Egy igazi értéknövelt szolgáltatást fedezett fel M. Ő ugyan kihagyta ezt a lehetőséget, de még így is ugyanúgy véletlenszerűen szálhatott fel a Wizz Air gépére, mint az elsőbbségi beszállást megvásárló utasok:
Múlt héten utaztam haza Varsóból a Wizz Air járatával. Áldom az eszem, hogy nem vettem elsőbbségi beszállást. Természetesen beszállásnál azok az utasok, akik megvásárolták ezt a szolgáltatást, a kapun legelőször léphettek be, ezután a folyosón le kellett menni a lépcsőn több emeletet, ahol egy ajtónál vártuk a buszt majdnem 20 percen keresztül. Azok az utasok is velünk együtt vártak, akik elsőbbségi beszállást vásároltak. Kicsit sajnáltam is őket, hogy mekkora átverés áldozatai lettek. Majd, mikor a busz nagy nehezen megérkezett, az utasok beözönlöttek, az elsőbbségi beszállást megvásárló utasok elkeveredtek a rengetegben, és persze esélyük sem volt, hogy a gép fedélzetére elsőként léphessenek be.
Jó tanács: csak abban az esetben vásároljuk meg ezt a szolgáltatást, ha biztosak vagyunk abban, hogy a folysóról szállunk be a gépbe, mert egy buszos beszállásnál ez az egész értelmét veszti.
Marvin McNasty 2012.05.23. 15:43:51
XCat 2012.05.23. 15:45:17
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.23. 15:45:43
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.23. 15:50:07
sikeres-e vagyok?
Leadfoot 2012.05.23. 15:54:21
Először a priority-s utasok mennek a buszhoz, felszállnak előre. Majd mikor mindenki beszállt, irány a gép, ahol először csak az első ajtót nyitják ki, így áll a busz egy darabig, ameddig az elsőbbségisek leszállnak, aztán nyílik a többi ajtó.
Mondjuk kétségtelen, hogy kulturáltabban is meg lehet oldani.
Nagyobb gáz, hogy a priority-vel mit sem törődő tömeg odacsődül az ajtóhoz, ezért az elsőbbségiseknek hátulról kell átvágni a tömegen.
dr. _mmm_ 2012.05.23. 15:56:22
ex-dr. vuk 2012.05.23. 15:57:40
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.23. 15:59:19
vagy legalabbis en nem tudok rola
Koholmány 2012.05.23. 16:01:27
Én vettem ilyet balga módon, mikor először repültem és jól megszoptam. Azóta nem veszek semmi extrát ezeknél.
FDToth 2012.05.23. 16:01:58
Max a lábtér miatt jobb elsőként a gépre menni, másért nem.
Egyébként meg utálom a osk tolongó lökösődp embert. nem tudom miért, de nagyon jellemző ez a magyarokra. már jó elpre ott álnnak a pultnál, hogy előbb beszlhassanak pl. a buszba, de arra nem gondolnak h nem ők fognak előbb kiszáállni..
andand 2012.05.23. 16:02:07
1. modszer: kulon busz viszi el oket
2. modszer: egyik (elso) ajtohoz tessekelik oket es azt nyitjak eloszor ki.
Leadfoot 2012.05.23. 16:05:12
Mondjuk Eindhovenben sokkal kulturáltabban van megoldva, annyi szent.
VilMarci 2012.05.23. 16:05:53
2012.05.23. 16:09:01
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.23. 16:09:46
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.23. 16:10:10
2012.05.23. 16:10:23
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.23. 16:12:54
a jobb helyek dragabbak...
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.23. 16:14:03
Dr Gregory House 2012.05.23. 16:16:38
gftamas 2012.05.23. 16:17:53
Csak mert igénybe szerettem volna egy extra szolgáltatást venni extra felárért azok rovására, akik nem fizettek ezért semmi extra pénzt. :) Hát tényleg mekkora egy paréj vagyok. :)
gftamas 2012.05.23. 16:19:54
2012.05.23. 16:22:45
Pitta2 2012.05.23. 16:28:21
Pitta2 2012.05.23. 16:29:25
Pitta2 2012.05.23. 16:31:00
Roltii 2012.05.23. 16:35:08
Na, meg asszem lehet kérni nagyobb lábhelyet is, ott viszont még a PB-sek is háttérbe szorulnak, ha jól tudom... óvatosan kell az extra szolgáltatásokkal...
alekiborg 2012.05.23. 16:42:27
termeszetesen amikor kinyitottak a gatet, a sok paraszt (magyar) egybol benyomult a prioritysek koze/ele, aztan nem ertettek, hogy miert bassza le oket a repteri dolgozo
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.23. 16:43:09
Pitta2 2012.05.23. 16:49:14
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.23. 16:56:02
ámbátor 2012.05.23. 17:06:58
ámbátor 2012.05.23. 17:09:07
Anomalocaris (törölt) 2012.05.23. 17:26:31
XCat 2012.05.23. 17:48:28
Én pedig palacsintát akarok.
vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2012.05.23. 17:54:48
XCat 2012.05.23. 18:06:05
@vazsmegyeigerdezsház: Látom, eltüntetted az a csúf weblapodat... helyes.
Anomalocaris (törölt) 2012.05.23. 18:16:22
XCat 2012.05.23. 18:18:22
Anomalocaris (törölt) 2012.05.23. 18:34:18
Pamuk 2012.05.23. 18:35:00
Nagyon fájt?
Matteo79 2012.05.23. 18:35:21
Mindemellett szerintem hülyeség ez a gyorsasági beszálósdi fapadosok úgyem mennek túl messzire 2-3 órát meg akárhol ki lehet bírni az amúgy is szűkös gépeken.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.23. 18:35:25
kalkulaciom szerint egy makostesztaba/gubaba/ invensztalas jelen pillanatban olyan 3-400 dollar
mondtam Marynek majd otthon ehetsz, itt nem fogsz/mert meg sosem evett/
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.23. 18:36:30
XCat 2012.05.23. 18:51:44
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.23. 18:53:48
Hát micsoda egy elmaradott népség, mindenki tudja, hogy a betonon várakoztatás, és gyaloglás a trendi!
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.23. 18:56:02
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.23. 18:57:35
6 csirkeszarny 6 comb vol tegyutt 10 dollar alatt, azt eszegetem eppen
csak ugy megkivantam a makostesztat, oszt mondtam Marynek is, O meg huledezett hogy van ilyen etel...
de ennyiert nem bizonyitok:)
XCat 2012.05.23. 18:59:18
@hagyma: A cukroszsíros kenyérről meséltél már neki? :)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.23. 18:59:53
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.23. 19:01:03
de a makostol nem odzkodik, azt enne, de ennyiert lofaszt:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.23. 19:15:56
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.23. 19:40:20
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.23. 20:10:36
@batgirl: És ott van ablak?
XCat 2012.05.23. 20:12:14
Én el tudom képzelni, de inkább ne siettessük.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.23. 20:23:42
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.23. 20:33:07
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.23. 21:32:12
Manci néni, a szomszéd 2012.05.23. 23:01:31
És ha lezuhan a gép, mi alapján azonosítják a holttesteket? Mert van valami utaslista, A1-es ülés Kis Pál. Aztán jól nézünk ki, ha az A1-es ülésbe Nagy Géza ült.
Mylady 2012.05.23. 23:08:19
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.23. 23:11:13
Mylady 2012.05.23. 23:12:29
A vonatnál plusz, mert ott nem nézik a férőhelyeket, eladnak annyit, amennyit nem szégyellnek. Ott a helyjegy konkrétan az ülőhelybiztosítást jelenti. De a repülőn? Mindenkinek jut ülőhely. Nyugodtan lehetne számozottat adni. Kicsit kulturáltabb lenne a beszállás.
Mylady 2012.05.23. 23:23:52
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.23. 23:27:39
Drága ám a ténta.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.23. 23:28:13
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.23. 23:41:43
de igy erdekesebb
van aki fizet extrat es lehet allohelye lesz
hatul
ahol ugyanannyi eselye van a tulelesre mint elol
XCat 2012.05.24. 02:55:53
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.24. 06:45:48
Hős pénzügyminiszterünk, Gyurka :D
@Mylady: Nem szokott mindenki meghalni, illetve nem úgy szokott mindenki meghalni, hogy porrá ég :D
De amúgy valóban segítheti az azonosítást.
Bár akkor már osztogathatnának dögcédulát is :D
Baluci 2012.05.24. 06:49:54
XCat 2012.05.24. 06:50:53
XCat 2012.05.24. 06:53:39
Szvsz széttépnék ott helyben. :)
dani27bpbp 2012.05.24. 06:56:43
XCat 2012.05.24. 06:58:53
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.24. 07:35:50
XCat 2012.05.24. 07:41:04
cicmen (törölt) 2012.05.24. 07:54:27
cicmen (törölt) 2012.05.24. 07:57:15
Ez nem azért van mert magyar. Egyszerűen tahók. Vidéken nem löknek fel akkora eséllyel az emberek, ez budapesti specialitás. Sok a proli.
XCat 2012.05.24. 07:58:53
cicmen (törölt) 2012.05.24. 08:06:16
XCat 2012.05.24. 08:12:25
Ez valahogy nem szokott menni nektek.
Apropó, hogy van a klónom? Mostanában sosem hozod be. :)
Dr. Kix 2012.05.24. 08:12:28
Manyecska 2012.05.24. 08:15:38
cicmen (törölt) 2012.05.24. 08:16:10
Figyu már! Most arról van szó, hogy a mögöttem álló fellök a beszállásnál. Egy előre történő mozgás közben semmiképpen nem lökhettem meg előzőleg. Nem baj ha vitatkozol, csak logikusabban tedd!
XCat 2012.05.24. 08:19:46
cicmen (törölt) 2012.05.24. 08:20:15
A jó nőket előre engedem és megnézem a seggét amikor lép fel a buszra. A lógó csöcsű vén kurvákat lököm félre! :)
cicmen (törölt) 2012.05.24. 08:23:31
Naná hogy így van! Egy friss tehénszarról több felszállás történik mint az Orlyról!
Manyecska 2012.05.24. 08:42:47
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.24. 08:45:25
Aki siet, az itt is siet, meg Pesten is. Nemrég laktam ott 3 hetet, semmivel se volt nagyobb a tempó, mint itt, sőt.
XCat 2012.05.24. 08:47:10
cicmen (törölt) 2012.05.24. 08:48:25
A seggedet? :) Egy képet róla tudnál esetleg küldeni? Ha tetszik, rárajzolnám személyesen a kiváló áruk fóruma emblémát! :)www.google.hu/imgres?imgurl=http://retronom.hu/files/images/kepek/90/1977_Kivalo_aruk_foruma.preview.jpg&imgrefurl=http://retronom.hu/index.php?q%3Dnode/3303&h=469&w=500&sz=28&tbnid=j47RO1kj3m3Y-M:&tbnh=90&tbnw=96&prev=/search%3Fq%3Dkiv%25C3%25A1l%25C3%25B3%2B%25C3%25A1ruk%2Bf%25C3%25B3ruma%26tbm%3Disch%26tbo%3Du&zoom=1&q=kiv%C3%A1l%C3%B3+%C3%A1ruk+f%C3%B3ruma&usg=__w_RjcoceWC0JZcxNbdTfQxE4Kl4=&docid=P1vk8ceMOiUnAM&hl=hu&sa=X&ei=hdm9T4iuC4PHsgaO1eC2DQ&sqi=2&ved=0CFkQ9QEwAQ&dur=4065
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.24. 08:49:55
@PlastiCat: Tipikus hülyemód viselkedés lenne, az már igaz! Ez a szép az idiótákban.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.24. 08:51:15
Szintúgy, amikor utcanév kiírásakor nem írja oda, hogy melyik város, és elvárja, hogy alapból pöstre gondoljon az olvasó.
cicmen (törölt) 2012.05.24. 08:51:45
Ha visszanézed írtam rá. Ha a színvonaladnak kevés az a válasz akkor bocs. A becézés meg jól esik, de ha lehetne akkor a cicike helyett valami másnak jobban örülnék!
Manyecska 2012.05.24. 08:52:42
The Good Boy ! 2012.05.24. 08:55:49
Akkor te egy ritka szerencsés emberke lehetsz, aki az alatt az 1-2 év alatt amíg rendszerben volt, utazhattál rajta, vagy csak egyszerűen elírtad a típust és a TU-134, TU-154-re gondoltál.:)
XCat 2012.05.24. 09:00:27
Utcáknál még nem láttam, de telefonszámoknál elég gyakori.
SH_SH (törölt) 2012.05.24. 09:22:33
Ámde az elsőbbségi beszállásos utasokat sem kímélték meg a beszállítókapu hölgyei. Ha nem fért a kézipoggyász a fém rekeszbe, nem vihette a gépre az utas. Ezt tapasztaltam odaúton, Lutonon és visszaúton, Budapesten is. Volt olyan páros, akik két egyforma bőrönddel mentek, talán csak az egyiket jobban megpakolták és nem fért be. Tartalomtól függetlenül feladatták vele.
Manyecska 2012.05.24. 09:23:32
Steven C Kovacs · http://www.perejjbe.hu 2012.05.24. 09:24:32
Messidor 2012.05.24. 09:30:35
XCat 2012.05.24. 09:34:17
Manyecska 2012.05.24. 09:37:43
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.24. 09:49:02
Willie 2012.05.24. 09:54:03
Manyecska 2012.05.24. 10:09:00
Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz. (törö 2012.05.24. 10:11:07
elsőbbségi buszfelszállás (= az ajtótól legtávolabb lesz helyed a buszon) :D:D
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.24. 10:19:53
Manyecska 2012.05.24. 10:28:27
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.24. 10:31:05
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.24. 10:35:58
@Steven C Kovacs: :D
@Messidor: Egy egész perccel? :D :)
Jokkura 2012.05.24. 10:42:49
Manyecska 2012.05.24. 10:46:19
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.24. 10:47:07
Manyecska 2012.05.24. 10:49:39
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.24. 10:50:47
Manyecska 2012.05.24. 10:54:59
Különben meg nem lehet folyton ki-be költözködni :D!!
Amúgy meg melyik cég volt ahol a vécéért fizetni kell, már repülős.. ?
Csigorin 2012.05.24. 11:17:07
Erre a figyelmet kulon felhivtak, tehat innentol jogtalan a picsogas.
Csigorin 2012.05.24. 11:18:18
Hogy ha nekem KELL, akkor a kedvemert basszak ki aki bent ul es ne kelljen varnom!
Soher vagyok de ezert hajlando lennek fizetni :)))
Csigorin 2012.05.24. 11:19:16
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.24. 11:23:10
Csigorin 2012.05.24. 11:25:04
azert ha kirangatjak az viccesebb :)
helianthus 2012.05.24. 11:28:25
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.24. 11:28:27
helianthus 2012.05.24. 11:29:51
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.24. 11:41:19
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Simán. És sehol nincs ilyen szolgáltatás? Hát ennyire semmit nem ér a vevő?!
qwertzu 2012.05.24. 11:48:52
theveryguest 2012.05.24. 11:55:11
pruntyike 2012.05.24. 12:00:21
Jokkura 2012.05.24. 12:03:45
1.: nincs ernyőd
2.: fennakadsz egy felelőtlenül odaépített templomtornyon :)
Egyéves Önkéntes 2012.05.24. 12:29:17
Csigorin 2012.05.24. 12:29:50
Hogy raboksz valakire talalomra hogy neked o hozza oda a kajat/piat stb.
Aki olcso jegyet vesz azzal elfogadja ezt a feltetelt.
Persze lehet csicskaztatas elleni vedelmet vasarolni felarert. A vedett utasok csicskaztatasara csak kulon felarert lennel jogosult...
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.24. 14:48:35
Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.05.24. 16:03:26
Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.05.24. 16:05:51
nem fogod már folytatni a blogod? =(
Mclaurin 2012.05.25. 11:24:57
[url]http://parlidmasinam.lv/bildes/tu144ll.jpg[/url]
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.25. 11:30:47
Egyébként újságírókat repültettek meg TU-144-essel. Azok kérdezték a konstruktőrt, hogy miért olyan hangos a gép. Azt válaszolta, hogy nem is annyira hangos, a mennydörgés hangosabb.
Mclaurin 2012.05.25. 12:01:07
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.25. 12:05:31
Lehoz_Tamás 2012.05.28. 11:52:20