Tékozló Homár

Nem egyszerű a Royal-Sprinttől csomagot kapni

2011.10.07. 12:37 | jackyll | komment

A Homár régóta nem érti, hogy egy adott név, cím, telefonszám, időpont mátrixból hogyan sikerül futároknak rendszeresen elkerülniük a címzetteket. Gáborral harmadszor játsszák el, hogy a szomszédba csengetnek, nem veszik fel a központban a telefont, hajnalban hívják, ésatöbbi:

A Royal-Sprint futárszolgálatnak már több alkalommal sikerült felbosszantania, de eddig a bosszankodásnál tovább nem jutottam. Ma azonban ismét sikerült hozni a lassan már megszokott formát: ismét nem kaptam meg a rendelt csomagot.  Az egyik nagy online áruháztól rendeltünk ismét, ahol annak rendje és módja szerint el is indították a csomagot, erről SMS értesítést küldtek, melyben megerősítik, hogy a mai napon 10-14 óra közt érkezik a Royal-Sprint futár. Mivel bárhol előfordulhat kisebb-nagyobb csúszás, nem szoktam az ügyfélszolgálatot zavarni felesleges kérdésekkel, pár óra csúszás belefér, így csak 17:50 körül próbáltam hívni, hogy érdeklődjek, meddig várjak a csomagra... A honlapjukon megtalált telefonszám természetesen a ma már megszokott automatánál csörög, ami kedvesen tájékoztat, hogy minőségbiztosítási okokból a hívás rögzítésre kerül, majd jön a zenélés és várakozás az ügyintéző jelentkezésére. 3-4 perc várakozást követően kedvesen közli, hogy minden ügyintéző foglalt, próbáljam máskor... Volt már ilyen, hívom ismét, eredmény ugyan ez. Hívom a többi számot, ugyan az. Ekkor kezdtem ideges lenni és egyre gyakrabban emlegetni "A Homárt". Ez a mai már a harmadik alkalom, amikor feleslegesen vártam a Royal-Sprintnél lévő csomagra.

Első alkalommal 17 óra körül kezdtem érdeklődni a csomag sorsáról. A központ annyit tudott javasolni, hogy megadják a futár telefonszámát, beszéljem meg vele én... A futár fel volt háborodva, hogy miért hiányolom a csomagot, ő már járt itt, csengetett is, telefonált is, de senki nem vette fel. Mint később kiderült a szomszédba sikerült csengetni, ahol hasonló név ugyan van, de a címzésből látszania kellene, hogy céget kell keresni. A telefon hívásról kiderült, hogy reggel 7:40 és 7:50 közt próbálkozott, miközben a kiszállítás megjelölt időpontja 10-14 óra, de ha ezt az egyedi kívánságot nem is vesszük figyelembe akkor is 8-20 közt...


Alig néhány héttel később az eset megismétlődött, késő délután ismét nincs csomag, sem hívás egész nap, megint vita a futárral, a hétvége miatt ismét későbbi kiszállítás. Ezek után ma már igazán meg sem kellene lepődnöm, biztosan megint nem sikerült ide találni vagy összehasonlítani a nevet a címzett mezőben és a kapun, biztosan nem volt éppen térerő, ezért nem sikerült felhívni sem egész nap...

Nem értem miért nem lehet a telefonközpontot lekapcsolni vagy bemondani, hogy ilyenkor már úgysem veszi fel senki a telefont? Miért nem lehet a weboldalon a telefon mellé kiírni, hogy meddig érdemes próbálkozni? A kiszállítás állítólag 8-20 óra közt történik, miért nem lehet 18 óra körül elérni senkit? Más futárszolgálat miért tudja megtalálni ugyan ezt a címet, vagy felemelni a telefont és megkérdezni, hogy hová is kellene pontosan vinni azt a csomagot???

Kezd elegem lenni abból, hogy rendszeresen  (azt hiszem most már nyugodtan mondhatom) nem kapom meg időben a csomagot, majd ezek után még az én telefonszámlám nő az órákig tartó telefonálgatás miatt, mert nekem kell leszerveznem, hogy mikor hajlandóak ismét megpróbálni...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

XCat 2011.10.07. 12:40:38

Gondolom 5-ig dolgoznak.

XCat 2011.10.07. 12:42:12

Pickpack pontozzál. Talán.
Vagy ne rendelj tőlük. Ennyi ötletem van.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.07. 12:42:58

"Mint később kiderült a szomszédba sikerült csengetni"

Megvárod a következő szállítást, és az átvétellel egyidőben megmarkolod a heréit: - Ugye nem fogunk egymásnak fájdalmat okozni?

A_blogger 2011.10.07. 12:54:35

a futárcégek elérik lassan, hogy mindenki visszaszokik a postához.

Dr. Kix 2011.10.07. 12:56:09

A poszt-toló mindenesetre lassan tanul, annyi szent.

Nick1984 2011.10.07. 13:00:53

Karácsony napján nekem is volt velük balhém. Apjuknak rendeltem fényképezőt a 220Volt-tól. Direkt kiírták a honlapon, hogy meddig kell leadni a rendelést, hogy odaérjen csomag karácsonyig. 2 nappal előtte adtam le a rendelést. Csomag másnap átadásra került RS-nek. Kaptam mailt, telefonszámmal. Hívtam őket éjjel-nappal, de nem vették föl. Előre kifizettem a cuccot és mivel közös a kassza, csak idővel tudok félretenni ajándékra úgy, hogy ne a közös zséből kapjon ajándékot, mert az olyan izé, így vártam. Meg mert bíztam bennük. 23-án vártam a futárt (mert más dolgom úgysem volt két gyerek meg 13vendég mellett) és reménykedtem, hogy kihozzák, mert a 220Voltnak esküt tettek róla. 18h-kor a húgomat ültettem vonatra, és az ügyfélszolgálatos segítségével (mire odaért a tesóm, áthozatták egy távolabbi üzletükből azt a terméket) lett ajándék. Január 6-án hívtak, hogy hoznák. Hát én meg nem tartottam magamban, hogy inkább hova vigyék!!! Ipari cukorrépát a seggükbe!!!!

qwerty01 2011.10.07. 13:05:25

Nem a posztoló választja meg, hogy akitől vásárolt kivel szállíttat. Legfeljebb az eladó figyelmét felhívja a történtekre, és reménykedik, hogy az majd választ másik szolgálatot. Ja, még a PPS-t nagy ívben kerülni (Vaterafutár)!

goes 2011.10.07. 13:06:24

GLS-sel még soha semmi gondom nem volt. Napi kapcsolatban vagyok velük, mint rendelő és mint áruküldő is. Kár ilyen kis cégekkel bajlódni. Ráigérnek a GLS áraira 50-100 forinttal olcsóbbat, de pont a cég preztizsét teszi tönkre, ha nem tud rendben árut küldeni.

Nick1984 2011.10.07. 13:11:40

GLS-sel maximálisan elégedett vagyok! A srác tudja a számomat, már előre hív, hogy jön a csomag, otthon vagyok-e, vagy vigye anyuhoz.
DPD-vel is ugyanez a tapasztalat.

GTR necces, PPS-sel csak akkor van gond, ha vaterán keresztül rendelsz. A "rendes" ügyfeleknek felveszik a telefont. A vaterásoknak más szám van megadva. Rengeteg a csomag. Sok esetben posta ár alatt dolgoznak, szóval nem tudom, mit vártak...

KecskeDotyi 2011.10.07. 13:17:26

Tegnap adtak fel nekünk csomagot egy asztali cd lejátszóval. Ma reggel 9 után már itt is volt vele a postás. Se sérülés, se semmi. Azt hittem h álmodok :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.07. 13:19:07

@Nick1984: amit felreteszel, azt nem a kozos zsebol teszed felre?:)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.07. 13:26:09

@atpijkamo: Ez a herefogás valamelyik Gene Wilder filmben (is) volt. De melyikben?

Nick1984 2011.10.07. 13:27:17

@hagyma: de, persze, végül is igen. :) Csak mondjuk úgy, hogy vállalok plusz munkát és az nem a közös számlára megy. Vagy kapok vissza valamit az APEH-től. (na ebből ritkábban) Vagy eladom vaterán az egyik gyereket pl... :D A lényeg, hogy ne a közös bankszámlás kártyával menjek megvenni, mert az olyan fura. Ő a benzin+kajapénzből csíp le nekem! És ennek megvan a varázsa! :-)

labi 2011.10.07. 13:34:28

Az már volt, hogy "vadász-vadász"? :)

Col.Maybourne 2011.10.07. 13:38:31

Az mar volt, hogy inkabb fuvar levire kellett volna bizni a dolgot?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.07. 13:42:09

@Col.Maybourne: Fuvar Levi még nem jött meg a vadászatból. Úgy látszik, nagyvadra megy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.07. 13:58:35

@Nick1984: OK, biztos
en mar oreg vagyok nem varialok, ha veszek neki valamit, azt a bankszamlankrol veszem
nem orul kevesbe:)
eppen tegnap leptem meg egy nina ricci parfummel a neten vettem 5 napos szallitast igertek, tegnap, a negyediken itt volt, leteve az ajtom ele
/nem lopta el senki:)/
UFF

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.07. 13:59:30

fuvar levi hozzam kezbesitett es mint lathato pontos volt, sot korabban jott

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.07. 13:59:46

@estrella negra: A fogorvosos viccben volt.

Beül a pali a fogorvoshoz. Kitátja a sáját, a doktor közelebb lép, hogy benézzen, erre a pasi megmarkolja a mogyoróit.
- Ugye doktor úr, nem fogunk egymásnak fájdalmat okozni?!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.07. 14:01:39

@A_blogger: "a futárcégek elérik lassan, hogy mindenki visszaszokik a postához."

Mert az sokkal jobb, ha soha nem érkezik meg?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.07. 14:04:19

@atpijkamo: Mondom, filmbe' is volt, csak ott taxissal, és fogóval fogták a micsodáját.

Harlequin 2011.10.07. 14:12:51

@labi: Még nem, úgyhogy "vadász-vadász".

Dr. Kix 2011.10.07. 14:29:29

@KecskeDotyi: Működő posta? Asztali CD lejátszó? Hogy került ide ez a poszt 1985-ból?

É2I 2011.10.07. 14:29:51

Nem egyszerű a homártól új posztot kapni.

Géza, kék az ég! 2011.10.07. 14:30:11

Nekem úgy tűnik, hogy a postától kirúgott balfaszok állnak be futárnak, ott ellopják, megdézsmálják a csomagokat, itt meg egy címet nem tudnak elolvasni helyesen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.07. 14:32:05

@atpijkamo: megerkezik az csak neha hianyos...
de a cimet tudjak tutira, ismernek mindenkit

Dr. Kix 2011.10.07. 14:37:40

@Kix: poszt = hozzászólás, komment

KecskeDotyi 2011.10.07. 14:49:02

@Kix: :D :D :D :D :D

Azért kell lejátszó, mert van itthon két bazi nagy és régi hangfal. Az uram szerint meg ezek a cuccok még igen jól szóltak. Jobban, mint a mostani hangrendszerünk. Mindig kiröhögöm, de nem enged az igazából. Hát, mivel ő fizeti sok beleszólásom nincs :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.07. 14:58:03

@Kix: tenyleg, milyen egy asztali cd lejatszo???

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.10.07. 15:12:56

@hagyma:
Be van építve az asztalba egy lejátszó.

NE EZ LEGYEN MÁN A HÉTVÉGI! ERRE NEM LEHET IGAZÁN TROLLKODNI,ANYÁZNI,ZSIDÓZNI!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.07. 15:18:00

@estrella negra: nekem van valahol otthon egy NCZ 420-as ASZTALI lemezjatszo-kazettas magno combo/ bakelit, gyemant tuvel, de a hangfalai 2x 20 watton duborognek/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.07. 15:19:12

@Horváth Lajos: de melyik asztalba? konyha? dohanyzo?

KecskeDotyi 2011.10.07. 15:20:30

@estrella negra: Ne essünk túlzásokba kéremszépen :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.07. 15:22:44

@hagyma: "2x 20 watton duborognek"

2x20 Watton szólnak. Vagy vinnyognak. Dübörgés az inkább 2x40W fölött lehetséges.

@KecskeDotyi: "van itthon két bazi nagy és régi hangfal. Az uram szerint meg ezek a cuccok még igen jól szóltak."

Hallgass rá, igaza van.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.10.07. 15:23:53

@hagyma:
kinek-kinek milyen az anyagi helyzete. Vagy mennyit tudott lopni...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.07. 15:27:35

@atpijkamo: most regi hangfalakrol beszeltunk de csak neked: " "
amugy mi mar nem duborgunk a sound system amit vettem tokeletesen eleg a tv-hez meg a zenehez, annelkul hogy zavarnam a szomszedot es nem szoktam kirakni az ablakba se
@Horváth Lajos: mennyi konyhaasztalt?

A_blogger 2011.10.07. 15:30:26

@atpijkamo: legalább nem aggódsz azon, hogy mikor érkezik. tudod, hogy soha. :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.07. 15:30:55

@KecskeDotyi: Szóval a Hifi az 20-20000 Hz. A magas hangokkal nincs probléma, jó minőségű kis hangszóró kell hozzá. A közepes hangmagasság is egyszerűen megoldható. Az alacsony hangokhoz viszot kell a nagy hangszóró, és ahhoz a nagy láda. És ha rendszeresen kenegeted glicerinnel a membrán gumi részét, örökké tart. Glicerint a gyógyszertárban kapsz, egy üveg elég egy életre.

fém-fatál 2011.10.07. 15:32:22

Nekem a 440k tv-t kihozták még az nap.
Most akkor sikeres vagyok?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.07. 15:32:48

@KecskeDotyi: Azt hittem, minél régebbi, annál jobb. :-)
Fonográf?
Amúgy igaza van a párodnak (nálam is egy 30+ éves erősítő szól), de a teória pont a digitális lejátszókra kevéssé igaz. A hangfalakra is csak addig, míg el nem porlad a membrán(szél).

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.07. 15:37:44

@atpijkamo: :-) Nagy szellemek, ha találkoznak.
És ha nem gumiból van a membránszél?
(Persze, lehet membránoztatni, de nagyon kevesen értenek hozzá igazán.)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.07. 15:38:40

szomszedot@hagyma: "annelkul hogy zavarnam a szomszedot"

Tégla építésű házban, ha a hangszigetelést nem spórolták ki, rendes zenehallgatással nem zavarod a szomszédot. Persze panelban minden áthallatszik, a beton viszi a hangot.

A 2x40W nem arra kell, hogy tökig fölemeljem a hangerőt. 20-40%-on megy a cucc. A nagy hangszóró méret a mély hangokhoz kell. Nem vagyok egy szakember, de asszem 40W alatt nem megoldható. Egyszerűen nem árulnak olyat.

Vannak hifibuzik, aranyozott kábel, csöves erősítő, anyámkínnya, de azok meg a ló túlsó oldalára estek át.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.07. 15:41:28

@estrella negra: "És ha nem gumiból van a membránszél?"

Mondom, nem értek hozzá különösebben. Én még csak gumi+papír hangszórót láttam. (Jó, nyilván nem nyesgumi.) Nem is tudom elképzelni, mi másból csinálhatnák. Rugalmasnak és merevnek kell lennie egyszerre.

KecskeDotyi 2011.10.07. 15:42:18

@atpijkamo: Hiszek neked, mivel fogalmam sincs az egészről. :D Itthon egy Logitech Z5500 van, nekem tökéletesen megfelel. Teljes hangerőn még sose lehetett kipróbálni, mert félnél már erősen rezegnek az ablakok.

A glicerines tippért pedig köszi, majd közvetítem :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.07. 15:44:01

@hagyma: "annelkul hogy zavarnam a szomszedot"

Ja, és a hangfal gumi lábakon áll, hogy a födém ne vegye át a rezgéseket.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.07. 15:46:11

@KecskeDotyi: "A glicerines tippért pedig köszi, majd közvetítem"

Felesleges. Tuggya. Ez alap. A glicerines üveg biztos ott figyel a könyvespolcon, vagy a mosogató alatt.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.07. 15:46:34

@atpijkamo: Az én HS501-esemen például impregnált és koncentrikusan préselt textilből volt.
A mai napig bánom, hogy eladtam. Egyszerűen nem fért el a panelban.

bldo 2011.10.07. 15:47:23

@estrella negra: Jaja, ez a Dutyi Dili (Stir Crazy) című klasszikus egyik jelenete.

mozsó 2011.10.07. 15:48:29

Rendszeres áruküldő vagyok, igaz csak havi 10-30 csomaggal, tehát.
Kértem ajánlatot GLS-től, DPD-től a honlapjaikon megadott módon. Egy visszahívó telefonon kívül nem voltak képesek írásos ajánlatot, tervezetet küldeni.
Postán küldöm a csomagokat, másfél éve. Úgy 150 db elment probléma nélkül, utánvéttel, sérülésmentesen, reklamáció nélkül, az áru árát is megkaptam rendesen. Ha 3 vagy több darabot egyszerre küldök, az ár is jobb.
Akkor? Igaz, magam viszem a postára, sorbaállás, ilyesmi... de ez van.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.07. 15:49:02

@atpijkamo: A gumi láb hangzás szempontjából viszont messze nem optimális megoldás.

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.10.07. 15:54:10

@hagyma:
Rendelted volna réz-palackban

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.07. 16:02:02

@estrella negra: "Az én HS501-esemen például impregnált és koncentrikusan préselt textilből volt."

Az tökéletes hangfal. A textil hol van abban? A mélynyomó közepén, amit én papírnak hiszek?

Húszezerért vehetsz egy párat.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.07. 16:04:45

@horex: Az a reklám tetszett.

Én vagyok benne a kutya. Tízezret adtak egy forgatási napra.

mohopasi 2011.10.07. 16:06:19

Ideje másik áruházat keresni. De előtte azért a futárszolgálat helyett cseszegetni őket, hátha keresnek másik futárt. Van belőle annyi, mint a rohadás, igaz egyik sem sokkal különb a másiknál.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.07. 16:08:33

@atpijkamo: kerdes mi a rendes zenehallgatas, en az emlitett 2x 20 wattal is zavartam a fel utcat teglaepitesu hazban

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.07. 16:14:01

@atpijkamo: amugy megnyugodtam a sony 100/460 wattos

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.07. 16:16:23

1000/460
de nem ertek hozza, vannak itt khz meg h-zek, meg ohmok
tokom se tudja
lenyeg jol szol
es a szomszedot sem zavarja:)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.07. 16:19:40

@atpijkamo: Dehogy. Fém. Heggyel fölfelé.

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.10.07. 16:19:53

@hagyma:
Én nem cigányoztam honfitársaimat,
a rézbőrű indiánokra gondoltam
Mitöl mástol lenne rézbőrük?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.07. 16:35:33

@horex: a nap sugaraitol es a termeszet friss szeletol
az itteni indianok becsuletes polgarok, nem lopnak reztablakat es aluminiumot
en sem ciganyoznam honfitarsaimat, de vannak cigany honfitarsaim es magyar honfitarsaim, sot mar indian, afroamerikai, spanyolajku es kitudja mi honfitarsaim vannak
de a csomagot nem loptak el az ajto elol, mert ez ciganymentes ovezet:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.10.07. 16:41:26

@hagyma:
Itt se lopnak az ajtó elől!
Nincs ajtó.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.07. 17:38:05

Pozitív sztorim van a GLS-sel.
(igaz, eddig, passzív alanyként se volt még gondom)
Pont aznap, mikorra a feladó jelezte, hogy meg fog jönni a küldemény, derült ki, hogy mégse leszek otthon. Teló a központjukba, ügyintéző srácnak mondom a csomagszámot, meg hogy mi van, ő rászólt futárra, hogy mínusz egy beugró aznap, én meg kiválaszthattam, melyik nap szeretném megkapni, amikor biztos jó lesz. Plusz aznap mikortól érdeklődhetek, hogy kb. milyen időpontban ér ki hozzám a futár a cuccal. Mindezt borzasztó szívélyes stílusban.
És tényleg. Minden rendben ment.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.10.07. 17:49:22

Kicsinyke ízelítő abból, hogy mi várható a postai szolgáltatások privatizálásától...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.10.07. 17:56:49

@KecskeDotyi: Jól látom, he? Tényleg elvett valaki, vagy csak meg?

kiskár 2011.10.07. 18:31:01

Kedves poszt toló, van rendesen látható házszám táblád, vagy elég a harmadik szomszédé?!
+ 6 csengő van egymás mellett de csak négy mellett van valami felírat...

XCat 2011.10.07. 19:21:47

@hagyma: Neten általában hamisítványokat árulnak. Ajándékot illik azért rendes parfümériában venni. Drágább, de legalább az, ami rá van írva.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.07. 19:30:07

@CatMother: ez nem hamisitvany, ez nem netboltbol van hanem tenyleges boltbol
es nem is volt olcso
illik nem illik ismerem ezt es kenyelmesebb volt@Nick1984:
annyi igazsagod van, hogy en is jobban orultem, hogy megjott csutortokon es nem penteken, mert minden penteken csekkolja a bankszamlat azzasszony, igy volt igazan meglepetes tegnap este

XCat 2011.10.07. 19:32:15

@hagyma: Nem tudom, én még netes parfümériából nem kaptam olyan minőséget, amilyet vártam volna. A szalonos árhoz képest igaz hogy olcsóbb volt, de ha azt veszem hogy hamisítványt küldtek, akkor rohadt drága.
Amerikában biztos ez is máshogy van.

A vénszivar miért utál téged?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.07. 19:32:16

@CatMother: ez kb olyan minth azt mondanad ne rendeljek a publixbol elelmiszert mert hamisitjak

XCat 2011.10.07. 19:34:00

@hagyma: Az élelmiszert mindenhol hamisítják. :) Ha az lenne ráírva mindenre, ami, nem enne senki semmit. És nem lennének szupcsi beteségeink. És nem lennének dagadtak. És emberek sem nagyon lennének.
Tök jó lenne.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.07. 19:35:07

@CatMother: csak szorakozik, amugy sokan utalnak biztos, vannak emberek akik ilyenek
ez nem netes, ez lehetoseg
vehetk a Targetbol,, WAl Martbol, CompUSA-bol stb a Dillardsbol vagy akarhonnan akarmit
megrendelem, kiszallitjak
itt is vannak netes boltok meg ugye e-bay stb
ez mas tema

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.07. 19:39:01

@CatMother: ez OK de ha a Publixba megyek, ugyanazt kapom, mintha a Publix kuldi:)
amugy 140 dollar volt a parfum, ha hamisitvany akkor nagyon atkuratk;), de igen kellemes az illata

Nick1984 2011.10.07. 19:40:06

@hagyma: Az enyim sms-t kap ha elverem a családi vagyont. Így azt is tudja, hol vagyok, kivel és mit csinálok!!! :-)
Én monnyuk nem szeretnék tőle smst kapni, hogy a "Fakkanál" homo-shopban vásárolt bőrrucit meg vazelint! :-)

XCat 2011.10.07. 19:41:39

@hagyma: 140 egy nina ricciért? Hmm... soknak tűnik, kivéve ha félliteres kiszerelés. Mondjuk én nem nagyon szeretem, nem tudom az új széria mennyi. Lehet hogy van valami luxuskiadásuk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.07. 20:05:43

@Nick1984: nalunk hala egnek ez nem divat, Mary minden penteken csakkol, akkor van fizetes, egyszer neki egyszer nekem...:)
en sosem csekkolom
tenyleg orultem, hogy megjott tegnap eppen belegondoltam, ez a no reggel lecsekkolja es hianyzik 140 es egy illatszeruzletbol lett vasarolva, es nincs itt semmi, lehet azt hitte volna becsajoztam
/ez csak utolag jutott eszembe/
@CatMother: vettem meg melle pudert meg kremet, de maga a pefum azt hiszem talan 102 volt
amugy 100 ml-es, most megneztem:)

Nick1984 2011.10.07. 20:13:06

@hagyma: Hát... Ha hiányozna 30 és púder meg parfüm meg krém lenne a számlán és nem kapnék semmit igencsak begurulnèk! Azt úgysem hiszem el, hogy az anyjának vette! :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.07. 20:13:33

@CatMother: amugy nagyon orult neki, meg megvettem a kedvenc magazinjat, kivittem a szemetet, felvettem az X faktort neki, mert dolozott es beallitottam az ebresztojet
eleg furcsan es gyanakvoan nezett ram, mi tortent????
hehe
dehat neha elojon az angyal belolem is:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.07. 20:15:53

@Nick1984: na ezaz ,raadasul az en anyukam Egerben el:)
neki casht kuldtem, tegnap volt a szulinapja:)
de minden jol alakult m,ert tegnap este megkapta
kellemes illatfelhoben csekkolhatja hanyszaz dolcsit pacsaltam el a heten:)

Megdobbent 2011.10.07. 21:11:19

Namost a kiralyok futnak, vagy a kiralyoknak futnak? Es a poszter kiraly-e? Nem? Hatakkor!

XCat 2011.10.07. 21:42:30

@hagyma: Biztos azt hiszi, hogy megcsaltad. Ha rákérdez, ismerd be, ha megtörtént, ha nem. Ő már úgyis eldöntötte.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.07. 21:46:52

@CatMother: dehogy ismerem be, mivel meg sem tortent
az en koromban mar mary is doszt eleg
neha mar nekem faj a fejem....

XCat 2011.10.07. 23:35:27

@hagyma: Nem ismered te a nőket. Ha ők eldöntötték, hogy meg vannak csalva, akkor az úgy van. Ha nem tudsz kamuból eléggé bűnbánni, akkor meg kell csalni tényleg, hogy hiteles legyél.

Aztán 25-30 év alatt majd kiengesztelődik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.07. 23:50:47

@CatMother: Te nem ismered Maryt:)
tudjuk hogy nem csaljuk egymast
ez korral is jar, meg nagy a szerelem
25-30 ev hehe
hej..
reg six feet under.....

Balint Gyuri bacsi 2011.10.08. 02:07:24

nyugi! a fuvarlevi rosszabb.

England win The Ashes! 2011.10.08. 09:39:11

@qwerty01: "Ja, még a PPS-t nagy ívben kerülni"

Meg a dobtáras Spagint is. ;-)

Dankeschün 2011.10.08. 21:22:43

@CatMother:
Grat!
A nap mondása,..dehogy! az évé!,
de az Oldal Bélák nem hiszik, értik, fogják fel..
Újra kőkor kellene, hogy helyre kerüljön minden.(rohadjon meg a globalizmus, meg a nyújorki emancipáció)
Férfiak vadászni, nők bogyót gyűjteni!

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.10.09. 00:33:15

Azért az gáz a 21. században, hogy futáros kiszállításnál csak egyféle futárcéget lehet választani. Persze a szállítást a vevő fizeti, miért is legyen beleszólása, hogy melyik futárcég vigye ki a csomagot... Ennél csak az a jobb, mikor kizárólag futár, vagy kizárólag posta van, és kifizettetik a szállítási költséget a vevővel.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.10.09. 00:34:24

@Peti817172M: A másik gáz, hogy a futárok ragaszkodnak a kiszállításhoz, nem lehet a központba menni a csomagért, mint postai küldés esetén...

Megdobbent 2011.10.09. 07:29:08

Szaz. Bizony igy megy ez.

ancsams 2011.10.09. 08:02:40

@Peti817172M: Azért az gáz a 21. században, hogy futáros kiszállításnál csak egyféle futárcéget lehet választani.

Jellemzően az áruház alkudik meg a futárcégekkel, darabszám, súly, cimgyakoriság alapján kedvező kondiciókról és ezt adja tovább a vevőinek (vagy nem).
Nálunk a RS a futárcég már 9 éve, több ezer csomag megy rajtuk át, és eddig 9 év alatt 2 (azaz kettő) sérült. Soha nem tünt el egy sem. Sorban állnak a futárcégek ajánlatokkal, és a GLS az ami még szóba jöhetne, ha hibázik az RS, a többi nem játszik. A posta különösen nem. Egyes beszállítóink a postával dolgoznak, sorra érkeztek a sérült csomagok, mentünk adminisztrálni, fényképeztük a csomagokat, a posta ezt ugy oldotta meg, hogy attól a beszállítótól egyszerüen eltüntek a csomagok, nem érkeztek meg! A beszállító kénytelen volt futárszolgálatra váltani, mert neki is telel lett a ... a reklamációkkal.
A futárszolgálatok nagyon rugalmasak, és GLS bevezette a kisebb-nagyobb településeken a fix átadó-átvevő helyeket, továbbá ott a pick-pack pontok az Inmedio újság boltjaiban minden nagyobb áruházban. Mi kell még?
Igen, a pontos cimzés, a kötelező telefonszám, és a cimen átvevő személy feltüntetése.
Ma a futárszolgálatok sokkal rugalmasabbak, mint a posta és remélem mihamarabb elsüllyed ez a megkövült állami szolgáltatás, a futárcégek az országot lefedve épitik ki a fix pontjaikat is, csak egyelőre a postának monopoliuma van a levél küldésre, amit a jogszabályok miatt a futárcégek nem tudnak megkerülni.
Egyébként a vastagabb, fontosabb leveleket mindig futárral küldjük, mert az megérkezik másnapra és nem tünik el a posta elsőbbségi-ajánlott-tértivevény rendszerében, ami együttesen drágább, mint a futárszolgálat dija!

XCat 2011.10.09. 13:29:39

@ancsams: 1550 a legolcsóbb GLS szolgáltatás, gondolom ez városon belül, de ha szeged-pécs távolságra is ennyi, akkor tényleg faszányos. Amúgy csak szerintem értelmetlen a weblapjuk?

XCat 2011.10.09. 13:31:06

@Dankeschün: Kösz. ;)

Ugye hogy ilyenek?

ancsams 2011.10.09. 15:25:28

@CatMother: 1550 a legolcsóbb GLS szolgáltatás

Ezt a nagy forgalmat bonyolitó cégeknek 600 Ft-ért adják, ezért van az, hogy netes DVD vagy könyv áruházakból 600-700 Ft futárdij mellett rendelhetsz. Az összeg "Magyarország bármely pontjára" szállításra vonatkozik. Néha mi is sajnáljuk a futárt, amikor a "kedves" vevő istenháta mögötti falucska szélén lévő tanya sorra kéri a csomagot, de ez van...
A futárcégeknek csakis a "nagy számok törvénye" elv alapján éri meg, a sok városon belüli "nyereséges" csomag mellett egy-két extrém vidéki eldugott településre szállitani biztos ráfizetés.

XCat 2011.10.09. 22:00:58

@ancsams: Egyszer próbáltam pestről miskolcra leküldetni egy csokor virágot, meg egy tortát. Futár közölte, hogy 46000 forint... kár hogy nem ezeket kérdeztem. De így levittem én.

Szarazkoro 2011.10.10. 11:03:45

@KecskeDotyi: glicerinnel robbantani is lehet! Szilveszterkor jól jön XD

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2011.10.12. 11:31:50

Eddig egy alkalommal hozta ki a rendelt dolgot a Royal-Sprint de akkor sikerült a délután 2-3 óra közötti időpontot reggel 8-ra csökkenteni szóval érdekes volt. Most már látom hogy nem egyedi eset volt a dolog.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2011.10.12. 11:34:58

@Prof. William: Hopp ja és kiegészítésképen. Én is a 22volt-tól rendeltem. Az árú remek volt de kiszállítás...

Judith0903 2011.12.09. 12:04:59

@Prof. William: Én is így jártam:@ Reggel 8kor ébresztett a kedvesnek nem mondható hölgy hogy nem járok e valamelyik szomszéd faluban:O Mondtam hogy nem de otthon várjuk. 8tól 11ig vártam, 11:18kor hív ismét hogy nem járok e valamerre? Mondtam neki hogy nem, de már nem tudok rá tovább várni ezért módosítanám a szállítási címet! Teljesen felháborodott hogy ő már elindult hozzám feleslegesen, és hogy most már ne variáljak. Mondtam neki hogy akkor minek hívott reggel?? (Általában akkor szoktak hívni amikor a közelben vannak)Erre az volt a válasza hogy fogalma sincs hogy ki hívott engem de ő biztos nem:O Szóval nálam is nagyon leírta magát a cég:S

Paawa 2011.12.09. 16:37:41

Sziasztok!

Nekem ma volt egy ominózus esetem a Rolyal Sprint kft.-vel. Szerettem volna egy hibás mobilt visszaküldeni egy webáruháznak és ezzel együtt élni a 8 napon belüli, elállási jogommal. Pénteken kellett volna jönniük a készülékért. Azt mondták 12-16 körül jönnek. Felhívom őket négy után. A telefonos fickó először nem volt a helyzet magaslatán, de hosszas hallgatás és kérdezősködés után közölte. Megtalálta a rendszerben a rendelésemet, csak a futár elfelejtett elmenni érte. Na hát ez remek. Kérdezem hogy mi lesz most. Azt mondja nem törlődik a rendszerből a rendelés, hétfőn jönni fognak. Remek, kedden meg lejár a 8 nap...
süti beállítások módosítása