Tékozló Homár

Végtelenségig bénázik a Samsung szerviz

2011.10.11. 10:25 | juszka | 72 komment

A Samsung szervizeseknek is megvannak a saját kis rituáléik, mint a sorozatgyilkosoknak, például, hogy addig ne is számítson a rossz készülék tulajdonosa rendesen működő telefonra, amíg azt ötször fel nem küldik a fővárosi szervizbe. Zsófi telefonjánál azonban elszámolták magukat: a telefon már hatszor megjárta a szerviz és panaszos közti utat, mégsem működik.

Lassan nyolc teljes hónapja, hogy végzetes hibát követtem el, vettem egy samsung telefont.. Persze ez túlzás, hiszen ha jól működne, nem lenne végzetes, még csak hiba sem, csakhogy ez nem így történt.. és -amint megtudtam- nem lehet jobban és gyorsabban meggyűlölni egy márkát, mint ha fel kell vennem a kapcsolatot a szervizzel.

Olvasson tovább!

József többet nem cserél ablakot

2011.10.10. 13:16 | jackyll | 416 komment

Naiv ügyfélnek márciusban átvették 150 ezer forintos foglalóját, aztán azóta se ablak, se pénz.

Naiv ügyfél nem túl jó állapotú lakásában elérkezett az ablakcsere ideje. Mikor a pénz összegyűlt és megvoltak az árajánlatok, Naiv ügyfél kiválasztotta Sz. Józsefet (www.thermo-ablak.hu), aki a Hevestherm budapesti területi képviselőjének hirdette magát. A szerződés március 19-én megköttetett, határidő április vége. József elvitt 150 ezer Ft foglalót. Naiv ügyfél készült az ablakcserére, beszerezte a szükséges takarófóliákat, szabadságot intézett, rendezkedett, takarított stb. Majd április vége felé közeledve József telefonon jelezte, hogy "lesz egy kis csúszás" és május első hetét (max közepét) jelölte meg határidőnek.

Olvasson tovább!

Más tartozása miatt nem köti be a netet a Drávanet és a T-Com

2011.10.10. 10:37 | jackyll | 54 komment

Elképesztő, de van olyan, aki a kábelnet és az ADSL közül az utóbbit választja. Illetve csak választotta volna, minthogy a T-Com közölte a Drávanetes szerződésükre, hogy tartozás van a címen (irodaház), ezért nem kapnak internetet. Jó, hogy nem azt mondták, hogy tartozás van a kerületben/városban, ezért költözzenek máshova.

Cégünk ebben a hónapban új irodába költözött, mégpedig egy nagy irodaházba. Természetesen szükségünk van internetre, így hosszas számolgatás, szorzás-osztás után arra jutottunk, hogy a Drávanet éri meg a legjobban. Fel is hívtam Őket, pár nap alatt megjött a szerződés, kitöltve visszaküldtük (ez volt kb. 2 hete.) A netet ugyan a Drávanet fogja szolgáltatni (szolgáltatná), de mivel a T-com vonalát használják, így a kiépítés a T-com feladata, ezt el is mondták az ügyfélszolgálaton előre, ezért hosszadalmas egy kicsit, 30 napja van a T-comnak a vonalat kiépíteni a szerződés beérkeztétől, majd a bekötéstől még 30 napja van a Drávának elkezdeni a tényleges szolgáltatást, evvel nem is lenne semmi baj. No de, hétfőn kaptam egy emilt a Drávától, amiben közlik, hogy a T-com megtagadta az ADSL kiépítését, mivel tartozás van feléjük a CÍMEN!

Olvasson tovább!

Elhunyt a DPG?

2011.10.10. 09:37 | jackyll | 87 komment

Elképesztő híreket kapott a Homár, hogyaszongya 3-4 hete áll a DPG levelezése, mi lesz most szegény felhasználókkal. A Drótpostagalamb nevű ingyenes levelezőszoftvernek utoljára a 90-es évek végén volt létjogosultsága, amikor még elképzelhető volt, hogy valakinek nincs internet-előfizetése és ezért a szoftver saját betárcsázójával kapcsolódik a mailszerverhez. Tényleg nem baszogatásból, de akinek az elmúlt 10 év nem volt elég, hogy legalább a freemail-hotmail-yahoo-gmail szintén ingyenes levelezőket végigpróbálja, az jobban teszi, ha feladja az internetezést.

Sokan nem is tudják mi is az a DPG vagy más néven Drótpostagalamb. Ez volt Magyarország második ingyenes levelező programja. Fénykorában több mint 70ezer felhasználója volt. Sok tulajdonosváltás után most az EqNet zrt üzemelteti. Illetve az a baj hogy nem működteti. Tudom ez egy ingyenes rendszer de még vagyunk jó pár ezren akik szokásból használnák. Sajnos 3 hete nem megy. az ügyfélszolgálatosok szerint javítják. Nem tudni mi tart ilyen sokáig de 3 hét alatt egy atomerőmú számítogépes vezérlését is meg lehet javítani nem egy levelezőszervert. Azt is mondják hogy csak annyi ideig fog működni míg mindenkinek megírják hogy megszüntetik Nem tudom, egy szoftverfejlesztéssel is foglalkozó cég miért nem a fejlesztésben reklámbevételekben gondolkodik. Abba nem gondolnak bele, mennyi embernek okoznak kellemetlenséget.
 Az EqNet ezek szerint egy öntörvényű, a felhasználók igényeit semmibevevő cég. Nem bíznák rájuk semmit.

Bubu

440 ezres fantomtartozás a Tigáznál

2011.10.10. 08:34 | jackyll | 56 komment

Csak a szokásos fantomtartozás, ezúttal a Tigáz talált 3 évvel ezelőtt elfekvő félmillió forintot naiv ügyfélnél. Jófej kedvükben vagy végső kétségbeesésükben fél évvel később elengedték a fantomtartozás felét.

Egy kis problémám adódott a gáz szolgáltatónkkal! (ENI Tigáz) Előjáróba annyit, hogy egy családi házról van szó! (~160nm - 5 fő lakóhelye) 3 éve (2008-ba) jöttek gáz mérőt cserélni és ez a problémám fő forrása! Ugyanis úgy adódott, hogy azt állapították meg, hogy állítólag mi "lopjuk a gáz" - vagyis legalábbis helytelenül vételezzük <--- azt hiszem így volt megfogalmazva, de lényeg az, amit írtam! Ez konkrétan úgy történt, hogy jöttek gáz mérőt cserélni, leszedték a régit - újat fel és szóltak, hogy probléma van vele... és ezzel a szóval el is mentek, nem is foglalkoztunk vele, csak később, amikor is egy büntető csekket küldtek ki 440.000 Ft-ról!

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása