Tékozló Homár

Barnulásveszély és leszámolás a TV2-ben

2011.09.22. 16:20 | jackyll | komment

Olyan régen volt már minőségi backdoor üzenet a Homáron, D 210-es ügynök pedig rögtön kettőt küldött a Jóban Rosszban stúdiójából. A válság elérte a TV2-t is, ahol a faliújság szerint levonják a színész kollégák fizetéséből, ha túl sok alapozót kell használni rajtuk.

A minap a Jóban rosszban stúdiójában jártam, ahol a faliújságon ezeket találtam...  Annak ellenére fotókat csináltam róla, hogy ezzel minden bizonnyal  az életemet kockáztattam. (Bár előtte felhívtam a Tv2 Telejósda című műsorát, ahol megnyugtattak, csináljam nyugodtan, a kártya azt mutatja, nem fognak elkapni.)

A másik üzenet egy fokkal durvább, ugyanis a producer hajtóvadászatot indított a bulvárlapoknak szivárogtató kolléga után.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A_blogger 2011.09.22. 16:23:37

ezt véletlen nem a commentra akartátok posztolni?

Dr. Kix 2011.09.22. 16:25:21

Kemény az élet a TV2-nél, az hétszentség!

neménvagyok 2011.09.22. 16:25:48

"lelődd a poénokat, amiket hónapokon át csiszolgattunk, hogy tökéletesen nyújtsuk át a Nézőnek"

Ezt biztosan nem a jóban rosszban forgatásán fényképezték. Az kizárt!

A_blogger 2011.09.22. 16:29:15

amúgy melyik határon túl? mert a magyar-horvát határon túl, a tengerparton van rá esély.

gyorossyerno 2011.09.22. 16:33:41

Mintha nem ők maguk küldenék a fos szorijaikat a fos bulvárlapukba, hogy érdeklődés támadjon a fos a sorozatuk iránt

XCat 2011.09.22. 16:33:41

Az tv2-nél kizárólag idegbetegek melóznak? :D

Kedves Súgó Söpredék, ne hagyd abba, szeretlek! Lájk, meg minden.

Amúgy mi az a jóbanrosszban?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.22. 16:35:59

Ez a Grande nevű alak látott már határontúliakat? Mert én napi rendszerességgel, és egy sem negró.

Más. Kolléga vs. kolega
/ez a hülyeség már belőle is kihozza a grammarnáczit/

XCat 2011.09.22. 16:36:48

Megnéztem, mi az. Ez valami nézhetetlen szar. Létezik olyan hülye bulvárlap, aki azért fizet, hogy erről írhasson?

McZozo 2011.09.22. 16:39:19

@Oli Garha:

Nagy Tamas gondolom a nevebol, O volt a Bumerang szerkesztoje vagy valamilyen munkatarsa is sokaig. Ha emleszel a vegen mondtak be mindig a nevet, hogy Kommandante Thomas Grande. Onnan tudom, hogy ugyanaz mert nyaron hivtak a Bumerangbol adasban es pont ezt a temat beszeltek egy fel oran keresztul(marmint a barnulast Gesztesivel az elen)

Harlequin 2011.09.22. 16:39:32

Mondjuk a Liptaitól max a vizilovak élveznek el...

XCat 2011.09.22. 16:40:11

@Harlequin: Mert? Szerintem ritka szép nő, még mindig. Játszani újabban nem tud, de aranyos, meg minden.

XCat 2011.09.22. 16:41:15

@McZozo: A marhák. Inkább örülnének neki, hogy fehér embernek születtek.

fotofabrik 2011.09.22. 16:49:39

Melyik joban-rosszban poenon dolgoztak vajon honapokig? :D

Vagy ezittaz?

mohopasi 2011.09.22. 16:55:51

Az elsőt értem. Sőt, jogos... Túlbarnulni sem szabad, mint ahogy egyik hétről a másikra 20 kilót hízni/fogyni. Színészeknél gondolom ezek a pontok akár a szerződésben is benne lehetnek. De a második???? Bazzeeeeeeeeeg. Ezt csiszolgattátok hónapokig? És ilyen lett a végeredmény? No hess vissza az iskolapadba csiszolást tanulni...

McZozo 2011.09.22. 16:56:26

@CatMother:

Hat szerintem, hogy ki mit szeret szinben az a sajat dolga. En maganemberkent meg tudom erteni ha valaki szereti a barnulast, mert en pl nem szeretek napozni de egyes nostenyeknek csuda jol tud allni egy kis szin. Ambar meg tudom erteni, hogy egy ilyen munkakorben, ahol tevesorozatban vagy minden nap mondjuk szarul nez ki hogy a korhazban az egyik snittben meg feher ember vagy, aztan meg beduin. Es TG bumerangos riportja szerint ez benne is van a szineszek szerzodeseben. Vallatak megfizetik oket tehat ebben az esetben birja mar ki, hogy burnuszba es csadorba maszkal a nyaralasan es nem beduinkent jon haza. Amugy a poszt hulyeseg de ha mar beszelunk rola ez a velemenyem.

McZozo 2011.09.22. 17:01:03

@mohopasi:

Most nem vedeni akarom oket, mert szerintem en pl meg egy reszt nem lattam a fent emlitett sorozatbol, se a ellen sorozatbol a masik csatornan, tehat nem en vagyok a celkozonseg, de hiaba szidjatok a nezettsegi mutatok megis azt mutajak, hogy erre a szarra van igeny. Hiaba na ilyen a nepesseg nagy resze. Ugyhogy sajna hiaba mondod mit csiszolgattak mert az o szemszogukbol ezt. Ha nem lenne jo a csiszolgatas, akkor mar nem lennenek musoron, mert a nezettsegi mutatok miatt mar reg lekerultek volna, mint ahogy par masik musor, ami nem hozta az elvart szintet.

Secnir 2011.09.22. 17:01:07

ez ugyanaz a Commandante Thomas Grande (Nagy Tamás), aki a Danubiusból átment a Slágerbe (a bumeránghoz), majd egy hónap múltán egy notira felmásolta a bumeráng következő éves kidolgozott terveit napi szintre lebontva, majd távozott? ja, a noti sem volt az övé.
akkor megértem a stílust, és szvsz remélem, valamelyik nagyobb darab férfi főszereplő eléáll, lenéz rá, és közli, hogy apuskám, én voltam, most akkor mit csinálsz? beleboxolsz a térdembe?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.22. 17:02:07

@CatMother: "Amúgy mi az a jóbanrosszban?"

Szerintem valami sorozat. Olyan, mint a Barátok közt. Él hat fiatal egy lakásban, és mindenféle vicces dolog történik velük.

XCat 2011.09.22. 17:02:25

@McZozo: Pár év, és a bőrrák is csini lesz rajtuk, szórunk egy kis csillámport a fekélyekbe, meg felragasztzunk pár flittert, és máris csináltunk egy új iparágat.

McZozo 2011.09.22. 17:05:05

@Secnir:

Mondjuk ezt a sztorit nem hallottam, meg furcsa mert nem egy honapig volt a slageren szerintem, plusz ha igy volt furcsa hogy milyen barati a viszony kozte es a Bocskorek kozott, mert a multkori musorban nagyon kedelyesen csevegtek. Szoval erdekes amit mondasz elhiszem csak furcsalom.

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2011.09.22. 17:08:08

"hogy tökéletesen nyújtsuk át a Nézőnek"
Thomas Grande tényleg a Jóban, Rosszban-ról beszélt, mikor tökéleteset említett? :D

McZozo 2011.09.22. 17:08:29

@CatMother:

Mar nem a bantunegerre barnult solariumos plazaformedvenyekre gondoltam, hanem egy szolid egeszseges szinre, vagy gyari latin keverek nenikre :)

XCat 2011.09.22. 17:09:27

@McZozo: A gyáriaknak gyári szaguk is van ám... meg aztán a természetük...

McZozo 2011.09.22. 17:16:01

@CatMother:

Nem az indiabol ideinportalt kozossegre gondolok, hanem mondjuk ilyen mexikoi amerikai keverekekrol.
Termeszet meg kit erdekel, mondta valaki hogy felesegul kell venni. De mondjuk nem vagyok meggyozve, hogy roszabb a termeszetuk, mint egy ontudatos europai feminim tanokon nevelkedett Magyar nonek.

Harlequin 2011.09.22. 17:16:27

@CatMother: "ritka szép nő"

Ezekből kettőt vegyél el!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.22. 17:19:10

@Bruti: "tökéleteset említett?"

Szerintem csak a végletekig kicsiszolt poénról. Pl. egy torta a másik képébe, vagy egy fenékberúgás.

XCat 2011.09.22. 17:21:29

@McZozo: Nem tudom, én maradok a fehéreknél minden téren. Az összes többivel (talán a kínaiakokat leszámítva) rossz tapasztalataim vannak.

@Harlequin: Barmok vagytok. Én nő vagyok, úgy hogy én ezt jobban tudom. Clau gyönyörű csajszi, és kész. Savanyú a szőlő, vagy mi? :)

Harlequin 2011.09.22. 17:27:33

@CatMother: Egyáltalán nem, a Lipicai Klaudia egy tehén. Vagy, ha úgy tetszik, barom. És az, hogy nekem nem jön be, azt mutatja, hogy én nem vagyok barom, mert ha barom lennék, akkor buknék rá.
Ellenben ha szerinted rendben van, akkor valójában te vagy barom. :)

McZozo 2011.09.22. 17:28:15

@CatMother:

Na most azert mas a szemszog mert a szines pasik nekem se tetszenek na de a szines nok :) Van tapasztalatod eltel mar egyutt szines novel ? :) Ha nem honnan van rossz tapasztalatod ?:)

XCat 2011.09.22. 17:29:51

@Harlequin: Nos, nincs sem ízlésed, sem modorod, sem szépérzéked, akárhogy nézem, én a te helyedben nem másokat minősítgetnék.

@McZozo: Ne nemidiszkriimálj itt nekem. :D

Manyecska 2011.09.22. 17:30:03

Fújjatok le WD-40-nel, nem bírom a konkurrenciát!!!!! :)

McZozo 2011.09.22. 17:31:13

@CatMother:

En sohasenemse tennek ilyet keremszepen csak ravilagitottam, hogy mas a szemszogunk :)

XCat 2011.09.22. 17:34:40

@McZozo: Igen. Nekem nem mindenről az fordul meg legelőször a fejemben, hogy meg kellene baszni..

McZozo 2011.09.22. 17:40:08

@CatMother:

Hu de vulgarisak lettunk kerem szepen. Amugy nem mindenrol az jut eszembe:) Nalam az elso a kaja, masodik meg a ferencvaros ahogy nagytiszteletu Hofi apank mondotta volt.

Dehat nem juthat mindenkinek elsore a partnere bankszamlaegyenlege eszebe. Ezt a kivaltsagot meghagyjuk a holgyeknek :)

Manyecska 2011.09.22. 17:41:52

@estrella negra: :))..most itt, ennyi ember előtt???:))

Harlequin 2011.09.22. 17:42:07

@CatMother: De nem vagy a helyemben...a modoromról pedig annyit, hogy "amilyen az adjon Isten..."

É2I 2011.09.22. 17:45:20

@CatMother: Hát vannak kéccségeim. Néha tud úgy kinézni, mint egy tehen, ámbátor a fotósboltos pléhboj lapban sikerült gyurmázható szintre hozni. De hát ottan zalatnai czini czini muzsikot is. Tehát nem ippeg releváns.

A poszthoz meg annyit: Ki kéne, hogy verje már a farkát, aki ennyire grande, mert, hogy nője max a marék marcsi, az fix.
És minden eszközzel vadászhat bárkire, attól még kis, komplexusos tahó marad.

Zárójelben: Ki, mit tippel, meddig marad ez a homáron? Én úgy hétfőig gondolnám, hogy fent marad.
(Már mentve, grande, már mentve :P )

XCat 2011.09.22. 17:46:56

@McZozo: Hát valami öröm a hölgyeknek is kell bennetek. Eszetek nincs, viselkedni nem tudok, a műveltségetek a béka segge alatt, nem néztek ki jól, még a farkatok is kicsi, a lelketek meg csak arra jó, hogy megmagyarázzátok vele az impotenciát... hát mi mást nézzen szegény nő, ha nem a bankszámlaegyenleget.

@Harlequin: Nem is leszek.

XCat 2011.09.22. 17:49:05

@É2I: Nekem tetszik. Nem értem miért szúrja ennyi hülyeprolinak a szemét egy szép, tehetséges, okos, kedves nő.

Ez a grandézés meg csak szerintem hihetetlen pitiáner dolog? Vállalja fel szerencsétlen, hogy a a négyszázezredik Nagy Akármi, ha meg nem bírja elviselni, változtasson nevet.

McZozo 2011.09.22. 17:56:38

@CatMother:

Ez esetben ez akkor igen eros szegenysegi bizonyitvany ratok nezve, mert ha mi mind ilyenek vagyunk arrol nem tehetunk mert akkor ez nalunk genetika de nalatok akkor ez tudatos szegenyseg mert megis minket "Eszetek nincs, viselkedni nem tudok, a műveltségetek a béka segge alatt, nem néztek ki jól, még a farkatok is kicsi, a lelketek meg csak arra jó, hogy megmagyarázzátok vele az impotenciát... " ferfiakat valasztotok es utanunk sirtok sovarogtok, az idotok nagy reszeben.

XCat 2011.09.22. 18:00:24

@McZozo: Háhogyne. :) Ezt már valamelyik nagy költőnk meg is énekelte, hogy is volt.. álmodik a nyomor? :D

É2I 2011.09.22. 18:01:59

@CatMother: Amúgy bírom, olyan igazi vörös dög, dumában meg a maga felvállalásában. És hát -coming out- nem rúgnám ki az ágyamból. Hehhh.
Mondjuk azt, hogy okost azt azért... de legalább céltudatos :)

A grandés dolog meg szerintem is pitiáner, sőt ilyen pici farka nem is lehet felnőtt embernek, amit ilyesmivel kompenzál.

Bár nekem az is megérne egy esszét, hogy milyen színészek, statiszták, egyebek vannak, akikkel csak így lehet kommunikálni :S

McZozo 2011.09.22. 18:02:37

@CatMother:

Erre mit is mondhatnek egyebet, benned egy kolto veszett meg :)

XCat 2011.09.22. 18:09:17

@É2I: Most éppen szőke, nem? Nem nagyon figyelem, csak zavar ahogy mocskolják, gyakorlatilag minden ok nélkül.

De ha ott ez az átlagszínvonal, lehet hogy elmegyek melózni a duplatevéhez. Hülyék, és sok pénzük van, a legideálisabb párosítás. :D

McZozo 2011.09.22. 18:16:57

@CatMother:

Es mint kiderult nem is igen nagyok az igenyeid, igy idealis parositast kepeztek majd :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.22. 18:17:44

@Manyecska: Jó, hát szabad a gazda. Nem tudok rájönni, mit akartál mondani.

McZozo 2011.09.22. 18:19:34

@CatMother:

Na igen mint kiderult nem is igen magas az igenyszinted igy passzolni fogtok :)
"Hülyék, és sok pénzük van"
Detto mint a pasiidealod :)

É2I 2011.09.22. 18:21:30

@CatMother: Passz, azért annyira nem kísérem figyelemmel, hogy tudjam milyen színű a haja és festeti-e vele együtt az altáji őserdőt. Már ha van.
Szóval én ilyen tudatlan vagyok bulvárilag.

Manyecska 2011.09.22. 18:21:43

@Harlequin: :))) De hülye vagy, bocs. Bocsi:))!

XCat 2011.09.22. 18:22:33

@McZozo: Kuss. Tanulj inkább írni.

@É2I::DDD

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.22. 18:26:44

Nő vagyok és Klaudia stílusától a falnak megyek. A külseje meg.... egy fagyos őszi reggelen, a kávémért sorban állva rápillantottam az újságosstandra - bulvárlap címlapján Klaudia ronggyá bőgött feje nuku sminkkel, valami irdatlan elkeseredett képpel, gondolom épp hisztériás bőgés közepette kapták le. Azóta, ha a külsejét dicsérik, mindig beugrik ez a kép, és sikítozni kezdek.

XCat 2011.09.22. 18:29:10

@neccharisnyás útonálló: Pontosan mitől mégy a falnak? Mi nem tetszik benne? A smink hiányán túl, bár bőgés előtt vagy közben ritkán keni magát az ember.

Oli Garha 2011.09.22. 18:32:54

köszönöm a felvilágosítást
eddig se volt szimpatikus ez a grande,de ilyen levél után(még ha részben igaza is van) asszem nem jelölöm be iwiwen...

McZozo 2011.09.22. 18:36:12

@neccharisnyás útonálló:

Pszt mert, ha CatMother ezt meghallja, elharapja a torkodat :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.22. 18:45:44

@McZozo: Na, basszus, láttam már keménnyebbet is ebben az életben, mint egy káráló némber. :))

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.22. 18:50:09

@neccharisnyás útonálló: A Daróczi halála utáni időkben elég sokat lehetett látni smink nélkül, kisírt szemekkel. Tk. becsültem ezért, hogy felvállalta, bár én kerültem volna a médiát.
(Szerintem hanyattesnél, ha látnál egy-két ismert nőt smink nélkül.,)

.lll. 2011.09.22. 19:05:17

Klau egy pompás nő,ritkán látni ilyen jó karban levő 60 évest

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.22. 19:09:40

@CatMother:
Stílusra, mondtam, hogy a falnak megyek tőle. Kiválóan hozza egy 200 kilós zsémbes néger nőszemély, vagy hogy helyileg kicsit közelebbit, fizikailag terjedelmes rajcsúrozó cigány mámi stílusát. Szóban mindenképp, annyit meg még nem láttam képernyőn, hogy lássam, hozzájuk hasonlóan olyan széles mozdulatokkal gesztikulál-e ő is.

Tudod, ez nem szép. Szerintem. De persze, én még erősen hajlok a feminizmus előtti -kissé hercegnős, audreyhepburnös- női ideálképre, és azt se tartom természetesnek vagy követendőnek, hogy egy felnőtt nő magából kikelve hisztériázzon, csak hogy ráerőszakolja az akaratát másokra, még ha nincs is igaza. 4 éves vagy épp kamasz "palántáknak" ezt még úgy ahogy elnézem, hisz dackorszak, illetve kinövik, de tényleg láttam már olyat, hogy 30 éves, férjezett, gyereket nevelő családanya olyan szinten hisztizett, mert nem az történt, amit ő elképzelt, hogy már lestem, mikor kezdi a földhöz csapkodni magát.
Most a gyerek, aki ezt látja otthon, milyen felnőttképet visz magával az életbe? Mert tagadhatja, aki akarja, igenis a szülő személyisége, a nevelési elveken túl vagy azok dacára, erősen kiütközik az általa nevelt ember felnőtt személyiségén is.

Külsőről meg annyit: igen, roppant ijesztő látványt nyújt az ember hisztériás bőgés közepette -én is havi hiszti idején, gondolom- és roppant megalázó lehetett számára, mikor a szeme elé került az a címlap. Nem csoda, hogy a régi idők színésznői kendővel alaposan bebugyolálva mentek még a fodrászhoz is, nehogy a köznép meglássa az "off screen" külalakjukat. De azért szerintem az már kicsit durva, hogy 20 kiló vakolat kell, hogy valaki normálisan nézzen ki.

Majd az urak mesélnek a volt nőismerőseikről, akik mellett ijedten ébredtek reggel, hogy hova is tűnt az a pikk-pakk gyönyörű nő, aki még az este ott volt velük és hogy változott azzá, ami ott fekszik mellettük. Ha akarnak.
Mert azért 2 órával korábbra állítani a csörgőórát, hogy a párod full sminkben találjon, mikor kinyitja a csipáját... nem kevés perverzitásra vall.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.22. 19:12:27

@estrella negra:
Tudod, ezért jó nőnek lenni. Kevés olyan eset van, hogy ennyire közel kerülnék hozzájuk. A férfiak viszont állandóan. :-)
BTW volt. Bár az a csaj sminkben olykor még rosszabb volt. Vasorrú bábásra tudta torzítani az arcát nevetés címén.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.22. 19:16:35

@estrella negra:
Amúgy látod ezt nem értem, hogy az ő döntése volt a gyásza kiteregetése vagy a bulvárlapok önként és dalolva tolakodtak bele az életébe?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.22. 20:27:49

@neccharisnyás útonálló: Nem tudom, kinek a döntése volt, de azt hiszem, ebben az esetben senki sem ütközött volna meg, ha azt mondja, szeretné kerülni a nyilvánosságot.
(De nyilvánvalóan én csak a saját egyszerű fejemmel tudok gondolkodni, nem vagyok/voltam sem Liptai, sem a média igen tisztelt képviselői (broáf...) helyében.)

megamenn 2011.09.22. 20:41:34

Ez a grande egy állat lehet

Hülye aki elolvassa! 2011.09.22. 20:44:54

Szánalmas kis világ ez! Percemberkék dáridója.

bájgúnár 2011.09.22. 20:49:34

Grande!
Csiszolgasd a farkadat,szidolozd,csillogjon,villogjon hátha egy határon túli barnafiucska megkívánja és hajtóvadászatot indít rá!Legalább ellennél foglalva!Amúgy javasolnám fordúlj Csernushoz!

KenSentMe 2011.09.22. 20:49:37

Ez a hajsza a spicli után ez jobb, mint a Sugarlandi hajtóvadászat.

bájgúnár 2011.09.22. 20:52:56

@lófő:
Hátha még hozzávesszük hogy 20 évet leis tagad!

lordjim 2011.09.22. 20:54:45

szennycsatornából szenny jön

XCat 2011.09.22. 21:19:43

@neccharisnyás útonálló: Hát ez valóban részletes kifejtés volt, köszönöm. Néhol egyetértünk, néhol nem... az hepburnnel semmiképpen, nekem azzal az az image-dzsel nem fér össze, hogy valaki két kézre kapva szopja a brét, és ugye ez manapság állítólag elvárás a nőideáltól.

Most vagy ringyó valaki, vagy szendeszűz, de a szendeszűznek látszani akaró kurvákkal én nem vagyok megbarátkozva. (Ezt nem Audreyra írom, hanem úgy általában.)

Hogy hisztizett... fene tudja, miért hisztizett. Éppen lenne neki miért. Nem tudom borultál-e már ki, én igen, olyankor csinál az ember furcsa dolgokat.

szanalmas 2011.09.22. 21:23:29

@A_blogger:

Igazából a legalja.hu -ra kellett volna.

XCat 2011.09.22. 21:25:15

@lófő: Nálatok ugye ez www.youtube.com/watch?v=Egn7ElFedhA az etalon. Kétségkívül fiatalabb. :)

Megdobbent 2011.09.22. 21:27:43

@Secnir: Nalad a pont, az az a faszi, a terdedre vigyazz! :))))

G_P 2011.09.22. 21:31:43

Haverom dolgozott 2 hónapot a TV2-nél, a reklám helyét és a vágást állította be néhány sorozatnál. Nem fizették ki. Csak arra az időre kellett, amíg vissza nem jött Izraelből a régi kollega, csak ő ezt nem tudta a kirúgásáig.

Megdobbent 2011.09.22. 21:33:43

@CatMother: sajnos klau nem jo no, hiaba is tetszik neked, baratkozz meg a gondolattal. Kozonseges, otromba, raadasul komoly biztonsagi kockazat is barmire.

Szoval hidd el, ha izlest akarsz formalni, akkor mashol probald, esetleg baratkozz a kerenyivel, hatha torveny lesz abbol, hogy klau kurvajo, akinek meg nem tetszik az egy irigy kisfaszu izebize :>>>

Megdobbent 2011.09.22. 21:35:27

@G_P: Ezt pedig mindenki tudja a magyar mediaban, de a PR ugynoksegeknel is szokas az ilyen trukk, illetve ott a nagy szo a probahonap meg a gyakornoksag. Nah, ha vittel mar eleteben egy egesz studiot a hatadon, akkor gyakornok mar voltal, 0 penzert :>

XCat 2011.09.22. 21:43:36

@Megdobbent: Nekem tetszik. :) Ami neked közönséges, az nekem céltudatos és lényegretörő, az meg hogy otromba.. ennyi hülyével körülötte csodálod? Az arca nagyon szép, az alakja amikor éppen nincs meghízva bomba, amikor meg igen, akkor is a vészes határon belül marad. Soma pl. ringyósabb is, tehenebb is, vénebb is, és mégsem támadják ennyien. A kicsit akaratost aláírom, de sok a stressz körülötte.

Ki az a kerényi?

XCat 2011.09.22. 21:53:55

Különben ha jártas vagy a médiaberkekben, mi az istent csinálnak ott a nőkkel? Csisztu gyönyörű volt, tönkretették. Lilu úgy néz ki, mint egy éhes vámpír, Marsi Anikó tönkrement, Ördög Nóri sosem volt szép de lassan egy pápuához hasonlít, Stahl meg egy kajmánhoz... Claun is látszik, hogy nagyon fárad.
Mi történik velük?

Phátyol Ferenc 2011.09.22. 22:05:08

@CatMother:
"Nekem tetszik. Nem értem miért szúrja ennyi hülyeprolinak a szemét egy szép, tehetséges, okos, kedves nő."

mi tetszik benne? erotikusan hullámzanak a hurkái? szépnek annyira szép, mint egy halaskofa, tehetségest szerintem magad sem gondoltad komolyan, ha okos lenne nem mutogatná bálnatestét, a kedves meg miben nyilvánul meg?
na most szerintem vagy te vagy a liptai, hogy így véded, vagy te is egy dagadt nő vagy, aki ideálként tekint erre a tehénre.

GatyaPityu 2011.09.22. 22:07:40

Enyje-benyje...
Ha ezt a post-ot meglátja ez a grande, akkor szintén szorulni fog valaki...! :)
Egyébként kiafax ez a grande, és miért nem képes egy rendes, magyar nevet használni, ha már nyílt leveleket ír a saját kollégáinak (ahelyett, hogy egy értekezletet hívna össze, és ott szóban mondaná el ezeket a bölcs intelmeket) ?

GatyaPityu 2011.09.22. 22:09:24

Amúgy egyébként az külön szánalom, hogy egy Z kategóriás "színészekből" álló Z kategóriás, gagyi szappanoperáról úgy beszél, mintha valami évszázadokkal később is ismert, magas fokú művészi értéket hordozó műalkotás lenne!

GatyaPityu 2011.09.22. 22:10:59

Ja, és még egy utolsó: azt olvastam régebben valahol a neten, hogy aki sok felkiáltó jelet használ a mondat végén, az érzelmileg labilis ember.

XCat 2011.09.22. 22:15:16

@Phátyol Ferenc: Szép. Kedvesség, és a rosszindulat hiánya sugárzik belőle. Ez vagy van, vagy nincs, nem kell megnyilvánulnia semmiben. Ez egy nagyon ritka tulajdonság, és csak a nagyon különleges emberek mondhatják el magukról.
Szerintem tehetséges is, bár nem pont a színjátszásban, de műsorvezetőnek pl nagyon jó.

Az meg hogy duci, hát istenem. A fasz kivan attól, hogy mindenkinek csontváznak kellene lennie. Minek? Ha az, akkor is találsz más belekötnivalót.

nem, sajnos nem én vagyok Liptai. :D Irigyelni sem irigylem különösebben, de szimpatikus.

Alonso 2011.09.22. 22:15:44

Zseniális vagy D210!!! Köszi a képekért!:DD

Bambano 2011.09.22. 22:16:08

Ez a figura tényleg azt hiszi, hogy minőségi munkát, műsorokat csinálnak a tv2-n?

Jééézus, mennyire el van tévedve...

Ha csak azt nézem, hogy mindig ők pakolják el a fontosnak szánt műsoraikat az rtlklub elől, akkor már megáll a gyáva beszari alakok kifejezés.

XCat 2011.09.22. 22:17:16

@Atro: A saját kölykét mindenki szépnek látja. Ez szellemi alkotásokra fokozottan vonatkozik.
Mondogathatjuk mi, hogy egy rakás szar, nekik kell, az rtl-nek is van szappanoperája, nekik is kell. Mondjuk az is szar, de mégsem ennyire.

S. Annyi 2011.09.22. 22:17:42

Ezek szerint cigánynak esélye sincs, mert nagyon lebarnult. :-)))

S. Annyi 2011.09.22. 22:19:30

@Atro: Egyébként kiafax ez a grande, és miért nem képes egy rendes, magyar nevet használni, ha már nyílt leveleket ír a saját kollégáinak (ahelyett, hogy egy értekezletet hívna össze, és ott szóban mondaná el ezeket a bölcs intelmeket) ?

Tuti, hogy akkor Istvánnak hívják.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.09.22. 22:21:38

amúgy a poén nem a piros betűs résznél kezdődik ám.
hanem ott hogy "tisztelt SZÍNÉSZ Kollegák.."

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.22. 22:21:59

Liptai egy gátlástalan, törtető, egoista némber.
Viszont van kisugárzása.
Azért szépnek nem mondanám.

XCat 2011.09.22. 22:29:26

Valaki vezesse már le nekem, hogy hogy van az, hogy van mondjuk Kis Hetvenkettő Géza köztisztasági manager, aki lemelózza a napi 8 óráját mondjuk egy nyilvános budiban, majd hazamegy, és bekapcsolja a tévét, és mondjuk végignéz egy ilyet, ahol profi (najó, majdnem) színészek alakítanak (úgy, ahogy) tökéletesen fiktív figurákat.

Namost mindezek után K.H.G.-nak szilárd és megingathatatlan véleménye alakul ki az egyik színészről, akit a beszélő dobozban látott, és ami mondjuk nem olyan nagyon pozitív. Ennek utána barátunk K.H.G nekiáll érzelmeket táplálni az adott színész iránt, mert véletlenül látta a Blikkben hogy mittudomén, és ez néhány év alatt intenzív, elmebeteg, frövcsögő gyűlöletté alakul, aminek K.H.G. barátunk minden létező fórumon hangot is ad, mindannak ellenére, hogy körülbelül 0 érdemi információja van az adott színészről, ugyanennyi befolyása az ő életére, és nagyjából hasonló mértékben érdekel bárkit az, hogy ő mit gondol.

Ez érvényes mondjuk politikusra, valóságsósra, meg mindenre.

Hát hogy van ez?

shimizu 2011.09.22. 22:33:28

Nem tudom, ki ez a Grande, de legalább helyesen ír. Már rég lemondtam róla, h a médiában akár csak egyetlen emberke is létezik, aki tud helyesen írni-olvasni, ill. hangsúlyozni (okádék, ami megy...).

DE! Ha már olyan csoda-levelet ír, mint a második képen, akkor a sorkizárás alap!!!!!! @_@

Ja, és a színész megszólítás az esetek 99 százalékában egetverően nagy túlzás! >_>

XCat 2011.09.22. 22:38:35

@shimizu: Addig örülj, amíg mind el nem megy politikusnak...

salapapa · http://salapapa.hu 2011.09.22. 22:43:39

azért bizonyára kurvajól nézne ki valamelyik szappanoperaszereplő, ha az egyik részben kinéz ahogy, a következőben pedig 3 árnyalattal sötétebben. mindezt egy téli adásban.
szerintem tök érthető. azért keresnek annyit amennyit, hogy megmondhassák hogy nézzen ki.
baromság az egész. :P

ami pedig a belső infók kiszivárogtatását illeti, nincs annál nagyobb paraszt, mint aki leszarja azt az asztalt ahonnan zabál.

XCat 2011.09.22. 22:49:21

@salapapa: Szerintem meg azért keresnek ennyit, mert el kell viselniük az összes egyszerű buditisztító hülyeségeit.
Ahhoz képest alul vannak fizetve.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.22. 22:51:09

@salapapa: Profi színésznek nem kell a szájába rágni, hogy mi az a 'continuity'.
Mellesleg nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy Grande barátunk organizálta ezt a posztot.
...ilyen ez a filmszakma.

XCat 2011.09.22. 22:52:00

Kicsit olyan az egész, mint amikor a nyolcvanas években a közértes néni szidta a dzsokijuingot, hogy az micsoda egy csúnyagonosz ember. Ahhoz képest hogy eltelt közben majdnem 30 év, nem vagyunk előbbre.

XCat 2011.09.22. 22:54:04

@estrella negra: Biztos megbánta azóta, ha ő volt.

kéne 1 nick 2011.09.22. 23:08:02

Úgy értik, minimum Olaszországba vagy Bulgáriába kell menni, mert az már két határon van túl, nem egyen?
Azaz aki Horvátországban, Szlovániában barnul, az picsán lesz rúgva?

Netszamuráj 2011.09.22. 23:17:46

Nagyon rejtélyes. Egy határon túl. De azt nem mondja meg, hogy melyik határ. Mert nem azt írja, hogy a határon túl, tehát bárhol külföldön, hanem egy határon túl. Talán Szlovákiában tilos barnulni? Vagy Romániában?

Nagyon okos ez a Grande. Fenntartja a titokzatosság légkörét. Mindenki azon gondolkozik a stábból, hogy melyik határ lehet ez.

Kreta 2011.09.23. 00:22:51

RTL hogy csinálja, hogy nem szivárog? Stohl VV4-es bevonulóját milyen jól megcsinálták! BK-ból sem szivárog semmi.
Vagy tényleg jól megfizetik, vagy nagyon ügyelnek, hogy ne legyen folyosói pletyi. Esetleg olyanokkal dolgoztatnak, akiknek eléri az IQ-ja azt a szintet, amin megérti, hogy ha "köp" neki lesz kevesebb a pénze.

Megdobbent 2011.09.23. 01:44:53

@CatMother: Somat ekeztem, mint az allat, de ha nincs topic, akkor nincs komment :)

Media vilaga (az en messze nem bennfentes olvasatomban): Tulzasba stresszelik magukat, feleslegesen agyalnak a munkahelyi csiki-csukin, nemelyiknek pusztan a szanalmas felsobbsegerzetet fenntartani akkora melo, mint egy szenbanyasz ejszakai muszakja a tarnaban.

Az irigyseg meg a beosztas/szereprablas a kollegina elol szinten nem nyugis melo.

Talalni jopar kiegyensulyozott, higgadt holgyet, azok szepen tartajak mind a formajukat, mind a statuszukat.

Csisztuert nem kar, aki ujsagirot perel, miutan szenne egette magat orszag-vilag elott, annak egy civilizalt orszagban 6 honap gyakornoksag sem jutna.

Megdobbent 2011.09.23. 01:51:04

@salapapa: Nade utolag kell rajukhisztizni ilyen papirfecniken, vagy szerzodesbe foglalni, hogy a szezonalis reszek tekinteteben az adasrendezo elozetes kerese iranyado? Ne komolytalankodjunk mar.

Jah, ha meg szerzodesben volt?

Akkor: "szeva kislany, 5-6 ora a szoliban? Hatakkor ott egy dobozka, abba bele a kis holmidat es viszlat".

Ez egy lehalja proszto szar, nem egy mozifilm. Ha nekem (najo, nekem vegkepp nem, mert se bk-t, se ezt nem neztem soha) mondjuk kimarad valaki 2 reszen keresztul, aztan megtudom, hogy peruban ongyilkos lett, ra se szarok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.23. 06:33:26

A kedves producernek üzenném, hogy ha nézhető műsorokat csinálnának, akkor megnéznék az emberek a kiszivárgás ellenére is...!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.23. 06:36:41

@salapapa: A TV2-t, mint szaros asztalt, már nem kell leszarni, undorító egy banda.

Ja meg... Hát pont ők, azok, akik előbb érnek ki balesetekhez, mint a yard :D Meg akik direktben mutogatnak síró embereket a "híradó"ban, akinek pl. aznap halt meg a lánya? Kösz, ilyen szellemiségű csatornát nem mostanában fogok sajnálni.

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2011.09.23. 07:18:50

megverte már valaki Grande nevű kispöcst? mert ráférne :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.23. 08:07:12

Tegnap óta azon gondolkodom, mit keres ez a poszt a Homáron.

Bisi 2011.09.23. 08:08:34

Itt van egy kép erről a szimpatikus fiatalemberről. Származása nem is lehet kétséges.

www.origo.hu/teve/20081106-masmilyen-joban-rosszbant-iger-a-producer-nagy-tamas.html

prof.cartouche 2011.09.23. 08:15:30

kulturált, korrekt kis levélke, főleg valakitől aki egyszerúen csak Grandenak nevezi magát, elsőként gratulálok !

ricamaca 2011.09.23. 08:19:41

Viszont nagyon szép az Audija, nem sok ilyen szaladgál az országban. Jól fizetnek az agyoncsiszolt remekek...

Trackback 2011.09.23. 08:25:54

Mondjuk aki ezeket a szarokat nézi, jobban járna, ha a tévé előfizetését szintén gyógyszerre költené.... :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.09.23. 08:27:18

Ezt nem bekdór üzenetnek hívják, hanem gerillamarketingnek.

helianthus 2011.09.23. 09:01:05

Én nézem néha a sorit. Tényleg elég barnák egy-két részben a színészek, és előtten nem voltak azok. :)
Megtisztelőnek érzem, hogy N(!)éző vagyok nem néző...
de mi az a cliff?

pizzaboy 2011.09.23. 09:15:20

@helianthus: Cliff is egy sorozatszereplő volt. Persze nem a jóbirobiban.

Éder mester 2011.09.23. 09:27:16

Grande bazmeg. Meg Punto, gondolom. Inkább egy álltalanított Jáksó.

Amúgy akkor az a megtiszteltetés érte a Homárt, hogy a bennfentes infókat bulvárlapoknak kicsorgató Kollega szolgáltatta a posztanyagot?

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.09.23. 09:46:16

úgy képzelem, hogy ez a Grande, egy 1,50 magas, kisebbségi komplexusos, agresszív törpemacsó lehet.:)

Secnir 2011.09.23. 10:00:40

@McZozo:
hát az érdekes abban az, hogy pont a bocsiék mondták be, egyik nap, hogy igen, ctg nincs többé, és a hangján érződött, hogy qrva szarul esik neki, el is mondta miért - mondjuk engem is meglepett, hogy kvázi csak a műsortervekért lépett be oda dolgozni. igaz, utána már egy rádióba sem engedték be, így kötött ki a tv-nél.
mondjuk nekem is szartul esne, ha a jóbarátaim egyike elvinné az éves kidolgozott műsortervet, majd felajánlja a konkurenciának...

McZozo 2011.09.23. 10:19:12

@Secnir:

NA de pont az altalad elmondottka alapjan az nem vilagos, hogyha utana nem tudott menni egy radiohoz sem akkor megis kinek a lohalalnak lopta el. Mert amit mondasz ugy lenne logikus hogy mondjuk a juventus felberelte, ezert ellopta, es utana ott juventuson megcsinalta. De igy semmi ertelme akkor kinek lopta el? Amugy mondom elhiszem mert miert ne lenne az csak nem all ossze a kep, valami hianyzik az egyenletbol.

Jimbo75 2011.09.23. 10:25:03

Ha csak egy kolléga tudhatja, akkor miért kell vadászni rá? Rúgja k, oszt csumi....

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.23. 10:29:39

@Alfonzina: Igen, a nickjéből egyértelműen következik.

bioLarzen 2011.09.23. 10:55:49

"Grande" rantja sajnos nem üt, mert a bulvárlapoknak már korábban megszellőztette valaki, hogy lesz ez a belső botrány :)

bio

bioLarzen 2011.09.23. 10:58:06

@ColT: Hát valahogy így. Én a Tizedes és a többieket vagy a Gyula vitézt már kismilliószor láttam, semmi döbbenetes, váratlan "cliff" nincs benne, amit ne ismernék, valahogy mégis bármikor szívesen megnézem újra :)

bio

beavereater [AT] 2011.09.23. 11:11:42

Gondolom a "szivárogtatónak" és minden munkatársának benne van a szerződésében a titoktartási kötelezettségvállalás. Magyarul egy prosztó kis szerződésszegőt védtek nagy hangon. A főnöke pedig lehet akármilyen ember, jogosan vadászik rá. Azaz nem ez a "grande" szánalmas kis pöcs, hanem ti. Senkinek sem kötelező aláírni a munkaszerződést, de ha már aláírta, kötelező betartani. Ha kevés a pénz vagy nem becsülik meg eléggé, akkor szépen fel kell mondani és elmenni egy jobb helyre.

lobster thermidor 2011.09.23. 11:35:33

Hát bizony elég szar az a kreatív csapat, ha a hónapokon át csiszolgatott poénjaik ennyire szánalmasak.
Tanácsolom pihenjenek egy kicsit, ne hajtsanak ennyire eszelősen. Azzal tennék a legjobbat mindenkinek, ugyanis egy kalap szart nem ér amit csinálnak.

helianthus 2011.09.23. 11:39:43

ez a sorozat arra jó, hogy ha már tisztára agyhalott vagy, leülsz és nézed.
Nem kell rajta gondolkozni, nem baj, ha kihagytál 20 részt, érteni fogod.
Nagyokat nem fogsz rajta kacagni, de hát nem is vígjátéknak készül.
egy magyar napi sorozattól ennél többet várni kicsit utópisztikus dolognak tűnik.

Fell Bandi 2011.09.23. 11:40:13

Ki a bánatos pöcsöm néz bele ilyen műsorokba, amit ezek a seggfejek minden erejüket megfeszítve gyártanak? Megmondom őszintén, nekem a TV2 be sincs programozva a TV-men, a retekklub is csak a F1 miatt...

helianthus 2011.09.23. 11:40:49

@pizzaboy: @narmer: @Oli Garha: jó ötletek, de nekem gyanús a Cliffhanger is. :D

Trackback 2011.09.23. 12:16:58

@beavereater:
jogilag igazad van, de az, hogy aláírsz egy szerződést, még nem jelenti azt, hogy mindent el kell tűrnöd, amit csak tapasztalsz, és hogy egy "grande"-nak nevezett hisztikirálynő bármilyen fost kiírhat a faliújságra következmények nélkül: pont neki kéne tudnia, hogy a média hogyan működik, és hogy ott, ahol négynél többen dolgoznak, egyszer minden szaftos részlet kiderül

másrészt meg munkavállaló emberekről van szó, nem rabszolgákról, akiknek meg lehet tiltani a "barnulást"

ahelyett, hogy összehozna egy stábértekezletet, és értelmesen megbeszélné élőben, mindenkinek a szemébe nézve és a reakcióit figyelve, hogy mi pontosan a gondja, nos, ehelyett gyáván üzenget és fenyegetőzik: ez sokat elárul az esetleges vezetői inkompetenciájáról, és nyilván nagyon szeretheti és partnerként tisztelheti mindenki a csapatban

az agyam eldobom

krausz2 2011.09.23. 12:36:02

Ha nem megy a kupleráj nem az ágyakat kell kicserélni....

velorex-vezető 2011.09.23. 12:41:44

Ez a Grande névhasználat nagyon ismerős. A hetvenes években amerikaimádatban szenvedő szakmunkástanulók vettek fel angol beceneveket. A haverokkal Joe-nak, Jimmy-nek vagy Tom-nak szólíttatták magukat, hogy kiemelkedjenek a Józsik és Tamások szürke tömegéből.

S Z Á N A L M A S ! ! !

beavereater [AT] 2011.09.23. 12:54:13

@A Galaxis Elnöke: "ott, ahol négynél többen dolgoznak, egyszer minden szaftos részlet kiderül "

Pont ennek a megelőzésére van a titkoktartási rész a szerződésben. Amit be kell tartani. Amint az előzőben is leírtam: ha nem tetszik a melóhely (és nem áll hatalmadban lecserélni a főnöködet), akkor tipli.

A barnulásos cetliről ugyan nem írtam, de akkor elmondom arról is a véleményem: az, hogy erre külön figyelmeztetni kell a színészeket, az a szánalmas, nem a cetli.

drover(fanyul társa) 2011.09.23. 12:59:33

Na, ezzel a plakáttal egyértelmű hogy Khalid Artur meg a kembe Sorel nem kaphat szerepet a sorozatban..hehe..

ovatosduhaj 2011.09.23. 13:09:05

Legfeljebb megcsinálják a "Barnulás határok nélkül" c. műsort. :)

McZozo 2011.09.23. 13:10:11

@drover(fanyul társa):

nem a borszin a baj hanem a gyors borszinvaltas te.

velorex-vezető 2011.09.23. 13:35:34

@McZozo: Akkor a Khalid Arturnak is vigyáznia kell a a fehérítőkkel.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.23. 13:39:55

@CatMother:
Te, nem akarod megosztani a nagyközönséggel a mindennapi tapasztalataidból levont gondolatesszenciákat (értsd, embertípusok) egy kimerítő posztban ezen a kútfőn?
csajokespasik.blog.hu/

Ha nem, nem, de ha mégis, riadóztass. Olvasnám.

lutria 2011.09.23. 14:20:24

Ha ennyire tutira tudja(mivel látja)hogy ki a szivárogtató miért nem rúgja ki bármilyen indokkal,elrettentésnek is jó minden pletykás számára.

XCat 2011.09.23. 18:54:37

@velorex-vezető: Ilyen már a hatvanas években is volt, a Dalolva szép az élet című propagandaremekműben a tökömtudja milyen dalárda fekete báránya egy Swing Tóni nevű ürge volt.

@neccharisnyás útonálló: Köszi, de inkább nem. Ahogy belenéztem, elég sokan írogatnak oda a szakítósblogról, azokat pedig én hajlamos vagyok a társkeresés harcterén elvérzett, és ebbe megelmebetegedett egyedeknek tekinteni.

Mellesleg lassan úgyis abbahagyom, kezdek kinőni a népnevelős korszakomból. Ezután vagy a tömeggyilkos, vagy a mindenkitleszarós korszakom fog következni. Ha a második, elmegyek politikusnak. Lehet hogy akkor is, ha az első.

XCat 2011.09.23. 18:58:50

Béláim. Az feltűnt valakinek, hogy az egyik gépelmény úgy kezdődik, hogy nyár elején?

Balint Gyuri bacsi 2011.09.23. 23:52:03

azert ez a Grande ritka egy idegesito allat. ....Emlexem egyszer az egyik melohelyemen volt egy hasonlo kaliberu picsa. Barmit kertel tole hat felkijaltojelnyit ugrott es be cc-zte emilbe az fbi-t a janospallal.

Eszem megall, h ilyen kreten es antiszocial allatallomany olyan pozicioban lehet ahol ilyen leveleket irkalhat. ...De hogy a szineszek is ezt nem rugjak picsan!
Grande, Grande, edes fiam! Kis kutturat meg jomodort dobjal magadra meg! A poziciod sem okossa nem tesz sem pedig emberre. Kicsit muveld a lelki viragoskertedet!

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2011.09.27. 08:28:46

Na, és ki ez a Grande? Azért ez a neve, mert jó nagy állat? Mert akkor rászolgált.

Van 1 stílusa. Hogy került ez oda? Kinek, a kije lehet?

Innen üzenem neki, hogy bármit súgnak a pletykalapoknak az engem nem érint. Több okból is. Az egyik az, hogy nem olvasok pletykalapokat. A másik - és ez a lényegesebb - nem nézem a TV2-öt, ezért nem is láthatom az említett sorozatot sem. Úgyhogy bármit súgnak, bárhová nekem nem számít hírértéknek.

Az, hogy ki kivel kamatyol, azt pedig bárhonnan meg lehet tudni, legfőképpen az érintettektől, hiszen a rossz reklám is reklám, az a lényeg, hogy foglalkozzanak vele.

Amúgy, az sem érdekel.

Valamit azért hagy tegyek hozzá. Ez a grandiózus valaki el tudja képzelni, hogy az embereket a mai válságos helyzetben tényleg az érdekli, hogy ki kitől terhes?

Mikor rengeteg családot sodort a létminimumra, vagy még lejjebb a munkanélküliség, pénztelenség. Mikor gyerekek éheznek az iskolában, mert a szüleik nem tudják fizetni még a napközire valót sem.

Hát ez grandiózus... ilyen stílussal hamarosan munkanélküli leszel, s gyorsan megtanulod, hogy nem az volt a legnagyobb problémád, hogy mi került ki a bulvárhoz...

Eszem megáll...

Ennél már csak az volt jobb, amikor az MSZP-s azzal kampányolt, hogy ingyen kerékpárt az embereknek..., neki az volt a legfontosabb, másnak meg más.

Ja, és nem választották meg, szerintetek tudja már, hogy miért...?

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2011.09.27. 11:21:06

@Gromek: kellett a demagóg hülyeség a végére nagyon

SomethingWild 2011.10.03. 16:45:08

Én is gondolkodtam, ki is lehet ez a kedves embertárs, és kis guglizás után íme:

www.vg.hu/vallalatok/vg_online/vallalatok_-_belfold/080603_tomasgrande_225342

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2011.10.05. 15:00:21

@SomethingWild:

Nem tudom miért gondoltam, hogy nőről van szó, talán a hisztizése miatt.

rágugliztam én is, hogy arcot is kapcsolhassunk hozzá. Szóval simán egy Nagy Tamás nevezetű ember, aki ezt a tucatnevet variálta kicsit meg és Tomas Grandének hívatja magát. Höhö.

Íme adjunk arcot is neki:

kereso.nava.hu/gallery/show/id/1438774

Elég "Nagy" arca van. Még egy pár ilyen tacepao és "nagyot" fog repülni...

Magasról lehet a leg"nagyobbat" esni...

Én a helyében "Nagyon" vigyáznék...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.10. 13:31:25

Liptai Klaudiáról egyetlenegy szó jut eszembe mindenekfelett: _infantilis_.

@Gromek: Imádkozz a teremtőhöz egy kis észért, s hogy tovább láss az orrodnál. Nem mondom, hogy könnyű feladat lesz számodra, de igyekezni nem szégyen, sőt, üdvözítő is lehet. Nem túl szívderítő végigolvasni az unatkozó posztolók egyazon véleményfüzérre feleszkábált "saját" meglátásainak összességét, de ez már csak így szokott lenni szarabb körökben. Ez egy trend. Mindenki boldog lehet aki engedve az eggyel előtte lévő legkényelmesebb véleménynek magába fogadja azt és továbbfújja a hülyeséget érdemi újítás nélkül, részesül a 15 nanoszekundum hírnévből. Kedves nagyeszűek: ti mit szólnátok, ha valaki a stábból folyamatosan vágná alattatok a fát? A kicsinyes, hazájukat/munkahelyüket/önmagukat/mindent amit csak lehet eladó emberek ellen mégis milyen megoldás létezik szerintetek? Valóban hasznosabb lett volna face to face, szóban előadni a dolgot (lehet, hogy megvolt az is). Legszebb az egészben, hogy pont ugyanazon a szinten vagytok - 1 kézen megszámolható kivétellel - mint a célközönség, az az állítólagos amőbaszintű népcsoport, kiket minősítetek, ti is pont logikai ugrásszámot tudtok alkalmazni a mindennapokban: pontosan nullát. Grande írt valamit, ez az elsődleges infó, mit a mintor nagy orcátokba küld, ezért egyértelmű, hogy őt kell lehordani. Nem, nincs előzmény, okozat, talán sarokbaszorítottság sem, semmi nincs, az van ami van, ennyire egyszerű, ugye? Van egy rossz hírem: csak a ti fejetekben az. Persze ez a legkényelmesebb, egyértelmű.
Én sem nézek szappanos operákat, de az ezt kedvelők legalább elmerülnek valamiben, rézelmeiket, szeretetüket, gyűlöletüket a tévéműsorba invesztálják, nem pedig embertársaik ellen "kamatatoztatják". Lelkiszegénységnek is vannak fokozatai. Itt - így arctalanul - kétségkívül sikerül mindenki alulmúlni önmagatokat.
Természetesen ezt most a legtöbben nem értik, BIZTOS, hogy a sorozat mellett vagy valaki ellen vagy érdekében foglalok állást, biztos.. Egyszerűen a butaság, a szégyenteljes gyávaság zavar - mert ez az amit itt rettenetes nagy éleslátással levágtatok. Aki nem néz magába egyszerre nem kap rétest estére!

Vérhólyagos egyszerűanyátok.
süti beállítások módosítása