Úgy látszik, nem először fordul elő - legalábbis panaszos szerint -, hogy az ELMŰ előszeretettel számláz kicsivel, csupán pár tízezer forinttal többet a fogyasztóknak. Ezúttal azonban szívós és türelmes ügyfélre akadtak, aki semmiképpen nem hajlandó többet fizetni a kelleténél, kinek kálváriáját alant olvashatják:
Az alábbi levelet küldöm nektek, és küldtem az alább részletezett hivataloknak. Az átütő siker reményében és érdekében rettentő hivatali nyelven fogalmaztam. Bízom benne, hogy így átmegy a rendszeren a panasz és remélem még a gumizene szó sem akadályozza meg őket az rendesen odacsapós vizsgálatban!
Tisztelt Hivatalok,
A jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatókat szabályozó 2005. évi CLXIV. törvény, valamint a Szolgáltató ügyfélszolgálattal kapcsolatos jogosan elvárható minőségi kötelezettségeinek súlyos megsértése értelmében panasszal kívánok élni a Budapest Elektromos Művek Nyrt., mint Szolgáltató (áramszolgáltató és kereskedő) ügyfélszolgálati tevékenységével kapcsolatban.
A Szolgáltató egy teljesen irreális számlát küldött részünkre. E szerint az utolsó számlázási évben összesen 26 kWh áramot fogyasztottunk. Ennek következtében kb. 57.000 ft túlfizetés keletkezett az elmúlt évben.
Ez természetesen nem fedi a valóságot. A Díjnet rendszeren keresztül megérkezett száma szerint kb. 13 ezer párszár kWh-n áll a számláló, a valóságban 15 ezer párszázon. (A számla másolatát PDF-ben csatolva küldöm.)
A díjleolvasást a Szolgáltató megbízásából érkezett személy végezte, és az óra állásáról fényképet is készített.
Ezt a Szolgáltató (illetve munkatársa, vagy alvállalkozója) által generált hibát szerettem volna jelezni a Szolgáltató telefonos, helyi hívással működő ügyfélszolgálatán. Ez nem sikerült, mert a telefont senki nem vette fel. A telefonom kijelzője alapján egyszer 38 percet, másodszor 20 percet, majd újabb 36 percet hallgattam a gumizenét, de a számlareklamációval nem sikerült beszélnem. Mindez a tegnapi és a mai nap folyamán történt, ezért a telefonos részletező nem áll a rendelkezésemre, de kérésre azt is elküldöm, amint megérkezik.
A hibabejelentő számot hívva egyszer, kb. 10 perc után sikerült beszélnem a Szolgáltató ügyfélszolgálatával. Ahol számlázási hibát jeleztem. Ők viszont azt jelezték, hogy ezzel a hibával a hibabejelentő vonal nem tud foglalkozni, és hívjam a számlázást. Én viszont azt jeleztem, hogy ez lényegében lehetetlen, és kértem, vegyék fel az adataimat, majd hívjanak vissza (mint ahogy arra más szolgáltatóknál van mód). A Szolgáltató ügyfélszolgálata jelezte, hogy erre itt nincs lehetőség. Én jeleztem, hogy a gyakorlat miatt a felelős kormányzati szervekhez fogok fordulni.
Meggyőződésem, hogy ezen Egyetemes Szolgáltató esetében a részletezett eljárás nem biztosítja a megfelelő ügyfélszolgálathoz való hozzáférés lehetőségét. Kérem a Hivatalt, hogy ügyemben eljárni szíveskedjék, és jelezném, hogy az üggyel kapcsolatban vagyoni és nem-vagyoni kártérítésre is igényt tartok.
Egyben szintén kérem a Hivatalt, hogy indítson átfogó, akár "próbavásárlásokat" is igénybe vevő vizsgálatot, mert informális környezetemben arról értesültem, hogy a Szolgáltató eljárása a személyes ügyfélszolgálaton is az általam részletezettekhez hasonló és régóta általános.
Meggyőződésem, hogy a Szolgáltató gyakorlata akkor is elfogadhatatlan lenne, ha nem Egyetemes Közszolgáltató lenne, és nem ért volna el a 2010-es üzleti évben 21 milliárd forint adózás előtti nyereséget. Egyben meggyőződésem, ha a Szolgáltatóval szembeni panasznak az egyik meghatározó kiváltó oka, hogy kihasználja jelentős, domináns piaci erejét.
Egyben jelezném, hogy panaszomat benyújtottam a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságoz, illetve be fogom nyújtani az Energiahivatalhoz is. Amennyiben úgy látják, hogy a sikeres és eredményes vizsgálat lefolytatása csak a szervek összevont és egységes eljárásával lehetséges kérem ne habozzanak eképpen eljárni, illetve olyan további Hivatalt, vagy Hatóságot bevonni a munkába, amelyre szükség lehet.
Kérem a Hivatalt, hogy a vizsgálat megkezdéséről, illetve annak részleteiről értesíteni szíveskedjen, illetve arról is, amennyiben esetleg további adatokra van szüksége a vizsgálat eredményes lefolytatásához.
Dr. Kix 2011.10.17. 11:20:49
Dr. Kix 2011.10.17. 11:23:35
É2I 2011.10.17. 11:24:02
Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.17. 11:24:28
2011.10.17. 11:25:14
Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.17. 11:26:28
Sokorai_Atala 2011.10.17. 11:28:50
Ha jól értem, de ezt nem tudja tisztázni, mert csak a gumizenét hallgatja.
De lehet én értek félre valamit.
Amúgy tényleg ki kellene már iktani a szolgáltatók hívásakor azt, hogy végig kelljen hallgatni az ajánlatokat, akciókat, reklámokat. Erre is lehetne valami törvény. Csak annyi 1-es gomb reklamáció,2-es gmb számla stb. 6-os gpmb ajánlat, reklám , egyéb Oszt, aki akarja megnyomja és hallgatja.
Zoan11 2011.10.17. 11:28:51
labi 2011.10.17. 11:29:22
A villanyra-leolvasó véletlenül kevesebbet írt be, az ügyfél meg telefonon nem éri el az ügyfélszolgálatot. Ennyi.
Drága telefonálgatás helyett (20+36 perc várakozás, ez nem a McDonalds-os 40 perces várakozós ember újra) írni kell egy mailt, nekem annak idején bejött.
Most meg interneten írom be havonta a villanyóraállást én magam.
Sokorai_Atala 2011.10.17. 11:31:33
Amúgy én is levélben szoktam velük érintkezni, e-mail, ahol közlöm, hoy potán is küldtem
Skodakék Fábia 2011.10.17. 11:44:31
oszt idén már 2X jöttek fényképezni
Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.10.17. 11:56:04
Tipikusan az a balf@sz vagy, aki már rögtön a csúcsot akarja ostromolni valami miatt, ami nem piaci fölénnyel való visszaélés, hanem tévedés.
Mondjuk én sem értem teljesen a sztorit, de mindegy.
Hülye vagy, ennyi a véleményem.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.17. 12:05:46
Ha mard mani, tegye be a bankba kamatozni.
Jokkura 2011.10.17. 12:11:56
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.17. 12:14:33
neet 2011.10.17. 12:32:19
neet 2011.10.17. 12:33:47
A t-nél a hoppá díjcsomag nem fedi azt, amit ígértek. Nézzen utána, akit érint, nem offolok. Mert igencsak HOPPÁ a vége...
guglimugli80 2011.10.17. 12:35:35
Én pl a T-home-mal jartam szamtalanszor ugy, hogy mar közel 1 oraja hallgattam az andalito muzsikat, s ekkor mar inkabb feladtam, mivel csak a varakozas alatt majdnem lemerult a telefonom. Gondoltam majd este megprobalom ujra, hatha akkor kevesebben vannak vonalban.
Ekkor sem volt jobb a helyzet, "egtek" naluk a vonalak, egy elonye azonban volt, volt mar a kozelben tolto:(.
potyapetya80 2011.10.17. 12:37:06
Totális bürokrácia, és az ember tenni sem tud semmit. Minden ilyen vaccakkal a fogyasztóvédelemhez kellene fordulni?
karmaparna 2011.10.17. 12:39:05
Jójójó, de tudom. Mert akkor sokkal többen érvényesülnének a problémájuk felvázolásában. Így legalább a felét már kiszűrik, hisz legalább annyian vannak, akik a várakozás során félúton már feladják. Nem kis százalék meg pont emiatt sel sem jut a telefonálásig, akar várni a franc fél órát, hogy végre bekapcsoljanak egy unott hangú "hölgyet", akiben a leghalványabb szikrája sincs meg a segítő szándéknak.
hakapeszi78 2011.10.17. 12:40:37
Alpannonia.at 2011.10.17. 12:49:52
anarch 2011.10.17. 12:53:54
www.youtube.com/watch?v=CagHbxw8SlY
KecskeDotyi 2011.10.17. 12:54:12
Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.10.17. 13:00:04
Igen, egyszer be kellett mennem. Egyébként telefonon el tudtam intézni minden mást.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.17. 13:08:58
Fizzesetek nekem pénzt, karácsonykor viasszaadom.
igazságos 2011.10.17. 13:14:04
Gondoljunk csak abba bele, hányan nem mennek el reklamálni, ha egy-két ezerrel többet mutat a számla, be kéne menni azért a legközelebbi városba, ahol van összesen három ügyintéző, amiből egy a pénztáros.
A posztoló kálváriája nem újdonság, már én is írtam emiatt, hogy nem létező tartozásokat vernek rá az ügyfelekre, hátha a pancser, szerencsétlen balek fizet szó nélkül.
igazságos 2011.10.17. 13:15:19
Ne légy elbizakodott, ezeknél sose lehet tudni, mindig résen kell lenni.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.17. 13:15:38
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.17. 13:17:48
Külön kérésre olyat én is tudok.
helianthus 2011.10.17. 13:19:18
Nem lehúzni akar a számláló, hanem alulszámlázott 15xxx helyett 13xxx-et. (!!!57.000 ft TÚLfizetés keletkezett az elmúlt évben.)
Az, hogy annak, aki kitette a posztot, ez az apró különbség nem tűnt fel, nem meglepő, biztos ő sem olvasta végig.
De az, hogy sokmindenki másnak sem, na az már szomorú.
igazságos 2011.10.17. 13:21:47
Pláne nem hónap elején, mikor pénzosztás van a kisebbségnek.
Ilyet még a legrosszabb ellenségemnek se kívánnék, együttérzek az összes ott dolgozó emberrel.
Ilyenkor, mikor pénzt osztanak a kisebbségnek, családi pótlékot, segíjt, nyugdíjat, akkor fogja az összes az összes pereputtyát, (hiába elég lenne két ember az ügyintézéshez), és összezsúfolódnak a kis várakozó előtérben. El lehet képzelni, vannak ott vagy 30-an, egy cigga ügyet intéz, a másik hét, kisgyerek, szoptató anya mások előtt, sívás-rívás, verekedés, majdhogynem előttünk szexelnek a fiatalok, szóval, nem is sorolom tovább.
És sajnos be kell mennem mindig a tigázba, mert kártyás olvasóra kell feltöltenem, és azt hogy képzelem én, hogy majd interneten valaha is lehetséges ez, hol élek én, nem Magyarországon.
Szóval, aki itt az ügyfélszolgálatra való befáradást emlegeti, hát az gondolkodjon el egy pillanatra, milyen lehet a fent megnevezett körülmények között eltölteni egy-két órát. Ugye, sokan vannak, ki kell várni a sorod.
KecskeDotyi 2011.10.17. 13:21:51
Tegyük fel adott hónapban fogyaszt 3 köbmétert. Bejelent 4et. És? Nem 2őt. Akkor már baj lenne.
@atpijkamo: Igen, nálad biztos beválik a párnába rakás fortélya, nála nem. Mit kötöszködsz?
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.17. 13:23:25
Gipsz vagyok, belédkötök. Probléma?
igazságos 2011.10.17. 13:24:00
Szóval, ő az értelmi fogyatékos.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.17. 13:24:54
Én meg a tehenet. Öt liter lett. Nálad?
igazságos 2011.10.17. 13:25:01
Ezeknél sose lehet tudni, mikor akarnak lenyúlni. Főleg a rendesen fizető ügyfelekről akarnak legombolni még többet, mihelyt alkalmuk adódik rá, és az ügyfél figyelme lankad.
Xezs 2011.10.17. 13:26:37
Eleve a felvezetőben faszság, hogy pár tízezer Ft-tal több lett számlázva, mert a beküldött levél nem erről szól, másrészt a beküldött levél túl terjedelmes (és szar), harmadrészt az ügyfél balfasz, mert hibabejelentőt nem hívunk fel számlázási ügyekben, hanem a számlázásiiakat hívjuk, ha nem veszik fel, akkor hívjuk őket csúcsidőszakon kívül, ha meg úgy sem megy, akkor írunk e-mailt vagy ajánlott levelet.
Arra bezzeg van esze a faszparasztnak, hogy hivatalokkal meg bevételi adatokkal dobálózzon (mennyi idejébe került ez utóbbit megkeresnie?).
igazságos 2011.10.17. 13:28:17
Pedig szép az idő, süt a nap.
Xezs 2011.10.17. 13:28:24
Zedder 2011.10.17. 13:30:20
Gondolom nem volt gyanús, hogy fogyasztjátok a gázt, és mégis nullás számlák jönnek... GOndolom fel sem merült, hogy azt egyszer ki kell fizetni, tehát akár félre is lehetne tenni borítékba minden hónapban egy átlagos összeget... És gondolom ti is ugyanolyan jogú tagjai vagytok a társadalomnak, mint az értelmes emberek.:(
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.17. 13:30:24
igazságos 2011.10.17. 13:31:56
Egy fél óra után már az ember idegei felmondják ott a szolgálatot.
Állandóan bejárnak, az összesnek mérőóra van, merthogy a rendeset kikapcsolták tartozás miatt, és az újat pedig rászorultság alapján kapták. Folyton eljátsszák a kábelszolgáltatóknál alkalmazott módszert, használják az áramot, tartoznak, kikapcsolják, eközben eltelik egy kis idő, majd bemennek, másik nevére újra igényelik az órát. Olyan ez, mint most népszámláláskor az itt vagyunk bejelentve, hol is lakunk tulajdonképpen játék.
Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.10.17. 13:32:25
Értem. Akkor szerinted az a módja az ügyintézésnek, hogy ha telefonon nem éri el, akkor rögtön megy mindenféle hatósághoz; inkább, mint hogy tollat ragadna.
Teljesen más kérdéskör az, hogy milyen állapotok uralkodnak egy ügyfélszolgálaton.
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.17. 13:32:26
igazságos 2011.10.17. 13:33:06
Xezs 2011.10.17. 13:33:56
Kibaszottul egyenlőtlen az eloszlás.
Értelmesebb cégek már reklámozzák is a híváseloszlásukat és ösztönzik az ügyfeleket arra, hogy az üres időszakokban telefonáljanak.
Több ügyintézőt meg fölösleges beállítani, mert maximum a csúcsidőben lenne mind lekötve, a többi időszakban meg a körmét vakargatná unalmában, azért meg fölösleges bent ülnie.
És akkor még nem beszéltem azokról az ügyfelekről, akik síkhülyék, de fél óráig foglalják a vonalat olyanoktól, akiknek az ügyét 5 perc alatt kulturált hangnemben meg lehetne oldani.
igazságos 2011.10.17. 13:34:14
Telefonon is elérhetetlenek általában.
Ha meg bemegy az ügyfélszolgálatra, akkor úgy időzítsen, hogy ne elseje és 10 között, valamint 20-a környékén ne, mikor a nyugdíjat kapják.
Xezs 2011.10.17. 13:35:12
igazságos 2011.10.17. 13:35:14
Lehet választani, hová mégy.
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.17. 13:36:46
Xezs 2011.10.17. 13:37:00
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.17. 13:38:39
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.17. 13:39:30
Xezs 2011.10.17. 13:41:36
KecskeDotyi 2011.10.17. 13:43:04
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.17. 13:45:28
igazságos 2011.10.17. 13:47:13
Nem jó ügyet intézni a mai világban egyáltalán, se telefonon, se interneten, se személyesen, se sehogyan.
Akkor már inkább hagyja a fenébe az egészet?
ELMŰ hibája, hogy náluk nem lehet intézni szinte semmit kényelmetlenség nélkül, és a rendesen fizető embereket szívatják, és még az se lehet biztonságban, akinek túlfizetése van.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.17. 13:56:46
Sokorai_Atala 2011.10.17. 13:57:11
Xezs 2011.10.17. 13:57:21
Én mindig azt mondom, hogy kettőn áll a vásár. Ha az ügyfél satuhülye vagy bunkó, már ad egy szájízt az egész ügyintézésnek.
A te esetedben sem a szolgáltató tehet arról, hogy a nagycsomó cigányt odaeszi a fene az irodájukba. Csak egy kérdés: jelezted már hivatalosan a problémádat? Mondtak rá valami használhatót?
Xezs 2011.10.17. 13:58:56
Már megbocsáss, de az én szememben az az ember mérhetetlenül balfasz, aki karácsonykor nullára (vagy mínuszba) költekezi magát, csak azért, hogy megmutathassa, neki van pénze ajándékra. Januárban meg éhezik.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.17. 13:59:44
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.17. 14:00:21
(Mostanra 20 fő.)
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.17. 14:01:02
KecskeDotyi 2011.10.17. 14:05:20
Egyszer, csak életedben egyetlen egyszer kelljen úgy eltöltened egy napot, h minden fillért ki kell számolnod. Majd azután legyen nagy a pofád!
Manci néni, a szomszéd 2011.10.17. 14:08:21
Na és személyesen mit látok? Soha, egyetlen ügyintéző nem dolgozik, csak tömik a szalonnával a dagadt fejüket (jó, mi se vagyunk éppen soványak). Aztán meg ha meg merem zavarni őket a tegnapi barátosköz kibeszélésében, akkor az szokott a vége lenni, hogy elküldenek.
És ilyenkor haza kell mennem a férjemért, akit gyorsan leküldök a szemközti ivóba meginni pár felest meg ugyanannyi sört és viszem magammal asztalt borogatni. Így már én is bátrabb vagyok a férjem mellett, akit addigra jól felhúztunk (én meg az ital) és a végén mindig sikerül elintézni amit akartam.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.17. 14:12:45
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.17. 14:13:18
Különben várhattál volna még, és addig is gyűjtögeted a manit.
Xezs 2011.10.17. 14:25:47
Nehéz felfognod az ellentmondást?
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.17. 14:32:24
helianthus 2011.10.17. 14:38:19
@Sokorai_Atala: bocsesz. A te releváns kommentedet nagyvonalúan figyelmen kívül hagytam. :)
KecskeDotyi 2011.10.17. 14:40:14
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.17. 14:45:11
mikozben 21 milliardos nyeresege van
aki szerint ez rendeben van..
annak majd zeneljen 45 percig a mentok is ha szukseg van ra...
igazságos 2011.10.17. 14:51:28
Most már muszáj felvilágosítsalak, mielőtt még nagyobb baj történne.
Habár mindig azt szokták leugatni, aki két fél vitájába beleszól.
igazságos 2011.10.17. 14:52:30
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.17. 14:54:44
KecskeDotyi 2011.10.17. 14:55:11
Onion meg sose fogja megérteni, h nem ámérika, és szinte mindenki sz@rik rá, h neki ott milyen "jó".
igazságos 2011.10.17. 14:56:11
Egyébként a trollok direkt alkalmazzák az anyázás módszert, erre a többség azonnal ugrik. És biztosan kiverték már mostanra, hogy válaszoltál nekik.
Xezs 2011.10.17. 14:56:37
igazságos 2011.10.17. 14:57:39
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.17. 15:00:51
mondjuk utoljara akkor hivtuk, mikor idekoltoztunk es atirattuka nevunkre a"villanyt"
azt sem tudom melyik a villanyoram, valahol kint van, itt jonnek havonta, olvasnak, azutan kuldik a szamlat/ ha kerem a papirosat is/
en kerem
@KecskeDotyi: nekem tok mindegy mire/kire/ szarsz,maganugyed, nalunk amerikaban mar oblitos wc-t hasznalunk azt nem tudom jo-e nekem, de jol erzem magam, bar kurva sokat melozunk, ezert van annyi penzunk, hogy nem szorakozunk a szamlakkal, sde Karacsony elott sem utana
shaker 2011.10.17. 15:01:34
az meg, hogy el sem éred őket telefonon, mindennek a teteje.
hajrá levélíró, veled vagyunk!
philozófika 2011.10.17. 15:06:25
és ahogy olvastam: ha 30 akárhány percig hallgatta a gumizenét, akkor a többedik alkalommal volt ideje megírni ez a levelet.
philozófika 2011.10.17. 15:09:28
a szolgáltatónak törvényben és szerződésben rögzített kötelessége a megfelelő minőségű ügyfélszolgálat nyújtása. telefonon és személyesen is.
ha valamit másfél óra alatt nem ér el az ember, jogos, h felbassza magát rajta...
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.17. 15:11:15
freedom fighter 2011.10.17. 15:12:33
És mennyire igaza van.
Le a monopóliumokkal!!
Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.10.17. 15:16:12
Tehát szerinted az ügyfél megtette a kötelességét maradéktalanul, hogy rendezze a problémáját.
Szerintem meg telefonált egyszer-kétszer, és úgy gondolta, hogy akkor most hujjj, rohanjon minden hatóság ellenőrizni, mert az ő telefonhívásával nem foglalkoztak.
Értem, tényleg logikus. Mi több, Magyarországon ez tényleg életszerű. Talán gondolkodni kellene, mielőtee mindenkinek riadót fújunk!
Szarazkoro 2011.10.17. 15:23:01
philozófika 2011.10.17. 15:25:14
ha egy 5 perc alatt elintézhető ügyet kb. másfél óra alatt nem tudott elintézni. ráadásul olyan ügyet, amit a szolgáltató kúrt el, akkor bizony megtett lényegében mindent.
amikor szerződést kötsz a szolgáltatóval, a szerződési feltételek között vállalja a megfelelő ügyfélszolgálat működtetését is. ráadásul erre törvény is kötelezi.
javaslom, hogy ezt te is követeld a szolgáltatódon!
Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.10.17. 15:34:21
Tényleg nem érted, mit mondok? Van egy problémája, amiben NEM JÁRT EL MEGFELELŐEN, mert két telefonhívásra hivatkozik. Nem írt hivatalos levelet, az ügyfélszolgálaton sem próbálta elintézni. Két telefonhívás volt, érted? Meg sem fordul a fejedben, hogy esetleg azért nem érte el telefonon az ügyfélszolgálatot, mert több ezren telefonáltak esetleg ugyanezzel a problémával? Rendszerhiba stb?
Szerintem mielőtt ugrasztjuk a felettes hatóságokat, addig van még néhány fok a létrán, amit meg kell mászni.
Szarazkoro 2011.10.17. 15:34:30
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.17. 15:57:26
siman elinteznek mindent
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.17. 17:39:59
nem lehet ott egy ceg mukodesevel gond, ahol annyira tulterheltek a telefonvonalak, hogy orakig nem veszi fel senki?
vagy mindenki hobbybol telefonal?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.17. 17:51:22
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.17. 17:55:53
ugy latom racionizaltak:)
venszivar 2011.10.17. 18:32:05
MINEK beszélgettek, diskuráltok, szóltok hozzá, "bele"............?!
Jön a büdös gumó ámerikából, Kolumbia ? Chile ? Mexikó ?.......? Aztán beugatja, hogy hugyan van ott ámerikába.
Ettől egy pillanat alatt megoldódnak az itthoni gondjaink, mert ott kint unatkozik s felvilágosít minket, hogy hogy is van ott ámerikába, tán Venezuelába ? Minden témában ott van a spiccen, no persze ott ámerikába géniuszok élnek. A niggerek, sárgák, arabok, már nem is valók neki, ezért ugat állandóan visszafelé. Akkor minek mentél el, ha itt akarsz okoskodni ?!
Gyere vissza....EZT NEM KOMOLYAN GONDOLTAM ! Tetves HAZAÁRULÓ @hagyma:
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.17. 18:39:03
ha nem szervezik at a rendszert, akkor most lenne meg 5000 oraleolvaso, aki most munaknelkuli
jo kicsti tobb lenne a kiada az ELMU-nel 3 ferrarival kevesebb a vezernek, de kevesebb lenne a kifizetett segely a mumkanelkulire
tized ennyi reklamacio lenne
nem a nepnek kene diktalgatgatni a hulye lbaszott oraallasat
stb.stb.stb.
de racionaltak
tizszer annyi telefonos lett, osszevissa diktalgatnak, atalanyok stb.stb.
na ezert tart ott az orszag
/ mar intezkedtenm canada fele ,hogy ne fogadjanak mert rasszista vagy, niggerezel, ezt ott nem szeretik/
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.17. 18:41:00
NO KOCSOG VENSZIVAR !!!!!!!!!!
venszivar 2011.10.17. 18:54:37
OTT UGASS TE DEGENERÁLT SZARJANKÓ. ODA HÚZTAD KI A RÜHES POFÁD, OTT UGASS A NIGGEREKNEK, FÉLVÉREKNEK,ARABOKNAK, SÁRGÁKNAK, DE AZOK LEKÖPNEK, MERT TUDJÁK, HOGY EGY RÜHES HAZAÁRULÓ, BEVÁNDORLÓ VAGY!
TE FOSADÉK, TE MAGYARÁZOD, HOGY RÉGEBBEN EZÉRT V. AZÉRT JOBB VOLT, ONNAN UGATOD ÁMERIKÁBÓL, ÉPPEN te ???
Akkor te a rendszerváltás miatt húztad ki a rühes pofád......ÁVÓS VOLTÁL !!!
Anyáddal beszélj, úgy , ahogy szóltál...
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.17. 18:57:57
de ugy dontottem, kivancsisagbol megkereslek../ na nem szemelyesen ne felj/
nem lesz nehez
KecskeDotyi 2011.10.17. 18:58:54
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.17. 19:02:12
meglatjuk mekkora lesz az arcod
addig csak fokozd:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.17. 19:04:21
egy tanyasi kecske meg egy kecskebaszo
venszivar 2011.10.17. 19:10:46
KERESS a CIGÁNY SORON ....!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.17. 19:20:25
az elnokot nincs modomban kuldeni, nem vagyunk szemelyesen nexusban
de januarban tenyleg raerek, szabin leszek/ off/ tenyleg lehet megnezem mit tehetek ilyen nevtelen gyalazkodasok es niggerezesek ellen
miert ne?
sokan azt hiszik egy nick nev mogott barmit tehetnek
en meg azt hiszem nem
egy darabig vicces ...
es most sokadszor lezartam a veled valo nincsmit
de szoltam elore...
gondold meg mit irsz
lehet megunom
venszivar 2011.10.17. 19:34:27
te barom , MOST IS te KEZDTED a GYALÁZKODÁST ! DOKSI VAN RÓLA !
Ha NEM BÍRSZ magaddal, menj orvoshoz....
ÉN 100X ossan adom vissza! ÉN TÖKÖS CIGÁNY CSÁVÓ VAGYOK, a DEVLA VELEM VAN !:DDDDDD :)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.17. 19:51:52
addig hozzad sem szoltam
frusztralt vagy
/ciganyoklat nem engednek be Canadaba,mar mondtam , foleg ha niggereznek es ezt jelzem is:)/
tovabbi jo mulatast:)/
venszivar 2011.10.17. 20:02:42
te dumálsz,hogy én rasszista ? akkor Kanada mi, ha a cigány származás miatt nem enged be embereket.Akkor sem indiai, paki nem mehet....? akkor a föld 20%-át kirekesztik ? aztán, hogy te mit mondasz.....:):D itt be, ott ki.:P
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.17. 20:07:11
itt be ott ki
ez a lenyeg
ignoraljal, ha tudod mit jelent
venszivar 2011.10.17. 20:11:05
KecskeDotyi 2011.10.17. 20:14:17
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.17. 20:17:12
Xezs 2011.10.17. 20:20:36
venszivar 2011.10.17. 20:23:20
venszivar 2011.10.17. 20:35:52
Jokkura 2011.10.17. 20:46:50
inkább arra gondoltam,hogy én kapom az 5M- az Elműtől.....ok, most már felébrettem a narancsködből...
XCat 2011.10.17. 21:10:51
XCat 2011.10.17. 21:12:51
venszivar 2011.10.17. 21:32:52
én azt írtam, hogy a Devla, velem van! nem azt, hogy én vagyok a Devla.
Figyelj oda, mert összekarmollak....!
látod, hétvégén te voltágy a gyagyás, most meg más. :DDD na öngyilkos leszel v. mész te is ámerikába ? Dél, közép v Észak ?
Megdobbent 2011.10.17. 21:54:51
XCat 2011.10.17. 22:01:36
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.17. 22:10:14
:)))
venszivar 2011.10.17. 22:20:10
párszor megcsókolod a "tökét" v. "simogatod" tollal (golyós is jó) a máját.
RAGADD MEG. GYERÜNK. NE PÖCSÖLJ, PÁR ÉV S TE IS ÍRHATNÁD, ONNAN, HOGY MINEKÜNK ITT HOGYAN S MIT KELL CSINÁLNUNK....:)))
jelszó: "kannás bor"
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.10.17. 23:29:50
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.18. 08:11:35
venszivar 2011.10.18. 08:19:22
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.18. 08:38:52
venszivar 2011.10.18. 08:46:35
labi 2011.10.18. 09:46:29
Lehet hogy hozzám is jönnének, de még sose találtak otthon.
labi 2011.10.18. 09:57:50
Sőt, ha nem lennének robotok, meg számítógép, akkor még mennyi munkahely lenne........
Tudod te hány szerencsétlen papírgyári munkás, nyomdász, postás lett munkanélküli miattad, mert itt irogatsz és nem papíros postás megoldással írsz mindannyiunknak?! :)
Szarazkoro 2011.10.18. 13:04:13
Manyecska 2011.10.18. 14:19:38
_____________ 2011.10.18. 20:00:33
És ma is oda kellett mennie...
:-D
Navarone 2011.10.18. 21:31:59
Navarone 2011.10.18. 21:54:17
balage51 · http://dohanymuzeum.hu/ 2011.12.12. 20:51:51
Távollétem során idejöttek valakik - akiket a szomszédasszonyom jó szándékkel engedett be a kapun, mert mérőcserére hivatkoztak. Szeretném tudni, hogy ki járult ahhoz hozzá, hogy a távollétemben lecseréljék a mérőberendezést, amikor nem vagyok jelen, nem tudom megvédeni magam, és nem vagyok szemtanúja a "mérőóra sérülésének"
Itt hagytak egy papírt, hogy a cserét elvégezték, ahogy azt már többször is tették. A mérőóra a ház falán, kívül, hozzáférhető helyen van, nem bent, a zárható, és távollétemben hozzáférhetetlen lakásban. Ennyire hülyének néznek, hogy úgy lopom az áramot, hogy mindenki lássa és bármikor lebukhassak???? Annyi közöm van az áramhoz, hogy a lámpát felkapcsolom, eszembe nem jutna hozzányúlni, hogy leégjen az egész ház. Nem tűnik fel senkinek, hogy 3 éve, amióta az óra a nevemen van, szinte fillérre ugyanannyi a fogyasztás? Többször voltak kint az ELMŰ leolvasói, azt hiszem fél vagy negyed évente, és rögzítették az óraállást. Mégis mikor csaltam???
Hogyha hosszú éveken át 500 kW lett volna havonta a fogyasztásom, ami most hirtelen lecsökken 50-re, akkor megértem a vádaskodásukat, de ezt kikérem magamnak!!!!!
Két óra van a falon, a házé és az enyém, azt sem tudom, melyik kié, mivel soha le nem olvasom, hiszen ezt az ELMŰ munkatársai csinálják, szintén akkor, amikor nem vagyok itthon. Segítőkészségből a szomszédok beengedik a leolvasókat, szerelőket, postást, hogy a lakók távollétében is lehessen intézkedni, és ne kelljen a leolvasóknak ötször jönni, addig, amíg itthon nem találják a tulajdonost, és akkor ezt kapom???
Mit képzelnek, hogy az idegrendszeremmel szórakoznak, és az időmet rabolják? Rendszeres leolvasás van, és eddig soha nem tűnt fel kiugróan magas, vagy alacsony fogyasztás, se az óra megbuherálása. Átalánydíjat fizetek, annyit, amennyire köteleznek, amennyit az ELMŰ állapít meg, jelenleg havi 75 kW-ot, 3708 Ft-ot.
44 m2-es lakásom van, egész nap nem vagyok itthon, nem nézek tévét, és energiatakarékos égőim vannak és vadkendert sem termesztek a szekrényben. Vajon milyen berendezéssel fogyasztottam el 8 havi számlának megfelelő összeget? Köszönöm, hogy ezt érdemlem, amikor rendszeresen a csekkek érkezését követő napon fizetek, soha egyetlen fillér elmaradásom nem volt. Most valakinek a hülyesége miatt a 70.000 ft-os kormánytisztviselői fizetésem felét fizessem ki a nagy büdös semmire??????? Mégis ki hatalmazta fel a kedves szerelőket erre az eljárásra? Egyszerűen torkig vagyok az összes szolgáltatóval, hogy kényük kedvük szerint sanyargatnak mindenkit. Kevés a pénz, a bevétel, ki lett adva, hogy be kell szedni még valahonnan pár ezret év végéig?
Kikérem magamnak ezt az egész ügymenetet, és el sem hiszem, hogy ez velem történik. Legyenek szívesek felszólítani a tisztelt szolgáltatót az eddigi fogyasztásom felülvizsgálatára, a számlaösszegek átnézésére, amiből egyértelműen kiderül, hogy évek óta szinte ugyanannyi a fogyasztásom. Arról ugyebár nem tudok, hogy az órával mi nem volt rendben, mert erről senki nem tájékoztatott. Meg sem említem, hogy feltételezhető, hogy az órával magukra hagyott szerelők miatt "sérült meg" a plomba....