Tékozló Homár

Repüljön a Ryanairrel húggyá ázva!

2012.05.10. 13:44 | jackyll | komment

ryanairbudapest2.jpg

Azt hiszem nem kell túlságosan hosszan ecsetelni, miért ellenkezik sikoltozva az emberi logikával a repülőgépre szabad ég alatt történő várakozás. Naiv ügyfél és utastársai 30 percig áztak, mielőtt elindultak Stockholmba.

Hello Homar, Láttam a három héttel ezelőtti posztotokat a Ryanarről. Hétfőn Stockholmba repültem Pestről, miután 30 perc alatt szarrá áztattak minket a reptéren. Fotók mellékelve. Ezek szerint nem volt sürgős a problémát rendezniük...
T.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. _mmm_ 2012.05.10. 13:49:29

Nem is akarják rendezni.. Ezzel ők spórolnak.. utasonként 60FT-ot!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.10. 13:54:34

Most nem értem, emberi húgy esett az égből eső helyett??? Vagy miaf@szom???

VinszentVega 2012.05.10. 13:55:04

Mennyivel is olcsóbb egy jegy a Ryan-nél, mint egy normális légitársaságnál?
Pont egy sz.rráázás összegével?
"Van amit pénzért nem lehet megvenni. A többire ott a MC" :D

England win The Ashes! 2012.05.10. 13:55:10

Csaxólok, hogy a képen látható két táska egyike sem kézipoggyász méretű.

Hentes pékné módra 2012.05.10. 14:04:33

@Dr Jozef Vengloš:
csaxólok hogy de.. belemegy a kézipoggyász teszterbe. Az utasok több mint fele ilyennel utazik. Ez pont a legnagyobb méret ami elmegy.

semmicico 2012.05.10. 14:05:26

@Dr Jozef Vengloš: Szerintem az volt csak a víz miatt kinyúlt :-)

2012.05.10. 14:08:20

Múlt szerdán repültünk velük Ciprusra, tegnap haza, mindkétszer busszal vittek ki, illetve hoztak be a repülőtől. Nem tudom, mitől függhet, melyik járatuk lesz igazán fapados... de nem hinném, hogy akár a Ryanairnek is jó a szarrá ázott utas, ugyanis az ázott utas jól eláztatja az ülést is, aztán még a hatodik fordulót bonyolítva is vizes lesz az éppen rajta ülő...
Cipruson viszont gyaloglás volt: helyes kis alagút volt az épülettől a kifutópálya széléig, kb 40 méter hosszan és 3-4 méter szélesen, itt kellett várni míg az érkező gépből kiszálltak az utasok, kipakolták, megtankolták.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.05.10. 14:09:38

@VinszentVega: Mostanában a probléma az, hogy sok helyre csak a Ryanair visz el Pestről.

Sasfióka 2012.05.10. 14:09:44

Ez hányadik perc volt a 30-ból? Mert "húggyá" jelző ehhez még erősen túlzás... :)

England win The Ashes! 2012.05.10. 14:09:50

@daninet: @gio: Faszt! A Ryanairnél tuti nem. Az enyém kisebb, mint az a barna kerekes koffer, neccesen megy bele blájenék próbakeretébe.

www.ryanair.com/en/terms-and-conditions#regulations-cabinbaggage

Azt írja, hogy 55x40x20 cm.

(Halkan hozzáteszem: tudom, hogy más társaságnál a barna koffer belefér a limitbe, de íréknél nem. A kék talán másutt is necces. A fenti esetben jófej lehetett a sztyu.)

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2012.05.10. 14:10:08

Még szerencse, hogy az Aldiban ilyen nem fordulhat elő.

Tita nick 2012.05.10. 14:10:56

És még egy fapadra sem ülhettek le.

bekbórd! 2012.05.10. 14:11:04

A képen levők szerencsére megúszták 1-2 cseppel, úgy látom.

2012.05.10. 14:11:04

Én tegnap repültem egy kört barátaimmal a sassal és a kerecsensólyommal itt a kiserdőben és ajánlhatom mindenkinek, nagyon kellemes volt !

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.10. 14:17:15

Lesz még olyan poszt az idén, amin lehet rendesen csámcsogni, vagy csak ilyen voltmár szarok várhatóak?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.10. 14:18:00

Meg a k*** anyjukat, volt az első gondolatom, amikor ezt először láttam a híradóban...

Azon kívül, hogy az összes létező biztonsági szabállyal ellenkezik, még az ügyfél hülyének nézése is, mert nyilván nem azért fizet ki nem kevés pénzt, hogy esőben ázzon a gép mellett.

báró Csekonics 2012.05.10. 14:25:31

Emlékszem a Malév-csőd utáni napokban sok helyen mentek a kommentek hogy 'na, végre egy pénztemetővel kevesebb' meg 'úgyis vacak volt' meg hogy jó lesz a Ryanair is helyette, úgyis olcsóbb.

Na, remélem ők most mind nagyon örülnek a minőségi cserének! Tényleg nagyon frankó :-(((

Eric_Cartman 2012.05.10. 14:27:33

Van erre megoldás. Esernyőnek hívják. Megázni egyébként csomó helyen lehet a reptéren kívül. A bal zsebben lévő félliteres üdítő helyére pont elfér egy összecsukható ernyő. De nem, nem bír ki másfél órát ivás nélkül. Aztán toporog a gépen a klotyó előtt, mert félóránként hugyozni jár. Hétvégén jöttem Malagáról, ahol esett az eső, de nem áztam meg, hála a technikának.

2012.05.10. 14:27:57

@báró Csekonics: tudjuk hogy a ryan a leggenyább légitársaság de nem fogtak senki fejéhez pisztolyt hogy velük menjen... szóval vicces ez a műfelháborodás. A krumplileves az krumplileves.

LouiS 2012.05.10. 14:28:25

Kb. csak a magyar embert lehet behülyíteni az akciós és olcsó fogalmakkal. Ami valójában nem az. Ahogy a meghűlés elleni orvosság sem.

Sajnos abban viszont van igazság, hogy mostanában sok helyre csak a Ryan visz el. Bár azért mindig lehet alternatívát találni.

báró Csekonics 2012.05.10. 14:29:40

@Kulics: na igen, ez is igaz. (Mondjuk nálam a Ryan meg a Wizz ettől függetlenül is már régóta 'tiltólistán' van. - Wizz-el egyszer utaztam, Ryannal hál'istennek egyszer sem - és remélem nem is fogok.)

phaszfej 2012.05.10. 14:31:21

Manapság már minden cseléd repülővel jár nyugatra mosogatni meg szaros pelenkát cserélni. Nem baj, csak ne kelljen velük utaznom.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.10. 14:33:51

A "húggyá ázva" az a "szarrá ázva" polkorrekt mutációja lenne? Az ember egyébként sem oldódik vízben, egy zsebre rakható esőköpeny meg nem olyan nagy összeg, és szerintem Stockholmban is előfordulnak tavasszal esők.

Az más kérdés, hogy a fegyverkezésre fordított pénzekből 5-6 év alatt össze lehetne kötni hangsebességű gyorsvasúttal az összes európai fővárost, 2-6 irányból.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.10. 14:34:10

@Eric_Cartman: Egyébként még a kib*tt buszmegállóknál is szokott lenni egy bodega, ahova beállhat az utas. Egy, általában többe kerülő repülőjáratra miért nem lehet ezt?
Mozgatható ponyva mondjuk...?

lobster thermidor 2012.05.10. 14:38:48

@Eric_Cartman:

Azért nem mindenki jártas ennyire a technikában. Vannak még reneszánsz embertípusok is, akik Petrarcát olvasgatnak várakozás közben.

Pitta2 2012.05.10. 14:38:49

Lehetett tudni, hogy a Ryanairnél betonon várakozás van. Akkor miért lepődik meg a posztoló? Az eső meg már csak olyan, hogy esik. Tudta mit vállal, mi a kockázata. Így járt.
A barna bőrönd nekem is méreten felülinek tűnik. Ha mr MOL ezt a cikket olvassa, akkor tutira kirugatja a checkin agentet.

yda 2012.05.10. 14:40:44

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Milyen baja lehet egy nyavadt homárnak
ha huggyá ázik és nem huggyal áztatják el. :-DD

qwertqwert · http://szexpina.com 2012.05.10. 14:43:55

@báró Csekonics: wizz nem annyira gáz,nálam kb60 útból 1x járattörlés kb 7-8max fél órás késés,ryanairt még nem mertem bevállalni

Manyecska 2012.05.10. 14:45:01

Na és ha cigánygyerekek potyogtak volna az égből???

Pitta2 2012.05.10. 14:45:09

Pl. Stockholmba megy a Wizz is. Ott buszban kell várni.

sic! 2012.05.10. 14:45:17

@Kulics: orbánunknak hála van, ahova más társasággal max. többszöri átszállással tudnál eljutni. Egy 20-30 ezres jegynél is bele kéne, hogy férjen az a 60 ft, amibe utasonként kerül a benti várakozás, és biztonsági okokból is gáz a kinti várakozás (max. a gyalog kimegy a géphez és egyből felszáll rá fogadható el, a kinti várakozás nem). Valószínűleg a reptér sem ment volna bele, ha nem a kormány nem fingatta volna meg egyszerre a Malév-csőddel és az újonnan kivetett telekadóval...

Infomaker 2012.05.10. 14:47:32

Sok ember nem tudja!

Azt sem tudják, hogy vannak légitársaságok. Ő annyit tudnak, hogy repülővel megyek valahova.
Aztán meg vannak lepődve.

Pitta2 2012.05.10. 14:47:44

@báró Csekonics: Én speciel jól jöttem ki a Malév csődből. Akkor még csak 1 utam volt lefoglalva. Ehhez képes túl vagyok 5 utazáson (11 felszállás) és foglalásban van 6 (12 felszállás). Igaz a többség nem Ryanaires. :))

T mint T 2012.05.10. 14:51:39

Most olvasom, hogy a hónapokkal ezelőtt megvett Wizzair jegyeimmel is erre a sorsra fogok jutni, mivel május 30-tól a Budapest Airport oly kedvesen úgy döntött, hogy áttereli a többi fapadost is.

Engem az érdekelne, hogy, ha én azért a Wizzairt választottam a Ryanairrel szemben, mert az F1-ről száll fel és a kijutást meg tudtam oldani a kib@szott drága rablótaxi és Minibusz társaságok nélkül, akkor most vajon ezzel a döntéssel perelhetem-e őket a várható idő és pénzveszteségeim miatt?

helianthus 2012.05.10. 14:52:14

@lobster thermidor: :D

Attól nem fél senki, hogy a vizes ruhák száradni kezdenek, bepárásítják az összes ablakot, a szélvédőt :) is és a repülő nekimegy valami magasabb műtárgynak?

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 14:54:26

Na bocsánatot kerék. A Ryanair nem igazán tehet róla, hogy a balf@sz Budapest Airport nem tudja kúlturáltan megoldani azt, amit Europa bármely más repterén megoldanak. Tessék gondolkodni: A ryan máshol is ekkora fordulóidővel dolgozik, máshol meg tudják oldani, hogy az utas ne dekkoljon az apronon, és ne ázzon szarrá? A válasz igen. Ergo, nem a Ryanairben van a hiba.

torvenyfigyelo · http://www.torvenyfigyelo.hu 2012.05.10. 14:54:43

@Dr Jozef Vengloš: Lehet, hogy úgy kell feldobálni a csomagtartóba :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.10. 14:57:05

ezt nem értem. az ember kimegy a repülőz, és elszántabb terroristák előkapják a kézitáskájukból a töltött esernyőjüket, és máris kilyukasztják a repcsi kerekét dühükben. ők szeretik az esőt, de ha kimutatnák, akkor már le is buknának.

báró Csekonics 2012.05.10. 14:58:07

@Pitta2: szerencsére nekem nem volt foglalásom, de amíg volt elég sokat utaztam Malévval. Wizz-el csak egyszer, kényszerből, mert a célállomásra ők mentek csak, meg az EasyJet. Azóta röhögök a fapadosok 'székfoglaló játék' típusú beszállítási módszerén. (Most komolyan, úgyis adott számú utas fér csak be, mi a fene lesz olcsóbb ettől?! Simán lehetne úgy is, hogy a checkin sorrendjében adják a helyet és nem lehet kérni hogy ide v. oda legyen.)

Kabbe (törölt) 2012.05.10. 14:58:21

majd akkor, hogy fogtok vernyákolni, amikor csak Debrecenből lesz járat:)))

the crow 2012.05.10. 14:59:07

Inkább használjátok ki az olcsó lehetőségeket, mint szapuljátok. Lehet, jövőre ez sem lesz. Így viszont 3-4x annyi utazás fér bele, mint eddig. Ok, lehet egy esőkabátot venni kell. És?

dpspeti 2012.05.10. 14:59:50

Nem azert utazik az ember fapadossal, mert nincs penze a nem fapadosra, hanem azert, mert miert fizetnek en a London-Bp-London-ra 400-500 fontot, ha BRitish Airwaysel mennek, ha nincs, csak kezipoggyaszom (hisz csak rovid idore hazalatogatok)? 2,5 ora a repulo ut... a kajaert kulon kell fizetni (SagSchon...még mindig olcsobban jovok ki)... most pl 63 font oda-vissza... ugyanez a WizzAirnel 160 volt... BAnal joval dragabb... tehát nem kell olcsojanosoknak "csufolni" azt, aki kevesebbert repul... A fapadosban az a fapad, hogy van egy alapdij, amiben benne van egy kezipoggyasz es semmi más... es minden tovabbi szolgaltatasra kulon kell fizetni... igy nincs kaja es pia sem ingyen, ami sztem egy 2,5 oras uton elegge elviselheto.... Szoval hagyjuk mar a fapadosok szidasat... miattuk nem luxus a repules....

Pitta2 2012.05.10. 15:00:08

@T mint T: A WizzAir utasok nem fognak a betonon állni (a tudomány mai állása szerint)
Milyen anyagi károd keletkezett? A BKV jegy ugyanannyiba kerül. A környékbeli parkolók ugyanannyiba kerülnek. A 4-5 km többlet autókázásért pereld a BUD-ot, mert ők zárták be a T1-t és nem a Wizz.

Steppenwolf 2012.05.10. 15:00:29

@sic!: Orbán adósította el és jelentette fel Brüsszelben a Malévot???
A reptérnek kell a bevétel, minden fillér a Ryanair pedig fizet.
Ha nem lesz rá igény, akkor nem fognak a betonon állni az utasok és utaznak inkább Wizz air-rel, EasyJet-tel, Germanwings-szel, Jet2-val, vagy hagyományos légitársaságokkal.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 15:00:37

@Kabbe: Ember! Az a putri két gépnél többet nem tud kiszolgálni egyszerre...Miről beszélsz?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.10. 15:01:54

@T mint T: Ha neked 4-5000 forint sok taxira, akkor csak perelgessél, b+!

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 15:02:06

@dpspeti: Jéééééééééé...van ember aki érti hogy miről szól a lowcost? És magyar? Hát ez ritka.:)))

Pitta2 2012.05.10. 15:02:11

@báró Csekonics: Az ültetéshez ki kell alakítani a számítógépes rendszert. Mi van azokkal akik otton végzik el a checkint? Egy hétig tárolod az adatait? Amúgy nem kell könyökölni. Meg kell venni a PB-t és (majdnem) oda ülsz ahová akarsz.

England win The Ashes! 2012.05.10. 15:04:47

@helianthus: Miért, a másodpilóta helyén is egy utas ül majd (ugyanis korábban volt szó róla, hogy a blájen a költségcsökkentés jegyében csak egy pilótával repül)? Vagy a pilóta is kint ázott?

@torvenyfigyelo: Lassan ezen sem lepődnék meg.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.10. 15:06:45

@ColT: Mármint afféle kabrió "városnéző" repcsikre gondolsz? Azt hiszed, hogyha úgy nem fogyasztanának sokkal többet, le lennének fedve a légi parasztszekerek?

xenuka 2012.05.10. 15:07:06

olcsó húsnak híg a leve

is 2012.05.10. 15:07:21

@ColT: "mert nyilván nem azért fizet ki nem kevés pénzt, hogy esőben ázzon a gép mellett. "

nem kevés pénzt a más légitársaságok utasai fizetnek ki, és nem is áznak az esőben. a Ryanair utasai kevés pénzt fizetnek ki, és ezért aztán amilyen az időjárás. nemsokára utazhatnak állva is, és remélhetőleg kevéssle utána a raktérben is, bálázva, mert úgy még olcsóbb, és ők ennek nagyon fognak örülni, ők ilyen utasok.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.10. 15:08:05

@Kabbe: Na, az fog rendesen kb@szni a fővárosi taxismaffiával!

Neon Fu 2012.05.10. 15:09:15

@dpspeti:
"Nem azert utazik az ember fapadossal, mert nincs penze a nem fapadosra, hanem azert, mert miert fizetnek en"

Hát ezt szépen levezetted. A "nincs pénze" és a "nem akar többet fizetni" ugyanúgy olcsójános.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 15:09:28

@is: Te meg szimplán buta vagy barátom, vagy még életedben nem utaztál lowcosttal, és azt hiszed valóban fapadok vannak a gép két oldalán....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.10. 15:11:02

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nem, a várakozási területre kitenni egy féltetőt, hogy ne ázzanak az utasok. Nyilván eső esetére.

@is: A franc tudja, azért nem mindenki 5000-ért megy.
Illetve OK, hogy olcsó, de a légyitársaság részéről ez szerintem eléggé az ügyfél leszarása.

ratched nővér 2012.05.10. 15:11:19

kiváncsiságból rákerestem,
pl: stockholm május 18-20-ig:

ryanair - 20 608 ft
austrian (bécsi átszállással) - 84 600 ft
lufthansa (frankfurti átszálással) - 100 800 ft
klm (amsterdami átszállással) - 114 300 ft

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 15:11:24

@Meta Flóra: Vagy csak nem ellensége a saját pénzének. Amikor eljutok A-ból B-be fillérekért, akkor a "szendvics,üditő kombóért" nem fogok fizetni soxor annyit. Inkább megveszem a gépen, ha szükségét érzem....

England win The Ashes! 2012.05.10. 15:13:27

@pdw: baromság! Azért olcsóbb, mert

a) nem csúcsidőben repül, hanem kora reggel, vagy késő délután/este

b) a feladott csomag nincs az árban, azért külön perkálsz

c) kaja sincs az árban

d) elsősorban kisebb reptereket használ (Heathrow helyett Stanstead vagy Luton, Glasgow Int. helyett Prestwick, Fiumicino helyett Ciampino stb.)

A többi kényelmetlenségi funkció a blájener agyszüleménye.

Rosszindulatú Vászka 2012.05.10. 15:14:44

Annyira zsenánt ez a prolivircsaft.

Akinek nincs repcsije (juj de ciki), az ne hisztizzen már, hogy a fapados így meg úgy.

Sztem.

Ennek szellemébe majd gyünnek a levelek, hogy a libanc nem volt házias meg mittomén.

Piha és skandallum.

Na ezé megyek én mindenhová tengeralattjáróval (sznoboknak unterzébót) ráadásul így a parkolás is ingyérbe van!

is 2012.05.10. 15:14:47

@dpspeti: "A fapadosban az a fapad, hogy van egy alapdij, amiben benne van egy kezipoggyasz es semmi más."

És nincs benne már a fedett utasváró sem. És legközelebb már az ülőhely sem lesz benne, aztán legközelebb már a világítás sem a gépen. De már dolgoznak rajta, hogy 5USD-ért mégiscsak az épületben várakozhass, további 15-ért ülőhelyet kapj, és további 10-ért lámpát bérelhess az útra.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.10. 15:16:29

@ratched nővér: @is:
Nekem 20 ropi az nem kevés pénz.
Persze a 100 -hoz képest az, de még a ki*ott PKRT járatain a 360Ft-os jegyért is van fedett buszmegálló.

krj 2012.05.10. 15:17:41

írni kell michael o'leatynek, hogy reméljük, a jó kurva anyja sírjára vesz sok-sok virágot a megspórolt pénzből. biztos válaszolni fog.

buksikutya 2012.05.10. 15:17:56

mi ezzel a gond? fapados, olcsobb.
menj sima jarattal, ha nem jo.

b

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 15:18:45

@ColT: Az egy jó hely. Itt pesten egy csomó helyen nincs buszmegállóban tető. Viszont fogalmam sincs mibe kerül ma egy jegy v. bérlet.

Kicsihuszar 2012.05.10. 15:20:49

Jah én tudok egy jó alternatívát mindnekinek. Ne repülj Ferihegyről, menj Ausztriába, és Schwechatból indalnak nem fapadosok.

Anti Anyag (törölt) 2012.05.10. 15:21:14

Ez ugyanolyan, mintha azért reklamálsz, mert a teszkóban, vagy egyéb multinál a kifli nem is látott lisztet.

Olcsó húsnak híg a leve.

ratched nővér 2012.05.10. 15:21:49

igazad van.
egyszerűen csak összehasonlítottam az árakat, mi lenne ha jövő héten stockholman szeretnék szétnézni.

Darth Revan 2012.05.10. 15:22:30

Ot eve elek Dublinban, eleg surun utazok haza (is). Osszesen haromszor utaztam a Ryanairrel. Nem azert mert utalom oket, hanem mert a Malev es az Aerlinus is olcsobb volt, mint a Ryanair. Sot, egy alalommal a Swiss-szel utaztam Zurichen keresztul, egyszer pedig a KLM-mel Amszterdamon at.

Egyszer Londonba mentem (volna), a BMI-vel . Lekestem a gepet, a repteren kellett uj jegyet vennem: a Ryanair volt a legdragabb!!! (az eredeti jegyet 60 euroert vettem, a repteren a kovetkezo gepre 220 euro volt a BMI-nel, 260 volt az Aer Lingus es 300 folott volt a Ryanair.

Szoval, ha tenyleg olcso lenne, akkor akar vallalnam, hogy szarra azok az esoben, de ha nem szuper akcios jegyet veszel akkor nem eri meg veluk utazni.

gyakorlatilag ha tok mindegy mikor utazol, akkor tudsz kifogni naluk igazan olcso jegyet (es ha nincs feladott poggyaszod)

qwertqwert · http://szexpina.com 2012.05.10. 15:22:57

@agresszív kismalac: nekem nem sok a 4-5e ft de másnak lehet az,a baj az hogy ebben a balkáni foshalmazban nem lehet tömegközlekedéssel kijutni a reptérre

Steppenwolf 2012.05.10. 15:24:06

@is: Nagyon egyszerű a dolog; ha cukorból vagy, vagy nem érintkezhet a bőröd természetes fénnyel, utazz valamivel drágábban más, nem ilyen szinten ultra low cost társasággal, vagy 5-6-7 szeres áron hagyományos légitársasággal.

Jokkura 2012.05.10. 15:24:36

@sic!: Kell neki a terület
-A: Királyválasztásra
-B: narancsligetre

is 2012.05.10. 15:24:43

@ColT: vissza kell szarni a légitársaságra. van 100 másik, másik áron másik szolgáltatás. hál istennek ez a szolgáltatási színvonal most már mindenkinek ismert, a jegyárhoz ezt is hozzáteszed, meg a legtöbbször 40-50-70 kilométeres beutazást a tényleges városba, aztán választhatsz. nem én mondom, hanem a magyar kereskedők 95%-a, hogy 1Ft olcsóságért cserébe bármennyi színvonalesést elfogad a magyar vásárló. ha nem lenne ezzel a színvonallal is 85%-ban tele a gép, hidd el, máris váltana a Ryanair is. van rá igény, ezen a szolgáltatási színvonalon.

Jokerpofa 2012.05.10. 15:25:07

@buksikutya: jól van buksi, okos vagy. miért nem lehet felfogni, hogy sok helyre csak fapados jár Ferihegyről? vagy 5x olyan drága. dpspeti nagyjából jól leírta a lényeget, csak gondolo ma kutyaiskolában olvasni nem tanítanak.
Pacsit!

RedRum 2012.05.10. 15:25:56

Csak pár megjegyzés, mivel folyamatosan röpködöm, és nagyon sokszor Ryan-el.
1. Ferihegy-1 (bocs, Liszt Ferenc) a hetvenes évek forgalmát tudta kiszolgálni, ma egy kalap s..r....és masszívan drágább, mint bármely környező ország reptere. Ennek következtében kerülendő, hacsak nem akar az ember u.azért az útért jegyenként 10-20E HUF-t rádobni illeték gyanánt.
2. Malév. Sajnálom a munka nélkül maradtakat, de a politikai szempontokon túl a malév egy tökéletesen versenyképtelen társaság volt. A fentebb emberkedő posztoló, aki szerint megérdemli a "szuperfapadot" mindenki, aki örült a malév bukásának, nyilván nem sokat járt repülővel. X útvonalon a malév minden esetben 3xáron futott a Ryanairhez képest....ennyit nem tud egy kísérő se mosolyogni. Persze voltak akciók stb. de a nagyok (Lufthansa, KLM, Swiss stb.) röhögve ették meg.
3. Ahogy fentebb is másik kolléga már szépen kifejtette. A Ryan-nek van egy politikája, nagyon olcsó alapdíj, aztán válassz, amit akarsz, de ami szent, az az időben indulás, ennek oltárán mindent feláldoznak...és aki rendszeresen repül, az tudja, hogy ez nagyon NAGY szó, mivel a "nemfapadok", bizony szinte mindig csúsznak. Csatlakozásra várnak, meg hogy mindenki befusson, meg nem rugdalják páros lábbal a közönséget a gép felé stb. A választás szabad. Csilli-villi mosolyka dupla-tripla áron, vagy basic service olcsón. Izlandi vulkánkor én is Swiss-t foglaltam, a maga összes biztosításával, mert akkor arra volt szükség. De egy átlagos napon A-ból B-be bizony a Ryanair nyer.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 15:26:24

@qwertqwert: képzeld, ha lenne kúlturált BKV....Mi lenne a taxishiénákkal? Mi lenne a terminálon -nyakukban laminált piros-fehér-zöld papírkával- várakozó "official taxi driver"ekkel? Mi lenne a minibusszal? Ááááá nem biznisz az....

Shagrath 2012.05.10. 15:28:32

@Ulbert István [Typhoon]: ""A Ryanair nem igazán tehet róla, hogy a balf@sz Budapest Airport nem tudja kúlturáltan megoldani azt, amit Europa bármely más repterén megoldanak. Tessék gondolkodni: A ryan máshol is ekkora fordulóidővel dolgozik, máshol meg tudják oldani, hogy az utas ne dekkoljon az apronon, és ne ázzon szarrá? A válasz igen. Ergo, nem a Ryanairben van a hiba. ""

Ha én mint szolgáltató tudom, hogy fedett várakozót nem képes a reptér megoldani, akkor kiviszem a busszal az utasokat. Úgyse a reptérre fognak haragudni, hanem a repülőgép társaságra.

Ha az újonnan vett autódba 1000 km után tönkremegy a gumi, az autógyártóra vagy a gumigyártóra haragszol?!

Pitta2 2012.05.10. 15:28:33

@Dr Jozef Vengloš:
A fapados egész nap repül, nem csak reggel, este.
Ma már egyre több nem fapadoson sincs kaja. Tavaly az Iberián belföldi MAD-TFN járatán sem adtak enni, csak pénzért.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.10. 15:30:27

@Ulbert István [Typhoon]: Nem biztos, hogy rossz, ha nem tudod :D
(Különben kb. annyi, mint itt, kicsit drágább csak.)

@is: Ennyi.

zcsi 2012.05.10. 15:30:58

Egyszer ki kellene mindenkinek próbálnia az igazi fapadost. Amikor tényleg két lóca van a két oldalon egymással szemben, és az elején elmondják, hogy a vödör a lóca alatt van... A veled szembe ülő lába az arcodba lóg, mert néha kinyútjtja, ami a tízórás úton érthető. A végsebesség pedig 400 km/h, de félút után már lassítani kell - addig meg ugye gyorsítani... Persze ez nem igazi utasszállító volt, Jerevánba mentem, ugyanakkor úgy tették le oda-vissza a járgányt, hogy egyetlen döccenést nem éreztem.

is 2012.05.10. 15:31:07

@ColT: 20ft sem kevés pénz, van aki annyit se lát hetekig, ezen nincs vita. de sokezer kilométer utazásért, 2-3 óra alatt ez konkrétan a legolcsóbb, azaz kevés pénz. autóval jóval drágább lenne oda-vissza, többször 10 óra menetidővel, fáradsággal.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.05.10. 15:31:42

Kedves Kommentelők!

Társat keresek új vállalkozásom beindítására. Tevékenysége az lenne, hogy az út/reptér bejárata mellett árulnánk esernyőt, napernyőt (napolajat: a beton lesz vagy 50 fokos, ha a levegő 30) télen usankát és pufajkát, összecsukható kempingszéket stb.

Név és cím a szerkesztőségben! :)

Pitta2 2012.05.10. 15:32:10

@Shagrath: He Eindhovenben, Brüsszel-Charleroi, Paris-Beauvais-en és még ki tudja hol meg tudták oldani a sétálást, akkor itthon ki a balf.? A Ryanair, vagy a BUD? Én az utóbbira gondolok

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 15:33:36

@Shagrath: Igen, ez a baj. A tudatlan emberek szidják a Ryanairt. Az ő szemszögükből teljesen érthető. DE akkor tudod Te is, hogy a BA Rt. nek kellene megoldani ezt a problémát. Mellesleg, sztem a kapcsolatain keresztül, Váradi keze is benne lehet ebben a dologban, hogy a BA folyamatosan szopatja a Ryanairt.

Rosszindulatú Vászka 2012.05.10. 15:38:08

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: én éppen a poloska-csótány biznicbe izzítok, esetleg összedolgozhatnánk. Vannak remek bolha és lapostetű csomagjaim is.

Esetleg még sült szöcske is lehet.

Pamuk 2012.05.10. 15:42:50

Mondjatok akármit, imádok velük repülni. Kiszámíthatók, pontosak, olcsók. Összességében nekem találták ki őket.
Télen ha kell, kabátot veszek, máskor meg esernyőt, bár az az igazság, néhány percnél többet nem álltam még a betonon.
Egyébként tényleg ne a Ryanairt bántsd, az, hogy a csápok ott vannak, de nem használhatod őket, az a budapest airport harácsolása.

Rengeteg olyan reptér van, ahol alap szolgáltatás a csáp. Nálunk is lehetne, de ha a tulajdonos önző...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.10. 15:43:10

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Betársulok. Adok Zepter edénykészletet, masszázságyat, gyógylámpát, üdülésijogot. Eladod, 10% a tiéd. Ha drágábban adod félmilliónál, a feletti rész 20%-a a tied.

Pitta2 2012.05.10. 15:43:42

@Ulbert István [Typhoon]: Nem kell ehhez Váradi. A reptér alapból utálja a Ryanairt. :))

England win The Ashes! 2012.05.10. 15:44:07

@Pitta2: A reggel/este azon esetekre érvényes, ha mégis nagy reptérről száll. Ott ugyanis elsőbbséget élveznek a komoly légitársaságok, illetve bizonyos esetekben az olyan fapadosok, akik mögött komoly anyacég áll (Germanwings, bmibaby, Niki). Pontosabban az időpontokért perkálniuk kell, épp, mint a tévében a reklámidőkért.
A kisebb reptereken, mint pl. Luton, Pozsony, Brno, nincs ilyen gondjuk.

mormix 2012.05.10. 15:44:18

@RedRum: 1. A T1 kapacitása 2,5 M pax/év, ezzel tehát nem volt gond és még megközelíthető is.
2. A MALÉV kiesése hatalmas veszteség az országnak, bár önmaga veszteséges volt.Nyereségessé kellett volna tenni.
3. A low cost nem azt jelenti, hogy elfogadhatlan körülményeket lehessen fenntartani. Typhoon jól írta, az utasok normális várakoztatása elsősorban a BA és nem a légitársaság feladata (nem beszélve a rep.biztonságról).

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 15:44:40

@Pitta2: Értem én, csak nem abba kézbe kéne beleharapni, amelyik a kaját nyújtja....

qwertqwert · http://szexpina.com 2012.05.10. 15:44:46

@Pamuk: "Kiszámíthatók, pontosak"
ha ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.10. 15:44:56

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: nem jó. nem árulni kell, hanem bérbeadni arra a félórácskára amíg ott vannak. hát gondolod majd felcipelik a kempingszéket a repülőre?? ezzel megvan oldva a beszerzés gondja is, mert csak néha kell a készletet újítani. na?

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2012.05.10. 15:45:59

@RedRum: Ma' megbocsass, csak a tenyszeruseg kedveert:

1.
BUD:
Hungarian Airport Tax (HU) 4,400.00
Hungarian Security Charge (FE) 2,300.00

VIE:
Austrian Passenger Service Charge (ZY) 5,300.00
Austrian Passenger Security Charge (AT) 2,300.00
Austrian Air Transport Levy (QD) 2,400.00
(de a QD akar 10.200 forint is lehet, ha messzebbre mesz)

2. Az MA nem volt eletkeptelen, illetve de, a politikai ejtoernyozes es penzpumpa miatt. Az europai piacon kifejezetten szerettek a nepek.

3. A "nemfapadok" nem 20 perc alatt akarnak forditani egy 180 fos gepet, hanem van a menetrendjukben annyi tartalek, hogy elviseljek az altalad emlitett "problemak" nagy reszet. Es pont ebbol kovetkezoen nevetseges, amit irtal, hiszen ha a fapadnak egyszer megcsuszik egy jarata, akkor onnantol az mar egesz nap kesni fog, valoszinuleg egyre tobbet es tobbet. Atszallo utasok nelkul, termeszetesen.

England win The Ashes! 2012.05.10. 15:47:35

@zcsi: "ugyanakkor úgy tették le oda-vissza a járgányt, hogy egyetlen döccenést nem éreztem."

Mert lehet, hogy nem is repültél, hanem azalatt a tíz óra alatt, amíg te a gép belsejében tartózkodtál, átrendezték a díszletet, hogy azt hidd, Jerevánban vagy. Nem nagy meló, csak a magyar feliratokat kell lecserélni örményre. :)

báró Csekonics 2012.05.10. 15:48:04

@RedRum: rám gondoltál? Ha igen, akkor tévedsz, sokat repülök (amíg tehettem, addig Malévval, azóta meg jellemzően az adott helyi légitársasággal). Jellemzően pár héttel, esetleg egy hónappal előre fix a dátum, hogy mikor - ilyen távon eddig még egy fapados sem volt olcsóbb, sőt a Wizz (Ryan itt sem volt!) még drágább is lett volna a sz@r szolgáltatás mellet.
Ja, és egyetlen alkalommal volt komoly késés (több, mint 15 perc) - igaz, akkor vagy két óra.

De természetesen, akinek megfelel a Ryanair és a hasonló _ultra_ low cost társaságok (mert ugyebár ők a fapados kategóriámn belül is a még inkább fapadosok), mint pl. a Wizz, annak lelke rajta.
Annak idején pl. a SkyEurope-ot is sajnáltam, mert velük is mentem egyszer, de velük máskor is szívesen utaztam volna - ha időközben meg nem szünnek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.10. 15:48:16

@is: Ez már ízlés dolga, arról nem volt szó, hogy hogy olcsóbb, vagy drágább. Meg azért részemről mindennek van határa.

telkoe 2012.05.10. 15:51:25

@qwertqwert: Azt hittem a repteri buszt meg az a hulyegyerek is megismeri aki csak balkoni fosrol tud bofogni. Olyan nagy kek csuklos, tudod.

helianthus 2012.05.10. 15:52:16

@Dr Jozef Vengloš: miért még nem az utasok vezetik? Ja, akkor jól van. :D

NIL7 2012.05.10. 15:52:39

Nekem igénytelen csórónak jó így is, esővel együtt olcsóbban - egy esőköpeny pár száz forint és egyszer kell megvennem. Más is azzal repül amivel akar - ha nem felel meg neki majd nem megy vele. A poszt hasonló siránkozás mint a Tesco-téma ... akinek nem felel meg majd nem vásárol ott, vásárol egy másvalakinél. Oszt jónapot.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.10. 15:54:45

@NIL7: Legközelebb már csak egy baromi nagy katapult lesz ott repülőtér címén, és ballisztikus pályán lőnek majd át a célállomásra, mert a hülye ügyfélnek úgy is jó lesz.

Különben akkor az is siránkozás, ha a bankos ügyfélszolgálatok bunkózásáról ír valaki?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.10. 15:56:49

@qwertqwert: Ebben viszont neked van igazad. Mondjuk, én akkor se mennék ki a reptérre tömegközlekedve, ha lenne. Mármint normális.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2012.05.10. 15:57:35

Légi kísérő van még egyáltalán vagy az ajtót is az utolsó utasnak kell bezárni?

NIL7 2012.05.10. 15:57:48

@ColT: Igen, majd eldöntöm, hogy jó lesz-e nekem. Remélem, hogy nem más dönti el helyettem.

helianthus 2012.05.10. 15:58:55

@Kínai cuccok tesztje: kanyarodásnál is az utasok lengetik a karjukat kifelé az ablakon. csaxólok!

ladislaus 2012.05.10. 16:00:54

hát most mit mondjak erre? mert persze ingyen vigyen a rájener mi?

Silvestris 2012.05.10. 16:03:51

Nem kedvelem a Ryan Air-t, es nem is utaztam veluk (es nem is tervezek), de a targyilagossag kedveert megjegyzem, hogy sok kisebb repuloteren nincs se busz, se csap. London City a klasszikus pelda, ott is gyalogolni kell, neha nem is keveset, es eleg sokszor megaztam, amikor oda repultem. Pedig az foleg business repuloter.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.05.10. 16:10:45

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Kizárt dolog abérbeadás, hiszen magyaroknak lesz nagyrészt! Vagy legalább egy 200% bekerülési árú kaució, aztán ha visszahozzák egy jelentős részét visszatartani esztétikai okok, (soha meg nem tartott) tisztítás miatt (bővebben lásd albérlet)

@atpijkamo:
Ez aztán az üzleti terv, látom valamit taultál is itt ahomáron, nem csak a gompokat koptattad ! :)

@Rosszindulatú Vászka:
A bolha biztosan illeszkedik a portfólióba, de a szöcskék nem nagyon, viszont ha a nyugágyakat is bevetnénk.. tudnál szerezni, vagy esetleg van elfekvő készleten számottevő mennyiségű ágyi poloska ? (pedigré fontos, echte ungarishe kellene esetleg amcsi import)

Shinjuku 2012.05.10. 16:16:55

@atpijkamo: En meg szivesen cserelnek... viszek kartyanaptart, ABBA-posztert, szalvetat.

koncerttahó 2012.05.10. 16:18:14

mi az, hogy húggyá ázik valaki? szarrá max.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.05.10. 16:19:09

@qwertqwert:
"feri2-re nincs bkv,nagyokos"

Csak a 200E busz aminek a végállomása/induló állomása ez, illetve az éjszaki reptér járat (március óta), félóránként 11 és reggel 5 között.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.10. 16:21:06

@NIL7: Pedig ilyen mentalitással a "szolgáltató" dönti el helyetted :(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.10. 16:22:14

Ja, meg addig fog ez tartani, amíg az első idióta el nem mászkál a kordonon túlra, és be nem szívja egy guruló gép hajtóműve :D

keptelenseg 2012.05.10. 16:25:23

Sírok-röhögök, amikor a Budapest Airport a nyilvánosság előtt elsírja magát, mert a magyar kormány a magyar közönség figyelmébe ajánlja (nem kötelezi!) a bécsi repülőteret, és közben zuhanyozóleckét ad az utasainak, akik a Ryanair-rel repülnek. Amit más repülőtereken megoldanak, azt itthon nem.

Úgyhogy tessék csak Bécsből repülni, azok a kapitalisták többet adnak a pénzünkért.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.10. 16:26:55

@ColT: micsoda remek öngyilkosság :D olyan filmesíteni való sztori, ahogy az illető végsőkig összetörve vesz egy repjegyet a rájenéktől, aztán ingadozva belehátrál a járó motorba.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.10. 16:28:16

Esernyőt minden reptér fölé!
Ezért mondom én, hogy tengeralattjáróval kell menni.
Ott nem ázik meg az ember.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.10. 16:31:28

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Ay majd a Die Hard 6-ban lesz!
Most még csak az 5-öt forgattya a bruszvilisz.

ladislaus 2012.05.10. 16:35:17

@keptelenseg: te agyatlan hülye! Ryanairhez mindenhol gyalogolsz szinte!!! ne is álmodj hogy majd folyosón mész be...

Hurri Kán 2012.05.10. 16:35:40

Talán a Rájönernek kéne írni, és megkérdezni, hogy mely járatokhoz jár váróteremhasználat is.

MacChicken (törölt) 2012.05.10. 16:37:23

Hetente negyszer repulok. Mindig azzal a tarsasaggal megyek, ahol legolcsobb a repjegy. Nem az adofizetok penzebol repkedek, mint a brusszeli slepp, hogy mindegy legyen mennyit koltok. Ryanair is megvolt mar parszor. Azt kapos amit igernek. Elvisznek idoben ahova kell. Ennyi. Meg a re

MacChicken (törölt) 2012.05.10. 16:38:31

@MacChicken: Meg a repteri lepcsoket sem hasznaljak, a gep beepitett lepcsojen mesz fel. Buszert nem fizetnek. Az viszont, hogy a gepek a vilag vegen allnak, a repteren mulik, nem a legitarsasagon.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.10. 16:40:21

@Los Alamuszi: "az ázott utas jól eláztatja az ülést is, aztán még a hatodik fordulót bonyolítva is vizes lesz az éppen rajta ülő..."
Szerinted ez mennyire fogja zavarni a rájenéket? Amíg nem a pilcsi gépét áztatod el, le (is) szarják.

@qwertqwert: Azért ez így kicsit erős. Naponta járok Bel-Buda - T2 útvonalon, 65-75 perc tömegközlekedve. 4-6-os villamos - MÁV - 200E busz

@Pamuk: A csáp ott alap, ahol megfizetik. A Ryan ilyenért nem fizet, ez is "alap".

MacChicken (törölt) 2012.05.10. 16:41:22

@MacChicken: Az is a repteren mulik, hogy nincsen teto a fejed felett es azol. Viszont a Ryanair atlag 5 EUR hasznot hoz a tulajoknak meg ilyen arak mellett is. A Malev meg az utazni vagyok 30 milliardjat vitte el. A tobbi milliardrol nem is beszelve, amit kozvetve szinten az adofizetok adtak ossze. A repules mar reg nem kivaltsag. Tomegkozlekedes. Praktikus, gyors es mint latjuk olcso is lehet.

MacChicken (törölt) 2012.05.10. 16:42:41

Mar az 5 EUR haszon utankent es ulesenkent ertendo a Ryanair eseteben.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.10. 16:43:09

@MacChicken: A T2 alapvetően nem sétára lett tervezve. (Beton - gurulóutak - belső forgalmi utak - épület be és kijáratainak kialakítása) Gondolom így lehetett nagyobb fájdalom nélkül (mármint a "rendes" légitársaságok számára nagyobb fájdalom nélkül) megoldani, de ezt egyszer már kiveséztük egy másik posztban.

MacChicken (törölt) 2012.05.10. 16:46:03

@Csokis: Akkor is a repter dolga az utasok kiszolgalasa amig nem szallnak be a gepbe. Az o dolguk megvedeni oket az esotol is. Vagy nem kellett volna odaengedni a Ryanairt.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.10. 16:46:46

@ColT: Azért az annyira nem eccerű. A kordon vége nem a gép lépcsőjénél van. Kábé annyira reális, mint amikor a főhős lebukik a reptéren, a check-inben átugrik egy korlátot, és hipp-hopp a tranzitban van. Majd fellök két utast, vágás, és máris a betonon fut. Ja, és közben mindenki Ludast olvas, mi? De filmen jó, elvégre nem realista drámát forgatunk.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.10. 16:49:03

@MacChicken: A reptér alapvetően egy szolgáltató, amelyik a légitársaságoknak szolgáltat. Azt, amit kérnek. Ha a Ryan kér fedett buszmegállót, akkor lesz. Ha fűszoknyás lányokat kér, akkor az lesz. Kérni kell, megegyezni az árban, és fizetni.
(És félreértések elkerülése végett leszögezném: a reptérnek sem rokona, sem boldog őse, de még alkalmazottja sem vagyok.)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.10. 16:51:01

@Csokis: A valóság sokszor meredekebb, mint 1 film.
Érted, amúgy a reptéren meg sem mozdulhatsz úgy, hogy ne legyen ott 1000 szekus, de utána leengednek a betonra a gépek közé. Agyam eldobom.

Steven C Kovacs · http://www.perejjbe.hu 2012.05.10. 16:52:41

Fú, azért nem irigylem senkitől ezt az utat - kb. olyan büdös lehetett a szűk repülőben ez a 150 szétázott zsíroshajú ember, mint a piros 7-es busz közössége párás-esős őszi időben... Living the dream.

England win The Ashes! 2012.05.10. 16:52:56

@ladislaus: Bezzeg ha a Volán csinálná, hogy Bp-ről mondjuk Szfehérvárra ezer ft-ért elszállít, csak a felszállás Budaörs határánál lenne, a leszállás meg valahol Kisfalud előtt az M7-es leágazásánál, akkor mindenki itt pampogna, hogy mekkora köcsögök. :)

MacChicken (törölt) 2012.05.10. 16:54:48

@Csokis: Lehet, hogy igazad van, csak a lisztferihegyi Europa egyik legdragabban szolgaltato reptere. Szerintem egyszeruen nem tudtak megegyezni. Inkabb leepitenek, inkabb nezik, hogy azik az utas, de nem engednek az arbol. Erdekes modon mas orszagokban a Ryan gepekhez is busszal megyunk, van repteri lepcso, stb. Vajon miert? Es mi lesz majus 30-tol a tobbi fapadossal T2-on? Tiszta kordon lesz minden? Szarra azott emberek gyalogolnak majd a gepekhez? (wizz,stb.)

Jokerpofa 2012.05.10. 16:56:12

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: miféle reptérjárat? ami tavaly működött fél évig, pont addig amig az aktuális EU elnök magyar volt?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.10. 16:56:36

@ColT: Ja kérem, de addigra már a segglyukadba is benéztek! (És elvették a repülésbiztonságra kurváranagyonrettentően veszélyes félliteres üdítődet, amit aztán háromszoros áron pótolhatsz a tranzitban, mert ott már biztonságos.)

Hurri Kán 2012.05.10. 16:56:42

@MacChicken:
Akkor talán a BA külföldi tulajdonosaival kéne a légitársaságoknak beszélni, hogy engedjenek az árakból...

MacChicken (törölt) 2012.05.10. 16:58:49

@ColT: Na azert el vannak am rendesen kordonnal keritve a gepektol az utasok. Es a szekusok sasolnak folyamatosan. Ha atlepned a kordont kb. fel percen belul ugrananak rad harman.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.10. 16:59:11

@MacChicken: Nem tudom, ehhez bele kéne látnom a reptér dolgaiba. Viszont azt gondolom, hogy a többi fapados ezután is buszozós lesz, hiszen a T1-en is azok voltak. (Meg nem mondom kívülről, melyik szállított ki gyalog, de az is scak a kiszállítást csinálta így, befelé ott is busz volt.)

cso zsi 2012.05.10. 16:59:17

@Ulbert István [Typhoon]: Pont, hogy tehet róla.
Nekik olyan gépeik vannak, amiken beépített lépcső van, tehát a terminál beszállóalagútjához nem tud odamenni.
Buszt viszont nem rendelnek a repterektől, hogy olcsók tudjanak maradni.
Még van valami apróság, amit szintén nem fizetnek ki a fogadó reptérnek, tehát az utas fog szívni.

A Malév globálisan olcsóbb volt, mint a fapadosok, főleg ha nem csak egy retiküllel utaztál.
Ha utazási irodánál vetted a Malév-jegyet, még alacsonyabb áron kaptad, mint a Malév jegyirodában.
A fapadosok bármelyikére próbálj meg úgy jegyet venni most, hogy a hasadra ütsz/főnököd kitalálja: holnap repülni kell. Van nekije szép ára.

MacChicken (törölt) 2012.05.10. 17:02:42

@gyvy: Engem az nem izgat ki uzemelteti, de tudom, hogy draga. Nem csak a repulok kiszolgalasa draga, hanem minden. Egy sor 1000 HUF T1-en! Romaban 3000 HUF-bol vacsorazok egy tal meleg kajat, uditovel, csokival, gyumolccsel, ameddig varok a csatlakozasra. Rohej ami nalunk folyik.

MacChicken (törölt) 2012.05.10. 17:06:00

@Csokis: Valtozo. Wizz pl. buszos volt ha tavolabb allt meg a terminaltol es gyalogos, ha kozel. Mar arra rajottek, hogy 20 meterre nem kell busz. Beletelt egy kis idobe, de rajottek. Az sem mindegy, hogy melyik legitarsasagot melyik foldi kiszolgalo ceg intezi. Van meg Malev ground es Celebi. A Celebi jellemzoen a fapadosok kiszolgaloja. Gondolom olcsobb is valamivel.

ako-ako 2012.05.10. 17:08:44

az is a mocsok Ryanair hibaja, hogy a T2-re erkeznek, de a vonat a T1-röl indul.

szemet ir oligarchak.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 17:11:22

@cso zsi: Ha nem értesz hozzá, ne szólalj meg. Nem azért nem áll oda, mert a lépcsőnek ki _kell_ nyílnia. Az opció. MAD-on pl. csápra áll. A malév nemhogy globálisan, de sehogy nem volt olcsóbb a RYanairnél. Kivéve 1-2 agyhalott akciójuk:)) Ige, másnapra foglalva a fapad is drága, de másnapra, mindegy mit foglalsz. Nagyjából ugyanott vagy.

ako-ako 2012.05.10. 17:14:30

eddig 3x utaztam velük összesen 3 euro 51 centert (1012 ft) BP es Memmingen között.
egy majd 2 oras kesesen kivül semmi gond nem volt velük.

mindenhol erhetnek kellemetlensegek, a MAV ar-ertek aranyat pl. ne is feszegessük.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.05.10. 17:20:17

@Theodoro:
Nem vonat, busz:
A 950-es éjszakai járat csatlakozása a 18ker Üllői út- Honvéd u (Bajcsi) találkozásánál.

A dél-pesti garázsból indul és a T2-r megy és fordul vissza. Korábban szolgálati járat volt...

Belvárosból 22 perc alatt reptérnél voltam, metró nélkül (igaz hajnal 2kor) nagyon állatos!

cso zsi 2012.05.10. 17:21:16

@Ulbert István [Typhoon]: Találtál egy helyet Európában, ahol odaengedik?
Stansteden miért a placc közepén kell lépcsőzni? Elfogytak a csápok, vagy nincs kifizetve?

venszivar 2012.05.10. 17:23:37

Még ma utazom velük ! Ne basztassátok őket, még leesik a röpcssi, aztán úszhatok Doverig........

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.10. 17:24:47

@MacChicken: Azért ez így nem teljesen igaz. Mondok pár celebis légitársaságot: BA, LH, QR... :-)
Ja, és a kaja ennyiből megvan Ferihegen is. Igaz, én sak a T1 árait ismerem, és ezek ugyi már csak a hónap végéig érvényesek, de egy kétfogásos menü (főétel + süti) 1810,- , ahhoz egy gyümölcs 230,-, a maradékból csak kijön egy kóla.

Na, kék a szakállam, vagy se nem? (törölt) 2012.05.10. 17:24:55

@Ulbert István [Typhoon]:
Nana, van egy pár olyan repülőtér és légitársaság Európában, ahol gyalogolsz a géphez, nem is biztos, hogy 10 métert, és nem biztos, hogy nem ázol szarrá, amíg odaérsz. A fapados utas viszont legyen felkészült, vigyen magával összecsukható esernyőt.

Na mi újság, Wágner úr? (törölt) 2012.05.10. 17:29:10

@MacChicken:
Ez tévedés. A fapadosok évek óta kérték a Bud Airportot, hogy ne buszoztassa a zutasokat, hanem hogy legyen gyaloglás is. A reptér nyilván azért nem ment bele eddig, hogy többet kaszáljon, de most, hogy kurva nagy a córesz, azt mondták, ok, gyalogoljatok, csak maradjatok itt.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 17:30:22

@cso zsi: Jó. Neked van igazad. Repüjjé Malévvel a jövőben. BOcs, de ostoba emberekkel nem vitatkozok. Aki azt állítja, idézem: "Nekik olyan gépeik vannak, amiken beépített lépcső van, tehát a terminál beszállóalagútjához nem tud odamenni." Az nem hinném, hogy vitapartner. Ez meg hab a tortán: "Stansteden miért a placc közepén kell lépcsőzni? Elfogytak a csápok, vagy nincs kifizetve?" Persze öcsi. Ajánlom figyelmedbe a az "ultra low cost légitársaságok üzemeltetése for dummies" Kb annyit tudsz az egészről, mint én az atomfizikáról.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 17:31:42

@Na, kék a szakállam, vagy se nem?: Nyilvánvaló. Mellesleg, jobban is szeretek sétálni, mint a buszban rohadni, amíg mindenki bevonszolja a kis fenekét a buszba...

flybye 2012.05.10. 17:36:03

A kommentekbol latszik, hogy jellemzoen olyan emberek fizkazzak a Ryant, akik eletukben nem repultek veluk.(nem repultem veluk es nem is fogok) vagy nem repultek egyaltalan (nekem 5ezer forint is sok). A kepen nem szarra.. ja nem, elnezest "huggya" azott embereket latok, hanem nedves betont es par cseppet a kabaton. Majus 4-en esett az eso es eppen utaztam Budapestrol-Dublinba. busszal mentunk ki a gephez. Nem azt mondom, hogy nem fordulhat elo, hogy megazol a peronon. Hat miert nem hasznalsz esernyot? Miert nem maradsz a terminalban es boardingolsz utoljara? Ha megveszed a lefoglalt szekedet, a kivant helyed meg is marad, ha ez a fontos, 10 euro. Meg igy is toredekebe kerul a jegy, mint a "rendes" legitarsasagoknal vagy eppenseggel utazhatsz -hogy stilszeru legyek- "szare-hugye". az, meg hogy par utvonalra nincs mas lehetoseg, mint Ryanarrel utazni (jajj, veluk nem utazok, mert utalom oket, fujj) egyreszt ugyis fogsz, ha tenyleg fontos eljutni A-bol B -be, de ez ne a Ryanair hibaja legyen mar, marmint hogy bedolt a Malev. A repter meg zsigerbol utalja a Ryanat, ami nagyon-nagyfoku ostobasagra es tipikus magyar pokhendi mentalitasra vall, ok (is) adnak munkat, nelkuluk lehetne sorban allni a munkanelkuli segelyert. Nincs mar Malev, fel kene mar fogni es elfogadni!

Jokerpofa 2012.05.10. 17:37:35

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: nem ismertem de ez még mindig katasztrófa. nincs még egy ekkora város, ami ilyen szarul megközelíthető tömegközlekedéssel. mindenhol vannak normális, jó színvonalú reptéri buszjáratok, itt miért nincs, csak a köcsög taxisok

Jokerpofa 2012.05.10. 17:41:54

@flybye: "A repter meg zsigerbol utalja a Ryanat, ami nagyon-nagyfoku ostobasagra es tipikus magyar pokhendi mentalitasra vall"

pár éve a reptér német tulajdonban van és a vezetésben sincs túl sok magyar :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.10. 17:42:04

Megáztam, míg hazulról kibuszoztam a reptérre. Hogy az összes fapados rohadna meg!

flybye 2012.05.10. 17:44:29

@Theodoro: ja, ott a pont. A "repter", mint repteri alkalmazottak, kiszolgalo szemelyzet.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.10. 17:44:40

@venszivar: Neaggódj! Ha gondolattal lehetne, az utcák tele lennének halottakkal és terhes nőkkel.

venszivar 2012.05.10. 17:51:18

@atpijkamo: Kösz ! Most "búcsú" vacsi, aztán indulás.........
A halottakra nem, de a nőkre már én is gondoltam pár ezerszer. :)))
Léptem !

Anomalocaris (törölt) 2012.05.10. 17:52:17

"miért ellenkezik sikoltozva"

Batgirl :)

Na, kék a szakállam, vagy se nem? (törölt) 2012.05.10. 18:02:57

@Ulbert István [Typhoon]:
Nem annyira nyilvánvaló, miután azt írod, hogy "A Ryanair nem igazán tehet róla, hogy a balf@sz Budapest Airport nem tudja kúlturáltan megoldani azt, amit Europa bármely más repterén megoldanak."

Mondom még egyszer. A Bud Airport itt kb. annyira balfasz, mint sok más európai repülőtér sok más fapados esetében. Elég sok helyen gyalogoltam. Mondjuk, nem is írtam emiatt a Homárra, de a Bud Airport ebbéli fikázása nem korrekt. Sok másban az lenne, de itt nem. Főleg, hogy a ferihegyi kigyaloglásért az állóhelyig a buszozás helyett a Ryanair is verte az asztalt. Nesze neked balfaszság.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 18:07:05

@Na, kék a szakállam, vagy se nem?: Ez igaz. De az hogy az emberek 30-40 percet állnak az apronon az a reptér sara.

M. Péter 2012.05.10. 18:20:30

@Na, kék a szakállam, vagy se nem?: Nem a gyalogolás a gond, hanem az, hogy a szabad ég alatt kell várakozni, akár az esőben is. Másutt ugye csak akkor mennek ki a géphez, amikor már beszállásra kész, úgy tűnik, hogy Ferihegyen másként van.

KoGa 2012.05.10. 18:24:03

Vicces, hogy a reptér kong az ürességtől, de a Ryanair nem képes kifizetni a kapu díját a reptérnek. Pontosan ezért a létező legszarabb légitársaság a Ryan...

telkoe 2012.05.10. 18:24:52

@qwertqwert: 200E buszjarat. Ne okoskodj bele olyasmibe amihez teljesen hulye vagy suttyoka.

kissiú 2012.05.10. 18:25:08

@VinszentVega: @Dr. Kix: @RosszQtya: @Eric_Cartman:

Itt a fő probléma nem az, hogy áztak, hanem hogy erre előre nem hívták fel a figyelmet. Attól, hogy valami olcsó, még nem kell, hogy kiszámíthatatlan is legyen. Sok hátránya közismert a fapadosoknak, de azt még nem olvastam egy elemzésben sem, hogy a fedett heyen való várakozást sem biztosítják. Könnyű az esernyővel okosnak lenni. És ha én a feladott poggyászba tettem, mert nem éltem a gyanúperrel, hogy áztatni is fognak?

cso zsi 2012.05.10. 18:25:13

@Ulbert István [Typhoon]:
Vegyél vissza kisgyerek. A kutyámmal nem beszélek így, ahogy te látatlanban beszéled a hülyeségeidet.
Lehet, hogy te vagy a Superman, és ott kergeted a gépeket a placcon, attól még a népek tapasztalata az, ami.
Az érdeklődésre viszont olyan tartalmú válasz jön bármely reptéren, ami nem a BA hibájának tünteti fel a dolgot.

Az pl. hogy lehet a reptér sara, hogy a gép fél órával hamarabb érkezik meg a kiírt időponthoz képest?
Mert ilyen miatt viszont valóban kellett Ferihegyen a placcon várakozni, és ezt már akár vehetjük a BA szarakodásának is.

Na, kék a szakállam, vagy se nem? (törölt) 2012.05.10. 18:25:45

@Ulbert István [Typhoon]: @M. Péter:
Nem is nagyon hiszem el ezt a fél órát, mint ahogy az az óriási zivatar is erősen véleményes, amiben a poszt szerint szarrá áztak a zutasok. Azt gyanítom, hogy ez kb. 5-10 perc lehetett, ami egyébként szintén sok. Akkor kellene elengedni az embereket, amikor a fedélzetről azt jelzik, hogy kész van minden.

keptelen kepkeret 2012.05.10. 18:37:23

januarban utoljara fapadosra(WizzAir)azota csak British Airway,Lufthansa,mikor mi.Mindossze egy £100-al dragabb de az arban minden benne.Konkretan az, h nem probalnak rolam lerantani 80 eurot a repteren valami mondvacsinalt indokkal,nem azom,nincs parasztnyomulas,esen block: beke van.Nyugalom.Mikozben ez sem a vilag legjobb legitarsasaga,de biztosita azt a minimumot(hozzaallas,kiszolgalas,ugy-kezeles)amit a fapadosok nem.A Ryanair-t meg nem probaltam,Wizzair bol pedig egy eletre eleg volt.Kedvem lett volna rajuk robbantani a gepet az osszes suttyo alkalmazottal egyutt(nem a stewardesekkel volt bajom).Grr.

Alpannonia.at 2012.05.10. 18:38:18

Valamennyit azért kell várni míg a fapadokat letörölgetik :)

Lerche 2012.05.10. 18:38:46

Off: Tessék beszerezni egy LH-s (System-es is jó!) barátot/barátnöt, oszt´még csak jegyet se kell foglani. Lehet repkedni stand-by... Èn két éve csinálom, királyságos! :) Asse´tom mi az hogy rájönér meg vizzér.. On

arabella_bishop 2012.05.10. 18:40:10

RyanAirrel akkor sem utaznék, ha ingyen volna. És nem azért, mert nekem mindegy, hogy mennyit fizetek a repjegyért, hanem, mert fontosabb a biztonság a pénztárcánál. Az sem igaz, hogy ez a légitársaság a legolcsóbb, mert, ahogy már valaki írta, ha elkezdesz ezt-azt hozzáadni ahhoz az egy forinthoz, bizony sokkal olcsóbban kijön egy normális légitársaság is, ami biztonságos, karban tartja a gépeit és megvár a csatlakozással. Ha az ember olcsó jegyet vesz, akkor vállalja az ezzel járó következményeket, jelesül, hogy tuti késni fog, hogy szük a hely, hogy órákat is várakoztatnak, hogy mindenbe belekötnek és bizony, hogy akár az esöben a betonon kell állni. Ez nem a reptér hibája. A reptér azt a szolgáltatást adja, amit a repülö cég kér és megfizet. Ergo, ha a ryanair-t érdekelte volna, hogy az utasok eláznak, akkor szólt volna a reptérnek, aki valszeg kivitte volna az utasokat busszal és utána kifizetteti a céggel. De a Ryanair nagyban tesz az utasokra, mert tudja, hogy ha egyet el is veszít, kettöt nyer helyette. szomorú, de így van.

ako-ako 2012.05.10. 18:40:58

a Memmingeni repteren ezt sokkal rugalmasabban csinaljak, bar az egesz egy kis miniterminal.

ott a stewardess egyszerüen int a lepcsö tetejeröl, hogy lehet gyönni, aztan engedik a nepeket.
a gep viszont majdnemhogy a terminal fala mellett all meg.

ott viszont helyproblema van: a terminalon belül elekzdik a becsekkolast, vagy mit, de az üvegajto meg zarva, a beleptetett utasok meg egymast tapossak a pult es a kirakat között, amig nem lehet a gephez menni.

flybye 2012.05.10. 18:44:56

@arabella_bishop: "tuti kesni fog??" "fontosabb a bizonsag a penztarcanal?" ne haragudj, de nonszensz aiket irsz. ja, irtad is hogy meg nem repultel ryanairrel es akkor sem utaznal, ha ingyen volna. Akkor plane nonszensz.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 18:45:38

@cso zsi: Értem. Tehát ha a népek azt mondják, hogy nem tud odaállni a csápra - beszállóalagút az egy qrva jó dolog, de Ferihegyen még nem láttam,valszeg jól eldugták előlem - mert van saját lépcsője akkor az úgy van. Okos, ügyes vagy:)) A kisgyerek tetszik, és bóknak veszem. 43 évesen, egy 18 és egy 15 éves lány apukájaként, ezt kifejezetten jól esett:))) Ha fél órával hamarabb érkezik, valszeg akkor sem fog előbb elmenni, mert slot./nem magyarázom el, guglizd ki, hogy mi ez./ Tehát nem indokolja, hogy a népek az apronon várjanak.

gogo boly 2012.05.10. 18:47:45

Gratula!!!!!!!!!!!!!!!!! HAJRÁ MAGYAROK ! HAJRÁ magyar ország?????????????

Na, kék a szakállam, vagy se nem? (törölt) 2012.05.10. 18:48:06

@Ulbert István [Typhoon]:
Azt azért tegyük hozzá, hogy 10-ből 11 ember képtelen megbecsülni az eltelt időt. 2 perc is iszonyú sok, amikor megpróbálsz folyamatosan figyelni. Tehát akár a 10 perc is véleményes. Pláne, hogy stresszelsz a csepegő eső miatt, vagy mert fosol a repüléstől. Szerintem ez egy túlreagálásos poszt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.10. 18:53:06

@Na, kék a szakállam, vagy se nem?: Afrancba! Eddig nem tudtam, hogy mínusz egy van belőlem. Kiskoromban lenyelhettem egy órát, mert mindig tudom mennyi az idő. Ez olyan átok és áldás egyszerre.

Na jó, vetítettem kicsit, valójában az időkülönbséget mérem csak pontosan.

arabella_bishop 2012.05.10. 18:55:15

@flybye: neked nonszensz, nekem nem. inkább kifizetek egy normális légitársaságot és akkor nem fogok azon görcsölni, hogy vajon van-e megfelelö mennyiségü üzemanyag a gépben arra az esetre, ha valami gigszer történik az úton (rengeteg olyan eset van, ahol csak azért nem történik baleset, mert isten nem akarja. ezer meg egy ilyen történetet tudnék mesélni, irányítótoronyban dolgozom). a késés nem csak a ryanairre vonatkozott, hanem a fapadosokra általában. sokat utaztam wizzairrel és 10 esetböl 8x késve indultunk, már reggel (a barcelonai járat reggel hatkor indul). most már inkább lufthansaval megyek, muncheni átszállással, az árban minden benne van és van, hogy az olcsóbb is, mint a wizz.
szóval, picit vegyél vissza az arcodból, tudom, mit beszélek.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 18:56:15

@arabella_bishop: A biztonságot ne keverjük ide. A RYanair gépeinek az átlagéletkora 3.9 év. Mutass még egy ilyen fiatal gépekkel repülő céget. A karbantartás pedig nem "opciós" Egész csinos méretű doksik vannak, hogy mikor mit kell elvégezni. És azt el is KELL végezni. Senki nem kockáztatná, hoyg az illetékes szerv fűre tolja a gépeit:))

Na, kék a szakállam, vagy se nem? (törölt) 2012.05.10. 18:59:37

@atpijkamo:
Tényleg vetítettél:) Próbáld ki. Indítsd el a stoppert a telefodon pl. és olvass fel hangosan egy cikket az újságból, egy könyvből öt bekezdést, akármit. Amikor befejezted, állítsd meg a stoppert úgy, hogy nem nézel a kijelzőre. Na, most tippelj egy időt, de perc-másodperc alapon. Csodálkozni fogsz, mennyire mellé lősz, hacsak nem dolgozol olyan helyen, ahol számít 20 másodperc.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.10. 19:01:37

@Na, kék a szakállam, vagy se nem?: Nyugi! Kipróbálva. Két órán belül max 5 percet tévedek, de legtöbbször 2 percen belül.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 19:02:20

@arabella_bishop: Te aztán tudod mit beszélsz:))) Fogjál kezet a tudományos cso zsi barátoddal. Kb egy szinten vagytok ebben a témában. Nade a lényeg: Az útra szükséges üzemanyagon kívül van még. Meg van határozva, hogy milyen kitérő repterek vannak, ahova el lehet menni ha vmiért a célreptéren nem lehet leszállni. Ez megint csak nem opciós dolog. Ha Te toronyban dolgoznál, akkor ekkora balf@szságokat nem beszélnél. Persze, takarító ettől még lehetsz a reptéren....

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 19:03:51

@Na, kék a szakállam, vagy se nem?:
Jaja, ebben is igazat adok Neked.

@flybye: Annak fényében, hogy a Ryanair _deklaráltan_ a világ legpontosabb légitársasága:)))))

arabella_bishop 2012.05.10. 19:03:52

@Ulbert István [Typhoon]: tényleg? és az alatt a 3,9 év alatt mennyit repült? mert végülis az számít, nem az évek száma. igen, kötelezö karbantartás és van ajánlott és alaposabb. az se mindegy, hogy hol, milyen szakemberek nézik át, hogy betartják-e a kötelezö biztonsági elöírásokat és, hogy a cég hogyan bánik az alkalmazottaival. ja és persze, az alkatrészel. az se mindegy, melyiket rakják bele: a repülöcégtöl veszik, ami tuti drágább, de tovább tart vagy az olcsót, mert a lényeg,h ogy a hiba ki legyen javítva. és ha jól emlékszem, az nincs megszabja, hogy mennyi üzemanyaggal mehet a repülö. van egy formula, ha jól tudom, a súlytól és a távtól függ az üzemanyag mennyisége és a ryanair egy cseppel nem tesz bele többet, mert spórol. ha egy fapados cég ennyire olcsó, valamin spórolniuk kell.
ami pedig azt a bizonyos doksit illeti, olvass utána az AirMadrid esetének, hogy azt miért záratták be és meddig repült, mielött észrevették, hogy valami nem stimmel.

England win The Ashes! 2012.05.10. 19:06:20

@flybye: Ki a franc vagy te, Ryan Roli?

Nehogy már elkezdj dumálni a biztonságról! Már egy korábbi posztnál linkeltem ezt, de tőled, mint bennfentestől hadd kérdjem meg, hogy ez mi a fasz volt?

www.dailymail.co.uk/news/article-2052751/Ryanair-plane-taped-window-Sticky-tape-came-loose-mid-air-flight-turned-back.html

Na, kék a szakállam, vagy se nem? (törölt) 2012.05.10. 19:06:33

@Ulbert István [Typhoon]:
Nana. Ez is véleményes. Az Alaska nemrég kapott büntetést az FAA-től a karbantartandó/cserélendő alkatrészek rossz dokumentációja miatt. Pedig amióta a karbantartás hiányosságai (vezérsík jack screw) következtében beleesett a Csendes-óceánba az a szerencsétlen MD, azóta "minta-légitársaság" lett, amerikai kormánymegrendelést kapott, blabla. A flotta életkora tökmindegy, ha a karbantartás és/vagy annak dokumentációja hibádzik. Bár a marketingben jól hangzik minden ilyesmi.

flybye 2012.05.10. 19:06:37

@arabella_bishop: en normalis hangnemben irtam, a "szoval vegyel vissza az arcodbol" teged minosit. de egyebkent pont leszarom :) Megint nonszensz amiket irsz. Mondjal legyszives 1 azaz 1 estet, mikor nem volt elegendo uzemanyag a Ryanair gepen es baleset tortent. Vagy csak a jo isten tudja, meg Te az iranyitoronyban. Annyi uzemanyag mindig van hogy leszallast ujra meg lehetssen kiserelni ES veszhelyzetben eljutni a legkozlebbi repuloterig. De ha tudsz mondani egy esetet amikor baleset tortent, akkor szivesen hallgatjuk, mindenesetre tobb 100 millio (!) utast csak leszallitott mar a ceg balesetmentesen. A keses meg? Hat..., inkabb nezz utanna a statisztikaknak. Szep napot :)

arabella_bishop 2012.05.10. 19:07:00

@Ulbert István [Typhoon]: visszavehetnél a stílusból. 1,5 éve Valenciában történt, hogy a ryanair gépe épp, hogy le tudott szállni az átirányított reptérre, de csak azért, mert a pilóta összeszedte magát. nézz utána. és ezzel befejeztem. annyira bunkó a stílusod, hogy én biztos nem fogok erre a szintre lesüllyedni.

cso zsi 2012.05.10. 19:07:38

@Ulbert István [Typhoon]: Korod alapján még gyufáért is elküldhetnélek.
Nem tűnik fel, hogy te mész szembe egyedül a pályán?

Mellesleg te mit is csinálsz a reptéren a váltóőrködésen kívül?

England win The Ashes! 2012.05.10. 19:08:57

@Ulbert István [Typhoon]: Nekem nem fontos, hogy pontos legyen. Pl. tavaly augusztusban jólesett, hogy bár időben indltunk Bécsből (BA), mégis 50 (azaz ötven) perccel HAMARABB landoltunk a Heathrow-n. :)

Na, kék a szakállam, vagy se nem? (törölt) 2012.05.10. 19:09:07

@atpijkamo:
Már kezdtem azt hinni, hogy rosszul fogok aludni, kösz. Érdekes helyen dolgozhatsz, ha 2 óra megbecsülésében 5 percet tévedsz, ez akár Guinness-cucc is lehet.

arabella_bishop 2012.05.10. 19:10:50

@flybye: amíg nincs baleset, senkit nem érdekel, hogy min spórolnak. ha bekövetkezik, akkor kezdenek el vizsgálódni. öszintén remélem, hogy eddig nem kell eljutni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.10. 19:12:04

@Na, kék a szakállam, vagy se nem?: Vannak nálam jobbak is. Haveroknak azért jó móka, mindig próbálnak tesztelni.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 19:12:32

@Dr Jozef Vengloš: Igen. Vannak dolgok amitől repülhet a gép. Az hogy van pár INOP matrica a cockpitban, az nem azt jelenti, hogy a biztonság rovására menne. NYilván, itt is hasonló a helyzet. The Irish Aviation Authority has investigated the incident and said the tape was used to provide protection to sealant on a new window, adding: ‘At no time was passenger safety threatened.’ Ez a lényeg, a többi melléduma, hangulatkeltés.

ako-ako 2012.05.10. 19:14:19

pont a biztaonsag miatt parazok a Ryantol.

volt, hogy akkora köd volt Ferihegyen, hogy a Lufthansa visszafordult Becsbe, a Ryan meg le kellett szalljon kockazatos modon, (mert nem volt eleg nafta a manöverekre gondolom).

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 19:15:11

@Dr Jozef Vengloš: Ilyen van. Kell hozzá némi hátszél, meg pár direct:))) Mentem BUD-EIN viszonylatban 1.20-at én is:)) A GS majdnem végig 1000km/h felett volt:))

Na, kék a szakállam, vagy se nem? (törölt) 2012.05.10. 19:16:18

@atpijkamo:
Akkor tényleg érdemes jelentkezned vmi rekordra. Ez igen ritka képesség.

England win The Ashes! 2012.05.10. 19:17:53

@Ulbert István [Typhoon]: Ja, említette a pilóta is, mikor szálltunk kifelé. :)

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 19:19:03

@arabella_bishop: Jó. Hivatkozás? AZ hogy TE ezt mondod, azt nem hiszem el.Ha ez megtörtént, ennek nyoma marad. Ha mást nem airband spotterek, stb. Szóval, ha hivatkozol vmire, pls. linkkel tedd meg. Ez így nagy büdös vagdalkozás. Kivéve persze ha vmi olyan eseményre hivatkozol, ami köztudott. Pl Baskir vs DHL.

England win The Ashes! 2012.05.10. 19:19:45

@Ulbert István [Typhoon]: Akkor miért fordult vissza az a gép, ha semmi gond nem volt? Rájött a szapora a pilótára és Stansted közelebb volt, mint Riga?

flybye 2012.05.10. 19:20:14

@Dr Jozef Vengloš: Kedves Dr. CselebiexmalevJozsef. hogy az a belinkelt hir "mi a fasz" volt, ne tolem kedezd. tovabbi szep napot Rajenroli (??)

Na, kék a szakállam, vagy se nem? (törölt) 2012.05.10. 19:21:17

@ako-ako:
Elvileg semmilyen vállalat nem meri megkockáztatni, hogy a biztonsággal játsszon, a Ryanair sem. Elvileg. Sajnos, vannak rossz példák, amelyek katasztrófákhoz vezettek, ezért én sem repülök ultra low cost légitársasággal. Az ultra szó miatt.

Az említett esetben simán lehetséges, hogy amikor a Lufi átsartolt, még tényleg ezt indokolták a meteorológiai viszonyok, de 5 perccel később már javult annyit a cucc, hogy a Ryanair landolhatott. Ilyen sokszor előfordul. Meg olyan is, hogy a pilcsi már kurvára haza akar menni, és bár még nincs letakarítva a hótól a pálya fele, csak azért is leteszi a vasat. Az otthon hívó szava nagy úr:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.10. 19:22:15

@Dr Jozef Vengloš: Meg vannak adva a gép képességeinek határai. Mekkora oldalszélben szállhat le, ilyesmi.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 19:22:53

@ako-ako: Jaj fiúk lányok. Egy valamit értsetek meg: a repülés szabályait vérrel írták. Nincs az a FP, aki megpróbálna minimum alatt leszállni, normál üzemben persze. Az a szakszójába kerülhet. Kizártnak tartom ezt a sztorit. Hidd el, ha a FP kicsit is kockázatosnak tartotta volna, akkor a/ átstartol, b/elmegy VIE v. BTS-be.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 19:24:20

@Dr Jozef Vengloš: Gondolom beszélt a központtal és erre utasították. Vannak döntések, amit nem egyedül hoz meg.

England win The Ashes! 2012.05.10. 19:25:19

@flybye: Kitől kérdezzem? Te vagy itt, aki képben van a blájenerrel? (Malév? Életemben nem utaztam velük...)

ako-ako 2012.05.10. 19:25:42

akkor megnyugodtam. :)

de hogy a turoba eri meg nekik 3 - 7 - vagy akar 20 euroert adni egy jegyet? :o

Na, kék a szakállam, vagy se nem? (törölt) 2012.05.10. 19:29:02

@Ulbert István [Typhoon]:
Nana, ma már sokadszor véleményes:)))))) Nem a lófaszt nem teszik le minimum alatt, dehogynem, hány ilyen repeseményt dokumentáltak a különböző hatóságok. A malévos pilcsik is, rendszeres fékszárny-kibocsátás 250 csomó felett a malévos májernél, na, az mi volt? Ki tudja, milyen szerkezeti károsodást okozott a sztárgyerek ezekkel. És amikor a zivatarfelhőt megpróbálta felülről átrepülni revenue flight-on a nagyeszű, és átesett? Ugyan már. A youtube-on is van olyan link, amiben a két maléves fasz bemutatja, hogyan lehet teljesen indokolatlanul agyongyötörni a repcsit.

arabella_bishop 2012.05.10. 19:29:14

@Ulbert István [Typhoon]:

www.ihateryanair.org/ryanair-emergency-landing-due-to-low-fuel/

www.mirror.co.uk/news/uk-news/ryanair-jet-almost-ran-out-of-fuel-226649

www.clareherald.com/news/2036-spain-launches-investigation-into-ryanair-jet-incident.html

Az AirMadridról meg itt olvashatsz: en.wikipedia.org/wiki/Air_Madrid

az általad említett baleset, a jól tudom, azért következett, be, mert a gépeken nem müködött az a jelzö, amely a másik képet 1 km-en belül érzékeli, amellett, persze, hogy a svájci irányítótoronyban egyedül volt az irányító.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 19:29:33

@ako-ako: Bonyolult az árképzés. Ebbe ne menjünk bele. A lényeg, hogy igen, megteheti. Most úgy néz ki, Ferihegyen háború van. FR vs. W6. Azt még nem tudni, hogy az Indigo Partnersnek mi a véleménye erről:))))) Mindenestre MOL sztem ki akarja csinálni a wizzt. A wizz sztem érzi ezt, azért is nyit DEB-ben. Próbál előre menekülni. Az igazság az, hogy ahol a RYan megjelenik, ott másoknak - hogy is mondjam - elég korlátozottan terem fű:)))

flybye 2012.05.10. 19:31:27

@Dr Jozef Vengloš: tolem???? ugy latszik Te vagy nagyon kepben "blájenerrel". De egy kommentelo elottem belinkelte a IAA megallapitsat, miszerint -idezek- "At no time was passenger safety threatened" de hangulatot lehet kelteni persze, jobb, mintha politizalnank :)

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 19:36:03

@arabella_bishop: Köszi. Ez így korrekt. Csúnya sztori. Gondolom, azóta felülvizsgálták ezt a kérdést. Ynilván a légügyi hatóság még ha nem is nyilvánosan, de adott "némi" iránymutatást ezzel kapcsolatban.

MacChicken (törölt) 2012.05.10. 19:36:44

@Na mi újság, Wágner úr?: Röhejes is volt ott állni a buszon fél órát, utána megkerülni a gépet és beparkolni az épülettől 20 méterre a gép mellé. Ezért foglalkoztatni sofőröket, buszokat fenntartani...

England win The Ashes! 2012.05.10. 19:38:01

@Ulbert István [Typhoon]: Várj, látják, hogy lyuk van a tömítésnél vagy hol, és ezt egy szigszalaggal akarják orvosolni, ez bevett szokás?
Majd, mikor leválik ez a szalag, és visszamennek Stanstedre, ott pedig két óra múlva indítják őket útnak (a cikk szerint egy másik géppel, de lehet, hogy nem hiteles a forrás, és ugyanaz a gép volt), amiből arra következtetek, hogy a hibát nem lehetett két óra alatt orvosolni. Továbbá miért tuti, hogy az utasok nem voltak semmiféle veszélynek kitéve*? Mert egy ír szervezet ezt így állapította meg? Stansteden? Miért nem a britek vizsgálták?

* Ha jobban belegondolok, végülis az utasokat nem fenyegette veszély, csak a pilótát.

ako-ako 2012.05.10. 19:44:37

hat nem nyugtattak meg ezek a cikkek, hogy ennyire kicentizik a kerozint :(

ako-ako 2012.05.10. 19:46:24

bevallom, nem tudom, mi az a szakszo, meg FP, meg minimum alatt.
röviden leirnatok?

Na, kék a szakállam, vagy se nem? (törölt) 2012.05.10. 19:46:36

@arabella_bishop:
De, működött a TCAS. És jelzett is nekik, de a szerencsétlen irányító, aki egy időben két funkciót töltött be, későn vette észre a bajt, és amit utasított, az rossz ötlet volt. Sajnos, épp az utasítás miatt történt a katasztrófa. Ha mindkét pilcsi követi a TCAS-t, nem ütköznek össze.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 19:47:25

@Na, kék a szakállam, vagy se nem?: Nézd, hülyék mindenütt vannak. Ezt tudjuk. A youtube tele van velük. Azért abban állapodjunk meg, hogy a MA pilcsiknek igen jó hírük van. Igaz, lazák mint az állat. Ültem már jump seaten, láttam. Te is tudod, hogy néha "no speed limit, no restriction" azt' ilyenkor flapsszel fogják meg a nagy száguldozást:))) Azt a "két maléves faszt" spec nem láttam asszem. Dobnál egy linket?

MacChicken (törölt) 2012.05.10. 19:50:14

@arabella_bishop: Ekkora sok faszságot hogyan sikerült összehozni? A Ryanair már talán az EU egyik legnagyobb légitársasága. Csak télire 80 gépet állítottak le. Akkor mennyi van nekik összesen? A karbantartás az minden légitársaságnál ugyanaz, nincs kivétel. Nem számít, hogy fapados vagy sem, sőt, a fapadosok még alaposabbak szerintem, mert náluk egy katasztrófa az egész ágazatot lerántaná. Az EU-nak van feketelistája, az azon található légitársaságok be sem repülhetnek az EU légterébe. A Ryanair nincsen rajta. Csupa vadi új gépet használnak. Minden országnak van légügyi hatósága, azok ellenőrzik a karbantartások elvégzését is. A másik meg, hogy megvár? Mi vár meg? Semmi. Max. 10 perc oszt jónapot. Mehetsz a következő géppel ha biztosított jegyed van (ha egyben vetted a teljes útvonalra), vagy perkálhatod ki a következő járatra szóló jegy árát ha késel. A Ryanair 90%-ban időben, vagy korábban ér a célállomásra. Ezt semelyik légitársaság nem tudja űberelni. Jellemzően késéssel érkeztem meg, ha nem fapadossal utaztam, 5-10 perc, de volt olyan, hogy az írek 40 percet késtek és a két gépem között 50 perc volt összesen! Amszetrdamban! A Ryanairrel még soha nem késtem egyetlen percet sem. OK, nem adnak enni. És kit érdekel a max két órás utakon?
Szóval fikázzanak már olyanok, akik láttak már belülről repülőt.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 19:50:17

@Dr Jozef Vengloš: Van erre egy nagyon jó kifejezés: "Törvényes, de nem szabványos" :)) Az a baj, hogy a _pontos_ esetet nem ismerjük. Nem tudni, hogy pontosan mi is történt. Így nehéz. Viszont azt hidd el, hogy az IAA nem adott volna ki ilyen közleményt, mert nem engedheti meg magának, hogy elveszítse a hitelességét.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 19:56:51

@ako-ako: Szakszolgálati = jogosítvány , PF pilot flying a másik a PM pilot monitoring. Az egyik "vezeti" a gépet a másik kiszolgálja. A minimum egy összetett dolog. Lényegében azt határozza meg, hogy az adott gép, az adott időjárási körülmények között, fel-le tud e szállni az adott reptéren.

England win The Ashes! 2012.05.10. 20:01:06

@Ulbert István [Typhoon]: "Viszont azt hidd el, hogy az IAA nem adott volna ki ilyen közleményt, mert nem engedheti meg magának, hogy elveszítse a hitelességét."

Próbálnám elhinni, de a mai világban már semmin nem tudok meglepődni.
Mindenesetre furcsa, hogy brit földön ír szervezet végzi az ellenőrzést egy ír társaságnak.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 20:05:08

@Dr Jozef Vengloš: Az élet tele van furcsaságokkal:)))) Mindenestre drukkoljatok. Szerda FR6074 BUD-EIN. Vissza 21-én FR6075:)) Megint annyira sz@r árat adott a Ryan...Kettőnknek 10476 HUF oda-vissza:)))

Na, kék a szakállam, vagy se nem? (törölt) 2012.05.10. 20:06:05

@Ulbert István [Typhoon]:
Tévedés, nem arról van szó, hogy hülyék mindenhol vannak, hanem arról, hogy amíg emberek irányítanak folyamatokat és szerkezeteket, egészen biztosan sokszor meg fogják szegni a szabályokat. Az amerikaiak, a brazilok, a kínaiak, mindenki. Addig nem lesz újsághír a sztorikból, amíg oda nem verik a gépet tele utasokkal. Addig ezek jó sztorik borozáskor, sörözéskor. Az átesésből sem lett sajtóhír, pedig egy stuvi eltörte a lábát. Mázlija volt a Malévnak, ha egy értelmes utas felveszi az egészet és el is mondja egy újságírónak, szopóág.

De nem csak pilcsi oldalról, hanem irányítás oldalról is. Volt már olyan Berlinben, hogy a Malév-kapitány ordított landolás után, mert a meteort hazudta/benézte az irányítás, és az oldalszél a Tu-154 minimumának több mint kétszerese volt. Meg olyan is, hogy take off clearance-t kapott a járat és már majdnem szúrta a gázt a pilcsi, amikor észrevette, hogy a torony benézte az egészet, mert 200 méterrel előbbre egy másik gép egy gurulóútról felkanyarodott a pályára és még csak nem is rollig take off-ot nyomott, hanem befékezett és megállt. Haha! Nagy levegő, mindenki elénekel egy nyugtató dalocskát, és csak akkor szól a toronynak, hogy fiúk, küldjétek már el az Air France Airbust a picsába, ugyanis mi vagyunk a Number One a listán, és különben is, még jó, hogy 500 kilométeres a látás - ködben ez elég sok riadalommal járna. Meg hogy a görög irányítás beleküldi a szélnyírásos, microburstös zivatarba a leszálló gépet, mondván, hogy mire odaértek, a zivatartevékenység már elvonul, sima landolás - aha. Felszállóteljesítmény, futó be, fékszárny kicsit vissza, oszt imádkozik, mert mást már nem tud.

Megkeresem majd ezt a linket. A bicska kinyílik a zsebemben, ha arra gondolok.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 20:13:26

Ilyenek vannak. 2011 augusztus, PRG-AMS. Line up, pilcsi már stabilizálja az engineket,- én meg előtte néztem, ahogy a dash az előttünk levő gurulóútrol line uppol:)))- következő pillanatban vissza minden, satu. Megvártuk míg dash eltűnik, oszt' rolling. Gondolom számodra tiszta az a tény, hogy a repesemények, katasztrófák 9X%-a emberi mulasztás...

A Tyne folyó déli partja 2012.05.10. 20:26:15

@Pitta2: a British Airwaysnél meg van egy darab szendvics. de csak ha külföldre megy. a belföldi járaton adtak egy kekszet.

A Tyne folyó déli partja 2012.05.10. 20:36:19

@qwertqwert: érdekes, nekem hét év alatt eddig mindig sikerült.az a busz mindkét reptérre kivisz, de ne zavarjon.@Theodoro: "nem ismertem". tájékozódni nehéz? tudod, internet, de elég, ha csak körülnézel a reptéren, rögtön észre is vennéd azt a buszt. mindenhol van reptéri busz? hogyne, kivisz egy helyi járat. pont ugyanúgy, mint Pesten.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.10. 21:26:15

@Na, kék a szakállam, vagy se nem?: Aztak.rva X en ki. Ezek állatok tényleg. Ha lett volna értelme...Ráadásul ugye Y gyorsleguruló. Ezeknek b+ szecskavágó kell a kezükbe, nem 738:((( Kösz a linket mentem is lefelé...

Na, kék a szakállam, vagy se nem? (törölt) 2012.05.10. 21:29:34

@Ulbert István [Typhoon]:
És a sok bélbarom hozsannázik a nemzeti hősöknek, röhej. Asszem, a főfasz ma valahol Ázsiában 777-en repül.

XCat 2012.05.10. 22:03:55

Arra még senki nem gondolt, hogy ha bevállalja a fapados közlekedést, az azért olcsó, mert nem csinálnak meg sokmindent, amit amúgy de?

XCat 2012.05.10. 22:08:12

@Na, kék a szakállam, vagy se nem?: Nem értem a poént. Valami tanulópilóta bénázik?

Rommel6600 2012.05.10. 22:25:46

@MacChicken: "A Ryanair 90%-ban időben, vagy korábban ér a célállomásra"

Ja persze. Ez tudod miért van így? Mármint az, hogy ilyen szépen néz ki a késési statisztikájuk? Mert ha sokat késne egy járat, fogják és törlik. Aztán (mondjuk 8 órával később) új járatszámmal útnak indítják, ami hogy-hogy nem "időben" érkezik. Csak épp Te mint utas 8 órával később érkezel meg. És ez még a jobbik eset. Ezek simán betörölnek egy félházas járatot is, mert nem éri meg nekik. Ilyenre is volt már jó pár példa. Aztán az utas vagy megy a következő járatukkal amire van hely (mondjuk 3 nap múlva, mert elég sok desztinációra heti két vagy három járat van csak) vagy kap (távolságtól függően) 250-400EUR kárpótlást és oldja meg. Megnéznélek mit kezdenél egy ilyen esetben (nyári csúcsidőszakban nem sokra mész ennyi pénzzel, arról nem is beszélve, hogy ha van lefoglalt szállodád, kocsid stb és vmi fontos eseményt késel le ami nem is halasztható) és továbbra is ajnároznád-e őket...

Lerche 2012.05.10. 22:36:10

@Ulbert István [Typhoon]: Kedves István! Lehet, hogy azért vagyok mázlista, mert megtettem? :) Nochdazu a megfelelö embernek? :) LOL Üdvözlettel egy LHSys-es mellöl...

MacChicken (törölt) 2012.05.10. 22:47:28

@Rommel6600: Nem hinném, hogy sokkal több járatot törölnének, mint bármely más légitársaság. Talán a járataik mennyisége miatt tűnik többnek.
Nem akarom én védeni őket, de úgy gondolom, hogy ez az a cég, amelyikről mintát kellene venni, mert a gazdasági válság ilyen üzletpolitikát követel. A nagy állami pénzkidobóknak befellegzett. Még egy-két év, és a Malév sorsára jut a BKV, a MÁV, a Posta és sorolhatnám. Az fog megélni aki elérhető áron fog szolgáltatni széles rétegek számára.
És hidd el, én lassan 12 évnyi repkedés után nem lennék beszarva, ha törölnék egy járatomat. Benne van a pakliban. Ha a MÁV-ot választod, akkor sem jutsz időben el a célodhoz, a Malév is simán késett sokszor órákat és mindeközben az adófizetők pénzét fecsérelte. Na bumm, ott maradok pár órát egy reptéren. Megyek a következővel. Vagy autóval, vagy vonattal. Heti 20 órát utazok (ez csak a nemzetközi utazási időm), ha egyszer 30 lesz belőle sem fogom felkötni magam. Persze én is a KLM által biztosított járatokat szeretem, de pont ott megbízhatatlan a KLM partner ahova járok. Rohannom kell, hogy elérjem a gépem és mindezt duplájáért a fapados áraknak. Számomra semmit nem jelent, hogy melyik légitársaság gépén ülök, ha elvisz oda ahova mennem kell.

cso zsi 2012.05.10. 22:55:16

@Rommel6600: Így Brisbane-Sydney között is járhatsz a Virgin Blue-val, ahol a pilóta a jegykezelő, és a csomagszállító is.
Várod a géped, eljön az idő, le is szállt egy olyan. Aztán balra el, üresen.
A nép csak bámul ki a fejéből, hogy "mivan?"
Közben egyre szaporodik a váróban a létszám.
Egy óra múlva jön a következő, arra felpakolják a komplett várótermet.
Gazdaságosságilag igazuk volt.
Tény, ha időre kellett volna menni, akkor nem velük, és nem onnan repülünk.
A placcon várakozás is moslék dolog, de a negyed órás gurulás a szabad kifutóig sem vicces. Mint ahogy a gép farkában lévő konyhából kigomolygó füst sem, mert a kapitány pirítósát ott felejtették a lányok. Amikor a pilóta megemlítette, hogy most "jobb lesz leülni", akkor a büfékocsi ott szaladgált a sorok között, mert "volt egy kis pitty-putty" odakint. Vagy hátszelet kaptunk, vagy tudtak a fiúk egy rövidebb utat, de a negyedórás tekergés ellenére rövidebb ideig tartott a visszaút, mint odafelé. :)))

j311 2012.05.10. 23:03:21

Többek közt ezért, sem repülök ezzel a fostalcsika céggel.

Rommel6600 2012.05.11. 00:17:02

@MacChicken: Nem hinnéd?! Hinni a templomban kell, itt az alapvető hozzáállásukról van szó, amelyet az utasok felé tanúsítanak. Azaz, pl ha kevés az utas akkor könnyen itt maradsz. Hidd el elég ilyet láttam már. Meg olyat is, hogy milyen az amikor hagyományos légitársasággal történik valami késés, törlés. (meg átfoglalás, amit szintén csináltam is...) Ott szempont az is, hogy eljuss A-ból B-be mert vállalta is ezt a légitársaság, nem csak egy kb bónusz mint a rinyairnéknél.
Tetszik, hogy pont a KLM-et hozod példának, tavaly nyáron például egyszer sem késett :) Sem én nem láttam késni, sem a kollégák nem emlékeztek egy esetre sem :) Nyilván Amszti-BUD viszonylatra gondolok.
Nem azt mondom, hogy nem repülnék RYR-el, de én legalább a helyükön kezelem őket. És ez az amit sok ember elfelejt, aztán tépi a száját, hogy mekkorát szívott. (lásd posztoló) Azaz, ha olyan útra kell mennem ahol fontos, hogy odaérjek max másnap, tuti nem őket fogom választani. És nem azért mert ARN helyett mondjuk skavstára visznek ki a francba, vagy MUC helyett memmingenbe, hanem mert ha szükség van egyfajta biztonságra, kiszámíthatóságra az utazás lefolyását illetően, akkor nem az fog számítani, hogy 7500Ft legyen a retúr jegy. Ha heti 20 órát repülsz is, akkor is többet láttam már nálad _BELÜLRŐL_ ami a repteret, repülést, légitársaságokat illeti, szakmai szemmel egész más mint amit az utas lát.

+1 eset: Azt írod: "Na bumm, ott maradok pár órát egy reptéren. Megyek a következővel." Esett már meg, hogy törlés miatt _NEM_ tudott elmenni az utas, csak két héttel későbbi járatra foglalták át, akkorra volt hely és ritka is volt a járat. Szegény utas nyilván nem két hét múlva akart utazni, borult neki minden, nem volt más lehetősége, mint megkapta a kompenzációját és hazament... Gondolom kitalálod melyik cégről van szó...

MacChicken (törölt) 2012.05.11. 06:53:56

@Rommel6600: Kedves reptéri dolgozó, nem kell felkapni a vizet. Nyugi. Nem kell az én sorsom miatt aggódni, ha gond van majd én megoldom. Ha két héttel későbbre folglalnak át, akkor keresek más útvonalat és elmegyek úgy. Minek kell itt bonyolítani a dolgokat és köpköndi? Mindent meg lehet oldani, csak akarni kell.
A KLM nem rossz, jó a kiszolgálgás és kedvesek, de ők is késnek és nem ér annyival többet egy KLM út amennyivel többe kerül. Pont.
Én megértem az elkeseredett hangot, de ami fenntarthatatlan azt nem lehet fenntartani, nem lehet egy egész országot kiszipolyozni azért, hogy pár Maléves dolgozó évente elrepülhessen a világ végére nyaralni, azért, hogy a Lurdy házban legyen luxusiroda teljesen feleslegesen. A piac kidobja a magából a felesleget.

Semper Fidelis 2012.05.11. 07:34:26

@MacChicken: "Na bumm, ott maradok pár órát egy reptéren."

Aztán ki vagy te, hogy ezt más helyett eldöntsd? Ha kifizettem a jegyet, akkor el akarok repülni, akkor, amikorra ígérték, hogy elvisznek.

Remélem a boltban is elfogadod a lejárt húst meg a száraz kiflit, mert na bumm, majd többet rágsz....

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.11. 07:41:45

@Rommel6600: NEm wazz. Ha fontos, ráhagyok 24 órát. Amikor Londonból indult a tengerentúlim - charter, tehát ha lekésed, elég erősen benne vagy a kakiban:)) - előző nap kimentem Easyvel. Úgy voltam vele, ha az Easyvel történik valami, még mindig ott a wizz, ha azzal is, ott van BTS ben a Ryan, BUD-ról a MA LGW-re, legvégső esetben, pedig volt a tarsolyomban egy VIE-LON ha minden kötél szakad. Igaz, ráfizetés lett volna mindegyik megoldás, de nem lehet úgy utazni, hogy nincs legalább B, C terved, ha _fontos_ hogy odaérj.

MacChicken (törölt) 2012.05.11. 07:42:10

@Semper Fidelis: Azt hiszem, hogy a magyar nyelvtan szabályai szerint jártam el, azt írtam "ott maradok", ami egyes szám első személyben van. Ez azt jelenti ,hogy én, azaz jómagam maradok a reptéren, nem te tök. Tehát egyrészt nem én döntöm el, mert nem vagyok légitársaság alkalmazottja, másrészt magamról beszéltem bunkókám. Azt, hogy te hol maradzs ott, mit teszel, mit eszel és mit veszel, pont leszarom.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.11. 07:55:53

@Semper Fidelis: Tudod, előfordul, hogy elromlik a gép, sz@r az időjárás, sőt, még az is, hogy a cég anyagi megfontolásból törli a járatot, és ezeken kívül, még ezernyi ok, ami miatt nem indul el/késik a géped. Ez egy ilyen világ. Javaslom a vonatot számodra. Bár ha tutira akarsz menni, gyalogolj. Bár az országúton meg elüthet egy autó....:))) Fene se tudja mi a jó megoldás.:)))

manes 2012.05.11. 08:56:14

Anno sokat repültem Drezdába.Ott is gyalog kellett kimenni a géphez.Igaz,hogy a reptér se volt nagy.Mindezt viszont ellensúlyozta a rendkivül finom és olcsó sör ipari méretekben elfogyasztott mennyisége :):)

pdw (törölt) 2012.05.11. 09:33:02

@Dr Jozef Vengloš: Szubjektiv. En ha repulok elvarom hogy vihessek csomagot, kapjak kajat (persze ez tavolsagfuggo, de 1-2 oras utakon is adnak szendvicset/piat) es legyen valamennyi valasztasi lehetosegem az indulasokkal kapcsolatban.
Szoval en nemszoktam Ryanairrel menni na:)

pdw (törölt) 2012.05.11. 09:36:05

@manes: reszegen/bambisan/masnaposan repulni szopas :D

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.05.11. 09:36:35

@pdw: Akkor kérdeznék valamit. Ha pár napra mész, nem egyszerűbb kézipogyó? 55*40*20 ba sok minden belefér, próbáld ki:))) A másik: fizetsz kb harmadannyit a jegyért, jóesetben még kevesebbet, és megveszed azt a szendvicset, üdítőt, sört, bort, töményet a repcsin, amihez épp hangulatod van. 10 EUR ból kijön egy jó szendvics meg egy sör is akár.

anarch 2012.05.11. 09:45:26

@Lerche: Lufthansa épp 3500 embert készül leépíteni költségcsökkentésképpen. Az osztrákok is épp átpasszolják a teljes társaságot az egyik lányuknak (Tyrolean), mert csak így tudtak visszavágni a személyzeti kiadásokon.

Csak úgy mondom, ha már az ingyen ebédet emlegeted :).

ako-ako 2012.05.11. 09:59:09

aki nem bir ki 1 ora 5 percet kaja nelkül, ott mar nagy gondok vannak...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.11. 10:43:11

@Rommel6600: Ezek miatt volt nekem nagy bánatom, amikor bedőlt a Sky Europe. Az egy olyan fapados volt, ahol legalább adtak egy párnát a feneked alá. Csak annyival volt drágább, mint akkoriban a Wizz, hogy megérje velük utazni, mert például FCO-t repültek CIA helyett, így nekünk csomaggal, babakocsival kényelmesebb volt.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.11. 10:45:55

@pdw: Igen, az én gyerekeim is ilyenek, igaz, a legutóbbi repüléskor ők csak 4 és 6 évesek voltak. És ők még elemes, Wizz festésű játékrepülőre is igényt tartottak. :-)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.11. 11:07:44

@TERMOSZ: Te jó ég, már megint milyen új neved van? Gondolom nem tanuló, és nem bénázik, hanem vagizik, ami rosszabb, mert direkt csinálja. Kb. olyan, mint ha a BKV sofőr -persze utasokkal töltve- kihasználná, hogy a busz hátsó kerekes, ráadásul leesett a hó, ezért faszán lehet driftelni vele a Dózsa György úton. Vagy a troli vezető kihasználná, hogy a villanymotorral le lehet gyorsulni az X5-ös BMW-t a zöldnél. Igaz, hogy az utasok dőlnek, mint a dominó, a villanyszámla az egekben, a gumi, meg minden alkatrész hatszor gyorsabban kopik, de legalább ő élvezi.

Rommel6600 2012.05.11. 13:14:54

@MacChicken: Ki beszélt itt elkeseredett hangon? Honnan veszed, hogy a Malévnál dolgoztam? És malévos dolgozókról rajtad kívül ki beszélt, Te *******?! És még én köpködök?! Pfff
Repkedjél inkább, aludj a terminálban, és vegyél két-három menekülőjegyet is, csak ne itt oszd az észt arról, hogy ez milyen fasza... Biztos hülyék az emberek, de valamiért a többség nem ezt preferálja...
Egyszer ha a fent leírt helyzetbe kerülsz, szóljál már, és kimegyek megnézni az arcod amikor a) kurvára ráfizetéssel de megveszel egy másik jegyet mert hoppon maradtál, b) lemész a Hertzhez és kikérsz egy kocsit amivel mondjuk nekivágsz egy Finnországi/Brit útnak. Kíváncsi leszek akkor is ennyire fasza gyerek leszel-e...

Rommel6600 2012.05.11. 13:21:02

@Csokis: Jajj, ne is mondd. De inkább ne beszéljünk ebben a topicban róluk, nem ezt érdemlik. És a többi légitársaság sem, legyen hagyományos, vagy fapados, ami az utast nem nyűgnek és két lábon járó pénztárcának nézi, alázatot tanúsít a szakma iránt, az nem ezt érdemli.

Col.Maybourne 2012.05.11. 13:55:09

Jo nezni, ahogy egymasnak estek :)
Csak azt kapja az utazo, amiert fizet. En Europa egyik legdragabb legitarsasagaval utazom cserebe:
3 eve zsinorban a legpontosabbak
nevemen szolitanak
ha akarom 5 pogyyaszt adok fel
kozponti repterekre repulok (nem EIN, CRL, RYG es egyeb libalegelok)
az, hogy fizetni kell a kajaert nem erdekel mert a lounge-ban elotte bezabalok es meg jol le is iszom magam
"illegal routingra" is befoglalnak
ingyen foglalom az ulohelyemet economyra is, short-haulra is,
jeges kifutora is leteszik a gepet (driftelnek is).
Torles eseten atfoglal a konkurenciara azonnal akkor is ha mas legiszovetseg
Nekem ez kell. Sok penzbe kerul, de minosegi szolgaltatas.
Az egyeuros jegyert az kapod amit az ar takar. Senki ne varjon el azonos szintu szolgaltatast. Repultem FR-rel is mar, nem tetszett. Attol meg van akinek megfelel. Nincs ezzel semmi hiba. Sot, jo hogy van, mert igy az utazokozonseg "egyszerubb" resze veluk utazik es hagynak minket bekeben, nyugodtan utazni.

Jokerpofa 2012.05.11. 14:22:19

@A Tyne folyó déli partja: mert szerinted az normális minden európai nagyvárosban, hogy a reptéri buszjárat az csak a reptér és a hozzá legközelebb eső metrómegálló között cikázik, és még véletlenül sem lehet átszállás nélkül a belvárosba jutni vagy fordítva?

redsea 2012.05.11. 16:02:32

A low cost repüléshez úgy érdemes hozzáállni mint a hitelkártyához. Ha azt pontosan fizetjük, spórolhatunk, míg ha megcsúszunk, nagyon ráfázunk.
Ha a fapadost a szabályaik szerint használjuk, azaz időben ott vagyunk, kis csomaggal utazunk, nem fogyasztunk és nem módosítunk, akkor roppant olcsón elrepít, ha extrákat akarunk akkor a lufti 25e Ft akciós retúrtól.

redsea 2012.05.11. 16:10:14

Malévval alapvetően az volt a baj, hogy olyan szolgáltatást próbált nyújtani amire a bázisán sem volt megfelelő fizetőképes kereslet.
A nagy nemzeti légitársaságok (AF, LH, LX, OS stb.) mind attól erősek, hogy a hazai ügyfélkörük felárral is megveszi a szolgáltatásukat.

XCat 2012.05.11. 16:14:22

@redsea: Ennyi erővel és ilyen megfontolásból az egész országot be lehetne zárni. :)

England win The Ashes! 2012.05.11. 16:16:43

@pdw: Ami kissé vicces volt: korábban, mikor még brájenékkel repültem, megnéztem az étlapot: alkoholmentes sör (3dl) cca 4 euró, tea 3 euró körül, kávé szintén 3€ körül meg ilyesmi. Ő dolguk, ha valakinek kell, vegye.

Csakhogy: a BA magazinjában láttam egy frankó okmánytartót, mondom frankó, kell egy ilyen, de tuti, hogy túlárazzák ők is. Aztán vettem egy dettó ugyanolyat egy szakboltban. 50p-vel többe került, mint a gépen. :)

pdw (törölt) 2012.05.11. 16:22:53

@Dr Jozef Vengloš: Most nemazert de kulfoldon (legalabbis eszakon, Finn/Norvegia) alapbol 5 EUR a sor. Az alkoholmentes meg altalaban mindig dragabb. Szoval a 4 euro stimmelhet :)

Na, kék a szakállam, vagy se nem? (törölt) 2012.05.11. 19:02:22

@TERMOSZ:
Ez nem poén. Két fasz srác szándékosan, előre megfontoltan úgy odabassza a repcsit, hogy ihaj, és akkorát fékez, hogy ihaj, ami egyáltalán nem indokolt, viszont kurvára igénybe veszi a gépet. Azt találták ki, hogy az első kanyarban lejönnek a pályáról (az első gurulóúton). Ez kb. olyan, mintha egy Forma-I-es versenyautóval azt játszanád, hogy 20 méteren belül megállsz a csúcssebességed után, de nem versenykor, nem éles helyzetben, hanem amikor nem figyel oda senki. Ez egy köcsögség volt.

Nem is beszélve arról, hogy előtte végigpofázzák az egész folyamatot (ami elvileg nem szabályos), kétezer bazmeggel és kurvaanyáddal tarkítva, de ez utóbbi kritika csak a kulturális szintjükről szól.

England win The Ashes! 2012.05.11. 19:26:33

@pdw: Sky Europe kissé olcsóbb volt, csődbe is ment.
Germanwings is alacsonyabb árral operál (két éve még így volt). A BA árai pedig azon a szinten voltak, amilyen pl. egy tetszőleges angol vasútállomás kioszkjáé.

Mondom, nem gond, annyiért adja olíri, amennyiért érzi, meg amennyiért az utasai megveszik.

(Északi társasággal még nem szálltam, arról nincs infóm, de hiszek neked.)

A Tyne folyó déli partja 2012.05.11. 19:28:37

@Theodoro: a metrómegálló az pont bent van a városban, miért baj az, hogy át kell esetleg szállnod? mindenhova nem mehet busz, s képzeld, van, akinek még további közlekedési eszközökre is fel kell szállnia. nem mindenki pesti, ugyanis, sőt, aki az, se mind lakik a Belvárosban...

Jokerpofa 2012.05.11. 20:33:41

@A Tyne folyó déli partja: így van, nem mindenki pesti, ezért pont nevetséges, hogy egy ekkora város 2 legnagyobb vasútállomásáról csak sokadik átszállással lehet elérni Ferihegyet. Azt ne mondd, hogy ez teljesen elfogadható.

Lerche 2012.05.11. 20:58:10

Tudom, hallottam róla. :( Meg is kérdeztem a páromat, hogy vajon az LHsys-t is érinti-e ez, de azt mondta, hogy csak spórólás lesz náluk. Egyébként az ebéd nem ingyenes, csak kedvezö áru és kellemesek a kondíciók..

Csigorin 2012.05.12. 17:02:56

sokadik poszt azokrol akik fapados aron normal szolgaltatast akarnak. lapozzunk.

Hülye aki elolvassa! 2012.05.12. 20:53:01

Ryanairrel SOHA többet. Feleségem utazott két kisgyerekkel. Két helyet vásároltunk, mert a 1,5 éves az ölében ült.
Helyjegy nincs, felszálláskor derült ki, hogy nincs egymás mellett két hely. Senki nem segített a személyzetből a probléma megoldásában. Végül a feleségem körbekérdezte és valaki átült.
A gyerekeknek kért egy pohár vizet, közölték, hogy nincs. LEPRA, SZEMÉT CÉG.

Tölgyasztal 2012.05.14. 07:51:05

Most hétvégén utaztunk velük...nem zavart, hogy nem vitt ki busz; hogy nem kaptam ételt a 2 órás úton; továbbá nem volt probléma, hogy időben odaérkeztem és oda ültem ahova szerettem volna.
Az sem volt probléma, hogy az elsőbbségi beszállást választó néhány utast hamarabb engedték be.
Ami a legkevésbé volt zavaró, hogy Európa másik felébe 25e forintért elvittek és vissza is hoztak minket!

Ha fix ülőhelyet, a gépen ételt és italt, buszos transzfert szerettem volna a gépig, akkor mást választottam volna dupla áron!

Bár az elgondolkoztató, hogy sokan az ételt/italt hiányolják, pedig ha a gépen veszik meg és laknak jól, még lehet úgyis jobban járnak, mint néhány más légitársaság választása esetében.

Pamuk 2012.05.14. 21:55:37

Már ne haragudj, de az ember szarrá ázik, nem húggyá, és ez valahogy nem az, amit te sejtetsz.
Mi lenne, ha legközelebb vinnél ernyőt is?
Jó utat, és próbálj tanulni a kudarcokból is.

XCat 2012.05.14. 21:57:00

"Jó utat, és próbálj tanulni a kudarcokból is."

Pl. hogy nem használunk rájnyert?
Te különben valami ottani alkalmazott droid vagy?

Navarone 2012.05.15. 10:02:26

@is: Engem a Lufthansa váratott a betonon, szitáló esőben, Münchenben. Én is eláztam. A jegyem majdnem nyolcvanezer forint volt.
Na most akkor a nem lowcost cégek is fújfúj?

XCat 2012.05.15. 10:05:07

@Navarone: "Ha az isten azt akarná hogy az ember repüljön, ragasztott volna rejá szárnyat."

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.15. 10:09:50

@TERMOSZ: Na igen. Csak az a hülye első emberpár evett a tudás fájáról. Így nem hogy repülni, de még homározni is tud.

XCat 2012.05.15. 10:12:03

@atpijkamo: Hm, ebbe most ne menjünk itt bele. :)
A lényeg, hogy rábasztatok vele, jó alaposan. Ez itt nem tudás, hanem.... szal nem az. :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.15. 10:15:12

@TERMOSZ: "az ember repüljön"

Azt mondják az okosok, repülni akárki tud.

A földetérés a kritikus elem.

XCat 2012.05.15. 10:19:50

@atpijkamo: Ahha... na látod, ez egy hatalmas igazság. :)

allasvarazs · http://www.allasvarazs.info 2012.05.16. 10:54:03

Hamarosan bevezetik a korbácsolást is azoknak, akik nem egyenesen állnak az esőben :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.19. 12:34:12

Egyvalamit kifelejtett minden kedves hozzászóló. Nem kurvahangos ez egy kicsikét? Halláskárosító!

Vad_Alma · http://hatodikelem.blog.hu/ 2012.05.21. 11:02:58

wizzair ugyanezt csinálja. London Lutonban 1 órát vártunk a reptéren mert késett a masina. aztán ránk szóltak hogy sorakozzunk fel a kapunál, mert megjött a gép. na ott is álltunk 20 percig, ezalatt az okos személyzet elkérte a beszállókártyát hogy később ne kelljen. aztán kitereltek minket a gép mellé. ááá nem, még nem lehet beszállni, amíg le nem szedik az előző utasok csomagját. ja hogy eddig erre nem volt idő? és mindezt nem nézhetjük bentről az ablakból? nem, feltétlenül oda kellett mennünk ázni. mert bizony Angliában az esőben ázást qrva jól lehet ám csinálni. aztán a stewardess csajnak fel kellett mutatni a beszállókártya másik példányát is, én már csak egy nedves csoffadt fecnit tudtam belőle prezentálni.

Vad_Alma · http://hatodikelem.blog.hu/ 2012.05.21. 11:12:54

@Col.Maybourne: hadd jegyezzem meg, hogy az extrém leszállás nem a cégen, hanem a pilótákon múlik. a legjobb pilótákat pl minden társaság az izlandi járatokra küldi. mert ott ember legyen a talpán (vagy a gépén) aki le bír szállni abban az orkánban.
abban egyetértünk hogy minden szolgáltatás pont olyan, amennyibe kerül. sokan lehurrogtak engem hogy miért wizzairrel repültem legutóbb, miért nem ryanairrel ha már olcsóbb. nos ha jól tudom a ryanair áráért nem kapunk lófszt se, csak eljuthatunk A-ból B-be vigyázzülésben. a wizzair kicsit többe kerül, de ott ingyen felvihetem a korlátozott méretű kézipoggyászt. az pedig természetes hogy minden extráért (pl kaja, + poggyász, lábhely, stb) fizetni kell. a méregdrága repjegy engem sosem hozott lázba, hogy luxus körülmények között repkedjek. nekem már az is luxus hogy nem busszal megyek valahová hanem repülővel. ez utóbbit csak akkor választom ha legalább egy tenger fölött át kell menni valahogy.
lehet hujjogni hogy a fapados céges milyen szörnyen gonoszak (szerintem nem azok). ostoba légiutaskísérők mindenhol vannak, emiatt sem kell feltétlenül a céget oolni. a fapados módszer pedig megmenthette volna a malévet is, amit oly sokan siratnak.

CaviarLaid 2013.02.05. 17:53:50

vista.hu/ryanair-utas-voltam---egy-utasunk-levele.html

És még az ő apja f@szát - írták kommentben az utaskísérők...

airzound 2013.07.16. 18:14:35

@Vad_Alma:
"sokan lehurrogtak engem hogy miért wizzairrel repültem legutóbb, miért nem ryanairrel ha már olcsóbb. nos ha jól tudom a ryanair áráért nem kapunk lófszt se, csak eljuthatunk A-ból B-be vigyázzülésben. a wizzair kicsit többe kerül, de ott ingyen felvihetem a korlátozott méretű kézipoggyászt"

Te nagyon hülye vagy! :) Vagy csak tudatlan. Ryanairrel ebből a szempontból jobban jársz, mert nagyobb kézit vihetsz fel INGYEN, mint a wizznél!!!!
A többi dologban pedig tök ugyanazok, max eltérőek a fedélzeti áraik meg az egyik rózsaszín-lila a másik meg kék-sárga. A többi szubjektív hülye érzésed ami nem baj, csak akkor amikor ilyen hülyeséget terjesztesz, hogy wizznél ingyenes a kézi és a ryannél nem! Pedig durván nincs így, sőt...

airzound 2013.07.16. 18:18:38

@Hülye aki elolvassa!:
"Helyjegy nincs, felszálláskor derült ki"

Neked derült ki akkor. Arról csakis te tehetsz, hogy nem tájékozódsz előre!! Wizzairnél sincs!

Ellenben minden cégnél lehet előre venni. Pénzért! Ha neked ilyen igényeid vannak, fizess! (vagy ne az utolsó pillanatban szállj a gépre.)

Hülye aki elolvassa! 2013.07.16. 18:53:09

@airzound: Idióta vagy bazdmeg? Nem az volt a gondom, hogy nincs helyjegy, hanem az, hogy felszáll egy anya az 5 éves gyerekével és basznak segíteni abban, hogy egymás mellé leülhessenek.
Kiemelsz egy részt a környezetéből és arra ugatsz?

airzound 2013.07.16. 19:05:45

@Hülye aki elolvassa!:
"basznak segíteni abban, hogy egymás mellé leülhessenek."

Ha fizetsz, segítenek. Sőt, előre megvehetted volna a lehetőséget. Fogd már fel, hogy fapados áron ne várj semmi extrát. Elvisznek A-ból B-be. Ennyi. Minden más extra. Nem garantálják, hogy egymás mellett ülhess, nem visznek ingyen csomagot (csoda, hogy kézi poggyász még ingyenes), nem adnak kaját stb. stb. De mindent lehet, ha fizetsz. Erre szerződtél amikor a jegyedet vetted! Ha kellett volna egymás melletti hely akkor nem hisztizni kell, hanem időben a gépre menni vagy megvenni előre a lehetőséget erre!
süti beállítások módosítása