Tékozló Homár

Az évente megszűnő biztosítás

2011.09.08. 12:20 | jackyll | 56 komment

Bélabácsi nem fog késedelmi kamatot fizetni Cascója után, csak azért mert az ótépés Merkantil Bank évente azt hallucinálja, hogy megszűnt a szerződésük:

Tisztelt merkantilbank,
Köszönettel vettem értesítésüket, hogy értesülésük szerint a KXX-YYY frsz. gépkocsim casco biztosítása és ezáltal a biztosító kockázat viselése  megszűnt. Sajnálattal tájékoztatom Önöket, hogy értesülésük pontatlan, és vélhetően a  Biztosító elfelejtette értesíteni önöket, hogy fenti gépkocsira 2011.07.18 - án számomra előnyösebb casco biztosítás kötetett ugyanazon UNIQA biztosítónál. Előző casco biztosításom 2011.08.31 - ig volt érvényben, igazán nem értem, hogy közel másfél hónap elteltével csak arra volt idő, hogy önöket egyoldalúan tájékoztassák, valamint önök értesítsenek engem, hogy nincs cascóm, miközben jogfolytonosan élő szerződésem van.

Ugyanezt az értesítést 2010 - ben is eljátszották, azzal a különbséggel, hogy az akkor is fals értesülésük nekem 800,- Forintba került + valamely késedelmi kamat. A késedelmi kamat abból származott, hogy elfelejtették időben részemre megküldeni téves értesülésükből adódó fölösleges levélírásuk fáradságos költségét.

 
Hetven éves vagyok, az életemben soha nem maradtam adósa senkinek. Ezért sajnálattal tájékoztatom Önöket, hogy nem áll módomban tárgyi levelükért semmiféle összeget megfizetni. Továbbá tekintsék a kölcsönös elégedettségre való törekvés céljából jószándékom jelének, hogy nem jelentek be követelést Önökkel szemben jelen levél megírására, nyomtatására és továbbítására fordított erőforrásaimat (idő, költségek) vonatkozásában.
 
 Budapest, 2011.szeptember 8.
 
 Tisztelettel:  a Bélabácsi                                                                
 
 
 Melléklet: UNIQA biztosítási kötvény
                   UNIQA levele 2011-07-18
                   Befizetett feladóvevény

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rosszindulatú Vászka 2011.09.08. 12:24:29

Az internet nagyon jó dolog, de a használatánál figyeljünk arra, hogy ne sértsünk meg másokat ok nélkül

Rosszindulatú Vászka 2011.09.08. 12:30:12

Ha sohasenem tartozott senkineksenem, akkor mi dolga a merkantil bankkal? Naugye!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.08. 12:30:52

Elolvastam. A sztorinak nincs semmi tanulsága. A biztosítónak jár a sün. A poszt tolót nem lehet...
Legközelebb Uniqua helyett Unikum!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.08. 12:32:19

@Azreel:
Gondolom úgy álltalánosságba-általánosságba ;SmittPali biztos tudja- kérdezte.

A_blogger 2011.09.08. 12:33:01

a merkantil kocsog, a biztosító szintén. a posztoló pedig modoros. a poszt semmilyen.

Teccikérteni? 2011.09.08. 12:33:38

Akinek KXX-YYY a rendszáma, az egyéb aljasságokra is képes. Én jelenteném az erkölcsrenészetnek is. (Sün! helyett is.)

esef - akit kitiltott Csikós úr vagy az Ommmmmmmmm 2011.09.08. 12:37:18

bélabácsi kit kent meg és mennyivel, hogy KXX-YYY rendszámot kaphatott? hol lehet igényelni szám nélküli rendszámot?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.08. 12:38:32

@Teccikérteni?:
"Tisztelettel: a Bélabácsi"
Így írni a biztosítónak... Mintha én úgy írnám alá, hogy: Tisztelettel: Laller
Meg ez a renccám....
Itt mán csak a piócás ember segíthet, vagy az erkőcsrendészet!

Rosszindulatú Vászka 2011.09.08. 12:39:12

Azmiaz, hogy "befizetett feldóvény" és mennyibe kerül?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.08. 12:40:41

@Rosszindulatú Vászka: Aszittem, engem sértenek meg. Ez volt a hirdetésben: www.mifotosunk.hu. Én meg úgy olvastam, hogy www.mitofosunk.hu. Na mindegy, de nem egy szerencsés domén választás.

Kelpo 2011.09.08. 12:44:41

Béla Bá, Béla Bá, trükkös Béla bá...

www.youtube.com/watch?v=Dp5PZO9snQg

herk 2011.09.08. 12:45:47

@Rosszindulatú Vászka:
azt irja: "az életemben soha nem maradtam adósa senkinek." az nem azt jelenti, hogy sohasem tartozott senkinek, hanem azt, hogy mindig mindent a megbeszéltek szerint rendezett.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.08. 12:46:25

@Rosszindulatú Vászka: Befizetett csekk feladóvevénye. Kihagyott egy szót, nagy ügy!

Én meg adok neked, ha kérsz feladni való csekket. Mennyit írjak rá?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.08. 12:48:50

@herk: "mindig mindent a megbeszéltek szerint rendezett."

... volna. De nyilván nem olvasta a banki szerződés apróbetűs részét, miszerint "akármit csinálsz, úgyis megszivatunk". Ebből lett a késedelmi kamat, és egy élet munkája ment pocsékba.

Rosszindulatú Vászka 2011.09.08. 12:50:22

@atpijkamo: nagy ügy, én a kommenkomon minden "promo" hejett "porno"-t olvasok. Pedig nem is a baszásra gondolok mindég.

@herk: pedig addig aza dósa maard, amíg ki ne fizeti aza dósságát. Jelzem banki levelezésbe érvként ez elég mókás.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.08. 12:53:14

@atpijkamo:
"...a banki szerződés apróbetűs részét, miszerint "akármit csinálsz, úgyis megszivatunk..."
Ezér kell a románoknál hitelt felvenni, mert ott még az Ótépé is kinyalja az ügyfelek seggét!

Dr. Kix 2011.09.08. 12:55:27

@Kelpo: nekem is ez ugrott be! :)

É2I 2011.09.08. 12:56:54

Már napok óta nem tudok mit írni a posztokra.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.08. 12:58:23

@É2I: "Már napok óta nem tudok mit írni a posztokra."

Én is voltam úgy, hogy napokig be voltam baszva. Szerelem, sötét verem...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.08. 12:59:24

" jószándékom jelének, hogy nem jelentek be követelést Önökkel szemben"

Így kell ezt! Csak keményen :)

Ha meg felmondta már régen, akkor meg lehet várni, mit lép a cég, és utána bizonyítani, hogy semmi alapja nem volt :)

". A késedelmi kamat abból származott, hogy elfelejtették időben részemre megküldeni téves értesülésükből adódó fölösleges levélírásuk fáradságos költségét."
Ez meg a bürokrácia apró bája.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.08. 12:59:34

@Rosszindulatú Vászka:

Két végvári vitéz beszélget:
- Baj van az baszással!
- Próbálkozott mán az nyalással?
- Az segít?
- Nem, az pináját!

Két menedzser beszélget:
- Baj van a munkával!
- Probálkozz a nyalással!
- Az segít?
- A munkán nem, de a fizetésen mindenképp.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.08. 13:00:04

@É2I:
Írd azt, hogy " a poszt-toló egy fasz". Ez minden poszthoz megállja a helyét!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.08. 13:01:30

@Horváth Lajos: :))))

Olyan hülye vagy! Most azonnal kimosod a kakaót a billentyűzetemből!!!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.08. 13:11:38

@atpijkamo:
Felkelek, mindig azt mondom: "pálinkás jó reggelt!"

England win The Ashes! 2011.09.08. 13:24:31

@atpijkamo: Líbiában a felkelők pl. vért ittak. Leninék viszont vodkát.

Harlequin 2011.09.08. 13:34:33

Ez egy király csávó, így kell csinálni.

Eric_Cartman 2011.09.08. 14:04:03

Baszod, kifizettél vagy 100ezret az egyedi rendszámra, ne akadj már fönt 800 forinton. Heló!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.09.08. 14:13:44

@atpijkamo: Ez nem igaz ebben a formában. Amúgy egy antik sutka az MSZMP párttaggyűlések, szakszervezeti gyűlések korából (lehet, hogy pártfüggetlen?):

"- Mi a különbség a fasz és a hülye fasz között?
- Mindkettő feláll, de a hülye fasz még hozzá is szól!"

Bezmag 2011.09.08. 15:17:46

@Eric_Cartman: véletlenül ismerem a poszt tolót. Szó sincs egyedi rendszámról...

elwood 2011.09.08. 15:34:21

jó egészséget Bélabácsinak, így kell ezt csinálni

TiZ 2011.09.08. 15:58:57

@Eric_Cartman:
Először azt hittem viccelsz, bár nagy rossz a poén.
Aztán rájöttem, te tényleg azt hiszed, hogy Béla bácsi a valódi rendszámot írta le...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.09.08. 16:11:13

@TiZ: Röhögni fox: viccelt. Lehet, hogy túl van a retrográd ontogenezisen, de nem hülye.

isti77 2011.09.08. 17:39:38

"Továbbá tekintsék a kölcsönös elégedettségre való törekvés céljából jószándékom jelének, hogy nem jelentek be követelést Önökkel szemben jelen levél megírására, nyomtatására és továbbítására fordított erőforrásaimat (idő, költségek) vonatkozásában."

Ezen jót röhögtem, Béla bácsi, köszönöm. Főleg az "idő vonatkozásában" tetszett. 70 éves, minden bizonnyal nyugdíjas létére nem térítteti meg a bankkal a kiesett munkaidejét, vagy a drága szabadidejét, amibe a levél megírása került, igazán nagyvonalú.

Bezmag 2011.09.08. 18:45:15

@isti77: Nem érted a lényeget.

Tavaly ugyanezt eljátszották, majd kiterheltek 800 forintot mert küldtek egy farok levelet. Majd még késedelmi kamatot is rászámoltak, pár forintot.

Bélabácsinak van humorérzéke és gesztust gyakorolt, hogy jelezte, ő nem küld számlát mert basszák az idejét, a nyomtatóját meg a postaköltségét.

Manci néni, a szomszéd 2011.09.09. 07:45:13

KXX-YYY rendszám nem lehet, mert legalább egy számjegynek kell benne lennie és a betűk és a számok között van az elválasztójel. Pl: KXXYY-1

Ládatündér 2011.09.09. 08:29:51

Béla bácsi for President!

labi 2011.09.09. 10:14:24

Nem értem a dolgot.
Addig egyet értek hogy minden biztosító köcsög, ez természetesen alap.

De jelen esetben annyi történt, hogy Bélabácsi átkötött máshová.
Korábbi biztosítójánál a szerződés megszűnt felmondással, vagy díjnemfizetéssel (bár mondjuk nem mindegy, de ezen ügyszempontjából lényegtelen)

Régi biztosító a szerződés megszünését lejelentette a banknak. Azzal hogy Bélabá hol köt új szerződést, ha köt, egyáltalán nem foglalkozik, nincs több dolga vele.

Új biztosító vagy tud róla vagy sem hogy hitel van az autón, ha van akkor bejegyzi kedvezményezettnek, de nem értesítgeti a bankot, miért tenné?

A bank a casco szerződés változásáról az ügyfelétől szerezhet tudomást, amit jelen esetben az ügyfél akkor jelez a bank felé, amikor az már információ hiányában pénzt kér tőle.

RaveAcE 2011.09.09. 10:38:04

@labi: Nem kötött át. Biztosítón belül váltott cascót. A biztosító tájékoztatta a bankot. Az pedig meglátta a lehetőséget egy kis lehúzásra.

labi 2011.09.09. 10:47:31

@RaveAcE:
Valóban. Így jár aki figyelmetlenül olvas. :)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.09.09. 10:52:17

@Horváth Lajos: okkal?
Hülye vagy? Okkal bárki tud, abban nincs semmi kihívás. Ok nélkül kell, úgy az igazi!
értEDE? :)

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2011.09.09. 11:15:53

A románok megvették a Merkantil bankot meg a Junika biztosítót.

2011.09.09. 11:17:16

Teljesen jó levél, de "a Bélabácsi" több okból is szúrja a szemem, határozott névelőt személynév elé nem kellene tenni, meg hát illik becsületes névvel aláírni egy levelet, ha meg azt tette csak ide nem írta be akkor illik jelezni, mert így félreérthető (X Béla, *** Béla, vagy valami).

dzsonszmissz 2011.09.09. 13:28:28

@randomgenerator: Naja, de ha Bélabàcsi Edömér a becses neve...?

Tudom a Tutit 2011.09.09. 15:13:52

Bélabácsi jófej és kész!!!

okos vagyok 2011.09.11. 09:11:06

A MERCANTIL BANK JÓ FEJ,A LEGOLCSÓBB BONTÓ AZ ORSZÁGBAN.
Ha elkatrész kell bármihez,lehet menni a Kecskeméti telepre,ahól a nemfizető adóstól elkobzott autókból bármit lehet kapni!
A6 turbó?
TT hengerfej?
Esetleg motorvezérlő elektronika?
Nem gond,válaszd ki a tipusnak megfelelőt,take a way,vedd és vidd!
Csere darab kell,nem hiányozhat a leltárból!
Szeretem őket,a sok ezres készletben mindenki megtalálja a neki megfelelőt,az új ár töredékéért!
Ja,hogy szopizik majd vele,aki árverésen megveszi a próba nélküli elkobzott gépet???Hát igy járt!

sprpeter 2011.09.13. 15:31:06

@okos vagyok: szia érdekelne a dolog nekem is hiányzik pár dolog a kocsimból és én sajna letörtem Skoda superb 1995évj
lufi kormány műszerfal és eleje kellene!! ha van vonalad kérlek!!Péter
süti beállítások módosítása