Tékozló Homár

Uniqa vs kismama

2012.05.18. 16:11 | jackyll | komment

Alettának sorozatosan rossz összegről kiállított csekket küldött ki a Uniqa. Mint kiderült, előző biztosítója, az Aegon még nem töltötte fel az adatait, ezért kerülhetett drágább besorolásba. Az Uniqánál azt mondták, ne izguljon, és ne is fizessse be a rossz csekkeket, minden rendbe fog jönni. Aztán felmondták a kötelező biztosítását nemfizetés miatt:

2012. január 1-én a Netrisk-en keresztül váltottam kötelezőbiztosítót, az Aegon-tól az UNIQA-hoz tértem át. A B1-es besorolásom szerint megállapított biztosítási díj 11.248 Ft-volt, amit a határidőn belül be is fizettem az UNIQA biztosítónak, majd postán megkaptam erről az igazoló szelvényt is, ami szerint a díjfizetésem rendezve van 2012. 06. 30-ig, a kockázatviselésem pedig 2012. 08. 29-ig. 2012. 01. 19-én kaptam egy tájékoztató levelet az AEGON-tól, melyben megerősítik, hogy jelenleg a B01 kockázatviselési besorolásba tartozom. Ezt követően 2012. 02. 14-én kaptam egy levelet az UNIQA-tól, hogy sajnálattal értesítenek, de a besorolásom B01 helyett M04, ezért a biztosítási összegem magasabb lett.  2012. 02. 15.-én megérkezett a számla is az UNIQA-tól az M04-be történő átsorolásom miatt befizetendő 17.623.-Ft-ról. Ekkor felhívtam őket és kérdeztem, hogy mi az oka annak, hogy be akarják velem fizettetni pluszban a szerződésben szereplő összeg 150%-át. Telefonon azt mondták, hogy ennek az az oka, hogy az Aegon még nem töltötte fel az adatokat a Központi Kárnyilvántartó Rendszerbe, de erre vélhetőleg pár napon belül sor kerül, így ne is fizessem be az összeget. 2012. 03. 12-én ismét egy csekk érkezett a UNIQA-tól, melyben ismét felszólítanak a 17.623 Ft. befizetésére. Újra felhívtam őket, ahol újra elmondták, hogy az Aegon nem töltötte fel az adatokat, azért változtatták meg a besorolásomat, de nem kell aggódni és fizetni sem, a helyzet meg fog oldódni, ők pedig engem erről majd tájékoztatnak.

2012. 03. 26-án ismét jött a 17.623 Ft-os UNIQA csekk. Ekkor már nem hívtam fel őket, hiszen két alkalommal is elmondták, hogy várják az AEGON adatait és amíg ő ezt nem tölti fel a Központi Kárnyilvántartó Rendszerbe, addig ez lesz a helyzet, de ezt majd ők megoldják.

Aztán se hívás, se levél, se semmi egészen 2012. 05. 17-ig, amikor is megérkezett az UNIQA értesítése arról, hogy 2012. 03.13-mal felmondta a biztosításomat díjnemfizetés indokával.

Nyomban hívtam az UNIQA biztosítót, hogy mindez hogy történhetett, amikor mindvégig a valóságnak megfelelő adatokat adtam át nekik és az iránymutatásaiknak megfelelően jártam el. Említettem azt is, hogy a családnak most nagy szüksége van az autóra, hiszen a terhesség utolsó szakaszában vagyok, így bármikor szükség lehet rá, hogy akár az éjszaka közepén is kórházba szállítsanak vele. Az ügyfélszolgálaton közölték velem, hogy nem tehetnek róla, mert az AEGON nem töltötte fel az adatokat, így ők a törvények szerint jártak el. Megkérdeztem, hogy tulajdonképpen azért kell fizetni, mert egy tőlem független jogi személy nem végezte el az adatszolgáltatási kötelezettségét, amire azt a választ kaptam, hogy igen. Megkérdeztem azt is, hogy arról is szól-e a törvény, hogy az ügyfeleket meg kell győzni, hogy hiába jön a csekk, ne fizessenek, akkor azt mondták, hogy erről nem szól. Kértem, hogy azonnal találjunk valami megoldást az ügyre, részint azért, mert mindvégig az iránymutatásuk szerint jártam el, részint az állapotomra való tekintettel, de azt mondták, most nem tudnak lépni, mert a vezetőket az értekezlet folyamán nem lehet zavarni. (Az értekezlet maratoni hosszúságúra nyúlt, mert azóta sem hívtak vissza.)

Ezt követően felhívtam az AEGON biztosítót, hogy megkérdezzem milyen adatokat töltöttek fel rólam a rendszerbe. Ők megerősítették, hogy a besorolásom jelenleg B01, illetve arról is tájékoztattak, hogy ezt az adatot töltötték fel rólam a rendszerbe, illetve felajánlották, hogy erről küldenek egy friss megerősítést is. (Amit ugyan az UNIQA-nak hiába is küldenék el, de legalább látom, hogy valóban nekem van igazam.) A telefonhívásokat a biztosító társaságok minden esetben rögzítették, így ezeket a felvételeket az ügyben eljáró hivatalok szükség esetén kikérhetik, leellenőrizhetik.

Ezt követően felvettem a kapcsolatot a Magyar Biztosítók Szövetségével, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével és az Indra Biztosítottak és Pénzintézeti Ügyfelek Országos Érdekvédő Egyesületével, hogy a segítségüket kérjem a probléma mielőbbi és számomra megnyugtató rendezésébe. Mivel ezen hivatalok úgy tájékoztattak, hogy az általam leírt panaszok a legkevésbé sem tekinthetőek egyedi esetnek, ezért úgy gondoltam, a médiát is tájékoztatom erről a jelenségről, személyes példámmal illusztrálva jelen helyzet tarthatatlanságát.  

39 hetes terhesként most azon kell drukkolnom, hogy amíg nem rendeződik a felelősségbiztosításom, addig ne induljon el a baba érkezése, mert azt már az szülésfelkészítő tanfolyamon is elmondták, hogy felesleges taxival próbálkozni, mert szülni induló kismamákat sok esetben ők sem vesznek fel.

A non plus ultra az egészben, hogy most újra annál a társaságnál kell biztosítást kötnöm, aki a felelőtlen és/vagy hanyag magatartásával veszélyezteti születendő gyermekem egészségét és indokolatlan feszültséget, többlet költséget okoz nekem.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

XCat 2012.05.18. 16:24:26

Jaj, kismama.... mi lesz itt.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.18. 16:26:18

Ja, és ilyenem nekem is volt. Akkor írtam egy darab levelet, amelyben mindkét biztosítónak elmeséltem, hogy mi az ő dolguk, de ha nem hiszik, hogy ez lenne, akkor a következő levélbe a PSZÁF is be lesz címezve. Ezt a levelet két példányban, ajánlva feladtam, és láss csudát, két héten belül visszakaptam a bónusz besosolásomat, illetve kaptam egy levelet, hogy a megszüntetést megszüntették, a biztosításom visszamenőleg is folyamatos.

XCat 2012.05.18. 16:26:39

Egyébként elég balfasz egy hapsid van, ha nem ment be asztalt csapkodni. Biztos ettől akarsz te gyereket? Mondjuk most már késő bánat. Semmizd ki, és hagyd ott. Szerintem.

blogsámán 2012.05.18. 16:28:28

Maximális tisztelet az írónak, hogy jelen helyzetben is gyerekvállalásra adta a fejét, de minimum a második levél/telefon után felhívtam volna a korábbi biztosítót.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.18. 16:28:43

@TERMOSZ: Mi lenne, nyilvános szoptatás. Ja nem, az a Cikis topik az Indexen.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 16:35:52

"azon kell drukkolnom"

Drukkolni a csimótát kell majd kifelé. Aztán el lehet menni az UNIQÁhoz és diszkréten szoptatni.

XCat 2012.05.18. 16:36:26

@blogsámán: Tisztelet? Miért? Mióta jár tisztelet azért, hogy felcsináltatja magát valaki? Ugyanmár. Gondolj inkább arra, mennyibe fog kerülni ez a kölyök neked.

És a végén hasonlóan nagyeszű felnőtté válik, mint a kedves mama.

Nem kéne homároznom, folyton eszembe juttatják, milyen hülyék az emberek.

XCat 2012.05.18. 16:38:42

@Csokis: Majd én megszoptatom, ne aggódj. :)
A végén kocsi sem kell, mexüli a kisszobában, a szőnyegre rá.

XCat 2012.05.18. 16:39:50

... vagy a szopiáne mögé.

XCat 2012.05.18. 16:41:51

A csimotát inkább ne drukkolja.

"Az eredeti mintára rátettem egy zsírpapírt és tűvel átlyuggattam. Elég gyorsan ment.Azután megvonalaztam a terítőt átlósan, hogy a minta a helyén legyen. A lyukas zsírpapíron átdörzsöltem a festéket. Kékfesték párnát használtam, amire petróleumot kellett löttyinteni. Büdös lett a lakás tőle, de hamar el is illant a szaga.
Később nagy hasznát vettem az előnyomás tudásomnak, mert a svédeknek hímezgettem ajándékot, és olcsóbb volt, ha magam nyomtam elő. "

EZ a drukkolás. :D

XCat 2012.05.18. 16:42:55

Te féli, hol a kommented? Csak a listában látszik, itt nem.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 16:57:29

És ki listáz Engem?? Kubatov, esetleg Végh József?

Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 17:11:17

@TERMOSZ: Ki tudja hány remek beszólásom szállhatott így el észrevétlenül az éterbe!

XCat 2012.05.18. 17:17:16

@A félelmetes népszavazás: Borzalmas. Te, ez a bécs nekem egyre szimpatikusabb. Nem költözünk ki együtt? Én nem félek Odritól, te meg nem akarsz koitálni. Ideális pár lennénk. :D

Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 17:28:51

@TERMOSZ: Én Münchenbe szeretnék. Az sokkal jobb hely, meg azt ismerem is. Aztán ha nem jön össze, persze még mindig inkább Bécs mint itt az őrjöngdében maradni.

XCat 2012.05.18. 17:43:37

@A félelmetes népszavazás: Nem tecik a szaguk. Ahol büdöset érzek, oda nem költözök, mert valamitől büdös van. Anglia pl. büdös.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 17:52:14

@TERMOSZ: Nekem nem tűnt fel, hogy München nagyon büdös lenne :) Kifejezetten tiszta város.

XCat 2012.05.18. 17:53:07

@A félelmetes népszavazás: A macskák szaglása sokkal kifinomultabb.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.18. 17:58:57

"Az Uniqánál azt mondták, ne izguljon, és ne is fizessse be a rossz csekkeket, minden rendbe fog jönni. Aztán felmondták a kötelező biztosítását nemfizetés miatt:"

Végül is, rendbe jöttek a dolgok.
Elmegy más biztosítóhoz, csók.

Manci néni, a szomszéd 2012.05.18. 18:02:13

Na drágáim, ha velem ilyen történne, tudjátok mit csinálnék?

Azonnal szolnék a férjemnek, hogy irány a szembe levő kocsma, negyed óra múlva várom előtte, addig felöltözök. Aztán megyünk a biztosítóba.

Higgyétek el nekem, B10-es besorolással jövünk ki.

Baluci 2012.05.18. 18:04:04

Azért csendben megjegyzem: az autót nem a "felelősségbiztositás" vezeti, egy szülésre készülve azért nyugodtan beleülhetsz...

XCat 2012.05.18. 18:18:03

@ColT: Igen, bennem is felmerült egy ilyesmi. Egy biztosítatlan leányanya... milyen romantikus.
Vagy ez manapság már dicsőség? :)

XCat 2012.05.18. 18:33:41

@A félelmetes népszavazás: Mint mindenki másé. Ne akadékoskodj, én vagyok a királylány, és kész. :DDDD

Xezs 2012.05.18. 19:03:22

A szülésfelkészítő tanfolyamot jobb ha addig hagyja ott a kismama, amíg nem tömik túl sok hülyeséggel tele a fejét. Érdekes, hogy az én környezetemben mikor ilyen helyzet volt, a taxisnak egy kurva rossz szava sem volt, sőt még előzékeny és illedelmes volt.

Egyébként rohadtul utálom azt, ami a kismamaságot és a gyerekszülést belengi. Olyan szintű ostobaságok cserélnek gazdát, olyan meredek dolgokat hisznek el a kismamák egymásnak, hogy ez a taxis dolog csak a jéghegy csúcsa. Sosem értettem, hogy mi a tökért kell hülyeségekkel traktálni a másikat, pláne meg mi a tökfaszáért kell elhinni a mások tévképzeteit.

Summa summárum, nem fog összeomlani a világ, mert nincs autó a fenekünk alatt, van ezer más megoldás, a taxi csak az egyik. És attól sem kell félni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2012.05.18. 19:22:38

@Csokis: Nagyon faszán csináltad, így kell bánni ezekkel a szemét népségekkel...

varvizib 2012.05.18. 19:23:28

Minden évben kötelező váltás... ez normális gyakorlat vagy csak tipikusan magyar jelenség?

Nem értem miért részesítik előnyben a biztosítók az új ügyfeleket a régiek megtartásánál. Főleg úgy, hogy elvileg egy régi ügyfelet kevesebb pénzbe, energiába kerül megtartani mint egy újat felhajtani.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.18. 19:26:15

olvasom ... olvasom, és nem értem, hogy ez mitől kakás-babás ... hát basszus a végén derül ki, hogy még csak gömböjödik ...
az volt már, hogy ilyen volt már?

mivel a jelek szerint nem lesz normális poszt amin rugózhatunk 7végén, ittenvan nektek olvasNIvaló
tekasztorik.blog.hu/

főboszorka45 2012.05.18. 19:32:51

Na de bocsi...
Azt írta pár sorral feljebb a kismama, hogy a biztosítási díj rendezve 06.30-ig, és szeptember 30-ig marad kockéázatban a biztosíító....

Közegnek meg lehet mutani eme nemes irományt. Ha meg nem tetszik neki, hát legfeljebb rendőri felvezetéssel megy szülni, vagy a zsaruk viszik a kocsijukkal...

főboszorka45 2012.05.18. 19:34:22

egyébként meg a 104-en szerintem készséggel állnak frendelkezésre.. Nem ú lesz az első és nem is az utolsó....

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 19:36:21

asse derült ki, hogy lány lösz-e vagy gyerök. amúgy tuti elsôszülött a csimota, a másodiknál mán nem paráznak ennyit.
meg még azon is gondóxok, hogy akinek egyáltalán nincs kocsija,az vajon hogy szül gyereket??? abba bennemarad, vagy mi???

Elijah_Baley 2012.05.18. 19:52:03

málusz négybe minimum két törött autó után tesznek, visszasorolni csak ánullába tudnak..
amúgy azt nem is értem, apuci nincs, vagy nem tud vezetni?

Laresz 2012.05.18. 20:02:11

Sziasztok!

Biztosítóval ilyen fontos ügyben csak ajánlott, de méginkább tértivevényes levélben értekezünk.

A kismamaság meg annyira indifferens, hogy megfelelő hasonlat nem is jut az eszembe...

Manyecska 2012.05.18. 20:06:41

Mint volt szülésznő szülést háznál NEM vállalok..:) amúgy jó egészséget, és nem kell mondani hogy szülsz ha taxit kell hívni:D Ha a sok részeg állatot elviszik nem látom be mér is ne vinné el egy belevaló sofőr?

purehetero 2012.05.18. 20:11:00

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Akinek nincsen kocsija az nyilván nem azzal megy szülni. Na de akinek van az miért ne használja, ha éppen nagy szüksége van rá?!

Manyecska 2012.05.18. 20:11:42

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: itt jegyezném meg engem Trabanttal vittek de meg kellett várni amíg anyám kifesti még a szemét /hajnalban/:O Azóta keveset beszélünk:D ha eszembe jut a sztori felsírok a röhögéstől. Akkor mondjuk nem voltam vidám kedvemben na!:P

purehetero 2012.05.18. 20:12:05

@De gustibusaut bene, aut nihil: Hiába tud apuci vezetni, ha az autót nem lehet szabályosan használni. Nem a posztoló jogsiját vették el.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.18. 20:13:59

@PlasticToyTrain: Nem, ez inkább sajnálato, hogy egyre gyakoribb.

"már az szülésfelkészítő tanfolyamon is elmondták, hogy felesleges taxival próbálkozni, mert szülni induló kismamákat sok esetben ők sem vesznek fel."

Tényleg, ismerősöd nincs, aki esetleg bevisz...?

Manyecska 2012.05.18. 20:14:30

Megjegyzem kilenc hónapos terhesen nemhogy a kormány mögé nem fértem be de a fürdőszobába is alig!:D:D
Osztán a kocsi nem jogsival, benzinnel megy jajj már éjjel ki lássa azt..:)

purehetero 2012.05.18. 20:14:59

@Laresz: A kismamaság nem indiferens a történetben, hiszen egy speciális rászorultságként jelenik meg a leírásban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.18. 20:15:11

@donfuligjimmy: Na jó, de egy ilyen ügy mire elrendeződik, lehet óvodás lesz a gyerek... :D

Elijah_Baley 2012.05.18. 20:18:20

@purehetero: benzinnel megy, nem papírral...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2012.05.18. 20:22:53

Ami a vicc:

A Központi Kárnyilvántartó Rendszer egy elérhetetlen szervezet!

Nem tud egy telefont/e-mail-t/címet, SEMMIT adni hozzájuk:
-az uniqa
-az allianz
-a MABISZ
-a FBAMSZ (Független Biztosítási Alkuszok Mo.-i Szövetsége)

Valaki tud valamit ezekről?

Állampolgárként jogom van tudni, milyen adatokat tartanak nyilván rólam, ha pedig már tudom, megmondhatom az új biztosítómnak, hogy hogyan kérdezzen le...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.18. 20:23:07

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: "másodiknál mán nem paráznak ennyit"

A pelenkát
az első gyereknél mossák, szárítják, vasalják,
a másodiknál mossák, szárítják
a harmadiknál szárítják.

Mármint a pampers előtti időkben.

"bennemarad"

Otthonszülésről nem hallottál?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.18. 20:25:06

@Manyecska: "volt szülésznő"

Nyomjál be pár sztorit! Lécci, lécci, lécci!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 20:26:05

@atpijkamo: A leesett cumit az elsőnél kiforrázzák, a másodiknál lemossák, a harmadiknál lenyalatják a kutyával.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 20:26:42

@purehetero: azér' a gyerek egészségének veszélyeztetése enyhe hormonális okokra visszavezethetô hisztipicsaságra utal...

@Manyecska: én monnyuk halálnyugott vótam, anyám sírdogált, èn meg vigasztaltam, hogy ne bôgjön mán, most én szülök. :):)

Manyecska 2012.05.18. 20:27:59

@atpijkamo: nem illik, de üdvözlöm a III.ker-i most érettségiző "babákat"..:D

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 20:28:52

Mondjuk, az én kölyköm eleve mindig a wc-be prüszkölte bele a cumiját (miszerint 'ceci').

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 20:30:19

@atpijkamo: @estrella negra:

fürdôvíz hômérséklet mérése elsô gyereknél hômérôvel, másodiknál könyökkel, harmadiknál a gyerekkel, negyediknél nem mérjük:):)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 20:32:34

@estrella negra: de ari.. gondolom még nem tudta kimondani tisztán, hogy agecibe:):)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 20:34:35

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Szerintem arra gondolt, hátha rád fog hasonlítani a gyerök.:-)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 20:36:44

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Sok hülyeséget mondott. A troli pl. bujujubuszként szerepelt.

Manyecska 2012.05.18. 20:38:43

@atpijkamo: mit meséljek, nem unatkoztam!! Óóóó anyám ne tudd meg mennyi dolog van ott!

esef 2012.05.18. 20:40:53

szóval csak megjelent a kibaszott köcsög nemzeti szent kárnyilvántartó:
én hónapok óta küzdök, mert a kibaszott köcsög internacionalista allianz nem képes megérteni, hogy a kockázatviselés dec.31-én szűnt meg ha jan.1-én volt évfordulóm és aznap már az új biztosítónál voltam...

Manyecska 2012.05.18. 20:42:29

@atpijkamo: napi 2-3-4 szülés is volt, gondolod emléxem még??:) Általában simán zajlott /semmi dráma/, és jó volt úgy hazamenni -ami máig hiányzik - hogy nem hiába keltem fel:)..ha valami részletre kíváncsi vagy levélben elmondom szívesen.. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.18. 20:44:35

@donfuligjimmy: Istenkirály vagy, hogy ezt megtaláltad nekem.

"csak a szokásos nő ügyek... belezúgott egy mázsás dominába, aki szarrá verte és lefingta..."

Manyecska 2012.05.18. 20:45:45

@atpijkamo: konkrétan miiit?? :O :)
Az enyém érdekes volt mert a férjem elaludt a szülőágyon kissé amíg én a rácsokat téptem diszkréten a vajúdóban ágytámláról:P...há akkor ért haza azt már két napja nem aludt, istenem, ledőlt mellém:D...én meg csendben voltam gondoltam nem zavarom:P! Na jó én 12 órát töltöttem el eme aktív tevékenységemmel mondjuk:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.18. 20:45:49

ah, en 2 evig jartam itt biztositas nelkul, de sose kurtak meg erte, mert jogsim sem volt, igy azzal foglalkoztak inkabb
mivel nem volt a biztositast mar nem is kerte as heriff
amugy eppen most valtottam biztositot, emrt oskalltama regit
bejelentkeztem egy ujhoz, nem kertek semmi papirt semmit, csak az adataimat, megneztek a "multamat" tettek egy ajanlatot
sokkal jobb volt mint a regi,/ mindezt telefonon/ ezert elfogadtam, kuldtek egy szerzodest alairva visszakuldtem, azota ide fizetek a reginek meg nem...
/irtak ha 3 nap mulva nem fizetek, akkor felbontjak, gondolom felbontottak, mert azota nem kerestek/
amugy akkor valtok amikor akarok, ninc silyen eves szar

jelzem a szulesek 90 szazaleka nem ugy zajlik, hogy rohammento kell mert az elso fjas utan elindul a szules
/nem mondom, hogy nincs olyan, de nem az az atlag, van aki egy napig szenved es termeszetesen ki nem szarja le ha surgosen vinni kene valahova Maryt es nem lenne biztositasom,de mar van es mar Mary sem fog szulni/elnezest hogy ilyen roviden osszefoglaltam, de mar regen voltam erre, gondoltam hianyzott egy kis amerika

Mózsi bá (törölt) 2012.05.18. 20:45:57

Hasonló zrím volt pár éve. Simán berobogtam az előző biztosítóhoz (az első fizetési felszólítás után), kértem a kártörténeti igazolást (nem volt károkozás), azaz a bónusz besorolást. Kiállították. Ezzel be az új biztosítóhoz. Ennyi volt.
Ui: előző biztosító: KÖBE
Következő biztosító: UNIQA

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.18. 20:46:18

@Manyecska: "gondolod emléxem még??"

Csak olyat írj, ami emlékezetes!

Jöhet magánba, ha szégyenlős vagy.

Vagy ha vérciki, akkor ide: deciki.blog.hu/

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 20:49:42

@estrella negra: nonémán, incselködünk, incselködünk?? :D amúgy nem dicsekvésből mondom (de igen) nagyon szépre sikeredett mind a kettő. :D

Manyecska 2012.05.18. 20:50:16

@Xezs: igazad van! Én meg arra gondolok mért kell szegényekbe a parát belerakni már most????? nekünk csak annyit mondtak apuka is vigyen papucsot mer izzadni fog a lába akkor is ha eddig nem izzadt:D..... meg ott áriáztak hogyan szopik a gyerek /mer ahogy tud/ meg minden lótúró de hogy én hogyan szopok a frissen műtött császárommal a babás szobába ahová kiraktak a 3.nap valahogy senkit nem érdekelt! 3 óránként ugráltam fel nagyjából a gyerekhez a bevásárlókosárhoz vagy hogy hívják amiben vannak az ágy mellett..:D
Komolyan elszörnyedek hogy mivé válik a világ??

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.18. 20:51:24

@Manyecska: Kezdetnek jó...

Még az átkosban voltam papás szülésen. Nem engedtek be, nem engedtek be, nem engedtek be, na beengedtek, erre jön víz, gyerek, vér, aztán kivittek.

Az elsőt pedig együtt csináltuk végig, nem volt probléma.

Manyecska 2012.05.18. 20:52:23

@atpijkamo: szépet írjak vagy érdekeset?? általában simán zajlott minden, babák működtek, szülők is jól viselkedtek, nem volt semmi... ? He?:)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.18. 20:52:32

@atpijkamo: közben eszméltem, ezt már egyszer olvasgattam. Valószinüleg a 'gyerekközvélemény kutatás' tekasztorik.blog.hu/2011/12/06/gyerekkozvelemeny_kutatas írása jelent meg a zsindexen, de lövésem nincs hogyan feledkezhettem meg róla. Azóta keletkezett néhány új bejegyzés. Azokat olvasgatom dél óta :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 20:52:40

@Manyecska: hát én meg rádijót hallgattam, mer az istennek nem akart kijönni az a gyerek. nem fájt semmim, sztem még aluttam is. hát na. :) azon gondolkoztam, mosmán hazamék, de aszonták hogy kuss, maradok... :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.18. 20:54:40

@Manyecska: Inkább előbb az árdekeseket, aztán ami marad.

Elijah_Baley 2012.05.18. 20:57:18

@Mózsi bá: igen, ez így működik, de a poszt nem erről, hanem a rinyálásról szól :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 20:59:42

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
-Hogy vagyunk, hogy vagyunk?- tréfálkozott Rákosi elvtárs.
-Jól vagyunk, jól vagyunk- tréfálkoztak a parasztok.

Manyecska 2012.05.18. 21:01:41

@atpijkamo: jó, ígérem leírom, de nem ma! :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 21:03:24

@estrella negra: mi van mán itt kérem szépen?? bizonyítékokkal kell szolgálnom, vagy mijaszösz? :)

Manyecska 2012.05.18. 21:03:59

Oszt emlékszem speciel mi az EU-szabvánnyal teljességgel nem egyező mózeskosárban vittük haza a gyereket, a Trabi hátsó ülésén! Oszt nem is szólt egy szót se!:D /bezzeg mostanában/

purehetero 2012.05.18. 21:07:39

@De gustibusaut bene, aut nihil: Hiába mutatod be az igazolást, azt a biztosító nem fogja tőled elfogadni, kizárólag a Kárnyilvántartó Rendszerből tájékozódnak. Ez amúgy nagyon helyesen le is van írva a posztban. Épp ez ebben az ügyben a legszebb csavar. A korábbi szerint jó adat van, a régi szerint nem, az ügyfél pedig nem nézhet bele de fizetni kell mégpedig sokat, plusz pénzt és büntetést is. Úgy látom ezt nem mindenki értette meg.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 21:10:37

@atpijkamo: az eggyik barátosném meg rohatt sokat senyvedett az első gyerekkel, valami két napig dolgozott vele, mire kibújt.
a másodiknál már nem nagyon izgatta magát, szépen kényelmesen letusolt, még leugrott a boltba tejért, nagyobbat beadta a szomszédba, mer papa nem volt ottan éppen, aztán mikor úgy gondolta, hogy mostmár jó lenne indulni, hívott egy taxit. beért a kórházba, aztán ott meg kb 10 perc alatt megszülte a gyereket, alig lépett ki a liftből... :D másnap reggel meg hazament vele :D

mondtamneki, ezért igazán kár volt elmászni odáig :D

Manyecska 2012.05.18. 21:11:36

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:CSAK JÓ GYOMRÚAKNAK! az enyém farfekvéses volt + zsinór derekán és a nyakán-ergó a fájáserősítő infúzió után megindult a méhemmel lefelé:D :(, oszt nyomhattam én /már elnézést/ mint az állat nem gyütt, nem gyütt! Asztán a szívhangok sok mindent elárultak oszt irány a műtő-tíz perc alatt kivették:(
Az érdekes volt mert nem altattak csak spinális érzéstelenítés..azt a ráncigálást, meg amikor a gyomrom felnyomták a tüdőmig de jó volt:D Ezt aptikomának el fogom részletezni!

Manyecska 2012.05.18. 21:16:48

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: hátja!:D egy ismerősömnek tegnap született meg a Dórikája, nagyon helyeske:)..

Schulteisz, az ikrek 2012.05.18. 21:20:10

Az, hogy meghasasodtál,és rövidesen ellesz, nem érdekel, hiába hangoztattad többször is.
A tény részéhez: nálam is bepróbálkoztak hasonlóval, az első levelet továbbítottam a netrisknek, hozzátettem, hogy nem fordulok senkihez, mivel velük állok szerződésben, őket hatalmaztam fel stb. OLDJÁK MEG!!!
Megoldották, elnézést kértek, és megy az élet tovább!

Nem voltam olyan lúzer, hogy telefonon karattyoltam, a felvételek csak a minőségbiztosításukat szolgálják, neked nem fogják kiadni!!!

Manyecska 2012.05.18. 21:23:07

@atpijkamo: luxus!!:D De ő volt a lexebb baba:) nem izgultam mert voltam bennt császáron is /fal mellett szigorúan!/, láttam hogy megy, bár szarul esett hogy izé, hát szóval tudod hogy megy ez, nem cipzár van az ember hasán...oszt pont visszatükrözte a műtő ablaka na az volt már nekem is sok:D Nem vészes. A doki csak annyit mondott tejóisten na az xarul esett.
Jó éjt, szépet álmodjatok..:P

Elijah_Baley 2012.05.18. 21:23:33

@purehetero: nekem olyan levelet küldött a fent említett biztosító h szerezzem be személyesen az igazolást az elődtől. és nem m4-be tesznek vissza, csak a0-ba.

purehetero 2012.05.18. 21:24:11

@Schulteisz, az ikrek: A PSZF vizsgálata esetén ki kell adniuk a rögzített beszélgetéseket, amiket megvan szabva hogy meddig kell eltárolniuk. Épp ez benne a "minőségbiztosítás". Ha ez az ügy elég friss (nem több mint egy éves) akkor még meglesznek azok a felvételek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 21:24:35

@Manyecska: jiajj. az nem valami vidám kezdésnek...

na hogy én is mongyak valami szívetmelengetőt, engemet meg nem tuttak rendesen elaltatni, mert aza kurva cső nem megy le a torkomon. így aztán csak maszkkal kaszaboltak, ami azér jó, mert ha neaggyisten (bocsánat) hányok közbe, akkor mostan lehet árváim lennének...

szerencsések vagyunk, nem vitás:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 21:26:52

@atpijkamo: ezért szülnek a nők, és nem a férfiak. ha rátok lenne bízva, kihalnánk :D:D

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.18. 21:27:08

@geegee: Az a baj, hogy évek alatt az alakult ki bennem, hogy ezek nem szemetek, hanem tényleg ilyen hülyék. Ügyintéző reggel beveszi a leszarom tablettáját, aztán nyúl csak az első aktához.

Manyecska 2012.05.18. 21:30:01

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: jajj de "jó" :( mi meg valamit nagyon elb@szhattunk hogy így sikerült, mondtam apának mer nem támasztottad meg kellőképpen a lábadat..:D:D ! /azt mondta lényegében menjek a 3,14 csába..:P/

Laresz 2012.05.18. 21:30:17

@purehetero: de, az. Semmi jelentősége. El lúzerkdik heteken át telefonon, amíg felmondják a biztosítását. Ha terhes, ha nem. Amúgy meg gyanús, ha nincs kártörténeti igazolás, A0-ába teszik. Lehet, hogy az előző biztosító mégis feltöltötte az előzményt, csak az M2 lett? A posztoló meg diszkréten elhallgatta...

cserfes csermely 2012.05.18. 21:30:22

Az az M4 jó lesz A0nak is, nem kell nagyot mondani.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 21:32:04

@Manyecska: :D képzelem aztán hogy vigyázott, hogy rendes pózba legyen mindig :P:P nehogy összgabalyodjon valami megint.. :D

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.18. 21:33:22

Ja, és két hete kaptam egy levelet, hogy nem sikerült beszerezni az előző biztosítómtól a kárelőzményt, ha nem csinálok valamit izibe, akkor áttesznek A0-ba. De baszki, nincs is kárelőzményem, ez egy új autó, amit úgy vettem, hogy az összes régi is megvan. (Uniqa) Nooormális Margit, nooormális?

Harcsabácsi 2012.05.18. 21:38:00

Kedves kismama !
Én is pontosan így jártam az Uniqa biztosítóval,mint ön.De én nem tököltem hiábavaló telefonálással.Mivel pénteken megkaptam "kedves levelüket"amiben engem is szó szerint visszaminősítenének B10ből
A00bA.Hétfőn reggel 8órakor ott kezdtem az ügyfélszolgálatukon.Vittem magammal az előzmény biztosító igazolását amit már bő
2hónapja megkaptam /és megőriztem/. Az ügyfélszolgálatos azonnal ezt kérte.Belenézett a nyilvántartásukba és ott nem az előző biztosító ,hanem a Generali Prividencia volt megjelölve.Ezért nem találtak részemről korábbi kötelezőt.Az igazolást lemásolták és a másolaton igazolták az átvételt.Ehhez még hozzátartozik ,hogy eme korai időben én voltam a második ügyfél ilyen problémával.Az egyik kollégám is így járt ,csak ö egy másik biztosítóval.Javaslom kismamának,hogy az Aegon igazolást személyesen vigye el az Uniqához.
A babához meg sok örömet és sok boldogságot !

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 21:38:03

@Csokis: szerintem hivatkozz arra, hogy minnyár szülsz. hátha...

ferand1979 2012.05.18. 21:39:41

Sziasztok!

Nekem is az UNIQA nem tudta kiolvasni a B10-es bónuszbesorolásomat a KÖzponti Kárrendezési Hivataltól, mert az előző K&H biztosítóm nem töltötte fel (rendesen), csak 01-esnek...
Írtam levelet az Uniqának, a Netrisknek, és személyesem a K&H-ban is voltam, egy jegyzőkönyvet felvetettem az esetről, egyben beküldettem a központi K&H Biztosítóhoz is...
Közben vagy 4-5 felszólító (csekkes) levelet kaptam az Uniqától... Sorra többször beszéltem velük telefonon is... Azt mondták, hogy várjak....
Éves befizetésem volt, így elvileg ha nem is lett volna átírva a bónuszom, szeptemberig fedezve lettem volna...
Sztem a posztoló a féléves befizetéssel így kicsit lekésett... Lejárt az "elvi" biztosítása.. És automatikusan "törölte" a rendszer...
Ha a Netriskhez fordul, és az Uniqához is (levélben, hogy bizonyitéka legyen, szerintem elintézik, és visszasorolják, egyben a törlést is "törlik"
Sok szerencsét... Nem könnyű...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 21:41:31

@purehetero: meg még azt akartam kérdezni, hogy ez a nicked ezmostígyhogy??

Manyecska 2012.05.18. 21:47:09

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nemtom most ha hazajön éjjel nagyot fog zakózni mer most mostam fel kinnt:D:D
na jó éccakát! nyugoccságost!

A kismamának szintén! Olyan hamar elmegy az a pár év amíg a gyerek nagyobb lesz hogy tökfelesleges rágörcsölni /előre pláne/ oly sok energiát fog akkor elpazarolni!! Pláne ha első gyerek. Az első gyerek mindig kísérleti példány anyám szerint. Nem, én második voltam..:D

Manyecska 2012.05.18. 21:48:30

Te Aptikoma:D, te az első gyerekeddel véletlen nem gyalog mentél szülni? Már az asszonyra gondolok.. :D

purehetero 2012.05.18. 21:48:57

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Úgy ahogy pl. a csirkefejűzacskócsöcs is, ez jutott az eszembe.Szerintem vicces.

Harcsabácsi 2012.05.18. 21:50:05

Még annyi lemaradt a hozzászólásomból,hogy a Generali Providenciával soha semmilyen szerződéses jogviszonyban nem álltam.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 21:51:06

@purehetero: akkó jóvan :) aszittem már valami extrém fixációd van, de azér ha gondolod, itt mindig megértő fülekre találsz :)

XCat 2012.05.18. 21:55:52

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Aha, ez egy olyan dizájnnikk. De nem lesz hosszú életű, túl sokáig tart gondolatban kimondani, és ez fáraszt.

Elijah_Baley 2012.05.18. 21:55:57

amúgy az unika mindenkinek kiküldte a szabványlevelet, nekem is, aszonták, visszasorolnak a0-ba ha nem mutatom be a kárelőzmény igazolást.
Évek óta máluszos vagyok, úgyhogy várom a pénzespostást a visszatérítéssel :)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.05.18. 21:56:32

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Amíg nem azzal fenyeget, hogy M4-be tesz, addig leszarom, hogy áttesz-e A0-ba, vagy ott leszek felejtve A0-ban. Óggya meg maga!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 21:57:07

@PlasticToyTrain: legyél inkább ToyCat. na, az rövid meg velős, meg vissza a gyökerekhez, na érted.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 21:58:42

Lehet Nekem is kéne nevet váltanom. Amikor ezzel regeltem még azt hittem mém lesz Kuminból, de úgy látszik ez nem jött be. Még jó hogy nem tőzsdén spekuláltam rá.

XCat 2012.05.18. 21:59:15

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Az nemannyira jó. Majdnem olyan, mint a tomcat.

purehetero 2012.05.18. 22:00:36

@Laresz:
@cserfes csermely:

Személyesen is ismerem a posztolót. A saját szememmel láttam az Aegon B01-es besorolásáról a megerősítést (tegnapi dátummal) és a Uniqa visszaminősítő értesítését B01-ről egyből M04-be. Épp ezért javasoltam a hölgynek, hogy a panaszát ne csak a felügyeleti szerveknek küldje el, hanem a Homárnak is. Amúgy a kismama a leírásban hivatkozott leveleket csatolta a Homárnak és a bejelentésébe is. Így a szerkesztők is le tudták ellenőrizni az állításokat. (Természetesen a telefonbeszélgetések nélkül.)

Nem volt hiábavaló a Homáros megjelenés, hiszen a hozzászólásokban máris többen jelezték hogy ugyanígy jártak, általában pedig szintén az Uniqa-val.

XCat 2012.05.18. 22:05:23

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Assejó, mer panyolul meg én nem tudok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 22:07:33

@PlasticToyTrain: ejj, de sok bajod van, kifogyok az ötletekből ...

hát a FrecsentettVonathoz mit szósz?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.18. 22:15:36

@Xezs: rólad annyi a meglátásom, hogy sokkalta nagyobb a hangod, mint az eszed. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindig hülyeségeket írsz, mert nem. De ha egy picinyt lecsippentenél a vehemenciádból, azt pl. sokkal jobban tudnám üdvözölni, mint a jelenlegi állapotot. Hát ilyenek vannak kérem..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 22:16:43

@A félelmetes népszavazás: ja, az arte-n éppen most megy az Aufschneider, ki ne hagyd .) ölég vicces :)

egy atlag 2012.05.18. 22:18:19

Engem az AEGON is majdnem megszívatott. Azt hiszem a jövőben el kell kerülni az Aegont és az Uniqát.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 22:20:33

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Ennél valami misztikusabbra gondoltam. Bár nagyon hangulatfüggő, msn-en kábé hetente találok ki új nevet. Avatart is cserélnék, de itt annyira kicsi, hogy egy csomó képet nem lehetne felismerni.

egy atlag 2012.05.18. 22:21:09

mennyi sok unatkozó faszfej csetel itt...ráérnek és hülyeségeket írnak, ami senkit nem érdekel és nem tartozik a témához. miért nem törlik ezeket? hm

XCat 2012.05.18. 22:21:09

@Kellemes Zérókomponista: Szerintem én tudom, hogy te ki vagy. :)

flippant 2012.05.18. 22:22:53

@Csokis: Én a groupamával jártam így, PSZÁF is lett belőle, meg bírság. Aztán semmi. Most megyünk perre az ügyvédemmel mert smemmilyen levélre nem reagálnak. Ez a sztori is megérne egy misét.

egy atlag 2012.05.18. 22:23:14

nah a lényeg: WARNING AEGON ÉS UNIQA KERÜLENDŐ A JÖVŐBEN!
és feljelenteni a szarháziakat mindenhol.

egy atlag 2012.05.18. 22:24:28

@flippant: a GRUPAMA is KERÜLENDŐ? Mi folyik itt!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 22:24:39

@egy atlag: hát akkor velkám in dö klább, jó helyen jársz.

egy atlag 2012.05.18. 22:26:14

@egy atlag: nem lehet, h ezek valami bérbetűfosók, hogy ne legyen annyira feltűnő, h mennyien köpködnek mostanság a biztosítókra?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 22:26:57

@A félelmetes népszavazás: hát ilyen agyatlan picodrámakomédija egy boncorvosról meg az elbaszott életéről, nagyon jó :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.18. 22:27:00

Poénból néztem be ide, mondom péntek este egy blogon (jó, legyen fórum) úgy sincs senki. És de.:D Betegség... Amúgy minek sírni a biztosítókról? Túl-e van spilázva? Lényege a helynek a chat lett, tagadj-é valaki ezt?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.18. 22:27:24

@egy atlag: Az összes biztosító kerülendő NA.

A sok unatkozó f*fej között üdv...

XCat 2012.05.18. 22:28:19

@Kellemes Zérókomponista: Asszimilálódj vén fasz, annyi minden van itt... elférsz te is.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.18. 22:28:23

@PlastiCat: hát ki? (És neked ez már hanyadik nikked?:D)

Schulteisz, az ikrek 2012.05.18. 22:29:35

Fosszórót kell lökni, abból nem lesz purdé, és szűkebb is!

NemNick 2012.05.18. 22:32:46

Hölgyek! Urak!

Tartsuk már meg azt a nemes hagyományát a Homárnak, hogy legalább az első tíz-húsz hsz-ben nem ekézzük a beküldőt...
Így ő is úgy érzi, mintha érdekelne mást is ebben a hülye országban a problémája, és jó fej emberek (is) ülnének a monitor előtt, akik segíteni próbálnak és nem csak nettó fikázni - és a t. kommentelő csapatról sem alakul ki olyan képzete az idetévedőnek, hogy itt csak kritizálni meg megalázni tudnak másokat - vélhetőleg ugyanolyan szituációkba naponta bekerülő névtelen okosok...
Eszem megáll, már az is baj, ha valaki gyereket vállal?

Csigorin 2012.05.18. 22:32:53

telefonon semmit sem lehet elintezni. Szemelyesen vagy tertivevenyben. Utobbi meg jobb is.

" felhívtam az AEGON biztosítót, hogy megkérdezzem milyen adatokat töltöttek fel rólam a rendszerbe. Ők megerősítették, hogy a besorolásom jelenleg B01, illetve arról is tájékoztattak, hogy ezt az adatot töltötték fel rólam a rendszerbe, illetve felajánlották, hogy erről küldenek egy friss megerősítést is."

Ezzel kezdeni. A megerositest mar az elso felszolitasra tertivevenyben elkuldeni a biztositonak es kesz.

egy atlag 2012.05.18. 22:33:22

@ColT: Jelenleg az van, h a minta alapján ki lehet jelenteni, h a GRUPAMA, UNIQA, AEGON rendszere/dolgozói befosott/beleszarnak. Tehát mindenki legyen észnél és menjen be asztalt/fejet verni és ne várjon a csekkre, mert nem fogják küldeni.
Továbbá az első adandó alkalommal biztosítót kell váltani. Talán más biztosítók nem ilyen kóklerek.

XCat 2012.05.18. 22:35:43

@NemNick: "Eszem megáll, már az is baj, ha valaki gyereket vállal?"

Az esetek többségében igen, ez komoly hiba. Milliárdokért kapunk egy elbaszott állatpolgárt.
Pedig milyen sok van belőle.

SvenH. (törölt) 2012.05.18. 22:36:33

nekem is volt ilyenem biztositoval, csak en fel se tudtam hivni a biztositot :)
na beslattyogtam a teruleileg illetekes biztositohoz es szepen ott elottem felhivtak es megnyugtattak hogy igy mar rendezve van...
vegul jott egy rendes level rendes csekkel es minden heppi volt de ha az nem erkezik meg akkor a kozpontba slattyogtam volna be, de ott ekjukdebni nem kuldtek volna el...

XCat 2012.05.18. 22:37:00

... Jah ezzel természetesen csak annyi a probléma, hogy a kedves mama nem saját zsebből finanszírozza a porontya hülyévé nevelését, hanem az államtól is elvárja, hogy őt támogassa.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.18. 22:37:36

@NemNick: nem, az nem baj. szüljön csak kilencet, fene bánja. de hogy ennek miafranc köze van ahhoz, hogy van-e biztosítás vagy nincs-e biztosítás, az nagyobb rejtély atlantisznál is.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 22:38:43

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Kár hogy most nincs időm tévézni. Bár ilyen témában jobban szeretem a horrort.

XCat 2012.05.18. 22:38:50

Márpedig ha már erőszakkal fizetnem kell rá, legalább itt megrúgdosom az anyját. Kapjak is érte valamit.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.18. 22:39:38

@Csigorin: az van, hogy az intézkedési kedvről tudnék mesélni, biztosító vagy nem. Nem mártírkodásképp, de az azért mégis csak nemszép, hogy valakivel (adott cég 'frontja' (nála landol az e-mailem) nulla hajlandóság az első szokványos úttól való nüansznyi eltérésre. Oké.. ezután telefon, ott is hanyagság, hívogatás, kelletlenség. Személyesen is látom a szemében, hogy se szakértelme, se kedve az egészhez. Fasznak alkalmazzák... Konkrétumot direkt nem írok, rengeteg helyen van ez és ez nem jó.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 22:40:13

@NemNick: Kevés idegesítőbb dolog van. Az azt megelőző koitálásról nem is beszélve.

egy atlag 2012.05.18. 22:40:33

@PlastiCat: hülyeség. ha valóban így gondolod kösd föl magad v. ivartalanítsd majd kösd föl.

GRUPAMA UNIQA AEGON rendszere nem m1. nem küldenek csekket, hazudnak., tagadnak.

XCat 2012.05.18. 22:42:23

Imádom hogy valahányszor beírok valami ilyet, jön egy ilyen @egy atlag: balfasz, és egyből illusztrálja, miről van szó. :)

NemNick 2012.05.18. 22:43:58

@PlastiCat: Én nem is igazán értelek - bár látom, jól ráéreztél, hogy rólad is szó volt - az nem esett le, hogy ezek az emberek fogják kitermelni majd a te nyugdíjadat is? Tudod, amikor te járókerettel fogsz, gyökkettővel rohangálni - és a szemükben (ha a mentalitásoddal fognak élni és valóban egy "elbaszott állampolgár" lesznek, mint írod), csak egy selejt vén trotty leszel?
Amúgy a milliárdokat nem tudom, honnan vetted.
Meg azt sem hogy "elbaszott állampolgár" lesz.

De nem akarok flame-et, megyek aludni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.18. 22:44:34

@egy atlag: Talán. De valószínű mindegyik ilyen, mert úgyis kötelező biztosítást kötnöd... Tehát jövőre majd a többiek ügyfelei eljönnek hozzád, a tieid meg máshoz. A bevétel úgyis megvan.

Ez csak azért nem monopólium, mert többen vannak.

@PlastiCat: A kedves mama az adóval az államot támotaja. Sőt, a poronty is, ha felnő (meg ha lesz munkája).

XCat 2012.05.18. 22:48:46

@NemNick: " az nem esett le, hogy ezek az emberek fogják kitermelni majd a te nyugdíjadat is? "

Úgy érted, neked még nem esett le, hogy ezek SEMMIT nem fognak kitermelni?.. Talán pár aids-est meg drogost.

"Tudod, amikor te járókerettel fogsz, gyökkettővel rohangálni "

Neked ehhez már semmi közöd. :)

"Amúgy a milliárdokat nem tudom, honnan vetted. "

Kezd el számolgatni; terhesgondozás, szülés, orvosi ellátás a kölyöknek, óvoda, iskola, ilyenolyanamolyan kedvezmények, segélyek, elláttások... összejön az. És ezt te fogod kifizetni. Meg én. Nem anyuka, ő csak az alapanyag.

"Meg azt sem hogy "elbaszott állampolgár" lesz."

Az lesz. Mellesleg Anyukából, meg az ő képességeiből következtettem ki. :)

XCat 2012.05.18. 22:50:39

@ColT: HA felnő, és HA lesz munkája. :)
És mi van, HA felnő, és nem munkája lesz, hanem mondjuk tömeggyilkos lesz, vagy bűnöző? Lutri ez a mi számlánkra, mondjatok amit akartok.

"A kedves mama az adóval az államot támotaja." Ez igaz, viszont ki is szedi sokszorosan...

XCat 2012.05.18. 22:51:54

@PlastiCat: izé, kezdd

Akkor a posztoló helyesírását már nem is teszem szóvá.
:D

XCat 2012.05.18. 22:55:14

@A félelmetes népszavazás: Igen. Ahogy mondod.
Valamit tényleg kezdenem kéne magammal. Ez így nem lesz jó.

XCat 2012.05.18. 22:56:45

@NemNick: egyébként cukipofa; a járókerettel rohangászó gyökkettős népség tényleg a selejt vén trotty kategória.
Aki mást mond, nem látott még olyat. Vagy nem nézte elég sokáig.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 23:02:39

Hogy eltűnt mindegyik egy csapásra. Rampage volt?

XCat 2012.05.18. 23:02:43

@A félelmetes népszavazás: Asszem elmegyek tibetbe meditálni és ottfelejtem magamat, vagy ilyesmi. :)

Remélem van wifi meg térerő. :D

XCat 2012.05.18. 23:05:42

@A félelmetes népszavazás: Nem. Visszafogtam magamat.
Ilyenkor mindig hullaszag lesz. Túl sokan egyetértenek, de azok nem merik mondani, mert mit szólnak majd a többiek. Van egy elég komoly százalék, aki hülye mint a segg, de felsőbbrendűnek érzi magát nálam, azok mélységes undorral szemlélnek, hogy bezzeg ők... (persze ezek azok, akik semmi perc alatt bebasszák valahova a trottyukat élve elrohadni, és lenyúlják a kis/nagy vagyonkáját).
A többinek meg nincs kedve vitatozni, és elment megkúrni az asszonyt.

Illetve akadhatnak még egyedi kivételek.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 23:11:27

@PlastiCat: Csak el ne aludj lótuszülésben, mert ugye tudod akkor mi történik...

XCat 2012.05.18. 23:15:19

Na, mindenki leírja minden nap egy hétig százhatvankilencszer (KÉZZEL!) egy kockás füzetbe, hogy "Embinek lenni undi".

Beszedem.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 23:16:22

@PlastiCat: Mintha számítana, mit szólnak a többiek. Pláne itt.

XCat 2012.05.18. 23:21:01

Valamennyit számít, még itt is. De itt inkább az a visszatartó erő, hogy ő be van tőle szarva.

Elvégre kétszínű, képmutató, szerencsétlen pucsító nyomoréknak nevelték. A vélemény, értékrend, a gondolatok, meggyőződések, tapasztalatok olyasvalami, amikről hallott már, de nem nagyon tudja, mik azok. Persze kikéri magának, hogy ő ne tudná? Ő? Hát ő jó ember!

És tudod mit, Féli? Olyankor a legszánalmasabb. Amikor azt hiszi, hogy ő jó ember.

Xezs 2012.05.18. 23:24:14

@Manyecska: Az a kosár kurva jó :) Mint mikor a teszkóban veszel valamit. Garancia van a gyerekre? meddig lehet visszavinni?

Xezs 2012.05.18. 23:25:38

@Kellemes Zérókomponista: Bár általában magasról leszarom hogy ki mit gondol, azért most mégis megkérdem: pontosan mi bajod azzal amit leírtam?

Xezs 2012.05.18. 23:27:27

@PlastiCat: azt vágod ugye hogy ha nincs utód akkor nincs ország se? a roló meg szépen le.

XCat 2012.05.18. 23:29:38

@Xezs: Na de nem lehetne az az utód normális ember?

Xezs 2012.05.18. 23:31:27

@PlastiCat: Kezdd te a példamutatást. Van hova normalizálódnod.

XCat 2012.05.18. 23:33:20

@Xezs: Ez igaz. :)
Példamutatást? Neked meg a hozzád hasonlóknak? Én? Ne legyél már megint hülye.

Elmondtak mindent hatvenkétmilliószor mit hogy kell, ti basztatok rá. Most meg rábasztatok.
Ezzel semmi baj, csak túl sokáig tart.

Osztkész.

XCat 2012.05.18. 23:35:02

@estrella negra: Minek? Szerinted hányan fogják felfogni? :)

XCat 2012.05.18. 23:38:43

valaki írjon valamit, megint nem jönnek le a kommentek. Hülyemotor.

XCat 2012.05.18. 23:40:21

@estrella negra: Nem. Mondom ember. Én macska vagyok.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 23:40:34

@PlastiCat: De ismerős. Többek között pont az ilyesmik miatt lett elegem belőlük egy életre. De megtanultam, hogy hiába vagy egyenes másokkal, ők nem lesznek azok, akkor se, ha normálisnak hiszed őket. Mert ellenkezik a természetükkel. Úgyhogy úgy viszonyulok ehhez a szerencsétlen fajhoz, ahogy megérdemli, eleve így kellett volna.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 23:42:05

@PlastiCat: Én írok egyfolytában, nem akarsz beszállni a házidogámba? :D Éppen egy sumer teremtéstörténetet zanzásítok.

XCat 2012.05.18. 23:43:08

@A félelmetes népszavazás: Hát sumérokból elég felületesek az ismereteim...
Mikorra kell?

Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 23:44:00

@PlastiCat: Tépem itt a számat, aztán ugyanúgy használják ezt a szót és nem veszik észre. Nekem miért megy?

kacaj hangosan 2012.05.18. 23:44:47

sírtam, úgy röhögtem a kommentektől .ti tényleg hülyék vagytok :D

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.18. 23:45:03

@PlastiCat: Azért attól, hogy valakinek a véleménye/beállítottsága nem egyezik a tiéddel, még nem biztos, hogy olyan, amilyennek felvázoltad.
Lehet, hogy csak olyannak látod.
Másrészt a virtuális világban való szereplésből csak nagyon óvatosan vonjunk le messzemenő következtetéseket.

XCat 2012.05.18. 23:45:05

@A félelmetes népszavazás: Talán én régebben ülök itt köztük. Vagy a szar hullámzik jobban, vagy fene tudja. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 23:46:58

@PlastiCat: Szerdára. Mondjuk már elég régen elkezdtem, de kábé 40 könyvből álló olvasmánylistát adott a tanár, úgyhogy kezdek lassan belehülyülni.

XCat 2012.05.18. 23:50:33

@A félelmetes népszavazás: Az picit közel van most sajna... szerintem olvasd át a tartalomjegyzéket, guglizz hozzá, és ha nagyon hiányzik valami, találd ki hozzá. Minimális esélye van, hogy a tanár pontosan emlékszik a teljes anyagra. :)

XCat 2012.05.18. 23:52:14

@estrella negra: "Másrészt a virtuális világban való szereplésből csak nagyon óvatosan vonjunk le messzemenő következtetéseket."

Miért?

XCat 2012.05.18. 23:56:25

@A félelmetes népszavazás: Kicsit gugliztam rá, de olyan gagyi névátírások vannak, hogy beletelt egy kis időbe, amíg rájöttem hogy ki kicsoda kellene hogy legyen...

Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 23:57:53

@PlastiCat: Áh ez nem olyan, ez tényleg ért hozzá. Meg lábjegyzetelni is kell, és azzal nem ajánlatos mostanában trükközni, ki tudja mikor kotorja majd valaki elő a jövőben ezt a dolgozatot :D:D De igazából túl maximalista vagyok, hogy valami fércmunkát adjak ki a kezeim közül. Úgyis lusta linknek tartják a diákokat, legalább Én ezzel is kiemelkedhetek közülük. Csak ez azzal jár, hogy valószínűleg lesz egy-két alvásmentes éjszakám jövő hét elején, ahogy az már csak lenni szokott.

XCat 2012.05.18. 23:59:15

@A félelmetes népszavazás: Tényleg tényleg? Hmmm... és embi? Alkalmasint összehozhatnál vele. :DD

Nem tudom hol tartasz vele, de szerda elég karcsú határidő. Hány oldal kell?

Anomalocaris (törölt) 2012.05.18. 23:59:53

@PlastiCat: Amúgy nem olyan rossz, vannak benne mindenféle szörnyek, skorpióembik meg embifejű lovak meg ilyenek, aztán majd kaszabolják egymást.

XCat 2012.05.19. 00:00:51

@A félelmetes népszavazás: Küldd majd át ha készen lesz, érdekel. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 00:01:27

@estrella negra: A nemvirtuális szereplésekből ugyanúgy.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 00:04:30

@PlastiCat: Hát azt mondta hogy 10-15, igazából már a 10-ediknél tartok, csak az a baj, hogy a nyolc témakörből még csak a harmadiknál járok. Úgyhogy asszem most kicsit kezdhetek nagyvonalúbban kihagyni ezt-azt, meg nem minden hülye könyvet belevenni, mert sose leszek kész.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 00:07:03

@PlastiCat: Hát azért nem ez lesz a legjobb művem, kicsit összecsapott jellegű a stílusa. Kéne még úgy egy-két hét plusz idő, bár lehet akkor olyan hosszú lenne, hogy akkor meg az lenne a baj. De van még számtalan izgalmas házidolgozatom, amit Boschról írtam, azzal kifejezetten meg vagyok elégedve.

XCat 2012.05.19. 00:07:29

@A félelmetes népszavazás: A Blikket és az Ufó magazint mindenképpen hagyd ki, ha esetleg szerepelt a források között. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 00:16:53

@PlastiCat: Ez nem a szabadbölcsészet szak, hé :D

Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 00:19:51

"Tiámat ezeket hallván, minden józan eszét elvesztette, őrjöngeni kezdett." :)

Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 00:28:16

@PlastiCat: Na pont most tartok ott, hogy Marduk asszongya hogy "egy lényt alkotok, ember lesz a neve". Kicsit elcseszte :D

Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 01:02:42

@PlastiCat: Na mindegy, úgy döntöttem hogy kettőkor befejezem "mára", megnézem a Spartacus ismétlését, aztán adok pár óra alvást az organikus buroknak.

rug82 2012.05.19. 07:03:01

"már az szülésfelkészítő tanfolyamon is elmondták, hogy felesleges taxival próbálkozni, mert szülni induló kismamákat sok esetben ők sem vesznek fel.
A non plus ultra az egészben, hogy most újra annál a társaságnál kell biztosítást kötnöm, aki a felelőtlen és/vagy hanyag magatartásával veszélyezteti születendő gyermekem egészségét és indokolatlan feszültséget, többlet költséget okoz nekem."

Vajon hogyan szültek (és szülnek) nők milliárdjai anélkül, hogy a seggük alá tolnák az "ótót!"??

exlex 2012.05.19. 07:07:55

Hát ez semmi. Már a születendő gyermek egészségét is veszélyezteti az UNIQA. Muhahahaha. Pedig egyszerű a helyzet, ha nem fizetsz, nem szolgáltatnak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.19. 08:39:19

@exlex: Az megvan, hogy miért is nem fizetett?

@rug82: :D

@PlastiCat: És akkor már ne is legyen az embernek gyereke, vagy mi?
Ha neked van, akkor nem értelek, ha nincs, akkor igen, de tök felesleges.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.19. 08:48:09

@PlastiCat: Máskülönben, ha lesz munkája...
Rajta múlik, hogy mennyi munkahely lesz 20 év múlva?
Még rajtunk se nagyon.

Különben nem annyira azzal a sok embivel van baj, akiknek nincs melójuk, hanem a világgal, ami teljesen felesleges dolgokra pörög, ezek előállítására inkább gépeket alkalmaz - mert "olcsóbb", mint az embi munkája - és utána azt várja, hogy a munkanélküli embik megvegyék a terméket.

Nem beszélve arról, hogy semmi értelme, még szar is ez a dolog.

Csak ebbe nekünk nem sok beleszólásunk van jelenleg.

És ettől még nem érdemes előre elítélni valakit, hogy úgyis bűnöző lesz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.19. 08:49:58

@PlastiCat: Ja, adó. Annak meg ugye ez a lényege. Azaz ez lenne.
Beduobjuk a közösbe a vagyon egy részét, hogy úgy működjön körülöttünk a világ.
Jobb helyeken ez egész jól megy, itt pont nem.
Különben a te felnevelésedet is kifizette az állambácsi, jó reggelt.

Peetee 2012.05.19. 08:50:47

Naaaa, ittvan még egy idióta, aki már nem tudja hova fokozni a ló másik oldalát:

"aki a felelőtlen és/vagy hanyag magatartásával veszélyezteti születendő gyermekem egészségét"

Az autó üzemanyaggal működik. Ha emberélet van veszélyben, akár egy műszaki és rendszám nélküli Ladával (vagy átadás előtt lévő 0km-es autóval...) is száguldhatsz a kórházba, de -csak hogy tudd - ebben az országban a sürgősségi betegszállításra van megoldás. Úgy hívják: Országos Mentő Szolgálat!!!

Aztán majd ha 9évesen - neadjisten' - a gyermek elhalálozik, akkor az is az xy biztosító hibája lesz, mert neked megugrott a vérnyomásod a terhesség 114.napján kora délután??? Non-sense!!!

hipokrita 2012.05.19. 09:13:12

Hát alapjában véve engem a lejárt biztosítás nem akadályozna meg szükség esetén abban, hogy elugorjak a legközelebbi kórházba éjnek éjvadján, mármint, ha emberélet múlik rajta. Ugye szerencsére az autó benzinnel megy. :) Esetleg gázolajjal.
A biztosítók meg bizony ilyenek. Addig kell "ütni" őket, amíg nem oldják meg a dolgodat. Két betelefonálás fél év alatt? Az semmi. Sajnos ez ma így megy ebben a szép világban, az ügyfélnek kötelezettségei vannak, a szolgáltatónak jogai. Addig kell őket üldözni, amíg nem csinálják meg. Türelmesnek lenni egyenlő a bukással.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.05.19. 09:26:05

@purehetero:
Perben haragban vagy a poszttolóval?
Nem?
Akkor miért higgyünk neked?

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.05.19. 09:31:56

+jegyzem, hasonló esetben nekem valami fedezetlenségi miatt kijött egy 60ezer körüli csekk is
Persze be volt fizetve minden

Jó pár emil irás és telefon volt, mire rendeződött, jeleztem hogy az emilek és az ügyintézás időpontjait feljegyeztem

purehetero 2012.05.19. 09:43:51

@exlex: Nem igazán sikerült megértened a leírtakat. Ez a történet pont arról szól, hogy fizetett a szerződés, a valós besorolása szerint, csak azt nem fizette ki amiről a szolgáltató mondta, hogy ne fizesse be és végül így nem szolgáltatnak. Ez egy teljesen másik helyzet.

purehetero 2012.05.19. 09:50:40

@horex: Mit nem hiszel el abból amit mondtam?

Steve31 2012.05.19. 10:31:13

Remélem az itt poénkodó sok hülye faszfej
felesége, lánya majd hasonló helyzetbe
fog kerülni.

CID 2012.05.19. 11:42:06

@Steve31: Mármint, hogy ne legyen érvényes felelőségbiztosítása a kocsin ? Úgy legyen :-)

zen ész ke 2012.05.19. 11:43:00

Olvasgatva a "nagyszerű" kommenteket egyre inkább az az érzésem, hogy az emberiség megérett a végső pusztulásra...

:-(

Xezs 2012.05.19. 12:25:46

@ColT: A gépesítéssel semmi baj nincsen, nélküle még mindig a kőkorszakban lennénk. A gép nem veszi el a munkádat, hanem rászorít arra, hogy magasabb szintű munkát végezz, hiszen az alacsonyabb szintűeket már a gép végzi.

Xezs 2012.05.19. 12:27:48

Amúgy bírom mikor idetéved valaki aki azelőtt sosem járt itt és nekiáll botránkozni, hogy micsoda dolog, hogy itt nem mindenki a posztoló baján picsog, mert szerintük az a normális. Hát picsogjon akinek 2 anyja van.

Manyecska 2012.05.19. 13:11:45

@Xezs: hali, szerinted akinek nem tetszik és olvasgatja az mennyire normális?? :D mindig ezen röhögök asztán!:)

Manyecska 2012.05.19. 13:27:01

Különben saccra elég nagy lehet az olvasottság mer amit betettem /pár ezres/ linket pár óra alatt 200-at ugrott /a számláló/ előtte meg szinte alig! :) gondolom nem is kattint rá mindenki. Na mindegy..:)

XCat 2012.05.19. 14:07:18

@ColT: "És akkor már ne is legyen az embernek gyereke, vagy mi?"

Hát csak ha nagyon muszáj, viszont az is csak akkor, ha az illető szaporodó nem hülye, és megfelelő körülményeket tud neki biztosítani.

"Különben nem annyira azzal a sok embivel van baj, akiknek nincs melójuk, hanem a világgal,"

Nyilvánvalóan. Mindig a világgal van baj, sosem veled. A világ fog megváltozni, hogy neked jó legyen, és nem te fogsz alkalmazkodni őhozzá. Ápolgasd magadban ezt a hitet.

"Különben a te felnevelésedet is kifizette az állambácsi, jó reggelt."

Az egy másik állam volt, egy másik országban, és egy másik évezredben. Az utolsó generációk között voltunk, akit nem a levesbe szórásra neveltek. Ezeknek a mostaniaknak már mindegy. :)

XCat 2012.05.19. 14:08:53

@Manyecska: @Xezs: @zen ész ke: @Steve31: Olvasgatva a sok hülye fanyalgó barmot, valamiért mindig a leghülyébb seggek kifogásolnak mindent. De gondolom ez véletlen egybeesés mindig. :)

purehetero 2012.05.19. 14:21:18

@PlastiCat: Elképzelésem sincsen arról, hogy te mitől tartod magad ilyen nagyra?! A hozzászólásaid alapján egy hihetetlenül tenyérbemászó, buta paraszt vagy. Mondjuk nyilván pont az ilyen zigóták élik ki magukat a gép előtt, hogy a folyamatos szopórollerezésért megpróbáljanak a világon elégtételt venni.

XCat 2012.05.19. 14:24:06

@purehetero: És ez így is fog maradni, öcsi.
Mesélsz még magadról? Nem? Helyes.

CID 2012.05.19. 14:36:38

@purehetero: Ne etesd már, így is piknikus :-o

CID 2012.05.19. 14:42:10

@PlastiCat: Szia husi ! Ignoráljál már lécci !

XCat 2012.05.19. 14:43:47

@CID: Semmi esetre sem. Szeretem látni, ahogy erektálsz attól, hogy be mersz nekem kaffogni.

Cuki vagy. :)

CID 2012.05.19. 14:44:37

Báááár, tény, hogy sok szemetet összehord itt a szél a homáron, de rád azért kíváncsi lennék élőben is ! :-)

CID 2012.05.19. 14:47:07

Bemerek kaffogni ? Erektálni? Olyan vagy te nekem mint cicakutyának a brómos tea !

XCat 2012.05.19. 14:51:45

Kicsi zange... te nagyon buta vagy.

CID 2012.05.19. 14:52:36

Áh, ilyenek ezek a nők ! Meghívom egy kávéra, és még csak nem is válaszol :-(

CID 2012.05.19. 14:54:32

@PlastiCat: jóvan, jóvan majd okosodok ! Gyüssz kávézni, vagy nem gyüssz kávézni ? :-o

XCat 2012.05.19. 14:55:25

@CID: Ugyan. Hova gondolsz.

lazarjozsef75 2012.05.19. 14:55:42

@Steve31:

nem kerülünk ilyen helyzetbe, mert

1.) terhesen nem váltottunk biztosítót
2.) ha mégis, akkor nem várjuk meg, amíg a biztosító elintézi, hanem bemegyünk asztalt csapkodni,
3.) és nem hisszük el, hogy a szülni készülő nőket nem veszik fel a taxisok, mert éjjel kettőkor mi is azzal téptünk be a kórházba, nem kocsival....

CID 2012.05.19. 14:58:52

@PlastiCat: hát, hogy téged hova gondollak az ne akard megtudni ! :-) Csitának tetszene egyedül a szitu !

XCat 2012.05.19. 15:04:05

@CID: Szerintem ne írj ebbe a topicba. Kismama elolvassa, belegondol hogy akár ilyen kölyke is lehet majd, elborzad, és szörnyet gyárt.
Ezt nem kívánhatod...

CID 2012.05.19. 15:09:32

@PlastiCat: Szerintem, miután elolvassa a kommentjeidet, megváltás leszek számára ;-)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.19. 15:12:05

@PlastiCat: @CID: Azért jó dolog, ha az embernek van kihez szólnia, igaz?:-)

XCat 2012.05.19. 15:16:56

@estrella negra: :DDDD

Ha nincs ló... marad a lófasz.

XCat 2012.05.19. 15:18:06

@estrella negra: Szereted Sasha Baron Cohent?

CID 2012.05.19. 15:18:41

@PlastiCat: lófasz ? Azt te csak szeretnél. Szerencsére a lovaknak is van ízlésük :-)

CID 2012.05.19. 15:20:29

@estrella negra: Jaja, itt meg csak írogatunk.

CID 2012.05.19. 15:23:42

Nincs valakinek egy töltelékes kandúrja ? Az avatarom tulaja éppen tüzel. Kicsit unom már, hogy nekem udvarol egész nap. Asszonyt meg a blökit persze békén hagyja :(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.19. 15:37:01

@Xezs: Igen, ez az elmélet.
Gyakorlatban a jelenlegi világrendben akit kiváltanak géppel, az feleslegessé válik, mert semmilyen magasabb szintű dolog nem folyik.

XCat 2012.05.19. 15:39:11

@ColT: Ezt hogy érted? Hogy semmilyen magasabb szintű dolog nem folyik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.19. 15:41:39

@PlastiCat: Jó, hogy ezt így el tudod dönteni, hogy mi nem a levesbe mentünk.
De, oda. A világon soha nem érdekelte a hatalmat, hogy mi van az emberekkel.

És hogy a világ rossz-e?
Nem azt mondtam, hogy tökéletes lennék, vagy hogy bárki az.
De azt asszem magad is látod, hogy nem jó irányba haladunk a folytonosan növekedő gazdasággal, aminek nincs értelme.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.19. 15:48:05

@PlastiCat: Mondjuk a gyerekvállalás minimális követelményeivel azért egyetértek, mert másképp is lehet ugyan, csak sok értelme nincs.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 15:49:04

Nahát. Flachzange őrjöng. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 15:52:03

@zen ész ke: És ettől miért vagy bánatos? Nem kár értetek.

XCat 2012.05.19. 15:55:12

@ColT: "A világon soha nem érdekelte a hatalmat, hogy mi van az emberekkel."

Ez így kicsit le van egyszerűsítve. Emberek nélkül a hatalom értelmetlen fogalommá válik. :)

"De azt asszem magad is látod, hogy nem jó irányba haladunk a folytonosan növekedő gazdasággal, aminek nincs értelme."

A jó irány most megint egy elég érdekes kérdés. Kinek jó? Az emberiségnek? Annak jó. A bolygónak pl. nagyon nem jó.

@A félelmetes népszavazás: Nem erektál? Vagy őnála az ugyanaz?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.19. 15:55:21

@PlastiCat: Na most.
Mik a problémák :
- túlnépesedés
- kajahiány
- klímaváltozás
- nyersanyaghiány

Mi történik :
- háborúzás
- idióta filmek gyártása
- félévente vegyél új számítógépet, tv-t, telefont
- pár évente cserélj autót (semmivel nem tud többet, mint az előző, illetve 20 gyár hasonló típusai közül választhatsz, amik minimális mértékben térnek el)
- építsünk minél nagyobb tornyokat

Sok értelme van, tényleg. A 2. blokkban levő dolgokra több erőforrást fordít az emberiség, mint az elsőben felsoroltakra.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.19. 15:57:09

@PlastiCat: Ami a bolygónak nem jó, az az emberiségnek sem. Max. még nem jöttek rá.

A hatalom értelmetlen emberek nélkül, de érdekes módon nem nagyon szokta érdekelni, hogy az alattvalóknak éppen jó-e. (Amíg az alattvalók nem lázadnak fel.)

XCat 2012.05.19. 16:02:37

@ColT: A túlnépesedést meg a kajahiányt megoldaná, hogy nem szaporodtok tovább. A klímát nem, de sokat javítana rajta. :)

A nyersanyagot is.

A háborúzás szintén egyfajta kezelése a problémának. :)

Vannak azért jó filmek. Igaz, nem sok.

Félévente felesleges. Két évente szerintem reális, annyi idő alatt elavul. De mondjuk van 6 évesem is.

Autót nem tartok, ahhoz nem értek, a tornyok viszont jól néznek ki. :)

"A 2. blokkban levő dolgokra több erőforrást fordít az emberiség, mint az elsőben felsoroltakra."

Ez összefügg azért. :)

"Ami a bolygónak nem jó, az az emberiségnek sem. Max. még nem jöttek rá."
De, már régen. :D

" de érdekes módon nem nagyon szokta érdekelni, hogy az alattvalóknak éppen jó-e. "

Ne hülyéskedj. Bődületes mennyiségű kényelmi szolgáltatásotok van. Az egész világ arra van berendezve, hogy te mint ember ne unatkozz.

XCat 2012.05.19. 16:12:59

@estrella negra: Kár. Van egy új filmje, érdekelt volna hogy milyen.

Xezs 2012.05.19. 16:34:04

@lazarjozsef75: Miért, a taxi lovasszekér volt?

@ColT: Talál mást. Az emberiség hatalmas képessége az alkalmazkodóképesség.

Xezs 2012.05.19. 16:35:21

@ColT: "- félévente vegyél új számítógépet, tv-t, telefont
- pár évente cserélj autót"

Kétféle ember van: aki lefossa a reklámot, meg aki nem. Az egyén döntése hogy veszi-e vagy sem a sok új cuccot.

Manyecska 2012.05.19. 17:39:42

@Xezs: meggondolom mert olyan jól rajzol a gépen + szerkeszt /valami digitális labirintust magyaráz:D/, meg házakat, utcát építget valamilyen progival:)..:)

venszivar 2012.05.19. 17:56:56

"jól van....", sok minden nem változott.

CID 2012.05.19. 18:17:06

@venszivar: Szerencsére

@A félelmetes népszavazás: Csita, ungawa ! Ne piszkoskodj, mert felzabáltatom a szardinelládat a macskámmal !

XCat 2012.05.19. 18:28:03

@CID: neked még senki nem mondta, hogy milyen cseszettül szánalmas vagy, amikor jópofa akarsz lenni? :)

CID 2012.05.19. 18:47:16

@PlastiCat: Nanemá, te viszont "okos" vagy és mégis szánalmasan nyomod :)

Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 19:40:44

@CID: Kemény vagy mint a kád széle :D

CID 2012.05.19. 20:19:36

@A félelmetes népszavazás: Ne erölködj pángalaktikus ..... :-)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.19. 20:20:21

úgysem fogjátok elhinni
de
ikejába voltam és követtek.
esküszöm
félidőben oda mentem a kiscsajhoz, és megálltam előtte,
egy tábla volt a kezébe, és azt kellett neki berajzolni, hogy merre megyek,
és elmondom nektek, hogy rohadt zavaró volt..
mondtam neki, hogy nyugodtan, de azért zavaró volt

Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 20:25:05

@CID: Ki erőlködik itt te kis Fliegengewicht? Hát nem Én :)

Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 20:26:51

@batgirl: Najó. Soha többé nem megyek Ikeába. Ez már tényleg EFVÖ.

CID 2012.05.19. 20:33:09

@A félelmetes népszavazás: Nem tudom kicsiköcsi, de te majd nyilván megmondod !

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.19. 20:50:31

@batgirl: èn is voltam ma, és nem volt ingyér víz........:(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.19. 21:09:38

@venszivar: :D cáfolom. papírcenti, kisceruza, parkolás, wc. és két szem eper kóstolóba:D

venszivar 2012.05.19. 21:19:01

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: HÚÚÚÚÚÚ ! Merre van az a kikeka ? Mit kerestél, néztél ?
centivel meg tudnám mérni, hogy nőtt-e a belem. kis ceruzával összefirkálható a WC. parkolás ? lóval mennék....... eper !?! pezsgő nélkül ? nos INGYÉ SE kell !
Egészségedre !

Anomalocaris (törölt) 2012.05.19. 21:34:42

@CID: Nem. Vergődj csak tudatlanságod bűzös mocsarában, amíg el nem lep.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.19. 21:56:57

@venszivar: kérlekszépen, falitükröt vettem. meg kukát. meg müzlistányért. ja, szalvétát is.

CID 2012.05.19. 21:59:01

@A félelmetes népszavazás: Leszerelem a szekrény ajtódat, aztán visíthatsz :-)

venszivar 2012.05.19. 22:05:14

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Nagyon rendes vagy, hogy ennyire részletesen "kitárulkozol".
A müzlis tányér !? az olyan mint a tarhonyás ? vagy netán, mint a rizses, a krumplis ......? mi a fene az a müzli ?!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.19. 22:09:42

@Xezs: Ja, bűnözik pl., mert nincs kajája.

Reklám : Aki lefossa a reklámot, az sem ökrös szekérrel jár. És miután a hatalom igyekszik arra kondicionálni az embereket, hogy ne fossák le, elég kevesen vannak, akik ezt megteszik. Sajnos a döntés szabadsága is csak idea.

@PlastiCat: Nem a szaporodás mennyisége a lényeg. Tény, hogy többen vagyunk, mint kéne.

A háborúzás aztán megoldás. Nem lehetne a tömegek legyilkolása helyett valami hatékonyabb?

Az, hogy nem tartasz autót, azt jelenti, hogy akkor a dolog azon része nem létezik? :D

"Bődületes mennyiségű kényelmi szolgáltatásotok van."
1. neked is, ne hidd magad felsőbbrendűnek.
2. azért van, amit @Xezs: -nek is leírtam. A valódi hatalmat gyakorló réteg nem szereti, ha a pórnép gondolkodik, ezért inkább szórakoztatja őket.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.19. 22:18:43

@venszivar: :D igen, olyan mint a tarhonyás tányér. vagy inkább mint a töpörtyűs.

@ColT: reklám: akkor is hat rád, ha nem akarod, kisebb vagy nagyobb mértékben. kb. mint az alkohol.:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.19. 22:21:29

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Nyilván. De mivel gyerekkorodtól ezt kapod (itt Európában tuti) hogy vásárolni kell, hát vond ki magad a hatása alól...

XCat 2012.05.19. 22:25:38

@ColT: "Nem lehetne a tömegek legyilkolása helyett valami hatékonyabb?'

De. Nem kéne ész nélkül nyomni őket magatokból.

"Az, hogy nem tartasz autót, azt jelenti, hogy akkor a dolog azon része nem létezik? :D"

Az én számomra közvetlenül nem.

"1. neked is, ne hidd magad felsőbbrendűnek." Nem kell annak hinnem magam. :)

"A valódi hatalmat gyakorló réteg nem szereti, ha a pórnép gondolkodik, "

Ez tévedés.
Viszont téged kedvellek. Jó ember vagy. :)

venszivar 2012.05.19. 22:26:05

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: mivel SEM reklámmal, SEM alkohollal NEM "élek", ezért NEM TUDNAK RÁM HATNI !!!
Abban az esetben, ha meglátom a reklámot, akkor azonnal elkapcsolok ! Még akkor sem biztos, hogy "visszamegyek", ha a reklámig érdekelt a műsor. Nem kértem s nem vagyok kíváncsi, hogy mit akarnak eladni....., majd ha akarok valamit, akkor majd én keresem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.19. 22:26:56

@ColT: vonom én, hogyne vonnám.... :D de beleég az agyadba, ha nem figyelsz oda, akkor is... jó példa a múltkori hajfesték-vásárlásom. végigrohantam a bolton, belevágtam a kosárba amit venni akartam, tusfürdő, szappan, mosószer, akármi. tízmillió hajfesték volt a polcon, a tököm fogja végigolvasni mindet. levettem egyet a polcról, ami nem volt túl drága se, gyanúsan olcsó se, oszt kész.

otthon este lerogyok a tv elé, na mit látok??? azt a festéket amit megvettem. tuti láttam előtte a reklámot, de annyira nem figyelgettem. szal így megyen ez.

XCat 2012.05.19. 22:31:06

Mi Urunk, Aki oly igen nagy vagy,
Irgalmatlanul nagydarab,
Amindenit, de el vagyunk mi tőled képedve idelenn.

Bocsásd meg Urunk irtüztató talpnyalásunkat és arcátlan hízelgésünket, De te annyira izmos és menő vagy,
Hogy az egyszerűen SZUPER!
Fantasztikus!

Ámen.

Ez kurvajó. :DDD

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.19. 22:58:08

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Erről volt szó.

@PlastiCat: "De. Nem kéne ész nélkül nyomni őket magatokból."

És ésszel szabad? (És számít-e az hogy itt Európában kinek hány gyereke van, amikor Indiában és Kínában jönnek csak gombamód? És azoknak meg lehet-e magyarázni? Na látod, ezzel kellene foglalkozni, nem háborúzással. Sokkal több értelme lenne.
Még mindig nem válaszoltál arra a kérdésre, hogy van-e gyereked, mert az ugye eldöntené a dolgot.

""A valódi hatalmat gyakorló réteg nem szereti, ha a pórnép gondolkodik, "

Ez tévedés. "

Na mesélj, miért is jó a felső 10 ezernek, ha okos az aljanép?

XCat 2012.05.19. 23:03:31

@ColT: "Még mindig nem válaszoltál arra a kérdésre, hogy van-e gyereked, mert az ugye eldöntené a dolgot.
"
Természetesen nincs.

"Na mesélj, miért is jó a felső 10 ezernek, ha okos az aljanép?"

Miért is... hm, esetleg megszűnnek aljanépnek lenni? :)

Xezs 2012.05.19. 23:09:47

@ColT: Összeesküvés-elmélet, semmi valóságalapja. A hatalom (LOL, ki az egyáltalán?) magasról leszarja hogy vettél-e okostelefont vagy sem.

XCat 2012.05.19. 23:39:58

Lehet hogy megsértődött, vagy ilyesmi.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.20. 09:54:26

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Elment aludni :P

Nekem nincs, de szeretnék (azért nincs még, mert nem tudnék normális körülményeket biztosítani).

Ha meg nincs... addig vagy nagy szád, amíg nincs :D
Térjünk vissza erre, ha lesz :P

"Miért is... hm, esetleg megszűnnek aljanépnek lenni? :)"
Az miért jó annak, aki szereti a tömegeket irányítani? Hiszen akkor nem lenne kit.
Ha a nagyobb politikai tömbök, és a mögöttük álló pénzhatalom részéről meglenne az akarat, akkor nem lenne ekkora néphülyítés, és pl. a túlnépesedés sem lenne akkora.

@Xezs: Nem annyira, hiszen jelenleg a pénz a legfőbb hatalom.
Igaz, a világ vagyonának nagy része így is elég kevés helyen összpontosul.
Hogy összeesküvés elmélet? Nekem nem tűnik világtól elrugaszkodottnak.

purehetero 2012.05.20. 13:00:44

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Azt gondolom, hogy valamiért nem lehet gyereked és ezért kreáltál magad köré egy sajátos ideológiát mely szerint a gyermekvállalás felelőtlenség. Így talán könnyebben viseld el ezt a terhet. :-(

Megjegyzem szépen halkan, hogy Magyarország nem éppen túlnépesedési problémával küzd. Európa sem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.20. 13:27:40

@purehetero: Több embert ismerek, akik előre megfontolt szándékkal nem csináltak gyereket. Egyébként a XXI. századra a tudomány és a technika olyan magas szinte fejlődött, hogy gyermektelen emberek örökbefogadhatnak gyereket. Azt is pozitív példákon látom, hogy az örökbefogadott gyerek egyenértékű a sajáttal.

purehetero 2012.05.20. 13:37:09

@atpijkamo: Ha a gyermektelenség a kívánatos és elérendő állapot, akkor nem lesz kit örökbefogadni sem. Azokat a gyerekeket is megcsinálta ám valaki, nem csak úgy maguktól lettek vagy nőttek oda szegények. Én is támogatom az örökbefogadást. Az örökbefogadás nem tudományos vagy technikai kérdés. Akkor az már inkább a lombik és egyéb orvosi megoldások a meddőségre.
Igen, hogy mi lesz a gyermekből az elsősorban nevelés kérdése, épp ezért sem értettem PlastiCat általános gyermekgyűlöletét.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.20. 13:43:06

@purehetero: "Ha a gyermektelenség a kívánatos és elérendő állapot"

Én nem tudom. Az élet értelmét még nem sikerült megfejtenem.

Az egy dolog, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszerben nincs pénz, nyugdíjakat az aktív dolgozók fizetik. Az egy másik dolog, hogy túlnépesedett a Föld, és a széndioxid kibocsátása miatt globális felmelegedés van.

Egyébként pedig Gaia köszöni jól van, ha az emberek lerdaírozzák magukat róla az állatvilág 99%-t magukkal rántva, az nem oszt, nem szoroz. Csak attól fél, hogy felfúvódik a Nap, és elnyeli.

purehetero 2012.05.20. 13:55:58

Nézzük akkor indirekt módon:
Tegyük fel, hogy az élet értelme a reprodukció leállítás ezzel a kihalás előidézése végső soron az eredeti "élet mentes állapot" visszaállítása. Aki ezt vallja, az könnyen elérheti az élet értelmét hiszen, ehhez mindössze csak végeznie kell magával, így korrigálva a hibát amit az őse a reprodukció során vétett. Bár én magam nem hiszem, hogy ez lenne az élet értelme.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 14:21:59

hat ugye az igenyek
a zeletszinvonalra, egyertelmuen a vilag gazdagabbik fele / igen mi is oda tartozunk/ kuzd nepesedesi problemaval
nmehogymar ne legeyenk normalis kocsink mindkettonknek okostelefon, hazimozi, hetvegenkent /minimum/ buli, de mugy se fozok, rendeljunk pizzat
nem mondhatunk le ilyen fontos dolgokrol egy budos kolyok miatt es az meg sirni is fog meg pelenkazni kell...
de budos cigany ne szaporodjon, nincs joga! meg a kinai se
mindenki akkor vallaljon gyerket ha mar elmult 40-en, me van majdnem mindene, mar szorakozni sincs kedve, de akkor is csk egyet
kokazdagok egyet sem, mert megereszkedik anyucinak a melle

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.20. 15:03:19

@purehetero: Na látod, milyen könnyű erre a következtetésre jutni. Mégis, - veled együtt - ezt a trviális megoldást senki se akarja elfogadni, mert ellenkezik a világnézetükkel.

Nem mintha bárhova is eljutottunk volna, de ez egy érdekes adalék.

Manyecska 2012.05.20. 15:47:00

Költői kérdés csak: akinek természetes hogy van/lesz gyereke azzal mi a helyzet?:)..tudom, hormonrab:D..:) ? ...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.20. 15:47:44

@purehetero: Te meg erre a feltevésedre alapozod a sajátos ideológiádat.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.20. 15:53:32

@purehetero: De még, ha így is lenne, abból mi következik?

purehetero 2012.05.20. 16:00:07

@estrella negra: Ha valami azért jött létre, hogy ne legyen akkor annak az ég világon semmi értelme sincsen. Ez esetben az élet teljesen hasztalan, értelmetlen, hiszen a végső cél a nemlét. Az élet értelme alatt ennél magasztosabb célokat értenek általában. (Magam is.) Szerintem igenis jó dolog, hogy az élettelen anyag bonyolult kémiai molekulák révén az öntudatára ébredt.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.20. 16:27:16

@purehetero:
1. Szerintem meg igenis jó, hogy nem vagyunk egyformák.
2. Miért kéne, hogy mindennek értelme legyen?
3. CicaMamával én sem értek egyet, de önmagára alkalmazva a filozófiáját azért látok benne némi értelmet.:-) (Amúgy nem veszélyes, csak nem szabad túl komolyan venni. Mint ahogy mást se.)

XCat 2012.05.20. 16:42:29

@ColT: Azért nehogy azt hidd, hogy akkora élvezet tömeget irányítani...

@purehetero: Különösebben nem érdekel, mit gondolsz.

@atpijkamo: Azért ezt a köszöni jólvant gondold még át. :D A másikat meg majd átküldöm priviben.

@estrella negra: Kapdbe, szivi. :DD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:09:05

amugy en mar regen mondom, a Fold lakossaga mittudom en 7-8 milliard
ennek a 90 szazalekat nemzokeptelenne kellene tenni, vagy lehetne "hibernalni" /szoval kiiktatni:/ es megmentenenk az emberiseget
ha a jelenlegi infrastrukturaval ujrakezdene mondjuk 500 millio ember az egeszet, itt remek dolgokat lehetne alkotni

en felaldozom magam a Fold erdekeben ha kell

purehetero 2012.05.20. 17:14:56

@estrella negra:
1. Soha nem mondtam hogy egyformának kéne lennünk. Azért nem mondtam mert nem is gondolom ezt.
2. Nem mindenről volt szó, hanem az életről. Sok dolognak valóban nincsen értelme. Ilyen például a bejegyzés alapján a UNIQA-nál biztosítást kötni. Remélem az élet nem tartozik az ehhez hasonló értelmetlen dolgok közé.
3. Cicamicát illetően egyetértek veled. ;-)

XCat 2012.05.20. 17:20:11

@hagyma: Te már félig amerikai vagy. Ott értelmesebben állnak sok mindenhez.
Ez itt egy begyepesedett félbalkáni szerencsétlenség, egy begyepesedett félbalkáni néppel... akik középtávon úgyis kiirtják egymást, szóval az egész elméleti probléma. :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:21:40

amugy egy talalos kerdes
tegnap megint megkerdezte valaki, honnan gyuttem
/az akcentom ugye perfekt maagayr/
mondom neki, honnan

na mit valaszolt /annyit segitek nev volt, es 85 szazalekban ez az elso nev akit ismernek/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:23:23

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: nekem lenne megoldasom a dologra, de meg dolgoznom kene rajta:)
mar a reszlteken
de nem biztos hogy forditok energiat a Folde megmentesere, van eleg bajom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:26:56

@hagyma: tehat nem nev, ember
nem Rubyk Erno, mert arrol senkinek nincs fingja sem hogy magyar talalta ki a kockat

XCat 2012.05.20. 17:27:04

@hagyma: Elég sokan dolgoznak rajta. Főleg azok, akikre nincs itt szükség, és ez így van jól.

És én szeretnék köztük lenni, mert ennek a polulációnak a legjava is csak majompöcs lesz... abból meg elég volt ennyi.

"na mit valaszolt /annyit segitek nev volt, es 85 szazalekban ez az elso nev akit ismernek/"

Kérdezz vissza, hogy "ki az a Puskás?" :) Én sokáig nem tudtam. Most sem értem, miért ővele kell azonosítani az országot...

XCat 2012.05.20. 17:29:07

@hagyma: Akkor Lisztről meg Munkácsyról már ne mesélj neki. Se a c vitaminről vagy a gyufáról.

Mondjuk el sem hinnék, szvsz.
2000 év kemény munkájával a békapöcse alá küzdöttük magunkat.... és ettől még mindig van lejjebb. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:32:15

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: nem jo valasz, Puskast itt csak maximum a "spanyolok" ismerik

ahh amugy mar letettem rola, hogy mindent felsoroljak, az atombombat is amerikaiak talaltakfel, es igazuk is van
Rubikot meg meg szoktam emliteni, azon ketelkedve elcsodalkoznak
egy ket magyar szarmazasu amerikai focistat Joe MNemeth, vagy most a Mesko Zoltan
azon is elcsodalkoznak
de a kulcs nev nem ez:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:33:23

a magyar image fo embere nem mas mint...

XCat 2012.05.20. 17:35:19

@purehetero: "1. Soha nem mondtam hogy egyformának kéne lennünk. Azért nem mondtam mert nem is gondolom ezt."

Nem mondtad, mert az egyformasággal neked is változnod kellene, pedig te a saját nyomorodat akarod mindenki másra is rákényszeríteni, mert azt hiszed, hogy az jó. Pedig nem jó, ellenben undorító, primitív és szánalmas.

" Nem mindenről volt szó, hanem az életről. ... Remélem az élet nem tartozik az ehhez hasonló értelmetlen dolgok közé. "

Csak reméld. Szerencsére nem te döntöd el. A kölykedzés nem az élet. Jóreggelt.

"Cicamicát illetően egyetértek veled. ;-)" Anyádon filozofálj, faszfej, aki ezt a szép nagy emeletes lófaszt csinálta belőled, ami vagy. Rólam meg semmit nem tudsz. Más se nagyon.

XCat 2012.05.20. 17:36:29

@hagyma: Az amerikaiak pénzelték. Az majdnem ugyanaz. :)

Szabadagazda, kit jut a pici eszükbe?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:39:02

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: meg Ok akkor mar amerikaiak voltak, amugy is ugy tudom zsidok
szoval kar veluk villogni
semmi otleted, tegnap egy 30 koruli javito-nevelo munkan nalunk mosogato fekete srac valasza volt elsore, a hungarian-ra:)

élesztő 2012.05.20. 17:39:41

Nekem is volt esetemaz Unikával. Sok levélváltás után az
Ügyfélszolg. ig-nak megírtam, negatív kampányba kezdek, Facebook, iwiw, minden közösségi oldalra felraktam, h kerülje mindenki ezt a céget.
Csodák csodájára a Facebookon levő írásomra válaszoltak, igazat adtak, és megkaptam a jussomat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:41:28

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: lofaszt, ez egy erkolcsos orszag, na de aki peldaul meg mer pofozni egy rendort, az mar valaki:)

Zsazsa Gabor

XCat 2012.05.20. 17:41:47

@hagyma: Amúgy vigyázz, itt most illegális a zsidókat külön fajként emlegetni. El vagytok ti ott kényeztetve nagyon. :))

XCat 2012.05.20. 17:42:44

@hagyma: Határeset.

Lovaspornója nem volt, vagy ha igen, akkor volt annyi esze, hogy ne tegye nyilvánossá... de egyébként egyik kutya, a másik egy híján húsz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:43:14

amugy a felesegem is csak ot ismerte elottem, mint magyart
jo ismerte Joe Nemethet is, de nem tudta, hogy magyar
meg ismerte a buvos kockat is de nem tudta, hogy magyar
stb.
zszsa gabor, meg mindig A magyar itt:)

XCat 2012.05.20. 17:45:03

@hagyma: Majd lájkolom fészbúkon. És megnézem hogy ki az, mert annyi ugrik be róla, hogy hetvenszer műtette az orrát, és ő volt 50 évvel ezelőtt a legnagyobb ribanc arra...

Egyre inkább az az érzésem, hogy nekem amerikában kéne lennem.

Vagy észak koreában, vagy shanghaiban, vagy akárhol. De kurvára nem itt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:47:28

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: O nem volt pornoszineszno hello!!!!!!
es ugye hozzatartozik, hogy O mindig is emlegette es buszke volt ra, hogy magyar, igy beegett a nepekbe, hogy magyar
amugy O is zsido volt
ez itt nem szitokszo, aki zsido zsido
otthon az
azutan mikor buszken soroljak a Nobel dijasokat kiderul hogy 80 szazalekuk vagy zsido, vagy kulfoldonszerezte minimum
vagy 100?

na mindegy ez meg engem is meglepett tegnap

jo a jobban szitualt reteg tudja hol van Budapest, emg ilyenek
de zsazsa gabor az nyero kartya

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:48:39

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: az nem ribanc ha valaki 8-9szer ferjhez megy
a ribanc a sarkon all, meg a videon dug
ne keverjunk

XCat 2012.05.20. 17:51:45

@hagyma: A nem pornószínésznő ott az ő idejében kb. annyit jelentett, hogy nem mutatja meg másoknak, de gyakorlatilag mindenkivel, akivel érdemes.... végülis nem volt hivatásos kurva, jah.

"azutan mikor buszken soroljak a Nobel dijasokat kiderul hogy 80 szazalekuk vagy zsido, vagy kulfoldonszerezte minimum
vagy 100?"

Ma nincs kedvem összeesküvéselméletezni, de ebben némileg azért az is közrejátszhat, hogy kik osztják a nobel díjakat. :) De okosak, ezt senki nem vitatja. Még itt sem.

"jo a jobban szitualt reteg tudja hol van Budapest, emg ilyenek
de zsazsa gabor az nyero kartya"

Nagyszerű.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:52:07

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: na en is raneztem a wikin, mert nem vagyok naprakesz, amerikaban jobban ismerik, mint otthon ismertem en
a mondasi egesz jok

:)
"
Nem az a fontos, hogy igaz legyen, csak beszéljenek rólam.”
„Egy gazdag férfi sosem lehet ronda.”
„Elválni valakitől, csak mert nem szereted, legalább olyan butaság, mint megházasodni, csak mert szereted.”
„Jó vagyok a háztartásban. Ha elhagyok egy férfit, megtartom a házát.”
„Hogy hány férjet fogyasztottam? Csak a sajátjaimra gondol?”
„Mindenkit "kedvesem"-nek szólítok, mert nem emlékszem a nevükre.”

XCat 2012.05.20. 17:53:35

@hagyma: Dehogynem. :)

És ritka jó ribanc, ha elvenni is hajlandóak.

Persze ez polkorrektül úgy van, hogy "keresi az igazit". De ugyanazt jelenti.

Jó mondások, kicsit olyan Kiszel Tündések. De jók.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:54:39

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: en azokrol beszelek, akik miatt a magyar veri a mellet, hogy mennyi Nobel dijasunk van
azutan ha megpiszkaljuk a zomuk "csak" magyar szarmazasu
es sok a zsido kozottuk, akiket meg ugy veszem eszre sokan nem szeretnek otthon
most nem nezek utana, hany igazan magyarorszagon szyletett ott elt ews ott dolgozo magyar Nobel dijas van
altalaban kulfoldon tanulva es elve szereztek meg
szoval nem kell az a nagy arc:)
csak ennyi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:56:31

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/:
na ne hasonlitsuk kerlek kiszel tundehez
kiszel tundet az a gothos filozofus ismeri ,meg par cigany rejszol a naptarara, de zszsa gabor szineszno is volt, nem csak " botranyhos", az hogya ferjei gazdagok voltak, hat valami miatt kellett nekik:)
kiszel ki a fasznak kene?

XCat 2012.05.20. 17:57:34

@hagyma: " akiket meg ugy veszem eszre sokan nem szeretnek otthon"

Itt senkit nem szeretnek. Az egész ország olyan, mint egy kurva viperafészek. Vak viperákkal.

"altalaban kulfoldon tanulva es elve szereztek meg
szoval nem kell az a nagy arc:)"

Nem látom az összefüggést a gondolatmenetedben.

Úgy érted, hogy mivel a nobeldíjasok külföldön lettek Nobel díjasok (nem kell ezt kötőjellel írni? mindegy.), és különben is zsidó származásúak, már nem is jelent semmit, hogy történetesen magyarországon születtek, és itt nőttek fel?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 17:58:07

amugy szellemes magyar humor

de most atadom a terepet, reggeliznem ,kell mert lassan del van
majd jon aptikamano es megvigasztal

XCat 2012.05.20. 17:59:28

@hagyma: atpival összevesztünk. Már nem emlékszem, hogy min. :)

XCat 2012.05.20. 18:01:47

"amugy szellemes magyar humor"

Mi? Az enyém? Ma nem. :DDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 18:02:18

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/:
nem azt akartam mondani, hogy mi magyarok rettenetesen buszkek vagyunk az eredmenyeinkre
legyen az olimpia, vagy Nobel dij
ez eddig OK
bar mindkettoben lejtmenet van
de.....
egyszer buszken emlegetik, hogy mekkora esz, es ez is magyar volt meg ez is meg az is, es mindenki happy
de a kovetkezo hozzaszolasban minden amerikai egy hulye
azutan kiderul ezek meg hopp a zomuk amerikaban elt es tanult:)
akkor hogy a faszban van ez?

na tenyleg kaja time
tobb szerenyseg kell , tobb onbizalom, tobb munka:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 18:03:26

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/:
a tied se rossz, de nem igazan humor, hanem ilyen mai stilusu sarkitott odamondogatos
zsazsa szalloigejeire gondoltam
haggyal enni
byez

XCat 2012.05.20. 18:26:50

@hagyma: Táplálkozzál. Puszi.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 18:40:08

@purehetero: Az életnek az égvilágon semmiféle értelme nincs. Az "értelem" amúgy is csak az embivilágban használható fogalom.

ciluvagyok 2012.05.20. 18:45:21

Kedves Posztoló!
MINDEN ilyen jellegű dolgot ÍRÁSBAN kell közölni a biztosítókkal/alkusszal, mert a telefonos tájékoztatás elszáll, lehet, hogy egy próbaidős kezdő kollégával beszéltél telefonon, vagy olyannal, aki már ott sem dolgozik stb. A levél általában hatásosabb, van a kezedben bizonyíték.
Ugyanez volt nálam is tavasszal, csak ott az Allianz nem töltötte fel a kártörténetit, az Uniqa csesztetett hogy intézkedjek, közben pedig alkuszom is volt (biztositas.hu). Írtam egy paprikás hangú emailt, címzettek: biztositas.hu, uniqa, allianz, megkértem, hogy intézzék el egymás között, mert egyéb esetben jogszerűtlenül járnak el, és végső soron a biztositas.hu-n fogom elveretni a port, mert évek óta az ő ügyfelük vagyok, náluk megvan minden papírom, őket kell csesztetni, nem engm. 3 napon belül mindkét biztosító írásban visszaigazolt, elnézést kért, az uniqa még fel is hívott, hogy jaj elnézést stb.
És még egy tanács: sajnos mostanság nincsenek tekintettel se arra, hogy kisbabát vársz, se betegségre, se hozzátartozó halálára, se munkahely elvesztésére, így ezeket nem is nagyon érdemes előhozni ügyintézés során...
Sok sikert és kitartást, ezeket ÍRD MEG a biztosítóknak!
...és természetesen jó egészséget a babázáshoz :)

XCat 2012.05.20. 19:03:22

@A félelmetes népszavazás: Szerinted ezt itt rajtam kívül hányan értik? :))

Ne számolgasd, a kelleténél többen. Nem idevaló téma.

XCat 2012.05.20. 19:05:23

@ciluvagyok: Te bébibogyó, nem lenne egyszerűbb hirdetni azt a rohadt fordítóirodát? Én értem, hogy ez van ingyen, de legalább ne többhónapos posztokat hoznál fel.

ciluvagyok 2012.05.20. 19:08:41

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/:
"Bébibogyó" :) nem tudom, milyen többhónapos posztokról van szó, de a szájkaratét megelőzendő: én kérek elnézést.
...plusz ha annyira bánt, hogy milyen url-t használok, akkor ne kattints rá :)

Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 19:08:42

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Meg egyáltalán ki a zsidó. A Jobbik szerint például mindenki, aki nem ért egyet velük :) Engem is neveztek már zsidónak fórumokon, máskor meg nácinak. Ebből is látható, hogy jó úton vagyok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.20. 19:09:57

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Perverzió az perverzió, kérem!

@hagyma: Ez még mindig jobb megoldás, mint kiirtani őket.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 19:12:03

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Úgyis régóta gondolkozom azon, hogy nyitok egy blogot. Csak egyelőre nincs időm. Még az indexes elgépelésekre is alig.

XCat 2012.05.20. 19:16:45

@ciluvagyok: Tudod van mellettük egy dátum. Na, aminél több hónappal ezelőtti dátum van, az több hónapos. Ándersztend?

"plusz ha annyira bánt, hogy milyen url-t használok, akkor ne kattints rá :)"

Már rákattintottam, de csak annyit értél el vele, hogy ha ilyen kell, ezt még véletlenül sem...

Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 19:17:32

@ciluvagyok: Nem kerestek németül jól tudó fordítót ősztől? :D

XCat 2012.05.20. 19:18:20

@A félelmetes népszavazás: Szuper, akkor zsidó vagyok. Alakulhatott volna jobban is, de legalább nem embi. :DD

Blog jó ötlet, csináljukmeg,csináljukmeg. :D

@ColT: Ha csak úgy nem...

Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 19:22:14

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Nem fogod kitalálni, mi lesz a fő téma ott. :) De igényes, alaposan szerkesztett posztokat akarok majd csinálni, ahhoz pedig kell idő.

ciluvagyok 2012.05.20. 19:31:24

@A félelmetes népszavazás: egyszemélyes vagyok, nem iroda... :)
de erről úgy látszik még beszélni sem szabad itt, bezzeg a nácizás-zsidózás nagyon előrébb viszi a dolgokat és totál entellektüel tevékenység... (nem neked szól)

Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 19:33:20

@ciluvagyok: Csak a kétségbeesés beszélt belőlem. Mert azért valami munka kéne mielőtt lelépek németékhez, a fordítás meg jól megy. És nem is fizet rosszul.

XCat 2012.05.20. 19:35:01

@ciluvagyok: Én. A Te esetedben erről nem vagyok teljesen meggyőződve.

XCat 2012.05.20. 19:37:49

@ciluvagyok: Egy "entelektüell" részben azért entelekektüell, mert tisztában van a nácizás és a zsidózás fogalmával.
Például azzal is, hogy a zsidó szó leírása nem zsidózás.

Te láthatólag nem vagy eltelektüell, ellenben hülye vagy. Én meg jó fej, mert amíg rád pocsékolom az időmet, addig válaszolgathatsz, és addig is posztolgathatod a sufnivackodat.

Köszönd meg szépen nekem.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 19:43:44

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Akkor azt is megmondhatnád, hogy azt hol kell nézni. Mert egyelőre csak az "üzenetküldés" funkciót látom, de azt nem, hogy a bejövőket hol kell nézni. Lehet jobb ha e-mailre küldöd.

XCat 2012.05.20. 19:45:23

@A félelmetes népszavazás: És mi a mailed? :)) Egyébként azon a címen tudod megnézni, amiről a blog.hus nickedet regisztráltad. Vagy az indafaszt, vagy mit.

Xezs 2012.05.20. 19:47:51

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Annyiszor hangoztattad már, hogy rólad senki sem tud semmit, hogy kénytelen vagyok azt gondolni: égsz a vágytól, hogy minél többet akarjon megtudni rólad az itteni tisztelt publikum. Csak jelzem, hogy én aztán nem.

Ja az külön vicc, hogy bár rólad itt senki nem tud semmit, de elmondásod alapján te itt mindenkiről tudod hogy milyen ember.

@hagyma: Zsazsa egy hülye picsa. Halál vén, ronda mint a bánat, és továbbra is játssza a dívát. Nem gondolom hogy bárki ráizgulna egy összeaszott vénasszonyra.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 19:47:58

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Azt elvileg mutatja, ha rámész az üzenetküldésre, nem? Na mindegy, belesek ebbe a fiókomba, ha még eszembe jut a jelszó. :D

XCat 2012.05.20. 19:50:09

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Aha. Szóval egy önmagát zsiráfnak álcázó patkány..... érdekes!

@A félelmetes népszavazás: Csak az enyémet, de az már évek óta nem létezik. :)

XCat 2012.05.20. 19:51:27

@Xezs: Tényleg? Nekem fel sem tűnt. Mégis megközelítőleg hányszor?

(Többiek, példát venni Xezsről! Bezzeg ő figyel!)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 19:52:22

most taplalkozas kozben meg az jutott eszembe, hogy annak idejen, ha valaki szavatolja mondjuk Rubiknak, hogy minden jogdijat, lofaszt megkap, csak legyen a kocka neve hungarian cube mondjuk, akkor most az lenne
igy meg a kutya nem tudja, hogy ezt magayr ember talalta ki

felmentem a googlera, kivancsisagbol es csak annyit utottem be cube-images
az elso 23 milliard talalat a rubik kocka...
errol ennyit

XCat 2012.05.20. 19:52:44

@Xezs: "Halál vén, ronda mint a bánat, és továbbra is játssza a dívát."

Tisztára mint Törőcsik, akkor. Bár nála biztos szebb. :D
Hihetetlen, amikor előadja az úrinőt, pedig 60 éve is csak parasztjányt meg prolijányt tudott jól játszani. Elvégre ő is az volt.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 19:54:12

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/:

maqrah@vipmail.hu

Ide küldjed

Mielőtt itt a Flachzangék beizgulnának, ezt az e-mail címet csak a blog.hu miatt csináltam, és nem az igazi nevem alatt van :)

XCat 2012.05.20. 19:54:43

Féli, gyere már, itt nézek egy balliberális faszt a kedvedért, akiből elegem van, de nem törlöm, hátha jó lesz még valamire...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.20. 19:55:23

@hagyma: nem kurvára mindegy hogy ki találta ki??? ez a hazafiaskodás nekem mindig kiütéseket okoz.

XCat 2012.05.20. 19:57:12

@hagyma: Akkor te valami másik guglit nézel, mert nálam nem.

Viszont csayólnák, hogy a magyar kultúrának azért nem a rubikkocka a non plus ultrája.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 19:58:42

@Xezs: igen kerlek megoregedett, aki nem hal meg az igy jar
reg nem jatsza mar a divat, mar ongyilkos is akart lenni, de ugye nincs euthanazia
senki nem izgul ra, ez csak egy beteg ember fejeben fordulhat meg
csak kozoltem, O az egyik leghiresebb magyar itt
diva volt, szineszno /golden globe stb./ ketsegtelenul intenziv maganelet
de az emberek szerettek es szeretik
mint mondtam sokat lokott rajta a rendorpofozas is, az itt nem semmi:)/
en buszke vagyok ra,
Zsazsa egy oreg holgy, aki mar csak a halalt varja, evek ota nem is mutatkozik sehol
ugyhogy lassabban ezzel a hulye picsaval...

CID 2012.05.20. 19:59:33

Kicsiköcsi ! Azon méláztam, mire jó egy történész, de bevallom, nem jöttem rá ! Olyan lehet mint a bőcsész, cs

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.20. 19:59:48

Nyóc óra munka, nyóc óra pihenés, nyóc óra szórakozás...
Mindjárt 400 !4444!444!!!!!négy!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 20:01:22

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: mindegy lenne, csak tudod azt mondjak erdemes kolteni a forma 1-re peldaul milliardokat, mert orszagimage....
oszt kozben eclestone zsebet tomik...@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: tobb tiszteletet az idos holgyeknek legyen szinesz akar, vagy nem, ha nem dobod el a a kanalat Te is megvenulsz es az agyad sem fog ugy jarni mint most
google meg csak egy van
usdd be cube
klikkelj az images-ra...

CID 2012.05.20. 20:03:10

Anyád ! Szóval, olyam mint a bölcsész, csak neki többet kell tanulni ? Kíváncsi lennék kicsiköcsi, hogy te miért is leszel hasznos tagja etlbaszott társadalmunknak ?

XCat 2012.05.20. 20:03:30

@D.Sc. Sün‼ ツ: Az olyan, mint a szörnyszerű?

@hagyma: "tobb tiszteletet az idos holgyeknek"

Mert? Megvénülni nem erény, csak állapot.

XCat 2012.05.20. 20:04:32

a zange kihez beszél?...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 20:06:07

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/:
nem egeszen
megvenulni egy vegig elt elet
ami nem gyerekjatek
de majd rajossz 70 evesen, miert is "jar" neked tobb tisztelet, mint egy 17 eves "enyem a vilag en vagyok a legszebb"-nek

XCat 2012.05.20. 20:07:51

@hagyma: Én nem fogok 70 éves koromig élni.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 20:09:51

@CID: Mert csak. Te mit adsz az "etlbaszott" társadalomnak Flachi? :)

XCat 2012.05.20. 20:11:30

@hagyma: Hogyne tudhatnám. :D

@A félelmetes népszavazás: Ez neked süketel?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 20:12:07

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: es ha magyar kocka lenne a neve
ugyanolyan hires lehetne mint a spanyol natha, az argentin tango, a francia pezsgo, az angol hidegver, a BMW, a sziciliasi maffia, az orosz tel, a japan shusi,a kinai nagy fal stb.
de igy csak " rubik" erted-e?

XCat 2012.05.20. 20:13:04

@hagyma: jó ez így. a hunrubyk, mint egy nemi betegség.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 20:14:46

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: akar jo, akar nem ez igy marad, de elszalasztott lehetoseg volt, ezt allitom
nem en szalasztottam el es szerintem nemis rubik
de hatha lesz meg ilyesmi es akkor nem kene elkovetni meg egyszer

XCat 2012.05.20. 20:15:42

@hagyma: Ez nem így működik. .)

XCat 2012.05.20. 20:16:54

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: úgy hangzik, na.

@hagyma: "de elszalasztott lehetoseg volt"

Mire? Hogy azt higgyék, hogy egy baszottnagy román játékgyár vagyunk? :D

XCat 2012.05.20. 20:18:41

@A félelmetes népszavazás: Egy ideje feladtam, hogy értelmet keressek a hozzászólásaiban...

CID 2012.05.20. 20:18:48

@A félelmetes népszavazás: Pénzt ! Na de tényleg, te miért választottad ezt a hasztalan szakmát. Tulajdonképpen semmire nem jó, ha informatikusnak mész is több hasznodat vesszük !

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.20. 20:21:32

@hagyma: hogyne. csak nem értek egyet....:)
képzelj el egy világot, ahol nincsenek mellüket verő , büszke emberek, akik valami olyanra büszkék, ami pusztán a véletlen műve. gondold végig......

XCat 2012.05.20. 20:22:31

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Uncsi lenne. Kit néznél akkor hülyének?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 20:23:08

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: de igy mukodik, nem tudhatod, mennyit rendelt neked az Isten

nem azt hogy szinte orokkevalosagig, mert ez a kocka az, mindenhol ott legyen a
hungarian's cube
mar 30 eve, vagy tobb, ez a legismertebb termekunk es senki nem tudja, hogy magyar
ez vicc
lehet nem lenne kezzel foghato anyagi vonzata, nem ozonlenenek a turistak haza emiatt, nade megis...
Darnyi Tamas miatt sem ozonlottek, de buszkek voltunk ra, es kb ma senki nem ismeri Darnyi Tamast kulfoldon, aki nem uszo fan, de a kockat meg mindenki
na, most meg leejtozom a reggelit, meg mar egy sor is jol esne:)

Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 20:23:47

@CID: Mert kedvelem a történelmet. Az meg rohadtul nem érdekel, hogy ez nektek hasznos-e vagy sem. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 20:29:37

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nem mellveresrol beszelek, hat eppen ezt mondtam, hogy otthon a Nobel dijasokra verik a kocsmaban a melluket, meg hogy nepesseg aranyaban mi szereztuk a legtobb olimpiai aranyermet/ jelzem a kommunizmusban, de ez mindegy/
nem errol beszelek
ez egy szellemi ertek, amit magyar ember allitott elo, es a vilagon mindenhol ismerik es senki nem tudja, hogy magyar
mi ebben a mellveres?
azt tudjuk hogy gagarin volt az elso, azt tudjuk, Armstrong volt az elso, meg himalaja, tudjuk ki talalta fel gepjarmuvet a computert az internetet,a garbot, a sezlonyt, a tokom tudja mit mind orszaghoz is kotheto
a rubik kocka nem, es kar erte

nem tudom, hogy jon ide a mellveres meg a buszkeseg?

amugy buszek emberek nelkuli vilagot nehezen kepzelek el
melluket verok nelkulit el tudnek de nem mukodik, mert nem csak melluket vero van de meg gyilkosok is vannak, ami kicsit nagyobb bun talan

sok nep buszke a termekeire, pl svajc az oraira, hogy fokozzam
nekunk ez az egy vilaghiru es senki nem tudja
ez szerintem kar
de amugy leszarom hidd el
vagy 20 eve ki tudtam rakni itt van a kandallon, nem erdekel
ez csak egy pelda akart lenni
lathatoan Te sem erted, mert szerinted veletlen, meg nem fontos
ha nem hat nem

CID 2012.05.20. 20:33:23

@A félelmetes népszavazás: Aham. Lehetnél akár cigány is. Orsós odri ! Te gyakorlatilag egy here lennél, ha nem taszítana a koitálás ! Mire is vagy te jó ?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.20. 20:37:03

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: azért az egyért nem aggódóm, hogy maradna-e elég idióta. túlkínálat van belőlük....@hagyma: legyen büszke arra amit csinál, ne arra hogy hol pottyantották a világra. erre gondolok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 20:37:05

amugy peldaul itt North Carolinaban, minden gepjarmu minden rendszamtablajan rajta van/ mert eleve gigy adjak ki/

First in Flight

ez melldongetes?
nem, buszkeseg
fontos dolog az

XCat 2012.05.20. 20:37:18

@CID: Mondd csak... hogy érzed magad mostanában? Nem fáj a fejed? Szédülés?

Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 20:39:41

@CID: Hogy téged idegesítselek. Például :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 20:41:44

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: az keves, buszkenek kell lennem sok minden masra is
lsd fent
amugy engem nem pottyantottak es nem is ott elek ahol szulettem, de en mind a ket orszagra buszke vagyok
meg a Kentucky derbyre is buszke vagok mert a felesegem Lousivillei szuletesu:)

/a munkamra is buszke vagyok, kurva jol melozok, de az mas kategoria./

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.20. 20:42:18

látom, megint formában vagytok

XCat 2012.05.20. 20:45:04

@hagyma: "ez melldongetes?
nem, buszkeseg"

Hát innen nézve, leginkább gagyi.

CID 2012.05.20. 20:48:54

@A félelmetes népszavazás: Engem nem zavarsz, tényleg kíváncsi vagyok !

XCat 2012.05.20. 20:51:55

@CID: és a saját hétszáznegyvedkilencedik senki ügyfélszolga mivoltod teljes hatalmával és jelentőségével vonod őt kérdőre? Vagy van rá valami más okod is? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 20:52:34

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/:
gagyi???
hat olvass utana, hogy miert van ez a rendszamon....

amugy meg mindenkeppen jelzem, ha jon az olimpia es magyar aranyermes lesz, akkor nekem senki ne mondja, hogy pl teszem azt Janics Natasa nyer 200 meteren akkor, mindenki azert boldog mert imadja Natasat, akar nekis ok penzt, meg egyebkent is
nem
azert mert magyar
buszkek ra az emberek, hogy a mi emberunk lett a bajnok
felhuzzak a lobogot, nehanyan konnyeznek es hazamennek
es nem csak a magyar, minden nemzet buszke a bajnokaira
ez van
valamiben a mi kutyank kolyke a legjobb a vilagon
apropo, sokan a kutyajukra, meg a macskajukra is buszkek

XCat 2012.05.20. 20:57:05

@hagyma: Leszarom jansics natasát, fogalmam sincs, ki az. Nem is érdekel. Ez az egész sportbuzulás egy idióta kivagyi faszság, amiben egyik hülye szarkupac bizonygatja a másiknak, hogy az ő tenyészettt példányaik (mert ugye manapság már az egy sportoló) jobb, mint a másiké.

És egyáltalán nem érdekel az sem, hogy magyar, vagy nem magyar.

"buszkek ra az emberek, "

Az emberek VVNemtudomki legújabb műcicijére is büszkék, na és.

"valamiben a mi kutyank kolyke a legjobb a vilagon"

Az én kutyámnak ugyan nem kölyke. Akinek meg a kölyke, az pokollá tette a gyerekkorát azért, hogy legyen egy hajszálnyi esélye arra, hogy pár hülye "büszke" legyen rá.
Majd nézd meg, milyen öregotthont választanak nekik. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.20. 20:58:47

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Hát, még a sportnak is több értelme van, mint a tahóvilágot nézni. Vagy a bloghu-n lógni...
:P

XCat 2012.05.20. 21:08:28

@ColT: A sport egy megrendezett valami. Kitenyészett sportolókkal, akik rettegve nevelkednek fel, gyakran molesztálva és bántalmazva az edzőtől, és gyakran nyomorékon végzik. Emellé még kalapoljanak szponzor után, tegyék ki magukat mindenféle megalázó szarnak, doppingoljanak, de úgy hogy senki ne vegye észre, és egy csomóból a végére egy idióta lesz mert minden másra fordíthatót elvisz a sport.

Ki a fene büszke ezekre? Sajnálni kellene őket, meg jól seggberúgdosni azt, aki a saját kölykének ilyen életet szán.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.20. 21:24:30

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Kivéve, amikor nem így van.

Ha pokol a ygermekkoruk, és nem szeretik csinálni, akkor mégis, később szerinted mi motiválja őket?

Vagy szerinted miért fociznak a magyar amatőr bajnokságokban fiatalok, és kevésbé fiatalok?

Igen, jár lemondással de minden jár lemondással, ha szívvel-lélekkel csinálod.

Azokat a hülye szülőket, akik kényszerítik a gyereküket, hogy különórákra járjon, stb., én sem értem. De elég sok gyerek, akik később sikeresek lettek, nem így lesz sportoló.

Túlzottan általánosítasz, az a kis bajod neked. Nem fekete-fehér ám a világ, még ha úgy tényleg kényelmesebb is lenne.

XCat 2012.05.20. 21:31:23

@ColT: "Ha pokol a ygermekkoruk, és nem szeretik csinálni, akkor mégis, később szerinted mi motiválja őket?"

Az, hogy bele vannak kényszerítve. Mégis mit tehetnének? Többségükben jólszituált családokból jönnek. Szerinted hogy nézne ki, ha odamennének valahova panaszkodni? Mi lenne a reakció? "Nyavalyás elkényeztetett poronty, mindent megkap, és még a jövőjéért is küzd a családja, ez meg hisztizik."

Na és mi lenne az alternatíva? A nevelőintézet? Ahol nem csak az edző bassza seggbe jobbik esetben, hanem az összes cigány, meg a nevelők is, és felnőhetne nyomorban, lelencként? Ne butáskodj.

"Túlzottan általánosítasz, az a kis bajod neked."

Te meg túl keveset vagy hajlandó észrevenni a világból, ami körülötted van. :)

CID 2012.05.20. 21:48:42

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Igen. Nincs. Na de mégis mi haszna ? Persze azon kívül, hogy kutyulit játszik ? :)

CID 2012.05.20. 21:50:58

@A félelmetes népszavazás: Hasztalan paraszt vagy, csak még nem ébredtél rá ! Nem bántásból mondom ! ;)

venszivar 2012.05.20. 22:00:46

Fosod a szót, te rühes haza áruló !
Aztán az Olimpián a föld egyik legnagyobb pöcegödrének versenyzőinek is, meg a néhai "hazád" fiainak is szurkolsz.....? Egy tetves fos, ezt meg is tudja tenni !!!

Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 22:04:10

@CID: Te csak egy embi vagy. Hozzám képest semmi.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.20. 22:12:29

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Az alternatívát nem értem, hogy jön ide, de biztos.

A világból szerintem pont eleget észreveszek, ezért nem általánosítok, ugyanis ha minden igaz, nem vetted észre a csavart abban, amit írtam.
Nem, nem minden sportolónak pokol a gyermekkora.
És az intézetekben sem basznak seggba minden gyereket.
Csak te csak azokról hallasz, akit igen, széles látókörű macsek.

XCat 2012.05.20. 22:17:45

@ColT: "Az alternatívát nem értem, hogy jön ide, de biztos."

Egyemmeg azt a naiv lelkedet... hát ha odamégy a gyámhatóságra, hogy téged ilyesmibe kényszerítenek erőszakkal, és veled közben ez meg ez történik, teszerinted mit fognak csinálni? Elszállásolnak a kempinskiben? Lófaszt, elvisznek az intézetis kölykök közé.

"Nem, nem minden sportolónak pokol a gyermekkora."

Azért ne vágyj rá. :)

"És az intézetekben sem basznak seggba minden gyereket."

Azért elég sokszor előfordul. Ha a nevelők részéről nem is (verés mondjuk kivétel nélkül mindig, meg az is, hogy nem veszik tudomásul, mit csinál a többi kölyöknek álcázott növendék vadállat), a kis társaid majd tesznek róla.

"Csak te csak azokról hallasz, akit igen, széles látókörű macsek."

Na és? Ha egy esetben megtörténik, már megbocsáthatatlan.
Különben láttam belülről pár neveldét, szóval van róluk némi fogalmam.

Xezs 2012.05.20. 22:25:17

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Engem igazából az basz fel, hogy odakint Magyarországról egyből ez jut eszükbe egyeseknek, ahogy hagyma is írja. Hát nehogy már basszameg, pont ez?

XCat 2012.05.20. 22:26:37

@Xezs: Járhattunk volna rosszabbul is. :)

Xezs 2012.05.20. 22:31:13

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: A turbómagyaroktól én is agyfaszt kapok, de azért igenis fontos hogy melyik nemzet mit adott a világnak, mert így fel lehet mérni hogy melyik nemzetnek mennyi értelme van a világon.

Nézd meg pl. Afrikát, na onnan még semmi nem jött, aminek bármi értelme lenne. Sőt, a szállítás náluk még mindig úgy történik, hogy a fejükre basszák a cuccot aztán elindulnak vele. Nálunk még a legnagyobb alkesznek is van egy szakadt kordéja.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 22:32:44

@Xezs: "Nézd meg pl. Afrikát, na onnan még semmi nem jött"

Egyiptom mond valamit? Csak úgy kérdem :)

Xezs 2012.05.20. 22:33:01

@hagyma: Jaj már nehogy megsajnáljam mert nem tudott öngyilkos lenni. Nálatok minden hülye kaphat fegyvert, pont ő nem? Ez is csak színészet, mint itthon az emók, hogy "jajdekurváramegakarokhalni" aztán meg ha visszakérdezel hogy "akkor mit bénázol bazmeg", még te vagy a köcsög.

XCat 2012.05.20. 22:33:51

@Xezs: Khm.
Ezért a kijelentésért néhány helyen nagyon csúnyán megvernének.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 22:34:34

@CID: Mit vigyorogsz te szerencsétlen?

Xezs 2012.05.20. 22:35:09

@A félelmetes népszavazás: Gondoltam hogy ezt fogod felhozni, na őket pont nem sorolom a szó szoros értelmében vett Afrikához, hiába vannak ugyanazon a kontinensen. Mondjuk akkor úgy, hogy fekete-Afrikára gondoltam. Így jó?

Egyébként az egyiptomiak is elpuhányodtak már, a mostani balhéjaik amit országszerte csináltak csak nevetségessé teszik őket.

XCat 2012.05.20. 22:36:07

@Xezs: ... és ezért még talán én is megvernélek. :D

venszivar 2012.05.20. 22:36:20

Mint pár napja is bebizonyosodott, még itt Európaiak is összekeverik Bukarestet,Budapesttel ! Igaz azok ált. eszetlen barmok.........De azok 2000-25000 km-re élnek. Az USA meg 12 000-18 000 km +........ Persze ez csak matek. A mai információs világba is buták az emberek 80-90%-a. Ez van !

Xezs 2012.05.20. 22:40:10

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Te arra gondolsz, amikor valakinek van egy adottsága. Az tényleg vakszerencse, aláírom. De nehogy azt hidd, hogy az adottság kiaknázása nem kíván hatalmas erőfeszítéseket az egyéntől. Na ezért az erőfeszítésért viszont igenis kijár a tisztelet.

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Pontosan melyik részére gondolsz?

Xezs 2012.05.20. 22:41:44

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Nem tudom mi bajod van, de ha tudsz valami egetrengető fekete-Afrikai felfedezésről vagy találmányról akkor szólj.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 22:45:30

@Xezs: Fekete-Afrikából is jött sok minden. Pl. a jazz meg a blues, amit Én ugyan nem hallgatok, de sokan igen. És csak úgy megsúgom, hogy ott se volt mindig olyan káosz mint most. Ebben erősen benne van a keze a gyarmatosításnak is, anélkül hogy a "fehér embit" akarnám itt mindenáron pellengérre állítani.

Az egyiptomiak meg igenis fölébredtek, majd akkor ugass ha nálunk is így zavarják el a nyomoronc politikusokat.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 22:51:25

@Xezs: Azt meg csak úgy mellékesen, hogy ti embik is arról a tájékról származtok. :)

Xezs 2012.05.20. 22:51:54

@A félelmetes népszavazás: Aha, most dél-Afrikában konkrétan az megy, hogy elzavarják a fehéreket, meg legyilkolják őket, csak már kezdenek rájönni, hogy a fehérek nélkül nem tudják fenntartani a gépeiket meg közművet, mert annyira sötét majmok. A fehér embernek minimum hogy kezet kéne csókolniuk, amiért azok megosztották velük a tudásukat, de ezek hálátlan disznók.

Elzavarni a politikusokat: hát ez aztán végtelenül eredeti ötlet tényleg. És mondd, utána mi lesz? Anarchia? Vagy jönnek újak? És esetleg majd azok is basszák némelyek csőrét? Mondd, te mikor láttál a világon valaha olyan társadalmat, ahol mindenkinek minden nagyon jó? A banda egyik fele akkor is hőzöngeni fog, ha már a segge is ki van nyalva, mert akkor meg az lesz a baja hogy miért nincs ingyensör.

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Még valami: furcsa, hogy a sportolók, kismamák meg úgy általánosságban mindenki húzzon a picsába és dögöljön meg szerinted, de pont a fekák ne? Mi az oka ennek a nagy-nagy védelmezésnek részedről?

Xezs 2012.05.20. 22:54:12

@A félelmetes népszavazás: Így van. Csak senki nem mondta a fekáknak, hogy maradjanak meg a 20 ezer évvel ezelőtti szinten. Voltak népek, akik továbbfejlődtek, ezek meg néznek, hogy most akkor mi a fasz van. És mikor nem jut eszükbe semmi, akkor valamelyik felkiált, hogy "őőőőjjükmegegymáááást!" és akkor mennek és megölik egymást. És mielőtt jönnél azzal, hogy a fehér ember adta a kezükbe a fegyvert, csak szólok, hogy azelőtt is ölték egymást, csak mondjuk botokkal meg ököllel.

XCat 2012.05.20. 22:56:40

@Xezs: Hogy egy agresszív barom vagy, aki előszeretettel magyarázza a saját alsóbbrendű faszom agyrémeit mások írásiba.

És én pedig most untam rád.

Jó éjt.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 22:59:47

@Xezs: Igazán nagyon tisztában vagy a történelemmel, látom :)

Anomalocaris (törölt) 2012.05.20. 23:01:18

@Xezs: "És mondd, utána mi lesz?"

Utána az Én uralmam következik. És ti boldogok lesztek és tapsolni fogtok.

Xezs 2012.05.20. 23:02:50

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Mindjárt elsírom magam.

@A félelmetes népszavazás: Te dolgod ha véded őket, nekem alapvetően nincs bajom velük, csak kifejtettem hogy lófaszt nem csinálnak csak ülnek a seggükön meg egymást ölik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.20. 23:26:27

@Xezs: fingod sincs az egeszrol, de ami nagyobb baj az eletrol se negyon

CID 2012.05.21. 05:41:44

@A félelmetes népszavazás: Nem mit, kin te szerencsecsomag ! Azt meg gondolom sejted, kin ;-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 06:29:36

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Igen, igazad van, hogy sok esetben történnek bántalmazások, de ez nem amiatt van b+ hogy a gyerek sportol, vagy hogy intézetben nevelkedik, hanem hogy pedofil/szadista/mindkettő felnőttek vannak körülöttük...
És ha ezek a felnőttek normálisan lennének nevelve, akkor ezek az esetek elő sem fordulnának.
Vajon miért kellene változtatni a világ működésén? Hát főleg ezért.
De hogy sport, vagy nem sport, annak ehhez nem sok köze.

Manyecska 2012.05.21. 09:46:58

Látom még mindig a sz.rt tupírozzátok..!?:) :D

ex-dr. vuk 2012.05.21. 10:02:18

" felesleges taxival próbálkozni, mert szülni induló kismamákat sok esetben ők sem vesznek fel"

Na ez az igazi hungarikum...

cicmen (törölt) 2012.05.21. 10:08:33

@ex-dr. vuk: " felesleges taxival próbálkozni, mert szülni induló kismamákat sok esetben ők sem vesznek fel"

Na ez az igazi hungarikum...

Ez csak egy hülye picsa. Miért ne vennék fel különben? Mindegy nekik. Általában nem dugással kell fizetni a taxiért.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.21. 10:37:49

@cicmen: cevacc. el voltál veszve?? :D

pedig praktikus lenne, legalább tuti nem lesz belőle gyerek.... :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 10:47:16

@cicmen: Hát mert hátha összetrutyizza a taxit, gondolom.
De nagyon egyszerű, nem kell benyögni a telefonba, hogy szülni megy.
Ha nem viszik el, akkor később még be is lehet perelni a taxist, me' diszkriminatívrásszistáá :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.21. 10:47:22

@Xezs: ..."....mert így fel lehet mérni hogy melyik nemzetnek mennyi értelme van a világon"

már megbocsáss, de ez egy akkora marhaság mint ide lacháza. egy nemzetnek mennyi értelme van?? hogymi? egy embernek, mint egyedi lénynek, igen. de egy nemzetnek? és ha úgy találjuk, hogy a belgák nem jók semmiresem, akkor lövünk? vagyezmostígyhogy?

Manyecska 2012.05.21. 10:48:36

@D.Sc. Sün‼ ツ: többen nem elégültek ki éjjel :D:D:D ! szevasz:)

Xezs 2012.05.21. 10:50:52

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Neeem, nem lövünk le senkit emiatt, de azért a fejekben ott lesz hogy kikkel lehet valamit is kezdeni és kikkel nem. Azt azért érzed, hogy ha egy amerikai cég kihelyezett leányvállalatot akar létesíteni, azt nem ilyen lepukkant koszfészkekben fogja megtenni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.21. 10:51:43

@Manyecska:
Fogaggyisten!!!4néégy!!!!
Ezt szomorúan hallom.
Tessék kielégülni.
Többször.

ex-dr. vuk 2012.05.21. 12:43:31

@cicmen: "azt már az szülésfelkészítő tanfolyamon is elmondták"
gondolom nem csak ugy mondtak, hanem visszajutott informaciokbol.
Persze en nem tudhatom, nincs tapasztalatom.

Xezs 2012.05.21. 13:43:12

@ex-dr. vuk: Az ilyen sztorikat általában mindig fenntartással kell kezelni, mert egyrészt sok emberen megy át, és torzul, másrészt az emberek szeretik elhallgatni a rájuk kínos részleteket.

Pl. ha én úgy hívok taxit, hogy "kurvaanyádgyereide" és a diszpécser elköszön majd leteszi, majd jövök ide mellett verni, hogy mekkora parasztok a taxisok, akkor igazam van? Simán elhallgatom, hogy paraszt voltam, és még nekem adsz igazat. Holott elhallgattam egy fontos részletet.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.21. 13:46:13

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: "egy embernek, mint egyedi lénynek, igen"

Annak aztán még annyi se.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 13:53:01

Mondtam már, hogy a hétfőnek a jó k..... anyját?

Manyecska 2012.05.21. 13:58:24

Valaki vigye már haza a 73K kennelszámú "játékost" Június 2.-án az Illatos úti örökbefogadó napon!! Tökjófej.. :(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 14:10:36

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Az is belefér.

Ma se lesz post? Ez már Uniqa vs nagymama!!!!

Manyecska 2012.05.21. 14:10:51

@Manyecska: na mindegy, én ott leszek ..:( @Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nem kaptam galambot tőled! :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.21. 14:14:33

@Manyecska: én elzavartam..... biztos fejbelőtték útközbe. na majd küldök egy másikat :)

@ColT: szerintem azóta már bisztos meglett az a gyerek....

a pocctoló beírhatná hogy minden rendbe van-e, tejcsi, kaki, büfi okés-e. mer akkor nem aggódnánk annyira a maradandó egésségkárosodás miatt, ugye....

Manyecska 2012.05.21. 14:45:15

@ColT: !már tizenéve is lobbiztak babafotósok a frissen szült kismamáknál, természetesen empatikusan lexarta hogy te mosottszar állapotban leledzel és a halál f..szára kívánod a fél világot nemhogy egy kibebax..ott fotóst.. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.21. 14:57:49

@Manyecska: én elzavartam a faszba .... aszongya: hát nem akar egy örök emléket?? b+, mer a gyereket majd otthagyom a kórházba, mi???:):)

Manyecska 2012.05.21. 15:09:18

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nem beszélve hogy becsönget: xy-né???? mondom mér?? :D hát hogy ott rohaggyon rályuk a fél világ is!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 15:21:24

hala istennek nalunk nem divat ez a becsongetes / mondjuk nincs is csengom/ csak halloweenkor kopognak csokiert
meg sosem jott se krisnas se ugynok
a postalada meg zart igy oda sem szemetelnek
vonalas telefonon azert neha meg zaklatnak/nanak/ de kinyomom rogton a buzi szamokat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 15:22:38

mondjuk meg lehetne az intenzivosztaly melle a korhazakban ilyen temetkezesi valllakozasi pavilont rendszeresiteni

Manyecska 2012.05.21. 15:24:21

@ColT: :) ja bocs, nem neked szólt:D tökjó a blogod néha ránézek!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 15:25:54

@Manyecska: Köszi :) De szerintem is azok.
Még sajtósként is kényelmetlenül érzem magam :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 15:26:53

@hagyma: Mindent egy helyen :D:D:D:D:D

Ez olyan, mint a középiskola/egyetem mellé kocsmát gründolni -> tuti meggazdagodás.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.21. 15:38:30

@Manyecska: odaért mán az a madár? mer ha nem, akkor rossz a mélcímed, vagy beleirányítottad a spamboxodba, esetleg nem tudod melyiket adtad meg.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 15:40:03

@atpijkamo: Szerintem nem, de addig jó, amíg nem hiszi azt, hogy jó :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 17:18:24

mi a fax van?
hetfon sem dolgozik a homar team?
amugyis hol van mar gabriseszter, lassan mar iskolaba megy a gyereke

XCat 2012.05.21. 17:33:23

@ColT: Nocsak, te tehetséges vagy... ezt eddig nem is láttam. Grat.

XCat 2012.05.21. 17:36:43

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: A belgákat mindenképpen. A kagyló alakú csokoládéförmedvény kitalálóját minimum kerékbe kellene törni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.05.21. 17:50:48

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Vagy életfogytiglani kagylóalakú csokoládéförmedvény fogyasztásra kellene ítélni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 18:09:40

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: nekem volt egy nagyon kellemes belga csalad emlekem, akik meg otthon vendegeim voltak
nana hogy gulyaslevest foztem nekik, de a gyerekek menekultek a bogracstol, mert mi voltunk a negyedik vendeglato csalad es sejted mit fozott az elso harom...
de nagyon normalisak voltak ennek ellenere
a fiam volt utana naluk par napig...

na ettolfuggetlenull a zsirafnak nincs igaza, mert bizony minden nemzetnek meg vannak a sajatossagai, ez nem ember fuggo

meg az amerikaiaknak is pedig itt azutan alaszkai indiantol afrikai zebrakergetoig, kozepeuroapai menekulteken at van mindenki

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 18:11:42

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Hol?! Nem én voltam! Nem is járta arra! :D
Köszi :)

Az eredeti belga csoki teljesen jó dolog, csak sajnos olyat egyszer ettem eddig, a többi meg hamisítvány volt, ami viszont teljesen szar.

@estrella negra: Az kínzás.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 18:14:43

@ColT: ferfi nem eszik edesseget
maximum joint utan, de az mas tudatallapot

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 18:15:51

@hagyma: Nem baj, én csokifüggő vagyok :D
(Cserébe nem dohányzom.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 18:18:07

@ColT: egy igazi ferfi nem lehet csokifuggo
/en sem dohanyzom, a joint az nem dohanyaru/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 18:19:48

@hagyma: :D:D:D:D
Mindent meg lehet magyarázni :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 18:24:37

@ColT: 10 eve letettem a cigit
felebredtem es ugy dontottem, nem dohanyzom, es azota nem gyujtottam ra
van pipam a jointhoz, de az nem dohany, az joint
na azutan megengedheto sor es nemi jegkrem, ilyesmi, semmikeppen nem csoki, foleg nem belga
faszom ezek a belgak a csokijaikbol kultuszt csinaltak, mikor a szerencsi csokigyar is jobb volt
meg a buzi svajciak az oraikbol, meg hogy semlegesek maradunk csak tegyetek a bankjainkba a penzt
hat igy konnyu
mi meg feltartottuk nekik a torokoket, erre rank basszak a svajci frankot

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 18:25:47

a vilag halatlan....
a no is amelyik elhagy

Manyecska 2012.05.21. 18:52:59

@hagyma: ügyi vagy. Én meg most kaptam egy bírósági papírt miszerint nyertem egy majd 10 éve húzódó ügyben:D !
Asszem ma leiszom magam:P nem mintha szoknék! :) aztak..va , mégis van igazság!!

Manyecska 2012.05.21. 18:56:37

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: te nem? arra a kancás címre küldted /látszik a mail itt??/ mert az csak kamu-mivel mostanában ki-be járkáltak a postafiókomban..:D
Jut eszembe felraktuk a kutyát a rollerra hétvégén. Nincsenek korlátai mert vagányul próbált megmaradni-mukkanás nélkül :D! Csak a fiam elfelejtette mondani amikor mentem egy jóóó gyors kört hogy a fék kissé nem fog..:)

Manyecska 2012.05.21. 19:00:04

Ha már belga, örökbefogadtak az Illatos útról /tavaly/ pár kutyust:

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=mMNnpswasEg :( erős idegzetűeknek:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.21. 19:03:42

@Manyecska: nem, nem láccik a kancás ( ??? :D )mailed, szal dobjál nekem egy üzenet, akkor mekkapom.

kutyát rollerra? cirkuszi kutyát fogtál, tuti. :)

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: eccer kaptam egy doboz olyat, odaadtam a szomszédnak, mer utálom, az meg áradozott, hogy hűha. ilyen olcsó aldis szar volt, gondoltam, elég sivár lehet az étrengye.

Manyecska 2012.05.21. 19:13:53

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: hát beállítottuk a kutya lábát.....oszt tetszett neki :D:O Ebben a családban senki sem normális pont ő lenne kivétel..?:))

Manyecska 2012.05.21. 19:15:14

Ja, OFF-olom a chatet..dobtam emilt!

Xezs 2012.05.21. 19:29:08

@Manyecska: Mondjuk manapság ez már okafogyottá vált, mert apuka beszambázik és csinál képet akár telefonnal akár digitális géppel. Ezért külön fizetni faszság. Plusz még ha nem vigyázol, a fotós rábasz a képre mindenféle romashopot (tudod, kis virágok vagy szívek körbe-körbe, rém gusztustalan).

CID 2012.05.21. 19:48:10

@Xezs: hát, azért nem mindegy ki nyomkodja és milyen gépet ! Csak xólok !

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 19:51:06

@Xezs: Apuka fényképez, ha nem ájul el... :D

j311 2012.05.21. 19:54:21

A posyt tolot lehet mar?

"39 hetes terhesként most azon kell drukkolnom, hogy amíg nem rendeződik a felelősségbiztosításom, addig ne induljon el a baba érkezése, mert azt már az szülésfelkészítő tanfolyamon is elmondták, hogy felesleges taxival próbálkozni, mert szülni induló kismamákat sok esetben ők sem vesznek fel.

A non plus ultra az egészben, hogy most újra annál a társaságnál kell biztosítást kötnöm, aki a felelőtlen és/vagy hanyag magatartásával veszélyezteti születendő gyermekem egészségét és indokolatlan feszültséget, többlet költséget okoz nekem."

Mi ez a faszsag megint? A terhesseg nem betegseg.
Masreszt meg ott a mentoszolgalat tobbek kozt ezert is.
Harmadreszt, meg akar azonnal is kothetesz uj biztositast, aztan majd szepen visszakapod a penzed (kamatostul), amint lezarult az ugy.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.21. 20:15:10

Mi a rák ez, Gucci?
(Lásd még: ...mi a lófasz az ottan, csak nem kuglóf? ill. Magának minden zafír?/Nem, csak akkor áll fel a farkam, ha kegyeddel táncolok.)

XCat 2012.05.21. 20:28:22

@ColT: Szerintem csak valami agyonszennyezett részen született szerencsétlen, és bezabált valami tengerbe szórt festékből.

@agresszív kismalac: Ki az a Papp Jancsi?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 20:33:22

@ColT: ez egy teljesen egyertelmu benetton homar
az nmeg teljesentermeszetes hogy nalunk szuletett, mert hol mashol?

XCat 2012.05.21. 20:34:00

@ColT: Magyarországi politikatörténet röviden:
1945-1990: FASZOK.
1990-1994: Az elõzõek mégsem akkora faszok.
1994-1998: De.
1998-2002: Új faszok.
2002-2006: Két fasz közül maradjon aki már itt van.
2006-2010: Ezeket a faszokat már tényleg nem lehet überelni!
2010-máig: De.

Ez nagyon tetszik. :)

Manyecska 2012.05.21. 20:37:41

@CID: hát én sem alszom túl jól már három napja:( viszont pár menhely sok kutyát ment meg az elaltatás elől-és most már rendszeresen rendeznek örökbefogadó napokat..:( szomorú nagyon:(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 20:38:34

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: azert et bontanam
45- 56 idiota nagy orosz branerek
56-80 joszandeku faszok
80-90 a fasz se tudja most mi van, de eleg grosz faszok
90-94 dilettans faszok
94-98 visszajottek a joindulatu faszok
98-2002 visszajotte a fasz se tudja most mi van faszok
2002-2010 faszok a negyszeten
2010- mi a fasz lesz ebbol????

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.21. 20:40:36

azt tuttátok, hogy a homárot nyugottan lehet élve főzni, mer nem érzi a fájdalmat??? a mázlista.

XCat 2012.05.21. 20:45:15

@hagyma: Sosem értettem, miből következtetnek manapság annyian Antallék "jóindulatára".

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Ez biztos? Sokáig a teknőcről is azt hitték. Csak mert nem tudta pofánrúgni őket.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 20:45:28

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ezt a homar is mondta neked, vagy angol tudosoktol tudod?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 20:46:34

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: en dilettansnak hivom oket, nem joindulatunak
es megengedo voltam....

Manyecska 2012.05.21. 20:51:05

@CID: ja, vidámság, itt a happy end:
www.youtube.com/watch?v=FGuvIx8wa08&feature=relmfu hát igen, ez Belgium. no comment.:(

Manyecska 2012.05.21. 20:56:12

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nem tudok válaszolni! De jelöltem. mikor járunk??:D:P:D:D:D :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.21. 20:56:30

csóresz belgáknak még saját kóbor kutyájuk sincs, nemzetközi segítségre szorulnak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 20:57:05

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nekem voszem, en nem is kulonosen szereten, de elo allatot nem szivesen dobalnek forro vibe vagy tuzbe, de biztos van oka, hogy a homart - azt mondjak - igy kezitik
mondjuk en a csirek nyakat se vagom el amig van bontott csirke az kurvaelet

XCat 2012.05.21. 20:58:03

Ha nagyon ráérek, csinálok egy olyan blogot, ami arról szól, hogy hetente megszólaltatok egy embert, aki állati bánásmódért könyörög.

Oké hogy bolhásék kurvafontosak, de nem kéne valami fontossági sorrendet beiktatni?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.21. 21:00:55

@Manyecska: jóvan, ráérsz... :D

@hagyma: öreganyám mindig azt akarta, hogy segítsek neki csirkét vágni+pucolni. a macskákat mindig becsukta előtte, hogy ne lopkoggyák a finom beleket ( itt most hányok egyet, pardon)
én meg kiengedtem a macsokat és átszöktem a szomszédba pár órácskára, amíg sült csirkévé nem változtak :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 21:11:39

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: az en oreganyam / a dedi/ meg disznokat is tartott maklaron, meg kukoricatabla is volt a kert vegibe
nem a ziphonet nyomkodta, de akkor meg nem is jottek a roman meg afrikai vendegmunkasok dogozni europaba
mer' nem kellettek

Megdobbent 2012.05.21. 21:22:18

Ez a post mar volt!!!!

XCat 2012.05.21. 21:27:39

@hagyma: Én meg igyekszem nem gondolni rájuk.

A mi a fasz lesz ebből-re a válasz a szopás. :) Mert megérdemeljük.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.21. 21:46:28

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Lehet. Vagy keverék a szentem.

@hagyma: Jaaaaajjj, az a szerénység ne lenne :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.21. 21:50:37

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Teknõc úszik az óceánban nagy
komótosan. Hirtelen észreveszi,
hogy egy cápa követi. Vállat von, úszik
tovább. úszik, úszik,
egyszer csak a cápa utoléri és leharapja a
hátsó lábát. A
teknõc megáll, hátranéz:
- He-he-he. Naaaagyon vicces...

Megdobbent 2012.05.21. 22:07:10

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: A francba, akkor jol sejtettem :)

Kismalac vicce egyebkent elcsuszott feluton, a kiselefent vs. krokodil temakorbe ;>

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.21. 22:08:20

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Akkor meg mit vigyorogsz?

Ez egy szar vicc, és kész. Csak árnyalatnyival jobb verzió:

Két székely favágó ballag az erdőben. Egyszer csak az egyik fogja a fejszét, és se szó, se beszéd, belevágja a másik hátába. Ballagnak tovább, ez egy idő után megkérdezi:
- Te koma, ez most vicc vót?
- Nem a'!
- Akkor jól van, mert viccnek egy kicsit durva vóna.

XCat 2012.05.21. 22:12:48

@atpijkamo: Én folyton vigyorgok. :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.21. 22:29:32

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: @agresszív kismalac:
Az iskolában az a feladat, hogy a megadott betűvel kell egy szót mondani. A tanítónéni nem meri felszólítani Mórickát sem a p, sem az f, sem a k betűnél, mert fél, hogy valami csúnyaságot mond. Úgy gondolja, a t betű veszélytelen:
-Tessék, Móricka!
-Tanítónéni, kérem, törpe! ...de eeeeeeekkora fasza van!

XCat 2012.05.21. 22:42:58

@atpijkamo: Pedig ez volt a szarabb.

XCat 2012.05.21. 22:46:01

@agresszív kismalac: na ne röhögtessen kopasz, mert cserepes a szám.

XCat 2012.05.21. 22:51:04

@agresszív kismalac: " Később alapító tagja lett a Braun Éva KISZ-szervezetnek."
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD Aztakurva.

Különben tényeg nem. Sunyi feje van.

XCat 2012.05.21. 22:55:57

Azért szép ez egy öntudatos zsidótól, még ha kikeresztelkedett is később.
Te meg esztike, ne verd magad a műveccségedre, mert az, nekem, nem mérvadó.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.21. 22:57:03

Hát Markosékat se iparművész tervezte.

XCat 2012.05.21. 22:59:38

Hát ha ilyen esgyékkel töltöd az időt...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 23:08:17

@ColT: ah mi csak szerenyen vagyunk a vilag urai es a legokosabb emberek gyujtohelye

XCat 2012.05.21. 23:10:46

@hagyma: Hát neked meg mi ment az agyadra? :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 23:25:33

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/:
ezek tenyek
cafold:)
nobel dijak
sportok
egyetemek
hadsereg
urkutatas
stb.
hat, nehez lesz cafolni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 23:27:24

@hagyma: bar mondjuk a Corvinus egyetem is vilaghiru, meg Farkas Berci is volt fent az urben..
ezek tenyek

XCat 2012.05.21. 23:32:13

@hagyma: Neked hány Nobel díjad van? Hány olimpiai érmed? Milyen sporteredményeid? Hány amerikai diplomád? Milyen rangod a hadseregben? Hány űrhajód?
Semmi?

Akkor nem egy porbafingó kis izé vagy, akit éppencsak megtűrnek ezeknek az árnyékában? De. :)

Nézzétek, milyen szép nagy, bozontos kutyát fogtam! mondta a bolha.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 23:36:50

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: annyi mint neked, de en abban az orszagban elejk, ahol, ebbol a legtobb van:)

engem senki nem tur meg, csak a nejem a Mary, de O nagyon:)
az vagyok porbafingo kis ize, ami egy elafant a porbafingo kis hazai iezekhez kepest
hat ez van:)
teket izi

XCat 2012.05.21. 23:38:43

@hagyma: Nem, nem, bolha. Te nem vagy nagyobb. Csak a kutyád.
:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 23:38:48

mingya NATO-bol is ki lesztek rugva mert nem fizettek oszt leshettek ki a fejetekbol.....
unom, mar hogy az adom a hulye magyarokra megy el

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 23:40:07

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: kutyam nincs
a bolha rajtunk a sok eloskodo europai meg afrikai csoro fasz orszag akiknek fizetjuk a NATO-t meg mindent faszt, oszt okostelefonnal rohangalnak
na lennek en az amerikai elnok, otthon kapalna mindenki esz nelkul

XCat 2012.05.21. 23:40:22

@hagyma: Szerintem meg jointozz kevesebbet. :DDD

XCat 2012.05.21. 23:41:55

Te. Amerikai elnök. Részeg vagy, vagy tényleg beszívtál?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 23:42:40

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: tok jozan vagyok es joint sincs
ezek tenyek
az USA koltsegvetesenek nagy resze ilyen haborus szarokre meg mentocsomagorkra megy el
kurvara unjuk
az utolso csekkembol 500 dollar volt az ado
lofaszt
le kene zarni a hatarokat, oszt doglodjetek magatok gorogorszaggal meg afganisztannal a szomszedban

XCat 2012.05.21. 23:43:50

@hagyma: "tok jozan vagyok es joint sincs"

Hát az akkor úgy gáz...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 23:45:04

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: egyik sem
mondom a tutit
remelem Obama bukik iden
le kene mar szoknia amrikanak a vilag megvaltasarol / I VH/ II VH, Vietnam Kuwait Szerbia / stb, mert unjuk
optthon meg a az a gond hogy nem lehet lereszegedni a hid mellett ejjel haromkor, de a NATO penzt nem fizetk be
szopjatok le:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 23:46:10

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: de mindjart jon a vacsora Mary csinal steaket stuffed potaetosassal:)

XCat 2012.05.21. 23:48:25

@hagyma: Na mesélj. Mi nyomja a lelkedet, hogy megzakkantál tőle...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 23:50:11

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: en OK vagyok, de remelem amerika egyszer elzarja a penzcsapokat es rank kolti
, na akkor lesz neked mirol meselni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.21. 23:52:37

megyunk vacsorazni Mryvel, majd holnap jovok, de hidd el az annyira szidott amerika kolti a FOld fenntarthato koltesegvetesenek, NATO, segelyekafrikaba, segelyek mindenhova, haboru stb. 80szazaleket, na ezt unjuk, foleg ha latjuk hogy alsobattonyan okostelefonnal rohangal a cigenygyerek
jo etvagyat
holnap jovok

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.22. 00:22:53

Nekem úgy tűnik, fordítva ülsz a lovon.

XCat 2012.05.22. 00:47:13

@agresszív kismalac: Biztos megint megszórták őket valami biológiai szarral, és attól hülyült meg. Arrafelé legális. :)

Xezs 2012.05.22. 01:02:04

@CID: Az elbaszott családi albumba való képeket már egy közepes telefon is jó minőségben állítja elő. Itt nem újságba meg műterembe való képekre van szükség.

Manyecska 2012.05.22. 06:30:12

@hagyma: :D..én aztat olvastam mostanában hogy 130%-os telítettségű vagy mik a magyar börtönök /norvég-magyar/:P a kutyákat meg elaltatják???:(
Szerintem cserélni kéne, rögtön lenne normális menhely ezeknek a szerencsétlen páráknak, a kaptárból meg menjenek a lakók a levesbe bánom is én!! De nem, etetjük őket életfogytig, f..szom tudja:(

Manyecska 2012.05.22. 06:33:16

@agresszív kismalac: vagy a ló van fordítva:D:D ! eszembe jutott amikor anyámék átcsónakoztak a szárazföldre oszt a rajtnál fennakadtak a szigeti fasoron...oszt mint a filmekben ment ki alóluk a csónak:D:D:D.. Jobb reggelt mindenkinek!! :) ma szép idő lesz, még cigánygyerekek is potyognak az égből, áLat lesz:)

Manyecska 2012.05.22. 08:30:45

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=coYoIHj91HA "kimosta" a gyerekét :D:D :)
itt tényleg csak a mosópor volt intelligens :D.. :O

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.22. 09:32:59

@Manyecska: Baaaaazzz, ennyire ne lehet valaki sík.

Manyecska 2012.05.22. 10:08:53

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: na, végre sikerült amit tegnap este ajánlottál /tudod/:)! :D Már fáratt voltam /de ennyire??/ :) Csaxólok.

XCat 2012.05.22. 10:20:44

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: ... és lehet, hogy nem csak őket.

@ColT: Persze. Mi mást érdemes itt, mint vigyorogni?

Manyecska 2012.05.22. 10:49:58

Most ez tényleg már az újévi poszt?? :))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 10:51:32

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: @ColT:
há monnyuk kevés olyan gringót láttam, akik 100%-osak voltak, az eccer tuti. de szerintem nem a permetlétől bomlott meg az agyuk, hanem nagy része mán így született. lásd manyecska vidióját a kimosott gyerekről. ez csak valami génhiba lehet.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 11:07:32

@ColT: ez jó felvetés. kérdés az, hogy lehet-e értelmet csepegtetni abba, aki ez ellen saját maga tiltakozik?

Manyecska 2012.05.22. 11:09:49

@ColT: :) hát nézd, amondó vagyok, a kutyák még két sz..ros osztályt sem járnak ki az elemiben, oszt mégis mint a rosseb olyan értelmesek!!!:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.22. 11:11:52

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Kis kényszerítéssel, mindenképp.

Bár sokszor úgy vagyok vele, hogy a nevelés a legtöbbször nem működik. Akkor pedig idomítani kell (pl. KRESZ, adózás betartása), mert különben sosem lesz jó semmi.

@Manyecska: A kutyák jófejek, jobbak sok embernél :)
Némelyik macska is :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.22. 11:14:35

@Manyecska: Asszonyéknál mindig megdícsérem a macskát, ha ügyesen tett kárt valamiben [trollface]

9gag.com/gag/4241013

XCat 2012.05.22. 11:17:09

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Azért itt is apuka volt az észlény. :)
Mondjuk nem vagyok meglepve.

Manyecska viszont remélem egyszer olyan közegben köt ki, amire vágyik. Meséltem már, hogy egyszer olvastam egy scifit, ahol az volt a domináns faj hobbija, hogy terhes embernőkre vadásztak? Amelyiket elkapták, abból kinyiszálták az embriót, és megették. Amolyan ínyencségnek számított. Anyuka meg ment a levesbe.

Mivel úgyis előszeretettel kíván az állatoknak jobb bánásmódot mint az embereknek, szerintem ő ezt élvezné.

:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 11:20:48

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/:

te meg a rozzant elméleteid.... :D majd eccer ki kéne adni könyvbe.... műanyagmacska összes. csak majd valami szponzort köll hozzá lelni....:D

XCat 2012.05.22. 11:23:33

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Most mér? Ha egyszer a fontossági sorrendet borogassuk, csináljuk rendesen.

Állat akarsz lenni? Jó, nekem nincs ellene kifogásom.

Egyébként egész jó a blogod.

XCat 2012.05.22. 11:24:47

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: ... csak ugye akkor nem kell picsogni, ha úgy is bánnak veled.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 11:25:27

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/:

én már állat vagyok kérlekszépen :D legalábbis néha.

a blog elég szedettvedetten szórványos, de nekem így jó.. :)

XCat 2012.05.22. 11:32:09

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Lehet. Nekem ebből "az állatokkal jobban kell bánni mint az emberekkel, mert azok szart sem számítanak" jellegű eszmefuttattásból ez jött le. Nevezetesen, hogy ő inkább állat lenne. Persze csak az A verzió szerint.

A B verzióban ő nem állat, csak őszerinte mindenki más az. De én nem feltételezem róla, hogy ilyesmit gondolna.
Nem a jelleme emelkedettségéből, csak szerintem ez már túl komplex neki.

Manyecska 2012.05.22. 11:37:12

@ColT: enyém kutya valszeg az akkor itt állomásozó orosz artistáktól szökhetett meg /kocsik alól bányásztam ki- nagyon zorall volt:( / :D ha épp nem hanyattfekvő rúgja szájba magát sorozatosan akkor hangosan ásít, +próbál hangokat utánozni! /már nem rigót../..de a kedvenc produkciója a hátsó lábra állás ülve ha csokit lát, de ha valamelyik haverja a futtatóban lábra áll akkor ő is-mögötte :D:D..! :)

Manyecska 2012.05.22. 11:39:34

@ColT: a macskák is -némelyik-okosak! az enyimét megtanítottam a kilincset használni /maga után nem :P/! úgyhogy éjjel ki sem tudtuk zárni, felugrott és bejött. Van egy vidi ahol egy kutyát megszidnak oszt kikullog és betossza maga után jól az ajtót /a hátsójával/ megkeresem..:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 11:40:15

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/:

mán megin átlőttél a ló túloldalára, ahogy szoktál....

ezt már annyiszor leírtuk..... nem mindegy, hogy ki mit mond a nickje mögött az állatokról? honnan tudod, hogy igaz-e? honnan tudod, hogy tényleg így van-e? fontos-e ez?

kia franc fog attól elélvezni, hogy sikerül teljes személyiségképet összeállítani valakiről a kommentyei alapján?

persze unaloműzőnek megfelel ez, de az eszmefuttatásod jelentősége kb. annyi, mint a hangyaseggén a pattanásnak.

XCat 2012.05.22. 11:49:38

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Ó, szerintem itt sokkal őszintébb mindenki, mint amilyen az életben lenni mer.

" fontos-e ez? " Fontosnak nem fontos, inkább problémás. Mármint, hogy ez bárkiben felmerülhet. Persze ha felvállalja, ezzel sincs baj, de őneki láthatóan nem tetszik, ha az ő szemszögéből boncolgatom picinységt a problemmatikát....

Különben meg, valaki még komolyan veszi.

"kia franc fog attól elélvezni, hogy sikerül teljes személyiségképet összeállítani valakiről a kommentyei alapján? "

Ez egy idő után általában összeáll magától. Melózni csak akkor kell rajta, ha az összes tévedési lehetőséget ki akarod zárni. :)
De elélvezni, azt nem lehet tőle. Sőt.

"de az eszmefuttatásod jelentősége kb. annyi, mint a hangyaseggén a pattanásnak." Ezzel sincs semmi baj. Az egész életemnek ennyi a jelentősége. És remélem, így is marad. Mert ha nem, akkor tinektek az atyaúristen irgalmazzon.

Viszont szórakoztat. :)

XCat 2012.05.22. 11:53:12

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Különben tökmindegy, buta a csaj, mint a feketefőd. De hát az sem bűn, csak egy állapot.

XCat 2012.05.22. 12:00:04

Lehetne új poszt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 12:05:24

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/:

nem tartom butának, cseppet sem. sőt. jól eljáccik itt velünk a homokózóba. mit szeretnél többet, itt, ezen a helyen?

XCat 2012.05.22. 12:08:38

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Most éppen egy új posztot. Valami hülyéset.

CID 2012.05.22. 12:08:46

Na, egy jó kis iszap birkózást , lécci, lécci ! :)

XCat 2012.05.22. 12:10:07

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ... és egy Villon összest, flachzangéba kötve.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 12:12:18

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/:

ilyen ínséges időkre való:

fogyasztovedelem.hu/Varia_x/levelek.htm

Tisztelt Civil Szervezet, Hölgyeim és Uraim!

A mai napon (március 31-én) vásárolni voltam kis családommal a budaörsi TESCO-ban, ahol többek közt disznóhúsos csontot is vásároltunk. A termékeket zacskóba csomagolva a húspultnál vettük át. A különböző hústermékeket otthon rendszerint ki szoktuk csomagolni és porciózva fagyasztjuk le. A disznóhúsos csontot tartalmazó zacskó megnyitásánál azonnal hipószag csapta meg az orromat. Erre megkértem a páromat is, hogy szagolja meg a húst, hogy mit érez. Automatikusan jött is a válasz, hogy hipó szagú a hús. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem a médiában látottak miatt jelezzük most ezt a jelenséget, hanem tényleg extrém hipó szaga van a terméknek.
Egy darabot e termékből megtartunk és a bizonyíték érdekében külön felcímkézve le is fagyasztunk. A többi részét a húsnak meg még a mai napon visszaviszünk és egy bejegyzést teszünk a TESCO panaszkönyvébe.
Nem kell hangsúlyoznunk, hogy mekkora csalódást jelent ez számunkra. Főleg arra tekintettel, hogy van egy 11 hónapos gyermekünk, akit eddig ugyan csak a TESCO termékeivel etettünk. Az elmúlt időben ez a harmadik eset, hogy a TESCO termékeivel kapcsolatosan nagy csalódás ért minket. Első esetben egy 500g-os túró savanyodott be, még a szavatossági idő lejárta előtt. Majd már romlott Túrórúdi került az asztalunkra. E két esetet még valahogy el tudtuk könyvelni magunkban, de a mostani eset túllépte a tűrhetőt!
Intézkedésüket ez ügyben előre is köszönjük.
Tisztelettel: N. Zsuzsanna és családja.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.22. 12:15:27

Még mindig semmi? Jackyll is beadandóval harcol?

Manyecska 2012.05.22. 12:16:56

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: :) különben vagy 5 éve volt egy fórumom az iwiwen, "virtuális homokozó " ..így volt!! ..úgy láccik a Vászkával egy srófra yár az agyunk:D! :)

XCat 2012.05.22. 12:17:42

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Szerintem ez már volt. Vagy egy ugyanilyen.

Manyecska 2012.05.22. 12:20:21

@A félelmetes népszavazás: nem, szerintem ő itt álnéven próbál kiba..moderálni minket :D.. ?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 12:21:58

@Manyecska: :D:D

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: az lehet. ha igen, már elfelejtettem....

mindenesetre azt az embert, aki a 11 hónapos gyerekét tescos patkányméreggel eteti, azt azonnal 10 év közmunkára ítélném. jóhogynemmán a kolbászosstandbul, mustáros szalonnával...

Manyecska 2012.05.22. 12:25:46

@CID: nem. szerintem a Babázó az övé oszt itt dzsihádot rendez!!:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.22. 12:29:07

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Én még női vadászt nem láttam! Ez nem a modoroson volt?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 12:31:28

@agresszív kismalac: nem-e? pedig van bőven.

amúgy ott a link, onnan halásztam.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.22. 12:34:47

@agresszív kismalac:
Én már láttam olyant itt az erdőben!
A medvéhez járt nem mondom meg milyen ügyben.

Manyecska 2012.05.22. 12:38:07

@D.Sc. Sün‼ ツ: na!, a Barna Medve is én voltam az iwiwen..:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.22. 12:42:58

@Manyecska: Még a végén kiderül, hogy én is te voltál az iwiwen.
...vagy ilyesmi.

XCat 2012.05.22. 12:45:45

@agresszív kismalac: Ti mind a ketten én voltatok. Én meg nem voltam ott. így kerek a történet, kéremtisztelettel.

Manyecska 2012.05.22. 12:46:29

@agresszív kismalac: basszus megint a skizo korszakomat élem??:D

XCat 2012.05.22. 12:47:02

80-as években milyen röhejes ruhák voltak... pedig akkor fel sem tűnt.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.22. 12:50:41

@agresszív kismalac:
Nem tudom a nevét.
Tőlem lehetett Izaura is.

@Manyecska:
Gondoltam, hogy sokoldalú vagy!44!

Manyecska 2012.05.22. 12:55:57

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: "van egy 11 hónapos gyermekünk, akit eddig ugyan csak a TESCO termékeivel etettünk" ez egy különösen jól sikerül mondat! :D:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 12:58:12

@Manyecska: hát a stílusból ítélve általában kapanyél van náluk ebédre... :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.22. 13:00:57

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Ezexerint ásóval szeletelik a rántott húst.
És vasvillával falatoznak.
Vagy hogy...

Manyecska 2012.05.22. 13:01:04

@D.Sc. Sün‼ ツ: képzeld..még megyés püspök is van a felmenőim közt! meg óbudai kelmefestő-iparos /jah nem a Goldberger-sajnos/:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 13:03:03

@D.Sc. Sün‼ ツ: ja. az esküvői csokrot meg egy fél pár gumicsimmába állították :)

CID 2012.05.22. 13:03:59

@Manyecska: Megyés püspök , Oszt az hogy ? Kibaszták a kaotikusok közül ? :)

CID 2012.05.22. 13:05:05

Na, ha most az jön, hogy szédülnek a betonon, idehányok...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 13:06:42

@CID: az még haggyán, de még a buszsofőrnek is azt mondják, hogy : gyí!

XCat 2012.05.22. 13:07:12

@CID: Szegeden nincsen is beton.

CID 2012.05.22. 13:09:01

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Igen a TESCO-ba meg függönyös busszal járnak.....

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Ja, mert amikor itt jártál mind összetört a súlyod alatt :)

XCat 2012.05.22. 13:09:45

@CID: Nem jártam még ott. Nem is tervezem. teli van bugrissal.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.22. 13:09:56

@Manyecska: :):):) Jóóófeeeej :)

Az általan említett macsek is nyitja az ajtót, de nem kilinccsel... Asszony előző macskája (az tanyasi vegyes keverék volt) ugyanígy tudta használni az ajtót, és a tükröt is ;) (Megfelelő helyről látta az előszobai tükröt, és a lakás teljes forgalmát monitorozta :D )

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.22. 13:11:11

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: A kiscsávónak jó immunrendszere lesz, bírni fogja a hipót, meg a lejárt, mosott húsokat :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 13:12:08

na mostan lesz új poszt vagy minnyár fennforgok.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.22. 13:13:15

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
@CID:
Maradjunk annyiban, hogy messze laknak a zországúttól.

@Manyecska:
Nekem a felmenőim Északszlovéniábúl származnak!
Ha jól tudom...

XCat 2012.05.22. 13:13:50

@ColT: És ragyogó esze. Csak meg kell tekinteni a kedves szülőket.

Azért kibaszottdurva belegondolni, hogy mennyi ilyen ember szaladgál.

Manyecska 2012.05.22. 13:14:28

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: hmmm..reggel felvettem a leopárdmintás fröccsöntött gumicsizmámat..azt kérdezték lóval jöttem?:D:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 13:14:48

@ColT:

szegény gyerek...értem én, hogy csóróság van, meg a teszkóba olcsó a szar, de mégis: muszáj egy csecsemőt lemérgezni? sajnálom a szerencsétleneket, de b+ arra van esze, hogy a fogyvédnél nyivákoljon, arra már nincs, hogy legalább a gyereket ne szarral etesse. áááááá.

XCat 2012.05.22. 13:15:18

Na és mi van ha nem parasztok, hanem valami falusi értelmicség? Azok pont ilyenek.

CID 2012.05.22. 13:15:56

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Igen, időnként túl sok a budapösti. Most is itt a borfeszten :)

XCat 2012.05.22. 13:16:30

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Muszáj. Örülj neki, nem kell rá olyan sok segíyt fizetni.

Manyecska 2012.05.22. 13:16:48

@D.Sc. Sün‼ ツ: anyámék a Mezőségből /lehet röhögni/ mega z V.kerből /dédanyám/:) jah, apámék meg székely család mint már említettem..Csík..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 13:17:22

@D.Sc. Sün‼ ツ: há rosszul írtad, te.. így van az helyesen:

az órszágúttul.

@Manyecska: csodálkozol?? persze praktikus, mer legalább nem láccik rajta a kosz, ugye :)

XCat 2012.05.22. 13:18:46

@CID: És semmi sem ragad rád a koszon kívül?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 13:18:50

@Manyecska:

én is rendes parasztgyerek vótam kiskoromba, de aztán jártam iskolába. egy kicsit..... :D:D

Manyecska 2012.05.22. 13:18:57

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: dikk itt dézsából öntötték az esőt, bugyogott a járdán a víz..! oszt gondoltam ha nem ellett bele háziegér felveszem hamar..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 13:21:11

@Manyecska: eccer apámék beletettek egy fészeklaja vakegeret a munkatársuk tejesüvegjébe.... az meg csak annyit mondott rá, miután kiitta, hogy " ejj de jó vastag föle van ennek...." :D

XCat 2012.05.22. 13:22:00

Kezdek rólatok a kelleténél többet megtudni. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.22. 13:22:03

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: @PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: :S Vagy csak nincs pénze, csak Tesco cuccokra.
Mondjuk lehet arra gondolt, hogy a Tescoban vették a bébipapit, de ennek meg nem sok köze van a hentesáruhoz.

XCat 2012.05.22. 13:23:45

@ColT: De kölykedzeni volt esze? És konkrétan minek? Ebből mi lesz? Namindegy, nincs kedvem most ehhez.
Lehet hogy zsiráfnak van igaza, és hagyni kéne ezt a kurva országot szétrohadni a picsába.

CID 2012.05.22. 13:24:05

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Dehogynem, a taplóság, bár ehhez elég, ha csak téged olvaslak, nem kell a közelükbe mennem :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.22. 13:25:07

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Salynoss a helyes sírásom kissé akkadozik.
De majd smittizálok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 13:25:37

@ColT: értem én, de akkor leszokok mindenről, oszt adok a gyereknek rendes kaját. arról már nem is beszélve, hogy egy ekkorának mijaz ideális tápoldat, de ebbe már nem is megyek bele...

XCat 2012.05.22. 13:27:01

@D.Sc. Sün‼ ツ: Tudod süni, amikor a te fajtád őrjöng habzó szájjal, az sem sokkal viccesebb, mint amikor bugrisék megnyilatkoznak. Csak nektek még mentségetek sincs rá.

XCat 2012.05.22. 13:37:33

@agresszív kismalac: Amikor egy rakás majom alkalmi vak, mert szóvá tettem hogy a leghülyébb majom milyen hülye? :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.22. 13:38:36

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Nekem is tele van már a hócipőm a habzószájú sünökkel.
Néha már annyian vanak, hogy mozdulni se lehet tőlük. Hiába mondom, hogy kotrás innen fogatmosni a picsába.

Xezs 2012.05.22. 13:39:53

@Manyecska: A skizofrénia nem egyenlő a többszörös személyiség szindrómával. Ez két külön kórkép.

XCat 2012.05.22. 13:40:23

@agresszív kismalac: Akkor kénytelenek lesztek megtanulni, hogy nem ugatunk a vezetésnek. Nem arra tartanak.

Manyecska 2012.05.22. 13:43:05

@Xezs: tudom, hasadásos személyiségzavar..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 13:43:31

@Xezs: mi van, te meg ledoktoriztál közbe, vagymi? kicsit késve, node sebaj :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.22. 13:48:58

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Megy egy pasas az útszélen és látja, hogy
egy rongyos koldus az
árokban fekvõ döglött kutya kifordult belei
közül kajál. Odalép
hozzá:
- Mondja, hogy képes ezt megenni, hisz'
azon kívül, hogy gusztus-
talan, még az is elõfordulhat, hogy elkap
valami betegséget. Hát
nézze csak meg jól, mit eszik!
A koldus megnézi, magábaszáll és kihányja
az egészet. Erre a pasi
elõkap egy kanalat és már lapátolja is
befelé:
- Kösz, hogy megmelegítetted...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 13:50:28

@agresszív kismalac: hát ez mán télleg undorító. az egér legalább friss volt, mondhatni natúr-paleo kaja.... node ez???

XCat 2012.05.22. 13:53:06

@agresszív kismalac: Helyes. Mindenkinek azt kell osztani, amije van neki. Kinek kutyabél, kinek ész.

Manyecska 2012.05.22. 13:53:31

@agresszív kismalac: jajjj de cukkki kis vicc volt!! :))

XCat 2012.05.22. 13:57:34

@Manyecska: Te vagy a célközönsége. :) Esztikén meg úgy látszik, az atyaúristen színháza sem segít.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 13:59:53

@D.Sc. Sün‼ ツ: @PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: @agresszív kismalac: @Manyecska: @ColT: @CID:

ejj, benyomom ide is, úgyis elég hullaszag van már, vigaggyatok! :D:D

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=koRre1b89YA#!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 14:25:11

@agresszív kismalac: aszt láttam élőben is :):) eccer kb 10 percre leállt a műsor, mer úgy röhögtek a színpadon hogy nem tutták folytatni...:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.22. 14:26:43

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Nekem ez a mondat tetszik a legjobban:
"Első esetben egy 500g-os túró savanyodott be, még a szavatossági idő lejárta előtt."
1. A túró az ún. savanyú alvasztású sajtfélék közé tartozik eleve. Kivéve az újabban "ricotta" néven terített savótúrót, vagy magyarul ordát, azaz zsendicét, amelyet az édes alvasztású sajtok savójából nyernek hőkezeléssel. Porítva ugyanez a melléktermék "permeátum" néven a különböző tej- éteszerű készítmények sűrítő-fehérítő alapanyaga.
- Élelmiszer legfeljebb megsavanyodik. besavanyodni egyedül élők, agglegények, vénlányok, özvegyek, elváltak, kutyának sem kellők (ma divatos szóval szinglik), és időnként foglakozásuk, hivatásuk terhei miatt kiégő egykor gyakran segítőkész emberek szoktak, meg azok, akiknél az anyagi "gazdagság" (akár az alig-alig megélhetés is) öncélúvá vállt.
Mottó:
"A nyelvtani hiba gondolkodási hiba."

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.22. 14:31:52

@Manyecska: A mi macskánk is azt csinálta, a pincelejáró korlátjáról ugrott az amúgy nehezen járó kilincsre. Először vicces volt, aztán amikor -15°C-ban is reggel tárva-nyitva volt a bejárati ajtó (minek kulcsra zárni, ha van kutya), 90°-kal elfordítottam lefelé a kilincset. Így nemcsak a kutya és a macska, de az emberek mintegy 67-90%-a sem képes kinyitni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 14:34:23

@agresszív kismalac: sajnos nem. mán feloszlottak addigra :.D
@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: te ugye tanár vagy, :) jól emlékszem?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.22. 14:37:55

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Feloszlott a mackó?
(Vesd össze: újra összeáll Szűcs Judit(h).)

XCat 2012.05.22. 14:39:01

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "(ma divatos szóval szinglik),"

Mondd ki nyugodtan, hogy kibaszottirigyek vagytok ránk, mert nem vagyunk hajlandóak egy töki rabszolgájaként élni, boldog tespedtségben faszszopás és kölykedzés közepette, egy undorító disznónak kiszolgáltatva. :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.22. 14:40:00

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Van olyan diplomám is (mezőgazdasági mérnöktanár) - és ha minden igaz, a jövő hónap végén szűnik meg a munkahelyem...

@agresszív kismalac: Az akkor nem olyan, mint a "balajti túró"?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.22. 14:43:36

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Én, irigy, egy olyan nőre, aki még az Istennek se kell (apácának se jó)?
Ugyan már!
Majd ha már a kerítéslábazaton sem tudok átpisilni, akkor esetleg...
(Szingli = facér, aki él-hal a facér')
;-)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.22. 14:44:46

@agresszív kismalac: Szegény már áttérne valami másra is a verbális szexről - pedig abból ki se lehet öregedni...

Manyecska 2012.05.22. 14:45:01

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: :D igen, mert lóg rajta és közben rugódzik, a súlyával próbálja lenyomni. Láttam én is!:) Mellesleg a kutyám meg a szomszéd macskája imádják egymást, a macsek dörgölőzik a kuty oldalának. meg puszilkodnak hosszan. pedig fiú mindkettő:P

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.22. 14:46:30

Igazán szólhattatok volna, hogy van új poszt!

@Manyecska: Kész LMP-alapszervezet...

XCat 2012.05.22. 14:47:32

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Te honnan veszed, hogy a szinglik nem kellenek senkinek? Inkább arról szokott szó lenni, hogy nekik nem nagyon felel meg a felhozatal. :)

XCat 2012.05.22. 14:50:05

@agresszív kismalac: Laza vagyok. Szerintem elzavarhatta a francba egy szingli... vagy szeretne fiatal nő lenni, mit tudom én.

Csak bosszant, hogy ha valaki már felcsináltatta magát és elbaszta az életét, és ha már ilyen elkeseredetten gyűlöli azokat, akiknek több eszük volt, az miért nem képes magában tartani, rákot csinálni magának belőle, és záros határidőn belül jobblétre szenderülni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.22. 14:51:43

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Tartósan sem ők nem bírnak senkit maguk mellett (felett, alatt, testközelben) elviselni. Néha rabolnak "párt" egy időre, de a legtöbb, párkapcsolatát már unó, abból kifelé kacsintgató ember fél még "egyéjszakás" kalandba is bonyolódni szinglivel, mert (méltán) attól fél, hogy ráragad. Úgyhogy ők is inkább olyat keresnek, akit már "szintén un valaki", a szingliknek meg maradnak, akik maradnak...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.22. 14:53:11

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Engem soha senki nem csinált fel. nem is fog. És ez nem elhatározási, hanem biológiai kérdés.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.22. 14:55:00

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Csak bosszant, hogy ha valaki nem tudta magát felcsináltatni és elbaszta az életét, és ha már ilyen elkeseredetten gyűlöli azokat,akiknek több eszük volt, az miért nem képes magában tartani, rákot csinálni magának belőle, és záros határidőn belül jobblétre szenderülni.
Szerintem meg fölösleges ezen rugózni.
A világ attól szép, hogy nem vagyunk egyformák.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.22. 14:55:51

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Miért, szerinted milyen patkányméreg való a 11 hónapos gyerekeknek?

XCat 2012.05.22. 14:57:09

@agresszív kismalac: Igen. És ha nem jön, megkeresni, seggberúgdosni hogy miért nem csipkedte magát, és elzavarni a fenébe/lecserélni egy jobbra. Ugyanis MINDIG van jobb. :)

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: " Tartósan sem ők nem bírnak senkit maguk mellett elviselni." Miért is kellene. Az egyszemélyes életmód a legkellemesebb.
Arról nem is beszélve hogy összezárva lenni valakivel természetellenes. Te is változol, ő is változik, miért passzolnátok egymáshoz még évek múlva is? Ha csak nem kölykedzésről szól (amivel ugye kezdeni kell valamit, ha már egyszer le lett gyártva, és ha tízmilliószor megbántad is, és a pokolra kívánod azzal a hülye barommal együtt, aki a nyakadba varrta) a dolog, abszolút felesleges és ostoba dolog.

XCat 2012.05.22. 14:59:52

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: De ugyanúgy utálod a szingliket, mint azok, akik így jártak. :)

Jah perrrsze, ők nem jártak így. Ők szeretik a kölyköket. Hogyne szeretnék, elvégre szétcincálja őket a társadalom ha nem szeretik.
Most nézzék úgy, hogy ez a nyamvadt ki izé tönkretette az életüket? Inkább szeretik. :))

Csak ne büszkélkednének vele olyan nagyon, mert a kutya sem hiszi el.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.22. 15:02:12

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Ez a te filozófiád. Sok sikert hozzá.
Azért ne feledd, hogy nálad is mindig van jobb.

XCat 2012.05.22. 15:03:41

@agresszív kismalac: Aki nekem kell, annak nincs. :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.22. 15:03:45

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/:
Elgondolkodtál már életed értelmén (legalább Moldova hősének* szintjén)?
____________________

* "Sánta veréb elől elrúgni a lószart"

XCat 2012.05.22. 15:07:05

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Na látod, ahhoz neked semmi közöd.
Viszont ha ezt úgy értetted, hogy egy nő életének a kölykedzés az "értelme", akkor nagyon gyorsan szégyelld el magad.

XCat 2012.05.22. 15:08:27

@agresszív kismalac: 20 év múlva te már nem leszel életben.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Kölcsönkértem anyádét.

XCat 2012.05.22. 15:09:24

... de nagy kár, hogy amikor téged összeraktak, nem inkább azért nyúlt. Mondjuk miért is nyúlt volna, ott volt a töki.

Manyecska 2012.05.22. 15:19:44

Tényleg: a posztolót már lehet???

CID 2012.05.22. 15:26:23

@agresszív kismalac: Lehet, inkább a sárkányt választaná a szőke lovag :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.22. 15:31:39

"Mikor megszülettem, szép voltam, de aztán a kórházban véletlenül elcseréltek."

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.22. 15:32:53

@agresszív kismalac:
Tutiziher, hogy van!
Hogy hol, az egy másik kérdés.

CID 2012.05.22. 15:33:12

Nem a baba sírt fel, hanem az orvos :)

Xezs 2012.05.22. 15:33:17

***** DO NOT FEED THE TROLL *****

XCat 2012.05.22. 15:33:55

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Én? Nem. Te viszont már a felfordulásodig vén szar leszel.
És te ragaszkodtál ahhoz, hogy ebbe az irányba forduljon a társalgás.

Xezs 2012.05.22. 15:36:48

Hogy érzi hogy róla van szó :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 15:43:12

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: az nagyon nem jó... van valami más kilátásban?

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/:

mán megin csehül áll a logikai szénád, csaxólok. nem a nők életének értelme a gyerekszülés, hanem egyes nőké. igen.

CID 2012.05.22. 15:47:49

Azért, becsületére váljék, belátja, hogy nagy hiba lenne továbbörökíteni a génállományát, még csak részben is :)

XCat 2012.05.22. 15:50:20

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Nem, egyes nőké sem. Legfeljebb csak azoké, akiket megfertőzött ez a hímsovinista baromság, hogy ők arról szólnak, hogy két lábon szaladgáló geciputtonyok legyenek, mert tökiéknek ez így kényelmes.

Ezekben a nőkben visszafordíthatatlan károkat okozott, amiért soha a büdös életben nem lesznek kárpótolva. Oké, ez van, de nem kéne még többnek az agyát mosni ebbe az irányba.... vagy ha már igen, akkor igenis alternatívát kell mutatni nekik.

Ha máshogy nem megy, akkor azt az alternatívát, hogy szögesbakanccsal rúgjuk szét tökiék pofáját, amikor kinyitják hogy hülyeségeket ugassanak, mert otthon megszokták, hogy a hülyekurvaanyjuk a rabszolgájuk lett.

XCat 2012.05.22. 15:53:51

@CID: Téged egy normális világban 12 éves korodban kiheréltek volna, tökikém. De még nem vagy lekésve róla most sem.

XCat 2012.05.22. 15:55:31

Na, nincs új poszt? Hát, én megpróbáltam.

Cigányozzatok akkor egy kicsit, hátha. Nekem nincs kedvem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 15:56:11

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/:

menthetetlen vagy.... mindenesetre mindenkinek meg kéne adni a lehetőséget, hogy saját maga eldöntse mi az élete értelme, nem gondolod?

és ne gyere azzal, hogy úgyse tuggyák, mert el vannak ámítva a csúnya nagyfarkú férfiak által....

CID 2012.05.22. 15:56:51

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Kicsi szívem ! Egy normális világban neked arra sem hagytak volna időt, hogy felsírj.

XCat 2012.05.22. 16:00:38

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Inkább a kisfarkúak által. :) A nagyfarkúak ritkán szorulnak rá ilyesmire.

Különben miért ne lennének? Kiskoruktól ezt nevelik beléjük.

" mindenesetre mindenkinek meg kéne adni a lehetőséget, hogy saját maga eldöntse mi az élete értelme, nem gondolod? "

Érdekes, hogy amikor én annyit mondok, hogy az enyém NEM EZ, akkor teljesen szabadon beugathatnak nekem, és ez senkit nem zavar. Amikor én szólok, hogy natakarodjakurvaanyádba, akkor az egyből probléma.

Ennyit a logikáról. Meg a kettős mércéről, és a faszokról.

XCat 2012.05.22. 16:03:16

@CID: Neked mekkora a farkad?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 16:15:33

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: a tied nem ez, hát isten álgyon meg vele, a francnak sincs azzal baja. felőlem lehecc buddhista kecskepásztor is, vagy kvatroszexuális rúdtáncos is akár.

de csak azért, mert neked csak néha fáj a fogad a brúszvilliszre, még nem leszel non plus ultra.

Harlequin 2012.05.22. 16:20:16

De tele van a hócipőm a kismamákkal, ezek azt hiszik, azért mert alien-est játszanak, most meg fog állni a világ és mindenki boruljon térdre előttük.
"hanyag magatartásával veszélyezteti születendő gyermekem egészségét és indokolatlan feszültséget, többlet költséget okoz nekem."
Tetszett volna meggondolni, hogy akar-e egy fogyasztói társadalomba reprodukálódni. Ha igen, akkor ezzel számolni kell. Keziccsókkolom.

CID 2012.05.22. 16:21:25

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Ha jókislány leszel megengedem , hogy bekapd ! Akkor majd megtudod ;-)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 16:23:52

@CID: jujjjj. én nem engedném neki... szerintem képes és leharapja...:)

XCat 2012.05.22. 16:27:50

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Nem, attól nem. Meg egyébként sem, de ez nem is szempont. :)

Bruce ilyen elmenne, ha nincs jobb kategória. De mondjuk lehetne magasabb, kisebb arccal, fiatalabb, stb.
Megdugni éppen lehet hogy megdugnám alkalmasint, de ezzel úgy ennyi is... mondjuk ő meg már abban a korban van, amikor egy hapsi nálam 15 évvel fiatalabbat akar. :)

Viszont attól még igazam van.

@CID: Már megint nem értetted meg a kérdést, ahogy elnézem.

CID 2012.05.22. 16:28:12

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Majd, megkérem, hogy rakja a protkóját a helyére, azaz a pohárba. Esetleg, a biztonság kedvéért a hüvelykujjam a szemgolyójára illesztem ;-)

XCat 2012.05.22. 16:28:54

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Azt biztosan nem, de esetleg lerágatom egy patkánnyal. :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.22. 16:29:31

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Már hogyne volna!
Addig provokálom az életük értelmében frusztrált szinglihorda tagjait, amíg valamelyik meg nem öl, vagy nyomorít, és utána a Generali Biztosító fog a családom fenntartásáról gondoskodni - s esetleg az enyémről is, ha csak a szememet szúrják ki és a kezemet vágják le. Vagy a lábamat.

A logikára vonatkozó szándékolt képzavarod kapcsán szeretném felidézni genetikaprofesszorom, "Varjú bácsi" (nem, nem erdei iskola, agráregyetem) szállóigévé vállt mondatát:

Úgy esett a dolog, hogy évfolyamtársnőm, Nellike odalibbent hozzám egy csöndes másnapos hétköznap kora délután (még az előző vizsga káros hatásait extraháltam előző este többedmagammal az agyamból), hogy másnap(!) mehet-e ő elsőnek vizsgázni, mert egy hete genetikát tanul, és szeretne elutazni a korábbi vonatával haza. Nem értettem a, mi közöm hozzá, erre mondta, hogy én is másnap megyek. Nem hittem neki, átszaladtam az egyetemre, hát tényleg.
Könyv elő, kávéfőzőbe fele fekete kávé-fele fekete tea, víz, a termékbe fél csomag tejpor, meg hasonló mennyiségű, vagy négy evőkanálnyi cukor, aztán hajrá!
Reggelre át is rágtam magam a nem teljesen rejtői szövegezésű kb. 450 oldalon, akkor főztem még fél liter vietnami zöld ("puskapor") teát, "ízesítettem" négy evőkanálnyi cukorral és a maradék tejporral (olyan savas volt magában, hogy a kanál nyele megcsavarodott benne), iszogattam, átnéztem a szobatársaim jegyzetelését, lezuhanyoztam, átöltöztem, megittam a maradékot és szépen én is átmentem 8-ra.
Teljes meglepetésünkre "Varjú bácsi" komolyan vette a kollokvium jelentését, és egyszerre hívott be minket. Mindenki tételt húzott, kidolgoztuk, és a laponként öt kérdést úgy válaszoltuk meg, hogy az első (esetünkben Nellike) megválaszolta az első kérdést, a következő öt ember meg megpróbálta kiegészíteni, ha tudta valamivel. Aztán a második vizsgázó első kérdése következett, és így tovább. Dél elmúlt, mire a 30 kérdést megtárgyaltuk, utána a prof. értékelni kezdett. A végéről kezdte, velem, megfordítva az addigi forgásirányt.
"- Látom, hogy van köze hozzá, de azt is látom, hogy nem mélyült el kellően az anyagban. (Itt kezdtem ismét betojni, hogy UV lesz belőle.) Akárhogy is, vannak hiányosságai, úgyhogy (hatásszünet...) négyesnél jobbat nem tudok adni."
(Hála önfegyelmemnek, mégsem szartam össze magam a gyönyörűségtől.) Így szépen sorban kiértékelt és leosztályozott mindenkit, majd elért végre Nellikéhez. Mindegyikünknek korgott már a gyomra akkorra.
"- Kisasszony, látszik, hogy sokat tanult. De hát hiába, nőkben nem szabad logikát keresni. Közepes."

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.22. 16:33:27

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Biztosítást csak őstermelőtől!
Különben nem fizet/alig fizet.

CID 2012.05.22. 16:33:31

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Az lehet, bár ezen nem tudom mit nem lehetett érteni. Gyerek nincs, nem is nagyon akarunk egyenlőre ( tudom, nekem is van önkritikám :-) )

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.22. 16:36:42

@CID: Mint Molnár őrmester? nem voltunk mi együtt katonák Kalocsán?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.22. 16:38:45

A poszt tolófájásosnak meg üzenem, hogy ha megindul a szülés, a mentők is beviszik.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 16:40:56

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

ez naon jó:D

nekem eccer (najó többször...) statisztikából kellett szóbeliznem, akkor asszem éppen harmadjára a vérszomjas csúnya tantóbácsinál... sajnos akkor se voltam a helyzet magaslatán bár egy hármast azért simán megérdemeltem volna. nyaggatott vagy fél órán át, aztán belenézett a szemembe oszt azt kérdezte:

ön szeretne ezen a területen dolgozni, vagy csak diplomát akar? itt egy kicsit leizzadtam, gondolkoztam egy tized percecskét, aztán azt hazudtam neki,hogy nem kérem, én csak egy diplomát szeretnék.

jól van, akkor átengedem....

ennyit a női logikáról :D:D

XCat 2012.05.22. 16:45:02

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Minek? Nincs miért tüntetni. Majd szépen, csendben átnevelünk titeket.
Hogy attól koldultok. :)
(szó szerint.)

XCat 2012.05.22. 16:46:06

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Kár bizony, akkor már ő is impotens lenne.

CID 2012.05.22. 16:47:32

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Az a helyzet, hogy a szomszéd a hadkiegen dolgozott. Én vártam a behívót de nem küldték :-) Persze igy majd húsz év távlatából már szinte sajnálom !

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.22. 16:49:05

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Attól, hogy veled tényleg nem tudnék (erekciót nem lehet imitálni), még otthon is megy, meg talán még egy jó nővel is menne....

CID 2012.05.22. 16:51:16

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Te cica nem gyanakszol, hogy nem taliztál még olyan pasival akinek felállna ? Lehet veled van a baj :-)

Rossz fasz nincs, csak ügyetlen női kéz :-)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.22. 16:53:59

Ezennel szeretném bejelenteni, hogy én se voltam katona Kalocsán.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 16:54:53

@CID: ne rontsd mán el a játékot, te. hát még megvilágosodik itt nekünk, aztán micsinálunk vele?? annyi év lemaradást behozni nem kis munka.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.22. 16:55:45

Én még csak nem is jártam Kalocsán.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 16:56:10

@D.Sc. Sün‼ ツ: osztán mán nem is !!!négy4444!! ????? se harangszó, se négyelés, remélem nincs nagy gond....

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.22. 17:13:17

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Gond?
Az mindig akad.
De legyőzzük!
Előbb megfélemlítjük, aztán felülkerekedünk.
Bár bizonyos szituációkban alul is jó lenni.
Ez utóbbi zárójeles megjegyzés volt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 17:19:40

@D.Sc. Sün‼ ツ: alul lenni mindig jó, mert akkor van esély a felülkerekedésre. ez is zárójeles volt :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 17:21:03

de mostmár akkor leszen-e új poszt itten vagy nem leszen-e?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.22. 17:30:49

Kedd van basszátok meg, kedd! Elmondom hogy van. Szilynek egy kis hangyafarmja van (íjjá-íjjá-ó). Mi meg a kis userek. Egyik rekeszből a másikba van az átengedés (falapocska fel), majd vándorlás. Amíg ez nem következik be, addig az előző helyen rezegnek tovább az userek.:D Várják az új helyszínre menetel lehetőségét. Kis terepszemle, szokásos bonbonbok elpuffogtatása, kis önkény-chat, majd jöhet a következő. Rendkívüli aranyosság. Mostmár böcsületbő is illik 1000-ig kitolni/duzzasztani a posztok számát.

Harlequin 2012.05.22. 17:47:33

Én le se tudom írni, hogy Kacsola!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.22. 17:50:26

@Kellemes Zérókomponista: Ksz-ksz... mász-mász... hangya vagyok... ksz-ksz... (mit mondanak a hanygyák?) mász-mász... hangya vagyok...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.22. 17:53:21

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Szerintem nem kell megvárni az új posztot. Ide is be lehet írni. Az elsőzők úgyse olvassák, azok nyomhatják is... Lehet ekézni a poszt tolót, sünt szaratni a multival. Én meg megkockáztatom, hogy "ez már volt."

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.22. 17:56:44

@CID: Nincs ronda nő, csak kevés sör.

(GY.k.: ez a férfiakat minősíti, nem a nőket.)

Van aki a legyet is... röptében...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.22. 18:05:17

@atpijkamo: vagy... nem a férfiak szexisták, hanem a nők álszentek. Kssz-kssz. Káoszelmélet megvan? Na akkor mindenki vegye fel a rája eső részt és végezzünk nagyközös randommozgást!

CID 2012.05.22. 18:05:20

@atpijkamo: Azért némelyik nő sem annyira erkölcsös némi alkohol után ;-)

Anomalocaris (törölt) 2012.05.22. 18:08:03

@atpijkamo: A horrorfilmekben az óriáshangyák is hörögni meg üvölteni szoktak.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.22. 18:09:59

@CID: Látom ma is alkottál Flachi :) Kis szőrös hogy van?

CID 2012.05.22. 18:12:15

@atpijkamo: Egyébként meg olyan is van, hogy nincs ronda nő csak túl világos ! És igen, a nők legnagyobb bűne, hogy fondorlatos módon körbenőtték a pinát ;-)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.05.22. 18:13:19

@A félelmetes népszavazás: gyermekiesen visítani szoktak, de tulajdonképpen mindegyik ugyanúgy. Az Alien kicsit mutált, de ennyi. Uncsi.

Manyecska 2012.05.22. 18:13:32

Hát b..zmeg most szétröhögtem az agyam ralytatok, szóval most elolvasom a posztot!
:)

Manyecska 2012.05.22. 18:14:55

@CID: :D:D baszki!!! valami front van ma..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 18:15:14

gyorsan leviszem a kuttyot, de megvárjatok ám az új poszttal.

CID 2012.05.22. 18:18:39

@A félelmetes népszavazás: Ja köszönöm kérdésed jól van. Mi imádjuk, ő imád mindenkit ( még a macskát is ), így örül mindenki ! És mi van Odrival ?

Manyecska 2012.05.22. 18:18:55

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: höhh én megyek salsázni és összebrunyálom majd még ott is magam a röhögéstől:D!
Else bírtam olvasni a kommenteket.látom megjött batkamano is..:P

CID 2012.05.22. 18:20:28

@Manyecska: Ez nem újdonság, igen front van. Itt szegeden pölő szakad az eső.

Manyecska 2012.05.22. 18:22:55

@CID: itt is, én mondjuk most gyereket fürdettem, sza bennt is szakad..:D

CID 2012.05.22. 18:23:05

@A félelmetes népszavazás: Mondjuk neked szerencséd van alien tekintetben. Annak is van ízlése, gondolom romlottat ők sem esznek ! :-)

CID 2012.05.22. 18:24:38

@Manyecska: Najó de az fincsi langyos :-)

Anomalocaris (törölt) 2012.05.22. 18:25:01

@CID: Ez csak egy amolyan töltelékkérdés volt, amire a válasz kevéssé érdekel, csak megtanultam, hogy ti embik így kommunikáltok.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.22. 18:26:31

@CID: Ezen még csiszoljál kicsit. Bár az nem sokra lesz elég. Inkább kuka, és kezdj egy új munkadarabot :)

Manyecska 2012.05.22. 18:26:50

@CID: na jó csak be@sztam a vízbe azt a fülénél fogva húzigáltam ide-oda!..:D:
:) Na megyek. pá:)

Manyecska 2012.05.22. 18:29:45

@CID: :D ??? :D:D Te jóóól vagy?? :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.22. 18:50:33

@Manyecska: "be@sztam a vízbe azt a fülénél fogva húzigáltam ide-oda"

Ja, ha lány, és nincs rajta más fogantyú...

CID 2012.05.22. 19:28:10

@A félelmetes népszavazás: Ja bocs , szerintem nálunk nem így műkődik a dolog, az a hagyma !

CID 2012.05.22. 19:32:04

@Manyecska: Már miért ne lennék jól ? Persze, azt leszámítva, hogy csita avatarját kell néznem. Még jó hogy nem linkelte be a csecsemőkori fotóját, amit Odrinak becéz :-)

Ja meg, még jó hogy bele nem lépett !

XCat 2012.05.22. 19:41:14

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Remélem tisztában vagy vele, mennyit számít, hogy 0 információ birtokában jó nőnek tartasz, vagy nem... igaz, más körülmények között is ugyanennyit számítana. :)

@A félelmetes népszavazás: Javaslom a @Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: azonosítónevű példányt tanulmányozásra. Rászól flashira hogy üljön kussban, és flashi ül kussban.
Érdekel a teknikálya.

XCat 2012.05.22. 19:42:54

@atpijkamo: Meghangyásodtál?

@A félelmetes népszavazás: Meghangyásodtak. De szerintem már nem most.

XCat 2012.05.22. 19:46:09

@atpijkamo: Én? Itt? semmin.

Mondjuk hagyma kollektív megalomániája meglepett tegnap... na őt például folyton lehangyázom, tökvéletlenül.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 19:47:47

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/:

kérlekszépen, tanultam picológiját is:D (hogy igazándiból ez mire jó, abba most ne mennyünk bele....)

@CID: ejj, de régen jártam már arra, hiányzik... monnyuk már lehet rá se ismernék..

XCat 2012.05.22. 19:50:15

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Én is, de elsősorban emberi lényekhez.

XCat 2012.05.22. 19:54:18

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ?difájn?
Lassan flachi lesz a legtöbb marhaságnak elnevezett user itt... majd kitalálok neki valami díjat. Mondjuk egy análesernyőt.

XCat 2012.05.22. 20:01:22

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Egyedlőre azt sem tudom, mi a kérdés. Ha arra próbálsz rámutatni, hogy cid igenis értelmes életre utaló jeleket mutat, és te ebből arra következtetsz, hogy emberi lény, akkor ez megint valami, amiben nem értünk egyet..

De most off kicsit, meg kell írnom valamit.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 20:19:25

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/:

határozd meg az emberi lény fogalmát.

majd ha a vita tárgyának megfogalmazásában egyetértünk, akkor beszélhetünk a többiről :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.22. 20:31:53

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nagyon szép történet.

Én ha jegyzetelek, nem tudok odafigyelni, könyv nem volt, az is hasznavahatetlen, úgyhogy évfolyamtársaim jegyzeteit fénymásoltam. Valahogy matekból a három füzet közül az egyik elkallódott, azt nem másoltam le. Felkészültem ahogy szoktam, bementem, a két kérdés közül a másodikat nem értettem, honnan vette a tanár. Aztán megláttam a kezénben a tételsort, aminek a második oldala, egészen le az oldal közepéig teljesen ismeretlen volt számomra. Az volt a szokás, hogy ha valaki az egyik tételt ötösre tudja, amásodikat nullásra, akkor nem átlagot számolnak, hanem egyből UV. Hát elkezdtem rajta izzadni... Nem kellett hozzá nagy ötlet, csak az addig tanultak analógiájára megcsinálni, végül is elkészültem. Nézi, nézi, aztán ad másik tételt, megint a második, ismeretlen oldalról. Egy óra alatt azt is kidolgoztam. Már késő délután volt, mindenki hazament, üres az épület. Azt mondja a professzor, hogy mindig egy paraszthajszállal alatta vagyok a követelménynek. El kezd kérdezgetni, izzadok, inkább csak találomra válaszolok, persze, hogy az egyiknél eltévesztem. Azt mondja: "Pont fordítva, de akkor most bizonyítsa be!" Akkor azt is kidolgoztam, a prof el ment kávézni, cigizett, olvasgatott, rendkívül türelmes volt. Kész. Megnézi. Na látja, így már rendben. És beírta az ötöst.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.22. 20:34:23

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: "emberi lény fogalmát."

Férfit vagy nőt?

A férfit könnyű: trikóban böfög a tévé előtt, és sört vedel. A nő: szőke, magassarkúban, mell ki, segg ki, tartsák el.

XCat 2012.05.22. 20:36:46

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Kicsi, szőrös, primitív, önmaga szerint okos... jaj várjál, ez tényleg a cid. :DDD

Mylady 2012.05.22. 20:36:49

@atpijkamo: Én nem vagyok szőke és nincs olyan igényem, hogy eltartsanak. Most akkor mi nem vagyok? Nő vagy emberi lény?

XCat 2012.05.22. 20:37:50

@atpijkamo: Ez sem rossz!

@Mylady: Te? Gyalogkakukk.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.22. 20:38:59

@Mylady: A "magassarkúban, mell ki, segg ki" stimmel? Akkor legalább a 60%-át eltaláltam.

Nő vagy, nem kérdés.

Divatozol itt az avataroddal...

XCat 2012.05.22. 20:39:48

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Basszameg. Kellett egy kávé, hogy leesen, mi a difájn........... ááá.

XCat 2012.05.22. 20:41:16

Hülyülök énmán elfele. Mán.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.22. 20:41:26

@agresszív kismalac: Mert? Csak az ő fajtája beszél őszintén?

Egy ősapánk és ősanyánk volt, úgyhogy bizonyos értelemben igen.

XCat 2012.05.22. 20:44:56

@atpijkamo: Igen. Csak az én fajtám. A tőlem hülyébb fajták nem veszik észre, a tőlem okosabbak meg leszarják. :)

XCat 2012.05.22. 20:46:29

@agresszív kismalac: A sándor györgy és az eva braun rajongók közé. :)

XCat 2012.05.22. 20:50:40

@agresszív kismalac: Persze. Nagyon sok minden van alatta.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.22. 20:51:44

@atpijkamo: A majmok eccercsak megszülték a déddéddéddéddéddéddéddéddéddéddéddéddéddéddéddéddéddéddéddéddéddéddédszüleinket?

XCat 2012.05.22. 20:53:08

@agresszív kismalac: Hát, tulajdonképpen majdnem. De egyeseken eléggé úgy látszik, hogy teljesen.

CID 2012.05.22. 20:59:02

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Az utóbbi 10 évben nem sokat változot ! Viszont a Vadasparkban vannak zsiráfok ! Rozmárok még nincsennek, szóval cicus nem jön Szegedre :-)

XCat 2012.05.22. 21:00:25

@CID: képzeld Lapos, a zsiráf szerint emberi lény vagy. Hát mondtak már neked ilyen szépet?

Eridj kezet csókolni neki.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.22. 21:10:49

@CID:
Az nem baj!4!!!!négy!
Párnák is kellenek!

Tudod miben egyezik a női mell a villanyvasúttal?

CID 2012.05.22. 21:15:52

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: Remélem azért te nem tartod magad embernek, mert ha igen, ezt sértésnek veszem !

Csita baszod most vettem Vifont, ha szar lesz, ráduszítom az Aldis fűszoknyásokat, és hogy ne örülj, a lányokat ! :-)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.22. 21:29:10

Mindkettő gyerekeknek készült, de felnőttek jáccanak vele.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.22. 21:33:48

@agresszív kismalac: Mondjuk, nálunk, malacnépeknél jut mindenkinek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 21:41:32

@atpijkamo: @PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/:

eccer vagyok kivesézgetős kedvembe, oszt akkor meg itten elviccelitek ezeket a komoly szép dolgokat.

na mind1.

nem vagyok szőke, magassarkút senemhordok, senem el nem vagyok tartva. a mellekről meg a seggről inkább ne beszéjjünk:D valamit elbactam? a pasinak nincsen trikója, nem iszik söröt és böfögni se szok. nagyon elbacott valamit ő is :D:D

@CID: utoljára kb. 15 éve voltam ott. de ha van zsiráf, akkor mindenképpen meg kell nézzem, elvégre a roknokkal kell tartani a kapcsolat. :)

@agresszív kismalac: hát az enyimét bisztos nem. mindig lenyűgöznek azok az emberek, akik hasonlóságot vélnek felfedezni saját maguk és a majmok között. persze lelkük rajta.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 21:49:20

@Mylady: hehe. tennap én is elkövettem ezt a hibát este 10-kor...amiket én aztán össze-vissza álmodtam...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.22. 21:52:14

@Mylady: Egyedül???
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Én szalonnázni szokok éjfél körül.

Mylady 2012.05.22. 21:53:39

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Most mondd meg, ekkora a baj... :)

@agresszív kismalac: Miért? Csatlakoznál?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.22. 21:54:39

@PlastiCat /Én nem rendőr vagyok,hanem királylány!/: ah a hagyma mellett nehanyan igy hivtak, mert gimiben nehezen indultam novesnek, ugyhogy dont vorri
kesobb megnottem
namost ez nem megalomania, de neha belegondolok, hogy azert csak jo erzes a vilag elso szamu nagyhatalmanak egyik allamanak egyik kisvarosaban elni

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 21:55:15

@Mylady: most látom hogy visszafejlődött az avatarod a csirkekorba. :D a másik jobban teccet .

Mylady 2012.05.22. 21:57:00

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Akkor majd lecserélem valami jobbra.
Erről jut eszembe: vettem egy zsiráfot :)

Manyecska 2012.05.22. 21:57:55

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: :D ma én is mert salsaórára véletlen a muskátlik locsolóvizét vittem /táp nélkül, még jó../..holnap kivirágzom minden nyílásomból. Jó éjt:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 22:00:11

@Mylady: ha neked tetszik, az a fontos :D

zsiráfot? illegális állatkereskedő lettél vagymijaszösz?

@Manyecska: én eccer tápot is ittam, majd elmesélem, elég vicces volt a vége.... :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.22. 22:03:05

@Mylady: "Jobb ízű a falat, ha mindnyájan esznek."

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 22:05:33

@CID: köszi! majd holnap megnézem, ma már szunya van úgy látom... illetve nem látom mer villany leó van már.

álmoggyatok szépeket, csak semmi vérengzés, písz, láv, anyámkínnya, aluggyatok jól...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 22:06:44

@Mylady: ja vagy úgy:) olyat én is akartam, de olyan kicsi volt, hogy röhejesen nézett ki. az életnagyságút meg hova tenném, ugye? :)

Anomalocaris (törölt) 2012.05.22. 22:06:57

@CID: Ti tényleg örültök az embiségeteknek? :(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.22. 22:07:57

@agresszív kismalac: hááát.... határeset. :)azér a fagyi nem olyan büdös, ajánlom neked is.

XCat 2012.05.22. 22:10:39

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Mammutban tavaly láttam zsiráf alakú perselyt. Tök király volt. Azóta is sajnálom, hogy nem vettem meg.

XCat 2012.05.22. 22:12:18

@A félelmetes népszavazás: Leheccséges. Xiráf seperc alatt agyoncsapja. Én meg még megsajnálnám.

XCat 2012.05.22. 22:13:38

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Te meg szőküjjél kifele izibe.

@agresszív kismalac: Te is.

És nekem is hozzatok fagyit.

Anomalocaris (törölt) 2012.05.22. 22:14:35

@CID: Azt meg csak úgy mellékesen, hogy a Vifon hétfő délutánra való.

XCat 2012.05.22. 22:18:40

@A félelmetes népszavazás: Tied a pálya. Nagy jót tennél vele az emberiségnek. Még talán őneki is.

XCat 2012.05.22. 22:22:15

@agresszív kismalac: Úgy gondoltam, felépítetek nekem önkéntes robotban egy multiplexet az ablak alá... és minden évben karácsonykor ti is bemehettek, mert jó fej vagyok ám.

Mylady 2012.05.22. 22:24:10

@agresszív kismalac: Késő, már megettem. De ugye nem baj? :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.22. 22:24:32

Mikor fog fellázadni a nép új postot követelve? :D

XCat 2012.05.22. 22:26:12

@ColT: Soha. Szerintem nyaralnak. Volt már ilyen.

XCat 2012.05.22. 22:45:14

@hagyma: "jo erzes a vilag elso szamu nagyhatalmanak egyik allamanak egyik kisvarosaban elni"

Nézek egy filmet. "Áhh, Amerika... a drog és az aids hazája... feketék építették, és most a kínaiaké!"

Ennyiben foglalta össze a helyzetet. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.22. 22:58:10

@PlastiCat: az aids hazaja afrika
ott dugtak a majmokat
az USA-t feherek epitettek fel / jo kellettek a rabszolgak, az teny/
kinaiak, vannak, vannak, de nem tenyezo, kell nekik ez a piac, nem ugralnak
a drog
hat hollandiaban legalis a joint itt nem...
szoval soso
az teny delamerikai foldrajzo sajatopssagok miatt kozel van es hat hozzak a sok szemetet, emberanyagban es drogban is

nezzel mas filmet is
nem arthat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.22. 22:59:26

de most mennunk kell vacsorazni, mert ehen halok
szoval majd holnap valszolok, ha lesz mire

Megdobbent 2012.05.23. 00:13:34

Csak szolok, hogy ez a poszt mar keccer volt eddig, es lassan uncsi lesz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.23. 06:46:22

@PlastiCat: Azt azért csak bejelentenék... :D Ha másért nem, hát hogy b@sszák az agyunk :D

Nálam viszont van spam... post.
kilatas.webuda.com/?q=node/256

CID 2012.05.23. 07:49:13

@A félelmetes népszavazás: Az öröm azért kicsit túlzás, meg lehetne roszabb is, pl. ha embernek születünk és másnak képzeljük magunkat ;-) Ez a Vifon meg katasztrófa, még zacskós levesnek is szar ! Szerda este mitt illik enni ? :-)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.23. 09:11:30

Tegnap egy tök ugyanilyen posytot olvastam!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.23. 09:13:37

@CID:
Én a lekváros éticsigára szavazok!!4!!négy!

XCat 2012.05.23. 10:05:04

@ColT: amennyit látjuk őket, nem teljesen mindegy?

XCat 2012.05.23. 10:15:29

@hagyma: "kinaiak, vannak, vannak, de nem tenyezo"

Tökig el vagytok nekik adósodva, csaxólnák.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.23. 10:30:51

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
A kíváncsiság (figyelem, hosszú az í) öl, butít, valamint nyomorba dönt.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.23. 10:36:50

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Inkább előtte.
Minden normális recept úgy kezdődik, hog aszongya: végy egy sört.

XCat 2012.05.23. 10:40:50

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Szerintem megelőlegez nekünk egy atombombát. Megszállás esélytelen, nincs mit ellopni. :)

Manyecska 2012.05.23. 10:59:41

Még ötven komment oszt mehetünk a pitsába..!
:) /elnézést a csipkésebb lelkületű kommentelőktől!:D/

XCat 2012.05.23. 11:06:59

@Manyecska: Lehet megszűnik a homár. Most olvasom, hogy a heti hetes is a "magas fenntartási költségek" miatt szűnt meg.

Hiába, válság van, rohadtdrága benyomni 7 db széket meg íróasztalt bedobálni egy terembe, rájuk meg hét embert...

Manyecska 2012.05.23. 11:14:13

@D.Sc. Sün‼ ツ: vagy mi. Rásszistá szhákácskönyv..végy két tojást..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.23. 11:15:20

@PlastiCat: miránk olyat nem pazarolnak.....igazuk is van.

@D.Sc. Sün‼ ツ: hát te főzni is tucc? aszittem csak szárított almát meg ilyen cserebogarakat esznek a sünök.

@Manyecska: csipkés lelkű?? itt olyan nincs. mindenki olyan kemény itt, mint a fagyott lósz*r..:)

Manyecska 2012.05.23. 11:17:40

@PlastiCat: szegény ország, hiába..:)

Megyek mekkóstolom a Bolero Vatermelón nevű instant flavoured drink nevű izéjét. Ha nem jönnék.. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.23. 11:22:37

jut eszembe, valaki rágyütt mán arra, hogy az a 19% az mit jelenet ott fent a homár ollójánál? tennap ezér nem tuttam aludni...

Manyecska 2012.05.23. 11:25:59

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ha rákattintc bejön pár reklám, mindenesetre:)

XCat 2012.05.23. 11:32:23

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Gondolom viccnek szánták. a +20% plecsnik helyett.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.23. 11:32:35

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Az igazság mindig odaát van.
Ezért aztán nem is tudok főzni.
Eszem, amit találok az erdőben.
A receptnek csak az első sorát szoktam elolvasni.
Namost a jobb receptek mindig így kezdődnek, ezt már kifigyuztam.

XCat 2012.05.23. 11:36:30

Megnyaltam a tenyeremet, és tök undi íze van.

Manyecska 2012.05.23. 11:49:08

@PlastiCat: csak szólnék hogy én majd minden nap főzők..ha éhes vagy! :D
Azon gondolkoztam mi volt nekem utoljára a tenyeremben??! :) asszem inkább elvetem a gondolatot..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.23. 11:56:49

@Manyecska: tennap utoljára valami végterméket halásztál vele a fürdőkádban.... további információk nem állnak rendelkezésemre. :D

XCat 2012.05.23. 12:16:09

@Manyecska: Kösz, megmaradok... ha mégsem, elmászok a legközelebbi bótig. Mondjátok csak... mennyibe kerül manapság egy pléd?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.23. 12:18:05

@PlastiCat: Most te nóóórmális vagy? És ha éppen eszem? A torkomon akad a falat a röhögéstől, és itt fulladok meg.

XCat 2012.05.23. 12:22:01

@atpijkamo: Azt ne tedd. Kár lenne érted.
De ha netalán sor kerülne rá, megnyalatom veled a tenyeremet, és amilyen undi íze van, kihányod ami a torkodon akadt. Nekem akadás nélkül is sikerült majdnem.

Vettél mostanság plédet? én most teljesen ráizgultam.

Manyecska 2012.05.23. 12:31:43

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: :) :D nem!
Vagy a seg..gem, vagy a mellem...

XCat 2012.05.23. 12:39:26

@Manyecska: Nekem ilyen dzsuvaközepébe lecsapható, és azon hempereghető kell. Most erre vágyom.

Manyecska 2012.05.23. 12:44:54

@PlastiCat: az is annyi! marhadrága ahhoz képest.. múltkor néztem. Esetleg kínaiban:P..menny be a méteráruba, ott olcsóér adnak folyóméterben anyagot:) jó hogy mondod nekem is kell vennem anyagot..

XCat 2012.05.23. 12:48:21

@Manyecska: méteresnek nincs hangulata. Az ikeában volt egy jó, de az meg kicsi volt... kínait meglesem. Direkt jó ha vékony, nem foglal sok helyet. végsó esetben viszek egy lepedőt.
Oszt piknizezve fogok homárzani.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.23. 12:49:32

@PlastiCat: nagyméretű fekete plasztik (!!!!) kukazsák széjjelnyesve ízlésesen, négy sarkára 1-1 szürke színű kavicska spárgával megcsomózva, kész is. egyrészt olcsó, másrészt művészi, harmadrészt inni is lehet rajta, mert ugye lemosható.

XCat 2012.05.23. 12:49:43

... meg szarrá ázni is, ahogy elnézem. Lehet hogy elhalasztom.

XCat 2012.05.23. 12:50:43

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Hmmm. Te tudsz valamit.
Hajlékonyot is lehet bele csomagolni, ha el akarok hozni egyet.

Manyecska 2012.05.23. 13:10:57

..múltkor /be/ integettem a kedves szomszédnak oszt a zacskóval együtt a kulcsomat is a kukába doptam:D:D... :)
Itt villámlik és dörög +es.

Manyecska 2012.05.23. 13:26:53

@PlastiCat: itt mindenki az ikeába jár??:)

Manyecska 2012.05.23. 13:33:16

@atpijkamo: mééér? neked nem szopogatták mondjuk még az ujjad..? :) :O /:P/

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.23. 13:34:56

@PlastiCat: Vegyél teszkóban vagy sportboltban sátor alá való ponyvát. Elnyűhetetlen, nem ázik át.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.23. 13:38:51

Köcsög glogmotor MÚKOGGGYYY!!!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.23. 13:39:51

@Manyecska: De a SAJÁT tenyerét ki nyalja meg? Miért? Hogy jut ez valakinek az eszébe? Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon kell hozzá unatkoznia...

ferand1979 2012.05.23. 13:40:46

lett valami MEGOLDÁS?????

Manyecska 2012.05.23. 13:49:00

@atpijkamo: ja, sok mindent láttam én már!!! :D
Kérdezd meg tőle!

XCat 2012.05.23. 13:54:16

@atpijkamo: Hirtelen felindulásból elkövetett aktus volt. Szégyelljem magam miatta?

@Manyecska: Aha. Az ikea jó.

Manyecska 2012.05.23. 14:08:18

@ferand1979: lesz mer ha meglesz a gyerek nem marad pénz se kocsira, se biztosításra garantáltan :D:D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.05.24. 15:37:19

@PlastiCat: Nem kellett volna előtte magadhoz nyúlni!
Vagy máshoz...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2012.05.24. 16:31:05

Ti miért nem veszitek fel egymást msn-en/skype-on/yahoo messengeren/chat-eltek egy erre szolgáló oldalon?
A "munkahelyen nem telepíthetek" nem kifogás, ott a meebo...
süti beállítások módosítása