Tékozló Homár

Szürkeimport plazmatévé az ittveddmeg.hu-tól

2012.06.18. 22:08 | jackyll | 392 komment

Ember legyen a talpán, aki egy magyar nyelvű garanciafüzetről meg tudja állapítani, hogy azt a hivatalos forgalmazó vagy valaki más adta ki. Esetleg a pecsét segít? Naiv ügyfélen nem, az ő LG plazmatévéje ugyanis szürkeimport, azon belül is a március óta elérhetetlen ittveddmeg.hu a forgalmazója, úgyhogy a garancia ugrott:

Az árösszehasonlító oldalak temérdek internetes kereskedőt hoznak fel, a megbízhatóságot javítja a fizikai üzlet léte, illetve a dokumentálhatóan hosszabb ideig tartó működés, a vásárláskor adott, nem fénymásolt, formailag rendben lévő garanciafüzet, áfás számla, ám ez még csak szükséges, de nem elégséges feltétel. Tavaly februárban vásároltam egy LG plazmatévét az ittveddmeg.hu oldalról, nem ez volt az első termék, amit tőlük vettem, mindig minden szabályosan történt, a honlapjukon pedig ott volt a (mint kiderült, írott malasztként értelmezhető) megnyugtatás, hogy minden termék új, s gyártói és magyar forgalmazói garanciával érkezik.  Minden alkalommal úgy tűnt, komolyabb forgalmat bonyolítanak, nem különböztek más, honlappal és fizikai árusító hellyel egyaránt rendelkező üzlettől.

Addig nem is volt baj, amíg a napokban meg nem hibásodott a tévé (nem kapcsolt be), és az LG magyarországi képviseletét felhívva ki nem derült, hogy bizony a lepecsételt, szabályos, több nyelvű (közte természetesen a magyar) garanciafüzet itt, Magyarországon nem érvényes. Ők ugyanis másmilyent adnak ki, a televízió állításuk szerint szürkeimportból származik, így hiába igazi a garanciafüzet, javítani bizony nem fogják garanciában. A garanciafüzet már csak azért sem keltett gyanút a többnyelvűsége miatt, mert egy sor, Media Marktnál és hasonló helyeken kapott garancia ugyanígy több ország tudnivalóit tartalmazó, vastag füzet, és semmi gond, ha probléma van.

A csapda ott zárult be, hogy az évekig létező ittveddmeg.hu a jelek szerint megszűnt, honlapja elérhetetlen, telefonjait természetesen nem veszik fel, a számlán szereplő kft. ellen – interneten elérhető információ alapján – felszámolást indítottak. A tanulság persze macerásabbá teszi a vásárlást, mert minden alkalommal hívjam fel az importőrt, hogyan néz ki az ő Magyarországon érvényes garanciapapírja? Bár egy szabályos (az importőr által sem szabálytalannak minősített) garanciafüzetről, amit a vásárláskor az addig bontatlan tévé dobozából, sértetlen csomagolásból elővettek és lepecsételtek, nehéz a helyszínen megmondani, hogy az importőr elfogadja-e. Még rosszabb, ha a domain nevek mögött – hiába a több éves működés – egymást váltják a cégek, azt meg ki képes ellenőrizni? Így ez az így jártam, más ne járjon így kategória marad...

Ha pedig a forgalmazó odébbáll, lehet szurkolni, hogy a szerviz telefonos gyorsdiagnosztikája alapján a tápegység romlott el (javítható 20 ezerért) vagy a kijelző (dobható ki a tévé).

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2012.06.18. 22:22:08

És nem is az LG gyártotta a TV-t, ugye? Ez a szürkeimport milyen nagy marhaság!

Nyilván az EU-ból érkezett a termék, az LG Hungáriának meg fáj, hogy nem rajtuk keresztül került forgalomba és így nem az ő irodájuk kapja a jutalékot.

LG európai központnál kell érdeklődni/panaszt tenni. Minden legyártott termék gyártási idővel, sorozatszámmal benne van az összes nagy gyártó saját rendszerében. Ha határon van (legyártották 14 hónapja, 12 hónap gari volt és 11 hónapja vetted az nem a legegyszerűbb eset, számlával talán még elmegy). De ha 10 hónapja gyártották mondjuk... Nagyon szép levelet lehet írni az LG EMEA Sales Directornak vagy hogy is hívják náluk.

Amúgy magyar jog szerint ha jól tudom, akkor importőr és forgalmazó is köteles garancia ügyben eljárni. Ha a megszűnt cég volt mindkettő, nos, lásd fent.

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2012.06.18. 22:23:31

Úgy értem, aki kitalálta a szürke import v. szürkeimport szókapcsolatot az igazi, mi is, kereskedő volt. Épp azért van EU, hogy ilyen marhasággal ne lehessen a parasztot vakítani.

Megdobbent 2012.06.18. 22:38:24

Azert en csak utanajarnek, hogy a TV hatuljan levo gyartoi azonositok alapjan hol lehet regisztralni a gyartonal a gepet, aztan ennek birtokaban kihagyva a magyar csodaszervizeket azonnal ott jeleznem a hibat. De nekem nincs se plazmam, se LCD-m.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.06.18. 22:40:34

Szürkemarha volt az, aki kitalálta a szürkeimportot. Nekem ez a véleményem így késő este egy fárasztó nap után.

Tudom, rosszviccvót.

@kukac@ 2012.06.18. 23:02:40

Ti mit néztek a plazmatévén? Én "hagyományoson" próbáltam, de 60 csatorna közül egyik sem kötött le 5-6 másodpercnél tovább. Lehet, hogy a tévémben a hiba? Vagy bennem? De nekem még garanciapapírom sincs...

Kifordított kacagány 2012.06.18. 23:04:58

@ErtelmetlenSzajkarate: szerintem meg az ilyen készülékek már ezer éve le lettek gyártva és az alapján a baszhatja kategória. ellenben biztos vette a forgalmazó is a készüléket, ha nem lopott gondolom a gyártó vállal rá garanciát akár megszűnt a cég akár nem. más kérdés, hogy érdemes-e a költségeit állni egy esetleges "garanciális" javításnak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.18. 23:06:20

tv-t ugy kell venni
hopgy bemegy egy minnel nagyobb ceghez
pl bestbuy
esely a tonkremenesre kicsi
es a gyari garancia OK/ lehetoleg igazi gyari gari Sony, de akar ugye LG is, de gyari./
otthonira behelyettesitheto
felveszed
beteszed a kocsiddba lecet
@Megdobbent:
az mas kerdes ki a fasz vesz plazmat???
jo , izles kerdese, de egy elbaszottt konstrukcio

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2012.06.18. 23:14:32

Tudod, mi a szürkeimport?
Ha Timbuktuban gyártott, Katmanduban értékesített cuccot akarsz Nassauban gariztatni. Nade ez?!

MargieM 2012.06.18. 23:25:45

Ez amúgy nem egy látens átbaszás. Alap, hogy lehet, hogy nem volt bedugva. Az is lehet, hogy rossz a kábele, lehet, kétezer forintért javítható. Márpedig ha valaki plazmát vesz, annak biztos van talomban kétezre. A többi meg egy egyszerű szükeimport, se több se kevesebb.

MargieM 2012.06.18. 23:26:49

Ja, és néhány helyen nem is értelmesek a mondatok, amiket szerencsétlen, homárravett olvasó írt.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2012.06.18. 23:44:55

@@kukac@: Nem értem, miért akarod te a csatornahálózatra kötni a tévét?! Arra a mosdókagylót meg a WC-t szokás jobb helyeken, arra való.

A tévébe meg HDMI kábeleket kell dugdosni, a túlsó végére pedig full HD médialejátszót és/vagy számítógépet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.18. 23:50:20

amugyis tessek vasarolni normalis helyrol, ne szurkeimportbol vagy feketebol
ja hogy olcsobbnak tunik
szopas ha elromlik
minden nagyon draga ami olcso

mrzigi 2012.06.18. 23:50:41

Az LG gyártotta, akkor az LG szépen cserélje-javítsa is gariban (illetve a Mo-i leánya, kit érdekel hogy egymás között hogy intézik el).

Méghogy szürkeimport.
(szürke)Marha az is aki hagyja nekik ezt az ostobaságot.

@kukac@ 2012.06.18. 23:52:34

@Gery Greyhound / project eleven: Hmm... bevallom, az is szerepet játszott abban, hogy hamar kikapcsoltam, hogy hamar elkezdett nyomni közben a wc-ülőke!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.18. 23:53:10

Egyre szarabbak a posztok. De legalább mán este is van.

Kifordított kacagány 2012.06.18. 23:53:20

@hagyma: miért, a webboltok nem normális helyek felétek sem? az ember azt gondolná, hogy attól, hogy nem kell elballagni az üzletbe, még lehet normálisan is csinálni.

manigerzson 2012.06.19. 00:30:09

tv? akkor van értelme, ha felveheted a műsort, és csak később nézed meg, mert legalább a reklámokat átugorhatod. igaz sportesemények meg élőben közvetítve az igaziak.
garancia? az EU-val elvileg jogokat is szereztünk. már csak érteni kell őket.

England win The Ashes! 2012.06.19. 00:37:16

Bemegy a patkány a boltba:
- Jó napot, egy tévét szeretnék.
- Milyet parancsol? - kérdi az eladó.
- Mindegy, csak sok csatorna legyen benne.

(Tudom, monnyakle.)

VT Man 2012.06.19. 00:44:16

Szurkeimport, az.

Ha a google.com-on keresek a google.hu helyett, az is szurkeimport?

Baromsag!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.06.19. 00:52:17

Kedves posztoló!

Kevered a domain neveket. Te az ittveddmeg.hu-ról vásároltál, viszont a garancia az ittszivtal.hu-nál érvényes. Nagyon nem mindegy!

EZ FONTOS!!!!!!!!!!!!!

Komolyra fordítva: Olyan, hogy szürkeimport nincs. Maximum a magyar politikusok, és néhány magyar importőr agyában, máshol nem! Nyugodtan lehet mindenféle EU-s szervvel fenyegetőzni az LG-nél.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.19. 00:56:34

@Kifordított kacagány: persze hogy lehet, de ha neten veszek valamit nem web boltbol veszem, hanem magabol a boltbo
compusa
bestbay
walmart
stb
nincs szuksegem ilyen kozbeiktatott noname luzerekre, aki eltunnek ha baj van
understand?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.19. 00:58:22

percsa aki olcson akar szart garancia nelkul

.....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.19. 01:00:03

az mint lastjuik szopik a plazma tv-jevel
remelem mielott bedoglott, a rokonoknak megmutattak

Zirowe 2012.06.19. 01:06:21

Mikor tanulja meg már végre a sok proli: a szürkeimport, mint fogalom, nem létezik.
Azt a hivatalos szerviz találta ki, hogy szopassa az embereket.

Ha egy termék EUn belülről származik és megvannak a papírjai, ugyanolyan elbánásban kötelesek részesíteni a szervizesek, mintha itthon vettem volna.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.06.19. 01:20:28

Na, hát ha bedöglött az a plazmatévé, akkor meg kell hegeszteni, nincs más megoldás:
www.esab.co.hu/hu/hu/education/processes-paw.cfm

Kifordított kacagány 2012.06.19. 01:38:04

@hagyma: na jó, ilyen ittveddmeghu nevű helyről én sem vennék semmit. viszont van más cég ahonnan vásároltam és igazából amíg nincs gond, addig úgy sem tudom meg, hogy jó helyről vettem vagy sem. ez alól pedig a bolthelységgel rendelkező cégek sem kivételek sajnos.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.19. 02:21:44

@Kifordított kacagány: hat errol beszelek
ha gey weboldalnak ez a neve
hogy ittvemddmeg
hat halalra rohogm magam, nem hogy penzt utaljak
hat magabol az aruhazbol kell megvenni, erted, az aruhazbol, a hypertol a supertol, a raktarukbol
en mashonnan nem veszek semmit
holnap nyitok egyet hogy
envagyok alegolcsobb.hu
ter fizetsz en meg kuldok neked szart

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.19. 02:26:29

@Kifordított kacagány: az nem letezik, hogy valaki odateved egy wboldlra aminek ittveddmeg a cime, az nem tuti benne. hogy 17 eves gyerekek akarnak penzt csinalni ugy, hogy amit megrendelnek, azt megrendeli, ahonnan Te is megtudnad rendelni stb
fuck
en soha az eletemben nem rendeltem nonamerol es nem is fogok, akkor mar tenyleg inkabb elvezetek a boltik

szerinted az ittvemeg.hu olyan kedvezmenyeket kap, hogy olcsobban beszerzed toluk a jo cuccokat
\muhhhahahhah

Kifordított kacagány 2012.06.19. 04:29:10

@hagyma: én általában körülnézek az adott termékkel kapcsolatban, hogy ki mennyiért és milyen feltételekkel kínálja. megnézem a szállítót, meg azt is adott esetben, hogy milyenek a garanciális feltételek. ha tehetem azt is megnézem, hogy külföldön mennyiért árulják. ha valami, pl az ilyen elnevezés nagyon gáz, akkor persze adhatja amennyiért akarja, nem fogom megvenni, inkább áldozok rá többet. akkor is, ha nem tudom mi a "csalás". ugyanakkor nem hiszek a nagyobb nevek mindenhatóságában sem. ha valaki már nevet szerzett magának, általában azt ki is fizetteti.

Tölgyasztal 2012.06.19. 07:31:42

Ahogyan fentebb is említették, írj egy levelet az LG európai központnak, hogy sajna a magyarországi LG szerint nem érvényes a garanciafüzet Magyarországon, és kérdez meg tőlük,h kihez kellene vinni a terméket!
A hatás kedvéért még csatold a magyarországi LG elutasítását is (kérd ki hivatalosan)…

yxcvbnma 2012.06.19. 07:35:26

@hagyma:

Miért, a Bestbuy név mivel jobb, frappánsabb mint az Ittveddmeg? Csak azért mert nem magyarul van?

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 07:36:23

Márpedig olyan van, hogy a hivatalos importőr nem tartozik garanciával a termékéért és nem is kell emiatt a szürkeimporton rugózni.

Pl. Metro meg a Medimárkt is csinálja, hogy úgy olcsóbb nála a cuccos, hogy nem vesz és ad hozzá "gyári" garanciát. Talán poont ezért is olcsóbb sokszor nem?

Hát így megy ez.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.19. 07:42:21

@yxcvbnma: hat a bestbuynak van olyan 2 ezer aruhaza amerikaban
mit tudsz az ittveddmeg.hu-rol?

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 07:50:25

@hagyma: csak jelezném, hogy erősen sanszos, hogy ott szintén nem gyári garit kapsz sok termékre, hanem a bolt adja plusz szolgáltatásként. Nincs is ezzel baj, ha működik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.19. 07:55:01

@Rosszindulatú Vászka: maradjunk annyiban, hogy tudom mit veszek mennyiert es honnan

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 08:00:48

@hagyma: maradjunk annyiban, hogy fogalmad sincs és sztem nem is érdekel téged, amíg a dolog - a termék és vagy a hozzá kapcsolódó azolgáltatás - működik :)

Manyecska 2012.06.19. 08:06:30

@Dr Jozef Vengloš: höhh! na én becsekkolok a trágyalóba telefon kikapcs, alperes már vágja az erét..:D /hiába, zsarolni tudni kell!/ nagy csörte lesz!:(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 08:10:14

ha elromol a tévé, nem köll minnyár kétségbe esni. csavarozol rá négy lábat a négy sarkába, oszt kész a dizájn üveglapos dohányzóasztalka.

Lengyel 2012.06.19. 08:25:16

Ha a TV nem kapcsol be, meg kell nézni, hogy van-e áram a konnektorban? A TV helyett egy hajszárítót bedugni, bekapcsolni. Ha megy, akkor a TV a hunyó.
Ekkor a TV hátulja le, és kis üvegcsöveket kell benne keresni, melyek végén fémkupakok vannak. Az egyik ilyen csőben lévő drótszál szakadt lesz, vagy hiányzik. Ezt a biztosítéknak nevezett alkatrészt ki kell cserélni; a konnektorból kihúzott TV-ből ki kell venni, elvinni egy elektronikai boltba, hogy kérünk egy ilyet... Betesszük a TV-be, bedugjuk a TV-t a konnektorba, és bekapcsolhatjuk. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 08:28:57

@Manyecska: csak nyugalom :) pert nyerni csak szépen, nyugodtan lehet, mosolyogva :D

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 08:30:43

@Lengyel: te mejik bojgon, vagy párhozamos univerzumból kommentelsz?

Jó, hogy nem elektron- avagy katódsugárcsövet firtatsz.

Radzeer 2012.06.19. 08:36:35

A forgalmazó úgy határozza meg az árakat, hogy bele van kalkulálva x% javítási költség. A szürke importból származó készülékeknek olcsóbbak, mert az ÁFA az eltűnik, valahol a félévig létező cégek adminisztrációja közt. Viszont a magyarországi LG költségvetése nem fedezi ezeknek a javítási költségét. Mit gondoltok, ha pl. az országban értékesített televíziók 50%-a mondjuk szlovákiából érkezik, a szlovák LG átutalja majd, az általuk forgalomba hozott készülékek javítási költségét a Magyar LG-nek? Ráadásul ezzel az anya cég mit lát? Szlovákia kiemelkedő értékesítések mellett, minimális szervizköltséggel üzemel...Mivel azokat itt javítják :) Na ezt a szitut elkerülendően, a magyarországi forgalmazók, ahogyan azt a jogszabályi kötelezettségük előírja, csak az általuk forgalmazott termékeket szervizeltetik. Aki interneten vásárol, nézzen utána milyen feltételek, és kockázatok mellett teszi ezt, és adott esetben vállalja a következményét! Tipikus eset! Olcsó húsnak híg a leve! Ha olyan forrásból vásárolunk, ahol az árképzésnél nem kalkulálnak az esetleges szervizköltségekkel, akkor amint a példa is mutatja, pórul járhatunk.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 08:42:14

@Rosszindulatú Vászka: szerintem csak tréfálkozott. nem kell itt mingyár új dimenziókat vizionálni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 08:49:53

@batgirl: én már a három dét se vágom, de bisztos jó. monnyuk a gyerek szokott néha olyat, hogy tévét néz, közbe szól a ridijó, mindeközben pedig a laptopon csekkol valamit. ja, és még beszélgetni is tud közbe. ez mán multidimenzionális.

England win The Ashes! 2012.06.19. 08:56:53

@Radzeer: "Ráadásul ezzel az anya cég mit lát? Szlovákia kiemelkedő értékesítések mellett, minimális szervizköltséggel üzemel...Mivel azokat itt javítják..."

Baromság. Az anyacég minden egyes termék "történetét" (eladás helye, javítás (hosszú í) helye) ismeri.

England win The Ashes! 2012.06.19. 08:58:36

@batgirl: Az semmi! Igazságos kollegina 95D-s. :)))

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 09:02:15

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nos, aki csak kettő dés, az ojan elölről, mint a lánghos hátulról, náluk sokal népszerűbbek értelemszerűen akik három dés külalakkal rendelkeznek, sőtmizöbb, állítólag van itten kulencvenöt dés is. Meg a Dés, aki János, na nála már ricsaj is van.

VilMarci 2012.06.19. 09:07:04

@Radzeer: "a szlovák LG átutalja majd, az általuk forgalomba hozott készülékek javítási költségét a Magyar LG-nek"
Nem. Ellenben logikusnak az hangzana, hogy az importőr/szerviz az LG gyárnak majd szépen továbbszámlázza a javítási költségeket. A gyári szám/célország alapján készült kimutatásokból pedig nyilvánvaló, hogy Mo-on nem csak javítják a tévéket.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.19. 09:10:06

@Dr Jozef Vengloš: messziről gyütt igazságos azt mond amit akar...

napalm 2012.06.19. 09:10:41

@Radzeer: a garanciális javítások költségét a gyártó megtéríti a szerviznek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 09:13:45

Az se rossz :D Simán feljelentést tenni csalás miatt?

@napalm: Azért garanciális, vagy mi.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 09:15:28

@@kukac@: Látod, ezért nincs plazmatévém. Tévém sem.
Van egy tuner a gépemben, az 2000Ft volt, azon is szar a műsor...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 09:15:32

@Rosszindulatú Vászka: hát a nyócvan dés az szép, mer az ugye karcsú test nagy formákkal. a kilencvenöt dé az meg egy széleshátú egyén nagy formákkal. monnyuk az igasságos kollegina fotójábul ítélve én olyan 85B-re tippelek.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 09:21:26

@ColT: mer igénytelen vagy és untrendi. Egész más élmény ám HD-be nagyképen sasolni a Berényi úr borostáit, mint úgy kicsibe, azér is nem tudod élvezni a műsorot.

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: lesz a sok dé is elébb-utobb kettődé, miszerint pincsifül, a gravitáció sosenem pihen.

Abba a számszaki kérdésbe igasságod leheht, a firtatott kartácsina nem erős matekba, amit kikombinál azt mindég csekkolni köll, többet téved mint az első generációs pentiumok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 09:22:45

@Rosszindulatú Vászka: Elnézést kérek a tv előtt hájasodóktól :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.19. 09:23:21

@Lengyel: Á, ,ezekben már elektronika van csak , meg csippek, nem olvadóbiztosítékok...
Haverom még a katódsugárcsöves monitorok korszakában valami 1 Ft-ért vásárolta az egyik monitor-tipust, és adta el fél áron, mármint az új ár feléért. Mindegyiknek ugyanaz a baja volt: kilazult egy pici kondenzátor forrasztása. Volt, amikor elég volt visszaforrasztani, de volt, hogy cserélni kellett, de az is csak pár forintba került.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 09:26:46

@ColT: jajj de bölcsész :P

Csaxólok,, hogy én kizárólag művészfilmerket nézek eredeti nyelven, meg igényes természetfilmeket, de reklám nélkül ám, meg külömbe sincs tévém. Értem?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.19. 09:32:11

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Az semmi, az enyémek még enni is tudnak olyankor. Csak tanulni nem...

England win The Ashes! 2012.06.19. 09:34:25

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Sün!!-nek állítólag küldött képet az állítólagos kilencvenötdéről. Nála kellene érdeklődni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 09:35:45

@Rosszindulatú Vászka: Híradó kimaradt.
Ja, azt én nézem. Ha nem maradok le róla.
Meg mondjuk ha lennének benne olyan dolgok is, amiket nem olvasol nap közben az Indexen...

@Dr Jozef Vengloš: hogy esetleg küldje átt.

iorek 2012.06.19. 09:39:07

@hagyma: TV-t nem kell venni. Mindenkinek jobb.

England win The Ashes! 2012.06.19. 09:39:43

@Rosszindulatú Vászka: Észrevetted, hogy a természetfilmekben nemigen van termékelhelyezés? Pedig igény biztosan lenne rá.
Mondjuk a csimpánz megszólalna, hogy "gyorsan megeszem még ezt a pár banánt, mert mindjárt leszüreteli a Chiquita", vagy a róka, hogy "én csak a bábolnai csirketáppal etetett tyúkokat ragadom el".

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 09:39:50

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: tanulni??? háháh. házi feladat összebarkácsolása este hétig tart. mer közbe iszunk, pisilünk, minden egyebet csinálunk..... vasszigor kell ide, kérem.

@Dr Jozef Vengloš: arról a képről beszélek, azt láttuk itten korábban valahol :)

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 09:40:42

@Dr Jozef Vengloš: hehe. Nekem is. Meg még több Globalistának is.

@ColT: nem menő. Most a legjobb a Viasat6, Jonathan Archer kapitány zsírkiráj arc, meg nyomják a régi X-Atkákat is. Meg néha Film+, azon nagyon fles veretes zs-kat filmek mennek, arra kicsit rákaattantam. Pl. tennap késő este a Van Dammos Időzsaru volt, beszabehu. Ha lehetne átkapcsolni eredeti nyelv hejett monnyuk hangrámondős retrő módba, nálam mindent vinne.

England win The Ashes! 2012.06.19. 09:41:58

@ColT: Ugyan kérlek, én gentleman vagyok!

Na persze ha a fent említett kollegina küldene egy portfóliót, azért azt szívesen venném. :)

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 09:42:59

@Dr Jozef Vengloš: dehogynem. Mindég van. Pl. Toyota, meg Sony, meg Apple, Springfiled, meg Sikosrsky meg kirándulós hacukák.

England win The Ashes! 2012.06.19. 09:43:55

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Én aztat nem láttam sajnos. Dobj már egy linket hozzá, légyszi.

(Mint említettem volt, én gentleman vagyok, de időnként előjön belőlem Mr Hyde.)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 09:45:35

@Rosszindulatú Vászka: Torrent a legjobb :P :D

@Dr Jozef Vengloš: :D:D:D:D
Gentleman vagy, de vak nem! :D

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 09:48:12

@ColT: izé... Torrente? Ő télleg zsírkiráj.

Amúgy badarság. Pont teljesen más élmény, mint a TV, meg a rádió meg a mozi, meg a CD meg a koncert. Nem összevethető minőségű élmények. Nem is ugyanarra valók.

England win The Ashes! 2012.06.19. 09:50:39

@Rosszindulatú Vászka: Én azokat a filmeket sosem szerettem, ahol a kamera a fotóst vagy a narrátort mutatja. Nekem az olyan filmek jönnek be, ahol a tigris premier plánban harcol az antiloppal, a narrátor meg egy-két mondatot ejt el, de többnyire kussol. (Persze ha az oroszlán blogol iMacről, és a százlábú hord Karrimor bakancsot, az más.)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.19. 09:52:36

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: A legrosszabb az, hogy legjobb esetben egy gyerek tudja, mi a házi, meg egy másik, hogy kell megoldani, de ők ritzkán és percekre vannak csak fenn a pofakönyvön.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 09:53:04

@Dr Jozef Vengloš: amúgy én nem pont ojan természetfilmekről cseteltem. Én cilivizált vaok, nem nagyon érdekelnek az állatok a tányéromon kívül.

England win The Ashes! 2012.06.19. 09:57:51

@Rosszindulatú Vászka: Ja, vagy úgy! Akkor vissza az egész.

(Pedig időnként hasznos ötleteket találok az ilyen filmekben, de ezeket most nem részletezném, mert nem biztos, hogy szalonképesek.)

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 10:00:22

@Dr Jozef Vengloš: ja. Pl. a Dörti Száncseznek én is sokat köszönhetek. Már úgy élményileg. megváltoztatta az életemet.

bekbórd! 2012.06.19. 10:03:57

Az a szerencse a lapostévékkel, hogy simán bele lehet csúsztatni egy nagyobb borítékba őket. Tértivevénnyel vissza kell küldeni a sárgáknak. Ott a serial alapján kiderítik, hogy melyik taknyos kölyök forrasztotta össze, egy tasli kíséretében visszaadják neki, aztán a 18 óra munkaidő után nekiállhat normálisan összerakni. Ne hagyd elkanászkodni őket!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.19. 10:09:19

@Dr Jozef Vengloš: Nem beszélve a hülye, biológiából, kémiából és fizikából felmentett szövegfordító bölcsészmérnökök hülyeségeiről, akik még az egykor elkészült felvételekből újabb és újabb hajánál fogva előrángatott történeteket, forgatókönyveket író drogos idiótákat is alulmúlják.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 10:10:03

@Rosszindulatú Vászka: Miért ne lenne?
Ja, közben nincs reklám :)
Leszedsz egy filmet HD-ben, és a naaaagy lapostévéden (már kinek van) megnézed, az sokban nem különbözik a TV nézéstől.

Különben meg a mai filmek nagy része csak látvány, de nincs tartalma, azt meg alapból nem szívesen nézem meg.

Meg amúgy is teoretikus a kérdés, mert nem sok időm van filmeket nézni.

Legutóbb elrángattak a Prometheus-ra, ami nagy vásznon és 3D-ben is buta film. A Per meg egy 40" körüli LCD TV-n is jó volt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 10:10:34

@Dr Jozef Vengloš: itt valamelyik kommentbe volt belinkolva, de nem tudom kihalászni már. rég volt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 10:11:25

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ismerek filmfordítással foglalkozó embert, aki ha valamit nem tud, utánanéz.
Persze filmes végzettségű, de hihetetlen egy kocka.
Mondjuk ő nem "hivatalos" fordító, de volt már, hogy filmklubra saját feliratot írt egy filmhez, mert annyira szar volt az összes, amit talált.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.19. 10:13:37

@ColT: Az ritka állat lehet, elhallgatva a szinkronszövegeket...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 10:18:49

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ja, ő nem "hivatalosan" fordít, de a feliratok.hu -n van pár felirat, ami az ő műve.
Igazán fordíthatna hivatalosan is, mert legalább igényesen csinálja.

A szinkronok meg olyanok, hogy az általam ismert filmkritika/filmelmélet szakosok nagy része nem hajlandó szinkronnal nézni filmet. Nem sznobizmusból, csak a fejüket fogják tőle :D

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 10:24:56

@ColT: ez a reklámdolog - már kicsit bocs - prolibölcsészrinya. Épp elég reklámmentes adó van, akinek arra van igénye. Amúgy meg a pisi-zsendvicsszünet nem az Ördögtől való, jó is az.

"Különben meg a mai filmek nagy része csak látvány, de nincs tartalma..." - na ez a másik, szemenszedett, önigazolós pinirinya :)

Ja, és hogy persze a CAM-meg többi kisfelbontású letorrentezett szar szarul néz ki rendes TV-n? Hát, így megy ez. Akinek az is jó, nem is szereti a filmket igazán, vagy csak szükségből nézi úgy. Azért filozófiát ne gyárcsunk már a pirézkedéshez.

A Prométesuz meg teljesen rendbe volt, böcsületes elfogyóshorroros szcifi a jobbik fajtából, nekem nagyon teccett. Na persze én meg megvilágosodni, meg katarzist átélni ültem be, csak szórakozni.

Ezt én így látom, remélem nem bántottalak meg.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 10:36:24

@Rosszindulatú Vászka: "na ez a másik, szemenszedett, önigazolós pinirinya :) "

Most őszintén, én mostanában azt látom, hogy minden film kurva jól néz ki, csak éppen rohadtul nem érdekfeszítő, meg el sem gondolkodtat.
Az Avatar azért tetszett, mert a látvány mellett volt mondanivalója is. Üdítő kivétel volt, de tényleg.

A Prométeuszt meg én sem vártam nagyon jónak, de egyszerűen idegesítő volt, hogy nincsenek benne összefüggések, teljesen madarak a szereplők, és a legváratlanabb pillanatban voltak felesleges akciók.
Elfogyóshorrornak is szar, mert annak meg vontatott. Szórakoztatónak sem szórakoztató, mert idegesítően filozofikus (akar lenni) ahhoz képest.
Tetszettek volna eldönteni, hogy mit akarnak volna kihozni belőle, akkor jó lett volna, de Scott bácsi sokat markolt, és keveset fogott :(

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.19. 10:38:04

@ColT: @Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Így változik a történelem. A 80D-ből 90D lett, a kép a Sünnél jelent meg, és én küldtem neki. A "tanár úr" szőlészeti-borászati tudományos dolgozatának borászati részében volt: sunews.blog.hu/2010/09/08/kitalator_80d#c11020652

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 10:38:41

@ColT: lehet, hogy a hiba a te készülékedben van. Megcsömörlöttél a sok sikertől és elkapott a sztárdepi.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 10:39:40

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Köszönjük a pontosítást, ezek tényleg teljesen korrekt darabok 8-O :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.19. 10:39:43

@Rosszindulatú Vászka: "Épp elég reklámmentes adó van, akinek arra van igénye."
- SZJA
- ÁFA
- GJMű Teljesítményadó
- Stb.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 10:41:09

@Rosszindulatú Vászka: ??? Vagy csak unalmas a "megyek lövök mindenki pusztul " már.

Jó, mondjuk egy Transformers-től nem vártál mást, az rendben van (egyet megnéztem, azt' jóvan), de azért néha várna az ember olyan filmeket is, amiben történet is van.
Az nem baj, ha mellé látványos, és akciódús, de szóljon már valamiről :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 10:43:38

@Rosszindulatú Vászka: Különben nem akkora baj, mert úgysem érek rá nagyon filmet nézni. :S

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 10:44:57

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
:D:D ugye mondtam én, hogy nem 95 az.... hanem monnyuk 80-85 :D emlékesztem, hogy vékonyka :) de én egy másik fotót is láttam, az nem ez volt.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 10:49:19

@ColT: azért lássuk be, hogy az eredeti Alien sem világmegváltós művészfilm, nélkülözi a cizzellált jellemábrázolástól kezdve a drámaiságon át a fordulatos cselekményt is, a sok dolgot mostan mind utólag vetítették rá a kritikusok.

Asszem innen lehet továbblépni ezügyben :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 10:55:38

@Rosszindulatú Vászka: Nem, de legalább jó film. Élvezhető, feszültséget kelt, és egyedi. Ennél a katyvasznál sokkal jobb.

"élkülözi a cizzellált jellemábrázolástól kezdve a drámaiságon át a fordulatos cselekményt is"
Ezek pont megvannak benne. A fordulatos nem azt jelenti, hogy összedobált jelenetekre ráhúzzuk, hogy "fordulatos", vagy csavaros. Max zavaros lesz.

XCat 2012.06.19. 10:55:54

@Rosszindulatú Vászka: Bele lehet abba magyarázni, hidd el nekem. Egy ismerős abból írta a szakdolgozatát. Igaz, nem az elsőből, hanem az összesből.

XCat 2012.06.19. 10:57:16

Prométeusz szerintem is szar amúgy. A "szar" nálam általában azt jelenti, hogy nem bírom végignézni. Utoljára a Hullajó volt talán ilyen.

XCat 2012.06.19. 10:58:31

@Rosszindulatú Vászka: ""Különben meg a mai filmek nagy része csak látvány, de nincs tartalma..." - na ez a másik, szemenszedett, önigazolós pinirinya :) "

Ebben egyetértünk viszont, sok nagyon jó film készül.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 10:59:26

@PlastiCat: A Hullajó legalább szórakoztató volt :) (Persze nem árt végignézni hozzá egy pár ...of the dead -et, illetve az Evil Dead sorozatot, hogy értékelni tudd :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 10:59:56

a filmek anyája és omegája nekem csakis a mátrix, de nem nyitok vallási vitát.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 11:01:22

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Látod, nekem az is bejött. Látványos, és értelme is van.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 11:03:16

@ColT: asszem te másik világban élsz.

Azért egy ilyen magas várhatósági fokú filmet fordulatosnak tekinteni eléggé fles. Jellemábrázolás meg eléggé sablonosan van jelen, azazhogy nincs is. Meg azért ne feledd el, hogy az az űrlénmyes hentelés akkor meghökkentő és váratlan volt, azóta ez nem áll fenn, megváltoztak az elvártások és mozis kliség is.

Az azért űberelhetetlen, hogy űrhajóra macskát vitt a Ripli - jelzem ez kedves utalás a Verne földközepi expedíciójába lévő kacsához, csak azt monnyuk megette egy cenk :)

@PlastiCat: nem arról van szó, belemagyarázni mindent lehet mindenbe. Sőtmitöbb.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 11:03:24

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: http://divat-ruha.vatera.hu/noi_ruhazat/noi_fehernemu_haloruha_kontos/noi_haloruha_kontos/noi_pizsama/sexy_noi_pizsama_haloruci_1ft_nma_1605771788.html?bk_medium=selfpromo&bk_source=gravity_vatera&bk_campaign=gravity&bk_content=item_page&bk_referral=http%3A%2F%2Fhomar.blog.hu%2F2012%2F06%2F18%2Fszurkeimport_teve_az_ittveddmeg_hu-tol&bk_term=sexy%20noi%20pizsama,%20haloruci%201ft%20nma!!!

Akkor ez már izgalmasabb :)

@PlastiCat: Csak még több sz@r. :S Az arányokkal van a bajom :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.19. 11:03:43

@PlastiCat: múltban élsz, mondom én. Annó megvolt. Egynek elment. Kéne új inger neked.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 11:05:13

@Rosszindulatú Vászka: Várhatósági fokú...
Érted, sokan vártak hentelést, sokan vártak filozofikus filmet.
Én elégedett lettem volna bármelyikkel, ha bármelyik lenne. De úgy egyik sem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.19. 11:06:11

@Rosszindulatú Vászka: macska nélkül nem is lett volna értelme:))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.19. 11:06:20

@ColT: Amíg:
- a büntetőeljárási rendet nem vizsgálóbírók felügyelik
- a rendőrre emelt kezet nem kötelező eltörni, és a rendőrre fegyvert emelőt nem kötelező a helyszínen agyonlőni
- a rendőrök kevesebbet keresnek, mint az átlagbér 200%-a
- a korrupción és/vagy bűnpártoláson ért rendőr büntetése nem 10 év letöltendőnél kezdődik (+ teljes vagyonelkobzás)
- addig nem kell csodálkozni az ilyenen. (Az viszont érdekelne, hogy mivel lehet bélyegzőtintát tömbjegyből kioldani...)

XCat 2012.06.19. 11:06:46

@Rosszindulatú Vászka: Már nem emlékszem rá, pedig akkoriban átfutottam... valami olyasmire építette rá, hogy hogyan fejlődött a 7 vagy 8 részen át a karakter, meg háttérvilág.

@ColT: Nem baj, úgysincs idő mindegyiket végignézni. Csak a jókat kell, osztkész.

@Kellemes Zérókomponista: Mikor mondtad? :)

XCat 2012.06.19. 11:09:06

@batgirl: Nélkülem most sincs.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 11:09:31

@batgirl: :):):):)

@PlastiCat: Hát, így is lehet, csak aztán nem mindig sikerül :D

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Az utolsó érdekelne, mi? :D:D:D
De különben nagyrészt egyetértek.
Meg amíg az ártatlanság vélelme csak papíron van, mert itt az áldozattal szemben nem volt.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.19. 11:10:28

@ColT: Nem tökös az a csaj? Vagy csak még rajta van a sokplusszos éjszakai (nem vékonyított) betét?

XCat 2012.06.19. 11:11:44

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Á, az első. Rémlik valami riportműsor két agilis, okos fiatallal, akik jól emondták róla, hogy felesleges hájpolás az egész ami a film körül van, és semmi értelme az egésznek.
Ilyen "mutassuk be mit gondolnak szocialista pártunk és kormányunk tüchtigfiataljai" típusú műsor volt, asszem azzal az ótvarnyomi műsorvezetőkölyökkel, akit nem tudom ki engedett a képernyőre, és hogy azóta miért nem szedték onnan le, de rohadttidétlen.
Mingyán kiguglizum, várjál.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 11:13:09

@ColT: jaj de csíra vagy. A várhatósági fok a történet kitalálhatóságának, illetve megjósolhatóságának a mérőszáma. Azazhogy unncsifaktor, ha úgy akarod. Pl. a Titanic c. filmé extra magas.

@PlastiCat: nincs azzal baj, csak utólagos spekuláció, azazhogy szórakoztató agytorna csupán. Mint amikor szuperhős képregényekbe látnak bele mindenféle bölcseséget.

XCat 2012.06.19. 11:13:38

premier.mtv.hu/Hirek/2010/01/~/media/Images/Hirado/2010/01/08/11/DSC_0107.JPG.ashx Ezittenna, a jobbszélső. Csak engem idegesít a csávó? Olyan mint egy negyvenes óvodás. Oké hogy régen ott van és nem ért máshoz, de lehetne továbbképezni, vagy mittudomén.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 11:13:58

@batgirl: naggyon fitalka volt még.... :D nekem kicsit málészájú, én az olyan asszimmetrikus rosszfijús színészeket komálom, de erre a szerepre ő volt a tökéletes, azzal a semmitseértekmostmivan fejével.

XCat 2012.06.19. 11:15:00

@Rosszindulatú Vászka: Ettől csak az az ijesztőbb, hogy mi van, ha tényleg van, meg eredetileg is bennevót...

A titanicnak az eleje tökjó volt, de a megdöglesztős részeket kicsit túlhúzták.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 11:15:49

@Rosszindulatú Vászka: Leesett még a komment írása közben.
De mondjuk nálam nem működik.
Nekem lehet spoilerezni, ha jó a film, úgy is tetszeni fog. Az Alien-filmeket előbb olvastam (ráadásul ugye ezeket A. D. Foster írta :( ), mint láttam, mégis tetszettek.
Szóval még ha kitalálható is, mi lesz, lehetne jobb is.

Ráadásul, a Prometheus hájpot nem is követtem, mert leszartam. Aztán ismerősök jól elrángattak rá, de érdekes módon kifele jövet mindenki anyázott, hogy ezt a sz@rt minek néztük meg :D .

XCat 2012.06.19. 11:16:45

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Brúszvilisz!
betivel legalább pasikon nem fogunk összeveszni. Akkoriban amúgy nagyon nem értettem, mi a nagy szám valakin, akit egy kenuról neveztek el. Mondjuk szerintem most sem az a csávó, csak a filmjei elviszik a hátukon.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 11:17:12

@PlastiCat: A "naaaagy" Titanic előtt készült egy hasonló, csak kevéssé hájpolt film is, ugyanarról, az mondjuk sokkal emészthetőbb.

GregorMan 2012.06.19. 11:17:13

@hagyma:
A posztba beleírtam, hogy évek óta működő, fizikai üzlettel, gondozott honlappal rendelkező internetes cég, ami nem 17 évesek által gründolt lehúzós vállalkozásként tevékenykedett, csak aztán úgy látszik, pályát és/vagy tulajdonost váltott. És a neve tényleg semmivel nem "közönségcsalogatóbb", mint a Best Buy. Mint sok más hasonló név Magyarországon és Amerikában. Ahol az egyik példádként említett CompUSA már évek óta nem létezik, épp kint éltem, amikor tönkrement, láttam a leépülését. És ahol ezek szerint nem rendelsz soha az Amazontól? MacMalltól? Neweggtől? Mert nekik biz nincs fizikai jelenlétük, mégis megbízhatóak. És az Amazon vagy a Newegg olcsóbb, mint a Best Buy, amelynek éppen az online verseny miatt gondjai vannak. De ez Magyarország, ahol óvatosabbnak kell lenni, részemről ezért született a poszt, én benéztem, más legyen óvatosabb.
A többieknek köszönet a jótanácsokért. :-)

XCat 2012.06.19. 11:19:28

@ColT: Menjetek el a diktátorra, az kurvajó. Hagymának kötelező. :D

Madagaszkár is jó (szerintem nem annyira mint mondják, de elmegy), mib is jó. Ezen a cosmopolison hezitálok. Sztem kihagyom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 11:20:35

@PlastiCat: nem, én a csúnya pasikra bukok, nem a brúszvilliszre.... a kenut nem tartom egy nagy színésznek, szódával elmegy, de a mátrixba csak ő passzolt.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.19. 11:20:58

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ja, akkor még én is nagyon fiatalka voltam...hehehe

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 11:21:10

@PlastiCat: Akartuk/akarjuk nézni (melyikre gondolsz?)

Az egyik Cinepécsen volt egy ilyen című, de de azt nem láttuk :(

XCat 2012.06.19. 11:22:18

@ColT: Én akkor utáltam meg celine diont egy életre, de úgy, hogy még a parfümjét is kidobtam. :D

@GregorMan: Bisztos belefutottál a "hülye aki drágán vásárol valamit, amikor mennyien kínálják ócsóbban 10 ezerrel" csapdába. Sokan spórolnak rajta ennyit, aztán azt kifizetik a szállításra, de az élet császárainak érzik magukat tőle.
Aztán ha elromlik a cuccli, csodálkozások vannak.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 11:24:00

@batgirl: és a Macs túlélte, az is nagy poén :)

@ColT: csak nem igazi könyv, hanem a filmből készült ugye a könyv. Monnyuk arttól még télleg jó.

Az meg, hogy az ismerőaseid meg a többi mozilátogató, akit kifogtál mit mondott, kissé sújtalan kritikának, de nincs ezzel baj, nem teccett, ennyi :)

@GregorMan: azért az anyacéggel futhatnál egy kört, méltányosság vagy hasonló érvek még bejöhetnek. Csak ne homáros-anyázós, hanem pozitív és klutúrált stílusban. Sztem.

XCat 2012.06.19. 11:25:19

@ColT: port.hu/cosmopolis/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=129049&i_city_id=3372&i_county_id=-1

Nem tudom, olyan semmilyennek tűnik... szarnak túl jó, másnak nem eléggé... de tévedhetek is.

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Csúnya pasiban mi a jó? Egyszer majdnem lett egy olyanom, okos volt meg jófej, meg minden, de úgy nézett ki, mint a Szörnyecskék első részéből a fekete kisizé átváltozás előtt. Csak nemannyira aranyosban.

XCat 2012.06.19. 11:29:09

Asszem ma plüssállatokat fogok venni. Erre vágyom. Cuki és puha és szép, és minden.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 11:31:25

@PlastiCat: nohát, mennyire mókás, azt olvastam "verni" hejett, hogy "venni".

XCat 2012.06.19. 11:32:30

@Rosszindulatú Vászka: Ha egyszer valami furcsa és előrenemlátható okból kifolyólag szexuális szokásokról kezdenék el veled beszélgetni, szólj rám az elején, hogy ne.

Köszcsi.

GregorMan 2012.06.19. 11:33:06

@Rosszindulatú Vászka: Csak úgy lehet, persze, hogy megteszem. :-)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 11:33:10

@PlastiCat: ne annyira legyen ronda, hogy nem lehessen ránézni, csak egy ecsetvonásnyi szabálytalanság valahol, vagy valami életszerűség. példájul a robert carlyle ilyen.

@batgirl: :D asszem én is :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 11:34:14

@PlastiCat: :D
Lehet ez még jó film, manapság úgyis ilyen a hangulat.
Nem erre gondoltam különben, de meglássuk majd jól.

@Rosszindulatú Vászka: Nincs hát.
Mondjuk cimbik között 50% film szakos, ők persze elfogultak, de nagyrészt Alien-rajongók. Többi sima bölcsész, vagy zenész volt.
A többi mozilátogató viszont rendes embernek tűnt (velünk ellentétben), és nekik se nagyon.
Persze, statisztikai mintának nem éppen jó az a 20 ember, de ha jó film lenne, csak nem bukott volna ekkorát... Bár... Aztán manapság minden megeshet :D

Hogy utólagosan írt könyv, azt tudom. De attól még Foster bácsi nem túl jó író :D

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 11:34:15

@PlastiCat: dehát azt csak utólag tudom tenni, mert előre honnan tudnám, vagy ha ijet vélek érzékelni rikolcsak Pandát?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 11:35:30

@PlastiCat: Plüssállatok verése nem szexuális aberráció, bár teljesen értelmetlen.
Persze legalább a por kimegy belőlük.

GregorMan 2012.06.19. 11:35:39

@PlastiCat:
Az internetes vásárlás egyik lényege, hogy az alacsonyabb állandó költségek miatt kisebb árréssel is beérik, akik online árulnak, tehát te meg olcsóbban veszel, de miért éreznéd magad az élet császárának? Ez így müxik. Csak Magyarországon sokkal többet kell gyomlálni a lehúzósakat, eltűnőseket...

XCat 2012.06.19. 11:36:40

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Volt egy ilyen közepesen gyenge scifipróbálkozás, hogy Johnny Mnemonic... na abban volt nagyonfiatal. A film pár lopott elemtől eltekintve erősen felejthető volt amúgy. De kenut ott láttam először.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.19. 11:37:35

@ColT: " Plüssállatok verése nem szexuális aberráció" - És ha attól elégül ki?

GregorMan 2012.06.19. 11:39:01

@ColT:
Off: A 2001 Űrodisszea is utólag írt könyv, de Clarke - Fosterrel szemben - jó író, a könyv meg segít értelmezni Kubrick filmjét, aminek az alapja a Sentinel című Clarke-novella volt eredetileg. :-)
A Prometheus télleg kiábrándító volt, ha szabad ebbe a szálba is belefolynom a fogyasztóvédelmi mellett...

XCat 2012.06.19. 11:41:18

@Rosszindulatú Vászka: Mindenképpen!

@GregorMan: Nem tudom, én ilyen nézegetős, kipróbálós, megfogdosós, hanemteccikvisszavivős vagyok... ezt neten nehéz. Engem ezért nem kárpótol a kisebb árrés, azt meg néha a kínainak sem tudom rendesen elmagyarázni, hogy azt hozza amit rendelek, ne másfélét, ne hasonlót, azt.
(fotók csalósak)

A császárságot nem tudom, vannak állítólag, akiknek a pórolástól erekciójuk alakul ki.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Micsoda?

XCat 2012.06.19. 11:43:30

@GregorMan: Én Asimovot sem bírom olvasni.. túl vontatott, túl kevés inger, túl sok rácsodálkozás ósdi dolgokra.... oké hogy régen írta, de én most olvasom.

XCat 2012.06.19. 11:45:16

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Kicsit Dolák Saly Róbertre emlékeztet.

@ColT: Tudod mi istenkirály film? Az iron sky. Majd nézd meg, ha szereted az ilyesmit, hótdurva.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 11:45:51

@GregorMan: mindenképpen szólj, mi lett a vége, úgy kerek a sztori!

@ColT: badarság, egy film minősége nem feltétlen hozható összefüggésbe, hogy a tukkó mozilátogatók körébe sikeres volt-e.

@PlastiCat: "A film pár lopott elemtől eltekintve erősen felejthető volt amúgy..."

Látom szcifibe is toppon vagy :)

Ahol én élek, ott Gibson Neurománc-világa kult-státuszú, monnyuk az a film erősen zs-kat, bár a korának megfelelő, például a Szabad préda is mennyire gyík film lett a könyvhöz képest, még Mick Jagger sem tudoitt segíteni rajta. Vicces, de Dick-kel nem bántak el ennyire a filmesek, persze az ő sztorijai és képregény-eccrűek lettek többnyire a vásznon.

GregorMan 2012.06.19. 11:46:09

@PlastiCat:
Nézegetni-kipróbálni: Best Buy
Megvenni: Amazon :-)
Én is nézegetős-kipróbálós vagyok, ezt a tévét is megnéztem anno MM-ben, típusszámra ugyanazt megvettem, és így jártam...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 11:46:43

@PlastiCat: Viszont novellának rendben van.

Asimov legalább tud írni :) Én szeretem.

@GregorMan: Na hát ennyi.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nem írta, milyen célból... :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 11:47:04

@PlastiCat: ott még gyermek volt, rajzolt szakállal.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: a plüssállatok érző lények, de csak addig, amíg le nem szeded a gombszemüket. utána csak rongydarabok és szabadon abuzálhatóak :) majd holnap teszek fel egy képet az otthoni plüssállat-hadseregről :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 11:49:09

@PlastiCat: Ja, hát azt mindenképpen.
Na hát annak a "Várhatósági foka" :D elég magas, de ott azt kapod, amit vártál :D

@Rosszindulatú Vászka: Nem, de sokszor mutat valamit.
Meg itt a nem tukkó, és tukkó látogatók sem szerették.

kritika 1:
www.pecsma.hu/helyi/2012/06/10/prometheus-kritika-a-tehetseges-mr-ridley/

kritika 2:
www.pecsiriport.hu/kultura/film/3377-a-prometheus-nem-hozta-el-a-tuezet.html

Ők velem együtt nézték a filmet.

XCat 2012.06.19. 11:50:06

@Rosszindulatú Vászka: Ez nem igazán neurománc volt, az ennél jóval hightechebb. Talán ha valamire emlékeztett, a shadowrun. Az ilyesmi katyvasz.

"Látom szcifibe is toppon vagy :)" Abban speciel biztosra veszem, hogy jobban nálad, de nincs értelme ezen vitatkozni. :)

@ColT: ízlések és kotonok. :)

@GregorMan: De én azt akarom nézegetni, amit megveszek. Nem egy ugyanolyat, azt.

GregorMan 2012.06.19. 11:51:13

@PlastiCat:
Asimov (és Heinlein vagy a minap meghalt Bradbury) még a mesélős, nem a pörgős időszakban írt, Jókait, Dumas-t is nehéz ma olvasni, de akkor az volt a "tévé" és a "mozi", meg a "net" is így, egyben.

XCat 2012.06.19. 11:51:43

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Jah, MistahMálészáj az ő üreges agyával. De a delfin cuki volt.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 11:51:46

@GregorMan: nono! Az Űrodüsszeia nem útólag, hanem vele együtt, meg a háttérvilág is közös lelemény. Bár tökminegy. A film is atomjó, meg a könyvek is.

A Prométesuzt meg nem lehet és szabad összevetni az Alien-nel, tök más műfaj, egy teljesen megváltozott célcsoportnak megcsinálva.

GregorMan 2012.06.19. 11:52:43

@PlastiCat:
Azt nem nézegeted, mert egy lezárt dobozban hozzák ki, nem a kiállított tévét veszed meg... :-D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 11:52:50

@PlastiCat: :D

@Rosszindulatú Vászka: Neurománcot olvasni köll, akkor jó lesz az :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 11:53:55

@PlastiCat: ejnye. olvassál klasszikusokat. monnyuk szcifibül a szálka isten szemében kezdésnek megfelelne. van egy díszkötetes, számozott kiadásom belőle. persze nem adom oda.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 11:54:01

@Rosszindulatú Vászka: "Megcsinálva".
Kimérve, porciózva, megtervezve.
Az egy dolog, hogy szarul.
Már az Avatarnál is zavart a túltervezettség, de ott legalább a végeredmény jó lett.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 11:55:13

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Larry Niven világai is a kedvencek között vannak :)

XCat 2012.06.19. 11:56:23

@GregorMan: :)) Naigen. Jókait is utálom. Dumassal amennyire rémlik, nem volt bajom.

De Wells pl. teljesen jó volt. Hoffmann is. Lovecraft is... pedig jóval Asimov előtt éltek.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 11:58:20

@PlastiCat: aha. Ja bocs :P

@ColT: haggyukmár, most én is linkojjak, akik nem velem nézték és szerették? Ízlédbeli dolgokon vitázni csak sör meleltt érdemes. Én értek hozzá, te meg mégjobban :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.19. 11:59:24

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: az én kutyám megvolt őrülve a plüss állatokért. elősször leszopogatta a szemét, majd amikor vak lett, akkor napokig csócsálgatta. Merő szeretettből, mert nem szétrágta, hanem dédelgette, szopogotta.
Imádni való volt:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 11:59:46

@Rosszindulatú Vászka: Nem kell, de kapok egy sört, a sok kattintásért, amit a Homáros link generál ;) :D

XCat 2012.06.19. 12:01:06

@GregorMan: Tévét régen vettem, de egy tévét nem fogdosunk. De laptopből pl. mindig azt vettem, amit fogdostam.

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Nagyon megválogatom, miket vagyok hajlandó elolvasni manapság már... talán az egyetlen scifi ami átmegy még most is a szűrőn, az a wh40k, de ott is csak a világ jön be. Kb. a huszadik könyvet veszem belőle, ami arról szól, hogy megyünk, jönnek, gyilkolunk, gyilkolnak, osztmegyünktovább. Lassan megunom.

De ha már úgyis ajánlgatunk egymásnak, akkor Zelanzy. ;D

GregorMan 2012.06.19. 12:02:40

@PlastiCat:
Olvasd el Edmond Dantés esküvőjének előkészületeit a hely, a táj és az emberek leírásával. Ma már rém lassú...

Radzeer 2012.06.19. 12:04:03

@Dr Jozef Vengloš: "Baromság. Az anyacég minden egyes termék "történetét" (eladás helye, javítás (hosszú í) helye) ismeri."

A javitott készülékek esetében igaz, de azt amit Pl a szlovák LG elad, és Magyarországon kerül a végfelhasználóhoz arról nincs információja, mivel a nagy és kiskereskedőknek nincs semmiféle jelentési kötelezettsége a forgalmazó felé. Adott esetben, ha egy szlovák nagyker cég megvásárol egy nagyobb mennyiséget, amit azután exportál Magyarországra, az az LG kimutatásában szlovákiai forgalomnak mutatkozik. Azt hogy Marinéni Bivajröcsögén elad 2 LG tv-t azt ugyan honnan tudná az anya cég? GPS van a tv-ben? Ők csak az országonkénti hivatalos forgalmazók jelentéseit összesítik. Az ő eladásaik után, viszont még 6 kézen is keresztül mehet, míg a végfelhasználóhoz kerül.

XCat 2012.06.19. 12:04:32

@GregorMan: Jaj, a montekrisztofórót sosem szerettem.. de az ilyenekből tényleg akad pár gyikos darab. Engem pl. Eco-val is ki lehet kergetni a világból. Nincs eléggé kifinomdott ízlésem, asztmongyák. :DDDD

GregorMan 2012.06.19. 12:05:28

@PlastiCat:
A laptopot én is mindig kibontottam, bekapcsoltam. De a tévé is 16 hónap után adta meg magát, úgyhogy kapcsolgathattam volna, amikor megvettem, az MM-ben azért előtte lecsekkoltam... :-)

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 12:06:06

@ColT: egyetértek.

Hicsi kütyük? Jauntolás? Dirk Gently?

@PlastiCat: atyaég, a Warhammer sor az ponyva, annyira szcifi, mint a SW utókönyvek. Akkor már inkább az Teknikolor időgép meg a Kozmikus főnyeremény.

No persze tudom én, nem kell mindég kaviár :)

GregorMan 2012.06.19. 12:06:49

@PlastiCat:
A Rózsa neve is jobb filmen.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 12:07:41

@batgirl: enyimé kutty kihúzza azt fehér tölteléket belőle, aztán akkurátusan szétszórja a frissen porszipózott szőnyegemen. büdös dögje :D

@PlastiCat:

zelaznytól mit?

amúgy meg nem kell mindig kaviár, néha jó egy kis agyzsibbasztó szarságot is olvasni.

amúgy meg jókait nem nehéz olvasni, csak inni kell előtte egy freccset.

XCat 2012.06.19. 12:08:35

@GregorMan: Valami ojrópai megoldás lesz a célravezető szerintemis... ha lesz. Vagy nem lesz, de mindenképpen több esélyed van rá, mint a hazaiaknál.

LG különben ilyen beszarintós dolgokat csinál, az én külső vinyóm is kb egy év alatt esett szét. Dobhatom ki, ami rajta vót, annak meg csókolom, így jártam. Csiliviliszarok, minőség nélkül.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 12:10:08

@GregorMan: dehogyis. Nekem meg pont könyvbe jobban bejövős volt. Kifejezetten mókásak azok Arisztotelészes spekulációk, meg ahogy rávetíti a középkori hitvitákat meg elmemenéseket. A sztori csak a körítés volt hozzá, mint a knyszersaláta a sülthúshoz :)

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: hehe, Thomas Lieben :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 12:10:37

@Rosszindulatú Vászka: látom a kavijárba egyetértünk:D

példájul most küldtek utánam egy csomó régi könyvemet otthonrul, oszt volt közte egy egon naplója nevű remekmű. tennap elolvastam. szégyen gyalázat, de még teccett is egy kicsit.

XCat 2012.06.19. 12:12:13

@Rosszindulatú Vászka: Nem Warhammer, azt nem szeretem. A 40K az érdekes.
Szerintem csodálatos a világa. Én legalábbis nagyon cukin rárezonálok. Mondjuk ott is inkább Watson csinálta jól, Abnett kicsit tényleg ponyva.

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Mondjuk az amberes könyveit. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 12:13:48

@Rosszindulatú Vászka: Fú, SW utókönyvek katasztrófa.

@PlastiCat: Az LG monitort gyárt jót különben, azt sok-sok éve, stabilan tudja.
Optikai meghajtót a gcr-52b (CD olvasó :) ) óta nem tudnak, mást meg előtte se tudtak. Na jó, winyóvezérlőt, a 90-es években.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 12:15:18

@PlastiCat: Az Űrgárdista meg az Inkvizítor tényleg hangulatos.

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Sokat :) Közben. Úgy legalább nem baj, ha hosszú :D

XCat 2012.06.19. 12:15:30

@ColT: Monitorból az utóbbi időben csak samsungok voltak. Sorra beszartak 3 év után, de addig legalább nem volt baj velük.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 12:15:38

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: őt ismered? Eléggé szerethető, ahogy ír:

mek.oszk.hu/00700/00712/html/

"Azóta, hogy szélnek eresztett az élet, mint egy darab fölösleges sajtpapírt, persze másként nézem a dolgokat meg a gyárigazgatókat. Akkor kissé még üde voltam, akárcsak a frissen szedett spenót, zölden, hetykén és klorofillal telve léptem ki a Fedőcserép- és Alagcsőművek kapuján. A gyalogjáró mellett megpillantottam a gyárigazgató nyitott gépkocsiját..."

XCat 2012.06.19. 12:18:11

@ColT: Hát volt abban is pár érdekes dolog. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 12:18:11

@PlastiCat: Találgassak, 931, vagy hasonló?
Volt egy szériájuk, ami a "Check signal cable" meg "No signal" üzeneteket nyomta (710n, 720n...), azok 5 perc alatt javíthatók, és tartósak is.

A 931-ben meg úgy döglik meg az inverter, hogy drágább, mint az egész monitor... :S És mivel mindben az hal meg, bontott sincs :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 12:19:08

Post esetleg valamikor?
Vagy tévézünk egész nap?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 12:19:47

@ColT: én szerettem jókait. nekem néha bejön ez a szájbamagyarázós atyáskodás. könyvben, legalábbis :)

@Rosszindulatú Vászka: mekktekintem hamarost, szimpatícsnüj innen nézve.

XCat 2012.06.19. 12:20:08

@ColT: öööö... nem tudom, nem jegyeztem meg ilyeneket. Általában mire széjjelmentek, úgyis akartam venni másikat, szal annyira nem haragudtam érte. Check signal cable felirat az villogott sűrűn, de azt általában megoldotta, hogy beledugtam mégegyszer a kábeljét.

XCat 2012.06.19. 12:22:20

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Merátérzed, hogy aki csinálja, már meg van nyekkenve? :D

@Rosszindulatú Vászka: Az elsőbe amibe beleolvastam, volt egy csúnya elírás, szal most azon filózok hogy Karácsony úr nem tudja, hogy a grófnő egybeírandó, vagy az, aki felvitte a mekkbe'.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 12:22:34

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: mostan nem divatos, erdéji szépíró, merhogy nem makulátlan a pedigréje :)

Nekem elhiheted, szépen, finoman fűszeresen és ízesen ír.

XCat 2012.06.19. 12:25:11

Jah hogy román... azt hittem, azért avitt, mert a múltelőtti századi. :D

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 12:25:13

@PlastiCat: azt nemtom, én könyvbe sasoltam, abba nem volt hiba. Igaz, a legtöbb még háború elötti iadás, akkor még nem volt kiveszve a korrektor szakma.

Vagy még az lehet, hogy nem bojgatták a korabeli hejesírást. Most nem tom csekkolni, mer nem férek hozzá a könyveimhez salynos.

XCat 2012.06.19. 12:27:49

Amúgy látomám. De egyefene, jáccunk. (Egyszer úgyis megduglak.) ((tápkábellel))

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 12:28:39

@PlastiCat: érdekes meglátás, románnak még nem hallottam. Amúgy meg XX. század eleji, a közepét már nem volt módja megélni.

XCat 2012.06.19. 12:29:35

Ez a hófehér, ez milyen? Angellina tökjólnézki királynéként.

@Rosszindulatú Vászka: Arrólfelől csak az, meg a pestis jön...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.19. 12:29:46

Lassan eljutunk oda, hoyg ciki ha valaki szereti Jókait, Dumas-t, Victor HUgo-t, stb..stb..

basszus, kimentem a divatból..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 12:30:56

@Rosszindulatú Vászka: pedigré... micsoda fasság ez mán. akkor most a tamási áron is feketenyakú??? vagyhogy? nekem mindegy, én akkor is szeressem... példájul az ábel-trilógia egyik kedvenc sírós könyvem. mikor sírhatnékja van az embernek, akkor csak beleolvasgatik, oszt mán folynak is a könnyek, mint a patak.

XCat 2012.06.19. 12:31:00

@batgirl: Nálad csillagom, egészen más dolgok a cikik. De ezt te is tudod.

XCat 2012.06.19. 12:32:54

@PlastiCat: Izé, ez nem is Angellina... nahát.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 12:33:21

@PlastiCat: Akkor az az lehetett ;)
Na abban egy db 5ft-os alkatrész, és egy rövid szerelés :D

Hófehérből a Nepp József - félét :D
hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%B3feh%C3%A9r
Ez üt :D

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Néha nekem, de az ritka.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.19. 12:33:42

@Rosszindulatú Vászka: egyik legnagyobb kedvencem az a zsidó. Nagyon jó könyvet írt (ilyet ritkán mondok).

XCat 2012.06.19. 12:35:29

@ColT: Olyan amcsi szuperproduksön úgysem lesz lesz, ami a mi Hófehérünket túlszárnyalja. :) Kizárt. Nem is értenék.

XCat 2012.06.19. 12:36:39

Fél egy van, srácok. Ne zsidózzunk már háromig.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 12:36:43

@PlastiCat: :D:D:D:D
Ennél aljasabb műalkotást még nem láttam. Szakadtunk :D
Ilyet csak magyar ember csinálhat :D

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 12:37:57

@PlastiCat: @Kellemes Zérókomponista: de nehéz veletek dumcsizni. Az egyiknek román, a másiknak zsidaj. Pedig csak egy pehfógel magyar volt.

Nesztek, itt van rovássírással:

mek.oszk.hu/07400/07464/index.phtml

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: úgy tűnik. A fiúk találtak jobbat. Érted, jobbat :)))

XCat 2012.06.19. 12:39:04

@ColT: Én először erről is azt hittem, hogy magyar... nem értettem a címét. Aztán rájöttem, hogy aki fordította, valszeg valami taknyos lehetett, aki még diszkówcungabunga sem volt, amikor ez készült.

XCat 2012.06.19. 12:40:29

@Rosszindulatú Vászka: Sosem fogom őket elismerni magyaroknak. Nem azok. Nem is tudják, mi az.
És nem érdekel sem az idióták, sem a művészlelkek, sem a párt véleménye. Én láttam, micsodák.
Dögöljenek meg.

England win The Ashes! 2012.06.19. 12:40:31

@Radzeer: Onnan pl., hogy minden tévének van egy egyedi sorozatszáma (vagy mi a fenéje). Az LG tisztában van vele, hogy mondjuk a 008wrpd3q648 kódjelű tévét Szlovákiába szállították. Ha ez a tévé felbukkan valami magyarországi szervizben (a sorszám alapján szereznek róla tudomást), akkor nem állnak majd pislogva, mint kezdő buzi a gőzfürdőben, hogy "de hát ez hogy lehetséges", hanem eszükbe jut majd, hogy "hoppá, bizonyára a kliens ott vette, de emitt javíttatja". (Az őket nem fogja érdekelni, hogy a vevő valóban kiutazott érte, mint anno a Gorenjéért, vagy valaki más hozta be neki.)

Más: öcsém tavaly vett egy notebookot, majd a gép egy másik országban beszart. Telefon a supportnak, akik az azonosítók bediktálása (meg némi sikertelen távgyógyászat) után boldogan vitték volna a saját szervizükbe, nem csináltak cirkuszt abból, hogy nem az ő körbehugyozott felségterületükön vette.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 12:43:13

@PlastiCat: szerintem egy világ fog bennük összeomlani, ha rájönnek, hogy plasticat a hommárrul nem ismeri el őket magyarként.

XCat 2012.06.19. 12:44:20

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Remélhetőleg. :)
De csak azokkal van bajom, akik itt vannak, és megélhetési okokból ragaszkodnak hozzá. Aki otthon akar képzelegni, azzal nincs probléma.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.19. 12:44:36

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: hehe..nekem ahhoz nem kell könyv:))) ha sírnom, akkor sírok..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 12:44:52

@PlastiCat: Jaja.

@Dr Jozef Vengloš: Ki hitte, hogy nem nyomonkövethető egy termék, ha VALÓBAN akarják...

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 12:45:03

@PlastiCat: megnyugodhacc, Karácsony úr már 44-be megdöglött. Szabaddá tette a munka az elvtársaid jóvoltából.

Jelzem, nem láttál te semmit, csak azt hiszed.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.19. 12:46:18

@PlastiCat: De akkor nem is lesz új poszt addig!

Amúgy meg az EU-n belül létezik olyan, hogy import? Pláne szürke, fekete, lila, zöld?

XCat 2012.06.19. 12:46:27

@ColT: Nem a cigányozától?

Navárjál.... fehér cigány a legszemetebb cigány.
Ez jó?

@Rosszindulatú Vászka: Akkor őszintén kívánom neked, hogy te is meglásd, de ne onnan ahonnan én, hanem úgy, ahogy ők szeretnék.
Aztán majd a következő életedben megdumcsizzuk.

XCat 2012.06.19. 12:48:22

@Kellemes Zérókomponista: Itt minden pejoratív. Az emberek rosszindulatúak. Főleg egyesek. (Nem akarok vászkára mutogatni, de amúgy ő például kurvára:) )

England win The Ashes! 2012.06.19. 12:48:26

@ColT: Az a kolléga, akinem válaszoltam.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.19. 12:49:27

@Rosszindulatú Vászka: Hagyjad, Imre!
Kényes témája neki. Személyes. Már nem emlékszem, hogy az anyósa volt-e székely, vagy csak a volt "párja" ("éli feleségi"). Kissé durván extrapolál egy-két gáborcigányból...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 12:49:38

@Dr Jozef Vengloš: Költői kérdés vót.

@PlastiCat: Szerintem mindegy.
Kicsit orbánozzál, meg liberálisozzál is, ki tudja, ma mire ugranak.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 12:51:11

@PlastiCat: valóban nagyon csúnya dolog, hogy az emebrek etetni akarják a kölykeiket, meg szépen felnevelni, és meg szeretnének élni a munkájukból. a kurva annyukat, hogy mér nem született mondenki eleve gazdagnak.

te beteg vagy baszki. de tényleg. a különbség közted, meg egy romániai székely között annyi, hogy te a határ ezen felén pottyantál ki a nagy robotgépbül, ő meg ott.

XCat 2012.06.19. 12:52:12

@ColT: Orbánra ti bármikor. :D De inkább nektek kéne, én ővele meg a liberálisokkal is elvagyok.

Ezzel a fehércigánynudivonásvonóshazagyalázós tempóval, ami itt újabban divatos, nem annyira, de hát istenem. Nem kell velem mindenkinek egyetérteni.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.19. 12:53:19

@PlastiCat: plasztikmicu, egyre agresszívebb vagy mostanában.:( Már ha tegeződhetünk.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 12:54:45

@PlastiCat: ne kombinájj, nem szokott bejönni. Eéggé zsenánt másra vetítened a saját lelki nyomorodat.

Egy, a 30-as években alkotott szépíróra vetítened meg korunk júzereinek bűnei,t eléggé torz világképre vall és kicsit sújtalan is. Annak fényében, meg hogy a boss gúnyások kiirtották zsidajként, eléggé furcsa is, hogy te meg a magyarságát vonod kétségbe. nem is ér pontot. De biztos jobban értesz hozzá, nem is mondok ellent neked ezügyben többet.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.19. 12:55:15

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: :DDD Nem is tudtam, hogy robotgépek ellettek minket. De izgalmasan hangzik! Ti egyszer jóba vagytok, egyszer nem? Hogy van ez? Illik összekavarni a közönséget?

XCat 2012.06.19. 12:55:31

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: " a különbség közted, meg egy romániai székely között annyi, hogy te a határ ezen felén pottyantál ki a nagy robotgépbül, ő meg ott."

Nos, ők is szeretnék ezt hinni. De attól még kurvára nem.
Hogy te mit hiszel, az ugye már tökmindegy... de hogy az itteniek is felülnek ennek, az gáz.

Mondjuk most túl szépen süt a nap, úgyhogy nem érdekel. Acsarogjatok össze vásenykával, és nyaljátok fényesre egymás seggit, kitalátor meg majd táncol hozzá. Én legfeljebb kiröhögöm őket.

Veled csak veled fogok nevetni, ugyanis te vagy az, aki számára semmi tétje nincs a dolognak.
:)

XCat 2012.06.19. 12:56:48

@Kellemes Zérókomponista: Á, ez egy régi sztori. Vászkának párszor a lelkébe tiportam, és minden alkalmat megragad a törlesztésre... amikor kedvem van, vele játszom. :) Hátha lejár.

De lassan unom hogy én vagyok az onlájnlelkisegély.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 12:57:49

@Kellemes Zérókomponista: nem vagyunk jóba, csak néha felhúzzuk az intelligencsos gúnyánkat, oszt a nagy homárbéke kedviért szépen társalogunk, mint az illedelmes, jólnevelt emberek szoktak.

XCat 2012.06.19. 12:58:00

@ColT: Ez esetben +1. A fenti bandához.
No, oszlik a kőccség, alakul ez.

Csak tudnám mi akkor a baj a magyarországi szegényeknek (pl cigányoknak) kiosztott segélyekkel. :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.19. 12:58:47

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: hello..hello..tudod, hogy nem vitatkozunk különböző egyénekkel!!!!!!!

XCat 2012.06.19. 12:59:11

@Kellemes Zérókomponista: :)

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Én eddig jóban voltam veled, de ha nem hát nem. Éljen a gyűlölködés. :DDD

Magyar maradsz te kisszivem, akárhová menekülsz.

Manyecska 2012.06.19. 13:00:26

@ColT: b...+ nem tudom idáig hogy jutottatok el de érdekes lesz visszaolvasnom.. :))

XCat 2012.06.19. 13:00:43

No bánda, elérkeztünk arra a pontra, hogy ezt a napomat nem baszatom el mégjobban veletek... főjjetek csak szépen a saját levetekben.

Vászka, ma is ügyes voltál, rajtam kívül megint nem vette észre senki. Csak így tovább.
:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.19. 13:01:03

@PlastiCat: Dzsiráffera kérdeztem. Ezt a határontúlis véleményedet én sem értem. Fejzsd ki légyszives (majd ha nem süt olyan szépen). Ez nem maradhat ennyiben. Szeretném megtudni a TELJESEBB igazságot (ezt egy bulvárlapból szedtem ezt a szót).

XCat 2012.06.19. 13:01:59

@batgirl: Te meg hülye maradsz. És ezt ők is tudják, csak nem mondják a szemedbe. Csendesen sajnálnak le. :)

Nehogy esélyed legyen túllépni rajta. Tapsolj nekik.

XCat 2012.06.19. 13:03:25

@Kellemes Zérókomponista: Jah jó. Akkor kérdezd meg őket. Majd mondanak valamit, egész sor verziót hallottam már... román vagyok, rokonom volt román, szoptam románt, stb... válaszd ki ami szimpatikus, nekem meg fog felelni.

Szép napot.:)

XCat 2012.06.19. 13:05:07

@Rosszindulatú Vászka: Szeretnéd, mi? Akkor mégis maradok. :)

Tudod mi a különbség a zsidó és a proli között?

Ha a prolinak nem tetszik valami, elmegy és nem köszön. Ha a zsidónak, az elköszön, és marad.

(nem vagyok zsidó, csak tegnap hallottam, és pont ide illett)

Na, tépjétek egymást, nézem. :DDD

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 13:05:30

@batgirl: nem vitázom én senkivel se. békés vagyok, mint a döglöttbárány :D

@PlastiCat:

ez nem gyűlölködés, de kénytelen vagyok néhány teljesen nyilvánvaló dolgot leírni, mert úgy láccik, még mindég nem érted. szóval: leegyszerűsítem:

akinek két füle van, mint neked, meg lik van a fenekén, mint neked, és az agya is kb. akkora, +/- 10% szórással, meg beszél legalább egy emberi nyelvet, az se nem több, se nem kevesebb nálad. alapfunkciótok ugyanaz a földön: éltek. a többi csak rizsa és rinya és cicoma a majom farkán.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.19. 13:07:11

@batgirl:@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: azért ez a +/- 10%-al nem értek egyet...
vitatkozzunk róla?:D

England win The Ashes! 2012.06.19. 13:07:14

@PlastiCat: Még csak tegnap láttad a Napfény íze c. Szabó István-filmet?

XCat 2012.06.19. 13:07:58

@Dr Jozef Vengloš: Tegnap is. Néha újranézem. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 13:09:49

@Manyecska: :D

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Volt főnököm úgy mondta, hogy "azért van itt, hogy dolga legyen a légkondinak".

De nem fogja elhinni :)

England win The Ashes! 2012.06.19. 13:10:37

@PlastiCat: Eddig még nem tűnt fel benne ez a gondolat? :)

Jó film amúgy, magam is jópárszor láttam.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 13:12:01

@PlastiCat: kéne neked valami hobbi, vagy egy barát. Vagy legalább egy állat, egy hüllőt vagy halat javasolok, azok képesek blazírtan szenvedni. Meg könnyű pótolni, ha új játékba kezdesz. Ja és megbízhatók is.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.19. 13:13:36

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Ez korántsem olyan biztos, lehet, hogy csak amnéziás/fedett secus ügynök volt...

XCat 2012.06.19. 13:14:37

@Dr Jozef Vengloš: Volt benne bőven más, amire koncentrálni tudtam.:)
Az egyetlen kicsit zavaró dolog az volt benne, hogy a különböző generációkat ugyanazok a színészek alakították. A koncepcióját értem, és egyediséget is ad neki, de szvsz a maszkmester kicsit többet is dolgozhatott volna.

Manyecska 2012.06.19. 13:17:43

@ColT: képtelen vagyok értelmezni:D! de nem is szórakoztat most annyira -széthasad a fejem -, megyek lazulni:)
Sínen vagyunk, mondta József Attila..

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.19. 13:18:30

@PlastiCat: esküszöm nem értem ezt se.

@Rosszindulatú Vászka: ha hüllő, akkor comodo dragon!

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 13:19:05

Állítólag azért lett Voldemort nagyúr a Zónensájn úr, mer Szabó úr lájkolta volna. Állítólag.

XCat 2012.06.19. 13:22:02

No, hogy kifulladt a buli.

Jackyll, most már tényleg jöhetne új poszt. :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.19. 13:22:10

@ColT: A szomszéd utcában is lakott egy olyan család egy darabig. Köszönő viszonyban voltunk, elvégre én parasztnak születtem, ő meg ugyan nem, de szintén falusi volt. Egyszer összefutottam velük az ügyeletes gyógyszertár kis zárt előterében egy éjszaka. Nyár volt akkor is. Az egész napos munka, a beteg gyerekkel való orvoshoz menés, a sorbanállás stb. után szabályosan rosszul voltam a saját szagomtól. Erre bejöttek ezek, frissen mosakodva, üdén, tiszta, illatos ruhában. Pedig már fel voltam készülve a hazaiaktól megszokott "cigányszagra". Szar érzés volt mellettük büdösnek lenni, na! Azóta megértem a nácikat is...

XCat 2012.06.19. 13:25:32

@Kellemes Zérókomponista: Annyi volt a lényege, hogy megsértődtem. :) De ez mindenkinek csak egyszer sikerül.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.19. 13:26:43

@Manyecska: "Sínen vagyunk, mint a Kongresszus birkanyája!"- mondták - mondják Hajdúböszörményben, ahol az MSzMP 2. Kongresszusáról elnevezett téesz egyik juhásza kissé elpilledt, a MÁV meg nem gyomirtotta le a pályát, úgyhogy a juhok meglepték, és legelték az emberi bélsártól, vizelettől, kézmosóvíztől a nyári aszályban is szépen zöldellő gyomot. És akkor jött a tiszalöki vonat. Valami 40 km/h-val, de úgyis több száz m fékúttal...

XCat 2012.06.19. 13:26:58

... és valami furcsa okból kifolyólag mindig a másikban hagy mélyebb nyomot.

No, mindenki keressen szépen egy tükröt, és használja rendeltetésszerűen.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 13:27:16

@batgirl: vitába gyenge vagyok :D de ha ragaszkocc hozzá....isten neki.

XCat 2012.06.19. 13:29:17

Meg egy hányószacskót.

England win The Ashes! 2012.06.19. 13:29:56

@PlastiCat: Csak Ralph Fiennes teszi ezt. Illetve kb. összesen egy perc és egy mondat erejéig Stólbuci is. Ja, meg az a srác, aki a férfi főhőst alakítja gyerekként, szintén kb. egy perces összidővel.

XCat 2012.06.19. 13:31:06

@Dr Jozef Vengloš: A Rachel Weiss is duplán játszik, nem? Mintha úgy rémlene, de lehet hogy keverem. Amúgy gyönyörű benne.

Manyecska 2012.06.19. 13:32:34

@ColT: na fölraktam a gyerekemet /fiú!!:D/ nagyobb képet nem enged ez a fos..Vigasságosnak megígértem..cuki nem? Ctr+egérrel nagyítható:D..lassan már tízéves kép lesz!:P

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.19. 13:32:41

@Rosszindulatú Vászka: Jobb, ha marad a plüssállatoknál. Esetleg még bizonyos csúszós felületű poliuretán remegő habtestű elektromos szórakoztató eszközök is szóba jöhetnek. (Kár, hogy más nem érti...)

Manyecska 2012.06.19. 13:35:16

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: nekem egy ismerősöm egyszer...mozdonyvezető volt...belement egy cigány lagziba. Azt mondta dudált, dudált de rajta voltak lovasszekérrel a sínen /valahogy :( / oszt kettévágta a menetet, ez régen volt:) Ja, meg ő volt aki miatt a Gellért-téren eccer megállt a villamosforgalom totálisan /akkor villamost vezetett éppen../ mert rájött a hasmenés és a szállóba be kellett rohannia. Van egy ilyen hülye reklám is!!:) túl sokat mesélhettem:))

England win The Ashes! 2012.06.19. 13:35:23

@Rosszindulatú Vászka: Miért, Szabó úr szivárványos? Nem, mintha ezzel megváltozna a véleményem a filmjeiről, csak úgy mellékesen kérdem.

XCat 2012.06.19. 13:37:51

@Dr Jozef Vengloš: A szivárványos az buzit jelent?

Manyecska 2012.06.19. 13:38:12

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: azt úgy mondták a Maúnika sóba hogy "bibrátor"! :( istenem:(

XCat 2012.06.19. 13:39:37

Maúnika só... nem is rossz ötlet. Az önlájn verzió úgyis megdöglött. Nézek olyat.

England win The Ashes! 2012.06.19. 13:41:24

@PlastiCat: Arra céloztam volt. De nem mondtam, csak kérdeztem.

England win The Ashes! 2012.06.19. 13:43:13

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "elektromos szórakoztató eszközök"

Ezen kicsit felröhögtem! :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.19. 13:45:41

@PlastiCat: Nyisd ki az ablakot - ha megfelelő helyen laksz. Ha nem, írj, kerítek olyan lakást neked! Balajt, esetleg Abaújszolnok jó lesz, vagy inkább Szinpetri, vagy egyenesen Rakacát szeretnéd?
@Dr Jozef Vengloš: Tudtommal csak III/III-as volt. Azok meg nem mind voltak buzik is...

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 13:50:17

@Dr Jozef Vengloš: állítólag. De mink nem csak ezér szeressük.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: pont ezér volt zsarolható. Merhogy akkoriba az ancsi nem trendi volt, hanem köztörvényes.

XCat 2012.06.19. 13:50:38

@Dr Jozef Vengloš: :(

@ColT: Nem. Tudtam hogy meg fog. Csak azt hittem, szórakoztatóbb lesz. :)(

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.19. 13:50:41

@Manyecska: attól volt csak az organizmus! Akarok még egy olyan nyelvművelő műsort.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 13:55:21

Van új poszt!

Dobogóra fel!

XCat 2012.06.19. 13:57:20

@ColT: Amíg még tudtatok valami újat mutatni. Mindenki csak vergődik a saját poklában, ugyanazokkal a körökkel, ugyanazokkal a klisékkel... nagyjából még azt is meg tudom jósolni, ki mit fog becsaholni, és ki kivel áll össze. :)

Uncsi már.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 14:00:01

@TrollCica: itt az idő, hogy kiszájj ebből a szar játékból. Mink nem érdemlünk meg téged és nem is tudunk felnőni hozzád.

Adok kést, vagy hipót, vagy amit akarsz. Ha nagyobb szabású dolog köll, összedobjuk :)

XCat 2012.06.19. 14:01:41

@Rosszindulatú Vászka: Nem, még nem. Majd ha már nem akarod, elmegyek. Talán. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 14:06:13

@TrollCica: Azért ne mossuk össze a dolgot. Nem a te szórakoztatásod a cél, az arcméreted meg a kutyát sem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 14:07:59

@Rosszindulatú Vászka: "Ózdon benzinnel leöntöttek, és felgyújtottak egy c****legényt.
Most gyűjts kezdődik az árván maradt családnak.
Már van 30 liter"

XCat 2012.06.19. 14:08:25

@ColT: Úgy érted, neked van valamiféle célod? Na, ez már előrelépés.

@Rosszindulatú Vászka: Dehogynem. Én mindig.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 14:09:43

@TrollCica: Nem nekem, a blognak.
Mink itten csak beszélgetünk.

Amúgy neked van? Mert nem sokat vettem észre belőle.

Meg aztán mi az a cél? Mi számít célnak, aztán minek is van értelme, egy olyan világban, amire 0 befolyásod van?

XCat 2012.06.19. 14:11:16

@ColT: Nekem például az a célom, hogy ti végre kilépjetek a szarosgödörből, amiben tapicskoltok. De egyelőre a szarosgödröt sem látjátok, sajnos.

XCat 2012.06.19. 14:18:33

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: A többi is. :(
De ez azért jó cél, mert ha nem jön össze, legfeljebb maradtok ahol vagytok, én mindent megtettem. :)

Hülye karmapontok, ugye. :D

XCat 2012.06.19. 14:23:19

@Kellemes Zérókomponista: Amint látod, ezt is lehet szeretni. De az is nagyon érdekes végkifejlet lenne, ha kimászás helyett egymáshozátmászást rendeznétek. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 14:26:50

@TrollCica: Lehet, hogy a szarosgödör csak a te fejedben leétezik. illetve létezik, de hogy abból nem a te útmutatásoddal lehetne kilépni, az is ziher - figyu, nem vagyunk hülyék, a problémákat kurvára látjuk, csak sajnos szerinted kitől függ, hogy mikor oldódnak meg?
Próbálj meg forradalmat csinálni, jobb nem lesz tőle.
Ha a "zembereken" múlna, nem hiszem, hogy ilyen lenne a világ. Vagy a f@sz tudja, ha rajtam, tuti nem.
De ez nem ok arra, hogy lenézzél, vagy arcoskodjál. Attól aztán tuti nem lesz jobb.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.19. 14:28:04

@TrollCica: Szia! Újabb darabok szakadtak ki a személyiségedből?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 14:28:49

@TrollCica: Ja, másik. Nemtom feltűnt-e, ez a egy fogyasztóvédelmi cha... blog :)
Nem itt szokták az emberek a világ rejtélyeit megfejteni.

Lehet, hogy inkább a konteós blogra kellene járnod ;)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.19. 14:33:37

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: na szerinted mire vágyom jobban???? csészére??????????????
Maargit!!!NOOOOOOOOOOOrmáááliiiissss????
:DD

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 14:37:02

@batgirl: :D oszt ha egy szép landhaus-csészém van neked....?? Na? mer malac nincs.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.19. 14:38:58

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: najó..az is jöhet:(
..de egy malacnak jobban örültem volna:((
:)))
tényleg!
izé...ősszel összehozzuk?

XCat 2012.06.19. 14:44:58

Hát akkor egymáshozátmászás lesz mégiscsak. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.19. 14:44:59

@GregorMan: nem kell megsertodni, tudom, hogy sokan rendelnek amazontol meg mit tudom en honnan
EN nem
ez van. lehet fafejuseg
mondjuk ha egy par cipo kell, siman megrendelem a walmart-tol, ilyen munkahelyirol beszelek, egy tv-ert mar elmaszok a boltba
azert eppen a bestbuyt emlitettem, mert utoljara feketepenteken ott vettem a tv-t
/ nem , ertekesebb dolgokat nem veszek nem letezo helyekrol, ettol meg igazad van, csak mit tudsz csinalni, namost attol. hogyha megszunt a compusa, amirol mondjuk nem tudok az ott vasarolt cuccra a garanciam tuti hogy ervenyesitheto, meg nalad az LG-je valami miatt nem, gondolom az ittveddmeg nem hivatalos forgalmazo, vagy ilyesmi
igen nagyobb a bizodalmam az evtizedek ota bejaratott dolgokban
szeretem latni hogy since 1642:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.19. 14:48:43

@iorek: a soccert a footballt es pl az olimpiat szeretem nezni nagy kepernyon
/nem, nem plazma, de lapos:)/
ma pl angol ukran es mivel offos vagyok reggeli utan megnezem
ha erdekel a cracker barellben fogok reggelizni a tunel roadon:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.19. 14:49:07

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: @batgirl:

- Hé sógor, kell egy fél disznó?
- Á, minek, csak eldőlne az ólban...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.19. 14:52:17

@Rosszindulatú Vászka: hat azert ha kezemben egy nagyobb lanc szamlaja, kezembena gyarto papirjai,majd meg a neten is regisztralok, mondjuk a sonynal, vay a mitsubishinel, nagy valoszinuseggel nem lesznek problemaim
most jelen pillanatban csak a kocsim garancialis 10 ev, de gondolom, ha megszunik a skyland automative, ahol vettem, a mitsubishi allja a szavat:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.19. 14:59:47

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Szerezz nekem, én leszúrom, kizsigerelem, feldarabolom és meg is sütöm-főzöm, és ha marad ki valami szalonnája, azt meg besózom, és a szomszéddal megfüstöltetem.
@agresszív kismalac: ne félj, 20 kiló alatt nem vállalom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.19. 14:59:55

mondjuk ha a mitsubishi is megszunik, akkor valoszinueg rabasztam
lehet toyotat kellett volna vennem

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 15:00:45

@atpijkamo: Régi :D

@hagyma: Ja, hát ott azért rendesen megfingatja a fogyvéd a forgalmazót, ha baszik a garanciára :D
Meg úgy alapból is. Ott legalább ez normális, hogy nem akarnak defaultból átverni.

yxcvbnma 2012.06.19. 15:04:42

@hagyma:

"hat a bestbuynak van olyan 2 ezer aruhaza amerikaban
mit tudsz az ittveddmeg.hu-rol? "

A kulcsszó az Amerikában. Az ott megvett tévé gariztatásával kb ugyanott vagy itt Magyarországon, mintha az ittveddmegnél veszed. Sőt még szarabb is, mert ha beviszed a márka hazai képviseletéhez, akkor elmagyarázzák neked, hogy olyan tv nincs is amit a hónod alatt szorongatsz.

De azért örülök az építő jellegű tanácsaidnak, amik tényleg sokat segítenek itt a magyar ugaron.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.19. 15:07:20

@agresszív kismalac:
pedig pont te jártál az eszembe...

de egy kicsit nagyobb vagy, és öregebb, és nem vagy olyan szép és aranyos és kedves..

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.19. 15:22:42

Mindenki a wendégem egy új posztra.

Posztok ingyenesen letölthetők a www.postparadise.org/regions/hungary/homarblog/last_release.php címről!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.19. 15:24:54

@yxcvbnma: valamit felreerthettel, en nem tanacsoltam semmit senkinek
sajnos garancialis tapasztalatom nincs, vagyis szerencsere
a sony vaiom az meghalt vagy 4 eve,de boven garin tul...
mondjuk a sony tvm-re is csak 1 ev a garancia, itt meg tavaly februari tv-rol van szo
/kothettem volna ra biztositast es akkor mittudom en hany ev, de megbizom a markaban:)/

RedWing 2012.06.19. 15:28:00

Ha már plazma...
Van egy ismerősöm aki finoman szólva is pénzes ember. Na ő vett egyszer egy csúcs Pioneer plazma tv-t itt Magyarisztánban (milliós árkategória).
Mi ad isten, a készülék úgy egy év után megadta magát. Az itthoni "szervíz" nem akaródzott foglalkozni a problémával így felkereste a Pioneer európai központját (Belgium) egy email! üzenet formájában.
2 nap múlva egy külföldi szám csörgette a mobilját. Kiderült, hogy a belgiumi központból hívják és miután meggyőződtek róla, hogy ért angolul adategyeztetéseket követően közölték vele, hogy erre a készülékre kiszállásos garancia érvényes, uh. egy előre megbeszélt időpontban érkezett egy autó a házhoz, szerelő bejött, ellenőrizte a tv-t, megállapította, hogy rossz, majd behoztak egy bontatlan új készüléket, a régit összecsomagolták, kapott egy friss garancialevelet és sűrű elnézések közepette távoztak.
Ezek után már csak arra lettünk volna kíváncsiak, hogy a belga központ vajon mit mondhatott az itthoni leányának, hogy ilyen simán zajlott minden.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.06.19. 15:38:51

@RedWing:
Nem állitom hogy hihetetlen
de
hihetetlen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.19. 15:41:42

amugy honnan ez a nagy tapasztalatod amerikarol? en itt elek 15 eve es meg egy garancialis ugyem nem volt

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 15:43:28

@RedWing: Ennyi pénzért mondjuk ez a minimum, plusz leszopják ;)

@hagyma: Samsung szimpatikus. Bármilyen termékük gyári számát beregisztrálod az oldalukra, és pár hónap plusz gari.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 15:48:04

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: oksi. de a kolba'szt azt müanyag belekbe teccik majd tölteni, ugye?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.19. 15:50:27

@ColT: samsungot vettem elsore, mer ocsobb volt mint a sony
oszt nem jott be
visszavittem 2 het utan es lecsereltem a mostanira, a braviara
ez tokeletesen megfelel, szinben meretben
az teny, a hangja eleg szar volt, kellett hozza sound system
most tokeletesen megfelel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.19. 15:51:56

ja meg vettem hozza izeket, hogy fel tudjam csavarozni a falra
mindennel egyutt kijott valami 1400 dollarbol

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 16:09:58

@hagyma: Száund szisztem egyikhez se árt, a 2x3w-os hangszórók mellé, amiket belepakolnak a TV-kbe.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.19. 16:20:47

@batgirl: Hátmárhogyajókurvaéletbenelennékkedvesb+?!
A többiről nem is beszélve.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.19. 16:33:51

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Malacból kolbászt? Hülyeség.
@Kellemes Zérókomponista: Hoppá! A Google Chrome nem találta meg a www.postparadise.org webhelyet
Javaslatok:
Google keresés:

Manyecska 2012.06.19. 16:34:32

Úristen ki a Trollcica? :D:D Csak nem troll? ? nem lehet.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.19. 16:35:41

@agresszív kismalac: hehehe...de mégsem vagy olyan bájos, mint a kisröfi, akárhogy is igyekszel...

Manyecska 2012.06.19. 16:42:16

@Kellemes Zérókomponista: :D:D az igazi organizmushoz nem kell nyelvművelés de a fiatalok úccse tudják miről beszélek:D

www.youtube.com/watch?v=aq627ZjmyXg Na, ezt nézzétek meg!:D:D a bibrátor...feliratos!:D:P

Manyecska 2012.06.19. 16:45:21

@Manyecska: .."azért mert nagy bottal járok" :)))))))) 4 perctől hülyére röhögtem magam!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.19. 16:47:47

@hagyma: Lekvárral (ízekkel) csavartad fel a falra? Nem piskóta...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 16:47:51

@Manyecska: Segítsééég! És ennek van szavazati joga is? :S

Manyecska 2012.06.19. 16:54:11

@ColT: végignézted?? :D két órát aludtam most de mintha húznák az agyamat:))) na megyek főzni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.19. 16:56:01

@Manyecska: Nem, melóhelyen vagyok, majd otthon, hanggal :D:D:D:D:D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.19. 17:19:26

@Manyecska: áéááááááááááááááá
cex cex izé van, na

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.19. 17:43:40

@ColT: ja, radasul az aljara..@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: tudok mi?
amugy megszenvedtem vele, mert itt ugye gipszkarton falak a divat....

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 17:45:11

@Manyecska: :D én meg most itt fuldoklom a röhögéstől....:D!!!!

ezt tanítani kéne az iskolába: fiam tanújjá, mer így jársz mint ezek, oszt aszt se tudod majd, hogy kitül van a kiccsjány XD

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 17:52:18

Nekem meg kiégett a viccrelém. Nekem ez a Józsibarátos videó nem vicces, hanem szomorú.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 18:01:01

@Rosszindulatú Vászka: egyem azt a szenzibilis lelkedet, nesze itt egy zsepi, fújd ki az orrodat. persze rögvalóság, meg lelki nyomor, de én akkor is kitűnően szórakoztam rajtuk.

csak aztnemtom, hogy ez a józsigyerek mennyi pénzt kap ezér a cirkuszi mutatványozásért.

XCat 2012.06.19. 18:03:42

@Rosszindulatú Vászka: Manyecskának legendásan szar humora van, nem tűnt még fel? De nehogy azt hidd, hogy ti jobbak vagytok.
Az szomorúbb.
Mert ti akár másfélék is lehetnének, ők meg nem.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 18:11:53

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nem, ennek semmi köze a valósághoz. Illetve csak annyira, mint az állatkertben mutogatott, élőhejükről kivett nyomorultaknak.

@TrollCica: néha minket is nyomaszt, hogy téged ennyire bánt az alávalóságunk.

XCat 2012.06.19. 18:17:26

@Rosszindulatú Vászka: Engem? Nem bánt. Ellenkezőleg, szórakoztat. Nem is tudom mit csinálnék, ha kihúznátok a kiskezeteket a biliből.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 18:23:23

@TrollCica: vannak napok, amikor szórakoztat a vitriolos fröcsögésed, ma kifejezetten untat. Megin ojan vagy, mint a két öregúr a mappetsóból, csak te egyyedül nyomod.

XCat 2012.06.19. 18:24:44

@Rosszindulatú Vászka: Nekem olyan nincs. Nézz tükörbe, mondtam már. Esetleg nézd a hülyegyerekbandádat itt körülötted, ők is jobban csinálják nálam.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 18:49:16

@TrollCica: na erről beszéltem nyuszómuszó. Megin terelsz, mikor rólad van szó pedig, nem másról.

Tetégedet tekintve amúgy sújtalan minden hasonlítgatás, sőtmitöbb, egyenesen blaszfémia is.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 18:50:31

@Rosszindulatú Vászka: igenis van köze a valósághoz. ugyanazok az emberek, ugyanazok a problémák, ugyanazok az érzelmeik. csak persze itt pirosra vannak festve hogy jobban érdekes legyen a dolog.

XCat 2012.06.19. 18:58:12

@Rosszindulatú Vászka: Annyira undi, amikor belémlátod magadat. Persze már mekszoktam.
De hiába álmodzzol, nemdugunk.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 19:04:27

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:azért az úgy elég alpári humor, kábé ojan, mint más népeken röhögni, mert mókás ruhát hordanak, meg fura szokásaik vannak. Ez így nem humor, vagy vicc, hanem rosszindulatú csúfolkodás, nem velük nevecc, hanem rajtuk.

Sztem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 19:12:46

@Rosszindulatú Vászka: az biza. valódi alpári humor. aszt én szeressem, és valóban rajtuk röhögünk. ez azér van, mer néha én is gonosz vagyok ám. ez ilyen önző túlélési gyakorlat.

Manyecska 2012.06.19. 19:14:30

@Rosszindulatú Vászka: szerintem is csúnya dolog de tudod őket nem érdekli úgyse!!! Másrészt sajnálom őket. Harmadrészt ha ennyire elszeparálódnak a normális emberektől hogy 50 éves korukra sem tanulnak meg minimális dolgokat akkor gondold tovább.., nem akarok rosszindulatú lenni,..de ennyire nem igaz hogy kirekeszti a társadalom őket.
Szóval hidd el, ők élvezik: szeretik a vidámságot alapból. Másrészt meg hogy jön ide hogy cigányok, rasszista vagy??:) ...

Manyecska 2012.06.19. 19:16:28

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: én is csak ennyit akartam mondani tisztelt bíróság! Hidd el, ők is röhögnek ralytunk sokszor:D..bánom is én milyen rassz, tőlem lehet eszkimó is de ez fles volt!! Szerintem ők is élvezték:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 19:17:56

@NyuszóCica: @Rosszindulatú Vászka:

haa szabadna megoldási javaslatokat eszközölnöm: szakszerűen hittéríteni csakis erőszakkal lehet, ami itten nem fog menni. tehát valaki mondhatná már -kizárólag- pixelmegtakarítási célzattal-, hogy igazad van, tévettem. ez monnyuk csakis a nyuszómacska szájából hangzana elfogadhatóan és a helyzethez illően adekvátan.

Manyecska 2012.06.19. 19:20:36

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Te basszus ezek télleg azt hiszik rajtuk röhögünk /már a vidiben szereplő személyekrűl/ .. mondd már meg nekik hogy az aláfestő szövegen,..eszem-f@szom megáll!!

Manyecska 2012.06.19. 19:22:11

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ehhh! Csinálj nekik limonádét azzal többre mész!:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 19:24:48

@Manyecska: öööö...hát azon is, de én télleg a csajon nevettem.... meg a veddelen, hogy milyen jóvágású ember. ilyen genyanapom van máma :)

XCat 2012.06.19. 19:29:58

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Most mitszószbe, mitszószbe? neszójjálbe!

Kétszemélyes meccs van amúgy, gruppent nem szeretem. Sosem tudom melyik segg kihez van hegesztve. Értedugye.

Manyecska 2012.06.19. 19:37:13

@NyuszóCica: :D:D mint abban a viccben..."gyere Béla, ma gruppen lesz otthon..!.."gyerekek, valami nem jó, csináljunk valamit mert már hatodszorra sz@pok.." :))))))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 19:38:08

@NyuszóCica: pedig eccerű, mint a vasgolyó. vagy téged izélnek, vagy te izélgecc valakiket. ha egyidőbe, na az lesz az.

Manyecska 2012.06.19. 19:38:30

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: az a bungee LOL lilaruhás nő millen szép, pedig!:) Nade ez vicc a Józsibátyám is megmondta. Nincs már ez a műsor különben.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.19. 19:50:40

@Manyecska: @Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: értem én, hogy gőzgép, de mi hajcsa?

Szal ezt mind értem, de nekem nem vicces. Lapozzunk.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.19. 21:03:53

@Manyecska: kérlekszépen, az a videjó az semmise, amit linkoltál. van még annál lejjebb is, parancsolj:

www.youtube.com/watch?v=UsEarjTrlMk&feature=related

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.19. 22:43:32

tokom, mar megint a magyarokat hulyezik vilagszerte:)

kutga 2012.06.20. 15:49:39

Még az előző foci EB-re vettem egy LCD TV-t, igaz nem tud sokat, de azóta semmi baja, a mostaniak meg akár egy év alatt is tönkremennek. Jó irányba halad a technika.

kutga 2012.06.20. 15:50:38

A másik hogy ilyen helyről sose vennék nagy értékben semmit.
süti beállítások módosítása