Naiv játékos hiába ment el több meghallgatásra, Gundel Takácsék fejvadászai elfelejtették behívni forgatásra. Talán majd ősszel:
Nem könnyű Talpon Maradni! Igen, az M1 népszerű vetélkedőjéről van szó. Mivel otthonról, a tévét fél szemmel nézve is könnyedén válaszoltam a kérdések kb. 95 százalékára, a család felpiszkált: nosza, jelentkezz játszani! Szó szót követett, majd hirtelen felindulásból el is küldtem az emailt a produkció címére (abban a tudatban, hogy soha a büdös életben nem fognak válaszolni - korábbi RTL és TV2 tapasztalat). Ezek után majd' kiestem a cipőmből, amikor másnap délben(!) felhívott egy kedves hölgy és két gyermeteg "belépő kérdés" megválaszolása után a castingra ("biztos" nincs rá megfelelő magyar szó, hiszen annyira szeretik használni) invitált. A casting természetesen a munkaidőmben (1. számú elsunnyogás a munkahelyről - "bocs főnök, játszani megyek, majd lecsúsztatom") volt. A két körös móka (interjú és tesztlap) különösebb gondot nem okozott, a csoportomból (13 fő), nyolcan bekerültünk a mágikus "második körbe"....
...amit az elsőt követően tartottak, természetesen a munkaidőmben (2. számú elsunnyogás - lásd fent). Itt volt egy bemutatkozás, kis memóriateszt, ahol ööö... na... ja igen, azzal sem volt gond. Ezt követően pedig "játszottunk", igaz Gundel és a fények nélkül. A végén az egészet kiértékelték, a csoportból mindenkinek sikerült (vállveregetés, mosoly és az együttműködési szerződés aláíratása). Az adást április végéig mindenkivel leforgatjuk, előtte kb egy héttel jelentkezünk - mondá a végtelenül elfoglalt asszisztens, majd utunkra bocsátott minket.
Április 28. körül már kezdtem kicsit tamáskodni... írtam is egy levelet legott, a magam higgadt, kulturált stílusában. (Tényleg!) A végtelenül elfoglalt iroda kb. egy hét után válaszolt is. Ezek szerint "nem tudunk jelentkezni, mert már nincs forgatási nap. Amennyiben az ősszel folytatódik a műsor, akkor jelentkezünk". Viszont kellemes nyarat kívántak.
Válaszomban felhívtam a figyelmüket arra, hogy nem ebben állapodtak meg a játékosokkal anno. Kitalálható - erre nem érkezett reakció.
Félreértés ne essék - nekem nem a 15 perc hírnév hiányzik. Továbbá a castingok színhelyére is kb. 15 perc alatt eljutottam (igaz autóval, munkaidőben). Viszont ha valaki esetleg egy, a térképről lelógó településről érkezett a válogatásra (megvan az egyik szó, amit akár használhatnának is!) úgy, hogy Pista bá kivitte az állomásra, ahonnan a Bzmot bevitte a városig, majd vonatozott mondjuk még 3-4 órát.... mindezt kétszer, kétszer x ezer jó magyar forintért... nos lehet, hogy az ilyen jelentkező legközelebb kiegyenesített kaszával kopog a produkciós cég kapuján.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.17. 19:13:26
Hát ennyi. Igazából ez már csak az ígéret miatt is kedves.
Legalább értesítettek volna, hogy bocs, mégsem.
Manyecska 2012.05.17. 19:13:30
www.youtube.com/watch?v=rhLfKevfZxM&feature=related :D
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 19:20:57
Ez volt az ok.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.17. 19:21:12
A "produkciós cégek" meg aztán pont a korrektség mintaképei szoktak lenni :D
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2012.05.17. 19:26:27
Manyecska 2012.05.17. 19:29:55
Manyecska 2012.05.17. 19:31:02
A Tyne folyó déli partja 2012.05.17. 19:38:16
Manyecska 2012.05.17. 19:41:17
videotar.mtv.hu/Videok/2009/04/25/20/Az_alommenedzser_2_resz.aspx
a többi fiatal az osztálytársam /a fekete hajú olimpikon és a tapsoló fiúk/:D..marha jó pénzt fizettek /5.000 volt egy éjszaka-ugyanis este 8-tól hajnal 5-ig ott voltunk..csakhogy ne álmodjatok szépeket:D ! Hát ez tök jó pedig már kerestem!
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 19:52:54
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.17. 19:53:04
Esetleg ugyanez fürdőruhásban? :D
Manyecska 2012.05.17. 19:57:48
2012.05.17. 20:05:33
England win The Ashes! 2012.05.17. 20:11:28
Ugyanis azt hallottam (de majd a fentebb megszólalt kollégák kifejtik, ha rosszul tudom), hogy aláíratnak a jelöltekkel egy papírt, hogy nem pofázzák ki a kulisszatitkokat.
Hoppá, most látom, hogy a poszter is említi az "együttműködési szerződés"-t.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.17. 20:17:27
anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2012.05.17. 20:18:21
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.17. 20:21:25
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.17. 20:22:02
:D
@Dr Jozef Vengloš: Tényleg. Hehe.
De mondjuk abban lehet vol olyan pont is, ami a cégre vonatkozott... Bár ennyire csak nem bénák.
lobster thermidor 2012.05.17. 20:24:31
lobster thermidor 2012.05.17. 20:26:07
Be kellett volna vállalnod az anált...
Hurri Kán 2012.05.17. 20:35:18
B. Bíró 2012.05.17. 20:36:24
B. Bíró 2012.05.17. 20:40:23
Manyecska 2012.05.17. 20:49:37
Jokkura 2012.05.17. 20:50:21
Esetleg nyersz egy rahedli pénz ,rögtön a nyakadba kapod az összes, ,eddig nemismert rokont, szomszédot és lelejmolják a nyereményed, a végén meg megjeleik a NAV is ,mint a dögkeselyű....
Játszatok otthon a családdal ,aki nem tudja a jó válszt ,az választ magának házimunkát...
Manyecska 2012.05.17. 20:51:09
B. Bíró 2012.05.17. 20:57:24
Manyecska 2012.05.17. 20:59:34
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.17. 21:01:01
B. Bíró 2012.05.17. 21:01:29
Manyecska 2012.05.17. 21:04:07
Manyecska 2012.05.17. 21:07:18
exilis 2012.05.17. 21:10:11
Manyecska 2012.05.17. 21:12:32
England win The Ashes! 2012.05.17. 21:16:13
A végén is? Mert az elején is jön, ha jól tudom, 40 (értsd: NEGYVEN) százalékát a nyereménynek nem is látod!
XCat 2012.05.17. 21:21:57
Posztoló meg mit ugrál, mint őstermelő a királyi tevén? Bement, nem tetszett, nem garantáltak semmit. Megtehette volna, hogy nem megy be.
Anti Anyag (törölt) 2012.05.17. 21:28:42
Mondtam a nőnek, hogy Ok, 30.00 Ft/alkalom, erre azt mondja a nő, hogy nekik szoktak ezért fizetni.
Mondtam neki, hogy én biztosan sem, mert én otthon kényelmesen és ingyen sem nézek ilyesmiket.
A nő pedig ki volt akadva, hogy mi az, hogy valaki nem nézi ezeket a szarokat. (persze nem így fogalmazott)
igazságos 2012.05.17. 21:29:00
Van, aki vidékről utazik fel egy-egy forgatásra.
Több ilyenen is voltam már, rengetegszer tanúja annak, hogyan is etetik a birkákat, meg keresik a közönséget.
A legszemetebbek a TV2-nél, ott semmit se adnak, nem reklamálhatsz.
Mindenhol megvannak a beépített emberek, akik nyernek, vagy akik biztosan játszanak. Ők kapcsolatok útján kerülnek be.
Ugye, kellenek a mellékjátékosok, például a Szerencsekeréknél kettő, itt az említett játékban meg akik leesnek.
Ezeket választják ki teszt útján. A helyszínen kitöltetnek mindenkivel egy tesztet, ami alapján szelektálnak. Megnézik a legjobbakat, megnézik azt, hogyan néznek ki, ugye, csúnya ember nem mehet játszani, nem is hiszitek, mennyien mennek el, reménykedve.
Szóval, megkapod a behívódat, nagyon meg kell nézni, hogy a közönség soraiba, vagy játékosnak hívnak -e. Ha közönségbe, jól megszívtad. Innen választják ki a balekokat.
A forgatás általában egész nap tart minden tévénél, egyedül az RTL-nél adtak pénzt, ha jól emlékszem, régen adtak napi bért, de ma már örülj, hogy közönség lehetsz, pláne, ha mutatnak.
Szóval, megvan a játékos, aki játszik, meg kiválasszák a többit. A kiválasztás is érdekes, vannak szempontok, több körön át tart, ez általában három- négy kör. A játéktól függ. Személyes elbeszélgetés is van a résztvevőkkel játék előtt.
Vannak szempontok, érdekes múlt, sport, különleges ismertetőjel, egyebek, ezeknek szintén meg kell lenni, az se jó, ha valaki túl okos, itt meg kell játszani magad, el kell adnod a karakteredet. Ezért van már előre kiválasztva a játékos erre, de ez fontos a leesőknél is.
Szóval, a posztoló még nem is szívott nagyot, emberek mindig kellenek a közönségbe, nem számít, hogy munkaidő, utazási költség, ha elmentél, örülj, hogy ott lehetsz egész nap.
A posztoló a fent említett utolsó körig jutott el, a próbajátékig, ezt minden játéknál eljátsszák, akarják látni, hogy mutatsz a kamerába, mennyire játszol. Nem feleltél meg, ez benne van a szerződésbe, hogy nem reklamálhatsz.
Nem is fognak hívni többet. Örülni kellene, hogy ilyen kevéssel megúsztad, ismétlem, rengeteg szívatásnak voltam szemtanúja.
Legrosszabb az a fajta egyed, aki még reklamál, hogy miért nem került be, órákig képesek erre is, nyilvánosan hisztizni mindenki előtt.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 21:29:47
igazságos 2012.05.17. 21:29:56
XCat 2012.05.17. 21:30:11
igazságos 2012.05.17. 21:31:34
XCat 2012.05.17. 21:33:58
@atpijkamo: Azt sem néztem. Eleve nem értem, miért néz valaki ilyeneket. Ettől még homározni is jobb, az legalább interaktív.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 21:38:34
XCat 2012.05.17. 21:39:06
igazságos 2012.05.17. 21:39:51
Így aztán már tényleg csak a Maradj Talpon maradt mint igényesebb tudásalapú műsor, mostanában már nehezebbeket adnak be.
Az emberek igenis igénylik a tudást. Ha az RTL Klub a kvízműsorokat adná, akkor azokat nézni, ha buta szomszédos sorozatot, akkor meg azt.
Egyáltalán nem szeretem nézni az RTL Klubot, se a TV2-t, igényesebb műsorok vannak az MTV-n, Duna TV-n, mégha sokat ismételnek is, valahogy szeretem a régebbi sorozatokat.
De abból már nagyon elegem lett, hogy folyton le akarnak nyomni valamit a torkomon, gagyi sztárt, előadót, újabb tehetséget, újabb való világost.
Talán csak én lettem igényesebb, pedig még csak negyed évszázados vagyok.
XCat 2012.05.17. 21:41:28
igazságos 2012.05.17. 21:42:38
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 21:42:43
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 21:44:32
XCat 2012.05.17. 21:45:14
" igényesebb tudásalapú műsor" Ezekben nem hiszek. A tévé dolga nem a tudásalap. Seherezádé picsáját akarom bámulni premier plánban, és félóránként híreket meg időjárást.
Ha tudásra vágyom, veszek könyveket, vagy elmegyek iskolába.
XCat 2012.05.17. 21:46:51
@atpijkamo: Amennyiben tompaagyú befordult biztiőr vagy, nem vettem észre. Ha nem az vagy, akkor meg nem értem a kérdést.
igazságos 2012.05.17. 21:47:10
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 21:47:29
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 21:48:36
Tompaagyú befordult biztiőr már hogy lehetnék???
XCat 2012.05.17. 21:50:20
Kár hogy megszűnt, határozottan megérte.
XCat 2012.05.17. 21:51:34
igazságos 2012.05.17. 21:52:48
Jokkura 2012.05.17. 21:54:39
bergerdaniel · http://ujkurir.blog.hu 2012.05.17. 21:54:42
bm613 · http://izland2009.blog.hu 2012.05.17. 21:55:29
@B. Bíró: Nem ez a baja, hanem hogy azt hazudták, hívni fogják. Engem sem hívtak ebbe a játékba, kiszórtak a válogató legelején. Van ilyen. Máshova meg hívtak, és nyertem is.
@igazságos: Ezt így ebben a formában összeesküvés-elméletnek hívják, és ennek megfelelően butaság.
XCat 2012.05.17. 21:55:54
igazságos 2012.05.17. 21:56:57
XCat 2012.05.17. 21:57:36
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 21:57:44
@TERMOSZ: Hízelegsz.
bergerdaniel · http://ujkurir.blog.hu 2012.05.17. 21:58:08
igazságos 2012.05.17. 21:59:06
Pl. Hogyan írod Farmer nadrág, egybe, vagy külön,
Melyik nem volt Görög Isten Ares, Apollón, Achilles,
Volt még női terhességgel kapcsolatban is valami, amiről fogalmam se volt, mi az. :)
bergerdaniel · http://ujkurir.blog.hu 2012.05.17. 21:59:12
XCat 2012.05.17. 21:59:22
igazságos 2012.05.17. 22:01:41
Mindeközben az igazi játékos rég ki van választva más cégeken át kerül be, de nem mind statiszta.
igazságos 2012.05.17. 22:03:08
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 22:03:21
igazságos 2012.05.17. 22:05:25
bm613 · http://izland2009.blog.hu 2012.05.17. 22:06:06
igazságos 2012.05.17. 22:08:18
De közönségből bekerülni játékosnak nehezebb.
De azt már te se mondtad meg, miben nincs igazam, így nem érvényes, csak ha megindoklod.
XCat 2012.05.17. 22:09:33
igazságos 2012.05.17. 22:15:33
Mivel ismét olyan ember ír ide, aki látogatta párszor ezeket a műsorokat saját bevallása szerint, ő szintén jobban jártasabb lehet a témában. Vannak ilyen emberek, akik gyakran mennek vetélkedőkbe, mind közönségbe, mind játékosnak. Nem ismerjük a háttértörténetét, csak állít valamit, tehát én is azt mondhatnám, hogy nincs igaza, de nem teszem, mert én se tudhatok mindent, csak azt írtam le, amit tapasztaltam, nem én találtam ki. MTV, TV2, RTL Klub, Story tv-nél is voltam egyszer - egyszer a barátnőmmel, négy-öt éven belüli időszakban.
Például tudom a kikötéseket is, hogy Maunyika sóban fiatalok nem ülhettek közönség tagjai közé, meg volt szabva, hány éves kortól lehetett beülni a közönség soraiba, mit vehettél fel, megnézték, fényképes jelentkezési papírom is van pár.
Van, aki adásba kerül, van, aki nem. El kell fogadni, van, akit jobban megszívatnak. Közönség meg mindig kell. Ennyi.
igazságos 2012.05.17. 22:19:41
bm613 · http://izland2009.blog.hu 2012.05.17. 22:21:23
És ki mondott valaha is olyat, hogy a "közönségből bekerülni"??? Aki játékosnak jelentkezik, az vagy játékos lesz, vagy semmi. Közönséget külön választanak, akár jelentkezés útján, akár statisztaként, pénzért. Úgy tudom, mostanában a statiszták vannak többen.
Bár elvileg elképzelhetőnek érzem, hogy egy ki nem választott játékosjelöltet meghívnak nézőnek, de velem soha nem fordult elő, pedig volt pár alkalom, amikor nem hívtak játszani.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.17. 22:21:38
igazságos 2012.05.17. 22:22:41
bm613 · http://izland2009.blog.hu 2012.05.17. 22:25:45
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.17. 22:26:10
Annál még egy André Rieu-koncert is jobb.
...talán.
XCat 2012.05.17. 22:27:01
igazságos 2012.05.17. 22:27:17
A forgatások reggel 8-tól este 8-ig is eltartanak, egész napos program.
Nem, pia nincs, bár lehet, hogy a kiválasztott játékosokat vendégül látják külön.
Prien-u47 2012.05.17. 22:27:55
Ami a sztoriban felpiszkált az, hogy a vidékről feljövő, esetleg ezért több órát utazgató emberrel megtörténhet ugyanez a sztori. (X Laura boldogan közli, hogy gratulál, mert mindenkinek sikerült, *közös örvendezés* és akkor mingyárt jáccol...)
És mondjuk emberünk költött a projektre (utazás) 8-10 ezret. Aztán csak pislog otthon, hogy a huncut pestiek megvezették...
És most lehet kitépni a májamat, hogy;
a. akinek van rá pénze meg is érdemli, hogy megszopassák
b. ki a faszt érdekel ez?
c. minek sírni, vannak sokkal nagyobb problémák
stb...
XCat 2012.05.17. 22:28:04
igazságos 2012.05.17. 22:28:59
Régen, akinek nem volt munkája, egy-két napra elment egy ilyenre, többet ért, mint gürizni háromezerért napilag osztogatással. De ez régebben volt, még a válság előtt volt jó ilyen vetélkedőkre, show-kra járni.
Most már nem mennek el, csak a naplopó munkakerülők.
XCat 2012.05.17. 22:29:28
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 22:31:11
Ha a pofádba világítanak a jupiter lámpák, mindenki téged néz, stb, egy huszassal csökken az IQ-d.
XCat 2012.05.17. 22:31:36
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 22:32:21
Aranyosak vagytok.
XCat 2012.05.17. 22:32:59
Prien-u47 2012.05.17. 22:34:06
XCat 2012.05.17. 22:34:49
Prien-u47 2012.05.17. 22:37:44
(avagy guglizz rá az "irónia" kifejezésre)
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.17. 22:38:09
XCat 2012.05.17. 22:38:18
igazságos 2012.05.17. 22:39:14
A próbajátékig kevesen jutnak el, tényleg nem értem, mi lehetett a gond.
Nem maga miatt sír, ami szintén jó pont nálam. Igenis vannak, akik felutaznak, ugye, ha kiválasztanak közönségnek, vihetsz magaddal valakit, 80-90 kilométerről, mert azt hiszik, játszhatnak, ugyanis nagyon csalafintán van megfogalmazva a behívó.
Behívnak közönségnek játéklehetőséggel, csak azt már nem írják oda, hogy kiválasztás útján.
Szóval, említett emberünk kifizet 6-8000 forintot, mert azt hiszi, játékos, nem is hinnétek, mennyien vannak ilyenek.
Aztán, volt, nagyon csúnya, randa, alacsony pattanásos nő, aki hiába töltötte ki a tesztet, került be a legjobbak közé, nem vették fel.
Igenis, van a külső alapján is szelektálás, személyes elbeszélgetés, ott már tényleg szintén csak a legjobbak vannak.
Ez így működik, kiválasztások útján.
Akárhogy is, akik játszanak, azoknak vagy nagyon nagy szerencséjük van, vagy már ismertebbek a csatornáknál, ismerik az arcát a médiában, tudják róla, hogy több helyen volt, ismerik statisztaként, kapcsolatban áll a csatornákkal valamilyen módon.
A hülyeséget meg nem tudom eldönteni, de akik már játszhatnak, azok többet kapnak.
Mondjuk, magáról a játékról tényleg nincsenek ismereteim, nem is akartam soha, nem is fogok játszani, mert ennyire nem érdekel az egész.
XCat 2012.05.17. 22:39:50
igazságos 2012.05.17. 22:41:30
igazságos 2012.05.17. 22:44:16
Nagyon ritkán Hamburgert, inkább elkészítem itthon magamnak. Az Amerikában volt az igazi, akkorát még nem is láttam, mint egy tányér. Elvileg az igazi marhahús volt, de meg nem mondtam volna.
Na, megyek is aludni, mielőtt még éhes leszek. :)
bm613 · http://izland2009.blog.hu 2012.05.17. 22:44:27
Anomalocaris (törölt) 2012.05.17. 22:52:48
XCat 2012.05.17. 22:53:12
bm613 · http://izland2009.blog.hu 2012.05.17. 22:56:08
XCat 2012.05.17. 23:01:36
England win The Ashes! 2012.05.17. 23:06:17
England win The Ashes! 2012.05.17. 23:07:48
Satan Panonski 2012.05.17. 23:32:13
Megdobbent 2012.05.18. 00:19:39
Praktékás 2012.05.18. 00:22:18
Ez azt is jelenti, hogy az utolsó - Melyiket a 3 közül? című tévés nyitóműsor óta (90-es évek eleje) egyetlen válogatóra sem hívtak, pedig jelentkeztem többször. Olyan, mintha indexen lennék. Persze nem dőlök emiatt a kardomba, de érdekes.
A legutóbbi éppen ez a potyogós játék volt, ahol "kikosaraztak". És mivel? Azzal, hogy 110 kilónál nehezebb vagyok, tehát már alkalmatlan is egy kvízjátékra.
Nem véletlen tehát, hogy ebben a műsorban magas és "testes" emberek nem nagyon tudnak virítani.
Mint régi és nyertes vetélkedős azért sajnálom, hogy - főleg a kertévéknél - a karakter, a dráma, a fazon sokkal fontosabb a tudásnál. Valójában valami kis tudáspróbával (izgalomfaktor) megspékelt reality showk készülnek. Nagyon gyakran a sötétség propagálására.
Kár, hogy ez a látványközpontúság elrontja az imponáló tudás és/vagy logika izgalmát. Igaz, "érdekes" embert könnyebb találni, mint tudással rendelkezőt. Emiatt pedig már ennek a vetélkedőnek az élharcosa, a főnyereményt elvivő sem lett hír. Mi még annak idején - mint a mesebeli szegény legény - kicsit hősök lettünk, mert a semmiből indultunk, "nagyot dobtunk" és utána ugyanúgy hazatértünk. Csak közben valami tisztelhetőt, sokaknak jelentőset tettünk a világ szeme láttára.
bergerdaniel · http://ujkurir.blog.hu 2012.05.18. 00:30:50
XCat 2012.05.18. 00:42:41
@Praktékás: Nem értem, mi a gond ezzel.
"Kár, hogy ez a látványközpontúság elrontja az imponáló tudás és/vagy logika izgalmát."
Elég naivnak tűnsz. Logika és tudás annak imponál, akinek magának is van belőle relatíve sok.
Tudod mit váltasz ki egy átlagemberből a tudásoddal? Kisebbrendűségi érzést.
Ha emellé még testes is vagy, akkor kb. az lesz, hogy "Dzzsááá, a dagadt geci, nézzed már mit jácca a fejét".
Ha nem vagy dagadt, akkor a jelző kimarad. De minden lesz amit éreznek majd feléd, csak tisztelet nem. És miért is kellene, meg van rendezve az egész. NEM rólad szól. Nem is a műsorvezetőről. Sőt, még a nézőről sem.
Tudod miről szól? A nézettségről, meg a reklámozók pénzéről.
"Csak közben valami tisztelhetőt, sokaknak jelentőset tettünk a világ szeme láttára."
Például? A jelentős, az a színestévé volt, amit ők letettek neked. Akkor. De feleslegesen ne áltasd magad, állítólag nem vagy hülye.
XCat 2012.05.18. 00:43:53
dr. Közbiztonság Szilárd 2012.05.18. 01:36:23
Asztaaa!!!
Micsoda szerep!
És az idióta még büszke is rá, hogy mozgó díszlet lehetett...
o_see_as_i · http://kultblog.hu 2012.05.18. 01:49:14
Ez egy szórakoztató műsor, tehát a tudás nem elég. Karakterek kellenek, akiket utálhatnak vagy szerethetnek a nézők.
A kor, a magasság és a tömeg a játék egyik show-eleme, a csapóajtó miatt fontos. Egyszerűen nem akarnak balesetet a készítők. A pattanásos arc nem gond, profi sminkesek vannak ;) Viszont nem árt, ha a játékos tud beszélni, tud reagálni. Ha van sztorija.
Valójában szerintem a perspektíva rossz, amiből ezeket a műsorokat nézik a jelentkezők (a poszt írója is). Ha fővárosi vagy, akkor 0 forintodba kerül, hogy:
- nyerhetsz nem kevés pénzt tudással és szerencsével,
- a tévén keresztül lát a fél (negyed, nyolcad stb.) ország,
- bizonyíthatsz magadnak.
(Ha dolgozol, akkor az első telefonáláskor kell azt mondani, hogy köszönöm, nem kérem. Gyorsan akarsz sok pénzt ingyen, ne legyen már ez hiszti tárgya...)
Ha vidéki vagy, akkor az utazások költsége sajnos fel fog merülni, de itt is áll a fenti dolog: gyorsan akarsz sok pénzt...
Mivel ez egy termék, aminek a nézettség az árfolyama a vezetés és a hirdetők felé egyaránt, ráadásul vannak készítői, hát engedtessék már meg nekik, hogy úgy csinálják, ahogy az nekik jó. Mert nekik akkor jó, ugye, ha nagy a nézettség, tehát az a nézőnek is jó.
@Praktékás: Nem hiszem, hogy lenne egy lista náluk, amin a korábbi vetélkedők nyerteseinek neve van felsorolva, hogy a jelentkezésük esetén tanácsolják el. A 110 kg-mal van probléma.
@igazságos: Nagyon sok sületlenséget írsz...
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 02:59:20
Megdobbent 2012.05.18. 03:39:52
Ah-ah, napersze en valamikor az osidokben voltam vagany egy tv2-es szarsagban: nah, akinek ez a vilag hianyzik, azt csokoltatom. 5-10 orat acsorogni, 10 percenkent leallassal, franccal, kinlodassal. Pfej.
@TERMOSZ: te meg persze egy geci vagy, kisse meghasonlott pszichopata, de ilyennek szeretunk :)))
Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.18. 03:41:41
Miközben a többségük az égvilágon semmit sem nyer. Mások pedig, nem kevesen, csupán bruttó száz forintot.
Tipikus esete a többe kerül a lé, mint a húsnak.
Olcsó műsor és ez nagyon meg is látszik rajta.
Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.18. 04:19:22
"Ha fővárosi vagy, akkor 0 forintodba kerül,"
???
Szerinted a fővárosban ingyenes a közlekedés?
Melyik ország fővárosában? Utópia?
Olcsóbb egy kutyát átfuvaroztatni Volánnal az egész országon, mint Budapesten egyik kerületből a másikba tömegközlekedéssel.
Egyetlen BKV jegy áráért vidéken 15 km-et lehet utazni, és még pénzed is marad.
---
Írod, akkor jó, ha nagy a nézettség. Ahhoz színvonalas műsor kellene, s nem gagyi, bruttó 100 forintos nyereményekkel.
Hiába ismételgetik sok ezerszer, hogy huszonötmillió forint, óriási a szakadék a valódi nyeremények és a duma között.
De nem csak a száz forintos nyertesek miatt. Mennyit nyer, aki 9 ellenfelet győz le?
Ráadásul a műsoridő nagy részét beszélgetéssel töltik, nem játékkal. Az nem kerül semmibe.
Nem biztos, hogy sok nézőt érdekel ismeretlenek élettörténete, akiket néhány percig látnak a tévében.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.18. 06:21:52
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.18. 06:24:07
Nem biztos, hogy sok nézőt érdekel ismeretlenek élettörténete, akiket néhány percig látnak a tévében. "
Pedig egyre inkább azt nyomatják a kertévék. Bárki szerepel bárhol, igyekeznek minél több lényegtelen dolgot elmondani róla. És nyilván bejön, mert van nézettségük.
Persze a mások életében véjkálás csúcsa az a valóságsó.
Zsebencik Lopédia 2012.05.18. 06:50:29
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.18. 07:26:02
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.18. 07:27:24
Sákif za morro? 2012.05.18. 07:35:56
Egyéves Önkéntes 2012.05.18. 08:25:05
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 08:30:01
Egyéves Önkéntes 2012.05.18. 08:33:03
funny-videos.eu/wp-content/image/img_176329_wer-wird-millionar-gunther-jauch-wird-ungeduldig.jpg
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 08:37:01
a múlt héten volt egy divatbuzi vega csaj, a jauch egy mondattal padlóra terítette, miszerint milyen szép dolog is tőle hogy nem eszi meg a kedves kis állatokat, a lábacskáján lévő bőrcsizma viszont baromira divatos. :D a csaj mukkani se tudott, csak vigyorgott, hogy hááát igen.... :D:D
Egyéves Önkéntes 2012.05.18. 08:43:41
funnyfilez.funnypart.com/pictures/FunnyPart-com-vegetarian_diet.jpg
teccikérteni? :)
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 08:43:43
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 08:46:19
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 08:47:36
Egyéves Önkéntes 2012.05.18. 08:48:32
nandras01 2012.05.18. 08:49:07
eddig abban a szent meggyőződésben voltam, hogy ezekre a szemetekre közönséget és játékost, a bíróság, különösen súlyos esetekben, főbüntetésként szab ki a renitens egyénekre.
erre, most szembesülnöm kell azzal, hogy van, aki önként és örömmel költi a pénzét, hogy esetleg, öt percre trash szereplő lehessen. ráadásul, ha a sors megkegyelmez neki, és mégsem kerül be, akkor még reklamál is... ezek után lehet azon csodálkozni, hogy a fidesz került kormányra..?
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 08:57:36
Egyéves Önkéntes 2012.05.18. 08:58:36
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 08:58:46
Szenthomárság 2012.05.18. 09:00:11
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 09:04:08
Egyéves Önkéntes 2012.05.18. 09:07:45
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 09:11:13
Manyecska 2012.05.18. 09:41:07
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 09:42:31
Ehhez mi a lófaxt akarsz kommentelni??? Akinek van füle a hallásra, az tudja, miről van szó, a birkának meg hiába magyarázod, azt fogja mondani, hogy "höhö, úgy kell a köcsög pártoknak, jól megszívták".
Aztán megy a Fideszes földesúr földjére robotolni közmunkában.
magyarinfo.blog.hu/2012/05/17/kozmunkasok_rabszolgasorban
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 09:42:44
Manyecska 2012.05.18. 09:43:48
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 09:43:56
Bár inkább ne lett volna.
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 09:47:34
static.fidesz.hu/pics/541/zebra_ferencvaros_20110829150726_167541.jpg
Manyecska 2012.05.18. 09:48:26
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 09:48:27
Manyecska 2012.05.18. 10:04:56
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 10:06:53
Manyecska 2012.05.18. 10:08:42
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 10:12:23
Mogyoró007 2012.05.18. 10:13:38
Manyecska 2012.05.18. 10:15:50
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 10:18:27
Manyecska 2012.05.18. 10:20:10
Manyecska 2012.05.18. 10:21:30
Manyecska 2012.05.18. 10:36:46
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 10:46:35
Manyecska 2012.05.18. 10:55:47
Különben a gyerekekről is ma valami oktató filmet-fiam úgy felnyíratta a haját hogy simán elmehetne krisnásnak oszt koldulhatna kaját!, még az apja is besírt amikor meglátta:DD na bocs, ONlány leszek már.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 10:59:27
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 11:01:09
Manyecska 2012.05.18. 11:04:45
Különben gondolkoztam ha kell még egy roli el tudom koldulni tőle mer nemigen használja, jó darab szintén! /sport/..bár ha ellopják fölösleges. Vegyél egy mezeit szerintem. Vagy vastag láncot, praktikerből lehet kapni mindenfajtát!!!:)
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 11:09:52
kicsit áhítozzon rá, mert ha a segge alá tolok mindent azonnal, akkor mi lesz belőle? ja tudom, miniszterelnök :D
amúgy tennap szétcsavarintotta a könyökét foci közbe, szal most nuku sport vagy két hétig....
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.18. 11:12:54
alfa.orionis 2012.05.18. 11:18:18
Manyecska 2012.05.18. 11:20:08
Manyecska 2012.05.18. 11:23:13
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 11:35:23
Manyecska 2012.05.18. 11:38:04
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 11:41:36
Manyecska 2012.05.18. 11:49:20
Honeyy 2012.05.18. 11:55:24
Szerintem a poszttolót majd hívni fogják ősszel (kivéve, ha az az undok szőke csajszi válaszolt a mailre, mert ő tuti megjegyezte a neved és csinált egy vudubábut is). Amikor én voltam válogatón, akkor egy fiatal csaj a barátjával szintén bekerült és mondták, h voltak tavaly augusztusban felvételen a Széf-ben (egy évig nem szerepelhetnek más csatorna vetélkedőjében) és most láttam az adást múlt héten. Őket pl majd csak fél év múlva fogják visszahívni. A nyári szünetek miatt kiszámíthatatlan, hogy ki mikor megy felvételre és kerül adásba. Szerintem.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.18. 12:02:25
Asztakurva! Mikor lesz ebből homárposzt?
Honeyy 2012.05.18. 12:14:35
Manyecska 2012.05.18. 12:25:16
o_see_as_i · http://kultblog.hu 2012.05.18. 12:25:32
A 9. párbajnál elvéreztem (pedig még egy passzom is volt előtte), ezért nyereség nélkül jöttem el, de nem vesztetettem. Kijött nullszaldóra ;)
@Honeyy: Gratulálok, de biztos, hogy nem mondtak nettót :)
@alfa.orionis: Ugyanígy vagyok én is, de én nem úgy fogom fel, hogy vesztettem. Nem nyertem :) Én például 25 millióval jöttem volna el, ha a 9. ellenfelem csak egy kicsivel kevésbé tájékozott... :)
régebb óta vagyok Subban mint te 2012.05.18. 13:44:26
"Egyetlen BKV jegy áráért vidéken 15 km-et lehet utazni, és még pénzed is marad."
Nálunk kerek 20 forinttal olcsóbb a vonaljegy mint Budapesten, a napijegy viszont 50 forinttal drágább.
Budapesten kívül sem mindenki tanyán vagy falun él, ahonnan csak a sárgabusz jár.
Utána néztem a bérletnek a Volánnál.
Budapesten 9800 forintért havi bérletet kapsz. Busz, troli, metró, HÉV és anyám kínjára is jó.
Volánnál 9580 forintért kapsz 10 km-ig érvényes havi bérletet. Gyakorlatilag ezzel eljárhatsz a faludtól a legközelebbi városig. Ha szerencséd van, és 10 km-nél közelebb van.
Manyecska 2012.05.18. 13:48:31
alfa.orionis 2012.05.18. 13:56:05
Jó, hát én se haltam bele! :) Csak kábé egymilliószor mondtam el, hogy a francbaafrancbaafrancba! :Đ
A szerencsefaktor elég nagy százalékban játszik,de hát ez teszi izgalmassá.
Manyecska 2012.05.18. 14:08:42
:D
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 14:18:24
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 14:21:04
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 14:27:10
Vagy a Maunikától?
Manyecska 2012.05.18. 14:51:38
Manyecska 2012.05.18. 14:57:41
Xezs 2012.05.18. 19:09:45
2. Vagy tényleg olyan okos, akkor meg azért.
Ezeket a műsorokat átlagos szellemi képességű embereknek készítik, átlagos szellemi képességű szereplőkkel. Akár pluszba, akár mínuszba lógsz ki túlzottan az átlagból, már bukta van.
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 19:50:18
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.19. 19:36:18
"Tudod mit váltasz ki egy átlagemberből a tudásoddal? Kisebbrendűségi érzést.
Ha emellé még testes is vagy, akkor kb. az lesz, hogy "Dzzsááá, a dagadt geci, nézzed már mit jácca a fejét"."
Mindenki olvasta? Rendívül hasznos gondolat, segít megérteni korlátoltabb embertársainkat. Bár nem újdonság, én ebből most merítettem,s szépen mindannyian jegyezzük meg a fentit. Nagyigasság, nagy általánosság is egyben.:( Ez fedi a valóságot, Mónika.
@Xezs:
"Ezeket a műsorokat átlagos szellemi képességű embereknek készítik, átlagos szellemi képességű szereplőkkel."
Jópofa gondolat, de nem állja meg a helyét. Gondold már el, ha a producer/rendező az átlagosnál nagyobb IQ-val/kreativitással bír akkor több a csatorna bevétele (nagyobb nézettség okán ugye), ha meg átlagos vagy azalatti emberről beszélünk akkor kevesebb? Ugyan már. Profi csapat kalibrálja az egészet az utolsó porcikáig. Csak úgy mint a valóságshowknál. Nem akarok nagy számokkal dobálózni, elég annyi, hogy nagy pénzek - te kockáztatnál? Valamit is? Mert szerintem nem, pontosan mindennek utána mennél a win to win lefutás érdekében.
Xezs 2012.05.19. 23:07:36
élesztő 2012.05.20. 17:50:04
És mit hallok az adásban? Ja, Jászárokszállási vok, de Budapesten élek. (= tehát Bp-i)
Szóval így kell eljárni. Az okot nem tudom, talán Gundi többet tud egy ismeretlen helyről kérdezni.
Többször nem megyek...