Tékozló Homár

Szomorú vasárnap a Korda filmparkban

2012.04.26. 16:13 | jackyll | 39 komment

Naiv ügyfél misztikus módon fél évet várt, hogy ezt a panaszt elküldje nekünk is, úgyhogy vélhetően azóta már minden gazdasági és szórakoztatóegységet megjavítottak és beüzemeltek a Korda filmparkban:

Egy nem túl kellemes élményünket szeretnénk megosztani a Korda filmparkkal kapcsolatosan, amit a házassági évfordulónk alakalmából éltünk át. Gondolom semmi nem változott azóta, mert a válasz levélbe ígért időpont egyeztetés a hibák kijavítása után, a mai napig nem történt meg annak ellenére, hogy még emlékeztető emailt is küldtem rá egy hónapra hátha csupán elfelejtették, de természetesen arra már válasz sem érkezett, ennek már fél éve... Íme a levélváltásunk:

"Tisztelt Korda Filmpark!
 
A tegnapi napon párommal meglátogattuk önöket bízva abba, hogy szép élményben lesz részünk. Igaz hétvégén feláras a jegy, de úgy gondoltuk, ekkor legalább nyugodtan megnézhetünk-kipróbálhatunk mindent. Sajnos nem így történt óriásit kellet csalódnunk még a web oldalon bereklámozott dolgok töredékét tudtunk igénybe venni, ezért nagyon becsapva éreztük magunkat!!
A következőkben bővebben ki is fejteném a problémákat!
 
1.       Már a túra legelején szembesültünk vele, hogy az oldalon ígért ”ajándékboltban filmes ajándéktárgyakkal” egyszerűen zárva volt. Amit nem értettünk, hiszen a mi csoportunk is 25 fő –ből állt és előttünk és utánunk is jöttek csoportok! A web oldalon sincs hétvégi zárásról szó, de ez természetesen még nem szegte nagyon kedvünket!

2.       A statikus dolgok megnézése után végre a dinamikus dolgokra tértünk rá, mikor a kísérő hölgy szabadkozva közölte, hogy a hajó és a tengeralattjáró néhány funkciója már nem működik, de elmesélte mi lett volna. Ez már nem igazán tetszett, de ezután jött a döbbent ,  mert  a főoldalon és minden al oldalon reklámozott green screen, amire mindenki nagyon kíváncsi volt. Itt ismét közölte a hölgy, hogy ez meg aztán teljesen nem működik!!!! Közölte, ha akarunk, ráülhetünk egy motorra és ő bekapcsolja a ventillátort!!!????? (Hát ezt ingyen is meg tudjuk csinálni otthon) Majd ez után közölte, hogy a többi dolog működik. Amiben teljesen igaza volt, hiszen a falra rakott TV-ken meg tudtuk nézni, hogy készült a Nyócker és a Hellboy stb. amiket sokkal részletesebben és ingyen is megtudjuk nézni a youtube oldalon is szintén itthon.
 
3.       Ezután az étteremhez értünk ahol a túra végén mi vacsorázni szerettünk volna. Ugyanis külön részbe ajánlják a web oldalon. Hát igen csak szerettünk volna nemhogy vacsorázni nem tudtunk, hanem a főoldalon is ígért” éttermében hideg és meleg ételekkel” sem találkoztunk, még egy pohár vizet se tudtunk venni!! Egy automata nem volt!! A WC-ben kellet a csapból inni!! Ez már tényleg botrányos!!!
 
4.       Ezután következett a stúdiótúra. A főoldalon ez is megtalálható „A stúdiótúrán a látogatók megtekinthetik a stúdió területén található két kültéri díszlet, a középkori város és a New York utca díszletét.” de az aloldalakon is le van szépen írva. A New Yorkkal nem volt semmi probléma, de mikor a másik díszlett fele sétáltunk a kísérő közölte, hogy oda nem megyünk be, hanem a kijárat a cél, mert a másik helyszín 2015-ig nem látogatható? Ez már mindennek a teteje volt! Ezt sem tudták előre?
 
Természetesen először önökhöz fordultam, hogy mielőbbi választ kapjak e problémák okaira megoldására, és hogy miért szerepel teljesen más a web oldalon, mint a valóságban?? Önök szerint ez megér kettőnknek közel 6000ft-ét és közel 300km utazást?
 
U.I: A kísérő hölgy végig nagyon kedves és udvarias volt és már előre próbálta szabadkozni, de ez sajnos nem tette jobba a hiányosságokat.

És a szintén fél évvel ezelőtti válasz:

Köszönjük levelét és észrevételeit a látogatásukkal kapcsolatban. Ezúton szeretném elnézésüket kérni a tapasztalt kellemetlenségek miatt. Az ajándékbolt illetve az étterem technikai okok miatt zárva volt vasárnap, elnézésüket kérjük. A hajómakett sajnos szombaton meghibásodott, a hibát mihamarabb megjavítjuk. A green screen installációt működtető számítógép áramszünet miatt leállt, a problémát elhárítjuk.
 
A forgatási helyszínek közül vasárnap csak a New York utca díszletét tudtuk megmutatni, a középkori városdíszletben folyó forgatási előkészületek, illetve díszletépítési munkálatok miatt. A félreérthető információt pontosítjuk a honlapunkon.
 
A fenti észrevételei alapján megtesszük a szükséges lépéseket a hiányosságok pótlására, a felvetett problémák mielőbbi megoldására. Köszönjük, hogy megosztotta velünk a tapasztalatait és őszintén leírta véleményét.
 
Bízunk benne, hogy egy későbbi időpontban, amikor az említett installációk és technikai hibák kijavításra kerültek, vendégül láthatjuk Önöket a Korda Filmparkban és ezúttal maradéktalanul elégedettek lesznek a látogatóközpont, ajándékbolt és étterem szolgáltatásaival is. Ha megengedi, keresni fogom Önt a későbbiekben egy új időpont egyeztetése végett.
 
Kérdés esetén szívesen állok a rendelkezésére.
 
Tisztelettel:

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2012.04.26. 16:15:44

Csipkebokor vessző!

Dr. Kix 2012.04.26. 16:18:32

"Ha megengedi, keresni fogom Önt a későbbiekben egy új időpont egyeztetése végett." - csak addig álljál fél lábon!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.04.26. 16:20:47

"ez megér kettőnknek közel 6000ft-ét és közel 300km utazást?"

Nem.

A hatezret még csak-csak, de a 300 km utazást semmiképpen, még akkor se, ha minten flottul működött volna.

A hatezerből visszaadhattak volna valamennyit, de nem lenne sokkal beljebb a poszt toló.

Anomalocaris (törölt) 2012.04.26. 16:23:48

"ráülhetünk egy motorra és ő bekapcsolja a ventillátort!!!?????"

:DDD

Roltii 2012.04.26. 16:32:04

mi 2011.06.26-n voltunk, akkor még működött a hajó és a tengeralattjáró, de higyje el a poszt toló, hogy semmiről se maradt le:D Jah, nálunk még ventillátor se volt, csak felülhettünk a motorra. Egyébként minden stimmel, kib@szott gáz, hogy nem tudják rendesen megcsinálni... Az ötlet pedig jó, a minket vezető srác nagyon jó arc volt, de túl sok mindent nem láttunk. Pár fénykép (már amit engedtek, mert kívülről tilos fotózni a studiót:D): picasaweb.google.com/106041701773835494953/KordaFilmpark20110626

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.04.26. 16:39:14

@A félelmetes népszavazás: Akkor lefilmezik, mögé montíroznak egy rohanó tájat, és készült egy olyan trükkfilm, mintha motorozna.

Anomalocaris (törölt) 2012.04.26. 16:42:59

@atpijkamo: EZ CSODÁLATOS, MIRE KÉPES A MAI TECHNIKA :DDD

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.04.26. 16:48:17

@A félelmetes népszavazás: Jól van, na! Szóval általában van értelme, amit a csaj mondott, csak akkor és ott semmi.

Anomalocaris (törölt) 2012.04.26. 16:52:01

@atpijkamo: Én tényleg azt hittem, hogy ráül a motorra, megy a ventillátor, becsukja a szemét és azt képzeli, hogy Hells Angelsként száguld a Route 66-en. De azt kell mondanom, hogy montírozott háttérrel se látom több értelmét :D

hoppá rézimi 2012.04.26. 17:06:24

@A félelmetes népszavazás: Mi a baj? Olyan, mint az, hogy beülhetsz egy híres étterembe, eléd tesznek egy tál gőzölgő levest, és lefotóztathatod magad vele :D Ugyan nem eszel belőle, de érzed az illatát! :D Na, és ott a fotó, ami örök emléket állít a leves meg nem evésének :DDD
Hülyének (is) megéri, na :D

Anomalocaris (törölt) 2012.04.26. 17:23:10

@hoppá rézimi: Nem tudom, hogy szavaid mögött a humort, vagy a rémisztő valóságot véljem-e felfedezni.

XCat 2012.04.26. 17:28:10

Ez a Klárikás Korda? Én nem is tudtam, hogy van ilyen bazz... hol van? Mi ez? Magyarországon van? És ha igen; minek? :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.04.26. 17:35:19

@Vedere' Lavór: na basszus, lelőtted a poénomat..hehe

XCat 2012.04.26. 17:36:53

@A félelmetes népszavazás: Szerintem reális. Régebben amikor voltunk valahol mindenhol csak az épületeket fényképezgettem, meg amit úgy érdemes volt... sosem értettem, mások minek állnak oda elé.

Aztán fel lehettem világosítva, hogy hülye vagyok, mert ha nem vagyok rajta a képen, az akárkié lehet, hogy bizonyítom be, hogy de én tényleg voltam ott?

Na azóta tudom, miért csinálják. Azt is, hogy miért kerülöm azokat, akik csinálják. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.04.26. 18:00:39

@Vedere' Lavór: @batgirl: Én poén nélkül azt hittem hogy róla van szó. Miért pont ilyenbe ne bizniszelnének?... Javaslom hogy nevezzék át gyorsan Koltay filmstúdiónak, azzal is össze lehet zavarodni.

Anomalocaris (törölt) 2012.04.26. 18:07:06

@Vedere' Lavór: Szörnyen rühellem ha fotóznak. Még jobban azokat a hülyéket, akik ezt nem értik, és csakazértis lekapnak, mert hihi hehe de vicces. Az egy dolog, hogy általában teljesen tönkreteszi a képet, ha virít rajta egy embi, mert elrontja a kompozíciót, meg úgy amúgyis, de ha Én fotozók, akkor Magamnak fotózok, hogy felidézzek emlékeket egy nosztalgikus depressziós nyári szombat délelőttön egy sör mellett. Eiffel-toronyt amúgyis teljesen felesleges lefotózni, a rejtett érdekességekre érdemes rámenni, ami utána csak az Enyém.

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.04.26. 19:48:30

@A félelmetes népszavazás: Óóó ez gyönyörű volt. Nem is tudtam, hogy maga ilyen filozofikus alkat!
:)

Anomalocaris (törölt) 2012.04.26. 20:06:49

@Hicudzsi: Hát persze. Mondjuk Rajtam kívül nem is tud senki mit kezdeni a képeimmel általában, és ahhoz a nosztalgikus depresszióhoz is számtalan feltétel szükséges hogy teljesüljön, önmagában a képek általában nem elegendők.

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.04.26. 20:13:30

@A félelmetes népszavazás: Nemrég külföldi terepmunkán voltam. Nagyon oda kellett figyelnem, hogy csináljak a plebsnek is képeket, ne csak oszloptalapzatok, házfalak, különböző márványok, gránitok, meg 19. századi graffitik legyenek rajtuk.

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.04.26. 20:19:18

Az utolsó nap jutott eszembe, hogy rólam még nincs is kép amit elküldhetek a családnak. Miután szerencsétlenkedtem egy ideig, egy turista odajött és felajánlotta a segítségét. Szóval van rólam EGY kép.:)

Anomalocaris (törölt) 2012.04.26. 20:38:16

@Hicudzsi: Olyan kell nekik, amin embik vannak?

Anomalocaris (törölt) 2012.04.26. 20:39:54

@Hicudzsi: Szerencsére Tőlem nem vár el ilyeneket senki. Nem is lenne értelme. :)

England win The Ashes! 2012.04.26. 20:43:50

Én reggel felülhettem a biciklire, aztán eltekerhettem a melóba. Ventillátor nem volt, csak a szél fújt a pofámba. Meg pár liter víz, eső formájában. :)

England win The Ashes! 2012.04.26. 20:57:48

@A félelmetes népszavazás: Te jó ég, nem hallottál még Sir Alexander Kordáról? Tkp. a brit filmipar szülőatyja.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.04.26. 21:00:06

300 km-t utazott ezér a pocctoló??? hát noooormáááális??? felőlem a godzillát is mutogathatták volna, ventillátorral a seggében andzselinadzsolival a foga között élőben, akkor se tennék érte három lépést se.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.04.27. 06:41:18

meg jo, hogy bele nem leptunk

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2012.04.27. 07:25:47

Én csak az első "kellet"-ig olvastam.
Mindig zavar, ha olyan ír, aki nem tud. Nem kötelező. A Homárba se.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.04.27. 13:24:31

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
No, azért ezt az Anzselina Dzsokit megnézném! Persze ha mondjuk 300méteren belül lenne. Elvégre valami sztárféle, nem?

Xezs 2012.04.27. 20:53:49

ki a faszt érdekel hogy évfordulótok volt

a hibás teljesítés az oké, tényleg faszkalap a stúdió de mit kell itt rázni a rongyot

Hurri Kán 2012.04.30. 21:20:12

Nem árultak poloskát a shopban, azért a fennforgás?

Teveede 2012.05.01. 09:04:16

A fiam 1 hónapja azzal traktál, hogy ide menjünk el, mert biztos nagy élmény. Én már net alapján sejtettem, hogy olyan mint a kormányunk, nagy átverés az egész és még fizetünk is érte...
Javaslom ilyenkor még ott a helyszínen kiverni a balhét, mert utólag már csak röhögnek az emberen.

Megdobbent 2012.05.02. 03:11:50

Kevesbe lennek az alapomig felhaborodva, ha legalabb nem a FŐOLDALON lett volna reklamozva a dolog! Egy FŐOLDALON meghirdetett dolognak kotelezo leteznie, kulonben nem lenne a FŐOLDALON!!!

Ha meg az aloldalakon vannak rejtett tehetsegek, akkor kiabalni kell korusban, hogy "FŐOLDAL! FŐOLDAL! FŐOLDAL!", es ha odakerul, akkor a nemletezok meg jol lekullognak az aloldalakra!

Megdobbent 2012.05.02. 03:14:43

Monnyuk az en dragam nagyon furcsan nezne, ha az evfordulora olyannal keszulnek, hogy uccu be a kocsiba, konnyu 300km oda, ugyanannyi vissza, a ketto kozott meg valami lepukkadt, szartalicska studioban poroszkalhatunk hatezerert :)))
süti beállítások módosítása