Tékozló Homár

"Az egyoldalú szerződésmódosítások többsége tisztességtelen"

2011.09.15. 14:06 | jackyll | komment

Végre jött egy hír, amire a magyar lakosság évek óta vár: a bíróság 3 évre visszamenőleg tisztességtelennek minősítette, és emiatt érvénytelenítette az egyoldalú szerződésmódosításokat, amiket a Partiscum Takarékszövetkezet hozott ügyfelei kárára:

Az ítélőtábla szerint a Partiscum általános szerződési feltételei azért tisztességtelenek, mert lehetőséget adnak arra, hogy a pénzintézet bármikor, saját érdekei szerint módosítsa a hitelszerződéseket, miközben ugyanilyen egyoldalú változtatásra a takarékszövetkezet ügyfeleinek nincs lehetősége. Az ítélőtábla a döntéshozatalkor abból indult ki, hogy magánjogi szerződésekben a jogok és kötelezettségek meghatározásakor a felek egyenjogúak. Az ítélet indoklása szerint a pénzügyi intézmény gazdasági erőpozíciója ellenére jogi értelemben nincs fölérendelve a kölcsönvevőnek, éppen ezért nem erőltethet az utóbbiakra számukra hátrányos feltételeket. A hitelező pénzintézet nem hatóság, az adós pedig nem alárendelt „ügyfél" – olvasható a dokumentumban.

Az ítélőtábla szerint, ha a Partiscumnak jogában állt az egyoldalú módosítás, akkor a felek közötti egyenlőség elve csak akkor érvényesülne, ha adott esetben az adósok is módosíthatnának a szerződésük kamat- és díjköltségein, egyoldalúan. Például akkor, ha a rájuk vonatkozó „jogszabályok, közterhek (adók, járulékok), közszolgáltatási díjak (pl. elektromos áram, gáz díja, közlekedési költség), megélhetési költségek hátrányosan változnak”.

Ha a Legfelsőbb Bíróság jóváhagyja a döntést, bármelyik bank vagy pénzintézet perelhető lesz. Bár a Fidesz az egyoldalú szerződésmódosítást törvényerőre emelte, a 2010 decembere előtti sarcok borulhatnak. Izguljunk együtt!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magician 2011.09.15. 14:12:15

Csak bankkal ne kezdjen az ember. :( Ott vernek át ahol csak akarnak.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 14:13:14

Az összes CHF szerződés ilyen.

Atyaég...

cicmen (törölt) 2011.09.15. 14:17:12

@Horváth Lajos: Itt hogy fogjuk a poszt-tolót?

Ez az! A Béla, te akkora barom vagy itt nem működik!
Homár!
Tessék idióta posztolókat keresni! Azok a mi lelki társaink!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 14:17:35

@magician: "Csak bankkal ne kezdjen az ember."

Alternatív javaslatod kölcsön felvételére?

Na jah, ha a család összedobja a kölcsönt, akkor oké. Más lehetőség? Még zárjuk ki azt is, hogy drótkötéllel körülkeríted a pénzkiadó automatát, és hazavontatod.

A_blogger 2011.09.15. 14:17:42

@Horváth Lajos: eccerű. előbb tedd fel a kérdést, hogy lehet-e már a poszt-tolót...

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.15. 14:19:54

@atpijkamo: Mint alternatív lehetőség, ott van az uzsora!
@A_blogger:
GYEREKEK! LEHET-É MÁN A POSZT-TOLÓT? Ez fontosch! Így jó?

cicmen (törölt) 2011.09.15. 14:20:11

@É2I: Alsó

Ezek a hülye manőverek! :) Azt hiszed így nem tűnik fel hogy elsőzöl?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 14:20:28

@cicmen: "Tessék idióta posztolókat keresni!"

C. C. C.

A nemidiótákat kell lámpással keresni. Pánikra semmi ok.

cicmen (törölt) 2011.09.15. 14:21:36

@atpijkamo: Alternatív javaslatod kölcsön felvételére?

Jószívű uzsorás! :)
Az elég alternatív?

magician 2011.09.15. 14:21:50

@atpijkamo: Egész jók a javaslataid :) szabadalmaztathatnád. :) De komolyra fordítva a szót. Két éve telt le a lakáshitelem. Megfogadtam: soha többé nem ugrok be ilyen csapdába. Inkább spórolok évekig ha kell, de nem veszek fel hitelt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 14:22:30

@Horváth Lajos: "ott van az uzsora!"

Jah? Hogy 30000% THM-re vegyek fel kölcsönt a svédektől? Az határozottan jobb megoldás, mint a bank. Miért? Mert GARANTÁLTAN vissza fogom fizetni. Közben pár csontom törhet, de kicsire nem adunk.

2011.09.15. 14:24:22

@magician: ez rossz megoldás. A megtakarításod másodpercek alatt elolvadhat egy-egy forintleértékelés, ingatlanár elszabadulás hatására. olyan mint amikor egy tutajjal akarsz szembemennia cunamival: eltérő nagyságrendek.
Maaz ingatlanpiac (mesterségesen!) úgy van beárazva, hogy hitel nélkül lehetetlen legyen lakást venni.
Slussz, nincs megoldás.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 14:26:47

@magician: "Inkább spórolok évekig"

Az egy valódi alternatíva.

Vegyünk egy embert. Legyen a neve Béla. Szóval Béla szépen családot alapít, fizeti továbbá a rezsit, lakásbérleti díjat, stb, stb. Negyven év alatt mennyi fog összegyűlni az otépészámláján? Mondjuk tud belőle venni egy lyukat. És mondjuk a következő nap Bélánk feldobja a pacskert, a férfiak nem élnek száz évig.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 14:29:33

Kérdések. Kérdések.

Mennyi a betéti kamat? 6%? Mennyi a kölcsön kamata? 12%?

Mennyi Ausztriában a betéti kamat? 3%? Mennyi Ausztriában a kölcsön kamata? 6%?

Miért kétszer annyi nekünk?

Jelzálog kamatról beszélek, általában fedezi a kölcsönt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 14:30:37

MOST kell venni lakást, a mai árakon!

MOST kell felvenni CHF hitelt, a mai árfolyamon!

Dr. Kix 2011.09.15. 14:33:31

A forradalom végre eléri célját! Az első árulókat végre falhoz állították!!!!444!!négy!!44négy!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.15. 14:34:07

He-he-he-he
Valahogy nem tudom sajnálni a banokat.
Tudom, tudom, ha a bankokat megszopatják, én is szopok, akinek nincs is hitele - de amúgy is szopok, akármi is lesz, akkor már inkább kárörvendek közben.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.15. 14:35:15

@atpijkamo: Hát mert valakinek el kell tartania a jól élő osztrákokat is...

É2I 2011.09.15. 14:35:24

@cicmen: Nem ez az ELSŐ alsóm. :) Nem is akarok maszkoli, csak ráncigálom a bajszodat :D

@Kulics: Sajnos ez nagyon igaz. Ezért is nem tudok tíz éve egy jobb minőségűt megvenni. Hiába gyűjtögetek szorgalmasan.
Kölcsönt meg nem akarok felvenni, sose tudja az ember mikor kerül tartósan az utcára, lesz beteg, stb. És akkor úszik minden, lakás, autó és még marad jó nagy kölcsöne is. Mivel hiába veszik el a házad a bank nem tekinti kiegyenlítettnek a számlát, mivel csak jóval áron alul tudják értékesíteni. Szóval szaksz.
De azzal egyetértek, hogy kölcsön nélkül nulla az esélye, hogy lakáshoz juss. :(

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.15. 14:36:01

@atpijkamo:
Hát még a románoknál az Otpben milyen alacsony a kamat...
@ColT: Ha mán szopunk,akkor legalább vidáman tegyük!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 14:39:31

@ColT: "ha a bankokat megszopatják, én is szopok"

Ez így nagyon nem jó.

Ösze kellett volna hívi a bankokat. Nézzétek, szarba vannak a hitelesek, ne tegyetek már rá még egy lapáttal extra 3%-ot. Nektek is jobb lesz, ha nem szívjátok ki az utolsó csepp vérüket is, és hagyjátok, hogy izzadva törlesszenek. Inkáb még a futamidőt is húzzátok ki, hogy ne nőjön a törlesztő.

Ehelyett 180 forinton törlesztés. Minden bajt megold! Zseniális!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.15. 14:41:36

@atpijkamo: Áh, ehhez gondolkodni kellett volna. Itthon? Ugyan már.

@Horváth Lajos: Jeee. :)
Hát igen, a romániai helyzetet meg már a 'omár is megénekelte.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.15. 14:43:03

@atpijkamo: De amúgy ha meg nem csinálnak semmit, akkor sem lett volna jobb senkinek. A bankoknak ugyanúgy kiesés a sok bedőlt hitel, nem fizető adós, nem beszélve a csődbe menő önkormányzatokról, amiket meg a mi adónkból kellett volna (kell) megmenteni. Szóval így is, úgy is mi fogjuk kifizetni a hiányzó zsét.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 14:44:31

@ColT: Társasház, önkormányzat nem mehet csődbe. Olcsóbb nekik ezért a hitel?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.15. 14:45:55

Ezt a cikket véletlenül nem egy Béla írta?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 14:46:42

@ColT: "A bankoknak ugyanúgy kiesés a sok bedőlt hitel"

Hehe. Bevetted?

25 millás ház. 7 milla kölcsön. Bedől. 11 milla visszafizetendő. Ház elad 11 milláért. Mindenki (?) boldog. Jah, hogy a bank nem szedheti tovább a kamatot. Sírok.

magician 2011.09.15. 14:48:01

@Kulics: Lehetséges, de ez akkor is elolvadhat, ha van hiteled. A sebessége ugyanaz. Itt vagyok 30 évesen. Kinyögtem a hitelem. Saját házam van, jó egzisztenciám. Megalapítottam a saját kis vállalkozásom, igaz még gyerekcipőben jár de remélem túléljük a válságot. Fogamhoz verem a garast elég rendesen, de a családom fontosabb. Nekik építem a jövőt. Ha belepusztulok, hát c'est la vie... de nekik nem szeretném, ha nélkülözniük kellene és hitelekbe rokkannának bele. Tudom, erre nem mindenkinek van esélye, de céltudatos gondolkodással és odafigyeléssel meg lehet alapozni egy életet. Szerintem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 14:48:21

@Sün‼: Most mi bajod a Bélákkal? Mivan? Mivan? Mivan?

Vigyázz, hogy az Atpijokkal ne kezdj ki!

cicmen (törölt) 2011.09.15. 14:49:33

@atpijkamo: Azt ne mondd, hogy Bélának hívnak! Asszittem csaj vagy! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.15. 14:52:52

@atpijkamo: Ahm, de elbocsát, nem vásárol, fizetésképtelen... Aztán meg az adóból segítik ki.

Azt meg, hogy kiesés, persze, hogy kiesés, mert amúgy meg tervezték ezt a bevételt. Ja hát hogy nem jött be... Kockázatvállalás. Csak ehhez ugye nincsenek hozzászokva.

A ház meg, rendben van, hogy
"25 millás ház. 7 milla kölcsön. Bedől. 11 milla visszafizetendő. Ház elad 11 milláért. "
Nem ad el, mert nincs vevő :D Beállt az ingatlanpiac...
És pl. vannak a kis falusi házak - pl. nagyanyám tirpák szomszédja - amiket hitelre vettek, visszavette a bank, le van lakva, és kutya nem fogja megvenni, mert a világ végén van :D

Ellenben senki nem mondta, hogy sajnálnám a bankokat. Sőt >:>

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.15. 14:53:10

@atpijkamo:
Bélám, ígérem, hogy Atpijokkal nem kezdek ki.
De kik azok az Atpijok?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 14:53:57

@cicmen: Ha csaj lennék, akkor is mondhatnám, hogy tele van a bankokkal a tököm.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 14:55:28

@ColT: "Nem ad el, mert nincs vevő"

Azért 25 millás házra 11 milláért van vevő. ... Mondjuk nem Ózdon.

cicmen (törölt) 2011.09.15. 14:56:27

@Sün‼: De kik azok az Atpijok?

Ez az!
Apropó! Hallottad, hogy Ángliában leszartak egy döglött sünt? Ott van a zindexen!

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.09.15. 14:58:30

@atpijkamo: muhaha, te tényleg ezt hiszed? De édi! Sőt: BRUHAHA! A bank pont leszarja, hogy hogy vannak a hitelesek, szerződésekkel, joggal úgy meg van támogatva, hogy mindenképpen jól jár. Nem egy jótékonysági intézmény, hanem pénzből pénzt gyártó vállalkozás. Semmilyen díjat nem enged el sose, mindent, mindig behajt az adóson.

Csak erővel lehet bármi (bankra nézve) előnytelenre is rávenni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 15:02:29

@vazsmegyeigerdezsház: Olvasd el mégegyszer. Pont ezt mondtam.

Mármint nem Gipsz Jakab hívja össze a bankászokat, hanem a Nemzetmentő. Van itt egy bankadós tervezetem, de máris összetépem, ha meg tudunk egyezni...

Nah. Álmodik a nyomor.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.09.15. 15:07:54

@ColT: "25 millás ház. 7 milla kölcsön. Bedől. 11 milla visszafizetendő. Ház elad 11 milláért." Nem ad el, mert nincs vevő :D Beállt az ingatlanpiac...

Ez sem egeszen igy van, a fenti peldaban levo 25 millas hazat elarverezik 7 millaert, az ugyfelre terhelik a 4 milla kamatot, hatha behajthato valahogy. Az ordog az arvereses reszben van. Ugyanis azt ne kepzeld, hogy te oda bemesz es licitalsz, egeszen biztosan meghalsz egy ilyen huzas utan. Par millaval elore le van zsirozva, hogy ki viszi el (meg igy is melyen aron alul) es csak a minimalis licitalas van, hogy megse tunjon fel a bunda.

Szaz evvel ezelott igy nezett ki a licitalashoz hasonlo (felesmarha) ugylet:
"Ekkor a kazár megvásárolt két ökörtinót 80 Ft-on. A baromcédulába beírat 120 Ft-ot, s ezen az alapon átadja a tinókat a parasztnak 120 Ft-ba. A paraszt betanítja a tinókat; jármazza, gondozza, élelmezi. A tinó nő, gyarapszik, értékesedik. Kétévi tartás után elhatározza a kazár az ökrökké fejlődött tinók eladását. Előre megegyezik egy másik böllérrel 160 forintban; aki aztán a rutén jelenlétében 140 Ft-ot fizet az ökrökért.

Így aztán a paraszt kapja a 120 Ft fiktív vételár és 140 Ft fiktív eladási ár között való különbség felerészét, vagyis 10 Ft-ot. A kazár pedig kapja a 80 Ft effektív vételár és a 160 Ft effektív eladási ár között való különbséget - a parasztnak jutott 10 Ft híjával. Vagyis a kazár kap ezen feles üzletből 70 Ft-ot, a rutén 10 Ft-ot. A kazár befektetett 80 Ft-ot. Két év múlva visszakapta a tőkét és még 70 Ft kamatot. "

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.09.15. 15:11:09

@atpijkamo: sokadik olvasasra sem tudom ugy ertelmezni, attol tartok bennem van a hiba:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 15:14:25

@vazsmegyeigerdezsház: Gondold azt, hogy azt gondoltam. Akkor tudsz aludni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.15. 15:15:03

@vazsmegyeigerdezsház: ". Ugyanis azt ne kepzeld, hogy te oda bemesz es licitalsz, egeszen biztosan meghalsz egy ilyen huzas utan."
Simán. De az ingatlanmaffia se hülye, csak azt veszik meg, amit el is tudnak adni.

2011.09.15. 15:15:20

Én csak attól tartok, hogy ha ez bejön (és még esetleg a Fidesz javaslat is) akkor a bankok majd más módot találnak (mert úgyis találnak) a veszteség beszedésére. Majd megemelik még jobban a díjakat, kivetnek újakat, stb... de a profit az úgyis meglesz. Ja és persze ez azon is csattan, akinek nincs is hitele...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.15. 15:16:55

@atpijkamo: Különben meg hülye lenne a haverjaival izmozni, meg a saját cégei ellen dolgozni...

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.09.15. 15:25:13

@atpijkamo: most valami nagyon rovid mondatra gondoltam:) Jojcakat!

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.09.15. 15:36:41

@Kurgan: Az utobbi evtizedben az orszagban tartozkodo bankok (ill kulfoldi bankok leanybankjai) mar termelesi celra hitelt gyakorlatilag nem adnak - ertsd te egy gazdalkodo vagy es mondjuk traktort vennel hitelbol: a) naturalisan nem kapsz (nem vagy hitelkepes) b) olyan hitelt kapsz, hogy ha kicsit rossz a termes, ugrik a traktor, az ingatlan/egyeb fedezet, majd akar az egesz gazdasag csodbe jut.

Ugyanis ez a bank szamara nem jovedelmezo. Nem tudja a kihelyezett osszeg duplajat rovid ido alatt beszedni. Gyakorlatilag csak olyan emberekre locsolnek manapsag hitelt akinek arra semmi szuksege, de tud fizetni. (hitelbol vegyel digitalis kamerat, nyaralast, egyebet) Akinek pedig nagyon kellene, pl fiatal, elso munkahely es lakasra kene, azt vért sír mire valahogy kibulizza, ha a szulei egyaltalan nem tamogatjak, szinte lehetetlen 0 onerovel hozzajutni.

Jokkura 2011.09.15. 15:55:08

@atpijkamo: A Kormány(ok) és a Törvény(ek) a BANKok szekértolói és haszonélvezői. Az igáslovak meg mink( a"nép") lennénk

Csak egyszer szakadna el a hám és pont egy emelkedőn ... :)

2011.09.15. 16:38:42

@magician: nézd neked sikerült. Én se panaszkodom. De látom, hogy rengetegen vannak ebben az országban. akik önhibájukon kívül nem tudják ezt megtenni.
Egyik országban könnyebb élni (Németország), másikban meg nagy szívás (Banglades).

2011.09.15. 16:42:49

@vazsmegyeigerdezsház: ennek egyetlen oka van: megszünt ebben az országban a TERMELÉS.
néhány nyugati összeszerelő üzem van, de azok inkább adó elkerülési céllal vannak itt. Slussz.
Már nem hozunk létre új értéket - kis túlzással.

magician 2011.09.15. 21:06:11

@Kulics: Igaz, de ha azok sem lennének, több lenne a munkanélküli. Pl, Győrben az Audi több száz embernek ad munkát. Nem sajnálom tőlük az adókedvezményt. Amit meg a munkás megkeres úgyis itthon költi el.

Don Quixote de la Ferko 2011.09.15. 21:19:39

Ajaj. Baj lesz ebből. Mióta vetya önszájúlag kifejezte adósmentő akaratát, azóta minden fórumon ezerrel védik a bankokat.

XCat 2011.09.15. 22:17:57

@luciferko: Azt hiszem az árfolyamfixálással példát mutatunk nem csak hogy a fejlett nyugatnak, de az eszement baromságairól híres keletnek is... ide nézzetek, mi ebből is tudunk nagyobbat!

Nonszensz.
Szerintem döntsük el, hogy a duna holnaputántól visszafelé folyik, és adjunk neki 3 hét türelmi időt arra, hogy megtanulja. Aztán utasítsuk ki az országból, és csináljunk a őserdőt.

XCat 2011.09.15. 22:19:03

@CatMother: Aztán utasítsuk ki az országból, és csináljunk a őserdőt A MEDRÉBE.

Basszus én odaírtam, hova lett???

Don Quixote de la Ferko 2011.09.15. 22:26:14

@CatMother:

A vezér, ha így folytatja, befagyasztja Augusztus 20-án a Dunát, hiszen őt már máshol nem lehet megkoronázni, az is csak azért jó helyszín, mert az előzőnek segített a természet, ő meg majd megmutatja, hogy lehet nyáron is a Duna jegén királlyá lenni.

De ettől függetlenül a fórumok hangneme a két éven keresztüli bankanyázásról lazán átváltott a bankok védelmére. Nem kicsit nevetséges.

Megdobbent 2011.09.16. 00:00:47

Csak eppen orszagunkban nemcsak romai jog, de precedens alapu itelkezes sincs igy ezt csak jol esik olvasni, es annyi.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.09.16. 02:38:54

Béláim az úrban. Ezt én nem hiszem el. Ez valami fényképboltot hír lehet

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.16. 08:18:17

@Kulics: Ennyi. A másik meg, hogy az adott cég nagyrészt nem itthon fizet a profitjából adót (ha fizet) hanem Ámerikában, Kanadában, akárhol.
A melósok meg a minimálbér után nem sokat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.16. 08:19:38

@Megdobbent: Viszont a bírók döntésük előtt elgondolkodnak, ha már hallottak hasonló esetről.
És ha a bíró is vett fel hitelt, akkor... <trollface> :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.09.16. 11:11:29

@vazsmegyeigerdezsház: in Bartha Miklós: Kazárföldön (Te is ruszin vagy, mint én, vagy Te csak antikazár?)

@atpijkamo: Te komolyan azt hiszed, hogy ha a mostani, kb. 250 Ft-os árfolyamon vennél fel svájci franc (essen bele) alapú hitelt, és teszem azt a svájci gazdaság összeomlana, mert pl. minden "kazár" kivinné onnan a pénzét, és az árfolyam 50 Ft-ra csökkenne, akkor akár a törlesztőrészleted, akár a futamidőd, akár az összes fizetési kötelezettséged csökkenne? Eddig nem gondoltam, hogy ennyire naiv lennél!

efi 2011.09.16. 15:52:39

"Ha a Legfelsőbb Bíróság jóváhagyja a döntést, bármelyik bank vagy pénzintézet perelhető lesz."
Miért, most nem az ?

XCat 2011.09.16. 20:14:47

@luciferko: A média mindig azt a segget nyalja, ami kicsit szarosabb. Ilyen.

XCat 2011.09.16. 20:16:11

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ahelyett hogy meghódítanánk svejcot. Lenne csokink, óránk, meg frankunk, és 4-5 év haladékunk, amíg azt is tönkretennénk.

VIC20 2011.09.19. 14:20:23

,,Ha a Legfelsőbb Bíróság jóváhagyja a döntést, bármelyik bank vagy pénzintézet perelhető lesz"

Baromság: eddig is azt perelhetett mindenki, akit csak akart.

Az ítélet sem lesz kötelező senkire, még magára az azt hozó bíróságra sem, hiszen minden ügy egyedi, önállóan kell vizsgálni.

segítés 2011.09.27. 21:30:33

Nem sok értelme van ennek a pernek, amíg ez a pénzintézeti törvény így van hatályban. Ha a politika nem akar változtatni, akkor a bíróságok nem tudnak.
süti beállítások módosítása