T.E. tapasztalatai szerint tíz percet késik a Volán jegykiadó automatája Újpest-Városkapunál, és csak a sofőr "jókedvén" múlt, hogy nem kellett kétszer kifizetniük ugyanazt a jegyet. Érdemes hát időben indulni otthonról, megkockáztatva, hogy egyáltalán indul a kiválasztott járat - a kimaradó buszról ugyanis nem tájékoztatják az utasokat.
Senkinek sem ajánlom, hogy azonnal megvegye a buszjegyét az Újpest-Városkapui volánautomatáknál, ha éppen lekéste az előző buszt. Ugyanis a párommal ezt tettük, és akár pórul is járhattunk volna. Rétságra szerettünk volna menni a szombati 17:30-as busszal. A Rétság-Budapest táv 50 km, így a teljes árú jegy ára nem elhanyagolhatóan majdnem ezer forintra rúg odaútra. Így kettőnknek kétezerbe került a két jegy. De mivel sajnos lekéstük a 17:30-as buszt, az egy órával később menővel szerettünk volna menni. Ezért automatikusan kiváltottuk a buszjegyet, majd vártunk egy órát. A 18:30-as busz azonban egyáltalán nem jött a Volán internetes menetrendjében meghirdetettel ellenben. Kiderült a következő busz csak 19:30kor indul. Így várnunk kellett még egy órát.
Nem csak mi jártunk így. A buszmegállóban már ekkor vagy húszan várakoztak a Budapest-Balassagyarmat járatra (ami Rétság felé ment), volt aki a sofőrért szaladt megkérdezni, miért nem áll már be a busszal, válasz csak annyi érkezett: ez áll a menetrendben.
És innen kezdődött a jegyek kálváriája, amikor feltűnt nekünk az automata által nyomtatott cetliken, hogy az automata úgy értelmezte, mi még a lekésett busz indulása előtt, tehát 17:26-kor váltottuk ki, és nem úgy ahogy a valóságban történt azaz 17:36-kor. Ami azért abszurd, mert ki az a hülye, aki időben megvesz egy jegyet, aztán mégsem száll fel a buszra, amit el akar érni?
Azért fontos ez a tíz perc, mert ha a jegyeket 17:26-kor váltjuk ki, akkor már nem érvényes két óra múlva a Volán szabályai szerint, ha viszont a lekésés után, akkor még mindig használhatjuk. Tehát az automata rossz órája miatt buktunk volna 2000 forintot.Úgy volt, hogy felszálláskor a sofőr jóindulatára támaszkodunk, mivel az egyértelműen látszódott a jegyeken, hogy nem használtuk, csak amiatt a tíz perc miatt lett volna érvénytelen. Sajnos a sofőr nem volt jó kedvében, és már felszálláskor kötekedett az utasokkal, hogy nem szabad xy centisnél nagyobb csomagot felvinni, és azt a csomagtartóban kell elhelyezni, illetve nem ad ki a buszon jegyeket, mindenki menjen az automatákhoz. Mi ekkor arról a tíz percről nem mertünk egy kukkot sem szólni, mivel nem mindegy, hogy a félrenyomtatás miatt kettőnknek 2000-et vagy 4000-et fizetünk 50 km-ért. Végül a sofőr elfogadta a jegyet, és nem olvasta le a pecsétet, de azért "rossz szájízzel" szálltunk fel. A történethez pedig az is hozzátartozik. A buszon kétbusznyi ember utazott - minimum tizenketten állva - : tehát szükség lett volna arra a kimaradt 18:30-as járatra, amit a Volán a szombati napokról törölt, az interneten ezt nem tudatva az utasokkal, akiket így feleslegesen várakozásra kényszerített.
Tehát, ha valaki szombaton lekési a 17:30-as balassagyarmati járatot ne számítson tehát semmi jóra, csak két órás várakozásra. A jegyeket pedig csak a 19:30-as busz indulása előtt váltsa ki, persze csak akkor, ha van elég ezrese, mert kétezreseket, ötezreseket van, hogy szintén nem fogad el az automata, és akkor lőttek az egész utazásnak, mindenki menjen haza úgy, ahogyan tud: lábbuszon.
msam 2011.10.03. 11:49:23
Dr. Kix 2011.10.03. 11:53:15
Antalbaba 2011.10.03. 11:54:23
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.03. 11:55:45
És aztán?
Ha legalább nagy lenne...
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.03. 11:56:00
"A 18:30-as busz azonban egyáltalán nem jött a Volán internetes menetrendjében meghirdetettel ellenben. Kiderült a következő busz csak 19:30kor indul. Így várnunk kellett még egy órát."
Biztos nem hagytam volna szó nélkül.
Meg a roszul beállított jegykiadó automatát is meg lehetett volna nekik említeni. Nekik nem kell nyereségesnek lenni, így nem olvassák buzgón a homárt, mondjuk a júpíszível ellentétben.
helianthus 2011.10.03. 12:17:05
A buszon kétbusznyi ember utazott - minimum tizenketten állva ???
Ha 12- en álltak, akkor egy busznyi ember utazhatott meg 12 fő. Bár a buszon eleve állóhelyet is számolnak x főt. Én nem egyszer úgy utazok buszon, hogy a sofőr nem tud váltani, mert még a váltója mellett is annyi ember tömörül (és nem lehet hátrébb menni, mert nincs hova), hogy nincs mozgástere.
Mylady 2011.10.03. 12:51:08
XCat 2011.10.03. 12:57:25
Aztán egy idő után kicsit ingerültebben hívogattam őket, előkerültek a jóisten mindenféle szerszámai, meg az édesanyjuk foglalkozása, meg ami még úgy eszembe jutott, hogy elhanyagolható 15 ezer körüli havidíjért, mégis miért nem tudnak böcsületesen szolgáltatni.
Egy idő után ők is idegesek voltak, ment az anyázás odavissza fórmokon meg levélben, egyszer meguntam, fogtam magam, bementem személyesen, hogy na most ugassál bazdmeg.
Na azt a laposkussolós elsunnyogást, ami akkor következett, ne tudd meg, ahogy bemutatkoztam, hirtelen az összes illetékes jóembernek sürgős más dolga lett máshol.
A hepiendet kissé amortizálta, hogy másnap megint nem volt net, de legalább lebasztam a helyi kisgórét.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.03. 13:03:54
Kezdő vagy. Haver kábé egy hónapi díjat kapott vissza kötbérként. Ha fennáll a hiba, egy idő után nekik kell fizetni.
XCat 2011.10.03. 13:07:38
dr. Aullah 2011.10.03. 13:37:30
helianthus 2011.10.03. 14:07:21
ferand1979 2011.10.03. 14:13:21
ferand1979 2011.10.03. 14:14:21
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.10.03. 14:40:28
Ha felszáll akkor úgyis betépi, vagy ha a buszsofőr adja azon ott a járatszám érvényesítésnek.
karosszékely 2011.10.03. 15:32:23
metal · http://electric.blog.hu 2011.10.04. 08:55:05
cicmen (törölt) 2011.10.04. 09:59:08
A sofőrnél reklamálni a kimaradt járat miatt lehet, de értelme nincs, mert kis pont ő ott és nem tud semmit sem csinálni. A járat meg kimarad, ugyanis a volán felszerelte magát mindenféle szép nyugati busszal, csak éppen használtakkal és ugyanúgy szétesnek mint a dicső öreg Ikarusok.
XCat 2011.10.04. 11:22:18
@ferand1979: Felfedezted hogy magyarországon mindenki lop? Ügyes vagy. üdvözlünk a valóságban.
Lady.Vengeance 2011.10.04. 13:36:33
Teccikérteni? 2011.10.05. 04:38:38
Az automatákon jobb alsó sarokban normál nagyságú (értsd: ugyanakkora, mint a többi) betűkkel ki van írva, hogy mettől meddig érvényes a jegy. Ha néha veszek jegyet, 3 mp-et rabol el az időmből, hogy megnézem, jól van-e beállítva. Ha szar, beállítom és nincs probléma.
A poszt több normál nagyságú betűt nem érdemel.
potyapetya80 2011.10.05. 14:43:00
Jesszus! Mit tud csinálni az ember 2 órán keresztül egy busz pályaudvaron:-O!
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.10.05. 16:23:35
Azt nem tudom, de a városkapui megállóhoz közel van a Duna hajógyári holtága, pl. horgászhat, vagy kacsázhat a vízen... Szily mondjuk lehet domolykózna is.
2 óra elég idő, hogy gyalogosan eljusson a Chuck Norris hídhoz is (nevezetesség)
Konzumáló ember mehet a közeli plázába is, mozifilmre nincs ugyan idő, de más érdekes dolog biztos található ott (óriáspalacsintát tudnám ajánlani)
lamarna 2011.10.06. 08:46:03