Tékozló Homár

Négycsillagos putri a török riviérán (frissítve)

2012.07.16. 10:59 | jackyll | 463 komment

toroksvedasztal.jpg

Hiába írja a Homár évek óta, hogy a mediterrán szállodacsillagozás nem azonos az európai csillagozással, mindig van, aki meglepődik. Naiv ügyfél családja a helyiekkel éhezik, bár még el sem kezdődött a Ramadán:

Nyár, átverés, e kettő Magyarországon elválaszthatatlanul összefügg. Lányomék - összespórolva a pénzüket - ami manapság már elég kemény meló után jön össze egy ilyenre, befizettek kedden egy all inclusive-t hirdető törökországi útra. Mi bíztattuk őket erre felbújtóként, hisz tíz éve nagyon kellemesen éreztük egy ilyenen ott magunkat. Igaz, nem annál a nagy német cégnél vették az utat, mint mi anno, hanem egy valamivel olcsóbbat a Suntimes Irodától, aholis a weblapon látható csilivili Magic Resort négycsillagos hotelt ígérték számukra minden földi jóval. A linkre kattintva látszik, hogy egy Sunport Travel nevű cég is részt vesz ebben a vakításban.

Tegnap reggel boldogan elrepültek, és  ami várta őket, az maga a horror: 44 fokos nyárban egy melegvíz nélküli, rozsdamarta ócska koszos szobákkal teli, csillagtalan lebujba szállásolták el a 15 magyar családot - kisgyerekekkel is ott szívnak - közel sem a megígért Magicba. Nemhogy all inclusive ellátást nem kapnak, de effektíve éheznek: a csirke farhát különleges kincs, ha megszerzik. A tálakon száradó, kunkorodó felvágottak, sajtok, hideg-dermedt sült paprikadarabok a választék.  Esik ki a kilincs, az első este teli üveget dobtak a helyi erők - akik az üdülők 90 %-át alkotják - a magyarok közé. Kirablási kísérlet is volt már első este.

Az ott nyaraló törökök a Ramadánra készülnek - nekik kell is éhezniük ugye - , európai ott nincs is. Ágyneműnek se híre-hamva, csupán mocskos párna van és kettő emberre egy takaró, pedig még kéne -  ha megy a légkondi, mert az még van -  mert a hűtés hideget csinál eléggé. Sőt vécépapír,  tiszta törülköző sincs, takarítás még nem volt, mióta odaérkeztek. Előtte se nagyon látták nyomát...

Már írtak ott egy jegyzőkönyvet az állapotokról az  emígy rohadtul átvert utasok, a kinti telepített hivatalos ember alá is írta, de persze hétvégén nem elérhető senki a Suntimes-től,Sunporttól magyarázatot adni a történtekre. Holnap bemegy a férjem az irodába, de addig is két napot elbasztak emberek-gyerekek életéből és pénzéből. Vannak fotók minderről, csak nem tudom beilleszteni a szövegbe, nem vagyok nagy spíler ebben sajnos.  

Az iroda 9 éve foglalkozik a török Riviérával. Így?? Nehogy valaki bedőljön  nekik, okuljon, kerülje őket!!  

Ismerem az Index-kommentek jó indulatúbb fajtáját, hogy pl- akinek nincs elég pénze a valódi luxusra, az maradjon a lavornál otthon, legfelejebb sózza meg a vizet a feelingért, de akkor is botrány, hogy miket engednek meg maguknak  "vállalkozók"!  

a szív fészkei

torok4csillag.jpg

UPDATE 14:00 Naiv ügyfél és csapata tovább harcol az elemekkel, illetve fotók is érkeztek.

A tegnap írt kis vidámság, mókabóka folytatódik: most a helyváltoztatásért - amúgy a Suntimes iroda már le is vette a csalinak feltett  Magic Resort Garden hoteles ajánlatát, amivel most fürödtek be szombat óta a népek kint Kemerben  - komoly pénzeket akar a kinti idegenvezető kisajtolni az elcsigázott,  éheztetett, átvert utasoktól. Az itthon iroda állítólag próbál segíteni - ők eddig semmilyen gondról szóló üzentet nem kaptak semmiről. A kinti emberük mást állított a népeknek...  Érdekes.

Most megy bruszt  meg a drága, értékes - hisz megszabott szabadsága van az embereknek -  harmadik nap is ezzel, nyaralás ilyen körülmények és hangulat folytán sehol. Ja itthon meg a férjem rohangál és telefonál, próbál intézkedni kora reggel óta.

Az irodában elismerték, hogy fogalmuk sincs, milyen szállodát ajánlgatnak nagy garral - senki nem ellenőrzött ott semmit eddig, török csinálhat a magyarokkal, amit akar. Ki nem szarja le.

a szív fészkei

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 11:03:50

"44 fokos nyárban egy melegvíz nélküli"

???

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2012.07.16. 11:06:07

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: :P

..ha nincsen légkondi az a probléma, ha van akkor meg az...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 11:06:56

van ám fotóm, csak nem tudom beilleszteni....

öhöm :D

meg most akkor hideg van vagy meleg van? ámber, törökország nem svájc, teccettmán a térképen csekkolni? ehh, kár a szóér.

szmoker (Homo Trollicus) 2012.07.16. 11:09:30

Nem találom a fotosoppolt képeket.

cicmen (törölt) 2012.07.16. 11:12:06

Még jó, hogy bele nem lépett! :)

Manyecska 2012.07.16. 11:13:17

Rózsi, baszod, akinek nincs elég pénze a valódi luxusra, az maradjon a lavórnál otthon, legfeljebb sózza meg a vizet a fílingért!!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 11:14:55

@Manyecska: XD! legfelejebb!!

azt a szív fészkeit még nem vágom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 11:17:38

@Kellemes Zérókomponista: mi lenne? ottan nincsen ramadán, oszt kétpofára tömik a csülköt meg a véreshurkát.

helianthus 2012.07.16. 11:18:05

Általában ragaszkodok hozzá, hogy értsem a posztokat. Ezért könyörgöm, ezt magyarázza el valaki:
"az első este teli üveget dobtak a helyi erők - akik az üdülők 90 %-át alkotják - a magyarok közé. "
Kik a helyi erők? A rendőrök? Vagy helyi erős emberek? És milyen teli üveget dobtak? Vagy mi van?

Manyecska 2012.07.16. 11:23:43

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd: a fészek ahol szívnak. Vagy egy török romantikus szappanopera, mostanában nálunk csak azok mennek. a szív hangjai asszem...de lehet az valami orvosi, nem ismerem:P!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.16. 11:24:06

"akinek nincs elég pénze a valódi luxusra, az maradjon a lavornál otthon, legfelejebb sózza meg a vizet a feelingért,!!!!!!!" :D:D:D:D

Különben ha olyan sz@r, akkor mit keresnek még kint? Húzzanak haza szétverni az utazási irodát :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 11:24:43

@helianthus: Én ezt úgy fordítottam magyarra, hogy a törökök, akik a nyaralók (emberek, nem épületek) 90%-át alkotják, egy üres üveget dobtak a magyarok közé, ami a tetejébe még nem is volt üres, sőt, teli volt.

Nem mintha így sok értelme lenne. Eltalált valakit az üveg? És ha igen kit? És mi volt benne? És megitták?

Xezs 2012.07.16. 11:26:29

@helianthus: Ezt a részt én sem értettem, eléggé összevissza van ez megírva.

De ha jól értem akkor nem abba a hotelbe küldték őket, ami előzetesen ki lett alkudva, úgyhogy a rinya jogos. Kérdés hogy foglalkozik-e ezzel valaki, vagy leszarják nagyívben.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 11:26:40

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: "ottan nincsen ramadán"

Mint a rabbi, aki talált szombaton egy tárcát a földön, fohászkodott egyet istenhez, erre egy méter sugarú körben péntek lett.

Manyecska 2012.07.16. 11:29:10

Fogaggyunk, se faszenes, se hüttő, se üvegasztal nem volt!!

neddie 2012.07.16. 11:30:29

Akinek nincs elég pénze a valódi luxusra, az maradjon a lavornál otthon, legfelejebb sózza meg a vizet a feelingért.

Dr. Kix 2012.07.16. 11:32:24

A szív fészkei? :) Szép nick! Amúgy ez az igazi szop@s, nem a faláb. Együttérzés.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.16. 11:32:30

@Xezs: Utóbbi :)

@Manyecska: Mert nem kettőkor érkeztek. Mégis, mit várnak :D

@atpijkamo: :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 11:34:22

@atpijkamo: :D

én csak aszondom, addig jó nekünk itt, amíg ottan szar a szálloda, meg betartyák a ramadánt, mer ha minden megjavulna hirtelen, akkor nem vóna homár se, azpediglen sanyarú sors.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 11:35:39

@ColT: "A szív fészkei?"

Szerintem a jobb- és bal here. A faszt gondoltam első megfejtésnek, csak az nem páros szerv. (Általában nem.)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 11:36:43

@helianthus: a nemet kultura szerves resze a szallodaablakbok valo sorosuvegdobalas. Csak terjed, erted? Keveset lattal te meg a vilagbol.:)

Manyecska 2012.07.16. 11:39:29

Szívnak a face-ek....höhhh ez xar volt..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 11:39:37

@atpijkamo: nem páros szerv.... :D:D pedig....khmmm. praktikus :D szóval legalább lenne egy tartalékba :D

cicmen (törölt) 2012.07.16. 11:41:45

@Manyecska: Rózsi, baszod, akinek nincs elég pénze a valódi luxusra, az maradjon a lavórnál otthon, legfeljebb sózza meg a vizet a fílingért!!

És egészítse ki egy két hekk törzzsel! Az lesz a cápa! :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 11:42:19

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Gondolod, amíg egyik áll, a másik pihen?

Vagy egyik a páros, másik a páratlan napokon. Oszt vasárnap karácsony.

Manyecska 2012.07.16. 11:42:54

@cicmen: :D maga köré meg szórjon homokot és üljön ki a gangra a napra!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 11:46:02

@atpijkamo: mindkét variáció használható :) persze van aki ezt két különböző hordozószerv (vö. férfi) használatával oldja meg, de az nem etiqus, állítólag. :)

kewcheg 2012.07.16. 11:55:42

Én személy szerint - bár nászútunk ott volt- igencsak rühellem a törököket , főleg történelmi okokból, másodsorban vallási türelmetlenségből. Az én élményeim: a szállodánk korrekt kis családi hotel Antalyában, a tulaj nagyon rendes, a bazárban tolakodóak voltak a nőkkel,püsze,püsze!! felkiáltással(puszi,puszi) nyomultak újdonsült asszonyomra,szerettem volna kaszába dűteni a tagokat,dehát ügye hátha a Héttoronyba zárattak volna, egy boltban,mert nem vettük meg a felpróbált bőrkabátot,egy rosszarcú alkalmazott félóráig követett a belvárosi sikátorokban.Nőnek egyedül abszolútli forbidden , férfiaknak jó hely is tud lenni..:) Ámde ha belegondolok hogy ezeknek az ősapjai párszáz éve olyan kisfiúk ezreit rabolták el a szüleiktől mint az enyém, hát nem tudok barátságos arcot vágni a "török-madsar" barátságra valahogy.Nameg eleve elutasító vagyok az iszlámmal,szerintem egy destruktív, megkövült romboló ideológia, tehát ma már semmiképp nem utaznék muzulmán közegű országba.Bár jó, tudom hogy a törökök nem arabok,egy fokkal jobbak...

Bélabáttya (törölt) 2012.07.16. 11:56:26

Hát, azért a sózott lavórtól, fészkelő szívtől, fogalmazásbeli problémáktól eltekintve rendesen szívatják a pereputtyot.
Azt verziót nem lehetne valahogy erősíteni, hogy a szervezésben résztvevők kerüljenek lehetőleg hosszabb időre hasonló közegbe?

Manyecska 2012.07.16. 11:57:59

Mit mondjak, amikor én voltam nászúton Korfun, mi voltunk az utolsó turnus mert akkor kezdődött a háború délen...DE tisztaság volt, svédasztal, bár, medence, bár már csomagoltak a szállóban:P....már odafelé is vadászgép kísérte messziről az utasszállítónkat a határnál a szerbek oldaláról..nem kicsit voltam bexarva:)

Szűcslaci 2012.07.16. 11:58:48

Na, ezek is rábasztak egyszer azzal, hogy odamentek, másodszor azzal, hogy ezt ideposztolták. Előbb utóbb kétlábú ember nem ír ide semmit, mert olyan jó fejek vagytok.

Manyecska 2012.07.16. 12:03:56

@Szűcslaci: jó meglátás, én is mindig ezt mondom itt..

bbppoo 2012.07.16. 12:05:42

Hát, ha ezt a szöveget tényleg egy érző szívű anyuka írta volna, aki aggódik a gyerekeiért, akkor sem írta volna bele, pl az a szót, hogy elb@sztak. Nekem az a véleményem erről, ha valaki smucig, könnyen megjárhatja. Nem szabad sajnálni plusz 10000 Ft-ot, hogy egy jó nevűbb irodával utazzon az ember. Válság van, ergo olyan hihetetlen árkülönbségek nincsenek egyes utazások között.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 12:09:36

meg amúgyis. egy ilyen nyaralás árábul legalább hat lélegeztetőgépre futotta volna az éhező afrikaiaknak.

Niro 2012.07.16. 12:13:00

Vazze, nem tűnt fel hogy annyiért olyat? Bírom az ilyeneket, jaj én aztán nem itthon üdülök a Balcsinál, megyek törökbe 4*-osba:D Szegénykék még azt is biztos kiszámoltak mennyivel jobb és olcsóbb mint Balcsira menni:D Nem elég hogy csóró még hülye is:D Hazajönnek persze ez lesz: Jaj mi törökbe voltunk négy csillagosba, sokkal jobb mint a Balcsi:DDD Magyar ember, én így szeretlek!:D

Blogger Géza 2012.07.16. 12:15:04

Tényleg olyan bonyolult becsatolni pár fotót egy e-mailbe? Lehet, hogy ez valami médiahekk (amit ugye a lavór mellé kell tenni cápa helyett), vagy lejáratás konkurenciától.

mesz86 2012.07.16. 12:15:42

Kicsit hasonló szituációba csöppentünk a hétvégén Isztambulban. Részleteket mellőzve:
- csak szállást foglaltunk a neten
- későn (éjfél) érkeztünk, kiadták az összes szobát
- egy személyzetis "lyukat" ajánlottak fel nekünk, kérdéses tisztasággal, felszereltség (törölköző, ágynemű, légkondi, wifi, stb.) nulla
- fáradtak voltunk, "hadd-aludjunk-már!" jelleggel ideiglenesen elfogadtuk
- másnap megkaptuk a rendes szobát

A megoldás kulcsa, hogy nemteljesítés esetén nem fizetünk (szimplán visszavonjuk a netes foglalást, ami feloldja a zárolt összeget a bankkártyán) és keresünk más helyet.

Vissza a fenti történethez: valószínűleg az iroda is belátja a dolgot, hiszen nincs az a hatóság, aki ne a vendégnek adna igazat a jegyzőkönyv ellenében. A kártérítés tehát valószínű, de ugye a nyaralásra szánt szabadság elúszik :(

mojoking77 2012.07.16. 12:24:12

@kewcheg: Hubaratom.. te aztan egy igazi liberalis europai mintapolgar vagy. Azt magyarazd mar el legyszives nekunk, itt az alvegen, ha ennyire gyulolod a budos, kecskebaszo, alja iszlam torok fergeket, megis mi az anyad jo picsajaert mentel oda naszutra te szerencsetlen fasz? Nem talaltad az atlaszt, vagy mas kulfoldi celt nem tudtal volna megfizetni?
Hulye barma a foldnek...

Manyecska 2012.07.16. 12:30:04

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: én ezt mostanában tuttam csak meg hogy ilyenkor címlapos:( :P Különben szerintem a posztok felét homár-kommentelők írják:D...na ON /dolog/

É2I 2012.07.16. 12:31:33

Akkor ez az utazás ól inkluzívre sikeredett. Sajnálatos. Reméljük a papa már rájuk borogatta az asztalt. Ugyanakkor tudjuk, hogy változni semmi sem fog.

Törökökhöz meg nem megyünk, buta, bunkó népség -tisztelet a kivételnek.

Egy kis sztori:

Úgy a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején rendszeresen jártak ide diszkóba. (Hogy honnan találtak ide, máig is rejtély) Ha már egy bejutott, akkor tuti volt a verekedés, mivel minden csajjal kikezdtek. Még akkor is, ha pl. adott lány a faszijával táncolt. De egy idő után már nem engedték be őket sehova hála az égnek.

Kismacska (BELLA) 2012.07.16. 12:32:02

Nem is olvastam végig. Kérdéseim:

- Tudnak-e-é angolul?
- Megnézték-e-é a hotel honlapját?
- LEINFORMÁLTÁK-E-É az utazási irodát?!

Occó, occó! Kici, kinajji, occó!

Pfff...

Már bocs. Inkább kifizetem a többet, és alapszabály (az elmúlt évek utazási iroda-botrányai után): kis ismeretlen irodával NEM utazunk!

Megoldások:
1,) Magam szervezem az utamat. Ehhez nem árt mondjuk nyelvtudás, de anélkül is esetleg talán mehet.
2,) Ha nem magam szervezem, akkor meg Ibusz, Neckermann, Tensi, Karthago tours és társaik. Hhhhjjjjaaaa, hogy azok drágábbak?

Gyerekkel meg végképp nem kockáztatnék, de ez én vagyok, túlzottan is óvatos...

Jó lecke volt, azt hiszem, legalábbis remélem, tanultak belőle. (Azért szénné perelném az irodát...)

halbikvera 2012.07.16. 12:32:18

Szív, sajnálom.:( Valszeg jobban jártak volna a gyerekek, ha egyénileg szervezik a dolgot...

Sokorai_Atala 2012.07.16. 12:32:43

nem találom ezt a reklámozott szállodát. Melyik városban volt? Mi annak a neve, ahova kerültek? Mennyit fizettek az útért?
Lehet van egy új török szokás, teli üveggel fogadni a rég nem látott magyar barátokat a 3. emeletről kihajintva, amit mikor itt hédereltek 150 évig nem tudtak bevezetni, mert a nem nagyon voltak emeletes épületek.

tryclops 2012.07.16. 12:33:09

Törökországba, Tunéziába nyáron NE! Nem szabad! Szeptemberben csodálatos, de aki július-augusztusban kimegy szopni 40+ fokba, annak csak gratulálni tudok. (Tudom, tudom, iskola, meg minden..) Vannak ilyen esetek, mi is voltunk putri helyen Antalyában, de nem ez az általános, csak van hogy pechje van az embernek.
Balhét tessék kiverni!

O.D. N.SZ.B. 2012.07.16. 12:36:19

Ezt a sok ökröt! Még a pórul járt embereken köszörülik a nyelvüket....
A tárgyhoz:
Sajnos hasonló eset "nemzetközi" utazási irodával is elöfordul. A napokban utazott ismerösöm Ciprusra, ahol a szállodában sztrájkoló személyzet és koszos szoba, a repülötéren intézkedésképetelen idegenvezetö várta. Csak hosszas természetesen az utas idejéböl és pénzéböl történt telefonok után sikerült rávenni nemzetköziéket az intézkedésre. Német anyavállalatuk utasaival ezt nem mernék megtenni....

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 12:37:24

@Manyecska: ááá, csak néha. jackyll már messziről láttya, ha mink írunk :D

amúgy meg akinek a zsúfolt tengerpart+zsúfolt tengerpart+szar kaja a szállcsiba a menő, az mennyen csak oszt szopjon, már bocsánat. bisztos ufó vagyok, de nekem a nyaralás azt jelenti, hogy egyedül vagyunk, oszt nem zavar senkise, meg rendes kaját eszünk, nem valami tetves törökmézet a piacrul.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 12:40:09

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: "egyedül vagyunk, oszt nem zavar senkise, meg rendes kaját eszünk,"

Oszt ki főz? Mert akivel én hajlandó vagyok nyaralnimenni, az nem hajlandó nyaralásban főzni.

mojoking77 2012.07.16. 12:43:41

@O.D. N.SZ.B.: OK, valahol igazad van, de:
-2012 korul legyunk mar annyira onalloak, hogy egyedul is meg tudjunk szervezni egy utazast a csaladunknak
Ha ez nem megy, akkor legalabb nezzunk utana a szallodanak, keressunk ra az interneten, forumokon etc etc...
Es NE az ar legyen a kizarolagos valaszasi tenyezo. Persze, hogy fontos, de ha valami latvanyosan olcsobb a tobbinel, az biztos, hogy budos valahol, ezt gondolom sokan tudjak mar, es nem csak az utazasra gondolok, hanem altalaban barmire. Miert gondolja azt az egyszeru idiota, hogy majd o, nulla utananezessel megtalalja azt az egy irodat, aki csak es kizarolag barati szeretetbol megszervezi neki ugyanazt a nyaralast, amit az osszes tobbi iroda legalabb 10%-al dragabban tesz???
Sokan szerintem belefaradtak az eletkeptelen idiotak nyavajgasaiba, hogy oket itt is meg ott is csak atbasszak....

Manyecska 2012.07.16. 12:44:18

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: amióta megellettem /mint ökör/ engem sem vonz! Pl. otthon is tök jól elvagyok ad abszurdum, zavar a meleg, stresszel az utazás, stb.. / de most persze szívettépően zokogok és mély fájdalommal osztozok!:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 12:45:29

@atpijkamo: hát a férfiember főz, mer ő tud ilyet. ha nincs kedve, akkor meg én. ha nekem se, akkor a gyerek, de az csak rántottát tud meg gyümisalit. ha senki se akar főzni, akkor elvánszorgunk valami rendesebb étteremig :D az idei pogrom példul tengeri horgászás lesz és parton történő halsütés lesz. majd küldök fotókat :D

7esbusz 2012.07.16. 12:45:48

"Lányomék - összespórolva a pénzüket - ami manapság már elég kemény meló után jön össze egy ilyenre"
Imádom az ilyen szövegeket. most jobban kéne sajnálnunk őket ugye? Kutyát nem érdekli, hogy honnan van a zsé... A szívás akkor is szívás, ha lottón nyerte...

Manyecska 2012.07.16. 12:46:10

@atpijkamo: "nem hajlandó nyaralásban főzni. " megértem:)! Érdekes viszont nem kaptam mélyhűtött kaját pedig akartam vinni pár dobozzal ..:(

Sl31pn1r · http://dudu.im 2012.07.16. 12:46:58

Általában az utazási irodával kötött szerződésben benne van, hogy hasonló kategóriásba áttehetnek. Túlfoglalás van a legtöbb szállodában...

Lehet felajánlanak valamit, amit Te nem vagy köteles elfogadni, ajánlanak egy másikat. Tuti nincs olyan hogy a felajánlottak közt valami ne felelne meg. Ki kell állni magadért, nem belenyugodni...

Nekünk volt már ilyen, hogy túlfoglalás miatt ajánlottak egy hasonló kategóriás szállodát (csak épp kívülről is látszott mennyivel rosszabb), nem fogadtuk el, átvittek máshova az tökéletes volt.

Amúgy mi most megyünk harmadszorra Törökországba (Alanya), sose volt semmilyen problémánk. Normálisak, kedvesek, persze tudni kell kezelni a bazári nyomulást, de hát más kultúra...

Szóval összességébe véve, ki kell állni magunkért, de ez nem csak a Török utakra igaz...

Mogyoró007 2012.07.16. 12:48:26

azon a linken nem látni azt, amit a posztoló írt. De azon az oldalon keresve, illetve a gugliban keresve sem találtam ilyen nevá helyet. Nem létezik. Ez fura...
A törökök híresek arról, hogy nem nyúlnak más holmijához. Ez is fura, hogy ő KIrablási kísérletről ír.
Satöbbi satöbbi. Várom a folytatást. Egyelőre kételyeim vannak ezzel a poszttal.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 12:50:11

@bbppoo: az velemenyem, hogy buta vagy, ezert csak sztereotipiakban vagy kepes gondolkodni. Boven vannak bazdmegolo anyak, de meg nagyik is. Amugy senki nem mondta, hogy ez lett volna a legolcsobb, csak hogy olcsobb. Meg jonak tunt. Tenyleg soxor a semmiert fizeted a pluszt. Hat, most tanultak ebbol. Igazabol az alapos forumozas, erdeklodes az, amire nem szabad sajnalni az idot.

Démonmac1 2012.07.16. 12:53:46

'smerem az Index-kommentek jó indulatúbb fajtáját, hogy pl- akinek nincs elég pénze a valódi luxusra, az maradjon a lavornál otthon, "

De miért a Törökökhöz??
Olaszország például közel van;)

Alaister Grand 2012.07.16. 12:58:12

Hm. Annyira nehéz ez a magyar nyelv, hogy még az anyanyelvűek is gyakran csak törik...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 12:59:10

@Manyecska: én inkább főzök, minthogy az ólinszállodába kínált ömlesztett förmedvényt egyem. bisztos mer sznob vagyok :D de tényleg. a pocsék kaja elbacca a napomat is.

a múltkor gyorsan akartunk menni valahova, oszt ilyen félpanzijósba voltunk, de eccer ettünk ott, többet nem. inkább átjártunk a szomszéd kricsmibe, ahol eccerű, de finom kaják voltak sepézér. ellenbe nem rinyáltunk, hogy milyen szar vót, mer tuttuk, mire számítsunk.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.07.16. 13:00:15

@Dr. Nélküli Vitéz Kismac (BELLA):

"2,) Ha nem magam szervezem, akkor meg Ibusz, Neckermann, Tensi, Karthago tours és társaik. Hhhhjjjjaaaa, hogy azok drágábbak?"

Ibusz?
Hehehe....
Valamikor a 90-es évek elején (akkor még nem volt net) pont az ibusszal szoptuk be tövig.
Szépen bementünk az ibuszba és befizettünk egy Korfui útra.
Miután befizettük a zsetont kiderült hogy maga az ibusz nem szervez korfura utat ők csak az egyik utazási idoda útját árulják.
Még ekkor sem fogtunk gyanút, ugye az ibusz az ibusz, csak utána néznek hogy mégis kinek az útját forgalmazzák, stb.

A lényeg az hogy alaposan felültünk a szopórollerre.

O.D. N.SZ.B. 2012.07.16. 13:03:36

@mojoking77: Nos igen. A Holidaycheck oldalán törénö ellénörzése a szállodának a minimum, nekem eddig bejött amit az emberek írnak. Igaz ha önkényesen átteszi az iroda az utast ott csak az azonnali forradalom és az idegenvezetö agyonveréssel törénö megfenyegetése segíthet. Aki szerint ezt túl drasztikus, az töltse nyári szabadságát egy vagyonért sufniban! Gyáva népnek...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 13:06:18

@Alaister Grand: mondjuk mi lenne, ha te szenvednel telefonrol ekezetekkel kicsinyes es irrevelans hozzabofogesek helyett? Nem birom a fajtad, kerlek halj meg elobb, mint en, hogy lathassam!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 13:07:59

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: "elvánszorgunk valami rendesebb étteremig"

Az messze lesz, mert a környéken "nem zavar senkise". Vagy azt szeretnéd, hogy egyedül legyél, az éttermek meg körülugráljanak téged egyedül?

Én voltam egyedül (ismerőssel) nyaralni, de ott tényleg napi járóföldre semmise volt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 13:11:54

@atpijkamo: nem kérlekszépen, a civilizáció kb. 4 kilométerre lesz tőlünk. kocsival. vagy hajóval 26-ra :D

Alaister Grand 2012.07.16. 13:13:10

@Kellemes Zérókomponista:

Te írtad volna a posztot?
Nem kell feleslegesen érzékenykedni. Ha hozzád szólok, észre veheted abból, hogy megszólítalak.

wannabebiker · wannabemotoros.blog.hu 2012.07.16. 13:13:18

A homár az utolsó, ahol szabadon posztolhatunk. Becsüljük meg, mert úgy járunk, mint a velveten.

Pedig hogy lehetne ott ma osztani Rékáékat a cici miatt.....

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 13:14:16

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Ha mindenki így menne nyaralni, kellene még 2 Föld.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 13:16:26

@Kellemes Zérókomponista: Nem téged ekézett.

@Alaister Grand: Tényleg kriminális ahogy egyesek írni tudnak. Illetve nem tudnak.

KecskeDotyi 2012.07.16. 13:17:10

Mi tavaly nyáron 60ezerből (benne van a pályadíj és a benzinpénz is) olyan jól éreztük magunkat...Faházas megoldás, minden nap étteremben ettünk, kutyát beengedték velünk szinte mindenhová, gyönyörű tájakat láttunk, senkit sem zavart, h magyarok vagyunk (sőt, kifejezetetten örültek nekünk). A pénzt annyira nem tudtuk elverni (30ezret váltottunk), hogy a végén már minden hülyeséget megvettünk, csak végre fogyjon el. Igaz, mi "csak" Erdélyig mentünk. De tuti jobb volt, mint a posztoló gyerekeinek nyaralása.

Manyecska 2012.07.16. 13:17:27

Dolgozni kell nem nyaralni.

KecskeDotyi 2012.07.16. 13:18:16

@Démonmac1: Mostanság Szlovéniát is rengetegen ajánlják, állítólag bazira kiépült és megszépült a part.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 13:18:24

@Alaister Grand: akkor meg jelezd egyertelmuen a cimzettet. Most pl itt a lehetoseg. En sosem irnek posztot, mer en nem futok bele semmi ilyenbe. 260-as IQ-val nehez. Szoval ezert nem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 13:24:09

@Kellemes Zérókomponista: Nem kell jelezni, ha a poszthoz szól hozzá. Jól csinálta, ne pattogj már.

Inkáb írj egy viccet!

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 13:25:19

@atpijkamo: előszöris sábesz, ami pénteken napnyugtakor kezdődik - mióta globálvilág van este 6 óra közmegegyezéssel.

helianthus 2012.07.16. 13:28:31

@atpijkamo: @Xezs: köszi. :D

@Kellemes Zérókomponista: keveset bizony, és az is milyen ronda volt! ;)

KecskeDotyi 2012.07.16. 13:29:10

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Igen :D Bakter, hétfő van, hétvégén esküvőn voltam, haggyámá :D :D :D

Ringlósztár 2012.07.16. 13:30:39

@Niro:
Mondjuk a balcsinál még így is jobb helyen vannak.

igazságos 2012.07.16. 13:30:54

All Inklusive, Törökország? Eddig olvastam...

Köszönöm, de a gyomromat kímélném inkább.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 13:31:39

@KecskeDotyi: az jjjó, lakodalom, táncitánci, ereszdelahajamat, szabada csók! aztán volt valami izgi? monnyuk leesett a menyasszony/vőlegény gatyája/szoknyája a pap előtt, vagy ilyesmi burleszkos nevetnivalók?

igazságos 2012.07.16. 13:31:57

@KecskeDotyi: hogy mennyi esküvői buli van itthon, tényleg a válságtól mindenki házasodik.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 13:33:06

@atpijkamo: jolvan. Dehat ki tudhassa. En orulok a legjobban amikor tevedek. Elnezest mindenkitol. Stoppolo all az ut szelen, egy szekely bacsika jon szekerrel, felveszi. Dunaszerdahelyre akar menni. Mennek, mennek.
- Na, messze van meg Dunaszerdahely batyamuram?
- Hat, mar messzebb, fiam..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 13:34:26

@Kellemes Zérókomponista: máma igencsak rádjár a rúd.... de ezt a viccet így elmondani gyalázat. :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 13:37:48

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: hat lehet. Nezd el nekem. Miert, hogy latszodna jol a kepernyon?

igazságos 2012.07.16. 13:39:58

@Manyecska: de hát volt neki pénze, hiszen összegyűjtötte, nem hitelből utazott! Szóval, ez nem jött be.

2002 2012.07.16. 13:40:13

Ismeretlen, kis utazási irodával nem érdemes menni sehova. Másik dolog pedig az, hogy hotel választás előtt miért nem lehet kikeresni a neten mit írnak róla azt nem tudom. (kismillió ilyen oldal van)

Meglep amúgy ez az ellenséges hangulat a törökökkel szemben, jómagam voltam már tunéziában, egyiptomban, görögországban többször is, de sehol sem volt olyan magas szintű szálloda AI szolgáltatásokkal mint törökországban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 13:40:36

@Kellemes Zérókomponista: Román stoppoló...

Egy kamionos felvesz egy stoppoló nőt. A kamionos azt mondja a nőnek:
- Tudja, hogy maga a harmadik terhes nő akit Siófokra viszek?
- De én nem is vagyok terhes - mondja a nő.
- De még nem is vagyunk Siófokon.

Manyecska 2012.07.16. 13:41:33

@igazságos: picinyem, ha lenne pénze most nem lyött volna létre a poszt..!
:)

KecskeDotyi 2012.07.16. 13:42:00

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Jajj, volt. :D A kántor olyan hangon énekelt, h nevetnem kellett. Mondom ciki, inkább nézek oldalra, hátha le tudom magam foglalni. Erre tőlem balra nevetnek...Jobbra nevetnek...Előttem nevetnek...Mögöttem nevetnek...Akkor mondom erősen koncentrálok előre. A fotós nevetett. De a legjobb: a vőlegény lehajtott fejjel nevetett, folyt a könnye, a pap meg beszólt neki h lehetőleg őt nézze már inkább és ne a földet...
Meg a pap elcseszte egyszer a lány nevét, Noémi helyett Andreát mondott.

A násznép is hagyott némi kívánnivalót magaután. A házasságkötőben a srác összecserélte a gyűrűket és a csajnak nem ment fel az ujjára. Mikor kapcsolt és gyorsan elvette a másikat az egyik paraszt beszólt hátulról a menyasszonynak (teltkarcsú, de nem kövér, nagyon csinos), hogy le kéne fogyni....
A másik paraszt meg a templomban részegen aludt az imapadon a szertartás alatt...
A harmadik idióta (jól el is veszekedtem vele az este folyamán) meg nemtudom hányszor kiabálta az este folyamán h Sieg Heil, meg dobálta a karját a magasba....

De ezek ellenére is nagyon frankó buli volt. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 13:42:28

@Kellemes Zérókomponista: megbocsátok, gyermekem :D itt a vicced:

A székelygóbé felvesz egy vándort a szekérre. Az hosszan hálálkodik, majd megkérdi:
- Mondja, bátyám, messze van innen Dunaszerdahely?
- Nincs messze.
Fél napi szekerezés után a vándor már nyugtalan. Ismét megkérdezi:
- Bátyám! Messze van még Dunaszerdahely?
- Hát, most már elég messze.

igazságos 2012.07.16. 13:44:28

@Manyecska: nem vagyok a picikéd, hívjad úgy a dögjeid, jó? :)

Én is összegyűjtöttem a lóvét, és lett pénzem IPad 2-re, ami majdnem annyi volt, mint ez az út. Mégse basztak át az Apple - boltban. Na?

Ha befizetsz, kapd azt, amiért fizettél.

Törökország, all inclusive eleve nem fér össze, ha jót akarsz magadnak.

Na meg az, hogy utazási irodákat szintén kerülni kell, mint a pestist. Csináld magad, vagy átbasznak, átvernek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 13:44:55

@KecskeDotyi: én is akarok ilyen lakodalomba menni :D szétröhögném magam :D

monnyuk ha a pap az én nevemet baszta volna el, lehet csak beszóltam volna neki valami paráznát félhangosan :)

Manyecska 2012.07.16. 13:45:48

@igazságos: engem otthon úgy hívnak /néha/! Na mindegy. Oké, mondjuk én vagyok a kisebb, belátom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 13:47:49

ahogy látom, össznépi bactatás kezdődik :D tessék bekapcsolni a biztonsági öveket, protéziseket kirakni a pohárba, kukitmogyit előkészíteni, sör a hüttőbe, oszt juhé!

Manyecska 2012.07.16. 13:47:50

@igazságos: azt azért nem értem, hogy nem tűnt fel a szerencsétlen poszter/ lányának/..hogy Ózdon vannak??

KecskeDotyi 2012.07.16. 13:48:45

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Én megoldom ezt úgy, h nem lesz templomi esküvő (anyós ki is van akadva, nem hiszi el h nem vagyok hajlandó egy vallást se felvenni) :D
Az anyakönyvvezetőnek meg ÉN fogom írn ia szöveget. Néha akkora marhaságokat mondanak, h már fáj (tesóméknak pl aug 19-én volt az esküvő. Mit mondott az a majom anyakönyves? hát, ha majd évek múltám ELFELEJTIK h mikor is van az évforduló, akkor majd az aug 20 emlékezteti őket, h itt van valami jeles még azon kívül is). Nálam nem lehet baki. Tudom előre h menyaszörny leszek, ha valami rosszul sül el, akkor a hibázó embert helyben kivégzem.

Nyaralni meg tuti nm a törökökhöz megyünk majd :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 13:48:54

@Manyecska: b+ beesek az asztal alá, ha eszt tovább csinálod. éppen iszom a joghurtomat, de mosmá lemosom a monitort :D:D

igazságos 2012.07.16. 13:49:15

@Manyecska: aha! Köszi, most megvilágosodtam. :)

Manyecska 2012.07.16. 13:50:17

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: mit??:D itt jegyzetelnék az könyvből de nem hagytok.szétröhögtem magam az esküvőtől is..:)

igazságos 2012.07.16. 13:51:11

@KecskeDotyi: na de mi van akkor, ha megcsinálod a menyasszonyt, vagy lefekszel a vőlegénnyel?

Mondjuk, aki az anyósra és apósra fanyalodik rá... :)

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 13:51:45

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: multikulti vicc? A székejgóbé az ojan, mint a betűfont, meg a békönszalonna, meg a hamburgerfasírt?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 13:51:50

@KecskeDotyi: az nem jó, mer mivan ha te magad bacol el valamit? így legalább van kire kenni :D de a legjobb mégis az, ha nincs esküvő, mer akkor megúszod a nászutat is, meg így legalább megmarad a szüzesség is, hátnemhátde? :D

V. 2012.07.16. 13:51:56

Másnak annyi pénze sincs, hogy a buszmegállóig elmenjen, ezek meg sírnak, hogy szar volt a tengerparti nyaralás. Dolgozni kéne nem nyaralgatni.Pihenésre ott a hétvége.

igazságos 2012.07.16. 13:52:27

@KecskeDotyi: h nem lesz templomi esküvő aha, szóval gyáva féreg vagy, és eleve nem bízol holtomiglan - holtodiglanban. Így el se kezdd a házasságot, mert tutira garantált a válás!

vitaygeorgina 2012.07.16. 13:53:11

Kellemetlen az ügy, szar lehet, ha valakinek így elromlik az egész évben várt nyaralása.
Egyet viszont nem értek. Miért kell a posztban magyarozni? Erre mi szükség volt: "Nyár, átverés, e kettő Magyarországon elválaszthatatlanul összefügg."
Nem állítom azt, hogy itthon nem verhetik át az embert. De ez miért magyar specifikus? Más országokban mindenhol a becsület szobrai a kereskedők, szolgáltatók? Vagy mi a fenét akar ez jelenteni?
Mellesleg sértő azokkal a szolgáltatókkal szemben, akik viszont becsületesen dolgoznak.
És mielőtt nekem esnek az itteni jóindulatú kommentelők, elárulom, hogy nincs utazási irodám.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 13:54:18

@Rosszindulatú Vászka: maga mán megin kötexik énvelem :D azér tartottam fontoschnak kihangsúlozni a tanulónak a góbészékely mivoltát, mer láthatójan nem járatos a hegyvidéki viccek terén. oszt nem akartam félreértést.

Trejo 2012.07.16. 13:54:57

Gyurcsány a hibás!

vitaygeorgina 2012.07.16. 13:55:48

@V.: tehát akinek van pénze nyaralásra, az már olyan gazdag, hogy ne is várjon a pénzéért megfelelő ellenértéket, és boldogan nyelje le, hogy a pénzéért cserébe van egy pocsék nyaralása? Pusztán azért, mert vannak nála szegényebbek?
Hallottad már azt a szót, hogy demagógia?

KecskeDotyi 2012.07.16. 13:56:21

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Megmarad hát XD XD
Én nem fogok elrontani semmit se :D Én tökéletes vagyok *.*

@igazságos: Hát, örülnék ha valaki nem vágná a képembe (mint a mostani esküvőn a pap a menyasszonynak), hogy a férj az úr, neki engedelmeskedni kell, ki kell nyalintani a fenekét, rá kell hallgatni, neki kell meghozni minden döntést, és a nő csak azért van, h a fárfit szolgálja...
Meg amúgy is elég vallásellenes vagyok, sztem úgy egy egyház se fogadna be ha bebökném h szerintem nem is volt a 6 napos teremtés, mi a helyzet a dínókkal és az ősemberekkel meg ilyenek :D

vitaygeorgina 2012.07.16. 13:56:51

@Manyecska: igen, de csak azért, mert mindenkit átvertem, akin látszott, hogy magyar. Szeretek megfelelni a sztereotípiáknak.

igazságos 2012.07.16. 13:56:57

@V.: így van, rohadjanak meg, hogy ilyenre gyűjtik összespórolt pénzüket, és még rinyálnak is, miután becsapták őket.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 13:57:36

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: aha. Már csak aztat nem értem, hogy kerül külföldre lóval? Imidzstúra?

Manyecska 2012.07.16. 13:57:39

@vitaygeorgina: :) Ez az első mondat engem is szíven ütött:( máskülönben..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 13:58:36

@igazságos: ne irigykeggy, inkább keress egy palimadarat te is, oszt tervezheted a sajátodat :) nem mindenki bukik ám arra, hogy herélt hangú papok magyarázzanak nekik olyasmiről, amiről gőzük sincs, he.

igazságos 2012.07.16. 13:59:30

@KecskeDotyi: tudod, itt az illúzióról van szó, elhiszed, hogy akkor is veled marad a párod, ha már öregkorodra képtelen vagy szexelni, tisztelet, hűség, megértés, elfogadás.

De ha már eleve nincs meg ez, amikor még el se kezdtétek...

Vidéken még más a felfogás.

Milyen már 61 évesen elválni? Tényleg rossz irányba haladunk.

Már el se kezdődött a közös élet a pároddal, de már nem bízol abban, hogy együtt maradsz vele életed végéig.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 13:59:52

@Rosszindulatú Vászka: várjál, mostan bevásárlótúrára mék, de majd estére kigondolom, jó ?

igazságos 2012.07.16. 14:01:00

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nekem tutira lesz templomi esküvőm. Tudom, én még a kecskéhez is férjhez mennék. :)

Erre nem irigykedek, amíg templomi esküvő nincsen, mert, az államit meg feleslegesnek tartom.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 14:01:42

@KecskeDotyi: ezek adjak meg a sava-borsat egy bulcsinak szerintem. Aztan jo kaja voltd-e? Mer ugye az a lenyeg. Magamfajtanak legalabbis.
Amugymeg nem erdemes szarra tervezni, mert akkor ugy is lesz 100 ilyen "baki", amit egyebkent poenra vennel. En ugy erzem te mar most egy sarkany vagy. A nok..mindig ezt az egy napot akarjak tokeletesnek, na de az osszes tobbivel mi van??

V. 2012.07.16. 14:04:05

@vitaygeorgina:

Olcsó húsnak híg a leve.A zsebek ki vannak tömve és még így spórolni akarnak ilyen all inculsive moslékon.

Ezt meg szarrágásnak hívják.Nem lehet mindig jól járni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 14:05:12

@igazságos: te még fijatal vagy, oszt nem értheted.
valamellik okos filmbe volt, hogy:

"ha szereted, papír nélkül is szereted, ha meg nem szereted, a papír sem fog segíteni azon, de még az isten se."

majd vásenyka megmongya melyik film vót, azt én már elfelejtettem.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 14:06:14

@igazságos: akkor ellembe jogilag csak regisztrálatlan élettűási kapcsid lesz, csaxólok. A magyar jog nem ismeri el a klerikális esküvőt és ez így is van jól.

KecskeDotyi 2012.07.16. 14:06:37

@igazságos: Ehhez az "illúzióhoz" minek kell egy pap? Utálom a vallásokat, utálom az egyházakat. Akkor miért is kéne nekem bármelyikhez tartoznom.
Honnan vetted azt, h nem bízok abban, h életem végégig vele leszek? Abból szűrted le h nem fogok egy (SZERINTEM) hazugságra épült intézmény épületében erre esküt tenni?
Ha nem bíznék benne, akkor nem mennék majd hozzá.
Anyóspajtás is csak akkor lesz hirtelen hűdevallásos, ha valami baja van, és segítség kéne. Ő könyörög ha baj van, én meg megolást keresek, ha bajom van. Ennyi a különbség. A vallás a gyengék menedékháza.

DE!!!! fenntartom arra is az esélyt, h egyszer mélyen vallásos leszek. Egyelőre ez nincs meg, nagyon nincs.

igazságos 2012.07.16. 14:06:44

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: tényleg szomorú, hogy már eleve úgy kezded a dolgot, hogy tutira nem maradtok együtt öregkorotokra....

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 14:07:21

@igazságos: ja. Csak anelkul meg nincs hazassag! Te kover/duci/teltkarcsu vagy? Szerinted megfelelnel Davidnak?

Anomalocaris (törölt) 2012.07.16. 14:08:25

@kewcheg: Jó nagy primitív fasz vagy, ugye tudod?

V. 2012.07.16. 14:08:39

@igazságos: Jól látod a dolgot.Ha valakinek nincs pénze igazi luxus nyaralásra inkább maradjon otthon, mert úgyis csak átbasszák.

O.D. N.SZ.B. 2012.07.16. 14:08:43

@Trejo: Amennyiben a panasszal összefüggésben az ország teljes erkölcsi, szellemi és anyagi tönketételére célzol, úgy azt kell mondjam, hogy megállapításod bár közhely, de igaz!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 14:09:29

@igazságos: ellenbe az viszont nagyon örvendetes, hogy pontosan tudod, mit kezdek és hogyan :D:D ja, meg mikor :D

V. 2012.07.16. 14:10:19

@igazságos: Megrakják a tűzet oszt mégis elalszik.Elég unalmas lehet a másik fejét bámulni évtizedekig, hogy a szexről már ne is beszéljünk.

igazságos 2012.07.16. 14:10:47

@KecskeDotyi: nem a papokról van szó, hanem a párod iránti bizalomról, tiszteletről, hűségről. Ha ezt kerülöd, a templomi esküvőt, nem bízol a másikban, akkor így nincs értelme az esküvőnek, pláne az államinak.

Állami esküvőt fel lehet bontani, el lehet válni, el lehet menekülni bármikor, ha problémák merülnek fel a kapcsolatban, ha bármi van, azonnal fel lehet bontani.

Egy templomi, egyházi esküvőnél ez nem működik, ezért félnek sokan ettől, nem véletlenül. Ha már a félelem benned van, úgy már problémák vannak a kapcsolatban.

Ugyanezt gondolom, a házassági szerződésről, ki mit visz a kapcsolatban, erről szerződést kötnek. Ha valaki eleve nem akarja aláírni a papírt, akkor ott már szintén probléma van.

Tisztázni kell, ki mit visz a házasságba, mi a közös vagyon, hogy ne legyen reklamáció később.

Persze, erre is mondhatják, hogy aki házassági szerződést ír alá, az eleve nem bízik abban, hogy együtt maradnak, de ezt nem így vélem.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 14:11:38

Eleve, eleve...onamitast fu de utalom. Realizmus jobb. Noket is utalom. Tobbsegetek buta, ha meg valaki jozan eszbol/segitsegbol nem hagyja, hogy orrverzesig almodozzatok, az gonosz, negativ vagy rosszindulatu. Ruhellem a fajt. Ovoda szint.

igazságos 2012.07.16. 14:12:14

@V.: pedig nekem sok 60-as házassági ismerős van, valahogy olyan boldogok együtt, sok nyanya el is akarja venni az idősebb pasikat a párjuktól.

Ha bevállalod a házasságot, vállald be teljesen, vagy sehogy. 0 menekülési lehetőséggel.

igazságos 2012.07.16. 14:13:27

@Kellemes Zérókomponista: tudom, ez nem tetszik a simliskedőknek, a problémákat elkerülőknek, a sumákoknak.

V. 2012.07.16. 14:14:30

@igazságos: Pedig ők viszik előre a világot.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 14:15:02

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nemtom, picsarinya filmet nem nézek, csak kardozós-baszóst, meg űrhajósost, meg világmegmentősöst. Meg énvagyokazapádost :)

@igazságos: badarság, nézz csak utána. A legtöbb klerikális esküvőt fel lehet bontani. Ne beszéjj már zöldeket!

@Kellemes Zérókomponista: hehehe, te vagy buzti vagy, vagy a tenyeredbe szerelmes :)))

@V.: meg az állat is új párt választ évente, na ja. Közhejbe én is jó vagyok ám!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 14:16:19

@igazságos: figyi, kivételesen tejjesen önzetlenül mondom, meg emberbaráti szeretetbül: jobb ha vársz azzal a házasságosdival, mer nagyon pofára fox esni így. a naiv kisjányokat mint te is vagy szokták nagyon átbacalintani a palánkon, aztán szaladhacc a paphoz vigasztalódni, meg elválni, ha lehetne, de nem lehet.

igazságos 2012.07.16. 14:16:34

@V.: ez a posztból is kiderült. :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 14:16:38

@igazságos: leszel szives ezt konkretizalva kifejteni es nem kiakasztanh a hulyeseggel.

Manyecska 2012.07.16. 14:17:02

@Kellemes Zérókomponista: szólj nekik már hogy a párkapcsolat és a házasság köszönőviszonyban sincs néha egymással 30 év után..:) "A házasság jó intézmény, de ki akar intézményben élni? ":P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 14:17:40

@Rosszindulatú Vászka: ez nem picsarinya film volt, olyat én is csak minden másnap nézek, háthogygondolod. nade akkó majd én előkotrom :D

igazságos 2012.07.16. 14:18:07

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: átbaszni azokat szokták, akik naivak. Ha lehetőséget adsz bármiféle átbaszásra, menekülésre, átverésre, akkor megérdemled.

igazságos 2012.07.16. 14:19:36

A poszter is azt hitte, naivan, hogy összekuporgatott pénzéért tényleg azt kapja, amiért fizetett. Hát nem átverték?

lazarjozsef75 2012.07.16. 14:20:09

@Rosszindulatú Vászka: itten ismétlés vagyon, kéremszépen: az énvagyokazapádos az egyszerre világmegmentős és űrhajósos, meg még kardozós is...:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 14:20:31

@igazságos: ehh, akinek van füle, meg akinek nincs füle, vagyhogyisvan. janemis, malac elé a gyöngyöt, megvan.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 14:21:27

@lazarjozsef75: akkor azér teccik annyira maximega nagyon. Most már értem :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 14:22:14

@Rosszindulatú Vászka: azt vallalom, h elegem lett a sok allurbol es sotetsegbol. Aminek esze is van az meg statiktisztakialiailag kimutathatatlan. Buzi meg nem. Esetleg vmi shemale megoldas befigyelhet.

KecskeDotyi 2012.07.16. 14:23:08

@igazságos: Na mivel utálom az egyházat és nem hiszek istenben, akkor nem tisztelem a párom...aha....elég "érdekes" párhuzam, mit ne mondjak. Ellennék én esküvő nélkül is (több, mint 5 éve vagyok az urammal és több, mint 4 és fél éve lakunk egy fedél alatt), de a lagzi egy rendívül jó buli :) Illetve így könnyebb a gyereket az ő nevére iratni (egyedüálló anyáknak bazi nehéz, ugyanis apát MINDENKÉPP jelölni kell, akkor is, ha nem tudod ki az, olyan nincs h nem írod be alár azt, h Babszem Jankó, valmainek ott lennie kell).
Gondolom akkor az is a tisztelet teljes hiányára utal, h nem vagyok hajlandó felvenni a nevét :D

igazságos 2012.07.16. 14:24:34

@KecskeDotyi: majd visszatérünk a témára, ha én is házas leszek, valamikor 50 év múlva! :) OK?

igazságos 2012.07.16. 14:25:56

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: te se vagy igazi paraszt, na.

Egyébként, nagyon jókat mosolygok a gazda feleséget keres műsoron. Ezek nem feleséget keresnek, ezek rabszolgát keresnek, aki még nézzen is ki valahogy. :)

Csúnya nőt meg senki nem vesz el, a szép nők viszont garantáltan megcsúnyulnak házasság után. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.07.16. 14:26:49

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: 20:45-21:45 között szardinellaszünet, csak szólok.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 14:27:19

@Kellemes Zérókomponista: lehet, hogy nem óvodák környékén kéne csajoznod. Vagy keress másik műkörmös szalont.

KecskeDotyi 2012.07.16. 14:28:46

@igazságos: Nem, nem ok. HA eddig nagyon nyomtad a hülye templomi esküvőt, akkor nyomjad továbbra is. Ismétlem, nem azért nem akarok templomi esküvőt mert félek (mi a pöcsömtől lehet ott félni?) hanem mert nem hiszek benne! Se az egyházban, se istenben (se abban az egyben és a világon létező több mint ezer másikban sem), se a megszentelésben, se a keresztelkedésben, egyikben sem. Csípőből elutasítom mindet. Szerintem azt, h szeretem a párom neki kell bizonyítanom és nem az egyháznak.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 14:31:00

LOL, en ezt a Picsarinyat vmi szloval rendezonek neztaem.:D
@igazságos: a hazassag intezmenye eleve lehetoseg az atkurasra, nem? Meg az is, hogy megszulettel. Ennyi erovel ne elj. Igy is megkozelitheto, hogy te biztositasz vagy nem lehetoseget, de ha igy kell gondolkodni, az mar regen rossz. En inkabb a masik jellemere irnam ezt.

igazságos 2012.07.16. 14:31:12

@KecskeDotyi: az államiban akkor miért hiszel? Mert onnan leléphetsz gond nélkül?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.16. 14:32:11

@igazságos: Figyelj, én kezdek megijedni tőled. Inkább ne is küldjél képet.

Manyecska 2012.07.16. 14:33:26

Én szólhatok 21 év /ismeretség/ és 13 év házasság/templomi esküvő után? :D

igazságos 2012.07.16. 14:34:08

Akkor most vagy házasodsz, vagy nem házasodsz. Ha templomit nem akarsz, állami se legyen, mert minek, felesleges hülyeség az is.

A házasság mégis működik, én pozitív példákat láttam, látok magam körül, minimum 25 éves házasság az ismerősök többségénél.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 14:34:32

@igazságos: szted az ígéret meg a fogadalom csak és kizárólag klerikális lehet?

Ha az neked többet ér, elég gyenge jellem vagy, miszerint a fenyegetettségérzés meg a katkó bűntudat nélkül nem megy.

@KecskeDotyi: nekem is okoz nem kevés lelki porblémát a gondolat, hogy a klerikális reakciónak pénzet aggyak. Még mit nem, tiporjátok el a gyalázatost!

KecskeDotyi 2012.07.16. 14:35:13

@igazságos: Az államival a TÖRVÉNY előtt is házastársak vagyunk.

Nekem is lesz egy másik szertartás, de nem pap fogja tartani, hanem sámán, és nem lesz benne se az a szó h Jéuzs, Se az h Krisztus, se az h egyház, se az h isten, se az h imádkozzunk, se az h ámen, se a többi rizsa.

igazságos 2012.07.16. 14:38:26

@Manyecska: hogyne, mert így csak a tapasztalatlan érvelését halljuk a leendő tapasztalttal szemben. :) Igazi tapasztalt véleményét is halljuk már.

@Rosszindulatú Vászka: gyenge jellem pont a te gondolkodásodra jellemző, hiszen van valami célod ezzel. Ellentmondtál önmagadnak, amivel is engem igazolsz.

Olyan ez, mintha elvált nő azt mondja, hogy a papír nem számít, jelenlegi párjának. Igenis, mindenkinek számít a papír, ha ezt nem mondod ki nyíltan, akkor hazudsz önmagadnak, titkolod, de a lelke mélyén minden nő arra vágyik, hogy feleség és anya legyen, mert erre vagyunk kódolva.

Szintúgy az, aki templomi esküvőt nem akar, önmagát csapja be, mert a lelke mélyén azt szeretne, csak valamiért elnyomja ezt a vágyát, félelem, rettegés, bizalmatlanság, titkok, hazugság. Akár mélyen legbelül, akár a környezete hatására teszi ezt.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 14:38:28

@Rosszindulatú Vászka: nincs remeny!! Most komolyan akkora elvaras az, hogy ne csak egy nevelt lanyom legyen parkapcsolat cimszo alatt, hanem egy olyasvalaki, aki fejben is tars? Nekem nem partner az, aki hulye mint a segg. S megharagudhat a vilag, ez akkor is igy marad nalam.

KecskeDotyi 2012.07.16. 14:38:31

@igazságos: Én a saját apukám és anyukám példáját tudom felhozni, még csak házasságra se léptek :D Mégis működik több, mint 25 éve. Na? Egyikük se akar lelépni, egyikük se fél (apukám pár évente felteszi anyámnak a kérdést), egyszerű pénzügyi oka van. Mivel anyukám az egyik szolgáltatótól kedvezményt kap, mivel a férje (elhunyt) ott dolgozott.

Viktus 2012.07.16. 14:38:58

Pedig kedves levélíró ősi mondás, hogy olcsó húsnak híg a leve ... bizony könnyen lyukra lehet futni.

igazságos 2012.07.16. 14:40:31

@KecskeDotyi: ha állam, meg törvény egyszer nem lesz, akkor házasság sem lesz.

Egyébként meg ott van a lehetőség, hogy LELÉPHET, hiába vannak együtt 30 éve, ha gondol egyet az egyik, akkor MEGTEHETI. Ezen van itt a hangsúly.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 14:41:14

@Rosszindulatú Vászka: mutass egyet, ami nem gyenge jellem, de tenyleg. Nem a keseruseg szol belolem, megmielott vki ezzel kivanna magyarazni a jelenseget.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.16. 14:42:46

@Kellemes Zérókomponista: Nem véletlenül nem keresek "párt". Páratlan Vagyok.

KecskeDotyi 2012.07.16. 14:43:03

@igazságos: Engem elnyom a félelem, rettegés, bizalmatlanság, titkok, hazugság. Színt vallok. Rettegek az egyháztól, mert agymosott idióták bandája. Nem bízok az egyházban, mert hazugok. Titkolom, hogy mikor belépek egy templomba legszívesebben röhögnék, eladnék belőle mindent és helyette MÁSOKON segítenék, és hazudok mikor azt mondom egy szertartásra, h szép volt. Tessék, színt vallottam.

Anno édesanyám azért nem kereszteltetett meg, h majd ha valamelyik valláshoz tartozni akarok, akkor majd belépek. Tudod milyen hálás vagyok neki ezért?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 14:44:22

@igazságos: egy a baj az egesz gondolatmenettel: nem latsz tovabb sajat orrocskadnal.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 14:44:26

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Aranybogaram, legalább nem rontanád el, ha már kijavítod.

A székelygóbét megállítja egy román.
- Bátyámuram, messze van-e ide Dunaszerdahely?
- Nincs az olyan messze.
- Elvinne-e a szekerén?
- Persze.
Fél napi szekerezés után a vándor már nyugtalan. Ismét megkérdezi:
- Bátyám! Messze van még Dunaszerdahely?
- Hát, most már elég messze.

igazságos 2012.07.16. 14:44:28

Egyébként, nem erőltetném én se annyira a házasságot. Ha mégis egyszer lenne, akkor már csináljuk rendesen. Templomi + állami.

Elvakult házasságpárti nem vagyok, hogy mindenáron kell.

Amúgy meg mindenki úgy csinálja magának, ahogy akarja, ahogy gondolja, de nekem ez nem tetszik, hogy már így kezdődik a buli, hogy csak állami. Ez meg lehet magánvélemény, lehet egyet nem érteni velem, nem probléma.

Mogyoró007 2012.07.16. 14:45:46

Az update-re írnám, hogy google-ban keresgélem ezt a hotelt, de továbbra sem létezik ilyen. sljon, ha valaki talál ilyet, mert én csak thailföldön találtam ilyen nevűt. Szerintem kamu a poszt.

igazságos 2012.07.16. 14:45:51

@Kellemes Zérókomponista: aszittem, az óvodában vagy még, csajozni. Ne szólj bele a felnőttek dolgába, mert megint nem érvelsz senki mellett, csak alapból engem támadsz. Észrevetted?

kewcheg 2012.07.16. 14:46:05

@Emberiségellenes háztartási gép: Oppardon, nem tudtam hogy török vagy, bocsesz....

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.16. 14:46:23

@KecskeDotyi: Azé' ez is elég meredek.

KecskeDotyi 2012.07.16. 14:46:41

@Emberiségellenes háztartási gép: Ősi magyar szertartás lesz. Semmi vallásosság.

@igazságos: Na most ha van templomi esküvő akkor nem léphet le? Fogja magát és elköltözik, onnantól mással szexel, mással hál, mással él, stb. Egy egyházi szertartás miért is akadályozza meg ebben? Akkor nem tudja kinyitni az ajtót, vagy mi?
Senkinek sincs a fejére írva h én az egyház szerint házas vagyok...
Abban mi a szép, amikor egy olyan pár köt templomi esküvőt, amely tagjai azóta h megkeresztelkedtek csak akkor jártak templomba, ha temetésen voltak vagy valaki esküvőjén? Inkább ez a képmutatás, nem az én vallásellenességem.

igazságos 2012.07.16. 14:47:15

@Mogyoró007: biztos átnevezték, a betűk összekeverését próbáltad már? :)

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: na látod, már megint sumákolsz és nem csinálod rendesen. :)

Manyecska 2012.07.16. 14:47:15

@igazságos: nem is kell. A férjem szokta mondani hogy nagy erőlködésnek csak besz@rás a vége ..azt kell mondjam, igaza van! Minden téren..

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 14:48:07

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Kihagyhatod, csak akkor nincs értelme, miért gonoszkodik a székely. És ha kihagyod az indulás előtti megbeszélest, akkor teljesen értelmetlen lesz a "vicc".

Anomalocaris (törölt) 2012.07.16. 14:48:09

@kewcheg: Nem vagyok török, csak rühellem az iszlámofób faszokat.

igazságos 2012.07.16. 14:48:23

@Manyecska: ha már bölcselkedésnél tartotok, akkor jó! :)

KecskeDotyi 2012.07.16. 14:49:48

@igazságos: Rendesen? Ki állítja h ez a rendes? Azóta ez a "rendes" amióta bejött a kereszténység. Előtte ez nem volt rendes. Ellennben a házasságot már akkor is tv előtt kellett elismertetni.

Sőt, akkor azt is mondd meg nekem, h miért van az h előbb meg KELL lennie az anyakönyvvezető előtt tett házasságnak és csak utána lehet menni a templomira? Bizony, templomit is csak akkor lehet kötni, ha előtte volt egy polgári is... :P

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 14:49:58

@KecskeDotyi: mondjuk ilyen "hit"vallassal templomba menni nemkicsit alszentseg. Mi a turoert hazudod, hogy szep, ha 1x homlokegyenest mast gondolsz? Csak neten vagy onmagad? Na ITT kezdodik a gyenge jellem. Ateista vagyok en is, felreertes ne essek. De ilyeneket nem csinalok. Pont loszart er a nagy meggyozodesed, ha kifele meg kepmutatsz, nemtudom ez megvan-e.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.16. 14:50:03

@KecskeDotyi: Az ősmagyaroknál se volt sámán, legfeljebb táltos. És az is vallás, csak szólok.

igazságos 2012.07.16. 14:50:12

Ez a házasságosdi is érzékeny téma, a meleg, a zsidó, rasszístázás és a portád rendben tartása után. :)

Az átverésen, átbaszáson meg már senki nem csodálkozik.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 14:51:05

@KecskeDotyi: ősi magyar??? lóháton? a gyereket meg Tasnak fogjátok hívni? azér esse kutya.

Manyecska 2012.07.16. 14:51:13

@igazságos: ja, nem magunkra gondolok,..úgy általában!!

KecskeDotyi 2012.07.16. 14:51:18

@agresszív kismalac: Melyik? Tök jó dolog az a válasz gomb...

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 14:51:48

@Kellemes Zérókomponista: a hiba a te készülékedben van, én többet is ismerek. De el kell keseríccselek, ezt magadnak kell megoldanod. Vagy esetleg lávboksz :)

@igazságos:

"gyenge jellem pont a te gondolkodásodra jellemző, hiszen van valami célod ezzel. Ellentmondtál önmagadnak, amivel is engem igazolsz."

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Tudod, mit haggyuk. Neked van igazad, én kérek elnézést és igazad van. A célomról ezennel lemondok és meghajlok következetes érveid előtt.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 14:54:00

@igazságos: alapbol nem teged tamadlak, csak a tultengo onerzeted miatt ennyit latsz a dologbol. Ram meg aztan mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy az idomithato tinipicsakat keresem. Van aki csak azoknal tudja eladni magat, eleg szanalmas is. De nem is ez a lenyeg, hanem hogy erdemben nem reagalsz.

kewcheg 2012.07.16. 14:54:20

@mojoking77: liberális is vagyok,európai is vagyok.Éppen ezért hadd ne kelljen már jó képet vágnom hozzá, hogy engem kalodába zárnának, ha a vallásomat gyakorolnám a szaracénoknál, míg ők európa közepén vígan építhetik az imaházaikat.Egyébként -bár közöd nincs hozzá- azért mentünk Törökországba, mert arra a gépre szálltunk fel, ami odament. Tudod, szerettük volna kutatni a sumér-türk-altaj ősmagyar rokonságot....

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.16. 14:55:37

@KecskeDotyi: Persze, tök jó dolog, amennyiben a blogmotor üzemszerűen működik.
...hát az, hogy egy szolgáltató(tól kapott kedvezmény) határozza meg a családi állapotomat.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 14:57:30

@Rosszindulatú Vászka: ha továbbra is ilyen pacifista leszel, akkor mostmár aztán tényleg belédszeretek .:D

igazságos 2012.07.16. 14:59:07

@Rosszindulatú Vászka: nem érted, mi? Most magadon nevetsz. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.07.16. 14:59:30

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Nem is kellett rohannod sehova, csak le akartál rázni. Átlátok a szitán.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.16. 15:01:47

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: És ráadásul a Gyurcsány-párt ifjúsági tagozatát vezeti. Na ezt rakd össze.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.16. 15:04:39

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: 1-1. Most meg a te accountodat dobta nekem a gép.
Mondjuk, az enyém szóraztatóbb lehetett.:-D

Anomalocaris (törölt) 2012.07.16. 15:07:00

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Hát az enyém ilyet nem tud. De talán jobb is így.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 15:07:55

@Rosszindulatú Vászka: nem azt allitom, hogy nincs, hanem, hogy kurva kevesen vannak. Megoldani pedig nem fogja senki foleg nem en. Belefaradtam a szarba. Jatsszak akik akarjak.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 15:09:32

@Kellemes Zérókomponista: ha ijen könnyen feladod, meg senem érdemelsz egy rendes Hölgyet. Lúzer :)

Még az lehet, hogy beállsz szerzetesnek, vagy erkölcsi ostorosnak cselből.

Manyecska 2012.07.16. 15:23:09

@Kellemes Zérókomponista: pedig van! Valószín rossz helyen "keresgélsz" /bocs hogy beleszólok/..!?

KecskeDotyi 2012.07.16. 15:26:39

@Emberiségellenes háztartási gép: A táltos az sámán, mágus, varázsló (stb) és gyógyító.

Ja és nem, nem vallás. Hitvilág, de nem vallás.

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: A ló gondolatával még viaskodunk, még nem tudjuk h lesz-e vagy sem :)
A Tas pedig nem került elő névötletként, egyelőre 5 van, ebből 4 anyakönyvezhető, azon megy a "vita" h a fiunk majd melyik nevet kapja elsőnek és melyiket másodiknak :)

KecskeDotyi 2012.07.16. 15:28:08

@agresszív kismalac: Mikor megismerkedtek már nem huszonévesek voltak, tudták h egy papíron nem fog múlni a kapcsolatuk, így szimpla észérveket hoztak fel a házasság mellett és ellen. Ennyi :)

Manyecska 2012.07.16. 15:28:33

@KecskeDotyi: nagyapámnak a haverja egy táltos,..kirándulni járnak együtt!!:D

FPéter 2012.07.16. 15:33:16

"a hűtés hideget csinál eléggé" - epic, homár-folklórba vele!

Anomalocaris (törölt) 2012.07.16. 15:33:20

@KecskeDotyi: Hát a magyar táltos nem azonos a sámánnal, de mindegy :)

"Hitvilág, de nem vallás"

Pontosan mi a különbség a kettő között?

kewcheg 2012.07.16. 15:36:57

@Emberiségellenes háztartási gép: ismétlem,nem akartam megsérteni az ön iszlám meggyőződését.Teljesen meg tudom érteni, hogy védi a vallását,azonfelül-ha férfi- nyilván kényelmes, hogy uralkodhatik 4 db. asszonyállaton.Ezenkívül nyilván nem kellemetlen az sem, hogy ha akarja félrekúrhat,míg az asszonyok otthon bezárva várják önt a félrekúrás után is hűségesen.Ezenfelül ha ön gazdag muszlim,kellemes lehet aranyból készült klozetba szarni, és 548 db. luxusautóból válogatni nap mint nap....:)

a szív fészkei · http://noinapozo.blog.hu 2012.07.16. 15:37:42

Na, látom, már a házasság a téma, üzenem hogy az is kb. akkora va bank, mint a török, görög, stb. szállodaszínvonal. Ha pap sertepertél körülöttük pláne.

Igen naiv ügyfél annyira hülye - milyen jó, hogy itt mindenki rajta kívül a tudományok doktora, mindig megnyugtat - , miszerint hisz a Fairy Tale-benm ani amúgy kormányprogi ;-DD meg abban, hogy egyszer ezek a mocsokgennyláda válallkozók megsülnek roston valahol.

Boldog házassági tanácsadást továbbiakban is, csak oda ne menjen senki nászni! Gyak. ez volt a írásom célja, mert csapataink harcban állnak és a gatyát is lepereljük ezekről, ahhoz nem kell blog.

KecskeDotyi 2012.07.16. 15:40:49

@Emberiségellenes háztartási gép: A vallás szerintem egy "elismert" hit, vallásá csak akkor válik valakinek a hite, ha elegen hisznek benne. Pl az én hitvilágomban lehet az h én vagyok a mindenség teremtője, magamhoz imádkozok, stb, de ettől ez még nem vallás.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.16. 15:41:43

@kewcheg: Mi lenne ha legalább kicsit tájékozódnál a témában, ahelyett hogy unalomig csépelt ostoba paneleket ismételgetsz mint idióta? Merthogy halvány fogalmad sincs az iszlámról, az elég világos, csak nem értem, miért vagy erre büszke. Vagy legyél akkor tökös keresztes harcos, és menj el valami szigetre lövöldözni :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 15:42:32

@Emberiségellenes háztartási gép:

na látod, mennyira siettem. szóval. elhiszem én neked, hogy rendes vagy, a vita csak a rendesség fogalmán van köztünk, asszem.

@Rosszindulatú Vászka: akkor ez rendben van.

@agresszív kismalac: engem folyamatosan a cid fiókjába tesz bele. elég unalmas már. ja, és kilépni se enged belőle, ha meg igen, akkor elfelejti az én jelszavamat, ami nem lenne baj, de én is elfelejtem néha.

@KecskeDotyi: nézd, ha nektek így jó, akkor áldásom rátok :D csak akkor lesz baj, ha eccer neaggyisten beléptek a hitgyülibe vagy a kaotikusokhoz, nem győztök majd gyónni járni :D:D

Manci néni, a szomszéd 2012.07.16. 15:44:14

Drágáim, a törököknél ezer éve félholdakkal jelzik a szálloda minőségét. Ezt sem tudja a drága posztoló?

szépjuhászné 2012.07.16. 15:44:15

@igazságos: Nem vagy képes megérteni, hogy az emberek zöme azért nem megy templomba esküdni, mert nem hisz istenben? Nem fél, nem bizonytalan, egyszerűen nem érdekli. A hűség szart sem ér félelemmel megtámogatva. Én pedig pofázhatok, 34 éve vagyok házas, és nem azért tisztelem és szeretem a férjemet, mert egy nem létező valaki előtt megesküdtem rá.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 15:44:16

@atpijkamo: rendben, elismerem, hogy a te verzióddal nagyobbat üt a vicc "valóban" :P

Anomalocaris (törölt) 2012.07.16. 15:45:27

@KecskeDotyi: Ja hogy az a lényeg, hogy kevés követője legyen? :D Akkor ajánlom a rampage-hitvilágot, az elég elszigetelt jelenség. De vigyázz, van benne Odri, EFVÖ, embizés, kvazárok meg ilyesmi.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.16. 15:47:04

@a szív fészkei: Nem mindenki, csak Én vagyok sokkal okosabb a többieknél. Ez fontosch. Amúgy mi a baj azzal a svédasztallal?

a szív fészkei · http://noinapozo.blog.hu 2012.07.16. 15:47:47

Ja, - ha még valakit érdekel az eredeti téma, bár nem hiszem ;-)) - voltunk ott háromcsillagosban, ami zseniálisan kurvajó volt: tiszta, csodakerttel, három medencével körülvéve. Pazar kilátású teraszon egész nap gasztronómiai élményektől roskadozó asztalokról annyit zabálhattunk, ihattunk, hogy mozogni nem bírtunk, nagyon kellemes árfekvésért.

Ezt benéztük, mert keményen és tudatosan átbasztak, de lesz következménye.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.16. 15:48:48

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: "engem folyamatosan a cid fiókjába tesz bele"

Hogy lásd, mennyire rendes is vagyok: őszinte részvétem. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 15:49:24

@Kellemes Zérókomponista: írd már le, hogy pontosan milyen attribútumokat igényelsz egy nőbe, mer akkor legalább meg tudjuk mondani, hogy egyáltalán létezik-e olyan. lehet, hogy valami délibábot kergecc, oszt akkor garantált a flusztláció.

a szív fészkei · http://noinapozo.blog.hu 2012.07.16. 15:50:43

@Emberiségellenes háztartási gép: Egyed. Több mint harminc emberre ez A KAJA egész napra. Más semmi. All inclusive nekem mást takar kissé. Fentebb írtam, hogy mit.

Bocs, de miben vagy - ja, mindenben - okosabb a többinél? Csak azért kérdem, mert szeretek tanulni, tanulni, tanulni Lenin bácsi után szabadon. És megragadom az alkalmat, ha ilyen gyémántfényű agy villog itt előlem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 15:51:36

@Emberiségellenes háztartási gép: kezdésnek megteszi, bár ez inkább az illendőség kategóriába esik, de nem vagyok telhetetlen :D

KecskeDotyi 2012.07.16. 15:51:55

@Emberiségellenes háztartási gép: Senki nem mondta h az a cél. Azért szeretném az ősi magyar szertartást, mert magyar vagyok.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.16. 16:07:43

@a szív fészkei: Mindenben, de ezt embilények nem tudják utánozni.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.16. 16:10:06

@KecskeDotyi: Akkor az igazi görög Zeuszban hisz? Az igazi arab al-Uzzában? Hm.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.16. 16:10:16

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Az nem lehet, hogy te vagy CID, csak elfelejtetted?
(Vesd össze: "Itt az összes kommentet két ember írja. Az egyik én vagyok. ...és a másik is.")

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 16:12:22

@agresszív kismalac: hallja-e kend, tán megerjedt a moslék a vályúba? :D kikérem magamnak izibe.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.16. 16:15:42

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Jó, hát csak vicc vót.
Viszont a zárójeles idézeten fél napig vinnyogtam anno a röhögéstől.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 16:17:38

@agresszív kismalac: kitől idéztél? toppon vagyok ám homárilag, de mindenre én se emléxem.

KecskeDotyi 2012.07.16. 16:19:41

@Emberiségellenes háztartási gép: Nem mondtam h aki magyar annak ebben kell hinnie. Hanem azt mondtam, h én mint magyar ebben hiszek.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2012.07.16. 16:22:50

Az all inclusive nyaralás egy szegény országban az egyik legkorlátoltabb proliság, amit az emberiség valaha megalkotott. Jogosan bünteti a sors a posztolót, aki helyesen teszi, ha átgondolja az életét, értékrendjét ezek után.

KecskeDotyi 2012.07.16. 16:32:31

@Zigomer Trubahin: All inclusive ellátás akkor a leírásod alapján nálunk lenne bazi nagy proliság :D

a szív fészkei · http://noinapozo.blog.hu 2012.07.16. 16:41:24

@Emberiségellenes háztartási gép: Nekünk van hasonló háztartási gépünk: szolmizál, amikor befejezete a melót, de viszont bontja magán a fedlapot és így elég ronda rücskös lesz, ami zavar esztétice. Ez számomra elég emberiségellenes. Mostantól próbálom beleélni magam a lelkivilágába,hátha megértlek.

gnme 2012.07.16. 16:43:54

ne feledjük: Aldit csak a Lidülből!

világjegy (korben dallas)

a szív fészkei · http://noinapozo.blog.hu 2012.07.16. 16:44:41

@Zigomer Trubahin: Jaj csókolom a kiskezedet neked, tényleg? Szegény ország Törökország? Menjél ki, vigyél nekik kaját, ha ezt így átérzed. Ahogy olvaslak, értékrendileg pont illesz a penészes falak alá a töppedt parízertől balra.

Hirdessenek ezentúl fűevési vakációt és vegyél részt rajta... Nem muszáj idegenforgalomból megélni.

mojoking77 2012.07.16. 16:51:05

@kewcheg: Hehehehehehe....
Baratom, te soha a budos eletben nem voltal meg Torokorszagban... Annyira ostoba vagy, hogy komolyan gondolkodok rajta van e ertelme megirni ezt a hsz-t, hisz felfogni ugy sem tudod. Semmi gond azzal, hogy eletedben nem jartal meg muszlim orszagban, elofordul sok emberrel. De az, hogy akkora veretes fszsagokat irogatsz ide, mely es oszinte meggyozodessel, amilyenektol meg a kurucz.info is elhatarolodna, nos az mar nincs rendben.. Javaslok egy vadonat uj talalmanyt, konyv a neve. Olvasgass kicsit, mielott legkozelebb a neten akarsz egy olyan dologgal felvagni, amirol lathatolag fogalmad sincs...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 16:56:24

@Rosszindulatú Vászka: vagom en, hogy ez - feltehetoleg - joinduatu provokacio toled, de nem ismered az elozmenyeket. Egyaltalan nem konnyen, egyreszt. Masreszt meg siman megderdemelne mindenki a hozzavalot. Persze ez nem igy megy.:P Soha nem erkolcscsoszkodnek, az kicsinyesseg! Mely nem fer meg velem 1 univerzumban. Jo. Nem tom ki keresgel jo vagy rossz helyen. Nem gondolom, hogy emiatt barkit is jelzokkel kellene ellatni. Manyecska, elvarasom csak annyi legyen ember, legyen annyi esze, mint nekem, nem egyszeru eme egyuttallas.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 17:01:52

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ja nem Manyecska, hanem Zsiraf. Amugy fRusztracio. Vagy direkt masitod meg a szavakat? Mit gondolsz Vaszka luzerezeserol?

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 17:14:44

@Kellemes Zérókomponista: a párválasztás vagy leginkább a meglelése legnagyobbrészt szerencse kérdése. Ez van.

Ha engedsz az elvásároskból, sokat javulnak az eséjek.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.16. 17:16:08

@a szív fészkei: A kommentjeid alapján teljesen kiérdemelted a pofáraesést. Remélem nem ez volt utolsó :)

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 17:22:03

@a szív fészkei: javaslom, a károsultak ott kint szépen mindent jegyzeteljenek, jegyzőkönyveztessenek, tanukkal, a többiekkel összeállni, idegenhergelővel mindent átvetetve ott hejben írásban.

Krajczig&Khaas (törölt) 2012.07.16. 17:25:13

Nem járok nyaralni, szeretek itthon lenni. Amúgy roppant fárasztó mulatság és sokba is kerül és kánikula itthon is van.
Javaslok valamit a posztolónak. Jövőre üljön be a szobába egy hétre és darálja le a Trueblood összest vagy a Drótot, olcsó, eddig ismeretlen tájakat lát és jól szórakozik. És nem kap tetűt a hotelben.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 17:38:35

@Rosszindulatú Vászka: tudom es igaz amugy. De hat mar le lett probalva parszor. Ezt nevezik -on es emberismeretnek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 17:41:17

@Kellemes Zérókomponista: zsiráf, engedelmeddel.

maga nem néz blájen életét sohase? ha nem akkor gyorsan kezdd el, kihagyhatatlan. már régóta.

vászka kicsit dulván fogalmazott, de az biztos, hogy az önnön magányos sebnyalogatás nem egy helyes reakció ilyen helyzetbe. annál már a bosszúállás is hatékonyabb, vagy az utálat, mármint ha csak gyorsan szeretnéd magad jól érezni, időlegesen.

hosszútávon kénytelen leszel megbocsájtni és békébe élni, egyépként csak magaddal cseszel ki, meg a gyerekkel. ha van.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 17:48:22

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: @Kellemes Zérókomponista: Brian élete pólókat lehet kapni a 1138 Párkány u. 11.-ben. 1500-darab. A kőfal képével, javított feliratokkal.

www.youtube.com/watch?v=jKSZP69L0gQ&t=23m

_Toto_ 2012.07.16. 17:50:28

All Inclusive út befizetése utazási irodában: a lehető legnagyobb önszivatás.
Tökéletes a kiszolgáltatottság a szállodának és a szervezőnek. Az All Inclusive-el teljes mértékben megfosztja magát az utazó a helyi éttermek sorának kipróbálásától, a változatosságtól.
Én soha, de soha nem utazok irodával, mindent magam szervezek le, és csak olyan szállodába/étterembe/helyi programra/látványossághoz megyek el, amikről jó értékeléseket írnak az ott megszállt vendégek, vagy az útikönyvek. Van erre külön szakosodott oldal, guglival megtalálható. Ezekben és az útikönyvekben sosem csalódtam még, ahol a többség jónak értékel egy szállást, az általában jó is. Ahol minden értékelő bunkónak nevezi a személyzetet és sz@rnak a szolgáltatást, az meg olyan.
El kéne már hagyni az utazási irodázást, birka módjára behúzhatnak a csőbe, nomeg persze felárral értékesítik a szolgáltatást, amit olcsóbban is megkapsz ott helyben. Kicsit nagyobb önállósággal sokkal több élményt kaphatunk ugyan annyi pénzért, vagy kevesebbért.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.16. 17:55:24

A sóletnek csúfolt babfőzelék elég gyenge ma a Főzelékfalóba'. Nem ajánlom.
Egyébként egy tojásos/tarjás babfőzeléket hogyan kell enni?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 17:56:41

@_Toto_: "ugyan annyi pénzért"

Ugyan mennyi pénzért?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 17:57:36

@agresszív kismalac: "egy tojásos/tarjás babfőzeléket hogyan kell enni?"

Összeszorított farpoféval.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 17:58:05

@agresszív kismalac: kenyérrel, kanállal. Örülök, hogy segíthettem.

@atpijkamo: jó meglátás. Meg ugye, hogy hová. Meg legfőképpen, hogy mit akar a júzer ugye, dögleni és sztondulni, vagy vonulni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 17:59:15

@Rosszindulatú Vászka: :D ne legyél mán ilyen kegyetlen vele :D:D több együttérzést kéremszépen, na. (amúgy perszehogyigen)

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 18:00:25

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: hamár homár, monnyuk én se randiztam már vagy rengetegsok éve, pedig néha eszembe jut, hogy de jó lenne csajozni meg minden :(

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.16. 18:02:11

@Rosszindulatú Vászka: Kanállal tarját nyiszatolni meglehetősen körülményes.
Mondjuk, én mindent kenyérrel eszek.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 18:03:38

@agresszív kismalac: főzeléket késsel-villával mi? Buzi-e vagy? Bicskád nincs?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.16. 18:03:50

@Rosszindulatú Vászka: hát ez szomorú. szerintem vidd el az asszonyt vacsorázni, meg táncitánci, oszt mingyár megfiatalocc majd, meglátod :D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.16. 18:04:20

@atpijkamo: Hallod, neked elég gyors emésztésed lehet!

Szűcslaci 2012.07.16. 18:10:00

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: székely góbéd jól eltévedt, bakker. Jó, hogy nem Vlagyivosztokba vitte szekéren az emberét.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.16. 18:15:52

@Rosszindulatú Vászka:
Akinek nincs bicskája, az buzi?
...kell, hogy legyen bicskám!
Nézzük csak...
kulcscsomó...
még egy...
aprópénz...
Talán az autóban.
Mérőszalag...
gumióvsz... mindegy...
fogkefe...
csavarhúzó...
parkolócédula...
parkolócédula...
parkolócédula...
parkolócédula...
Sniccer számít???
NEM TUDOK ANGOLUL!!!

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 18:21:55

@agresszív kismalac: hááááááááááááááááááááááát... nem lennék a hejedbe...

KecskeDotyi 2012.07.16. 18:22:00

@_Toto_: Azért az all inclusive és az utazási iroda nem feltétlenül jelent egyet a szopóággal. Bátyám nászútra Maldív szigetekre ment az asszonykájával, all inclusive. Igaz, ő nem kereste a legolcsóbb ajánlatot, olyat keresett ami megfelel az igényeinek. Persze nem két forint volt, de élvezték minden percét az útnak.

Ruce Lee 2012.07.16. 18:26:38

@KecskeDotyi: Ha az anyós már most ki van akadva, akkor szerintem hagyd a p.csába az egész házasságot. Álmoskönyvek szerint a kiakadó anyós rossz ómen.
Én szóltam.
:)

Ruce Lee 2012.07.16. 18:32:08

@_Toto_: minden utazós posztban van egy hozzád hasonló okostojás.
Az utazási iroda azért van, mert helyetted elrendez mindent, nem neked kell baszakodni vele. Persze nem ingyen.
Vagy te acélt is magad öntesz otthon, meg cipőt is magadnak varrsz?
Mert ezek is megoldhatók ám, vannak erre specializálódott oldalak a neten.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 18:34:57

@Ruce Lee: anyósnak az a dolga, hogy kiakaggyon. Külömbe nem anyós lenne, hanem barátnő.

igazságos 2012.07.16. 18:37:37

@V.: én nem ezt mondtam, ha már összegyűjtötte a lóvét, foglalja le magának, mindenféle közvetítő kihagyása nélkül, pláne utazási irodához nem fordulunk, ha százezernél több lóvé forog kockán, más kezébe ennyi pénzt nem adunk, csak úgy.

Miért ne mehetne, én azt mondtam, hogy ha összekuporgatott lóvédat jól gondold meg, hová viszed, lehetőleg csináld magad, és Törökország meg All Inclusive eleve lehetetlen párosítás.

@_Toto_: hogy ezt még senki nem mondta, igazságod vagyon. Mert, mi az, hogy a szálloda lökjön elém oda kajákat, egyem szigorúan csak azt, amit ők adnak, akkor is, azt fogod enni, amit eléd tesznek, jó pénzért, amiért az utazási iroda lenyúlja a zsét. Nehogy már egy utazási iroda és egy szálloda akarja nekem előírni, hogy mit ehetek, mit KELL ennem. Majd, én elmegyek egy étterembe, amit látok esetleg a közelben, eszem azt, amit kinéztem magamnak, akár elmegyek egy boltba ennivalót venni, de hogy előírják nekem, mit egyek, azt soha.

Mondjuk az emberek többsége eleve nem szeret sétálgatni, ha nyaral, jobb punnyadni a medence szélén, strand mellett. :)

@Ruce Lee: rossz ómen, de talán éppen ez lesz benne a buli. Ideális a helyzet, ha anyós másik faluban lakik, akkor jobban el lehet viselni, de ha veletek él, akkor kötelező a jószomszédi iszony. Egyébként meg a leendő feleséggel is vannak már most problémák, csak még ő maga sem tudja, de érzi, hogy nem stimmelnek a dolgok, ezért nem vállalja be a templomit. Ha meg ezt az anyósra fogja, örül neki, hogy betesz ezzel is, ott már szörnyűség fog történni... :)

Amúgy sok boldogságot ám KecskeDotyinak, nem vagyok én rosszindulatú, hátha bejön pont a rossz ómenek miatt a házasság neki. A lényeg, hogy csak meglesz a házasság, még ha állami is, nem? :)

Ez vagyok 2012.07.16. 18:41:06

Tisztára buggyantak vagytok a hozzászólásokat illerően, emiatt nem is olvastam végig az összeset.
Tudható, ha egy olcsóbb útra fizetünk be, ócskább ellátás, ha egy drágábbra, jobb ellátás jár érte. Azt is tudhatjuk, hogy amilyen helyre megyünk körülbelül mit jelentenek a szállodák csillagjelzései. Van. ahol két csillaggal is rosszabbat kapunk, mint a megjelölt.
Kérdés: mit lehet várni, mire készülhetünk egy olyan ország esetén, ahol az ötcsillagos háromcsillagosnak felel meg és mi négycsillagosba mentünk?

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 18:44:30

Az internet nagyon jó dolog, de a használatánál figyeljünk arra, hogy ne sértsünk meg másokat ok nélkül.

Kifordított kacagány 2012.07.16. 18:55:55

nem értem én a magyar embert. az oké, hogy megszivatják, ez bárkivel előfordulhat, de csak tűr és foggal körömmel ragaszkodik a hülye nyaralásához. én már rég hazajöttem volna és javában borogatnám az asztalokat az utazási irodánál.

igazságos 2012.07.16. 19:00:29

@Kifordított kacagány: én se jönnék haza, ha már egyszer a főnök foggal - körömmel ragaszkodott hozzám, és nem akart elengedni nyaralni.

"Suntimes iroda már le is vette a csalinak feltett Magic Resort Garden hoteles ajánlatát"

A Homár ereje! Én mondom, mindenki, akinek dolgoznia kellene, Homárt olvasgat. Csak sajnos az a bibi, hogy utána intézkednek, miután átvertek és lenyúltak, előtte nem gondolják végig, hogy ezzel maguknak ártanak.

Sose értettem, ilyenkor miért kell átverni, átbaszni az embert. Oké, hogy lenyúlják a lóvét, elhúznak a zséddel, az más dolog.

De ilyenkor, amikor elkaphatják a grabancodat, egy kis nyilvánossággal, akkor miért kockáztatsz? Ha elővehetnek, és neked a jövőben is kell lenni ügyfélnek, akkor jobban megszívhatod te is, szolgáltatóként.

Aranyszabály: UTAZÁSI IRODÁHOZ SOHA, PLÁNE NEM ALL INCLUSIVE-RE, TENGERRE NÉZŐ SZOBÁRA, MINÉL TÖBB CSILLAGOSRA!!!

Aki teheti, ne legyen lusta, nyaralást szervezni, aki meg nem, az is inkább kérje meg egy ismerősét, hogy segítsen, de manapság angolul is lehet tudni, ha van google fordítód! :) Az nem kifogás, hogy nem tudsz angolul.

kewcheg 2012.07.16. 19:21:20

@mojoking77: cáfold amit írtam,ne személyeskedj!

_Toto_ 2012.07.16. 19:33:09

@Ruce Lee: akkor te menj bátran a tömegturista helyekre, sorolj be birkaként a turisták áradatába, és hidd el hogy Egyiptom pont olyan mint amilyennek a Hurghada-i all inclusive szállodádból, a buszod ablakából vagy az idegenvezetőd egyenszövegéből látszik, cserébe fizess ezért sokkal többet. Szíved joga. Én sokkal inkább járom a magam útját, ismerkedem a helyiekkel, és olyan helyeket keresek ahol nem tapossák egymás sarkát a turisták. Te viszont magadat minősíted a hozzászólásoddal.

igazságos 2012.07.16. 19:36:56

Nekem is ez eleve nem tetszik, hogy mások szabják meg, mit egyek, hová menjek, melyik busszal, mit nézhetek meg.

Utazási irodák csak maguknak köszönhetik a rossz hírüket, miért kell ezt csinálni, mindig átverni, trükközni, lenyúlni a lóvét. Most már mindenkinek magvan az utazási irodákkal kapcsolatba a rossz hír, és aki csak teheti, kerüli, mint a pestist, mi következik ebből? Ott nyúlják le a maradék utasokat, ahol csak tudják, hogy életben maradjanak, több tízezer forintokkal. Aminek megint csak az a hatása, hogy kevesebb ember fog náluk utazást kérni, kevesebben fogják terjeszteni a hírüket, kevesen ajánlják őket. Ördögi kör, de csak magukat hibáztathatják, ha ilyen hülyék.

A legszomorúbb az, hogy a poszteren kívül senki nem reklamált, tényleg lehangoló.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 19:37:02

@_Toto_: képzeld el, mi lenne, ha mindenki azt szeretné, amit te, akkor kereshetnéd hiába a "nem taposós" hejeket :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 19:43:02

@Ruce Lee: A te elméleted alapján kihalna az emberiség. A jó anyós még az okos feleségnél is ritkább.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 19:44:08

@igazságos: kormányszóvívőnek születtél. Xarrá röhögném magam, ha kamerák előtt, de állvány megett, mikrofonokba beszélvén hirdetnéd szavaid. Kérlek hogy valósuljon ez meg, mindig néznélek.
:D
Megőrülök.

_Toto_ 2012.07.16. 19:44:51

@Rosszindulatú Vászka: Bakker tényleg.
Na, akkor nyomás mindenkinek utazási irodába utat szervezni!! All inclusive minimum!!! :)

igazságos 2012.07.16. 19:45:24

@Kellemes Zérókomponista: sokan mondják már ezt, én mindenkivel el tudnám hitetni, azt mondani, amit hallani akarnak. Látod, Selmeczi kiflitolvaj Gabinak se megy ez.

Bánhatják is, hogy nem engem alkalmaznak.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 19:45:34

@Ez vagyok: "Tudható, ha egy olcsóbb útra fizetünk be, ócskább ellátás, ha egy drágábbra, jobb ellátás jár érte."

Irigyellek. Abban a világban ahol te élsz, minden olyan kerek és egyszerű. Egyszer majd én is felköltözök a Holdra...

igazságos 2012.07.16. 19:46:49

@_Toto_: minimum Iraqba!!! Hogy nem akar odamenni soha senki! Pedig biztos ott is van jó szálloda. :)

Ennyi erővel!!!

A gyomromat meg kímélném inkább itthoni ételmérgezéssel.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 19:47:04

@Rosszindulatú Vászka: Valami olyasmi.

- Józsi! Anyám belesett a kútba!
- Hmmm... Nem baj... Én vizet úgyse iszom...

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 19:47:35

@a szív fészkei: még arra kell figyelni, hogy milyen kompenzációt fogadnak el ott helyben- már, ha lesz ilyesmi - nehogy az legyen, hogy pár üveggyöngyért lemondjanak a további kártérítésről esetleg. Valamint a legjobb csoportosan benyújtani a kárigényt. Sztem.

igazságos 2012.07.16. 19:47:51

Hozzám fordulhattok, bátran bizalommal, a google fordítóm verhetetlen!!!

a szív fészkei · http://noinapozo.blog.hu 2012.07.16. 19:49:44

@Emberiségellenes háztartási gép: Köszönöm, aggódtam ,hogy nickedet véletlenül meghaladva nem leszel emberiségellenes. Vagy csak rajtam éled ki ezt a hobbidat, ha már a felsült fogyasztók blogján lógsz egész nap, beszúrsz még te is valami genyát...

Legalább volt egy orgazmusközeli pillantod most, hogy ilyesmit gépeltél nekem. Na pá.

igazságos 2012.07.16. 19:50:05

A poszternek amúgy van utasbiztosítása??? Jaj, tudom, hülyeséget kérdezek....

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 19:51:03

@Peti817172M: "44 fokban minek melegvíz? "

Fütteni, te ütődött. :)

Ez vagyok 2012.07.16. 19:52:23

@atpijkamo: Nem értem blazírtságodat.
Érthetelen, hogy te azt gondolod, hogy a kevés pénz fullextrás, a sok pénz a tökszívás minőséget jelenti.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 19:53:11

@igazságos: no velem el nem hitetnél semmit. De jól szórakoznák! Persze kellene sör hozzá. Szokatlanul aktív vagy ma. Ez valami bolygóállás hatása? Kezdek megijedni.

igazságos 2012.07.16. 19:53:25

@Ez vagyok: akárhogy is, a hagyományos azt kapod a pénzedért, amit ELVÁRSZ, nem működik. Talán bennünk van a hiba, túl sokat várunk, nagyok az igények. :)

igazságos 2012.07.16. 19:55:11

@Kellemes Zérókomponista: most éppen ráérek, de ne félj, közbe dolgozok.

viszont a szórakozás meglenne, nem? mert, amit a szóvivők mondanak, azon általában kivétel nélkül csak unod, vagy kínodban sírsz.

Simply a slave 2012.07.16. 19:58:52

Ennyi agymosott majmot. A 21. században már csak a magyarokat lehet ilyen fasságokkal átbaszni. A Tripadvisor és a LP (gy.k. Lonely Planet) korában minden kint van a neten. Csak az angolul nem tudó naiv magyar paraszt befizet az óllinkuzívra, aztán hazatérve a reptéren bevágja magát a kis piros Suzukiba és az összes szomszédnak henceg, mekkora király volt Törökben. A Homárra meg behány egy ilyen posztot amiből levágós mekkora ostoba birka.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 20:01:42

@Ez vagyok: Semmi hasonlót se mondtam. Megint túlegyszerűsíted a dolgot.

Ha nagyon olcsó, akkor lehet, hogy nem nyújt eleget, de ez nem biztos. Ha nagyon drága, attól még nem biztos, hogy sokat nyújt. Pusztán az árból nem lehet kiindulni. Valamikor létezett olyan, hogy lastminute utak, akkor az utazási iroda a veszteséget csökkentendő áron alul értékesítette a szabad helyeket. Volt bevezető ár, meg ilyenek. Sajnos ezeket a fogalmakat lejáratták, sokmindent így neveznek, ami egészen más. Kis szerencsével kifoghatsz egy nemdrágadejó utat. Az meg, hogy ha valami drága akkor jó, egetverő baromság. Vegyél Zeptert és Bioptron lámpát, azok drágák, akkor biztos jók.

KecskeDotyi 2012.07.16. 20:03:14

@Ruce Lee: Csak ez az egy baxa a csőrét, amúgy imád engem és én is őt :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 20:03:39

Én azt szeretném bejelenteni, hogy fokhagymát szeltem. Most fenséges illata van az ujjbegyeimnek. És jól érzem magam. Pedig még szóvívő sem vagyok.

Más, de fontos: Suzukival nem járhattok. Komolyan, ne. Nem éri meg.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 20:08:25

@igazságos: @Kellemes Zérókomponista: Igasságos régen sokkal aktívabb volt. Mindig megvan a határozott véleménye. Nagyrészt nem is hülyeség. Sok minden munkát el tudnék neki képzelni, a szóvívőség (miért pont azt?) messze nem a lekkomolyabb.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 20:11:26

@atpijkamo: hát de hol szerepelhetne annál hatékonyabban? Éntőlem lehet más is. Milyen posztokon látnád szívesen. Határozott vélemény nem árt. Ahogy előadja az aranyos. Talán az idő.. érik. Szemünk előtt formálódik.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 20:12:27

@Kellemes Zérókomponista: minnyájan reméjjük, hogy a segged nem fog rögvest viszketni!

@a szív fészkei: ugyanmár...

igazságos 2012.07.16. 20:13:32

@Kellemes Zérókomponista: szívesen szállítanék és gyártanék a Köztársasági Elnöknek tollakat is. A helyesírásom kiváló. :)

igazságos 2012.07.16. 20:14:35

@Kellemes Zérókomponista: hogy eltaláltad...

Pedig az enyém 12 éves, és havi tízezerből megtankolom. Legalább tudom, hogy olyan csóró kocsi, hogy el nem lopnák, az biztos. :)

igazságos 2012.07.16. 20:28:26

@Rosszindulatú Vászka: túl keveset használja azt a tollat!!!! Nem akar rendesen dolgozni, bezzeg elődjénél ebből is meg lehetett élni, mármint a tollszállításból.

a szív fészkei · http://noinapozo.blog.hu 2012.07.16. 20:31:23

@Rosszindulatú Vászka: Rád emlékszem még a Velvet idejéből, jókat nyilvánultál meg. ;-)

Nos annyi a stájsz, hogy a kintre telepített figura - elvileg a magyarok érdekeinek képviselője lenne - erőteljesen kampányol, hogy fizessen mindenki + 300/400 eurót valami élhetőbb odúért, amire az itteni utazási irodás erőteljesen nemet ingat a fejével, hogy csak azt ne!! Szerinte egyáltalán nem kérhetnek plusz pénzt normálisabb - ami az eleve megígért szint lenne - szállásért.

Szóval ez valami helyi mutyi is lehet. Török-magyar örökbarátság az él és virul.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 20:43:40

@a szív fészkei: ha ráfizettek, azt onnan kezdve soha nem tudod behajtani, így meg el van tolva a nyaralás. Ezt az idegenhergelőtöknek kéne megoldania és az elcseszett napokért visszacsengetni.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 20:46:26

@igazságos: na milyened van? Én az éjjel egy Nissannal álmodtam de sportkocsi vót, nincs is olyan a valóságban, de nagyon jól éreztem magam. Erre valók az álmok. 10k-ból nem furikázhatsz sokat. Nem-e dísznek van?

igazságos 2012.07.16. 20:54:28

@Rosszindulatú Vászka: de valahol kárpótolják őket, magukat, már csak azzal is, hogy nyilvánosan reklamálnak, hiszen ezzel az utazási irodának viszik a rossz hírét, és mindenkinek meg lesz a rossz véleménye.

Nem csak a pénzről szólnak a dolgok, a reklamálással nagyobb kárt lehet csinálni egy cégnek, mint a 300 eurójukkal, amivel ráfizetnek.

@Kellemes Zérókomponista: Suzuki Wagon R+. Munkába, boltba, falu körül ideális a közlekedésre, ha el kell ugranod, akár 30 kilométerre Aldiba. :)

Skoda SuperB-ről álmodok jelenleg, amúgy most Volkswagen Passat van, amit városi közlekedésre használunk.

England win The Ashes! 2012.07.16. 21:15:18

@cicmen: Hé!

@atpijkamo: "Török gyerek megvágta, magyar gyerek... úgyszintén." /Markos-Nádas/

@kewcheg: "Én személy szerint - bár nászútunk ott volt- igencsak rühellem a törököket , főleg történelmi okokból..."

Esett el családtagod Szigetvárnál?

@Kellemes Zérókomponista: @Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: @atpijkamo: Székely bácsi Dunaszerdahely környékén? Nem semmi látvány lehet. :)

@Rosszindulatú Vászka: Ezt mondjuk nem értem, miért. Csomó országban egyenrangú az egyházi esküvő a polgárival. Magyarországon ez miért nem megoldható?

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 21:33:09

@Dr Jozef Vengloš: ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!

Történelem egyes, leülhecc fiam!

Reformkor? Rémlik valami? Polgárosodás? Egyház és állam szétválasztása? Közigazgatás kialakítása, népszámlálás meg ijenek?

Ejnye no!

Ha valamire büszke lehet ez a népnemzet, akkor ez az, nemám az ötvenhat meg a többi. Sztem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.16. 21:41:11

@Dr Jozef Vengloš: Ne engem bactass, próbáltam a legkisebbet javítani.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.16. 22:00:29

@a szív fészkei: Most jól megmondtad! Veled aztán nem lehet szórakozni! :D

England win The Ashes! 2012.07.16. 22:02:01

@Rosszindulatú Vászka: Nem ezt kérdeztem. Hanem azt, hogy ha egy pár egyházi esküvőt akar, akkor minek kell még a városházán is kimondaniuk az igent?

Konkrétabban: egy külföldi haverom nősült. Bementek a paphoz, mondták, hogy mi a kotta. A pap elküldte őket az illetékes önkormányzathoz beszerezni a szükséges papírokat. Önkormányzat kiadta nekik, ők azt benyújtották a papnak. Hetekkel később, az esküvő végén bementek a sekrestyébe a tanúkkal, a könyvbe a megfelelő helyre biggyesztették az aláírásukat, aztán pár nap múlva megkapták a házassági bizonyítványt. Ami ránézésre ugyanolyan volt, mint a közönséges polgári. Ja, és ugyanolyan hivatalossággal bír.

England win The Ashes! 2012.07.16. 22:03:29

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Na ne má'! Elkezdtem becsületesen az elején olvasni, ezek szerint elsiklottam felette, ezek után ne kívánd, hogy újra nekiessek a 360+ kommentnek.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 22:07:34

Ja. Kemény volt. Amúgy meg minek basztatni aki itt lóg? Általában az ír ilyet, aki meg sokkal addiktívabb módon lóg máshol. Erről ennyit. @igazságossal nem állok szóba többé mer Suzuki-fertőzött.
@Emberiségellenes háztartási gép: hogy kell németül tanulni? Erről mesélly.

Kifordított kacagány 2012.07.16. 22:09:03

@igazságos: mert egész biztosan sokkal jobb végigszívni az egész nyaralást, mint lemondani róla és menteni ami menthető.
mellesleg aki marad az elfogadja megoldásként a tré állapotokat, utána már nem sok joga van pampogni.
ha veszel egy tv-t a bótba és hazaviszed, de nem működik rendesen, akkor rögtön visszaviszed és nem bökdösöd egy bottal hetekig, mert annyira tv-t akarsz nézni.

az utazási irodákat nem érdekli a rosszhírük. amíg lószar van addig veréb is van.

a szív fészkei · http://noinapozo.blog.hu 2012.07.16. 22:16:38

@Emberiségellenes háztartási gép: Csókoltatlak. Ez biztos nem jó hír neked, de ez van. :-D

Anomalocaris (törölt) 2012.07.16. 22:18:56

@Kellemes Zérókomponista: Én is le szoktam sajnálni azokat, akik koitálássál múlatják idejüket. Förtelmes élet lehet.

Németül tanuláshoz kell egy könyv. Ajánlom ezt, ebben ilyen Odriszerű lények vannak:

n2.vatera.hu/photos/1d/21/ffd5_1_big.jpg

Meg kell egy jó tanár, mint például Én. Meg esetleg egy Flachzange.

Anomalocaris (törölt) 2012.07.16. 22:20:34

@a szív fészkei: Nincs véletlenül egy száraz csuhé darabod?

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 22:23:07

@Dr Jozef Vengloš: akkor csak. Mert itt ez a szabáj. Itt csak a zállami a hivatalos, közigazgatási szemszögből a klerikális csak parádé.

igazságos 2012.07.16. 22:30:22

@Kifordított kacagány: ez is igaz, valahol. :)

@Rosszindulatú Vászka: visszamenőlegesen nem lehet házasodni????

England win The Ashes! 2012.07.16. 22:31:07

@Rosszindulatú Vászka: Értem én, csak nem látom a miértjét. Ugyanis ahol ez megengedett (mármint hogy ignoráld a polgárit), tulajdonképpen ott is az állam szabályai szerint játszol, hiszen tőlük szerzed be a papírokat. Az egyház tulajdonképpen a díszletet biztosítja (jó, persze mást is, de ebbe ne menjünk bele).

igazságos 2012.07.16. 22:31:44

@Kellemes Zérókomponista: akkor megbocsátod, ha azt mondom, hat éve nem vezettem, és csak egy éve használom? Opel Agilát akartam amúgy vetetni, de sokallták érte az egymillát. :(

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.16. 22:42:02

@igazságos: nem. Suzukiban - ne haragudj - de nem ismerem tréfát. Bármi más. Még Daihatsu is yobb. Na mostmán mindegy!! Amúgy meg én meg BMW-t akartam. De aztán rájöttem sokkal pacifistább vagyok én annál. Mik vannak.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 22:45:40

@Dr Jozef Vengloš: hogy állami kézben legyen a népességnyilvántartás. Aki meg akar egyházit, tegye, nem tilos, de ahhoz meg az államnak nincs köze.

England win The Ashes! 2012.07.16. 23:07:46

@Rosszindulatú Vászka: Már hogy a fenébe ne lenne állami kézben a népességnyilvántartás? Az esküvő tényét házassági anyakönyvi kivonattal be KELL jelenteni az önkormányzatnál. Teljesen ugyanaz a folyamat, csak a körítés más. Nagyon hülyén fogalmazva olyan, mintha az állam kiadta volna alvállalkozóknak a munkát. Ezáltal az ember kiválthatja az a szocialista bukéjú szövegelést egyházira, ha arra van igénye.

Így, hogy a polgári mindenképp kötelező, kicsit olyan, mintha annak a diáknak, aki egyházi gimnáziumban érettségizett, vizsgáznia kellene egy kijelölt polgári iskolában is ugyanazokból a tantárgyakból.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 23:16:10

@Dr Jozef Vengloš: hát itt meg így megy, ne nálam reklamájj, nem tudok segíteni.

England win The Ashes! 2012.07.16. 23:20:21

@Rosszindulatú Vászka: Nem reklamálok, mert változtatni egyikünk sem tud rajta. Én csak furcsállom, hogy pölö temetésnél nem feltétel, hogy a polgármester (vagy valaki az önkormitól) végezze a szertartást, házasságkötésnél meg de.

Mellesleg még az első zorbán kormány idején Balogh képviselő (az a szakállas fazon, nem jut eszembe a keresztneve, talán Zoltán?) vetette fel, de aztán nem lett belőle semmi.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.16. 23:22:21

@Dr Jozef Vengloš: temetni is csak úgy lehet, ha megvan a zállami halotti anyakönyvi kivonat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.16. 23:22:24

@Dr Jozef Vengloš: hat szerintem ez most is igy megy
ha bemesz, kell az anyakonyvezeto 2 tanu, 5 perc es hazasok vagytok...
ennyi
mienk is ilyen vot
mar Maryvel
mndjuk felolvastak a sablonszoveget, tehat megkerdeztek van-e akadalya, meg tenyleg akarjuk-e es kellett a 2 yes
/I Do/
de ennyi
utana lehet menni a templomba

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.16. 23:28:23

sot nalunk a pap kijon a hotelbe is es ott is esket

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.16. 23:32:05

a nyaralas meg
hat szopas
nagy varakozassal elindulni es azutan szopni, az szopas
az hulyeseg hogy csak maganuton, meg ha nem tudszangolul ki se tedd a labad stb. baromsagok
szerzodes van, fizettek, nem teljesitenek, akkor penz vissza es valami karterites, bar utobbihoz nem fuznek nagy remenyeket

/az teljesen maganvelemeny, hogy nem mennek torokorszagba, meg ha fizetnenek se, mert nem a targyhoz tartozik - bar nem mennek:) - de hat igen nem az elso ilyen eset a tortenelemben, nyaranta szazak szopnak ezzel es hat kell kuzdeni, de.../

Mclaurin 2012.07.16. 23:34:02

@hagyma: Hogy állsz a blogírással? Most akkor ennyi sosem lesz már folytatás?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.17. 00:01:40

@Mclaurin: hidd el lesz, nehez napjaim/heteim/ vannak , csaladi vonatkozas / nem Mary/ ugy meg nehez blogolni
de urra leszunk rajta!:)
remelem....

Rosszindulatú Vászka 2012.07.17. 00:22:42

@hagyma: kitartás, lesz ez még így se!

England win The Ashes! 2012.07.17. 00:25:49

@Rosszindulatú Vászka: Így van. De magát a szertartást nem kell "polgári" személynek végeznie, ha az elhunyt (vagy a rokonai) egyházi temetést kértek.

Namost sok országban (fejletlenekben is) ugyanez van az esküvővel is.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.17. 00:29:00

@Dr Jozef Vengloš: Szerintem ezt a vonalat ne erőltesd, azért ennél (sokkal)értelmesebb vagy.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.17. 00:36:22

@Dr Jozef Vengloš: sok országba meg sokminden más is másképp van. Hát mi így jártunk, ott meg úgy. Ez van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.17. 00:45:01

@Rosszindulatú Vászka: kitartok, bar kicsit nehez az ugy, de mint harmadik aposom mondta mindig
- megoldjuk!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.17. 00:48:47

@Dr Jozef Vengloš: nalunk nem is tudom, hogy van, mert ugye fel sem merult az egyhazi eskuvo
itt lehet eleg a pap
nem tudom
de valahol biztos be kell jelenteni, hogy megkapd a hazassagi anyakonyvi kivonatot
mondjuk allama is valogathatja...
attol meg hogy valaki templomban eskuszik elsore, semmivel nem lesz mas a hazassaga, mintha elettarsi viszonyban marad
annyi van, hogy meg egyszer templomban nem lehet, vagy nagyon korulmenyes

a szív fészkei · http://noinapozo.blog.hu 2012.07.17. 01:19:30

@Emberiségellenes háztartási gép: Térdeljek rá, küldjem el Törökországba színvonal-emelőnek, vagy miért kéne?

Egyéves Önkéntes 2012.07.17. 07:11:49

Amikor mi voltunk a párommal (SLAP) nászúton a törökországi Korfuban (akkor még oda tartozott, mert Neckermann kapitány leigázta), akkor az anyósom adott össze bennünket a templomban és egy Lonely Planetből olvasta fel a szentigét.
Istenem, de szép volt.
És mindezt 2 dollárból.

Egyéves Önkéntes 2012.07.17. 07:23:42

@igazságos: Hülye vagy? Az pénzbe kerül! :)

Tölgyasztal 2012.07.17. 07:57:12

Hogy miért nem szereti senki már az utazási irodákat: nem hiszem, hogy ők lettek volna az első utasok, akik nem azt kapták, amire számítottak – az utazási irodának tudnia kellett erről,h „gané” a szállás! Ha pedig tudták, akkor becsapták az utast!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.17. 08:51:32

@Egyéves Önkéntes: melyik bír nagyobb volumennel? A hülyeség pénz vagy az idő pénz?

vape 2012.07.17. 09:03:43

@Simply a slave:
"A 21. században már csak a magyarokat lehet ilyen fasságokkal átbaszni."

Olvasd csak el ezt a cikket: homar.blog.hu/2012/07/03/horrornyaralas_magyarorszagon
Nem csak a magyarokat lehet ám megvezetni, hanem még a bölcs, fegyelmezett és takarékos németeket is. Különben nem lenne annak a német riporternek egy komplett műsorsorozata az átverős szállodák témájában.

Persze egyszerűbb mindig a magyarokat b@szogatni magyarként...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.07.17. 09:07:26

Az volt már, hogy nem szabad fizetni előre? Kimegyek, ha tetszik kifizetem, ha nem elmegyek másik szállodába.

Egyéves Önkéntes 2012.07.17. 09:22:23

@Kellemes Zérókomponista: félreérthetően írtam, nem az kerül pénzbe, hogy hülye valaki (bár az is! :)) hanem a biztosítás a drága, ezért sokan ezen már spórolnak.
Néha olyan szinten, hogy például ismerek búvároktatót, aki rengeteget merül, de sajnálja a pénzt a DAN-ra.
vagy síelőt, akinek sízésre jut pénz, de a biztosításra már nem.

A Spanyol Inkvizíció 2012.07.17. 09:24:18

@Hurrá Torpedó: Én a repjegyet is csak akkor fizetem ki, ha szépen teszi le a pilóta a gépet.
Akkor se mindig, csak ha kedvem van hozzá.

KecskeDotyi 2012.07.17. 10:30:17

@Dr Jozef Vengloš: Sőt, sok országban agyon is lehet verni a nőt, meg megerőszakolni, mert az törvényes.

KecskeDotyi 2012.07.17. 10:56:15

@Kellemes Zérókomponista: Nem! Az kéne még!
Néccáz? Vagy lemaradtam?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.17. 10:58:28

@KecskeDotyi: attól függ miről. Akkor jó, ha nem. Idézz meg egy új posztot léccives. Mi ez a sámán dolog nálad? Nem unalmamban kérdezem.

KecskeDotyi 2012.07.17. 11:10:29

@Kellemes Zérókomponista: Hogyhogymiez? :) Szeretném, ha úgy lenne elismerve a házasságunk, ahogy az ősi időkben szokás volt. Mert bár számomra a magyarok "istene" kifejezés nem jön be, de hiszem h van valami vezető (nevezhetjük akár istenként is, de nekem arról más, a kereszténység által imádott bálvány jut eszembe), aki egyengeti a magyarok útját. Hülyeségnek hangozhat, (akár az is), de valaki vagy valami van. Se imádkozni nem szoktam hozzá, se könyörögni, se semmi, de biztos van. És remélem, hogyha nekem nem is, legalább azon magyaroknak segít túlélni ezt a lassan végítélethez hasonlító helyzetet, amelyeket méltónak talál rá. Nem úgy értem h leszáll az égből és jajj de jó, kinyírja a gongoszokat, hanem h felnyitja elég ember szemét. Mert szerintem a jól ismert mondás kicsit máshogy igaz, miszerint ember tervez, és ember is végzi el. Az a valami (isten, vezető, sors, rengeteg megnevezése lehet) csak egyengeti az utat.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.17. 11:22:41

@KecskeDotyi: te meg feltaláltad a spanyolviszaszkot, aszt úgy híjják a keresztény kutúúúúúrkörbe,hogy szabad akarat :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.17. 11:31:33

Írtam egy szép hosszú und professzionális teológiai értekezést, erre lefagyott az egész gép.:/

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: gondolom ez most az értékelésem.:)

KecskeDotyi 2012.07.17. 11:31:47

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Lehet...Minden vallásban van már mindennek neve.
De nem tudok hinni egy olyan valakiben, aki fenyeget, h megkínoz ha nem hiszek benne, megkínoz ha élvezem az életet, stb...Engem ne fenyegessen már senki se...
És akinek a földi helytartója papol a szegények megsegítéséről egy arany trónon ülve, több millióba kerülő lövésbiztos kocsiból, stb. Ha annyira hisz az ő istenében, minek kell az az autó? Hisz ha tényleg létezik, majd megvédi...

KecskeDotyi 2012.07.17. 11:35:01

@KecskeDotyi: Ja, meg elég fura h adott szabad akaratot. Én szabad akaratomból úgy döntök, h nem hiszek benne, erre elkárhoztat. WTF??????

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.17. 11:36:07

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: gondolom ez most az értékelésem.:)

@KecskeDotyi: számomra a "de biztos van" a mindent elsörpő érv. Bocsi.:) Ja, nekem is a bálványimádás jut eszembe. Az mivel ad nagyobb biztonságtudatot a neked, hogy külön a magyarokra vigyáz valaki szerinted? Nem hülyeség. Mindenki abban higgyen amitől már könnyöebb a lelke, de még nem gáncsolja el magát vele. Hát valóban az ember kezd és végez is, szerintem is, de azt vedd hozzá, hogy a tudat eléggé lassan alakul, bárhonnan is nézzük, bármi is a cél. Persze tömegeket uszítani, meg befolyásolni lehet, pillanatok alatt kelteni a hangulatot, de ezek mikor mutattak valamikor is előre? Nem is emlékszem ilyenre a történelemben. Véleményem szerinte nem segít senki. Segítség a saját agyunk, hogy mit ismerünk fel, ezáltal merre tendálunk. Ettől még a többi lehet destruktív. De a te olvasatodban persze ez azt jelenti, hogy akik ezt felismerik kapták meg a felismerés lehetőségét, tehát odafent rájuk gondoltak. Hát még akár innen/így is meg lehet közelíteni. Én nem mondom, hogy nem.
Na, mégsem szállt el. Érdekes.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.17. 11:38:17

@KecskeDotyi: a világért sem akarlak meggyőzni semmiről se, de arra azért figyelj, hogy a katolikusoknak kevés közük van a bibliához és a kereszténységhez. úgy is fogalmazhatok, hogy elég felületetesek az információid.

@Kellemes Zérókomponista: nem. ez pusztán a kommented értékelése. lehet csak bakiztál egyet, szal nem vettem véresen komolyan :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.17. 11:42:44

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: csak úgy tűnt nekem, hogy vadulna már a tematikára. Legyen min acsarkodni, meg miért, kikért kiállni. De ha nem, az yóó! Látod ezért kérdeztem meg, ennyi csak. Mindig inkább kérdezzünk mint hülyeségeket gondoljunk a magunkban, nem? Na? Pozitív mán? (Nulla is yó nekem.)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.17. 11:47:02

@Kellemes Zérókomponista: ha nulla, vagy esetleg plusz nyolc lenne, az mennyiben lenne számodra fontosch? nem tisztem a homárkommentelők skatulyázása. (az egészen extrém agyhiányos esetektől eltekintve persze) kérdezhetem úgy is: mennyire fontos egy visszajelzés? elvégre ha ismered magadat, akkor pontosan tudod, hol állsz.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.17. 11:50:52

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: sosenem lehetünk teljesen 100%-osak, ez az egyik (ez még nem zár ki egy jólmegalapozott jóviszonyt és ismeretségegt a saját magammal). Másik: de téged meg nem ismerlek, úgyhogy talán.. Attól még hogy visszajelzés formátuma van, attól még te írod és ez benne a lényeg.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.17. 11:54:24

@Kellemes Zérókomponista: ez korrekt :)

akkor kapsz tőlem egy hatost, figyelembe véve zaklatott lelkiállapotodat is és azt, hogy a homár keze beleér itt az éterbe.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.17. 11:58:10

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ok. Bár azt még mindig nem vágom, miben is állt a megbicsaklásom. Amit annak néztél. Köszönöm. Megvárom inkább a 8-ast, azt tenném zsebre majd.:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.17. 12:05:37

@Kellemes Zérókomponista: :) ez mind nem fontos :D eccer valami szőnyebboltba volt kiírva, hogy kárpit diem vagy valami ilyesmi, szerintem ez egy mekkfontolandó gondolat. meg ahogy a besenyőpista bácsi mondaná: Hát ne legyek mán mérvadó! (bár megtisztelő )

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.17. 12:10:34

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: öhm.. nincs visszatáncolás. Látod? El van zárva az út gonosz hüllőkkel. Háhá. Nyugi én nem adok rád, hogy is gondolhattad? Sőt, ítélkezéstől sem kell félned és a szoknyád alá sem bújok, megvannak nekem a magam.. hm, számai. Csak érdekel(t).

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.17. 12:14:29

@Kellemes Zérókomponista: na ez már jobban hangzik, tecc. :D

amúgy meg most nagyonis bele van gázolva a szépséges lelkembe, mer aszonta valaki a blogomra hogy szar és primitív :( egész éjjel csak sírtam és forgolóttam az ágyamba miatta, meg be is vettem egy nyugtatót is.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.17. 12:29:29

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: "aszonta valaki a blogomra hogy szar és primitív"

Ne hülyüjj! Mutasd meg neki az enyimet, ő fog sírni és forgolódni.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.17. 12:29:58

:DDD Na beleolvasok má én is, hogy mi ez, tehát akkor majd várhatod az eredményt remegve.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.17. 12:34:52

@atpijkamo: gondoltam összedobok neki gyorsan egy összehasonlító elemzést nícse korai éveiről versus kirkegard mekkora marha volt, de gondoltam nem fog az nekem menni úgyse.... :'(

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.17. 12:41:25

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nem mersz nagyokat írni (nagyokat álmodni). Sokkal több vagy mint ami a blogodban van. Persze ez is összefügg azzal, hogy ha natív önmagadat tennéd bele egy ilyen "kritika" mégszarabbul esne. Lehetne több is, én azt mondom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.17. 12:49:12

@Kellemes Zérókomponista: kedves vagy :) de a blogom tényleg öncélú, csak egy gyűjtőhely a marhaságaimnak, semmi több. nem akarok vele tömegekhez szólni, se semmi egyéb magasztos dolgot művelni vele. a valódi magamat meg nem fogom kiblogolni, mert kihívnák a sünöket a mentőkkel egyetembe azonnal :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.17. 13:06:27

Akkor hagyd ki belőle a zamatot, ahogy gondolod.

Manyecska 2012.07.17. 13:49:27

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ki volt az a f@sz?????? :O valami impotens gyökér lehetett.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.17. 13:52:15

@Manyecska: :D már kisírtam magam, meg levontam a megfelelő konvergencijákat is az esetbül. :D:D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.17. 14:11:04

És merre konvergáltak azok a konvergenciják? Mit kellett volna nem úgy csinálnod ahogyan máshogyan fogod ezentúl majd?

2012.07.17. 14:27:29

ki kétszer képes úgy aláírni levelet, hogy "a szív fészkei", az már végső stádiumos heroinos, nem valószínű, hogy igaz lehet a történet. nem, nem dolgozom a zs1dó és/vagy c1gány szántájmsznál.

igazságos 2012.07.17. 15:44:33

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: mivel vigasztaljalak meg, mondd. :)

kivételesen kedves legyek hozzád????

Egyébként meg mihez, kiéhez képest szar a blogod????

igazságos 2012.07.17. 15:46:37

@KecskeDotyi: oké, de akkor miért jársz templomba???

Amikor meg úgy hozza a helyzet, akkor úgyis mindenki az orvoshoz, utána meg Istenhez fordul. Ez erre van kitalálva.

Mondjuk, aki alapból retteg a papoktól, utálja őket, ott elfojtott korábbi élmények lehetnek, többről szól a dolog.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.17. 15:59:37

@igazságos: "aki alapból retteg a papoktól, utálja őket, ott elfojtott korábbi élmények lehetnek"

A kisfiúk, papok általi seggbekúrására gondolsz?

Egyébként, akinek problémája van a bálványimádó katolikusokkal, azoknak ott van váltási lehetősének az evangélikus egyház. Csak jót tudok mondani róluk. (Nem vagyok vallásos.)

igazságos 2012.07.17. 16:05:48

@atpijkamo: Így van. De valamilyen vallás akkor is kell egy embernek. Szar lehet úgy élni, hogy nem hiszel semmiben, csak elvagy.

A halála előtt meg jobb esetben mindenki vallásos lesz, már aki megteheti.

igazságos 2012.07.17. 16:11:31

Egyébként KecskeDotyi személyes indíttatású élményére gondoltam, a papokkal kapcsolatban. Vajon ő kisfú korában kapta a rossz élményeket?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.17. 16:31:23

@atpijkamo: Vagy higgyen egy teljesen más mesében.
Én a Kacor királyt ajánlom.

igazságos 2012.07.17. 16:36:49

@agresszív kismalac: végül is mindenki azt hisz, amiben akar, ha te Kacort ajánlod, akkor te ismered és abban hiszel.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.17. 16:47:03

@agresszív kismalac: A vallás nagyon ki van találva, sok problémára ad választ, nem egy sima mese.

És praktikus is. Ne öld meg a szomszédodat, ne lopd el a kecskéit, ne kurválkodjál, mossál kezet, ne egyél a földről, ne egyél romlott ételt, ne szarj az asztalra, ne házasodj a nővéreddel, stb, stb... Talán ki is halt volna az emberiség, ha nincsenek "vallási" törvények. De azok biztos kihaltak, akik nem tartották be.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.17. 16:59:50

@atpijkamo: Meg azok is, akik igen. Józan paraszti ésszel felfogható erkölcsi törvények elfogadásához/betartásához minek a vallás?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.17. 17:01:08

@igazságos: "Szar lehet úgy élni, hogy nem hiszel semmiben, csak elvagy."

Úgy is szar élni, hogy egy hülyeségben hiszek. Szerintem úgy szarabb.

AZ élet értelmét még nem fejtettem meg, de dolgozom rajta.

"A halála előtt meg jobb esetben mindenki vallásos lesz, már aki megteheti."

Kurva félelmetes a halál. (Egy átlagos embernek.) Nekem mindenesetre az volt. Sok mindent megcsinálna, csak hogy ne haljon meg. Én még a vécét is kitakarítanám.

igazságos 2012.07.17. 17:04:39

@atpijkamo: én nem félek a haláltól, inkább az előtte levő szenvedéstől, ezért is mondogatom mindig az, hogy a gyors szívinfartkus és a szíven, fejen lövés a leghatásosabb. A csendben elalvás szintén ritka, előtte már betegeskedsz általában. Az is jó, ha elgázol egy autó, miközbe mást megmentesz. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.17. 17:08:02

@agresszív kismalac: "Józan paraszti ésszel felfogható erkölcsi törvények"

Te túl sokat képzelsz az emberiségről. Ne abból indulj ki, hogy mindenkinek volt felvilágosult gyerekszobája. Mert nem. Felvilágosult legfeljebb az utobbi évszázadokban, gyerekszoba csak keveseknek.

Mondok egy példát. Pasi - még gyerekszobája is volt, nagyon is - nem volt hajlandó kezet mosni pisilés után. Nem elfelejtette, vagy elsunnyogta, hanem mereven megtagadta, ő azt nem hugyozta le. Én meg nem voltam hajlandó vele kezetfogni. Még meg is sértődött.

De ha bármelyik törvényt józan paraszti logikával levezeted, meghajlok bölcsességed előtt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.17. 17:12:10

@igazságos: "én nem félek a haláltól"

Mert még nem próbáltad. Dumálni könnyű. Amikor odaérsz, kurvára beszarsz.

"inkább az előtte levő szenvedéstől"

Akkor a terminális rákosok mind öngyilkosok lennének. A valóság az, hogy alig. Mind végigcsinálja inkább. Csak akkor térnek magukhoz, mikor már elviselhetetlen.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.17. 18:03:54

@atpijkamo: És ezen mennyit segít, ha közben hányja magára a keresztet? (Önmagában) a vallás még senkit nem tett felvilágosultá. Sőt.
Nem tehetek róla, feszt Eizenstein Patyomkin páncélosának jelenete jut eszembe, mikor a pópa a fellázadó matrózok elé áll, feltartva a keresztet, fennen kiáltva, hogy: Féld az Istent!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.17. 18:06:12

@atpijkamo: Ez viszont megérne egy posztot. Gondolkodtam hasonló témán pl. az euthanázia apropóján.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.17. 18:13:05

Sok terminálos rákos megteszi.
Sokan addig halogatják, míg fizikailag lesznek képtelenek rá.
Kérdés, mihez kell nagyobb bátorság- az ögyilkossaghoz, vagy a végigszenvedéshez.
Kérdés van-e értelme egy ilyen kérdésnek.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.17. 19:01:46

@atpijkamo: egyénje válogatja. Én már voltam eléggé "ott" 1x, oszt azóta se félek. Meg előtte se. Meg akkor se így igazából. Tudom, hogy ez most fellengzősnek hat, de téllegnem. Nincs mitől. Nem fogok sápítozni, ha megszűnök. Többség igen. Nade azok buták.

England win The Ashes! 2012.07.17. 19:49:29

@KecskeDotyi: Ne idegesíccsé má', Európáról brekegtem, nem a Közel-Keletről.

KecskeDotyi 2012.07.17. 20:23:16

@igazságos: És te hol olvastad, h járok templomba? :D :D :D :D :D :D
Akkor megyek be, ha valakinek esküvője van (és meghívtak) vagy kersztelő van (és meghívtak). Ja, meg temetésen.

KecskeDotyi 2012.07.17. 20:27:17

@igazságos: Igen, kisfiú koromban :D Cseppet se zavarjon, h lány vagyok :) És nem, nem voltam gyerekkoromban templomba kényszerítve és hittanra se kellett járnom :)

Egyszerűen hazugságnak és képmutatásnak tartom az egészet. Ennyi.

@Dr Jozef Vengloš: Az nem volt benne :) Elnézésedet kell kérjem, eszembe se jutott idegesíteni :)

KecskeDotyi 2012.07.17. 20:33:09

@agresszív kismalac: Miért kell ide kerveni a politikát? BTW jelenleg egyik párt se hirdet olyan eszméket amelyekkel azonosulni tudnék.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.17. 20:46:08

@Kellemes Zérókomponista: semmit se fogok másképp csinálni, csak ennyi :D

a halállal meg csak annyi a gond, hogy utána már nem lehet se egy jóízűt vacsorázni, senem szexuálni, se rágyújtani. amúgy fene bánja.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.17. 20:47:31

@KecskeDotyi: Lazíccsá'! Majd legközelebb rajzolok szmájlikat.

KecskeDotyi 2012.07.17. 20:49:49

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Honnan tudod? Ki tudja, lehet h semmi sincs utána, lehet h csak sz@rság van utána, de lehet h egy bazi jó buli vár :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.17. 20:51:19

@KecskeDotyi: látod, ezért jó a vallás, nem vergődöm kétségek közt, hogy mi lesz vagy nem lesz utána :)

KecskeDotyi 2012.07.17. 21:14:13

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Én meg nem vergődök :D Minek foglalkozzak ezzel? Majd akkor foglalkozok vele, ha tudom h mindjárt meghalok :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.17. 21:18:51

@KecskeDotyi: lelked rajta:D eccer valaki aszonta, hogy mindenkiben van egy isten formájú űr, amit semmi mással nem lehet kitölteni. nekem ez igaznak tűnik.

persze ő is tévedhetett, meg te is, meg én is :D

KecskeDotyi 2012.07.17. 21:20:51

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Akkor ez bennem még biztos üres. De akárhogy keresem, nem találom. Egyelőre teljesnek érzem az életem úgy, ahogy van :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.07.17. 21:22:12

@KecskeDotyi: akkor meg minden rendben van, ha teljes :D nem kell ott problémát keresni, ahol nincs, ugye :)

Roberto1 2012.07.18. 00:20:07

Mibe, hogy a 2 fő összesen fizetett max 200.000Ft-ot... értsük már meg: a minőséget meg kell fizetni, nem véletlenül van 4* szálloda fejenként 70ért és 270ért is...

Mogyoró007 2012.07.20. 16:15:44

@gázos: A Magic Resort Garden Hotel szerintem nem ugyanaz, mint a Magic Dream Resort. Bár lehet, hogy tévedek...

Hola (törölt) 2012.08.07. 13:28:30

@Szűcslaci: csodálom, hogy még van olyan szerencsétlen "hülye", aki küld olvasnivalót.

Kata_005 2012.08.21. 10:09:10

siofoki-villamaria.hu/szallaskinalat/victoria-emeleti-apartmanok/

Nem hinné az ember, hogy a Google első 5 találata közt ilyenre bukkanhat.
Látszólag minden rendben - a képek alapján legalábbis, tiszta apartman, közel a strand, szép helyen...etc...
Igenám, de a házinéni - aki inkább házisárkány - ott lakik a vendégekkel együtt. És mindenbe beleköt. Mért van piásüveg az asztalon, mi az, hogy behívunk az ő területére bárki vendéget, akár csak 10 percre is, mégha csak a csomagjainkat segítettek behozni... Torka szakadtából üvölt mindenkivel, melegebb éghajlatra küld, kihívja a rendőröket, akik mivel nem tudnak mit kezdeni a helyzettel és az őrült nőszeméllyel, türelmesen végighallgatnak mindent, majd elmennek.. És a pénzt persze előre kéri, ha első este nem jut eszünkbe azonnal befizetni, nem épp kedves hangnemben felhívja rá a figyelmünket. A rendőrös incidens után, persze az ember azonnal távozni szeretne, de ezt csak a pénze nélkül teheti meg, a néni fenyegeteséeivel megáldva.
Nem ajánlom senkinek, mindenki messziről kerülje őket..... :(
süti beállítások módosítása