Tékozló Homár

Siófoki horroralbérlet

2012.06.07. 16:03 | jackyll | 231 komment

Bogyónak sikerült kivennie egy 40 éve bomlásnak indult nyárikonyhát Siófokon, amiben az égvilágon semmi nem működött. Hát ezért volt olyan olcsó!

Május elejétől Siófokon kaptam egy állást, ezért április közepén aktívan elkezdtem albérletet keresni. Sajnos mivel még előszezont sem írtunk akkor, az albérlet kiadás a hirdetésekben nem bővelkedett. Találtam 2 lakást, ami számításba jöhetett, kicsi egy főnek maximálisan alkalmas, fűthető mivel várhatóan a telet is itt fogom tölteni. Az egyiket felhívtam, ahol közölték, hogy a 20m2-es garzon lakást 2 főnek szeretnék kiadni, de mivel egyedül költöztem volna ezért nem 40.000 Ft+rezsi ahogy hirdették, hanem 80.000 Ft+rezsi lett volna, így ez már ki is esett a rostán, hiszen a fizetésemet élből elvitte volna. Megkerestem a másik lakást. Egy szoba 15.000+rezsi. Kicsit furcsállottam, mitől is ilyen olcsó, de mivel szükség helyzetben voltam elmentem megnézni.

Siófok egyik főutcáján található a ház, ami külsőleg jól nézett ki, becsöngettem kijött a főbérlő, aki megmutatta a főépület mögötti úgynevezett nyári konyhát. Tehát ez a ház hátsó részén található kis lakás, mely 2 félszobából áll+ fürdőszoba és wc valamint egy lyuk, amit konyhának neveznek. (a konyha paraméterei: 1méter széles 2méter hosszú). A lakás a megtekintett állapotában a 1970-es évek hangulatát tükrözte, felújítás azóta sem történt. A szobában egy ágy plusz két szekrény, az ágy 1970 óta nem volt kitakarítva, a linóleum padló szétrohadt és pálpusztai sajt szagot árasztott, miközben helyenként kikandikált az 1950-es években lerakott piros fehér kockás járókő.  A fürdőszoba ennél egy fokkal színvonalasabbnak látszott, ülőkád, wc és mosdókagyló található benne, gyönyörű bugyi kék csempe háttérrel, ami helyenként lemállott. Természetesen ebben a helyiségben is szakadt linóleum volt fellelhető. A konyhának csúfolt helységben egy rozzant 1980-as évekbeli gáztűzhely, egy falikút (ami mosogatóként funkcionálna) valamint egy hűtőszekrény, melynek ajtajának belseje néhol le volt törve. A főbérlő azt mondta, hogy minden működőképes és használható, víz, gáz és villany van. Megjegyzem a látottak alapján vagy 5 éve nem takarítottak ott.

Mivel szükség helyzetben voltam, és valahol laknom kellett, másik albérleteket nem hirdettek, jobban mondva nem volt 90.000 Ft-om egy normális lakásra, így kénytelen voltam ezt a hullócsillagos wellness  „lakást” kivenni. A főbérlővel megállapodtunk, hogy kiveszem, de mivel egyedül költözöm, szerinte két fő tud aludni ebbe a szobában (megjegyzem csak egy darab egyszemélyes ágy volt található benne)a bérleti díj nem 15.000 Ft + rezsi hanem 35.000 Ft rezsivel együtt. Így kompletten az egész 35m2-es lakrészt én bérelném. Megegyeztünk továbbá abban, hogy 4 nap múlva költözöm, addigra írjon egy albérleti szerződést és takarítsa ki a lakást, amire ígéretet is tett a főbérlő.

2 nap múlva felhívott, hogy mégsem az egész lakást bérlem, mert a másik szobát kiadta egy házaspárnak. Így az én szoba díjam változatlanul 35.000 Ft.  Kicsit kiakadtam ezen, de nem tudtam mit tenni. Elérkezett a költözés napja, nagy táskákkal megérkeztem a lakrészhez, ahol lakótársam már aktívan szerelte a vízvezetéket a vízaknában. Kiderült ők is most költöznek, a férfi víz és gáz szerelő, ami hatalmas nagy szerencse volt az adott helyzetben. Megérkezésükkor tapasztalták, hogy nincsen víz a lakásban. Kiderült, hogy ezt a „nyári lakot” télen egyáltalán nem fűtötték, a vízvezeték szétfagyott.  Miután a lakótársam a vízaknában befejezte ténykedését kezet szeretett volna mosni, de amikor a mosdókagylóban kinyitotta a vizet, a víz a lábára folyt. Sajnos a mosdókagyló aljában lévő műanyag szaniter szét volt rohadva. Ekkor ennek is nekiállt, hogy megcsinálja, több kevesebb sikerrel.

Ekkor már délután 2-t írtunk, szegény éhes volt, és megkérte a feleségét, hogy valami egyszerű kaját dobjon neki össze. Na ez sem ment egyszerűen. Kiderült, hogy a gáztűzhely életveszélyesen volt bekötve, ergo ha rögtön begyújtja a felesége felrobbant volna az egész nyári lak. A szerelő bekötötte rendesen a gáztűzhelyt, melynek 4 gázrózsájából csak 1 működött, de az is úgy, hogyha az ember fogta folyamatosan a gázeltekerő gombot. (Az ebédből nem lett semmi) Nálam már elszakadt a cérna, kerestem a főbérlőt, de sajnos a telefonja kikapcsolva és az első házban sem volt fellelhető. (Vajon miért is nem???)

Nekiláttam feltakarítani illetve fertőtleníteni a 6m2-es szobámat. 3 flakon Domestos (!!!) ment el, de még mindig úgy bűzlött, hogy alig bírtam bent  tartózkodni. Közben újabb problémák adódtak. A wc-t nem lehetett lehúzni, a konyha fali csapból nem jött víz. A wc tartályt nagy nehezen üzembe helyezte a szerelő lakótársam, a fali csap nem jött össze neki, hisz mögötte nem volt vízvezeték! Ez csak egy egyszerű látvány fali csap volt. Nálam itt tört el a mécses, sírva fakadtam gyönyörű luxus albérletemben.  Lakótársam aktívan próbálta a vizes blokkok helyreállítását, de már ő is azon a szinten volt, ha előkerül a főbérlő megtépi. Félig sikerült a wc tartályt megjavítania, de alkatrészeket kellene venni, amihez a főbérlőnek anyagilag hozzá kéne járulnia.

Mikor a főbérlő előkerült, kissé ittas állapotban szerinte minden működik,  és minden rendben van, így semmiféle anyagi hozzájárulást nem óhajtott adni. A vérnyomásom ekkor emelkedett fel 220 fölé, és majdnem megütöttem, bár nagyon békés ember vagyok. Az álláspontok nem közeledtek egymáshoz, bár mint bérlők nagyon kulturáltan próbáltuk megoldani a helyzetet, de egy ittas emberrel nehéz bármit is kezdeni.

Lakótársam bejelentette a főbérlőnek megcsinálja a vizes blokkokat az ő költségén, de albérleti díjat nem fog fizetni 2 hónapig, én eközben minden létező ismerősömet, rokonomat  és barátaimat felhívtam segítsenek rendes albérletet találni. Aki élt és mozgott a közvetlen és közvetett környezetemben az nekem keresett albérletet.

Az első éjszakám a bűzben nehezen telt el. Annyira nehezen, hogy este 9-kor elmentem légfrissítőt venni, ami egy- egy órára segítséget nyújtott a bűz elviselésében. Reggel kicsit mosott szarként jelentem meg első munkanapomon, az új munkahelyemen. Kollegáimnak elmeséltem a fent leírt élményeimet, akik a hasukat fogták a röhögéstől. Munka után hazaérve kiderült, hogy a frissen megszerelt wc tartály leszakadt, ezért csak vödörrel lehetett leöblíteni. A konyhai mosogatás lavórban történt, miután a fürdőszobából hoztunk vizet bele. A főbérlő továbbiakban is elutasító magatartást tanúsított velünk és a problémákkal szemben. Segítő készsége annyiban nyilvánult meg, hogy kutyáját elzárta egy kennelbe, pont az ablakom alá. A kutya sétáltatást és gondoskodást igényelt volna, de mivel ezt sem kapta meg, így egész nap és egész éjjel folyamatosan ugatott, segítve ezzel abban engem, hogy kipihenten keljek fel reggel.

Szerencsére csak 7 napot kellett eltöltenem ebben az 5 csillagos wellness lakrészben, mert találtam egy minden igénynek megfelelő másik albérletet.

Mikor bejelentettem a főbérlőnek, hogy elköltözöm és szeretném visszakapni a bérleti díj felét, úgy tűnt ez nehéz eset lesz. Ígérte, hogy 2 héten belül visszautalja a bankszámlámra az összeget, de fenntartásaim voltak ezzel kapcsolatban, ezért 2 napot adtam neki, hogy beszerezze a 17.500 Ft-omat. Féltem, hogy ténylegesen visszakapom- e a pénzemet, már minden variációra lélekben felkészültem, de meglepő módon konfliktus nélkül visszakaptam az összeget. Lehet ez annak is köszönhető, hogy a nála töltött egy hét alatt, minden dühömet kiadtam felé szóban, így már nem akarta azt felvállalni, hogy esetleg a hatóságokat is ráküldöm.

Tanultam az esetből, és azért írtam meg neked Ollós Barátom ezt a történetet, hogy mindenki, aki Siófokon keres albérletet, ne faraghasson rá, és ne kényszerüljön kiszolgáltatottként olyan helyzetbe, mint én.

Üdv
Bogyó

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igazságos 2012.06.07. 19:51:21

@neoteny: törölni? azt hogy kell? Lehet?

XCat 2012.06.07. 19:51:47

@neoteny: Nem én töröltem, kitiltottak. De a lehető legjobbkor, azt hiszem. :)

Igaz, nem a hozzászólásaim miatt, hanem mert megkérdeztem, a legújabb prolilehúzó marhaságukról szándékoznak-e számlát adni.

De nálad igazán tetszett, amit láttam. Majdnem elhittem neked, hogy zseni vagy. Aztán kibukott a valódi éned. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.06.07. 19:52:46

@igazságos: Csak ő van ennek a titoknak a birtokában :(

XCat 2012.06.07. 19:53:11

@igazságos: Sehogy. De az vicces, hogy őnagyeszűsége erre jutott.

venszivar 2012.06.07. 19:53:42

@PlastiCat: @Anomalocaris:Kösz, nekem "haver" volt. a képernyő is megtévesztő volt....
Merre van, merre járhat ?

No valszeg újra illegalitásba dermedek.

igazságos 2012.06.07. 19:54:03

@Anomalocaris: aha, ez kozmikus dolog, vagy csak megkérdezte, hol kérhet számlát.

XCat 2012.06.07. 19:54:23

@Anomalocaris: Persze. A titok a következő; a saját blogodon azt csinálsz, amit akarsz.

igazságos 2012.06.07. 19:56:47

@venszivar: a patkányok mindig előkerülnek, ha a többiek aludni tértek. Ne félj, majd este rálelsz.

venszivar 2012.06.07. 19:57:58

@Anomalocaris: miért vagy ennyire genya ?

Bálintka. 2012.06.07. 19:58:45

durva lehetett az a kecó, de vajon durvább mint egy Aldi?

venszivar 2012.06.07. 19:59:03

@venszivar: te tényleg "igazságos" vagy ?!

Anomalocaris (törölt) 2012.06.07. 19:59:34

@PlastiCat: Nekem még egy hülye címkefelhőt vagy micsodát se sikerült összehozni. Bár nem tudom mennyire minősül Enyémnek a blog.

Manyecska 2012.06.07. 19:59:49

@Bálintka.: én ezt mondtam volna:

www.youtube.com/watch?v=WuKTVfG1kWE :D:D:D:D ! nem is értem mi a f...t "keresek ezen a szemétdombon"

venszivar 2012.06.07. 20:00:07

@igazságos: neked írtam vóóna a fentit.

XCat 2012.06.07. 20:00:17

@venszivar: Tudod, Lapos volt itt mostanában a legalja. De szerencsére most már itt van nekünk neoteny, aki kb. ugyananyi, csak esze is van hozzá. Na nem annyi, amennyit ő gondol magáról, de azért van. :)

XCat 2012.06.07. 20:01:31

@Anomalocaris: Szerintem csinálj egy másikat, és linkeld be mindenhova. Abból még talán pénz is lehet.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.07. 20:01:48

@venszivar: Az embik nem érdemelnek mást Éntőlem. Sőt igazából rosszabbat érdemelnének, dehát hm.

igazságos 2012.06.07. 20:02:20

@venszivar: ne udvarolj, nem a te stílusod, arra ott van hagyma barátod. Nemsokára ő is lesz.

Manci néni, a szomszéd 2012.06.07. 20:03:24

"de mivel szükség helyzetben voltam..."

Magyarul szarnod kellett drágám!

Anomalocaris (törölt) 2012.06.07. 20:05:09

@PlastiCat: Hát fölmerült már Bennem, de ha belegondolok, hogy akkor oda is ki kéne posztolni az összes eddigi kábé 200 posztomat, akkor elbizonytalanodom. De talán ha egyszer lesz olyan, hogy nagyon unatkozom hetekig, talán.

XCat 2012.06.07. 20:06:48

@Anomalocaris: Folyton túlbonyolítasz mindent. Posztold az újakat, ezt meg nevezd ki archívumnak.

Bálintka. 2012.06.07. 20:10:21

@Manyecska: ez igazából megtörtént?

venszivar 2012.06.07. 20:10:54

@Anomalocaris: ez jó

@igazságos: igazságod van. akkor én beveszem a doppingom, hogy lépést tudjak tartani, azzal a barommal.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.07. 20:12:40

@PlastiCat: Ennél Én azért kicsit nehezebb eset vagyok.

venszivar 2012.06.07. 20:20:03

@Anomalocaris: Te tényleg genya vagy ?!:DDD (megvédtelek @atpijkamo: :)))

Anomalocaris (törölt) 2012.06.07. 20:21:58

Most látom, milyen jó buli volt a benzinkutas topikban. Tomboló őrjöngés :)

igazságos 2012.06.07. 20:23:07

@Anomalocaris: de milyen sokan benyalták a dolgot! Azonnal ugrottak.

XCat 2012.06.07. 20:26:50

@igazságos: Inkább változnának. Persze ugatni könnyebb.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.07. 20:27:28

@venszivar: Vannak akik még sikoltoznak is Tőlem.

igazságos 2012.06.07. 20:31:16

@Anomalocaris: alul, vagy felül vannak ezek az illetők? Nem mindegy.

igazságos 2012.06.07. 20:38:27

@Anomalocaris: az nem jó, te legyél má a főnök.

venszivar 2012.06.07. 20:40:26

@Anomalocaris: Olyan jó vagy az ágyba ? Vagy elég ha meglátnak ?
Tőlem aztán sikoltozhatnak, én nem hallom.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.07. 20:46:00

@igazságos: @venszivar: Itt valami félreértés lesz. Én nem koitálok. De hisz ez közismert.

bekbórd! 2012.06.07. 20:51:00

Azt hittem, az lesz a vége, hogy a posztoló sírva veri az alkesz főbérlő fejét a bugyikék csempébe. Javasolta már valaki a kis faszenest a gáztűzhely helyett?

venszivar 2012.06.07. 20:53:37

@Anomalocaris: Azért az, hogy "közismert", az túlzás ! :)
Hol a barátom ? Mikor jön már ?

@igazságos: mikor várható a védenced ? :D

tothirobertistvan 2012.06.07. 20:57:23

Én itt lakom 40 kmre siófoktól, de nagyon le van robbanva az a hely. (a 10-15 évvel ezelőtti önmagához képest midnenképpen)
Az albérletárakról meg annyit, hogy ViCC!

adatok.blog.hu

igazságos 2012.06.07. 21:00:25

@venszivar: dehogy a védencem, utálom őt, csak úgy titkolom, mintha szeretném, amúgy kilenc fele szokott előkerülni. De ne félj, emlegetett szamár betoppan majd.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.07. 21:26:20

@venszivar: Fáradhatatlanul ismétlem, de sokan még valahogy nem értik.

XCat 2012.06.07. 21:28:30

@Anomalocaris: Ha csak ezt nem értenék.. de nem értenek ezek semmit, bazmeg. Olyanok, mint egy legelésző mufloncsorda.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.07. 21:31:45

@igazságos: A másikon már ott is van. "Ajéssel" fenyegetőzik :)

XCat 2012.06.07. 21:34:40

:DD

Nem szokta meg, hogy meg mer szólalni. Szegény.
Szerinted elmondjam neki, hogy betévedt egy őnála is alantasabb véglény?

Anomalocaris (törölt) 2012.06.07. 21:36:13

@PlastiCat: Vagy dugongok. Azok olyan bárgyún tudnak nézni maguk elé.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.07. 21:37:55

@PlastiCat: Akkor legalább többnek érezheti magát.

XCat 2012.06.07. 21:38:59

@Anomalocaris: Azok tökcukik. Olyanok mint valami rajzfilmfigura.

XCat 2012.06.07. 21:42:21

@d.hardman: Olyan mint a FŐZELÉK.

XCat 2012.06.07. 21:51:17

@Anomalocaris: Szekszi. Koitálnivaló.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.07. 21:57:04

@Anomalocaris: Gyűjtöm. Tíz elnézésért kapok egy fabatkát. Tíz fabatkáért egy hajítófát.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.07. 22:14:43

@PlastiCat: Szerencsére beszorult a tankolós topikba, úgy látom.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2012.06.07. 22:50:28

@bekbórd!: héló :)

szleng-blog hijányába' :) jöttem ide,
de hogy a posthoz is kapcsolódjak lazán, a siófok focimeccsei is hasonló meglepikkel bírnak, mint a postban írtak :)
1000 ft a belépő, oszt örüjjé', ha lácc 1 gólt :)

2012.06.07. 22:54:35

most sírtál vagy megütötted vagy sírtál és megütötted vagy megütötted és sírtál vagy mivan? vittél volna gombácskát! :D

P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2012.06.08. 00:08:55

80 ezres fizetésért mi a fasznak leköltözni?

P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2012.06.08. 00:17:18

"a konyha paraméterei: 1méter széles 2méter hosszú"

elég sok pesti panelban hasonló adottságokkal rendelkezik a konyha..

" A szerelő bekötötte rendesen a gáztűzhelyt, melynek 4 gázrózsájából csak 1 működött, de az is úgy, hogyha az ember fogta folyamatosan a gázeltekerő gombot. "

ki kell peckelni fakanállal.

"3 flakon Domestos (!!!) ment el, de még mindig úgy bűzlött, hogy alig bírtam bent tartózkodni."

3 flakon domestos után nem csodálom...

miért vállalsz úgy el egy munkát, hogy azt sem tudod hova mész? tökéletesen emgéremled, hogy egy hétig egy putriban gubbasztottál, mert életképtelen vagy.

de amúgy a sírás mindig segít. szép munka volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.08. 00:44:53

hogy a faszomba lehet meg csak elkepzelni is, hogy egy 35 nm-es nyari konyhaban/ amiben ket fel szoba van/ egyutt tud lakni egy hazaspar, meg ez a bogyo nevu no?
/annak idejen a kezdetekkor en is laktam itt hatan, de 3 szobas keroban es fuggetlen feffiak, na az is nagyon szar volt, de eleg gyorsan elmult, nade foberlos, lerobbant nyarikonyhaban harman?/
el nem tudom kepzelni

SarahConnor 2012.06.08. 06:36:26

Ez kriminális sztori. Nem kellett volna kivenni, nem tudom, honnan jár be Siófokra a posztoló, de inkább az, mint ez. Ez emberhez méltatlan körülmény. Vagy ki lehet venni, de meg kell mondani a főbérlőnek, hogy 35öt semmi szín alatt nem lát. Kap 15öt csúcsban és legyen boldog. Meglepő, de azzal is kiegyezett volna.
Azt meg végképp nem értem, miért marad 35ezer Bogyó része, ha 2 lakótársat kap... Itt már lángszóróért nyúltam volna. Szerintem nem kellett volna sok a tulaj meggyőzéséhez, szemmel láthatóan nem érdekelte semmi, csak a pénz. Mindegy, mennyi.

Azért ne vicceljünk már, 25ért olyan albérletben voltam Debrecenben Debrecen belvárosában, hogy ihaj, tiszta, mindennel felszerelt, összkomfortos, távfűtéses... Előtte csórókoromban meg 16ért egy nagyon szép lakás különbejáratú szobáját béreltem, szintén a belvárosban.
Ehhez képest ha Siófokon egy szétrohadt nyárikonyhát 35-re taksál nekem valaki, izomból kinevetem.

CID 2012.06.08. 07:02:21

@PlastiCat: azt elhiszem, hogy tetszenek a dugongok, mondjuk, a tengeri teheneknél van némi praktikuma a nem túl karcsú testalkatnak, de, hogy te miért nézel úgy ki mint ők, az rejtély ! Viszont, ha így folytatod, nem hogy nem baszlak meg, de arra sem leszek hajlandó, hogy vizes lábbal picsán rúgjalak :-)

bekbórd! 2012.06.08. 07:30:12

@ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget: Helló! Épp pár napja néztem be oda vmi tudományos szaxóért, amit elfelejtettem :)

Az öreg biztos még a működő berendezésekre emlékezett '98-ból, mikor utoljára vették ki németek a rendes pecóját, ő meg költözött hátra a kutya mellé.

szamaritánus 2012.06.08. 08:47:19

balfasz posztoló! :DDDD 2 albérlet egész siófokon, na ja. BALFASZ!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.06.08. 09:05:17

jesszus, mik vannak.

almádiban 40+rezsiért már van 2 szobás élhető panellakás. albit nem újságból kell keresni. le kellett volna menni egy hétvégére, és elindulni a lakótelepek felé. ahol van kiadó ott ki van rakva a bejárati ajtóra általában. siófokon is kurva sok a panel, tutira találtál volna normálisat megfizethető áron (a 80+rezsi az tényleg nem az)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.08. 09:06:35

@Hurrá Torpedó: "almádiban 40+rezsiért"

Siófokról volt szó. Az, hogy Mucsaröcsögén mennyi, nem érdekes.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.06.08. 09:09:29

csak érzékeltetni akartam, hogy almádi is balatonpart, itt is el vannak szállva az árak, siófok meg semmivel sem drágább.

tehát irányt mutattam. mert aki azt gondolja még mindig hogy siófok a balaton budapestje, az nagyon el van tévedve, vagy nem járt siófokon 15 éve :)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.06.08. 09:10:44

meg nem a helységnévtáblára fizetünk albi esetén, hanem állapotra.

qwertqwert · http://szexpina.com 2012.06.08. 09:28:42

siófoki nyárikonyhát csak az aldiból!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.06.08. 09:44:37

@atpijkamo: nem is érdemes :)
hacsaknem vagy 15-18 éves fiatal, aki elélvez ha a régi nagynevű diszkók valamelyikébe belép, illetve ha a beach house még nagy durranásnak számít nálad...

Rosszindulatú Vászka 2012.06.08. 10:23:58

@atpijkamo: én voltam pár napot pár éve, elmesélem neked én hogy láttam, merhogy asszem mink ugyanabban az idősíkban és párhuzamos Univerzumba élünk.

Hát az úgymond külterület erős retró, azaz pont olyan szakadék-kozlott-lepukkant, mint 20 éve, főtt kukorica, meg betonos bícs festett vaskorláttl.

Ellembe maga a belváros tiszta ejrópa. Pont az a dzsindzsa, mint minden vízparti nyaralóhej ejrópába, az árusokkal, meg a turistaszopatós boltokkal (vicces borosflaska meg a többi enyhén lokál, de valójába generál egyencikkekkel), meg a búcsú fílinggel, hintákkal mittomén. Az árfekvése is ehhez igazodik.

A Bícshauz amúgy rendbe volt, de nem mink vagyunk a célcsoport. Nem fogunk babzsákon este megakivetítőn barátokközt nézni.

Azaz egy érdekes elegye a kusturicai balkánnak, az NDK-s túristaattitűdnek és napjaink eukomform világának.

Sztem.

Amúgy fikázni kár, nem annyira ótvar pukkanat, mint a komenizmusba volt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.08. 10:27:07

@Rosszindulatú Vászka: :))

"Amúgy fikázni kár, nem annyira ótvar pukkanat, mint a komenizmusba volt."

Ha jól értem, amennyire nemlepukkant, annyira túlárazott. Úgyhogy lehet fikázni. (Én nem fikázom, csak megengedem.)

Rosszindulatú Vászka 2012.06.08. 10:28:58

@atpijkamo: valójába minden nyaralóhejen a parti egységek túlárazottak. Ez a kvintesszenciája. Csak monnyuk, ha náladnáál toplákabb hejre mész, akkor azér a kis pénzér az nem annyira zsenánt, mintha a köreidből felfele törsz, mer akkor rögtön kritikusabb vagy mindennel. Hát így megy ez.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.06.08. 10:50:16

A posztoló hülye. Nem érdemli meg, hogy emberszámba vegyék.

Dr. Körömlakk ® 2012.06.08. 11:24:58

ezmekkora szarmán.
jóreggelt!

Szenthomárság 2012.06.08. 11:55:12

@PlastiCat: "Minden kis lyuk értékes."

Jól mondod, nekem ez az életfilozófiám! :)

Rosszindulatú Vászka 2012.06.08. 12:16:22

@Szenthomárság: izé... ő nem egy konkrét Hölgy.

Valójába erről van szó:

A camera obscura (latin, jelentése: sötétkamra) vagy lyukkamera optikai eszköz, mely a környezet vizuális leképezésére szolgál. Egy minden oldalról fénytől védett doboz vagy szoba, melybe a fény egy apró lyukon keresztül hatol be. Ez a fény fordított állású képet rajzol ki a camera obscurán belül a lyukkal ellentétes oldalon.

A fényképezőgép őse, mely nagy hatással volt a fotográfia kialakulására és fejlődésére. A mai fényképezőgépek is a camera obscura működésén alapulnak. A fényképezés előtti időkben mint rajzolási segédeszközt és mint fizikai, csillagászati eszközt tartották számon.

Al-Hajszam (Alhazen)) arab tudós 997-ben írt Opticae Thesaurus című könyvében már írt a camera obscuráról. A reneszánsz korában sokakat foglalkoztatott ez a bárki által elkészíthető, egyszerű optikai eszköz, például Leonardo da Vincit is.

Ha teljesen elsötétítünk egy szobát és csak egy kis lyukon keresztül engedünk be fényt, a szemközti falra vetítődik a külvilág fordított állású, és oldal fordított színes képe. Ugyanezen az elven fényképezőgép is készíthető. Bármilyen üreges test alkalmas kamera-alapnak, egy megfelelő átmérővel rendelkező szabályos lyukat kell készíteni (az ideális lyukátmérőt a kamera mérete határozza meg), és fényérzékeny felületet kell a kamerába helyezni.

A camera obscurával készült kép jellemzői:

* Rendkívül nagy mélységélességű kép
* A kép színes, fordított állású és oldalhelytelen
* A kép mérete nem korlátozott (lefelé csak a fizikailag előállítható legkisebb lyukátmérő és a lyuk peremén fellépő fényelhajlás szab határt), így például szoba vagy terem méretű is lehet

Azazhogy összefoglalva:

minnél kisebb a lik, annál nagyobb a kaland.

CID 2012.06.08. 12:47:57

@Szenthomárság: Még szerencse, csak egy lik van rajta :)

Rosszindulatú Vászka 2012.06.08. 13:12:52

@CID: egy lik mind fölött, egy lik kegyetlen, bilincsbe zár az egyetlen.

CID 2012.06.08. 13:39:56

@Rosszindulatú Vászka: Én még nem tartok ott, de igazad lehet :)

Szenthomárság 2012.06.08. 14:00:44

@Rosszindulatú Vászka: tudom ám, hogy mi az, évekig éltem a latinoknál.
@CID: ha nem tartasz ott is elhiheted neki, meglásd keserű tapasztalat ez! :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.08. 16:50:11

Űrorvosok vagytok. Akkor a jó, ha salétromos a fal, aztán pókok meg hálóik tanyáznak benne, meg persze penész is. Ha ez kimaradt lemaradt a posztrolló a helyzet, a helyszellem sava-borsáról!

igazságos 2012.06.08. 18:41:25

@Kellemes Zérókomponista: a poloskákat kihagytad, az már csak ráadás.

pinkfloyd 2012.06.12. 13:20:54

3 flakon domestos! Normális! Az méreg a javából. A hipó sokkal olcsóbb és hatásosabb.

mertnem 2012.06.13. 15:55:14

Elment, megnézte és már akkor látta, hogy lepukkant szar.. Lúzer.
süti beállítások módosítása