Tékozló Homár

Hogyan ne szűnjön meg a kötelező biztosításod váratlanul?

2012.02.24. 12:43 | jackyll | 771 komment

A csökkentett kötelező biztosításos díjak ellensúlyozására a kormány február 29-től bevezeti a baleseti adó nevű lehúzást. Ha ez nem lenne elég, a parazita úgy fészkelődik be a csoportos megbízások közé, hogy a biztosításra fizetett díjból vonják az adót, és így a biztosítás fedezet nélkül marad. Azaz gondolom az általános gyakorlat szerint figyelmeztetés nélkül felmondják a szerződést. Sajnos Balázs kihagyta a biztosító nevét, így nehezebb lesz felmérni, hogy milyen széles néprétegeket érint ez a probléma, de nem kizárt, hogy mindenkit.

Kötelező biztosítással kapcsolatos közérdekű dologra hívnám fel a figyelmet. Igaz ugyan hogy szárazabb formában már megjelent több helyen is, de röviden a történetet összefoglalnám hogy más ne szívja meg. A baleseti adó nevű csodálatos intézmény teszi a kavicsokat az egyébként olajozottan működő gépezetbe. A kötelező biztosításomat csoportos beszedéssel fizetem, persze van limit beállítva nehogy valaki valamilyen adminisztrációs hiba miatt levonjon mondjuk 999.999 forintot a számlámról (nem is sikerülne neki, így hó végén már azokat is csodálom akiknek papírpénzük van na).

A baleseti adó miatt az összeg növekszik, 30%-al. Biztosító okosan 2 tételben nyújtja be a terhelést, az egyik a biztosítási díj, ez el is megy szépen a számláról, másik a baleseti adó, ez már nem. Mi csinál erre a biztosító? A biztosítási díj jogcímen beszedett pénzből kifizeti a baleseti adót (hogy ezt miért így azt egy jogász mondjuk megnézhetné, én elvileg adóval tartozom nem biztosítási díjjal), majd a maradék 70%-ot lekönyveli mint biztosítási díjat, és íme, máris díjtartozásos a folyószámla, lehet kezdeni a behajtást. Ennek első lépcsője az hogy megszűnik a köteleződ fedezete, a második az hogy felmondják a szerződést, a harmadik (fél évvel később) pedig hogy kivonják a kocsit a forgalomból.

Tehát aki figyelmetlen és örül hogy a biztosítása a kis kék papírka szerint is fedezve van mondjuk április 1-ig, na az ne örüljön, mert ettől még nyugodtan lehet díjtartozásos a szerződése, és mondjuk ha balesetet okoz akkor a biztosítója röhögve fogja a folyószámláján található 661 forintos tartozásra hivatkozva küldeni a fenébe frissen szerzett barátjával együtt (ti. akinek a kárt okozta).

Félóra ügyintézés, de most azt hiszem ez tömeges. Tessék utánanézni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fantomász 2012.02.24. 12:44:38

első. köszi. nézem.

Fantomász 2012.02.24. 12:45:45

Nédda, rájöttek hogy butuskák és eltüntették a bencés posztot.

Fantomász 2012.02.24. 12:46:56

Persze azért mert szóltam egy köszönöm-mail még jöhetett volna. jólesik az az embernek na. háromdik.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.24. 12:47:42

akkó mégis maradok még egy kicsit..

Fantomász 2012.02.24. 12:48:51

Flügengigenkájlen (eurotrip után szabadon)

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.02.24. 12:49:31

@Fantomász:
Höhö, van egy prontszkrinem róla
Akarod?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.02.24. 12:50:05

Flieghauf hova tűnt???????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.24. 12:50:58

@horex: mér csinálsz te olyat? kiadod könyvbe, a "Homár betiltott lapjai" címmel?

Fantomász 2012.02.24. 12:50:59

@horex: áh kösz, elraktam már magamnak. De indexen még fut a "hibás" hirdetés. Okosok :)

Taurusz 2012.02.24. 12:53:43

Balázs, hol éltél idáig? Erről szó volt nagyon sok helyen, ha kevés a pénz, először az adóra viszik el a pénzt. Aztán, hogy hogy sakkozod le a biztosítóval, az már a te problémád. Aztán azt mond meg, te még bízol a biztosítókban, meg az állami apparátusban? És homárt meg nem olvasol?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.02.24. 12:54:29

na bevettettem minden ismereccségemet, ráállítottam a Sanyi fiját, aki egész nap a monitor előtt ül, ahelyett, hogy mongyuk permetelne, hogy vesse be minden tudását, oszt hekk-elje meg a zinternetet a posztér. na ezt kűtte szkájpon:
homar.blog.hu/2012/02/24/az_mvm_csoport_gratulal

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.02.24. 12:55:12

? A biztosítási díj jogcímen beszedett pénzből kifizeti a baleseti adót (hogy ezt miért így ..."

Posztolót lehet már?
Honnan tudja hogy emelkedik 30%-kal?
Gondolom elolvasta a törvényt
Ha nem, akkor meg szivjon

Godolom a biztositó kiküldte az ezévi dijat
Emelte -e a poszttoló a limitet?
Ha nem, szivjon tovább

Amugy nem február 29-tol hanem jan.01-tol emelték 30%-kal

A többi stimmel

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.02.24. 12:56:18

ÁPDÉT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

az efbíáj leszette az ódalt aszonta Lacika (Sanyi fia)

Fantomász 2012.02.24. 12:58:30

@Taurusz: Ne szólj hogy hibás a post, még a végén ezt is törlik mint a Bencét.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.02.24. 12:59:12

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl:

Höhö, ott volt, kommenteltem
ujból "nincs megjelenithető lap"
BiSztos a jövőheti poszt lesz

pengusz 2012.02.24. 13:00:18

Én hasonló cipőben járok (meg többen az ismerettségi körömből).
Kiegészítve azzal, hogy az Aegon e-mail-ben (!) küldött (állítólag) hivatalos felszólítást. (ez jogszerű egyáltalán?)
A limitem direkt többre volt beállítva. Leemelték a biztosítás díját, de hiába kérdeztem, miért nem hajlandók akkor leemelni a teljes összeget, nem válaszolnak.
Sőt arra sem válaszolnak, hogy mikor lesznek hajlandóak leemelni az összeget (vagy legalábbis megkísérelni).
Én a következőt választottam: bankkártyával befizettem 10.000-et (5090 a "tartozásom"). Külön érdekességea dolognak, hogy 4-5 munkanap (!) amíg bekönyvelik a bankkártyás fizetést, de ez is csak a fizetés után derült ki.
Így most valószinüleg túlfizetésem lesz (remélem lesznek olyan idióták, hogy még le is emelik az 5090-et), és küldözgethetem a felszólítást.
Az másr biztos, hogy a MABISZ-nál és a PSZÁF-nál felnyomom őket. Ha valakinek ugyanilyen ügye van az AEGON-nál (vagy más biztosítónál), szintén tegye ezt, mert egyedi ügyekkel nem foglalkoznak ugye :)
Egyébként az jogszerű, hogy biztosítási díj jogcímén beszedett pénzt másra "költenek el"?

vape 2012.02.24. 13:00:53

"Biztosító okosan 2 tételben nyújtja be a terhelést, az egyik a biztosítási díj, ez el is megy szépen a számláról, másik a baleseti adó, ez már nem."

Ez értelmezésem szerint 2 külön terhelés a számlán.
Az hogy lehet, hogy a magasabb összegű biztosítási díj még belefér a limitbe, de az alacsonyabb összegű baleseti adó meg már limit feletti megbízás?

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.02.24. 13:01:34

@Prof. azsiráf.PhD.:
Nem egy gyüjtemény jelent már meg ujságirási bakikrol
Valami szakneve is van a bakin kivül

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.24. 13:01:42

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: nagyon ügyes gyerök ez a Lacika. nem gyün néha homározni?

labi 2012.02.24. 13:02:08

Értem, tehát ha 30%-kal kevesebbet fizetek, akkor egy idő után díjnemfizetéssel törölnek. Köszönöm, hogy megtudhattam... :)

"egy jogász mondjuk megnézhetné, én elvileg adóval tartozom nem biztosítási díjjal"

Igen, ezt mindenképpen piszkáld meg jó erősen jogász által, hátha sikerül.... és akkor még a NAV is jól meg* adótartozás miatt. :)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.24. 13:03:12

@pengusz: te miről beszélsz??

jaa, elolvastad a posztot? stréberek...

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.02.24. 13:03:47

@pengusz: hogy biztosítási díj jogcímén beszedett pénzt másra "költenek el"? "

Trv-t és a végrehajtását tessen már elolvasni!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.02.24. 13:04:46

@horex:
megin kinn vót, Lacika bevet mindent, mán aszonta,mán a kommodorját is rákötötte a hálózat

@Prof. azsiráf.PhD.:
inkább jáccik,meg pornót néz

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.02.24. 13:05:23

@Prof. azsiráf.PhD.:
Honnan tudod hogy a Sanyi fija Lacika?
Senki nem irta!

pengusz 2012.02.24. 13:05:43

@horex: Február 15-i dátummal küldtek egy e-mail-t, amit 20-án kaptam meg. Ebben szólítottak fel, hogy díjhátralékom van jan-1-től.
Mindezt az után, hogy nekem kellett utánnajárnom mi a faxért nem hajlandók leemelni a pénzt. Ja majd február közepén kezdik el. Láss csodát, 1-2 nap volt a leemelés és a fizetési felszólítás között, de még mindig nem emeltek!

sipos 2012.02.24. 13:07:30

Mi az MKB-tól (éves fizetés, jún-i forduló) nem kaptunk semmit se még, se csekk, se levél. Vki tud vmit?

pengusz 2012.02.24. 13:07:41

@horex: Rendben, de akkor emelje le az adót adó jogcímen, a biztosítási díjat meg biztosítási díj jogcímen.
Egyébként a levélben is azt írták, hogy mivel nem tisztázott a törvény pontos végrehajtása, ezért folyamodtak ehhez a módszerhez.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.24. 13:08:33

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: hát hasonlít rád, azt mög köll hagyni :)

@horex: dehogynem. a kolléga úr írta vagy 12-vel feljebb. lehet mán ide is elért az effbíáj keze.

XCat 2012.02.24. 13:08:34

@horex: Aha, a létra jakab. :)

pengusz 2012.02.24. 13:08:47

@horex: Írhatnál forrást is. Hol találom meg?

dr. _mmm_ 2012.02.24. 13:08:49

@vape: Ezen én is gondolkoztam egy keveset.
Nem lehet hogy a beszedés jogcíme miatt utasítja el a bank? nem GFB címen kérik, hanem ezredikADÓ ?

Mellesleg ha _tudom_ hogy fizetnem kell adót, járulékot, stb, akkor én odafigyelek erre. Igaz nem is adok csop. beszedési megbízást senkinek. Én átutalom időben. Mondjuk nem is írogatok barom posztokat a homárra.

XCat 2012.02.24. 13:10:11

@Prof. azsiráf.PhD.: Biztos szok gyüvni. Aki ír a homárra, az általában olvassa is. Mondjuk franc se érti, akkor minek ír...

Manyecska 2012.02.24. 13:10:25

Nnnna....eltűnt a betmen gyerek..nemigaz..

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.02.24. 13:10:56

@sipos:
Emilezzél és telefonálj nekik mert sunyi mindegyik
Nekem nem jan.1-én van a fordulónap
igy kivetettek valami pár forintot külön
Irtam emilt, semmi válasz
Emil elrakva, a további emelt dij befizetve
Arra meg én lusta vagyok hoyg felelmeljem a telefont
Lehet ráfagyok párszáz forintért

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.24. 13:11:43

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: ez egy nagyon szomrú cikk. "Sok állatot emellett a környék éhes lakói ettek meg." úgylehet megették a dédapámat. na bassz.

efi 2012.02.24. 13:14:02

Nem baj, így szépen meg lehet szabadulni a biztosítótól, ha másutt találtunk kedvezőbb díjat, de az 1 éves hűség miatt nem tudtunk kiugrani.
Mellesleg meg nem értem: miért nem tudja levonni? Limitet meg eleve kb 2x díjértékre kell állítani, aztán sosoncs baj.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.02.24. 13:14:43

@pengusz:
Szótam a Saanyi fijának a Lacinak, permetölés és földtúrás helyett turja ki a törvényt
Há' nem kitúrta?

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100103.TV

Anomalocaris (törölt) 2012.02.24. 13:14:45

Áh, ez se jó. Semmi egyéb hétvégére? Mégiscsak le kellene fotóznom azt a Kuki-diót.

labi 2012.02.24. 13:15:40

Havonta egyszer leülök a gép elé átutalási céllal, és kb öt perc alatt elintézek mindent.
Minden "szokásos" átutalás szépen el van mentve, csak az összeget kell itt-ott átirogatni.

Az ember fia ezzel megspórolja a postán ácsorgás időrablását és az automata lehívásoknál néha előforduló kisebb-nagyobb (nagyon nagyobb) szopásokat.
Az élet szép.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.24. 13:17:11

@labi: te se hiába jártál iskolába, ez azonnal látszódik :) ezt pofázom itt mindig a nagyérdeműnek, de nem értik...

kacagány 2012.02.24. 13:17:19

Ez is jo problema, de nekem meg a B7 helyett kuldtek egy A0 dijas csekket szerdan, mondvan, hogy nem talaljak az igazolast a bonuszomrol. Itt 30 szazalaknal is nagyobb a kulonbseg, es azt mondtak, ha nem fizetem be, ugyanugy dijnemfizetesnek szamit. Mindez a baleseti adon felul. Hat a jo budos k***a anyjukat!

labi 2012.02.24. 13:18:07

@efi: "Nem baj, így szépen meg lehet szabadulni a biztosítótól, ha másutt találtunk kedvezőbb díjat, de az 1 éves hűség miatt nem tudtunk kiugrani."

Á, dehogy, ilyen könnyen nem lehet szabadulni.
Tessék csak szép figyelmesen elolvasni a kgfb törvényt.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.02.24. 13:18:23

@horex:
"Az (1) bekezdés szerinti adókötelezettség a Kgfb. tv. szerinti biztosítási időszak első napján keletkezik"

Hoppácska, nekem korábbi pár napra akarta kivetni, azért nem reklamált akkor hogy hol a lé
Merthogy nem fizettem be

pengusz 2012.02.24. 13:19:08

@horex: Köszi sokat segítettél!

"(3) A biztosítónak az általa megállapított adót az esedékes biztosítási díjjal, díjrészlettel együtt kell beszednie, annyi részletben és olyan arányban, ahány részletben és amilyen arányban az adó alanyának a biztosítási díjfizetési kötelezettségének eleget kell tennie."

Nos nálam ezt elmulasztották, sőt a poszt írójánál is. Ugyanis csak a biztosítási összeget hívták le.

XCat 2012.02.24. 13:19:27

@Prof. azsiráf.PhD.: Magyarorszáágon minden befizetésről PAPíROD kell hogy legyen. Nem screenshot, nem elektronikus visszaigazolás, emlékkönyvben fotó, hanem papír. Kézzelfogható és egyértelmű amit nem lehet törölni, sem véletlenül sem sehogy. Nem véletlenül mászkál a nép a postára. :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.02.24. 13:20:28

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl:
Hallottál olyat az utóbbi időben
hogy plagizálás?

Ez meg pláne csak közhasznuvá vétel/tétel
De ezentúl a nevedet is megemlitem lábjegyzetben
:)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.24. 13:21:22

@PsychoCica (4zsiráf): osztán a bank nem ad rúlla igazolást hogy bé van fizetve a gázszámla? tranzakciószám és társai, tejjesítés időpontya meg ilyenek?

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.02.24. 13:21:31

@pengusz:
Poszttolo nem irta hogy limitet emelt volna

Skodakék Fábia 2012.02.24. 13:21:53

@kacagány: na erről is vót cikk, elveszett a bónuszigazolásod
Ha sietsz akkor még elintézheted,jövő szerdáig van időd.
1, régi biztosítót megpöckölöd hogy töltse föl a központi adatbázisba hogy te B7-es vagy
2, Új biztosítót megpöckölöd hogy hívja le újból és számolja át
Ha alkuszon keresztül voltál akkor meg megpöckölöd őket.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.02.24. 13:23:52

@Prof. azsiráf.PhD.:
Dehogynem
sőt az elmnél pdf-ben a gépedre is küldetheted a foylószámlakimutatást
Gázműveknél csak ha befárad a kedves ügyfél
Hát én nem fáradok be a fotelböl a XXI.században sehova

labi 2012.02.24. 13:24:53

@Prof. azsiráf.PhD.:
Igen, mert anyukám mindig mondta, hogy "ne legyél hülye fiam". Ezért nem szopatom magam a "modern" és "kényelmes" automata lehivásokkal, hanem inkább sima netbankos átutalás, még ha páran ezért elmaradott vadembernek is tartanak. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.24. 13:25:06

Mi ez a bencézés? Miről maradtam le?

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.02.24. 13:25:10

@petrócselly:
mintha az alkusz jelezte volna hogy az extra adó nincs benne a számitásában/emlékeim szerint/

pengusz 2012.02.24. 13:27:06

@horex: Nos én emeltem, sőt már másodszorra vettem fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal. Másodszorra nem is válaszoltak. Biztos véletlen :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.02.24. 13:27:36

@labi:
Dijneten fizetem a UPC-t, de persz enetbankon utalom és fizetettnek nyilvánirom
Ez jól is ment idáig
Jön az emil hogy nem fizettem utalás után és határidő elött
Hagytam a francba pket

Ez olyan mint a Flieguf poszt
Rencerhiba :)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.02.24. 13:29:57

@A félelmetes népszavazás:
vót egy poszt aminek semmi értelme nem vót, oszt lekapta a homár valamijér
homar.blog.hu/2012/02/24/az_mvm_csoport_gratulal
nagyritkán el lehet érni, attól függ, hogy Lacika (Sanyi fija) hogy hekkeli a zinternetet

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.02.24. 13:30:44

@pengusz:
emilben rögziteni mindent, mert letagadnak
Én a beszélgetés idejét és az ügyfeles nevét rögzitem az utóbbi időben

Vagy egy éve a matávval vivtam fél évig, letagadták a beszélgetést
Aztán elkezdtem rögziteni és mondtam keresse csak vissza a hangtárban
Végül nyertem :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.24. 13:31:07

@Prof. azsiráf.PhD.: Van valami Kukui-dió nevű egzotikus nemtommicsoda. De a magyar címkén az szerepel bazi nagy betűkkel, hogy "A KUKI-DIÓ NYERSEN MÉRGEZŐ!"
Mert ha már volt birkahúsos sajt poszt is, akkor miért ne...

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.24. 13:32:14

@A félelmetes népszavazás: a lajos feljebb belinkelte. amit a sanyi fija aki a laci kiszedett az efbiájbáj kommodor64jéből.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.24. 13:32:40

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: Basszus, mindig akkor történnek a legjobbak, amikor nem vagyok itt!

Anomalocaris (törölt) 2012.02.24. 13:35:07

@Prof. azsiráf.PhD.: Áh látom! :D Rakják már vissza hétvéginek :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.02.24. 13:35:41

Nekem mind a kettőt február 17-én vonták le, külön tranzakcióval. Sikeres-e vagyok?
(Ja, a kocsit nem is használjuk, mert valami baja is van, különben sincs pénz benzinre, és egy ilyen kis faluban, mint Debrecen akár gyalog is minden elérhető.)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.24. 13:36:47

@A félelmetes népszavazás: írjad csak a kukidiós sztoridat, szerintem az izgalmasabb lenne, bár ez csak magánvélemény.

esef 2012.02.24. 13:38:12

nem értem mi a gond:
én átutalásra kértem a fizetést, kijött mennyi az éves díj adóval együtt, átutaltam (ingyen), megkaptam az igazolást és egy évig nem zargatnak.
ennyi...

Skodakék Fábia 2012.02.24. 13:48:03

@horex: igen úgy volt. De a biztosító nekem is úgy küldte ki a papírt hogy részletezte miért fizetek többet.
Elutaltam, az utalásról meg kinyomtattam a bizonylatot mert arra már nincs eszük hogy küldjenek visszaigazolást.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.02.24. 13:49:17

@horex: Hol látszik, hol nem, én is kommenteltem, mert nem értem, mi a baj. A Flúg vagy mi nem stimmel, vagy a Bence/Benedek? A Bence nem a Benedek be(n)cézése, ugyanúgy mint a szintén önállóan anyakönyvezhető Gergő a Gergelynek, hogy az Erzsébet-mutációkat ne is említsük?
A lényeg az, hogy az alkotók Berlinben (is) kivágták a rezet...

RaveAcE 2012.02.24. 14:01:22

Benne van a tv.-ben, hogy a beérkező pénzből első körben az adót kell befizetniük a biztosítóknak - ha nem fedezi mindkettőt. Nem érdemes ugrálni.

Ha nem tudták leemelni, utalhatod is, vagy rózsaszín csekk.
Most nagyon sok melójuk van emiatt a bistosítósoknak és nem is érdekük, hogy ne szopj@l emiatt. Viszont a biztosítás fedezete a te érdeked és felelősséged.

Don't panic 2012.02.24. 14:08:02

Vazze, köszi a posztot ... beküzdöttem az AEGON online felületre (feleségem nevén a szerződés de megoldottuk a jelszavakat és a beazonosítást ... +1 like ügyfélszolgálat) ... valóban ott ült a kis sunyi díjhátralék, gyorsan át is toltam ne legyen kérdés később ...

Sokorai_Atala 2012.02.24. 14:11:51

Akkor most küldenek-e csekket vagy nem? Vagy mit csinájjon akinek csak skodája van:)

cicmen (törölt) 2012.02.24. 14:30:00

@Sokorai_Atala: Vagy mit csinájjon akinek csak skodája van:)

Annak nem kell fizetni. Úgy tudom...

dr. Tonyk 2012.02.24. 14:33:28

Hú de jó hogy eljöttem az Aegon-tól! (csak később meg ne bánjam)
Az új biztosító egyben vonta az adót és a díjat. És még olcsóbb is volt ;)

Sokorai_Atala 2012.02.24. 14:36:00

@cicmen: huh, kösz, akkor hátradőlök és nem lesem a postást:)

pengusz 2012.02.24. 14:36:20

@Don't panic: Még ne örülj, mert 4-5 munkanap, mire könyvelik a befizetést.

pengusz 2012.02.24. 14:39:18

@Tonyk: Én 2 évig voltam az Allianznál, idén az Aegon -8000 volt. Nyilván fel van osztva ez is. Úgy látszik egyiknek sem érdeke, hogy az ügyfelei sokáig nála legyenek, és megforgatják az embereket :D

Unbiased 2012.02.24. 14:41:50

Nem értem, hogy jön ide a csoportos beszedés. Azt a megbízást olyasmire adja az ember, aminek havonta változó összege van (gáz, villany, telefon, stb.) Ha meg tudom, hogy mikor mennyit kell fizetnem (ilyen a kötelező), akkor átutalási megbízást adok, oda, akkor, és annyira, hogy ne legyen gond belőle.

ave 2012.02.24. 14:42:00

Itt van a Flieghauf meg mindig, csak levettek a listabol.
Itt mivel volt a bajuk egyebkent???

homar.blog.hu/2012/02/24/az_mvm_csoport_gratulal

dr. Tonyk 2012.02.24. 14:43:53

@pengusz: Allianznál voltam előtte az egyikkel. 20e-ből akart 27-et csinálni. A másik az Aegonnál volt 15-ből 17-et szeretett volna. Ehhez jöttek volna mindkettőnél az adók.
Union lett belőle. A 27-ből 16 lett, a 17-ből pedig 9E adókkal együtt. Azaz +19-ban vagyok.

ferand1979 2012.02.24. 14:47:20

...tovább göngyölítve a dolgot... Nekem a bonus-malus központi elírása miatt, már kiküldtek egy újabb csekket a különbözetről...
Jeleztem a jelenlegi és az előző biztosítómnak, ill. a Netrisknek is... Szóban is és írásban is (e-mail) megnyugtattak, hogy már folyamatban van az "elírás" "javítása"......
És hogy várjak türelemmel...
Igaz, hogy én előre elutaltam az éves díjat, de abban benne volt a GFB+ baleseti adó is...
Ha valakinek NETes elérése van a biztosítókhoz, szokták jelezni a problémát mail-ben is... Bár ha felhívód őket, elsőre nem értik mit szeretnél... Ez szokott nekem furcsa lenni...
(jelenleg a biztosítók csakis egy Központi Kárnyilvántartó Rendszerből olvashatják ki a bónusz "fokozatokat"... Hiába lobogtatod a papírt, hogy tavaly, ill. tavalyelőtt melyik bónuszban voltál... mindig az előző biztosító felírására várnak... Lassú ez a folyamat)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.24. 15:20:44

nekm ma küldött az allianz, hogy kifizették a kárt amit okoztam. 333 eFt.
szép.
Jövőre gondolom jól megemelik a dijamat.

sokadszorra 2012.02.24. 15:28:50

A nagy kék kockát reklámozó biztosító szépen kiküldte a különbözetről a levelet, hogy fizessem be a mellékelt csekken. Online befizettem, öröm és bódottá' van, díjelmaradás/hátralék nincs.

Robert74 2012.02.24. 15:29:09

Én pl. mikor a legkedvezőbb díjszabású biztosítót kiválasztottam az alkusz listájából és megjött az ajánlati igazoló, akkor már tudtam a biztosítás összegét és tudtam a biztosító bankszámlaszámát, ahova az éves díjat utalni kell, megfejeltem 30%-kal (ekkor már eldöntötték, h a biztosítási díj 30 százaléka lesz a b. adó) és elutaltam. Feb. elején megjött az igazolás egész évre a nemzetközi "zöld" lappal együtt, h minden ok. Ennyi.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.02.24. 15:54:40

@poszt toló:
"...de most azt hiszem ez tömeges...."
az emberi hülyeség határtalan

"...Tessék utánanézni."
ez az egy, ami megállja a helyét. az összes többi sallang. Ha odafigyelt volna, nem szívja meg. Nekem küldte az aegon (tudom tudom ... biztosítást csak a zaldiból, sikeres ember nem lehetek anélkül) a csekket külön a szájbaqrt adóra (hogy a gyerekének vegyen rajta gyógyszert élete végéig aki kitalálta ezt a lehúzást is). El is intéztem időben. Amúgy nem értem az egész irományt (olyan mint a poszttoló ... értelmetlen). Hónapok óta folyik a vízcsapból, hogy 30% +díj a kötelezőre. Kedves poszttoló hol élt eddig? Szatyorban?

Macskond 2012.02.24. 15:56:42

@pengusz: Tisztelt felháborodott közönség. Szokás és divat szerint mindenki a biztosítókról szereti lehúzni a bőrt, pedig baleseti adó ügyében most tényleg nem ők a hunyók. Belülről látom.
Kedves honatyáink olyan későn bírták kiadni és olyan szarul a végrehajtási rendeletet, hogy annak is örüljetek hogy egyáltalán eljutottak a biztosítók odáig hogy levonogassank ilyen cimen tőletek. :-(
Egy komplett szopás amit emiatt körbe kellett programozni.
Valaki fentebb irta és csak megerősíteném, hogy IGEN ha kicsi elmaradásba is került (különösen éves dijasok figyeljenek) akkor a törvény szerint a biztosító KÖTELES felmondani a biztosításodat. Ugyanis minden beérkezett díjból először az adót vagyunk kötelesek kiegyenliteni és ami marad az mehet a biztosítási díjadra.
Szintén az új törvény szerint viszont a dijhiányos szerződést akkor is ha csak pár száz Ft hiányzik, fel _kell_ mondani.
Elárulom : annyira hiányzik ez nekünk mint ablakos tótnak a hanyattesés. Mindenki minket köpköd, (mostmár ezért is) pedig ha valaki nem akart az állam helyett adót szedni azok mi voltunk.)
Szintén történeti érdekességként, hogy mennyire nem egyértelműen sikerült törvényt hozni nagyjainknak, odáig vetemedett a szakma, hogy a nagy biztosítók informatikái, szerintem a történelemben először, közös megbeszélést tartottak, hogy kinek mit sikerült kiguberálni ebből a sz@rkupacból amit ezek törvénynek hívnak. Szóval PSZAF-hoz rohangálás helyett a helyi képviselőtökhöz rohangáljatok hogy ne 2 hét alatt, egyeztetés nélkül hozzanak ilyen törvényeket, és jó lenne ha az adószedést (és persze annak költségét) nem cégekre akarnák átháritani.
Szóval jobb tanácsom nincs, figyeljétek hogy levontak-e tőletek sikeresen minden szükséges díjat. Ha nem akkor ne maradjatok annyiban hogy "de jó max maradt egy kis pénzem" mert később sok plusz pénzbe fog ez kerülni. A felmondott szerződésre később még további "szépennézési dijakat" is be kell szednünk, amit ismét csak nem mi találtunk ki. Meglehet nézni hogy egy lakásbiztosításnál mennyivel rugalmasabban kezeljük ezeket a dijfizetéseket. Ezt a GFBt sikerült mostanra egy kicsit túlszabályozni.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.02.24. 15:59:41

csoportos beszedéssel akkor szarakodtam amikor a kocsit vettem. nekem is volt limit, de a biztosító mindig többet akart levonni :) ezért minden negyedévben legalább 1× személyesen is kellett ügyintéznem, hogy megkapjam az igazolást.

azóta tanultam. év elején egybe és én utalom. (egybe fizetve az évet meg idén pl vagy 3-4000 kedvezményt kaptam, mintha negyedévesbe kértem volna. ez kapásból az adóm fele volt - szóval meg is éri egybe kinyögni. mondjuk évi 30000 Ft-ig érdemes is, afölött a kispénzűek nem tudják egybe nyomni)

idén megküldték hogy ennyi a díj erre ennyi az adó ez ennyi Ft. ide tessékszíves utalni. megtörtént megjött az igazolás is. 1 évre le van tudva, és ki se kellett mozdulnom otthonról.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.02.24. 15:59:47

@pengusz: fura. Én csekket kértem tőlük (így a döntés nálam maradt, hogy utalom vagy befizetem postán. így nem állhat elő olyan helyzet, hogy nem kerül rendezésre). Meg is jött idejében.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.02.24. 16:06:10

@batgirl: teis fijam blútúsz? :)
alapítccsung klubot. (bárki beléphet, aki 1., tört már össze autót /forgalomban, a sajátján kívül,/ a saját hüjeségéből; 2., nem szégyenli bevallani, hogy béla fax volt, és csak magának köszönheti) Bár nekem még nem jött meg, hogy mennyi károt okoztam.
Azt tudom, hogy a sajátom 250-270 körül fog megállni mire összeáll az eleje :/

cicmen (törölt) 2012.02.24. 16:08:34

@Macskond: ?
:))))))))))))))))

Ehhez keríts avatart! :)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.02.24. 16:08:50

@RaveAcE: "Benne van a tv.-ben..."
ez nem igaz. határozottan cáfolni tudom. szétszedtem a tv-t, de nem találtam benne csak tranzisztort

cicmen (törölt) 2012.02.24. 16:11:55

@batgirl: nekm ma küldött az allianz, hogy kifizették a kárt amit okoztam. 333 eFt.

Gondolom csókoltatnak! :)
Mit tettél?
Száguldoztál a Batmobillal?

cicmen (törölt) 2012.02.24. 17:25:50

@donfuligjimmy: szétszedtem a tv-t, de nem találtam benne csak tranzisztort

És van benne egy láthatatlan birkózó is!
A múltkor belenyúltam a tv-be és úgy a falhoz vágott!

Píter 2012.02.24. 17:30:40

Milyen kib@aszott-elb@aszott adót sikerült már megint kitalálnia ennek a qurva kormánynak???

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.02.24. 17:44:21

Alapvetően csak azt nem értem, hogy miként lehet például a kötelező biztosítást felmondani mindössze egy sima levél alapján. Miért nem szükséges ehhez minimum egy ajánlott levél, hogy valamilyen nyoma legyen?

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.24. 18:27:12

@Píter: ja. most láttam. az jutott róla eszembe, hogy " hát a fa£om nem kéne????"

Rosszindulatú Vászka 2012.02.24. 18:44:19

Ez mitől közérdekű?

Hogy, aki balasz az pórul jár?

Rosszindulatú Vászka 2012.02.24. 18:45:19

Izé, balfasz, azt akartam írni, de ezek a csúnya szavak nekem nehezen mennek, momnnyakle. Picsábamár!

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.02.24. 18:46:16

Sebaj, ez a "balasz" viccesen néz ki.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.24. 18:55:25

Valójába azt kéne állítnom, hogy direkt volt és speciális tájjelegű szó, nemrég tanultam egy utamon nepálban és az őserdőben, meg a kommandós kiképzésen az Antarktiszon, minek jelentése "az a lúzer, aki ennen figyelemtlensége okán moindég másokat hibáztat" de úgyse hinnétek el és külömbe is ez titkos :)

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.02.24. 19:00:44

@Rosszindulatú Vászka: Jaja, még jó, hogy nem mondtad el, hogy direkt volt és speciális tájjelegű szó, nemrég tanultad egy utadon nepálban és az őserdőben, meg a kommandós kiképzésen az Antarktiszon, minek jelentése "az a lúzer, aki ennen figyelemtlensége okán moindég másokat hibáztat"...

Rosszindulatú Vászka 2012.02.24. 19:01:25

@A félelmetes népszavazás: nehéz a szuperkémek élete. Ha tudnátzok, mit meg nem teszek a szülőbojgómért...

Kelpo 2012.02.24. 19:06:47

Tegnap a mélytorkos csütörtökön ennyire rendben volt minden, hogy sehol egy poszt róla, pálfordulás lett a magyar vendéglátásban vagy mi??
Ez fontosch!!

Tribeca · http://erthetojog.blog.hu 2012.02.24. 19:16:43

Biztosításos téma. Hátha tud valaki megoldást. Tavaly, 2011. októberében vásároltam egy használt gépkocsit, annak rendje és módja szerint még aznap, hazaérve az Interneten megkötöttem rá a kötelező felelősségbiztosítást egy internetes alkusz cégen keresztül, amit egyébként már több alkalommal sikeresen használtam.
Azonban ezúttal a felajánlott legolcsóbb biztosítás is horror összegű volt, évi 40 552 Ft (Baleseti adó nélkül). Előzőleg majdnem azonos kategóriájú, a mostaninál 3 évvel öregebb autóm volt, amire évi kb. 25e Ft-ot fizettem. Balesetet nem okoztam.
De hát mit volt mit tenni, megkötöttem a legolcsóbb ajánlatot, mert kötelező, meg mert gondoltam, hogy már csak 2.5 hónap van hátra az évből, majd novemberben felmondom, az átkötési időszakban úgyis jobbnál jobb ajánlatokat adnak a biztosítók.
Ha az ajánlatok valóban jobbak voltak, de idéntől már nem mindenki év végén kötheti át a biztosítását, hanem a saját szerződéskötésének megfelelő fordulónapon.
A gondom az, hogy mivel ez nekem mindig októberben lesz, a november-decemberi átkötős időszak helyett, valószínűleg az én biztosítási díjam mindig magasabb lesz.

A díjnemfizetés miatti megszűnésre már gondoltam, de akkor ugrik a Bonus-om.

Valakinek van ötlete?

Rosszindulatú Vászka 2012.02.24. 19:47:37

@Tribeca: nincs trükk. Arra ellenbe vigyázzál, hogy az évforduló előtt 30 nappal meg kell kapnia a lemondásodat a biztosítódnak, külömbe buktad a váltást.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.24. 19:50:35

@Rosszindulatú Vászka: És miért fagyott le most is gépem? Flieghaufot kapott?

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.02.24. 19:54:03

@Rosszindulatú Vászka: Pedig már kezdtem volna a találgatást...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.24. 19:55:44

mi a nyavaját csináltok itt péntek este????

Anomalocaris (törölt) 2012.02.24. 19:58:30

@batgirl: Én színházban vagyok, valaki feltörhette a regemet.

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.02.24. 20:02:32

@batgirl: Én éppen esszét írok, amint látod. Bár nem biztos, hogy engem is kérdeztél.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.24. 20:04:08

mi van szünet van az egyetemeken? semmi buli?

Rosszindulatú Vászka 2012.02.24. 20:07:57

@Hicudzsi: attól még találgathacc nyugottan. Ha közel jársz a megoldáshoz, azt onnan tudnim hogy megáll a házad előtt egy fekete autó.

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.02.24. 20:10:26

@Rosszindulatú Vászka: Áh kösz, inkább magamnak itthon elsorolom. Nekem az is elég volt, hogy folyamatosan rendőrautó parkolt a házunk előtt. Rabszállító, meg járőr. Mondom magamnak: hát milyen szar környéken lakunk mi. Erre egyik nap látom, hogy kiszáll a kocsiból a kis rendőrnéni és jön be a házba egy doboz jégkrémmel meg üdítővel. Hát itt lakik a drága... :P

Anomalocaris (törölt) 2012.02.24. 20:10:27

@batgirl: Egyetemi bulik hétköznap szoktak lenni. Ami eleve agyrém.

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.02.24. 20:23:53

@batgirl: Én nem szoktam járni egyetemi bulikra. Három évig laktam a campuson, mindent láttam már, na meg úgyis a legtöbb azzal végződik, hogy az egyetemi rögbicsapat hóttpucéran végigszalad a campuson, szóval uncsiiiii.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.24. 20:24:52

@Tribeca: A dolog borzasztó egyszerű. Fox 1 (kgfb szempontból) megfelelő paraméterekkel rendelkező személyt (gyors, expressz, IC nem jó!), kinevezed üzembentartónak, és mehettek biztosítást kötni.
Tupa öröm, bódottág forevör.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.24. 20:29:38

Lehet, hogy én is moziba' vagyok?
Ki lehet ez a szőke csaj mellettem?

cicmen (törölt) 2012.02.24. 20:33:42

@Hicudzsi: egyetemi rögbicsapat hóttpucéran végigszalad a campuson,

A Mindent Tudás Egyeteme! :) Csupa doktorandusz!

Rosszindulatú Vászka 2012.02.24. 20:38:52

@estrella negra: így lehte a legegyszerűbben véresen összeveszni rokonokkal, barátokkal. Vagy legalábbis jó kezdés.

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.02.24. 20:52:10

@cicmen: Hát az angolok nagyon tudnak bulizni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.24. 20:59:02

@Rosszindulatú Vászka: Ha olyan rokonaid, barátaid vannak, akikkel ezen összeveszel, megette a fene az egészet.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.24. 21:10:05

@estrella negra: nekem nincsenek barátaim, csak egy barátom van és azt is útálom.

XCat 2012.02.24. 21:22:25

@Prof. azsiráf.PhD.: Ad, ad, hogyne adna. Csak ha elkúr valamit, úgy fizeted ki fél évre előre a számláidat, hogy észre sem veszed. Aztán mászkájjál a pénzed után.

@Rosszindulatú Vászka: Nekem is csak egy van, az is te vagy.

XCat 2012.02.24. 21:24:14

@Hicudzsi: Magyarországon mióta alaptartozék az egyetemeken a rögbicsapat?

@A félelmetes népszavazás: Mit néztél?

Fáj a bölcsességfogam. És ma mindenki segg volt velem. Sajnáljatok!

cicmen (törölt) 2012.02.24. 21:39:29

@PsychoCica (4zsiráf): És ma mindenki segg volt velem. Sajnáljatok!

Sajnál sajnál! :)

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.02.24. 21:46:32

@PsychoCica (4zsiráf): Nem mondtam, hogy magyarok. Csak, hogy a mi egyetemünkön így buliznak.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.24. 21:47:24

- Talán miszter Vállász úgy néz, mint egy picsa?
- Nem.
- Akkor mér baszogatod?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.24. 21:52:54

@Hicudzsi: azt azért én megnéztem volna. Mikor tudok beköltözni?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.24. 21:54:12

@PsychoCica (4zsiráf): legalább egy kicsit bölcsebb leszel. és ezt nagyon sajnálom. nos , jó igy?

Anomalocaris (törölt) 2012.02.24. 21:55:31

@PsychoCica (4zsiráf): Arszák: EFVÖ c. darabját. Letaglózott. Stohl mint Végh József zseniális volt!

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.02.24. 22:09:36

@batgirl: Majd megkérdezem mikorra tervezik a következő futást és szólok neked mindenképpen. :P

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.02.24. 22:14:49

@batgirl: A helyi focicsapat meg minden nap kettőig az egyetemi sportklubban edz. Olyankor az ott parkoló autók összértéke megemelkedik pár tízezer fonttal.
Ha kijössz, őket is lecsekkolhatod.

XCat 2012.02.24. 22:42:54

@cicmen: Kösziköszi.

@batgirl: Én már így is nagyon bölcs vagyok!

@A félelmetes népszavazás: Én csípem Stohlt. Mondjuk színésznek éppenhogycsak, de műsorvezetőnek szerintem a legjobb jelenleg.

@Hicudzsi: Vízilabdások nincsenek? Szőkét kérek, legalább 190.es legyen (IQra és magasságra is), olyan szemekkel, mint taváris Leonov. Aztán meglássuk.

XCat 2012.02.24. 22:45:13

Zsiráf itt van valahol?

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.02.24. 22:48:56

@A félelmetes népszavazás: Miből következtettél erre? Ott is van meztelenkedő fiúcsapat és ott edzenek a helyi focisták a sportklubban?

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.02.24. 22:50:41

@PsychoCica (4zsiráf): Sajnálom. Nincsenek vízilabdások. Szőkék vannak, de inkább vörösesek errefelé.

XCat 2012.02.24. 22:52:55

@Hicudzsi: Az nem kell. Szőke kell.
Ha befestenénk esetleg?...

Anomalocaris (törölt) 2012.02.24. 22:57:57

@Hicudzsi: Inkább nem fejtem ki bővebben :D Meg amúgyis is figyelmetlen voltam, Angliában vagy, ha jól értem. Bár rampage volt itt is, sőt, onnan származik a "there will be a rampage tomorrow" örök klasszikus is, ha jól emlékszem.

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.02.24. 23:03:04

@PsychoCica (4zsiráf): Hát ezt kérlek majd a kiszemelt egyeddel beszéld meg. Sajnos, a nevükben nem ajánlhatok fel ilyeneket.

Csináltak meztelen naptárat 2007-ben,d e gondolom ők már elballagtak azóta:
www.sussex.ac.uk/press_office/bulletin/16nov07/images/Nakedfootballers.jpg

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.02.24. 23:05:14

@A félelmetes népszavazás: Sejtettem, hogy hosszú-hosszú gondolatmenet eredménye volt.
Elgondolkodtam rajta. :P

XCat 2012.02.24. 23:06:07

@Hicudzsi: Hát ez nem egy nagy valami. Az újak jobban néznek ki?

Anomalocaris (törölt) 2012.02.24. 23:07:19

@PsychoCica (4zsiráf): Az régen volt. Akkor még nem volt saját tévém, és ilyen Béka nevezetű egyének nyomultak. De emlékszem az őrjöngéseire, "Rita vagy Miklós?? RITA VAGY MIKLÓS??? HÁT MEGŐŐŐRÜLÖK MUTASSÁTOK MÁR AZ EREDMÉNYEKET!!"
Egy ismerősöm meg azt mondta, hogy jó színész, csak "eladta a lelkét az rtl klubnak."
Nekem inkább csak az volt undorító, amikor felvonultak ott a bíróságon a barátai, hogy "nemá, ő színész, rá szükség van, ne csukjátok le". De most egy ilyen fura érzés jött fel Bennem, hogy ezt már mondtam.

XCat 2012.02.24. 23:11:00

@A félelmetes népszavazás: A hülye vén dögje elécsámpázott, aztán úgy volt vele, hogy ha már így alakult, megpróbál meggazdagodni belőle. Nem lett semmi baja. Stohlt a semmiért sittelték le.
Másokat meg a valamiért sem.

EZ az undorító.

XCat 2012.02.24. 23:12:11

@Hicudzsi: Nemigazán. Ezek legalább viccesek, főleg amelyiknek ki van tömve a tökénél.
A másik fotó meg olyan mint valami gyíkhúspiac.

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.02.24. 23:17:50

@PsychoCica (4zsiráf): Jogos, jogos! Na, majd jól körülnézek neked legközelebbre.

További szép estét kívánok nektek. Húzok, mert várnak.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.24. 23:34:04

@PsychoCica (4zsiráf): Stohl harmadszor baszta szét magát részegen kocsival, ha jól emlékszem, ezért mindenkit lecsuktak volna. Csinált volna inkább rampage-t, ha már.

XCat 2012.02.24. 23:36:48

@A félelmetes népszavazás: De magát baszta szét, nem valaki mást. Nyilvánvalóan annyira kibaszott boldog és kiegyensúlyozott élete volt, és jódolgában tette, minden ok nélkül.

Erre valóban a legjobb megoldás lesittelni. Legalább az a rakás irigy lúzer féreg is kap egy kis csámcsognivalót, aki nem bánná, ha senki nem lenne különb az ő fajtájától:)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.24. 23:45:43

@PsychoCica (4zsiráf): Az őrjöngő kommentelők egy másik tészta. Bár az is érdekes. :D

Engem nem Stohl személye érdekel, ez a kasztos hozzáállás idegesít, hogy "de ő színész, őt nem lehet csak úgy elzárni".

XCat 2012.02.24. 23:53:19

@A félelmetes népszavazás: Nem azért nem lehet csak úgy elzárni mert színész, hanem mert nagyságrendekkel különb a teli pofával ellene csaholók túlnyomó többségétől.

Egyébként majd figyeld meg, hogy milyen ügyesen a saját javára fogja fordítani az egészet.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.25. 00:02:14

@PsychoCica (4zsiráf): Kíváncsi vagyok, Arszák mellett hányan állnak majd ki a következő tárgyaláson. De tényleg.

XCat 2012.02.25. 00:07:10

@A félelmetes népszavazás: Ha tippelnem kéne, senki. Vagy esetleg az édesanyja.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.25. 00:08:34

@PsychoCica (4zsiráf): Én mindenképp. Csak Én nem vagyok celeb, ezért nem számít.

XCat 2012.02.25. 00:28:44

@A félelmetes népszavazás: Hát legyél. Attilát éppen kiszavazták, a következő szériában lehetsz villás pszichó. Ha élő adásban lehenteled őket, biztos a világhír. Az is, hogy az rtl-nek kurvamagas nézettsége lesz. :)

XCat 2012.02.25. 00:35:10

@A félelmetes népszavazás: Jah semmi, most mondják, hogy ő nyert... mindegy, ő most most ott a főgonosz manipulátor, vagymiafaszom.
Amúgy te szeretnéd, állítólag bortöntöltelék korában valami orosz maffiózó csicskása volt.

Mostanában még inkább a krémből válogatnak, mint béka idejébem.

England win The Ashes! 2012.02.25. 00:45:13

@Hicudzsi: Á, szóval a Brighton&Hove Albionról van szó focivonalon.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.25. 00:47:15

@PsychoCica (4zsiráf): Nem szeretem a maffiózókat. Csicskásokat még kevésbé. Manipulátorokat meg túlságosan is ismerem.

És amúgy mit csinálnak ezek? Örjöngenek? Embik meg szavaznak bőszen?

XCat 2012.02.25. 00:51:02

@A félelmetes népszavazás: Azt nem tudom, én sem nézem. Illetve úgy hetente negyed órát, abból meg nem derül ki.

Próbáltam, de háromnegyed óra után lezsibbadt az agyam, és fájni kezdett.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.25. 00:58:56

@PsychoCica (4zsiráf): Kálmán Olgit kell nézni. Ha más nem, ő fölbassza az agyad! Nemrég volt nála a kommunikációs izé. Odri verte a fejét a falba.

Manci néni, a szomszéd 2012.02.25. 01:03:26

Hányszor mondjam még el drágáim, hogy csak csekk!

Ha van rá fedezeted, feladod, ha nincs, akkor nem. Jön egy felszólítólevél? Megnézed a csekkjeidet, megvan, be van fizetve? Ha igen, elküldöd őket a jó k..va anyjukba, ha pedig nincs, akkor a következő hónapban azt a csekket teszed felülre a befizetendők közé, addig pedig kussolsz.

England win The Ashes! 2012.02.25. 01:58:42

@Manci néni, a szomszéd: Csekk? Őrzök párat, amolyan ereklyeként, letűnt koroknak emléket állítván. :)

mortalwombat 2012.02.25. 02:13:25

Le kell szállni a legmélyebb bugyrokba. A kőkorszakig. Igen, csekk, és kőbaltával vadászok mamutra. Viszont nem esz a fene, hogy ki, mit, hányszor, és miért von le jogosulatlanul a számlámról.

pengusz 2012.02.25. 06:51:27

@Macskond: "Elárulom : annyira hiányzik ez nekünk mint ablakos tótnak a hanyattesés. Mindenki minket köpköd, (mostmár ezért is) pedig ha valaki nem akart az állam helyett adót szedni azok mi voltunk.)"
Persze-persze. Levonjátok az éves díjat, mondjuk 1000 ügyféltől+a büntetések a felmondás miatt... Ugyanezt megteszi x biztosító a saját ügyfeleivel. Namármost aki az Allianznál járt így, az rohan az Aegonhoz, hogy szemét Allianz, és sokkal nagyobb díjjal megköti a kötelezőét (ilyenkor bukja a bonuszát?)
Aha, tényleg nem jár jól a biztosító. Magyarázd már el, miért is nem jár jól a biztosító?

"Szóval PSZAF-hoz rohangálás helyett a helyi képviselőtökhöz rohangáljatok "
Miért? A helyi képviselő az Aegon felügyeleti szerve?
Tehát összefoglalom a tényeket:
1. a 16.000 helyett 30.000 volt a limitem.
2. január végén úgy kellett könyörögnöm, hogy ugyanmár mikor tetszik leemelni már.
3. Nem emelik le a díjat+ az adót (pedig megtehetnék), helyette e-mail-ben küldenek egy visszadátumozott fizetési felszólítást.
4 Az e-posta küldeményeket továbbra sem tudom elolvasni, pedig ezt másodszorra jeleztem nekik.
5. Az üsz. már nem válaszol, csak automatikus válasz érkezik (persze gondolom 30 nap a válasz, addigra ugrott a biztosítás)
6. Átutalom a pénzt, amit 4-5 munkanap alatt könyvelnek be, hála a zseniális informatikai rendszernek, tehát most imádkozhatok, hogy a tegnapelőtt átutalt összeg vajon beérkezik-e, vagy felmondják a biztosítást.

Ebből a 6 pontból egyik sem a helyi képviselőre tartozik, hanem a biztosító felügyeleti szerveire!

nagytigris 2012.02.25. 08:04:21

@sipos: szintén Mkb-nál van a kötelezőm, én sem kaptam semmiféle értesítést tőlük, felhívni őket lehetetlen, a tipikus "minden munkatársunk foglalt" duma. Vettem a fáradságot és bementem személyesen érdeklődni, megmondták az összeget, kaptam egy számlaszámot, elutaltam, kész.

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.02.25. 10:22:15

@Dr Jozef Vengloš: Hát persze!
Most épült fel a focipályájuk a kedvenc mezőmre. Elrontották a kilátást.

England win The Ashes! 2012.02.25. 13:55:40

@Hicudzsi: Errefelé ez épp fordítva történt. :) 5 perc sétára lakom a volt Highfield Road Stadium hűlt helyétől. Illetve annyira nem hűlt, szépen beépítették lakóházakkal a lelátók helyét.

Tribeca · http://erthetojog.blog.hu 2012.02.25. 14:11:54

@estrella negra: Ha bejegyeztetek vkit üzembentartónak, az kb. 30e Ft-os okmányirodai ügyintézés. Annyival éves szinten sem drágább most a kötelezőm.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.25. 14:44:56

@Tribeca: És többéves szinten? Mióta mindenre van valami adó, nehéz okosnak lenni. Bayer 'akimagyarvelünktart' Zsóti is csak azt bírta kitalálni, hogy szlovák rendszámú autóval jár. Te kire szavaztál?

Anomalocaris (törölt) 2012.02.25. 19:38:04

Most jöttem meg Én is az operából

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.25. 19:38:26

@batgirl: Akkor most már elmond6nád, ki az a Walter, mert semmilyen körülmények között sem szeretnék hülyén meghalni.
...a mozipénztárba' se tutták.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.25. 19:44:57

@A félelmetes népszavazás: Elég gáz lehetett a mai cucc akkor, ha a hétórásiról már otthon vagy.
Vagy takarítani voltál, mint József Attila muterja a Világ moziba'?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.25. 20:03:13

Úgy láccik, csak othonhagyott valamit.
...vagy éppen nem volt jelenése.:-)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.25. 20:16:51

...már éppen kezdtem örülni, hogy enyém a Homár. Majdnem rá is gyújtottam egy nótára.

Mylady 2012.02.25. 20:27:35

@estrella negra: az operában mindig van matiné :P vagy az a bábszínház?
szia :) hány nap van még?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.25. 20:30:40

Akkor majd most.

Londonban sej, van számos utca,
És minden utcán több sarok,
És minden sarkon vannak házak,
És minden házon ablakok.
De az egész nagy Albionban
Nincs olyan ablak, mint ahonnan,
A legszebb rózsaszál virít,
A legszebb rózsaszál virít.

XCat 2012.02.25. 20:32:02

Ez nem opera. Mondjuk honnan is.
Ólban nincs.

Mylady 2012.02.25. 20:32:26

@estrella negra: Svájcról nem tudsz valami szép nótát? Pont azt nézegetem, érdemes-e körbeutazni és szétnézni ott vonattal.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.25. 20:45:35

@estrella negra: még mindig Walteron töröd a fejed??????
Mondtam hogy egy film cim, hogy fogok igy moziba menniveled, ha még egy fil cimét sem tudod megjegyezni????????
Walter védi Sarajevót

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.25. 20:54:13

@Dr. Mylady: Hogyne tudnÁk!
Zürichben sej, van számos utca,
És minden utcán több sarok,
És minden sarkon vannak házak,
És minden házon ablakok.
De az egész nagy svájci honban,
Nincs olyan még egy, mint ahonnan,
A legszebb rózsaszál virít,
A legszebb rózsaszál virít.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.25. 20:57:16

@batgirl: Nem mindegy, mi a címe? Te filmet akarsz nézni a moziba'???
...amúgy tudok egy olyan mozit, hogy az valami csuda!

Mylady 2012.02.25. 21:03:59

@estrella negra: Nahát, de érdekes nóta. Csak mintha már hallottam volna valahol...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.25. 21:04:08

@estrella negra: tudod, én már öreg vagyok, ahhoz, hogy a moziba ne filmet nézzek.

Mylady 2012.02.25. 21:09:16

@batgirl: Tévedés! Az öregek sosem filmet néznek. Kávéháznak tekintik a mozit és odajárnak pletyizni, panaszkodni és sóhajtozni. Aztán jól megsértődnek, ha az ember rájuk szól, hogy kussoljanak már...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.25. 21:11:55

@batgirl: Nemá'! Akkor most szólítsalak öreganyámnak?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.25. 21:17:24

@batgirl: Barátom, mikor még udvarolt a feleségének, egy mozielőadás alkalmával (hogy, hogy nem) nem neki, hanem az eggyel arrébb ülő ismeretlen hölgynek nyúlt fel könyékig véletlenül.
...ezt csak úgy közbevetőleg.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.25. 21:24:31

@batgirl: Nem gondolom. Magam is szkeptikus voltam, de a szintén jelenlevő neje röhögve igazolta a sztorit.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.25. 21:27:09

@Dr. Mylady: Nem emléxem, hogy az elmúlt tíz évben öregembert láttam volna moziba'.

Mylady 2012.02.25. 21:28:29

@estrella negra: Én meg állandóan belebotlom az ilyenekbe.

XCat 2012.02.25. 21:30:33

Embert barátjáról.

Megyek okádni.

*okád, okád*

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.25. 21:31:39

@Dr. Mylady: Fejbevágod a ridikülöddel. A sötétbe' úgyse látja, ki volt.

Xezs 2012.02.25. 21:33:31

@PsychoCica (4zsiráf): Különb? Mert? Tán rózsaillatút szarik?

Xezs 2012.02.25. 21:36:15

@estrella negra: Hogy lehet eggyel odébbnyúlni?

Mylady 2012.02.25. 21:36:41

@estrella negra: Hááát, a női ridikülöket ismerve ezt nem ajánlom. Szegény még belehalna...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.25. 21:38:44

@Xezs: valószinűleg harminccentivel hosszabb a karja.

Xezs 2012.02.25. 21:39:56

@batgirl: Ehhez vagy saturészegnek kell lenni vagy kibaszott pofátlannak.

Amúgy kamu az egész.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.25. 21:40:33

@Xezs: Nemt'om. Monnyuk, akkor még nem ilyen fotelek voltak a moziba', hanem cingár székek.
Tanulság: vagy mozizol, vagy tapizol.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.25. 21:48:27

@Xezs: a másik oldalról nem is beszélve

Anomalocaris (törölt) 2012.02.25. 22:04:06

@estrella negra: Néha Odri ír a regemről, emiatt lehet

XCat 2012.02.25. 22:36:02

@Xezs: Okosabb, tehetségesebb, képzettebb, ilyesmik. Egyszóval sok mindenre felhasználható, amire a teli szájjal ugató sültparaszt bugris az nem.

XCat 2012.02.25. 22:37:19

Mondjuk azt a nőt is pofán kéne baszni, aki ilyenkor nem csinál cirkuszt és szégyenítteti meg nyilvánosan a mocskos tahóját.......

XCat 2012.02.25. 22:38:46

Hiába, mocskos tahók és büds kurvák az élet megrontói.
De hát legalább esztikénknek is vannak barátai.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.25. 22:42:22

ááá..nekezdjétek
lapozzunk, beszéljünk a szerelemről

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.25. 22:45:56

inkább meséljetek arról, hogy szeretett már bele egy nickbe?

Anomalocaris (törölt) 2012.02.25. 22:54:00

@estrella negra: Odradek, csak ezt senki nem szerette leírni, így Odri lett belőle.

XCat 2012.02.25. 22:56:27

@batgirl: Ugye nem az esztike? Ugye nem? :DDD

Különben nickekbe beleszeretni nem rentábilis. Ha mégis megtörténne, gyorsan találkozz össze vele, és el fog múlni.

Feltétlenül vidd magaddal a következőket;
parfüm (hátha büdös lesz a másik)
napszemcsi (-8 fokban cseszetthülyén fogsz benne kinézni, de nem olyan feltűnő, ha röhögsz)
elég pénz (hátha meghívatja magát)
daedalon (hányinger ellen)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.25. 22:57:59

@batgirl:
A szerelem sötét verem.
Vagy napolaj.
Vagy ilyesmi.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.25. 23:01:55

@PsychoCica (4zsiráf): Én a tiédbe már beleszerettem volna, ha tudnék ilyet. De nem tudok.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.25. 23:03:40

@estrella negra: Kafkánál bukkan fel.

de.wikipedia.org/wiki/Odradek

Az enyém kicsit más, bóbitája van.

XCat 2012.02.25. 23:04:20

@A félelmetes népszavazás: Belém nem érdemes. Anyagias természetű vagyok.

XCat 2012.02.25. 23:08:28

@estrella negra: Csáth Géza? Pilinszky? Nietzsche? Baudelaire? Őket sem, mi? Helyes, nem is valók beléd.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.25. 23:10:17

@batgirl: Én popsiba_is kartársnőnél voltam ehhez legközelebb.:-)

XCat 2012.02.25. 23:14:59

Azon gondolkodom, hogy ha tényleg lehányom a gépet és tönkremegy, lehet-e károkozás vagy ilyesmi miatt perelni a homárot... .

CID 2012.02.25. 23:18:33

"Belém nem érdemes. Anyagias természetű vagyok."

Milyen szép, árnyalt megfogalmazása a prostituáltnak :)

XCat 2012.02.25. 23:20:43

@A félelmetes népszavazás: Nem hát. Nekem nem kell hímringyó. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.25. 23:21:42

@estrella negra: Hát mit? Goethet? Abban nincs semmi érdekes.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.25. 23:24:31

@CID: Nem csak kakadunak lehet bóbitája.

XCat 2012.02.25. 23:25:50

@A félelmetes népszavazás: Ő csak egy mezei próféta volt. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.25. 23:30:00

@estrella negra: Akkor az alaptörvény díszkiadását lapozgasd. Ott van sok kép. Ráadásul olyanok is, amik hülyét csinálnak a rendelőkből, de azok annyira idióták, hogy nem vették észre.

XCat 2012.02.25. 23:33:46

@A félelmetes népszavazás: Ez most olyan beugratós kérdés? :)

XCat 2012.02.25. 23:35:06

@A félelmetes népszavazás: Akarsz röhögni? Ki vannak állítva a Nemzeti Galériában is. Megmutattyuk kűfődnek is!

Szerintem azért nem lesz új kölcsön, mert úgy döntöttek, hogy mi túl hülyék vagyunk ahhoz, hogy értelmesen kőccsük el.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.25. 23:35:24

@A félelmetes népszavazás: Az alaptörvény díszkiadásával több dolgot is tudnék csinálni, de ezek egyke sem a lapozgatás.

XCat 2012.02.25. 23:37:59

Mondjuk ha értelmesen költenénk el, eleve nem kéne kőcsön.. franc se érti ezeket az okos dógokt.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.25. 23:53:59

@PsychoCica (4zsiráf): Bajorzsóti már belengette, hogy elmennek autókonvojjal Brüsszelbe őrjöngeni. Ha máskor nem, legkésőbb akkor elnyerhetjük az "Európa udvari bolondja" címet.

XCat 2012.02.25. 23:55:02

@A félelmetes népszavazás: Már régen elnyerték, csak aki nem ismerte őket közelebbről, annak ez nem volt annyira nyilvánvaló...

XCat 2012.02.25. 23:56:22

@A félelmetes népszavazás: Baszdki, ha tudnád, hogy mennyire el.. ehh.

Gőte ügyben akkor megkérdezném a közöscséget.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.25. 23:57:42

@PsychoCica (4zsiráf): Stoiber most is ott bohóckodott vele. Ehhez azért hozzátartozik, hogy Stoiber a német netközösség schmittpalija :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.25. 23:59:17

@PsychoCica (4zsiráf): Nekem Jókai is unalmas. Nem értem miért nyomatják ennyire.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 00:00:36

@estrella negra: Dehogy. Ő csak addig nem fizetett adót, amíg gonoszgyurcsány volt hatalmon. Most már biztos igen. (:D)

XCat 2012.02.26. 00:01:24

@A félelmetes népszavazás: Nálam napi szociodrámanézés van. Éppen egy csegénycsorcsó cegányderek kalandjait nézem az iskolába.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 00:02:22

@A félelmetes népszavazás: A múltkor láttam valami műsort a HírTv-n. Kerényi, Bencsik, meg két másik idióta ömlengett a díszkiadás ürügyén.
Kinyílt a bicska a zsebemben.

XCat 2012.02.26. 00:05:01

No segítsetek, hogy valami hasznotokat is vegyem.. a fifa az létezik valódiban is, vagy csak egy játék?

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 00:10:17

@estrella negra: De jelenleg ők alakítják az életünket. Tarisznyásbölcsészek millás idétlenkedése kevés lesz a változáshoz. És mi lenne utána? JOBBIK? LMP? MSZP reloaded? Ha nem lesz kétharmad, amúgy is veszett fejsze nyele az egész. Akkor csinálják ki a következő kormányt, amikor csak akarják. És egyáltalán nem kézenfekvő, hogy egyáltalán bármi kormányváltás lesz. Nézd meg mennyien mentek békamenetelni. Az a rohadék Putin meg hogy ellopta az ötletet :D

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 00:12:42

@PsychoCica (4zsiráf): Amióta nem jutottak ki a törökök az EB-re, azt hiszem csak játék.

XCat 2012.02.26. 00:14:45

@A félelmetes népszavazás: Borzalmas kimondani, de ha gáz lesz, sajnos a leglogikusabb lépés orbán mellé állni.

A jobbiktól sokkal jobb, a többihez képest mindegy, az anarchiától meg megint jobb. Ez akárhogy nézem, elég jó arány, még akkor is, ha nem ő nyert, csak a többi vesztett. :)

Putyin szerintem elég kreatív egyedül is.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 00:15:52

@A félelmetes népszavazás: Gondolod, hogy kihúzzák még két évig?

Xezs 2012.02.26. 00:18:44

@PsychoCica (4zsiráf): Hahahaha. Maradjunk annyiban, hogy semmit nem vesztett volna ez az ország, ha ez a ripacs nem áll színésznek. Egy beképzelt nagyképű sutyerák, nem több.

Xezs 2012.02.26. 00:22:17

@A félelmetes népszavazás: Emlékszem a Kószívű ember fiaira. Valami 6-700 oldal (több?) és az egészben 40 oldal akció van, mikor megkergetik őket a farkasok, a többi totál unalom.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 00:26:06

@estrella negra: Már hogyne húznák ki. Vagy látsz itt bármiféle mozgolódást, ami elsöpörné őket? Millás nyomik? És azok mit akarnak? Megannyi kérdés.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 00:28:42

@Xezs: Gárdonyi sokkal jobb sztem, ha már kötelező olvasmányok. Az Egri csillagokat elővettem gimnázium után is időnként, meg Móriczot. Jókait sose.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 00:32:46

Székely János is jó. (Nem a püspök.)

XCat 2012.02.26. 00:37:12

@A félelmetes népszavazás: Jah.

@Xezs: Nekem szimpatikus. Az rtl jó munkát végzett vele. Előtte nem volt az.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 00:41:56

@PsychoCica (4zsiráf): München vendégszerető város. Már alig várnak Engem.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 00:44:31

@estrella negra: Ja, végülis Ghaddafi is kihúzta több mint 40 évig. Türelem rózsát terem. Vagy nem.

XCat 2012.02.26. 00:50:01

@A félelmetes népszavazás: Hát de most gondolj bele, hogy ilyen primitív szaralakok mint esztike a tyúklépésnyi agyukkal nekiállnak világot csinálni.... Hát nem ezerszer inkább orbán? Hát de.

És különben is ia ftangh. :D

Macskond 2012.02.26. 00:50:30

@pengusz: Na látom az értelmező szövegolvasás nem megy zökkenő nélkül.
Először olvasd el mégegyszer amit írtam hátha megérted mégis, hogy miért a képviselőhöz irányítalak.
Nem a biztosító szab ki neked büntetést, mivel nem ő alkotja a GFB szabályait. (goto képviselő) végrehajtója a megalkotott szabálynak amit ilyen módon a saját költségén tőled behajt (mert nem tehet mást) azt egy az egyben tovább kell utalnia az államnak. Nyilván te is azt képzeled mint az "okos szabályhozók" hogy a 30% adó beszedése annyi hogy "megszorozzuk a dijat 1.3-mal oszt jó van " Lehetne közel igy is, ha sikerült volna értelmes módon ilyen szabályt hozni, ámde nem ez történt. Erről írtam ide a kommentemet.
Az így beszedett adó főkönyvi számviteli kezelésére vonatkozóan ugyanis nem hoztak erdetileg szabályt mert a dilettánsoknak ez eszébe sem jutott. (a biztosító adózására speciális szabályok vannak ) Szerinted két ünnep között mikor ezt elvárás szerint meg kellett valósítani hány olyan embert lehetett találni aki tudott volna a "részletkérdésekre" válaszolni? (mármint az államapparát részéről,mert nálunk az ezzel foglalkozókank pl visszavonták a szabiját emiatt...a nevükben is köszönjük) A jelek szerint az Allianz gépezetében több porszem maradt, amire nyilván nem lehetnek büszkék, (ráadásul pont tavaly rugdosták ki az informatikájuk egy jelentős részét, igy ez is ad némi magyarázatot) de emiatt a PSzAF-hoz rohangálni kevésértelmű dolog. Ezt próbálom neked valahogy megvilágítani, hogy az amúgy sem szimpátiabajnok biztosítókra még rátestáltak egy olyan feladatot ami nem feladata, egész bizonyosan negativ megitélésű, ezt megtetőzték egy lehetetlen határidővel. Ezután már csak az kell hogy még utána jól le is büntessék őket mert nem sikerült hibátlanul a megvalósítás. Ha ez igy szerinted korrekt, akkor persze szaladgálj a PSZAFhoz, a bünti pénzt majd befizetheted jövőre a gfb dijadban.
(ez itt most egy olyan cinikus humor volt mint amivel fővezéreink kiszabták ezt a remek feladatot)
Valószinűnek tartom hogy jobban jársz azzal ha mégis inkább velük próbálod lerendezni a vitádat. Írhatsz fenyegetőző hangú levelet is persze. (komolyabban veszik, ezt is látom) Ugyanakkor megkérlek hogy hasonló hangnemben írj egy levelet a képviselődnek is, hogy esetleg rendelet alkotás előtt mégiscsak jó volt valamire a korábban alkalmazott "előzetes szakmai egyeztetés" nevű bevett gyakorlat, aminek az erdeményeképpen esetleg olyan szabályozás születik, olyan betartható határidővel, ami után nem történnek a civil "pógárokkal" ilyen malőrök.
Ha így sem éretted az sem baj. (végülis az Alianz nekünk konkurencia, szivesen látunk a következő évben :-)) Sajnos még egy tévedésedet kell eloszlatnom, évközben csak egy módon válthatsz biztosítót, ha eladod az autódat, aztán visszaveszed. Viszont jó hír hogy a bónuszodat átviheted rá 6 hónapon belül.

Az avatárt hiányoló másik kommentelőnek : A nick a néhai macskámról származik, aki minden lehetetlen helyre bebújt tekintet nélkül arra hogy oda befért-e vagy sem. Kedvence volt minden szatyor, kosár, táska. Így arra tippeltünk hogy az egyik őse macska a másik vakond lehetett... :-) Sajnos elütötték. :-(

XCat 2012.02.26. 01:10:20

"készen állunk, elkészültünk?"
"uram, igen, uram"
"Canunas, patkányok vagyunk, vagy férfiak?"
"Férfiak, uram!"
"Nem, mi nem vagyunk férfiak!"
"ÖÖ... patkányok?..."

hihi.

CID 2012.02.26. 01:17:40

@estrella negra: Te esztike ! Tudom semmi közöm hozzá, de áruld már el, mit ártottál ennek a PsychoPitsának ?

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 01:23:14

@CID: Ő az esztike? Őrjöngött? Mikről maradok le!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 07:29:33

@PsychoCica (4zsiráf): nem én, csak szónoki kérdés volt!
én már edzett vagyok:))

CID 2012.02.26. 09:01:57

@A félelmetes népszavazás: azt hiszem igen. Ezt az örjöngést nem értem. o_O

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 10:20:55

@Macskond: ijen hosszú kommentet nem szokunk elolvasni, csak, ha vesídézet, a hej szelleme okán meg mindég a szolgáltató a hibás (minősített esetekben a Tuggyukkik, illetve zsiger szerint valamejik szimpatikus miniszterelnökünk az utóbbi pár évtizedből), ill. 50 komment után lehet a poszttolót is, de 80-90 komment után már minden on-nolás közösség elleni izgatásnak és címlaptrollkodásnak minősül.

És, ha a mundért becsülöd, válaszzál rendes nikket, néhány javaslat:

Biztos Ottó
Biztos Olga
Csekk Elek
Köt Elek
Kötel Emma

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 10:33:32

@batgirl: hát bele nem szerettem, de imádom a mohopasi nickjét. ne mondd el neki.

amúgy meg eccer mentünk moziba nem filmnézés céljából. kiválasztottuk a szerintünk legszarabb, nézhetetlen filmet, hátha arra nem ül be senki. basszus, teli volt a mozi, tehát lőttek a jónak. szerintem senki nem a filmet akarta nézni.... :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 10:45:54

@Prof. azsiráf.PhD.: ...azért az elég gáz, ha egy zsiráf ül előttem a moziba'.

CID 2012.02.26. 10:57:23

@estrella negra: Na, ezt nem igazán akarom elhinni (mármint, hogy ez a problémája )

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 10:59:31

@estrella negra: annál bonyolultabb a csaj, persze, ha neked úgy lelkilebb könnyebb, akkor tejesszed ezt :)

@Prof. azsiráf.PhD.: ejrópai művészfilm, főként Almadóvár a nyerő plázamoziba. Volt, hogy ketten voltunk a moziba, és egy szerencsétlen bölcsészkislány mögé kaptam jegyet a seggüres nézőtéren, ami neki volt gáz, mer én szeretek zabálni a moziba.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 11:05:18

@CID: Akkor talán fordulj közvetlenül hozzá a kérdéseddel.
@Rosszindulatú Vászka: Mit gondolsz, terjesszem inkább azt, hogy megdugtam? Az cikibb.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 11:05:33

@Rosszindulatú Vászka: te mázlista. üres mozi bölcsészlánnyal....:D

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 11:07:03

@Rosszindulatú Vászka: "...egy szerencsétlen bölcsészkislány mögé kaptam jegyet a seggüres nézőtéren..."
ZICCER!

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 11:09:09

@estrella negra: Ecsém, Facsiga, javaslom, inkább hanyagojjad a témát, okos csaj és agresszív is, ebből már nem jössz ki jól, szétszed és megnyomorít, ha mégjobban felbosszantod, most aztán nem lennék a hejedben, tartós tejet már nem vegyél :(

@Prof. azsiráf.PhD.: elmondom mégeccer: filmre mentem és a csaj nem velem volt és nem is lett. Monnyuk, egy magányos Almadócvár rajongó kislány több, mit gyanús. Akár még valami darabolós gyilkos is lehetett, vagy még rosszabb.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 11:09:28

Gondolom, ez a "seggüres" is amolyan freudi jelző volt.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 11:10:30

@estrella negra: vagy elszólás mi? Ne tetézzed, mer baj lesz, én szóltam :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 11:13:31

@Rosszindulatú Vászka: Gondolom feltűnt, hogy egyelőre én töltök be központi helyet az ő gondolataiban, és nem pedig fordítva.
Egyszerűbben fogalmazva- én leszarom, mit csinál.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 11:15:34

@estrella negra: te bocs, én nem figyelem annyira, mint te. De sebaj, értem én, hogy tavasz, meg hormonok, meg szerelem... ne add fel, hátha elgyengül, vagy minden fickó beteg lesz vagy ijesmi :)))

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 11:16:32

@estrella negra: egy frászt mocskos. szerintem ez teljesennormális.

@Rosszindulatú Vászka: akkó másképp fogalmazok. ha én pasi lennék, és egy üres moziba vezetne a sors egy szemmelláthatóan magányos lánnyal együtt, akkor ott nem filmnézés vóna. almodóvár meg amúgy is pont jó ismerkedős filmnek, mer ugye süt belőle a khmmmm. szal az érdeklődés a jó dolgok iránt...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 11:17:05

@Rosszindulatú Vászka: Az ábrándos tekintetű bölcsész kislányok meglepő dolgokra képesek, ez igaz.
Lásd még 'perverzió' címszónál is.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 11:26:34

@Prof. azsiráf.PhD.: haggyálmár, a legtöbb gyilokpornó meg horrorfilm így kezdődik. Nomeg aki pont egy buzgáros, aberrállatos, beteg Almadóvár filmtől indul be ivarilag, attól jobb lesz félni, de méginkáb rettegni. Amúgy ez a Mindent anyámról volt, elég érdekes film.

@estrella negra: a név kötelez :)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 11:42:43

@Rosszindulatú Vászka: hát ez messzire vezetne, mert akkor azzal kéne kezdeni, hogy difájn normaliti első helyen. almodovar tuti nem tradícionális, de azér' vannak nála sokkal betegebb filmek/sorozatok is. pl. ebbe a kategóriába sorolódik a dallas/ barátok közt/ doktorhaus etc. na ki az aberráltabb?

gyilokpornót meg horrort nem nézek mer utálom az erőszakot szal asse tudom hogy kezdődnek.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 11:49:14

@Prof. azsiráf.PhD.: Az elejét megnézheted. Az első félóra általában valami természetfilmre, vagy szappanoperára hajaz.
Hogy utána mi van, azt nemt'om, mer' addigra mindig elalszoK.

Mylady 2012.02.26. 11:56:42

@Rosszindulatú Vászka: A mozipénztárban csak olyanok ülnek, akik meg vannak győződve arról, hogy mindenki fél a sötétben. Gondolom, ezért adnak kizárólag egymás közelébe jegyet, még a 300 férőhelyes teremben is. Nekem mindig nyomatékosan mondanom kell, hogy a lépcső mellé kérek, aztán ha nincsenek sokan, legfeljebb beljebb ülök.

Egyébként én többször voltam már tökegyedül moziban. Az az igazán felülmúlhatatlan, amikor csak neked vetítik a filmet.
De csak olyan filmekre megyek így, ahol tudom, hogy nem fogok félni...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 12:03:07

Valamit rosszul csinálok. Mikor én megyek moziba, mindig tele a nézőtér. Általában már az én helyemen is ül valami paraszt.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 12:06:22

@Dr. Mylady: Ezé' volt jó a Tündér mozi Újpesten. Ott szektorjegy volt (zöld, sárga, rózsaszín). Oda ültél vele, ahova akartál.
...vagy, ahol volt hely.

Mylady 2012.02.26. 12:09:47

@estrella negra: Vasárnap délben viszonylag kevesen vannak. Főleg az olyan kisforgalmú mozikban, mint pl a MOM.

A kedvencem az, amikor nem tetszik a helyem, ezért leülök valahol máshol. Természetesen a szélén, mert ott sosem ül senki. A moziban van vagy 15 ember a 300 férőhelyes teremben. Erre odajön valaki, természetesen már kezdés után, hogy az ő helyére ültem és ragaszkodik hozzá, hogy menjek máshova.
Mintha nem lenne mindegy, hogy hol ül.

Mylady 2012.02.26. 12:14:56

@Dr. Mylady: És persze nem premier filmre kell menni, hanem 3-4 héttel később.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 12:21:07

@Dr. Mylady: "a szélén, mert ott sosem ül senki."

Én meg előre kérek jegyet, mindig csodálkozva visszakérdez a pénztáros, hogy tényleg az ötödik sorba? Tényleg. Aztán a környéken nem ül senki, szépen oda helyezkedek ahova tetszik, hogy lássam az egész vásznat. Sose értettem, miért ül valaki hátra, olyan erővel tévén is nézheti. A hang meg hátul is túl erős. És még azért jó hogy nem ül mögöttem három sorral senki, hogy nem csörgetik a popkornos zacskót a nyakamba, és nem beszélgetnek hülyeséget a fülembe, és nem takarom ki a képet nekik. És még azért jó, mert nyugodtan röhöghetünk a filmen, megbeszélhetjük hogy volt, minek kéne jönnie, stb. Meg is halnék, ha csöndben, mozdulatlanul kéne végigülni. Olyan erővel szinházba is mehetek, az még élethűbb 3d-s.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 12:22:02

@Dr. Mylady: ...vagy 15-20 évvel később. Van néhány film, amit szeretnék moziban megnézni, a látvány miatt, de már sehol nem játszák őket.:-(

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 12:22:16

@Dr. Mylady: "És persze nem premier filmre kell menni, hanem 3-4 héttel később."

Pontosan. Bár mostanában már a második nap üres a nézőtér.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 12:23:33

@estrella negra: "Általában már az én helyemen is ül valami paraszt."

Ismerem ezt a testen kívüli élményt, már velem is volt operáció közben.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 12:23:46

@atpijkamo: ...hát igen, színházba' a grafika nagyon ott van.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 12:26:05

@atpijkamo: Azért azt hiszem ebben az esetben nagyon nem mindegy, hogy te operáltál, vagy téged operáltak.

Mylady 2012.02.26. 12:26:39

@atpijkamo: Látom, te is nagy szakértő vagy :)

@estrella negra: Egyszer mesélte egy kollégám, hogy feliratos volt a színház. Merthogy valami olasz vagy milyen darabot néztek meg. És volt egy képernyő, ott ment a magyar szöveg. Fantasztikus élmény lehetett.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 12:28:11

@atpijkamo: ...ez olyan volt, mintha közös barátnénk mondta volna.:-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 12:29:06

Haj, régi szép idők! Vártunk vasárnap délelőtt a matinéra, tele volt az előcsarnok. A későket a jegyszedő nénik cseblámpával kísérték be, mindenki végig felállt, hogy középre beoldalazhassak, halk káromkodások kíséretében. Traubi, traubi, traubiszóda. Vakpali, vakpali, mindent lát. Orszégunk, kormányunk, baráti szocialista látogatást tett. Aztán szélesre húzódik a függöny, és belovagol Gojko Mitić...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 12:30:36

@estrella negra: Azért szeretlek. De vétek lett volna kihagyni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 12:32:24

@atpijkamo: ...aha, az NDK-indián.
Valamint forint a perec, és három a zsuga.
Szerinted a vakpalit hányan tudták helyre tenni?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 12:33:51

Mondanom se kell, egy filmet egyben kell végignézni, a főcímtől a stáblistáig, nem hogy reklámok lennének közben, meg valakinek ki kell menni pisilni, állítsuk már meg a DVD-t, meg benéz anyád/lányod, hogy micsinálsz. Szóval tévé és házimozi csak a művészfilmekre jó.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 12:34:32

@Dr. Mylady: sztem te nem-e azokról a pénzbedobós magántermes mozikról-e beszélsz,a mikor fojamatosan megy a film, mert a cselemény lényeges csak, a sorrendiség meg a dramaturgia kevésbé?

@atpijkamo: IMAX termebe meg rendes mozikba az első pár sorba életlen a kép a forszírozott méretű vászon miatt, ellembe torz is a kép kicsit a görbe vászon okán, nem beszélve arról, hogy, ha feliratos a film nyakizomtrombózisot kapsz meg izomlázt.

Monnyuk hangerőbe pl. a Mammuth mozik meg a MOM halkabb, mint az Arénás.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 12:35:01

@atpijkamo: ááááá..szerinem egy moziba jártunk!! Gojko Mitic határozottan ismerős:)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 12:35:37

@Dr. Mylady: Esetleg lehetett volna hangalámondás is, mint régen a hongkongi karatérozós filmeken.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 12:37:01

Mostanában viszont, csak akkor megyek moziba, ha várhatóan látványos lesz. Mert azt szeretem. ha nem látványos, akkor jó nekem otthon is, sőt jobb nekem otthon.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 12:39:38

@batgirl: És ez a Walter várhatóan látványos?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 12:40:06

@estrella negra: Aki nem érti, annak hiába is mondom. Jó akkor a népszavazásnak mondom, hogy régen mindig hiradó ment a film előtt, és annak a főcíímzenéje a rákóczi induló.

Vakpali, vakpali, mindent lát
Szemüveen át, szemüvegen át, ...

Aztán innentől meg oszlanak a vélemények.

...lesi a pinát.
...kutya valagát.
...boci valagát.
...maci valagát.
...nyald a valagát
...ma nyerd meg a csatát
...nézi a pinát

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 12:40:14

@Dr. Mylady: az Operába mindég ijen, mióta megin divat eredeti nyelven előadni.

@atpijkamo: vén hüje :P

Fapados mozi, ha valaki ugrált, az egész bsor hintázott. A sikerfilmekre nálunk az élelmes jegyszedő adott el állójegyxet is (pl. Carlo Pedersoli és Mario Girotti filmjei, vagy a Birodalom visszavág). De volt, hogy a kertmozis Sandokántba 10-szer szakadt el a film, de nagy törést nem okozott, mer a tekercseket is összekeverte a matiné vagy a férje, meg úgyis láttuk tévébe, csak ott többet néztek benne, mint a vágott verzióba.

Tovább meg volt szübet a kétrészes filmek között, becsöngetéssel, mint a zeneakadémián, meg pereces-zseblámpás a nézőtéren mozi közbe, mint a vonaton.

És volt kisrakéta a büfébe. Monnyuk büfébe a legfajinabba Vörös Csilalg volt, ott vajas szószos popkornt árultak, meg az asztalos büfébe volt stampó is, nem csak dobozos SIÓ, mint a restibe. Meg utasellátó csoki is. Meg télifagyi.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 12:40:59

@estrella negra: nem. és nem jáccák moziba.
és csak poénkodtam
már nem jáccák 30 éve

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 12:42:15

főcímzenéje
Rákóczi
megoszlanak

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 12:43:29

.@atpijkamo: kutya valagát.

azt már mondtam, hogy az egyik nagyim jegyszedő volt, anno a széchenyi moziba?

Volt, hogy egésznap moziztam.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 12:45:37

Meg vittek többször is a Mesemoziba - Pampalini meg ijenek mentek blokkokba - az asszem ott volt a Lenin körúton.

Eccer Nagypapi vitt, megmajmoltam egy érdekesebb filmre a Vörös Csillagba, nagyon menő film volt, a Majmok bojgója, asszem az első jenki szcifi volt az itten, Csálszton Hesztonnal. Nagypapi utána napokig nem szólt hozzám utána, sztem neki nem teccett.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 12:47:52

@Rosszindulatú Vászka: IMAX-ba csak középre!

Az Alkotás moziba a délinél akármikor be lehetett ülni a filmre, ha vége volt, előről lehetett folytatni, így szólt a jegy. Így nem is kellett annyira meggondolni, mikorra megyek, mit nézek. Ezért egyszer belefutottam egy teljesen nézhetetlen partizánfilmbe. Szégyenszemre életemben először el kellett hagynom a mozit.

Kisvárosban vasárnap délutáni kimenő, egy kocsma, egy mozi, egy szarrr film. Ajjjj!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 12:47:53

@Rosszindulatú Vászka: És volt olyan foglalkozás, hogy jegyüzér.
Az utasellátós csokirolád épp a minap jutott eszembe, csorgott a nyálam rendesen. Perverz e vagyok? (Télifagyit árul a Lidli olcsóé' a nosztalgiarészlegen.)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 12:49:43

@Prof. azsiráf.PhD.: kijaza mohopasi????
Nem, nem mondom el, hogy imádod a nickjét.
Mármint Mohópasinak.
Tudok titkot tartani.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 12:50:12

@estrella negra: ja télleg jegyüzér.

A Metroba néha veszek ojan roládot, még van. Eléggé fles, de leginkább perverz élmény az mai pofával.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 12:51:03

A nyolcadik utas a halálra nem kellett volna csajjal menni. A legijeszőbb jelenet, mikor meg akarják fogni az élient, és a macska ugrik elő. Na akkor összerezzentem. Nem volt egy férfias dolog.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 12:51:07

@estrella negra: perverz vagy, de azért én is megenném:)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 12:53:15

@batgirl: Akkor ez mégiscsak a 82-es Stephen Frears-mű lesz. Azt viszont, lévén tv-film, eleve nem játszották moziban.
Ennyi erővel mondhattad volna egyszerűen, hogy nem tetszik a pofám.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 12:55:02

@batgirl: "nagyim jegyszedő volt"

NAGYON irigyellek!

Volt a kisvárosban 3 mozi, a kismozi, a nagymozi, és a kultúrház. Mindig számolgattam, hogy mikor, melyik filmre megyek, szétmoziztam az agyam nyaranta. Két film között meg elküldött a nagyi egy forinttal kenyérért.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 12:55:12

@batgirl: Ha megmondom, hol volt a Széchenyi mozi, mit kapok?

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 12:59:03

@atpijkamo: hehe. Én eccer próbáltam úgy becsajozni, hogy meghívtam pár hét egymás kerülgetése után egy GBK-s ekszklúzív vetítésre, már nemtom mi ment, de valami hardkór szcifi...

Soha többé nem állt velem szóba, még hazamenni se volt hajlandó velem egy buszon.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 13:00:05

@estrella negra: az nem az a film te pasas!!!!!!!Ez egy jugo partizánfilm volt, és még gyerek voltam amikor láttam.
Én tudom hogy hol volt a mozi:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 13:03:16

Nem rég egy pasas úgy akart levenni a lábamról, hogy el vitt Budára egy icipici moziba, teljesen retro volt, és egy magyar filmet játszott, azt hiszem a rózsaszinű sajt volt a cime. Na, akkor én is azt hittem hogy nem megyek vele haza egy buszon, csak sajna kocsival voltunk.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 13:07:06

Aszonnya, hogy Bástya, Bem, Vörös Csillag, Szikra. Ezek voltak a Lenin körúton.

Osztán volt a Filmmúzeum az Astóriánál. Meg a Május 1, e az már a Dunán túl.

Mi ezekbe jártunk a plázák előtt. A délutáni matinébe hétköznap az első öt sor féláras volt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 13:11:11

@Rosszindulatú Vászka: "GBK-s ekszklúzív vetítésre"

Az a Galaktika Baráti Kör lesz, kigugliztam.

Hú, mindenféle csodálatos filmklubok voltak eldurvult városszéli művelődési házakban! Marczibányi téri, Danúbia, mittomén, alig találtam haza. Zarándokoltunk. Czehszlovák újhullám, Kuroszava sorozat, szkifi sorozat, horror sorozat...

Tűz van babám, Szolárisz, Virágot Aldzsernúnnak, A vihar kapujában, Frankenstein, Doktor dzsekill és miszter hájd... vagy fordítva.

(Miniwiki: A Frankenstein nem a szörny, hanem a tudós. Helyesen úgy kell mondani, hogy a Frankenstein szörnye, ha a szörnyre hivatkozol.)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 13:14:00

@atpijkamo: zerintem nem sok film volt, amit nem láttam:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 13:15:14

A filmmúzeum hatalmas volt, arra mindig nagyon készültünk.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 13:15:45

@atpijkamo: jajj de okos :)

Amúgy az első horrorkönyv volt, Mary Shelley írta, mikor felolvasta, asszam Byron (vagy Sehelly? Nem emléxek) elájult ijettébe. Na innen is láccik mijen kegyetlenek a Nők :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 13:16:01

@Rosszindulatú Vászka: Puskin, és még két mozi a Rákóczi úton, Éva, vagy Európa, valami E betűs...

Sport mozi a keletin túl.
Ugocsa a déli közelében. Alkotást már mondtam.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 13:16:44

@batgirl: Az Árvavár, meg a Körvasútsor sarkán (már, ha Pestről beszélünk).
Hogy az Árvavár utcát hogy hívták akkor, azon még gondolkodom.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 13:16:57

Meg a fény mozi a nyugatinál, vagy az a toldi volt?
Éva mozi zuglóban

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 13:17:16

@Rosszindulatú Vászka: "jajj de okos"

Az gy.k. volt, nem neked. Zárójelbe is tettem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 13:18:34

@estrella negra: nyert, én meg a körvasútsor másik oldalán laktam, sineken barangoltam át:)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 13:21:04

@atpijkamo: Az Éva Zuglóba' volt az Erzsébet királynén. Most egy Reál-közért van a helyén.
Az Alfa mozi viszont a Ludovika istállója volt a háború előtt (ha valaki kérdené).

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 13:23:37

@batgirl: A Fény Újpesten volt (az Árpád úton). Az Alkotmánnyal, a Szabadsággal és a Tündérrel együtt.
Ma már egyik sincs meg.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 13:24:11

@atpijkamo: ő csak az elsőlökést adta a moziszeretethez, a többi ment magától.
ja, és korhatáros filmhez is bemehettem, bár az nagyon durva volt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 13:28:27

@batgirl: A Nyugatinál a Szikra van. Még megvan, de nem üzemel.

budapestikepek.hu/mozi/abc.html

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 13:29:59

@batgirl: A Toldi a Bajcsyn van, talán még ma is üzemel.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 13:32:03

@Rosszindulatú Vászka: Ha szar filmet meg tudsz nézni, akkor Battlefield Earth: A Saga of the Year 3000. Travolta is van benne. Olyan rossz, hogy az már jó. Asszem benne van a legszarabb 200 filmben.

www.imdb.com/title/tt0185183/

De lehet, hogy már montam.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 13:33:49

@atpijkamo: talán egy éven keresztül, utána finish

Mylady 2012.02.26. 13:34:06

Hú, itt mennyi mozi volt. Így könnyű. Nálunk mindössze másfél volt.

Xezs 2012.02.26. 13:35:23

@PsychoCica (4zsiráf): Fura egy ízlésed van. Abból a fasziből süt a nagyképűség.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 13:37:40

@atpijkamo: szal te se vagy szcientológus mi? De ne féjj, megtalálunk!

Amúgy pedig Forrest Whitakerrnak elég patent filmjei is vannak, mint a Síró játék meg a Szellemkutya.

@Dr. Mylady: nálunk meg csak kb egyötöd, azaz egy nyáron üzmelő kertmozi. Fúl fapad, még a fapadosnál is fapadosabb.

Mylady 2012.02.26. 13:38:49

@batgirl: Hát volt a normál mozi, ahol csak filmvetítés volt. Meg volt a művelődési központ színházterme, ahol volt sokminden (kivéve színház) és időnként adtak filmeket is (általában szombat-vasárnap este).

Xezs 2012.02.26. 13:38:57

Illetve mondj egyetlen filmet vagy műsort, amiben maradandót alkotott és érdemes többször is megnézni. A magyar "sztárok" túlnyomó része felejthető teljesítményt nyújt, ő meg bőven benne van ebben a kategóriában.

Xezs 2012.02.26. 13:40:26

@A félelmetes népszavazás: Magyar vagy nem? Akkor meg írjad már azt, hogy Kadhafi.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 13:42:37

@Rosszindulatú Vászka: Télleg, kertmozi! A Szabadságnak is volt. A Szikrának meg el lehetett húzni a tetejét.
Meg az autósmozik, ugyi. Béke poraikra.

Xezs 2012.02.26. 13:43:13

@Rosszindulatú Vászka: Annyira azért nem okos. Inkább csak troll.

Xezs 2012.02.26. 13:45:09

@Dr. Mylady: Nem mindegy, mert utána meg őt fogják elzavarni azok, akiknek a helyére ült. Én is elzavarnálak, nehogy már nekem kelljen helyet keresni akár többször is egymás után.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 13:45:10

@Dr. Mylady: Nálunk meg a gimibe' minden ápr. 4-én volt műsor az Alkotmány filmszínházba'.
Aztán levetítették az Alba Regiát.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 13:45:40

@Xezs: trollozni offolós matinéba nem nemő.

Xezs 2012.02.26. 13:50:24

@Rosszindulatú Vászka: Pedig szokott, olvastad gondolom.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 13:50:24

Nálunk a kultúrba voltak ijen filmvetítések, többnyiree ingyen, tanító nevelő célzattal. Valahol európába, Alba régi is, ja, de becsúszott a Hair is, azér az fles.

Lehet, hogy a cseszkós zál miatt, vagy leginkább a hanyatló nyugat dekadens fiatalságának céltalan vergődését prezentálván, vagy pedig az imperalista agersszor alávaló hábotúskodása sárga testvéreink ellen.

De kit érdekelt a propagandá szál, mikor volt benne nagyvásznon csöcsvillantás, meg drogos álom, meg szólt a rákkendroll...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 13:51:51

@Xezs: ...vagy, áthidaló megoldásként, ülhetne az ölembe.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 13:58:40

@estrella negra: ...és akkor nem kéne szenvedni a cerkával, meg a a popcornos-zacsival, mint a Házibuliba'. (Amely jelenet mellesleg koppintás, asszem egy Mickey Rourke filmből.)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 14:01:27

@batgirl: Hát, csak tréfáltam, na.:-)

Xezs 2012.02.26. 14:20:43

@estrella negra: És ha egy szőrös disznó?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 14:21:30

Most kénytelen vagyok Vászkával egyetérteni

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 14:22:28

ebből nem lesz mozi, már látom

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 14:25:24

Hejes. A vajas kukorica tele van hízlalós telített zsírokkal, ha tudnák az emberek micsinál az a sok koleszterein az ereikkel, sosenem ennének ojasmi. Undorító egy ojan lerakódott érrencer, nem bezsélve a járulékos betegségekről.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 15:06:24

@Rosszindulatú Vászka: "kertmozi. Fúl fapad"

Haj, a Balaton körüli kertmozik! Szereztünk egy teljes moziműsort, és az alapján vitorláztunk össze-vissza.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 15:09:41

@Manci néni, a szomszéd: Szerintem is. Csekken kell befizetni a biztosítást, oszt nem érhet meglepetés.

Mylady 2012.02.26. 15:16:32

Tegnap vettem mogyorót. Nem a földit, hanem a törököt. Rá van írva a zacskóra, hogy "nyomokban mogyorót tartalmazhat".

És vettem egy krumplifőzelék fűszerkeveréket. Kíváncsiságból. (nem röhög!) Arra meg az van írva, hogy nyomokban halat(!) tartalmazhat. Klasszikus íz. Halas krumplifőzelék. Ahogy nagyanyáink készítették.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 15:39:42

@Dr. Mylady: A krumplifőzelék-fűszerkeverék gyakorlati jelentősége a viszkető falábéval lehet egy szinten.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 15:42:05

@batgirl: Fejtegetésem természetesen pusztán teoretikus jellegű, semmiképpen sem saját praxisomra vonatkozik.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 15:49:29

@Dr. Mylady: Döntsd el, hogy olvasgatni akarsz, vagy enni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 16:02:00

A Bovy street-en, hogyha járok,
A legnagyobb úr én vagyok.
Megsüvegelnek az utcaseprők,
És csizmadia inasok.
Ha nincsen pénzem iszom hitelbe,
Enyém a legszebb lány szereleme,
Enyém a legszebb rózsaszál,
Aki a Bovy street-en áll.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 16:12:08

Akkor még 1et.
Bob úrfi, sej, legény a talpán,
A karja kő, a csókja méz.
Minden leány utánafordul,
És rabja mind ki rája néz.
De néki más lány csókja nem kell,
Egy csókra gondol este, reggel,
Mely lángra gyújt és üdvözít,
Mely lángra gyújt és üdvözít.

XCat 2012.02.26. 16:18:11

@estrella negra: De akartad. Csak nem hagytam. :D

XCat 2012.02.26. 16:21:52

@Xezs: Nekem bejön, ha valakinek van mire nagyképűnek lenni. Az is, ha ezt tudja magáról.
És de, okos vagyok. :D

XCat 2012.02.26. 16:25:10

@Rosszindulatú Vászka: Szabad véleménynyilvánítás van kérem. :D Itt még. Gondolom már nem sokáig. Tényleg, hogyhogy itt nincsen cenzúra?

XCat 2012.02.26. 16:28:12

@batgirl: Helyes. Megnyugodtam, hiányoznál (nemlenne kivel együtt utálni a rékucit.)

CID 2012.02.26. 16:40:18

@PsychoCica (4zsiráf): Hé te szuka, miért is ekézed esztikét ? Ő nem akarta elárulni, azt írta forduljak hozzád ! Mondjuk, nem túlzottan vall úriemberre, de !

XCat 2012.02.26. 16:56:28

@CID: Miből gondolod, hogy ez rád tartozik? :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 17:09:29

@Xezs: Nem mindegy, hogyan írunk át rosszul egy arab nevet?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 17:10:50

@estrella negra:

Londonban, sej, van számos utca, és minden utcán van sarok.
És minden sarkon kurvák is vannak, én minden kurvát meg...ok.
Ha nincsen pénzem ...ok hitelbe, enyém a legszebb kurva szereleme.
Enyém a legszebb utcalány, aki az utca sarkon áll.

XCat 2012.02.26. 17:14:07

@atpijkamo: Ejnye! + irgumbulgum! indíts a sarokba, egy hétig csak ott rejszolhatsz!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 17:14:39

@A félelmetes népszavazás: Van egy hivatalos átírás, írjuk csak át jól, ha lehet.

Pl. kiütéseket kapok, mikor a japán S-t valami tudálékos SH-nak írja. Nem kell az angol (hibás) átírást (hibásan) magyarintani.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 17:15:47

@estrella negra: @PsychoCica (4zsiráf): Mivan, mivan? Ez az eredeti szöveg, én csak így hallottam.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 17:16:58

Sarkon áll, és szeret, ki az?
.
.
.
.
.
.
.
.
.
K. anyád.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 17:22:04

@atpijkamo: Hivatalosan Muʿammar al-Qaḏḏāfī, de ki írja már így? :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 17:25:29

@atpijkamo: Természetesen a három pont helyére a d, u, g betűket kell helyettesíteni. A helyes megfejtők között tibicsokit sorsolunk ki. Aki pedig betűszám-heytelen megvejtést adott, kukoricán fog térdelni. Nem főtt!

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 17:26:14

Emlékszem, hogy 10-15 éve még Usama ibn Ladinnak írták a komát, aztán valamiért Osama bin Laden lett belőle.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 17:32:12

Mondjuk a legbiztosabb ha úgy írjuk hogy القذافي
Ebbe senki se köthet bele!

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 17:37:18

@atpijkamo: annál sokkal mókásabb, mikor a vezetknév-keresztnév sorrend hejett is az angol fordítottat hasznájják. Meg a cirill betűs nevek angolos átírását.

Na sebaj, nemsokát róvássírás lesz és vége az ijen tétova rendellenességeknek.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 17:37:29

Eszembe jutott az a nyomorult Bánó, aki arról érdeklődött izzadva vmi szakértőnél, hogy most Nádzsáf vagy Nedzsef az az irkai város. Aztán fel lett világosítva, hogy tökmindegy, mert az arabban nincsen külön a meg e betű :D

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 17:40:05

@atpijkamo: A japán neveknek általában van hivatalos(nak tekintett), latin betűs (~angol) átirata, amit az egész világon használnak.

XCat 2012.02.26. 17:42:26

@Rosszindulatú Vászka: Angol fonetikus átírás alapján latin betűs ruszki szöveget olvasni a legjobb. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 17:50:51

@PsychoCica (4zsiráf): Nemjó, mert az ü betűt se ismerik :D Igazából egy csomó betűt nem ismernek, van viszont helyette vagy három féle h, és egy különösen jó öklendezős-hörgős hang.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 17:56:39

Be kéne szüntetni ezt a sok különféle barbár nyelvet, én nem értem mér nem jó a magyar mindenkinek.

XCat 2012.02.26. 17:57:46

@Rosszindulatú Vászka: Najah. Az ufóknak is megfelel a csillagüsvényn, akkor a hülyearaboknak miérnem. Na.

@A félelmetes népszavazás: Komfortérzetrontóan hangzik.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 17:58:58

@estrella negra: "A japán neveknek általában van hivatalos(nak tekintett), latin betűs (~angol) átirata,"

Amit angol nyelvterületen használnak.

Magyarországon van hivatalos átirata magyarra. Gyakorlatilag ahogy hallom űgy írom lesz az eredmény. Pl. szusi és nem sushi.

Japánban nem lehet aláírást használni hivatalos dokumentumokon. Van mindenkinek pecsétje. Nekem is van, kellett a lakásbérleti szerződéshez. Legjobb, ha az ember választ egy gyakori japán nevet magának, akkor az előre elkészített pecsétekből választhat, nem kell drága pénzen egyedit vésetni.

Láttam japán írógépet. Egy egész asztal. Tele van betűfiókokkal. Ha kell egy betű, előveszi a megfelelő fiókot, kiválasztja, leüti a betűt, és akkurátusan visszateszi a fiókot. Az irógépnek ennek megfelelően egy karja van.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 17:59:13

@PsychoCica (4zsiráf): ugye? Ha a piramisokat meg tejútrencert fel tutták építni magyarul, meg a Krisztusnak is jó volt, akkor a többieknek is nem?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 18:02:24

@atpijkamo: "Gyakorlatilag ahogy hallom űgy írom"

Nekünk könnyű, mert minden japán hangnak van magyar megfelelője. Több is. Az L és R ugyanaz, úgyhogy nehéz választani.

XCat 2012.02.26. 18:02:48

@Rosszindulatú Vászka: Az indiaiakrul nem is beszélve, mer nyilvánvaló hogy azok is ősmagyarok. Az egész hitrendszerük úgy kezdődik, hogy azuniverzjum voltaképpen egy ló.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 18:04:00

@atpijkamo: szerencsére ez visszafele is műxik, így lett egy csomó rizsevő piacos Jani meg Gabi, mer úgy eccerűbb nekik :)

Monnyuk a kaják neveit is igazán honosíthatnák, mer nenám Szerzetesek eledele, hanem szójás-gombás hamis fasírozott, szecskázott olajos zőccséggel, meg nemám husgójó tojásos rizzsel, hanem fasírozott rizsával. Mennyivel gemütlihebb, hát nem?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 18:04:34

Kellő "elszántsággal" minden idióta elmélet bisonyítható. A lényeg, hogy nem kell a tényekhez mereven ragaszkodni, szabadon szárnyaljon a képzelet!

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 18:05:11

@PsychoCica (4zsiráf): nono! A cigányokat nemár belekeverjük a teremtésmítoszba, azt az elméleti lovat már rég ellopták amógy is.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 18:08:17

@atpijkamo: Jó, legyen akkor Kadhafi. Nekem egyszerűen csak Ghaddafiként rögzült, mert leginkább német sajtót olvasok, és ott így írták. De mi legyen az Abd el-Rahmannál? Abdelrahman? Abdurrahman? Megannyi kérdés. Szakdolgozatírás közben többször is szembesülök ilyen problémákkal.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 18:09:44

@PsychoCica (4zsiráf): Viszont remekül illik a black metal zenéhez, nem kell külön hörögni.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 18:09:46

@A félelmetes népszavazás: hát csuda, hogy a jenkik is mindég le akarják dózerolni az összes ijen hüje hejet, ahol ijen élhetetlen népek laknak?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 18:09:46

@Rosszindulatú Vászka: A szegény japán töri az R és L betűs szavakat, élete végéig képtelen kimondani. Legjobban imitálod, ha minden R helyett L-t mondasz.

Biztos nem a kínai kaják neveivel kevered?

A japán és a kínai kinézetre hasonlít, de nem ugyanaz. Volt idő, mikor 95%-ra megmondtam hogy valaki japán vagy kínai. (Most M.o.-on könnyű, mindre rámondod, hogy kínai, és 95% felett teljesítesz. Kivéve a vásárcsarnokban, ahol a ferdeszemű túristák mind japánul karattyolnak.) Az írásuk is hasonló, de nem ugyanaz.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 18:11:56

@atpijkamo: én nem montam nációt, csak, hogy rizsevők. Mondhattam volna sárgákat is. Vagy ferdeszeműeket. Azazhogy minden itt élő rizsevőre gondoltam. Merhogy igazából pont annyira midnegy honnan jöttek, mint a négerek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 18:12:17

@A félelmetes népszavazás: Igen, hajlamosak vagyunk a rögzítésre.

Akkor röhögök, mikor valaki interjű közben, vagy e-mail-ben az idegen nyelvről hirtelen átvált az anyanyelvére, és zavartalanul folytatja. Mondjuk a ripoter vette a lapot, és pár percig hagyta és űgy kérdezett. Vicces volt. A félig német e-mail meg nem volt olyan vicces, úgyhogy visszakérdeztem.

XCat 2012.02.26. 18:14:22

@A félelmetes népszavazás: arab blackmeált nem hallottam még. Létezik?

Az abdel lehetne Addelhamar!.
Na? :)

@Rosszindulatú Vászka:
Én éppen rizst eszem. Hallal. Meg saviubival.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 18:14:27

@atpijkamo: amúgy a piacon rengeteg kínai meg kóreai leginkább.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 18:18:06

@PsychoCica (4zsiráf): ami azt illeti, te is elég soxor ferde szemmel nézed itt a dolgokat :)

Arab metálom nincs, de nesze arab diszkó:
www.youtube.com/watch?v=mz1dey2vPZU

ez meg török-német repp:
www.youtube.com/watch?v=R3EuN5rb658

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 18:18:49

@Rosszindulatú Vászka: Nemtom. A Vásárcsarnokban az eladói oldalon kínai és vietnámi, az innensőn japán. Én a ferdeszemű árusokat általában jobban komálom, kevésbé flegmák.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 18:19:16

@Rosszindulatú Vászka: No ja. Mennyivel egyszerűbb az, hogy Sixpack Joe. :D

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 18:20:16

@PsychoCica (4zsiráf): Van. Mindjárt mutatom is, ha még fenn van.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 18:21:49

@Rosszindulatú Vászka: Khaled az jó. Bushidonak viszont nem sok köze van a törökökhöz, sztem ő is vmi arabus.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 18:27:41

@atpijkamo: dettó. Meg azt külön bírom a kóreai rizskommandósba ahová én jártam régebben, hogy sosenem trükköznek, amíg fér a dobozba addig pakojják. Meg jobban beszélnek magyarul, mint a legtöbb magyarjellegű etnikum árus, ellenbe nem sumákolnak.

@A félelmetes népszavazás: második generációs német török.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 18:30:26

@Rosszindulatú Vászka: Én is szeretem a régimódi árusokat - legyen a vevő elégedett. Azt leszarom, hogy mennyire tud magyarul, de díjazom az igyekezetet. Én fix, hogy nem tudnám megtanulni, a nyelvtanuláshoz intelligencia is kell.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 18:32:25

@Rosszindulatú Vászka: Wikipedia szerint tunéziai volt az apja. Mondjuk Én libanonira emlékeztem, de az valaki más lehet.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 18:34:49

@atpijkamo: az a magyar születésű magyar árus, aki nem tud rendesen magyarul nálam bukta. Ezeknél a sárgáknál nem zavar. Mer jobb a modoruk, meg igyexenek. A legjobban a román magyarok idegesítenek, akik mindég erőltetik a góbé szavaikat, mer ők mnások meg magyarabbak. Meg még ruszkikhoz járok, de velük sincs bajom.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 18:36:20

@Rosszindulatú Vászka: Én szeretem az erdélyi magyarokat, de ezzel talán egyedül állok.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 18:37:29

@Rosszindulatú Vászka: Kocsmába jártak egy időben oroszok, hoztak egyszer otthonról házi vodkát és szárított halat. Jó este volt :D

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 18:38:29

@atpijkamo: én nem mindet. Sok terhelt mentáűlis állapotú van itt errefele. Meg a magyarokat se mindet. Sok terhelt mentáűlis állapotú van itt errefele. Meg úgy általűba az embereket se nagyon. Sok terhelt mentáűlis állapotú van itt a Világon szétfele..

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 18:39:32

@Rosszindulatú Vászka: Én megbocsátok, de vajon ő is? :D De ha már német rap, Nekem ez a fazon a kedvencem:

www.deutscher-rap.de/wp-content/uploads/2008/12/sido.jpg

XCat 2012.02.26. 18:41:00

@A félelmetes népszavazás: Hol? A privim nem működik, ha arra gondolsz, évekkel ezelőtt megszűnt a mailcím. :)

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 18:42:08

@A félelmetes népszavazás: ezt nemtom kiez. De, hamár burkus könnyűzene, őtet ellembe határozottan kedvelem:
www.youtube.com/watch?v=sTvIb5bu-GI

XCat 2012.02.26. 18:42:41

@atpijkamo: Akkor itt az ideje megismerni őket. :)))

@Rosszindulatú Vászka: Az erdélyiek nem emberek. Ők a szuperfaj, akiknek mi legfeljebb nyomorult korcs szolgái lehetünk. Nem meséltek még róla? :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 18:43:15

@atpijkamo: Nekem van egy partiumi ismerősöm, mindig leerdélyizik, pedig nem is az.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 18:46:19

@PsychoCica (4zsiráf): Akkor erdélyi lehetek, mindent értek már!

XCat 2012.02.26. 18:49:52

@A félelmetes népszavazás: Á köszi. Ez tényleg fasza, nekem is tetszik. Olyan dzsihadfílinges.

XCat 2012.02.26. 18:51:40

@atpijkamo: Nekem ezt vérkomolyan egy erdélyi nemes adta elő. Megbízott bennem a hülyebarma. Meg én is őbenne, énhülyebarom.

Aztán elárult.
Meg engem, meg a vérét, a népét, a rangját, a hitét, és nyakig mászott egy emberféreg seggébe, aki manapság itt igennagyon népszerű. Azóta is várom, hogy kikandikál az orrán.

XCat 2012.02.26. 18:53:17

@Rosszindulatú Vászka: Mi zeneileg annyira nem vagyunk egy hullámhosszon. Salyna. Amúgymeg úbazdmeg.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 18:54:21

@atpijkamo: de igen :) eccer oda kirándultunk. egyrészt nagyon vendégszerető népek voltak a házigazdák, nem győzték itatni velünk a házipáleszt, másrészt olyan jó kaját nem sok helyen ettem, mint ott. házi kenyér, sárga vaj és füstölt bocicomb, raguleves. még most is nyáladzok, ha rágondolok.

az emberek meg nyíltak voltak és komplikációmentesek.

Xezs 2012.02.26. 18:54:41

@PsychoCica (4zsiráf): Szerintem meg nincs neki mire. Mondj három okot, amire van neki.

Xezs 2012.02.26. 18:56:31

@A félelmetes népszavazás: Nem. És honnan tudod, hogy mindkettő rossz?

XCat 2012.02.26. 18:56:39

@atpijkamo: Hátigen.
De legalább tudom, hogy a krémjük is csak hígfos. :)

XCat 2012.02.26. 18:58:26

@Prof. azsiráf.PhD.: Várjál, segítek; fogadni mernék hogy a boci ellésétől a feltálalásáig nem mostak 15-ször kezet, neked a moslékosvájú után szelték le a kenyeret, és szarás után szolgálták fel.

Őrületes mákod volt, hogy nem kaptatok valami undokságot.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 18:58:54

@Prof. azsiráf.PhD.: ja, és szuper budi volt az udvaron. olyan igazi, szívecske volt az ajtóba faragva szellőztetőnek. ha nyitvahagytad az ajtót, pont a behavazott hegyekre láttál. ja, és akkora ágyunk volt, hogy hatan elfértünk volna.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 18:59:25

@PsychoCica (4zsiráf): Ööö... El vagy tévedve. Aki mondja magáról, az eleve nem a "krémje".

Mondtam magamról, hogy hercegi sarj vagyok? Nem. Na ugye!

XCat 2012.02.26. 19:00:20

@Xezs: Okos, jól néz ki, jól csinálja amit csinál.

@Prof. azsiráf.PhD.: Jah igen, angolwc felesleges luxus.
Nem csak szarok, de szarosak is.
Állatok.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 19:00:20

@PsychoCica (4zsiráf): akkor egy klasszikus dünnyögős blúz, nesze:

www.youtube.com/watch?v=PfhM_1yOFrs

@Prof. azsiráf.PhD.: leeht, hogy neked nem szóltak, de az ottani maygar népség más anyagbúl van, mint akik idejöttek. legalábbis nagy számban. Ez a jelenség ojan, mint az amerikás magyarok meg az itteni vidékiek hasonlítása.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 19:00:50

@atpijkamo: Hát hogy a Partium nem Erdély, csak ennyi :D

Xezs 2012.02.26. 19:01:14

@Rosszindulatú Vászka: A kínaiak ilyenek. Angol nyelvterületen angol (ál)neveket vesznek fel. Furcsa.

Xezs 2012.02.26. 19:02:21

@Rosszindulatú Vászka: Sumákolnak azok ne félj. Csak nem közvetlenül veled, hanem az adóval. Tehát közvetve veled is.

XCat 2012.02.26. 19:02:28

@atpijkamo: És az vagy? :)

@Rosszindulatú Vászka: Nem magyar, Pontosan azért, mert ottani.

Zsiráfot meg bojkottálni fogom egy időre, aki többéves szar felett nitott budiajtóval gyönyörködik a tájban, az az én ízkésemnek már túlságosan eksztrém.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 19:03:37

@PsychoCica (4zsiráf): francokat. volt ott fürdőszoba is. igaz, a kád az éppen foglalt volt, mert teli volt savanyúkáposztával, így csak a lavór jutott mosakodni.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 19:03:45

@Xezs:

Három testvér, Csu, Bu é Fu egszerre költöztek Amerikába, de sok problémájuk adódott az idegen nevükből.

Így aztán Csú Chuck-ra, Bu Buck-ra változtatta a nevét, Fu meg hazament Hong Kongba.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 19:03:58

@PsychoCica (4zsiráf): És ha nem lennék az, akkor kevesebb lennék?

Kiafaszt érdekel.

Xezs 2012.02.26. 19:03:59

@A félelmetes népszavazás: Mert a legtöbb magyarországi magyart rohadtul nem érdekli hogy erdély vagy partium. Kb. kína mindkettő aztán annyi.

De ezek feszt megsértődnek az ilyesmin, pedig nem értem hogy miért.

XCat 2012.02.26. 19:04:39

@Prof. azsiráf.PhD.: És ezek után szerinted még mindig nem mocskos primitív állatok?...

@atpijkamo: Igen.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 19:05:39

@PsychoCica (4zsiráf): :D ez jó :D te fikázod a szép autentikus budikat, de bezzeg egy kibaszott tiszta zoknid nincs a házba'.

XCat 2012.02.26. 19:05:53

@atpijkamo: Tiszteld a saját véred. Ha egyszer elárulod, semmid nem marad.

Xezs 2012.02.26. 19:06:12

@PsychoCica (4zsiráf): Ennél ütősebb érveket vártam volna. Okos? Affaszt. Akkor nem szopta volna be ezt a drogozós bulit.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 19:06:14

@PsychoCica (4zsiráf): Te is hülye vagy. Az, hogy valakinek az őse valamikor felkapaszkodott az uborkafára marhára érdektelen.

Minden negyedik mongol a dzsingiszkán utóda. Most attól ők többek?

XCat 2012.02.26. 19:07:14

@Prof. azsiráf.PhD.: Az nem autentikus budi, hanem egy gödör, amibe szarnak. A fürdőszobát meg baktériumkeltetőnek használják.
Tisztára mint a cigányok, belerakják őket a civilizációba, és szétkúrják, mert nem tudják használni.

Mi köze ennek a zoknimhoz?

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 19:07:32

@Xezs: Mert ismerem az arab abc-t, és tudom, hogy rengeteg olyan hang van benne, aminek nincs latin betűs megfelelője. Fontetikai jelekkel persze át lehet írni korrekten, de ki ír már így?

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 19:07:47

Sztem is a humán cilivizáció legnagyobb vívmánya az angolvéce, holtversenyben a rákkendrollal. Meg a gyümölcszselével.

XCat 2012.02.26. 19:08:47

@atpijkamo: Igen. :) Veszélyes dolgot játszol, de majd megtanulod.

@Rosszindulatú Vászka: Az hát.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 19:09:39

@PsychoCica (4zsiráf): Hehe. Mindenem több, mint a "vérem". Amit elértem, azt saját magamnak köszönhetem, meg kedves szüleimnek, tanítóimnak, környezetemnek.

Fontosak a gének. Nagyon fontosak. Ennél csak a gének keveredése fontosabb. Az uralkodócsaládok - mondjuk az európaiak, főleg a habsburgok - tiszta degeneráltak a rokonházasságoktól.

XCat 2012.02.26. 19:12:02

@atpijkamo: Viszont igen értékes tulajdonságaik vannak, amiből a pórnép kimaradt. :)

" Amit elértem, azt saját magamnak köszönhetem, meg kedves szüleimnek, tanítóimnak, környezetemnek."

Mint mindenki. A gábriel arkangyal leszáll a földre, és átnyújtja a szentgrált csak neked, mert génjeid vannak, azok az idők elmúltak. Anno meg nem tudták, mi a frász az a gén. :)

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 19:12:47

@atpijkamo: na ja, a Szentírás is úgy kedődik, hogy "kevereggyetek, sokasoggyatok- mondá az Úr". Szólni kéne a sok szerteszét basza csajnak is a Világba, hogy Isteni küldetésbe vagyok.

XCat 2012.02.26. 19:13:02

@Prof. azsiráf.PhD.: Bár mondjuk az is bájos, hogy viccelődöm valamivel, aztán az első adandó alkalommal a fejemre kiabálod. igyekszem nem összefüggésbe hozni ezt a roma származásoddal, de nem könnyű. :)

XCat 2012.02.26. 19:14:22

@Rosszindulatú Vászka: Próbáld ki csajozó szövegnek.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 19:14:39

@PsychoCica (4zsiráf): nekik volt tiszta zoknijuk. meg minden egyebük is tiszta volt, annak ellenére, hogy se mosógép, se kisfaszom gép nem volt. neked megvan mindened, oszt médsincs tiszta zoknid. ugyeugye.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 19:14:45

@PsychoCica (nixzsiráf): "Viszont igen értékes tulajdonságaik vannak, amiből a pórnép kimaradt."

??? Látom a szmájlit, de nem értem mit mondasz.

"Anno meg nem tudták, mi a frász az a gén."

De azt látta, hogy miutén megdöngette a szolgálólányt, az életrevalóbb utódot hozott neki a világra, mint a hivatalos sarja.

Xezs 2012.02.26. 19:16:34

@atpijkamo: A keveredés valóban fontos, de nem mindegy, hogy kivel, vagy kikkel.

Egyébként én a briteket szoktam példának hozni, azok már annyira belterjesek, hogy egy csomó bajuk van. Tele vannak bőrbajokkal, meg csúnyák mint a bánat. Nevetséges, de pl. Londonban a legjobban a feka csajok néznek ki, pedig nem vagyok túlzottan oda a fekákért. Megváltás volt hazautazni, hogy szép fehér nőket láthassak.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 19:17:01

@PsychoCica (nixzsiráf): ráadásul még zsidó is vagyok XD!azmán durva :)

XCat 2012.02.26. 19:17:55

@atpijkamo: Szolgálólányéknál életrevalónak lenni nagyjából ugyanazt jelentette mint most csóróéknál (vagy a romániaiak többségénél); hogyan lopj, csalj, hazudj, bassz át mindenkit, és legyél erre büszke.

A másikat majd máskor és máshol. Előbb meg kell tanulnod azt a rohadt lecsót. :D

XCat 2012.02.26. 19:19:08

@Prof. azsiráf.PhD.: Azt még nem mesélted. Minden esetre örülök, hogy kibújt a szög a zsákból. Már egészen megkedveltelek, és ebből később biztosan gondok lettek volna.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 19:19:35

@Xezs: "Egyébként én a briteket szoktam példának hozni, azok már annyira belterjesek, hogy egy csomó bajuk van. Tele vannak bőrbajokkal, meg csúnyák mint a bánat."

Pontos leírás.

De ANNYIRA kultúráltak, hogy a többit megbocsátom nekik.

Rule Britannia - Last Night of the Proms 2008
www.youtube.com/watch?v=_cWz9MrHskk

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 19:19:54

@PsychoCica (nixzsiráf): No de van-e tiszta zokni? Ez itt a megannyi kérdés. :D

XCat 2012.02.26. 19:20:31

Nu, innentől kritikusabban fogok viszonyulni hozzátok, okulva az olvtásnő esetéből. Kössétek fel a kisgatyát.

XCat 2012.02.26. 19:21:52

@A félelmetes népszavazás: Van egy csomó bontatlan. Mindig. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 19:22:06

@PsychoCica (nixzsiráf): Hát ha az életbenmaradás egyetlen eszköze a tolvajlás volt, és keze-lába levágása nélkül felnőtt, akkor tényleg életrevaló.

A lecsót meg nem szeretem.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 19:22:16

@PsychoCica (nixzsiráf): mivan, fáj a fejed?

@Prof. azsiráf.PhD.: én meg néger, meg buzi vagyok. Meg Britniszpírsz rajongó. Meg macskát tartok.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 19:24:58

@Xezs: bírom ezt a magyar lyányok szépek kezdetű náci dumát, pont annyira fals és hazug, mint azok a nem kicsit prolis sörreklámok.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 19:25:49

@PsychoCica (nixzsiráf): várjál, azt elfelejtettem moondani, hogy ultraortodox buddhista főnemes volt a dédapám, a nagyanyám meg baloldali négergyűlölő republikánus kínai családbul származott. :)

XCat 2012.02.26. 19:26:18

@atpijkamo: www.youtube.com/watch?v=mVS_It6EIGo

Nekem ez a kedvencem. :)

A tiéd sem rossz, mondjuk aki a zakót tervezte, azt kerékbe kéne törni.

"Hát ha az életbenmaradás egyetlen eszköze a tolvajlás volt, és keze-lába levágása nélkül felnőtt, akkor tényleg életrevaló."

Nem, akkor is egyszerűen csak tolvaj.

@Rosszindulatú Vászka: Nem, miért, dugni akarsz? Mer akkor de.

XCat 2012.02.26. 19:28:16

@Prof. azsiráf.PhD.: Ebből már nem mászol ki, babám. De nem kell azt szégyellni. Najó, kell.
De már mindegy. Olyan kis édibéditöndibündi vagy, biztos sokcsin szercsiznek majd. Amíg ellent nem mondanak neked, azokat meg majd elkiabálod mindennek. Ahogy a véred diktálja. :) És akár le is tagadhatod, a többiek már úgysem emlékeznek rá.

@atpijkamo: Látod, mondom hogy fontos a vér.

XCat 2012.02.26. 19:29:21

@Rosszindulatú Vászka: Paris sokkal szebb, mint britni. Beeeeeeeeeeeeeeeeee.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 19:30:40

@PsychoCica (nixzsiráf): én hagyományos nevelést kaptam és szeretem, ha nem csak elég hosszú, de tartalmas is az előjáték, kicsit még udvarojj.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 19:31:12

@PsychoCica (nixzsiráf): A zakó az direkt.

Az obama meg elcseszte, de észrevette magát legalább. Tényleg vicces. Nem mint kedvenc miniszterasszonyunk, aki csak azért sem nem adta föl a próbálkozást, hogy a rabbival kezetfogjon. Egy tanácsi előadóból esett föl a bársonyszékbe, ruhát vett hozzá magának, észt nem tudott.

XCat 2012.02.26. 19:32:34

@atpijkamo: "Nem mint kedvenc miniszterasszonyunk, aki csak azért sem nem adta föl a próbálkozást, hogy a rabbival kezetfogjon. "

LOL, ezt nem hallottam, melyik volt? :DDD
Puszit nem adott? Szegény rabbi.:DD

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 19:34:19

@PsychoCica (nixzsiráf): Kiflicsücsökre tippelnék...

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 19:35:16

@atpijkamo: meg a miniszterelnökné asszony, aki rágyújtott egy dekkre, miután bezfejezte a zabálást a közös asztalnál, vagy a külügyminiszterünk, aki lemádámmozta az Anyakirájnőt, vagy az álamülnökünk, aki mindég brillíroz, vagy a tviterhíró tompikánk. Ésatöbbi.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 19:36:00

@PsychoCica (nixzsiráf): "Ebből már nem mászol ki, babám."

Lehet, hogy direkt mászott bele.

Pistike annyát behívja az osztályfőnök.
- Kérem, az osztályfőnöki órán mindenki felállt, és elmondta a szülei foglalkozását. Pistike meg azt mondta, hogy az ő apja kurvákat futtató strici. Nem akartam hinni a fülemnek.
- Hát igen. Pistike igyekszik szépíteni a dolgot, az apja valójában politikus.

XCat 2012.02.26. 19:36:14

@A félelmetes népszavazás: Na ezt guglizni kellett, de megvan.
Hát..... szőke. :)

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 19:37:23

Ja és az a rabelében bölcs ember, én is rühellek kezet fogni. A legótvarabb, mikor zabálás közbe pezseg az alsóbbrendű létforma ezzel a barbár szokással. Vagy főzés közbe. Vagy egyáltalán.

XCat 2012.02.26. 19:37:40

@Rosszindulatú Vászka: Najó, ezt hagyjátok abba, mert ha meg kell magyaráznom miért vinnyogok fel időnként furcsa hangon, akkor bajban leszek. :D

@atpijkamo: Nem akarom tudni.

pengusz 2012.02.26. 19:40:36

"Sajnos még egy tévedésedet kell eloszlatnom, évközben csak egy módon válthatsz biztosítót, ha eladod az autódat, aztán visszaveszed. Viszont jó hír hogy a bónuszodat átviheted rá 6 hónapon belül."
Mittomén mi lesz, ha most felmondják. Még sosem volt ilyen :D De gondolom valami büntetést biztos kell fizetni nem? (Amiért természetesen a helyi országgyűlési képviselő a hibás. És ha olyan helyen lakom, ahol mondjuk MSZP-s a képviselő? - egy kis cinikus humor részemről is :D)

Ha már az értelmező szövegolvasásból olyan penge vagy, akkor elolvashatnád az általam felvetett 6 pontot, ugyanis látom azt átugortad.
Ja meg akkor ha ennyire benne vagy a témában, akkor elárulhatnád, hogy miért kellett 02.15-ig várni a díj leemelésével (miért kellett az üsz.-nek írnom január végén, hogy legyenek már szívesek...), és bár a limitem lehetővé tette volna, meg sem kísérelték leemelni a teljes összeget. Ezek után 02.20-án kapok egy 02.17-i dátummal ellátott fenyegető levelet (e-mailt), majd nem válaszolnak semmit (még a befizetésemet sem könyvelik le vicc)
Nem lehetett volna mondjuk január első hetében ezt eljátszani és írni egy mélt, hogy "Te ló! Még nem tudjuk hogy lesz, de módosítsd a limitet, mert nem tudtuk leemelni a teljes összeget!"
Vagy olyan nagy gond leemelni a szerződés összegét?
(A posztot amúgy nem én írtam, az enyém másik ügy)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 19:43:15

@PsychoCica Dö Ríl: "Nem akarom tudni."

Helyes. Haggyuk egymás hátterét, úgyis mindenki azt hazudik, amit akar. Pont elég amit látunk egymásból. A szellemet, vagy a butaságot...

- Maga tánc és illemtanár?
- Én csak illemtanár vagyok, baszod!

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 19:43:22

@pengusz: Te meg miről beszélsz? A posztról? :D

XCat 2012.02.26. 19:46:12

@atpijkamo: A srácok egész jól kezelik a helyzetet. Kéne egy ilyen kivetítő a fejük felé, mit gondolnak éppen. :D

Minek mesélte. Ha már mesélte, miért nem viselkedett másképp. Ha már úgy viselkedett, miért sértődött meg. Etc.

Tudod, mint az orbánokrácia 5 szabálya;
ne láss meg semmmit,
ha megláttad, ne gondolj el rajta,
ha már rájöttél valamire, ne írd le,
ha leírtad, ne írj alá,
ha aláírtál, ne lepődj meg.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 19:49:21

@Rosszindulatú Vászka: Tessék rendes hivatkozásokat adni! Vagy részletesen kifejteni.

A madamozás az tetszett. Az a stílus, amikor a "madam" fölül tud kerekedni rajta, és arcizma se rezdül.

Akkor adok én is egyet. Egy japán szónok rosszul ejtette, és úgy titulálta Dianát, hogy "A bálnák hercegnője".

XCat 2012.02.26. 19:49:29

@pengusz: Jah. Pedig mennyi mindent csinálhatnál velünk.

XCat 2012.02.26. 19:50:48

@atpijkamo: Agyon foglak csapni. :) Diana szegény... namindegy, halottról vagy jót, vagy semmit.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 19:51:25

@Prof. azsiráf.PhD.: :))

Pont leszarom, ki honnan jött. Én egy zsidó néger cigány kínai púpos szőke féllábú kopasz buzi kutya vagyok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 19:52:37

@PsychoCica Dö Ríl: Mit vesztettek vele a bulvárlapok!!! Évekig csámcsoghattak volna még rajta.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 19:53:55

@atpijkamo: az is jó :)

Ebbe volt egy szintén mókás kedvencem, mikor a Kiráji Pár Ausztráliába kapott egy kis bennszülött folkműsort, félpucér dárdás harcosoktól, és a Kiráji Férj mekkérdezte a bennszülöttek vezérét, szokás-e még dárdával öldösni meg hajigálnie egymást, mire a másik öreg harcos nemleges választ adott. Volt nagy sajtóhirig, meg minden, csak épp a két érintett fél nem sértődött meg.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 19:54:02

@PsychoCica Dö Ríl: Hát ez az átkosra vonatkozik, de sajnos most is el lehet mondani.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 19:54:46

@atpijkamo: én is. de még ráadásul quatroszexuális is vagyok. és csakis akkor tudok pisilni ha befogom a fülemet, mer zavar a csobogás. de ez TITOK!!!

XCat 2012.02.26. 19:55:50

@atpijkamo: Kitartás, nemsokára Két is csinál valami hülyeséget. Ő a hivatalos diánapótlék.

Leszarni mindaddig le lehet, amíg valami probléma nincs belőle. És persze amíg ez a probléma nem a te problémád, mert másé az olyan "aztisleszarom" kategória.

A svédek is toleránsak és elfogadóak voltak mindaddig, amíg nem volt mit tolerálni. Utána nem annyira. És nem voltak vele egyedül.

XCat 2012.02.26. 19:57:30

@Prof. azsiráf.PhD.: Leállíthatod magad, engem nem érdekel, a többiek meg világosan elmondták, hogy nem érdekli őket, hogy mi vagy.

Ha így folytatod, a végén még elárulod, hogy fáj neked. :)

XCat 2012.02.26. 19:58:38

@atpijkamo: Múltkor néztem Hofi videókat, az is az átkosra vonatkozott. De ha kitakarom belőle hofit, egy az egyben most is aktuális.
Illetve akkor talán kicsit jobb volt.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 20:00:42

@Prof. azsiráf.PhD.: az semmi. Nekem Apám harmadik generációs alkesz, tolvaj, és leszbikus, Anyám meg hormocekcuális transzvesztita kínainégerzsidó, a hugom meg egy vombat. És háromperhármas besúgó.

XCat 2012.02.26. 20:01:07

@Prof. azsiráf.PhD.: Azért valahol értékelem hogy megerőszakolod magadat, és próbálsz civilizáltan viselkedni, csak azért, hogy elfogadjanak.
Igazán nem szép tőlem, hogy ennyire kihangsúlyozom ezt az egy szál botlásodat, holott valahol az én hibám... elfeledkeztem arról, hogy veletek nem három, hanem 36 lépés távolságot kell tartani.

Namindegy, ez van. Okuljunk belőle.
:)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 20:01:25

@PsychoCica Dö Ríl: én pont olyan jót szórakozom, mint mindig, itt csak neked fáj valami. kurvára.

XCat 2012.02.26. 20:02:54

@Rosszindulatú Vászka: (Most kérdezd meg, fáj-e a feje!)

@Prof. azsiráf.PhD.: Nem. Én jól vagyok. Az van, amit írtam, elfeledkeztem egy fontos dologról.
Éppen azon gondolkodom, elnézést kellene-e kérnem valakitől emiatt....

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 20:03:45

@Rosszindulatú Vászka: nana. aztán komenista egy se vót a családba??? valljad csak be szépen sorba, addig nem mégy sehova.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 20:04:38

@Rosszindulatú Vászka: "csak épp a két érintett fél nem sértődött meg."

:)) Királyok ha találkoznak.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 20:06:06

@PsychoCica Dö Ríl: "A svédek is toleránsak és elfogadóak voltak mindaddig, amíg nem volt mit tolerálni. Utána nem annyira."

Pontosan.

XCat 2012.02.26. 20:06:12

@atpijkamo: Tán mán nyugdíjrendszerük is van.... kéne küldeni egy bizottságot, tanulmányozás céljára.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 20:07:47

@PsychoCica Dö Ríl: "megerőszakolod magadat" Ezt most így elképzeltem :D

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 20:08:36

@PsychoCica Dö Ríl: várjál mán, na visszagyöttem. csak elfúttam a sábeszgyertyát mög alapozóval lekentem a tetkómat az alkaromon, mer indulunk a dizsigógába mingyán, oszt olyan ciki ha kiláccik.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 20:09:16

Egy férfi és egy dögös nő utazik a vonaton, tudományos dolgokról beszélgetnek. A pasi nagyon igyekszik. Végül eljutnak oda, hogy a legnagyobb farka - tisztán tudományos alapon - a cigányoknak és az indiánoknak van. Megszólal a pasi:
- Oppardon, milyen udvaraitlan vagyok, még be sem muntakoztam. Nevem: Kolompár Winnetou.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 20:12:54

@atpijkamo:

- Mi van az őrült lovának a lábán?
- Pszichopata.

Ez az egyetlen vicc, amit ismerek. :(

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 20:15:48

@A félelmetes népszavazás: Ne búsulj, azért szeretlek.

Majd én mondom helyetted is.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 20:16:53

- Nagyon szexi az új titkárnőd.
- Igen, de kiderült, hogy perverz. Azt akarja, hogy a farkamat a fülébe tegyem.
- Mondta?
- Nem, de amikor a szájába akartam tenni, elfordította a fejét.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 20:17:56

@atpijkamo: Elgépeléseket viszont tudok idézni vég nélkül. Csak azokon nem szokott röhögni senki Rajtam kívül. De hogy a hiba nem Bennem van, az biztos.

XCat 2012.02.26. 20:18:23

@Prof. azsiráf.PhD.: Lazíjjál, devlabébi. Pár nap, ezt elfelejti mindenki, és akkor majd jól bosszút állsz. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 20:21:08

@A félelmetes népszavazás: Mindenki mester valamiben. Csak meg kell találni.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 20:22:42

@PsychoCica Dö Ríl: nemúgyvanaz.:)

hamán népirtunk, akkor csinájjuk meg rendesen. itt a munka oszt megfutamocc???

XCat 2012.02.26. 20:24:42

@Prof. azsiráf.PhD.: Népet irtani nem szép dolog, ne csinálj ilyesmiket.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 20:26:01

@atpijkamo: Pont most találtam egy újabb gyöngyszemet. "Sajtközleményben". Mert Nálam hétvégén is vannak posztok, nem mint a homáron!

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 20:33:25

@PsychoCica Dö Ríl: nab+. elrontod itt szórakozást. pedig mán egész jó ötletei kezdtek támadni.

XCat 2012.02.26. 20:34:54

@Prof. azsiráf.PhD.: Vagy ez az "aki utál téged, csak népirtó rohadt náci lehet" gondolati vonal? :)
Hát erre rábasztál, én itt már akkor letettem itt az asztalra dolgokat, amikor te még a faszorban sem voltál.

Tényleg abba kéne hagynod, közelíted a szánalmasság szintjét.

XCat 2012.02.26. 20:36:02

Egy skinhead ül a bárban és iszik. A hátára ez van írva: "Gyűlölöm a cigányokat!!!" Belép egy izmos kigyúrt cigány a bárba és odalép mellé:
- Na mi van a hátadra írva te köcsög?
- Ez az első dolog amit utálok bennetek: Nem tudtok olvasni.
- Na mi van, mi van??? Nagy a pofád köcsög!!!
- Ez a második dolog amit utálok bennetek: Süketek vagytok.
- Na gyere ki te pöcs, majd ott megbeszéljük!
Kimennek, és a cigány előkap egy bazinagy kést.
- Na gyere b**ikám, most legyen nagy a pofád!!!
- Ez a harmadik dolog amit utálok bennetek: Kést rántotok, mikor lövöldözés lesz.

XCat 2012.02.26. 20:40:00

@Rosszindulatú Vászka: Akkor ne játssz velünk.
Én addig fogom szorítani a torkát, amíg rugdalódzik. Mert csak. Szórakoztat.

Gondolom ez is szánalmas kissé, de annyi baj legyen, legalább a dögkurva megtanulja hol a helye.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 20:40:45

@PsychoCica Dö Ríl: ááá dehogy. tisztán empírikus alapokon nyugszom. :D

XCat 2012.02.26. 20:43:10

@Prof. azsiráf.PhD.: Megint hazudsz. Empirikus alapokon már be kellett volna látnod, hogy ez vesztett meccs. Mielőtt hozzákezdtél, már akkor is az volt.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 20:44:05

@Rosszindulatú Vászka: na hát tudod milyen a cicus. nem látja a "játszótér" feliratot, aztán mindig komolyan veszi magát. nem lehet rá haragudni, nem tehet róla.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 20:45:12

beszállhatok? Baj, ha é csak egy egyszerű pesti csaj vagyok, semmi luxus felmenőkkel, semmi perverz eredettel?

XCat 2012.02.26. 20:45:38

@Prof. azsiráf.PhD.: Eszem is több van nálad. Még valami, amit nem lőttél el? :)

Rajta, mert lassan én is kezdem unni.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 20:46:40

@atpijkamo: Mintha az utóbbi időben kevesebb elgépelés lenne. Remélem ez csak átmeneti, és nem kezdtek el helyesírás-ellenőrző programot használni.

XCat 2012.02.26. 20:47:07

@batgirl: Még szert tehetsz valamire. Mondjuk összefekszel egy extrémséggel vagy ilyesmi. Esetleg esztikével. :D

Zsiráfot nem ajánlom.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 20:47:08

és nincs kedvem hajbakapni se azsiráffal, se szihócicával.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 20:47:40

@PsychoCica Dö Ríl: te figyi. egyedül vagy ringbe. írok neked egy viccet inkább:

Egy apáca elhatározza, hogy megpróbálja jó útra téríteni a zárda mellett dolgozó építőmunkásokat, mivel igen zavarja a fülét az állandó káromkodás. Úgy gondolja, hogy a legjobb módszer, ha az ebédszünetben ő is a munkásokkal ebédel, így nem tartja fel őket. Becsomagolja az ebédjét egy zacskóba, és ebédidőben odamegy a munkásokhoz.
- Jó napot uraim! - kezdi a mondandóját mosolyogva. - Ismerik Önök Jézus Krisztust?
A munkások egymásra néznek döbbenten, majd egyikük odakiált az építkezés másik végében üldögélő munkásoknak:
- Hé! Ismeritek ti Jézus Krisztust?
- Mé' kérded? - kiabálnak vissza.
- Mert itt a felesége az ebéddel!

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 20:48:03

@batgirl: Beszéljünk a hüvelygombáról.

XCat 2012.02.26. 20:49:30

@Prof. azsiráf.PhD.: Az sem fog menni, hogy bebizonyítsd, hogy te nem is akartál kötekedni, csak én. Itt volt mindenki. :)

A vicc jó.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 20:50:19

@batgirl: velem még azt senkinek se sikerült. tudod, mán mondtam eccer. a bunkókat elhajtom, a hülyéket meg ignorálom. a többiekkel meg jól elszórakozok.

XCat 2012.02.26. 20:50:28

@batgirl: Kár, egy ideig uncsizni fogsz akkor. Bár talán lassan felhagy a vergődéssel... már mindent ellőtt, amit el lehetett.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 20:51:08

@A félelmetes népszavazás: véled max az öngyilkosságról tudnék beszélni, de most nincs itt az ideje

XCat 2012.02.26. 20:51:51

@batgirl: Hát a porontyok miatt. Hogy eksztrémek legyenek.
Vagy fogadj valakit örökbe, az is jó.

A féli öngyozni akar, vagy mi?

@A félelmetes népszavazás: Ez igaz? A hüvelygombád miatt?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 20:55:54

na inkább adjatok tippetek. Van egy akváriumom,régóta kínlódok vele, a halak fogyóeszközök. Aztán elhatároztam, hogy megvárom amíg kihalnak a halak, és valami mást szeretnék helyettük. na erre, lassan már matuzsálemkorúak, de élnek és virulnak. Na de ami késik nem múlik, egyszer lesz,és akkor üres lesz az akvárium,
mit tartsak benne? gekko? gyik? varánusz?

XCat 2012.02.26. 20:57:22

@batgirl: Madárpókot. És mivel fogod őket etetni? Pici, cuki szőrmók egérkékkel? Ha igen, akkor kábítsd el őket előtte. Mégiscsak kellemesebb tépődni szét.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 20:57:40

@PsychoCica Dö Ríl: porontyok jól vannak, és épp elegen.
@A félelmetes népszavazás: hát az emberevésről nincs kedvem@Prof. azsiráf.PhD.: nem is értem, mért veritek egymást, ti nem szoktátok

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 20:58:29

@atpijkamo: Vagy kényszer. Ephraim Kishon szerint köztudomású, hogy felnőtt fejjel nem lehet héberül megtanulni. Neki csakis azért sikerült, mert nem tudta, hogy ez lehetetlen.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 20:59:31

@PsychoCica Dö Ríl: azt hiszem a felsorolásból ki kellett volna derülni, hogy inkább a gyikfélékre gondoltam, és a madárpók, nem igazán az.

XCat 2012.02.26. 21:00:08

@PsychoCica Dö Ríl: +úgy

Meg mekkora akvárium?

A zsiráffal azért vertük egymást, mert kifejtettem a romániakkal kapcsolatos véleményemet, és ő meg megjegyezte, hogy azok bezzeg tiszták voltak, nekem meg nincs egy tiszta zoknim sem.

Én meg erre felvetettem, hogy biztos nem azért ugrik nekem egy ártatlan viccel ha nem tetszik neki valami mert cigány, de úgy egyébként meg lófaszt nem.

így kezdődött. Bővebben lásd fentebb.
:)

XCat 2012.02.26. 21:01:31

@batgirl: Az is igaz. De gondoltam hátha, mivelhogy az is üveglábasos kategória.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 21:01:42

nem tudom mit eszik egy gyik, de nem gondolom, hogy egeret. az a kigyó

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 21:01:53

@PsychoCica Dö Ríl: cicuskám, mióta a homáron is fellelhető vagy, itt én vagyok naggyából az egyetlen ember, aki érti hogy miért írod amit írsz. még nem tűnt fel? így aztán nem is nagyon tucc meglepni :D

ennyiben maradtunk. álmodjatok szépeket, jó éjszakát gyerekek.

@batgirl: milyen halad van? fűtés? szűrő? amúgy ha nagyon nem megy, tarcsál benne kaktuszt.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 21:03:04

@PsychoCica Dö Ríl: Azt belefőztem a spagettiszószba. Szerencse hogy épp kéznél volt.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 21:04:28

@batgirl: Velem a pakisztáni zenéről is lehet eszmét cserélni. Na mutass még egy ilyen reget! Na ugye.

XCat 2012.02.26. 21:05:36

@batgirl: www.haziallat.hu/terrarium/gondozas/gyik-taplalkozas-rovarevo-novenyevo/1267/

@Prof. azsiráf.PhD.: "cicuskám, mióta a homáron is fellelhető vagy, itt én vagyok naggyából az egyetlen ember, aki érti hogy miért írod amit írsz. még nem tűnt fel? "

Nem. Vászka ért néha. Általában atpi is, kivéve, amikor nem. Még talán esztrellát is megkocáztatnám, ha nem lenne ennyire ocsmány természete amúgy.
Meg a félelmetes.

De hogy te? Te legfeljebb a saját hülyeségedet látod bennem visszatükröződni.

Menjél dögleni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 21:07:14

@Prof. azsiráf.PhD.: azt hiszem van három páncélosharcsa, 3 valami undormányos de kedves fekete fenéklakó, fogalmam sincs hogy hivják. algaevő, ed rémesen ronda. meg van két ficánka, egy arany és egy bronzszinű

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 21:08:07

@A félelmetes népszavazás: "helyesírás-ellenőrző programot"

Azt úgy hívák, szerkesztő. Az a dolga, hogy átnézze, és kiírtsa a hibákat, hülyeségeket. Ez kell minden szerkesztőségbe. Aztán, hogy használ progit vagy nem, az mellékes.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 21:08:25

Nem jön be a pakisztáni népzene

XCat 2012.02.26. 21:10:18

@batgirl: Nekem tetszenek az algaevők. ezek amúgy nem zabálják fel egymást?

@atpijkamo: Helyesírás ellenőrző szart sem ér, szöveget értelmezni nem tud. Szavakat bevizsgál, de hogy a mondat értelme szerint egybe vagy külön kell-e írni, ahhoz más hülye. Központozáshoz is.

egyébként egy ideje ritkaságszámba megy az olyan weboldal, ami nincs teli hibákkal.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 21:12:12

@estrella negra: Volt egy szkifi novella. Az űrgyíkok hajóját lefilmezték, az tudott antigravitációval röpködni. A tudósokat ráállították a feladatra. Sok év és mégtöbb pénz elteltével megcsinálták az antigravitációs gépet. Az egyes verzió még száz tonna volt, és csak tíz centire emelkedett. Ekkor mondták meg a tudósoknak, hogy a film csak csalás volt, a "lehetetlent" kapták feladatul.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 21:13:22

@atpijkamo: Hát nem tudom, de Én egy homár-kommentet nem tudok úgy megírni, hogy húzódjanak alá az elgépelések, már ha vannak. De jó ez így, elgépelések nélkül nem lenne index az index. És Nekem nem lenne min röhögni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 21:13:27

@PsychoCica Dö Ríl: "ritkaságszámba megy az olyan weboldal, ami nincs teli hibákkal."

Rossz helyen kutakodsz. Olvass rendes oldalakat. Pl. hvg.hu.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 21:14:07

ok, meghallgatom majd, de nekem most nemigen tölti le.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 21:15:05

@batgirl: Lehet meg fogsz lepődni, de Pakisztánban se csak népzene létezik :D Amúgy milyen paki népzenét hallottál?

XCat 2012.02.26. 21:16:21

@atpijkamo: Azt csak nyomtatásban szoktam. Nemmindig.

@Rosszindulatú Vászka: Ez tényleg jó, de fene tudja, mennyi belőle garbarek érdeme.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 21:17:00

@A félelmetes népszavazás: Hát a Zindex valóban szánalmas. Meg híreknek tüntetik fel a bulvárt. Meg maguk se értik mit írnak. Akarom mondani kopiznak. A máshol megjelent értelmetlenséget szolgaian átveszik. Jobb esetben fordítanak. De sokszor félrefordítanak. Ha nem tudja a nyelvet, hiába van nyelvvizsgája, hülyeséget fordít. Az is egy szakma, nagyot eshet pofára, aki belekontárkodik.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 21:17:29

@batgirl: Majd mutatok neked még jobbat. :)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 21:19:31

@PsychoCica Dö Ríl: ilyenkor még nem döglődöm. ne rugózzál mán ennyit a rohadt büdös zoknidon. mindenki belejön a rendrakásba előbb-utóbb.:D

@batgirl: a ficánkát nemtudom beazonosítani. szóval. mindent kivágni, fertőtleníteni, kimosni. aztán friss víz, vízelőkészítő bele(vagyhogyhíjják, beszélni kicsi magyar), felfűteni 24 fokra, azzal nem ronthatod el egyik halnál se nagyon.

aztán vagy túlélik vagy nem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 21:20:32

ALudjatok jól
szép álmokat
rózsás csókokat
ha nincs kivel,
a párna csücskivel

( óóó..a költészet...)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 21:20:38

@atpijkamo: A lényeg, hogy leygen mibő sajtközleményt csinálni. Én amúgy szívesen bevállalnék nekik németről fordítást, de attól tartok túl magas lenne a színvonal.

XCat 2012.02.26. 21:21:54

@Prof. azsiráf.PhD.: A cigány mivoltodból fakadó ocsmány természeteden rugózom. Meg azon, hogy mármár kezdtem azt hinni, hogy na itt egy normális példány, aki ha annak született is, képes rendesen viselkedni, és milyen jó hogy nem vontam le ebből elhamarkodott következtetéseket.

Na, hát többé nem lesz ilyen.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 21:22:12

@PsychoCica Dö Ríl: nem sok, valójába nagy élősködő a fickó. A saját zenéi ridegen uncsik és ingerszegények, pedig szépen fúj, de így másokkal krosszóverbe nagyon állat. Ez műxik.

Sztem.

@atpijkamo: elbulvárosotttak, ellembe a kezdeti lazaságból nyegleségbe váltottak, ami mosmeg ellaposodott. Kár érte.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 21:22:16

@Prof. azsiráf.PhD.: én sem tudom beazonositani, azért ficánka.
Épp azt irtam, hogy most már nem hullanak a halak, pár hónapja leállt az elhalálozás.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 21:23:52

@atpijkamo: olyan szívesen kitenném ide azt a sok marhaságot amit az ügyfelek írnak nekem mindennap, besírnátok rajta hetekre. sajnos nem lehet mer akkor a cégem megszekszuál érte, ugyanis akkor beazonosítható lenne.

de egy nem díjnyertes gyöngyszemet mégis: beírom a jelszavamat, de csak kis hangyákat látok. valamit rosszul csinálok???

XCat 2012.02.26. 21:24:20

@Rosszindulatú Vászka: Én a Hét álom legendája után tanultam meg a nevét.. de lehet hogy azt is lopta. Mindegy, akkor nagyon ütött.

A csilliárdensemblére meg majdnem elmentem, csak aztán megnéztem a jegyárakat, és úgy döntöttem, ennyire nem vagyok rajongó. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 21:26:56

@Prof. azsiráf.PhD.: :))

Hát tedd felismerhetetlenné. Nem akkora feladat.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 21:28:59

A cica és a zsiráf összerűgták a port. Régen nagy volt a szerelem, de most már a nick-jéből is kivette a zsiráfot. A cica bárkiről tud rosszat mondani, azt értem, De hogy bárkivel össze tud veszni, azt nem értem.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 21:31:02

@batgirl: tuggyuk. meg mosómedvét :)

@atpijkamo: nem lehet. a szövegkörnyezet sajnos túl specifikus.

@PsychoCica Dö Ríl: na, akkor ezúton is csókoltatlak a névnapod alkalmábul :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.26. 21:31:22

@atpijkamo:vannak megmagyarázhatatlan dolgok ezen a szépbolygón. ez az egyik talány
:)

XCat 2012.02.26. 21:34:11

@Prof. azsiráf.PhD.: Névnap

Hónap

Napján

Edina
Február hónap

26. napján
Alexander
Február hónap

26. napján
Décse
Február hónap

26. napján
Edentina
Február hónap

26. napján
Edna
Február hónap

26. napján
Gécsa
Február hónap

26. napján
Géza
Február hónap

26. napján
Gyécsa
Február hónap

26. napján
Győző
Február hónap

26. napján
Izabel
Február hónap

26. napján
Izabell
Február hónap

26. napján
Izabella
Február hónap

26. napján
Néró
Február hónap

26. napján
Nesztor
Február hónap

26. napján
Ottokár
Február hónap

26. napján
Porfir
Február hónap

26. napján
Rodelinda
Február hónap

26. napján
Sándor
Február hónap

26. napján
Szamira
Február hónap

26. napján
Viktor
Február hónap

26. napján
Használd a névnap szerinti keresést is.

Melyikre gondolsz?

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 21:35:00

@atpijkamo: rúgta a rosseb. én pacifista vagyok, velem nem lehet összeveszni, mert nem azér' járok ide.
:D azér próbálkozni szoktak néha...

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 21:37:37

@PsychoCica Dö Ríl: nemtom. a Porfir Ottokárhoz mit szólnál? Vagy Nesztor Rodelinda.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 21:45:31

@batgirl: mondtad. merhogy ugye nekem van egy, amit láttál a vászka blogjába is. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 22:01:42

@batgirl: www.youtube.com/watch?v=lKECdLU7bdk

Tessék, erre lehet őrjöngeni. Mint a narancssárga bácsi.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 22:04:19

Csak Nálam akadozik a jutyúb?

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 22:16:06

@A félelmetes népszavazás: szokott nekem is. Hétvégén a elxarabb a net, őgy láccik sokan töltögetnek.

mortalwombat 2012.02.26. 22:17:15

710....noooormááális?

XCat 2012.02.26. 22:21:56

@Prof. azsiráf.PhD.: Amit te csinálsz, azt képmutatásnak nevezik, nem pacifizmusnak.

@atpijkamo: Mit nem értesz? Régen sem volt szerelem, csak rácsodálkoztam, hogy nahát, egy normális cigány. Most meg rájöttem, hogy rosszul láttam.

XCat 2012.02.26. 22:23:31

@atpijkamo: Rosszul tűröm ha visszaélnek a bizalmammal és a szeretetemmel. Még akkor is, ha tisztában vagyok vele, hogy nem kellene minden idiótának osztogatni.

XCat 2012.02.26. 22:24:34

@atpijkamo: Egyébként mikor mondtam én rosszat rólad? Szerintem semmikor. De lassan érik.
Másodszor támadsz be olyasvalamiért, amihez voltaképpen kurvára semmi közöd.

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 22:26:03

@Rosszindulatú Vászka: A hang rendben van, de a vizuális megjelenítés problémázik.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.26. 22:28:48

Egy nótától hangos most az egész Balaton,
Hogyha hallom, földhöz csapom nár a kalapom,
Rózsik, Zsuzsikák énekelik át, egyik partról a másikra ezt a muzsikát!

Hogy:

Az én rózsám vasutas, vasutas, vasutas
Hogyha nem sok az utas, rögtön megölel!

Teheti mert vasuti, vasuti, vasuti,
Magyar állam fizeti, hát szeretni kell!
Me-me-me-megy a sinen a lokomotív, miközben jajj, de nagyon zakatol a szív!

Tudni illik:

Az én rózsám vasutas, vasutas, vasutas,
Hogyha nem sok az utas, rögtön megölel!Hej!

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 22:36:25

@A félelmetes népszavazás: mostanába nekem is csinájja időnként. Meg törölték egy vicces videjómat is, mer volt benne állítólag cekcuális tartalom, valaki feljelente4tt, holott csak dekoltázs volt, igaz, az elgondolkottató gondolatbűnre sarkalló. Aszonták most fél évig figyelni fognak. Fura mostanába a jútúb.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.26. 22:43:53

@Rosszindulatú Vászka: rossz helyre töltötted fel. vannak ilyen speciális oldalak is, ahol szivesen fogadják a pucérkodást. csak gondoltam szólok.....

Anomalocaris (törölt) 2012.02.26. 22:50:53

@Rosszindulatú Vászka: Az előbb linkelt arab metál videót is törölték egyszer, mondván "using terms of violation". Valahogy van egy gyanúm, hogy nem is tudnak arabul az illetők.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 22:51:49

@Prof. azsiráf.PhD.: nem volt ott semmi pucérkodás, ez benne a fura.

Xezs 2012.02.26. 23:07:24

@Rosszindulatú Vászka: Akkor átfogalmazom, hogy örülj: a magyar lányok az én ízlésemnek sokkarta jobban megfelelnek, mint az angol lányok. Korrekt így?

Rosszindulatú Vászka 2012.02.26. 23:11:27

@Xezs: egyre zavarosabb... genetikus ízlés mi? Én ebből ki akarok maradni, mielőtt nagyobb baj lesz...

XCat 2012.02.26. 23:21:16

@Rosszindulatú Vászka: Pedig szépek. Én arányaiban sokkal szebb gyönyörű nőt látok, mint nem gyönyörűt. Kb. mindenhol.

@estrella negra: Fotosop nélkül megijednél tőle. Ettől egy átlagos teszkós pénztáros jobban néz ki. Tök nyomi feje van.

XCat 2012.02.26. 23:31:11

No, ő már jobb. De még mindig csak átlag, nem kivételes szépség.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.26. 23:47:57

@PsychoCica Dö Ríl: Nem mondtál rosszat rólam. Én se rólad. Nem támadtalak. Csak nem értelek. Haggyuk.

Xezs 2012.02.27. 00:22:04

@Rosszindulatú Vászka: Általánosságról beszélünk. Általánosságról. Érted ezt a szót, vagy még mindig kötözködhetnéked van?

Xezs 2012.02.27. 00:23:19

@estrella negra: Ja, ilyen szarráretusált műcsöcsű ribancokat meg nekem ne linkelj.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.27. 06:19:53

@Xezs: Ott van utána smink nélkül. Még mindig s+.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.27. 07:59:00

Akkor danolok.
Ha nem járna disznótorba,
s nem nézne rá a jó borra,
nem volna oly veres ooooorra!
Sej diridongó, diridiridongó, diridongóóó.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.27. 08:03:24

@estrella negra: Te még mindíg nem józanodtál ki?????:)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.27. 08:17:45

@batgirl: Minek? Mingyá' itt a 7vége!
Sej diridongó, diridiridongó, diridongó!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.27. 08:26:56

Meg az is van, hogy...
Uccára nyílik a kocsmaajtó,
körülötte lángol az ég.
Kihallaccik onnan a szépmuzsikaszó,
kituggya, látlak-e még.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.27. 08:28:54

...várjá', valamit összekutyultam...
Mindegy! Sej diridongó, diridiridongó, diridongó!

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.27. 08:38:29

Pálinkásat! ha így folytatjuk, nem adnak új posztot míg le nem verjük az ezret...

@atpijkamo: én értem, sajnos. nem tehet róla, azér nem érdemes bántani. nincs rendesen beállítva a benzodiazepin. (valószínűleg)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.27. 08:49:44

@estrella negra: de jó neked, te itten dalorászhatsz... nekem meg a nyakamba zuhintottak egy csomó munkát mára.

@batgirl: közbe eszembe jutott, hogy mit tartsál ha kidöglenek a halaid: vannak ilyen cuki kis miniegerek, azok elvannak egy akváriumban, ha elég nagy (mongyuk kb. 120-130 liter. )

Manyecska 2012.02.27. 08:54:04

@Prof. azsiráf.PhD.: nincs avval semmi baj én is töltenék fel bikinis képet ide mer megígértem. De a kis buzeráns odaátról kedvem szegte...méghogy középkorú...ráadásul szülésznő vagyok:)))!
:))))))))

Manyecska 2012.02.27. 08:57:16

@Prof. azsiráf.PhD.: Te, olvastam hogy zsiráfcsontokat találtak a Zoo-ba...rögtön rád gondoltam:) Amúgy láttam a kis zsiráfot, nagyon sirály!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.27. 09:16:11

@Prof. azsiráf.PhD.: Hát munka közbe' is lehet danolni!
jo szoj un ombre szinszero
de donde kresze la palma
i antesz de morirme kjero
ecsar misz verszosz del alma
gvantanameeera gvahira gvantanameeeeera
sej diridongó, diridiridongó, diridongó

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.27. 09:33:20

@Prof. azsiráf.PhD.: Szerintem a Mikulás keze lehet a dologban.
Ha érted, mire gondolok.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.27. 09:35:45

@Prof. azsiráf.PhD.: höhö... robotzsiráf.
Ne felejtsd el megszoptatni az ikreket!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.27. 09:40:44

@Manyecska: Az igéret szép szó, ha megtartják- úgy jó.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.27. 10:01:21

Nem baj, van még nótám.
hó meni ródsz maszt a men vók dáun
bifór ju kóll him a men?
hó meni szíz maszt a vájt dáv fláj
bifór sí szlípsz in dö szend?
end hó meni tájmsz maszt a kenon ból fláj
bifór tí'r forevö bennd?
dö enször máj frend iz blovin in dö vind
dö enször iz blovin in dö vind...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.27. 10:29:10

@Prof. azsiráf.PhD.: Akkor ezt nekik küldöm soxeretettel. ...és mindenkinek, aki szereti.

Az állatkert régen eltűnt
De mi még énekeltünk
A zsiráf a legszebb - gyönyörűszép
Annyira tetszett - ahogy a szemembe
néz
Beleszerettem, azt hiszem, ennyi elég
A filozófia a fejembe szállt
A zsiráf rögtön rám kiabált
A zsiráf nyaka: gyönyörű patak
Elvesznek benne az idegen szavak
A zsiráf még mindig szép
Ebben a metamorf világban
Mindig a zsiráfot imádtam
A zsiráf feje: ókori szobor
Tudása mennyei vizekre sodor
A zsiráf még mindig szép
Kitekertük a póznákat
És kiadtuk magunkat rozmárnak
Nem vették észre, hogy zsiráfok
vagyunk
Pedig igazán pöttyös és hosszú a
nyakunk
A zsiráf még mindig szép

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.27. 10:30:43

Okádék egy szám volt egyébiránt, de nem t'ok más zsiráfosat.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.27. 11:08:27

Valamiont továbbá követelem, hogy szeretem a zsiráfsört!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.27. 11:21:47

@estrella negra: akkor most egy denevéreset, de ne véreset!

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.02.27. 11:30:42

Üdv

Azért ha igy látnék egy zsiráfot, gyanakodnék , hogy valami nem 100as

www.freakingnews.com/pictures/57000/Giraffe-Through-the-Clouds--57026.jpg

Rosszindulatú Vászka 2012.02.27. 13:06:18

Hentesnél keservesen bömbikél egy kis fiúcska, keziben csíkos raffia cekkerszatyorral. Kérdi az egyik eladó:
- Miért sírsz kisfiú?
- Mert nem emléxek, mit mondott anyukám, hogy Gyula, hozzál két kiló Csabait, vagy Csaba, hozzál két kiló Gyulait.
- Hát ezen könnyen segíthetünk, hogy hívnak?
- Dezsőnek!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.27. 13:42:32

@batgirl: ...meg is van. Aszongya:
száraztónaknedvespartyán
döglöttbékakuruttyol
halgattya1süketember
kiavízbenlubickol
sejhajDENEVÉR
biciklizikazegér
sejhajDENEVÉR
bennünkvanakutya...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.27. 13:44:54

@estrella negra: @horex: jó fejek vagytok:))
A rajzfilmet lopom a blogomra, ok?

XCat 2012.02.27. 15:15:06

@Prof. azsiráf.PhD.: így van, nem én tehetek róla. Te tehetsz róla.
Abbahagyhatnád.

Idióta picsa.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.02.28. 08:15:00

@Manyecska: szülésznő vagy? nahát, ezt nem gondoltam volna :) az igazán szép munka. ha minden rendben megy, ugye.
süti beállítások módosítása