Tékozló Homár

Nem éri meg temetőben mozizni

2011.11.04. 08:08 | jackyll | 683 komment

MJ sajnálatos módon tapasztalta meg, mitől örök sikerszakma a temetkezés, még ha kicsit büdös is:

Tegnap az alábbi levelet kaptam egy temetkezési vállalkozástól, ahonnan ajánlatot kértem urnás temetésre azzal, hogy szeretnék a ravatalozóban saját vetítővel pár perces emlékező filmet vetíteni elhunyt hozzátartozónk búcsúztatása gyanánt:

"Az Óbudai temetőben 100 ember befogadására alkalmas ravatalozó terem a Főnix terem de itt is csak két oldalt lehet ülve helyet foglalni,12-12 szék oldalanként. A terem ára 30perces időtartamra: 68 000ft Az önök által hozott technika használatára sajnos nincs mód a ravatalozóban, a film levetítését és saját technika használatát egy a temetővel szerződésben álló cég végzi melynek ára további 150-160 ezer ft - válaszolta a temető kérdésünkre."

Aki még tovább olvas, annak elmondom, hogy ezután sikerült beszélnem a temető igazgatójával, akitől megkérdeztem, hogy mennyire gondolják komolyan, hogy 70 ezer forintos bérleti díj mellett a saját digitális vetítőm 5 perces használatáért fizetni fogok bárkinek is. Nagyon méltányos választ kaptam, nos, talán megoldható, hogy a szolgáltató céget nem kell kifizetni, de valamennyi minimális (!!!! most figyelj!) áramszámla-hozzájárulást kérnek. Ez körülbelül 10 ezer Ft plusz áfa, ha valóban csak pár percig vetítünk.

Annyira megdöbbentem, hogy el is felejtettem megkérdezni, hogy akkor vihetem-e a havi mosnivalót is, mert az öt tagú családom havi villanyszámlája pont ennyi szokott lenni, és ebben már a mosás, tévézés, meg a fridzsider etc. is benne van.

Egyszóval, a temetkezés ordas, visszataszító biznisz, ezt már tudom, ha eddig naív voltam is. Minden arra épül, hogy a fájdalomtól úgysem leszel az eszednél, nem teszel fel kérdéseket, és nem lesz választásod, mert monopolhelyzetben van a temetkezési vállalat temetőstül, ráadásul az elhunyt úgyis félretette neked a pénzt a temettetésére, és átlagember mivel ritkán bérel szállodai konferenciatermet, így fogalma sincs, hogy 30 perces terembérletért 70 ezer sok vagy kevés, és még nem tudja, hogy a "halotti díszurna" 15 ezerért közönséges cserépedény fedővel, csak nincs ráírva, hogy só, liszt, kávé (a felirat nyilván extra lenne).

300 ezer forint alatt akkor se lehet megúszni, ha magad viszed oda az elhunytat és nem hívsz meg senkit rajta kívül. Azt viszont nem tudom, hogy miért nem gyújtotta még fel egyetlen felháborodott ember se rájuk a temetkezési irodát, akitől fél évi nettó jövedelmét szedték ki laza mozdulatokkal.

 Hát, ennyi.
 üdv
 mj

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2011.11.04. 08:09:45

Csak kamo kedvéért: 1st!

pengusz 2011.11.04. 08:12:39

@Kix: El is olvastad ugye? :)

Dr. Kix 2011.11.04. 08:14:35

mj-vel csak egyetérteni és együtt érezni lehet. Amúgy 45 ezerért egész napra lehet bérelni *** szállóban különtermet mifelénk. És abban már az áram is benne van. 160 ezerért pedig egy komplett vetítőtechnikát lehet venni. Nem bérelni 5 percre.

Mai tanulság: nem érdemes Óbudán meghalni.

vendriner aladár 2011.11.04. 08:17:38

Mindenhol ez van, a kaporsós lehúzás se jobb. Érdekes itt ahol lakom a temetkezési vállalkozónak van a legnagyobb háza a városban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.04. 08:19:45

Hamvasztani, és utána akárhol szépen meg lehet emlékezni róla, vetítéssel, vagy ahogy tetszik.

"közönséges cserépedény fedővel, csak nincs ráírva, hogy só, liszt, kávé"

A "só" még elmegy, de nagy geciség lenne a "liszt".

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 08:29:40

Ravatalra a ravatalozóval!

Ugyanitt esztétikai hibás használt koporsó jutányos áron.

akos147 2011.11.04. 08:33:58

A 7. te magad légy

akos147 2011.11.04. 08:38:13

Undorító ez a lehúzó banda is.

akos147 2011.11.04. 08:40:19

Nekem elég lenne ott a föld alatt egy sima deszkakoporsó is, még fejfához sem ragaszkodom. Túl van dimenzionálva ez az elhantolósdi.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 08:51:01

Sztem is álságos műbalhé az egész.

Nemsoká ugyanúgy kezelik majd a holtakat, mint a többi közösségi biomasszás hulladékot meg kórhazi húscafat.

Amúgy meg mókás, hogy ebből az egyházi monopólimbúl mijen élősködős ipar nőtte ki magát, mekkora biznic már, totál kontrollmentes, mint a lottóhúzás és pont annyi eséj van reklamálni is.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.11.04. 08:52:32

A lehúzás újabb formája. Itt ahol lakom, nem sok ideig élne a temetkezési vállalkozó ilyen árakkal. Na nem azért, mert tönkremenne a megrendelések elmaradása miatt, hanem azért, mert egy ilyen pofátlan árajánlat megadása után itt valószínűleg vadászpuskával való főbelövés lenne a következmény:)

cicmen (törölt) 2011.11.04. 08:57:53

@atpijkamo: A "só" még elmegy, de nagy geciség lenne a "liszt".

Vagy a VEGETA! :)

cicmen (törölt) 2011.11.04. 09:03:14

Izlések és pofonok... ugye, de szerintem egy temetést nem szükséges különböző show elemekkel feldobni.

2011.11.04. 09:06:03

Hát ez tényleg extra undorító. A fimvetítést esetleg meg lehet oldani egy étterem szeparálható különtermében vagy ilyesmi, egy szolid torral karoltve, még úgy is olcsóbb lenne, mint a vetítés.

2011.11.04. 09:07:12

@cicmen: nem is tánckarról meg bűvészről volt szó, hanem egy rövid kisfilmről, amit én nagyon kegyeletteljesnek és szépnek is el tudok képzelni. Ha már egyszer ilyen csúf eseményről van szó.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 09:09:28

@cicmen: hát de.

Monnyuk én nagy mágját akarok, pucér táncikáló szűzekkel meg tajt részeg rokonokkal, barátokal. Meg mindenképpen legyen rezesbanda. Az úri közönség táncol.

cicmen (törölt) 2011.11.04. 09:14:33

@shitgun: Tudom miről van szó különben. Amcsi filmeken látni ilyesmit azzal a különbséggel hogy otthon vetítik. Egyébként szíve joga mindenkinek.

leonito77 2011.11.04. 09:16:57

Undorító valóban, de ami a legszebb, hogy éppen a napokban készül tisztelt kormányunk szigorítani a temetkezési szabályokon, vagy törvényen, nehogy haza vidd az urnát, ne adj Isten esetleg beleszórd a hamvait a folyóba, vagy bárhová.

Persze, hogy magas ár 300 ezer forint, hiszen ezért az árért érdemi szolgáltatás alig van és valóban az embereknek, ha meghal a rokonuk az az egyszerű, hogy irány a temetkezési vállalkozó. Ha valaki eddig nem így tett, majd a szigorított szabályok kötelezni fogják őt.

Nem hinném, hogy kegyeletsértő lenne, ha otthon egy pap elmondaná a beszédet a kertben, lehetne vetítés és tor és aztán az urna felkerül a polcra, vízbe bárhová, esetleg fát ültetni a helyén. És lefogadom, hogy mindenestől kijön az etetés, itatás, minőségi megemlékezés annyiból, mint amennyiből a terembérlet.

10000 forintot kérni az áramért meg nevetséges, megalázó, de leginkább pofátlan dolog.

cicmen (törölt) 2011.11.04. 09:17:45

@Rosszindulatú Vászka: Monnyuk én nagy mágját akarok, pucér táncikáló szűzekkel meg tajt részeg rokonokkal, barátokal. Meg mindenképpen legyen rezesbanda. Az úri közönség táncol.

Ez nem rossz, csak az a baj vele, hogy passzív résztvevője leszel az eseményeknek. Mondjuk ez esetben végrendelkezhetsz úgy, hogy a pucér szüzes résznél ültessenek fel!

cicmen (törölt) 2011.11.04. 09:22:59

Mi az abszolút ciki?

Ha a temetésen mindenki áll, csak te fekszel!

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 09:24:55

@leonito77: és akkor így feltaláltál egy újabb vonulós ünnepet a magyar folklórnak. Rühellem a vonulós ünnepeket.

Amúgy a hamvszórás mo senincs korlátlanul engedljezve. Ez már csak azért is ingoványos morálisan és etikátlan, mert indokolatlan korlátozás, mer semmifele mérhető hatást nem okoz a hamuszórás senkinek senem, maksz annyit, hogy monnyuk szaabdstrandon leeht, hogy zaavraó volna minskét érintett csoportnak a dolog.

@cicmen: ez igaz. Akkor inkább lehet, hogy úgy végrendelkezek, hogy Attilás hun temetést akarok, hogy nyilazzanak le mindenkit, nemár ott örüjjenek. Kösz az ötlet, a szerveimet meg megmérgezni, maradék javaimat megsemmisítni, rajtam senki ne nyerészkeggyen holtomba. A feleségemet ellembe jó lenne előtte agyoncsapni,, nemár, hogy kicsit is jól járjon.

Sokorai_Atala 2011.11.04. 09:29:50

Hja, hogy minek mi az ára. ki érti.
Szeptemberben a 95-ös benzin (leánykori nevén)APEH által adott ára 387 Ft októberben 385 Ft.
Valaki nem mondaná meg, miből gondolták, hogy októberben 2 Ft-tal olcsóbb lesz? 400 körül tankoltam végig októberben. Egyébként meg elszámolom én ennyivel, de írják meg, hol tankolhatok a jelzett összegekér.
Komolyan egy kockás füzetbe leírja havonta a számokat és megnézi, saját magát is hülyének gondolná. Na kipuffogtam magam:)

cicmen (törölt) 2011.11.04. 09:30:07

@Rosszindulatú Vászka: A feleségemet ellembe jó lenne előtte agyoncsapni,, nemár, hogy kicsit is jól járjon.

Vegyél fel frankhitelt! :)

leonito77 2011.11.04. 09:31:53

@Rosszindulatú Vászka:

A szabad választás jogáról beszélek. Ha valakit elhamvasztanak, az természetes anyag lesz, hamu...

Itt a pénzről van szó. És persze azon hozzátartozók korlátozásáról, akik nem akarnak temetői temetést. Nekem meghalt egy kedves ismerősöm. A temetőben, egy füves területen vízsugárral lettek a hamvai szétszórva. Ennyi. Sokba került. Ha én otthon szeretném ezt, nem feltétlenül anyagi okok miatt, hanem, mert én így érzem, akkor kérem szépen tehessem már meg.

Oké, a hamvasztásért, meg a holttest tárolásáért, hűtéséért fizetni kell. De ne kötelezzenek semmilyen temetésre, ha már csak a hamvak vannak.

A koporsós temetés más, mert ott bomlik a hulla, de hamu, az hamu, a többi meg kamu. :P

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 09:32:55

@cicmen: ahhoz még életembe meg kéne győznöm, hogy az jó nekünk, ez nagyobb kihívás volna, mint Planettkával űrutazni.

tregard 2011.11.04. 09:33:27

@akos147: sajnos egy deszkakoporsó is több százezer, a földért is fizetned kell nem keveset, még mindig a hamvasztás a legolcsóbb, de ahogy a posztoló is írta, 300e alatt sehogy sem megy. egyszerűen kénytelen vagy kifizetni, nem tehetsz mást. ha valaki nagyon szembemegy a társadalommal( én is azt tenném), akkor hazaviszed a hamvakat, az talán nem kerül annyiba, bár ki tudja, lehet, hogy van "hazaviteli díj" is.

gelsystem 2011.11.04. 09:37:40

a temetkezési vállalkozónak miért nem mondtad, hogy:
tudod mit ecsém?? a jó éde sanyádat a ravatalon, hamán úgyis helyben vagy....!!!

cicmen (törölt) 2011.11.04. 09:47:56

@pengusz: El is olvastad ugye? :)

Persze! Arról híres!

XCat 2011.11.04. 09:51:52

@leonito77: Ezen mi került sokba? Fogsz egy vízipuskát, betankolod, oszt hagymenjen.

Amúgy remélem tudod, hogy azok nem a barátod hamvai voltak, hanem ahány személyes a tepsi (általában 8) annyi ember véletlenszerű alkatrészei...

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 09:53:44

@CatMother: figyi, én nézem a CSI-ket is (Nejem szerint unCSI), meg a Dr. Csont is, mostmá én simán szét tudnám válogatni, sőtmitöbb, egy generális kéjgyilkosságot már meg is tudnák szakérteni meg hejszínelni. Simán.

XCat 2011.11.04. 09:54:02

@leonito77: Az isten áldjon meg, évek óta direkt nem nézek híreket, mert akkor azt tudom hinni, hogy nem hibbant meg még mindenki.
Ne meséld már el.

@tregard: Mekdonácos zacsi?

XCat 2011.11.04. 09:56:33

@Rosszindulatú Vászka: Nej? Hm, erről eddig nem volt szó... nem baj, elássuk.
Különben mi vezetne olyan munkakör betöltésébe, mint a gyilkossági helyszínelés? Persze nyomok eltüntetésére hasznos tudomány, de amúgy?

Amúgy tuttad hogy beugarós, mer tévébe nem érződik a szag?

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 10:03:26

@CatMother: már megin túlkombinálod és tereled. Senki se állította, hogy hány aki éhes.

Szag meg nem gáz, voltam már vágóhídon, mégse taszít a párizsi meg kolbász. Sőt.

@Harlequin: csak ott eggyel több a részeg, meg az ünnepeltnek kell állni az egész cehhet, meg el kell viselni az arcoskodást is, meg hagynak békibe.

Kőváry Orsolya · www.irodatunder.hu 2011.11.04. 10:03:58

Tavaly temettem el édesanyámat. A költségek a következők voltak:
Az orvostani intézetben: holttest hűtése tárolása 3 napra 11.000 Ft
Elhunyt rendbetétele boncolás után 5.000 Ft
Lepedőt kellett vinnem, ha nem viszek, további 3.000 Ft
A temetést nem temetkezési vállalkozónál rendeltem, hanem közvetlenül a temetőben.
Elh. kórházból krematóriumba szállítása: 16.900 Ft
Egészségügyi alj 4.400 Ft
Hamv. egységcsomag kerek urnabetéttel 13.063 Ft
Kereszt arany urnaszemfedő 2.988 Ft
Hedera fehér urna (ez volt a második legolcsóbb) 15.000 Ft
Urnafelirat 2.731 Ft
Flexib. I. fülkebélés (négyszög) bordó 6.725 Ft
Szállító lepedő 4.156 Ft
Vezz. Akasztó 4,5x4 cm bronz 2.325 Ft
Kolombárium váza szinterezett 6.193 Ft
Fekete gránit zárólap gravírozva 30.875 Ft
Felnőtt hamvasztás üzemi szolgáltatás 25.000 Ft
Hamvak szállítása Kremából temetőbe 2.300 Ft
Zárólap temetőbe történő kiszállítása 2.790 Ft
Ravatali terem díja R.palotai temetőben 36.410 Ft
I-es urnafülke zárólap nélkül 10 évre 34.199 Ft
Hamv. tem. belüli szállítása 7.961 Ft
Harang 838 Ft
Szakszemélyzet igénybevétele 7.750 Ft
Zárólap behelyezése és fugázása 1.060 Ft
Kolumbárium váza szerelés 256 Ft
Urna elhelyezése fülkébe 2.143 Ft
Rész ügyintézés 5.641 Ft
Temetést követően koszorúk leszedése 4.900 Ft
Papot nem én intéztem, nem tudom ő mennyit kért.
Virág 10 szál rózsa rezgővel, szalaggal 5.100 Ft (megjegyzem, a virágos nagyon bunkó volt, hogy miért ilyen kis csokrot rendelek közeli hozzátartozónak)

Ezt ott egyben ki kellett fizetni, amíg a teljes összeg nincs kifizetve, hozzá se kezdenek az egészhez, és akkor meg lehet fizetni a tárolásért napi díjat.

XCat 2011.11.04. 10:07:30

@Orso-borso: Rájöttem a megoldásra. Háborús övezetben kell eltűntnek nyilvánítva meghalni. Jövőre izraelbe járunk nyaralni. :)

XCat 2011.11.04. 10:09:12

@Rosszindulatú Vászka: Rosszkor mentél. Gyerekkorban kell, és akkor egy életre elmegy tőle a kedved.

megamenn 2011.11.04. 10:10:55

@CatMother: Te valami ritka gusztustalan, tapintatlan, gonosz gennyzacskó vagy. Lehetnél politikus vagy temetkezési vállalkozó.

XCat 2011.11.04. 10:16:05

@megamen: Politikus ugyan lehetnék, de a fene dolgozzon értetek, hálátlan dögök vagytok... a temetkezés automatikusan kiesett, a járkáló hullák is idegesítenek, nemhogy a szétesőfélben lévők.
Na meg ugye a szag.

trux77 2011.11.04. 10:18:31

@leonito77:
A vicc az egészben hogy a mostani törvények szerint nem is lehet csak úgy elszórni senki hamvait folyóba, levegőbe etc. Engedélyhez kötött. De senki nem ellenőrzi....

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 10:18:50

@CatMother: neked meg mi bajod van már megint ma is?

XCat 2011.11.04. 10:20:21

@trux77: Na, akkor mostantól lesz visszaszedési díj. Szemenként, ki a városi szmogból, és amíg meg nincs minden molekula, addig fizeted a szakértői óradíjat.
Rend lesz itten kérem.

@Rosszindulatú Vászka: Nekem? Semmi, mi lenne?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.11.04. 10:37:48

@atpijkamo: Ferencnél is?
@tregard: Miféle deszkakoporsó? Bútorlap az, azaz vastag, rossz minőségű papírhulladék és fűrészpor tapétázva, flancos esetekben cifrára préselve, esetleg fémnek tűnő csillogó műanyagokkal csúfítva.
@Harlequin: Azt át lehet hidalni, ki is megy lassan a divatból, és az indiai norvégjeinktől átvett gyakorlat szerint már alig van esküvő, csak "éli feleségi"...

2011.11.04. 10:45:18

Szemetek ! Megölték Kennyt !

XCat 2011.11.04. 10:46:37

@Kulics: Kéne egy olyan southparkos rész, hogy hordozzák körbe a földön kennyt, és mindenütt megpróbálják eltemetni. Biztos mókás lenne.

lomposfarkas 2011.11.04. 10:46:50

Mark Twain gyönyörűen leírja ezeknek a hullán élősködő férgeknek a működési mechanizmusát:

MARK TWAIN: ÉLET A MISSISSIPPIN
A temetés művészete

mek.oszk.hu/02400/02430/html/02.htm#43

Úgy látszik, azóta csak vérszemet kaptak.

Ezen a soron meg felröhögtem:
"Szakszemélyzet igénybevétele 7.750 Ft"
Pár éve voltam egy távoli rokon temetésén, a tem. vállalkozás emberei az építkezésekről ismert tróger alkesz segédmunkás típusúak voltak, csak épp most feketébe öltözve.

Manyecska 2011.11.04. 10:47:59

Részvétem a posztolónak.
Két éve 35.E+ áfát fizettem egy pesti temetőben, "kis" terem volt.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.04. 10:49:07

@Orso-borso: egyszerűen hihetetlen. A legmegdöbbentőbb, a harang 834 forintért.
na és a koszorúk leszedése.
B..meg.
Ezeket lőné le, simán. Rohadt hullazabálógeciládák

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.04. 10:52:46

@batgirl: mármint bocsi az ocsmány szavakért, általában modorálom magam, de ez most nem sikerült. Az legutolsó férgeknek tartom azokat az embereket, akik más halálából és más emberek fájdalmából is pénzt csikarnak ki, azzal a felkiáltással, hogy megtehetik.

XCat 2011.11.04. 10:52:56

@batgirl: És mit csinálnál a hullákkal? Mondjuk én támogatnám hogy minden család maga rakja rendbe, talán akkor nem lenne ekkora hiszti az egész körül. Élt, ő elment, többiek tovább. És kész. Aki akarja, kedvezményesen utána halhat.

2011.11.04. 10:55:12

@Orso-borso: ez eddig kb 270ezer.
A hamvasztás csak 30 ezer ?
Engem tavaly Varanasiban hamvasztottak a Gangesz parton, ott egy nagy máglyát kellett állítani - 3 méter magas, hogy elég meleg legyen a teljes égetéshez. Ott sokkal többe került ez, igaz utána nem volt márványlap meg gravírozás, simán beledózeroltak a folyóba és igy kijutottam az óceánba viszonylag hamar.

XCat 2011.11.04. 10:56:39

"akik más halálából és más emberek fájdalmából is pénzt csikarnak ki, azzal a felkiáltással, hogy megtehetik."

Tulajdonképpen egy rohadófélben lévő elég gusztustalan húsdarabon matatnak, hogy neked csak a szép emlékeid maradjanak belőle, és nyugodtan játszhasd a hat tyúk halálát, hatalmas együttérzés közepette.

Ingyen kellene dolgozniuk? Miért, te is úgy szoktál?

XCat 2011.11.04. 10:58:00

@Kulics: Najah, a középkorban még ingyen volt. Változnak az idők. :(

Amúgy én is 100 körül hallottam, lehet hogy akciós volt.

2011.11.04. 10:59:22

@batgirl: a világtörténelem tele van ilyen emberekkel, temetősök, háborús bűnösök, minihitlerek számolatlanul sorjáznak. ez a velünk élő valóság.

XCat 2011.11.04. 11:00:31

@Kulics: B+.:D Megint a képernyőre köptem a kávét.

FDToth 2011.11.04. 11:00:42

Nekünk is volt vetítés az elhunyt emlékére, de a vetítést nálunk oldottuk meg. Az óbudai Főnix terem vmi szocreál xar uh még ravatalnak sem méltó...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 11:02:48

@CatMother: Nem is tudom, ki értekezett a minap a házastárs késsel való abuzálásáról...
(Big brother is watching you!)

KecskeDotyi 2011.11.04. 11:03:17

Mi most voltunk nemrég temetésen. Nyitott koporsós (nem is mertem közel menni), fél órán át volt felravatalozva, aztán kihozták, ott mondott beszédet a pap, aztán kerekes asztalszerűn eltolták a sírig, ott meg eltemették. Fél milla.....

2011.11.04. 11:03:30

@CatMother: azt nem hamvederbe kell ?

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 11:03:37

Nemtom mit csudálkoztok. Nem szeméjes ügy, csakcsupán üzlet.

Amúgy meg civilizációs és kultúrális sallang, vélhetően ki fog halni (érted, ki fog halni, hahaha) a köztudatból. Merhogy az elhunythoz sok köze nincs a dolognak, nem neki szól igazándiból.

Akinek igénye van rá, hát csinájja.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.04. 11:04:07

@FDToth: Tavasszal még haza lehetett vinni az urnát, nem tudom, hogy az új jogszabály mikortól lép életbe.

KecskeDotyi 2011.11.04. 11:05:06

@batgirl: Amikor a nagymamám (nem volt az, de nekem azt jelentette), akkor kaptunk egy tételes listát, h mi mennyibe kerül és mit kérünk, mit nem. Cipőfelhúzás:700 Ft.

XCat 2011.11.04. 11:06:56

@estrella negra: Az most hogy jön ide?

@Kulics: Van egy CUKOR feliratú itthon, de most teli van.

@KecskeDotyi: Hullák ritkán harapnak. Ha mégis, akkor egy béna zombifilmben vagy, keresd meg a rendezőt, és rúgd tökön.

@Rosszindulatú Vászka: Én a hisztériát utálom körülötte. Úgy kell élni, hogy ne kelljen rettegni a haláltól. És akkor egyből nem egy nagy vasziszdasz.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 11:11:35

@CatMother: haggyálmár, gyűlölöm a közhejt, mint a pestist. Greffiti filozófia nem menő.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 11:13:36

@CatMother: Nem te baszogattad Vászkát az eltitkolt neje miatt, héló?!

KecskeDotyi 2011.11.04. 11:14:12

@CatMother: Nem a túl sok zombifilm miatt nem mentem közel, hanem szerettem volna rá úgy emlékezni, ahogy legutóbb láttam, még fitten, egészségesen.

A nagyimhoz is hívtak, h ha gondolom menjek, nézzem meg mielőtt elviszi a temetkezési, de nem mentem (bezzeg előtte nem hívott fel senki, pedig mint a temetésen kiderült - mivel mindeki az orrom alá dörgölte - h az uccsó 3 napban abban reménykedett, h megyek és meglátogatom). Én úgy akarok rá emlékezni, ahogy ÉLETÉBEN láttam, és nem 3 napos kínszenvedés utáni, hófehér arcot akarok magam előtt látni mindannyiszor, amikor rá gondolok.

2011.11.04. 11:17:25

@CatMother: "Úgy kell élni, hogy ne kelljen rettegni a haláltól"
nemár hogy iylen falvédőfeliatok mentén éljél. A haláltól való félelem minden élőlény legmélyebb ösztönfélelme. Megvilágosodott jógit tudják ezt meghaladni, de azzal a feltételezéssel élek, hogy te nem tartozol ebbe a kategóriába. Akkor meg piszkosul fogsz rettegni mind a haláltól, mind a citológiai leletedtől.. szóval szerényebben picit.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 11:19:08

@estrella negra: ne is mondd, ha a Nejem megtuggya, hogy eltitkoltam...

megamenn 2011.11.04. 11:19:32

@batgirl:
Mikor gyerek vagy, a szüleidet riogatják, és próbálják rávenni mindenféle védőoltásra, biztosításra, biztonsági ruházatra, meg ezerféle haszontalan dologra, mert a gyerekei életével -ugye- senki nem szórakozik. Az aktív korszakodban magadról döntesz, szarnál bele, de itt is próbálnak hatni rád azzal, hogy gondolj azokra akik tőled függnek. Aztán amikor bemégy a dokihoz, hasadban egy dinnye méretű daganattal, akkor sem mondja egyik sem, hogy egyél jókat, nézd meg amit szeretnél, mivel hamarosan meg fogsz halni. Ehelyett megpróbálják az összes pénzedet -a hozzátartozóid pénzét is- elszedni haszontalan gyógyszerek és kezelések formájában. És a végén jön a temetés, ami majdnem az utolsó lehúzás, mert persze a sírhelyet X évente újra meg kell váltani.
Javasolnám az elhalálozási és a gyászadó, valamint a siratási illeték bevezetését.

Manyecska 2011.11.04. 11:22:20

@Orso-borso: Ja. Odáig hogy elhamvasztottam én is 96.000 Ft-ot fizettem ki. A pap viszont nem kért semmit mondván adjuk az egyháznak inkább..

XCat 2011.11.04. 11:22:47

@Rosszindulatú Vászka: Jahjó, akkor rettegjetek tovább.

@estrella negra:
Nemtom, nem jegyzet meg ilyeneket.

@Kulics: Próbáld meg felfogni, hogy léteznek dolgok a te korlátaidon túl is. Tudom hogy nehéz, de igazán felszabadító érzés, ha egyszer összejön.

XCat 2011.11.04. 11:25:08

@KecskeDotyi: Érdekes módon mind szépen kivárjátok a kínszenvedést, és úgy gondoljátok, hogy még jó fejek is vagytok. Mindenki tudja hogy megnyekken a szerencsétlen a műsor végén, de sutyorogni és szemeket meresztgetni mindenképpen jobb megoldásnak tűnik, mint megszabadítani a szenvedéstől. Mert ti jók vagytok. Meg mert nem is érzitek azt, amit ő.

Nem értem én az embereket.
De nem is akarom. Ocsmány egy faj.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 11:26:43

@Rosszindulatú Vászka: Én- szerény díjazás ellenében- remekül tudok hallgatni.
@Kulics:Szerényebben??? Miről beszélsz?;-)

XCat 2011.11.04. 11:28:12

@Rosszindulatú Vászka: Lassan bevallhatod neki, hogy félreismertél. Ha elég töredelmesen csinálod, megúszhatod egy közepes herenyomorgatással. :)

2011.11.04. 11:33:54

@CatMother: igen, nekem vannak korlátaim. Örülök, hogy személyedben a korlátok nélküli, örök és igazvaló Istent ismerhettem meg. :)P

ui: istenkomplexus: tavaly volt egy ilyen páciensem, nehezen gyógyítható.

XCat 2011.11.04. 11:39:13

@estrella negra: Túlságosan ráérsz.

@Kulics: Nem kell istennek lenni ahhoz, hogy belásd mennyire feleslegesen vagy beszarva egy természetes, és elkerülhetetlen dologtól. Az ellenkezőjéhez inkább.
Igen, meg fogsz dögleni, és szét fogsz rohadni, és meg fognak enni a férgek, és undorító leszel közben, és büdös.

Ez van.
Ha a csökött kis lelkednek menedéket jelent a gúnyolódás, akkor csináld nyugodtan. Betudom valamelyik félállati ösztönödnek. :)

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 11:40:43

@megamen: hagyma -> sírás -> adó

mindegy, rossz vicc volt, nem jött be, monnyakle, lapozzunk, bocs :(

@CatMother: kezdesz idegesíteni.

Belöx egy közhejt, mire ezt szóvá teszem, máris belekombinálsz egy viselkedésformát ill. jelenséget amit senki nem említett, én senem.

Így azért kicsit nehezebb kommunikálni. Ojan vagy, mint egy lány.

XCat 2011.11.04. 11:43:32

@estrella negra: Csinálj valami hasznosat. Tenyéssz mondjuk viperákat. A legjobb házőrzők.

2011.11.04. 11:43:36

@CatMother: nem gúnyolódok. A buddhista filozófia alapja a világnézetemnek. A halál csak egy átjáró a léleknek semmi több.
De emberi lényként mégis ösztönszerűen retteg az ember a haláltól. Erre itt a biztosnságos irodákban, melegben, a gép előtt filozofálgatva könnyen mondunk nemet. De ha életveszélyes szituációban lennél akkor egy pillanat alatt átváltanál rettegő szűkölő kis állatkává. Láttam én máűr nagylegényeket akik a kivégzőosztag előtt összepisálták magukat félelmükben.

XCat 2011.11.04. 11:45:22

@Kulics: És rájuk mertél lőni? :)

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 11:48:14

@CatMother: mér? Járunk?

@Kulics: ismered az ősi dakota bölcsességet: zuhanó repülőn kevés az ateista :)

MissMarple 2011.11.04. 12:04:43

A nagynéném tavasszal halt meg. Egyedülálló volt, mi temettettük el, 400 km-ről intézve a dolgokat. Ezért is volt fontos, hogy mindenről számla legyen, hogy utána a hagyatéki tárgyaláson lehessen bizonyítani mire, mennyit költöttünk. A temetés előtt 5 perccel közölte a búcsúztató beszédet mondó hölgy, hogy nem tud számlát adni, nyugtát sem, semmit se, mert ez NEM SZOKÁS. Ha ez nem tetszik, akkor ő most hazamegy. Mit tehettünk volna, megkapta zsebbe a 10.000 forintját, mert ennyit kért. :((

XCat 2011.11.04. 12:07:22

@MissMarple: Miért nem küldtétek haza? Esetleg ki lehetett volna hívni a navot is, azok is elbúcsúztatták volna a holtat, és a hölggyel is megbeszélték volna, hogy miért helytelen az, hogy "nem szokás".

XCat 2011.11.04. 12:08:56

@MissMarple: Meg egyáltalán, miért egy vadidegen mond búcsúztató beszédet?

KecskeDotyi 2011.11.04. 12:11:06

@CatMother: Semmi baja nem volt. Egyszercsak hívnak, h meghalt. Mondom WTF? Erre mondják h már 3 napja agonizált. És nekem nem szólt senki. Szóval nem tudom, h miről beszélsz.

Azt tudtuk, h valszeg így fog egyszer meghalni. Volt egy problémája, mondta a doki h ha nem kezelik, akkor egy anyag fel fog gyűlni a szervezetében, és egyszercsak vége. De h mikor, azt nem tudta megmondani. 2 nap vagy 15 év? Nem tudja. Lett belőle kb 5 év. És a nagyim önként utasította el a kezelést. Mi hiába próbáltuk rábeszélni, azt mondta h neki így jobb lesz.

XCat 2011.11.04. 12:14:08

@KecskeDotyi: Igaza volt. A nagyid igen bölcs asszony volt, nagy kár érte.

A hozzászólás meg úgy általánosságban ment az összes szemforgatónak.

Stefánia vagdalt 2011.11.04. 12:18:03

@MissMarple: Kíváncsi vagyok, hogy ha az APEH elnökét temetnék, akkor se adna számlát?

:-)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.04. 12:34:56

@Rosszindulatú Vászka: Nekem is kellene ilyen maszk. Most voltam ebédelni, borzalmas a levegő.
Amikor a kislányomnak balesete volt, félre dobtam minden ateista nézetemet (rég volt, azóta másképp látom a dolgokat), és csak azt hajtogattam, hogy istenem segíts!
Úgy hogy lehet valami a dakota mondásba:)

XCat 2011.11.04. 12:37:01

@Rosszindulatú Vászka: Te meg minek beszélsz hülyeségeket? Nem látod hogy az egyszerűbbje elhiszi?

CID 2011.11.04. 12:40:41

"Se menny, se pokol, még a pap is kupakol"

Ezt nagyapám mondta a halála előtt 3 nappal, most temettük el 2 hete. 94 éves volt.

Radzeer 2011.11.04. 12:45:46

A PTK ismeri a Tisztességtelen haszon fogalmát. Ilyen esetben Nem nehéz bizonyítani ennek a tényállását! Más dolog, hogy kellene számla, de minimum írásba foglalt árajánlat.

XCat 2011.11.04. 12:48:21

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Szerintem benne volt, és mellélőtt. Olyan. :)
Akinek van elég vér a pucájában embert ölni, az nem így viselkedik.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 12:48:22

@batgirl: az nem is maszk. Hanem egy szilvakék paradicsom.

@CatMother: mér? Titok?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.04. 13:19:11

@megamen: Te csak ne javasolj semmit, mert ezek megcsinálják!
:P

delvideki 2011.11.04. 13:31:41

Lehetne ősmagyar módon a temetőigazgatót a lábam elé temetni, jobbról-balról meg három-három - szintén leölt - temetői orkkal?

Az meg maga a csúcs lenne, ha ehhez nekem meg se kellene halnom, tehát temetkeznem sem...hadd adjunk egy talányt a jövendő archeológusainak!

XCat 2011.11.04. 13:34:34

@delvideki: Ha minimum 1500 évre visszamenőleg igazolni tudod, hogy magyar nemes vagy, akkor minden további nélkül. Az orkokat ebben az esetben akciós csomagban javasolnám, ha egy tucatot veszel, 10 százalékkal ócsóbb.

XCat 2011.11.04. 13:37:49

@CatMother: Sőt, 25% felárért az elföldelésük előtt még zaklatnak is.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.11.04. 13:38:24

@CatMother: Vigyázz, mert ma egyetlen jogszabály sem tiltja tételesen a boszorkányégetést!

XCat 2011.11.04. 13:41:07

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nem baj, majd összebarcsizok a céggel. Szercsizni fognak engemt.

tundrazuzmo (törölt) 2011.11.04. 13:41:55

Sajnos még a feltámadás ígérete sem mentesít az alól, hogy az emberek a temetőbe kerüljenek.

Ebből üzletet csinálni nem egy halott ötlet...:)

A sok bolond meg fizet, mert a szép temetéssel akarja kompenzálni azt, amit az életében nem adott meg az elhunytnak.

XCat 2011.11.04. 13:44:34

@tundrazuzmo: Nekem az apádra ütök című remekműben vázolt megoldás megoldás szimpi. Nagymami egy vázában, a kandalló felett. Csak vigyázni kell, bele ne hugyozzon a macska.

A_blogger 2011.11.04. 13:49:35

morbid, de sajnos a drog/fegyver/gyógyszer biznisz után talán a születés és a halál a legnagyobb biznisz. ez az a két dolog, ami biztos, hogy mindenkivel megtörténik.

XCat 2011.11.04. 13:54:02

@A_blogger: Mi morbid benne?
A halál az élet része.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 13:54:23

@CatMother: A Rém rendes családban ezzel szemben a BBQ-partyhoz használták fel a néhai hamvait.
Igaz, volt, aki csak falatozás közben értesült erről.

XCat 2011.11.04. 13:55:20

Nem kell ezen ennyit problémázni, csináljátok úgy, mint a zsiráfok. Ha érzitek, hogy közel a vég, menjetek ki a pusztába, keressetek egy lyukat, üljetek bele, és várjátok meg, amíg eljön. Ez ingyen van, nemes, esztétikus, természetközeli.

A többiek meg fizessenek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.04. 14:00:37

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Az a jó, ha szar anyagokból van a koporsó, rohadjon szét minél hamarabb az egész. Ha megőrizni akarják a testet (minek?), akkor balzsamozzák be, és kriptába tegyék.

KecskeDotyi 2011.11.04. 14:24:58

@CatMother: Csak más bánatán (mert normális ember nem örül neki ha meghal valakije) meggazdagodni, nem épp normális dolog.

És akármennyire is hangoztatod, h a halál az normális dolog (igen, ezzel mindenki tisztában van), senki se szeretne meghalni (még az öngyilkosok is meggondolják magukat a végén, csak akkor már késő). Hogy miért? Mert nem tudjuk mi jön utána. Az ismeretlentől meg természeténél fogva fél minden élőlény.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.04. 14:30:25

@Kulics: "istenkomplexus: tavaly volt egy ilyen páciensem, nehezen gyógyítható."

Nehogy! Akkor kihez fogunk imádkozni, ki csinál csodákat, egyáltalán, ki vigyáz ránk?

2011.11.04. 14:35:52

@atpijkamo: jóvanna csak viccőtem. nem is ruanda volt, hanem burundi.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.04. 14:41:51

@Kulics: Mindegy, mesélj! Most már nem engedünk el történet nélkül.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.04. 14:44:07

Azt meg tudja nekem valaki mondani, hogy ha jól imádkozok, akkor persze meggyógyulok, de miért betegedtem meg eleve?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.04. 14:44:08

@Kulics: Figyusz, az ensz csapata kivégzőosztagokat is állított?????????????

KecskeDotyi 2011.11.04. 14:44:53

@atpijkamo: Mert eddig nem imádkoztál...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.04. 14:48:53

@KecskeDotyi: Akkor megyek téríteni az kórházba, oda gyűlik a sok hitetlen. Milyen praktikus!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.04. 14:50:50

@KecskeDotyi: A rohadt orvosok meg csak szedik a pénzt, ahelyett, hogy az igazi okot mondanák. Persze, akkor a gyógyszergyáraknak is felkopna az álluk...

Milu 2011.11.04. 14:56:08

Kölcsönöznék egy invertert (nem nagyobb mint egy kenyér) aztán rá a 12V-os aksira, szerintem bőven elég 10 perces filmezéshez. Így meg se kell kérdezni.

KecskeDotyi 2011.11.04. 15:06:52

@atpijkamo: Bezony-bezony, ez a materializmus már csak ilyen...

2011.11.04. 15:41:45

@batgirl: nem ! A kivégzőosztag helyi specialitás, a folklór része. az áldozatok voltak az ensz katonák.

Szarazkoro 2011.11.04. 15:44:30

@CatMother: te öltél már meg vkit?????
Hogy mekkora faszságokat írsz....

Szarazkoro 2011.11.04. 15:48:42

Uuupsz, ne ettessem a trollt ugye???

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 15:58:19

@Szarazkoro: Szerintem ez ennél kicsit összetettebb kérdés.

A_blogger 2011.11.04. 16:07:09

@CatMother: ezt tudom. a morbid az, hogy ebből pénzt akarnak húzni. még ezzel sincs baj, mert ugye Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. a baj azzal van, hogy elképesztő haszonkulccsal dolgoznak.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 16:20:26

@A_blogger:

Krisztusnak nem is volt koporsója. Csak szólnák.

Hamár Homár, ellembe azon mondás mentén haladva tovább a szinesfémérdekelt rosszhiszemű betakarítóknak szabad lopni ugye. AMi pedig nemigen.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.04. 17:00:20

@Rosszindulatú Vászka: "Krisztusnak nem is volt koporsója."

Persze, jössz itt a hülyeségeiddel. Akkor mit nem őriztek ingyér, nagyokos? Mindjárt azzal jössz, hogy zsidó volt.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 17:04:01

@atpijkamo: nemnemsoha. Magyar volt. Mint a zegyiptomi piramisok. Ezt megbízható és tárgyilagos forrásból tudom. Csak a tuggyikkik ezt is el akarják tőlünk organizálni, mint a dzsídípít.

gonzo77 2011.11.04. 17:10:16

@CatMother:
Biztos vagyok benne, hogy te még nem veszítettél el közeli hozzátartozót/barátot, különben ilyen mondat nem hagyná el a billentyűzeted.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.04. 17:13:16

@Rosszindulatú Vászka: "Magyar volt."

Na látod, ez már hihetőbb. Egyébként pedig vedd ki az almát az arcodból, ha velem beszélsz.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 17:15:06

@atpijkamo: elegem van belőletek, műveletlen népség vagyol te is, semmi érzéked az agrárkultúrához meg a szépirodalomhoz.

Hányíszor monnyam, hogy az egy paradicsom?

Eric_Cartman 2011.11.04. 17:54:40

Van erre valami sms, már nem emlékszem pontosan, de ravatalozóról és gyermek-szülő kapcsolatról szól. Állítólag azt kell visszaküldeni, akkor ingyen van a mozi.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.04. 18:00:58

@Rosszindulatú Vászka: Bocsánat, bocsánat! Csak a színe tévesztett meg. Én szeretem a paradicsomot.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 18:01:55

@atpijkamo: nacsak azért. Ez meg amúgy nem kumató, hanem rendes szilvakék. Teccikérteni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.04. 18:04:03

@Eric_Cartman: Ügyvédet perrel, kurvát fasszal, temetkezési vállakozót ravalatalozóval megijeszteni nem lehet.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 18:16:23

@atpijkamo:

Megállított egy különös egyént, aki tökmagot evett a sapkájából, ujjatlan csíkos ruhát viselt, és egy sarki lámpának dőlt. Széles nagy csontjai izmos emberre vallottak. Roppant előreugró kacsaorra furcsán mozgott, miközben a tökmagot rágta, és a héját olyan szép rutinos módon köpte ki, hogy néha egészen távoli járókelőket is eltalált.

- Van szerencsém - üdvözölte Gorcsev, és félrekapta a fejét egy tökmaglöveg elől.

Az ujjatlan trikójú egyáltalán nem köszönt vissza, ehelyett így szólt recsegő bariton hangon.

- Mit akar, maga mamlasz? Nyögje ki, vagy menjen a fenébe.

- Nézze, galambocskám... Hoppla! - Elkerült egy újabb tökmagcsomót. - Ma érkeztem a hajón Izlandból, és rosszul tájékozódom itt. Nem szeretnék a Texas vendéglőbe vetődni, mert valaki óva intett...

- Nem is való ilyen nyeszlettnek a Texas.

- Hoppla! Ez gól volt... Ugyanis, kérem...

Megtörölte a szemét. - Ismerőseim a Szilvakék Paradicsom-ot ajánlották. Ezért szeretném tudni, hol a Texas vendéglő, nehogy odatévedjek véletlenségből. Hopp!

- Szerencséje van. Még véletlenül sem tévedhet arra, mert éppen a Szilvakék Paradicsom-hoz megyek, és elvezetem magát erre a helyre, ha már ilyen gyámoltalan.

A fene egye meg! Máris elindul vele! Ilyen marhaság!

- Merre van az a Texas vendéglő, hogy mégis elkerüljem? - nyögi újra Gorcsev.

- Csak ne féljen semmit és jöjjön. Ott a sarkon a Szilvakék Paradicsom. Szolíd, polgári hely.

Amikor a jelzett helyiséghez értek, némi tisztelet támadt benne a Texas vendéglő iránt, amelyhez viszonyítva ez itt szolíd, sőt "polgári" hely. Mert a Szilvakék Paradicsom előtt a riadókészültség autója vesztegelt, üvegcsörömpölés, robaj és több lövés hallatszott, azután egy félig agyonvert pincér rohant ordítva ki az utcára:

- Mentők! Bigeur meghalt, és a másik kettő...

Hogy mi történt a másik kettővel, ez már nem derült ki, mert egy padot dobtak a pincér után, és fejbe találták, hogy elájult. Közben a rendőrök elhurcoltak egy megbilincselt, feltűnően emberi formájú egyént.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 18:38:12

@megamen: Gondolkoztam, melyik a helyes.
Lehet, hogy okádék volt a régi rendszer, de az utóbbi 20-25 évből nem tudok mondani egy normális filmet. Akkor meg a gyerekfilmekben is Kaló Flórián kaliberű színészek szaladgáltak.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 18:40:58

És még Paudits is normális volt.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 19:20:26

Na persze, megin a bölcsészrinya, hogy régen monden jobb volt. Na persze. Egyébként télleg.

Filmügybe nem vagyunk toppon.

XCat 2011.11.04. 19:38:31

@A_blogger: Najó, de lásd be, hogy nekik nehéz felfuttatni az üzletet. Senki nem hal meg előbb, mert akciós a koporsó (a vászka novelláskötetében volt valami ilyen). Azzal kell nekik kihúzni a következő hulláig, ami van.

@Szarazkoro: Vártam már, hogy valamelyik kisokos megkérdezi. Tudom hogy azt kívánod most hogy bárcsak, de semmi közöd hozzá. :)

És vigyázz, mert az ilyen kívánságok hamar visszaszállnak.

@atpijkamo: Isten nő volt, ez biztos. És a szent magyar föld kipárolgása megbetegítette az ellenséges orosz kémeket, ez egy tévéműsorban volt.
És ne ironizálj, mert megerőszakolom vászkát, akkor őt agyonveri az asszony,neked meg a gatyád rámegy a kommentfelolvasásba a Főniksz teremben.

XCat 2011.11.04. 19:40:18

@estrella negra: Ha leszámolom hogy alkoholista, meg ideg+elmebeteg, és úgy nézett ki mint gollam fénykorában, akkor jah.

@Kulics: Te meg a második fogás, vagy mi? Te mesegyár. :)

XCat 2011.11.04. 19:52:09

@estrella negra: A szex és más semmi pl aranyos volt.

XCat 2011.11.04. 19:55:06

Meg a valami amerika is.

@estrella negra: Rákosokban, bagósokban, dagadtakban, hülyékben, korrupcióban.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 19:58:34

@CatMother: Édes, ez egy '75-ös film. Akkor lehetett még normális is akár.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 20:04:00

@CatMother: Hogy a Valami Amerikán mit esznek a népek, sose bírtam felfogni. Engem idegesített. Kb. annyira, mint az Üvegtigris. Az 'aranyos' film meg nem egy kategória.

XCat 2011.11.04. 20:04:27

@estrella negra: A régi filmjeiben is csak olyasmiket osztottak rá, amihez hülyén kellett kinézni. Gyerekmesékben manó, meg ilyenek:)

XCat 2011.11.04. 20:06:22

@estrella negra: Pedig amit letagadni nem lehet, arra büszkére kell lenni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 20:10:35

@CatMother: Hát ezzel a pofával Hamlet nem lehetett. Nem hiszem, hogy mindenkinek hatalmas drámai színésznek kellene lennie. Lehet óriásit alkotni karakterszerepekben is például (mint Dégi István, Isten nyugosztalja).

XCat 2011.11.04. 20:13:18

@estrella negra: Hamlet bárki lehet.
Te, múltkor mászkálok a westendben, egy tallyweil kirakatban a következő plakát van; szőke kiscsaj, kockás rakottszoknyában, fekete felsőben, fehér gallérral, mellette egy rózsaszín (!) koponya, és Sexy or not sexy? felirat.

Ott röhögtünk, hogy ez kiből esik le vajon a célközönségből.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 20:13:25

@estrella negra: monnyuk mikor szecessziós kuplékat énekelt nagyon régen, azt állatjól csinálta.

Most meg a Max Raabe nyomja csak azt a műfajt, monynuk ő a kiráj, az vitathatatlan., igaz ő tematikásan a német, akkoriban betiltott cuccokat nyomja.

XCat 2011.11.04. 20:15:07

@estrella negra: Akkor mégsenincsen.

@CatMother: izé, kinek, nem kiből

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 20:21:45

@CatMother: Hogy te milyen helyeken járkálsz!?
Persze, hogy mindenki lehet Hamlet. Csak nem mindenkinek érdemes. Képzeld el Szilágyi Pityit például... (A gyerekeknek pedig azt üzenem, hogy... akkor nemesb e a lélek, ha tűri balsorsa minden nyűgét, s nyilait... hát ez kész!)

XCat 2011.11.04. 20:26:52

@estrella negra: Szerintem zseniális, csak nem egy tiniboltba kéne berakni. Vagy mittudomén, biztos vannak okos tinik.

Szilágyi Úr az örök Lópici Gáspár, de szerintem aranyos lenne. :)

XCat 2011.11.04. 20:28:35

@estrella negra: Amúgy senior kiadású feldolgozásoknak lenne jövője. Mehetnének öregotthonokba haknizni.

XCat 2011.11.04. 20:35:01

Homár tökuncsi.
Elmentetek a ravatalozóba?

Senki nem akar velem jáccani, aaaaaapuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuu!!!!!!!!!!!!!!!!

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 20:40:04

@CatMother: hátha még benéz valaki, akibe nem rúgtál bele a napokban :)

XCat 2011.11.04. 20:45:26

@estrella negra: Tököm kivan a lelkisérültekkel, akik elvárják, hogy mindenki nyalogassa körül a szarjaikat.

Azzal meg pláne, hogy rám vetítik ki őket.

Én ide szórakozni járok, aki nem bírja, nyugodtan kapja be.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 20:47:10

@CatMother: már megin terelsz meg vagdalkozol.

Agresszív kismalac vagy :)

XCat 2011.11.04. 20:48:01

@Rosszindulatú Vászka: Neked meg terelésmániád van.

XCat 2011.11.04. 20:50:47

@Rosszindulatú Vászka: És különben is kuss, én így szállok le. :)

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 20:51:07

@CatMother: nem is szórakozni, hanem szitkozódni.

XCat 2011.11.04. 20:52:30

@Rosszindulatú Vászka: Te Vászka, én nem tudom mit csinál veled az asszony, de az utóbbi időbe cseszettül le vagy amortizálva.
Én a helyedben jól megverném.

XCat 2011.11.04. 20:54:35

@CatMother: ... mielőtt végleg rámegy a humorérzéked.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 20:55:16

@CatMother: minkfelénk nem szokás nőket rongálni.

XCat 2011.11.04. 20:56:10

Mi az isten van veletek?
Egy rakás savanyú fasz, meg hisztérika vergődik halomra... ez nem az a homár, ami még a múlt héten volt.
Front lett?

Na elmegyek, nézek egy híreket, hátha kitört egy háború és attól hülye mindenki, én meg nem vettem észre.

XCat 2011.11.04. 20:57:34

@Rosszindulatú Vászka: Ahha. Ez esetben további sok boldogságot. Bocs hogy beleugattam, biztos megérdemlitek egymást.

XCat 2011.11.04. 21:05:11

@agresszív kismalac: Kicsit össze van zavarodva a srác. Holnaputánig nem bántom.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 21:06:14

...nem maratt a múltkori popcornból vajon?
...nem.
...nézzük, mi van akkor.
...babapiskóta.
...picsába.

XCat 2011.11.04. 21:07:37

@estrella negra: Te vegyél részt aktívan az össznépicsevelyben, mert ahogy nézem, kénytelen leszek rád fanyalodni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 21:10:08

@CatMother: Hát ennél már tényleg nincs lejjebb.

XCat 2011.11.04. 21:10:20

@estrella negra: Holnapután elfoglalt leszek, vagy keresek valami interaktívabb játékot, élőben.

Azt hiszem pár hétig megint nem jövök.

A tévé azt mondja, nincs háború.
Akkor mi van?

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 21:13:17

@CatMother: csapataink harcban állnak. Ez a harc sohasem ér véget.

@estrella negra: dehogy.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 21:17:12

Az megvan, mikor a mazochista, meg a szadista beszélgetnek?

XCat 2011.11.04. 21:17:53

@Rosszindulatú Vászka: Az enyémek elmentej nyugdíjba. Már régen. Egy svejci szállodából röhögnek rajtatok (rajtunk).

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 21:18:27

@estrella negra: jas.

Az is, amikor a házaspár a kamasz fiuk ágya alatt egy köteg szado-mazo újságot talál?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 21:21:58

@CatMother: Egyedül is elég jól tartod a frontot.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 21:28:03

@CatMother: "The answer, my friend, is blovin' in the wind, the answer is blovin' in the wind."

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 21:32:03

@CatMother: Úgy látom, az angol jobban megy neked, mint a ...francia.

XCat 2011.11.04. 21:34:18

totalcar.hu/info/2011/10/28/ki_tud_tobbet_a_rammsteinrol/

Ezekre valaki tudja a választ? Talcsizni akarok velük, de gőzöm sincs a munkásságukról.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 21:35:37

@CatMother: fogalmam sincs, ez nekem csak fehérzaj.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 21:37:07

@CatMother: Akkor minek akarsz talcsizni velük?
Maradjál a keringőkirálynál.

XCat 2011.11.04. 21:38:56

@estrella negra: Hátha jobban értékelnék a humoromat. :)
Rieuvel nem nagyon tudnék miről beszélni.

Lusta dögk vagytok.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 21:39:33

@CatMother: Azt hittem, a méret. Most gyúrhatok mondanivalóra.

XCat 2011.11.04. 21:40:23

@estrella negra: A méret mindegy. Csak nagy legyen. Meg a belső értékek még fontosok.

cicmen (törölt) 2011.11.04. 21:42:26

@CatMother: Lusta dögk vagytok.

Be vagy baszva?

XCat 2011.11.04. 21:43:35

@cicmen: Még nem, de jó ötlet. Van piád?

cicmen (törölt) 2011.11.04. 21:47:55

@Szarazkoro: te öltél már meg vkit?????
Hogy mekkora faszságokat írsz....

A kommentjeivel szerintem már nem is egy embert.

cicmen (törölt) 2011.11.04. 21:50:19

@CatMother: Még nem, de jó ötlet. Van piád?

Van! Mondjam a címet? Szerintem elleszünk. Imádom a hozzá hasonló hülyéket.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 21:52:05

@CatMother: muhaha :)

Mondanivaló popzenében :)))

XCat 2011.11.04. 21:54:53

@cicmen: Kihez?

Különbenis hülyéket írsz, az embereket nem szabad megölni. Meg kell őket a saját poklukban elvergődni, amit hosszú évek fáradtságos munkájával építenek maguknak. Az ember eztet szereti, és ha erőszakosan kiveszed belőle, akkor mindent megtesz, hogy visszacsinálja magának. Ami nem kívánatos, tehát meg kell várni amíg magától kimászanik belüle.

XCat 2011.11.04. 21:55:54

@Rosszindulatú Vászka: Aha. Az Ákos pl. egész jól nyomatta ezt. Meg még egy csomóan.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 21:56:11

@Rosszindulatú Vászka: Jajmá'! A falvédőn is van mondanivaló.
Hogyaszongya: Az én konyhám azért fényes, mert az uram nagyon kényes.
Ilyenek.

XCat 2011.11.04. 21:57:18

@estrella negra: Falvédőő? Aztakuvva, hol nevelkedtél te? :D

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 21:57:42

Ákostól konkrétan hányni szokok.

XCat 2011.11.04. 21:58:52

@estrella negra: Aki nem érti a mondanivalót, az azt szokott. Néha akkor is, ha érted, mert nem mindig a szimpatikus seggbe mászik a srác, de legalább tudja mit csinál.

XCat 2011.11.04. 22:02:09

@estrella negra: Tőlem.. a bonanza idején volt sztár, aztán nagy lett a szája. Aztán befogta. Vagy valaki neki.

Bisztos ráült egy segg.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 22:04:20

@CatMother: silány, outszájder, depesepigon, bérdalnok, szintipop.

Azt nemtom mit akar mondani, de már attól bipet kapok, ahogy tördeli a szavakat affektálva. Nomeg egy zenénél nem hátrány, ha van benne zene is, abba meg semmi senincs, csak idegesítő zsinynegtetés.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 22:05:18

@CatMother: A Bonanzát bírtam. Akkor még nem hitte magát hatalmas művésznek.

XCat 2011.11.04. 22:07:50

@estrella negra: Volt ő az is. Csak túlszaladt.
Meg vannak dógok amiről nem ugatunk. Akkorse ha úgy gondoljuk, hogy nem érti meg a kutya se. Ő megtette. Belebukott.

Ilyenkor tudom hogy a világ még mindig jól működik.

XCat 2011.11.04. 22:09:32

@Rosszindulatú Vászka: Nekem annak idején megadta azt, ami kellett. Mondjuk britney is megadja néha. Hangulat kérdése. :D

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 22:30:12

@CatMother: nincs egy kicsit túldimenzionálva az a popzenész?

XCat 2011.11.04. 22:32:08

@Rosszindulatú Vászka: Nem tudom. Annyira én sem figyeltem, nem szoktam rajongni meg ilyesmik. Egyszerűen lerakott egy csomó korrekt dolgot az asztalra, és az egyik albuma ennek volt a teteje.
Ott kellett volna abbahagyni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.04. 22:51:33

@estrella negra: Azt mondják, perfekcionista. A munkatársait őrületbe kergeti azzal, hogy mindennek klappolnia kell. De ha egyszer szart csinál valaki, nem mindegy a pontos színárnyalat?

XCat 2011.11.04. 22:57:19

@atpijkamo: Ejnye kiscicám, csak nem te is sértve érzed magadat? Oszt mi a lófasztól? :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.04. 22:59:29

@CatMother: Ne viccelj, én komállak. De nem tudtam Rosszindulatú benyögésén nem elmosolyodni. Tényleg, amilyen lendülettel haladsz... Én élvezem olvasni.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 23:00:59

@CatMother: @atpijkamo: azért lássuk be, az élet értelmét meg hasonlókat popzenében meglelni több, mint mulaccságos.

XCat 2011.11.04. 23:03:22

@Rosszindulatú Vászka: Igazából ha nem leled meg, az sokkal mulatságosabb. :)

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 23:09:07

@CatMother: az élet olyan, mint a nyári ruha mellénye. Rövid és céltalan.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.04. 23:10:33

@Rosszindulatú Vászka: Ezt nem értem pontosan, nyilván az Ákos munkásságát nem ismerem eléggé hozzá.

Én komolyan veszem a popzenét, pontosabban a progresszív rock-ot. Kérdésekre nem ad választ, de hangulatokat, érzéseket pontosan közvetít, generál. Ha szeretek egy dalt, nagyon tudom utálni, ha nem "megfelelően" adják elő.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 23:12:22

@Rosszindulatú Vászka: Dehogy! Olyan, mint a tyúklétra.
Mami, tudod, mi az a tyúklétra?

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 23:14:26

@atpijkamo: hát nemtom, sztem engemet azok a zákosos dalok semmijen előadásba senem érdekelnek, nem az én világom.

Progrokk ügybe magam is jobban el tudok méjedni.

Alapvetően sztem a tranzisztorral megásta a sírját magának a popzene. Nomeg az a szöveg-refrén-szöveg népdalsémás popnyenyerézés uncsi meg ingerszegény nekem, iletve azt a hangzásvilágot már újkorába a depesbe se bírtam. Nekem csak fehérzaj. Pesze akinek bejövős, hát hajrá, nincs ezzel gond.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 23:15:26

@estrella negra: továbbá, ha volna értelme az életnek, a jenkik meg a nigériaiak már rég árulnák a neten :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.04. 23:20:13

@Rosszindulatú Vászka: "a tranzisztorral megásta a sírját magának a popzene."

???

Azon áll. Abból van.

www.youtube.com/watch?v=KRXg-82MvCc
2:45

www.youtube.com/watch?v=d_hM1dtRolY

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.04. 23:33:07

@Rosszindulatú Vászka: Gyors és felületes válaszom van az élet értelme kérdésre: a pénz. És a nigériaiak árulják is (nigerian advance-fee fraud), úgyhogy a közepibe találtál. A jenkik válasza meg Halivúd.

Persze a pénzen, talmi csillogáson mi átlátunk, nem szédít el, nem kérünk belőle. Minek is, mikor itt van nekünk a magyar rögvalóság.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 23:37:16

Gazdagnak jobb lenni, mint szegénynek.
Már csak anyagi szempontból is.
(W.A.)

Mylady 2011.11.04. 23:43:57

@Orso-borso: Tavaly nyár, vidék. Koporsós temetés, a sírhely korábban megváltva, csak rá kellett fizetni. A rokon helyben hunyt el, szállítást csak városon belül kellett fizetni. Hirdetésből 2 db (előtte-utána), pár darab koszorú, legolcsóbb fa koporsó (önmagában 100ezer), plusz a bélések, szövegmondó (pap nem volt jelen), sírásás, sír rendbetétele, ravatalozó használata stb stb stb. Összeadtam: a végösszeg közelebb volt az 500hoz, mint a 400-hoz. Ezerben.

Ami a legdurvább: a temetőben fizetni kell a ravatalozóért, a ravatalért, a gyertyatartóért, a gyertyáért, a zenéért, a magnóhasználatért, őrlángért, meg ki tudja még miért.
Ott húzzák le a szerencsétlen gyászoló családot, ahol nem szégyellik.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 23:44:22

@atpijkamo: mikor már a zongorát meg a orgonákat is szinti hejettesítette, na ott jött a méjpont. Kb. a 80-as évekre.

Wakeman meg nem jó példa, épp a Yes-ben volt a csúcson, illetve a szólóiban is még a zongora, Hammond meg az analóg szintik domináltak.

Ileltve leginkább a tranyós erősítők és a digitális hangrögzítés erős visszalépés hangminőség szempontjából, rendes zenéket illetően meg a digit felvétel+direct metal mastering volt egy nagy hátraarc.

Továbbá pl. rádiózásba konkrétan az MP3 óta nincs minőség, pedig még a Bartók is rendes élő koncerteket nyomott előtte.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.04. 23:48:08

@atpijkamo: megintcsak nem erről beszéltem, ott két csöves Hammond van, meg Dr. Moog :)

Amúgy ezt szeressem. Hamár, akkor csak jelzem, hogy övék a világ első élő szintiszólója, Isle of Wight feszt, Lucky Man :)

XCat 2011.11.04. 23:54:26

@Rosszindulatú Vászka: Neked valami zenei vallást kéne alapítani... te lennél benne az ősi tudás virtuóz letéteményese, és tanítanád a sok újkori suttyót zajongani.

XCat 2011.11.04. 23:55:56

A ribihez beszéljen már valaki, mert megszomorodik.
Mondjuk francért temeti el, ha utána fillérbaszóskodik miatta. Ott kell hagyni, egy idő után elviszi az önkormányzat.
Ki kell fizetni, de ők garantáltan mindenből az ócsót veszik.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.04. 23:56:12

@Rosszindulatú Vászka: Szerintem a DMM kifejezetten analóg eljárás volt.
Meg szintén szerintem a Hammond hangja mindennek a legalja. De ez tényleg csak egyéni vélemény.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.04. 23:56:43

@Rosszindulatú Vászka: www.youtube.com/watch?v=Nm7-cysfE2c
Greg Lake - Lucky Man
Szeretem.

Erősítő ehhez is kell. Visszhang is.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.04. 23:59:52

@Rosszindulatú Vászka: "ott jött a méjpont. Kb. a 80-as évekre."

A zene a 70-es években VOLT, 80-as években még jó volt, 90-es szo-szo, 2000 vége.

XCat 2011.11.05. 00:01:47

@atpijkamo: Azért az abba meg ezek kicsit már avitt. Mondjuk cukik ahogy nnyira meg akarják váltani a világot.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 00:03:55

@CatMother: Hát erre visszakézből lett volna válaszom.
...de annál jobban bírlak.:-)

Mylady 2011.11.05. 00:07:01

Egyébként nem is az összeg háborított fel leginkább, hanem az, ahogy a temetőgondnok viselkedett. Az elejétől fogva kötözködött és olyan bunkó stílusban nyomta, hogy legszívesebben üvöltöttem volna vele.
Mindenbe belekötött, még abba is, hogy nem tudom pontosan a sírhely paramétereit. Basszus, meg tudtam mutatni, hol van. Térkép volt nála, 3 perc alatt beazonosítottuk.

Először megkérdeztem tőle, hogy meglévő sírba, a nagypapa mellé temettetném a nagymamát, mi a menete.
Erre elkezdett bunkózni, hogy a sírhelyet nem én váltottam meg, én nem temtettethetek oda. Mert ki tudja, jogosult vagyok-e én oda temetni, főleg a nagymamát.
Mondom, hello, egyrészt a nagymama neve ott van a sírkövön, másrészt meg nehogymár jogosultsághoz legyen kötve, hogy ki temettetheti el a nagymamát. Nem az a lényeg, hogy el legyen temetve???
Akkor elkezdett azon problémázni, hogy menjen az ügyintézni, aki megváltotta a sírhelyet, mert nyilatkoznia kell arról, hogy odatemethető-e a nagymama. Mondtam neki, hogy klassz, akkor talán fáradjunk ki a sírhoz, ott rögtön megkérdezheti anyámat a sírhelyről, ott fekszik rögtön a szomszédban.
Akkor azzal jött, hogy menjen oda egyszerre anyám összes örököse (4 db, ebből 1 külföldön és én is 400 km-t utaztam), és együtt nyilatkozzunk, mert én egyedül nem vagyok jogosult eltemettetni a nagymamát.
Mondom, álljon már meg a menet, ha arra várunk, hogy mindenütt mind a négyen egyszerre megjelenjünk, a nagymama soha a büdös életben nem lesz eltemetve. Egyébként is erősen kétlem, hogy sűrűn látott már olyat, hogy valaki reklamált, hogy a testvére helyette elintézte (és kifizette) a közös rokon temetését. Közösen temetjük, csak én intézem. Egy család, vagy mi a franc.
Ráadásul az idő ugye szorít, már túl voltunk a boncoláson stb, ráadásul törvényben van szabályozva, hány napon belül kell eltemetni, amúgyis rohadt nehéz volt összehozni, hogy oda tudjak utazni, nehogymár meghatalmazás meg ilyesmi kelljen (ezt is említette)
Aztán felhívta a főnökét, aki kb 2 perc alatt engedélyezte, hogy elintézzem a temetést.
5 évet öregedtem azalatt az 1 óra alatt, amit a temetőben töltöttem...

XCat 2011.11.05. 00:09:21

@Mylady: Jah babucikám, nem csak te lehetsz ám bunkó. Előbbutóbb mindent visszakap az ember. Pont mikor nem várja, ez benne a szép.

(valaki fordítsa le neki)

Mylady 2011.11.05. 00:09:23

Ja, bocs, hogy ON voltam :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 00:17:05

@CatMother: Hát zenének inkább a rock-ot tartom, azon belül is a progresszív rock-ot.

Az ABBA (bocsi a második betű fordítva van) az pop, de éppen rossz példa, mert még a műfaj legmaradandóbb előadói, alkotói.

Még borzalmas feldolgozásban is némileg élvezhető:
www.youtube.com/watch?v=pGFSm4GLSz4

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 00:19:36

@Mylady: Jót írtál, kivételesen nem bannolunk az onolásért.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 00:23:40

@CatMother: Az ABBA-Teens legjobb videóit levették a jútúbról, csak a másodvonal maradt: www.youtube.com/watch?v=vg9pQfZZKyI

XCat 2011.11.05. 00:24:12

@atpijkamo: Mi a jó abban,hogy rí mint a fürdőskurva azért, mert a saját akaratából igénybe vett egy szolgáltatást, és drágállotta?

Nem muszáj úgy, oda, nem muszáj olyan pappal, nem muszáj gyülekezettel.

A mylady fajta emberekben az a szép, hogy amikor kapnak a pofájukra az élettől, sosem értik, hogy miért. Amikor meg felvilágosítják őket, azt nem akaródzik nekik meghallani.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 00:25:21

@estrella negra: Tessék kimondani a dolgokat, nem vagyunk kiscserkész, nem fog megsértődni. Ha meg igen, annál jobb. Ha rébuszokban beszélsz, senki sem érti, még a címzett sem.

XCat 2011.11.05. 00:26:12

@estrella negra: Á, ne verd meg azért. Látod hogy veri ezt az élet. :)

@atpijkamo: annyira nem merültem el benne. Mondom, nekem avitt. Ártatlan, cukimuki, bamba. A mai zenei világban hamar széttépnék őket.

Akkoriban kevesen voltak, az elvárások sem voltak nagyok, úgy hogy jó volt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 00:31:02

@CatMother: "Mi a jó abban,hogy rí mint a fürdőskurva"

Nem az a jó. Az az élvezetes, ahogy leírja.

Egyébként nincs teljesen igazad. El akar érni valami egészen ortodox dolgot, ne álljanak már neki keresztbe! Jó, én azt mondanám, porlasszák a nagymamát egy köcsögbe, de ez az én véleményem, nem erőltetem másra.

Különben miért választottuk ezt a vidám posztot hétvéginek, mikor pont nem is ez a hétvégi? ... Ja tudom. Magyar optimizmius. Fekete vasárnap...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 00:35:21

@CatMother: A mai világ nem erről szól. De az ABBA tényleg hihetetlenül míves (hogy ne mondjam- progresszív) volt a maga műfajában.
És akkor Agnetha seggét még nem említettük.

XCat 2011.11.05. 00:36:12

@atpijkamo: Nem állnak. Megmondják az árát. Kell, nem kell? Persze jó eséllyel kelleni fog mert sürgős, és itt valóban van lehetőség némi nyomásgyakorlásra, de semmi nem akadályozza meg abban, hogy tepsistől felpakolják a nagyit, és átvigyék a helyi buddista vagy krisnás közösségbe, ahol olcsóbban megkapja. És az árakról is lehet érdeklődni előre is, hogy ne akkor kelljen meglepődni.

Ha meg neki ez kellett, hát ez kellett. Valakitől aki napi 25 hullát lát, nemigazán lehet elvárni, hogy mindenki lelkét pátyolgassa, aki még egyet odavisz.

Annyi esze meg igazán lehetett volna, hogy egy ötös az akadékoskodó zsebébe, és máris mindenre jogosult lesz. Grillpartiszervezésre is a temetőkapuban.

XCat 2011.11.05. 00:40:40

@estrella negra: Amikor a pasik ránézek egy nőre hátulról, csak egy dolog jár a fejükben: "micsoda segg!"
A nőkben ugyanez fogalmazódik meg, csak ők közben a hapsi arcába néznek.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 00:46:00

@atpijkamo: Csak a poén kedvéért nem akarom rongálni a hölgyet.
Úgyis kap tőlem eleget.

XCat 2011.11.05. 00:48:26

@estrella negra: Próbáld meg nyugodtan, legalább lesz miért a kezed letörnöm.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 00:54:26

@CatMother: Azt nem tudom milyen érzés, mikor a másik a mellemhez beszél. De ha ez baj, akkor miért húz egy nő a mellközépig kivágott ruhát, hogy tényleg nehéz legyen másfelé nézni?

És igen, a pasik megnézik a feszülő ruhában a női testeket, és igen, tízpercenként a szexre gondolnak. (Na nem focimeccs közben.) Gyárilag ilyenek. Persze, a neveltetés - már ha kapnak olyat - valamelyest hathat rájuk. És igen, az érzelem nem olyan penetráns náluk, a titanik filmet egy fájdalom megnézni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 00:59:34

@CatMother: Ez a szado-mazo cucc állítólag holnap lesz.
De engem nem hívott senki.
Úgyhogy csak tördeljed Vászkát, és képzeljél engem a helyébe.

XCat 2011.11.05. 01:00:53

@estrella negra: Vászkáról kiderült, hogy házinyuszómuszó. Innentől nem pája. :)
Te meg eddig sem voltál.
Atpi meg nem az esetem.

Szóval mindenkivel azt csinálok, amit akarok.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 01:01:17

@estrella negra: Amúgy sem mennék ilyen helyre, nekem szinte nincsenek is perverzióim.

XCat 2011.11.05. 01:02:35

@atpijkamo: Szép. Ezek a gyönyörű, fennkölt dögök megzabálják egymást, elég kíméletlenül, aszttuttad? És olyankor zenesenincsen.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 01:05:24

@CatMother: Minden jóban megtalálod a rosszat?

Egyébként igazad van, mint általában.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 01:07:53

@CatMother: Sz'al nem dugunk, csak simán eltöröd a kezem. Hát ez nem hangzik túl jól.
Legalább valami kisállatozás legyen.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 01:13:36

@atpijkamo: Leonardo di Capriot eleve nehéz elviselni pofánvágás nélkül.

XCat 2011.11.05. 01:17:17

@estrella negra: Vászka se ugráljon, mert az ő kezét is eltöröm. Feleséget nem csalunk.

XCat 2011.11.05. 01:18:27

@estrella negra: Caprio kurvajó színész.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 01:20:29

@estrella negra: Na de a Kapj el ha tudsz, meg a Hughes milyen jó filmek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 01:22:10

@CatMother: Na de a feje ennek egy részét semlegesíti. Illetve csillag mondta frappánsan. Szóval azért mégiscsak a tehetsége dominál.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 01:24:09

@atpijkamo: @CatMother: Ez a tenyérbemászó képén mit sem változtat.

XCat 2011.11.05. 01:32:14

@atpijkamo: Nekem a feje is tetszik.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 01:38:11

Utólag jöttem rá, hogy a Hughes meg a DiCaprio egy kicsit hasonlítanak.
www.celebheightsite.com/2010/07/howard-hughes-height.html

XCat 2011.11.05. 01:40:23

@atpijkamo: Szeretem a kimondottan széparcú fiúkat.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 01:40:48

Legyen- a Total eclipse-ben tényleg jó volt.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 01:52:29

@estrella negra: Egyszer mindenki elkaphatja a fonalat. Még akár Tom Cruise is (a Tágra zárt szemekben).

XCat 2011.11.05. 01:58:25

@estrella negra: Cruise a thropic thunderben volt zseniális. Majdnem szcientológus lettem utána. :DD

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 02:31:35

@CatMother: tropic. Sőt- Tropic. 1:1.
Aztán tudod-e, hogy a Tágra zárt szemeknek mi volt a vége-főcím zenéje?

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 07:07:44

@estrella negra: volt abba Ligeti, meg Sosztakovács, meg Oscar Peterson meg CVhris Isaac is, ha jól emléxek.

cicmen (törölt) 2011.11.05. 08:23:11

Nem éri meg temetőben mozizni. Viszont ha ott visz el az infarktus, akkor egy csomó közbenső állomást megtakarítasz. Abból meg kijön egy svédasztal ára a ravatalozóban, utána lehet csinálni nyári temetés esetén egy fürdőruhás bulit a szökőkutas hamuszétszórónál.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 08:29:39

@cicmen: kösz, igyexek, már kész is a mai :)

Bár a többiek nem értékelték a Margritte-os meg Rejtős áthallásot :(

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.05. 08:39:48

@Rosszindulatú Vászka: mert buták vagyunk, és azt hittük, hogy egy kacsa ül a fejeden. aztán meg feltettél egy műtősálarcot és most beakarod magyarázni, hogy műveletlen alakok vagyunk, akik nem jöttek rá, hogy ez egy kocsma cégér, ahova gorcsev nem akart menni.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 08:39:57

@cicmen: várjál-várjál... akkor te most a macskásról beszlész, vagy a szilvakék pardicsomosról?

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 08:41:16

@batgirl: nos, a dolog nem ijen eccerű, nomeg a kacsás régebbi történet, van az már tán egy napos, vagy még ósdibb is.

XCat 2011.11.05. 08:42:35

Sick glóri... ha már rejtő úr is művelcség.

@estrella negra: Éjfél után semmiért nem vállalom a felelősséget, amit leírok. Főleg ha kűfődiül van. Ha egyszer azt írom, hogy allah az egy igaz isten, az sem fog számítani.

@Rosszindulatú Vászka: Ha ezzel rám céloztál, akkor legalább rangjelzéseket pakolj fel rá.

XCat 2011.11.05. 08:49:14

@batgirl: nem, ez egy radarállomás.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 09:07:04

@CatMother:

"Aperszü
Ha majd a számítógépek megsemmisítik önmagukat, ha majd az emberiség kényszerzubbonyt öltve táncra perdül, ha majd kifogy talpunk alól az olaj, ha majd égig érnek a roncsautó- és műanyagpalack-hegyek, ha majd nem lesz mit enni, ha majd a művészetek felakasztják magukat a megmaradt egyetlen fára, ha majd… ha majd…, ha majd…
Rejtő Jenőt még akkor is fogunk olvasni.
És akkor verheti a fejét a falba, aki nem tanult meg magyarul!"

Tán ismerős ennek az úrnak a neve, ki ezt írta, szokik renceresen a Magyar Nemzetbe megjelenni mókás, ám elgondolkottató írásokkal, ő Fehér Béla úr.

Továbbá én nem nagyon célzok, mesterlövész vagyok. Egy lövés egy találat. No meg nem minden ám Kegyedről szól ám, több dolgok vannak égen és Földön... :)

Valamint igazán figyelhetnél jobban, de télleg, ott vannak a rangjelzések az avataromon, nincsenek elrejtve. De segítek, Standartenführer.

Tecikérteni?

XCat 2011.11.05. 09:13:35

@Rosszindulatú Vászka: Jah ha nem rólam szól, akkor oké. Mondjuk egy nyavalyás kis ezredest keveselltem volna.

Nekem nem jön be Rejtő, és kész. Moldova sem jön be, pedig jól nyomja, de valahogy nem. Meg még egy csomóan. De ti csak olvassátok.
Magar Nemzet, az valami szittyaság?

Ha ijen szép, apokaliptikus képek lehetnek benne, majd veszek. Lehet.

cicmen (törölt) 2011.11.05. 09:14:10

@Rosszindulatú Vászka: Macskásról. Az a mai? Arra ujjongtam fel. Marhajó a Stirlitz ruhában.

XCat 2011.11.05. 09:15:31

@cicmen: Te ezen lácc rangjelzéseket?

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 09:18:50

@cicmen: csak nem leszólni! HarCica!

@CatMother: azért egy törzstiszt nem kutya.

2011.11.05. 09:27:20

@Mylady: na erre írtam, hogy szar olyan országban élni, ahol az állandó bizalmatlanság, egymás átbaszása a divat. A temetőgondnok sajnos nem magától ilyen gyökér, hanem biztos sok gáz volt ebből, mert az emberek feljelentgetik egymást miért ide temette miért oda, ellopják egymás leveleit, ezért a postán mindenféle okiratot követlenek hogy átvegyél egy koszos levelet... megsatöbbi.
Abban az országban ahol az egymás átverése divat, ott ilyen élhetetlenné válik az egész.
Akció-reakció.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 09:27:52

@cicmen: úgybizony.

A Kartácsinát vélhetően megtévesztette az a bőrkabát. Ba a sztenderd zbboony volna látható, akkor rögvest üstvöllést kiszúőrta volna a most rejtett felhajtón az egy szál stilizált tölgyfalevelet.

Ezen a képen elenbe ot van minden :)

www.lukats.hu/magazin/images/stories/content/stirlitz_002.jpg

2011.11.05. 09:28:55

@CatMother: Rejtő és Moldova zs**ó, te nem szereted őket, szóval te ittmost antiszemita kirohanást tettél :) :) :)

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 09:29:06

@Mylady: ez a viselkedésforma a klasszik házmestertempó. Sztem hungarikum.

@Kulics: jó meglátás.

XCat 2011.11.05. 09:34:56

@Kulics: Nem mindegy már nekem? :)
Akinek utálkozhatnékja van, bőven talál rá okot.

cicmen (törölt) 2011.11.05. 09:40:18

@Rosszindulatú Vászka: Szép ruha. sajna nem mehetek ilyenben dolgozni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.05. 09:44:42

@Rosszindulatú Vászka: Ha jól emlékszem anyukám titokban szerelemes volt belé:) És stiglincnek hívta:)

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 09:45:51

@cicmen: jas, mostanába nem minden közegbe divatos az a retró történelmi dizájn, ellenbe ha uszulsz arra a stílusra, azért Hugo Boss mester újabb kollekcióiból választhacc kedvedre.

Nomeg külömbe is mennyire zsenánt volna, ha pár lépés után bepiszokolódna egy ojan patent tiszti csizma a pösti rögvalóba.

Monnyuk, már gyakran álmodoztam arról, hogy mennyivel eccerűbb volna közlekedni, de külösképpen parkírozni egy Tigrissel, vagy Párduccal a pösti uccákba, még a padkától meg kátyúktól se kéne parázni. Senem a bemutogató agresszív sofőröktől. Senem a sávváltós tolakodóktól.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 09:51:00

@batgirl: Anyukád is boszorgány?

Merhogy ami azt illeti, Hugo Stiglitz őrmester is nagy hős, monnyuk ő nem ésszel dolgozott, mint Max Otto von Stirlitz, dehát a nők gyakran inkább a túridanikhoz húznak, mint az agyasokhoz.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.05. 09:59:23

@Rosszindulatú Vászka: mért? ki még boszorkány?

Azt hittem Hugo Stiglitz kitalált személyiség volt, de most olvastam hogy létezett.

2011.11.05. 10:03:07

@batgirl: persze, hogy valódi ! Még a Brad Pitt a filmben, ő is élő személy !!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.05. 10:06:16

@Kulics: nem mondod, hoyg brad pitt is él?
:)

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 10:08:08

@batgirl: @Kulics: csak jelezném, úgy amúgy a korrekcség jegyében :)

www.imdb.com/name/nm0830153/

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 10:11:28

@batgirl: dehogy, ő már zombi. Nem olvasol újságot?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.05. 10:16:24

@Rosszindulatú Vászka: melyik újságot kellene olvasnom? Csak sudokut olvasok.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 10:16:37

@Rosszindulatú Vászka: Hát ez pont a múltkor éppen általa citált Jazz Suite No.2 volt Sosztakovicstól, szerencsére nem André Rieu előadásában.
Megjegyzem felkavaró egy film.
Kubrick hattyúdala.
Nicole Kidman is kb. itt mondott búcsút a normális kinézetnek.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 10:17:52

@batgirl: Sudokut olvasol? Próbáld egyszer megfejteni.

2011.11.05. 10:21:55

@Rosszindulatú Vászka: szerintem ez nem AZ a hugostiglitz lehetett, mert az imdb szerint a háború idején max a fütyikéjével játszadozhatott a distrito federal poros utcáin 6000 kméternyire a harmadik birodalomtól. Stimmt Herr Standartenführer !?

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 10:23:48

@estrella negra: hejesen a Walzer a 2. dzsessz szvitből, hamár akkormár.

Nekem nem tecc film. Hibás a dramaturgia, nagyon láccik rajta, hogy nincsen kész. Nem kerek alkotás. Meg ahogy örexem, egyre jobban viszojogok az aberráltos filmektől.

És valóba szomorú, hogy a csinos nőstények felett is elrepül az idő vasfoga. Tomkrúz ellembe nekem irritáló egy csepűrágó, röhejesebb akcióhős az a méjnövésű szcíhomájállat, mint a Lusziliu.

@batgirl: ház ezeket az onlányos megmondókat.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.05. 10:28:34

@estrella negra: megtörténik:) Bár eléggé gyengus vagyok belőle. :)

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 10:29:02

@Kulics: jávól, de egy viccnak elment nem?

Amúgy Hugó tejjesen patent komplementere Max-nak, hamár így szakértünk. Monnyuk a Brigantisból nekem Sosana volt a lexinpatikusabb, de azért azt a ludmillás kémnőt is blokkolnám azt a hamucipőcskést.

www.youtube.com/watch?v=-cadxczIzKQ

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.05. 10:30:28

@estrella negra: mi a bajod André Rieu -vel????????
Neked már semmi nem jó?
Én kedvelem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.05. 10:33:00

@Rosszindulatú Vászka: valahogy nekem sem jönnek be a tarantinó filmek. Nem értem, hogy mi a nagyszerű benne. De ez biztos az én hibám. Nem rég megnéztem a povnyaregényt, mert hogy "alapmű" (szokták mondani). hááát..nem értem a nagyságát.

2011.11.05. 10:37:38

@Rosszindulatú Vászka: ez a rész ütősebb:
www.youtube.com/watch?v=liw1Rtqt6kw

Stirlitz a Vörös Hadsereg napján kozák népviseletben, harmonikázva, orosz népdalokat énekelt Berlin utcáin. Ilyen közel még sosem volt a lebukáshoz.

2011.11.05. 10:40:32

@batgirl: mindegy, lapozz akkor, ha nem, hát nem.
Én úgyis olyan nőt keresek életem párjának akivel együtt tudunk tarantinozni. Legalább nem neked kell betölteni ezt a hálátlan szerepet :) :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.05. 10:58:56

@Kulics: Basszus, most mondod csak????? Mért nem reggel szóltál, hogy "figyelem, filmet néző nők, keresek valakit aki életem értelme lenne. jelige: tarantinó"

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.05. 11:00:49

@Kulics: Stirlitz éjjel sétál a parkban. Villanó szempárt lát a sötétben: Müller, mondta magában Stirlitz.
Stirlitz-mondta magában a bagoly.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 11:01:34

@batgirl: többek között azért szeressem, mert süt belőlük a mozi- és film szeretete, benne vannak a klasszik zsékat VHS filmek mennyisok szerethető kliséje meg zsánere, nem kevés malíciával, humorral és öniróniával fűszerezve. Hát ezért. kivéve, amikor nem, pl. a Jackie Brown kissé kilóg ebből, mert annak monynuk nagyon patent rendes története is van. Tipikusna oja film ek ezek, amiket szreet a júzer többször megnézni, akár részleteiben is ízlelgetve.

@Kulics: ez nemjó, torz a kép. Nem szeressem mikor a hölgyeket így mesterségesen lesoványíccsák. Meg külömbe se bírom a kanadiai humort.

"Én úgyis olyan nőt keresek életem párjának akivel együtt tudunk tarantinozni."

Hehe, majd ojanok lesztek, ha lelsz ijet, mint Fióna meg Srek :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.05. 11:03:06

@estrella negra: Én szeretek egy-két nyálas dolgot:)
Nyálasnak nyálas..de hegedülni tud. És megtud nevettetni, siratni. Ez nem sok férfinak sikerül.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 11:03:09

@batgirl: azér, mer az az esztrád vinnyogás úgy viszonyul a zenéhez, mint a restis zsíroskenyér a burgundi marhasülthöz. Sztem.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 11:05:33

@Rosszindulatú Vászka: Leghelyesebben:
Jazz Suite No.2. VI. Waltz 2.
(Bár gondolom, autentikusabb volna oroszul. Majd egyszer, ha be leszek italozva, megkeresem.)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.05. 11:06:51

@Rosszindulatú Vászka: Visszatérve a filmre. Teljesen elképedtem a végén, amikor kinyírják hitlert. Valahogy ez olyan volt, mintha a titanic rendesen beúszott volna a New Yorki kikötőbe.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.05. 11:08:52

@Rosszindulatú Vászka: Hát, zenében nem fogunk egyetérteni, de nem is alapkövetelmény a homáron:)
Nálad meg a jelige : no, André Rieu
:)))))))))))

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 11:09:27

@batgirl: A nyálas dolgoknak is megvan a maguk helye. Speciel nem a zenében.
Eccer én is megnevettettem egy lányt.
De erről nem akarok beszélni.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 11:11:04

@batgirl: az tök rendbe van. Meg tök nagy poén.

Semmivel se gázabb, mint mikor Brúszvillisz vagy a szemüveges Légy meg a néger csak úgy megmentik a világot. Mozifilmbe történelmi hűséget keresni botorság. Mint kupoldába romantikázni. Teccikérteni.

Egyébként meg tejjesen korrekt mi lett volna ha film így nézve, a Vezér ellen több merénylet is majdnem sikerült :)

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 11:12:35

@estrella negra: ezen kicsit finomítnák. Azazhogy a giccs, meg zsánerszerű megjelenítés nem feltétlenül szükségtelen ill. ellenzendő bizonyos élethejzetekben.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.05. 11:14:11

@estrella negra: majd szólj ha akarsz róla beszélni.
Akarsz róla beszélni?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 11:18:34

@Rosszindulatú Vászka: Ezekben az élethelyzetekben a zember általába' úgy viselkedik, mint egy idióta.
(l. még: szerelem) Blöe.

2011.11.05. 11:18:49

@batgirl: na hát ez a zseniális benne ! Minden rohatt háborús film végén azt várja a néző hogy meghaljon a gonosz. Na és Tarantinónak volt bátorsága ehhez. Riszpekt !

legjobb stirliccvicc:

Stirlitz éjjel sétál a sötét erdőben. Ág reccsen.
- Legközelebb puskát hozok - gondolja Stirlitz.
- Legközelebb ? - gondolja a medve.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.05. 11:18:55

@Rosszindulatú Vászka: Azt hiszem igazad van, csak amik BV megmenti a világot, akkor tudom, hogy kialáció, és nemigazán van alapja. Mig a Brigantiknál igazából elfelejtettem, hogy nem történelmi film, ezáltal végig abban a hitben voltam, hogy nem sikerüla merénylet. Itt volt a nagy pofára esés.

Kit nevezel szemüveges légynek?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.05. 11:21:14

@Rosszindulatú Vászka: húúúúúúúúú, basszus, micsoda orra van!!!!!!!!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.05. 11:23:30

@Kulics: Hm..elgondolkodtattál. Igen, lehet hogy Tarantinó ettől nagy. Csak ebből a szempontból nem gondoltam végig.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 11:26:03

@estrella negra: hát uyge azért nem minedgy anank a kacajnak a minősége és oka, lehet, hogy jobb is, ha nem dicsexel itt vele :)

Sajnos a biciglis kacajos részt nem leltem meg :)

www.youtube.com/watch?v=P1sl_NOOK-U&feature=related

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.05. 11:28:12

@batgirl: ó..meg van! Goldlum meg V:S:)
Az egyik kedvenc filmem:P
Nekem az a variáció van meg, amikor még nincs kivágva belőle sok-sok rész:)

Szarazkoro 2011.11.05. 11:29:10

@CatMother: már meg ne haragudj, de te 1 felettébb bunkó ember lehetsz. Sok barátod van? Vagy csak a hangok beszélnek hozzád?

Szarazkoro 2011.11.05. 11:30:57

@cicmen: már nem sértésből, de ez az ember 1 háborodott. Freud összepisilné magát tőle az tuti!

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 11:32:18

@batgirl: na ezaz, uyge, hogy látod. Hogy csak a film számít, semmi más.

Nem hazudik oda tanulságot, meg erkölcsi nemességet, mert az idegen a filmtől, mint műfajtól, legalábbis a szórakoztató filmektől erősen idegen.

Ebben is hajaz a zsékat cuccokra, hogy nincsen sallang. Az erőszak erőszak, a kurvák kurvák. Nem bohóckodik, hogy az erőszak erkölcsileg indokolt, bár elitéljük, és nem kirájlány a kurva, aki csak a szerencsétlen eseménykem különös sorozata okán pucsít, de a párnája alatt Dosztojevszkíj kötetek lepulnak meg levelek a nagynénnyének.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.05. 11:37:47

@Rosszindulatú Vászka: Van valami abban amit írsz. Sosem értettem,hogy egy kurvának mért drukkol mindenki, hogy eljöjjön érte a herceg. A kurva az kurva. (utálom azt a filmet)A bérgyilkos meg bérgyilkos, akármilyen jó fej is.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 11:45:05

@batgirl: ugye? Annál nagyobb és szennyesebb hazugság nincs, mikor a bűnözőt romantizájjuk. Meg fals is.

Ennek a másik pontja, pl. a Berlin fölött az é c. film, amibe minden toplák proli ojan méjeket gondol, hogy Kant összefosná magát. Az se kisebb hazugság, mint a Vezér kilövése a slozin, csak uncsibb.

Nem beszélve arról, hogy hamár ábrándozunk ugye... akkor az legyen már rendesen mocskos, ne csak ojan, hogy az úrinő titokba azt mondja a szellentésre a budiba, hogy fingszag van (persze csak halkan, nehogy baj legyen belőle).

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.05. 11:51:26

@Rosszindulatú Vászka: Van egy magyar irónő, egy időben én is rákaptam, aztán letettem, mert olyan fennkölten és "mélygondolatszántóan" beszélt benne még az ötéves gyerek is,(a bűnözőkről nem is beszélve), hogy komolyan kisebbségi érzésem lett. Vajon hol élek én? Milyen emberekkel találkozom? Hogy-hogy nem így beszélnek a környezetemben? Ennyire tiplák vagyok? Biztos hogy normális gyerekeim vannak?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 11:52:31

Lófasz, lófasz- kiáltotta a grófnő, és elpirult.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 11:54:57

@Rosszindulatú Vászka: "Mozifilmbe történelmi hűséget keresni botorság."

Stílusa válogatja. Hát axért ért eléggé haragudtm volna, ha a "Der Untergang"-nek heppiendet csinálnak. Meg a Három muskétásból is a Faye Dunaway-Michael York verzió tetszik, nem a mostani szar. Csináljanak akármi címmel, történettel, de ne takarőzzanak egy meglévő brand-del.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 11:54:57

@batgirl: Hát így nehéz megmondani. Esetleg egy képet benyomhatnál róluk.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 11:55:36

@atpijkamo: jas. Ojan, mint Magyarország.

@batgirl: namost én pont azért nézek zsékat filmt, meg olvasok képregényt, mer mifelénk még a kocsmába is Kirhegárd a téma, meg az újabb Biblia fordítások szemantikai oximoronjai, ezért néha jól esik kicsit csak úgy kalandjelleggel egy kis fiktív mocsok meg mosdatlan modorú dramatizált bebűnözés. Röstellem, igyexek is leszokn i róla, mert tisztában vagyok vele, hogy hejtelen és nem előremutató magatartásforma. Majd a pornóadó erre is jó lesz.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 12:01:18

@atpijkamo: Kiváló példa erre Eperjes Szamóca barátunk Széchenyi-értelmezés címén előadott ámokfutása a Hídemberben.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 12:01:32

@batgirl: "Goldlum meg V:S:)"

Az a Jeff Goldblum, azt még könnyen kitalálom, de ki az a V:S?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 12:03:23

@estrella negra: Azt pont még megengedem. Meg az egyszerű, az okát is értem, he nem is értek vele egyet.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.05. 12:03:26

@atpijkamo: W.S. Így megfelel te szőrszálhasogató forradalmár?

2011.11.05. 12:03:36

@batgirl: azért mert szeretjük a nemhétköznapi porbaragadt dolgokat, amiben a magunk földhözragadt sivárságát éljük meg. Jó hinni hogy kurvából lehet királylány... mert akkor belőlünk is lehet istenség.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 12:04:12

@atpijkamo: tudod, a MIB2 :)

@batgirl: jó gyere, hozhatnál pár sört :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.05. 12:08:15

@batgirl: Ja, bocs. az nem is neked szólt:))
Neked is jó hétvégét:)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 12:12:13

Na, ha így 1más közt maradtunk, beszélhetünk a prosztatagondokról.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 12:14:24

@estrella negra: te próbáltad már az új XZ78-as prosztat masszírozó kézséget? Télleg annyival jobb, mint a régebbi modell, és vajon Hellókittisbe lehet-e rendelni?

@batgirl: ma gyász van, ma barnasört iszunk. A kaját megcsinálom én.

CID 2011.11.05. 12:19:04

@atpijkamo: segítek. WS TELESHOP. :-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 12:20:57

@Rosszindulatú Vászka: A MIB2 az a film, ahol a második rész is ugyanolyan jó, mint az első. Ellentétben pl. a Léggyel, ahol a második szar. A MIB-ben van Will Smith, de a Légyben nincs. Ja, hogy WS meg a JG az Independence Day-ben mentik meg a világot. Ebből kellett volan kiindulnom, de a Légy szál eltérített.

Készül a MIB3. El fogják szúrni, az ziher. Ezek után csak elrontani lehet.

A halálos fegyverből viszont négy jót is csináltak, na, van még olyan?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 12:30:43

@CID: William Shatner, Wesley Snipes, Web Services, Web Site, World Series, Wall Street, weather station, Wildlife Services, Nyugat-Szamoa, Williams-szindróma, West Sid, wind speed, workstation, wide screen, women studies, West Seattle, William Shakespeare, BBC WS, Wintersemester, irányítószám UK, warning sign, WordStar, Winter Springs FL, Wembley, Weapon Skill, Waardenburg szindróma, Wally Szczerbiak, ...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 12:33:58

@estrella negra: Most csak azért se nézem meg, csak az emlékeimre hagyatkozom. Volt az első, a tornyos, szuper, volt a repülőteres, másodiknak elmegy, volt a bankos, harmadiknak egész jó... Nem emléxem a negyedikre.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 12:36:42

@estrella negra: azér a négyes már jóval gyengébb.

Torrente sorozat? Abból nekem a 2. a kedvencem, az első túl nyomasztó.

SW sorozat is jó végig, külön fles, mindegyik másban jó.

Star Trekből meg kifejezetten az utolsó a legjobb sztem.

X-men Rozsomák

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 12:38:14

@atpijkamo: az elváltas hekkeres, amiben a megpadkázott rendőrautóval zúzta ki a helikoptert.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 12:39:57

@estrella negra: 1988, 1990, 1995.

Megvan, 2007. 7.4 pontos az imdb-n, azt nem illene ily gyorsan elfelejtenem. Létezik, hogy nem láttam egy dájhárdot? Ilyen alapon akár egy Kuroszava filmet is kihagyhattam volna.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 12:41:27

@Rosszindulatú Vászka: Az már rémlik...

Ha ennyire gyorsan elfelejtettem, akkor meg nem érdemli meg a 7.4 pontot.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 12:46:05

@atpijkamo: Egyszer meg lehet nézni.
Az első részt viszont akárhányszor.
(Azt hiszem, legtöbbször a Vigyázat, vadnyugatot láttam Terence Hill-lel.)

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 12:48:07

Akkor Szállító. Az első korrekt jó film, a 2. kifejezetten felejtős, a 3. meg a legjobb.

Mit nyertem?

Az IMDB pontozás meg bakfitty, annyit ér, mint a pestiestes kritikák.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 12:50:21

Szeretném az MI készülő negyedik részét is ide sorolni! Ghost Protocol, vagy mijaszar.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 12:56:33

@estrella negra: Filmeket nem lehet sokszor nézni. Természetesen Kuroszava kivétel. A Crank-ot utáltam elsőre, de másodikra nagyon élveztem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 12:58:01

@Rosszindulatú Vászka: Alien? Nevetséges. Az első kettő jó, oszt vége.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 13:00:35

@atpijkamo: De lehet. A Ronin két autós üldözését pl. nem tudom megunni.
A többi részt néha átugrom. Meg idegesítenek a logikai bakugrások.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 13:02:22

Meg Renot amúgy is bírom. Sokkal inkább, mint de Nirot.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 13:04:11

@atpijkamo: badarság. Dehogyisnem. Amiképpen vannak könyvek is, amiket soxor elolvas a júzer. Pl. a Romana 43- része, az megunhatatlan. Vagy a TJ Hooker.

És Alien ügyben nem vagy szakértő. A 4. rész igenis nagyon állat.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 13:04:12

@Rosszindulatú Vászka: Egy Sigourney Weaver-szintű formátlan főszereplővel?
Neveccséges.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 13:05:54

@estrella negra: ő az igenis jónő. Nem értesz hozzá.

@atpijkamo:
Meg a Monthy filmeket is lehet soxor nézni. Meg kell is. Meg a bakterházt, meg az Ötvös Csöpiket.

MONNYÁLLE!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 13:07:02

@Rosszindulatú Vászka: Ha új film, és lepontozzák, nem vesztegetem rá az időmet. Ha régi film, és sok pontot kap, akkor meg kell nézni.

Mondok egy ellenpéldát: Battlefield Earth: A Saga of the Year 3000, 2.4 pontos, asszem benne van a 250 legrosszabb film között. Szerintem vicces.

www.youtube.com/watch?v=rql96S78MXs
(Travolta!)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 13:09:12

@Rosszindulatú Vászka: A Monthy filmeket elfogadom, a többit nem. Mondjuk még a Szárnyas fejvadászt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 13:11:43

@Rosszindulatú Vászka: "És Alien ügyben nem vagy szakértő. A 4. rész igenis nagyon állat."

Na, ezen össze tudunk veszni. Sírtam, olyan szar volt.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 13:13:27

@atpijkamo: botorság.

És a Jarmusch-okat nem szereted?
Meg a Tarkovszkíj-okat?
Meg a kínais akrdozósakat?

Ezek nekem mind soxor nézősek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 13:14:06

@Rosszindulatú Vászka: @estrella negra: Sigourney Weaver-t nem mondanám különösen jó nőnek, elmegy. A szerepre viszont tökéletes. Olyan állkapoccsal kettéharap bármilyen élient. Más filmekben is nagyon szeretem.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 13:14:49

@atpijkamo: osztán láttad-e Caro és Jeunet urak többi filmjét? Mer ha nem, akkor nem tucc te semmit. Vagy még az lehet, hogy mást vártál. Az hiba volt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 13:18:51

@Rosszindulatú Vászka: Tarkovszkíj is jöhet, igaz. Kardozós meg hogy jön ide?

Kétszer nézhető a Dcsekicsen, 48 óra, 5. elem. De sokszor nem.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 13:23:44

@atpijkamo: Hős, Tigris és Sárkány, A repülő tőrök klánja stb.

Meg a Bűnvadászok és a Nyomás utána is akárhányszor nézhető. Meg még sokminden.

CID 2011.11.05. 13:24:41

Basszátok meg, most két hétig kénytelen leszek filmeket nézni, így elhanyagolom a biblia olvasást :@

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 13:25:27

@Rosszindulatú Vászka: Sokszor nézhető filmekről besz;lünk. Nem jó filmekről, vagy kétszer nézhetőkről.

Kuroszava, Tarkovszkij, Monthy. Meg még egy-kettő különálló, mint a MIB, Szárnyas fejvadász. A többit nem fogadom el. De hagyom magam meggyőzni...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 13:28:11

@Rosszindulatú Vászka: Nevetséges.

És nincs Bud Spencer-Terence Hill kétszer nézhető film. A legtöbb egyszer sem. Azért, mert gyerekként tetszett neked, még nem kvalifikál.

megamenn 2011.11.05. 13:28:41

Austin Powers egykéthár.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 13:30:06

@atpijkamo: azoknak a kínai filmknek annyira szines a képi világa, hogy igenis soxor nézhetők.

PL. a Hősben az a párbajos rész.

www.youtube.com/watch?v=LbbSIfmyoxA&feature=related

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 13:30:48

@Rosszindulatú Vászka: És a Bujtor filmeknek nagy haditett az is, hogy egyáltalán most is nézhetőek, nem kell kínosan feszengenem a székben.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 13:34:42

@atpijkamo: nem beszélve arról, hogy mekkora színészek jáccanak azokba a filmekbe. Pl. Kopekin Györgyi.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 13:38:47

@Rosszindulatú Vászka: Komolytalan, még ha a repülős részeket ki is veszem. Egy szubkultúrában elmegy. Olyan, mintha azt mondanám a mangára, hogy irodalom.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 14:01:38

@Rosszindulatú Vászka: A legalapabb akkor is a Különben dühbe jövünk.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 14:04:44

@atpijkamo: Kivéve a Három testőr Afrikában. Az nagyon kínos.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 14:07:01

@Szarazkoro: Te talán hiba nélkül való vagy?
Lazíccsá'. Ez nem a való világ.

Szarazkoro 2011.11.05. 14:07:49

@atpijkamo: mint minden szociopatáé. Nekik is ilyen a stílusuk.

Szarazkoro 2011.11.05. 14:08:58

@estrella negra: akkó jóó mé má kezdtem aggódni he.
Nem vagyok hibátlan, de paraszt sem. Vannak határok amiket érdemes betartani.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 14:11:07

@estrella negra: Azt nem is tudtam, hogy Bujtor követte el. Valami kényszerítés kell legyen a dologban. Biztos fegyvert szegeztek a homlokának.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 14:11:34

@Rosszindulatú Vászka: Megnéztem, ki az.
Rájöttem.
Azért szegény Bánhidi Laci bácsi is emlékezeteset nyújtott.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 14:16:27

...
-És mi volt a rendszáma?
-Betű, betű, szám, szám, kötőjel, szám, szám.
...

2011.11.05. 14:30:45

Temetést csak őstermelőtől ! - ez volt már ? amúgy hétvégi ? Aldiban lehet mozizni ?
remek kérdések.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 14:45:48

@atpijkamo: hehe, megint nem figyelsz.

Az a rész abba a filmbe nem is igazi párbajtörténés, hanem agyban jáccódik le, azt látod, ahogy a hős elképzeli, hogy gondojják el a dolgot, mindez keveredik azzal, ahogy utólag meséli el a kirájnak a történést a saját szemszögéből.

Inkább azt kellett volna észrevenni, mi történik a kardozáson kívül ott. De mindegy. Lapozzunk.

No és ez? Öcsi bácsi akkor filmbe, mikor még ki volt írva a hivatalos történelemből, mint áruló.
www.youtube.com/watch?v=8-6zLSRL_VU&feature=related

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 15:03:26

@Rosszindulatú Vászka: A hátamon feláll a szőr az ilyenektől. De tiszteletem jeléül megpróbáltam elfogulatlanul figyelni. Ennyi jött át.

Ha már mesélős, akkor Rashomon:
www.youtube.com/watch?v=XR9ZhLka6cM
4:20, vagy akárhol.
(sajnos nincs hangja)

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 15:12:33

@atpijkamo: Akutagava Rjunoszoke. Megvan pár könyve.

Ja és hogy így kiderült, mijen sok áthidalhatatlan ellentét van kösztünk, töröllek a vivemről meg a fészbúkomról is.

Csőváz, hát szép volt, amíg tartott, ez egy szép baráccság vége :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 15:15:23

@Rosszindulatú Vászka: És az avatarod se tetszik! Na nem ez, hanem a tegnapi, de nem békülök.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 15:39:11

@estrella negra: nemnemsoha! Sohatöbbet nem állok szóba vele, cikizte a kedvenc kínaisos kardozós filmjeimet!

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 15:50:20

- Pistike, miért ülsz egyedül a szobában, miért nem mész inkább jáccani a barátaiddal?
- Nekem csak egy barátom van, de azt is utálom!

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 17:39:41

Azt nem láttam. Az jó film?

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 17:42:53

Burzsoá nyomasztás.

Tán még húst is mi?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 18:02:19

@Rosszindulatú Vászka: "Tán még húst is mi?"

Én speciel túrógombócot, bár abban kevés a hús. Ha jók lesztek, leírom. (Aki azt mondja, túl egyszerű, az már írhatja, küldheti is a blogomnak.)

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 18:08:11

@atpijkamo: ha jó leszel és megígéred, hogy megnézed néccer.. nem öccör a Kincs ami nincset, megkapod a hosszú évek alatt kifejlesztett titkos űbertopp hambirecipémet, beleillik a profilodba.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.05. 18:16:41

@Rosszindulatú Vászka: Az túlságos ár lenne.

De megizetem egy, a filmből kivágott jelenettel: www.youtube.com/watch?v=FuS-KUVWHuY

(Bár akkor nem értem, miért szinkronizálták. És akkor miért vágták ki?)

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 18:25:23

@estrella negra: aszittem lekváros csirkét.

@atpijkamo: a kommentekbe írják.

Szarazkoro 2011.11.05. 18:38:56

@estrella negra: mondasz vmit... Csak már bökte a csőröm.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 18:41:24

@atpijkamo: "(Bár akkor nem értem, miért szinkronizálták. És akkor miért vágták ki?)"

@Szarazkoro: nyugoccság van!

Szarazkoro 2011.11.05. 18:45:19

@Rosszindulatú Vászka: ámde legyen.

Más: úúúj posztot akaroooook!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 18:56:43

@Szarazkoro: Hát írj egyet. Nem vágtak át sehol? Vettél-e baccpapucsba' üdülési lehetőséget kuponé' telefonon keresztül?
Vagy ilyesmi.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 19:00:21

A gyászoló család lehúzása nagyon jó dolog, de gyakorlása közben figyeljünk arra, nehogy pofánbasszanak minket egy (temetőben mindig) kézügybe eső lapáttal.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 19:02:20

@Szarazkoro: Irigylem a problémáidat. Etiópiába' milliók éheznek.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.05. 19:11:17

Van új poszt. Kuponos nemnyaralós.
Monnyuk a dobogóról már lemarattatok.

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.11.05. 22:11:16

Nem lennék morbid, de a temetkezési vállalat a legnagyobbat akkor huzza le ha a halottat is ő adja

XCat 2011.11.05. 22:21:17

@Szarazkoro: Ott a pont.

Idefigyelj bébibogyó, ha nem szeretsz, nekem meséld el. Ha meg nem mered, fulladj meg bele, és mondjuk építs belőle egy cuki kis nyelőcsőrákot.

Ha gyáva vagy, ne azzal takarózz már, hogy te másokat védesz meg. Nem védesz meg senkit. Egyszerűen csak egy gyáva, idegbeteg kis szarcsika (tudod, az abból is csak a kis adag) vagy.

XCat 2011.11.05. 22:23:54

@atpijkamo: De. Szociopatának lenni JÓÓÓÓ. Legyél te is. ;)

Amúgy ilyen is, de ő ezt nem fogja megérteni. Hagyd meg neki a kis menedékeit.

Na, ezen csodálatos belépőm után, meséljetek, mit csináltatok egész nap? Vér folyt? Nem? Na majd akkor most. :)

XCat 2011.11.05. 22:29:48

@estrella negra: A szomszéd utcában is egy csomóan, nyugodj meg. Főzzél nekik paprikáskrumplit, és irány ételt osztani.
Főzzél nekem is, éhes vagyok mint állat. Ha nem tudod, atpi majd lediktálja hogy kell.

XCat 2011.11.05. 22:38:50

@atpijkamo: Jól megvizsgáltad? Semmi? egy árva félcsótány se? Nem jó helyről rendelsz kaját.

XCat 2011.11.05. 22:40:45

Na jó, ez uncsi. Megyek alszani.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 23:16:07

Eh, elsietted.
@CatMother: Minden kajába' jó vagyok, amit serpenyőben, szalonnáról lehet indítani.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 23:17:36

Ha jól belegondolok, mindegyiket lehet.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.05. 23:22:44

...nekem teccik ez a szociopatás cucc.:-)

CID 2011.11.06. 08:53:22

@CatMother: Egyél döghúst, aztán csinálj egy léböjtkúrát ! Egészséges :-)

CID 2011.11.06. 08:59:14

@Rosszindulatú Vászka: Nem akarok beleugatni, de bográcsban lenne az igazi:-)

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 09:09:54

@CID: haladni kell a korral, meg mostanság fontos, hogy a konyhába is divatos meg trendi legyél. Mer most már nem parizeres zsömikét tolsz orcádba, hanem mortadellás csabattát, epdig ugyanaz a treszkós szar mindakettő, de msotmár davtosan kis friss bazsalikommal gazdagítod, meg decensen frivol mentalevéldísszel aggyusztálod, hogy mégiscsak másképpen fessen a szelvettába a gép előtt. Vagy csak én?

Igaz, már láttam ojat, aki gázrezsón bográcsozott.

@CatMother: annyira zsenánt ugyebár, mikor valakit ekéznek, aki épp nincs itt. Ahogyan éppen most te bagoj monnya verébnek, hogy az asszony ingatag. Na ugye, hogy ugye!

Mylady 2011.11.06. 10:43:48

@cicmen: Gratulálok! Ez szép volt! :)

megamenn 2011.11.06. 10:53:49

@Rosszindulatú Vászka:
"Mer most már nem parizeres zsömikét..."
Imádom én is ezt a trendi vonalat. Ma már csak a bunkók és a retardált proletárok készítenek paprikás kumprit, és tesznek bele borsot meg vegettát (az igazán csökött ganéjjtúrók ráadásul zsíííííírral!!!! csinálják) Lassan már a kurkuma (mi a faszom lehet az? )sem trendi. Jaa, és sütiből is minimum maffin...krémest csak a parasztok zabálnak.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.06. 11:05:30

@megamen: Milyen zsírral, wazze??? Mondom sza-lon-na.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 11:10:37

Ne hisztizzél!

Pár éve még a margarin volt az egésséges, most megint a vaj. Kicsit fejlődik még a tudomány, és az abáltszalonna beköltözik a fitnesszbiznicbe meg a bióboltokba.

Igaz, hogy a csomagoláson meg ott lesz a tejes élettörténete a gyesznónak, meg a tálalási javallat, mint a borsznobéria fellegváraiba a palackokon.

Egy bisztos, én casak ridegen tartott és Mozart-on nevelt szittya rackát fogok zabáni, kizárólag magyar földön bányászott acélkéssel lebökve.

@estrella negra: felvágós!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.06. 11:16:28

-És most hallgassuk meg a szomeliét, milyen bort ajáLl, az általunk fogyasztott fehérszalonna/vereshagyma/lágykenyér kombóhoz. Tessék!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.06. 11:26:26

@Rosszindulatú Vászka: most az a divat, hogy gyümölcsöt sem ehetsz, mert savasit, és zöld leveleket kell majszolnod, mert a gorillák is azt eszik, és ugye a gorilla az ember legközelebbi rokona. Tehát fű és levél.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.06. 11:30:25

@estrella negra: áruld már el, hogy homár bulin, homár lenne?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.06. 11:38:31

@batgirl: Én a magam részéről bárkit beengednék...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.06. 11:48:47

Belépés csak baccpapucsba' és "Ede, we love you" feliratú, kékszaLlaggal dekorált pólóba'.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 11:53:17

@megamen: arra vélhetően szükség és volna, mer komoj eséj van kilátásba tettlegességre is.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.06. 11:58:12

"Az esélyre komoly siker van." (O. Viktor)

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 12:01:22

"Mester van elég gőzünk,
ha vesztünk si győzünk!"

Nemsoká úgyis kicserélik a tankönyvekbe is a balladákat jobbladákra.

megamenn 2011.11.06. 12:23:02

@Rosszindulatú Vászka:
Hiába, a balnak behozhatatlan az előnye=> ballal vs jobBAL

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.06. 12:23:19

Ejj, Edd China egy E-typeot bűvöl a Discoveryn, nekem meg épp most kell elmennem.

...tiszta szerencse, hogy már vagy háromszor láttam ezt a részt.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.06. 12:28:47

@megamen: Már Thürmer et. is megmondta, hogy a kormány helye a bal oldalon van.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.06. 12:30:00

Egy idézet innen, egy onnan.
Még Szalai Annamari is megnyalná... a szája szélit.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 12:33:44

No persze, a nép bölcsesség ugye? Miszerint ősi szavunk, hogy "balfasz" ugyehogy ugye. Meg a józan paraszti éleslátás, hogy a piros cipőt a hazudós lyányoknak köllött hordni ugye. Ésatöbbi.

Amúgy, ha van otthon pálesz meg sör, esetleg freccs, akkor sz olvasgassátok

Besazbehu, valami hihetelenül penetra:

www.kommunista.net/konyv/1-fejezet

@estrella negra: ezt különöskéoo neked is, hamer gyuláztál, és csak szólnák, hogy ezen a fantipompi ottlapon megleled Gyula bá blogját is.

FIGYELEM!

Csak nagykorúaknak!

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 14:03:37

@estrella negra: ez sokkal több annál, hogy simán "érdekes", de megértem, hogy nem találsz szavakat.

XCat 2011.11.06. 14:19:42

@Rosszindulatú Vászka: Igazán nem mondhatod, hogy nem kapott eleget a pofájára akkor is, amikor itt volt. :)

Különben ha elvonatkoztatnék attól hogy hülye, akkor lehet hogy sajnálnám. Úgyhogy nem vonatkoztatok el.

XCat 2011.11.06. 14:22:04

@megamen: Akkor meg kell csinálni a Laloldalt. Hogy ellensúly legyen. Izé, egyensúly.

@CID: Tudom.

XCat 2011.11.06. 14:23:02

@estrella negra: Remélem a disznót te nevelted, meg te vágtad. Egyébként nem nagyon merném megenni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.06. 14:38:34

@CatMother: Nem pofázik, zabál.
(Mintha azt mondtad volna, vegetáriánus vagy.)

XCat 2011.11.06. 14:53:32

@estrella negra: Igen, és?
Ne mondj ilyet vászkára, hogy zabál!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.06. 14:56:12

Rend a lelke, mind esznek.
(Besenyő István)

XCat 2011.11.06. 14:59:46

@estrella negra: Lemaradt a helyedben. Újabban kihagyok meg rosszul ragozok szavakat, sztem túl sokat nézem ezt a szart.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.06. 15:04:39

@CatMother: Szerintem meg örexel. Nem baj, alzheimeresnek is kell lenni valakinek.
(Azt hittem, csak időszakosan- ti. az étkezések közt- vagy vega.)

XCat 2011.11.06. 15:08:04

@estrella negra: Volt már olyan is. Néha, amikor kezded elfelejteni milyen a szar, meg kell kóstolni, hogy tudd, miért nem akarsz azon élni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.06. 15:09:32

Egy pillanatra felcsillant az eshetősége, hogy a fellációt is csak elméleti szinten ellenzed.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.06. 15:12:12

Nahát, milyen érdekes, erre @estrella negra: pontosan passzol, amit írtál @CatMother: .

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.06. 15:14:12

Akkor hát- kalandra fel!
(Persze, hogy tudom, mekkora tuskó vagyok, meg nem tisztelem a női nemet blablabla...)

XCat 2011.11.06. 15:17:06

@estrella negra: Nem baj, majd kiverjük belőled a tiszteletet. :)

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 15:18:12

@estrella negra: bizonyám, a női talán sokkal izgalmasabb, nem beszélve az igenekről. Többnyire.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 15:26:15

@CatMother: na peeeerszeeeee...

- Szivecském, kivigyem a szemetet? Elmsogassak? Kérsz kis pénzet ékszerre, ruhára?

- Hmmm.... talán....

XCat 2011.11.06. 15:40:53

@Rosszindulatú Vászka: ... de sokkal jobban örülnék a teljes pénztárcádnak, és az összes spórolt pénzednek, és anyád házát is eladhatnánk már, minek neki egy akkora hodály, csak még jobban elhülyül benne.
Jah és minek neked két vese? Hát egy kicsit se szeretsz?

Naugye. :)

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 16:07:01

@CatMother: ijet csak ostobenkó qrvák csinálnak, csak szólnák. Az okosok nem szokják levágni az aranytojásos tikot.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.06. 16:23:25

...a helyzet fokozódik.
*arrább áll*

XCat 2011.11.06. 16:24:23

@Rosszindulatú Vászka: Az ostobenkó kurva az, aki beleszeret egy olyan haszonállatba, amiből egyébként dögivel szaladgál. Vagy ha többnek tekinti annál, ami.
Aztán hagyja magát tönkretenni és élete végéig kihasználni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.06. 16:38:33

(nehogy valami repülő tárgy megzavarja Moldova Kádár-könyvének elmélyült élvezetében)

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 17:18:05

@CatMother: már megin terelsz meg kombinálsz. Ki beszélt itt szerelemről?

CID 2011.11.06. 18:16:04

@Rosszindulatú Vászka: "-És most hallgassuk meg a szomeliét, milyen bort ajáLl, az általunk fogyasztott fehérszalonna/vereshagyma/lágykenyér kombóhoz. Tessék!"

Valami fincsi homoki savankás bort, rizlinget, vagy kövidinkát, esetleg delavárit. A rühes macskának meg adjatok feles tejet, nehogy elfostosodjon :)

XCat 2011.11.06. 18:29:09

@CID: Anyád nincs itt.
Te meg tanuld meg a helyedet.
Hogy vászka meg estrella megtehet valamit, az egy dolog.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 18:55:35

@CatMother: mi lenne, ha eccer pár napig csak úgy kalandjelleggel kedves lennél az emberekhez? No nem mindenkihez, de legalább a közös jáccótéren. Próbáld ki, sztem jó móka lenne.

XCat 2011.11.06. 18:56:15

@Rosszindulatú Vászka: Veled például kedves vagyok. Bár egyre kevésbé értem, hogy miért.
Vagy netalántán nem úgy látod?

megamenn 2011.11.06. 19:10:25

@Rosszindulatú Vászka:
Engem a múltkor gyíkká változtatott...de már elmúlt.

XCat 2011.11.06. 19:15:22

@megamen: b+:D

Leköptem a képernyőt. Ha tönkremegy, tényleg kifizettetem veletek.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 19:17:24

@CatMother: figyi, ma nincs kedvem ehhez, tüskés sündisznórandihoz. Talán majd holnap.

XCat 2011.11.06. 19:18:59

@Rosszindulatú Vászka: Talán maradjunk abban, hogy nincs holnap, jó? Téged is rohadtul unlak.
Innentől egy vagy a többi nyomi között, osztcsókolom.

CID 2011.11.06. 19:22:37

@CatMother: Most nem igazán értelek. Miért gondolod, hogy neked ajánlottam a feles tejet ? Önkritika :)

CID 2011.11.06. 19:24:47

@CatMother: Ekézhetném édesanyádat, de nyilván, fingod nincs kit baszogatnák. :)

XCat 2011.11.06. 19:26:55

@CID: @Rosszindulatú Vászka: Csőcselék. Reménykedjetek, nemsokára megjön a többi hiéna is. Végre valaminek az élére állhattok, és valakinek érezhetitek magatokat.

ÉLJEN A PROLETÁRFORRADALOM!!!

(Barmok.)

XCat 2011.11.06. 19:35:36

@estrella negra: A legjobbkor. Épp elmegyek, és innentől megint az a langyi posvány lesz, mint eddig.

Kellemes dagonyázást.

venszivar 2011.11.06. 19:44:34

@CatMother: Szeretnék kérni egy tanácsot.
"ahhoz" a proletárforradalomhoz, nem kéne jó pár ezer Catkő? Tudsz-e olyan helyet, ahol lenne annyi, hogy jutna nekem is 3-400 db.Vagy mind az összes a forradalmároké.....? legyen?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.06. 19:51:34

@CatMother: Jajmá'! Ne légy ilyen morci.
Ki bántott?

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 20:17:38

Engem nem szeret senki csak én!

Engem nem ért meg senki csak én!

CID 2011.11.06. 20:25:41

@CatMother: 2011.11.06. 19:35:36
@estrella negra: A legjobbkor. Épp elmegyek, és innentől megint az a langyi posvány lesz, mint eddig.

Legalább, baszatlan, ocsmány picsák nélkül :)
Ágyő.....

CID 2011.11.06. 20:39:05

@Rosszindulatú Vászka:
Majd ha édesanyádat emlegeti egy ilyen frigid , baszatlan , nagyseggű picsa, akkor intsd kulturáltabb viselkedésre az embereket. Egyébként, igazad van.

megamenn 2011.11.06. 20:44:24

@CID: Szabadjon halkan és szerényen megjegyeznem, hogy a "nagyseggű picsa" erős képzavar. De megnézném :)

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 20:45:12

@megamen: osztom a kiváncsíságodat. Egy pofánlecsót magam is mekkockáztatnák :)

CID 2011.11.06. 21:04:33

@megamen: Remek. Nyílván én vagyok a hülye, de mi ezen a képzavar ?

XCat 2011.11.06. 21:05:30

@CID: Anyád egy nagypofájú, csököttlelkű, lomhaagyú, imbecil prolit gyártott le, örüljön hogy külön büntetést nem kap érted. Te meg annak, hogy nem daráltak vissza bele, mint selejtet.

Ne erőltesd, már lebuktál, mindenkinek nyilvánvaló. Legalábbis azok között, akik nem hozzád állnak közelebb egyedfejlődésileg.

@Rosszindulatú Vászka: Neked majdnem megbocsátottam. De csak majdnem. Szal ez van.

XCat 2011.11.06. 21:07:47

Na, ezt még végszónak belököm.. tisztában vagytok vele, hogy itt ugyanolyan marakodás megy, mint a VV5 kiszavazósújába? Ezen röhögök 10 perce.

megamenn 2011.11.06. 21:14:49

@CID: Na jó, úgy látom az előző hozzászólásommal nem sikerült oldanom a feszültséget...akkor itt van egy kurvaszar vicc:

Két szőke nő utazik a vonatfülkében.
Velük szemben ül egy őszes szakállas férfi. Egyik szőke
- Te, ez nem István a király?
Másik szőke
Hülye vagy, az ezer éve meghalt!
Kis idő múlva belép egy férfi a fülkébe.
- Hello István! Hogy vagy? Ezer éve nem láttalak.
Erre a szőke
- Na, ki a hülye?

CID 2011.11.06. 21:16:04

@CatMother: Anyád neked van, te ocsmány dög. Az ilyen rühes szukákat még az oroszlán is sírva eszi meg :)

CID 2011.11.06. 21:25:32

@megamen:
Ez tényleg szar. István vagyok és szőke.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 21:32:47

@megamen:

- Mit is mondott, doktorúr? Mi van nekem? Darázsderékpók?
- Dehogy, méhnyakrák.

CID 2011.11.06. 21:42:37

@Rosszindulatú Vászka:
Ez jó vicc. Édesanyád még él ? :)

venszivar 2011.11.06. 21:56:41

@CatMother: én, megtért bárány.....kérdeztem tőled valamit, de nem érdekellek, csak hadonászol, vagdalkozol. tán agyhártya gyulladás ?
veszettség....!

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 22:09:10

@CID: harcinyávogás. Ojan szívkitépés és torokátharapás előtti fenyegető hang :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.06. 22:19:49

Szerintem nem elegáns dolog egymás anyját előhozni sem a virtuális-, sem a való világban.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 22:23:54

@CID: salynálom, hogy összetöröm a szíved, de Anyám férjnél van.

CID 2011.11.06. 22:34:11

@estrella negra: Igen.
@Rosszindulatú Vászka: Örülj neki. Egyébként, nem a családi állapotára voltam kíváncsi. És, apád a férje ?

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 22:44:12

@CID: nos, ami azt illeti, tudom ez különösnek hathat és ezt néha nekem is nehéz feldolgoznom, de igen. Vagy legalábis ő ezt állítja és nincs okom kételkedni a szavában.

CID 2011.11.06. 23:03:34

@Rosszindulatú Vászka: Én is furcsállanám, ha apám negra lenne :) De legalább te megértő vagy.
@atpijkamo: Tessék, neked javallom a feles tejet, és más anyázik.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 23:07:25

@CID: most mi baj a feketékkel? Mi?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.06. 23:08:30

@CID: Te még idegesítő is vagy ezzel az anyázással. Többet várok tőled.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.06. 23:10:57

Apám japán, anyám kínai. ... Én meg alig látok.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 23:13:19

Anya csak egy van. Montam neki, mikor kiküldött a spájzba két üveg ugorkáétr.

CID 2011.11.06. 23:16:06

@Rosszindulatú Vászka: Kávéval semmi. Egyébként meg bocsi.
@atpijkamo: Az a kövér macska kezdte :)
Kínaiakkal vigyázni kell a macskáknak.
Pászka : Lehet az eredeti avatarod vén buzis volt, de az akkor is szimpibb volt :)

CID 2011.11.06. 23:17:26

@Rosszindulatú Vászka:
És, ugorka helyett oroszokat találtál ?
Megszívatott édesanyád :)

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 23:17:47

@CID: ez egy igen igen kemény kemény világ.

Nomeg az is ott van. És lesz még rosszabb is.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.06. 23:21:10

@CID: "Az a kövér macska kezdte"

Visszaütött?

Azt hiszed, megyek visszaolvasni, ki kezdte? Kinemszarjale. Ha nem hagyjátok abba, itt hagylak titeket.

Mondjátok el inkább, mi történt veletek az egynapos hétvégén!

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 23:30:47

@atpijkamo: Baltazár nem alkuszik! Baltazár inkább meghal!

CID 2011.11.06. 23:36:30

@atpijkamo: Inkább ne menj, inkább én megyek, s legalább pászkának is igaza lesz. Az a rühes meg nézze a VV5-öt :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.06. 23:37:36

@Rosszindulatú Vászka: Na, ehhez nyilván egy könyvtárnyi irodalmat, vagy húsz év tévét kéne végignézni, hogy tudjam, miről van szó.

Volt egy Baltazár professzor rajzfilmfigura néhány évtizeddel ezelőtt, de az nem szokott volt a halállal foglalkozni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.06. 23:38:38

@CID: "a VV5-öt"

Hú, már ott tartanak? A jubileumi VV10-et megnézem majd.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 23:48:09

@atpijkamo: Veszprémi Linda.

@CID: ne hisztizz! Amúgy nekem nem ojan fontos, hogy igazam legyen.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.06. 23:51:48

@Rosszindulatú Vászka: A Lindában hol volt Baltazár? Bár lehetett, én csak a jííííh!-re emlékszem. Meg még néhány töredékre.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.06. 23:54:54

@atpijkamo: egy szerep volt, amit Linda apja jáccott és ezek voltak az utolsó szavai, mielőtt lefejezik.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.06. 23:57:16

@Rosszindulatú Vászka: Ennél azért ártatlanabb sorozatra emlékszem, vér nem nagyon folyt.

CID 2011.11.06. 23:59:22

@Rosszindulatú Vászka:
Pészak ott Béla volt, de sokszor.
Asszonypajtás imádja a Bééélát.
És nem hisztizek, csak rühellem ha egy mocsok ribanc, édesanyámat a fasszopó szájára veszi. Itt azért ez nem volt szokás. Azzal meg ne gyere, hogy ez a kövér macska olyan amilyen. Dögöljön meg.

CID 2011.11.07. 00:17:44

@Rosszindulatú Vászka:
Na, az legalább egy bájos dromedár volt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.07. 00:19:40

@CID: Nem szívesen mondom, de az avatarod pont megfelelő.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.07. 00:29:22

Uraim!

Őrizzük meg a méltóságunkat.

CID 2011.11.07. 07:33:40

@atpijkamo: Ugyi milyen szép ? Ha felnősz és rendesen elfogyasztod a reggeli egeredet, lehet neked is ilyen szép lesz:-)

Rosszindulatú Vászka 2011.11.07. 07:56:59

Mijaúúúúúúúúúúúúú!

Rosszindulatú Vászka 2011.11.07. 08:05:16

@estrella negra: te figyi, csak úgy barátilag, de télleg, ha hiányzik a dolog neked, én szívesen összerúgdoslak kicsit :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.07. 08:19:19

igza én csak egérféle vagyok, de talán nem köptök le.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.07. 08:29:29

Meg eztet már úgy mexoktam.
Jó, hát néha karmol, ésakkormivan?

England win The Ashes! 2011.11.07. 08:44:38

@Rosszindulatú Vászka: Utolsóóó szavai? Egész pontosan ez volt az összes szövege. :)

Rosszindulatú Vászka 2011.11.07. 09:02:44

@estrella negra: ha ijehn bunkó vagy, hogy visszaücc, akkor inkább nem is vrexek veled, maraggy magadnak :)

@Dr Jozef Vengloš: de micsoda hatalmas, nagy szavak!

A hősiesség és bátorság meg ijen mifenék nem sújra, vagy hosszra értékeződnek!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.07. 09:13:54

Rettentő álmos vagyok, és nem tudlak benneteket követni. Nagyon feltudna dobni, ha lenne valami jó kis zaftos új story a homáron.
Kivel kell lefeküdni érte?

Rosszindulatú Vászka 2011.11.07. 09:17:08

@batgirl: túl magas lapda, kénytelen vagyok Pandát rikoltan külömbe is!

England win The Ashes! 2011.11.07. 09:20:28

@Rosszindulatú Vászka: Az előző szemüveg jobb volt. Az, amelyik Jaruzelski tábornokéra emlékeztet.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.07. 09:21:27

@Rosszindulatú Vászka: Annak is szántam, csak fel akartam dobni egy kicsit a hangulatot. Mert tényleg álmos vagyok.
Amúgy meg csak viccelek. Posztért senkivel nem fekszem le. Na jó, azért attól függ kijaza a posztoló. Mert ha esetleg valamilyen jóképű filmszinész( senki nem jut eszembe most, a francba) akkor azért meggondolom.

England win The Ashes! 2011.11.07. 09:32:47

@batgirl: (És egy zseniális átkötéssel hősünk ismét rátereli a közösséget a cseh(szlovák) filmművészet tematikájának ösvényére...)

Vlastimil Brodský?
Rudolf Hrušínský st.?
Milan Lasica?
Július Satinský
Bolek Polívka?

Rosszindulatú Vászka 2011.11.07. 09:42:05

@Pávor Jál: köcce, majd szólok, ha megdöglöttem.

@batgirl: küggyél fényképet magadról, frisset, meg pucérot és ha a szimpátiám fokozódik, annyi poszt csinálok neked a blogomba, hogy csak na!

Én nem viccolok.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.07. 09:44:41

@Rosszindulatú Vászka:
"Tu deviens responsable pour toujours de ce que tu as apprivoisé."

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.07. 09:46:06

@Dr Jozef Vengloš: Na. Megnézetm őket a gugliban. Rondább szinészeket, ritkán találni. És közben arra is rájöttem, hogy nem ismerem egyiket sem. Nem lehetek így sikeres ember. Bevallom, hogy nem ismerem a cseh(szlovák)filmművészetet. Egy két filmet láttam, de nagyon képzetlen vagyok. Pl.Az én kisfalum, Sörgyári cap.., Kórház a város szélén. Azt hiszem más nem vót.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.07. 09:48:53

@Rosszindulatú Vászka: szimpátiád növekedése, csak kép nélkül lehetséges. Kép nélkül mondhatom, hogy jó nő vagyok:)Nem kell lerántani a leplet. Nem
lehull a lepella.

Rosszindulatú Vászka 2011.11.07. 09:49:18

@estrella negra: egy haverom szerint ez egy pedifil könyv, úgyhogy náluk tiltva van a gyerekei elől. Érdekes meglátás, de van benne valami.

England win The Ashes! 2011.11.07. 09:58:26

@batgirl: Nana, Lasica fiatal korában deli legény volt ám!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.07. 10:00:19

@Rosszindulatú Vászka: Mitől lenne pedofil? Egyes emberek számára nehéz elképzelni, hogy a felnőtt anélkül tud egy gyerekre ránézni, hogy ne mocskos gondolatok járjanak az eszébe????

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.07. 10:01:37

@Dr Jozef Vengloš: mindjárt megnézem még egyszer:) kicsit segíthetnél, miben láthattam őt?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.07. 10:07:36

@Rosszindulatú Vászka: de menjünk egy kicsit arrébb, és lássuk más szemszögből.
A könyvírója, lezuhan a sivatagban, találkozik egy beduin gyerekkel, akit megront, (kígyó)megöli, és elássa, ruhástul. Mire a beduinok kérdőre vonják, erre ő kitalál egy mesét, ami később világhírű lett.

England win The Ashes! 2011.11.07. 10:08:27

@batgirl: Őfelsége pincére voltam (mármint nem én, ez a film címe).

Ezenkívül kevés filmje van, inkább tévéjátékokban és színházi produkciókban szerepel(t).

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.11.07. 10:25:09

Miért nem utaztak el a fentebbi alacsony röptű anyázók a Best Reisenel?

@batgirl: csak hogy teljes legyen az identitászavarod: semmi közöd az egérfélékhez, rovarevőként a (Kis) vakond és az itt néha szuszogó Sün a legközelebbi rokonaid, meg a cickány (utóbbi szintén rovarevő és nem parazita, nem tévesztendő össze a Gyurcsánnyal).

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.07. 10:30:17

új poszt van!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.07. 10:30:58

@CID: "Ugyi milyen szép ?"

Hát az relatív.

Szarazkoro 2011.11.07. 14:01:34

@CatMother: Most nem találom azt a kedves válaszodat, de hadd reagáljak itt: nem is számítottam másra tőled. Ez a reagálás téged jellemez és eléggé gáz vagy. (keress 1 jó pszihiátert ha már eljutottál odáig h beismered/felismered a problémád) Felőlem káromkodhatsz ahogy akarsz, nem megyek le a szintedre. Csak téged jellemez.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.07. 14:17:32

Ha beledöglök, 'se szólalok meg.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.07. 14:21:01

@batgirl:
"...sej, haj, denevér, biciklizik az egér..."

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.07. 15:27:26

Van egy olyan sanda gyanúm,
hogy a tettes Gyanta Samu.
(Oszt mé'?)

CID 2011.11.07. 21:05:29

@atpijkamo:
Áhhh, nem értem mi a bajod egy egészséges macskafogsorral ?
Bár, nem is a brit rövidszőrűvel reklámozott szart eszi, az már igaz :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.07. 21:23:43

@CID: Kicsit nagyok a szemfogak. Olyan agresszív kép. Nincs vele problémám, olyan, mint a hozászólásaid.

CID 2011.11.08. 07:50:40

@atpijkamo: Szerintem bájos mosoly, bár némileg elfogult vagyok, én macskám :-)
süti beállítások módosítása