Tékozló Homár

Telefoncsere a Telenornál

2011.09.16. 14:28 | jackyll | 268 komment

A Homár továbbra sem érti, mitől lesz valakiből kiemelt ügyfél egy telefontársaságnál? Mindenki kapott arany- és platinakártyát nem? Vagy mert flottában sokkal kevesebbet fizet? Mindenesetre az eset magában is felháborító, ha egy újonnan vett telefon miatt 14 alkalommal kell szervizbe fáradni, hogy eljusson a cseréig, amire aztán még 30 napot kell várni.

A történet a következő. Június 21-én vettem egy készüléket, ami sajnos meghibásodott, tehát mint mindenki tette volna, leadtam szervizre. Ez az ügyintézés, igaz hogy négy fordulóban, de gyakorlatilag Július elejétől Augusztus közepéig tartott. Egy SIM kártya csere, két szoftver frissítés és egy akkumulátor csere után sajnos a hiba még mindíg fennállt.

Mivel a hiba olyan volt (véletlenszerű újraindulás, fagyás) amit az üzletben nem tudtam leellenőrizni, ha csak nem akartam 2-3 órát ott tölteni, ezért elhoztam mindig a telefont reménykedve. Mindezek után  nem sok reményt láttam arra hogy a rendkívül hozzáértő szerviz el tudja hárítani a hibát, ezért írtam a kapcsolattartónkon keresztül a Telenornak, hogy engedélyezzék a cserét. Ezt a Telenor engedélyezte is, és kérték hogy jelezzük az átvétel módját. Ez még aznap megtörtént,  azonban azóta nem sikerült lebonyolítani a cserét, mert hogy „nincs még bejelezve az engedély a rendszerbe”. Az még valamilyen szinten érthető, hogy az egyéni kérelem elbírálásának 30 napos határideje van, de sajnos azt mondták hogy az engedély bejegyzésének is. Természetesen nem fognak értesíteni hogy mikor mehetek cserélni a telefont, így annyit tehetek, hogy a telefonos ügyfélszolgálaton érdeklődöm, hogy bejegyezték-e már azt a bizonyos „memo”-t.

Az egészben az a legdühítőbb, hogy 14 alkalommal voltam már ez ügyben ügyfélszolgálton saját időmből, kiemelt ügyfélként, mindezt úgy hogy a telefont gyakorlatilag egy napig nem tudtam használni. Az egyetlen tanulság amit én levontam, hogy amennyire lehet a jövőben nagy ívben elkerülöm a „szolgáltatót”.

Üdv,

Balázs

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.09.16. 14:29:41

Délutánra dömping van? (Na, nem enged hozzászólni, most olvashatom el, és jól lecsúszom.)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.16. 14:31:46

A szerviz mindig rövid i.
A mindig szerviz rövid i.
A szerviz mindig rövid i.
A mindig szerviz rövid i.
A szerviz mindig rövid i.
A mindig szerviz rövid i.
A szerviz mindig rövid i.
A mindig szerviz rövid i.
A szerviz mindig rövid i.
A mindig szerviz rövid i.
A szerviz mindig rövid i.
A mindig szerviz rövid i.
A szerviz mindig rövid i.
A mindig szerviz rövid i.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.09.16. 14:31:56

Egyébként örülj, hogy tudsz ügyet intézni. Nálunk a főnök nem adja ki az ehhez szükséges kódot (egy van, globálisan az egész cégre, bérmit megtehetsz/nél vele), ennek megfelelően egyszerű az ügyintézés.

pengusz 2011.09.16. 14:34:42

@atpijkamo: És a nyelvtannácit hogyan írják hejesen? :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.16. 14:35:16

@Csokis: Megadom neked a főnök kódját: 1234. Na, mostantól intézheted az ügyeket.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.16. 14:42:50

@pengusz: Pont így.

És azt, akit érdemtelenül engedtek negyedikből ötödik elemibe, hogyan lehet utólag osztályismétlésre kötelezni?

<gyógyszer elgurul>
Bazmeg, kiemelt ügyfél lehetsz, platina, magnézium, faszomtudja ritkaföldfém kártyával, milliárdos forgalommal, soxázezres mobillal és mobilszámlával, béjemvé terepjáróval lökhetsz félre másokat az utakon, de egy kurva mondatot nem kell tudnod leírni helyesen magyarul.
<gyógyszer megtalál>
És még álamelnök is lehet belőled. Ilyen világban élünk.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.16. 14:44:56

@Csokis: Anyám borogass! Egyszer láttam egy nyílt jelszó fájlt.

cica1
fasz
aaaa
bazmeg
...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.09.16. 14:48:28

@atpijkamo: Azért a leggyakoribb akkor is a ****

É2I 2011.09.16. 14:58:57

@atpijkamo:
Meg a mindig is mindig rövid.
Meg a mindig is mindig rövid.
Meg a mindig is mindig rövid.
Meg a mindig is mindig rövid.
Meg a mindig is mindig rövid.
Meg a mindig is mindig rövid.
Meg a mindig is mindig rövid.
Meg a mindig is mindig rövid.
Meg a mindig is mindig rövid.
Meg a mindig is mindig rövid.
Meg a mindig is mindig rövid.
Meg a mindig is mindig rövid.
Meg a mindig is mindig rövid.
Meg a mindig is mindig rövid.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.16. 14:59:00

@pengusz: Na lenyugodtam. Szóval nem állampolgári kötelesség magyarul tudni. De ha elcseszed, ne legyél megsértődve, ha kijavítanak. És főleg ne legyél különösebben büszke rá hogy elrontottad.

És ha olyasmit írsz, amit sokan mások olvasnak, akkor fokozottan figyelj oda. Ha nem vagy biztos a dolgodban, onlájn utána guglizol, vagy megkérsz egy offlájn humánt. Legközelebb már azt is fogod tudni, okosodsz. Nins szánalmasabb, mint egy helyesírási hibáktól hemzsegő újságcikk, hirdetés vagy weboldal. Elrettentő példákért böngészd az index.hu-t.

Megírsz egy önéletrajzot, erőlködsz jó színben feltüntetni magad, és óriási pofáraesés a jutalmad, mikor a második helyesírási hiba olvasásakor röpül a papírkosárba.

Írsz egy leírást a vállalatod termékéről, ezt tudja, azt tudja, milyen szuper, de hiteltelenné teszed a helyesírási hibákkal.

Írsz egy homár posztot, hogy milyen bunkó volt veled a pincérlány. De az írásodból kitűnik, hogy te vagy a kőbunkó.

Hirtelen ezek a példák jutottak eszembe.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.09.16. 14:59:25

@atpijkamo: Azon gondolkodom, hogy ha egy kicsit variálnánk rajta, a 4csillaG jelszó már egész erős lenne.

Épp most bonyolódom liazonba a Pannonnal, illetve az egyik szerződéses boltjukkal. Hívtam a megadott számot, de fax van rákötve. Gondoltam, küldök nekik egy faxot. Kíváncsi vagyok, válaszolnak-e rá?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.16. 15:04:40

A szervizes mindig ellenőrzi, hogy a csapból, ahonnan a mosógép kapja a mosáshoz szükséges vizet, valóban folyik-e víz.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.16. 15:06:22

@Csokis: :)

Nem. A fax arra való, hogy telefonon kérhessék, hogy faxolj át egy papírt. Utána rájuk kell telefonálni, hogy megkapták-e, mert másodpercek alatt elkeverik.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.09.16. 15:15:53

@atpijkamo: Eddigi tapasztalataim alapján a fax arra való, hogy ne zaklassák őket telefonon.
Még valamikor a fax hőskorában volt egy olyan szpemmelési szokás, hogy egyes cégek hosszú árlistákat küldözgettek faxon. Kollégák felhívták a céget, hogy ezt nem kéne, de le se szarták, jött újra. Egyk nap kollégám megelégelte, hogy reggelre mindig kifogyasztották a papírt a gépből, odament a fénymásolóhoz, és nyitott tetővel csinált három A/4-es lapot. Az persze tök fekete lett. Ezt összeragasztotta, befűzte a gépbe, elküldte a spammelő fax számára, majd ahogy a gép köpte ki a papírt, az alját gyorsan hozzáragasztotta a tetejéhez és úgy hagyta. Utána elment egy órácskára ebédelni. Többé nem jött fax.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.16. 15:21:26

De a Pannonnál/Telenornál legalább lehet mÍÍÍnuszba menni!

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.09.16. 15:31:49

~~~~~~▄▌▐▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▌
~~~▄▄██▌█ ░ rakd ki te is had guruljon a tovább ░░░░░▐
▄▄▄▌▐██▌█ ░a TESCOba még egy kis FILAtáska. ░░░░░▐
███████▌█▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▌
▀(@)▀▀▀▀▀▀▀(@)(@)▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀(@)(@)▀▀

s 2011.09.16. 15:33:38

OK. Nem szeretném lopni az időt, nincs annyi. Az elmúlt évek kormányainak bűnlajstroma - a teljesség igénye nélkül:

gyurcsány: sikkasztás, hűtlen, kezelés, hazaárulás

orbán: zsarolás, bennfentes kereskedés, hazaárulás

Akinek pénze van, tegye a következőt. Délszláv háborúból maradt AK-47 típusú géppisztolyok vásárlása, bármilyen lőfegyver házi előállítása fémmunkás ismerősökkel. Robbanóanyagok, lőszerek beszerzése.

Elemi kötelessége ma minden igaz, hazáját és jövőjét féltő embernek a hatalmi elit akár erőszakkal történő eltávolítása is. Fontos azt is megérteni, hogy az előző (MSZP) és a mostani (FIDESZ) kormányok lényegük szerint nem külöböznek egymástól, céljuk a hatalom megszerzése, megtartása és egyéni céljaikra való felhasználása. Elég látni azt, ahogy a szakszervezetek által meghirdetett tüntetést közlekedési okokra hivatkozva megpróbálják akadályozni.
Az országunk érdekeivel mit sem törödő, hazánkat végső romlásba taszító, egyéni gazdagodásukat lekiismeretlenül, gátlástalanul előmozdító hatalom sorsa. HALÁL.

Ezt a felhívást a cenzúra miatt nem tudom majd megismételni annyiszor, ahányszor az szükséges volna, de aki olvassa és érti, adja tovább. Éljen Magyarország.

"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!"

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.09.16. 15:38:29

- Fonok megint itt az a szar, amirol mar a multkor se tudtuk, hogy mi baja.
- Frissitsetek szoftvert.
- Csinaltuk.
- Akkor csereljetek simkartyat, segiteni tuti nem segit, de hatha megunja es nem jon vissza tobbet.
- Az is megvolt a multkor.
- Baszd meg, akkor frissitsetek megint szoftvert, hagyjatok mar ezzel a szarral, nem erek ra, meg 50 pure saronite depositot kell talalnom, hogy osszejojjon az illustrious engineering, mielott elindulok berugni.

Douggut 2011.09.16. 15:50:35

Nekem 3. szerviz után cserélték, (szoft frissítés, előlap csere, utána már be se kapcsolt), igaz ez utolsót én idéztem elő egy otthoni szoft frissítéssel, de nem jöttek rá :), azóta meg büszke vodás vagyok. Kérvény elfogadása után (30 nap) bementem a boltba, leadtam a régit választottam újat.

Ja kiemelt ügyféltől nagyon messze álltam. Kb havi 3ezret ha fizettem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.16. 16:00:12

És még ügyfél vagy?

Amúgy ha 30 nap a határidő, akkor az addig minimum eltart...
De én már a fogyvédnél lennék, ha így szerencsétlenkednek...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.16. 16:01:26

@Douggut: "be se kapcsolt), igaz ez utolsót én idéztem elő egy otthoni szoft frissítéssel"

Nem tudom milyen telód van, de nem hangzik túl okosnak.

Az én szar andridosomat nem lehet levélnehezékké redukálni. Ha hülyeséget töltök rá, akkor is menthető. Bekapcsolás után spéci gombkombinációval mindenképpen felébred, és újratölthető SD kártyáról.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.09.16. 16:03:31

Na, miután a faxom tele lett -bár válasz nem jött rá-, megbeszéltem a Bravotelnél a nénivel, hogy a telefon nem arra való, hogy őket azon zaklassam. Rendes ügyfél nem érdeklődik, hogy van-e az a telefon, amit szeretne, hanem bemegy az ügyfélszolgálatra, sorbaül, és megvárja, amíg személyesen hajtják el. Szóval mehetek másik céghez telefont venni.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.09.16. 16:05:17

@atpijkamo: Okos telefonra én azt mondtam, hogy túl buta vagyok hozzá. Nekem a telefon ne legyen okosabb, mint én vagyok, mert attól csak frusztrált leszek, és csapkodni fogok. Telefont, gyereket, ajtót, ami jön.

Douggut 2011.09.16. 16:13:54

@atpijkamo: samsung s5230 volt az nagyon nem okos :), és elvileg a firmware frissítés garanciavesztésssel jár nála, még androidnál ha jól tudom nem.
De ha egy rakás kaki volt az eredeti gondoltam majd én megjavítom, nem sikerült

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.16. 16:14:28

@Csokis: :)))

Én viszont borzasztóan élvezem. Aranyos pici számítógépecske. Na, telefonálásra persze a butatelefonomat használom.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.16. 16:16:30

@Douggut: :)

Vannak ügyfelek, aki olyan felfedező vénával vannak megáldva. Semmi baja a készüléknek, de kiváncsiak, hogy ha itt-ott elállítják, mi lesz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.16. 16:24:11

@atpijkamo: Amíg nem tolod szét a bootloadert.
Azután már csak flasherrel éleszthető fel :)

Pont így vettem egy kínai androidos tabletet, ami nem kapcsolt be sw frissülés után. Na hogy majd én felélesztem.
Aha. Csak fogalmam nem volt, hogy milyen SW volt rajta, anélkül meg nem lehetett... A bootloadere volt elküldve, és a bootflasht kellett volna újraírni benne, csak nem volt mivel.
Szenvedtem vele egy darabig, aztán eladtam, sokszorosáért a vételárnak ;)

Douggut 2011.09.16. 16:25:29

@atpijkamo: Azért sokáig tartott, mire rászántam magam. Csak mikor mindentől újraindult két szerviz után is, és a másik szoftvert meg dicsérték, hát mondom ha nem jön össze, majd eljátszom a naiv ügyfelet a szervizben.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.16. 16:29:07

@ColT:
Én visszahívtam volna az elküldött bootloadert!
(Akármi legyen is az, nem lehet annyira sértődős!)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.16. 16:30:55

@Sün‼: Azt már nem lehetett :D
Mondjuk azt sem értem, hogy az előző tulaj hogy tette tönkre, de ügyes gyerök vót, az tuti :D

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.09.16. 16:33:24

@Sün‼: De ha nagy sétődöttségében nem adta meg a címét?

É2I 2011.09.16. 16:35:08

@s: Elhúznál a faszba, spemmer geci? Ma minden blogba beleszarsz, buzi?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.16. 16:36:10

@s: Mi köze van ennek a Telenorhoz?

2011.09.16. 16:37:07

@atpijkamo: "óriási pofáraesés a jutalmad, mikor a második helyesírási hiba olvasásakor röpül a papírkosárba."
Ez azt feltételezi, hogy a HR-es huszonéves facebookos generáció TUD helyesen írni és felismeri a cévéből a hibákat.
Naiv vagy (rövid i-vel)

rudmanynudli 2011.09.16. 16:44:56

sokan gondojják hoty nem kel tudni hejjesen irni mert van hejjesirás javito a wördben meg az ótlukban meg csomó hejjen

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.16. 16:46:18

@Kulics: "TUD helyesen írni"

Hehe. Nem. Máshol véti a hibákat.

De miért nem lehet föltételezni, hogy egy rátermett, képzett, munkájához értő ember lehet annyira intelligens, hogy emlékszik még az anyanyelvére, meg amit alsótagozatban tanítottak?

Nem mondom. Vét az ember hibákat. Betű hibát, meg helyesírási hibát. Én is. (Pláne én, legjobb jegyem hármas volt nyelvtanból.) De az ember igyekszik. Megtiszteli homártársait, hogy mégegyszer rápillant az irományára, és a durvább hibákat, elütéseket javítja. Ha meg kétsége van, hát nincs messze a gugli. (Na jó, rohadt messze van, meg egy kisváros áramát fogyasztja, de ez más tészta.)

Alternatív 2011.09.16. 16:46:33

@atpijkamo:

A húzentróger hibás, helyette Hosenträger írandó.
A húzentróger hibás, helyette Hosenträger írandó.
A húzentróger hibás, helyette Hosenträger írandó.
A húzentróger hibás, helyette Hosenträger írandó.

Mármint azoknak, akik még sose hallottak a nyelv fejlődéséről.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.16. 16:48:12

@atpijkamo: Á, akik olvassák, azok sem tudnak helyesen írni, max. azon vesznek össze, hogy a muszáLY az egy j vagy kettő:D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.16. 16:49:32

@rudmanynudli: Meg 1 ébkén- t is kija fszt ér deklihoty ol vas hatóje a mitirrnak .Deha mind 1 ,mi nek irr ja ?

BeKaVe 2011.09.16. 16:49:53

Éljenek a demonstrálok.:) Nem akkarok lenni bér rabszolga

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.16. 16:50:33

@Alternatív: Hózentróger különben :P :)

@rudmanynudli: Na hát az olyan is...

rudmanynudli 2011.09.16. 16:51:06

@ColT: volt egy főnököm (nem sokáig), aki küldött egy körlevelet a csoportnak. A témája az volt, hogy zavarja a sok helyesírási és gépelési hiba amit az emberi vétenek. Felbosszantotta magát és visszanézte az elmúl pár nap levelezéseit idézem: "ilyesző hogy milyen sok hibát találtam". Volt móka és kacagás.

BeKaVe 2011.09.16. 16:52:59

@atpijkamo: Legyen szíves olvashatóan fogamzásgátlók nélkül írjon,mert így sajnos csapnivalóan roossz.:)

rudmanynudli 2011.09.16. 16:53:31

@ColT: Tudom. Felül szoktam bírálni. Max arra jó, hogy a gépelési hibákat kiszúrja az ember. De sok embert ismerek, aki erre hagyatkozik. :(

rudmanynudli 2011.09.16. 17:00:20

nem, csak megilyedt. ly-al

Alternatív 2011.09.16. 17:04:16

@ColT: Látod, ez egy olyan szó, amit ritkán írnak le, és ezért még nem fixálódott a magyar alakja (tájegységenként változik). Épp ezért is változhatott meg annyira az eredetihez képest, viszonylag kevesen trollkodtak bele a változásba.

Megalapítom az atpijkamu díjat: az kapja, aki ír egy rövid í-s "viz"-re végződő magyar szót. :)

É2I 2011.09.16. 17:13:51

@Alternatív: Sok díjat nem kell kiosztanod :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.16. 17:19:27

@Csokis:
Telefonon is meg lehet próbálni!
4 db * a jelszó!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.16. 17:26:57

@rudmanynudli: Öööööö :D:D:D:D

@Alternatív: Hát azért ennek is van egy hivatalos alakja. És más a lieLLYtéSSe meg a ZíráSSa.

Eord helyesírásellenőrző meg, ja, max. a sietségben segít.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.16. 17:34:49

@ColT: "van egy hivatalos alakja"

Az nem úgy van, hogy a nyelvészek leírják, mi a menő, és mindenki köteles azt használni fejvesztés terhe mellett. A nyelv él, mi alakítjuk. A nyelvészek mennek utánunk, és próbálják a hülyeségeinket valahogy formába önteni.

Persze a korlátoltak úgy értik, hogy bármi szart leírnak, akkor az attól jó.

De ha mostantól mindent pontos j-vel írunk, akkor pár év alatt ki tudjuk írtani az ellipszilont.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.16. 17:36:56

@atpijkamo: Érteni, de amikor azt mondjuk : "helyesen" akkor a(z aktuális) Helyesírási Szótár által megadott alak értendő...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.16. 17:42:56

@ColT: És a szabálykövető becsületes állampolgár hanyattesik idjedtében, mikor a nyelvész közli, hogy ebben a konkrét esetben más is írható.

Gondolj bele! Megjelenik a 2000-res kiadás. Utána megjelenik a 2010-es kiadás. A kettő ugyanaz? Nyilván nem, hisz azért van új kiadás. És ahol a kettő eltér? Az 2010.01.01-00:00:00-kor változott hirtelen?

Meg ha a hatszázmillió hasonlóan jó alakot is beleírnák, gondolom villástargoncával lehetne csak lapozni.

Én csak laikus vagyok, beszélj egy nyelvésszel.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.09.16. 17:42:58

@atpijkamo:
Hétfőn jön felvételizni egy srác hozzánk. Magyar/angol/spanyol önéletrajz, én csak szakmailag nézem, nem vagyok HRes. Spanyolul nem értek, de a többi nyelven nem csak helyesírási, de értési problémái is vannak. A főnök mondta, hogy ő az egyedüli jelölt, el ne kaszáljam :) Szóval nem olyan nagy szórófeltétel a nyelvtan, bár az amit így látatlanban gondol az ember róla, nyilván nem pozitív a kép.

Arra gondoltam, hogy valamiféle pontozásos tesztet írattatok vele, az kvázi objektív, és ha hüle lesz akkor mondhatom, hogy lám, azt a feladatot sem tudta megoldani, én mosom kezeimet. (nehogy azt tudják mondani ki volt az a hülye aki felvette)

Ellenpélda: Ora DBA-t is kerestek. Jött egy török srác, aki elmondta, hogy az Oracle supporton is dolgozott meg külföldön is, több évet. Referenciák voltak és lekáderezhető is volt (később kiderült: nem néztek utána). Pénzből sem kért sokat: az elsőre kínált 600ezret csillogó szemmel fogadta, megelégedett vele, le is csaptak rá, mint gyöngytyúk a takonyra.

3 hónap után derült ki, hogy hüle hozzá, egy indexet se tud megcsinálni. Kérdezem tőle, hogy mit dolgozott korábban? Azt mondja a supporton volt és ha a vásárló nem kapta meg a CDket, akkor kipostázta újra meg szélszes munkatárs (aka telemarketinges) is volt...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.16. 17:44:23

Írlyunkmindentelipszilonnalésegybe!
Mertilyenmásholseholsincs!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.16. 17:48:14

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: :)))

"ő az egyedüli jelölt, el ne kaszáljam"

Ez kemény.

Manci néni, a szomszéd 2011.09.16. 17:49:02

Drágáim, a telefon telefonálásra van. Ímélre meg játékra ott a számítógép. Időjárásjelentéshez pedig kinézel az ablakon.

Én még sose vettem 10 ezer forintnál drágább telefont és nem is fogok. Arra, hogy fölhívjam a Józsi szomszédomat, hogy baj van a 27 éves trabantommal (kék színű), tökéletesen megteszi ez is.

Ja, és 3-4 évente szoktam cserélni, mert a szomszédasszonyom is vesz újat, nehogy már nekem ne legyen. De ő is csak a legolcsóbbat veszi.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.16. 17:49:25

Mivel a Társaság a Szabadságjogokért romaügyi jogvédő blogja (jogtalanul.blog.hu)paradox módon nem kommentelhető, kénytelen vagyok ide linkelni Pogonyi Pál remekbeszabott limerickjét:
Élt egy lány, nem messze, Szomolyán.
Tejen élt, túrón és gomolyán.
Egyszer rászólt a férje:
megárt a sok fehérje,
ne feledd: este még szopol ám!
(Soha el nem múló hála érte az én Cicanyuszimnak. Tényleg.)
Bocs, srácok.
off vége

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.16. 17:55:37

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Szólhattatok volna, én már négyszázezerért nem értek semmihez.

Alternatív 2011.09.16. 17:58:04

@ColT: A magyar nyelvnek elég erős hagyománya, hogy a kiejtés és az írás nem szokott eltérni (ez az egyik, ami miatt sokra tartom). A másik, hogy bár a hangtani szabályokat nem nagyon ismerjük, majdnem mindenki egyformán érzi, hogy egy szó "báncsa a fülit", vagy sem. 10-20 éve volt egy hullám, az egyik évben az uborkaszezont több újság is azzal töltötte ki, hogy a "centíroz" helytelen, és helyette a "centríroz" a jó. Merthogy a német eredetiben is ott van az a r, meg hogy a centrum a szó eredete.

Némelyik helyesírás-ellenőrző még hiányolja azt az r betűt, de már jópár éve nem hallottam élő embert, aki "centrírozást" mondott volna. Idővel az akadémiai helyesírás is megbékél vele. A hardver meg a szoftver is lassan honosodott meg (és a vele együtt kanonizált bájt meg fájl még mindig fáj nekem, ha leírva látom), de azért van fejlődés. Amit a netezés a sok írott kommunikációval még le is lassít.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.16. 17:58:24

Na, itt van még egy, a jó hangulat végett:
Ágyba hívtam Mását,
fogyasztani finom csáját.
Erre mit tett?
Rajtam termett,
s ott kezdte keverni a … csáját!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.16. 18:01:00

@Alternatív: És talán egyszer a szerviz is hosszú í-vel lesz helyes, és akkor a sok grammarnáci kereshet magának más szórakozást.

É2I 2011.09.16. 18:07:40

Ékes példája a szabadságnak a jelenlegi, aka:
Hogyan lehet egy hibás telefonból helyesírási poszt.
:P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.16. 18:08:34

@atpijkamo: Nyilván, én sem szoktam kiakadni, ha kiderül, hogy többféle alakja van. Csak sajnos az átlagszínvonal ennél rosszabb.

@Alternatív: Erről a centrírozásról nem is hallottam :D De mondjuk alapból bánCSa a fülemet :D

A "másképp írják" meg ilyetén gondoltam, hogy Vazsmegyében zséznek, meg van, aki mondjuk a ssssss eket nyújtja, és úgy is írja le... Pedig nem úgy kéne.

Alternatív 2011.09.16. 18:09:42

@Van_mikrohullámú_sütőtök?:
Sőt, szőlő vagy szöllő, fel vagy föl, minden alakjában (felül-fölül-től a tejfel-tejföl-ig), satöbbi.
Egyszer egy új ismerős azt mondta: mindjárt hozok egy tányérat. Én meg rákérdeztem, hogy ugye te zalai vagy? Megsértődött, pedig nem bántani akartam, csak örültem, hogy felismerem. :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.16. 18:13:39

@É2I: Hát ezt beszéld meg Pogonyi Pállal (miszerint Paulusz). A művet változtatás nélkül adtam közre (értsd: ahogy én találtam).
@Sün‼: A sünök ilyen prűd népség? Csoda, hogy nem haltatok még ki.:-)

É2I 2011.09.16. 18:14:10

@Alternatív: Az e kiváltása ö-vel nyelvtanilag teljesen elfogadott és nem minősül hibának. (Persze nem mindegyik e kiváltása.)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.16. 18:16:01

@Alternatív: Én az ö-s formát tudatosan szoktam használni (írásban mindenképp)- színesíti a nyelvet.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.16. 18:18:19

@É2I:
Ékes példája a szabadságnak a jelenlegi, aka:
Hogyan lehet egy hibás telefonból helyesírási poszt.
:P
Lehet, hogy ez érdekesebb.Ki nem szarja le a júzer telefonját?

McZozo 2011.09.16. 18:21:29

@Van_mikrohullámú_sütőtök?:

hat mi bankba felveteliztettunk sok embert, de csodakat lattunk. a nagyotmondas alap. CSak azt nem ertem, hogyha valaki kamuzik miert nem nez utana. Bejon leirta rakerdezek erre ooo.
Anyira gyenge az egyetemrol most kijovok tarsasaga hogy nem lehet elhinni. honapokat kellett keresni hogy egy ertelmes embert ki tudjunk kukazni valahonnan.

phaszfej 2011.09.16. 18:22:43

Csak a buzik használnak mobilt meg a rabszolgák. Rendes magyar embernek nincs szüksége mobilra.

McZozo 2011.09.16. 18:23:08

@Alternatív:

detto a nezelodni vagy nezegelodni
nezegelodni somogyi

Alternatív 2011.09.16. 18:25:21

@McZozo: És ha akad egy, de mondjuk negyvenes az illető? Akkor melyik szempont az erősebb?

phaszfej 2011.09.16. 18:26:45

Igaza van a nyelvtanos gyereknek. Az írástudó azért írástudó, mert elméje képes rendet tenni a világ dolgaiban, érzi és érti is az összefüggéseket, ezért nem vét helyesírási hibát. A slendrián fogalmazás és írás mindenképpen hanyag, felelőtlen, illetve buta emberre utal. Bár, szóvá tenni ezt az érintetteknek teljesen fölösleges, hiszen alacsonyabbrendűbbek, mint az okosok rétege, ami meglehetősen vékonyka. Alig vagyunk benne egy-két tucatnyian magyarországon.

Alternatív 2011.09.16. 18:37:29

@phaszfej: alacsonyabbrendűbb? Akkor tényleg nagyon vékony az okosok rétege, azoké, akik nem vétenek helyesírási hibát. Még te sem vagy benne. :P

megamenn 2011.09.16. 18:45:09

A pina is mindig rövid i
A pina is mindig rövid i
A pina is mindig rövid i
A pina is mindig rövid i
A pina is mindig rövid i
A pina is mindig rövid i
A pina is mindig rövid i
A pina is mindig rövid i
A pina is mindig rövid i
A pina is mindig rövid i

@phaszfej: és a rendes magyar buzi rabszolgák ?

McZozo 2011.09.16. 18:47:25

@Alternatív:

Hat adott esetben nekem mint jovobeni fonokenek nem volt bajom, ha idosebb volt a jelolt, sot. Viszont fizetesben megmondtak, hogy mit lehet kb igerni, es az majdnemhogy pajakezdo fizu volt, tehat az idosebbek akik jok lettek volna altalaban sikitva menekultek el, miutan a hr kikudte nekik az ajanlatot. Ketto vagy harom is volt, aki koszonte szepen es elment mashova inkabb az ajanlat utan. Persze nem mondom hogy az interju minden mert volt, hogy vegul felvettunk valakit, aki nagyon jol interjuzott aztan a munkara meg alkalmatlan volt, mint kiderult, el is ment 3 honapra ra meg a probaidejeben vegul.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.16. 18:50:08

@McZozo: Mert kellett nekünk a tömegképzés... A diploma lassan már szitokszó...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.16. 18:55:52

@estrella negra:
A mű nem is ezen szempontból kéccséges (vajon jól írtam?), hanem összefüggéseiben ad reménytelenségre okot.
Mindamellett mélyreszántó, eszmeileg felemelő, nemesen egyszerű
Ámbátor kissé pongyola.

XCat 2011.09.16. 19:06:48

@ColT: Leginkább azoknál, akiknek nincs.

XCat 2011.09.16. 19:09:04

@pengusz: Anyád a nyelvtannáci, aki cseszett rendes iskolába járatni. Köszönd meg neki, hogy felhívja a figyelmedet rá, hogy hülye vagy.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.16. 19:15:27

@Sün‼: A mű a maga egyszerűségében tökéletes (nem kell mindig Juhász Ferencet olvasni), mélyebb összefüggéseket keresni benne hiábavaló.
Bár nem tudom, mire gondolsz.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.16. 19:21:29

@estrella negra:
Ez utóbbi nem is probléma.
Mondjuk magam sem Juhász Ferenc műveit részesítem megkülönböztető figyelemben, inkább Donászy Magdát.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.16. 19:31:18

@Sün‼: Érdekes. Nem találkoztam még senkivel, aki hat éves kor fölött Donászy Magdában utazott volna.
(Noha vélhetően vannak felnőtteknek szóló versei is.)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.16. 19:36:18

@CatMother: Csak köszöntöttelek. Hiányzott a hangod.:-)
Elég erőteljesen nyitottál.

XCat 2011.09.16. 19:42:08

@estrella negra: Képzelem.
Viszont igazam van, és aki ezt nem látja, az hülye.

XCat 2011.09.16. 19:50:42

@estrella negra: Te akkor is hülye vagy, ha látod.

XCat 2011.09.16. 19:56:52

@Sün‼: Ezek szerint a seggekben kurkászás erőteljesen fiatalít. Ma is okosabbak lettünk.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.16. 20:06:41

@CatMother:
Ez így igaz!
Egy alapos testüregvizsgálat minimum -2 évet jelent gerontológiailag!
(Remélem, jól írtam!)

XCat 2011.09.16. 20:38:55

@Sün‼: Sosem értettem, miért hívják a segglyukat testüregnek. Testüreg az orrod, meg a füled. Azok lyukak.
Ennyi erővel a bal szívkamra is testüreg, csak át kell nyúlni a bőrödön.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.16. 20:49:43

Érdekes meglátás.
(Amúgy hülyének is kell lenni valakinek. Különben kihez képest éreznék magukat felsőbbrendűnek a többiek?)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.16. 21:03:32

@CatMother: Közben elolvastam az esti entrédat a csótányoson.
...vedd úgy, hogy nem köszöntem.

É2I 2011.09.16. 21:13:52

@CatMother: Izé az inkább testüreg, mivel ott tárolhatóbbak a dolgok. Ellenben az orr- illetve fülnyílások inkább likak (igen likak, nem is lyukak méretük miatt).
Szóval szép is és cizellált ez a magor nyelv. :D

Ja és a lófaszt -2 év, inkább egy marék újabb őszhajszál. Már akinek nem ez az standard élvezeti eszköz, izé: buzi.

Mylady 2011.09.16. 21:17:07

@atpijkamo:
Erről eszembe jutott egy idióta kollégám, aki egyszer a jelenlétemben változtatott jelszót. Együtt kellett volna valamit megnéznünk az egyik analitikus rendszerünkben és ő nem nagyon használta ezeket a rendszereket korábban, így pont amikor be akart lépni, a rendszer szólt neki, hogy lejárt a jelszava, változtassa meg. Erre a kolléga teljesen kiakadt, hosszasan szidta mindenkinek a kurva anyját, agyvérzésközeli helyzetig hergelte magát, majd teljes felháborodásában megadta az új jelszót: hettyenpitty.
Sajnos ezt a nagyszerű jelszót nem sikerült megjegyeznie, így a következő negyedévben amikor be akart lépni a rendszerbe, mindig átjött hozzám és egy igen hosszú, rendszereket és informatikusokat szidó anyázással körítve megkérdezte tőlem a jelszavát.
Szerencsére nemsokkal később kilépett. Biztos nem tudta feldolgozni azt a rettenetes lelki terhet, amit a jelszóváltoztatás okozott...

XCat 2011.09.16. 21:23:08

@Mylady: A hettyenpitty nagyszerű jelszó. Nekem sokáig "kurvaanyátok" volt a bloghus jelszavam. Azt nem felejtettem el soha.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.16. 21:27:10

@Mylady: :) Részint megértem. Én is agyvérzést tudok kapni, mikor félévenként belépek a bankomba, és az mindig jelszóváltoztatással, nyit. Mert 3 havonta változtattatna jelszót az édes. Vajon mit csinál a szerencsétlen a közbeeső 3 hónapban, mikor nem gyakorolhatja ezt rajtam. Biztos a kardjába dől. Szóval a max tízezer forintos kártyaegyenlegem szuper biztonságban van. Mindig csak használat előtt teszek rá pénzt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.16. 21:29:45

@CatMother: Ha hetihetest akarok nézni - egyre ritkábban -, akkor a weboldalukon nagy mérgesen mindig be kell pötyögnöm a róluk alkotott véleményem jelszóként.

Mylady 2011.09.16. 21:35:51

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Anno kerestünk embert angol, meg lehetőleg német nyelvtudással. Az anyacég német volt és előszeretettel írogatott nekünk németül, bár már ki volt mondva, hogy átállunk angolra a velük folytatott kommunikációban. Felvettünk egy pályakezdő fiút, az önéletrajzában szerepelt az angol és a német középfokú nyelvtudás. Interjún közölte, hogy a német picit megkopott, de simán belejön, ha használni kell. Az első héten a kezébe nyomtam egy németül írt féloldalas levelet, ugyanazzal lendülettel lökte vissza, hogy "ez németül van". Mondom, hát hogyne, de a középfokú, ámbár picit megkopott tudásával megpróbálhatná megérteni (kíváncsi voltam, mennyire kopott meg az a tudás). Erre kiderült, hogy egyetlen szót sem tud németül. Csak azért tette bele az önéletrajzába, mert gondolta, pluszpontot ér.

XCat 2011.09.16. 21:36:01

@atpijkamo: Én évek óta nem nézem. Nem is hiszem hogy fogom, egyre gyengébb.

XCat 2011.09.16. 21:38:40

@Mylady: Akkor előtte sem volt neki középfoknak még a környéke sem. Nekem nincs, de simán szinkronfordítok neked akármikor tévéből. Max beszédnél akad el, ha nem jut eszembe valamelyik szó, pedig én sem használtam évek óta.

Mondjuk azt nem hiszem, hogy interjún senkinek nem jutott eszébe megkérdezni tőle, hogy hóvarnyú.

Mylady 2011.09.16. 21:45:19

@atpijkamo: A munkahelyemen a hálózatra belépés mellett használok kb 20féle rendszert. Kb 6 olyan van, aminek van tesztverziója, némelyiknek akár 3 is. Mind kb 30 naponta kér új jelszót, van, amit havonta egyszer használok, azaz minden belépésnél módosítanom kell a jelszót. A legtöbb rendszer úgy van beállítva, hogy ha nem lépek be 90 napig, akkor automatikusan letilt és akkor külön eljárás van a feloldásra.
Emellett van 3 netbankom és 1 netbrókerem. Az egyik netbank minden műveletnél (belépés, utalás, átvezetés, lekötés stb) küld egy külön jelszót sms-ben, amivel igazolni kell a tranzakciót).

Én is utálom, de ez van.

XCat 2011.09.16. 21:55:14

Vannak emberek, akik szeretnek kibaszni önmagukkal. :) Ettől még nem a rendszer a szar, csak ők balfaszok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.16. 21:58:59

@Mylady: És ha egyszer elveszted a noteszedet? Döghalál.

Vagy mindenhol cica1 a jelszód, az új jelszó, meg kutya1, és fordítva?

Mylady 2011.09.16. 22:08:44

@atpijkamo: Nyilván egymáshoz hasonlító jelszavakkal művelem ezt a sportot (ezen a szinten ez már sport), de a rendszerek általában nézik, hogy 6-12 hónap távlatában nem adhatod ugyanazt. Van olyan rendszerünk, ahol a jelszó első és utolsó karakterét nem számítva, kell hogy legyen kisbetű, nagybetű, szám és speciális karakter. És minimum 8 karakter kell. És nem lehet értelmes szó benne. (Pl. megfelel a kAtea.12) Már kitalálni egy megfelelőt is művészet.
Egyébként nem noteszt használok, hanem folyamatos excel nyilvántartásom van, két jelszóval védve...

Mylady 2011.09.16. 22:11:02

@Mylady: ja, az kimaradt: általában minimum 2-4 karakterben különbözni kell az új jelszónak az utolsó 6-12 havitól...

Megdobbent 2011.09.16. 22:18:00

Hehe, mondjuk ha csak 2-3 orankent indul ujra, akkor a szerviznek sem kell huznia az idot: csoka beviszi, mert ujraindul, szerviz kivar meg egy restartot, aztan rogton johet erte a tulaj :)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.09.16. 22:31:26

@Mylady: Honnan ismrem én ezt? Havi rendszerességgel vagyok vendég az Internal Helpdeskünkön, hogy reseteljék már a lejárt jelszavamaimat.

XCat 2011.09.16. 22:34:36

@Csokis: írd le az adatait, hátha valaki feltöri. Megszívatjuk lédikét. :)

McZozo 2011.09.16. 22:55:27

@ColT:
Egyetertunk en mar anno mondtam, hogy ez nonszensz a diplomak erteket degradalja es sajnos telleg olyanok is a kikerult emberek

Mylady 2011.09.16. 22:59:43

@Csokis: Lehet, hogy ugyanott dolgozunk? vagy csak minden cég ilyen...

McZozo 2011.09.16. 23:17:08

@Mylady:
Na most azt kell mondjam megerdemeltetek. nalunk a traderekkel valo kommunikacio miatt az angol volt fontos. ott is hazudtak de lebuktak hamar mert a bemutatkozas utan mondtam hogy akkor lets continue in english please. volt aki mondta oo. akkor vege volt az interjunak

XCat 2011.09.16. 23:31:06

@McZozo: Magyar sehol? Általános iskolában sem?

karosszékely 2011.09.16. 23:33:00

@Megdobbent: Te tényleg a levélhez szóltál hozzá?! Nem látod, hogy eltérsz a témától (magyarul: offolsz)?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.17. 00:32:27

@McZozo: Jjjjja.

@Mylady: Nálunk is ilyesmi volt, a de a userek nagy része ezt fel nem fogta...

Mondjuk ez ilyen, hogy nagy arca van az IT biztonsági szakembereknek (tisztelet a kivételnek), de a fene nagy biztonság egyszer visszaüt. (Ld. a noteszed, vagy a kollegád.)
Amúgy is, a social engineering ellen nem sok jelszó véd ("Nálam van a gyereked, mondd meg a jelszót...")

JA nemrég voltam állásinterjún, ahol egy angolul naponta kommunikáló (ismerem) embert azzal utasítottak el, hogy nem felel meg az angolja... :D (Végzett angoltanár, felsőfokúval :D )

Megdobbent 2011.09.17. 01:08:24

@karosszékely: Hij a betyarjat, de odatettel most. Mibaj koma?

McZozo 2011.09.17. 02:39:41

@ColT:

Nem akarom vedeni az elutasitast lehet szemet volt de mondjuk attol meg hogy felsofokuja van egyaltalan nem biztos hogy mondjuk az adott szakteruleten tud kommunikalni. en pl munkahelyen folyekony vagyok de kimegyek az utcara es sokszor csak lesek mit mondanak mert a szakmait hasznalom. plusz az egyetemistaknak akikrol beszeltem mind nyelvizsgaja volt es volt aki megszolalni nem tudott szal ennyit a vizsgarol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.17. 06:53:43

@McZozo:
bemegy a meloba es megvaltozik a halmazallapotod?
amugy en meg a mai napig is 5 sor utan beszelek a legjobban amerikaiul

van egy olyan erzesem, hogy mindenki elment domolykozni az indextol es ez a 7 vegi

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.17. 08:47:48

@McZozo: Nem, itt pont az volt a poén, hogy a csaj nagyon ott van agolból, nem csak melóhelyen. Valszeg az volt a gond, hogy sokat írt be fizunak ;)

A szakmai angol meg nem különbözhet olyan nagyon az utcaitól :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.17. 08:58:47

@Megdobbent: "Nem látod, hogy eltérsz a témától (magyarul: offolsz)?"

Jó ideje egyedül a te kommented nem volt off. Csak viccelt. (Ennyire nem lehet lüke valaki.)

megamenn 2011.09.17. 09:04:16

Elgondolkodtató, hogy mennyi fajsúlyos, döntéshozó, vállalati atyaisten, extrafaszagyerek, turbómenedzser lóg itt a homáron munkaidőben. Biztosan maximális a terheltségük, vagy olyan "fontos" a feladatuk, hogy ez fel sem tűnik senkinek...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.17. 09:09:15

@megamen: És te ezek közül hova tartozol? ;)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.17. 09:11:04

@ColT: "A szakmai angol meg nem különbözhet olyan nagyon az utcaitól"

Ha mindkettőt tudod, akkor nem érzed a különbséget. De ha csak az egyiket ismered, eléggé meg vagy lőve a másikban. Mondjuk a kötőszókat nem kell újratanulni.

És ha magabiztosan tudom a közönséges angolt, akkor jön a pofon, mikor akár London peremkerületében megszólal egy néni, és egy rohadt szavát sem értem.

És ha magabiztosan tudom a szakmai angolt, akkor jön a pofon, mikor egy konferencián az olasz és francia előadókat hallgatom. Ezek az anyanyelvükön beszélnének? Aztán két mondattal az elhangzott után jövök rá, hogy mit is mondott. De baromi nehéz egyszerre három mondatot dekódolni párhuzamosan. Na, a kínai pedig a legrosszabb. Ott kapkodok hogy egy-egy szót megértsek. A tekszaszi meg a legelvetemültebben álcázza a mondandóját.

megamenn 2011.09.17. 09:16:59

megamen 0 bejegyzést írt és 362 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban
2007.09.14. óta tag.

Szerinted?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.17. 09:26:48

@megamen: Csak lazítunk két kemény munka között. Te se légy már annyira feszült!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.17. 09:32:20

Két sas ül a sziklaperemen. Odamegy a nyuszika.
- Mit csinláltok?
- Lazulunk.
- Lazulhatok én is?
- Persze.
Ott ülnek, és lazulnak.
Egyszer csak a két sas leveti magát a mélybe, utánuk a nyuszika.
Zuhannak.
- Te nyuszika, tudsz te repülni?
- Nem.
- Hú, de lazaaa!

cicmen (törölt) 2011.09.17. 09:36:16

@atpijkamo: Mit műveltek itt? Nyelvtan óra?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.17. 09:38:54

@atpijkamo: Ja a kínaiak brutális módon beszélnek "angolul" :)
De igazából szerintem annyira nem lehet neház a kettő közötti átjárás, úgy értem, amíg nem magasabb témákról van szó, csak mondjuk megkérdezi valaki, hogy bocs, merre is kéne menni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.17. 09:40:30

@cicmen: "Mit műveltek itt? Nyelvtan óra?"

Nemtom. Ami jön. Nyelvtan óra vagy az élet értelme.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.17. 09:45:25

@ColT: "bocs, merre is kéne menni."

Azonnal lebuksz. Kérem, megmondaná hol van az áruház? Storehouse. Te meg elkezdesz gondolkodni, milyen raktárházról lehet szó??? Body shop. ...

A közönséges angol nem szavakból, hanem kifejezésekből rakja össze a mondatot.

A szakmai szövegben meg pont a szavakat nem érted.

cicmen (törölt) 2011.09.17. 09:48:16

@atpijkamo: Nyelvtan óra vagy az élet értelme.

Élet értelme? :) Ez már jobb téma!
Életkor függő!
Sorolom!
Cici!
Játék!
Cici+pina!
Sör!
Meccs+sör!
Elektromos tolókocsi!
Ne szarjak be!
Game over!

Mylady 2011.09.17. 09:51:52

@ColT: "A szakmai angol meg nem különbözhet olyan nagyon az utcaitól :)"

Hááát. Ez úgy néz ki, hogy a tőkemegfelelési mutatót vagy a határhasznosságot simán vágod angolul, de azzal nem sokra mész a boltban, mikor egy kiló kenyér kellene.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.17. 09:59:58

@cicmen: "Élet értelme? :) Ez már jobb téma!"

Live Organ Transplants
www.youtube.com/watch?v=Sp-pU8TFsg0

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.17. 10:06:52

@Mylady: "a boltban, mikor egy kiló kenyér kellene."

Szóval olyan féloldalas lesz a kommunkáció. Tudsz egy kávét kérni. De mikor visszakérdez a sztyuárdesz, hogy fehéret vagy feketét, akkor megint állsz, mint szamár a hegyen. Milyen hülye kérdés ez, persze, hogy feketét kérek. Aztán visszarántod a szoknyájánál fogva. Meg még egy kis tejet. Ekkor meg ő néz rád hülyén, mert a fekete azt jelenti, hogy tej nélkül. Úgyhogy ha végül meg is kapod a kávédat, hülyét csináltál magadból.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.17. 10:27:40

A holland meg olyan, mintha részeg angol tengerészek németül próbálnának beszélni. A hollandok viszont nagyon szépen tudnak angolul.

moris 2011.09.17. 11:32:17

@atpijkamo:
A hollandok, legalábbis akikkel én dolgoztam, tényleg szépen beszéltek.
Nem mondhatom ezt el finn kollégáimról, azok aztán tudnak alkotni :-)
Az indiai ismerőseim pedig azt hiszik, hogy ők angolul beszélnek amikor angolul beszélnek :-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.17. 11:34:41

@moris: Meg kell védenem a finneket. Mind tud angolul, beleértve akár a buszsofőröket is. És teljesen érthető angolt beszélnek.

Az indiaiakkal meg az a baj, hogy ők pont angolul beszélnek. De az ő angoljukkal.

cicmen (törölt) 2011.09.17. 13:11:31

@moris: Az indiai ismerőseim pedig azt hiszik, hogy ők angolul beszélnek amikor angolul beszélnek :-)

Az még elmegy. Az én indiai ismerőseimről meg kiderült, hogy lovárit nyomnak és szalkaiak! Mondjuk a piros Lada gyanús volt kezdettől fogva!

Jól leült a beszélgetés. Ezt a nyelv témát nem kellett volna feldobni!@atpijkamo: Te vagy a bűnös mi? :)

igazságos 2011.09.17. 13:33:42

Telenor? Olyan még létezik?

Mikor egymillióegyszázezeregyezeregyszer a szátokba rágjuk, hogy TELEFONT CSAK ALDIBÓL ÉS ŐSTERMELŐTŐL.

Aki nem így tesz, az most már ne irkáljon ide holmi Telenorral, meg T-vel, de még Vodafone-nal se.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.17. 14:30:14

Ezerszer elmondtam már, hogy semmit sem mondok el kétszer!

igazságos 2011.09.17. 15:39:04

@estrella negra: de hát látod, hogy hiába mondod el ezerszer, ezekre már semmi se hat. Hát, ha szeretnek lúzerek lenni, akkor hajrá.

McZozo 2011.09.17. 16:30:31

nem arrol van szo hogy egy kilo kenyeret nem tudok kerni. de mondjuk elmegyunk a boltba es parom mondja hogy forditsak neki mert o most egy ndk kiveheto alju turmixgepet akar venni akkor nezek mint rozi a moziban mert fingom nincs hogy mondjak mig a munkambol kifolyolag megy hogy a bankok tokemegfelelesi mutatoja meg a derivativak hogy hatarozzak meg a befektetesi piacokat. capish ? :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.17. 17:32:02

Elhunyt Böröczky József (miszerint Börő).
Nyugodjék békében.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.17. 19:11:23

@cicmen: "Jól leült a beszélgetés."

Sajnos ilyen a hétvégi. Öt perc alatt kibeszéljük a rendkívül tanulságos posztot. És nincs kint a poszt a Zindexen, idióták se nagyon jönnek. Meg a törzsközönség munka helyett homározik, az sincs hétvégén.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.17. 20:05:51

Azért van, aki hétvégén is dolgozik.
...és már unja a Belsőséget.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.17. 20:14:27

Idiótákból meg elég a belső előállítás is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.17. 20:21:29

@atpijkamo: Azért ennyire nem gondolnám, hogy duLva :)

@Mylady: Avagy elmagyarázhatod a saját szavaiddal, de akkor meg a boltos nem érti :D

@moris: A kínaiak mindenkit vernek 8-O

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.17. 20:27:52

shakemaker machine with removable door made in GDR

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.17. 20:28:59

Azért megnézném az eladó arcát.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.17. 20:39:54

Ez már majdnem olyan, mint a Beaverfieldmarketplace.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.17. 21:00:32

@cicmen:
Nagyon magvas gondolat!
Sündíjat érdemel!

@estrella negra:
Ha már külföldiül beszélünk, hadd említsem meg a brazil verziót:
Porta removívelo liquidificadoro dello negro.
(Ez a fekete színű verzió.)

igazságos 2011.09.17. 21:29:10

@cicmen: kihagytad: (ne?) fürggyé le!

cicmen (törölt) 2011.09.17. 21:51:23

@Sün‼: Sündíjat érdemel!

Azt már rég kaptam! :)
Mondjuk mostanában nem villogok.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.17. 22:00:09

@ColT: ...te csak áztassad tovább a micsodádat!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.17. 22:03:41

@cicmen:
Gondolom, mivel mostanság eléggé gyér a posztügyi felhozatal.
Ezügyből kifolyólag én sem tudom
aktivitásomat megfelelőképpen
szofisztikálni.
De a sör+csöcs kombó mindent visz!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.17. 22:06:02

@Sün‼: Akkor asszem megfejtettük :)

@estrella negra: Áztatom! A falamat!
Mer' éppen festéshez készülődök, és vakarom le az előző föstéket... :S

cicmen (törölt) 2011.09.17. 22:11:22

@Sün‼: Köcce! Jólesik az elismerés!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.17. 22:13:01

@ColT: Szombat este tízkor? És közbe' gépezel?
Tucc élni, w@zze!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.17. 22:28:47

@estrella negra: Ja, csak megnéztem, mennyire jön le :D

Közben gépezek : na ennyire folyamatos a dolog :D

@Sün‼: Há' a' életnek a' érteeméét! Noormáális?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.17. 22:42:37

@ColT:
Jaaaa, azt meg ám!
A többi csak tejszínhab!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.17. 22:44:31

@estrella negra:
Hámmá hogyne lenne!
Azt a tojást is csak meg kell szülni valakinek!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.18. 00:18:41

@Sün‼: ez viszont tenyleg erdekel evolucioilag
Isten a tojast teremtette eloszor vagy a tyukot????

XCat 2011.09.18. 03:08:41

@estrella negra: Mivel úgyis visszafelé haladunk az időben, javaslom, vezessék be az istentagadók nyilvános kerékbetörését.

Lehetne Fókusz helyett, vagy két valóvilág bejátszás között.

XCat 2011.09.18. 03:13:38

@McZozo: Arra szíveskedtem célozni volt, hogy a magyar tudásod, különösen helyesírás tekintetében nem éri el egy 6 éves gyerek szintjét.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.18. 03:38:56

@estrella negra:
en nem tudom, de nem hiszek benne kevesbe mint az evolucioban:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.18. 08:04:43

@estrella negra: Itt nincs.

(Van-e értelmes élet a Földön?)

@hagyma: Na ja, miután sem a léte, sem a nemléte nem bizonyítható...
Majd elhiszem, amikor bebizonyítja valaki valamelyiket.

@CatMother: Valóvilág helyett BÁRMIT!

cicmen (törölt) 2011.09.18. 12:04:53

@ColT: Valóvilág helyett BÁRMIT!

Nem körültekintő a kívánságod. Ha nem szereted a VV-t akkor a Győzike, Mónika Joshi B. (soroljam amitől a falnak tudok menni?) szarokat sem néznéd! Vagy tévedek?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.18. 14:29:28

@cicmen: Ezeknél már csak az ezotériás kütyi jobb a TV2-n.
...vagy annak az ismétlése.

Csigorin 2011.09.18. 15:10:11

@Mylady: na az ilyen tetvek miatt kellene egy listat letrehozni, olyat mint a BARlista, azok akik hazudnak az oneletrajzukban ot evig csak kozmunkat kaphassanak.

pengusz 2011.09.18. 15:23:45

@CatMother: Halottakról jót vagy semmit. Ismered ezt a mondást?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.18. 15:36:32

@cicmen: Oké, akkor bármit, aminek értelme van!

Azon kívül, az általad említettek napi 1 órásak, per darab, míg a VV a csapból is folyik, és ha nem nézel TV-t, akkor is kapod az arcodba...

@estrella negra: Jaj. Egyszer a volt melóhelyemen a szervíz csoport nézte... Erre valaki megkérdezi, hogy
"-Te, hívjuk már fel őket, hogy mi baja van ennek itt... Ha megmondja, elhiszem, hogy jós!" :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.18. 18:04:22

Na, hogy legyen valami olcasnivaló:

- Dugd be az ujjad.
- Megvan. És?
- Akkor dugd be a kezed.
- Megvan. És?
- Dugd be a másikat is.
- Megan. És?
- Tapsolj!
- Nem tudok.
- Ugye milyen szűk!

XCat 2011.09.18. 18:32:29

@pengusz: Most faszán megmondtad. :)
Nos, 1. Szarok rá. 2. Selejtet nevelt, tehát nem mentség semmire. 3. Örülj neki, hogy nem látja, milyen szépségesen szar alak lett belőled.
4. Dögölj meg.

(5. Ha esetleg mégsem halt volna meg anyád, csak valami frappánsat és szimpátiakeltőt akartál válaszolni, akkor pláne legyél büszke magadra.)

XCat 2011.09.18. 18:34:01

@atpijkamo: Nincs túl tág pina, csak túl kicsi pöcs. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.18. 18:39:41

@CatMother: - Ez adekvát beszólás volt - mondta a kurva, és rácsúszott a bárszékre.

XCat 2011.09.18. 18:41:46

@cicmen: Én szerettem a maúnit. Onnan tájékozódtam piciny hazánk aktuális mentális és lelki állapottyáról. Meg innen. Néha nem tudtam eldönteni, melyik van feljebb. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.18. 18:45:54

@ColT: Két kurva összetalálkozik, és pihenésképpen leülnek egy italra. Az egyik megkérdezi a másikat:
- Te mennyit kerestél ma?
- 5020 forintot.
- Kitől kaptál 20 forintot?
- Mi az hogy kitől? Hát mindenkitől!

XCat 2011.09.18. 18:46:18

@atpijkamo: Nos attól függ, hogy kurva alatt szexmunkást, vagy hobbikurvát értesz. A "rendes" fizetős kurvák cizellált, kedves, önfeláldozó és megértő női lelkek, akiket a mocskos és alantas férfiak állatias ösztönei oda aláznak, ahol vannak, és ők ezt keresztényi szeretetből és társadalmi felelősségvállalásból (meg némi minimális pénzmagért) hagyják.

Aztán vannak a másféle kurvák, akik elsőre általában feleségnek tűnnek, jobb (=rosszabb) esetben újratermelődőben (kölyökkel), akiket csak az nem baszhat meg, aki nem akar, a férje meg eltartja. Na ezeka valódi ócska, ótvar ringyók.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.18. 18:50:24

@CatMother: Igen. De ez csak a két véglet, köztük meg a teljes spektrum.

-hölgyem, lefeküdne velem 10 millió forintért?
-hát persze!
-na és 10ezerért?
-na de uram, minek néz engem?
-azt az előbb már megbeszéltük, hogy mi maga, már csak az árról vitatkozunk.

XCat 2011.09.18. 18:52:13

@atpijkamo: Nem kell mellébeszélni, imádjátok őket. Ha nem így lenne, nem tudná mindenki melyik nyomival mi történt, és nem érne meg a hatszázhetvenedik szériát is megcsinálni belőle.
A prolik szeretik a mocskot, és ezt az rtl tudja, és megadja nekik. Senki nem ültet a tévé elé erőszakkal, senki nem tart vissza attól hogy seheresezádé segge helyett markó károly klasszicista festészetében gyönyörködj, de neked erre van igényed. Pont.
Ennyik vagytok, ideje tudomásul venni. Ilyenek. Azt kapjátok, amire vágytok és ami jár nektek. Az meg egy rakás ócska kurva, meg lúzer bűnöző, meg a tököm tudja mi.

Mellesleg még mindig fenntartom, hogy ha tudod mit kell nézni a valóvilágban, akkor nagyszerűen megcsinált, zseniális, mármár műalkotás szintű szarság.

XCat 2011.09.18. 18:53:36

@atpijkamo: Jah szintén általánosságban, és nem konkrétan neked.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.18. 18:54:22

@CatMother: Nem akarsz felrakni egy avatart? (Ha feltetted, még engedélyezned is kell.)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.18. 18:55:38

@CatMother: Nem vettem magamra. Hozzászólni nem tudok, nem nézek tévét.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.18. 18:57:37

@CatMother: Hogy neked miért kéne, azt nem tudom. Nekem azért kéne, mert az avatarok alapján szlektálom, hogy kiket olvasok. Ha meg nincs avatar, könnyen elsikkad. Páran tettek már fel avatart, mikor szépen kértem.

XCat 2011.09.18. 18:58:10

@atpijkamo: Pedig tényleg jó dolog. Nézzed. Ez itt például lényegesen szarabb, mondjuk legalább interaktív.

XCat 2011.09.18. 19:00:46

@atpijkamo: Értem, majd elgondolkodom, mi áll közel hozzám. Lófasz lehet avatár, vagy azt tiltja a szabályzat?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.18. 19:01:33

@CatMother: :)))

Két ember jön ki a kupiból.
- Hát ennél még a feleségemmel is jobb.
- De még mennyivel!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.18. 19:04:19

@CatMother: Háta ha ilyen kis méretben felismerhetőt tudsz felrakni...

Család először vidéken.
- Papa, de mi az ott alul a lónak?
- Anyád mit mondott rá?
- Azt, hogy: "az semmi".
- Anyád nagyon el van kényeztetve!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.18. 19:05:42

Pasas felmegy egy prostival a szállodába. Amíg fürdik, a kurva mindenét ellopja és távozik. A pali kiáll az erkélyre és az elszaladó kurvára mutatva kiabál:
- Emberek, basszák meg, ki van fizetve!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.18. 19:08:27

Öreg hölgy bemegy a szex-shopba.
- TTT-tt-tte-sss-ék-k mm-mondani, ááá-áárulna-nak ittt v-vibrá-ttt-ort?
- Igen, természetesen.
- OO-Olyan nn-nagy ff-feketét i-is?
- Igen asszonyom.
- É-és o-olyat, a-amiben t-ttartós-e-e-elem van?
- Igen olyat is.
- Hh-hogyan k-kkell kik-kikapcsolni?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.18. 19:10:16

Egy nő bemegy a bárba, letelepszik az egyik bárszékre és egy hangos koppanással lerak a pultra egy vibrátort. A bár közönsége elcsitulva követi az eseményeket. A csapos pókerarccal megkérdi:
- Mit adhatok?
- Nekem egy gin-tonikot, a barátomnak meg 4 ceruzaelemet.

XCat 2011.09.18. 19:12:32

@atpijkamo: Ez nagyon jó, nem ismertem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.18. 19:12:50

Rumcájsz megállítja mordályával az erdő közepén áthaladó teherautót. Kiszállítja a vezetőt és ráordít:
- Onanizálj most, különben lelőlek!
A sofőr piszkosul megijed, de hát nincs mit tenni, elvégzi a rá kiszabott ítéletet... Rumcájsz:
- Jól esett?
- Jól hát!
- Akkor csináld végig még egyszer!
- Azt már nem!
- De igen, különben meghalsz!
A sofőr ismét nekidurálja magát... Rumcájsz:
- Na, és most jól esett?
- Hát már nem volt olyan nagyon jó.
Rumcájsz még háromszor kivereti vele, a sofőr már alig él.
- Gyere Manka, itt egy kedves sofőr, elvisz Jicsinbe...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.18. 19:20:23

@atpijkamo: Jaj.

@CatMother: "mármár műalkotás szintű szarság. "
Ez az. szarság. Trashfilmeket szoktunk nézni, de azt olyankor, amikor mi akarjuk, nem állandóan... (És azt sörrel, stb.-vel :) )

Kurva téma : a második csoport az, aki hozzámegy valakihez a pénzéért, és továbbra is szerető(ke)t tart.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.18. 20:48:06

Úgy tűnik, lekéstem a kurvás vonalat.
...sebaj.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.18. 21:00:32

@atpijkamo: Így mondta,hogy 'onanizálj most'?
Ez nem Rumcájszra vall.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.18. 21:04:00

@estrella negra:

- Miért vitték be a rendőrök a kurvát?
- Hűtlen kezelésért.

Én ezzen jó pár másodpercet gondolkoztam, míg leesett a tantusz.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.18. 21:05:26

@estrella negra: Azt nem hallottam, öt perccel később érkeztem. Így mesélte.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.18. 21:06:46

Juliska meghívja Jancsit este egy randira. Anyuka diplomatikusan elmegy otthontról. Mikor visszajön, kikérdezi Juliskát:
A -Eljött?
J -Igen.
A -Beengedted?
J -Igen.
A -Levette a kabátját?
J -Igen.
A -Behívtad a szobába?
J -Igen.
A -Megkínáltad?
J -Igen.
A -Kétszersülttel?
J -Nem, háromszor.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.18. 21:24:22

-Ha tudtam volna, hogy még szűz vagy, több időt szánok rád.
-Ha tudtam volna, hogy több időd van, leveszem a harisnyanadrágomat.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.18. 22:04:38

ööö... hogy tetszik az új avatarom?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.18. 22:12:32

@estrella negra: Nekem tetszik. Csak látszik a hátán a fül, aminél fogva fel kell varrni a kabátra.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.18. 22:15:28

@atpijkamo: Majd megkérek valakig, hogy fotóboltolja le róla.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.18. 22:17:31

@estrella negra: Az csak egy műanyag fül. Bicskával le kell vágni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.18. 22:23:01

@atpijkamo: Levágtam. ...a monitor nagyot szikrázott, majd elsötétült.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.18. 22:27:12

Vágd ki ezt a hírdetést és akkor vehetsz egy új monitort.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.18. 22:29:16

Amikor nyomtatni próbálok, állandóan azt mondja a gép, hogy nem találja a nyomtatót. Már odaraktam a webkamera elé, de még így sem találja...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.18. 22:51:11

@atpijkamo: Mi az, hogy atpijkamo? (Lehet, hogy a blogodban elmondod, de két poszt átolvasása után sikítva menekültem. ...mondjuk, hogy nem olvastam bele, jó? Az itteni megnyilvánulásaid alapján cimpatikusabb vagy.)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.18. 22:57:21

@estrella negra: Keresztnév, vezetéknév egybeírva.

A decikit tényleg elég kínos olvasni. De ez benne az érdekes. Olyan csúnya, hogy az már szép. Én csak az ordenéré helyesírást javítgatom, és címet adok. A Homár még ennyit se csinál.

Üdv,
Atpij

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.18. 23:42:35

hát.. izé... szép neved van... ilyesmi...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.19. 01:43:57

@estrella negra: szerinted hogy hivjak?
kamo atpij?
vagy amo atpijk?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.19. 06:22:13

@atpijkamo: Szerintem teljesen rendben van :D Akkor másokkal is esnek meg ilyen marhaságok... :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.19. 07:04:14

ido van
hol a hetfo reggeli balhe?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.19. 07:08:55

@hagyma: Mostanában az inkább hétfő dél szokott lenni :D

cicmen (törölt) 2011.09.19. 07:53:28

Telefoncsere a Telenornál

Már vót!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.19. 11:20:54

Ceterum censeo Gubcsi Lajos mondjon le.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.19. 12:28:41

- Emberek, mi van az újságban?
.
.
.
.
.
.
.
- Töpörtyűűű.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.19. 12:35:59

@atpijkamo: Mi volna, hát zsíroskenyér....

cicmen (törölt) 2011.09.19. 12:38:20

Remélem csak rosszul látok!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.19. 12:40:13

Egy nő bemegy egy állatkereskedésbe, és segítséget kér:
- Az utóbbi 2 hétben négyszer is betörtek hozzánk, ezért szeretnék egy házőrző kutyát!
- Óriási szerencséje van asszonyom. Van egy szuper kutyánk. – És előhoz egy macskanagyságú ebet.
- Ez lenne az?
- Megmutatom, figyelje mit tud! Harcikutya, az asztal !!
- HRRR…
Az asztalból csak forgács marad.
- Harcikutya, a kőkerítés!!
- HRRR…
A kőkerítésből csak kis darabkák maradnak.
Viszi haza az asszony a kutyát, otthon a férje nézegeti:
- Mi ez az izé?
- Ez egy harcikutya!
- Eeez? Harcikutya a tököm.
- HRRR…

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.19. 12:42:28

Három részeg fekszik az út menti árok szélén. Egyszer csak az egyik tüsszent egyet.
- Egészségedre! - mondja neki a társa.
A harmadik, aki most kezd ébredezni, erre megszólal:
- Töltsetek nekem is!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.19. 12:43:50

Három sündisznócska kirándulni megy. Amikor már bent járnak az erdő mélyén, hirtelen vihar kerekedik. Az idő lehűl, a kis sünik áznak-fáznak. Egyszer csak a szivárványhídon eléjük lép a jóságos tündér, és így szól:
- Szegény fázós kis sündisznócskák, mindenkinek teljesítem egy kívánságát.
- Fázom, és éhes vagyok - mondja az első -, szeretnék már otthon lenni!
A tündér int, s a süni máris otthon van.
- Én is fázom, én is éhes vagyok, én is szeretnék otthon lenni - szól a második süni, s máris otthon van.
A harmadik sündisznócska - a legkisebb - felsóhajt:
- Nagyon fázom, nagyon éhes vagyok, és nagyon félek a testvéreim nélkül. Azt szeretném, ha itt lennének velem...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.19. 12:59:24

A székely és a fia döntik a fát az erdőben.
- Hát, isten vele, édesapám!
- Hová mész fiam?
- Én sehova, magára dől a fa.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.19. 13:00:49

- Hogy hal meg a csiga?
- Belenéz a konnektorba.

Kedves hallhatóink, az utolsó viccet hallották.

404 - itt az internet vége.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.19. 13:02:34

Na, tényleg az utolsó:

- Mi az, hasznalat előtt a többszörösére nő, használat közben nedves, és hasznalat után csöpög?
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
- Esernyő.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.09.19. 15:51:33

@estrella negra:
Sztem kinyitható. Mondjuk az összecsukható is jó.

Amúgy meg olyan is van, hogy a prof előadást tart az emberi testrészekről, majd megkérdezi az egyik medikát, hogy tudja-e hogy van-e a péniszben csont?

A medika csak vörösödik, majd, hogy segítsen azt mondja: kérdezek mást, egyszerűbbet: melyik az a tesztrész ami izgalmi állapotban a háromszorosára növekszik?

A medika felháborodottan kiszalad, hogy ez zaklatás, mire a prof: természetesen a PUPILLÁRÓL beszélünk. A kedves medika pedig nagyot fog csalódni...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.09.19. 16:09:41

@Mylady:

Önéletrajzba bármit be lehet írni. Egyrészt azért vannak a szakmai szűrők, vagy azért kérnek már eleve idegennyelvű önéletrajzot, elbeszélgetést, mert előszűrők. De a 3 hó próbaidő után dől el igazán, hogy mi lesz.

De a munkáltatót a kiszolgáltatottság okán sok minden védi (szóval a mostani kormány is szinte feleslegesen ad többlet jogokat).
Pl. az enyém azt csinálta, hogy 3 hó próbaidő @ 80%fizum, majd aztán határozott idejű szerződés 3-3-6-12 hónapra (100% fizu), majd azután véglegesített. Mert megtehette.
3 hónap határozottra még személyihitelt sem adnak, svájci frank alapon se :)

Mondjuk volt egy SAP specialista kollégám, vele 3 hónapos szerződéseket kötöttek, de ő volt az aki diktálta a pénzt és feltétele volt, hogy legalább 5%-al többet kért. Na ő is azért csinálta ezt, mert megtehette, profi volt és vakmerő. Ha én felmennék a személyzetishez, hogy úgy látom kevés a pénzem meg itt egy picivel többet adnak akkor azt mondaná, hogy teljesítményértékelésben vagyok, dolgozzam jobban. Csak ez épp nem igaz, akkor is 5% fizu emelést kaptam amikor 2000 hibajegyet oldottam meg, és akkor is amikor csak 200-at.

acka1 2011.09.19. 22:29:15

Ez a T-Mobilnál úgy ment,hogy szerdán délután bementem, és jeleztem a másfél éves telefonom hibáját.Szoftverfrissítés után még mindég fennállt a hiba.Leírták,hogy készülékcsere. Pénteken már mehettem is érte. Nem vagyok aranykártyás,viszont már 4 éve az ügyfelük vagyok.

pengusz 2011.09.20. 11:43:43

@CatMother: Dögölj meg te is te csicska. Te sem vagy különb attól amilyet írtál. Mutasd meg te is anyádnak milyennek nevelt, biztos büszke lesz rád.
Neked írtam amit írtam? Akkor meg minek ugatsz te nethuszár? :)

(Anyukám 1995-ben halt meg, és nem szimpátiakeltésnek írtam, gondolom te sem örülnél neki, ha valamelyik halott családtagodat szídnám)

XCat 2011.09.20. 13:21:23

@pengusz: Úristen. Ugye te komolyan nem látod magadat?
Szánlak. Nem kéne, de jó fej vagyok.
süti beállítások módosítása