Attila Bécsben szeretett volna gyorsan albérletet találni, ez okozta a vesztét. Bár sorra észlelte a gyanús jeleket, csak meggyőzte magát, hogy kétszer is pénzt utaljon a őszinteségét bizonygató ismeretlennek.

Ausztriában szerettünk volna albérletet. Nem olyan régen találkoztam egy sráccal, aki pont munkaügyben ment ki Bécsbe, és ő jótanácsokkal látott el, hogy mikre figyeljek az albiválasztásnál; magánhirdetésre menjünk, az jelentősen  olcsóbb, magyartól nem feltétlen éri meg odakint bérelni, mert könnyen túlfizettet stb... Böngészgettem az osztrák honlapokat, és kijelöltem pár – jó ár/érték arányú – relatív nem rom lakást. Volt egy azonban, amely kifejezetten ideális volt, sőt! Pont abban a kerületben, ami meló szempontjából a legcélszerűbb lett volna, pont egy csendesebb mellékutcában, pont olcsón. Meg is örültem, közvetítettem az infot a barátaimnak, és írtam is egy emailt a hirdetőnek, hogy „Hello, ez a lakás tényleg ennyi? Vannak más költségek is? Mikor lehetne megnézni? Mikor lett felújítva?” stb., tehát ilyen általános kérdéseket tettem fel. Másnap jött is a válasz, és azzal együtt sajnos a szarszag is.

A hirdető levele meglehetősen hosszú volt, és olyan részletesen leírt mindent, hogy alig akartam elhinni. Még saját magáról is regényt írt, és elárulta, hogy ő egy 35 éves egyedülálló nő, aki válóperben szerezte meg a lakást, miután a férje beleszeretett valaki másba, bla-bla. Mondom sajnálom, de ki kérdezte? Nem kéne kiteregetni a magánéletet, főleg nem első levélben.  Ami viszont szemet szúrt: „Én szeretem az őszinteséget, és szeretném, ha a jövőbeli bérlő is így lenne, ezáltal barátok lehetnénk. Küldök scannelt útlevelet, személyit, végzettséget, hogy megbizonyosodjatok, nem hazudok. Őszinte vagyok.” Fura volt, hogy miért mondogat valaki ilyeneket. Kiderült még, hogy Liverpoolban lakik a családjával, és ha a lakást meg akarjuk nézni, egy „harmadik félen” keresztül tudjuk ezt megoldani.

A metódus egy baromi biztonságos, bár kicsit nyakatekert dolog: Egy híres és hiteles online bankot megbízunk,  feltöltünk két havi bérleti díjat az online számlánkra, ő elküldi a lakáskulcsot, és csak akkor kapja meg a pénzt, ha meg vagyunk elégedve, és kell a lakás (és ezt az egész folyamatot egy bank által megbízott ügynök kíséri).

Amennyiben nem, minden sztorno.  Erősen gondolkodtam, hogy mi szükség erre, miért nem lehetne egyszerűbben albérletet találni, ebben biztos van valami buktató. Egyszerű logikával. Rá is írtam erre a nőre egy levelet, hogy „Miért nem lehet személyesen intézni? Miért nincs ismerőse Bécsben, aki megmutatná a lakást? És Ő miért bízik meg bennünk?” Teljesen oké választ adott, relativ eloszlatta a kételyeket azzal, hogy a költségek felét fizeti, küldött magáról személyit is (engem így sem győzött meg. mivel még aznap rákerestem facebookon meg más közösségi oldalakon a nevére, de nem találtam senkit).

Végüis az egyik naiv barátom cseszegetésére igent mondtam, és szájhúzva, de beleegyeztem (sajnos gyorsan kellett albérlet).   Feltöltöttük a pénzt, és kontaktoltunk a csajjal. Írta, hogy elküldte a kulcsot, minden oké. Kaptunk egy e-mailt a banktól pár nappal később, hogy az üzletet leblokkolták, illetve várolistára tették. Csatoltak hozzá egy levelet, hogy valami EU-s szabályozásnak köszönhetően biztosítást kell fizetni az ilyen „HARMADIK FÉL” szolgáltatások után, és sajnos ezt is nekünk kell állni; ez pedig az eddig befizetett összeg még egyszer. Na mondom, ez egy faszság. Ilyen nincs.  Utána akartam nézni neten, hogy mi ez az EU –s mizéria, de nem nagyon találtam meg. A naiv fasz barátom mondogatta, hogy őt nem érdekli, fizessük ki a maradékot és legyünk túl rajta.

Ebbe is belementem. Feltöltöttünk még egy rakás pénzt, majd kaptuk az e-mailt, hogy a befizetésünket lekönyvelték, és pár napon belül megjön a csomagunk, végre!

Itt kezdődött a szar. A beígért időpontra nem jött semmi. Vártunk, írtunk a csajnak, aki a pár nap utáni válaszában azt állította, hogy ő márpedig elküldte a kulcsokat. Vártunk... vártunk... vártunk... A bank által kapott emailben csak ketyegett a rohadt animált óra, hogy a csomag kézbesítés alatt van. Itt nagyon gyanús lett a dolog. Felhívtuk a bankot, felmentünk – nem a linken keresztül – az oldalukra, és felhívtuk az ügyfélszolgálatot. Ott egy kis procedúra volt élő ügyfélszolgálatos emberig eljutni, de amit beszéltünk vele, megdöbbentett.

Megkérdeztük, hogy hol van a beígért kulcs, bediktáltuk a tranzakció-számot is. Idézném az ügyfélszolgálatos faszi első mondatát: „We do not provide any rental issues, or procedures related to any outer agencies. Sir, You have been scammed, I’m sorry.” ( Nem intézkedünk semmilyen albérleti ügyben, vagy olyan folyamatban, ami külső ügynökségges kapcsolatos. Uram, át lettek verve, sajnálom.)

Leborultunk a székről, és itt villant be az oltári hülyeségünk, a vakságunk, az ál-lakásba vetett szeretetünk által eltorzult perspektívánk. Ignoráltuk az összes árulkodó jelet. Át lettünk baszva, de nagyon. (Még aznap írtunk a Liverpool-i csajnak, de az email címe azonnal visszaküldte a levelünket, ergo megszűnt.) Az emberünk meghamisította az online bank oldalát, a nevében küldött hivatalos leveleket, mi meg túl idióták voltunk, hogy jobban körülnézzünk. Átvert. Elkérte a személyinket (szerencsére csak egyet kapott)és legombolt. Nem kevéssel.

Niylván utána eltűnt, mint a kámfor. A slusszpoén az egészbe, beírtam a telefon után a GOOGLE-be az ember nevét: CAROLIEN NIENKE. Az első találat a keresőben:  RENTAL SCAMMER – CAROLIEN NIENKE ( albérlet csaló – Carolien Nienke).

A tanulság az egészben, hogy nem kellett volna beszopnunk a hirdetésben lévő szép képeket, és alacsony árat, hallgatnunk kellett volna a józan eszünkre, és nem belemenni az egészbe. Durván vakok voltunk. Úgyhogy, ha valami nagyon kecsegtetővel akarnak titeket megvezetni, először járjatok alaposan utána, és ne fizessetek semmi olyanért, amiről nem bizonyosodtatok meg előtte a saját szemetekkel.

Remélem tudtam valami hasznosat mondani. A csalót pedig megpróbálom letrackelni a jövőben, hogy ne tudjon másokat ilyen módon átverni (annak ellenére, hogy nem haragszunk rá.)