Tékozló Homár

Csődbe ment Bács-Kiskun megye?

2012.01.11. 13:28 | jackyll | komment

Az esztergomi szórványos közvilágítás és a BKV fenyegető csődjének híre után újabb szívderítő önkormányzatról kaptunk hírt. Bács-Kiskun megye önkormányzata  fedezethiány miatt nem fizeti a hátrányos helyzetű hallgatók ösztöndíját immár 5 hónapja. Ezt szokták jobb helyeken csődnek nevezni. Pánikra azért semmi ok, amíg áram és ivóvíz van, addig minden van.

A Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjak önkormányzati részét a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat egész egyszerűen nem hajlandó elutalni a hátrányos helyzetű hallgatóknak szeptember óta. Öt havi pénzzel tartoznak nekünk és sem egy levelet, emailt, sem telefonhívást, semmilyen értesítést nem kaptunk azzal kapcsolatban, hogy hol az ösztöndíjunk? Írtam a Wekerle Sándor Alapkezelő Osztálynak, hogy mégis miért nem utalnak, a következő választ kaptam tőlük:


"Tisztelt xxxxxxxxxx!

Kérdésére válaszolva tájékoztatom, hogy a XXX kapcsolattartója 2011.09.19-én igazolta vissza jogosultságát az ösztöndíjra, ezt követően a Wekerle Sándor Alapkezelő megkísérelte átutalni felsőoktatási intézménye felé az Ön öthavi önkormányzati ösztöndíjrészét, de az utalás a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzatának fedezethiánya miatt meghiúsult.
Bács-Kiskun Megye Önkormányzatát a Wekerle Sándor Alapkezelő felszólította a tartozás rendezésére. Amint a hiányzó fedezet beérkezik, a Wekerle Sándor Alapkezelő azt követően tudja tovább utalni a felsőoktatási intézmény felé az ösztöndíj önkormányzati részét.
Üdvözlettel:
XY
pályázati szakreferens
Tehetség- és Ösztöndíjprogramkezelő Osztály
Wekerle Sándor Alapkezelő
Cím: 1088 Budapest, Múzeum u. 17.
Levelezési cím: 1244 Budapest, Pf. 920
Tel.: +36 1 301 3200
Fax: +36 1 301 3220
E-mail: bursa@wekerle.gov.hu
www.wekerle.gov.hu "

Közben egy szintén Bács-Kiskun megyei ismerősöm telefonált az ügyben, ő a következő történetet írta le nekem:

"Elindultam a legkisebbtől és mentem a nagyokig. Bács-Kiskun megyeieknek a következő hírrel tudok szolgálni:Városi önkormányzatok: "Kiküldtük, nem mi vagyunk a ludasak."Pest: "Kecskemét megyei önk. nem küldi, addig mi se küldjük, amíg meg nem jön Kecskemétről az ő részük, vagy amíg nem küld egy nyilatkozatot, hogy nem tudja küldeni."Kecskemét: Pasi elsírja magát a telefonba hogy "most rúgták ki 4 kollégáját és ő van a vonal legvégén, de sürgeti a dolgot, hogy legalább ezt a lemondó nyilatkozatot elküldjék Pestnek."

Tehát mindenki felezze el az intézményi részét, azt az összeget kapjuk meg amint a sírós pasinak sikerül elintézni a lemondó nyilatkozatot. Ha nem intézik a lemondó nyilatkozatot, akkor legkésőbb január végén megkapjuk az önkormányzat által megítélt pénzt, tehát bent nem marad, csak félév végén kapjuk meg az önkormányzat által megítélt összegeket."

Nagyon remélem, hogy hamarosan lesz változás az ügyben, mert nagy szükségünk lenne arra az öthavi ösztöndíjra.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.11. 13:33:36

Én a szűk kis agyammal nem értem. Valaki magyarázza el!

eMJe 2012.01.11. 13:41:57

Egy fokkal rosszabb, mint amikor 1-2 ezerrel szúrják ki a szemed:D

eMJe 2012.01.11. 13:43:35

@eMJe: Mármint a poszternek rosszabb:D

mohopasi 2012.01.11. 13:43:38

Mi Bács-Kiskun megye? Az egész ország, csak az még ennyire nyilvánvalóan nem látszik...

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.01.11. 13:45:37

Egyébként az egész kikúrt internetet meg lehetne tölteni ilyen sztorikkal. Tudva lévő, hogy az állam SEMMIT se utal időben. És ha 3-4-5 hónap múlva kapsz egy seggbekúrt ruppót, már sikeres embernek mondhatod magad. Az államtól várni a segítséget így 2012-ben Magyarországon... Há noooooooooooormááális?

glóriásgörkorisangyal 2012.01.11. 13:46:38

Senkit nem akarok elkeseríteni, de nagyon ilyen irányba megy az ország egyre inkább. Én szintén állami közszolga vagyok, tavaly az étkezési utalványokat, és az egyéb caffeteriás juttatásokat először augusztusban kaptuk meg.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.01.11. 13:46:50

Ezmijafaszez?
Segílyke más néven, óder vasz?

"Tehetség- és Ösztöndíjprogramkezelő Osztály"
Ehhez külön szeretnék drakulálni!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.01.11. 13:56:17

@Sün‼:
mán a segyílyke nem dívik, oszt azé van ez

Sandokohn, a maláji jiddis. (törölt) 2012.01.11. 13:57:31

legalább nem isszátok el.
@Sün!! jaja az,
"A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer célja az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételének támogatása."

@posztoló: menj el kapálni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.01.11. 13:59:52

@Horváth Lajos:
Hogy a devlá rágjá ki a szemük fehérjit,
hát nem kűdik áz ösztöndíjat, hát hogy vizsgázzák le fröccsöntésbű!?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.01.11. 14:02:16

Nem tudom, most hogy megy, de az átkosban az én ösztöneimet nem igazán akarták díjazni. Tanulmányit még kaptam is néhány félévben (máskor meg tandíjat fizettem, azaz a pénzemért tanítottak), de bányász édesapám és téesz-varrónő édesanyám minden jövedelmét kimutatták az utolsó fillérig. Mások meg egész jól kaptak. Nyugdíjas, őstermelő és kisiparos/kiskereskedő szülők akkor sem akartak adózni, és az a bizonyos egy főre eső a legkisebb Debrecenben egy olyan srácnak volt, aki azért lakott az Ybl koliban, mert az albérletben lopott a takarítónője, és így a kétüléses, fekete amerikai sportkocsija ott parkolt a Virág utcán. Kőműves volt az apja, a '70-es árvíz után felépített vagy három falut, vett magának az orvosoktól rokkantnyugdíjat, a felesége htb volt, a srác így meg kb. kétszer annyi ösztöndíjat kapott, mint a diplomás kezdő fizetés volt akkor.
Volt még rendkívüli szociális segély is: pl. az egyik lány egyik évben azért kért, mert szegény öreg nyugdíjas szülei nem tudnak neki szép ruhákat vásárolni a nyomorult kis nyugdíjukból, a másik évbe meg azért, mert lefagyott a 20 hektár őszibarackjuk, és így nem telik új ruhákra...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.01.11. 14:03:24

@Horváth Lajos: Há' nem véletlenül volt az a békési jobbikos képviselő-jelölt is cigányösztöndíjas...

Leadfoot 2012.01.11. 14:04:56

Kis naivak, azt hittétek, az államcsődkor egyszerre megy csődbe az egész ország?

Lúfaszt, a megyék külön-külön, szépen sorban. Bács-Kiskunnal kezdődik, úgy néz ki.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.01.11. 14:04:58

@Sün‼: melyik vót jobb? :D

**

poszternek üzenem hogy részvétem, meg azt is, hogy ennek az el....szett országnak nem kell diplomás ember. meg másmilyen se. mindenki vándoroljon ki valahová, aztán majd utána megnézném a vezér fejét.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.01.11. 14:10:19

@Sün‼: szóval a nyúposzt. na nem baj.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.01.11. 14:13:41

@akiazsiráfotszereti:
Te zsiráááf!
T+12 van, azt még itt lébecolsz.
Hol vannak az almáim, he?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.01.11. 14:14:22

@Leadfoot: Pedig de. Így megy a pályázati pénzeknél is. Megnyeri a delikvens a pályázatot, elkezd dolgozni, aztán egyszerre nem történik semmi, nem jön a pénz, mert az állam zárolta. Mint a viccben: "Járni jár, csak nem jut!"
Ez főként akkor ciki, ha olyan pályázat volt, hogy 75% EU forrás, 25% állami, de ha nem jön meg azállami, akkor lehet az EU-st is visszafizetni. Csak az elmaradt ÁFA-SZJA részen többet bukik az állam, mint az a 25%, de hát a megszorítás az megszorítás.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.01.11. 14:16:24

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
hátosztattól hogy jobbikos még lehet cigó! mit diszriminációzol itten? :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.01.11. 14:16:49

@Sün‼: Írtam Neked a blogomba! :)))))))
..és mindenkinek:)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.01.11. 14:32:36

@Sün‼: drága sün! te itten próbál od a témát mekkerűlni. szóval melyik vót jobb?

England win The Ashes! 2012.01.11. 14:37:10

Majd akkor utalják, ha az € árfolyama 1000 HUF lesz. Ravasz, nagyon ravasz...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.01.11. 14:40:37

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nekem volt olyan diákom, hogy a szülők bejöttek elsőben osztályfőnöki órára, hogy nem tudnák befizetni az alapítványi hozzájárulást a gyerek tanulmányaihoz (Nem volt kevés, de lehetett részletben is fizeni, az egészet le lehetett írni az SZJA alapjából, és cserébe ingyen volt a tankönyvtől az osztálykiránduláson és az uszodán át a színházjegyig minden.), mert a múlt héten ellopták a BMW-jüket és kellett venni másikat. És ezt lazán, pirulás nélkül közölte.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.11. 14:41:55

hat ezert tart itt...
Bursa Hungarica
Wekerle Sandor Alapkezelo
Tehetseg es Osztondijprogram kezelo

en barom meg mar gimnazistakent ujsagot hordtam, nyaron meg vagy a teglagyarba mentunk vagy vagont pakolni

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.01.11. 14:43:45

Körbetartozás mint az épitőipar, de más területek nagy részén is
Utalták, de az azonnali inkasszósok, mint apeh közművek, szépen leemelték

Élőlác nem jutott a poszttolók eszébe,ha nem is élő de vas és beláncolni az önkormit amig nem utal

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.01.11. 14:44:56

@Sün‼:
Fröccsöntés az menne a söntésben mi?
Erdőkerülő OKJ-s képzést kérjél

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.01.11. 14:46:59

@Horváth Lajos:
De szép is volt mikor az apeh székház elé hordták a bontott cuccokat hogy azt számolja el áfa-ként az apeh

Prof. azsiráf.PhD. 2012.01.11. 14:47:12

@Csokis: az. szép. mekkérdezhetem az összeget és az évet? általános oskola?

juhaszvik 2012.01.11. 14:48:18

miért is posztolok én itt a homáron? az élet szép?

amúgy a témához: lehet, hogy van itt köztünk valaki a megyéből (nem Frodóéktól), aki meg tudja mondani, hogy befizette-e az adót, mert ha nem, akkor azért nincs pénze az önkormányzatnak. De persze ez csak feltételezés. Kérdés még az is, hogy ha csődbe megy BK megye, akkor az milyen hatással lesz az internetre.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.01.11. 14:51:28

@hagyma:
mar gimnazistakent ujsagot hordtam"

Kár hogy soha nem olvastál bele egyikbe se
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.01.11. 14:54:51

@juhaszvik:
Aha, nézd csak meg a sok léhűtő hivatalt
bacs.darkh.hu/

Uj autó merarégiben az elődöm belefingott, meg uj butor, meg benzinpénz és ingyen telefon meg évvégi jutalom meg + + + +
Ja és akkor azt nézzük hogy ki mennyi adót fizet?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.11. 14:56:25

@horex: en irtam bele, azt olvastad szajtatva:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.01.11. 14:57:00

@Sün‼: hihi..te tüskés... kóstolgatsz???:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.11. 14:57:59

komolyra forditva a mugy, annyi ujsagot se elotte se utana nem olvastam, mindenbol megoriztem egyet szabad foldtol a IPM-ig
napilapokrol nem is beszelve

glóriásgörkorisangyal 2012.01.11. 15:04:54

@hagyma: aztán a sok olvasástól jobb belátásra tértél és meg sem álltál Amerikáig..... te már akkor tudtad :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.01.11. 15:05:10

@Horváth Lajos: Végül is igazad van, a hajdúsámsoni jobbika meg ugyanazon időben maszop-(hím)tag is volt. "Összenő, ami összetartozik."

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.01.11. 15:05:45

@akiazsiráfotszereti:
Hát megmondom őszintén, nekem a bal oldali jött be igazán.

@horex:
Erdőkerülő már van, én most az OKJ-s cickóvizsgálóira gyúrok!
sunews.blog.hu/2012/01/11/a_kovetkezo_szakma_hivatasos_cickoteszter

@batgirl:
Én-e?
Egy denevért?
Isten őrizz!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.01.11. 15:10:44

Lesz még komolyabb probléma is Magyarországon, főleg a mai EU-s híreket elnézve.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.01.11. 15:12:58

@Sün‼: már mért nem?
Képzeld el micsoda nagy szám lenne! Tüskés denevér, vagy szárnyas sün. Hm?

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.01.11. 15:15:20

@hagyma:
Höhö, szép véd és visszavágás volt
L kell ismerni
:))

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.01.11. 15:15:30

@akiazsiráfotszereti: Nem, közép. Az a baj, hogy az összegre nem emlékszem, mert én csak ofő voltam, nem én szedtem be. Az tuti, hogy 93-98 közt tanítottam ott. És valami olyanra emlékszem, hogy tal
n 30-60 000 Ft közt volt évenként, és valami 40%-ot lehetett leírni belőle. (Mivel akkoriban volt infláció rendesen, akár mindkét adat lehet igaz.) Tehát maradt 18-36 000 / év, és abban tényleg minden benne volt, az ebéd kivételével.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.11. 15:17:37

@Leadfoot: Ha szigorúan vesszük, Baranyával kellett volna kezdeni.
Felkészül: Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.01.11. 15:18:11

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
ez mán valami nagyon durva összeesküvéselmélet. a végén még kiderül, hogy szabadkőműves is az ipse egyben :D

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.01.11. 15:18:21

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nem, de nagyon empatikus voltam, és nem röhögtem a képébe. Akkoriban lettem büszke tulaja egy kb. 8 éves, full fapados, 750 cm3-s Fiat Pandának, amiért kb 9 havi fizetésemet szurkoltam le.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.11. 15:18:31

@glóriásgörkorisangyal: nevetni fogsz, mar akkor agyaltam rola, csak feltem nekivagni, mert mindenhol azt olvastam, hogy itt rossz, verik a negereket, lovoldoznek az utcan es ha beteg leszel nem engednek be a korhazba
szoval a baloldali propaganda miatt maradtam meg jo 20 evet:)

Manci néni, a szomszéd 2012.01.11. 15:22:11

Ezt a posztot a kis agyacskámmal nem értem. Mit akar a posztoló?

Csak sejtem, hogy pénzt az államtól. De hát az már csődbe ment, nem?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.11. 15:24:51

Figyejjé, Sün!! koma, eztet (@batgirl:) úgy híjják- felhívás táncra. Vasajjad csak ki a szépruhádat, aztán gyerünk!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.11. 15:27:34

@hagyma: B+, Hagyma, eddig nem mondtad, hogy néger vagy!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.11. 15:29:03

@estrella negra: feltem, hgoy nekem is verni kell oket

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.11. 15:34:28

@Sün‼: Meg van még a sünmadár.
"Fele tüske, fele toll
örvendezz, hogy láthatol."

glóriásgörkorisangyal 2012.01.11. 15:38:15

@hagyma: nem baj, mosmán ott vagyol, aza lényeg. És hány négert kellett megverned? Ezt volt az első rendes, bejelentett munkád odakinn? Négerverő?

Egyébként nálatok mennyi idő van ilyenkor???? Még hajnalok hajnala lehet, nem tudsz aludni????

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.11. 15:46:24

@glóriásgörkorisangyal: hat eppen reggelizek, haromnegyed 10 van
nem, az elso hivatalos munkam az pincer volt, osztondijat nem adtak csak a jattert kellett megdolgozni

glóriásgörkorisangyal 2012.01.11. 15:51:04

@hagyma: az már majdnem emberi fogyasztásra is alkalmas időpont :) Akk. te csak a nyugati partig eveztél....

helianthus 2012.01.11. 15:55:41

@hagyma: na végre, hogy itt vagy! Megkapta Anyukád a karácsonyi csomagot?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.11. 15:56:22

@atpijkamo: Budapest is részenként dől össze, csak még nem bírták eldönteni, hogy az I.kerülettel vagy Adyligettel kezdjék.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.11. 15:57:43

Az volt már, hogy elmúltnyócév?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.11. 16:05:02

@glóriásgörkorisangyal: nem erosseged ez a dolog:)
a keleti part -6
a nyugati tan -9
@helianthus: rekordido alatt /valami 5 nap/ penzzel egyutt:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.01.11. 16:06:49

@Horváth Lajos: Úgy emlékszem, hogy valami szabad villany- vagy vízszerelő volt, és nem mellesleg helyi alapító Jobbik-elnök..

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.11. 16:14:38

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Nincs olyan, hogy vííízszerelő, Maaargit!
Hát a vizet, aztat nem kell szereeelni.
Hát nem? Hát de.

glóriásgörkorisangyal 2012.01.11. 18:11:26

@hagyma: na eztet most télleg el bactam. Elfelejtettem előtte felmondani magamnak az előttem van észak kezdetű versikét. :-)
Akko most meg követlek. Na! Így yo lesz?

glóriásgörkorisangyal 2012.01.11. 18:15:17

Nem yo telefonon írni, mert 2 szót is sikerült külön írnom, amit pedig nem úgy akartam. Mostmár mindegy, látom ebből jól már úgysem jövök ki :-)

Mylady 2012.01.11. 20:06:49

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Fősikolán volt egy kolis szobatársam. Szülei rokkantnyugdíjasok. A szerény anyagi helyzetére tekintettel kedvezményes áron kapta a kollégiumot és havi szoctámot kapott (kb az ösztöndíjjal megegyező összegben).
A lány szüleinek két szállodája volt vidéken. A 18. születésnapjára új autót vettek neki. A koliban kb havonta kétszer aludt, mert egyébként a barátjánál lakott, akinek lakása volt Pesten. Többet kapott havonta otthonról zsebpénznek, mint az én féléves ösztöndíjam+szoctámom.

És ez nem irigység, mert leginkább azért fájt, hogy ő kapott, mert a források korlátozottak voltak és amit ő megkapott, azt ugye nem tudták odaadni másnak. Szóval olyantól vette el, aki igazán rászorult volna.

Egyébként vicces volt, amikor a harmadik év végefelé a csaj hozott egy joghurtot másnap reggelire és tanácstalanul kérdezte, hogy ezt hova tegye éjszakára, hogy ne romoljon meg. Ajánlottam neki a hűtőt. Erre elcsodálkozott, hogy "itt van hűtő???"
Nagyon képben volt :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.01.11. 20:15:06

@Mylady: Ez kb olyan min amikor az ovodában, iskolában ingyenkapják az ellátást, a BMw-vel járó, q-va gazdag válalkozó szülők, mert nincs bejelentett munkájuk, vagy csk minimál bérre vannak bejelentve. De nekik jár minden kompenzáció. Rohadt adócsalók, ingyenélők. Akinek nem inge, e vegye magára.

Mylady 2012.01.11. 20:39:57

@batgirl: Az a legszörnyűbb, hogy az ilyenek kiszűrésére meg olyan intézkedéseket hoztak, hogy pont azok esnek ki, akik rászorulnának.

Még a fősulin volt olyan csoporttársam, aki semmilyen plusz támogatást nem kapott, mert nem tudott az apjától jövedelemigazolást vinni. Abszolút nem hatotta meg az ügyintézőt, hogy szegény akkor már vagy 15 éve semmit nem hallott az apjáról. Kicsit küzdelmesebb volt neki így az a 3 év.

Mylady 2012.01.11. 20:41:35

@estrella negra: Felőlem...
viszont akiről beszéltem, nem az volt

venszivar 2012.01.11. 20:41:39

@batgirl: Elolvastam s elpirultam, meg mintha rám jött volna a csuklás......:):D

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.11. 20:45:07

@Mylady: És arról sem tudott igazolást vinni, hogy az édesanyja egyedül, kizárólag a saját jövedelméből neveli?

Xezs 2012.01.11. 20:45:37

@Sandokohn, a maláji jiddis.: "legalább nem isszátok el. "

Hahahaha, ezen jót röhögtem. De egyetértek.

venszivar 2012.01.11. 20:46:53

@estrella negra: Lehet,hogy állami gondozott volt ? :):D

Mylady 2012.01.11. 20:47:34

@estrella negra: Nem (ha belegondolsz, arra nincs is igazolás). Az ügyintézők meg kicsit sem voltak rugalmasak. Nem most volt, a kilencvenes évek közepén.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.11. 20:49:10

@Mylady: Értem én. Csak nekem erről a Mercivel segélyért járó, harmincéves, ...norvég rokkantnyugdíjasok jutottak eszembe.

venszivar 2012.01.11. 20:51:32

MEGBUKOTT shicc pajjja ?!?!!!!!!

álamfő brácsit plágiummal vádolják :DDD

Már kb. negyven éve is kis tudatlan fa.. palli volt, van , ezután is lesz.

lordjim 2012.01.11. 21:08:50

@Horváth Lajos: Nem dógozik á mágyár nincs segíj.Mennyünk kánádába!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.11. 21:14:45

Ma eltemették Garas Dezsőt.
Nyugodj békében, Minarik Ede!

Xezs 2012.01.11. 21:26:30

@Mylady: Életképes hölgynek hangzik.

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.11. 23:45:24

@akiazsiráfotszereti: átfogalmaznám:
kell diplomás ember, de nem ennyi! jobban járna az ország, ha nem lenne büdös a kétkezi meló.
jaaaa... hogy nincs melósoktatás? ezt már oldják meg mások.
bíízony, bíízony!

@lordjim: nono! áz nem mágyár! :P

@Mylady: remélem reggelre megettéek a jágörttyét! :)

@glóriásgörkorisangyal: ne engedd neki az ótómatikuss javítgatást. én is becoptam párszor, azóta figyelek. :)

@Csokis: gondolom, csak halasztást kértek. úgy két hónapot. 8-)

Megdobbent 2012.01.12. 01:27:49

hol tart az offtopic? mert ez a szegyen kormanyzati baszas nem hozott lazba. ures boritekokat osztogattak mar 2010. oszen, hat mi mas lenne mostnra?

Prof. azsiráf.PhD. 2012.01.12. 08:41:38

@Csokis: persze ez nem volt kevés pénz akkoriban, de ha belegondolok, hogy hetente mi minden szirszarért fizetgetek itt a suliban extra.... 2-3 ajró buszjegyre, 6-8 színházra, mozira, állatkertre, meg minden firlefrancra. Múlt évben összeszámoltam mennyit pengettem ki ilyen plusz kiadásokra: 67 ajró volt egész évre egy gyereknek, mindez általános iskola második osztályában. Szívesebben fizetnék ilyen alapítványi hozzájárulást egyszerre, mint minden másnap valamit. Ami persze azonnal kell, holnapra és pontosan. Ilyenkor futás pénzért az automatához, aztán meg felváltatni a boltba...váááá.

@salapapa: erről az jut eszembe, hogy szegény drága nagymamámnak soha nem adatott meg hogy tanulhasson, így kétkezi munkás lett belőle. Cseppet ironikusan gyakran megjegyezte: Kislányom, ez a legjobb munka a világon, ezt a hülye is meg tudja csinálni! :D:D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.01.12. 08:51:45

@hagyma: Te loptál? Biztos, hogy elévült? Ha 168 órát, Új Életet és Népszavát is, akkor az ember(i)esség elleni bűntett, soha nem évül el...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.01.12. 09:05:02

Valahogy ez nem meglepő.
Erre nincs pénz, gondolom a polgi új kocsijára van.

cicmen (törölt) 2012.01.12. 09:09:31

XXX kapcsolattartója
?
Ebben benne van a titkosszolgálat is?

helianthus 2012.01.12. 09:42:44

@hagyma: tyűha, nem semmi! Örülök amúgy, nagyon drukkoltam, hogy ne legyen homárposzt a csomagküldésből. :D

cicmen (törölt) 2012.01.12. 09:51:14

@Sün‼: Segílyke más néven, óder vasz?

Annak néz ki tényleg, de ez legalább tesz érte valamit.

cicmen (törölt) 2012.01.12. 09:54:59

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nem tudom, most hogy megy, de az átkosban az én ösztöneimet nem igazán akarták díjazni.

Jaj!
:)

cicmen (törölt) 2012.01.12. 10:02:18

mert nagy szükségünk lenne arra az öthavi ösztöndíjra.

Szegény!
Később azért jól fog mutatni az önéletrajzában hogy aszondja!
Felsőbb tanulmányaimat a Bács-Kiskun Megyei xxx főiskolán végeztem ruppótlanság- éhezés szakon!

cicmen (törölt) 2012.01.12. 10:12:49

@estrella negra: Maaargit!
Hát a vizet, aztat nem kell szereeelni.

Meg az olajat finomítani! azt sem érdemes! :)
Ez az ösztöndíjas is inkább finomítana krumplit!

Prof. azsiráf.PhD. 2012.01.12. 10:46:59

@estrella negra: jepp. egy évben legalább egyszer elviszik őket tanulás helyett az ááálatkertbe. el vannak kényeztetve a csimoták.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.01.12. 11:01:38

@estrella negra: a fajspecifikus jegyeik még nem manifesztálódtak. :D :D

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.12. 11:17:20

@akiazsiráfotszereti: :D aranyos nő lehetett. ők még tudták mi az a humor. 8-)

hidd el, nincs ellenvetésem a felső képzés ellen. sőt! kell!
de van egy egyensúly. vagyis volt. régen. amikor még nagyítóval kellett keresni egy jó szakembert. amikor még a termelésből élt az ország és röhögve "tartottuk el" azpkat, akiknek sikerült egy jó iskolába bejutniuk.
már az én korosztályom két tűz közt állt:
Nagyapám -aki nagyon okos ember volt- mondta, hogyha nincs melós, a sok felsővégzettségű képtelen lesz bármit megjavítani, vennie kell majd másikat.
ezt mondta az Öreg a '70es években. mint parasztember. az '50es évek közepe táján lett kocsmáros egy szabolcsi faluban, majd ezt megunva többezres tételben csirkéket tenyésztett a barneválnak, nyulakat exportra és "szabadidejében" tejbegyűjtéssel foglalkozott. szakembert talán sosem látott a portája, mindent maga oldott meg. (erre tanított engem is)
végigmelózta az életét, ötről hatra jutott.
Anyám végigtanulkta az életét -még meló mellett is-, most pedig dünnyög, hogy abból a 120ból nem jön ki. hjakérem... ha mindenhez szakembert kell kihívni egy nagy családi háznál...
ugyan nem E mercivel járok, az asszonynak sincs X5je. viszont csak a gázhoz hívok mestert, a többit megoldom. megoldjuk.
és nem mellékesen, van mint ennünk, van miből a gyerek tanulmányait finanszíroznunk. (az extra kiadásokat maga fedezi, arra nem vagyok hajlandó :P)

@cicmen: biztosan teszi. már ha azt esz. ik.

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.12. 11:19:26

@salapapa: pardon!
amikor még NEM kellett nagyítól egy jó mester megtalálásához.

Rosszindulatú Vászka 2012.01.12. 11:26:54

@salapapa: hehe, ismerek lázaspárt, akik az ikeás cucc összeszereléséhez asztalosmstert hívtak. Osztán meg nyígtak, hogy szétesett az ágy. Na csak ennyit a mesterekről is dióhéjban rosszindulatbúl.

Rosszindulatú Vászka 2012.01.12. 11:32:05

@Sün‼: állítólag ma lesz dél. Állítólag...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.01.12. 11:35:20

Csődbe ment a Homár, hogy nincs új post?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.01.12. 11:39:09

@Rosszindulatú Vászka:
Ezt én is hallottam!
Amúgy érdekes a mai fizimiskád.
K ügynök, óder vasz?

Rosszindulatú Vászka 2012.01.12. 11:41:01

@Sün‼: Lapínusz Lapulusz Domesztikus, miszerint Közönséges Házinyúl.

És Mesterkém dásziszt nátürlih!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.01.12. 11:55:03

@Rosszindulatú Vászka:
Házinyúlra nem lövünk!

Tegnap láttam spájdernecc kollégát a híres nevezetes batgirl blogon!
Aszittem, már felhagyott a blogozással.
De szerencsére mégse nem.

Rosszindulatú Vászka 2012.01.12. 12:00:11

@Sün‼: Spájdernecc Mester ősi blog- és szerzőtársam. Persze vannak saját játékai is.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.01.12. 12:16:39

@Rosszindulatú Vászka: bisztosan nem rendeltetésszerűen használták az ágyat :)

@salapapa: hogy unalmas legyek és avítt: az a világ mán elmúlt. nem menő a koszos munka. van olyan ismerősöm, aki a gyereke születésekor már eldöntötte hogy márpedig az a gyerek egyetemre fog járni, sőt, master fokozatot kell szereznie, mer anélkül nem élet az élet. szerény véleményem szerint a boldogság nem a diplomák számától vagy meglététől függ, de lehet tévedek :)

néha szeretnék 150 évvel ezelőtt élni, franc se tuggya, valahogy izgalmasabb volt a világ akkor.

Manyecska 2012.01.12. 12:18:14

A poszthoz csak annyit hogy egy régvolt vezetőnk is megmondta már: nem a zsömle kicsi elvtársak hanem a pofátok nagy.. :)))))))
Csak viccelek.

Rosszindulatú Vászka 2012.01.12. 12:21:55

@akiazsiráfotszereti: "néha szeretnék 150 évvel ezelőtt élni"

Hahahaha és muhahahaaaaaaa :)))

Na ja. Serbli, petrólejum... lámpa.. de szép... a lángja...

meg piócás ember

meg szutykosz, vízes partvissal felsöprés, meg semmű hűtő, meg elektritiszé

meg befőtt senem mer tartósítás is gyerekcipőbe

meg kankóba beledögleni

de romantikus is :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.01.12. 12:28:44

@Rosszindulatú Vászka:
Jaja, tudom.
Asszem ő is a nagy sikereket elért subbán ténykedett az ánti időkben.
Vagy keverem.
Vagy valami ilyesmi...

cicmen (törölt) 2012.01.12. 12:30:06

@Sün‼: Ez már a régi SÜN!!!!!
Pontos.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.01.12. 12:36:34

@akiazsiráfotszereti: Heh, anno kollégista koromban az egyik folysóra kirakva láttunk egy ágyat, ami keresztben ketté volt törve... A váza.
Az micsoda szex lehetett :D

Régen, ha pl. egy kis faluba születtél volna, lehet nem volt annyira rózsás...

Rosszindulatú Vászka 2012.01.12. 12:37:03

@Sün‼: na ja. Mikor bezárt a Homár, oda menekültünk. De kiűzettünk a Paradicsombúl. Evvan.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.01.12. 12:39:34

@Rosszindulatú Vászka:
Jaja, akkor stimmel a dolog.
Mégse nem csalódtam a bimetálos memóriámban.

@cicmen:
Nahallod!
És mindezt 12-én.

cicmen (törölt) 2012.01.12. 12:41:38

@Rosszindulatú Vászka: Na ja. Serbli, petrólejum... lámpa.. de szép... a lángja...

meg piócás ember

meg szutykosz, vízes partvissal felsöprés, meg semmű hűtő, meg elektritiszé

meg befőtt senem mer tartósítás is gyerekcipőbe

meg kankóba beledögleni

Egyrészt jogos, de fel lehet sorolni ezernyi mostani dolgot aminél a kankó is jobb!
Én visszamennék, itt hagyva ezt a sok agyatlan állatot. Tudom, akkor is voltak, de kisebb volt a népsűrűség és könnyebb lehetett elkerülni őket!

cicmen (törölt) 2012.01.12. 12:44:04

@ColT: láttunk egy ágyat, ami keresztben ketté volt törve... A váza.
Az micsoda szex lehetett :D

És mert fiú kollégium volt, valakinek nagyon fájt segge!

Rosszindulatú Vászka 2012.01.12. 12:46:49

@cicmen: ezen már én is törpöltem sokat.

Az angol véce meg a fojóvíz nagyon hiányozna. Meg a gyümölcszselé. Meg a színes könyvkínálat.

Meg sztem behalnál ott az emberszagtúl, meg a szaros uccáktúl. Sztem.

Persze egy csomó dologrúl le lehetne mondani simán, de attól nem nemesednél. Bár be kell látnom, azok a perverz mormonok időnként nagyon rokonszenvesek.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.01.12. 12:46:54

@Sün‼: hihihi..sünike..fogadd imádatomat:))))))

Prof. azsiráf.PhD. 2012.01.12. 12:48:27

@Rosszindulatú Vászka: persze ez mind a rossz oldala. de a jó oldalával mi van? semmi kapkodás, rohangálás, semmi tömegnyomor meg stressz. miért jobb a strokeba belehalni mint a kankóba?

este csücsülnék a kis vityillóm udvarán, nappal meg kapálgatnám a veteményest és nem stresszelnék azon, hogy van-é mán új homár poszt. szülnék 10-12 gyereket, azok szépen elvitatkoznának és felnőnének pszichológus segítsége nélkül is( persze tudom, mind a négy, amelyik megéri a három évét legalább...)

@ColT: khhhmmm. szóval mi is vettünk új ágyat, mert a régi pont eltört így keresztbe. masszív tölgy+tettünk a közepébe egy plusz tízes gerendát bisztos ami bisztos :) még bírja...

cicmen (törölt) 2012.01.12. 12:48:29

@Sün‼: És mindezt 12-én.

2012 01 12. Végül is!
Talizunk 2012. 12. 12. 12. 12-kor!
A 1212. 12. 12. 12h. 12s. lekésve, a 2112. 12. 12. 12h. 12s.? Arra nem merem mondani h. itt leszek! :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.01.12. 12:51:07

@akiazsiráfotszereti: ez a kapálgatnám ez nem jó kifejezés. Egésznap görnyednél a szántóföldeken, és MÚSZÁJ lenne kapálnod. Semmi lóca, meg nézegetés ki a fejből.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.01.12. 12:51:11

@batgirl:
Tankesün!
Imádatot mindig szívesen fogadok.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.12. 12:51:29

@Rosszindulatú Vászka: Elmondom, hogy nem hiányozna a zangolvéce, mer' nem is tudnád, hogy egyszer majd föltalálják.
Különbe' es- volt helyette francia.
...hátul a francba'.

cicmen (törölt) 2012.01.12. 12:53:16

@Rosszindulatú Vászka: Az angol véce meg a fojóvíz nagyon hiányozna.

Nagymutimnál még kút és faklotyó volt, a gravitációs fajtából gyermekkoromban, amikor ott rongáltam tanszünetben az idegeiket. Összkomfortból mentem oda, de a mellékes élmények kárpótoltak bőségesen! Ezért ez a nagy nosztalgia!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.01.12. 12:56:04

@cicmen: Az én mamimnál is az volt régebben, mindíga frász kerülgetett. Inkább bokorba jártam, mert meggyőződésem volt, hoyg valaki lehúz a szarba, vagy beleharap a fenekembe, vagy egy pók belemászik a ...:)

cicmen (törölt) 2012.01.12. 12:59:03

@Rosszindulatú Vászka: a perverz mormonok időnként nagyon rokonszenvesek.
Te vagy a perverz! Mégpedig mert a mormonok többnejűek! (hülyék! egy is végzetes lehet!) Amire Te gondolsz Tanult Barátom, az a Hamish szekció!

cicmen (törölt) 2012.01.12. 13:01:25

@batgirl: Az én mamimnál is az volt régebben, mindíga frász kerülgetett. Inkább bokorba jártam, mert meggyőződésem volt, hoyg valaki lehúz a szarba, vagy beleharap a fenekembe, vagy egy pók belemászik a ...:)

És Te tündérke csaj vagy! Nekem még az volt a gondom, hogy barna lesz a cerka vége! :) :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.12. 13:03:09

Meg ugyi, meg lehetett dögleni tbc-be' is (meg hasonlókba') miután éveken keresztül darabokba kiköpted a tüdődet.
Hacsak nem ittál marólúgot, vagy ugrottál a kútba ezt elkerülendő.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.12. 13:06:04

@akiazsiráfotszereti: ...vagy nem haltál volna bele te magad is jó eséllyel valamelyik szülésbe.
(és bocs a felvetésért)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.01.12. 13:06:39

@batgirl: de én szeretek/nék kapálni :)

nézd mit fogtam neked:

www.youtube.com/watch?v=FkeSSdwbnPg&feature=player_embedded#

@cicmen: nincs is annál jobb, mint a fenyves mellett álló jó mélyre ásott, szépen megácsolt budiban reggelente ücsörögni békésen és hallgatni a rigókat.... :)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.01.12. 13:09:40

@estrella negra: tudom, tudom. persze. a halálozási arányokkal nem lehet vitatkozni. de most is pont ugyanúgy meghalunk csak kicsit kínoznak még előtte, rosszabb esetben 10 évet is.....

akkor legalább tiszta sor volt: ha jön a peronoszpóra, akkor beza meghalunk. szépen nyugottan, orvos nélkül.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.01.12. 13:12:49

@akiazsiráfotszereti: nagyon szépen köszönöm:)) nem baj ha ellopom? Megpróbálom feltenni a blogomra, ha sikerül:)))
Ugye mennyire aranyos?

Prof. azsiráf.PhD. 2012.01.12. 13:15:15

@batgirl: nem az enyim, viheted :) ugye mennyire borzasztóan nagyon cukkedli? ahogy kapaszkodik azzal a két mikrométeres lábával... :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.01.12. 13:22:00

@akiazsiráfotszereti: és ahogy ringatja magát..eszméletlen:)))))))))
akarok egyet!!!!!!!!!!!!!

cicmen (törölt) 2012.01.12. 13:24:09

@akiazsiráfotszereti: akkor legalább tiszta sor volt: ha jön a peronoszpóra, akkor beza meghalunk.

Csak ha alkoholfüggő vagy! Az szőlőbetegség volt! Akkor még nem volt tablettás bor!

Prof. azsiráf.PhD. 2012.01.12. 13:28:41

@cicmen: tudom:) de olyan jól hangzik:)

@batgirl: fogjál egyet. biztos akad egy-két árva valahol.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.12. 13:32:20

@akiazsiráfotszereti: Hát nem tartottak életben magatehetetlen/öntudatlan embereket gépekkel- az emberi élet méltóságára hivatkozva(!), az biztos.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.12. 13:35:06

@estrella negra: "Hát nem tartottak életben magatehetetlen/öntudatlan"

Most meg retúrjegyet vesznek...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.01.12. 13:50:15

@estrella negra: méltósággal meghalni...
Tudod, ez nem volt hüjeség.

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.12. 13:51:28

@Rosszindulatú Vászka: egy pillanat! ők maguk össze sem tudták rakni, hisz mestert kellett hívniuk. boccs... nem sikerült, kontárt hívtak. vagy maga a cucc volt annyira "alap", hogy használatra alkalmatlan volt. nemtoom... de ez van ma. mindenhol. sajna.
nagyon ritka az az ember, aki becsületesen dolgozik. épp tegnap előtt hívott fiam osztálytársának apuja, hogy tudok-e vizest, mert ugyan a hívása előtt 2 órával ment el a szerelő, de a mittoménmik cseréje után ugyanúgy fennállt a hiba. "ember" azt mondta, majd mexűnik.
adtam neki ismerősöm számát. ő ma kiment és megcsinálta.
minden rendben.
tudni kell 1-2 jó számot, akik megbízhatóak.

@akiazsiráfotszereti: tudom, tudom... de hiányzik! 8-)

azért az a 150 év nemtoom, hogy tetszene. engem valszeg meglincselnének, kerékbe törnének, miközben darabonként törnék el a maradék csontjaimat. :D
de a '80as évek tényleg hiányzik.

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.12. 13:53:05

@estrella negra: azért kíváncsi lennék, mi a méltóságos abban, hogy magatehetetlenül vegetál valaki, aki még az evést/ürítést sem képes egyedül elvégezni.
tajgetosz... nem volt rossz találmány! 8-)

Xezs 2012.01.12. 20:40:54

@salapapa: Az egy nagyon torzító és sztereotip felfogás, hogy a diplomás nem tud megcsinálni dolgokat a ház körül.

Nem minden diplomás olyan életképtelen, mint amilyennek lefested.

Meg ugye van az a réteg, aki annyit keres, hogy röhögve fizeti a mestert, akkor meg miért ne fizessen neki?

Persze aki egy villanykörtét sem képes becsavarni (van ilyen) az haljon éhen diplomával vagy anélkül.

Xezs 2012.01.12. 20:46:20

@akiazsiráfotszereti: Azt te csak hiszed, hogy régen nem voltak nehézségek meg stressz. Hagyjuk már az ilyen romantikus régenmindenjobbvolt felfogást, mert baromság.

Tudod mi volt 150 éve? A paraszt ott döglött éhen télire, ha szar volt a termés. Ma meg csak bemész a teszkauba és örülsz hogy van mit enni.

Azt hiszed te, hogy mindenki földesúrnak született régen.

Meg ott a sok kényszerházasság (ez mondjuk a nőket érintette leginkább) de írhatnám az összkomfort nélküli házakat.

Az igazság az, hogy a mai korban élők nagy hányada sírva jönne vissza ide 1 hét 1800-as évek után. Szerintem te is.

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.13. 01:39:16

@Xezs: ahogy látom rossz napjaid vannak, már nem csak belém kötsz.
hidd el, nincs ezzel semmi baj! de a saját és a környezeted nyugalma érdekében szerintem elégíttesd ki magad valahol... :)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.01.13. 08:39:37

@Xezs: meglepődnél ha ismernél :) hidd el, tudom milyen a komfort nélküli élet, jópár évet volt szerencsém így élni. Mostmár "full extra" minden, nagy lakás, kocsi, teló, fittyfene. Hát nem ez az, ami boldogít. Nem azt írtam, hogy akkor minden jobb volt, sőt. És a magyar zsellér élete igen nyomorúságos volt, ezt is tudom. És hamarabb meghaltak és küzdöttek keményen, igen. De mégis, ha mérlegre teszem a mostani obszcén, mindent felhalmozó, harácsoló, habzsoló, agynélküli pénzvadászatot meg az akkori, igaz nyomorúságosabb, de mégis egyszerűbb, letisztultabb, egyértelműbb életvitelt , akkor a régebbit választanám. Akkor is ha a vizet a kútról kell hordani és ha fürdeni akarok, akkor előbb fát kell vágnom és vizet melegítenem. Meg nem lenne gyümölcsjoghurt meg android meg kisfaszom.

Xezs 2012.01.13. 17:58:59

@salapapa: Épp csak nem bírom a valóságalap nélküli képzelgést. Sokan gondolnak olyat hogy máshol (térben, időben) jobb lenne, mert csak és kizárólg a pozitívumokat emelik ki.

@akiazsiráfotszereti: Harácsolni egyáltalán nem muszáj. Rajtad múlik, hogy teszed-e.

Egyébként meg költözz valami csóringer ázsiai országba, ha ilyen vágyaid vannak.

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.14. 01:39:16

@Xezs: csak a pozitívumok? :)
nem tudom mennyi idős lehetsz, milyen anyagi körülmények közt élted/éled kis életed.
én a '60as évek végén jártam mezítláb a falu sarában, miközben az év nagy részét egy háromszobás debreceni belvárosi lakásban töltöttem. a '80as évek közepe táján voltam segédmunkás idehaza 16Ft-os órabérért és nem sokkal később külföldön 1.555márkás fizetésért. ismerem a végleteket. ismerem azokat a negatívumokat, amikre gondolsz.
mégis, azokkal együtt ahogy zsiráfszerető is mondja, lényegesen átláthatóbb, szebb, élhetőbb volt az ÉLET.
ma kidolgozom a bele, napi 10óránál kevesebbet nem töltök a munkahelyemen de van, hogy 14-16órába csúszok bele.
mert ez kell ahhoz, hogy ebben a "jóléti" társadalomi világban ne kelljen még több dologról lemondatnom a családomat.
5 év végigdolgozás után tavaly voltunk 2 hetet nyaralni, idén ez nem lesz meg.
10évvel ezelőttig nem tudok olyan nyarat mondani, hogy 2-3-4 hétre ne mentünk volna el valahová.
híjnnyedekurvajóezamostanivilág! csodálod ha visszasírja az ember azt az időt amikor nem csak a felső 10ezernek de az ország többségének jó volt?
én nem a köcsög egoisták tagjai közé sorolom magam.......

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.14. 08:55:38

@salapapa: "lényegesen átláthatóbb, szebb, élhetőbb volt az ÉLET."

Nosztalgia.

Az átkosban evidens volt, hogy a lakás, telek, trabant szentháromsághoz másod-, sőt harmadállásokon keresztül vezet az egyedüli út.

A szociológusok szerint lényegesen magasabb most az életszínvonal.

De hát te jobban tudod nálam. Trabant, Wartburg, Dacia, Lada. Most meg a legutolsó senki is be tud ülni egy saját mercibe.

Utazni lehetett, Ibusszal méregdrágán, vagy egyénileg háromévente, pár napra, amíg el nem fogyott a dollárod. Na jó, váltottunk feketén, és diákszállásokon, Interrail-el tovább tartott.

Még dolgozni se hagytak. Ha teljesítménybéred volt, addig emelték a normát, hogy ne érje meg mégse dolgozni.
Ne a nyolcvanas évek utolsó éveit nézd!

www.c3.hu/~eufuzetek/index_25.php?nagyra=25/25_A02_.html

Néhány példa: Haraszti Miklós író a Darabbér című könyvének kiadásáért került börtönbe. A zsidó Hajas Tibor írót, performert koholt bizonyítékok alapján nyilvánították fasisztának és csukták le. Szentjóby (St. Auby) Tamás írót, happenert azzal a váddal tartóztatták le, majd kényszerítették emigrációba, hogy olvasta Konrád György és Szelényi Iván Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című, akkor még kiadatlan könyvének kéziratát. Színházam, a Kovács István Stúdió tagja, Puskás István a rendőrök által szétvert 1972. március 15-i tüntetésen való részvételért került börtönbe.

Néhány példa: a népszerű Kex együttes frontemberét, Baksa Soós Jánost a nyílt utcán verték csaknem halálra a titkosrendőrök. Színházam tagjait, Rajk Lászlót és barátnőjét a budai Ifjúsági Parkban verték, rugdosták véresre a rendfenntartóként alkalmazott belügyminisztériumi dolgozók, majd Rajkot hatósági személy elleni erőszak vádjával letartóztatták. A börtönbüntetéstől csak keresztapja, apjának egyik gyilkosa, a diktátor Kádár János beavatkozása mentette meg. „Nem akarok még egy Rajk-pert”, mondta Kádár. St. Auby Tamást az emigrációját megelőző éjszakán verték meg a bepoloskázott Ifjú Művészek Klubjában, a pincérnek álcázott titkosrendőrök.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.14. 09:05:34

@salapapa: "kell diplomás ember, de nem ennyi! jobban járna az ország, ha nem lenne büdös a kétkezi meló."

Kellene melósoktatás is, meg diplomás képzés is. (Nem bőcsész, hanem mérnök.) Azt mondják az okosok, ha lenne sok szakember, akkor több külföldi cég települne ide, és nem csak a legalja betanított munkásokat vennék fel.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.14. 11:12:56

@atpijkamo: Egyes szám, első személy.
Olybá tűnt, mintha saját élményeidet írtad volna le.
Aztán megnyitottam a linket.
Most olybá tűnik, hogy nem.
(-Doktor úr, mostanában olyan bizonytalan vagyok. ...vagy mégse?)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.14. 11:15:54

@estrella negra: Nem volt színházam. Sőt, még most sincs.

Illetve húsz éve volt egy ideig, a gyerekeimnek báboztam benne.

Xezs 2012.01.14. 11:17:15

@salapapa: Jól írja atpijkamo, ez csak nosztalgia. Magyarul az idő mindent megszépít.

10 órát vagy a munkahelyeden (ami ha jól tudom saját vállalkozás)? Te döntésed. Nem mentél nyaralni több éven át? Te döntésed. Te ezeket nem azért csinálod, mert nem tehetnéd meg, hanem mert így döntöttél. Valószínűleg szereted a munkádat (ami nagyon jó dolog) és leköt.

Azt meg hagyjuk már, hogy régebben (pontosan mikor?) szebb és élhetőbb volt az élet, mert baromság.

Ha most csak 150-200 évvel ezelőttre nézek vissza akkor azt látom, hogy a gyerekhalandóság iszonyat magas volt, az átlagéletkor meg valami 40-50 év. Hát ez tényleg nagyon szép és élhető élet.

Az a baj sok mai emberrel, hogy a bazi nagy elkényelmesedésben azt sem tudja, hogy mit találjon ki magának, és jön az ilyen bezzegamiidőnkben faszságokkal.

Most őszintén: kell menekülni az oroszlántól a prérin? Kell félni a pestisjárványtól? Kell félni az ÁVH-tól? Iszonyat kényelmes életünk van, csak sokan nem veszik észre. Mert ez a természetes.

Aki meg nem erre vágyik az ne csak hangoztassa, tessék menni valami afrikai vagy ázsiai faluba, na ott aztán van gané rendesen. Meg pestis. Meg oroszlán. ÁVH nincs (még).

Xezs 2012.01.14. 11:26:58

Ja, csak egy kis adalék még, hogy ne csak a 150-200 évvel ezelőttöt nézzük:

Rokonságban van egy öregúr, aki '56-ban disszidált Kanadába, aztán öregkorára visszatért, mikor a kinti, egyébként magyar élettársa meghalt. Az élettárs is disszidált, mert a honi vezetés szemében bűnös volt.

A bűne csupán annyi volt, hogy valamelyik nagy ellenzéki politikai vezető (fingom sincs ki, talán Nagy Imre) háztartásában cseléd volt. Szépen bevitték (egy cselédet) az Andrássy 60-ba, és szarráverték, meg kínvallatták. Mikor kiengedték, összecsomagolt, és a rendszerváltás után sem volt hajlandó hazajönni soha többet.

Persze meg is gárgyult kicsit, mert villámláskor bemászott a gardróbszekrénybe, meg ilyen hülyeségeket csinált.

Na, szóval ilyen kurva jó világ volt régen.

Ja, ajánlom figyelmedbe az Ügynök Élete vagy A mások élete c. filmet.

Nagyon jó világ volt akkor, tényleg.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.14. 11:33:24

@Xezs: Mint általában, az igazság most is valahol középen van. Avagy- vizsgáljuk meg az érem mindkét oldalát. A Kádár-korszak (Rákosit most hagyjuk) jó/rossz összetevői magából a rendszerből adódtak, és nem létezhettek egymás nélkül. (Persze lehet olyan államot is felállítani hasonló elvek mentén, ahol szinte csak negatívumok vannak. Lásd- Észak-Korea. Nálunk azért nem ez volt.)
Hogy egy hazug, képmutató berendezkedés volt, azt hiszem senki sem vitatja.
Sajnos, a mostani is olyan.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.14. 11:42:40

@estrella negra: "igazság most is valahol középen van."

Hát nem a kellős közepén, az biztos.

Nézzük a vívmányokat:
- olcsó tej és kenyér, senki nem éhezett;
- mindenkinek volt munka;
- ... ööö nem megy tovább.

És ezek nem szocialista tulajdonságok. Most is kell, hogy senki ne éhezzen, és most is kellene mindenkinek munka. Ha ezek nem teljesülnek az nagy szégyen, és dolgozni kell rajta.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.14. 11:54:24

@atpijkamo: Asszem, kissé leegyszerűsíted a dolgokat.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.14. 11:55:00

Van egy égbekiáltóan nagy fasz: Tóta W. Árpád. Irgalmatlanul körülményes és unalmas cikkeket ír. És üldöz engem, ha a HVG-t olvasom, akor oda jön utánam. Na, most viszont írt egy gyöngyszemet:

"Semmi nem változott, S.P. munkáját egyáltalán nem befolyásolja, hogy van-e neki doktori címe. Nem azért lett ő köztársasági elnök, mert mondjuk okos lenne vagy legalább tisztességes. Az egyenesen kizáró ok."

hvg.hu/w/20120112_plagium

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.14. 12:13:43

@salapapa: Ja, Skoda is.

4-5 évig kellett várni egy kocsira, miután befizetted a előleget. Aztán választhattál három színből, az egyik bugyikék, a másik sárga, a harmadik földbarna.

Telefonra több mint egy évtizedet vártam. Hiába. Protekcióval megszerezték nekem.

Nem akkor vettél kádat, mikor lakásfelújítottál, hanem fordítva.

Társbérlet, albérlet, lakáscsere, albérlőt nem lehet kitenni:
www.youtube.com/watch?v=w36vgbFHch8

Xezs 2012.01.14. 12:15:28

@atpijkamo: Hehehe, kb. tényleg ennyit szoktak felhozni pozitívumként. Arról meg mélyen kussolnak, hogy a Merkúrnál évekig kellett várni egy Trabantra, és akkor sem olyan színben kaptad, mint kérted. Megjegyzem a Trabantnál szarabb autó nem sok létezik, volt szerencsém hozzá évekig. Gyűlöltem.

Na meg azt is tudjuk, hogy hogy volt munkája mindenkinek. Úgy, hogy kamuállásokat találtak ki. Gyakorlatilag segélyt kaptak a kamudolgozók ugyanúgy, mint most, csak ezt nem mondták ki.

Az meg egy téveszme, hogy mindenkinek kell munka. Van a társadalomnak egy viszonylag állandó aránya, akiknek eszük ágában sincs dolgozni. Soha nem is fognak, még ha karnyújtásnyira is van a munka. Mert nekik büdös.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.14. 12:19:49

@Xezs: Úgylátszik mi ketten ugyanabban az országban éltünk. :))

Trabantot keveset vezettem, de vicces volt, semmi bajom vele. Napi szinten nem tudom.

Fizetgettek, dolgozgattunk. Voltak nagy problémák.

Azért a cigányok is dolgoztak.

Xezs 2012.01.14. 12:29:42

@atpijkamo: Hehe, nekünk azonnal lett telefon, mert apám hivatásos katona volt, és ki kellett építeni a riadóláncot :) De tudom, hogy mások nem voltak ilyen szerencsések, konkrétan tudok olyan panelházról, ahol az egész ház egy családhoz rohangált telefonálni.

Szerencsére hozzánk nem jöttek, meg amúgy is kibaszta volna apám őket, mint macskát szarni :)

Xezs 2012.01.14. 12:31:38

@atpijkamo: Én nem vezettem a trabit, akkor még kicsi voltam, apám vezette. De emlékszem, hogy iszonyat hangos volt, meg ismerem a törésteszten elért eredményeit.

Sőt, egyszer a négyütemű trabink (olyanunk is volt ám!) motorházteteje kb. 90-es tempónál (lakott területen kívül) felcsapódott a szélvédőre. Apám lélekjelenétének köszönhetem, hogy most itt kommentelek.

Xezs 2012.01.14. 12:50:34

@atpijkamo: Most olvasom, amit linkeltél, és van benne egy mondat ami nagyon megfogott, és ma is teljesen aktuális:

"azt is gondoltam, hogy az országban uralkodó sanyarú állapotokért nem egyedül a politika, hanem az emberek önmagukkal, körülményeikkel szembeni igénytelensége is felelős"

Xezs 2012.01.14. 12:54:01

Kivétel az eleje, mert én nem gondolom, hogy nagyon sanyarú lenne most az ország helyzete (bár nem is a legrózsásabb).

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.14. 14:16:45

@atpijkamo: Akkor felsorolok néhány dolgot még, ami eszembe jut. Előrebocsátom, hogy nem kívánom vissza azt a rendszert. De nem is teszek úgy, mintha nem itt éltem volna már negyven éve is.
Az oktatási rendszer nagyságrendekkel volt jobb, mint a mostani káosz. Minden gyerek iskolába járt, ha akarta, Lakatos Józsika is vihette valamire, sokkal inkább, mint most. Akár diplomát is szerezhetett, ha volt képessége (és nem pénze) hozzá. Elismert diplomát, nem ruhatár/büfé szakos sajtpapírt.
És igen, mindenkinek dolgozni kellett. Nem rendezkedett, nem rendezkedhetett be többszázezres lumpen-réteg segélyből/családi pótlékból való életvitelre (nem véletlen, hogy Orbánék is valami hasonlót akarnak a közmunkaprogrammal, más kérdés, hogy ehhez is hülyék).
Mindjárt folytatom...

Xezs 2012.01.14. 14:25:47

@estrella negra: Khm, diplomát most is szerezhet akárki, hiszen ingyenes, plusz ott van az ösztöndíj rendszere is.

Az ingyenélő lumpenréteg pedig nem az új rendszer miatt alakult ki, az csupán az összes eddigi kormány balfaszsága miatt lett, de teljesen függetlenül a társadalmi-politikai berendezkedéstől.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.14. 14:50:53

Igaz, hogy egy párt volt, de ennek következtében csak egy párt hülyéit kellett eltartani. Sokkal kevesebben tömték a saját zsebüket a közösből, sokkal kisebb volumenben, és sokkal kevésbé pofátlanul.
És nem rúgták ki a munkahelyéről egy-egy választás után a fél országot.
Ékes példa az érem két oldala-effektusra.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.14. 14:57:34

@Xezs: Persze, épp most csökkentették kétharmadára a nemfizetős felsőoktatási helyek számát.
Önmagában létező, rózsaszínű társadalmi-politikai berendezkedésről meg Andersennél olvastam utoljára. Jómagam ebben a szaros valóságban vagyok kénytelen élni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.14. 15:03:35

Azért megkérdezném, hogy az akkori ellenállás tagjai ilyen államot képzeltek a kádári helyébe, mint ami most van?
Szeretném hinni, hogy nem.
Pocsékabb érzés most Magyarországon élni, mint, teszem azt, a hetvenes években.
Nem fizikálisan- lelkileg.

Xezs 2012.01.14. 15:12:30

@estrella negra: Most mit mondjak erre a csökkentésre, amikor a fősulin, ahova jártam azt láttam, hogy az emberek melegedni járnak be és azt várják, hogy alanyi jogon jár nekik a kettes? A legtöbb ember rohadtul nem becsüli meg, hogy egyetemre-főiskolára járhat, szarik bele az egészbe. Ha csökkentik az ingyenes helyeket, legalább a lógósak fizetnek, aki meg tehetséges és/vagy szívvel-lélekkel csinálja, annak ingyenes lesz a jegyei alapján. Nem kell sajnálni a népeket, mert nem becsülik meg azt amit ingyen kapnak.

Rózsaszínű társadalmat pedig én nem vizionáltam, csupán azt mondtam, hogy a cigányok túlsegélyezése nem a mostani rendszer hibája, hanem a politikáé. Alapvetően a kapitalista berendezkedés sehol sem említi, hogy tömd meg a cigók zsebét pénzzel. Ezt a hülye kormányok találták ki.

Megjegyzem én egy kurva fillért nem adnék nekik, abból a pénzből inkább több börtönt létesítenék.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.14. 15:34:25

@Xezs: Nem kell országúton rohangászni vele, városi közlekedésre kiváló. Mit gondolsz, a mopedautóknak milyen töréstesztje van? És bármilyen motornak? Oszt mennyien motoroznak.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.14. 15:36:23

@estrella negra: "Pocsékabb érzés most Magyarországon élni, mint, teszem azt, a hetvenes években.
Nem fizikálisan- lelkileg."

Nem.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.14. 16:07:33

@atpijkamo: Nyilván, ez pont az a téma, amiről fölösleges vitatkozni. Nekem igen, neked nem.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.14. 16:11:18

@Xezs: Mindent lehet ésszel, kompromisszumkészen, optimális megoldást keresve csinálni.
És lehet erőből, valamiféle homályos felhatalmazásra hivatkozva.
...vagy már semmiféle magyarázatra sem véve a fáradságot.

Xezs 2012.01.14. 17:38:20

@atpijkamo: Na de a trabi papírból van :)

@estrella negra: Az emberek sokszor beleesnek abba a hibába, hogy azt hiszik, mindenre jár magyarázat. Pedig nem.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.14. 18:01:19

@Xezs: Viszont az, hogy "kétharmad", az égvilágon semmire nem magyarázat.

Xezs 2012.01.14. 19:06:50

@estrella negra: Ja, az kamumagyarázat. Kb. annyi a jelentése, hogy "lófaszt nektek, magyarázat". És azt kell mondjam, igazuk van. Úgy nem lehet kormányozni, hogy állandóan magyarázkodunk.

És ezt úgy mondom, hogy nem értek egyet minden intézkedéssel. De én sem magyarázkodnék OV helyében.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.14. 20:21:14

@Xezs: Megmondom, mi a megoldás- úgy kell kormányozni, hogy ne kelljen magyarázkodni.
Unorthodox gazdaságpolitikának titulált eszement baromság például felejtős.

Xezs 2012.01.15. 00:09:38

@estrella negra: Háhá, ez a nap vicce. Nincs olyan kormány a Földön, amelyiktől ne várnák el különböző érdekcsoportok a magyarázkodást. És ez azért van, mert sokféle ember van, aki sokféleképp gondolkodik, meg úgy általában az embereknek soha semmi sem jó.

Mert van amelyik akar dolgozni, de van amelyik nem, mert az egyik szereti a szétgórált szemét látványát az utcán, a másik nem, az egyik szereti, ha a rendőrök sűrűn járőröznek a környékén, a másik meg nem, és így tovább.

Sosincs tökéletes egyetértés, és pont emiatt nem is kell arra törekedni, hogy úgy kormányozzunk, hogy mindenkinek jó legyen, mert az lehetetlen. Az a lényeg, hogy a többségnek jó legyen, a kisebbség meg fogja be a pofáját aztán húzzon aludni.

Azon persze lehet vitatkozni, hogy egy adott pillanatban a többségnek jó, vagy rossz, de ahogy írtam, az embereknek úgysem jó soha semmi, szóval ember legyen a talpán aki úgy tud kormányozni, hogy nem mondanak róla rosszat.

Meg ugye van az a dolog is, hogy az átlagember aki alapjáraton segghülye, nem fogja látni a magasabb szintű összefüggéseket, emiatt tulajdonképpen fel sem tudja igazán mérni, hogy neki most jó-e vagy sem. Mert lehet hogy úgy érzi, hogy jó, mert mondjuk mindent meg tud venni, amit akar, csak nem tudja, hogy másnap államcsőd lesz. Vagy fordítva: úgy érzi, hogy neki rossz, mert épp kirúgták, holott a GDP az egekbe szökik, munkahely van bőven, a képzettsége megfelelő, így talál is 2 héten belül újat, de persze a kirúgás pillanatában ő még nem tudja.

Tipikus példája ennek a Bokros-csomag, ami miatt mindenki szidta Bokrost, közben meg szakértői körökben az az általánosan elfogadott, hogy ha akkor ott Bokros nem vezeti be a csomagot, az ország még akár csődbe is mehetett volna.

Na most magyarázd el ezt egy átlagbunkónak, akit csak az érdekel, hogy az asszony kussoljon, a sör meglegyen, a foci meg menjen a tévében.

Lehetetlen.

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.15. 02:13:30

@Xezs: úgy látom, nem ugyanabban az országban éltünk. De ez nekem volt jobb, mert belőled annyira süt a gyűlölet, hogy csodálom miért nem fáj.
Amúgy figyelhetnél, kinek mit irsz! én csak 25-30 évet mondtam, annak a rámeső részével. nem az én hibám, ha akkor nektek szar volt! tőled tanultam : a ti döntésetek volt!

Xezs 2012.01.15. 09:09:26

@salapapa: Dehogy süt a gyűlölet, ezt csak szeretnéd belémlátni. Azt sem mondtam, hogy nekünk olyan szar volt (ha figyeltél volna, olvastad volna, hogy telefonunk pl. azonnal lett) de akkor is egy nagy rakás szar volt az a társadalmi berendezkedés.

Eleve a szocializmus egy förmedvény, mert abból indul ki, hogy mindenki egyenlő, holott ez baromira nem így van.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.15. 13:03:09

@Xezs: Senki nem mondta, hogy mindenki kedvére lehet kormányozni.
De nem kéne azért mindenkit hülyének nézni.
A szakadék szakadék marad akkor is, ha Orbán/Matolcsy/Szíjjártó/Bayer felváltva bizonygatja éjjel-nappal, hogy az maga a tejjel-mézzel folyó Kánaán.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.15. 13:06:34

@Xezs: Most jó a társadalmi berendezkedés? És meg lehet enni? Vagy adnak érte valamit a piacon?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.15. 17:52:17

@salapapa: @estrella negra: Egy dolgot nézzetek csak meg! Ma szinte akármit ki lehet nyomtatni, a politikusokat - vagy akár köztársasági elnökünket - a becsületsértés határáig, vagy azon is túl lehet pocskondiázni. És még ígyis a sajtószabadság halálát kiabálja mindenki. Mit szólnának a régi rendszer betiltásai esetén, mikor börtönbe zártak valakit, ha pusztán leírta a mindenki által ismert valóságot. Szóval nagy botorság visszasírni az átkost.

(Ezzel nem védem áLamelnökünket, vagy a szájkosár törvényt, pusztán megáLapítok.)

Xezs 2012.01.15. 20:00:34

@atpijkamo: A börtönnek még örülni kellett. Az rosszabb volt, ha az ÁVH félholtra vert.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.15. 20:09:39

@Xezs: A kádár rendszerben az nem volt jellemző. Mármint az ötvenhatos megtorlás végeztével.

Bebbörtönzés, zaklatás, az országból elüldözés annál inkább. De az egyszerű embert, mint pl. engem ez nem érintett. Sokkal inkább a hatása, hogy nem lehetett a dolgokat leírni, elolvasni, értékes gondolkodókat elüldöztek, némaságba, pályaváltoztatásba kényszerítettek. (Gyerekirodalom, fordítás, stb.) Nagy élvezettel olvastam a stencilezett Beszélőket, mikor már puhult a rendszer.

Sokan párhuzamot vonnak az akkori és mostani "politikusok" között. Mindegyiket utálom, de hatalmas különbség, hogy azokat a nyakunkba ültették, ezeket meg választottuk. Még akkor is, ha nem volt túl nagy választél. Most elmehetnék politikusnak, csinélhatnék pártot, ha akarnék. Akkor ez csak gerincamputáció után vált lehetségessé. És most bárki dumálhat szabadon, ha "nem tetszik a rendszer",

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.15. 21:42:46

@atpijkamo: Persze, bármit lehet nyomatni, majd a bohócügyi államtitkár meghallgat.
A kutya ugat, a karaván viszont halad.
A szakadék felé.
(A Kádár-rendszer diktatúra volt. Ahhoz képest elviselhető. Ez a mostani viszont (elvileg) kleptokr...izé... demokrácia.
Annak viszont kibaszott szar.)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.15. 21:46:14

@atpijkamo: Jó volna egy olyan köztársasági elnök, akinek nem az a legnagyobb érdeme, hogy lehet pocskondiázni. (És van is miért.)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.15. 21:51:57

@atpijkamo: Igazából az volna jó, ha nem kellene nekünk nap, mint nap politikával foglalkozni. Mindenki tenné a dolgát, ki odafönn, ki idelenn.
Aztán... találkozunk négyévenként.

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.16. 00:36:51

@Xezs: boccs hogy az első írásaidra nem válaszolok/tam, de fontosabb dolgom volt mint a net. ma pedig már nem aktuális. vagyis inkább lényegtelennek tartom.
elhiheted, jobban figyelek mint az itt olvasgatók/kommentelők 99%-a.
nekünk is volt telcsink mióta az eszemet tudom. jó helyeken volt ismeretsége a szüleimnek. de ez a lényeg?
valahol igazad van. akkoriban az volt a "menő", aki rendelkezett (és nem fekete hanem más színű!) telefonnal, volt autója...
dicsekedjek és is? gyerekes dolog, pedig igazán lenne mit. de nem teszem, mert nem az én, hanem a szüleim, nagyszüleim érdeme volt.

@atpijkamo: úgylátszik, nekünk nagyobb szerencsénk volt... szinte mindenben.
BC számla, telefon, 2évente az egész család utazhatott, először motor (BMW) aztán autók 2-3-4évente cserélve...
de mint fentebb írtam, ez nem az én érdemem.
ma, amikor Apám és Anyám akkori összfizetésének több mint százszorosát keresem meg, nem jut annyi mint akkoriban.
jaaaaaaa... peeeeerszeeeee... 2,40 volt egy kiló kenyér, 30fillér egy zsömle, négyszázért porszáraz tankból teli lett és a kutas szinte segget nyalt a jatt miatt.
ma? 14ezerért tankoltam kedden. a kutas leszarja hogy beállt valaki a drága nyál miatt amúgyis kis forgalmú shellkútra (SztEndrei út). az áruk minőségéről pedig nem beszélek.
vehet az ember a tecsóban ócsót, de akkor naponta kell menni mert a másnapossal ölni lehet. heti 2 alkalommal otthagyok 1-2 ezret a maszek pékségben és annak az utolsó falatjai is megfelelnek az igényemnek.

az pedig, hogy neked ez az anarchiára hajazó szar tetszik amit szólásszabadságnak neveznek, hát... asszem nem engem minősít!
szégyen, hogy a selejt választékból ilyen gyűlölnivaló vezéreket megválaszt magának egy nép, majd szidja ahol tudja!
az is nagy baj hogy azok ilyen szar alakok. igen. de az sem különb, aki a "főnökéről" ilyen stílusban mer beszélni!
összeszorult a torkom, amikor Obama nyert és a legnagyobb ellenfele az első adandó alkalommal a TV-ben azt nyilatkozta, hogy a választásoknak vége. Obama nyert, ezentúl ő is teljes mellszélességgel támogatja őt és ugyanerre kéri az ő szavazóit is.
nem élek álomvilágban, biztosan van aki leszarta ezt a kérést. is.
de mutass mégegy olyan szar, nagyhangú de tettekre képtelen förmedvény emberek(?) gyülekezetét, mint ami idehaza van! nagy pofával pocskondiázza mindenki ezt meg azt. de tenni ellene ki fog? majd a sültgalamb? :D
szégyen. ide jutott ez az anno gyönyörű nemzet.

@estrella negra: amíg nincs aki megmondja mit kell tenni és nincs aki mindezt be is tartassa, addig a züllésé a világ.
én kaptam zsarutól pofont akkorát, hogy a villanyoszlop adta a másikat még a '80as évek végén. tépte meg tanár a pajeszomat úgy, hogy könnybe lábadt a szemem, mert nem voltam elég tisztelettudó vele.
egyesekkel ellentétben én megtanultam a leckét úgy, hogy közben nem veszítettem el emberi mivoltomat, tartásomat, gerincemet.

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.16. 00:53:52

@Xezs: nnno! mégis találtam itten valamit:

"Sosincs tökéletes egyetértés, és pont emiatt nem is kell arra törekedni, hogy úgy kormányozzunk, hogy mindenkinek jó legyen, mert az lehetetlen. Az a lényeg, hogy a többségnek jó legyen, a kisebbség meg fogja be a pofáját aztán húzzon aludni."

hogyisezvan? kísértetiesen hasonlít egy, az emlékeimben lévő állapotra: '70-80as évek!
azt hittem, elkaptam a fonaladat és megvan a helyed. de most megenn kezdelek nem érteni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 07:55:52

@estrella negra: "Jó volna egy olyan köztársasági elnök, akinek nem az a legnagyobb érdeme, hogy lehet pocskondiázni. (És van is miért.)"

Volt a Sólyom, aki a göncnél harmincmilliószor volt függetlenebb és tevékenyebb, mégis pocskondiázta mindenki.

Semmi szerepe nincs az álamelnöknek, ha ő nem akarja. Legalább nem lopkod tollakat. gyurcsánynak is volt elévült bűnügye, mégsem volt belőle ekkora cécó. Van ennél nagyobb problémánk is.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 08:08:58

@salapapa: Továbbra is úgy gondolom, belőled csak a nosztalgia beszél. Visszamennél az átkosba, öt percig se bírnád.

"telefon"

Anyáméknak volt telefonjuk, a hatvanas évektől laktak ugyanott. Én nem kaptam.

"autók 2-3-4évente cserélve"

Először meg kellett venni egy, a sorban elöl állótól, aztán már volt esze a szüleimnek időben befizetni a következőre. Kétévente most se cserélnék autót.

"négyszázért porszáraz tankból teli lett"

Megy még sokkal feljebb a kőolaj ára, rendszertől függetlenül.

"áruk minőségéről"

Ma sokkal levesebbet költünk kajára, ruhára. A textilipart felszámoltuk, elfogadtuk a kínai árakat és minőséget. Ha marad a bezárkózás, akkor a ruhaárak miatt vinnyognál.

"gyűlölnivaló vezéreket megválaszt magának egy nép"

Bármikor alakíthatsz pártot. Nem mondom, hogy egyszerű, de a lehetőség adott.

"ezentúl ő is teljes mellszélességgel támogatja"

Mármint hillari? Kósa is pont ezt mondja.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 08:13:10

@estrella negra: "A Kádár-rendszer diktatúra volt. Ahhoz képest elviselhető. Ez a mostani viszont (elvileg) kleptokr...izé... demokrácia.
Annak viszont kibaszott szar."

Jól megfogalmaztad.

Ettől az alapfelállás nem változik. A legjobb diktatúra is rosszabb, mint a legszarabb demokrácia.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 08:15:07

@estrella negra: "Mindenki tenné a dolgát, ki odafönn, ki idelenn."

Jó lenne.

De valami mindig fáj a népnek. Ha nincs más baj, akkor a 13. havi fizetés/nyugdíj hiánya.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 08:17:58

@Xezs: "a trabi papírból van"

Hát nem tudom. Valmi kompozit anyag. Szuzukival ütközött, a Trabi sárhányója jól belevágott a szuzukiba.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 09:06:10

@atpijkamo: Elvileg. De, ahogy már valaki találóan megállapította, a demokráciát nem lehet megenni. És ha a zemberek által megválasztott kormány dilettáns gazdaságpolitikával romba dönti az országot, akkor már nem is tűnik olyan hülyeségnek pl. egy szingapúri, malajziai típusú kvázi-diktatúra.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 09:09:52

@estrella negra: Azokat nem ismerem. Amit ismerek, azt nem szeretném mégegyszer.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 09:43:06

@atpijkamo: Hogy Sólyom harmincmilliószor lett volna függetlenebb Göncznél? Ezt gondold át még egyszer.
(Kezd a megválasztásánál.)
Maximum Pali bátyánknál.

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.16. 09:48:53

@atpijkamo: nem tartom fontosnak, hogy mindenre válaszoljak. sőt... ennek így nincs semmi értelme. te ráérsz, én nem annyira. én termelek. nomeg ugye ahogy fentebb olvastam, nem is kell mindenre...
azonban ahogy látom, te sem válaszolsz az utólag feltett kérdésemre. kellemtlen? :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 09:49:31

@estrella negra: Gazsulált a szoclib kormánynak. Kérdés?

A Sólymot azt kétharmad nélküli Országgyűlés választotta meg. Szerintem vicces volt.

Függetlenül a megválasztásásától a legfüggetlenebb elllnök volt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 09:51:00

@salapapa: Én viszont csak a faszomat verem naphosszat.

Amire tudok, szívesen válaszolok.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 09:52:44

@atpijkamo: Akkor mondok közelebbi példát. A Jelcin alatti érában Oroszország anarchiába süllyedt (tk. oligarchák irányították az országot). A gazdasági mutatók soha nem látott negatív csúcsokat döntöttek. Kellett egy Putyin, hogy rendbe tegye a dolgokat. Megnyirbálta a demokráciát? De meg ám! Ugyanis másképp ez nem megy.
Orbánnak hasonló lehetőség volt a kezében. Neki sikerült az a bűvészmutatvány, hogy korlátozta (korlátozza) a demokráciát, és egyidejűleg bedönti a gazdaságot.
Nem tudok tapsolni hozzá

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 09:55:42

@salapapa: Menj, termeljél. Majd addig tartom a frontot.;-)

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.16. 10:00:02

@atpijkamo: mindigis voltak, vannak és lesznek elégedetlenek. de nem mindegy hogy valós, vagy vélt kellemetlenségek miatt dünnyög valaki. ezt, ami van van többnek nevezném mint kellemetlenség.
ahogy kinyílhatott az emberek szája, úgy lett belőle rohamosan tanárverés, zsaruk leköpése, katonák és úgy an block az egész rendszernek a semmibevétele.
viszont jogod van leírni/kimondani szinte bármit, retorzió nélkül.
de ha szar árut kapsz a gagyiboltban...
de ha ehetetlen az étel...
de ha fogyaszthatatlan a "tej"...
de ha szétmegy 2 hét alatt a cipőd, a pólód, az inged, nadrágod...
de ha átbasznak az áraikat ki sem író szabadúszók...
de ha emelkedik az ájrós hitel törlesztője...
de ha lecsapnak mint a szart egy este hazafelé menet a sötétben...
de ha kirabolják Aput, Anyut...
de ha felcsinálja egy pedofil a kislányát az embernek...

ezek nagyrészt voltak régen is. igen. CSAK NEM EKKORA MÉRTÉKBEN, MERT VOLTAK RETORZIÓK!
"apróság": régen egy nőt vagy gyermeket bántó egyedet szarrá dugtak a sitten. ma már csak elbeszélgetnek odabent a TV mellett KVzás közben.

de ha nektek így a jó, nekem oszt töknyóc! :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 10:00:37

@estrella negra: A maffia ellen kemény kéz kell, a szabadságot valóban kellhet némileg korlátozni hozzá. Egyébként Oroszországban a demokráciának nincs semmilyen hagyománya, bazi nagy ország, idő kell, míg kialakulhat. Ha egyáltalán.

A második bekezdéshez nincs mit hozzátanni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 10:02:35

@salapapa: A következtetésed nem stimmel. A rend fenntartásáshoz nincs szükség pártállami diktatúrára.

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.16. 10:03:49

@atpijkamo: elnézésedet kérem, az Xezsnek ment volna. boccs.
különben honnan tudjam hogy tényleg nem-e? legalább neked legyen már jó! :)

@estrella negra: OK. :)
sajna késik a 9órási. ez a kedvencem. ő ráér... aztán amikor felszámolom ezt az időt is, majd pampog.
de nem érdekel, nem vagyok szeretetszolgálat.

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.16. 10:05:27

@atpijkamo: nem a pártállamiság a lényeg. kérlek olvasd, majd értelmezd újra.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 10:18:28

@salapapa: Ha nem te írod rosszul, akkor ezekszerint én nem olvasom jól. Sajna ennyire telik.

Ha félreérthető lettem volna, akkor mégegyszer leszögezem:

Nem támogatom a jelenlegi szisztémát. A demokráciát igen, a pillanatnyi megvalósulását kevésbé.

Nem támogatom az anarchiát a teljes valójában. Bár kétségkívül vannak benne jó dolgok.

Nem támogatom a "gondoskodó" államot abban az értelemben, hogy majd ő megmondja, mit tanuljak, mit dolgozzak, milyen cégem legyen, melyik a jó, támogatandó cég, melyik a jó irodalom, művészetek, stb. Haggyon békén az állam adja meg a kereteket, majd a verseny eldönti, ki életrevaló. Ugyanakkor igenis gonsokodjon az állam az elesettekről, mindenki dolgozhasson, ha akar, stb.

XCat 2012.01.16. 10:57:08

@estrella negra: Csak azt ne felejtsük el, hogy Putyin mögött ott a volt szovjetúnió (tökmindegy mit hazudnak, vagy minek nevezik), mögöttünk meg egy nagy lófasz van, és ha nem szaladunk elég gyorsan, akkor a seggünkben köt ki.

Mi erre mit csináltunk? Megálltunk, és a homokba dugtuk a fejünket.

Innentől nem kell nagyon meglepődni semmin, ami történni fog.

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.16. 10:57:42

@atpijkamo: én értelek. te egy szociális alapú kapitalizmust szeretnél. érdekes átgondolás, van benne ráció. tudod mi a bökkenő?
a jelenlegi állapot!
amikor enged a szociális gondolkodás, abban a pillanatban megjelennek a mai cigányok és a cigány életet támogató egyedek, ezzel kizsákmányolva az országot!

anno nekemis volt olyan munkahelyem, hogy heti 2-3(!) órát dolgozgattam. szerettem, mert volt időm gyúrni illetve pihenni, mégis megvolt a bevételem a bulikra ahová már kipihenve mentem.
igen, ez valahol mintha hasonlítana a cigány élethez. annyi különbséggel, hogy amikor jött egy-egy gép amit a helyére kellett vinni, akkor az elsők közt ugrottam és emeltem, igazítottam, rögzítettem. 10 emberből hárman vittük a prímet.
a többi "íróasztalos" meg "fehérköpenyes" hozzászagolni sem tudott volna, már a látványtól sérvet kapnának. erre voltunk mi. bio-erőgépek.
27 éve dolgozom, ebből másfél év volt ilyen.

igen, az anarchiában sok jó dolog van. ennek rossz időben és helyen történő hangoztatása miatt hiányzik a jobb alsó hármasom, de nem bánom. :D
de ma már másként látom. rendszer -a szó szoros értelmében- nélkül nincs élhető világ.
amikor a gyerek visszabeszél, a játékait, ruháit, egyéb dolgait szertehagyja, az az anarchia.
amikor Apa ráförmed hogy ezt most mégis hogy képzeli, az a rendőrség.
ha gyerek még mindig nem tanulja meg a rendet maga körül, jön a szobafogság mint BV intézet.
ha a bünti alatt Anya mégis elengedi "csak egy kicsit...", az a korrupt vezetés.
ha gyerek mexokja hogy ilyen-olyan módszerekkel ki lehet játszani a büntetést, abból lesz a simlis.
majd ez a generáció felnő....
itt tartunk most. legalábbis én így látom.

nem. ne az állam mondja meg mit tanulj, dolgozz! de ne is az állam támogassa! mert ugye tudod ki az állam? AZ ÁLLAM ÉN VAGYOK! :)
vagyis minden egyes támogatásra nyújtott forint az én befizetett adóm bizonyos része. oszt miértis támogassam akár egyetlen percig is én azt az egyedet, aki -ahogy helyesen Xezs is írta- beleszarik mindenbe? hiába esik ki egy idő után. addig már egy nagyvalag pénz feleslegesen rá lett költve.

igenis, ahogy az több jobbléti államban is van: mindenki fizesse a maga gyermekének a közép és felsőbb tanulmányait. nem telik rá mert nagyon szegény? erre legyen egy alap (ösztöndíj), amit csakis és kizárólag azok kaphatnak, akik szülei anyagilag nem tudnák támogatni a tanulást, de a gyermek képessége és főleg akarata indokolja az oktatást.

régebben a magyar oktatás volt a világ teteje. ha valakinek magyar papírja volt, szinte csak le kellett fordíttatnia és máris fel volt véve bárhová, mert a legelismertebb volt.
ma? hála a korrupciónak és a Xezs átal is leírt hozzáállásnak, lassan egy kanadai papír is többet fog érni.

hogy az állam miért adjon támogatást egy, a te családod fenntartásához szükséges induló vállalkozáshoz, nem nagyon értem. szedd össze vagy vedd fel hitelként a rávalót, ahogy teszi azt rengeteg vállalkozó. ha megy a bolt nevetsz, ha nem megy, sírsz. egyszerű mint az ágybaszarás. :)

XCat 2012.01.16. 10:58:33

@atpijkamo: "Egyébként Oroszországban a demokráciának nincs semmilyen hagyománya, bazi nagy ország, idő kell, míg kialakulhat. Ha egyáltalán."

Miért, itt van?

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.16. 11:00:53

hijnnyedehosszú lett! :D
és még nem is szóltam az elesettekről, szociális alapon ingyenélőkről.

@PsychoCica (4zsiráf): az a baj, hogy csak homoknak hittük, de kemény föld. ájultan pedig nem úgy gondolkodsz, mint tiszta fejjel.

XCat 2012.01.16. 11:02:38

@salapapa: A szocializmus is azon csesződött el, hogy nem számolták bele azt, hogy az emberek voltaképpen hitványak. :)

Ide nem lehet normális vezetést rakni, mert nincs kit normálisan vezetni. Ahhoz képest kihozzák belőle a legjobbat.

"AZ ÁLLAM ÉN VAGYOK! :)"

Én ezzel nem hencegnék. :D

XCat 2012.01.16. 11:08:48

@salapapa: Ahogy mondod. A seggünk viszont még mindig felfelé áll. ;)

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.16. 11:27:30

@PsychoCica (4zsiráf): inkább mondjuk úgy, hogy van egy réteg amelyik hitvány. túlszaporodtak. ma már nevelni nem lehet, így csak drasztikus módszerekkel írthatók.
sajna büntetendő, mert nincs egy rendesen dolgozó, hivatalos hóhérunk.

nem hencegek. ténymegállapítok. 8-)

viszont tartok tőle, hogy valaki észreveszi és földbe ragadt fejjel nem tudunk védekezni. már most tudom, fájni fog. nem kicsit...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 11:31:53

@salapapa: A 11 órási sem jött meg? Ha tudom, beugrok kávézni.

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.16. 11:36:59

@estrella negra: 9es volt, meg deles van.
a 9es nemrég szólt, hogy ne is várjam ma, de majd hozza a kompenzációt. :)

a 12es meg még 9előtt hívott, hogy lakatosnál van, lehet pár percet késik. nem valószínűsítem, mert ő az aki negyed órával mindig hamarabb ér ide. :)

egy omniára mindig jó vagy nálam tudod jól!

XCat 2012.01.16. 11:43:58

@salapapa: Alapvetően a cigányokról beszélek, és normális különben sem lehet senkit kiirtani. De még itt sem. És ha lehetne, az sem oldana meg semmit.

Védekezni meg egyébként sem tudnánk. Gazdaságilag nem, kulturálisan sem, máshogy sem, erővel meg végképp nem. Akárhogy nézzük, a magyar hadsereg legfeljebb arra jó, hogy halálra röhögtessük az összes többit, az meg manapság nem túl megbízható stratégia.

Kódis ne üljön magas lovon, vagy ha igen, számoljon azzal, hogy a környékről is elzavarják a fenébe.

Esztikét tökön rúgnád a kedvemért? Álcázhatjuk véletlennek. :D

XCat 2012.01.16. 11:46:02

@PsychoCica (4zsiráf): + országban +
(kimaradt az első sorból)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 11:48:46

@salapapa:
Reggel, délben Omnia,
este könnyebb nyomnia.
(Ezen bő harminc éve röhögtünk nagyokat. Akkor még voltak kávédarálók a boltokban, és én mindig összeszedtem a júzerek által szertehagyott kis kartonlapokat, amik a kávék- többek közt a már akkor is létező Omnia- csomagolásában voltak.)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 11:50:26

@PsychoCica (4zsiráf): Hát annyira nem. De nem is olyan bazi nagy ország. Legalábbis erősen dolgozunk rajta, hogy még kisebb legyen.

Azt tudtátok, hogy Trianon évfordulójára felosztják a maradékot is a szomszédos országok között? Úgyhogy mit nekünk egy államcsőd.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 11:57:01

@estrella negra: És jegyes tej is volt. Meg egyféle párizsi, és kétféle virsli (műbeles/juhbeles)- de azok jók voltak. A mostani választék többsége emberi fogyasztásra csak korlátozottan alkalmas.
Ja, és volt Marika-szelet. Még most is itt az íze a számban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 12:00:03

@salapapa: "szociális gondolkodás, abban a pillanatban megjelennek a mai cigányok"

A cigányok golgoztak az átkosban, aztán kirántották alóluk a gyárakat. Most már felnőtt egy generáció, aki nem látott még embert dolgozni neház lesz megfordítani a trendet.

A magyar oktatás jó volt, és més msot se szar. Nem volt olyan jó, mint ahogy mondod, és most se olyan rossz.

"az állam miért adjon támogatást egy, a te családod fenntartásához szükséges induló vállalkozáshoz"

Valamit félreértettél, pont az ellenkezőjét mondtam. Az állam ne preferáljon egyes vállalkozásokat, csak a keretet adja, majd kihullik a férgese. A keretet azon jogszabályok, intézmények adják, amik korlátozzák a csalást, csődbűntettet, és pl. nem tart egy eljárás ezer évig.

XCat 2012.01.16. 12:06:03

@atpijkamo: "Azt tudtátok, hogy Trianon évfordulójára felosztják a maradékot is a szomszédos országok között?"

Höhö, megyünk az ebayre? Kit kell megkenni, hogy az vegyen meg, akit én is akarok? :D

Egyébként nem hiszem, ez az ország már nem az az ország, ami trianon idején volt. Szerintem azért is tőlünk fognak pénzt kérni, hogy valaki hajlandó legyen licitálni rá.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 12:21:06

@atpijkamo: A cigányságnak akkor sem volt rá igénye, hogy magasabb képzettséget, műveltséget szerezzen, amikor mindenkinek volt munkahelye. (Érdekes módon vagy hatszáz éve nincs erre igényük, de jogot, sőt többletjogot mindenre formálnak.)
Persze, hogy elsők közt kerültek lapátra a rendszerváltásnál.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 12:27:19

@estrella negra: Nem azt mondom. Nem minősítem.

Nem hagyhat az állam nagy tömegeket munkalehetőség nélkül.

XCat 2012.01.16. 12:27:47

@estrella negra: Mondod ezt te nyolc felsőfokú nyelvvizsgával, és három doktorátussal, ugye. :)

Nem kell demonizálni senkit, nem vagy tőlünk különb, és nem lesz tőle senki előbbre.

Aki cigánynak születik, az sem tud csinálni vele semmit.

XCat 2012.01.16. 12:30:03

@atpijkamo: Miért nem? Ha a tömegek nem képesek érdemi munkát végezni, akkor maradjunk meg az ásóbot szintjén, hogy valamire ők is jók legyenek?
Ez is egy út, de akkor mindenkit aki ettől többre képes, kénytelenek lennénk agyonverni, ugyanis a kedves tömegek igen hamar fellázadnának, hogy hát miért jár ezeknek több, amikor mi szarul élünk.

Bonyolult ez, na. .)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 12:31:39

@atpijkamo: Ezt ne nekem bizonygasd, hanem például a szabaddemokratáknak.
...ha megleled őket valahol.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 12:36:03

@estrella negra: "hatszáz éve nincs erre igényük, de jogot, sőt többletjogot mindenre formálnak."

Demagógia.

A zsidóságnak nem engedtek bizonyos foglalkozásokat, maradt nekik a pénzügyek. Aztán meg az a baj, hogy a zsidók bankárok. A plebsnek semmi se jó.

Fasz közünk van a szadeszhez. A mindenkori kormány dolga az ügyeket eligazítani, nem a mutogatás.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 12:42:13

@atpijkamo: Demagógia? Cáfold meg hát! A zsidók erényt kovácsoltak a hátrányukból, semmi bajom velük. A cigányok miért is nem tudták ezt megtenni? Mert henye, kiskaput kereső, semmire való népség.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 12:46:34

@atpijkamo: A szadeszhez meg annyi köze van az egésznek, hogy az általuk (is)félreértelmezett liberális gondolkodás vezetett oda, hogy tömegek nem tudják, mi az, hogy munka.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 13:16:58

@estrella negra: Hülye vagy.

(És ne mondd, hogy gyenge az érvrendszerem.)

XCat 2012.01.16. 13:38:59

@atpijkamo: Mindig is az volt. Sosem értettem, miért nem akarod látni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 13:42:29

@estrella negra: Fasz akar dolgozni, ha anélkül is megél az ember. Olaszok süttetik a hasukat egész évben, aztán kimennek egy hálóval az olajfákhoz, leterítik, leverik az olajbogyót egy bottal, viszik préselni, oszt megint várnak egy évet. Te mást csinálnál?

Az élet nagy kérdései:
1) Ki találta fel a munkát?
2) A többiek miért nem verték agyon?

Jó, ha van értelme és/vagy kényszerítve vagyok rá, akkor elmegyek dolgozni. És akkor becsületesen megcsinálom a dolgomat, nem rinyálok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 13:44:24

Tizenhat százalékkal több a szabadideje manapság Magyarországon a 15–74 éves korosztálynak, mint a Kádár-korszak utolsó éveiben.

hvg.hu/hvgfriss/2012.02/201202_idomerleg_mit_csinalnak_a_magyarok_reggelto

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 14:18:03

@atpijkamo: Jó, hát valakinek hülyének is kell lenni. Ha mindenki olyan intelligens lenne, és ugyanúgy gondolkodna, mint te, akkor kivel vitatkoznál?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 14:22:48

@estrella negra: Persze. És? Tudod, hogy 15. havi bérük elvesztése miatt tüntetnek? Tudod mi ott a minimálbér? A sszívem sszakad meg értük. Azt nyilván tudod, hogy behazudták magukat az eurozónába. A németek mondták, fizessenek a görögök a szigeteikkel. No nem! Az a nemzei kincsük, nem kótyavetyélik el!

Nézd meg majd az Eurovíziós dalfesztivált, hogy szerepelnek a görögök. (Gy.k.: ez szimpátia fesztivál, nem dalfesztivál.)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 14:26:47

@atpijkamo: Várjál már, elvesztettem a fonalat. Most min vitatkozunk?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 14:28:39

Dehogy nézem az Eurovíziós Dalfesztivált!
Jobb dolgom is van.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 14:31:59

@estrella negra: Ez azt jelenti, hogy nincsen érvem, de nem értek veled egyet.

Az átkosban miért tudott a henye népség dolgozni?

Láttam nem egy cigányt jobban dolgozni, mint bármilyen fehérembert.

Háromszor loptak meg, kétszer cigány, egyszer magyar. Nem a szívem csücskei.

1990. március 20. Marosvásárhely
A magyar tömeg létszáma egyre apadt, mivel a nőket és gyerekeket hazaküldték, illetve bemenekültek a városháza épületébe. Este 8 óra után 40-50 fős csoportokban magyar nemzetiségű marosvásárhelyi cigányok érkeztek a Hidegvölgyből. Ekkor hangzott el a híressé vált kiáltás: „Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!” – majd bekapcsolódtak ők is a harcba.

hu.wikipedia.org/wiki/Fekete_m%C3%A1rcius

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 14:33:00

@estrella negra: "Most min vitatkozunk?"

Én nem vitatkozom.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 14:35:26

@estrella negra: Elég, ha ráguglizol. 25 közül lesznek a 26.-ok.

XCat 2012.01.16. 14:39:12

@atpijkamo: Bunda lesz az. Katika kritikán aluli vinnyogásával az a mi helyünk lett volna... Mondjuk aki megnyerte is ótvarszar volt. Állítólag a nagyanyja magyar.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 14:41:36

@atpijkamo: Az átkosban azért tudott minden cigány dolgozni, mert ha nem ezt tette, elvitték kmk-ért.
A marosvásárhelyi esetet ismerem. De azért ebből az egy történésből ne vonjunk le messzemenő következtetéseket (ez de nehéz szó!).
Meg nem is tudom, mit akartál vele alátámasztani.

XCat 2012.01.16. 14:43:47

Most ti amúgy új posztért cigányoztok?
Abba kéne fejezni, szerintem most rugdalják ki az indexeseket, úgyhogy nem ettől fognak meghatódni:)))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 14:44:38

@PsychoCica (4zsiráf): Tök mindegy, ki vinnyog.

A Katika kapott azért versenyen kívüli elismerést. Olyan ruhában ez a maximum amit kaphatott. De a Nox is milyen szar számot vitt.

13 év alatt 6-szor a szlávok győztek, 5-ször az északiak, és 1-1 Török és Görög siker.

A Finnekre számíthatunk, de azok se egy népes ország.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 14:44:46

Közveszélyes munkakerülés.
Ízlelgessük, értelmezzük csak ezt a kifejezést!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 14:49:08

Ma meg már egyesek fel vannak háborodva, ha a segély folyósítását ahhoz kötik, hogy ugyan, tegye már rendbe a portáját.
A sok megélhetési jogvédő bohóc meg adja alá a lovat.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 14:51:49

@estrella negra: "ha nem ezt tette, elvitték kmk-ért."

Ha az utcán csavargott volna, akkor igen.

"mit akartál vele alátámasztani."

Semmit. Adalék. Nem kell a zsidókat, cigányokat, szőkéket, rendőröket, nőket, férfiakat, stb. zsigerből utálni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 14:53:53

@estrella negra: "Közveszélyes munkakerülés."

Magyarul csavargás. Valahogy el kellett nevezni, hogy szankcionálható legyen. :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 14:56:52

@atpijkamo: Senkit nem utálok zsigerből. Csakis tapasztalatból.

XCat 2012.01.16. 14:58:53

@atpijkamo: Szerintem érdekes szociológiai kísérlet lenne a régi rendszer visszaállítása. :)
Esztikét pl. már feleennyi ugatásért elvitték volna a rendőrök, hogy jó alaposan elpicsázzák.

A törekvés minden esetre megvan rá, ha néha olvasod a híreket, szóval kitartás, és éljen ebben, aki ebben akar élni. De akkor a haláláig ki ne engedjék onnan, hogy legyen ideje átgondolni azt, amiért hőzöng a hülyeprolija.:)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 15:02:44

@atpijkamo: Rosszul emlékszel. Nem kellett ehhez csavarogni. Elég volt, ha nem volt beírva a személyidbe, hol dolgozol.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 15:03:13

@atpijkamo: "érdekes szociológiai kísérlet lenne a régi rendszer visszaállítása"

Oroszországban van börtönszálloda. Külön pénzért talán meg is vernek.

Szóval vállalkozásként el tudnám képzelni. De nem időben visszamenni, hanem modernizálva, amilyen ma lenne.

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.16. 17:41:40

@PsychoCica (4zsiráf): tudom. de meg kellene próbálni. vagy folytatni, amit már elkezdtek...
hidd el, megérné ha nem azoknak kellene a segílyt nyomni, hanem más, okosabb dolgokra költeni azon milliárdokat.

megtehetem, de tartok tőle nem örülne neki és elszomorítani nem akarom. kellemetlen, amikor az ember fogja a KVscsészit és egy hirtelen atrocitástól az orrán keresztüllöttyinti a nyakkendőjére...

@estrella negra: "ha KVja Omnia, könnyebb állva nyomnia!" - én így tudom, de a tietek sem rossz. viszont az enyém igaz! :D

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.16. 17:54:07

@estrella negra: lehet már írtam itt is:
pár éve vettünk a Zasszonnyal debrecenit. párosat. nyihha, gondoltuk megsüssük, ahogy anno.
szépen rózsásra bevagdostuk, még fokhagymát is szeleteltem bele. szegény feleségem elkezdte sütni, majd elémtett valamit. sírva röhögtünk azon a valamin, amit ugyan debreceni párosnak csúfoltak, de a pacal ahhoz képest egy sík felületű, merev valami.
a bőre -vagymilye- a tefal serpenyő aljára ragadva, amibe sem addig, sem azóta nem sikerült semmit beleragasztani. sejtheted milyen állaga lehetett a "bélésnek". :S
bizony, még a kettőnegyvenes kolbász is finomabb volt, nemhogy a háromhatvanas vagy az igazi debreceni!
erről beszéltem fentebb: valahogy odafigyeltek a gyártásnál. tudták, hogy ők is azt eszik.
a maiak többnyire még talán bele is szarnak.

@atpijkamo: dolgoztak hát! különben KMK és irány jó esetben is egy előzetes, de akkoriban valahogy nagyobb volt a sittek bejárata, befogadóképessége.
és nem gyúrtak meg TVztek naphosszat, hanem zacsiragasztás, focivarrás...

nem. a magyar oktatást világszerte elismerték, ahogy talán ma is teszik, de feleslegesen.
nézd csak meg a helyesírását a mai fiataloknak, vagy a mondatszerkezeteik, szóismétléseik. ezek arról tanúskodnak, hogy nincs megfelelő szókincsük egy beszélgetéshez. LOL, WTF, megalol, re...
ezzel nem lenne baj hogy így használják, az SMSben igenis nagy jelentősége van a karaktereknek. DE ÉLŐBEN? hidd el, tapasztalatból beszélek.

elnézést ha félreértettelek, nem szándékos. lehet nagyon belelovalltam magam. :)

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.16. 18:02:07

@estrella negra: megérne egy sóhajt az is, hogy amikor kivándoroltak a gonosz "magyarból" franszoába, kanadába meg égtuggyamerre, mindenhonnan kibaszták őket mint macskát szarni. nekik nem kell ez az aljanép.
de nekünk kötelességünk befogadni, eltartani azokat.
hümm...

@atpijkamo: régi történet, megvan aviban, az egyik XXI.század című műsorban volt.
ÉS?
ez egy. kérlek, mondja csak 1/3 annyit, amennyi kárt okoztak!
nekem:
- megerőszakoltál volt barátnőmet
- az egyik betörte az orromat (visszaütött)
- másik szétszakította a számat (az is visszaütött! nahát!)
- harmadik "megkarcolt" a bökőjével
- sokadik ellopta a parabolámat a '90es évek közepén
- aztán megint egy, ha nem ugyanaz
- a következő -vagy még mindig ugyanaz- lehorzsolta a fejével az öklömről a bőrt
- fizetés nélkül távozott a műhelyemből

kérlek mondj egyetlen okot, hogy szerethessem, vagy csak elfogadjam, megtűrjem azokat!

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.16. 18:09:48

@atpijkamo: ha valaki engem vagy családomat, barátaimat, ismerőseimet bánt, azt nem szeretem. ha ugyanabból a kasztból több eset gyűlik, akkor az egész kasztot rühelleni fogom.
az, hogy neked nem volt személyes konfliktusod ezekkel, az nagy szerencse és irigyellek érte. én nem voltam ilyen szerencsés.

@estrella negra: volt egy vicc a '80as években a "Flóriánba mentem!" reklámra.
én megcsináltam amikor Anyám kimosta a flekómat és kiesett a kép. a maradék salátába a fénykép helyére beírtam a szlogent.
egy estémbe került a tímár utcában. :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 18:12:14

@salapapa: "mondj egyetlen okot"

Mondtam kettőt is. 1. Van amelyik tud és akar rendesen dolgozni, csak nem azokkal találkozol. Azt messze nem állítottam, hogy ez a többség. 2. Marosvásárhely.

Meg kell tűrnöd, mert állampolgártársad. Kellenének felzárkóztató programok, munkahelyteremtés, mindenszar. Ehelyett van a segíly. Senkinek sem jó.

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.16. 18:19:16

@atpijkamo: "kérlek, mondja csak 1/3 annyit, amennyi kárt okoztak"

ügyfelem felesége alsótagozatos tanár. kérdezte év elején, ki mi szeretne lenni ha felnő. kis cigány mit válaszolt? "segélyes!".
nem is tudom... talán mégis azoknak van igaza akik inkább elpaterolnák ezeket egy jól elszigetelt önfenntartó táborba?

nem kell. költöttünk több milliárdot ezekre. az én döntésem, hogy nem kellenek. ha ez a vélemény lesz többségben, bízom benne hogy megvalósul.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 18:30:47

@salapapa: A szlovákoknak és a románoknak se kellenek a magyarok. Élnél ott, megtudnád.

Én mélységesen megértelek, de akkor is a valós helyzetre kell megoldás, a gyűlölködés nem segít.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 18:46:47

@atpijkamo:
1.Amelyik tud, akar dolgozni, az igyekszik távol tartani magát az övéitől. Továbbmegyek (nem én találtam ki, tény): aki odahagyja a közösséget- értsd tanul, többre vágyik, képzi magát, "másként próbál boldogulni"- nemegyszer kiközösítik, megszólják, (elsősorban a lányokat) erőszakkal kényszerítik vissza.
2.Lófaszt! Egy dolog kellene hozzá- akarat. Mármint az ő részükről. Saját maga ellenében senkit nem lehet felemelni.
Sajnos a tények azt mutatják, hogy a cigányság nem óhajt a civilizációhoz csatlakozni. Csupán a gyümölcseit kívánja leszakajtani. (És ne gyere légy szíves elszigetelt ellenpéldákkal. Sétálj inkább végig bármely borsodi, nógrádi, szabolcsi... falu cigánysorán.)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 18:53:08

@estrella negra: "nem óhajt a civilizációhoz csatlakozni. Csupán a gyümölcseit kívánja leszakajtani."

Miért, te mit csinálnál, ha a sültgalamb a szádba röpülne? Van aki kevesebbel is beéri.

"kiközösítik"

Oké. Adjunk neki lehetőséget legalább eddig eljutni.

Az oktatás a rákfenéje a dolognak. Alsó elemi. Magyarnak, cigánynak egyaránt. Ezen kéne először javítani.

Mi a különbség a pedagógus és a pedofil között? - A pedofil szereti a gyerekeket.

És lehet példát mutatni. Magyarnak, cigánynak egyaránt. Kezdhetnék a politikusok. Nem, nem ellenpéldát!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 19:37:34

@atpijkamo: Juteszembe- volt valami roma (mert az, hogy cigány, ugye sértés) ösztöndíjprogram, saját kuratóriummal.
Mit csináltak a tezsvírek? Annak adták a zsét (származástól függetlenül), aki visszaadta nekik egy részét zsebbe.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 19:55:36

@atpijkamo: Kis különbség, hogy mi a románoknál/szlovákoknál előbb voltunk itt (ott), a cigányokat viszont a kutya se hívta ide.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 20:25:39

@estrella negra: "cigány, ugye sértés"

Hülyeség. Csak annyira sértés, mint a négereket négernek hívni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 21:08:17

@estrella negra: "előbb voltunk itt (ott)"

Oszt most már az mit számít?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 21:12:33

@estrella negra: 'nigga'

Angolul a nigger becsmérlő szó. Magyarra talán a feka szóval fordítható.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 21:15:38

@estrella negra: "Mit csináltak a tezsvírek? Annak adták a zsét (származástól függetlenül), aki visszaadta nekik egy részét zsebbe."

Na, ezt a magyarok is csinálják, kicsibe, nagyba.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 21:16:31

@atpijkamo: Semmit. Csak a különbséget próbáltam érzékeltetni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 21:24:55

@atpijkamo: Talán itt is fel kellene akasztani egy-két embert érte, mint Kínában, és előbb-utóbb leszoknának róla.
Apropó- a kínaiak miért nem sértődnek meg, ha kínainak hívjuk őket? Sokkal inkább eltér a kultúrájuk a miénktől, mégsem halottam, hogy emiatt konfliktus történt volna. És csak húsz éve élnek köztünk nagyobb számban.
Soha kínai emberrel problémám, összeütközésem nem volt.
Pedig lett volna rá alkalom.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.16. 21:38:34

@estrella negra: "fel kellene akasztani egy-két embert érte"

Hát talán lenne visszatartó ereje. De azt mondják az okosok, inkább annak van visszatartó ereje, ha nagy a lebukás veszáje. Ellenőrizni kell a pénzosztásokat, ez ennyire egyszerű. Átláthatóság kell.

"a kínaiak miért nem sértődnek meg, ha kínainak hívjuk őket?"

:)) Valóban. Nem tudom.

Nekem nagyon tetszik, mikor a kínainál vásárolok, és pont nincs az én méretemben. Akkor feltúrja az árukészletét, sőt, átmegy a szomszéd boltba is, csak hogy találjon megfelelőt. Ez a mentalitás kéne mindenhol.

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.16. 21:45:15

@atpijkamo: nem élek, de járatm a fentieknél. lefelé nemmerészkedtem, sok a rosszhír.

azért nem kívánom, hogy a fentebb felsoroltak közül (pláne az első) bármelyik megessen veled. bár valószínüleg megváltozna a toleranciaszinted a cigány akár csak említésére is.

@estrella negra: nem. azoknak a cigány nem sértés, így nevezik magukat. a roma szót a buzik, pipiskedők használják.

Trianonban tárgyalnak az országok további sorsáról a világháború után. A tárgyalás közepén jelentkezik a magyar küldött, hogy szólni kíván.
- Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.
A többiek nem igazán értik, kérdi az elnök, szeretné-e a magyar ha a hozzászólását jegyzőkönyvbe vennék-e.
- Á nem, nem kell. Csak úgy mondtam...
A tárgyalás folytatódik, megint szólni kíván a magyar
- Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.
Megint kérdik, jegyzőkönyvbe akarja-e vetetni? Mondja
- Nem kell, csak úgy mondtam...
A tárgyalás folytatódik, a magyar megint szólásra kér engedélyt
- Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.
A román küldöttnek már vörös a feje! Üvöltve kifakad
- De hiszen akkor mi még itt sem voltunk!
Mire a magyar
- Na, ezt vegyék jegyzőkönyvbe...

salapapa · http://salapapa.hu 2012.01.16. 21:50:37

@atpijkamo: ne keverd a népemet a politikusokkal! mi, magyarok nem teszünk ilyet. erre csak egy küolön kitenyésztett faj képes.
vagy magadról beszélsz? :P (meg ne sértődj!)

@estrella negra: ez eszembe sem jutott... valóban.
monggyuk egy atrocitásom volt. nem bírta elmagyarázni (csak elkínaisozni) hogy mi a baja az autójának.
aztán fogtam a kuglit, szótár s lőn a problem megoldva.
ezt hogy egy cigánnyal? (csak költői a kérdés)

Xezs 2012.01.16. 22:48:40

@salapapa: Csupán azt próbáltam mondani, hogy nincsen olyan állapot, ami mindenkinek megfelel, ez pedig egyetlen egy dolog miatt van: mert van akinek semmi sem jó. Na az ilyeneknek kell azt mondani, hogy húzzál haza aludni és kussoljál. Mert hiába próbálsz megoldást találni a problémájára, úgysem sikerül, mert neki semmi se jó.

Különben sok embernek pont az a baja, hogy azt hiszi, mindenki problémájára van megoldás, pedig nincs. Sokan pl. sajnálnak olyan embereket, akik még önmagukat sem sajnálják és 2 kurva szalmaszálat sem tettek még életükben keresztbe, de nagypofával sírnak hogy semmi sem jó.

A valaha gyönyörű nemzetet meg azért annyira nem kéne túlromantikázni, mert 30-40 éve még ez a gyönyörű nemzet a haragosait jelentgette fel okkal-ok nélkül az ÁVH-nál. Ugyanez a gyönyörű nemzet készítette a youtube-on fellelhető propagandafilmet, mely arról szól, hogy a Balatonra látogató gazdagabb németek szar szemét kizsákmányolók és hogy a büszke munkásproletár egy percig se irigyelje ezeket az embereket mert a munkásproletár az egyetlen és igaz tiszta lélek, bla-bla-bla. A fejem fájt a végére attól a sok hüyleségtől. Majd megkeresem neked.

Én elhiszem hogy te jó dolgokat tapasztaltál a szocializmusban, viszont nekem egy olyan rendszer elvből gusztustalan, ahol bizonyos tehetségesebb/ügyesebb embereket gaz kuláknak kiáltanak ki csupán azért, mert többre vitték mint mások, majd iskolát alig végzett bunkóparaszt munkásproletárokat emelnek piedesztálra, és mindenki vigyorog hogy most aztán milyen kurva nagy egyenlőség van. ja persze, mert a hülyék visszahúzták a tehetségeseket.

A magyar narancs esete megvan? Vas és acél országa megvan? Amikor a gazdát félholtra verték, mert disznót mert vágni, az megvan?

Nem azt mondom, hogy manapság nincs elbaszás, mert a BKV épp most akar csődbe menni, bár ne feledjük, hogy eleddig csupa olyan párt kormányzott, aki egyszerűen nem volt képes levetkőzni ezt az elbaszott szocialista felfogást. Igen, Orbán sem, mert elvette a manyup pénzeket "majd én gondoskodok rólatok" felkiáltással, holott pont az lett volna végre a fejlődés, ha az emberek nekiállnak magukról gondoskodni. Ennek első lépcsője lett volna a manyup.

Szóval ez a rendszer jobb lesz majd, csak előbb ki kell halnia a volt szockó klientúrának, akik még mindig itt rontják a levegőt.

De ezzel a sok elbaszással együtt is azt mondom, hogy ez egy sokkal élhetőbb világ.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 22:57:10

@Xezs: Úgy gondolom, nincs alapvető ellentmondás négyünk álláspontja között, csak itt-ott máshova helyezzük a hangsúlyokat.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.16. 23:01:26

@salapapa: Az a baj, hogy ők is mi vagyunk. Mi, magyarok választottuk őket a saját sorainkból. Széchenyi mondta, hogy minden népnek olyan a vezetése, aminőt megérdemel.

Xezs 2012.01.16. 23:23:03

@salapapa: Még valami: melyik a jobb? A gyűlölt vezérek megválasztása, vagy önkényesen való kinevezése?

Ugye-ugye.

Xezs 2012.01.16. 23:36:08

@salapapa: Ahogy olvaslak tovább, kezdem érteni, hogy neked mi a bajod.

Abban igazad van, hogy a rendszerváltással átestünk a ló túlsó oldalára: félreértettük a liberalizmust (elég durván) és nem tudtuk, hogy álljunk át az új rendszerre.

Estrella lehet igazat mond: nem állunk olyan messze gondolkodásban egymástól. Csak én nem gondolom, hogy régen jobb volt. Én úgy gondolom, hogy most egy átmeneti időszak van, és lesz ennél jobb is. De atpijkamoval értek egyet: a legszarabb demokrácia is jobb, mint a legjobb diktatúra.

A videó pedig itt van, kötelező darab:

www.youtube.com/watch?v=qQMKN7Q01f0

"fejelőbajnoksággal fölényeskednek"

Komolyan fáj. Ennyire buta emberek nincsenek.

Xezs 2012.01.16. 23:43:55

@estrella negra: maradjunk annyiban, hogy nincs olyan ország, ahol ne okoznának problémát. Tehát veled értek egyet. Az csak egy őket felmentő jólcsengő kampány, hogy szegények a rendszerváltás vesztesei. Ők mindig is vesztesek voltak, a legszarabb melókat kapták, de mindig is maguknak köszönhették. Egyetlen országban sem voltak képesek beilleszkedni.

Ennyi ország lenne kirekesztő egyszerre? Ugyan már.

Xezs 2012.01.16. 23:45:17

@atpijkamo: De milyen munkát adsz annak, aki semmire se jó? Aki azt se fogja fel, hogy rakd az egyik sarokból a dobozt a másikba, mert olyan debil?

glóriásgörkorisangyal 2012.01.17. 11:57:47

@Xezs:

"De milyen munkát adsz annak, aki semmire se jó? Aki azt se fogja fel, hogy rakd az egyik sarokból a dobozt a másikba, mert olyan debil?"

De ahhoz meg nem lesz kedve, mer
1. amúgy sem szokott dolgozni
2. az rabszolgamunka, és ebből következik, hogy ha ilyen munkát akarsz vele csináltatni, akkor te fajgyűlölő vagy.... khm....
süti beállítások módosítása