Tékozló Homár

Szülinapgyilkolás az ElevenParkban

2011.11.17. 13:01 | jackyll | komment

Ízetlen Monty Python-jelenetbe fordult Editék szülinapi zsúrja az ElevenParkban. A 4-re kért tortáról félóránként kiderült, hogy nincs se epres, se feketeerdő, hogy aztán a megvadult gyerekeknek n6-kor szilvatortával tömjék be a száját. Előtte még érkezett felajánlás torta helyett egy zacskó gumicukorról, a végén pedig két éves belépőt akartak adni kárpótlásul, de sajnos azt már nem tudnák hasznosítani.

8 éves kislányom szülinapi partiját egy nagy, mozgékony gyerek számára készült csarnokban tartottuk. Fenntartásaim voltak, sőt, megpróbáltam lebeszélni a gyereket, de ő erre vágyott. A napi több ezer látogatót vonzó komplexumba saját tortát bevinni nem lehet. Nelli málnást szeretett volna, amit sajna nem tartanak, így köztes megoldásként eprest rendeltünk előre, meg egy csokist a fiúknak. 4-re kértük asztalhoz a tortákat gyertyával, tűzijátékkal, ahogy kell.

A gyerekek tűkön ülve várták. 1/4 5-kor még semmi, gondoltam, szólok. Ajjajj, még sincs epres, kéztördelés, bocsánatkérés, hoznak helyette fekete erdőt. Nelli kissé szomorúan, de rugalmasan beletörődve azzal vigasztalta magát, abban legalább van meggy. Közben a gyerekek szanaszét spricceltek, de fél 5 után 5 perccel sikeresen visszacsalogattam őket az asztalhoz. Torta sehol. Kissé morcosan, de finoman újra érdeklődtem. Nagyon sajnálják, mondta egy zöld pólós alkalmazott, de fekete erdő torta sincs. Hm...

Akkor milyen van, kérdeztem, és erősen kellett fegyelmeznem magam, hogy ne borítsam rá az asztalt. A zöld pólós látta, hogy az anyuka kezd kiakadni, ezért legalább ötször elmondta, hogy sajnálja a dolgot és felajánlott egy az 1 zacskó gumicukrot (!) - nyilván ellensúlyozandó... a mit is? Az elfuserált szülinapot? A minket ért erkölcsi kárt? Mindegy. Hagyjuk a cukrot, hozzon ki két akármilyen tortát. Legalább a gyertya legyen elfújva. Szilvás? Jó, legyen. OK, mondta szintén mosollyal. Majd 5-kor. Miért nem most, tettem fel a butuska kérdést, mire közölte velem, hogy a torta még olvad.

Legszívesebben kisbaltával aprítottam volna fel a helyet, de türtőztettem magam, inkább a gyerekem szülinapját igyekeztem menteni. 1/4 6-kor jött a torta. Kiolvadt. A mosoly meg leolvadt. Nelli meglátta a csóró sütit és zokogásban tört ki. Mert még csak nem is fekete erdő volt. Ugyebár. "Nem kell, vidd el anya, utálom a szülinapomat!" Drámai percek, elkeseredett sírás. Egyetlen gyereknek, de szülőnek sem kívánom ami következett. Akkor bedurvultam. Hogy betömjék a számat és végre hallgassak el, a leleményes cég felajánlott két darab éves belépőt korlátlan látogatással. Nem is értette a munkatárs, miért nem fogadom el, hiszen darabja 22 ezer forint... Isten őrizz, hogy még egyszer betegyük a lábunkat arra a borzalmas helyre!

Arra azért kíváncsi lennék, hogy naponta vajon hány csalódott vendéget próbálnak lekenyerezni. Az én tippem az, hogy egész raktárkészletük lehet gumicukorból. Gratulálok, Elevenpark!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.17. 13:05:22

Szerencsére, amikor az én gyerekeim kicsik voltak., szegények voltunk. Szülinapi torta otthon, pár családtaggal. Látom ez már kiment a divatból.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.17. 13:08:16

@Di622: én meg első voltam, beeeeeeee, és én is elolvastam, beeeeeeeee

XCat 2011.11.17. 13:09:10

Anyuka esetleg fogta volna a kölyköket, és elvitte volna egy tetszőleges cukrászdába, ahol 60 féle torta van?

Ennyi ésszel minek szaporodik a posztoló?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2011.11.17. 13:12:48

@batgirl: @CatMother:
A gyerek (tudjátok, akinek a szülinapja volt) kedvére akart tenni. Gyerek gyíkja (eleven park, nekem a xaros mcDönci volt a kívánságom) miatt még nem kéne atbaxni a megrendelőt.
És, igen. Egy nyolcévesnek is presztizsvesztés elkullogni a bulihelyszínről és közölni a többiekkel, hogy nyista torta.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.11.17. 13:13:32

Még szerencse, hogy az Aldiban ilyen nem fordulhat elő.

Agyalap 2011.11.17. 13:14:58

@CatMother: Mert a cukászdában nem mászhatnak fel a gyerekek az asztalra...
Ennyi ésszel miért szólsz be rögtön?

XCat 2011.11.17. 13:17:31

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Ha anyuka nem lenne hülye, akkor nem lenne presztizsveszteség.
Dühöngés helyett lehetett volna mosolyogni, és közölni a gyerekkel, hogy na akkor most jól bosszút állunk a világon, elmegyünk innen, megkapod a legszebb tortát, aztán megyünk a mekibe meg a plázába játékokat vásárolni.

Innentől nuku presztizsveszteség. Mondjuk szerintem önmagában gáz, hogy 1 porontynak van születésnapja, de a többi is kapjon már külön tortát.
Ha egy napon szülte mindet anyuka, akkor nem szóltam.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.11.17. 13:18:09

"Legszívesebben kisbaltával aprítottam volna fel a helyet, de türtőztettem magam, inkább a gyerekem szülinapját igyekeztem menteni." Pedig biztos emlékezetes szülinap lett volna...
@batgirl: Mán kiment,de jobb vót az. Régi szép idők... :(
@CatMother: Nemtom megvan-e neked az a jelenet,amikor a szülő elviszi a -kurvára elkényeztetett- gyereket a cukrászdába, és az ott veri magát, meg hisztizik ,mert nem tud dönteni,meg variál

XCat 2011.11.17. 13:19:15

@Agyalap: Gyerek ne másszon az asztalra. Gyerek üljön nyugodtan, legyen szépen felöltöztetve, és mondjon aranyos dolgokat. Legyen szép gyerek, és játsszon szépen.

Ne fába szorult féreg módjára visító, irányíthatatlan kis vadállat, ami a dolgok tönkretételében éli ki magát. Törnizúzni otthon kell.

Taurusz 2011.11.17. 13:20:22

"Fenntartásaim voltak, sőt, megpróbáltam lebeszélni a gyereket, de ő erre vágyott." Őőőő.. és azt is meghatározta, hogy mit vehetsz fel a szülinapja alkalmából? Vagy hogy mikor van wc szünet? Azért lennél te szülő, hogy több eszed legyen, nem? Vagy ha születésnapja van, akkor egész nap ehet csokit, aztán este meg lesz valahogy? Csatlakozom @CatMother: hozzászólásához. "Ennyi ésszel minek szaporodik a posztoló? "

XCat 2011.11.17. 13:20:29

@Horváth Lajos: Nincs. Én szerettem három féle sütit, a meggyeskockát meg nemtudommit, és mindig megkaptam mind a hármat. A többi meg nem érdekelt.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2011.11.17. 13:20:45

@CatMother: Hehe. Az összes meghívott kölyök eszi a tortám morzsáit (ugye csak 1 van bármennyi vendég jött is el) én meg átkozom a blog.hu-t, ahol anyu spórolni tanul.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.11.17. 13:22:25

"Közben a gyerekek szanaszét spricceltek"

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2011.11.17. 13:22:26

@Taurusz: Nem lehet évente egyetlen napja agyereknek? Egyetlen egy sem? Ajaj.

malacmalac 2011.11.17. 13:23:43

@Agyalap: siman van szerintem cukraszda, ahol a torpek szulinapjat orommel rendezik meg, es meg az asztalra is felmaszhatnak.
Amugy meg nem ertem, miert nem otthon rendezett zsurt inkabb a gyerkocnek, de ez az o rossz dontese volt csak. A torta mizerieara meg az a megoldas, hogy hozom a tortat, es fizetek kulon erte, hogy azt szolgaljak fel. Mindenki jol jar, es csittvan.

XCat 2011.11.17. 13:26:54

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Nem spórolás kérdése, a születésnap szimbóluma a torta.
Ha nekem van születésnapom, akkor nekem van tortám. Ha 120 gyereket hívok, csináltatok egy négykilométeres fatörzs tortát, de egyet. Különben milyen gyerek az, aki önmaga felzabál egy teljes tortát?

Taurusz 2011.11.17. 13:28:48

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Persze hogy lehet, kell is, de több mint egy. (Születésnap, névnap, karácsony, gyereknap...) De hogy a szülő teljesen körbeugráljon egy gyereket csak azért mert nincs jobb dolga.... na azokból a gyerekekből lesznek az elkényeztetett egyedek. (Hogy finoman fogalmazzak) És itt a szaporodásnál nem a szülőt hülyézem a le, a gyereket sajnálom.

vendriner aladár 2011.11.17. 13:29:27

Mondanám, hogy szard össze a küszöbüket, de vulgárisnak nyilvánítanának, tehát nem mondom és egyébként is a furkótorta nem divat. Persze egy szál gyertyát ha teszel bele attól szebb lesz.

XCat 2011.11.17. 13:31:30

@vendriner aladár: Miért, a fagyasztóból kiáztatott szottyadt mirelit szar az divat? :)

serfecs (törölt) 2011.11.17. 13:31:30

@CatMother: na ne butáskodj már! Attól még az osztálytársai, barátai előtt ez csúnya égés. Mondjuk én a belépőt elfogadtam volna, féláron továbbadtam volna és a pénzből megvigasztaltam volna a gyerekemet egy másik, igazi bulival.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.11.17. 13:35:07

Milyen anya az, aki nem képes még egy málnatortát sem sütni a gyerekének?

István egykori szeretett gk. káplánunk (ma már professzor) nem kicsit elfoglalt tüdőgyógyász orvos felesége, Vera, amikor úgy ért haza, hogy tele volt az iroda lánglelkű (és nem kevésbé tűzbelű) diákokkal, nemcsak a férjének és az évek alatt háromig szaporodó számú gyerekeiknek készített meleg vacsorát, hanem nekünk is rittyentett fél óra alatt egy gyümölcstortát. Öt perc a piskóta felverése, húsz percig sült, addig kiolvasztott egy adag mirelit gyümölcsöt, vagy kibontott egy befőttesüveget, főzött egy olyan ízű vagy kontrasztos pudingot, a gyümölcs levével főzött egy kis tortazselét. A kisült, még meleg piskótalapra rálöttyintette a pudingot, beleszórta a gyümölcsöt és ráborította a zselét. Vagy 5 percre rányitotta az ablakot, utána már szeletelte is. Mindig nagyon finom volt.

Gyertyát soha nem tett bele, mi viszont soha nem fizettünk érte. No de az István főnökének a legfőbb főnöke....

XCat 2011.11.17. 13:35:55

@Panni75: A gyerek úgy viselkedik, ahogy a szüleitől látta. Többnyire, én pl. sosem csináltam, de ez most mindegy.

Azzal hogy anyuci felbaszta magát, a következőt mondta a kölyöknek; 1. ha egy szolgáltató elkúr valamit, azért legyél dühös.

2. tehetetlenül nézd végig, ahogy még jobban elkúrja a helyzetet

3. szánakozzál, legyél zavarban, tedd tönkre a szülinap élményét

4. Mivel ott és akkor nem tudtad kezelni a helyzetet, utólag próbálj meg az interneten önigazolást koldulni, hogy nem is te voltál a hülye.

Márpedig de.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.17. 13:37:54

@CatMother: @batgirl:
Manapság -sajnos- nem ilyen a szülinap. Erős külső nyomás van a gyerekeken, ezért ő is olyat szeretne, mint a másiknak volt/van/lesz. Elmész velük egy játszóházba, és látják, hogy itt lehet szülinapozni is. Elmész egy kalandparkba, és ott látják. Jólmenő Józsi gyereke meghívja az egész ovis csoportot akárhová, és ebből a gyereknek az jön le, hogy ilyen is van. Persze magyarázod, küzdesz, de ez csak egy darabig megy, utána számolsz egy költség-haszon (önmagad szembeköpése - gyerek elgedettsége) arányt, és belegyezel. És kicsit örülsz is, hogy nem kell tíz kritikus szülő előtt rendet raknod és takarítanod, bepréselni húsz embert a 65 négyzetméterre, majd tíz kismérteű vadember után újra takarítani. Enyémeknek volt már múzeumban, vadasparkban, kalandparkban szülinapja, és most jön az a k...va játszóház, ami ellen három évig küzdöttünk, de most kapituláltunk. Hál' istennek, a mekdonálc legalább fel sem merült.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.17. 13:39:19

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Értem én, nem kell magyarázni. Csak annyit mondtam, hogy régen nem volt ilyen probléma. Anyuci sütött tortát, vagy vett, olyat amilyet a kölyök szeret, mert ez az ő napja, és ő kap ajándékot, mert az az ő napja, esetleg még szóba jöhetett, az a program is, hogy anyucival egyes egyedül olyan programot csinálhatott (mozi, mcdonald, stb..) amilyet akart, mert az az ő napja. A gyerekeim a mai napig emlegetik, hoyg mennyire klassz volt.
Szóval, hidd el, tudom milyen a gyerek szülinapja.

vendriner aladár 2011.11.17. 13:39:39

@CatMother: Lássuk csak nálunk nem, de Ámerikában az, de mint tudjuk itt is kezd minden újvilági dolog meghonosodni, remélem a cukrászdák nem szoknak rá erre.

.lll. 2011.11.17. 13:42:15

@Csokis:

így igaz.

az adott helyen 2500ft/gyerek a szülinapos ár,hétköznap!

Büszke_troll 2011.11.17. 13:44:41

@CatMother: "mozgékony gyerek számára készült csarnokban tartottuk. Fenntartásaim voltak, sőt, megpróbáltam lebeszélni a gyereket, de ő erre vágyott."

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.17. 13:45:07

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ott a baj, hogy megsütötte / máshol megvette volna, de mint írja, a "komplexumba saját tortát bevinni nem lehet". Persze lehet azt mondani, hogy itt fordultam volna ki, de anya legyen a talpán, aki megsüti a tortát, meg a sütiket a családi szülinapra (szűk család nagyszülőkkel), aztán megsüti az iskolai "bevivős" süteményt (esetleg a hittanos csoporttal súlyosbítva), aztán még süt a babazsúrra is. Enyém nejem ippeg ilyen, meg a csajszik is élvezik, hogy gyurkálhatnak, és tényleg jók kókuszgolyó formázásban, meg vaníliás kifli sündörgetésben, tehát valós a segítségük (éljen az ovi!), de el tudom képzelni, hogy nem mindenki harci ősanya típus. Igazából a mostani helyen mi is megrendeltük volna a helyi tortát, ha nem csak egyféle lett volna, de így inkább sütünk.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.11.17. 13:45:14

nem az a baj, hogy ilyen helyen rendez szülinapot az anyuci, hanem az, hogy egy nyolcéves gyerek nem érti meg azt, hogy :

"Figyelj kispicifülesaranymókuskám, ezek a csúnya bácsik elbaszták a tortádat, majd később jön, nem epres, hanem faszomtuggyamilyen. Addig menjetek jáccani, majd szólok ha tápolás van:"

nem akarok példálózni, de az én kölykem ötévesen megértette hogy miért otthon tartom a szülinapját.... ja, hogy nincs a segge kinyalva tejjesen és próbálok értelmet cseppenteni a fejébe, hogy ne egy elkényeztetett kismajmot tartsak otthon? az ugye más...

Harlequin 2011.11.17. 13:46:08

Legközelebb vigye a mekibe.

XCat 2011.11.17. 13:47:30

@Csokis: Hát a franc tudja. Mesélnek nekem is mindenfélét, hogy a 15éves kispicsát kiutálják az osztálytársai ha nem a legújabb ájfonnyal capplat be iskolába, meg ilyenek, de akkor is gátat kéne ennek szabni.

Hogy mivel meg hogy, azt nem tudom. Iskolába mégiscsak járatni kellene őket. De mondjuk visszahozhatnák ott is a régi rendszert.

Egyenruha, órán nem eszünk, nem hordunk be egy műszaki boltot, nem mászkálunk pisilni, stb.

Büszke_troll 2011.11.17. 13:48:19

Akik itt osztják az észt, fogadok életükben nem szerveztek és vezényeltek le kiskorúaknak szülinapot.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.17. 13:48:59

@CatMother: Nem divat, szokás. És ha beleolvasol pár gasztro blogba, meg fórumba, akkor kiderül, hogy a legelitebb helyek kivételével mindenhol ez van. (Néha még ott is.) Persze, a leveles-hájas tészta, meg a pogácsa nem sütés után fagyasztott, de a "rendes" süti szinte mindenhol.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.17. 13:49:13

@Csokis: EZt is értem, még ha nem is értem meg. Van a családban is olyan gyerek, akinek a szülinapját háromszor ünnepelik meg.
1. a bő család,-ebéd, torta, ajándék , ja és persze éneklés. (happy birt...)
2. szomszédok, program ugyan az,
3. A gyerek iskolatársai, barátai
Ez régen így volt.
Mostanában viszont a 3. pont így változott:
Bowling terem kibérlése, torta, pizza ott.
Még csak 14 éves a kölyök.
Meglátásom szerint a 18-dik szülinapjára a Sándor palota lesz kibérelve. Ha még sem, akkor csak azért nem , mert messze van tőlük.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.17. 13:49:52

"a leleményes cég felajánlott két darab éves belépőt korlátlan látogatással"

LOL :D

A gyerek kicsit nem elkényeztetett? :D

A cég mondjuk attól még szarhat sünt, mert előre tudták mi kell, mikorra, és szarták le...

XCat 2011.11.17. 13:50:24

@vendriner aladár: Már rászoktak. Én ennél a posztnál jöttem rá, mit érzek a feketeerdő tortán. :D

Megoldás 1.; sütök én tortát.
Megoldás kettő; amikor 850 forintot akarok/tudok adni egy szelet tortáért, elmegyek egy rendes cukrászdába.
3. Nem eszek tortát.

@Büszke_troll: A mozgékony gyerek újabban hiperaktívat jelent. De akkor sem értem, miért nem lehetett őket elvinni oda tombolni, utána máshova menni tápoltatni.

Büszke_troll 2011.11.17. 13:50:32

@akiazsiráfotszereti:
Mert esetleg létezik olyan, hogy négyen 52 nm-en laknak, oda még pár barátját is meghívni életveszély.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.17. 13:51:37

@CatMother: Régen nem volt műszaki bolt, amit be kellett volna hordani.

Amúgy engem is hülyének néztek sokszor, illetve még felsőktatásba járó koromban is annak néztek, mert nem voltak csillivilli cuccaim. Nabassz, hol nem szartam le? :D Ezzel leginkább magukat minősítették, akik így álltak hozzá.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.11.17. 13:51:54

@Horváth Lajos: igen, az Aldiban szokás spriccelni. De csak zárás után. A mosolygós pénztároslányokkal.

Amúgy meg:
spriccparti.atw.hu/

mondjuk én nem merem megnyitni ezt az oldalt, mert félek, hogy a pokolra jutok (ott nincs Aldi, csak Lidl).

XCat 2011.11.17. 13:51:59

@Csokis: Nem olvasok ilyet.. .de ez akkor is helytelen. :)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.17. 13:52:23

@CatMother: Az egyenruhának én is örülnék, kicsit irigykedem is a szomszédos egyházi sulira: farmer köpenyük van a gyerekeknek, amire fel van hímezve vagy varrva a suli címere. Jópofa is, strapabíró is, egységes is.
Azt hiszem, a suli választásakor részben el is dől a dolog, csak egy hatévesnél még nem gondol erre az ember. Mi is csak utólag jövünk rá, hogy lehet, hogy jól jártunk azzal, hogy nem a helyi, elit táltosképzőbe adtuk a gyereket, hanem a zenei általánosba, ami újgazdagéknál nem menő.

Büszke_troll 2011.11.17. 13:52:27

@CatMother:
Faszt hiperaktívak, nem próbáltál még normális egytucat gyereket felügyelni, azért mondasz ilyen balgaságot.

Nem az a normális gyerek, akit örömmel fogad az érdi állatorvos.

XCat 2011.11.17. 13:53:55

@Csokis: Táltosképző? :DDD Nebaszdmeg, már kölyköknek is van olyan?

XCat 2011.11.17. 13:55:24

@Büszke_troll: Elmondtam milyen a normális gyerek. Felfogja mit mondanak neki, és képes épeszűen viselkedni különösen ott, ahol mások is jelen vannak. Nem ordít, nem őrjöng, nem tesz tönkre semmit.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.11.17. 13:55:42

@Büszke_troll: ez hogy jön az én hsz-hoz? montam, nem aza baj, hogy oda rendezi, hanem az, hogy a csemete nem érti meg azt ami történt. miért nem? mert a szülő nem magyarázza el neki.

amúgy a legjobb szülinapokat a jáccótéren töltöttük. feljött a siserehad ( 57 négyzetméter volt, ha érdekel...) felzabáltuk a tortát a szőnyegen ülve, aztán ki a jáccótérre.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.17. 13:56:17

@batgirl: Nálunk a szomszédok rész kimarad, illetve a családi az mi, meg a nagyszülők, de egyébként így megy. Nem ereszthetem össze (sem kedvem, sem helyem nincs rá) a 74-76 éves nagyszülőket egy csapat sivító iszonyúsággal. Illetve idén a szomszéd néni -aki a lakás tulajunk mamája- kérte, hogy vegyek egy tortát, és azt nála együk meg. Neki már a dédunokái is laklik, hát örül, hogy kölök van a közelben. De azért ez -talán- nem ugyanaz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.17. 13:56:47

@Csokis: Újgazdagék kit érdekelnek? A pénzzel nem jár sem ízlés, sem ész.

XCat 2011.11.17. 13:56:59

@Büszke_troll: Mondjuk ehhez az kéne, hogy ne alkoholista, bagós, gyógyszerfüggő hülye kurvákból bújjanak ki, jobbik esetben fattyúként (létezik még ez, vagy már divatba jött és trendi?), hanem rendesen neveljék őket.

KecskeDotyi 2011.11.17. 13:57:13

Nekem az életben nem volt zsúrom, oszt' mégis felnőttem valahogy...

Sütit az anyukám sütött, mindegy milyen ízű, ha ő csinálja, akkor rossz nem lehet.

És még áltsulis koromban az volt a nagy dolog, h a bátyám elvitt a mekibe és ehettem egy hepi mílt, amit meg se bírtam enni teljesen.

Most meg a bátyám a lánya 2 éves szülinapjára 15ezres tortát rendelt. Mondom he? Mi lesz a 10-ik szülinapján? Kocsi? 12-en meg lakás?

bekbórd! 2011.11.17. 13:57:17

ezek kurvára fölkészültek a babazsúrra, ha a kért időpontban kezdték keresgélni, hogy van-e egyáltalán a kért tortából. a végén, meg úgy látszik, csak egy szilvást találtak a mélyhűtő jegébe fagyva.

Büszke_troll 2011.11.17. 13:58:19

@akiazsiráfotszereti: "nem akarok példálózni, de az én kölykem ötévesen megértette hogy miért otthon tartom a szülinapját...."

Erre.
Egyébként 5 évesen még megérti. Majd 10 évesen nem. :)

XCat 2011.11.17. 13:59:11

@ColT: Hosszú távon elvileg igen... Mondjuk az nem 50 év.

@KecskeDotyi: Akkoriban a meki sem az volt, mint most. Pl a narancslé rendes narancsból volt.
Én meg kiakadtam kűfődön amikor bementünk, hogy mi ez a műlötty szar, mert ott már előbbre tartottak. :))

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.17. 13:59:20

@ColT: Igen, csak 10-15 évet elküzdesz a gyerekeddel, amíg erre ő is rájön. És mi még csak az elején járunk...

Hannibel 2011.11.17. 13:59:38

@CatMother: szerintem nem az iskolában kéne nevelni a gyereket,a szülőnek kellene nevelnie saját kölkét,iskolában tanítani kell,nem nevelni.A gyerek a felnőttektől tanul,azt adja vissza iskolában amit otthon látott,illetve tv-be barátaitól stb...Ha a szülők kordában tudnák tartani gyerekeiket,nem lenne az hogy kiutálják azt akinek normális a szülője és nem vesz neki alapsuli 3-adikos korában ájfónt

Büszke_troll 2011.11.17. 14:01:04

@CatMother:
A gyerekek többsége nem "lkoholista, bagós, gyógyszerfüggő hülye kurvákból bújjanak ki" te idióta. Mosd ki a szádat legközelebb, ha ilyeneket írsz.

Persze az is lehet igazad van, nem tudhatom mit látsz a saját környezetedben.

KecskeDotyi 2011.11.17. 14:02:22

@Csokis: Gyereknek azt mondod, h NEM, és problem solved. Nekiáll hisztizni? Fogod és megmosd az arcát hideg vízzel (nem teszed hideg zuhany alá, mert beteg lesz) és tádámm....

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.11.17. 14:03:11

@Csokis: @akiazsiráfotszereti: @Harlequin: @Büszke_troll:
Öt gyerekünkből már csak egy "kiskorú", mindegyiknek mindig volt szülinapi bulija, és mindegyiket meg is hívták a többiek viszont - ami ugyebár egyfajta indikátor-paraméter. Flancos elit-óvodába és kicsit kevésbé flancos egyházi iskolába jártak/járnak (jelentős a nagycsaládosok aránya), soha nem rendeztünk McDögleszben, játszóházban, műjégpályán, atomreaktorban, porcelánboltban bulit (szemben sok csoport/osztálytárs szüleivel. Az egyetlen látható elégedettségi különbség az volt, hogy a műintézményekből a meghatározott idő lejárta után seperc alatt elvitte mindenki a gyerekét, hozzánk meg beültek a kedves szülők, és segítettek a torta- és süteménymaradékot eltüntetni...

XCat 2011.11.17. 14:03:25

@Hannibel: Egyetértünk. Az iskolát azért írtam, mert ott egy normálisan nevelt gyerek is elkurvul a többi hülye között.
Hasonlítani akar, azért gyerek. Viszont ha az iskola lefojtja ezt az elmebajt ami most megy, talán javul a helyzet. Vagy nem, nem tudom.

@Büszke_troll: Csak nem a kedves nejed is? :)
A világ nem kizárólag rólad szól, persze ha van miért, vedd csak magadra. Aztán intézkedj. Keményen, tökösen. Ahogy egy családfőnek kell.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.11.17. 14:04:16

@CatMother: ismét egyetértek. praktikus, ha leírod, mit gondolok, nem kell gépelnem.

@Büszke_troll: el foglak keseríteni.... most 10 éves, és nem sok gondom van vele...értelmes, kedves és szerintem a tiédnél jóval szélesebb a látóköre. :D :D

@Hannibel: így ahogy mondod.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.17. 14:04:26

@CatMother: Nálunk a meki-kóla dolgoból speciel jól jöttünk ki. Első három-négy évben nem volt, aztán amikor az oviban hallották, és igényelték , jött az, hogy félévente egyszer elmentünk. Ezt azóta is tartjuk, de mostanra hozzászoktak a rendes kajához, úgyhogy a mekis kajából mindig hazaviszek annyi maradékot, hogy én még vidáman megvacsorázom belőle, és a kólámba is csak beleisznak, aztán fintorognak, és visszatérnek a narancslevükhöz.

algi 2011.11.17. 14:06:06

És az a vicc az egészben, hogy ha az első malőr után megengedték volna, hogy tortát hozzanak be a legközelebbi cukrászdából, megoldható lett volna a probléma. Sőt, az első dolga kellett volna legyen a szolgáltatónak, hogy a legközelebbi cukrászdából hozat, hogy legalább legyen valamilyen torta.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.17. 14:06:33

@CatMother: fattyúként??
te egyre alább vagy még magadnál is.

KecskeDotyi 2011.11.17. 14:06:43

@CatMother: Én már akkor is a rohasztó kólát ittam :D Tuti feloldott bennem minden szervet és igazából már zombi vagyok :D

Hannibel 2011.11.17. 14:07:14

Nekem is mindig elmagyarázták hogy miért nem kapok ezt meg azt,néha meg se magyarázták mégis megértettem.Ha hisztiztem,azt mondták verd nyugodtan seggedet földbe,idővel úgyis abbahagytam,és mivel rájöttem hogy úgyse érek el semmit ezzel,ezért idővel leszoktam róla.Nekem speciel 10 éves korom előtt szülinapi buli úgy nézett ki szűk családi kör,és suti mindig volt,tortát viszont csak 1-2-szer kaptam.És a legszebb ebben,hogy én ha kaptam tortát jobban tudtam neki örülni,mint az aki mindig kapott.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.11.17. 14:07:15

@KecskeDotyi: Nem, a 12.-en még nem lakást kap. mellimplantátumot. Most az a menő.

vendriner aladár 2011.11.17. 14:09:24

Nekem anyám otthon mindig finom házi gyümölcstortát sütött és nagy sikere volt a többi gyerek körében is. Egyébként mindenből a házi az igazi, ha gyerekkorban megszerettetik veled a házi ízeket a pokolba kívánod a szar mű cuccokat, amiket ma lehet kapni. Tele adalékkal minden, hogy szebb, eladhatóbb legyen és hogy sose romoljon meg. Linkelnék egy mekis vidit a sajtburgerről, ami egy év alatt se romlott meg, de lusta vagyok.

XCat 2011.11.17. 14:09:50

@Csokis: Különben normális életmóddal ez az egész nem is érint. Amikor rendesen napi szinten sportoltam, 2-3 hónap alatt eljutottam oda, hogy egyszer megszokásból vettem egy zacskó chipset, amire emlékeztem hogy szerettem. Aztán úgy köptem ki, ahogy a számba tettem, borzalmasan rossz volt.
Ha elszoksz a szaroktól és az addiktív faszságok is kiürülnek a szervezetedből (ami állítólag nincs bennük, pedig de), akkor rosszak.
Persze vissza lehet szokni, már én sem érzem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.17. 14:11:00

@Csokis: De neki lesz jobb, ha egyszer rájön.

@CatMother: Hááááát, nem lennék én eben olyan biztos.

@Hannibel: Akkor te lehet, hogy értelmes ember lettél ;)

XCat 2011.11.17. 14:11:28

@batgirl: Még mindig nem heverted ki? :)

Vagy téged is csak úgy felcsináltak? Szomorú dolog, de sajnos nem vagy egyedül.

@KecskeDotyi: Az most trendi:)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.17. 14:11:30

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Én is voltam igazi házibulin velük, és nagyon élveztük. Mi is, mert trécseltünk a szülőkkel, meg a kölkök is, mert a rendező szülők kitaláltak játékokat, és le is vezényelték. Csak az egyik egy nyaraló kertjéban volt, a másik meg egy 3 szoba, hall, személyzetis, 100+ m2-es lakásban. Én nem vállalnék be 5-6-nál több gyereket a 65 négyzetméterre, és már az s határeset. 6 gyerek +6 szülő + 2 saját +2 mi. Hát ebből állófogadás lesz, akárki meglássa, mert ennyi székünk akkor sincs, ha a kanapéra, meg az ágyunkra is ülnek, és még a fürdőszobai ikejás felállót is beleszámolom.

Hannibel 2011.11.17. 14:13:00

@CatMother: Az a baj,hogy nem lehet lefojtani suliban,mert délután is van élet,amit az iskola nem befolyásol.Gimiben esélytelen tanár vagy az iskola hasson gyerekre,addigra már nem lehet.Alapsuliban van egy kis esély,de ott is csak 1-4-en max.Édesanyám szokta erre mondani,a gyereket nevelni 10 éves koráig lehet,utána már csak ész érvekkel lehet hatni rá.Ha otthon a szülő viszont nem tud ésszerűen érvelni,akkor a gyerek hamarabb elhiszi hogy az a norma ami másoknál van.

XCat 2011.11.17. 14:13:10

@ColT: Én igen. A most ultrakifnomult arisztokraták semmivel nem indultak jobb pozícióból mint a legutolsó paraszt. Aztán megszokták. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.17. 14:13:39

@Hannibel: Azon kívül a szülő sincs annyit a gyerekkel, hogy érdemben nevelje. Ez még nagyobb baj.

DEGEC 2011.11.17. 14:14:11

arra nem gondoltál, hogy el van kényeztetve a gyereked? egy picit...
sok más örülne az éves belépőnek de még egy szaros napijegynek is..

ettől függetlenül nem volt korrekt eljárás a cég részéről de az ár más tészta.

Harlequin 2011.11.17. 14:14:29

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ez azért van, mert ami ingyen van azt még a flancos elitnek képzelt emberek se hagyják ott. OV is felvette a családi pótlékot, mert az neki "jár" alanyi jogon.

Büszke_troll 2011.11.17. 14:14:37

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
nekem is nagyok már a gyerekek, minden szülinapi bulijuk otthon volt, de nem néztem vagy hülyéztem le egy szülőt sem, amiért (költség, helyhiány, stb.) esetleg a McD-ben vagy máshol szervezett a gyerekének ilyet. A gyerekeim elmentek, átadták az ajándékot, jól érezték magukat és megköszönték a meghívást.

Büszke_troll 2011.11.17. 14:15:47

@CatMother:
maradj már te szerencsétlen genetikai hulladék.

Büszke_troll 2011.11.17. 14:16:53

@akiazsiráfotszereti:
"most 10 éves, és nem sok gondom van vele...értelmes, kedves és szerintem a tiédnél jóval szélesebb a látóköre. :D :D"

Ha te mondod biztosan úgy is van.

XCat 2011.11.17. 14:17:07

@Hannibel: Nézd, én jártam ilyen lefojtós iskolába.. ott működött, de akkor más világ volt. Az iskola maga meg mai szemmel valami furcsa szürreális pokol volt, az egyik srác pl. azért kapott igazgatóit, mert kirakott egy olyan képet a faliújságra amin egy rajzolt csuklyás alak volt, és ettől majd megijednek a kicsik. Meg ilyen baromságok.

De valamit muszáj csinálni, mert ez meg nem állapot.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.17. 14:17:19

@CatMother: Figyu. Amit én látok : anyám melóhelyének tulaja sültparaszt villanyszerelő volt.
Sültparaszt marad attól is, hogy cégei vannak, meg leszarja a dolgozói, meg alázza őket. Ugyanolyan senki, mint volt, csak van pénze. Nabazz. És bőven több, mint 50 éves, ebből mondjuk 20 éve gazdag.
Ez az ember 100 év múlva is műveletlen tuskó lenne.

Persze fejlődés van, az újgazdagok gyerekei már TALÁN normálisak lesznek, ha nem lesz nagy arcuk (ritka).

Büszke_troll 2011.11.17. 14:18:31

@algi:
amiért az ANTSZ szépen be is csukja a helyet.

Nem vihetsz be egyetlen étterembe se tortát ételt stb.
Hivatalosan.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.17. 14:18:59

@CatMother: Nem édeske, nem csináltak fel. Nálunk másképp műxik a dolog. Mondtam, már hogy mindenki magából indul ki, és a stílusról is már szó volt, azt hiszem.

Hannibel 2011.11.17. 14:19:11

@Büszke_troll: Nem az a baj hogy a mekdöncibe viszi a gyerekét,hanem ha a gyerek pl el kezd hisztizni,mert vlmi nem úgy sikerül ahogy,vagy ha a gyereknek ki van nyalva az a bizonyos hátsó fertája.

XCat 2011.11.17. 14:19:58

@Büszke_troll: Szóval igen.. sajnálom. Sajnállak. Válj el.
Vagy utaltasd be elvonóra, állítólag csodákra képes.

@ColT: A gyereke már egy fokkal jobb lesz, annak a gyereke kicsit belekóstol a jóba (drogok, dekadencia, miegymás), utána meg normalizálódik.
Feltéve, hogy kitart a pénzük. Az alapító apuka persze marad surmó, de hát ez ilyen.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.17. 14:21:07

@ColT: Addig meg nekem. :-) Jó, azért nem tragikus a helyzet, mert a gyerek már 4-5 évesen sem hülye, és látja, hogy Gizikének kurvára megvan mindene, de reggel fél nyolckor csukott szemmel már bekúrják az oviba (másfél éves kora úta fél hatkor kel, mert bejárósok valami Buda környéki faluból), és este hatkor jönnek csak érte, de van, hogy az ovónéni viszi haza, mint fizetett bébiszitter: Ettől persze csórikám középsős korában is három cumit tart a zsebeiben, mert abba kapszkodik, valamint a szülők rendszeresen lelépnek két hétre nyaralni, Gizike meg addig marad itthon egyedül a kurva sok játékkal, meg a bébiszitterrel.
Szóval ezt már ovis korukban is teljesen jól leveszik, de attól még próbálkozás van, mert hátha. És előbb-utóbb feladom, és egyes dolgokban engedek.

Hannibel 2011.11.17. 14:22:24

@CatMother: Nem azt mondom,lehet hogy télleg jobb lenne egy ilyen iskola,csak régen az volt hogy ha a diákot megbüntették iskolában,és elmondta otthon,otthon is jól kikapott.Viszont most,ha a tanár még véletlenül megpofozna egy gyereket,a szülő bemenne és a tanárt vonná felelősségre.Ismerek olyan esetet,hogy a szülő bement felpofozta tanárt,aki fél fülére meg is süketült...Szóval lehet hasznos lenne ilyen suli,csak a mai állapotok között nem biztos hogy megoldható,talán.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.17. 14:24:10

@CatMother: Ez egy 100 éves folyamat... De már a 2. generációnál is lehet, hogy csak egy nagyképű segg lesz, max. műveltebb.

@Csokis: Wáá, ultragáz. Ezek szülők? Akkor inkább a saját gyerekkorom, nálunk ugyan lóvé nem volt, de gyerek leszarása sem.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2011.11.17. 14:25:15

@malacmalac: 'sten kukiáért NEM OLVASOL? Baromállat. Csomó olyan dologról fröcsögsz, meg nem érted, ami le van írva. Máshol unatkozzál, felb@sz a fajtád.

DEGEC 2011.11.17. 14:26:52

@KecskeDotyi: igy van, nem hiszem hogy egy 8 éves gyerekkel nem lehet megértetni, hogy bocs de ez nincs, és ez van helyette.

XCat 2011.11.17. 14:27:07

@Hannibel: Alapvetően az a gond, hogy vannak a normális kölyök és a normális tanárok, meg vannak az elvadultak, prolik, sültparasztok, féligmeddig már gyerekkorukban bűnözők, mindegy minek nevezzük őket.
Namost, ameddig elvadultékat próbálják szabályozni, addig a normálisak szívni fognak. Viszont ha elvadultékat beteszik egy normál közegbe, azok széjjelkúrják, és nincs rá mód, hogy úgy korlátozzák őket, hogy hatásos is legyen.

Innentől mindenféle szabályozási kísérlet eleve kudarcra van ítélve.

Ahol anyukaapuka megveri a tanárt, ott hiába magyaráznak, ha meg a verekedős szülőkhöz alakítják az egész oktatást, az egy normális, rendes családban élő gyereket tönkretesz.

Hannibel 2011.11.17. 14:30:34

@CatMother: Hát igen.Soha nem lesz tökéletes,de kéne találni valami középutat.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.17. 14:30:36

@Hannibel: Nekem az jött le tanár koromban (hat évet tanítottam gimiben, ebből négyet ofőként, bár nem vagyok pedagógus), hogy alapvetően az számít, amit "von Haus aus" hoz a kölök. A suli rádolgozhat a szülőre, ha a gyerek elbizonytalanodik, mert látja, hogy sumákolni sikeres és menő dolog. Amelyik hülye modellt hoz otthonról, annál megpróbálhat más értékeket felmutatni, és kívánatossá tenni, de alapvetően a családi háttér ellen nem tud tenni, és nem is szabad neki, mert szétbarmolni könnyű valamit, de újat adni helyette nagyon nehéz.

Píter 2011.11.17. 14:30:44

Uramisten, kit érdekel, hogy kinek milyen születésnapja, tortája volt?! Senkit szerintem. Ahogy az sem, hogy a Józsika még tortát sem kapott csak szökőévente és, hogy a Verácskának mindig az anyja sütött nagyon finom baracktortát stb stb. Hagyjuk a rizsát, ezeknek semmi köze a poszthoz. A lényeg - az ElevenPark a poszt szerint egy szar, tehát kedves szülők, tartástok távol magatokat a helytől, mint lehetséges születénapi party helyszíntől.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.11.17. 14:31:53

Anya megrendelte a szolgáltatást.
A szolgáltatást nem teljesítették.
Anya elfogadta volna a helyettesítő szolgáltatást, de a cég ezt sem teljesítette.
Elevenpark ajtaját IFA-val kitépni, záróra után helyet lerombolni, sóval behinteni.

Anyukának meg tényleg valami tyúkrázdába kellett volna gyorsan átteni a buli helyszínét, már ha volt lehetősége 10+ db csimotát egyszerre megmozdítani a szülők egyidejű értesítésével/hathatós segítségével.

Mondjuk hirtelen azt sem egyszerű kilogisztikázni.

Elevanpark szarjon sünt.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2011.11.17. 14:33:55

@CatMother: ha a szülő mást nevelne a gyerekbe, akkor meg az lenne a szimbólum. Lehetne a szomszéd lovának rituális leszopása is. Nah ezzel csak azt akarom mondani, hogy ne állítsuk már be ezt a tortázást jóamerikai módra valami extramélyen húzódó ösztöni tényezőnek. Azért a 4 km-es fatörzset elképzeltem..:D

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.17. 14:35:21

@Hannibel: Egyszer az egyik gyerekemnek a negyedéves értékelésébe beleírtam, hogy "ha ezt tovább folytatod, egyszer szétcsaplak". Postafordultával kaptam egy borítékot a szülőtől, benne egy kis karton lap: "Alulírott XY, mint XZ szülője, felhatalmazom Csokist, hogy a gyereket bármikor szétcsaphatja, ha annak szükségét érzi."

@ColT: Ez apám a Rózsadomb, 2010-ben.

KecskeDotyi 2011.11.17. 14:35:25

@Píter: Nos, akiket leírtál, tehát Józsika meg Verácska hidd el, a büdös életbe nem jutott volna eszükbe, h ilyen helyen legyen a gyereknek a szülinapja. Tudod ki csinál ilyen helyre? Aki nem bír a gyerekével, és inkább megengedi, csak kussoljon már a kölyök, mert nem hallja tőle a Való Világot...

Mylady 2011.11.17. 14:36:58

@Büszke_troll: Ez lehet, hogy így van, nem tudom, de nekem még sosem volt gondom ebből. Évente kb kétszer tartunk naaagy családi ebédet (15-20 fő) valami étteremben. Mindig visszük a tortát, meg sokszor házi sütésű sütiket is. Soha, sehol nem problémáztak. És mindig van más család is saját tortával.

XCat 2011.11.17. 14:38:06

@Csokis: Egyes körökben természetes, hogy arra neveled a gyereket, hogy ne kötődjön túlzottan a szüleihez. Ennek megvannak az okai, de ez most nem az a fórum ahol ezt meg kell tárgyalni. Viszont azt kell mondjam, a szomszédaid pontosan azt csinálják, amit kell nekik.

XCat 2011.11.17. 14:40:10

@Kellemes Zérókomponista: Igen, lehetne, de manapság kevesen tartanak lovat. :)

Nem a torta a lényeg, az a lényeg, hogy szülinap, ahol én vagyok a különleges. Én kapok ajándékot, és ezt szimbolizálja a torta. Lószopás is szimbolizálhatná, akkor a lófaszt irigyelnék egymástól. De ez itt most torta.
Értede?:)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.17. 14:40:23

@CatMother: Ezt az utolsó mondatot nem teljesen értem, de sebaj.

Hannibel 2011.11.17. 14:41:07

@Csokis: na igen vannak még normális szülők :D csak nemtom nő a világnépesség,7 milliárdan vagyunk,és nekem olyan érzésem van,hogy egyre több a hülye ember mint okos,de lehet tévedek és mindig sokan voltak.

XCat 2011.11.17. 14:41:53

@Csokis: Tudod, évika meg a cumija, meg a shittere.

Píter 2011.11.17. 14:43:04

@KecskeDotyi: Csodálkoztam volna, ha nem szólsz be valamit a kommentemre, jellemző... Te már aztán csak tudod. Hiszen ismersz minden szülőt, aki valaha nem az otthon melegében rendezett a gyerekének partyt. Hagyjuk az általánosítgatást. Mondjuk veled nem is érdemes vitába bocsátkozni, mert te mindig azt képzeled, hogy te vagy az okosabb és a te meglátásod az szent és sérthetetlen, szóval innentől no comment kategória.
@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: egyetértek.

XCat 2011.11.17. 14:45:13

@CatMother:@Csokis: Jah bocs, gizike.

@Hannibel: Régebben még több hülye volt, csak nem látszottak ennyire. :) Például ha a troll nem kezd el itt acsarogni, egy értelmes, jólszituált, szimpatikus üzletembernek tartanám, mert amit eddig próbált nyomni magáról, az ezt mutatta.
Innentől meg ez a kép dugába dőlt. :)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.17. 14:49:22

@Hannibel: Azért van remény, mert a szülő pedagógus volt. És a gyerek is annak készült.

@CatMother: Odáig értem, hogy nekik ez kell. De a gyerekenek is? Szokták kérdezni a haverjaim, hogy miért nem keresek valami olyan munkahelyet, ahol rendesen megfizetnek? Azért mert így reggel együtt jöhetek el a családommal, és esta együtt vacsorázhatok velük. Biztos kurva jó havi fél milla nettót hazavinni, de mi a tökömet csinálok vele, ha nem lehet a családommal együtt s eggire verni, és még csak nyaralni sem tudok, mert nem adják ki a szabimat, sőt önként lemondok róla. Megafaszomat.

XCat 2011.11.17. 14:50:17

@Csokis: A gyereknek kell. Ők csak sodródnak. Bonyolult, megdumálhatjuk máshol ha akarod, de nem itt.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2011.11.17. 14:50:46

@CatMother: csak akkor vagyok hajlandó érteni, ha van lófasztorta. De mennyivel egyszerűbb lenne a helyzet ha nem a tárgyakon keresztül szeretnénk, nem? Rendesen képes ez behatárolni a boldogságot meg a jókedvet. Miért ne lenne szabadon áttranszformálható másba a napnak különlegessége? Kibukik már itt, milyen keményen sikerül korlátokat nevelni a gyerikbe. Hm?

algi 2011.11.17. 14:57:09

@Büszke_troll: Tehát egy étterem nem rendelhet másik étteremből végszükség esetén? Azt hittem ez normális eljárás, ha valamilyen malőr történik, vagy a vendég nem akarja felemelni a seggét, és megfizeti.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2011.11.17. 14:58:06

@Csokis: ki keres félmillát? Had' nézzem meg magamnak.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.11.17. 14:58:37

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

" A napi több ezer látogatót vonzó komplexumba saját tortát bevinni nem lehet. "

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.11.17. 15:05:51

@KecskeDotyi: Nem old az minden szervet, nyugi!
Csak az agyat és a gerincet...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.11.17. 15:10:25

@Harlequin: Apró Antal unokájának a férje meg visszautasította? Kicsit több pénze van. Egyelőre. A Fittelinában meg boldog proletár gyerekek fürdenek, ugye?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.17. 15:10:58

@Kellemes Zérókomponista: Volt osztálytársaim közül nem egy. Esetleg többet is. Csak épp a családjuk nem látja őket soha. Már amelyiknek még van, mert nem vált el. Van egy gyerekkori haverom, akivel együtt tanítottunk, aztán mindketten elhúztunk pénzt keresni a versenyszférába. Ő pár év múlva visszament köztisztviselő státuszba, mert azt modta, hogy neki megéri a különbözetet, hogy cserében látja felnőni a gyerekeit.

belekotyogok 2011.11.17. 15:11:53

@CatMother: szerintem azért volt két torta, mert több gyerek volt, vendéggyerekek is, és biztosra akart menni, hogy 1. mindenkinek jusson, akár repeta is 2. kétféléből jobb eséllyel lehet a kényesebb ízlésűeket is megetetni.

A tortát ilyen helyekre nem csak azért nem engedik be, mert még több zsét akarnak lehúzni a szülőkről, hanem az esetlegesen előforduló ételmérgezést kivédeni. Pl az óvodába sem vihetsz be semmiféle sütit, kekszet, tortát, amit nem boltban vettél, torta (krémes süti) esetében aznapi blokkot is kell vinned.
A gyerekek étkeztetésére elég szigorú szabályok vonatkoznak, jóval túlzóbbak, mint a felnőttekre.

Őszinte leszek, nekem felnőttként is félreállna a szám, ha pl a pizzafutár csak 3x-i telefonálásra hozná a korábban megrendelt pizzámat, amiről aztán kiderül, hogy húsos, pedig én vega vagyok, és vegát kértem.

Mindenkinek szíve-joga eldönteni, hogy rendez-e partit a gyerek szülinapjára, vagy sem. Azt is, hogy tudja-akarja-e otthon kivitelezni. De tény, hogy a megrendelt szolgáltatást nem teljesítették. A felháborodás jogos, bizonyára rettentő bonyolult logisztikai feladat a torták naprakész készletnyilvántartása és a megrendelőlapok összevetése. A cég hibázott, vállalja a felelősséget: egy zacskó gumicukor nem igazán megfelelő kárpótlás.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.11.17. 15:12:07

@Harlequin: Ja igen: A McDöglesz pakurából és fémoxidokból készített cukrászati termékeitúgy küldték haza a gyerekekkel, se azok, se a szülők nem kívánták.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.17. 15:15:06

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Csak ha megszöknek az intézetből, eltévednek, és valaki véletlenül megtalálja őket.

Agyalap 2011.11.17. 15:20:08

@CatMother: Annyira tudod miről van szó, hogy akár kormányszóvivőnek is mehetnél.
Tudod mi az Elevencenter? Amelyik gyerek ott rendesen és jólnevelten üldögél a helyén - az életképtelen. Az a hely nem arra van. Ott felmásznak a csúszdákra, kötelekre, és bizony kiabálnak is. Mert az életkori sajátosság. Tanórán nem kell nekik, de játék közben igen.
Amelyik szülő meg oda szervez szülinapi bulit, nem biztos hogy mind nagyképű sznob - lehet hogy nincs otthon helye 20 gyereket mozgatni.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.17. 15:20:09

@belekotyogok: Ööö... azért nálunk mindig ciki volt az oviba bolti sütit vinni. Sőt olyan is volt, hogy a gyerekek sütöttek, illetve gyúrtak. Márton napkor meg az ovó nénink ott rohangásztak a libacombokkal, amit a gyerekek dörgöltek be fűszerrel, és pakoltak a tepsikbe. (Az más kérdés, hogy ebből enni már nem tudtak, mert elégették őket a szép, fafűtéses, udvari kemencéjükban. :-) ) Lehet, hogy szabálytalan, de egy zülő sem nyomta fel az ovit az ÁNTSZ-nél, mert szerettük.

KecskeDotyi 2011.11.17. 15:23:30

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Látom, édesanyád a terhessége alatt csak azt ivott...

XCat 2011.11.17. 15:31:26

@Kellemes Zérókomponista: :)))
Te csalsz!

@belekotyogok: Jójó, ezt értem, de miért nem 1 db NAGY torta, meg sokféle sütemény?
A cég hibáját senki nem vitatja, én azt mondom, hogy anyuka legalább ugyanannyira hülye volt.
De különben mit csináljon a cég? Ha nincs torta, hát nincs torta.

@Agyalap: Mi köze ehhez a kormányhoz? :)
A kormányba nem kellenek jószándékú és őszinte emberek. Vaskezűek kellenek, akik azt mondják a hozzád hasonló barmoknak amit hallani akarnak, aztán azt csinálnak, amit akarnak.
Ezek a mostaniak most ilyenek, kár hogy más tekintetben meg hülyék.

Az elevent ahogy így lefested egy túlméretezett játszódühöngőnek tűnik. Maximum ijesztésnek érdemes odavinni egy normális kölyköt, hogy látod kisfiam, ezeket fogod te irányítani.

És nem, nem mindenkinél életkori sajátosság.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.11.17. 15:31:31

@Csokis: Nem intézetből, a fejlesztő iskolából, elvégre a megyei listavezető vagy mi volt az apuka.

@belekotyogok: csak ott nem engedik a saját sütit, ahol a gyerekek szociokulturális szintje nagyon heterogén (értsd: lumpenproletár és indonorvég gyerekek is járnak).

@KecskeDotyi: Akkor még csak ugyancsak pakurából, cukorból, maró vegyszerekből és rákkeltő színezőanyagokból készült Bambit (vagy 1962-ben már Hüsit?) lehetett volna kapni, de normális parasztember ilyenekre nem költött. Volt víz, tej meg gyenge, de savanyú bor. A boltból kb. a sót, cukrot, élesztőt, lisztet, petróleumot, ecetet és ruhaneműt vették.

malacmalac 2011.11.17. 15:33:03

@Büszke_troll: jah, a 7 eves gyerek zsurja csak 25 emberkere volt, felnottek-gyerekek vegyesen. Igaz, ott a felnottekkel volt a baj...
Gyerekek kezelese: bezavarni oket a gyerekszobaba, neha rajuknezni, ha olik egymast, lelkuk rajta, a verzo sebeket ellatni.
amugy meg egyszeruen le kell kotni oket, errol meg nem hallottal? 3-5 es 6-14 eves korig ket felnott kepes lekotni 10 gyereket...

@Hannibel: Erdekes, nalunk az van, hogy a gyerek este 9-tol reggel 7ig alszik, 1 orat van ebren velunk, 8-16(17) -ig suliban van, es utana
16(17)-21 oraig velunk megint. ha jol szamolom, akkor ez nagy jo indulattal is 6 ora itthon, es 8 ora az iskolaban. igenis, neveljek
az iskolaban is. Sot, ott tobbet tudnak nevelni, ha torodnenek vele. csak sajnos keves jo pedagogussal talalkozunk manapsag :(

@Kellemes Zérókomponista: nem tudok felemelkedni a szintedre eszosztokam, anyuci hulye, es meg tetezi is? ez valahol bugzik szamomra.
Leginkabb ott latom amugy a problemat, hogy veled allt ossze, az egyik goreny, a masik meg buta mint a fold.

belekotyogok 2011.11.17. 15:34:14

@Csokis: ez a mi időnkben is így volt. de mostanában meg ez van.

belekotyogok 2011.11.17. 15:35:59

@CatMother: merhogy a hülye elevenpark csak egy méretű tortát tart esetleg. és nincs variáció. (hiszen málnásat sem rendeltek!)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.11.17. 15:38:07

@KecskeDotyi: Magas labda volt, kénytelen voltam!
Csak nem "úgy maradtál", hogy ilyen érzékeny lettél? Vagy csak a holdfázis miatt?

XCat 2011.11.17. 15:38:30

@KecskeDotyi: Az nem az enyém volt? :D

belekotyogok 2011.11.17. 15:38:46

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: hát ezt cáfolnom kell. a szabály ez, persze lehet, hogy szemet hunynak felette.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.17. 15:41:16

@belekotyogok: Az én időm most van. :-) Az egyik elsős, a másik nagycsoportos.

XCat 2011.11.17. 15:42:55

@belekotyogok: Najah, mondjuk ez is igaz.

XCat 2011.11.17. 15:46:13

@belekotyogok: Jólvan, akkor emiatt nem hülye.:D

serfecs (törölt) 2011.11.17. 15:49:55

@DEGEC: nem más tészta. Éppen ez a lényeg! Az, hogy anyukának szerinted el kellett volna fogadnia a kenőjegyet, na az a más tészta.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.11.17. 15:50:51

- Van dán gomb?
- Nincs dán gomb.
- És van finn gomb?
- Fingom sincs.

Hannibel 2011.11.17. 15:55:58

@malacmalac: ne számolásban köss belém,abban jó vagyok :D nézzük csak újra,1 hét 7 napból áll,amiből 5napot jár oskolába,ami napi szinten 5*8 azaz 40 óra.7 nap otthon van veletek 5*5+2*12 órát,ha 12 órát alszik,ami 49 óra.Nézzük csak nem sokkal több igen,na de ebbe nincsenek bele számolva az egyes szünetek,amit ha mindet belevennénk,akkor elég nagy lenne már a különbség,csak a 2 hónapos nyári szünetre gondolva.Igen nyári szunetben apukaanyuka dolgozik,de a gyerek akkor se suliba van,hanem vagy otthon vagy táborban.Tehát egybevetve úgy néz ki többet van a csemete szülőjével mint tanárával.Tény a tanárnak is van a gyerek nevelésében felelőssége,de ne a tanár nevelje főként a diákot.A jó tanár általában nem akarja hogy megváltozz,csak rákényszerít hogy rájöjj nincs más választásod ha eredményt akarsz,ha nem jössz rá,nem akarsz rájönni,akkor te és szülőd baja mi lesz veled.Az iskolában meg a gyerek nem csak tanárokkal érintkezik hanem iskolatársaival is.Én inkább azt mondanám,hogy a gyerek a legtöbbet szüleivel van,barátaival és tanáraival pedig kb egyszinten.

Hannibel 2011.11.17. 15:58:29

@malacmalac: Na az viszony tény hogy egyre kevesebb a jó tanár,de nem csoda.Sokszor hallottam olyat hogy kényszerből ment tanárira,mert nem volt más választása.Ráadásul aki jó is lenne a pályára másból is jó,és nem megy tanári szakra,mert meglátja mekkora a fizetés...
na de ez már picit téll csak 'picit' tér el témától,szal sztem abbahagytam :D

XCat 2011.11.17. 16:01:28

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Délben, amikor Gyuri atyus az utcán szembetalálkozott a tűzoltóparancsnokkal, már messziről kacsingatott rá, jeléül, hogy föl a fejjel, míg ő a postás, addig a kedves családot nem éri baj. Jókedvű pislogása fel is tűnt Tótnak.

- Minek örülsz, Gyuri atyus? - kérdezte.

- Ami van, nem jól van, de lesz ez még így sem! - válaszolta a postás egy torz vigyorral, ami nála a mosolyt helyettesítette.

- Más újság nincs?

- Máskülönben minden rendben van.

Tót meghívta egy pohár borra. Koccintottak, ittak az ő zászlós fia egészségére.

Padlásszoba 2011.11.17. 16:02:33

Nem nagyon értem a fikázók kommentjeinek tárgyát... valószínűleg ők azok, akiknek nincs gyerekük és lövésük sincs, hogy hogyan működik egy gyerek.
- miért volna minden kisgyerek rögtön elkényeztetett azért, mert nem otthon szeretne életében egyszer szülinapozni?
- miért tragádia az, hogy egy anya örömet szeretne szerezni a gyerekének a szülinapján és hagyná, hogy a gyerek a pajtásaival játsszon? Viszont helye esetleg nincs és cérnája sem 10 gyereket egyedül adjusztálni mondjuk a panelben, arról nem is beszélve, hogy előtte-utána minden meló még két napig az ő nyakába szakad (sütés-főzés, takarítás). Ja, hogy anyuka dögöljön meg és oldja meg.
- szeretném én azt a szuperszülőt megnézni, aki november közepén a max. 7 fokos "melegben" és dzsuva időben többórás futkosós szabadtéri programot tud tervezni 10-15 gyereknek úgy, hogy azok ne fagyjanak halálra két óra múlva és még szülinap jellege is legyen a dolognak, tehát nem, nem akadályverseny.
- a játszóházak jó helyek, mikor odakint fos idő van, és a gyereket max. 1 órára tudnád normális esetben kivinni szabadba (vagy annyira sem), akkor mégis hol kéne levezetni az összes energiáját, az 52 nm-es lakásban ugráljon?
- Igen, mi is felnőttünk játszóház nélkül és meki is mittoménmi nélkül. Ja, kérdezd meg anyádat, hogy bírt veled mondjuk január közepén a lakásban, mikor mínusz volt és ónos eső és már nem bírt lekötni mondjuk otthoni kreatívkodással, festéssel, gyurmázással, mert az NEM mozgás. Kibírta, persze, de villanyáram nélkül is elvoltunk párszáz évig, akkor most azt is visszasírjuk inkább???
- Ha már oda van szervezve a szülinap és a kislány beleéli magát, várja (te nem vártad a szülinapodat gyerekként?), hogy de jó lesz, torta és buli, akkor ki az a kretén, aki azon csodálkozik, hogy egy 8 éves (!!! )háromszori visszautasításra és csalódásra már negyedszer elsírja magát? És igen, az első három alkalommal megértette, negyedjére sok volt neki, könyörgöm, gyerek, nem ilyen kretén felnőtt!
- az a mondat, hogy a torta olvad, az meg simán ÁNTSZ (vagy mi van most...) vizsgálatot kéne hogy vonjon maga után, felnőttnek sem adunk mélyhűtőből kiolvasztott tejszínes tortákat, nem hogy egy gyerekseregnek.
- Igen, lehet úgy nevelni a gyereket, hogy minden ilyesmit megtagadsz tőle. Játszóház, mozi, meki, a franc tudja még mit. Lehet. De akármennyire is idealizálni akarják a régi világot, a 21. században élünk és ennek a századnak ez mind része, ha teljesen kivonod belőle a gyereket, konkrétan ufó lesz. Nem, nem minden héten kell ott lenni és nem is minden hónapban. De tudtommal születésnapja mindenkinek egyszer (!) van egy évben. egyébként meg minek hazudozik az, aki azt kifogásolja, hogy a mai gyerekek miért mondjuk az XY játék után sírnak? Te ugyanennyi idős korodban a kvarcjáték vagy a Barbie baba után sírtál és neked pont ugyanolyan csalódás volt nem megkapni, mint a mostani gyereknek a mostani játék. Akkor???
- és úgy általában hagyjuk már az összes idióta mellédumálást, hogy mindenki barom, akinek a gyereke időnként tévét néz (ez rögtön azt jelenti, hogy nem foglalkoznak vele, na persze...), akinek moziba is megy meg játszóházba... és ja, nem mellesleg néha el tudja sírni magát, mert MÉG GYEREK! Nem elkényeztetett, hanem gyerek, akivel foglalkoznak, de rohadjon meg a szülő, hogy nem napi 24 órában, hanem néha ő is el mer menni vécére meg kiteregetni is kell és főzni is (nem éjfélkor), ezért igen, a gyerek néha tévét néz, néha sír, mert olyanja van és néha még a számítógép elé is leül. Mert az anyja meg összeesik, munka után suliba rohanni érte, onnan haza, tanulni vele, vacsorát adni, ágyba tenni és akkor kezdődhet a "második" műszak, kimosni, vasalni és egyebet rá.
21. század, itt él valaki???

XCat 2011.11.17. 16:09:31

@Padlásszoba: "miért volna minden kisgyerek rögtön elkényeztetett azért, mert nem otthon szeretne életében egyszer szülinapozni?"

Attól még nem az.

"Ja, hogy anyuka dögöljön meg és oldja meg."

Pontosan.

"akkor mégis hol kéne levezetni az összes energiáját, az 52 nm-es lakásban ugráljon?"

Sport? testvérverés, szülőverés, tanárverés, egyéi gusztustól függően.

"Ja, kérdezd meg anyádat, hogy bírt veled mondjuk január közepén a lakásban, "
Jól, nem kellett velünk bírni, nem voltunk idegbetegek. Most a szülő az, a kölykére meg átragad. Az egyéb tényezők ld. fentebb.

- Igen, lehet úgy nevelni a gyereket, hogy minden ilyesmit megtagadsz tőle.
Nem megtagadni kell. Normális esetben nincs rá igénye. A fülfelszúrást sem tagadod meg tőle, az sem kell neki. Hi
nyolni sem fogja.

+"21. század, itt él valaki???"

Én igyekszem minél kevesebbet, nem tetszik a többi bentlakó.

Padlásszoba 2011.11.17. 16:15:04

@CatMother: Akármibe fogadok, hogy nincs gyereked. :DDD, innentől meg nincs miről beszélned, mert nulla tapasztalattal próbálod osztani az észt a semmiről.
De nem baj, az ilyen hozzáállású emberek szoktak a leginkább pofára esni, mikor gyerekük lesz és meglepődhetnek egy-két dolgon. :D Sok sikert majd hozzá, előre röhögök rajta.

XCat 2011.11.17. 16:20:49

@Padlásszoba: Eltartom a tiedet, meg a többi észlény szülőét. A többiekkel együtt. A gyerek ugyanis befektetés, ami jelen esetben nem azt jelenti, hogy apuka belefekteti a faszát anyukába, hanem azt, hogy a társadalom milliárdokat költ rá azért, hogy majd egyszer hasznos állatka legyen belőle, aki nem a saját hülye fajtáát termeli újra, hanem szintén hasznos emberállatszerűségeket.

Na ezt szabotálják a barom szülők.

Úgyhogy én meg észt osztok, és kész.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.11.17. 16:26:25

@Padlásszoba: @CatMother: Nyugi, addig én is értettem - tudományos alapon is - a gyerekneveléshez, amíg meg nem született az első. Most, hogy a kisebbik unokám két éves, újból kezdek...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.17. 16:27:04

AZ ELMÉLETI (értsd- gyerektelen) SZÜLŐKET FELKÉRNÉM, HOGY NE ITT OSSZÁK SZÉJJEL A MEGVESZEKEDETT BAROMSÁGAIKAT.
köszönöm

Padlásszoba 2011.11.17. 16:28:52

@CatMother: Egyébként nem bírtam ki, akkora ostobaságokat írsz, hogy legalább a délutánomat felvidítottad, úgy röhögtem rajta. :D
"Sport?" - Segítek: fakultatív sportot ki kell fizetni (karate, úszás, akármi). jó, ha szerinted minden szülő rögtön milliomos is, hogy mondjuk a hét minden napjára tudjon egy ilyet fizetni a gyereknek. Nem fizetős sportok: futás, foci a téren ésatöbbi. Majd megnézlek, mikor a 8 éves fiadat 4-5 órára lezavarod januárban esőben a térre focizni. :D Vagy lehet, hogy úgy gondoltad, hogy otthon ugrálókötelezzen a panelban leverve a csillárt és dobogjon az alsó szomszéd nagy örömére? :) Úristen, de sötét vagy...
"Normális esetben nincs rá igénye." - Még jó, hogy te is abszolút igénytelen voltál gyerekkorodban és sose jutott eszedbe még az osztálytársad játékát/könyvét se magadénak tudni. Te vagy a világ 8. csodája és egyben a legfegyelmezettebb gyerek is voltál valószínűleg, kár, hogy nem ezen a bolygón töltötted a gyerekkorodat.
"Én igyekszem minél kevesebbet, nem tetszik a többi bentlakó. " - Maradjunk annyiban, hogy ez mindannyiunknak hasznára válik. :D
De legalább szereztél egy jó délutánt nekem, annyira kellett röhögnöm, szóval már megérte.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2011.11.17. 16:29:28

@malacmalac: szerintem te sem erted amiket irkalsz.:) Anyuci olyan amilyen - ezt sem tudhatjuk egyebkent, hogy a valosagban milyen - te viszont feluletesen ideboffentesz valamit, aminek nem sok ertelme volt, mar eloszorre sem. Hagyjuk, mert mindjart sirok!

KecskeDotyi 2011.11.17. 16:30:19

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nem, csak kurtára fáj a fejem és kurtára elegem van mára mindenkiből, pedig még ki se tettem a lábam a lakásból..Sorry, ma nem épp jó a kedvem :S

encir 2011.11.17. 16:30:21

@CatMother:
Hasznos rabszolgalény
haszonállatka
:-)

Padlásszoba 2011.11.17. 16:31:02

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Oké, gyerek előtt mindenkinek nyilván vannak szép (?) elvei a gyereknevelésről, ez rendben is van, csak ne akarja már itt úgy előadni, hogy majd megmondja a tutit úgy, hogy még 24 órát nem töltött gyerekkel sose.
@estrella negra: Egyetértek!

Padlásszoba 2011.11.17. 16:34:12

@Padlásszoba: Na, léptem, gondolom CatMother nagy örömére, további jó elméleti gyereknevelést mindenkinek. :)
Ha máshol nem is, legalább CatMotherként anyának hiheti magát. :D

XCat 2011.11.17. 16:35:03

@Padlásszoba: Aki nem tudja a kölykét normál szinten nevelni, ne csinálja meg. Ennyi.
Ha gondot jelent a karatéra járatás, dugj a szájába egy kis pálinkás kenyeret, régen is úgy csinálták.

" Még jó, hogy te is abszolút igénytelen voltál gyerekkorodban és sose jutott eszedbe még az osztálytársad játékát/könyvét se magadénak tudni."

Soha. Voltak sajátjaim, inkább tőlem lopták.

Ahhoz képest mennyit röhögtél, elég zaklatottnak tűnsz. .)

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Hátigen. Gyakorlatban minden más. Látod, mégis Csokis szomszédai csinálják jól.
Jah, ők milliomosok. :D

@encir: Igen. Mindenkinek egyszerűbb lenne, ha ezt tudomásul vennél.
Ha nem születtél abba a csekély százalékba, ami nem az, akkor az vagy.

XCat 2011.11.17. 16:36:08

@Padlásszoba: Maradj nyugodtan, engem nem zavarsz.
Valahol sajnálom az ilyeneket, elhiszem hogy megtesztek mindent amit tudtok. Csak egyrészt ez kevés, másrészt nem az, amit kellene.

KecskeDotyi 2011.11.17. 16:41:57

@Padlásszoba: Bazzeg, miért van az, h engem anyám reggel 7kor "szélnek eresztett" és este hétig a színemet se látta. Tudta, h ott vagyok a környéken valahol. És tök jól játszottunk a többiekkel, akár esett az eső, akár sütött a nap, akár hó volt, stb.

De mondhatnám az uramat is, aki a barátaival képes volt délben ,a tűző napon mezítláb focizni, biciklivel nyaktörő mutatványokat véghezvinni (heti egy fejsérülés garantált volt :D), stb.

Kicsit kezdenek már olyanok lenni a kölykök, mint Mazsola, aki nem tud semmivel se játszani, mert a karalábé figurákat megette, az újság nem érdekli, segíteni nem akar.... Bezzeg Egérkének elég a kukorica csuhé is.

England win The Ashes! 2011.11.17. 16:47:46

@KecskeDotyi: A bal alsó sarokban Mr Garrison tartózkodik, ha jól látom, ugye? (az első pár másodpercben)

Elevenpark, cöcö...
A Fifteenpark, na az már döfi! :)

KecskeDotyi 2011.11.17. 16:54:36

@Dr Jozef Vengloš: :D:D:D Kísérteties a hasonlóság :D

Viszont a képen van 9 barna bőrű gyerek, s csak 7 fehér. Eddig is sejtettem h nem fog odajárni a kölköm, ezután tuti :D

Prof. azsiráf.PhD. 2011.11.17. 17:25:29

na mivel van két szép gyerekem, így hozzászólhatok mégeccer :)

-nem az a baj hogy jáccóházba jár,hanem hogy a szülőnek nincs annyi esze, hogy kezelje a helyzetet.

-a kedvenc mondatom: "Fenntartásaim voltak, sőt, megpróbáltam lebeszélni a gyereket, de ő erre vágyott." szóval felelősség itt már áthárítva a gyerekre csípőből.

amilyen szemét anya vagyok, néha én is elviszem őket a jáccóházba, meg a vidámparkba és az ááálatkertbe is. tévét is néznek és amilyen burzsuj vagyok, van számítógépük is. sőt, telefonnyuk is vaan nekik.

mindezen borzalmak ellenére megértették, hogy a világot nem a pénz szarta hanem fordítva és ezerszer jobban örülnek annak ha elmegyünk sétálni a tóhoz pár órára vagy leülök velük sakkozni.

de ha fáratt vagyok és semmi kedvem szuperanyát jáccani, akkor sem sértődnek meg, hanem megértik hogy ma nincs semmi extra, hanem lecke,vacsora pizsama alvás és slussz.

szóval lehet mindent, csak a gyerek agyában kell rendet tenni, hogy mindezek a dolgok luxus-kategória és nem magától értetődő hogy jáccóház meg mozi meg mittoménmi.

Attila F 2011.11.17. 17:49:44

Ah, úgy látom vérszagra gyűlnek a Zuperanyukák, akik mindig mosolyogva, kiskosztümben várják otthon csemetéjüket, és egyik kezükkel málnatortát sütnek, ami nekik még azelőtt elkészül, hogy egyáltalán nekiálltak volna, a másik kezükkel egy finom kis husilevest főznek, a harmadikkal pedig egy kuglófot sütnek, és kacagva fújják a porcukrot a gyerkőc nózijára. Ők persze sose hagyják a gyereket tévézni, nem adnak a kezébe soha játékpisztolyt és minden este Shakespeare-t olvasgatnak ögörögül. Szabadidejükben mindig az erdőket-mezőket-hegyeket járják, sej-haj, száll az ének, zeng az ének, sőt tulajdonképpen az erdő közepében laknak egy tulipántos faházban, de vígan gomolyog a füst a kéményéből.
A Zuperanyukák azt gondolják a többi szerencsétlen pondró anyukáról, akik még egy nyamvadt málnatortát se képesek elkészíteni, sőt, még talán a tűzdelt őzgerinc áfonyával is nehezen menne nekik, hogy mind kurvák, sőt valószínűleg drogosok is, úgyhogy azonnal szálljon ki az erkölcsrendészet, és vigye őket Szibériába.
A Zuperanyukák nem viszik a gyereküket cukrászdába, a játszóház pedig egyenesen a pokol kénköves, bűzlő kapuja. Ilyen helyekre tényleg csak alkoholista fattyúivadékok merészkednek be, és a csúszdán hörögve lövik be a maguknak a heroint.
A Zuperanyukák azt is sérelmezik, hogy egy nyilvánvalóan hagymázas álomban révedező másik anyuka egy fogyasztóvédelmi blogba le mert írni egy sztorit, amiben egy szolgáltató pocsék szolgáltatást nyújtott az ő kárára, ez tényleg felháborító, kár, hogy már eltörölték a halálbüntetést, mert különben az első lámpavasra fellógatnák ezt a magáról megfeledkezett némbert.

XCat 2011.11.17. 18:39:00

@akiazsiráfotszereti: Te meg szülj még egy pár gyereket. :D Kéne pár normális ember is ide.

(Lassan kiolvasom a tótékat. Nem is emlékeztem, hogy ez ilyen jó.)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.17. 18:39:02

@Attila F: :) Éppen valami ilyesmin gondolkoztam, nagyon szépen megfogalmaztad.

Azt kell még hozzátenni, hogy a zupergyerekek egy szemétdombon nőttek fel, mégis ember vált belőlük.

Nekem se volt ájfónom, mégis van két kezem, két lábam és egy orrom.

XCat 2011.11.17. 18:43:03

@atpijkamo: De legalább az egyik kezed be van gyulladva, és kukacod is volt. :P

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.17. 18:45:14

@CatMother: Ja, és ha nem lett volna kukacom, nem lett volna mivel játszanom. Azóta is be van gyulladva akezem.

Büszke_troll 2011.11.17. 18:45:33

@Padlásszoba:
akartam válaszolni a sok idiótának, de olyan tökéletesen megfogalmaztad amit gondolok, hogy letettem róla.

XCat 2011.11.17. 18:49:35

@atpijkamo: Nekem meg van egy pattanás a könyökömön:(

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.17. 18:53:00

@CatMother: Oszt mivel játszottál, hogy ez lett a következménye?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2011.11.17. 18:57:17

@vendriner aladár: Áh, eladnák a következő Birthday Partyra tortaként.
@akiazsiráfotszereti: Hát, de elmondta, hogy málna nincs, jön az eper. nem jött az sem. Nincs, jön a feketeerdő. Szülcsinapcsis rtöndérbogyesz ennek is örült (!!!). Azután hosszas ígérgetés után jött a ... Szilva! Meglepetéééés! (illetva gumimaci, mint alternatíva.)
@CatMother: Nem. Az eddig volt trendi. Most az egyenruha, keresztlevél, harangzúgás a menő. (Elletve felkapott. Nyillván nem meggyőződésből , vagy a gyerek iránti odafigyelésből adódóan.)
"De különben mit csináljon a cég? Ha nincs torta, hát nincs torta." Hát, akkor közölje a megrendelővel. nincs torta. Gyertek tombolni, azután mehettek isten hírével tortázni, de ne adja el a nem létező tortát.
@bekbórd!: @A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Nos, ez a legnagyobb gáz az eegész történetben.
Az Elevenpark képtelen volt teljesíteni, ait vállalt. Ilyen erővel az első gyanús jelére 8megrendelés érkezett9 beruházhattak volna egy málnás tortára.)
@ColT: Kzhm. Agyváltós bringa, tranzisztoros rádió, karótra, színes cérnával felvarrt köpenygomb, foltozásmentes, tiszta új cipő. Mindig volt, akinek bvalamiből több jutott. De amikor a lopásrokra az az iskola válasza. ne hordjon magával élréket a gyerek. A kib...t ISKOLATÁSKÁM tűnt el.
@DEGEC: Megértette, hogy nincs málna. Azt is, hogy nincs eper. A második helyettesítő terméket helyettesítő terméknél törött el a mécses.
@Padlásszoba: +1.

venszivar 2011.11.17. 19:05:35

@atpijkamo: Nyugtass meg, hogy füleid is vannak....., de ha nincsenek, akkor selavíííí.

XCat 2011.11.17. 19:08:42

@atpijkamo: Szerintem a homározástól van.Minden esetre hasonlít.

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Én arra gyanakszom, hogy volt torta, csak valamelyik másik vérmamzi kiverte a hisztit hogy mi az hogy ott az a torta, az ő kölyke visít érte, ezek meg nem adják oda. Úgyhogy odaadták, hogy hátha ez értelmesebb, és beéri valami mással. És nem volt az.

De nem tudom, csak tipp.

De bazmeg, akkor is három órát tipródtak. Hívott volna egy futárt, hogy menjen be az első édességboltba, és hozzon három tortát, majd megették volna a játszólófasz előtt. Vagy rendelt volna húsz adag somlóit, meg három óriáspizzát, vagy akármit.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2011.11.17. 19:14:04

@CatMother: Két másikkal is beérte volna. A harmadiknál vált belőle nagybetűs Fogyasztó. Úgy tűnik aznap nagy keletje volt a tortának és ezt a bandát nagyon hátralistázták. Talán mert türelmet tanúsított elsőre?
Jah, ha az én kölyköm lett volna, biztos jón a "futár" azaz Papamaci a tortával az épület elé és kinyalhatják . Az ajándék beugró meg jól mutat a Vaterán...

hujnnnx 2011.11.17. 19:18:25

Picsa picsog, dogshit dance.

XCat 2011.11.17. 19:20:39

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Minden telefonon van szinte internetelérés, megkeresi az első környékbeli pizzázót ahol kamuédességet is tartanak, és Papamaci sem kell.

Nem tudom mi volt, de biztos hogy jobban is el lehetett volna intézni, mint ahogy elintézte. A torta már csak olyan, hogy akármennyi van, elfogy. Egyébként normál esetben biztos nem délután kezdik el kiolvasztani őket.

De hogy utólag hisztizik miatta... A gyerekkor meg már csak olyan, hogy érik traumák az embert. Nekem pl az egyik új halam felzabálta a legszebb farkú guppit az akváriumomban. Le is húztam a wc-n.

venszivar 2011.11.17. 19:20:56

@CatMother: Akkor, vaj mitől a pattanás? Sokat könyökölsz...., de hol? BKV, Lidl, Spár, Teckó, Achiszem....? Feszülten figyelek.
Talán a tívízís közbe sokat támaszkodsz ?
MEGVAN ! Oszt MEG NE HARAGUDJ ! :):D de tudod, tudhatod.....engem AZ sem zavar !
No csak nem ?!? Mikor hátúlrúl süfitölnek s te könyökölsz....., HA CSAK AKKOR NEM ? "szerezted,be" a patit....:):DDD

XCat 2011.11.17. 19:22:40

@hujnnnx: Ez most cici vagy segg az avatárodban?

@venszivar: Megannyi fontos kérdés.

hujnnnx 2011.11.17. 19:29:24

CatMother: ici pici cici

venszivar 2011.11.17. 19:29:44

@CatMother: IGEN ! No s a válasz, válaszok ? Pattanás nő az oldalamra......

Prof. azsiráf.PhD. 2011.11.17. 19:30:52

@CatMother: hehe, köszi:) de több gyereket csak akkor fogok szülni ha mán tejjesen megbuggyantam....önzõ vagyok és kényelmes, nincs kedvem még két évet tejcsárda minõségben pompázni, meg akkor két hónapig nuku tudodmi, oszt azt se komálnám..:D

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.17. 19:33:48

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Agyváltós bringa tiszta égés volt. Csak az életképteleneknek volt olyan.
@CatMother:Mami, nagyon régen lehettél kislány, nem érzékeled a lényeget.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.11.17. 19:42:17

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: értem én hogy hülye vót,de miért kell várni a huszadik nem létezõ tortára. én megmontam volna a gyermetegnek h nincs torta, majd otthon lesz nagyobb ès szebb,és kész. semmiképpen nem hagynám,sôt tevõlegesen nem asszisztálnék a saját kislányom szülinapjának elrontásában.

XCat 2011.11.17. 19:49:10

@venszivar: A fantáziádra bízom:)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2011.11.17. 20:11:11

@estrella negra: 1938-ban BSA égés? Ne már! a példák több évtizedet felölelő családi kincsek illetve beteljesületlen vágyak halmaza.

Mylady 2011.11.17. 20:50:29

@Attila F: Én ugyan nem vagyok Zuperanyuka, sőt, gyereket is csak félig neveltem, de mélységesen egyetértek azzal, amit írtál. Szép volt :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.17. 20:52:34

@venszivar: Csak egy fülem van, fél szemem, pűpos vagyok, anyám zsidó cigány, apám kínai néger, és herélt buzi vagyok.

Így már nem lehetünk barátok?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.17. 20:56:17

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Agyváltós bringa tiszta égés volt. Csak az életképteleneknek volt olyan.
@CatMother:Mami, nagyon régen lehettél kislány, nem érzékeled a lényeget.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.17. 21:02:25

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Hogy 'kilencszázharmincnyócba' mi lehetett a menő, arra nem emléxem, mer' akkor még egész kicsi voltam.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.17. 21:11:42

@estrella negra: Semmi gond az agyváltós bringával. Nem olajozod vele össze magad, sík vidékre elég az áttétele.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.11.17. 21:13:02

@Padlásszoba:
"- szeretném én azt a szuperszülőt megnézni, aki november közepén a max. 7 fokos "melegben" és dzsuva időben többórás futkosós szabadtéri programot tud tervezni 10-15 gyereknek úgy, hogy azok ne fagyjanak halálra két óra múlva és még szülinap jellege is legyen a dolognak, tehát nem, nem akadályverseny."

Hát nem tudom, én azt látom, a kicsi gyerekek nem így fogják fel, te ezt túlzottan felnőtt fejedből kiindulva írod. Mikor kicsi voltam, órákat tudtam játszani a hóban is, természetesen rendesen felöltözve, nem hogy +7 fokban...

De nem is ez a lényeg, a lényeg akkor is az, hogy az ilyen elevenpark, vagy a meki születésnapi részlege azért vannak, hogy a gyerek elmondhassa, hogy neki bizony ott volt a születésnapja. Mert ezt tanulta a szüleitől is, a rongyrázást.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.17. 21:13:07

@akiazsiráfotszereti: Megmondtad volna a gyereknek (meg a másik tucatnak), hogy nincs torta? Tényleg???
1."Nooooormális???"
2."Hát, szülőanya kend?"
Hogy félórán belül ott lett volna a torta, az 7szencség.
Hogy az elevenség egy fillért nem látott volna, szintúgy.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.17. 21:15:33

@atpijkamo: Sz'al életképtelen vótál te is.
Oszt a hagyományos váltóval mé' olajozod össze magad, he?

Prof. azsiráf.PhD. 2011.11.17. 21:17:24

@estrella negra: javujj meg fiam bendegúz,mer ' elvisz az ördög!!!

háthogybeszész te anyáddal, te!

na szóval igen, megmondtam volna nekik. és valószínűleg a sok kib**ott gumicukorból meg kiraktam volna egy torta formátumú izét, gyertyát a közepibe és igen jókat kacarásztunk vóna. dehát mink sznobok is vagyunk, bisztos azér....

XCat 2011.11.17. 21:18:42

@Zabalint: A meki szerintem már nem számít rongyrázásnak. Inkább olyan ráfanyalodásnak, ha végképp nincs más, mert ez mindig van.
Kb mint a pizzarendelés.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.11.17. 21:19:31

@Padlásszoba:
A sportolás költségeiről lehet beszélni, csakhogy 3-4 ezer Ft egy átlagos klubnál egy labdajátéknál a havi tagdíj, sajnos igazad van, hogy a legtöbben ezt nem engedhetik meg, csak mondjuk a posztírónál nekem nem az jött le, hogy különösen csóró lenne.

Egyébként azt, hogy télen is lehet a szabadban sportolni, csakis gyerekkorban lehet megtanulni, akit arra hivatkozva ilyenkor nem engednek ki, hogy még gyerek és megfázik, az felnőtt korában is alig fog kimenni télen.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.17. 21:20:18

@akiazsiráfotszereti: Én viszont az a hülye vagyok, aki nem akarja sírni látni a kölkét.
Kiváltképp nem a születésnapján.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.17. 21:20:36

@estrella negra: Ella Fitzgerald, Szíbiszkit, Time az éve embere AH. www.youtube.com/watch?v=VOcXBaIjZa4 In the mood, golyóstoll...

Rózsafa virít az ablakom alatt

Csöndes éjszakákon át hallgatom a vágy dalát
Hozzád kergetem a lelkem sóhaját
Idesüt a holdsugár és egy tücsök muzsikál
arról, hogy a szívem majd csak rád talál

Rózsafa virít az ablakom alatt, néked küldöm minden levelét
Rózsa levelén megírom neked azt, hogy a szívem mindig a tiéd
Nélküled az élet szomorú, akár a tél, (de) nyár lehetne rögtön, ha te hozzám jönnél
Rózsafa virít az ablakom alatt, néked küldöm minden levelét

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.11.17. 21:21:57

@CatMother:
Abban a társadalmi rétegben, ahol a mekis különtermet választják a gyerek születésnapjára, nem számít kényszermegoldásnak, sőt az anyagi helyzethez képest kimondottan drága. Meg egyébként is, átlag 8 éves gyereknél nem az arany ékszerek még a menők, hanem többek között a meki.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.17. 21:22:28

@estrella negra: Tulképp nem is én olajozom össze magam (csak ha hozzáérek), hanem por, kosz megy bele, ami az agyváltónál nem.

XCat 2011.11.17. 21:23:38

@Zabalint: 3-4 ezer forint két hamburger ára. Anyuka-apuka leszokik a bagóról, és máris megvan a kölyök sportolására a pénz. De szerintem ennyit simán megengedhet akármelyik szülő, aki meg akarja. Talán a nagyon mélyszegények nem, de olyan kevés van.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.17. 21:23:59

@CatMother: A Mekiben nagyon sok függ attól a munkatárstól, aki a mulaccságot vezényli (igen, tapasztalatból mondom).

XCat 2011.11.17. 21:24:49

@Zabalint: Te, röhögni fogsz.. én tőled hallom először, hogy a mekiknek különterme is van. Melyiknek van? Vagy mindnek?

Prof. azsiráf.PhD. 2011.11.17. 21:25:07

@estrella negra: hábasszus. pont eszt magyarázom. ha a kedves anyuci tutta volna kezelni a helyzetet, elütni a dolgot tréfával vagy egyéb kreatív megoldást találni ki, az más. de veszekedni, idegesnek lenni, a gyerek meg hadd szenvedjen, na szerintem meg az a kínzatás.

amógy meg jóvóna tudni, hogy jár-e már a gyerek pszichológushoz mer nem kapott feketeerdőtortát....

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.17. 21:25:43

@Zabalint: "a szuperszülőt megnézni, aki november közepén"

Nincs az emberekben egy kis belátás. Dugjanak nyártól télig, és akkor a gyerek születésnapja tavasztól őszig van. De nem, mint az állatok.

XCat 2011.11.17. 21:28:05

@atpijkamo: Te akkora barom vagy. :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
(like)

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.11.17. 21:28:19

@CatMother:
Én anno kosaraztam, igaz nagyon utáltam, és nekem könnyen kifizették a szüleim, de volt olyan ismerősöm, ahol volt 4 gyerek, ott ugye már négyszereződött volna, ráadásul kimondottan csóró volt.

Egyébként igazad van, és én azt mondom, hogy a sportolás alapvetően nem pénz kérdése. Mármint lehet az, bizonyos sportágaknál, de valamit sportolni egyáltalán, az nem. Egyébként ilyenkor szoktak jönni azzal, hogy drága a felszerelés, na ilyenkor szoktam azt mondani, hogy anno nekünk tudtak olcsón jó kosaras cipőt venni, csak tudni kellett figyelni a régi modellek kiárusítására. Nyilván voltak olyanok, akiknél nem az volt a lényeg, hogy legyen használható cipő, hanem hogy elmondhassák, nekik milyen drágán vették.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.17. 21:28:25

@atpijkamo: Sőt, a cipőd is csupa kosz lesz, ha kimész vele az utcára.
Úgy látom, neked sose volt normális bicajod.:-)

Prof. azsiráf.PhD. 2011.11.17. 21:29:25

@atpijkamo: ROFL.

oszt téltül nyárig micsinájjunk??? tévézzünk....??

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.11.17. 21:31:10

@CatMother:
Elég feltűnő helyen van általában, és többnyire üvegfala van, így kintről is látni, amikor egy zsúrozó gyerekcsoport van bent. Sopronban és Veszprémben láttam ilyet, de sok mekiben nem jártam, csak feltételezni tudom, hogy máshol is van.

XCat 2011.11.17. 21:32:01

@Zabalint: Hát én még sosem. Valaki, pesten van ilyen huncutság?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.17. 21:34:40

@CatMother: Azokban az emeletes buszokban, régi repülőgépekben. etc (vagy különteremben, szeparált részben) szokták tartani az ilyesmit, amit te is láthatnál a Mekik körül, ha kinyitnád a szemed.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.17. 21:34:49

@akiazsiráfotszereti: Gumi, pesszárium, naptármódszer... Légy kreatív, ne ősember!

XCat 2011.11.17. 21:36:10

@akiazsiráfotszereti: Vagy homározzál. Nem mondhatod, baszogatás van bőven.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.17. 21:36:19

@CatMother: Amerre én járok mekibe, nincs ilyenre hely. Bár nem igazán vagyok tapasztalt.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.17. 21:39:47

@CatMother: "3-4 ezer forint két hamburger ára."
Te is a Friday'sbe jársz?

Prof. azsiráf.PhD. 2011.11.17. 21:44:04

@atpijkamo: pesszárium?? nálad milyen év van? azt mán az öreganyám is elavultnak titulálta...

@CatMother: az van néha valóban...:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.17. 21:44:38

@estrella negra: Egy bigmek 800 Ft.
Mostani akcióban még egyet kapsz kuponért ingyen. Egyébként egy szimpla sajtburger 250 Ft.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.17. 21:46:08

@akiazsiráfotszereti: Vagy spirál, mittomén.

Bemegy az ember a nőgyógyászhoz. Letolja a gatyáját.
- Maga tette fel a feleségemnek a spirált?
- I...igen.
- Akkor most vegye is le!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.11.17. 21:46:12

@atpijkamo:
Átlag sarki büfében 400-500 körül 3-szor akkora hamburgert lehet kapni, mint a bigmac.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.11.17. 21:50:34

@atpijkamo: fújj, mindig ilyenekkel jössz. előbb a gilisztáid, aztán meg a dögök, na..

XCat 2011.11.17. 21:51:02

@atpijkamo: Én elég sokat látok 1000 Ft felett, 1490, 1980, neveket ne kérdezz, venni nem szoktam. Mondjuk lehet hogy burger, franc se figyeli köztük a különbséget.

XCat 2011.11.17. 21:53:16

@Zabalint: 400 forint utoljára sztem a citygrillben volt hamburger... különben én ilyen sarki izékben nem nagyon merek venni semmit.
A meki tudom hogy szar, de legalább ellenőrzött szar. A sarkon meg az a hambi lehet hogy tegnap még ugatott.

XCat 2011.11.17. 22:00:54

@Zabalint: Jah bocs, nem lehurrogni akartalak, tényleg nem tudom. Csak nekem hihetetlen.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.11.17. 22:07:46

@CatMother:
Ez azért van, mert nyilván te gondolom Budapesten élsz, a vidéki büfé árak ennél lejjebb vannak. De mondjuk egy átlag balatoni strandon is 600-700 körül van egy hamburger, és nem 1000-1500.

Hogy mennyire lehet ezekben a helyekben megbízni? Szerintem hely függő, a lakhelye környékén az ember tudja mit hol érdemes megenni. De a Balaton parton is van olyan büfé, ahol elég sokszor ettem, és megbízok benne.

Egyébként terjedt egy urban legend anno, hogy egy arc egy pesti aluljáróban evett gyrost, majd kiütései lettek. Ráküldte az ÁNTSZ-t a helyre, és kiderült, hogy a török büfések beleverték a szószba, és egyikük nemibeteg volt. A történet sok sebből vérzik egyébként, főleg hogy sok verziója terjed.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.17. 22:08:01

@CatMother: Azok a menük. Kóla, sültkrumpli, dupla hamburger.

XCat 2011.11.17. 22:10:32

@atpijkamo: Nem, nem, vannak ilyen nekrojál, meg egyéb vicvackok... majd holnap megnézem. Ilyen bazinagy emeletes szarok.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.17. 22:21:55

@estrella negra: Nekem volt, bi-bi-bííí. Akkor volt piszok menő a Pepperoni bringa, de valami eszement, 3500 forintos áron adták. Az kábé egyhavi fizetése volt apámnak, maradt a nyálcsorgatás. Aztán beütött az iráni forradalom, és egy nagyobb tétel itt rekedt, kiszórták 2700-ért a piacra. Ez persze még mindig olyan volt, mint ha a gyerekem ma robogót kérne a szülinapjára, úgyhogy coki! Aztán egyszer apám lent járt valahol a Dél-Alföldön kiszálláson, és Centrum volt, 50%-os bicikli leárazással. Megvette, kicibálta a vasúthoz, majd a Keletiből metróval, villamossal hazahozta (a taxi drága volt), és így lett Csokiskának marha jampi, Shimano agyváltós, banán nyerges bringája.

XCat 2011.11.17. 22:29:47

@Csokis: Apukád 1 HŐS volt!

szamaritánus 2011.11.17. 22:33:47

ez a posztoló eddig az év hülyéje díj legnagyobb esélyese.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.17. 22:38:44

Faterom meg Pioneer decket vett valami vidéki vasboltban a nyolcvanas évek elején, mikor Pesten még nem is láttak olyat.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.17. 22:42:05

@Csokis: Hol volt az az én Sachs-váltós Csepel Marathonomtól?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.17. 22:49:14

@estrella negra: Akkor mitől volt mindig olajos a jobb nadrágszáram?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.11.17. 23:42:42

@Zabalint: ja, ilyen osszevissza daralthust kisutnek beleteszik puffancsba meg dobnak hozza fel kilo csalamadet

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.17. 23:58:48

@atpijkamo: Elképzelésem sincs. Kiváltképp, hogy a váltó hátul van, te meg (elvileg) középen tekersz.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.18. 00:02:01

@estrella negra: A lánc szabadon hozzáér a nadrégomhoz. Az agyváltós bringánál szokott lenni takaró lap, a lánc nem változtaja a helyét,

Megdobbent 2011.11.18. 00:05:09

Picsaba, a temarol csunyan arrebb ment mar a szo, ugyhogy idefosok egy random PINA-t, azt akarhol orommel fogadjak a nepek :)

venszivar 2011.11.18. 03:49:15

@atpijkamo: Már miért NE ! Így aztán még vonzóbb vagy. Oszt miért írtál ennyi dezinformációt ? Csak huncutkodni akartam...... , de ha komolyan vesszük egymást, akkor jöhetsz negyedik "nőmnek".:):D

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.18. 06:38:17

@estrella negra: @atpijkamo: Az tuti, mindkettő nagy királyság volt, bár az SR26 sem volt püré. Én inkább arra vágytam, mert már akkor is szép, collos gyerek voltam (azóta sem nőttem meg), és a 28-as vázakról erősen kepickednem kellett, ha tekerni akartam.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.18. 07:47:42

@CatMother: Én bezzeg nem vagyok. Pedig vehettem volna jóárasított Versacet a gyerekeknek, hogy villogassanak vele a homokozóban. Ez a kép különösen tetszett:
galeria.divany.hu/cikkek/2011/11/17/versace_kollekcio_a_hmben/?current_image_num=14&image_size=m

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.18. 07:56:22

@Csokis: HÚÚÚÚ, ha valamelyik gyerekem ilyen poloba feszíteni, biztos kiadnék egy kicsit.

keramia53-1 2011.11.18. 08:01:09

Fagyasztóból kivett tortát enni szülinapon és még fizetni is érte??? Brrrrrrrrrrr........!!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.18. 08:17:36

Húúú, kora reggel még nem beszélni magyar?
kapcs ford

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.18. 08:21:37

Akkor csipeszeld össze a nadrágszárat, mint az öregapám.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.11.18. 08:55:17

@szamaritánus: igen, bár elég erős volt a mezőny az idén... :D

vape 2011.11.18. 09:30:07

Szerintem a kommentekből kiderül, kinek van gyereke és kinek nincs. A posztolót cseszegtetőknek 95%-os valószínűséggel nincs.
A fagyasztott torta durván gáz, kiolvasztani még gázabb. Utóbbi cselekményhez talán az ÁNTSZ-nek is lenne 1-2 szava.:)

igazságos 2011.11.18. 09:30:14

Hát nem tudom, milyen a Zuperanyukák és a Zupergyerekek élete.

1. Ha TORTÁT AKAROK, CUKRÁSZDÁBA MEGYEK. Megrendelem egy nappal az esemény előtt, vagy direkt arra a napra, délelőttre. Ez valahogy mindig működik vidéken, hülye Pestiek.

2. Nincs játszóház, egy gonddal kevesebb, de ha lenne, meg lenne gyerekem, hát én is oda vinném, de előtte tortázgatnánk egy kicsit.

Hogy egyeseknek mennyi gondja van. A kölykök meg túlélték. Nem? Akkor nincs probléma.

A posztolónak igaza van, de megtanulta, hogy gumicukorért nem megyünk holmi játszóházakba, holmi tortáért, hiszen azok a cukrászádában leledznek.

Egyébként meg imádok sütni, bármikor összedobok egy Dobos - tortát.

Egyszer nekem is szarták el a szülinapomat gyerekként, amikor is olyan kemény tortát adtak, mint a kő, szó szerint, nem ment bele a kés, elhajlott az éle, mikor belevágtam. De ez semmi, még apámnak se ment, pedig nem egy kisember. A torta nem hagyta magát, van ilyen. Túléltem? Túl. Elmentem, jól megmondtam, hogy rohadjanak ki, adjanak másik tortát. Kaptam. Ezentúl másik helyen rendeltem, bár ugyanaz a cég, mivel hogy vidéken nem sok cukrászda van... De azok megfizethetőek! 3 ezer körül van egy torta, az oroszkrémért fizettem dobozzal együtt 3400-at. Kedvencem pedig a csokis pohárkrém.

igazságos 2011.11.18. 09:32:59

@hagyma: ja, néztem, Amerikában akkora volt a hamburger, mint a kistányér. :) Nagyon tetszett a hatalmas zsemle.

Mondjuk a mekiben meg ugyanaz volt a kaja. De az Amerikaiak szerették, ott tiszta volt a vécé. XD

igazságos 2011.11.18. 09:36:42

Ja, és a Szatmári Szilvatorta (gondolom, az lehetett), a legdrágább, mi rendeltünk egyszer úgy 5000-ért, de szerintem Pesten van az 6000 is.

Alapból nem fogadtam volna el, inkább elmentem volna a legközelebbi cukrászdába.

Ha nem lehet bevinni a tortát, előbb otthon megeszik, utána mennek játszókázni. De biztos a többi gyerek előtt akarták tenni magukat, hogy jé, nekem szülinapom van.

Egyébként az is tetszett Amerikában, hogy az étteremben mindig megtapsolták a szülinaposokat, nem fáradtak el. Kaptak valami kedvezményt is ők, akik azt mondják, ünnepelni jöttek. Valahogy nem fáradnak el, kedves gesztus volt.

organikusviselet · http://organikusviselet.blog.hu/ 2011.11.18. 09:38:49

Szerintem meg ne itélkezzünk a kedves anyukáról, nem hiszem hogy sok szülő hagyná hogy a gyermeke sírjon a szülinapján, az is igaz hogy nem kell elkényeztetni őket. DE a lényeg itt mégis csak az hogy egyre többször tapasztalom hogy a magyarországi 'szolgáltató ipar' nem tud szolgáltatni és megdöbbentő dolgokat képesek produkálni és még nekik áll feljebb... Szomorú

labi 2011.11.18. 09:56:14

Ó istenem a sok idióta hozzászóló...

Kit érdekel hogy nekik gyerekkorukban szülinapra csak egy zsíroskenyérre tettek egy mécsest torta helyett otthon és mégis felnőttek?
Ki nem szarja le, hogy ők maguk mind olyan tökéletes gyerekek voltak, hogy ha a karácsonyra kért játékbaba helyett Csokibácsi csinált nekik egy szalmaegeret azt boldog örömmel fogadták?

Megrendelt szolgáltatást baxtak teljesíteni az említett helyen.

Tökmindegy hogy milyen szolgáltatás.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.18. 10:01:06

@estrella negra: kiscsillag, nem vagy te túl kekec???:))))))))))

igazságos 2011.11.18. 10:06:20

@labi: lett ebből egy lejárató Homár cikk, és minden happy. A mama azért, mert jól megmondta, holott az említett helyen nem merte, lejáratott egy céget, a gyerekek meg kaptak utólag mást.

A cég megkapta a magáét, most már minden szülő tudja, hogy gyereket csak az Aldiba kell vinni szülinapozni, garantált lesz a boldogság.

Akkor végül is ez egy boldogügyfél poszt? A helyében elfogadtam volna azt a felajánlást, odaadtam volna másik szülőnek a rokonságba, hadd szívjon az is.

encir 2011.11.18. 10:16:36

Ez egy fogyasztóvédelmi oldal, ha nem tévedek,nem pedig nosztalgiázók klubja, akik elmondják, hogy bezzeg régen.. így volt, úgy volt (én is tudom, nem vagyok mai csirke).

Egyébként ezt fejti ki Attila is, de érdekes módon CatMother is egyetért mondanivalójával, holott addig épp az ellenkezőjét fújta :-).
Ennyi erővel bármelyik posztolót lehet fikázni, mert minek neki működőképes számítógép, hiszen harminc éve nem volt, mégis milyen jól éltünk nélküle, meg a legújabb autó nélkül is, meg telefon nélkül is stb. stb.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.11.18. 10:18:37

@hagyma:
Akkor még mindig több húst látott, mint a mekis.

Egyébként meg nincs összefüggés az ár és a minőség között, leginkább a hely árazza be.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.18. 10:21:49

@encir: tudod jó nosztalgiázni:) Amúgy meg ha ilyen hozzászólások nem lennének, akkor mire lenne érdekes ez az egész? A posztoló beírja, mi meg jó mélyen kusba lennénk:)
Kinek jó ez?
Mi akkor benne a szórakozás?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.11.18. 10:22:43

@labi:
Nem látod a lényeget. Azzal, hogy azt kijelentem, hogy a szülő is idióta, még nem mentem fel a szolgáltatót.

vernarancs 2011.11.18. 10:25:02

Bezzeg amikor en meg gyerek voltam....

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.11.18. 10:26:12

@encir:
Fogyasztóvédelmi oldal, de nem a túl komoly fajtából, én is 90%-ban inkább a kommentek miatt járok ide. Igen, a szülőnek igaza van az ügyben, de attól még nem tilos leírni másoknak az ez irányú tapasztalatait. Sőt, hülyülni sem tilos. Meg azt leírni sem tilos, hogy egy születésnapot semmilyen szolgáltató sem tud elrontani, ha nem maga a szolgáltatás a születésnap lényege.

Mylady 2011.11.18. 10:36:56

@encir: Te új vagy itt? Csak mert évek óta az megy, hogy az úri közönség félholtra veri egymást azon, hogy ki tudja hülyébbnek beállítani a poszt tolót.
Üdv a fedélzeten!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.18. 10:42:56

@encir: "minek neki működőképes számítógép, hiszen harminc éve nem volt, mégis milyen jól éltünk nélküle"

Dehogy nem volt! Csak internet nem volt rajta sajnos. Két ruhásszekrény méretű volt, de azért hazavittem volna.

encir 2011.11.18. 10:45:33

@Mylady: nem éppen.
Lehet, hogy érzékenyebb vagyok gyerek-anya témában - tán pont azért, mert én egyáltalán nem vagyok Zuperanya -, de elképzelem, milyen rosszul eshet ez a posztolónak.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.18. 10:54:50

@igazságos: Kemény tortáról jut eszembe, hogy milyen kemény az élet. Valamelyik ismerős szülő mesélte, hogy a nagyobbik gyerekük olyan oviban kezdett, ahol szokás volt, hogy szülinapra az ünnepelt vitt egy tortát, és ebéd után a csoport közösen megette. Ez nem nagy dolog, ilyen sok oviban van. Igen ám, de ha valamelyik megátalkodott szülőnek ez nem tetszett, vagy elfelejtette, az ovónők akkor tudták, hogy a gyereknek szülinapja van, és zum Dafke megtartották. Volt erre a célra egy fa torta. Eljátszották szépen az egész szülinapot, felvágták a fatortát, nyomorult gyerek meg ott bőgött, hogy neki mekkora genya szülei vannak, hogy még torta sem jut.

Manyecska 2011.11.18. 10:57:55

Érdekes az Elevenpark nem is olyan régen nyitott... nem értem hogy fordulhat ilyen elő egyáltalán de mindegy..!!??

encir 2011.11.18. 11:10:16

@Csokis: na ez szemétség volt. Inkább hallgattak volna az óvónők.
Nálunk is ez volt a divat.
Nekem nem volt pénzem rá.
Felvetettem egy szülőin, azt mondták, hogy nem kötelező bevinni, majd eljátsszák, mint a te példádban. Hát fogcsikorgatva kénytelen voltam venni egy tortát, de dafke emeleteset :-)
Egyébként ez az tényleg, ami az én gyerekkoromban nem volt, bár ma se lenne.
Aki akart, az tartott otthon zsúrt, meghívott, akit akart, de nem kellett 20-30 csimotát ellátni.

Manyecska 2011.11.18. 11:10:55

Lovardában még senki nem tartott szülinapot?? Kamaszoknak ideális. Márha épp nem az apjával csajozik valahol ahogy kell..

Prof. azsiráf.PhD. 2011.11.18. 11:12:40

@encir: erre csak aszt tudom javasolni, hogy ha nem vagy szuperanya , akkor ne írkájjál a homárra posztokat, mert nagyon hamar kaphacc egy baccpapucsot a fejedre! :)

ha meg nem vagy az és tudod magadról, akkor változtass. eccerű. én is így csináltam , oszt láss csodát, mingyár szuperanya lett belőlem pikk-pakk :D:D

Manyecska 2011.11.18. 11:14:02

@Manyecska: "nagy, mozgékony gyerek számára készült csarnokban" ...esetleg reptéri hangárban??

Manyecska 2011.11.18. 11:17:29

@Büszke_troll: az érdi állatorvos??? :)))))))))))))

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.18. 11:19:51

@Manyecska: Még nem nyertem a lottón, de ami késik, nem múlik. Ismereteim szerint jelenleg egy óra lovaglás 5 rongy körül van, pónin 1500-1800 / negyed óra. Plusz a szervezés, moderálás díja, plusz a kaja.

@encir: El is hozták onnan a gyereket. Ezt írtam párszáz hozzászólással feljebb, hogy vagy hős anya vagy, és megszakadsz a torta sütésben, mert kell egy a családnak, egy az oviba, egy a zsúrra, vagy szívtelen, genya, spúr alak, mert nem szállsz be a versenybe, vagy bunkó újgazdag, mert nem sütöd meg az összeset, hanem egyet, vagy többet csak megveszel. Ráadásul egy ovis csoport 30 gyerek, abból 20-25 bent is van. Na, az nem egy torta...

2011.11.18. 11:28:44

@labi: igen, de a szolgáltatás egy darab tortáról szólt és nem a szülinap leglényegi eszenciális szakrális központjáról.
A poszt túldimenzionál egy tortarendelés elbaszását. Hisztérikus reakció.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.18. 11:29:37

Faszé' nem rakja föl a köcsög blogmotor a szájbabaszott válaszboxot, kezitcsókolom?!

Manyecska 2011.11.18. 11:30:32

@Csokis: ja, nem komolyan gondoltam, bár elgondolkoztam rajta én is most, bár a lovak pótlása sem elhanyagolható költségtényező:)))!! ..Amikor alsós volt a fiam egyszerre négyen ugráltak az emeletes ágy felső részén az egyik buli alkalmával, mondtam legközelebb xanaxot sütök a sütibe. Vagy belövöm magam előtte.

England win The Ashes! 2011.11.18. 11:41:01

@encir: Nektek legalább tellett tortára. Mi szülinapra hideg salakot ettünk.

Manyecska 2011.11.18. 11:41:33

@Csokis: hogy hogy utálom én az óvodákat!! Kész káosz volt ott néha!!:(( Egyszer mentem a törpéért, épp ott vigasztaltak egy kislányt aki hangosan sírt, anyuka próbálta kérdezni mi történt, Dórika???..fiam is próbált vigasztalni /négy éves volt/, azt dünnyögte:.."Dórika, Dórika..," aztán jóhangosan: " mi a f..sz van Dórikaaaaa??? "
Esküszöm előtte soha, senki nem beszélt így előtte:)). Kifejezetten rossz élményeim vannak onnan. A suli sokkal jobb:)

Prof. azsiráf.PhD. 2011.11.18. 11:42:40

@estrella negra: ugye??? velem is aszt csinájja. akármit csinálok vele, nem működik csak ebbe a szar ie-be. illetve van ahol igen, van ahol nem. asszem ilyen oprendszer-böngésző inkompatilisság lehet. de ha valamit tucc, majd szóljál nekem is.

Infomaker 2011.11.18. 11:45:35

SZétspricceltek? Squirt?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.18. 11:46:05

@Manyecska: Nem tudsz olyan hülyeséget kitalálni, ami ne lenne már a piacon.Itt a szülinap: www.lovaglas-ponilovaglas-lovastabor.hu/szuletesnap.html
Itt meg az egyik legszebb, a gyerek angol lóháton: ponisuli.hu/gyerekangol.html

Manyecska 2011.11.18. 11:48:52

@Csokis: :)..milyen kiejtése lehet aki lóháton tanul inínglíís.. ?? :))))

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.18. 11:53:18

@Manyecska: Nekünk tök jó ovink volt/van, a nagynál épp most jön is a flesbekk, hogy a suliban nincs tutujgatás, meg lelki élet. De hát egészséges gyerek, majd megszokja azt is.

Manyecska 2011.11.18. 12:01:04

@Csokis: "emlékezetes parti" ..:))))) Ez nem is rossz egyébként. Vihetik a háziállatokat is. A mi kutyánk minden állatot meghágna. Frankó lesz:)))

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.18. 12:06:17

@Manyecska: Rendes kutya a vendég nadrágszárát hágja meg, aztán szaadkozhatsz. Magadban meg röhöghetsz a vörös fején, mert ő először találkozik ilyennel, te meg már megszoktad.

Büszke_troll 2011.11.18. 12:09:21

@Manyecska:
Az.
"Szerencsére a 8 év feletti gyerek, amelyik jó iskolába jár, az már fegyelmezett, tud ülni szó nélkül egy helyben 20 – 30 percet. Az olyan gyerekből lesz jó tanuló és értékes ember, mert oda tud figyelni a tanár vagy az állatorvos mondanivalójára. Amelyik gyerek a folyamatos szereplésével lehetetlenné teszi a felnőttek komoly társalgását, az folyamatos tanulási nehézségekkel fog küzdeni, amíg meg nem tanulja, hogy mi az önfegyelem. A gyógyítást csak jól lehet csinálni, nincs lehetőség a javításra ha a gyerek bohóckodása, folyamatos szereplési kényszere miatt hiba történne."
allatorvos-erd.fw.hu/

Manyecska 2011.11.18. 12:09:49

@Csokis: én kérdeztem a gyerektől annó, melyik kislány tetszik a suliban? Azt mondja a Zsófi néni. A napközis tanár... :)))))))) Szóval nem kell őket félteni:)!!

Büszke_troll 2011.11.18. 12:18:57

Szerintem a genetikai hulladék CatMother, maga az érdi állatorvos:
"A példásan viselkedő gyerek az én értelmezésem szerint a rendelőben leül és nem nyúl semmihez sem, csendben van, majdnem úgy mint egy szobor! Legalább 1 méter távolságra kell, hogy legyen a gyerek az állattól egész idő alatt amíg az állatorvos dolgozik. "

anyuska0102 2011.11.18. 12:34:04

A történethez azért annyit érdemes lenne hozzátenni, hogy a hölgy sem volt az a túlzottan kulturált :)

Élő egyenesben láttam a történéseket egy szomszédos asztalról.
Az anyuka, a tipikus kikent-kifent fajta,kislány pedig a "földhözvágommagamhanemkapommeg"

Mi is szülinapon voltunk, nálunk is volt kisebb késés, de semmi problémát nem csináltunk az ügyből,jött a torta és kész. Gyerekek örültek, kb 5 percig ott voltak utána játék.

Elképzelhető, hogy a gyerek csak egy fajta tortát szeret, de azt a balhét, amit a cikket küldő csinált, szerintem az emberek 95 % nem csinál.

Ekkora ügyet egy torta miatt?....
Valaki meg éhezik.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.11.18. 12:37:12

@akiazsiráfotszereti: "na mivel van két szép gyerekem"
Nagy Bandó: "meg három csúnya. Czeizel tervezte a családot."

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.11.18. 12:39:12

@Büszke_troll: Állatorvossal nem jó szarozni. Villámgyorsan tartós nyugtatást tud elérni heréléssel/miskárolással...

Manyecska 2011.11.18. 12:45:54

@Büszke_troll: nem tudom megnyitni sajnos. Volt benne olyan sor hogy: "a legjobb gyerek a kitömött"..??:)

XCat 2011.11.18. 13:58:09

@Csokis: Az egy ritkaronda kollekció, ha ők fizetnek érte, akkor se vedd meg. :)

@Büszke_troll: Nem kell rovott múltú tőgyikékkel összeállni, és akkor nem érintenek majd minket érzékenyen mások megjegyzései. :)

@anyuska0102: Hogy a csaj nettó hülye, az itt is átjött mindenkinek szerintem. Homáron ez régi késremenő vita, hogy kinek hogy kell kölyköt nevelni.
Van pár palotapincsikategóriájú mami aki fújja a hülyeségét hogy az ő gyereke aranyrózsát szarik tüske nélkül, a többiek meg lassan eljutnak oda, hogy legjobb gyerek a kitömött. A gyengébbek meg beállnak valamelyik oldalra. A még gyengébbek őrjöngenek valami máson.
Ennyi kb.

XCat 2011.11.18. 13:59:13

@Büszke_troll: Nem én vagyok, de tökéletesen egyetértek vele.

Büszke_troll 2011.11.18. 14:11:54

@CatMother:
Kedves genetikai hulladék CatMother,
itt ( subba.blog.hu/2011/03/07/az_ev_weblapja_az_allatorvos ) olvashatsz még a számodra példakép állatorvosról.

XCat 2011.11.18. 14:15:48

@atpijkamo: Manyecska poénja volt, én csak idéztem:)

XCat 2011.11.18. 14:18:04

@Büszke_troll: Láttam már. Neked viszont el kéne válnod, mielőtt teljesen taccsra mennek az idegeid.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.18. 14:21:06

Kérem a tisztelt tagtársakat, hogy a benyögéseket pontos forrásmegjelöléssel szíveskedjenek idézni!

Minden ez irányú hibát és tévedést tíz erdeti benyögéssel kéretik javítani!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.18. 14:23:06

@CatMother: Ez az. Ha elég ideg az ember, és nincs más kézenfekvő megoldás, akkor meg kell házasodni, vagy el kell válni.

XCat 2011.11.18. 14:26:20

@atpijkamo: @Manyecska:
Nesze.

Válással óvatosan, ismerős mesélte, hogy férjével közösen vett fel valami hitelt, és válás után a bank automatikusan átütemezte neki, + még rászámolt ezért plusz félmilliót. Mondtam neki, hogy a bigámia lehet hogy olcsóbb lett volna.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.18. 14:35:20

@CatMother: Homárposztbaillő.

Persze akkor jönne a megoldás, hogy előbb szét kell választani a banknál a hitelt, és csak utána válni. A bank helyében elég pánikban lennék, ha látom, hogy szöknek az adósok.

XCat 2011.11.18. 14:41:56

@atpijkamo: Akkor sem tűnik túl épeszű megoldásnak. :)
Legvalószínűbben azt éri el vele, hogy egyik sem fog fizetni, egyik mert nem akar, a másik mert ennyit már nem tud (bár itt nem ez volt a helyzet).

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.18. 14:53:37

@CatMother: Annal inkább. Lényeg, hogy minél többet követelhessen tőlük.

Géza, kék az ég! 2011.11.18. 15:21:37

Még nem voltunk ebben a tré szórakoztatócentrumban, de ezek után nem is leszünk - mekkora lúzer banda!

Balfék komák, ha ennyire nem értetek a feladathoz, miért nem szalajtottatok el futárt a legközelebbi cukrászdába? 2 nyomorult belépővel kárpótolni a gyereket, akinek eltoltátok a szülinapját? Ugyan már!

Fizetni is így kell nektek: nincs érvényes pénzem- meg most se, meg később se, meg nektek semmikor se.

Tök égés

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.18. 15:36:50

@CatMother: Akkor jó, megnyugtattál. Már azt hittem, genta szülő vagyok. Se lovas angol, se Versace.
Ja, és a kitömött gyerekhez. A kölcsönadott sem rossz. Lepasszolod őket két-három napra a nagymamáéknak (kábé ennyi a tűrőképességük ennyi idősen), és a végére szinte hiányzik a rumli a lakásban. Amikor értük mész, szinte olyannak tűnik, mintha örülnének neked.

XCat 2011.11.18. 15:38:55

@Csokis: Mi az hogy genta? :)

XCat 2011.11.18. 15:58:50

@Csokis: Még mindig nem értem, de biztos.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.11.18. 16:11:35

Ha QWERTZ billentyűzet kiosztást használnék, akkor genía lenne.

XCat 2011.11.18. 16:19:59

@Csokis: Jah leesett... köszi. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.11.18. 19:05:22

@Zabalint: hat ez nem egeszen igy van, aminoseg az igenis meghatarozo, eppen ezert olcso a meki
bar nem tudom, miert mindenkinek a meki a hamburegr alfaja es omegaja, mikor az egy gyors tomegkaja

CID 2011.11.18. 23:54:25

@hagyma: Lehet azért, mert a hambisok beleraknak 1, jó esetben 2 agyonsütött, húspogácsának titulált szart, a hatalmas nagy adalékanyagokkal felpüffesztett vizeszsemlébe ( ami rághatatlan ) és így király mert NAGY. Hús, nem sok van benne, de legalább nagyobb mint a mekis burgeres hambi.

Nem az a baj, ha valakinek a könyökén van pattanás, hanem ha a nyakán :)

Gyereknevelésbe nem tudok beleszólni, így inkább kussolok.

KoK 2011.11.19. 11:47:22

@Csokis: Ööö... lehet, hogy én kivétel vagyok, de egyetlen ismerősöm kutyája sem viselkedett még így velem (próbálta volna...). Sőt, a szülői gazdaságnál tartott nagytestű, komoly, fajtatiszta kutyák sem csinálták soha. Meg az enyém sem. Talán, mert nem hagyjuk nekik az abnormális viselkedést?

XCat 2011.11.19. 15:34:34

@KoK: Látod, látod, te kutyát is tudsz nevelni, az itt írogatók egy része gyereket sem.
Lehet hogy szemináriumot kéne tartanod a homározó mamziknak. :)

venszivar 2011.11.19. 17:29:08

@CatMother: Kutyát SOKKAL könnyebb nevelni! (mondom,mint "nagy" kutyás!), mint egy önálló emberi lényt ! EMBERRÉ!!!nevelni.

XCat 2011.11.19. 22:51:39

@venszivar: Nem kell emberré. Elég 18 évessé, hogy szavazóképes legyen. Okosnak sem kell lennie, vagy becsületesnek, vagy erényesnek, vagy korrektnek, vagy istenfélőnek, vagy kifinomultnak esetleg jellemszilárdnak. De tulajdonképpen szobatisztának sem.

Kicsapod legelni, a nap süt rá, az eső esik rá, osztmegnő.

reeingre 2011.11.20. 00:09:13

Nálunk, ha éppen olyan kedvem volt, hogy szülinapot akartam tartani, akkor átjöttek a barátok, betoltuk a tortát, aztán elszabadítottuk a poklot. :) Amúgy meg biciklizni jártunk, meg kosarazni a térre. Hiába volt számítógépem akkor amikor még ritkaság volt, engem sokkal jobban vonzott az emberi társaság. A mai fiatalokat elnézve nem akarok gyereket.
Vagy ha véletlenül összejön, akkor 5 éves korára profi túlélő és késharcos lesz, hogy ha valamelyik beképzelt kis pöcs beszól neki amiért nem a "fácse" a legjobb szórakozás neki és a szülinapja nem 3 kilóból lett megoldva, akkor meg tudja oldani a helyzetet önerőből. :D

reeingre 2011.11.20. 00:10:37

A keresztegyerekemék óvoda/iskolatársait elnézve, felőlem jöhet az Armaggedon.....

Kzsolt 2011.11.20. 08:21:00

@Büszke_troll:

LOL mekkora igénytelen weblap már :D
Egy hörcsögöt se bíznék rá.

Ahoj- 2011.11.20. 16:20:00

Elkényeztetett kölyöknek sportcsarnokban szülinap. Gratulálok.

Jobb lett volna ha rendelsz 2 tortát és otthon összeült volna a család. Megérdemled, így jártál.

venszivar 2011.11.20. 19:45:28

@CatMother: Még jó, hogy anno,még nem ismertelek. Így nem éppen elveid szerint tettem. "Szégyenlem" is magam. Talán majd legközelebb,talán én is rideg tartás szerint nevelem ....... , teheneimet, juhaimat s szárnyasaimat.
De a gyermekeimet, legközelebb is tán "csak", továbbra is konzervatívan . :)))

Guy_Montag 2011.11.20. 19:55:49

@venszivar: nemár.
konzervatívan? zenét tanulnak?
milyen az a konzervatív nevelés?
mint az amishok?
vagy hogy képzeljem?

pusztán az érdeklődés vezérel.

XCat 2011.11.20. 20:01:34

@dubai_tennis: Az amishok azok a kedves, főkötős bolondok?

XCat 2011.11.20. 20:03:17

@venszivar: Tehenet leölni, megenni, szétfingja az atmoszférát. Juhakot is, állj át pincsitenyésztésre, legalább akkora bundája van, és kisebb helyen elfér. A csirkék meg feleslegesek.

Különben minek neked ennyi állat? Homár nem elég?

Guy_Montag 2011.11.20. 20:14:56

@CatMother: az amishok olyan közösség, akik elvetik a modern világ vívmányait.

no villany, no csatorna, no
élelmiszeripari termékek.
www.youtube.com/watch?v=lOfZLb33uCg

XCat 2011.11.20. 20:17:23

@dubai_tennis: Csodaszép lehet.
A következő életükben biztos ezekből lesznek a krisnások.

XCat 2011.11.20. 20:22:27

@dubai_tennis: A klipp zseniális, köszi :)

Guy_Montag 2011.11.20. 20:22:28

@CatMother: alacsony az a kerítés...

venszivar 2011.11.20. 20:23:17

@dubai_tennis: Te "kis" kíváncsi ! Jelen pillanatba nem jókor "találkozunk", mert most szeretteim körében gondok adódtak.Ezért a tegnapi, jól sikerült Erzsébet napon megtartott,ünnepi hangulat után, kissé megkeseredett vagyok.
Eddig, én a témához nem igen szóltam, csak éppen az eddigi vége felé. Mivel sztem, igen sokszor az ember fia a saját utódait sem biztos, hogy JÓL, MEGFELELŐEN ( EZT KI DÖNTI EL S MIKOR?!)
NEVELGETI, terelgeti. Végül is, úgy 12-13-14 évesen, már nyílik a gyermeki értelem s akarat......aztán, hogy passzolnak-e az "elképzelések" s kinek volt, van, lesz igaza.....Nos azt ki, kik s mikor, mi alapon méretik meg s KIK v.KI ÁLTAL "MEGÁLLAPÍTOTT" tótum faktum az igaz egy .......De egy féle nem is lehet s ne is legyen.
Beugrott ! Tán Hoffmann Rózsa, mindenek tudójától kérj tanácsokat. Biz isten nem lepasszolni akarlak.Csak nem vagyok elég okos....., meg rossz passzba leledzek.Az amisokhoz benéznék 2-3-4 hétre. üdv. :):D

XCat 2011.11.20. 20:25:35

@dubai_tennis: Jah, van aki kimászik. Én pl. megettem.

XCat 2011.11.20. 20:27:12

@venszivar: "Az amisokhoz benéznék 2-3-4 hétre."

Minek?

venszivar 2011.11.20. 20:31:55

@CatMother: majd ha eldöntötted, hogy ki pártján állsz, talán akkor újra megismerlek.....te MINDENEVŐ-szarkeverő-dög!Mindenkit nem kell s NEM is LEHET "szeretni,kedvelni, vele egyet érteni" !!!
Viszont ÁLLÁST FOGLALNI, ILLIK ! Persze, jó! az SEM KÖTELEZŐ ! Mert anélkül " kényelmesebb", gondtalanabb stb. az élet! Csak ne konfrontálódni..... :) PHÁÁÁ !

Guy_Montag 2011.11.20. 20:33:42

@venszivar: a konzervatív nevelés egy dolgot nem tud: önálló gondolkodásra nevelni.

XCat 2011.11.20. 20:38:14

@venszivar: Igen, én itt tényleg arról vagyok híres, hogy nem szeretek konfrontálódni. :)

Deellembe mindenkit szeretek. Frankón. Csak nem hiszitek el nekem.

@dubai_tennis: A modernnek meg az életképességgel vannak problémái... 200 éve jött divatba, és azóta eljutottatok oda, hogy 20 éven belülre várjuk a világvégét, de 50-re már hótziher.
Ergó, tök mindegy hogy neveled a gyerekedet, úgyis benne lesz.

venszivar 2011.11.20. 20:43:58

@dubai_tennis: AKKOR ELBASZTAM ! MI a ló fütyiének fáradoztam, áldoztam "rád" ennyi időm......
te v. az pokorni kartás ? Netán hiller pityú ? Á tán magyar bálint.......:):D

XCat 2011.11.20. 20:54:36

Valaki csinálja már meg az "Adjunk enni Lilunak" facebook csoportot. Úgy néz ki szerencsétlen, mint egy elbaszott barbibaba az éhhalál szélén.

venszivar 2011.11.20. 20:59:44

@CatMother: dögöljön éhen. lehet, hogy vega ? vagy legó. Én,az ENYHÉN! molett nőket (szeretném). (csak, NEM KONFRONTÁLÓDNI !):)))

venszivar 2011.11.20. 21:01:55

@CatMother: "2-3-4 hétre.....minek?" Azért, mert DUGNI szeretnék ! :D

XCat 2011.11.20. 21:06:15

@venszivar: Szőröslábú, izzadó, istállószagú nőket? Furcsa gusztusod van.

venszivar 2011.11.20. 21:17:00

@CatMother: MINT TE ! Drágám ! Látom "tudsz" te ha akarsz.....! Azt ígérted, hogy tartod a bibircsókos lepcses pofád.
(puszi a dúsan szőrös >>>>> hátadra.): ):D

XCat 2011.11.20. 21:20:04

@venszivar: Én nem a hagyma vagyok, velem ilyet nem tudsz játszani. :)

XCat 2011.11.20. 21:25:34

@atpijkamo: Asszem megy ő is a kiccsillag mellé, a csalódott rajongók dobozba:(

venszivar 2011.11.20. 21:35:04

@CatMother: Jé ! "kijöttél" az amnéziából? persze most azt próbálod bizonygatni, hogy ez játék.Másképpen beszélsz, mikor az istállóban, csak te meg én....., abban a jó húgy s trágyaszagú párolgásba, ott a szalmában.
@atpijkamo: nemrég kérdezte, hogy milyen lehet ott szeretkezni.....
"Meséljünk" neki ?

hagymával még eszembe se jutott megpróbálni, ki az, egy ÁLLAT ?!
Ellenben, már 13-14 évesen, kint a csűrbe, még a krumplit is megpróbáltam, de elgurult....Ezért, már úgy a 14+ 1 nap óta a női nemmel oltom ágyékom "kedvét". :):D

venszivar 2011.11.20. 21:44:48

@atpijkamo: Kicsit, de az inkább csiklandoz, valamint a SZERETKEZÉS közben az nagy gáz, ciki lenne ha azt vennéd észre....., hogy az zavar.Énnekem bejönnek azok a természetes illatok is.
Talán az a királykisasszonyt, ki 3-4-5 dunyhán át is megérzi a borsó szemet, na az olyan ne is szerelmeskedjen, ne szaporodjon :)))

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.20. 21:56:15

Ha valaki azon hezitál, hogy megnézze-e Tintin kalandjait IMAX 3D-ben ne habozzon tovább.

CID 2011.11.20. 21:57:32

De izgi :) Most akkor mi van csillagocskával ? Depis lesz és elkezdi a struccot bűvölni ? Vagy donna tonna tér jobb belátásra ?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.11.20. 22:30:34

@hagyma:
Én éppen arról beszélek, hogy a mekis hamburgernél olcsóbban nagyobb és jobb minőségű hamburgert lehet kapni egy csomó helyen.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.20. 22:51:13

@Zabalint: Szvsz a mekis hamburgernél csak nagyobbat lehet kapni. Bárhol.
Mikor először megláttam, nem hittem el, hogy az- hamburger.
...tk. most sem hiszem el.

Mylady 2011.11.20. 23:09:57

@estrella negra: Jó, akkor most már nem hezitálok. De megnézzem, vagy se?

Mylady 2011.11.20. 23:19:06

@estrella negra: Jó, akkor holnap délelőtt megnézem.

XCat 2011.11.20. 23:47:20

@Zabalint: Ők meg arról, hogy az disznóhúsból lesz. Nem mintha nekem nem lenne tökmindegy.

@estrella negra: Persze hogy nem. Vidd ki a kutyát, nem nyughat. Vagy megint nem sétáltattad meg?

XCat 2011.11.20. 23:49:39

@estrella negra: Nem a méret a lényeg, neked igazán tudni kéne. Gondold azt, hogy pogácsa.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.11.21. 00:43:45

1975, nyócadik szülinapom. Hortobágy, a kilenlukú melletti csárda.
annál borzalmasabb citromtortát (kőkorszakinak neveztük el kőkemény állaga miatt) azóta sem ettem.

nem ma volt, de sosem feledem.
viszont felnőttem, ahogy remélem szegény kiscsaj is fel fog nőni egészségesen.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.11.21. 00:45:05

@estrella negra: hamburgert a Bástya mozi előtti pavilonból!
vagy az ma már nincs? 8-)

XCat 2011.11.21. 01:01:54

Szeretném megkérni a tőlem meghatározhatatlan irányban lakó kedvesszomszédot, hogy ne nyögjön olyan keserveseket miközben a kedvesnejét tossza, mert kurvára nem tudok tőlük aludni.
Köszönöm!

salapapa · http://salapapa.hu 2011.11.21. 01:29:14

@CatMother: :DDD

szerintem sicc a párodhoz és nyögd felül! ;)

CID 2011.11.21. 05:45:20

Csillagocska, a disznót is etesd meg, eszetlenül sivalkodik, nyílván éhes.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.21. 06:19:59

@salapapa: Bástya mozi? Ember, miről beszélsz?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.11.21. 06:21:46

@CatMother: @CID: Mi lenne, ha közvetlenül egymást rugdosnátok?

salapapa · http://salapapa.hu 2011.11.21. 08:26:50

@estrella negra: arra gondoltam, hogy ott és akkor volt számunkra igazi hamburger. nem vagyok egy kisétkű, de abból egy is elég volt.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.11.21. 17:19:39

@CatMother:
Nekem is tökmindegy, mármint hogy marha vagy disznó, mert én a csirkeburgert szeretem legjobban, de a mekis az milyen húsból készül, mert semmilyenhez sem hasonlít. Lehet hogy nem is látott húst.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.11.21. 22:31:54

@venszivar:
Nyammi :-)

Egyébként belegondolva előbb ennék macskahúst, mint csigát vagy kagylót.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.21. 22:37:39

@Zabalint: A kagylóban sose értettem, mi a jó. Megeszik egészben, belekkel, szarral.

A nagy kagyló záróizma, az finom. Meg a polip. Meg a rák.

Csaigát még nem ettem, de asszem nem is fogok.

venszivar 2011.11.21. 23:17:07

@Zabalint: Kagylót már ettem, nem lett a kedvencem......., maradok a inkább a @CatMother: s @atpijkamo: - k nál. ÉDESEK ! DE CSAK KICSIT ! :):DDD
Szeretni kell, ennyi az egész..... !

venszivar 2011.11.21. 23:21:41

@estrella negra: Az Ilkovicsot fejtsd ki nekem. Hely, helyiség, személy volt ?Merre, hol, mikor tájt ?

venszivar 2011.11.21. 23:33:17

@salapapa: Még pár perc....s bebújok a kb. 35C-nyi, "CSUDI" JÓ s FINOM, NŐI TEST MELLÉ....: ))))) Na most ! sziaaaaaa

XCat 2011.11.21. 23:39:26

@atpijkamo: Azt mondják mindent ki kell próbálni egyszer, kivéve a vérfertőzést meg a népitáncot.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.11.21. 23:45:43

@venszivar: az enyém már alszik. :S hajnalban kel, sosem marad fent velem.
jójjccakát! :)

@CatMother: akkor én sikeres vagyok, mert ezekből kimaradtam.
viszont kisgyerek koromban tanítani akartak hegedülni. o_O
végül billentyű maradt. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.21. 23:48:25

@salapapa: "tanítani akartak hegedülni"

Annál keservesebbet hallgatni nem lehet.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.11.21. 23:48:44

@atpijkamo: most miért? a pondrót sem nyomja ki az ember, úgy, egészben kapja be és nyeli le!
viszont feltételezem jól csúszik lefelé...

mindenféle cuccot kipróbáltam már. szárnyas hangyát pirítva, sáskát de csak a kezeit és a fejét ettem meg, brekkencscombot és különféle tengeri herkentyűket. más-más ízvilág, de rossznak nem mondhatnám. sőőőt... érdekes!

salapapa · http://salapapa.hu 2011.11.21. 23:50:29

@atpijkamo: én sem bírtam, ezért nem is erőltették pár gyakorlat után. :D
zongorának viszont imádom a hangját.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.21. 23:52:02

@salapapa: Nem izlett a kagyló, és kész.

"mindenféle cuccot kipróbáltam már"

Bálnát ettél-e már nyersen?

XCat 2011.11.21. 23:54:02

@atpijkamo: Neked éttermet kéne nyitnod.

XCat 2011.11.21. 23:56:43

@salapapa: Engem azt nem. Anyám egyszer vett egy játékzongorát, aztán annak alapján amit azzal műveltem, csak csendes játékokat kaptam.
Nagy szerencsére nem volt.

XCat 2011.11.21. 23:58:44

@atpijkamo: Akkor rajta, és csinálj egy vega szekciót is lécci. Nincs egy normális étterem, mintha csak döghús lenne a világon...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.22. 00:00:07

@CatMother: Ilyen válságos időkben nem vág bele az ember nagy dolgokba.

XCat 2011.11.22. 00:02:07

@atpijkamo: Az egész válság úgy ahogy van, műbalhé. Ne félj, nem megyünk válságba. Az atyaúristen vigyáz ránk. ;)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.11.22. 00:03:25

@atpijkamo: nem, bálnát nem. de bármely, az üzleteinkben kapható húst szeretem nyersen is, a tojás nyersen az egyik kedvencem.

@CatMother: "Nincs egy normális étterem, mintha csak döghús lenne a világon..." - élve jobban szereted?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.22. 00:03:34

@CatMother: "Az atyaúristen vigyáz ránk."

Olyan praktikus lenne hívőnek lenni.

XCat 2011.11.22. 00:05:27

@salapapa: Csak ha nem beszél sokat.:)

@atpijkamo: Kurvára nem az sajnos. De egy idő után nem marad választásod.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.22. 00:05:48

Mikor a második világháború tűzvonala Magyarországra ért, a moszkvai rádió csak annyit kért a magyar vasutasoktól, hogy valamennyi munkájukkal kapcsolatos előírást tartsanak meg – ez a hadiszállítás teljes csődjét jelentette volna. Ez nagyjából ma is érvényes, ha a vasutasok ragaszkodnának az F1, F2 és F3 és a többi megszámlálhatatlanul sok utasítás minden pontjához, a napi ötezer vonatból ezer sem indulna el.

1975

XCat 2011.11.22. 00:08:26

@atpijkamo: Biztos ők írták. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.22. 00:08:30

@salapapa: "bármely, az üzleteinkben kapható húst szeretem nyersen is"

Két tehén beszélget:
- Te hallottál már a kergemarhakórról?
- Na hallod, borzalmas. Még szerencse, hogy mi pingvinek vagyunk.

XCat 2011.11.22. 00:11:27

@atpijkamo: Kohn bemegy a henteshez, rámutat a sonkára;
- Abból a halból adjon!
- De kérem, az sonka!
- Hát kérdeztem én mi a neve annak a halnak?

salapapa · http://salapapa.hu 2011.11.22. 00:23:05

@CatMother: nem beszél. múzik. :)

@atpijkamo: ilyenekkel jön a feleségem is. én pedig jókat röhögök. :)
egy hajszálvékonyra szelt sonka, egy fél kiló tatár vagy a nagyonegészségesenélek stílusú reggeli turmix benne a nyers tojással mennyiben más? vagy hogy kóstólná az ember vágáskor a hurkát-kolbászt?
ejnyeno! én így szeretem! :)

XCat 2011.11.22. 00:27:34

@salapapa: Ül kér öreg a lócán;
Te anyjuk! Ha egyikünk meghal, én beköltözök a városba...

Manyecska 2011.11.22. 09:09:52

Mindig is népitáncos akartam lenni, de rá kellett jönnöm ahogy én táncolok olyan nép nincs is.. :)))

venszivar 2011.11.22. 19:58:18

@Manyecska: Ez MARHA JÓ ! :DDD De én maradok a csirke, sertés s hal evésnél...:D

XCat 2011.11.22. 19:59:58

@Manyecska: Valószínűleg csak nem merültél el benne elég mélyen. Annyi nép van a világon, valószínűleg valamelyik pont úgy táncol, ahogy te.

venszivar 2011.11.22. 20:09:56

@Manyecska: Alapíts népet.....s mi a "néped" úgy fogunk táncolni, ahogy te "fütyülsz"......:)))( Akkor már lenne olyan nép + néptánc.) Én persze csak addig, míg tetszik az, mit fütyülsz :D

XCat 2011.11.22. 20:19:29

@venszivar: Bazmeg... 30 év után most esett le az, mit jelent, hogy a répától jobban lehet fütyülni..... áááááááááááá. :DDDD Aztapornográftyúkólját...

venszivar 2011.11.22. 21:04:05

@CatMother: NA ! MI FENE ?!? ma van kedved huncutkodni ? :)))

venszivar 2011.11.22. 21:05:23

@CatMother: Azért a bazmeg, az ERŐS !

salapapa · http://salapapa.hu 2011.11.22. 23:38:05

@CatMother: jójó... de a srácoknak akkor miért mondják? o_O

XCat 2011.11.23. 00:03:52

@salapapa: Mert liberális, haladó szellemben nevelik őket, és sosem lehet tudni hogy a fasz melyik oldalán kötnek ki. :)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.11.23. 10:31:11

@CatMother: vagyis ha valakiből köcsög lesz az csak a szüleit okolhatja?
ez plusz meló a buzifelvonuláskor....

Gea 2011.11.28. 13:06:12

Ajánlom a hölgynek az M5 Gyerekcenter Játszóház! Nekünk a fiunk 6 éves szülinapi bulija volt ott, és eszméletlenül korrekt ellátásban volt részünk. Minden a megbeszéltek szerint zajlott, sőt! A kishölgynek, aki velünk foglalkozott, még arra is volt figyelme, hogy a tortázás után a koszos evőeszközöket, tányérokat elvigye, néhány tisztát a maradék tortához visszahozzon. Ráadásul nem eldobható vackok voltak, hanem (igaz Ikeás) színes poharak, tányérok. A szülinapi hely egy elkerített rész volt, és még a gyerek korával megegyező (6-osok) díszítésre is odafigyeltek. Nem hajtottak minket ki, hanem megvárták míg magunk kimegyünk onnan. Természetesen maradhattunk korlátlaanul, csak a következő szülinaposnak készítették elő a helyet. Voltak asztalok, ott ülhettünk, amíg akartunk. A hely az M% mellett található a madaras teszkó, meg a Dechatlon mögött.
gyerekcenter.hu/jatszohaz
süti beállítások módosítása