Tékozló Homár

Kötbérrel sújtja a Vodafone a telefonadó miatt menekülőket (frissítve)

2012.06.14. 11:16 | jackyll | 189 komment

Többen is beküldték, hogy a Vodafone gyakorlatilag a saját ÁSZF-jével ellentétesen nem hagyja, hogy a váratlan telefonadós áremelés miatt 15 napig szerződést bontson, akinek ez nem tetszik:

UPDATE 18:45: A Vodafone szerint csak a kedvezményes készülékvásárlóknak kell fizetniük kilépéskor.

Rövid leszek: A Vodafone most azt találta ki, hogy 50ezer forintos kötbérrel sújtja azokat, akik az új telefonadóból fakadó tarifaváltozás miatt szerződést módosítanának vagy bontanának a Vodafonnal! Vajon hány jogszabályba ütközik ez?

Péter szerint a jelenség már péntek óta tapasztalható:

Tudom a Vodafone visszatérő vendég, de ismét törvényt sért, szerepeljen hát újra. Történt ugyanis, hogy a telekom adó miatt árat kell emelniük, ezt bejelentették és 15 napot adtak a szerződés bontásra, ami korrekt dolog, főleg mivel az ÁSZF erre egyébként is lehetőséget ad egyoldalú szerződés módosítás esetén. Erre még elvileg van 2 nap, de már péntek óta nem engedik az ügyfeleknek a szerződés bontását, csak kötbér ellenében. Mivel a hűségidő alatt bármikor lehet szerződést bontani kötbér megfizetése mellett, ezért nevezhetjük ezt a gyakorlatot annak, hogy egyáltalán nem engedik kilépni az ügyfeleket. Péntek éjfélig még akárki felmondhatta a szerződését (vagy áttért feltöltőkártyásra és onnan vissza egy kedvezőbb díjszabású havidíjas csomagra), de szombaton már nem.

Én még a múlt héten jártam a Deák térhez közel eső Smart Store-ban, ahol az eladó azt mondta, hogy a szerződés felbontásával elveszik a telefonszámom is (ami, mint később kiderült badarság). Ezért nem léptem, mert 10 éve ez a telefonszámom, hordoztam már háromszor, de gondoltam hétvégén visszatérek a témára egy másik Vodafone üzletben. Ott azt mondták, hogy nincs akadálya annak, hogy kisebb csomagra váltsak. Átraknak feltöltőkártyás előfizetési módba, majd onnan vissza (újabb 1 vagy 2 év hűségidő aláírásával) visszamehetek havidíjasba. Mindezért nekem csak egy egészen apró 50 ezer forintos kötbért kell fizetnem, mert ezt díjmentesen csak péntek éjfélig tehettem volna meg. Azt már nem kommentálnám, hogy mennyire gyökerek, hiszen a hűségidőm néhány hónap múlva lejár és aláírtam volna újabb 2 évet. Viszont ami jobban bosszant, hogy az önként vállalt 15 napot nem tartják be, pedig az ÁSZF-ben le van írva és a kiküldött értesítőben is az szerepel, hogy a kézhezvételtől számított 15 napon belül lehet szerződést felmondani (az értesítő egyébként egy SMS volt ami május 30-án landolt nálam és az összes többi Vodafone előfizetőnél).

Ezt egyébként a HVG is megírta egy másik ügyfél panaszával aki pontosan ugyan így járt. Kérdezem én: Miért nem kell betartania a Vodafone-nak az ÁSZF betűit? Soha nem késtem egyetlen számla rendezésével sem, de ha késnék akkor rögtön kikapcsolnák a szolgáltatást, mert az ÁSZF csak nekik dolgozik, az ő szabályaik amiket akkor és úgy húznak át, ahogy nekik tetszik. Milyen jogorvoslattal lehet ilyenkor élni? Nem havi 400 forinton problémázok, hanem azon, hogy létrejön két fél között egy szerződést, amit nekem feltétlenül be kell tartanom, mert válogatott (és drága) büntetési tételek vannak előkészítve számomra, de a másik félre látszólag nem vonatkozik, amivel törvényt sért.


Kergefarka is lecsúszott:

Vodafone-s-soha többet- előző 5 éves csoportos előfizetést fel kellett mondani, kedvező tarifák miatt másik szolgáltatót kerestem volna, csakhogy a Vodafone a fene nagy ügyfélmegtartás érdekébe fűt-fát ígért. Egyik fontos tényező a családon belüli ingyenes beszélgetés volt, ezt felajánlották egy évre, majd visszatérünk rá címszóval…

Időközben készülékvásárlás miatt én balga kötöttem 2 éves hűségszerződést. Láss csodát, a havi számlák megugrottak hirtelen, majd kétszeresére, jelentős változás a szokásainkban nem volt. Persze, lejárt a felajánlott egy éves ingyenes hívás, ezzel kapcsolatosan érdemben senki nem „tud” segíteni, fizethetek kártyánként havi X összeget, kérdés megoldva.

Felbuzdulva az sms-en, melyben tájékoztattak a szerződésfelmondás lehetőségéről a kormány által bevezette adó miatt, utánajártam, majd új szolgáltatót keresve ma bementem szerződést bontani.

És láss csodát, visszavonta a szolgáltató a 15-ig meghirdetett lehetőséget, minden apelláta nélkül. Fizethetem tovább a számlákat, valamint a másik szolgáltatónál megrendelt, ma érkezett kártyák díját….

Egyszer adja, az Isten szabaduljak, soha többet Vodafone, s soha többet hűségszerződés.


Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Harlequin 2012.06.14. 13:43:32

@Hurrá Torpedó: Az a gond tudod, hogy nem 400forintról van szó, tavaly mióta én megkötöttem a szerződést 3-szor emeltek díjat, ezeknek az összege már nem 400forint, hanem inkább 1000.
Másrészt meg mindenki döntse el maga mi sok, mi nem.

Palex 2012.06.14. 13:44:24

na ja.
De nekünk a céges kártyákra SIM kártyánként akarnak 2500Ft-os havi díjat terhelni, amiből 1250-et elengednek, ha június 15-ig aláírjuk az ÁSZF módosítást.
Mert ők így gondolják, ez a válasz. Nem percenként 2Ft-ot akarnak tovább terhelni, hanem egy fix összeget, ami le sem beszélhető...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.14. 13:44:30

@PlastiCat: Hát rád nem is, tőled félnék (tekasztorik.blog.hu/2012/06/13/a_tartos_parkapcsolat_titka Na, a picsákat sem kell azért félteni: 3. francia(!) bekezdés)...
Amúgy meg állást keresek. De csak mindenféle hálózati marketingszektákba akarnak mások átbaszására felvenni, az meg nem érdekel. Szexmunka sem.
Mondjuk a bérbloggerséget és bérkommentelést még nem próbáltam, de szerintem az menne. Legalábbis jobban, mint hazugságokkal kicsalni a szegények pénzét.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.14. 13:47:52

@PlastiCat: háztartásonként fizecc, nem darabszámra. igen, az ipad is annak számít :)

beírom, persze, de nem akarom kikeresni a kismilla MIBnek álcázott kínai pornófilm közül, hogy melyik az igazi. azér kéne egy tuti tipp, mer lusta vagyok bogarászni.

igazságos 2012.06.14. 13:49:55

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: mi itt mind munkanélküli vagyunk, vagy éppen szabadságon, mer kirúgtak a feljelentés után, úgyhogy nem jó helyen keresgélsz.

KecskeDotyi 2012.06.14. 13:50:34

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Azt üzeni, ha minőség teljesen jó, a cuccot meg a kárpátok nevű oldalon találta.
És megnézte neked, a pretóriánszon is fenn van.

Az adóra: osztán lEptopra is érvényes-e lesz-e?

@PlastiCat: Egyszer, némi alkohol elfogyazstás után (ő fogyasztotta, nem én) megpróbáltam elmagyarázni az I-am, you-are, stb dolgokat és hogy a he/she/it-nél kell egy s betű az ige után. Annyit, de annyit röhögtem a mondatain :D

XCat 2012.06.14. 13:51:19

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Tőlem félj is. A názárénusok többsége szokott. Okkal.

Nőstényetalonnak meg ne egy személyiségzavaros ordenáré tehenet vegyünk már alapul, aki a népszerűségét egy viccoldalról lopott bejegyzésnek köszönheti.

XCat 2012.06.14. 13:54:22

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Jah hogy úgy... akkor az nem sok. És azért kapsz is valamit? Mondjuk internetet vagy szoftvert, vagy ilyesmit?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.14. 13:56:10

@PlastiCat: de az is moziban lett felvéve, tehát "ugyanaz"! Hahaha.

@igazságos: "még meg is csípott az áram"
Most komolyan, ezt hogy hoztad össze... :)

igazságos 2012.06.14. 13:57:09

@Kellemes Zérókomponista: mittudoménmivolt, a filmben éppen valami bogarak voltak. De földrengés is volt ám, meg lifteztem a székben.

XCat 2012.06.14. 14:00:00

@igazságos: Amerikában tisztában vannak a dimenzió jelentésével? :) Vagy nem tudom hogy számolják, de szerintem ez inkább katasztrófaszimulátor lehetett.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.06.14. 14:00:15

@PlastiCat: Szegény zsidó? Az olyan, mint a döglött főnix :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.14. 14:00:41

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: "havi 25 rongyba fáj"

Ha jönnek ellenőrizni, le kell takarni. Körülnézhet, de nem kutathat. Hiába van egy nagyképernyős TV alakú kendő a sarokban.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.06.14. 14:01:42

A már lejárt hűségszerződéses ügyfelekkel is így szívózik Voda "barátunk" vagy csak a frissen érkezett szökni akarókkal?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.06.14. 14:01:42

@Harlequin: persze.
engem az zavar ha a benzinárat emelik, meg a tojásét.

mivel az én telefonszámlámat az elmúlt 5 évben egyszer emelték 250 Ft-tal nem lázongok. és nem lázongok a 400 miatt sem.

jobban zavar hogy 5 éve még 300 körül volt a benzin literje. és itt nincs lehetőségem nagyon máshova szerződni.

lavór 2012.06.14. 14:01:50

@ColT:

Ja, kényelmes neki. Nem szorítja agyban. :D
Csak máig nem érti, hogy az iPadján meg a rohadtul okos szifonján miért nem találja. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.14. 14:01:51

@PlastiCat: há már hogynekapnál. egy szép nagy lópikulát a hátsódba. ezért nem kapsz semmitse. ez egy adó. tv-nézési adó. olyan mint otthon a tv-előfizetési díj.

@KecskeDotyi: köcce. majd kotrok.

igazságos 2012.06.14. 14:02:48

@PlastiCat: lehet, honnan tudjam, ők 4D-nek nevezik, volt Shrek, volt Terminátor, meg még valami, a jegyhez járt.

Tűz, víz (eső), füst, lift, csípés, szél és földrengés volt kerek 20 percig.

XCat 2012.06.14. 14:04:17

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: És tv előfizetési díj is van?

@igazságos: Ez baromságnak hangzik, ilyenbe többé ne menj el szerintem.

@lavór: Kus. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.14. 14:05:40

@atpijkamo: öhöm. sajnos nem járható út. mer cselesek ám. ha van júpíszíd, akkor aggyák a drótot egymásnak, névvel, címmel. persze be nem vallanák soha, de milyen izgi, hogy a upc szerződésem megkötése után pontban két héttel már jött a levél a másik vérszopó cégtől, hogy "amennyiben van televizsönöm, akkor jelencsem befele izibe"
költsék gyóccerre.

igazságos 2012.06.14. 14:05:47

@PlastiCat: jó volt, ja és szívrohamosok és peace-mekaresek, meg terhes nőket nem mehettek be. Azé jobb volt, mint a 3D-s szar.

lavór 2012.06.14. 14:06:21

@PlastiCat:

Jaj, eccerű' vagy, mint a faék. :D

Harlequin 2012.06.14. 14:06:33

@Hurrá Torpedó: Akkor meg kell ragadni minden egyéb lehetőséget nem?

KecskeDotyi 2012.06.14. 14:07:06

@igazságos: És hányózsák is van valahol az ülés környékén?

XCat 2012.06.14. 14:07:37

@lavór: Aha. Te meg lopod a nikkemet.

@igazságos: :DDD
Pedig mekkora lett volna már, ha 15 mozinéző a film közepén megszül.

igazságos 2012.06.14. 14:08:40

@KecskeDotyi: az csak a játékoknál volt, ott kellett is. Kijöttem falfehér arccal, hát durva volt a Simpson. Még jó, hogy nem zabáltam előtte. Ja, oda se engedtek be 1,5 méternél alacsonyabbat.

XCat 2012.06.14. 14:08:58

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: És a net mennyi?

Te várjálmár, ausztriában is van upc?

Lxxxx 2012.06.14. 14:09:36

@qwertzuiop1: Nem teljesen világos: az állam a szolgáltatóra vetett ki adót. Ha a szolgáltató úgy dönt, hogy a felhasználóra hárítja azt bagy annak egy részét - persze nem adóként, ilyet nem tehet, hanem drágább árak által - akkor nem áll meg a vis major.

lavór 2012.06.14. 14:11:27

@PlastiCat:

:D Nagy szükségem nem lehet rá. :D
De írd át, műanyagcica akkor a nickedet faékre, senki nem nyúlhatja le akkor . :D

XCat 2012.06.14. 14:12:26

@lavór: Te bébibogyó, ti miért szállingóztok át csapatosan a munkahelyes tenortól? Olyan kurvára nem hiányoztok.

lavór 2012.06.14. 14:13:25

@PlastiCat:

Nekünk se hiányzol nagyon. :D Bár szórakoztatóan buta tudsz lenni. :D

XCat 2012.06.14. 14:14:03

Adj inkább tanácsokat kitalátor bácsinak. Mondjuk befizethetne 2500 ingyensápot a hülyeblogtulajnak. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.14. 14:14:15

@PlastiCat: mivan, tényleg ideköltözöl? :D

van upc. ilyen net+teló+tv kombó kb. 40 pénz.

bekbórd! 2012.06.14. 14:14:41

És mennyivel váltja a Voda az eurót?

XCat 2012.06.14. 14:15:07

@lavór: A lényeg, hogy egymásnak ott vagytok. És ott is fogtok maradni. :) Elrettentő példának eszményiek vagytok.

XCat 2012.06.14. 14:16:28

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Tényleg erősen gondolkodom rajta. Csak a közhangulattal ellentétesen nekem a lakossággal van bajom, nem a kormánnyal. :)

40 mi? 40 euró, vagy 40 000? :)

lavór 2012.06.14. 14:17:22

@PlastiCat:

Sajnos példaképnek sem vagy jó. Ezt a szintet már a Westend 1 szintjén is kiröhögik.:D
Így véleményed is kb. annyit ér, mint tenmagad. :D

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.06.14. 14:18:45

@lavór: :D
Vagy szeret szopni, ki tudja. vannak ilyenek.
De igazából egy ilyen felsőbbrendű lénytől ne várd már el, hogy értsen valamihez.

Különben is, a fél napom arra szokott elmenni, hogy a Linuxot szarozóknak segítek a windózos problémáik megoldásában...

@Lxxxx: Szerintem meg a szolgáltató kapja be...
Mondjuk nem pont a Voda, de pl. a T esetében az van, hogy az olcsó német telefondíjakat a T többi cége termeli ki - szóval ott azért olcsó a telefon, mert itt drága.

XCat 2012.06.14. 14:21:40

@ColT: Akkor pofa alapállásba, belőlük élsz.

@lavór: Akkor mitől vagy hülye?

lavór 2012.06.14. 14:22:08

@ColT:

Ha szeretne, nem irkálna hajnal 3-kor a blogra. :D Nem szeret, így az italát is magának kell fizetnie. :D
Aztán meg persze hogy agresszív lesz. :D

XCat 2012.06.14. 14:22:55

Bár különben ki le nem szarja. :)

Aljanép mindenhol van. Csak tudnám, miért özönlik mind ide.

lavór 2012.06.14. 14:23:51

@PlastiCat:

Ilyen hatás váltasz ki belőlem, ömlik a butaság belőled. :D

XCat 2012.06.14. 14:24:54

@ColT: Egyébként az utóbbi időben elég pofátlanul visszaélsz vele hogy kedvellek, és nem kapod meg a beugatásokért a visszajárót.

Vigyázz, meg ne változzon.

igazságos 2012.06.14. 14:25:53

@PlastiCat: szerintem ezek minket akarnak boldogítani. Ha már máshol le se szarják őket.

XCat 2012.06.14. 14:26:54

@igazságos: Csodálatos. Baszódjanak meg. :)

igazságos 2012.06.14. 14:27:05

@lavór: nem vagy vicces, ennél jobb beszólások kellenek ide. Mer' rajtad kívül ezen senki se röhög.

XCat 2012.06.14. 14:29:42

@igazságos: Asszem ideje megbarátkozni a gondolattal hogy magyarország a balkán köpőcsészéje lett. Namost vagy elviselünk mindenféle selejtet, vagy itthagyjuk.

XCat 2012.06.14. 14:30:45

... vagy magunkhoz térünk és picsánrúgjuk aztán hazazavarjuk őket, nade ez ugye esélytelen.

KecskeDotyi 2012.06.14. 14:33:00

@PlastiCat: Nanana, én még mindig erre gyúrok.

XCat 2012.06.14. 14:35:43

@KecskeDotyi: Én nem látom reális esélyét. :) És az a borzasztó, hogy a valódi magyarok sem jobbak. Ha azok lennének, be sem engedjük őket, vagy olyan feltételeket diktálunk nekik, hogy ne legyen kedvük itt maradni.
Nekem meg nincs kedvem szél ellen hugyozni. Ők a magyarok? Jó, legyenek. Akkor én nem leszek az, nagykaland.

KecskeDotyi 2012.06.14. 14:40:00

@PlastiCat: Ne is mondd, mikor tesóm (mostmár) felesége folyamodott állampolgárságért...Kárpátaljai magyar, így nem nagyon akarták beengedni, volt ott mindenféle kifogás. Aztán kiderítették a családja anyagi helyzetét és kapcsolatait, egyből kész volt minden papír. Ha csóró lett volna, tuti h még a mai napig se kapta volna meg.

Amúgy próbálok rájönni h a nyílt zsidózástól hogy jutottunk el lavórig, faékig meg a westendig, de nem sikerül...

XCat 2012.06.14. 14:43:15

@KecskeDotyi: Zsidózás? Ez? Ne butáskodj, hol van ez attól.

Kárpátaljaiakkal nincs bajom, lehet hogy azért, mert keveset láttam belőlük. Vagy ha sokat, akkor nem tűnt fel, hogy nem passzolnak ide. Románból annál inkább.

Azt ugyan nem értem, hogy pár balfasz honbaromfitársunk miért kapar értük, de már ott tartok az egésszel, hogy ezt is leszarom. :)

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.06.14. 14:45:35

@PlastiCat: Nem baj... Attól még jobb lenne, ha csak a userek hülyeségét kellene kivédeni, nem a szar oprendszerekét is...
Amúgy ezek ismerősök, ez nem a munkám.
Mondjuk a windóz melóhelyen is szar, de azért legalább fizetnek.

Ilyen, amikor kedvelsz valakit?
Milyen lehet, amikor nem?
Nem mintha érdekelne amúgy.

@lavór: Az más tészta, hogy ha utál minket, akkor miért van itt állandóan :D

KecskeDotyi 2012.06.14. 14:47:23

@PlastiCat: Én akikkel találkoztam Erdélyből, azok egy dolgot kértek: ne akarjuk már őket visszakapni - megértem őket. Nem véletlenül akarnak ők saját autonómiát. Ahova most tartoznak az is sz*r, és bezony mi se lennénk különbek.
Tudod, Romániában magyar, Magyorországon román.

lavór 2012.06.14. 14:48:29

@ColT:

Tán mert itt valakinek képzeli magát? Esetleg magasabbnak? A fene se tudja. :D

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.06.14. 14:50:39

@KecskeDotyi: Attól függ.
Középiskolában sok erdélyi diák tanult nálunk (Dunántúl).
Amelyik normálisan viselkedett, azt magyarnak neveztük, mi is normálisak voltunk velük.
Néhánynak meg hatalmas arca volt (nemtommire, mert ők is ugyanolyan csórók voltak, mint mindenki más), azok megkapták a "román" jelzőt.

Amúgy felőlem lehet ott autonómia, engem nem zavarna, csak nem vagyok benne biztos, hogy attól jobb lenne nekik.

XCat 2012.06.14. 14:54:53

@KecskeDotyi: Én nem akarom őket visszakapni. Nagyon nem. Látni sem akarom őket, legfeljebb csak turistaként. Nem akarom hogy elmocskolják a nyelvemet, hogy átbasszanak mint munkaadót vagy vevőt, hogy furkáljanak mint munkatársat, hogy követelőzzenek, hogy lenézzenek miközben tőlem koldulnak, meg még sok mindent nem akarok velük kapcsolatban, amikről általában megismerni őket.
Biztos van kivétel, de én még nem láttam olyat.

Nagyon kedvem/időm sincs belemenni, nézd vissza a hozzászólásaimat ha érdekel, kifejtettem már kismilliószor. Utálom őket mint a szart, ennyi a lényege.

@ColT: Ilyen volt. Innentől le vagy szarva.

KecskeDotyi 2012.06.14. 14:59:03

@PlastiCat: Akik most laknak itt magyar állampolgárként azok is ugyanezt csinálják.

A visszacsatolsáról és társairól már nekem is teljesen más véleményem van, mint pár éve, sőt, az itteni helyzetről is. Teljesen más szemmel és més szemszögből figyelem már jó ideje.

XCat 2012.06.14. 15:01:11

@KecskeDotyi: Meg kell őket ismerni. Akkor kicsit másképp néznek ki, mint a dunatévében. Különben ahogy mesélik, azok is díszpéldányok. :)

Végülis ilyen szempontból jó hogy vannak. Nehezebb róluk hazudni. Aljanép született magyarból is van elég, ennyivel több vagy kevesebb...

XCat 2012.06.14. 15:03:26

@KecskeDotyi: De mondom, vigyék nyugodtan az országot. Ez kell a hülye magyarnak? Csak kapják telibe. Megérdemlik.
Elmegyek én.

KecskeDotyi 2012.06.14. 15:04:16

@PlastiCat: Igazából Erdélyben én a helyet és a kaját szeretem, nem az embereket (azok zömét utálom, legyen az bármely ország) :D

Azért nem volt rossz Fogarason a havasokban szárított lóhúst enni friss kenyérrel meg sajttal :)

XCat 2012.06.14. 15:06:40

@KecskeDotyi: Hát nálam ez is kiesik sajnos. :) Az én ízlésemnek ez olyan mondén, húst nem eszek, az alkoholt utálom... De biztos van egy romantikája.

KecskeDotyi 2012.06.14. 15:08:23

@PlastiCat: Én meg nem megyek akkor se, ha földönfutóvá tesznek. Ezt az egy örömet nem adom meg nekik.

Egy ismerősöm most állt arra rá a feleségével, h önellátók. Se villany, se gáz, se egyéb közszolgáltató.
Fúrt kútból vödörrel szednek vizet, potyiwc, fával tüzelnek, petróleum lámpával és gyertyával világítanak, stb.
Megvallom őszintén, irigylem őket, de én vagyok már annyira elkényelmesedett görény, h nekem ez nem menne tartósan.

KecskeDotyi 2012.06.14. 15:10:14

@PlastiCat: Hús nélküli időszakaim nekem is vannak, néha jól esik, de nem szokott sokáig tartani (most jön az h mennyire képmutató állatvédő vagyok). Ha lehet választani, akkor sertés. Hogy egy barátomat idézzem: Faji kötelességünk sertéshúst enni XD

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.06.14. 15:10:36

@KecskeDotyi: Sőt. A magyar magyarok is ezt csinálják... Semmi különbség...

@PlastiCat: Brrrr. Akkor már értem, miért vagy ilyen savanyú :D

@lavór: Ilyesmi.

XCat 2012.06.14. 15:12:30

@KecskeDotyi: Bájos... vannak ilyen szent őrültek. Lehet elmennék pár évre krisnásnak, ha ilyesmire vágynék... ott sokan vannak, ha végképp becsődöl a projekt, meg lehet őket enni. :D

Én a saját örömömmel vagyok elfoglalva egy ideje. Az országért kár, de ugye itt most ez a népakarat, és ki vagyok én, hogy visszatartsam ha fejjel megy a falnak. Menjen. Felrángatni sem én fogom.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.06.14. 15:15:21

@PlastiCat: De ha akarná valaki, sem tudná, az igaz.
Totális anarcho-idiotizmus kezd itt lenni. :S

XCat 2012.06.14. 15:35:08

@ColT: Nem, ha valaki akarok lenni, akkor nem ide jövök. :) Bár hogy ti hová mentek olyankor, arról elképzelésem sincs. Mondjuk ide?

kverti 2012.06.14. 17:03:07

@péter: ha felbontják az előfizetésed, elveszik a számod (hat hónap karantén, aztán kiadják másnak). Nem badarság. Másik: Ha nem fizeted be a számlát, nagyjából három hónap múlva tiltják csak a kimenőt.. De nem baj, az a lényeg hogy te is beszoptad.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.06.14. 17:08:19

megis mit gondoltak a zemberek..?:-)

megvalasztottak egy kormanyt ami hulyesegeket csinal.

ime egy ujabb kovbetkezmenye a gazdasagi amokfutasnak:-)

XCat 2012.06.14. 17:16:06

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: na de megválasztották, nem? Innentől akkor pofa alapállásba, mi akartuk. örülni kell neki. Erre vágytunk.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.06.14. 17:21:57

@PlastiCat: bezony.
a voda meg egy profitorientalt szervezet, akiknek tervei vannak. a kedves elofizetok beszelo majmokat szavaztak meg sajat vezetesukre, akik szarnak a magantulajdon es maganszerzodesek szentsegere es nyulkalnak benne, mint a reszeg babaasszony juliskaban.

tessek szepen tapsolni az unortodoxia ujabb vivmanyahoz:-)

XCat 2012.06.14. 17:23:56

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Szerintem is. Akik ilyen lelkesen gyurcsánytakarodjoztak, azok csak tapsoljanak.

Szittyakürt 2012.06.14. 17:31:26

Emmút nyócév volt már?

venszivar 2012.06.14. 18:22:57

Júzzzer vagyok-eé, ha nem vodás vagyok !?! Maradi vagyok-eé, ha közelre, két kerek boxos fémdobozt,100-200m spárgával összekötve telózok. Messzebbre meg füstjelekkel. Se technikai gond, se lóvé lenyúlás..........

England win The Ashes! 2012.06.14. 19:33:08

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Nade akkor is kell pengetni, ha nem az elsődleges funkciójának megfelelően használod, hanem pl. a kölykök PS3-a van rákötve, avagy dvd-t, videót nézel rajta?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.14. 19:46:20

@Dr Jozef Vengloš: az tökmindegy, hogy mire használom. ha alkalmas a tévéműsor vételére, akkor fizess huszár van. ha kibelezem és aranyhalakat tartok benne, akkor nem kell....

XCat 2012.06.14. 19:47:47

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Akkor meg majd az állatvédők gyönnek, hogy milyen lelkisérüléseket okozol te az aranyhalnak hogy így tartod, oszt fizethecc azért, kitugyamennyit.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.14. 19:53:21

@PlastiCat: eccer volt egy macskám, az szerette kihalászni a halaimat az akváriumbul. még jó, hogy ki nem jött az állatrendőrség.

amúgy ebben igazad van, valamiért tuti fizetni kell. asszem erre szokták mondani itten, hogy ha meg köll baszódni, hát meg köll baszódni.

England win The Ashes! 2012.06.14. 19:54:40

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Mert pl. nálunk csak akkor fizetsz (£145.50 színes tv, £49 fekete-fehér egy évre), ha tévézel vele, a többi ok miatt nem. Viszont időnként a cég emberei kis kütyükkel mászkálnak, mérik a jelet. Ha olyan lakásnál találnak tévénézésre utaló jeleket, ahol nincs tv-licensz fizetve, akkor akkora összegre büntetnek, hogy unokáink is fizetni fogják. Net ugyanez. Mivel a szolgáltató tudja, hogy miket nézek (gondolom el is szörnyednek időnként), tőlük megtudhatják, hogy néztem-e onlány adást. Ha igen és nincs licenszem, akkor mint fent: oboa.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.14. 19:59:31

@Dr Jozef Vengloš: hát, itt is voltak ilyen sztorik, hogy "mérik a jelet", de aztán ezt urban legendnek minősítették. nemtudom mi az igazság. nagyon sokan nem fizetik és trükköznek vele, de nekem erre nincs idegrencerem. most mindig lessem, hogy ha valaki becsenget, akkor még véletlenül se menjen a tévé??? inkább fizetek.

XCat 2012.06.14. 20:00:24

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Ha megverted volna a macskát büntibül, kijött volna.

@Dr Jozef Vengloš: Pereld be őket. Valamilyen jogcímen csak be lehet.

Olyan bambatévé, amit benyomsz és jön az adás, nem figyeli senki, mán nincsen ott?

England win The Ashes! 2012.06.14. 20:06:43

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:

Itt nem legenda, egyszer láttam ilyet a tévében, egyszer meg az utcán. Néha kocsi cirkál végig az utcákon, természetesen elsősorban arrafelé, ahol tudják, hogy olyan lakik, akinek nincs licensze.

@PlastiCat: Nem lehet, pontosan be tudják mérni, hogy melyik lakásból jön a jel, utólag meg bármit kapcsolgathatok.

Februárban agyaltam rajta, hogy leszarom, veszek egyet egy évre (akkor ment a Six Nations rögbitorna), de végül meggondoltam magam. A híreket megnézem a videótárban, filmeket a tyúbon vagy, khmm, izé, szóval, hörr, sporteseményt pedig valami kocsmában.

XCat 2012.06.14. 20:08:57

Barátságtalanul hangzik.

panoz (törölt) 2012.06.14. 20:09:55

Óvakodj a Vodafontól! Vörös és ravasz mint a róka!

igazságos 2012.06.14. 22:37:27

@panoz: eddig bírtam őket, de most már ők is leköcsögösödtek a T szintjére.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.15. 11:24:03

@KecskeDotyi: "Fúrt kútból vödörrel szednek vizet"

Punepa nélkül? Akkor vagy nagyon ügyesek, vagy egy ház áráért fúrattak olyan átmérőjű kutat, amelyikben meg tud merülni egy vödör...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.06.15. 12:56:37

UPDATE 18:45: A Vodafone szerint csak a kedvezményes készülékvásárlóknak kell fizetniük kilépéskor.

ugyeugye..

mar megint az oksokodas aztan rakuras aztan neten szarkeveres:-)

mit gondoltatok gyerekek, ingye' van a telefon?:-)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.15. 13:29:04

@PlastiCat: A kis Viku csak összegyűjtötte a két ivar legszebb megnyilatkozásait. Tőle nem félek. Tőled is főleg azért, mert biztos te is fogazol...

England win The Ashes! 2012.06.15. 13:31:35

@KecskeDotyi: Hülyék. Napelem a tetőre, hőszivattyú a talajba.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.15. 13:36:23

@Dr Jozef Vengloš: Megtérülés 30 év vagy 60 év? Az adószabályok meg havonta változnak, úgyhogy pár évnél tovább nem lehet előre kalkulálni.

England win The Ashes! 2012.06.16. 22:09:30

@atpijkamo: 1-2 év. Állítólag. Utána kéne számolni, de lusta vagyok.