07

ikeában asztal kinéz mert összecsukható, 47 ropi. barátnő figyelmes és szól, hogy jyiskben van akció összecsukható asztalra, lusta voltam de megnéztük, masszívabb, anyagból van, 23,5 ropi. azonnal megvettem, azóta lekerült a 130 ropis matrac is az ikeából beszerezendőek közül, nem maradt más mint az összecsukható kerti székek, és ez jól van így , ikeáról ennyit tudok elmondani

Manci néni, a szomszéd 2011.08.30. 12:44:29

Fúrógép, tipli, enyv. Ahogy régen is csinálták.

Rosszindulatú Vászka 2011.08.30. 12:45:22

Lehet, hogy az volt neve, hogy "ragasztanivaló hibás bútor", vagy hogy "deréxögmentes réses szekrény" csak a poszttoló nem tud svédül.

Skodakék Fábia 2011.08.30. 12:47:17

@Leone_510: nagyon várom már a posztot amikben ezen olcsó dolgokat szidod majd...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.08.30. 12:49:24

Két lehetőség van: vagy az Ikeja hülye, vagy a poszt toló. Ennek eldöntésére van egy remek lehetőség, az Ikeja összeszerelés szolgáltatása. A poszt toló megrendeli a szolgáltatást, az ikejás kijön, és összeszereli. Ha művelet sikeres, akkor bukta az összeszerelés díját, de bizonyítékot szerzett a saját hülyeségére. Ha a művelet sikertelen, akkor nem fizet, ellenben bizonyítékot szerzett, hogy az ikejás minőségellenőrnek kijár egy sün alakú végbélkúp.

U.i.: Abból a kis, kerek összehúzó csavarból kétféle méret van. Egy laposabb, meg egy mélyebb. Ráadásul néha egy bútorhoz mindkét féle van, csak máshová kell. Meg-e nézte-e a posztoló-e, hogy nem-e a másikat-e adták-e hozzá?

qtyqruty 2011.08.30. 12:50:17

"Kihívtuk az IKEA minőségellenőrét, aki nem ismerte el a hibát, szerinte így jó, és ha nem tetszik, forduljunk a fogyasztóvédelemhez." - ezt kell tenni. Annyi különbséggel, hogy az IKEA kötelessége vizsgálatra küldeni a szekrénykédet.
Nem az IKEA minőségellenőre fogja megmondani, hogy hibás vagy nem hibás a szekrény.

A Spanyol Inkvizíció 2011.08.30. 12:53:23

én már kurvasok ikeás bútort összeraktam, de még soha semmi nem volt elbaszva.

akinek meg nem jó, az hívjon asztalost, az még sokkal szarabbul dolgozik.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.08.30. 12:55:39

@Adaptive-Biocinetic-Reactive-Ablative-QuantumArmor: Nekem kétszer volt ikejás bútorral bajom, pedig raktam már össze párat. Egyszer az összeszerelési útmutató újbóli átolvasása után megoldódott, magyarán én voltam a hülye. Másodszorra egy 5-ös fúró alkotó alkalmazásával előállítottam az a lukat, amit a gyárban lefelejtettek. (Gondolkiodás, hogy mit cseszhettem el: fél óra, kétszeri pontos mérés,, ellenőrzés és utánmérés: 5 perc, fúrás: 15 mp. Persze vissza is vihettem volna az ügyfélszolálatra, csak az két óra és 15 km autózás lett volna.)

Egyéves Önkéntes 2011.08.30. 12:57:02

@Leone_510: jó, de a jysk az dán, és ha ott vásárolsz, akkor a kapitalistákat támogatod.
miért nem jó neked a színmagyar IKEA?

Hargita 2011.08.30. 13:02:18

Nem csodálkozom. Két hónapja kinéztünk egy összecsukható kanapét, ami legolcsóbb huzattal 54E Ft volt. Másoknak is tetszett, biztos vagyok benne, hogy sokan vesznek ilyet. Hétvégén elmegyünk megvenni, ki van írva, hogy 60E Ft. Kérdezzük, hogy mi történt, magabiztos stílusban közlik, hogy hát felemelték a (legolcsóbb)huzat árát. A népszerű terméknél nem az lenne a lényeg, hogy örülünk hogy sokan viszik, ad absurdum csökkentjük az árát? Szerintem csúnya húzás volt.

aha, persze 2011.08.30. 13:06:25

Kicsit sok kezd lenni ez a heti két IKEA lejáratós "hír" mennyiség.

serfecs (törölt) 2011.08.30. 13:08:58

@vape: 30-cal. Kicsomagolt árut 70%-on vesznek vissza. Ez persze csak a meggondoltam magam típusú visszavitelekre vonatkozik, minőségi kifogás az más tészta.

A Spanyol Inkvizíció 2011.08.30. 13:09:18

@Hargita: szerintem te ne menj be a benzinkútra, nagyon felmérgeled magad

Skodakék Fábia 2011.08.30. 13:25:56

@A Spanyol Inkvizíció: a héten mehet, elvileg nem változik a benzin ára
Bár tudok egy kutat ahol pénteken mindig drágább a nafta mint általában...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.08.30. 13:47:48

Enyv vagy ragasztó, fúrógép, csapolás esetleg némi vasalat.

Mondjuk az ilyen bútorlap szerintem nem túl masszív, én legalábbis odacsavaroztam a falhoz, így tart a szekrény rendesen :)

Mivel a minőségi hibát nem ismerik el így max. mehetsz a fogyvédhez hátha vagy morogsz és kussolsz.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.08.30. 13:57:28

@Csokis:
Itt a megoldás!

Persze előfordulhat, hogy rossz alkatrész lett csomagolva, egy ilyen szerelőnél meg alapból van mindenből pár amit sunyin kicserélhet. Így az "én megmondtam" érzés erősen csökken. :)

Papundekli 2011.08.30. 14:14:47

Az általam vásárolt nem kevés mennyiségű IKEÁs cuccról az a véleményem, hogy a design az jó, de a minőség az sajnos nem. Magyarul több bútorom a széthullás határán van. Az viszont alapszabály, hogy az itt vásárolt termék egyszer állítható össze, aztán hulladékfának még jó legközelebb. Különösen fájó, hogy egy-egy gardrób murva sokba van és nem valami tartós. Eddig mindent össze tudtam rakni, persze lehetnek hibák.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.08.30. 14:38:48

@Papundekli: Szerintem az IKEA bútorok első lakásba, első bútornak tökéletesen megfelelnek, nyilván senki nem gondolja azt egy Klippan kanapéról, hogy az 100 év múlva a Sotheby's -nél lesz árverezve.

Így kell hozzáállni a dologhoz és akkor a legjobb bútorok, nem is túl drágán.

Az összeszereléshez: én is rengeteget összeraktam már nem csak magamnak, másoknak is és eddig egyszer volt olyan, hogy egy ágy, matrac alatti lecéről hiányzott egy furat. Azt kifúrtam magam a többi mintájára és kész, semmi baj nem volt vele.

Amúgy én is úgy tudom, ha vmi nem tetszik azt vissza lehet vinni és nem kekeckednek. Vidd vissza, mondd, h meggondoltad magad és hozz egy másikat. Ha nem megy, akkor tetszik az egyik fentebbi hozzászóló 5lete. Hívd ki a szerviz szolgálatot, és akasszák a hóhért. Persze ha nekik sikerül, az tényleg égő a poszt tolóra nézve! :-)

Papundekli 2011.08.30. 14:55:46

@klarky: nálam is első bútorok főleg:) Egyébként pedig miért ne lehetne a Sotheby'snél száz év múlva árverési darab. Mondjuk rátesznek egy Munkácsyt és mehet is árverésre.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.08.30. 15:10:43

@Papundekli:
Mondjuk, ha nincs jól összeszerelve,akkor nem,mert mozog. A végén még leesik róla a kép :D

pengusz 2011.08.30. 15:17:54

Magyarország... Ez itt az én hazám :)

Hegyirablo 2011.08.30. 15:19:36

@estrella negra: Azt gondolom, inkább a Mein Kampf-ot olvassa.

Secnir 2011.08.30. 15:44:36

ehehe.
bútort az asztalostól. így jártál kedves poszt toló.
vagy előveszed az Ezermester aktuális számát, és nekiállsz megcsinálni. Nekem a korlát a pincelejáróhoz 4 nap volt (vágás, csiszolás, festés, felfúrás). egy ajánlatot kértünk, az volt olyan 200e. na azt takarítottam meg.

Anti Anyag (törölt) 2011.08.30. 15:47:32

Akcióznak olyan lámpát, amelyek egyik eleme eltört és eleve használhatatlan.

Az IKEA a nem jó minőség szinonímája, így értelmetlen odamenni minőségi kifogásokkal. A kínaihoz sem mész vissza.

Persze sok helyzetre megoldás az IKEA, de strapabíró igényes cuccokra nem.

Roberto Carlos 2011.08.30. 15:54:55

@Anti Anyag: hülyeséget beszélsz
egy csomó minden nagyon is jó onnan

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.30. 16:26:57

@Hegyirablo: Most, hogy egyes helyeken (pl. Malmö) alig lehet szőke üstökkel találkozni, nincs kizárva, hogy bele-belenéz.

vasgyuszi 2011.08.30. 20:54:05

Nomármost ez Münchenben úgy nézett ki, hogy a sok szó nélkül visszacserélt elem után még azt is felajánlották, hogy árengedményt adnak a pakkra, mert annyit szívtam vele. Én anno a Hopen családból rendeztem be a hálószobát és 1680 Eurót hagytam ott. Erre kaptam 10 százalék kedvezményt a végén. Persz idobe és járkálásba került az elemek visszacserélgetése, ez tény.

kewcheg 2011.08.30. 20:56:55

Lehet pár dologba belekötni az IKEÁban,- pl.tegezés- de a a posztban leírtakkal pont ellentétes a tapasztalatom.Roppant geci,kekec és bogaras vásárló vagyok,eddig kb. 3-4x cserélt nekem az Ikea Miskolcról!!! néha olyan esetben,amikor mi okoztuk a hibát összszerelés közben,és szó nélkül,blokk nélkül,elfaxolva a vásárlás körülbelüli időpontját.Szóval,emiatt aligha hiszem el a leírtakat.Ami pedig a minőséget illeti, furatok,vasalatok,csavarok száma stb.eddig mindig rendben volt,az más kérdés,hogy némelyik termék összszereléséhez -annak bonyolultsága miatt- van akinek asztalost kell hívni.(szerencsére nekem nem.)

odamondó 2011.08.30. 21:53:20

családom különböző tagjai többször cseréltek több bútort is IKEAnal van ami önhibából van ami amúgy ment tönkre és mindent egy büdös szó nélkül cseréltek. (legalább 6 alkalomról beszélek nem 1szeri eset)

linfury 2011.08.30. 22:00:57

Ezt mondjuk azért nem értem, mert vittünk vissza már kanapét is - gond nélkül visszavették, sőt, mikor a telefonos kisasszonnyal beszéltem, azt mondta, vigyük a matracot is, azt is cserélik - meg a huzatot is ... pedig csak a külön megvásárolható kerettel volt gond

Félre Beszélő 2011.08.30. 22:03:25

Nekem is sok a bajom az IKEÁ-val. A múltkor is például, vettem egy Tillentök kanapét, de akárhogy is raktam össze, mindig Fingszjó fotel lett belőle, de hallottam ennél durvábbakat is. Egyébként a stabilitással speciel nincs bajom, igaz, hogy én mindent hozzácsavarozok a falakhoz, nálunk még a poharak is rögzítve vannak (bár néha problémás így inni, de legalább nem esik le). Sőt: az IKEÁ-s bútor annyira stabil, hogy az excenteres csavarokat soha nem is tesszük bele, mégis a mi házunk vészelte át a legjobb állapotban a legutóbbi 19,8-as földrengést, így gyakorlatilag kijelenthetem, hogy az IKEA jobb, mint a vasbeton falazat.

Szóval szerintem humbug ez a poszt, na.

vyctoor 2011.08.30. 22:06:58

az a "kattanás" egyébként tényleg nem szükségszerű a masszív összeszereléshez, ugyanis az az út, amég a kattanásig elér a "csavar feje", az hullámos, ezért máshol is meg tud akadni... ha erről az állásról szeretnéd kicsavarozni, azt érzed, h tök könnyű, mintha semmit nem tartana, de érdekes módon tart. Legalábbis nálam tart sok bútorban, sok éve.
Ha pedig mindenképp igényled a kattanást:), az összeillesztendő elemek illesztési felületét mindig alaposan takarítsd le, fújkáld meg, ne legyen ott semmiféle forgács. Sokszor ezen dolgok miatt is kattanástalan marad a dolog :D

bozs 2011.08.30. 22:07:17

Ezért jobb használtan venni a HEMNES komódot a svédBÚTORon. Azt a mostani tulaj egyszer már összerakta, tehát úgy tudod megvenni, hogy előtte ki is próbálhatod. Csak akkor kell elhozni, ha tökéletes. Ja, és még olcsóbb is, mint az új. ;)

A cím: www.svedbutor.hu

ze11 2011.08.30. 22:22:59

@Adaptive-Biocinetic-Reactive-Ablative-QuantumArmor: Akkor ne szerelj bútort, mert nem neked való. Néhány lakást, kezdve a konyhával (mosogatóval, vizeskedéssel, gépekkel együtt), szoba, nappali estébé már összeraktam bútorilag, és nem volt gondom.

Ja, azt az A4-es méretű füzetet nem véletlenül csomagolják hozzá az összes bútorhoz, abban megfelelő agyi kapacitással (nem kell túl sok hozzá egyébként) szépen követhető, hogy mit, hogyan és hova.

ze11 2011.08.30. 22:28:06

@A Spanyol Inkvizíció: Ott a pont... Újdonsült ismerős rácsodálkozott néhány dologra egy frissen összerakott IKEA-s konyhán... pl. arra, hogy a fiókot, legyen akármennyire telepakolva, elég finoman meglökni, és szépen, zajtalanul és a végén sem odakoppanva megy vissza a helyére, vagy arra, hogy a 2100mm hosszú szekrénykombináció valóban annyi, és nem 2070 és 2130 között valami (alul az egyik, felül a másik értékhez közelebb)... Ja, ő asztalossal csináltatta "méretre" a konyhát. Nem lett olcsóbb neki...

The Great Destroyer 2011.08.30. 22:28:58

Ikeja óccsó is meg jó is, szeretünk ott vásárolni a kisfiammal, mert az ár/érték aránya utolérhetetlen. A vevőszolgálatuk is nagyon korrekt, szerintem legalábbis, ha visszaviszed 3napon belül eredeti csomagolásban, akkor visszaadják az árát...

AzHofi 2011.08.30. 22:57:24

ragd ösze pilanat ragasztó val, minek szarkodsz a csavaral

Gera 2011.08.30. 23:05:25

Összeraktam már pár millió értékű ikea bútort és nem osztom a posztoló véleményét az excenteres cuccal kapcsolatban, szerintem nem kell teljesen körbefordítani ahhoz, hogy ne essen szét. Viszont ha erőlteted, tényleg tönkre lehet vágni a bútort. Mindig van pár, amit nem lehet ütközésig elfordítani, de ez nem okoz problémát.

XCat 2011.08.30. 23:33:38

@bozs: Meg vagy te őrülve.. ezek újonnan is méregdrágák lennének ikeás vackokért, nemhogy ócskán.

Amúgy szeressük az ikeát, jó cég, de minőségért tényleg nem oda kell járni. Viszont ideiglenes cuccoknak tökéletes, 4-5 évig kibírják.

Aki meg igényes, az megveszi az ikeában, összerakatja, hív egy asztalost, és utángyártatja mahagóniból az egészet, ezt meg kidobja. És meg van oldva a szuperminőség is.

XCat 2011.08.30. 23:36:13

@Panni75: Volt valami olyan sztori, hogy kreatív reklámosok onnan hordták a cuccot díszletnek, összerakták, leforgatták, aztán pár nap múlva vissza a boltba. Ingyen volt.

Na ezt unta meg az IKEA, és azóta van, hogy felbontott cuccra nem érvényes a 100%.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2011.08.30. 23:48:48

@Wicket_Wystri_Warrick: 3 hónap az, nem 3 nap. Pontosabban 90 nap.

City of Troy 2011.08.30. 23:52:54

látod, ha csináltam volna neked bútort, most nem fájna a fejed. az ikea azért olcsó, mert szar

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2011.08.31. 00:11:40

ez nekem is új, nem akarom az ikea faszát szopni, de nekem szó nélkül visszavették a selejtes szarukat teljes árban egy év múlva is

Alf (törölt) 2011.08.31. 00:18:38

mit vársz egy svéd bútorbolttól?

Megdobbent 2011.08.31. 00:23:04

Csak semmi csodalkozas, a Hemnes szo azt jelenti, hogy csavarhibas-fogyasztoszivato, illetve mas dialektusban lepjbea-nacipartba a jelentese. Egyik sem utal arra, hogy illeszkedo butor akarna lenni.

reunalla 2011.08.31. 00:53:24

nem értem a problémát, 90/120 nap visszavásárlási garancia van...

felszopó 2011.08.31. 01:13:48

vidd vissza 3 napon belül h nem teccik a szine és hozz másikat, hátha jó...

England win The Ashes! 2011.08.31. 01:16:48

Én is vettem már pár bútort az Ikeában, akárhányszor összeraktam, mindig JAS-39 jött ki.

Sam Chapp 2011.08.31. 06:37:30

szegény posztoló remélem már rájött, hogy a fiókokkal mindössze annyi a probléma, hogy rossz helyre csúsztatta a kis görgőket. vegye ki a fiókokat és próbálja újra. mi hemnes tulajdonosok mind voltunk itt.

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.08.31. 07:21:42

Hát távol álljon tőlem, hogy dícsérjem az IKEA-t, mert nagyon-nagyon meg kell nézni, hogy mit vesz meg ott az ember, de azért azt el kell mondjam, hogy eddig amit megvettem, maradéktalanul össze is lehetett rakni. Volt olyan, hogy fél órán keresztül azt hittem, hogy el van baszva a bútor, de a végén mindig rájöttem, hogy én néztem el valamit.

Valaki említette, hogy ha egyszer összerakod, ne szedd szét, mert tönkremegy.

Hát két olyan szekrényem is van, amit ott az IKEA-ban vagy használtan összeszerelve vettem meg, majd szétszedtem, hazahoztam Sopronba és összeraktam. Maradéktalanul sikerült reprodukálni őket.

hááááát 2011.08.31. 07:29:18

Több bútort vásároltam ikea-ban és 10-9 mindig jó volt. Egy háromajtós gardóbszekrénnyel volt csak problémám. Telefonáltam, kijöttek, megpróbálták összerakni, nem sikerült. Másnap elvitték hoztak egy másikat és azt sem tudták összerakni. Harmadnap már kissé indulatosan bementem és vissza kaptam az árát. Valószínüleg az egész szállitmány hibás volt. Azóta is vásároltam és semmi probléma.
Egyébbként meg kéne tanulnia az embereknek, hogy nem űvöltözni kell az ügyfélszolgálatossal, hanem szépen felsorolni a következő lépéseimet. és láss csodát, mindig segítőkészek lesznek. :)

okostojgli (törölt) 2011.08.31. 07:32:22

"multik ilyen fokú arroganciájától"

A fasznak mentél oda vásárolni.

Azbiztos 2011.08.31. 07:34:47

Ha nem is erre az estre de egy megoldás:

Ne vásároljál többet az IKEA-ban. Külföldön éltem évekig ahol csak IKEA bútorom volt 15-20 évvel ezelőtt. Tökéletes minőség egy picit drágábban mint most. Ez volt a jellemző akkoriban ezekre a bútorokra.

1 éve új házba költöztem és minden bútoromat lecseréltem...és nem IKEA-ra. Silány "fából" és gyenge felületkezeléssel készült gagyi "bútort" nincs kedvem venni. Amit véletlenül megvettem kiegészítőt cserélem is le mert egyszerűen SZ@R. Idegesítően SZ@R.

Ha teheted inkább egy picit többet költsél és nem bánod meg. Akár asztalossal is...nekem nem lett sokkal drágább és kompromisszumok nélkül tökéletes minden... :)

Egyéves Önkéntes 2011.08.31. 07:50:08

Én már nem egyszer vásároltam az IKEÁ-ban akciós hot-dogot, de még eddig mindig össze tudtam rakni.

goobers 2011.08.31. 07:55:12

Nálunk 2 Hemnes komód van... semmi baj velük, szerintem az excenteres csavar nem kattan, és a fiókok sínjét valóban el lehet baxni. Szerintem a Hemnes fiókosra már régóta akcióznak, talán azért, mert megjelentek az újabb fazonok - íróasztal, polc stb.

lobster thermidor 2011.08.31. 07:57:58

Magyarországon az IKEA kezeli a legkorrektebben a reklamációkat!

Tudnék példákat felsorolni arról, hogy milyen lazák, és rugalmasak voltak akkor is, amikor nem a termék volt a hibás, hanem én böktem el valamit.
Na jó, csak egyet a kedvetekért!

Vettem egy előszobai lámpát, aminek a búráját felszereléskor leejtettem, és összetörött. Mentem az ügyfélszolgálatra, ott az srácnak mondtam, hogy elbénáztam a dolgot, szeretnék vásárolni a lámpához egy búrát. Sajnos az nincs mondta, de lehozatott a lámpaosztályról egy originál lámpát, kibontotta a dobozt, majd odaadta belőle a búrát. Kérdeztem mennyit kell fizetnem, azt mondta használjam egészséggel.
Akkor most milyen is az IKEA?

dekás dezső 2011.08.31. 08:07:26

2 lakást már berendeztem ikea-termékekből-egyik sem az enyém. többet nem fogok.
tudom, hogy egy reményteli kapcsolat kapujában, frissen összeköltözve az első kuckóban halál jó poén, meg minden, de ipari mennyiségben kurva fáraszó fahulladékdarabok, türelem és furfang keverékéből bútorkarikatúrákat összerakni.

te meg ikea-kölyök.

2011.08.31. 08:20:51

Bocsánat, de az EU-ban vagy 3 napig vissza lehet vinni az árut, nem?

Seravy 2011.08.31. 08:36:53

Én két széket vettem ott, 3 hónap alatt tönkrement mindkettő (értsd kb másfél hónapig birták volna ha nem felváltva mindig a jobb állapotban lévőt használom)
Az egyiknek a támlája törött le (igen, külön rész volt, gyárilag összeragasztva ami persze a festéstől nem látszott, még jó hogy nem bírta...), a másiknál az egyik csavar szimplán átfűrészelte a fát ahelyett hogy egyben tartotta volna a széket, annyira szar puha fából volt...
Na azóta IKEAból semmit.
Az olcsó irodai szék amit random üzletben vettem valami 3 ezer forintért, már 1 éve birja és semmi jele annak hogy tönkre akarna menni a közeljövőben. A 4000+ forintos, akciós IKEA szék élettartama cserébe nincs 2 hónap. Megéri? Nekik biztosan, a vevőnek kevésbé. Még összerakni is nekem kellett...

kapuka 2011.08.31. 08:37:23

Nem is tudom. Nálunk van pár Ikea bútor (konyha, gardrob, fürdőszoba), egyikkel sincs semmi gond. Az etkezo asztalt a szekekkel olasz butorboltban vettük, az nagyon szuper, mondjuk drága is volt. Viszont a 450ezres kanapénkat (magyar termék) gyűlölöm: ahogy letelt az egy év, minden baja előjött.
Egyik ismerősnek 5 éve csinált konyhát asztalos: nem lett tökéletes, és a javításokat azóta sem csinálta meg.
Másik ismerős meg már feljelentéssel fenyegette az asztalost (egy másikat) hogy a felvett előleget, amiért hónapok óta nem kaptak semmit, adja vissza.

Mazlee 2011.08.31. 08:44:18

aki szerint az Ikea termékei szar minőségű hulladékok azok faragtassanak 600 éves tölgyből, ne másból...

elég sok bútort raktam össze, de semmi hibát nem találtam 1-1 hiányzó lyukon kívül. dehát aki egy ekkora hibán nem tud túllépni az szopassa magát asztalossal. alig drágább... aha..

Mazlee 2011.08.31. 08:46:01

ja és excenteres háznak híjják. hogy lehet ezt csavarnak nevezni?

Csak Norris 2011.08.31. 08:52:21

"Ikeába menni ősi román szokás."

A ősi magyar mentalitás pedig: "Akkor is a drágát veszem ha szar és nincs pénzem. Majd az unokáim megfizetik..."

Jerky_Master 2011.08.31. 08:59:53

- Minden reklamációnál azt kell mondani, ha nem cserélnek rögtön, hogy kicsi szívem, jobb ha ezt most kicserélik, mert panaszkönyv, fogyivédelem jöhet ezután, és mindannyiunk ideje drágább annál, mint maga a termék és az azzal való sz@rakodás.

- Ordas nagy lehúzás (mármint annak, aki meg is veszi), hogy nyamvadt huzatok is több tízezer Ft-ba kerülnek.

- Az IKEA-ban igen jó cuccok vannak olyan áron, ami sehol máshol. Akinek nem tetszik, vegye meg a bútorasztalos mestertől egyedileg elkészítve 3szor annyiért (mert az magyar!:-D).

Nevem Earl 2011.08.31. 09:05:40

Fura, hogy pont az IKEA szívózik, messze a legnormálisabb hozzáállású multi, amelyik ebben az országban jelen van. Ez tapasztalat.

Leonard Zelig 2011.08.31. 09:34:05

Ezért tart itt Svédország.

VolksrodZoli 2011.08.31. 09:39:05

Nos, egyszer én is jártam, pontosan így. Az KIKA cucc volt. De kis bogarászás után rájöttem, én voltam a béna. Mondjuk a rajz sem volt rögtön egyértelmű a nem asztalos eszemnek. Szerintem, még egyszer szét össze és jó lesz az.

Jerky_Master 2011.08.31. 09:52:44

@VolksrodZoli: az ikeás összeszerelési útmutató 99%-ban pontos. bonyolultabb dolgoknál nagyon figyelni kell, hogyan rakja össze az ember, különben nem sikerül, és azt hiszi, a termék selejtes.

veny 2011.08.31. 09:56:18

Ők is Kínában gyártatnak, mit vártál?

A fogyasztóvédelemmel meg nem csak fenyegetni köll ilyenkor, hanem tényleg bevonni őket. 3 hibás bútornál már meg kell érje.

Jerky_Master 2011.08.31. 09:59:56

@veny: hazugság. a termékeik legtöbbje Európában készül. ha megnéznéd a bútorhoz mellékelt lapot, látnád. Litvánia, Észtország, Románia, Franciaország...stb.
kis kütyük vannak Kínából, de mi nem származik onnan manapság?! ha kivennéd a lakásodból a kínai cuccokat, visszaesnél a 80-as évek elejére, és nem írnál ide sem.

2011.08.31. 10:05:11

@Horváth Lajos: kimaradt a féltégla, fospunpa, ajtót letépni...

Alf (törölt) 2011.08.31. 10:30:09

az ikea nem multi, hanem svéd.

A Spanyol Inkvizíció 2011.08.31. 10:36:55

@Alf: LOL
ezt egyedül hoztad össze, vagy segített valaki?

Egyéves Önkéntes 2011.08.31. 10:39:24

@Alf: pontosabban: egy svéd multi.

Csak Norris 2011.08.31. 10:46:23

A multinacionális vállalatok nevét gyakran összemossák a transznacionális vállalatokéval, tévesen azokat is „multi”-nak nevezve. A multinacionális vállalatok (mint ahogy nevük is mutatja) tulajdonosai több nemzetből kerülnek ki, míg a transznacionális vállalatok tulajdonosai egy nemzetből kerülnek ki, gyakran egy elég szűk, behatárolható csoportból, általában kevesebb, mint 20 tulajdonossal (például Nike: Phil Knight, Bill Bowerman) vagy akár egyetlen ember (például Virgin cégcsoport – Richard Branson) tulajdonában vannak, bár több országban is folytatnak tevékenységet. (Forrás: Wikipedia)

Egyéves Önkéntes 2011.08.31. 10:49:02

@Desmond77: A multinacionális vállalat (magyar közbeszédben multi) kifejezés olyan vállalatot jelöl, amely számos országban (gyakran több földrészen) rendelkezik telephellyel. (Forrás: Wikipedia)

A multinational corporation (MNC) or enterprise (MNE),[1] is a corporation or an enterprise that manages production or delivers services in more than one country.

bldo 2011.08.31. 10:51:09

@veny: Kínában, persze. A plüssállatokat. A bútorok többsége Romániából, a balti államokból meg ilyesmi helyekről jön, de van Magyarországon gyártott cuccuk is.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.08.31. 10:51:44

Furcsa. Mintha az IKEÁban lenne egy szabály, hogy ha meggondolod magad, visszaviszed a cuccot, és visszaveszik.

Nekem még nem volt velük gondom, SŐT, egyszer a raktár nem adott ki minden csomagot, csak 3-at a 4-ből, a Balatonon vettem észre, telefonon beszóltam és ingyen utánam küldték a saját autójukkal.

GGG77 2011.08.31. 10:58:48

Jelzem nem vagyok Ikea dolgozó, de a második lakást rendezem be jelentős részben az ő termékeikből. Soha, semmilyen problémám nem volt, és az áruházban (Budaörsre járok) is mindig korrektek, kedvesek voltak.

Mokele-Mbembe 2011.08.31. 11:02:06

Még egy adalék ahhoz, hogy milyen szemét az IKEA ügyfélszolgálata: beballagtam és megkérdeztem, tudnak-e pluszban adni (jó pénzért) olyan speciális kivetőpántot, amit a 45 fokos sarokszekrényeikhez adnak a konyhabútorokban?
4 (!) nap múlva a postaládámban volt Svédországból feladva a csomag, benne a kivetőpántok, ingyen.

Rohadékok.

Csak Norris 2011.08.31. 11:04:25

@EÖ: Némi ellentmondást látok a két cikk közt.

Egyéves Önkéntes 2011.08.31. 11:05:13

@Desmond77: ugyanonnan van, ahonnan a tiéd.
most akkor multi vagy sem?

John D. Rockefeller (törölt) 2011.08.31. 11:07:08

Mi is pár hónapja vettünk egy HEMNES komódot és hiba nélkül, tökéletesen össze lehetett szerelni.

Netuddki. 2011.08.31. 11:07:19

@vape: "Írj egy e-mailt az anyacégnek, másolatot kapjon az Ikea Magyarország is."

Szerinted miért a keleti népek kapják a selejtet?
Ettől függetlenül egy próbát megér...

Csak Norris 2011.08.31. 11:11:03

@EÖ: Az egyik szeint igen a másik szerint nem. Jó kérdés

Egyéves Önkéntes 2011.08.31. 11:12:47

@Desmond77: majd mi eldöntjük akkor, mocskos multi és kész! :)

amúgy szerintem ha mindegyik cég csak fele ilyen korrekt lenne, akkor valószínűleg Svédországban élnénk :)

zZZz 2011.08.31. 11:25:15

@Horváth Lajos: Elgurultak a gyogyszereid?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.08.31. 11:53:57

Eddigi tapasztalataim: az egyetlen hely, ahol mindenre ki van írva az ára. Ahol kedvesek az eladók, és valóban segítnek, nem csak mutogatnak, hogy: "ott hátul.." Szó nélkül mindent visszavettek mindent ami nem fért be, nem illet a lakásba stb. További tapasztalataim a környezetemből: a bútor cipelése, majd a doboz szétszaggatása után, a szerelési útmutató nélkül próbálják az emberek rosszul összerakni a bútorokat. Egy óra múlva szidják az ikeát, és végül belenéznek. Ekkor helyesen összerakják, de addigra már minden csavar járt minden lyukban, minden meg volt feszegetve stb. Az elmúlt években nagyon sok ikea bútort szereltem össze, sőt, az egyik barátomék panziójában minden szobát ezzel rendeztek be, és akkor három napig csak ezt csináltam. Egyszer sem találtunk hibát, minden működik.
Tény azonban hogy lehetnek hibák, de eddig korrektek voltak. Nem mellékesen az ikea az a cég, amelyik visszahívja a hibás, vagy veszélyes termékeit. Ismertek ilyen áruházat még??
További tény hogy a bútorok nem túl tartósak, de normális igénybevétel mellet szerintem azt a pár évet kibírják amit ennyi pénzért elvár tőlük az ember. Lehet venni tömör fa bútorokat - nem fenyőből... de azok ára közel ötszöröse az ikeának.
Persze meglehet hogy a posztolónak van igaza, és akkor forduljon a fogyasztóvédelemhez. Az ikeát inkább a kommentek miatt védem. Azt érzem, követendő példa lenne inkább ebben az országban, mert ők normálisak a fogyasztókkal. Van még ilyen hely??

Attila64 · www.sagaontour.ca 2011.08.31. 12:31:22

Sok OLYAN "multit" kívánok Magyarországnak, mint az Ikeja. De tényleg.

És sok OLYAN magyar cégre is szükség lenne, mint az Ikeja. De egyelőre a svédek vezetnek a 2 boltjukkal a vevőkért-versenyben. Sztem.

VolksrodZoli 2011.08.31. 12:42:24

@Jerky_Master: Kérlek ne bánts! Én írtam, hogy Én voltam a béna, és KIKA volt… És a héten már vettem átlátszó műanyag dobozokat az IKEA áruházban, és mielőtt fekete tetőt választottam hozzá, megkérdeztem eladó bácsit, hogy szabad e. Ugye most már szent a béke. Amúgy az a szerelési leírás lehet 100% pontos is, csak vannak univerzális panelek, amit az adott bútor családban máshogyan is használnak ezért több benne a lyuk, mint ami hirtelen kellene, és ez kicsit be tud zavarni. Mondjuk raktam már össze fiókot, amit azért rögtön bepróbáltam, aztán rögtön korrigáltam is, így nem raktam össze 10 fiókot fordítva. Emberünk lehet simán összerakott 3 szekrényt fordítva, most meg ordítva reklamál.

Kraken 2011.08.31. 13:23:04

ÉN TUDOM A MEGOLDÁST!

Az a baj hogy nagyon a végén vagyok már így senki nem látja. Nekem is van ilyen fiókos szekrényem. Egyszerűen rosszul raktátok össze, én is belefutottam mind a csavarokkal, mind a fiókokkal pont ugyanebbe. Kicsi LEGOzással ki lehet találni hogy hogy lesznek jók a fiókok, tudom hogy nekem is akadt, aztán rájöttem hogy mi volt a gond (de fejből már nem emlékszem)
Az excenter csavarokból pedig több méret van a csomagban, ha minden helyre a jót használod, akkor rendben lesz a dolog, és pöpecül össze lehet rakni. Az a baj, hogy a nagyobbik is belemegy a kisebbiknek fúrt lukba.

Csak nézd meg újra, össze fogod tudni rakni.

katy27* 2011.08.31. 13:59:06

Nem olvastam a hozzászólásokat, bocs, ha valaki már írta: ékes angol nyelven írj panaszlevelet a svéd anyacégnek. Segít :)

blnbrj 2011.08.31. 14:22:32

sziasztok !

***********************************
****** én küldtem a posztot ******
***********************************

olvastam itt néhány hasznos hozzászólást, ezekre szeretnék röviden válaszolni:

1. Visszaszállítás, visszavásárlás:
---- a cucc csak teherautóval mozgatható, házhoz is az IKEA szállítói hozták. A felbontott áru visszavéterekor pedig nem a teljes árat téritik, csak 70%-át, ha jól tudom. Persze ha nem bontod fel, honnan tudod, hogy rossz ?

2. előlap fordítva felszerelve, ill. nem a sínben van a görgő:
---- ha úgy lenne, nagyobb lenne a túllógás, de itt csak 1-2 mm az ütközés, ám ez is elég ahhoz hogy ne illeszkedjen

3. e-mail az anyacégnek:
---- elment, nulla reakció, itt ( www.ikeafans.com/forums/why-ikea/53315-ikea-sells-out-its-scrap-east-europe.html ) jutottam a legtovább, bár ennek a sitenak sincs hivatalosan köze az IKEA-hoz

4. "Én még nem találkoztam olyan IKEA bútorral, amit probléma nélkül össze lehet szerelni" :
---- nekem eddig nem volt bajom velük, pedig jónéhány IKEA bútort összeraktam már, ezért is volt feltünő ez az eset

5. "Hívd ki a szerviz szolgálatot, és akasszák a hóhért. Persze ha nekik sikerül, az tényleg égő a poszt tolóra nézve!" :
---- én is össze tudnám rakni, nem ez a gond, hanem hogy két hónap múlva széthullana, és ugyanitt lennék mint most (ahogy az egyik kommentelő írta : "több bútorom a széthullás határán van")

6. "Abból a kis, kerek összehúzó csavarból kétféle méret van" :
---- itt stimmel a méret, inkább az anyag gyenge szerintem

7. "az a "kattanás" egyébként tényleg nem szükségszerű a masszív összeszereléshez, ugyanis az az út, amég a kattanásig elér a "csavar feje", az hullámos, ezért máshol is meg tud akadni... ha erről az állásról szeretnéd kicsavarozni, azt érzed, h tök könnyű, mintha semmit nem tartana, de érdekes módon tart."
---- műszakilag ez a komment a leghasznosabb, de hozzá kell tegyem, a hullámosság addig tart, amíg a bútort kiállítási tárgynak használjuk, és nem nyúlunk hozzá... a napi használat során viszont erőhatások érik.. és sajnos én úgy tapasztaltam, hogy tényleg künnyű kicsavarni köztes állásból, és tényleg nem is tart

8. "az összeillesztendő elemek illesztési felületét mindig alaposan takarítsd le, fújkáld meg, ne legyen ott semmiféle forgács"
---- jogos ! a második nekifutásnál már kínosan ügyeltem erre, de nem segített

9. "Mindig van pár, amit nem lehet ütközésig elfordítani, de ez nem okoz problémát."
---- gondolom az a kérdés, a csavarok hány százaléka ilyen ? nálunk a többségük ilyen..

GGG77 2011.08.31. 15:40:01

@Legelő Őse: Egyetértek. Az Ikea talán a legkorrektebb multi az országban, ami a vevőkkel való bánásmódot illeti.

GGG77 2011.08.31. 15:45:46

@blnbrj:
"A felbontott áru visszavéterekor pedig nem a teljes árat téritik, csak 70%-át, ha jól tudom."
Rosszul tudod. Ha a csomagolás szépen lett nyitva, visszazárható akkor 100% a visszatérítés.

Amúgy két példa a hozzáállásukra:
Este hét után telefonáltam nekik, segítség kellett. Kb 40 perc múlva már vissza is hívtak, elég volt a telefon, pedig másnap ki is jöttek volna, de nem kellett végül.
Az étkező asztalunk üveglapját tartó szilikon bakok jó része elveszett a költözés során. A vevőszolgálaton mondták, hogy nincs, de tudnak kérni, ki fogják postázni. Kevesebb, mint egy hét alatt ott volt, kb 3 asztalra elegendő adag.

blnbrj 2011.08.31. 16:15:35

@GGG77: "Kibontott csomagolású és összeszerelt termékek visszavétele esetén 30%-ot levonunk a termék árából. (Rád csak a szállítási költség hárul.)"

www.ikea.com/hu/hu/customerservices/faq#faqAnswers1-23

blnbrj 2011.08.31. 16:25:05

továbbá felhívom a figyelmet, hogy itt nem egy asztali lámpáról van szó, aminek kinyitod a dobozát, visszarakod a lámpát, és visszazárod a dobozt, hanem bútoronként két hatalmas hullámkarton göngyölegről, amit már onnantól nem lehet szépen nyitni, hogy feltéptem az első alkatrészes tasakot..

az pedig hogy kipostáznak néhány hiányzó alkatrészt egy filléres gesztus a részükről, a költsége nem összemérhető azzal, ha egy komplett gyári hibás termékcsaládot kell visszahívniuk

leontm 2011.08.31. 22:22:24

@blnbrj: linkeld be az összeszerelési mutatóját, és talán fogunk tudni segíteni.
Pl.: www.ikea.com/assembly_instructions/hemnes-chest-of-3-drawers__7SLC04_PUB.PDF

Eddig nekem is csak pozitív tapasztalataim vannak az ikeával, ha valóban a cuccal van gond, ki fogják cserélni (van bőven tapasztalatom az ügyben, lehet itt multizni, de az a helyzet, hogy az ikea kiemelkedően pozitív hozzáállású az ügyfélkezelésben, talán az egyik legfogyasztóbarátabb).

Az összeszerelési szolgáltatásra való hivatkozás tényleg jó ötlet.

2011.09.04. 19:13:52

nekem is van ilyen excenteres bútorom. lehet hogy írták már: amelyik nem akart rendesen "bekattanni" annál gondolatnyival kijjebb tekertem a csavart, amelyik "bekattanás" után is lötyögött, azt meg beljebb tekertem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.05. 00:00:18

@deneron: Na, ez lehet a jó megoldás. Nem, nem írták.

renz 2011.09.05. 13:09:43

Már nem is tudom hány alkalommal vásároltam ikeás cuccot, eddig még egyetlen alkalommal sem volt semmi probléma. Többek között a komplett (tényleg nagy) konyhánkat is pár hónapja cseréltük ki teljesen svéd bútorokra (a gépeket kivéve). Mondanom sem kell, hogy a teherautónyi cucc mindegyike hibátlan és hiánytalan volt. Nekem is volt amikor azt hittem hogy találtam valami hibát, de aztán (ahogy már más is írta) minden alkalommal kiderült, hogy én rontottam el valamit. Nem mondom hogy nem lehetnek hibák, de hogy 3-ból 3 szekrény ne stimmeljen, azt elképzelhetetlennek tartom.

blnbrj 2011.09.25. 12:36:58

most kicserélték az egyik összerakhatatlan szekrényt egy újra, de az ikeás fickó megmondta, hogy az újjal ugyanilyen problémák lehetnek..

és úgy is van.. az excenter csavarok, amiknek a leírás szerint 180 fokban kellene elfodulniuk, jó ha 150 fokban elfordíthatóak, és ahogy elengedem, a szemem láttára forog vissza, semmit nem tartva ezután

nyilvánvalóan az egész széria gyári hibás, nem egyedi probléma

az IKEA, ha tisztességes lenne, köteles lenne az összes ilyen típusú szekrényt visszavenni

blnbrj 2011.09.25. 12:43:36

@deneron:

ez nem megoldás, az egyik laza kötés megszűnik, és lesz helyette egy másik, 4 centivel odébb..

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.25. 12:46:11

@blnbrj: Félreértetted. Jól mondja, olvasd el mégegyszer.

blnbrj 2011.09.25. 12:50:38

@atpijkamo:

nem értettem félre, én is gondoltam erre korábban, de ha azok a csavarok nincsenek tövig becsavarva, akkor lötyögnek, oldalirányban

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.25. 13:01:23

@blnbrj: Nem baj, mert nem oldalt, hanem merőlegesen kell tartaniuk.

De ha ez zavar, akkor alátétet teszek alá. Vagy néhény papírlapot, és a maradékot letépem. De ha nagyon pöpec akarok lenni, akkor körömollóval körbevágom. Ez még nem a barkácsolás kategória, bárki megteheti. Persze, jobb lenne nélküle.

blnbrj 2011.09.25. 13:08:54

@atpijkamo:

nyilván nem tehetsz alá semmilyen alátétet, mert akkor a két illeszkedő elemet is eltávolítod

az igaz, hogy csak merőlegesen kell tartania, de ha nincs becsavarva teljesen, nem is tart olyan erősen, amire tervezték, hiszen a menetnek csak teszem azt a 2/3-a van a fában..

tényleg nem kekeckedni akarok, de ha egyszer valamit nem lehet a gyári előírás szerint összerakni, ami pedig fehéren feketével 180 fokos elfordítást ír elő, miért a vevőnek kelljen szenvedni, reszelgetni, fúrkálni, stb..

most ők tesznek szívességet nekem azzal, hogy megvehetem a selejtjüket ?

szkeptikus72 2011.10.11. 22:23:03

néha az az érzésem több ikeás dolgozó (kamu email cimmel) található a kommentelők között,mint amit a tisztesség megenged.
Igenis vannak hibás termékek az ikeában.
ha ne, lennének akkor az ikea lenne a tökéletes áruház a tökéletes dolgozókkal.
és ha ez igy lenne akkor mindenki ott vásárolna. de nem igy van! vagy igen?
süti beállítások módosítása