Tékozló Homár

Mozgássérült gyerekekkel szúrt ki a BKV

2012.02.16. 13:13 | jackyll | 209 komment

A néhai Moszkva téren néhány hete átszervezték a buszok végállomásait, ami azt eredményezte, hogy a Pető Intézet fele tartó beteg gyerekeknek egy úttal többet kell kommandózniuk:

Az alábbi levelet elküldtem a BKV Ügyfélszolgálatára is, természetesen válaszukat is el fogom juttatni Hozzátok:

Rendszeresen a Széll Kálmán térről a Kútvölgyi úti Pető Intézetbe szállítom gyermekemet, a metrókijárattól a téren keresztül tolva a babakocsiban. Megdöbbenve olvastam alábbi cikküket: "Utasaink színvonalasabb kiszolgálása és a buszforgalom segítése érdekében módosítjuk a Széll Kálmán téri közlekedési csomópont forgalmi rendjét január 23-án, hétfőtől." ...

"155-ös és 156-os autóbuszok: új felszállóhelyük a 149-es autóbusz eddigi felszállóhelye, a szervizút melletti járdaszigeten. A megállóhelyek felcserélésének elsődleges indoka az, hogy a 155-ös és 156-os járatokon a téren gyakran egyszerre indulásra váró két autóbusz a többi járat akadályoztatása nélkül tudja fogadni a felszálló utasokat, ezáltal csökkenjen a szervízút zsúfoltsága."

Többen is vagyunk szülők, akik mozgássérült gyermeküket kerekesszékkel, babakocsival, és speciális babakocsival, BKV járművön szállítjuk, és szeretnénk normális módon megközelíteni azt a BKV buszjáratot, amivel eljuthatunk a Pető Intézbe. Eddig "relatív egyszerűen", a metrókijárat felől meg lehetett közelíteni a korábbi (eredeti, a szervizúton található) 155-ös és 156-os busz induló megállóját; bár sajnos az akadálymentesítés eléggé elmaradott a villamossíneknél. Most, mivel áthelyezték az új indulási helyére a megállókat, plusz egy úttesten kell átkelnünk (szintén hiányzik az akadálymentesítés), sok esetben parkoló buszok között lavírozva, ahol nem belátható a forgalom (a szervizúton); ráadásul a 4-6-os villamostól is távolabbra került most ez a két járat - szintén megnehezítve a átszállást a két jármű között.

Arra kérem az áthelyezések kitalálóját és elrendelőjét, hogy legyen szíves egy 20 kg-os, 5 éves mozgássérült gyermeket + a 25 kg-os speciális babakocsit a metrókijárattól eljuttatni az új felszállóhelyre, és beszéljük át a lehetőségeket. Gyermeket és babakocsit a teszthez örömmel (ingyen és bérmentve) biztosítok.

Ha végiggondolják fentieket (pláne, ha sikerül a fenti tesztet élesben is lebonyolítani), remélem visszahelyezik a szervizútra ezen buszok induló felszállóhelyeit, ezzel is könnyítve (nem pedig újabb akadályokat elénk helyezve...) cseppet sem egyszerű közlekedésünket.

Köszönöm!

Üdvözlettel,
BM

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CBF 2012.02.16. 13:21:56

na ne, geci bkv :)

fidoone 2012.02.16. 13:26:02

Remélem lesz érdemi változás.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.16. 13:30:07

Nem értem mért kell valami működőt elbaszarintani, csak azért hogy lássák az emberek, hoyg a napi 8 órában kitudok gondolni valamit.

CBF 2012.02.16. 13:30:34

A gyereked azért inkább ne add oda nekik, inkább valami crash test dummy-t. :)

c_ 2012.02.16. 13:30:41

Engem az érdekelne elsősorban, ha már a Pető Intézetnél tartunk, hogy hogy az Istenbe van képe az alapítványnak (?) havi 80-90 ezres fizetésekkel megalázni az ott dolgozó diplomás, jórészt nyelveket beszélő konduktorokat. Mindeközben pedig minden kormány ott vetít, hogy nekik milyen fontos ennek a hungarikumnak számító módszernek a méltó képviselete. Hányinger

tejfogubandi 2012.02.16. 13:31:14

azt mé nem a BKV figyelőre küldted ?
Amúgy jogos a dolog.
Mondjuk én inkább azt kértem volna, hogy tegyék vissza az eredeti helyre
"az áthelyezések kitalálóját és elrendelőjét, hogy legyen szíves egy 20 kg-os, 5 éves mozgássérült gyermeket + a 25 kg-os speciális babakocsit a metrókijárattól eljuttatni az új felszállóhelyre, és beszéljük át a lehetőségeket. Gyermeket és babakocsit a teszthez örömmel (ingyen és bérmentve) biztosítok."

CBF 2012.02.16. 13:31:42

@CBF: sok az inkább :)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.02.16. 13:36:41

egyszerű. A BKV baszik mindenkire. Egész egyszerűen nem kalkulálnak azzal, hogy a nagy átszervezésben ki is kúrhatnak egyes emberekkel elég szépen.
Egész egyszerűen amit a nagyokosok kitalálnak az irodában, az úgy jó,a zemberek meg bekaphassák! A Bkv-nál is seggbe kellene rúgni egypár embert. Bár gondolom ott mindenkinek mindenki ismerőse/rokona, így erre az esély 0

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.16. 13:40:52

Csak néha szélesebb kőrben kellene gondolkodni

Dr. Kix 2012.02.16. 13:43:52

@CBF: - Te melyik törzsbe tartozol?
- Én Inka vagyok.
- És az apád?
- Ő még inkább!

XCat 2012.02.16. 13:47:07

"Gyermeket és babakocsit a teszthez örömmel (ingyen és bérmentve) biztosítok."

Bátor vagy. Vagy csak az mindegy, m lesz a gyerekkel? Szerintem gyakorolj, 10-12 év, és lesz az 80 kilós is. Akkor már nem lesz olyan aranyos.

XCat 2012.02.16. 13:48:02

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: Gondolom annyi van, hogy az ép emberekre sincs elég pénz, őket is inkább nyomorgatjuk. Extra igényekre egyszerűen nem jut.

XCat 2012.02.16. 13:52:10

@calogero: Tekintve hogy a diplomás alapbér 130e (legutolsó emlékeim szerint), állami munkahely lévén pedig még a nyelvpótlékot is kötelezően kapják, ez a kijelentés nem teljesen életszerű.

XCat 2012.02.16. 13:55:28

@batgirl: Te engem nem olvasol, tudtommal.

Csak nem a tiéd a kiskorú? :) Mondjuk nem lennék meglepve.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.16. 13:57:07

@PsychoCica (4zsiráf): ma ilyenem van.
Ki kell hogy ábrándítsalak, nincs kiskorú gyerekem. És nincs mozgás sérült sem. Megspórolok neked egy kérdést. És a családban is mindenki egészséges.

c_ 2012.02.16. 13:57:51

@PsychoCica (4zsiráf): életszerű vagy sem, attól még így van, de ez nem az én csatám. csak tudom, hogy így van és felháborít.

XCat 2012.02.16. 14:02:45

@calogero: Hmmm... izé. Az nem lehet, hogy a konduktor hazudik? Alapbér lehet hogy ennyi, de ilyeneknél van pótlék, pótlék pótléka, meg annak a pótlékának a pótlópótléka. Meg jatt, zsebbe, bő nyállal.

@batgirl: Szóval csak te sikerültél ilyenre... értem. őszinte részvétem (szó szerint, elvégre valószínűleg többet nézlek, mint ők.)

c_ 2012.02.16. 14:04:30

@PsychoCica (4zsiráf): konduktor nem hazudik, pótlék nincs, jatt meg pláne. szomorú

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.02.16. 14:06:13

BKV...

Ezek nem mentek még csődbe?

Ja, ők még csak készülődnek...

XCat 2012.02.16. 14:06:48

@calogero: Furcsa. Egészen valószerűtlen. De tényleg.
Ebben az országban mindenhol van jatt. Ha ott nincs, az tényleg világszenzáció. :)

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2012.02.16. 14:07:35

régen jártam arram, de jól értem h kb 40-50 méterről van szó?

XCat 2012.02.16. 14:09:11

@fghjk: Azért 45 kiló cucclival 50 méter is elég sok. Nem csaphatod fel a hátadra, mert nem tudod megfogni.
Meg ugye a gyerek, az növik.

Dani fighter 2012.02.16. 14:10:10

Iskola buszt a Pető Intézetnek!!!!

XCat 2012.02.16. 14:11:00

@batgirl: :(

Most sajnáljalak? Pont én? Hát jó.

Mókás Buszkilincs 2012.02.16. 14:11:01

@tejfogubandi: ha pár sorral lejjebb is olvasod, akkor ott van, hogy kérte azt is:
"remélem visszahelyezik a szervizútra ezen buszok induló felszállóhelyeit"

XCat 2012.02.16. 14:13:39

@tejfogubandi: Najah, szenvedjen a rohadékja is, ha már a posztolónak kell. Az eszébe sem jut, hogy megoldást keressen, de bosszút, azt álljunk, mert az jó, és mutassuk meg, hogy milyen kurva hősiesek vagyunk.

Tipikus.

Nem lehet hogy a gyerekben csak anyuka problémamegoldó képessége manifesztálódott ilyen szerencsétlenül?..

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.16. 14:14:01

@PsychoCica (4zsiráf): nem vagyok nyomorék, csak kíváncsi voltam a reagálásodra.
Előbb sajnáljon egy úthenger mint te. de azért kedvellek

XCat 2012.02.16. 14:14:47

@batgirl: Erről megoszlanak a vélemények.
Én nem kedvellek. De sajnálni sajnállak. Ha már kizsaroltad, legyél vele boldog. :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.16. 14:20:01

@PsychoCica (4zsiráf): nem kár, hoyg nem kedvelsz, arrogáns kiscica

XCat 2012.02.16. 14:20:49

@batgirl: Nem hát, egerentyúk.

fekafika 2012.02.16. 14:30:17

egy 2 milliós városban vicc, hogy ilyenen megy a sírás, hogy hova tesznek egy megállót.

bezzeg a benzinár miatt nem tetszik sírni??

nem lehet olyat tenni egy 2 milliós városban, ami mindenkinek jó...

de magyarok vagyunk, és sírjunk mindenért..

én mondjuk az időjárás miatt sírok. Szomorú, hogy télen bezzeg esik néha a hó...

XCat 2012.02.16. 14:31:11

@batgirl: Gyere nyugodtan, ha nem kaptál még eleget a pofádra.
Hozhatod esztikét is, úgyis szétkenlek titeket mint szúnyogot a falon.:)

Különben meg, ahol tudtál, ott ugattál be hónapokon át, úgyhogy ne mártírkodj itt nekem. Mert tényleg megsajnállak.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.16. 14:42:53

ááááá, meg van:)

gyerekiahóra...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.16. 14:44:01

@estrella negra: meg kell hogy védjelek, vagy képes vagy rá??:))

Jokkura 2012.02.16. 14:49:27

A BKV és a BKK vezetősége inkább azon gondolkodjon ,hova lett az a kifizett több millió brémium...
vitézke meg a játék villamosait tologassa az otthoni metlechin, ne az emberek idegrendszerét cibálja. Ha már áthelyezték akkor mért nem lehet 2-3 talicsk abetont odatologatni ,és azzal valami rámpaszerűt kialakítani a szegélyekhez?
Ja , azt nem lehet több millióért ,havernak meg-"közbeszbeszereztetni". Ocsmány banda, hogy az egész vezetőségi apparátból csak két ember kell, az egyik ír , a másik most tanul olvasni !
decemberi "pókhálós" razzia a busz megállókban ,arra van lovetta, vezetőségi csoda kocsikra(amiben az a huszonvalahanyéves pöcs a seggét melegítetti-- b+,ha annyira imádja a tujáit ,akkor miért nem azon utazik [ pl 28 villamos]) van , de alkatrészre, járműre ,fizikai ( sőför) állományra nincs ... hogy a jegesmedvék zabálnák fel az egész bandát....

dr. _mmm_ 2012.02.16. 14:59:00

Vitézy gyerek a BKK atyaúristene.. sofőrrel és kocsival járkál..

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.02.16. 15:32:25

Tudnék mit írni, de nem teszem, mert közútálat tárgya lennék rövid úton.

Helyette csak megjegyzem.
nő, gyerek, babakocsi, véres kard ... (a véres kard ezesetben csak szimbolikus ... hordozza mint a ...)

Sokorai_Atala 2012.02.16. 15:50:18

Én járok ott, elég fiatalosan és rugynyosan is elég bonyolult eljutni:9
Ha szabályos vagy akkor egy u alakban elmész a metró kijáratttól a zebráig és vissza a jelzett helyre. Síneken macskakövön.
Ha nem akkor átvágsz ahol tudsz, de ott buszok áramlanak össze-vissza és macskakő szintén és sínek.
Biztos kényelmetlen az anyukának. Ja és vanak méga kéregetők, ibolyaárusok, paprika nepperek, feketemunkásvadászók és munkáravárók tömege kerülgetni:)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.02.16. 16:11:54

juteszembe. Nem megyünk tüntetni?

(na, ezért is kapni fogok...)
agyamat elöntötte a szar. Napközben rádiót hallgattam. Tüntetnek a kis drágák.
"Nem akarjuk az életünket adóssággal kezdeni" (remélem szó szerint idéztem).
Hát erre én csak azt tudom mondani, hogy én meg nem szeretném kifizetni azt, hogy 5-6 évig jársz egyetemre, aztán elhúzol külföldre sokat keresni, és leszarod, hogy az én(mi) befizetett adónkból tanultál.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.02.16. 16:16:33

jaj ... ezt el is felejtettem.
Az egyetem mellett azért van egy kis "mellékes".
Persze nem tiltakozik a diákigazolvány, és a kedvezményes árú utazgatás ellen ... sőt
fel van háborodva, ha nem kapja meg. Ezt is mi fizetjük.
Ők meg tiltakoznak.
Hát a kis faszomat :@

IP gyűjtögető 2012.02.16. 16:23:06

valahogy nagyon az én gondolataimat vélem felfedezni szavaidban. Netán nem szintén egy látástól vakulásig munkahalmozó 40+ éves családapa vagy, aki unja, hogy bár minden az ő vállain (adójából, egyéb befizetéseiből) nyugszik (mindenki más ilyen olyan kedvezményt kap) mégis ő van leszarva a legmagasabbról?

IP gyűjtögető 2012.02.16. 16:24:18

Hopp, az előzőt donfuligjimmynek!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 16:31:24

@IP gyűjtögető: "nem szintén egy látástól vakulásig munkahalmozó 40+ éves családapa vagy, aki unja, ..."

Pontosan. (Az átlagembert írtad le. Átlagférfit.) Annyi a különbség, hogy @donfuligjimmy: -nek cége van.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.02.16. 16:40:59

@IP gyűjtögető: nem. Bár idén behúzom a 4. X-et, nem vagyok családapa. Ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak. Vállalkozó vagyok 'csak', és elegem van abból, hogy mindenki az 'én' seggemről akar lehúzni még egy bőrt.

Most épp a kötelező kamarai tagság veri ki a biztosítékot.
Mivel is indokolják a kis gyökerek?
Azért kell, hogy legyen egy naprakész adatbázis a működő cégekről.
Halkan kérdezném meg, az apeh mi a faszomat csinál? Negyedéves bevalló vagyok, nettó befizető, ha a könyvelőm kicsit elalszik (előfordul na ... ettől még nem áll meg a világ), azonnal inkasszóznak (szerencsére tudják inkasszózni, van miből). Járulékokat fizetem. Mi a működő cég ismérve ha nem ez? És még +5k egy gittegyletnek. Valamelyik haver biztos szólt ezeknek a tetveknek, hogy nincs pénze. Hát gyorsan kitalálták ezt a buziságot.
Tényleg nem értem, mit/mire várunk/várok még.

Megmondta fletó pár éve, 'ha nem tetszik, el lehet menni'.
Innen üzenem a gyökereknek : rajta vagyok a témán ;)

Városi Farkas · http://neveletlen.blog.hu 2012.02.16. 16:42:03

És akkor még arról nem is volt szó, hogy egyébként is életveszélyes ott közlekedni, mert a villamos sínen úgy kell átkelni, hogy nem tudod, melyik irányból, mikor jön a villamos, mert semmilyen jelzés nincs róla. Nem telik el olyan reggel, hogy ne látnám azt, hogy valakit egy hajszál híján üt el a négyes, mert nem számít rá (jobbról vagy balról, ráadásul keresztbe is).

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2012.02.16. 17:01:20

ez az egész relatív, sajnos a múlt rendszerben valaki nagyon oda akarta építeni azt a szép metrópavilont, ezért nem lett a téren aluljáró (sokaknak ez fel sem tűnik... mármint h nincs), csomó embernek sokkal jobb lenne, de szintén soknak (idős ember, babakocsis, meg a reklamálónak is) sokkal rosszabb lenne ha le/fel kéne lépcsőzni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.16. 17:07:19

@fghjk: Lehet ám liftet is csinálni!
Eddig minden helyi polgármesterjelölt azzal kampányolt, hogy majd ő rendbe teszi a Moszkva teret. Hát, tényleg.

Sicc 2012.02.16. 17:08:19

Kérd el az áthelyezést megelőző hatástanulmányt a BKV-tól, BKK-tól!
Ez a te céged (is)! A te adódból is fizeted ezt a rusnya 'állatot'! Meg az átalakítást is.
Bár egy biztos, hogy a HÜLYESÉGET egy BOLONDTÓL számonkérni HÜLYESÉG.

Viszont örülj annak, hogy szép új neve van a térnek! Erre volt eszük az idiótáknak!

XCat 2012.02.16. 17:10:28

@atpijkamo: Azaz a normál napi 16 órás robot után sincs nyugta, és még egy csomóan utálják is érte, mert kenyeret lök nekik?

Ajvé, a szegény nyomorult:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 17:10:41

@estrella negra: Meg van a terv a Kalef átépítésére. Amennyire én látom, ugyanolyan szar marad.

XCat 2012.02.16. 17:14:43

@donfuligjimmy: Aztán hazahúz, és kifizeti a kölyködnek az iskoláztatását, kicsit nagyobb arányban, mintha itthon nyomorgott volna havi százból. Ne adj isten, tanul valami hasznodat, amit hülyelendben nemigen.

Szerintem korrekt.

Pártértelmiségi neveldét is csinálhatnánk éppen, de ugye állítólag itt papíron még demokrácia van.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 17:15:38

@donfuligjimmy: "a kötelező kamarai tagság"

Az marad önkéntes. Most a regisztrációért fizetsz. Nem mintha nagy öröm lenne, ha tagságot kapnál abba a sóivatalba.

Fizess be tíz forintot, azzal mutatod a jószándékodat, nem büntethetnek meg, neked egyelőre ennyire futotta. Ha nem utalod, hanem a pénztárba fizeted be, akkor még vesztenek is rajta kéccázat. (Attól függően, milyen banki csomagjuk van.)

Igazi érdekérvényesítő, valódi támogatást adó kamarára pedig szükség lenne.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.02.16. 17:17:23

@PsychoCica (4zsiráf): ez viccnek gyenge. Viszont, ha komolyan gondoltad az baj, mert azt jelenti, hogy naív vagy .... nemkicsit, nagyon

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 17:17:28

@PsychoCica (4zsiráf): Imádom a látásmódodat! Mindig rájövök, hogy neked van igazad.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.02.16. 17:21:22

@atpijkamo: érdekérvényesítésre van ügyvédem. Köszi, nincs szükségem az ő segítségükre :)
Önkéntes .... lol
Ha nem regisztrálok/fizetek önként (március 1-ig), akkor felfüggesztik az adószámomat, ha még ezek után sem teszek semmit, fel is számolnak. Mert szerintük így nem működő cég vagyok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 17:27:06

@donfuligjimmy: "Önkéntes .... lol"

A tagság önkéntes.

A regisztráció nem önkéntes és nem tagság. Ezt próbáltam mondani.

De haggyuk. Ott rohaggyanak meg. Nem az ötezerért. A geciségért. Jól mondtad: "Valamelyik haver biztos szólt ezeknek a tetveknek, hogy nincs pénze. Hát gyorsan kitalálták ezt a buziságot."

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.02.16. 17:31:17

@atpijkamo: akárhogyis, kötelező egy része. Egyetértek, hagyjuk mert a szar önti el az agyamat, ha csak eszembejut (ez is, meg a mentsük meg a békávét téma is).

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.16. 17:31:52

hőő..de jó hogy szóltok, elfelejtettem.

XCat 2012.02.16. 17:35:09

@atpijkamo: Elkezdtem írni egy működőképes kamarai koncepciót, aztán rájöttem, hogy azt kartellnek nevezik...

Konyhaguruk; odaégetett krumplipürét mivel lehet felszedni? Ilyen jó egycentis szénréteg van a lábas alján.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.02.16. 17:39:18

@PsychoCica (4zsiráf): hogy lehet odaégetni a krumplipürét? O.o
Kezdő koromban (amíg ismerkedtem a konyhai eszközökkel, berendezésekkel) az így járt fazekak a kukában végezték (a tartalmukkal együtt :P)

Közbiztonság Szilárd 2012.02.16. 17:40:34

@Kix:
Az inka nem törzs volt, hanem rang.
Ő volt az uralkodó.

A törzs meg kecsua, ajmara stb.

Közbiztonság Szilárd 2012.02.16. 17:44:58

@batgirl:
És ha inkább dugnátok helyette?

Legalább mindketten megnyugodnátok pár percre.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 17:46:52

@PsychoCica (4zsiráf): Csákány?

De ha leszeded is, a lábos kuka.

Sok-sok áztatás és kevés kapargatás.

Inkább ásd el jó mélyre, ezzel is csökkentetted a légköri széndioxidot. Egy ezredmilliomod másodperccel tovább él az emberiség. És hogy fognak örülni neki az űrgyíkok, mikor tízmillió év múlva ásatást végeznek a kertedben!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 17:49:03

@PsychoCica (4zsiráf): "Konyhaguruk"

Jah. Hogy éppen nem a konyhaguruknak, hanem az antikonyhaguruknak kell feltenni az ilyen kérdést, azoknak van ebben gyakorlatuk. Mint nekem. Már egypár lábost és serpenyőt elküldtem az Örök Vadászmezőkre.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 17:50:58

@Közbiztonság Szilárd: :))) Vinnyogva sírok.

Sajnos azt nem tudnak virtuálisan. Talán ha karaktergrafikával próbálkoznának...

XCat 2012.02.16. 17:51:04

@atpijkamo: Minek az űrgyíkoknak odaégett krumplipüré? Most hideg van ásni. :(

XCat 2012.02.16. 17:52:27

@atpijkamo: Elképzelted Lajosúrot, egy a faszára húzott denevérrel?
És még Vászka a perverz....

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.16. 17:55:02

@Közbiztonság Szilárd: nem dugok ám mindenkivel, akinek farka van.
válogatós vagyok

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 17:56:53

@batgirl:

Mi a furcsa a nagypapán?
A nagymama.

Közbiztonság Szilárd 2012.02.16. 17:58:17

@estrella negra:
Hát nem.
Aquila non captat muscas.

Ha már idézni akarsz...@PsychoCica (4zsiráf):
Ezzel csak az a baj, hogy aki külfödön teremtett egzisztenciát, az után NEM jön haza.
Aki meg hazajön, az azért jön haza, mert nyugaton a magyar diplomájával csak pizzafutárnak volt jó.

Szóval én is azt mondom, hogy előbb ledolgozni itthon a tandíjat, aztán lehet menni külföldre.

A létszámkorlátozás jogosságáról nem is beszélve. Mi a lófasznak évi még 2000 munkanélküli bölcsész, aki - ha egyáltalán dolgozni kezd, nem vette el tőle a kedvét az 5-6-8-10 év egyetemi lustálkodás - aztán elmegy olyan állásba, ahová bőven elég az érettségi?
Tegye, de akkor fizesse a képzése költségeit az apja-anyja, ne én.

"odaégetett krumplipürét mivel lehet felszedni"
Zománccal (együtt).

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.02.16. 18:00:22

@atpijkamo: :)
Öreg nénike bebújik a férje mellé az ágyba, benyúl a takaró alá, majd rákacsint az urára
-Apukám mit fogok?
Mire az öreg morogva
- Mit fogsz, mit fogsz! Aludni fogsz!

Közbiztonság Szilárd 2012.02.16. 18:01:30

@batgirl:
Oké, akkor dugjál velem, a cihomacskazsiráf meg majd valami önkéjt vállalkozóval.

(Hogy mit meg nem teszek az internet nyugalmáért, baszd meg...)

@atpijkamo:
Remélem, nem. Ma nem vettem be a szert, amitől Mr. Hyde-dá változnék (legalábbis azt hiszem).

penelope garcia 2012.02.16. 18:01:45

Valahogy jellemző ez a hozzáállás úgy általában az egész várostervezésre.
A Pető Intézetnek van egy részlege a Villányi úton is. Korábban a z utcán, a bejárat környékén volt több pad is. Aztán a Villányi út felújításával kivágták a fákat, elvitték a padokat. Ültettek persze bébifákat, de a padok nem kerültek vissza. Pedig az intézetben vannak bentlakók is, akik nyilván örülnének, ha néha kiülhetnének bambulni kicsit. Vagy a bejáró nagyobbak, akik mankózva közlekednek, megpihenhetnének, mielőtt a villamosmegálló és az intézet bejárata közötti szakaszon.

XCat 2012.02.16. 18:04:08

@atpijkamo: Isten mencs. Hát mondanék én ilyet @Közbiztonság Szilárd: ?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.16. 18:05:00

@Közbiztonság Szilárd: ez nem igy megy ilyen felajánlása alapon...majd még futok pár kőrt, nem vagyok én könnyen kapható...de siess ám!

XCat 2012.02.16. 18:06:37

@Közbiztonság Szilárd: Elképzelhető az is, hogy nem jön haza. De ha egyszer nem akar. Erről szól az EU.

Ezzel a ledolgozással annyi bibi van, hogy ki biztosít neki munkahelyet, ha az állam, ott mennyire lesz érdemi munka, és mondjuk a jelenlegi bérekből hogyan fogják visszafizetni a jó esetben több milliós tandíjat?

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.02.16. 18:07:59

@atpijkamo: nab+ ... most kaptam meg a tegnapi hix.moka -t. már az email sem a régi, kezd annyira kiszámíthatatlan lenni mint a magy.kir.posta (lehet, hogy ők kézbesítik az emailokat is?)

- Hát ez mi az asztalon, édes fiam?
- Őőő, kiömlött a só...
- Három csíkban???!

XCat 2012.02.16. 18:09:34

@PsychoCica (4zsiráf): Meg mondjuk ki fogja őket alkalmazni külföldön 8-10 itthon elvesztegetett év után... vagy inkább a versenyszférát fojtsuk meg... vagy zárjuk be az összes egyetemet 1-2 kivétellel amit narancssárgára festünk, mert akkor biztosabban fogják újraválasztani a jelenlegi rablóbandát... ésatöbbi.

Szóval csinálni kurvasokmindent lehet, csak kérdés, minek van értelme.

Közbiztonság Szilárd 2012.02.16. 18:15:00

@batgirl:
Dugás közben sietni?
Hát nem szar az, hogy elkapkodjuk...

Mondjuk ha téged az nyugtat meg, akkor fussál inkább.
Én a dugás mellett maradnék, de hát én már csak ilyen perverz vagyok.

@Kix:
Pedig de.
Olvasgass utána.

Közbiztonság Szilárd 2012.02.16. 18:17:34

@PsychoCica (4zsiráf):
Figyelj, mehetnek. Csak előbb fizesség vissza a képzésükbe fektetett pénzt.

Az azért mégse járja, hogy az én pénzemen képezzenek mondjuk Angliának meg Svédországnak orvosokat vagy mérnököket.

(Mondjuk bölcsészeket meg még Magyarországnak se, ha lehet kérni. Aki bölcsész akar lenni, fizesse meg, mert haszna egyáltalán nincs belőlük az államnak.)

XCat 2012.02.16. 18:18:04

@Közbiztonság Szilárd: Rang is volt. De e nem zárja ki hogy így nevezzék őket.

Kéne menni peruba. Adakozzunk nekem rá.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.16. 18:21:21

@Közbiztonság Szilárd:
1.direkt nem latinul írtam, hanem spanyolul (tudod, ez egy másik nyelv)
2.másrészt nem is neked szólt
maradok tisztelettel
e.n.

XCat 2012.02.16. 18:22:36

@Közbiztonság Szilárd: Najó, de akkor te is fizesd vissza a jelenlegi értékén Édesanyád kórházi ellátását, a te egész életedben igénybe vett ellátásod orvosi költségeit, az óvoda/általános-, majd középiskola alatt rád fordított összeget, aztán adózz azért külön, mert komolyan veszélyeztetted mások egészségét a dohányzásoddal, részegen, adózz mert nincs/nincs elég gyereked, mert nagyok az ablakaid, mert van kéményed, mert tömegközlekedsz, mert nem közlekedsz tömeg, mert kövér vay, mert sovány vagy, mert kisebbségi vagy, vagy mert nem vagy az, ésatöbbi.

Nagyon sok mindent számon lehet kérni akárkin, és csak nézőpont kérdése, hol kezdjük el.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.02.16. 18:23:00

@PsychoCica (4zsiráf): mert még jó sok munkanélküli bölcsésznek, jogásznak, közgazdásznak van értelme ...

XCat 2012.02.16. 18:25:34

@donfuligjimmy: Van hát. Miért előírás az, hogy valaki pontosan abból él meg, amiből lediplomázott? Az érdekelte, valahogy beépítette az életébe meg a munkájába, és kész.

Lehet hogy azért veszik fel kávét főzni, mert szépen szaval gőtét németül.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.02.16. 18:31:08

@PsychoCica (4zsiráf): fordulj orvoshoz, kezeltesd magad. részemről befejeztem. kinevezlek ügyeletes trollnak.

XCat 2012.02.16. 18:32:55

Egyébként is, a magyar gazdaság egyik legnagyobb hibája, hogy az istennek sem akarjék megérteni a bentlakók, hogy nem úgy működik semmi, hogy 40 éve megtanultam valami szart, és abból élek mindörökké, ha meg nem jön össze, visítok mint a fábaszorult féreg, hogy nem kellek sehova, mert öreg vagyok. Hogy hülye vagyok mint a segg, mert basztam folyamatosan képezni magamat, az valahogy senkinek nem jut eszébe.

Aztán 20 év múlva meg csodálkozok, hogy alzheimeresen kiiszom a bilit, mert széjjelrohadt a kis agyacskám.

Nem normális.

XCat 2012.02.16. 18:35:27

@donfuligjimmy: Jó. Engem nem érdekelsz annyira, hogy minősítselek.
Egyedül azért álltam szóba veled, mert atpi szerint nem voltál hülye. Na de, ő is tévedhet. :)

Egyébként a személyiségedet fejlesztened kéne, mert ez a hisztérikus picsálkodás (aki nem azt ugatja, amit én, az hülye, és durcizunk) 20 éves kor felett már nagyon ciki.

Az meg katasztrófa, hogy te embereknek parancsolhatsz, így.

Pimp Tibee 2012.02.16. 18:37:31

Mi az a szél kálmán tér?Sose értettem, hogy egyesek hogy képesek igy becsicskulni a vityáéknak.Azt a teret moszkva térnek hívják

Közbiztonság Szilárd 2012.02.16. 18:41:28

@PsychoCica (4zsiráf):
De, kizárja. Ilyen nevű nép törzs nem volt.
Maga az inka szó ugyanis azt jelenti kecsuául: uralkodó.

(Más kérdés, hogy a spanyolok aztán inkának nevezték a birodalom népeit összefoglaló néven. De hát a spanyolok hülyék.)

"de akkor te is fizesd vissza"
Jó, de akkor adják vissza jelenlegi értékén azt az összes pénzt, amit akár ők, akár én befizettem az államkasszába.
Kár, hogy nincs eszed, különben tudnád, miért vagy demagóg, és nem irkálnál ekkora baromságokat.

@batgirl:
Hát ha sietni akarsz, dugjál egyedül.
Én szeretem szép kényelmesen, sokáig.

@estrella negra:
Spanyolul sem jó, ugyanis nem vadászik van a latin verzióban. Hiába, a hozzád hasonló hülyének felvágni sem könnyű, pláne, ha nincs is mire.
Én inkább maradok tiszteletlen.

Dr.Betépett felhasználó 2012.02.16. 18:42:22

@PsychoCica (4zsiráf): véső,kalapács,seprő,lapát,kuka.
Ebben a sorrendben.

Közbiztonság Szilárd 2012.02.16. 18:45:05

@PsychoCica (4zsiráf):
Ha nem abból él, akkor fizessen az oktatásáért.
Ennyi.

Ha meg állami pénzen végezte el az egyetemet, akkor éljen abból.
Ha előre látható, hogy a piac nem tud felvenni annyi bölcsészt (közgazdászt stb.). akkor nem kell annyit képezni.
Ennyire egyszerű.

"ez a hisztérikus picsálkodás (aki nem azt ugatja, amit én, az hülye, és durcizunk) 20 éves kor felett már nagyon ciki"

Tény.
Ennyire szép önkritikát rég láttam itt a neten.

XCat 2012.02.16. 18:47:32

@Közbiztonság Szilárd: Ezt velem ne kezdd el játszani, szerintem. :) Miért adnék én neked vissza bármit? Engem nem zavar, ha másra is költenek.

Egyébként most szólok, hogy nem járnál jól vele.
Hány éves is vagy? Csak hogy visszaszámoljuk nagyjából, hogy mennyit adózhattál az államkasszába, hátha én tévedek.

Az Inkákról meg szerintem én tudok többet, már csak azért is, merthogy csak.

@Dr.Betépett felhasználó: Igazad lehet. :(

XCat 2012.02.16. 18:51:13

@Közbiztonság Szilárd: Te abból élsz, amit a felsőoktatásban tanultál? Életed végéig abból fogsz? Garanciát vállalsz rá? Visszafizeted, ha egyszer úgy döntesz, hogy nem?

Ezeket a legszebb pártállami időket idéző ötleteket amúgy honnan szeditek? :) Valaki pár napja mondta, hogy felesleges volt a rendszerváltás, túl sokan vannak itt, akiknek nem való a demokrácia, és úgyis magától visszaáll majd oda. Akkor vitatkoztam vele. Lehet hogy mégis neki volt igaza.

Kíváncsi leszek, Európa meddig hagyja, vagy kibasznak minket a picsába.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.16. 18:53:34

Annyi tandíjpárti lepte el az internetet az utóbbi időben. De hol voltak ezek a 2008-as félelmetes népszavazáson? Megannyi kérdés.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.16. 18:59:52

@Közbiztonság Szilárd: Figyejjé, okostojásból már van itt elég. Válassz valami más jelmezt.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.16. 19:02:15

@Közbiztonság Szilárd: Az se nagyon zavarjon, hogy az egyes népek nem szó szerinti fordításban szokták alkalmazni a mondásokat.

Közbiztonság Szilárd 2012.02.16. 19:02:36

@PsychoCica (4zsiráf):
"Ezt velem ne kezdd el játszani"
Nem én kezdtem el ezt játszani. Aztán ha ráhúzzák a szádat a saját faszodra, hát csak ne csodálkozz, mikor mindkettőt te ajánlottad bőszen. Más kérdés, hogy nem pont így gondoltad.

"Egyébként most szólok, hogy nem járnál jól vele."
Hidd el, jól járnék vele. Nem is kicsit.

Az inkákról szerintem nem tudsz többet, különben nem írogatnál hülyeségeket.
Márpedig azokat írogatsz.
Én meg tényeket.
Te azt eddig egyet sem.

"Te abból élsz, amit a felsőoktatásban tanultál?"
Már nem (illetve mostanában részben).
De abból éltem több mint kétszer annyi ideig, mint ameddig a képzésem tartott, szóval bőven visszafizettem az árát.

Amiből most élek, azért meg én fizettem.
És adózom az államnak, évente súlyos milliókat.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.02.16. 19:04:38

@PsychoCica (4zsiráf): Na igen, ő sem tévedhetetlen. Ettől függetlenül fenntartom a véleményem, miszerint nem bennem van a hiba :P

Nagyon másképp látjuk a világot. A személyiségem köszöni jól van (bár több ismerős szerint is antiszoci vagyok kissé, de dolgozok rajta ... zavar, hogy csak 'kicsit' tartanak antiszocinak :P), és mégis. Ha én adok munkát másoknak (és nem ők nekem), akkor nem lehet, hogy mégiscsak én tudok valamit jobban másoknál ? ;)

Közbiztonság Szilárd 2012.02.16. 19:07:40

@estrella negra:
Ja, már gondolkoztam a hülyén, de annak meg itt vagy te, és az is bőven több mint elég.

"egyes népek nem szó szerinti fordításban"
Gyenge kifogás...
(Mondjuk spanyolul is hibásan írtad, az meg a másik.)

XCat 2012.02.16. 19:11:10

@Közbiztonság Szilárd: Gyermekem, én nem veled meccselek, elmondtam a véleményemet valamiről, és kész. Hogy te ezt személyeskedés nélkül nem tudod feldolgozni, hát ez van.

Attól még ne mosd össze a szezont a faszommal, mert nem tűnsz tőle okosabbnak. :)

"
Már nem (illetve mostanában részben).
De abból éltem több mint kétszer annyi ideig, mint ameddig a képzésem tartott, szóval bőven visszafizettem az árát."

Tényleg? Pontosan mit is fizettél, és mennyit, és kinek? Az egyetemnek? Az oktatási minisztériumnak? Vagy kinek? Az hogy befizeted a jövedelemadót, na és. Az nem tandíjtörlesztésre megy. :)

Én ugyan nem hagytam jóvá, hogy te egyetemre járj. (már ha beleugatunk önkéntes alapon abba, hogy kinek mi jár a közösből, és faszomjankó létünkre döntéshozót játszunk)

Szerintem vegyük el a diplomádat. Bizonyítsd be, hogy az neked járt. :)

XCat 2012.02.16. 19:15:33

@donfuligjimmy: Vagy ők tudnak valamit még rosszabbul... ;)

@A félelmetes népszavazás: Népvadítás van, nagyjából ennyi. Az egyszerűbb lelkek fogékonyak rá. A még egyszerűbbek (mint pl. én) nem fogják fel hogy az egyszerűen egyszerűek, pontosabbanmondva barmok, és próbálnak érvelni.

Közben szeretett ártunk és ormányunk megint ellop valamit.

XCat 2012.02.16. 19:16:50

@Kix: Félműveltséggel nem érdemes vitatkozni. Mondom ezt én, aki csinálom, de attól még fasz vagyok. :DDDD

deportált 2012.02.16. 19:23:39

@Jokkura: Max. egyetértek! A vitézy hülyegyereket két hatalmas pofon kiséretében elzavarni dolgozni.
Fiatalon, életerősen ingyenélősködik, a haverjaival együtt a nép nyakán!

XCat 2012.02.16. 19:27:29

@deportált: Ha össze tudta hozni azt az élősködést, annyi havi fizetéssel amennyit te három év alatt kapsz, csak nem annyira hülye. :)

deportált 2012.02.16. 19:28:01

@fekafika: Kívánom, hogy nyomorodj le, vagy szülessen nyomorék gyereked, majd akkor megtudod, milyen az. Még egy lépés is kín.
Egyébként, ha tudnál olvasni, vagy értelmezni a mondatokat, ezelőtt jó helyen volt a megálló, meg lehetett közelíteni babakocsival, kerekes székkel. Csak valamelyik ingyenélő - talán vitézy hülyegyerek - kitalált egy jó sok tízmilliókkal jutalmazott újítást, és átrakták a megállót.
Nem kellett volna semmit csinálni!

XCat 2012.02.16. 19:31:04

@deportált: Milyen okos, jóindulatú, emelkedett lelkű kis álatpolgál vagy te. :) Mutogatni kéne a tévébe tégedet.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.16. 19:41:41

@Közbiztonság Szilárd: Továbbá sapka sincs rajtam. De mindez fikarcnyit sem változtat azon az egyszerű tényen, hogy a kutya sem szólt hozzád.
Ha szájkaratézni szeretnél, kopogtass másutt.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.16. 19:43:52

@PsychoCica (4zsiráf): Álnaiv, költői kérdés volt. Tudom Én a választ. És aki most rosszat sejt, annak igaza van.

deportált 2012.02.16. 19:45:56

@PsychoCica (4zsiráf): Neked meg be kéne íratkoznod az általános 1. osztályába, hogy megtanulj írni!
Arról már nem is beszélve: hogy azt képtelen vagy felfogni az agyad helyén lötykölődő valamivel, hogy ez válasz volt egy nyomorék gyereket lealázó szemtelen beszólásra.
Majd ha megtanultál írni, olvasni - úgy 350 év múlva - jelentkezz. Mert addig csak röhögni lehet rajtad!

Közbiztonság Szilárd 2012.02.16. 19:47:57

@PsychoCica (4zsiráf):
Te kezdtél személyeskedni, seggfejkém.
Aztán kicsit fáj, mi, ha pofán basznak a saját kezeddel...

Még jó, hogy te nem hagytad jóvá. Mindenféle szarjankóktól már akkor sem kértek engedélyt.

A diplomámat?
Már miért járt volna? Megdolgoztam érte.

És pont úgy fizettem vissza az árát, mint ahogy a mostani egyetemistáktól elvárják: a szakmámban dolgoztam, itthon.
Tőlük sem kérnek mást.

Amúgy meg ha nagyon kell, felőlem viheted, ha már máshogy nem tudtál magadnak szerezni. Én már úgysem használom, mint mondtam, amit használok, azért meg én fizettem, nem az állam, azaz nem az adófizetők.

Auz a baj, hogy olyan buta vagy, hogy rá sem jössz, hogy faszságokat írsz.

@Kix:
Nem úgy néz ki.

XCat 2012.02.16. 19:50:01

@Közbiztonság Szilárd: Unlak, most már játssz valaki mással. És gyakorolj. Szar vagy trollnak. Is. :D

XCat 2012.02.16. 19:52:44

@A félelmetes népszavazás: Jah értem. :))
Hát ez van akkor. Vszont mi választottuk őket. Akik meg például nem választották őket, azok nem verték agyon a többi barmot.
Szal megérdemljük. Nem? De.

XCat 2012.02.16. 19:54:34

@deportált: Talán megérdemelted te azt a nyomorék gyereket. Erre már gondoltál? Nem? Pedig kéne.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.16. 20:06:39

@PsychoCica (4zsiráf): A helyükben átgondolnám azért ezt a fegyvertartás-liberalizációt. Én mindenesetre, biztos ami biztos, elkezdem írni az 1500 oldalas manifesztumomat. :)

XCat 2012.02.16. 20:11:34

@A félelmetes népszavazás: Tököm az egészbe. Egyrészről felháborítónak, idiótának, vérlázítónk és politikaigazdasági öngyilkosságnak tartom, amit csinálnak. Aztán másrészről amikor megnyilvánul egy ilyen istenállattya, mint ez a deportált is itt az előtt, akkor azt mondom, hogy ennek szavazójog? Meg akármilyen jog? Hát azt sem tudja egyedül szerencsétlen, hogy a seggébe vagy a fülébe pakolja a tápot... ha feltételezem hogy ezekből van több, akkor ide a legkeményebb diktatúrát, ami féken tartja ezeket a félállatokat.
vagy a franc tudja itt már, lehet hogy valami fizetett ügynök.

@deportált: Provokátor vagy, nyomi? Nyilatkozzál bazmeg.

Szóval kedves félelmetes, az egyedül üdvözítő megoldásnak az tűnik, ha hagyjuk a picsába az egészet, és agyaljanak azok rajta, akik ezért kapnak fizetést.

DuplaDD · http://napimereg.hu 2012.02.16. 20:13:34

Meg valahogy megint ...tak szólni, hogy baj van...
napimereg.hu/legujabb-bejegyzesek/uzemzavar-volt-a-koruton-a-bkv-nem-tajekoztatott-senkit-semmirol

Tipikus, már-már ironikus, de ugyanúgy felháborító!

XCat 2012.02.16. 20:16:24

@atpijkamo: Próbáljuk ki. Megerőszakollak én, aztán ő, és összehasonlítod a két érzést.
Csak az asszony meg ne tudja.

Na? :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 20:19:25

@batgirl:

- Itten pedig rend lessz! - mondta a nagymama és berúgta a szart az ágy alá.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 20:21:14

@batgirl:

- Nagymama, mi az, hogy szerető?
- Úristen! - kiáltja a nagymama, eldobja a kötőtűket, a macskát, és felrohan a padlásra. Feltépi az ott porosodó régi szekrény ajtaját. Abból meg kiborul egy csontváz. - Basszameg, tudtam, hogy valamit elfelejtettem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 20:23:38

@batgirl:

Piroska veszi a kosarát, és megy a nagymamához. Mikor odaér látja, hogy a nagymama épp egy horogkeresztes zaszlót tesz ki. Elkezd kekeckedni, ahogy szokta.
- Nagymama, miért olyan nagyok a füleid?
- Hogy jobban halljam a fűrert.
- És miért olyan nagy az orrod?
- Csitt!...

XCat 2012.02.16. 20:28:35

@atpijkamo: Ha a gépembe borítok valamit röhögés közben, én nagyon megverlek:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 20:31:52

@PsychoCica (4zsiráf): "Unlak, most már játssz valaki mással. És gyakorolj. Szar vagy trollnak. Is."

Aki tud, az tud.

@Közbiztonság Szilárd: Kicsit több ötlettel, és sokkal kevesebb személyeskedéssel lenne helyed itt. Látod, félkézzel lenyomnak ha nem viselkedsz. Csak vedd könnyedén! Az egész világ egy vicc.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.16. 20:34:38

@PsychoCica (4zsiráf): Az emberi faj úgy általában selejtje az organikus létformáknak, de ez most már tényleg messzire vezetne, és mindjárt megsül a hekkem is.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 20:41:40

@batgirl:

- Nagymama, nem láttad a tablettáimat? Az volt rájuk írva, hogy elesdé.
- Kit érdekelnek a tablettáid?! Láttad már a sárkányt a konyhában?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 20:43:40

@batgirl: Hátha valaki még nem ismeri:

A nagymamám hetvenöt éves korában elkezdett napi tíz kilométert gyalogolni. Most kilencvenhat éves, és fogalmunk sincs róla, hol a fenében lehet.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 20:45:37

@batgirl:

Piroska odaér megint a nagymama házához és előadja a szokásosat.
- Nagymama! Miért olyan nagyok a füleid?
- Azért, hogy jobban halljalak.
- Nagymama! Miért olyan nagyok a szemeid?
- Azért, hogy jobban lássalak.
- Nagymama! Miért olyan nagyok a fogaid?
- Azért, hogy jobban meg tudjam rágni a répát, amit hoztál.
- De nagymama! Én nem hoztam neked répát!
- Hát ez nem jött össze - mondta a nyúl és kimászott a nagymama ágyából.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 20:47:30

@batgirl: Ez is nagyon régi.

Megy piroska az erdőben, elé áll a farkas. Piroska érdeklődve nézi, mi lesz ebből.
- Piroska, hát én vagok a félemetes farkas, nem félsz tőlem?
- Miért félnék? Pénzem nincs, baszni meg szeretek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 20:50:32

@batgirl:

Megy piroska az erdőben, karján a kosárral. A farkas nagyokat nyög, és kiszól a bokorból.
- Piroska, mi van a kosaradban?
- Borocska?
- Eeeeennyy. És mi van még?
- Kenyerecske.
- Nnnny... Papííír nincs?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 20:52:45

@batgirl:

Piroska odaér megint a nagymama házához és előadja a szokásosat.
- Nagymama! Miért olyan nagyok a füleid?
- Azért, hogy jobban halljalak.
- Nagymama! Miért olyan nagyok a szemeid?
- Azért, hogy jobban lássalak.
- Nagymama, miért olyan nagy a szád?
- Látnád nagyapád faszát!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 20:55:19

A farkas megette a nagymamát, és szája szélét nyaldosva várja Piroskát. Az felugrik az ágyra, és előadja a szokásosat.
- Nagymama! Miért olyan nagyok a füleid?
- Azért, hogy jobban halljalak.
- Nagymama! Miért olyan nagyok a szemeid?
- Azért, hogy jobban lássalak.
- Nagymama! Miért olyan nagyok a szemeid?
- Mert a tökömön állsz, Piroska.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.16. 20:55:43

@atpijkamo: Az nem úgy van!
-Nagymama, miért olyan nagy az orrod?
-Nagymama, miért olyan nagy a füled?
-Nagymama,miért olyan nagy a szád?
-Jaj, Piroska, tedd már le azt a nagyítót!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 20:57:35

Piroska megy biciklivel a nagymamához, egyszer csak elesik, összetöri a gépet. Megkéri a farkast hogy hegessze meg a biciklijét. Jó, a farkas meghegeszti. Proska odaér a nagymamához. A farkas eközben már megette a nagymamát.
- Nagymama! Miért olyan nagyok a füleid?
- Azért, hogy jobban halljalak.
- Nagymama! Miért olyan nagyok a szemeid?
- Azért, hogy jobban lássalak.
- Nagymama, és miért ilyen piros a szemed?
- Hát nem neked hegesztettem?!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 20:58:44

Családi ház eladó, utcára néző nagymamával.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 21:02:15

- Tanító néni kérem, holnap nem tudok iskoláa jönni, mert temetjük a nagymamát.
- De hát ma reggel idejövet láttam az erkélyen.
- Ja, mert kitettük, hogy a postás hozza a nyugdíjat.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.16. 21:14:22

@atpijkamo: annyit, de annyit röhögtem:)))) a nyuszis az volt a csúcs, a répával:)))
Azt ellopom, mert szenzációs:))
Köszönöm
:))))))))))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 21:21:44

@batgirl: Ha írsz egy új receptet, de nem vagy magadban biztos, csak mentsed, ne publikáld, és szóljál. Vagy publikáld, és szóljál, és lehet még javítgatni.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.02.16. 21:33:22

@calogero: Csak a tisztánlátás végett: a fizetés ennél kevesebb. Én is konduktor vagyok. Másfél éve, 2 diplomával, felsőfokú nyelvvizsgával 74000 forintos fizetéssel léptem ki a Petőből. Azóta az új adórendszer miatt még 6000 Ft-al kevesebb lenne, kompenzáció persze nincs. Most külföldön dolgozok, JÓVAL többért. De rajtam kívül kit érdekel, hogy ahhoz, hogy ne haljak éhen, el kell hagyni a hazámat? Bár azóta megtudtam, hogy 47 ezerből is meg lehet élni... Augusztusban haza költözök, de NEM konduktorként fogok dolgozni. Tehát vagy nem élek otthon, vagy keresek mást és pályaelhagyó leszek. Szerintem egyik sem fair, de ez van:(

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.16. 21:35:32

@atpijkamo: Majd én kijavítom. Ebből. a töltött krumpliból is kimaradt a szalonnás rész.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.02.16. 21:37:32

@PsychoCica (4zsiráf): De igen, az. Nyelvpótlék nincs. Közalkalmazottak vagyunk, ami bruttó 114 ezertől kezdődik. Én másfél éve 74 ezer forintot kerestem, amikor kiléptem... Bemásolom neked amit calogergonek írtam: Csak a tisztánlátás végett: a fizetés ennél kevesebb. Én is konduktor vagyok. Másfél éve, 2 diplomával, felsőfokú nyelvvizsgával 74000 forintos fizetéssel léptem ki a Petőből. Azóta az új adórendszer miatt még 6000 Ft-al kevesebb lenne, kompenzáció persze nincs. Most külföldön dolgozok, JÓVAL többért. De rajtam kívül kit érdekel, hogy ahhoz, hogy ne haljak éhen, el kell hagyni a hazámat? Bár azóta megtudtam, hogy 47 ezerből is meg lehet élni... Augusztusban haza költözök, de NEM konduktorként fogok dolgozni. Tehát vagy nem élek otthon, vagy keresek mást és pályaelhagyó leszek. Szerintem egyik sem fair, de ez van:(

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.16. 21:38:12

Mákostészta.
Végy tésztát, és mákot.
Keverd össze.
Kész.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.16. 21:39:34

@estrella negra: nem árt ha a tésztát megfőzöd, és a mákot megdarálod, de amúgy stimm.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.02.16. 21:40:40

@PsychoCica (4zsiráf): ja, és miféle jattról beszélsz?? Annyira bírom amikor valaki, akinek fingja sincs a témáról ilyen baromságokat irkál. Egy konduktor

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.16. 21:42:16

@batgirl: *homlokára csap*
Tényleg! Szóval... fogj egy serpenyőt...

XCat 2012.02.16. 21:43:11

@borboleta: Értem. Hát rajtad kívül ez itt most elég sok mindenkit érdekel... javaslom amíg a lincshangulat el nem ül, ne gyere vissza, mert a reptéren agyonvernek. :)

Azóta mi is megtudtuk, hogy aki szerint 47 ezerből is meg lehet élni, az másfél milliót keres. :D

XCat 2012.02.16. 21:47:39

@borboleta: Annyira bírom, amikor valaki baromságnak minősít egy teljesen általános és bevett szokást, csak mert ő kimarad belőle.

Figyelj aranyom, a következő van; minek mentél önszántadból nyomorékok közé. Tudhattad volna, hogy a család megszabadulni igyekszik tőlük, és egyrészt titkolja, másrészt szégyelli hogy egy normális kölyök helyett csak ilyen sikerült összerakni. És ha már így alakult, olcsón megúszni, de mivel lelkiismeretfurdalásuk is van az egész miatt, könnyebben odalökik a baksist annak, aki a nyomi kölykökkel kínlódik őhelyettük. Ez vagy TE.

Az, hogy te terézanyát játszol, az a te egyéni passziód. És valóban nem érdekel különösebben senkit.

Talán ha nem ilyen elbűvölően nyilvánulsz meg a munkahelyeden is, lett volna jatt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 21:49:09

@estrella negra: "Mákostészta.
Végy tésztát, és mákot.
Keverd össze.
Kész."

Kipróbáltam. Baromi szar. A tészta ropog a fogam alatt, meg se tudom rágni, a mák is ropog, ha megrágom akkor meg keserű.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.16. 21:49:54

@borboleta: nem kell mindent elhinned, amit itt hallasz,vannak különböző nézetek, és nem mind ugyan azt valljuk.
Amúgy meg tényeg üdv a klubban

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 21:52:07

@estrella negra: Teljesen normális emberek vegák.

Azt, hogy valaki vega vagy antiszemita, ránézésre nem lehet megállapítani. Évekig beszélgethetünk, és nem derül ki, ha csak a témát nem érintjük.

Ez olyan, mint hogy arcról nem lehet megállapítani, hogy valaki bűnöző-e. (Lásd Lombroso.)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.16. 21:53:45

@atpijkamo: Ja, nem tudtam, hogy ilyen finnyás vagy. Vagy rossz a fogad? Vagy mi?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 21:55:09

@batgirl: "a tésztát megfőzöd, és a mákot megdarálod"

Cukor! Porcukor kimaratt!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 21:56:53

@estrella negra: "rossz a fogad?"

Így, hogy a száraztészta rágásba beletört, igen.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.16. 21:58:26

@atpijkamo: Állítólag a hitleres mese főszereplője egyszerre volt vega, és antiszemita.
Mondjuk, beszélgetni nem beszélgettem vele.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.16. 22:00:32

@estrella negra: nálam csak az egyik áll,bár pont nem rég kaptam a pofámra a másik miatt:(

na jó el is megyek aludni

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 22:03:26

@estrella negra: "beszélgetni nem beszélgettem vele"

Mégis valahogy kiderült.

Pasi megy a jósnőhöz. Az mondja, hogy sokmillió ember fog miatta elpusztulni. Gondolja, hogy csakazért se, inkább megmenti az embereket. Lát egy gyereket a síneken játszani, jön a vonat, de elrántja a gyereket. Haza akarja vinni.
- Hogy hívnak?
- Adolfka.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 22:04:36

@batgirl: "pont nem rég kaptam a pofámra a másik miatt"

Verik a vegákat?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 22:06:52

Én régen konduktor voltam.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
A 18-as villamoson.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 22:10:12

Ül a cigány a padon, arra megy a szkinhed.
- Mit csinálsz, cigány?
- Koncentrálok.
- Pompás! Gyere velem, pont most csináltunk egy ilyen tábort.

Ül a cigány a padon, arra megy a szkinhed.
- Mit csinálsz, cigány?
- A héberül olvasok.
- Ne tetézd, cigány, ne tetézd!

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.02.16. 22:10:18

@PsychoCica (4zsiráf): Gratulálok. Ez igazán empatikus megnyilvánulás. Csak remélem, hogy te sem gondolod komolyan, amit leírtál.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.02.16. 22:12:46

@batgirl: milyen klubban? Azoknak a klubjában, akiknek ez a pszichopata beszólt?

XCat 2012.02.16. 22:22:32

@borboleta: Magadnak gratulálj, és vedd tudomásul, hogy ilyen életpályát annak kell választani, aki megengedheti magának. Ha ezt nem tudja előre felmérni, akkor ő a hülye, nem a társadalom.

Igen, esztike úgy gondolja, hogy akiknek beszóltam. Annyi különbséggel, hogy esztike egy selejtes lelkivilágú, rosszindulatú, kificamodott agyú rosszmájú hülye barom, te meg főleg naiv vagy, másrészt sértett, és csak ezután hülye.
Továbbá különösebb okot nem adtál rá hogy piszkáljalak (esztikével ellentétben), csak magadra vettél valamit. Megint önszántadból, és amivel megint nem bírsz.
Ez fél rán belül két ilyen eset. Javaslom, gondolkodj el ezen.

(és kurvajófej vagyok, hogy életeveztési tanácsokat osztogatok minden tökingyen.)

XCat 2012.02.16. 22:24:05

@PsychoCica (4zsiráf): Jah, betike, ő hülye szegény. Nem kell foglalkozni vele, valamiért itt szeretik. Talán mert nyomibb mint a többség, és lehet babusgatni.

XCat 2012.02.16. 22:25:53

@atpijkamo: De úgy egyébként meg lehet. Mindegyiket. Majd ha már tudsz lecsót főzni, elmagyarázom. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.16. 22:30:39

@PsychoCica (4zsiráf): Nem túl nagy ígéret, ha teljesíthetetlen feltételt szabsz.

XCat 2012.02.16. 22:32:20

@atpijkamo: :D
Miért lenne teljesíthetetlen? Majd belefőzzük esztikét. Azután megúszni a cifrafosást, na az lesz lehetetlen.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2012.02.16. 22:38:13

@PsychoCica (4zsiráf): Azt kívánom, hogy az Jóisten áldjon meg téged és a hozzád hasonlókat.

XCat 2012.02.16. 22:41:02

@borboleta: Azt kívánom neked, jöjjön meg az eszed, és minden huszonötezerszeresen teljesüljön be a te életedben abból, amit nekem kívántál.

Én már csak ilyen kedves vagyok, elvégre te csupa jót kívántál, ugye? Megérdemled.

XCat 2012.02.16. 22:42:02

@estrella negra: Mi van, nem akarsz lecsó lenni? Hát rábasztál. Mondjuk uborkát ritkán főznek bele, de ez ilyen primőrdeluxe verzió lesz.

Közbiztonság Szilárd 2012.02.17. 02:33:35

@PsychoCica (4zsiráf):
Te viszont csak trollnak vagy jó.
Egyetlen tényt sem írsz, csak a pofád jár, és benne a meleg levegő, de értelmes nem jön ki belőle.

Nem unsz te, öcsi, csak túl buta vagy bármilyen értelmes választ megfogalmazni, úgyhogy megfutamodsz.

Közbiztonság Szilárd 2012.02.17. 02:36:12

@estrella negra:
nNm kell faszságokat írni, és akkor nem szólnak meg érte.

Ennyire egyszerű.
Lenne, ha lenne elég eszed, hogy felfogd. De láthatóan nincs, úgyhogy inkább faszságokat írogatsz.

Közbiztonság Szilárd 2012.02.17. 02:39:45

@atpijkamo:
Hát én nem úgy látom, hogy lenyomtak volna, simán csak megfutamodott a szarjankó, mert érve addig sem volt, ahogy értelmes mondata sem. Aztán meg feladta, és azóta az anyja szoknyája alatt sírdogál.

A személyeskedést meg nem én kezdtem, úgyhogy címezd oda, akit illet.

És szerintem elég könnyedén veszem.

Közbiztonság Szilárd 2012.02.17. 02:49:46

@atpijkamo:
LSD-t láttam már többféle formában, tablettában pont nem.

fekafika 2012.02.17. 10:20:03

@deportált: én nem kívánok neked semmi rosszat, max több értelmet..

a lényeg úgyis az, hogy nem lehet 2 millió ember kedvére tenni, valakinek mindig rosszabb lesz. ha ezt nem látod be, akkor irigyellek a naivitásod vagy a deportáltságod miatt.

2012.02.17. 11:56:47

"Gyermeket és babakocsit a teszthez örömmel (ingyen és bérmentve) biztosítok." priceless

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.02.17. 15:12:40

@atpijkamo: román receptet is fogadsz?
van 1 jó, így kezdődik :
'lopj egy tyúkot...'

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.02.17. 22:47:30

A szervizúton átvezető zebránál is süllyesztett a burkolat, és nem a parkoló buszok közt kell átmenni. Mindenesetre több utas számára hozott javulást az átrendezés, mint akinek megnehezítette a dolgát.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.02.18. 00:35:32

A 155-ös jelenlegi megállója akadálymentesen megközelíthető a metró felől, csak tolni kell a kocsit, emelni nem.

Ahoj- 2012.02.18. 15:19:15

Már megint unatkozott Vitézy. Megállókat nem tud átnevezni, már járatokat se tud átszámoztatni, most b..szuk össze a megszokott Moszkva téri treffet. Okos gyerek ez, remélem mielőbb leb..szák a BKV iktatójába borítékot nyálazni, arra talán még jó.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.02.18. 23:35:13

@Ahoj-: Ez kivételesen ésszerű döntés volt. Mióta felcserélték a két járatot, azóta nincs torlódás a treffen, és a 155-ösök se állnak be a tilosba műszakizni. (leszállóhely és zebra közötti részen tilos megállni még leszállítás idejére is). Ma voltam a helyszínen, a metrókijárattól a 155-ös treffjéig el lehet jutni anélkül, hogy emelni kéne a babakocsit.

CID 2012.02.19. 13:06:33

Remélhetőleg, mire 50kg-os lesz a csimota, járni is fog tudni. Ha nem, értelmetlen a Pető intézet !
süti beállítások módosítása