Tékozló Homár

Elmenekültek a "hónap szállodájából"

2012.08.23. 11:59 | jackyll | 147 komment

poroszlo.jpg

Türkménbasi nem elég sikeresen foglalt szobát a poroszlói Club Thermál Hotelben, így a ferde mennyezetű tetőtérbe szállásolták el őket, ahol felállni nem lehetett az amúgy is kicsi alapterületű szobában. A lepusztult kert és a szottyos vacsora megtekintése után a végső lökést a kiköltözésre a víznyomás nélküli zuhany adta:

Családommal úgy döntöttünk, hogy a nyár utolsó hosszú hétvégéjét a Tisza Tónál töltjük. A poroszlói Club Thermál Hotelben foglaltunk szállást 4 éjszakára. A Hotel 3 csillagosként hirdeti magát, ezért csodát nem vártunk. Ez egy kastélyhotel, remek adottságokkal, de megérkezéskor kiderült, hogy sajnos korántsem olyan rózsás a helyzet. A szobák max. 8 m2-esek, holott tágas szobát kértünk már a foglaláskor. Ráadásul az emeleti szobák valójában tetőterek, az ágyakon nagyon óvatosan kell felülni, hogy az ember ne verje be a fejét. Lényegében egy betonsátorban érezte magát az ember, ahol a 3 ócska ágy és a ferde tető miatt sem mozogni, sem a táskákat lerakni lényegében nem lehetett. (a szúnyogoknak mindez nem okozott gondot) De ezen még túllendültem mondván, hogy csak aludni járunk ide, kibírjuk.

Nosza, lementünk a két hektáros parkba kipróbálni a minigolfot, lengőtekét és a focipályát. A minigolf használhatatlanul le volt robbanva, a lengőtekénél hiányzott a lengő fagolyó, igaz ezt igényesen megoldották az egyik bábu felkötésével a golyó helyére. A focipálya két Tesco-s gagyi focikapuból állt ronggyá szakadt hálókkal, de a gondot inkább az jelentette, hogy a pályán keresztbefutott egy ottmaradt betonalapozás… Az egész park amúgy is elképesztően gazos és elhanyagolt, nyilván kertészre nem futja.

Aztán jött a vacsora, ahol úgy szolgálták fel a másodikat, hogy a leves terítékjét nem szedték le, csak ráhalmoztak mindent az asztalra. Elkezdtem felvágni a gyerekeknek a rántott húst, és már lassan a szelet közepénél tartottam, de hússal még nem találkoztam.

De nem akarom túlragozni, lényeg, hogy elképesztően színvonaltalan a hely. Az étteremben foltosak a falak, mocskos a terítő, képek sehol, annál több csupasz szög stb. A szálló előtt néhány műanyag szék szolgálja a vendégek kényelmét, ha este esetleg ki akar ülni a levegőre beszélgetni. (Mert ugye erkély nincs és a kertben nincs sehol világítás) Magyarul a tulajdonosok egy fillért sem fordítanak karbantartásra sem, nemhogy fejlesztésre.

Másnap reggel mégis csak akkor döntöttem a távozás mellett, amikor szembesültem azzal, hogy a zuhanyrózsa vízhozama 1 csepp/másodperc. Életem leghosszabb zuhanyzása volt. Szerencsére tudtam szállást szerezni a tiszafüredi Balneum Hotelben, amit ezúton is köszönök nekik, pazar volt minden.

Viszont hazatérve beleakadtam a www.hotelkalauz.hu weboldalba, ahol meglepődve láttam, hogy a „Hónap Szállodája” nem más mint a poroszlói Club Thermál Hotel. (hogy mitől termál, azt még ma sem értem) Mivel láttam, hogy lehet értékelést írni, gyorsan regisztráltam és megírtam pár sorban mit tapasztaltunk. Nem voltam trágár, nem hazudtam, csak a tényeket soroltam fel. A komment meg is jelent, aztán pár óra múlva eltűnt.

Kérdem én, tisztelt Hotelkalauz.hu, mennyire hiteles egy olyan szállásfoglalással foglalkozó portál, ahol csak a pozitív értékelések jelenhetnek meg? Az már nem az Önök hibája, ha a szálloda mégis ócska! Illetve mégis, mert kilóg a lóláb hogy a „Hónap Szállodája” címért szép summát kaptak a Club Thermáltól és a kitüntető cím nem valós pozitívumokon alapszik.

Mindenesetre ha Poroszlón szállnak meg, mielőtt este beszappanoznák magukat tetőtől talpig, ellenőrizzék a víznyomást. :)

Üdv:
Türkménbasi

INSTANT UPDATE: Érdekes fordulatot vett a dolog, amikor a Hotelkalauz válaszolt a panaszára:

Közben a hotelkalauztól kaptam egy érdekes levelet, hogy miért nem jelenik meg a kommentem a vélemények között, íme a levélváltás:

Tisztelt XY!
Én nem szeretnék sem a kastéllyal sem senki mással pereskedni. A tulajdonos tájékoztatott arról, hogy ez év  októberi kezdéssel 650 millió Forintos beruházással, felújításra kerül a kastély és területe 4 csillagos szintre emelve a szálloda besorolását és szívesen látnák önöket is a megnyitón ami  jövő év májusban lesz. Természetesen ha megkaptam írásban a válaszukat és a tulajdonos egyetért a kifogásaikkal azonnal aktiválni fogom az ön véleményét.

üdvözlettel:
xxxxxxxx

Válaszom:
Köszönöm válaszát. Örülök, hogy felújítják a hotelt. De ettől az még igaz, hogy jelenleg a szálloda nem üti meg a 3 csillagos szintet és ha Önök a hónap szálláshelyeként hirdetik, azzal a saját színvonalukat rontják le. Mert ha az Önök által kínált szállások között a jelenlegi színvonalú Club Thermál Hotel lehet a „Hónap Szálláshelye”, akkor milyen lehet a többi? Ez Önöknek is rossz reklám, bármennyit is fizetett érte a Club Thermál.

Azt meg egyenesen tréfásnak tartom, hogy a kommentem csak akkor jelenik meg, ha a hotel tulajdonosa egyetért vele. Hiszen tudtommal Magyarországon véleményszabadság van, én pedig egy véleményt írtam…

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tezend 2012.08.23. 14:21:18

Csak annyit tennék hozzá mi is a kastélyban üdültünk a gyerekekkel júniusban és nagyon jól éreztük magunkat. A családdal szintén tetőtéri szobát kaptunk a7-8-ast de szerintem aki ezt a képet rakta fel az a gyerekhálószobát fényképezte le. Nem sokára felrakom én is azt a szobát illetve szobákat ahol megszálltunk én meg csak ajánlani tudom másoknak mert ennyi pénzért sehol nem kapok annyi szolgáltatást mint ott.

Viktus 2012.08.23. 14:27:06

@tezend:

Ez v.mi putri versenyen volt nyereményed?

" A minigolf használhatatlanul le volt robbanva, a lengőtekénél hiányzott a lengő fagolyó, igaz ezt igényesen megoldották az egyik bábu felkötésével a golyó helyére. A focipálya két Tesco-s gagyi focikapuból állt ronggyá szakadt hálókkal, de a gondot inkább az jelentette, hogy a pályán keresztbefutott egy ottmaradt betonalapozás… "

Ez számodra a soha nem látott rengeteg sok szolgáltatás?

Vagy te vagy a tulaj vagy v.melyik alkalmazott? esetleg tulaj baráti köre?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.23. 14:28:40

@isti77: hat ja, fura emberek vannak, alaposan beszapannozzak magukat es elindulnak vizet keresni
@giriz: ez turkmenbasi tortenete, nem jackylle, csaxolok

Anti Anyag (törölt) 2012.08.23. 14:32:44

Ezért nézek én mindig fórumokat.

Shagrath 2012.08.23. 14:33:18

"Én már az ellenkezőjével is találkoztam.
Hotelminősítő oldalon pocskondiázó kommentek hada, így koszos, úgy zajos, ilyen bunkók, olyan flegmák, kevés a kaja, kicsi a zuhany. Mivel üzleti úton voltam és a munkahelyem foglalta a szállást, nem volt mit tenni, felkészültem arra, hogy nem életem legjobb szállásélménye lesz, de tényleg csak aludni kell majd ott, kibírjuk.
Aztán odaérve azt tapasztaltam, hogy rendesek, tiszták, modernek, a szobában lapostévé vagy 20 csatornával, vízforraló instant kávéval, teával, gyönyörű zuhany és wc (tényleg kicsik voltak de nagyon korrektek), makulátlan ágy, olyan tisztaság, hogy a padlóról enni lehetett volna. A kaja kifogástalan, a személyzet kedves, udvarias. Zajosnak sem találtam.
Lehet, hogy a negatív kommentek óta léptek egy csillagot? :) "

Változatattak, mert muszáj volt....

Anti Anyag (törölt) 2012.08.23. 14:33:45

@tezend: Nyilván vittél kugligolyót is.

Micsoda szarrágó lehet a tulaj.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.23. 14:35:32

@Viktus: lengotekeben amugy kibaszott jo vagyok, egyszer Boldogon nyertem 2 rekesz sort
de ott van guritos teke is a kocsmaban
abban nyertem a gyorsitot a sorhoz

tregard 2012.08.23. 14:37:38

nem nagyon értem a felháborodás okát. megnéztem a honlapot, a szálloda nem hazudott. a képek nem hazudnak, pont olyannak néz ki, ahogy a posztoló leírta. mi itt a gond? ocsmány, az biztos, de mielőtt szállást foglalok, alaposan utánanézek a honlapján, illetve keresem a véleményeket.
a képeken tökéletesen látszik, milyen kicsik a szobák, milyen szegényes és szedett-vedett a berendezésük. eleve nem megyek olyan helyre, ahol nem fehér az ágynemű, a színeset hogy fehérítik, fertőtlenítik? sehogy.

fagzal 2012.08.23. 14:40:48

Szoboszló?

Nem vagyok meglepődve...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.23. 14:42:41

@batgirl: majd megmerkozunk
fel kene venni az olimpiai programmba es meg bajnok is lehetnek

Viktus 2012.08.23. 14:45:38

@hagyma:

Boldogon már nem igen van ilyesmi cigányok lelakták a kiskocsmákat.

tregard 2012.08.23. 14:47:30

@batgirl: az éttermük meg lenyúlta egy szentendrei étterem étlapját, illetve egy ott dolgozó adta el nekik a tulaj tudta nélkül.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.08.23. 14:48:23

A poroszlói Club Thermál Hotel a hónap szállodája? Ez jó vicc :)

Egyébként szerintem két feltétel alapján választja ki a hónap szállodáját a legtöbb ilyen szállásfoglaló portál:
a, ki ad több jutalékot
b, hol van nagyobb akció

Fogadni mernék, hogy jövőre a 4 csillagos szálloda színvonala olyan lesz, mint egy 3 csillagosé, már ha sikerül befejezni a felújítást...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.23. 14:49:11

@tregard: és ez baj? nekem is problémát okoz mindennap kitalálni, mit főzzek:))

a probléma ott lenne, ha lopnák a szakácsot

tregard 2012.08.23. 14:51:03

@batgirl: hát ez plagizálás a javából, de én vagyok a hülye, hisz itt ez teljesen elfogadott és normális.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.23. 14:52:18

@Viktus: hat nem voltam ott egeszen pontosan 28 eve
ott voltam lokatoros katona
es neha kijartunk kuglizni
kaposzta meg van?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.23. 14:52:59

@tregard: az mitől plagizálás? ha az étteremben ma krumplistészta van gyümi levessel, és én is azt főzök otthon, akkor plagizálok?????????

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.08.23. 14:55:53

@batgirl: Az Aquarell nem lenne drága 20 ezer/éj áron két főre, 4 csillagos szállodában, félpanzióval, ingyen fürdőbelépővel. Viszont vagy mindig teltházuk van vagy nem működik az online foglalási rendszerük (6 dátumot próbáltam januárig és egyikre sem tudott üres szobát adni). Ez azért is különös, mert állandóan kuponoznak, azt pedig értelmes ember nem csinálja normális forgalom mellett...

Viktus 2012.08.23. 15:01:37

@hagyma:

Már a laktanyát is régen bezárták csak pusztul. Káposzta nem nagyon. Virágoznak-paprikáznak.

tregard 2012.08.23. 15:02:08

@batgirl: gondolhatod, hogy nem ilyen ételekről van szó! azért miért kéne fizetni? az étterem tulajdonosa/chefje által kitalált ételek, nem hagyományos, hanem a most divatos bisztró jellegű, egyszerű, de annál jobb ízű kreálmányok. arról van szó, hogy ahelyett, hogy a ceglédi hotel saját maga fejlesztette volna ki az étlapját, felkérte egy másik étterem dolgozóját, hogy készítsen számukra egy étlapot. ő pedig egyszerűen a másik étterem teljes kínálatát vonultatta fel.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.23. 15:03:39

@online távmunkás: nem tudom, lehet hogy telefonon kellene foglalnod.
De tényleg jó

v2peti 2012.08.23. 15:04:59

@Kelpo: Na ja. Volt nálunk koncert. A belépő 2000 forint volt. A kuponos oldalon az volt, hogy lealkudták az árat 2400 forintról a felére, 1200-ra.
Szóval nem biztos, hogy a szálloda trükközik a kuponnal, hanem attól tartok, hogy maguk a kuponárusok.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.23. 15:06:41

@tregard:most receptkönyvről beszélünk, vag yétlapról? Bár lehet, hoyg csak nekem kétkülönböző dolog ez, mert nem dolgozom olyan helyen. @online távmunkás: én még nem láttam, hogy kuponoztak volna

tregard 2012.08.23. 15:11:13

@batgirl: ételkínálatról. receptkönyvnek is nevezheted. konkrétan a szentendrei étterem receptjeit adta át (el), illetve gondolom meg is mutatta, hogyan készülnek. ami nem rántott hús, töltött káposzta, húsleves, madártej, pörkölt, stb., hanem saját fejlesztésű receptek.

djsilas 2012.08.23. 15:12:17

szallas.hu -> az nekem (eddig...) mindig bevált, ha online foglaltam! :)

Baptista Barry 2012.08.23. 15:28:43

Mélységesen fölháborít, hogy mikor kishazánkban 12millióan éheznek, egyeseknek ez a legnagyobb bajuk. Biztos felcsútiak.

Töpörtyű 2012.08.23. 15:32:20

Nekem itthon ez a három a favorit:

Hunguest Hotel Palota Lillafüred
Hétkút Wellness (itt voltak a legkedvesebbek, és mindkét étterem nagyon jó!)
Velence Spa

Egyik sem a legolcsóbb a kategóriájában, de inkább megyek 5 napra egy jó helyre, mint 7 napra, és szívom a fogamat végig...

Pdudas 2012.08.23. 15:34:20

@horex: en azt mondtam hogy onnan nem tudjak levetetni a negativ kritikat.

Online oldalra az ir aki akar. Ha fake akkor fake. Azt egyebkent szurik, hogy a szalloda IP cimerol nem kerulhet fel komment - epp azert hogy ne legyen ondicseret.

Viktus 2012.08.23. 15:34:23

@hagyma:

Szívedhez nőtt szerintem olcsón megvehetnéd. :) Nekem anno keresztapám szolgált ott a nyolcvanas évek közepén.

Pdudas 2012.08.23. 15:35:34

@Baptista Barry: 10 alatt van az mar boven. Kar ide szamitgatni az osszes kulfoldi kissebbseget...

Baptista Barry 2012.08.23. 15:42:09

@Pdudas: :) ez a jel mond valamit?:)

Rókakígyó 2012.08.23. 15:49:05

Én nem messze lakom Poroszlótól, de ezzel a szállóval még nem találkoztam. Összességében tudom mondani, hogy Poroszlón nem érdemes panzióban, szállodában, motelben megszállni, érdemesebb inkább falusi turizmusban szobát keresni, de az meg munkásabb. A Balneum tényleg klassz, de az Füreden van (Tisza). Hogy jót is mondjak: Poroszlón nyílt meg K Európa legnagyobb édesvízi akváriuma, azt tényleg érdemes megnézni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.23. 15:49:31

@Töpörtyű:
Nekem egy favoritom van
Balaton****-én, ott voltam most

Vilmos körte fogadóital egy üveggel és a háziaszonnyal együtt fogyasztottam
Aztán laza vacsora, szintén a háziasszonnyal, majd pár órás döfönyézés szintén ővele
Naponta azt ettem/ittam amit kívántam

Másnak nem ajánlom ezt a helyet :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.23. 15:51:07

de lehet 84-85
igen a szivemhez nem nott ugyan de szerintem az akkori helyzethez merve egy normalis laktanya volt
repuloket kovetni radaron meg meg szerettem is

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.23. 15:53:07

@Baptista Barry:
Honnan veted a 12 millát?
de legyen, akkor is csak
11,999,999 éhezik!

Én most nyomtam be fél pár csípős cserkészt, friss kenyér, uborkával
Igen most, amikor a sok csimóta a földet eszi

Rókakígyó 2012.08.23. 15:56:31

Szerintem azért nincs pénzük, mert az eus támogatás 10%-át kesben le kellett tenniük a támogatásért a nemkorrupt politikusoknak:) Az testvérek között is 32,5 mFt, mert a támogatás 50%:)

Advanced Flight 2012.08.23. 15:57:08

@Dr Jozef Vengloš: nekik csak a szemük alatt volt táska :-))

Egyébként Magyarországon NEM megyünk hotelbe (kivéve a 4-5 csillagos luxus csiliviliket).
Magyarországon panzióba megyünk.
Saját tapasztalat, az ország legkülönbözőbb pontjairól, hogy a panziók: tiszták, felújítottak, hangulatosak, reggeli is jár a szobához, és a személyzet sokkal közvetlenebb, kedvesebb, mert általában maga a tulaj is ott melózik, meg persze jóval kevesebb vendég is van.

Rosszindulatú Vászka 2012.08.23. 15:59:25

@horex: akkor te kupoldába voltál, nem panzióba. Már kicsit bocs.

Rosszindulatú Vászka 2012.08.23. 16:10:50

Agyarországba az négy-öt csillag se jelent semmit, a szeméjzet nagy része attól még a régi egycsillagos (vörös).

Idén, Hotel Pelion Taplóca: a lefoglalt szobára két órát kellett várnom - nincs még kész, kösz - a szobában katódsugárcsöves gömbtévé (ijet ebbe az évezredbe még csak tévébe láttam retró filmeken), a reggelinél, mikor jeleztem a cincérnek, hogy szeretnék terítéket a valász a következő volt: "jólvan mingyár", eléggé sprőd modorba. A szaniterek kopottasak, a felszerelés NDK-építőtábor-eklektikus stílusú. Pedig állítólag új szállcsi. A kaja nem volt rossz, de menü magyar szokás szerint ritka szerencsétlenül összeválogatva. A kert meg medence ellenbe patent.

De legalább a bennszülöttek igazi, rendes, kedves, hun vidéki népek, a belváros takaros. A Stari serfőzde varázsos :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.23. 16:11:17

@Rosszindulatú Vászka:

Nem ott!
A páromnál a nyaralójában, ahogy hagyma mondaná :)

FDToth 2012.08.23. 16:12:37

nem is értwm h egy csomóan miért is belföldre járnak? külföld százszor jobb. itthon szinte minden lepukkadt és aránytalanul magas áru. ami 4-5 csillag az jó ha 2-3...

Rosszindulatú Vászka 2012.08.23. 16:18:35

@horex: ja, akkor én kérek elnézést, hogy leqrváztam a Naccsasszonyt, férreértettelek.

Itt a pofám, beelcsaphacc :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.23. 16:20:11

@FDToth: na, azért mert CSAK belföldön használhatom el a SZÉP kártyát. Érted? És hüje lennék azt mondani a cégemnek, hogy kösz, de nem kell.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.23. 16:29:09

@Rosszindulatú Vászka:

Höhö, nem tudhattad hogy ő a madam is :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.08.23. 16:29:55

Ezek a hotelértékelős oldalak... pár évvel ezelőtt az ongo.hu-n írtam egy értékelést egy panzióról, ezután megkerestek az ongotól, hogy szedjem le az értékelést, különben kiadják az adataimat a panziósnak, aki épp pereskedni akart, mert nem tetszett neki, hogy leírtam, mennyire alacsony színvonalú és a leírásnak/fotóknak nem megfelelő a szoba és a reggeli. Az értékelést leszedtem.
Persze az ongo.hu a legkisebb fórum, ahol ezek után elterjedt a teljes értékelés, gőzöm sincs, hogyan történhetett...

Rosszindulatú Vászka 2012.08.23. 16:30:51

@horex: nagyon szép és rokonszenves szakma az, ha úgy nézem, a Világuniverzum legtisztességesebb és legkorrektebb üzlete :)

FDToth 2012.08.23. 16:32:21

@batgirl: Szép kártya? minek? külföldi utat el tudod számolni. igaz h többet fizetsz be utána a NAV-nak, de nem megéri az a pár tízezer?

szepi79 2012.08.23. 16:32:38

@tezend: ma regisztráltál, és ez az egyetlen hozzászólásod van. kastélyalkalmazott-e vagy?

Rosszindulatú Vászka 2012.08.23. 16:32:44

@Réka ‎: vicces hirig, mert szeméjes adat kiadni nem korrekt, meg a vélemény szabad, azért beperelni elég reménytelen ügy sztem. Szal kár volt.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.08.23. 16:35:21

@Rosszindulatú Vászka: ezt írták:
"Ha az élménybeszámolóban leírt véleményedet továbbra is fenntartod, felhívjuk a figyelmedet, hogy esetleges peres eljárás esetén adataid kiadását kérhetik!"
nem vagyok jogi szakértő, ebből nekem az jött le, hogy személyes adataimat is kiadhatják a bíróságnak... inkább nem izmoztam.

Rosszindulatú Vászka 2012.08.23. 16:45:05

@Réka ‎: erős feltételes mód. Sújtalan sztem.

bidman 2012.08.23. 16:45:56

Érdekes poszt. Nem tudom a kedves ügyfél milyen igényességhez szokott, az viszont sokat elárul róla, hogy ilyen meleg nyári napon zuhanyzás nélkül fekszik le, és csak reggel észleli, hogy nincs víz.
Július közepén mi is igénybevetük a Club Thermal szolgáltatásait. Ugyan nem szobát, hanem apartmant béreltünk, de szerintem nem térhet el sokban a színvonal. Érkezésünkkor tiszta szobák, igényes fürdőszoba (volt benne vezetékes víz), utolsó kiskanálig felszerelt konyha fogadott. A lengőtekén még volt golyó, gondolom nem az üzemeltető tépte le, ha már tényleg nincs. Lehet többet ért volna esetleg jelezni, hogy ne a homárról kelljen értesülniük a problémákról. Szóval mi elégedettek voltunk vele. És még valami, a kertben igen is volt kiülési lehetőség, ilyen zsupfedeles fa kerti kiülő. Nem figyeltem, hogy volt e világítás, ami viszont pozitívumként megfogott (éppen ezért emlékszem rá), hogy a 2 hektáros területet lefedő wifi mellé még konektorról is gondoskodtak a kertben.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.23. 16:46:23

@tezend:

Ird má' le mennyiért mit szolgáltattak!

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.23. 16:55:13

Ha már fikázzuk a vendéglátást

Balatonon a kedvenc éttermemet évek óta felkeressük
Másfél adag "bors zsák" sültkrumpival

Imádom, sülthús panirban, kitömve sonkás fűszerrel
Kihozták, a töltelékben hosszú szálú hagymákkal tele
Kérdemm a pincértöl, mi ez, új szakács van?
Jön vissza, szakács a régi, a hagyma más
Hülyére vettek
Hülyére, mert fizetéskor, a tulaj a fizető főpincér, ujból szóvá tettem a hagymát
Azt igy csináljuk 10 éve már, mondta
Én meg mondtam hogy nem
Ő meg hogy igen
Mindketten mondtuk a magunkét
hiába mondtam hogy még a pörköltben és más kajákban is apróra vágják a hagymát stb.

Ezentúl csak egy adagot fogok rendelni, kanállal fogom enni és a hagymát kihúzkodom a tányér szélére :)

Környezettudatos 2012.08.23. 17:00:54

Na, ez a hotelkaluz.hu is egy rakat szar.

Ezt tehát kerülni kell:

A "HOTELKALAUZ.HU" portált üzemeltető cég adatai:

Cég neve: CTK. Kft.

Címe: 1182 Budapest, Gyergyó utca 29/b.

Tel/Fax: +3612975424

E-mail:info@szepkartya.org

A cég képviselője: Kizman István

Statisztikai számjele:22521583-7911-212-05

Cégjegyzékszám: 10-09-868964 ( Budapesti Cégbíróság )

Adószám: 12979394-2-43

csudacsaba 2012.08.23. 17:13:42

Gondolkozz!
www.hotelkalauz.hu/contactus.php
Vajon a CTK minek a rövidítése? :D

Leonard Zelig 2012.08.23. 17:24:34

@Frady Endre: Ez kurva szar, akkor inkább a poroszlói Club Thermal Hotel.

Trackback 2012.08.23. 17:47:48

Évtizedes tapasztalat alapján mondom, mint rendszeresen üdülő vendég, akinek már nem egyszer keserítették meg hasonló módon a nyaralását: a magyar vállalkozóknál pitibb, szarrágóbb, lenyúlósabb, kisstílűbb és hozzá nem értőbb dilettáns bandát nem hordott még a Föld a hátán.

Mindenki csak pénzt akar, de halovány lövése sincs sem a vendéglátásról, sem a kereskedői szakmáról, és ezt a tényt nem módosítja, hogy ma - papírországunkban - akár felsőfokú végzettsége is lehet valakinek a témában ezen vállalkozók közül.

Hihetetlen ez az igénytelenség, a nyílt lehúzás és sunyi összejátszás a háttérben a falkatársakkal.

Minimális józan esze sincs a legtöbbjének, akik két kézzel kergetik el maguktól a vendéget, az internet és a média világában - tisztelet a maroknyi kivételnek, akik valóban normálisan végzik a munkájukat, mert hivatásnak tekintik azt (és érdekes módon ők jól meg is tudnak élni, mert a sorrend elején nem a pénz áll, hanem a hivatástudat).

Ahogy megtehetem, elutazok innen, de évente egyszer visszarepülök ide, kidugom a seggem a gépből, k*kálok egyet, és húzok is vissza.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2012.08.23. 18:12:34

Gondolom a Hotelkalauz.hu-n, a pozitív véleményeket is először egyeztetik a szállásadóval, hogy tényleg megfelelő képet kapjanak róla!

MegaLOL!!!!!négy

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.08.23. 18:26:04

@horex: Étteremben vitatkozni? Minek már?
Nem mész oda többé, oszt jónapot.
Nyaljanak sót.
...hosszú hagymával.

England win The Ashes! 2012.08.23. 19:29:48

@csudacsaba: Célbemérő támadás-koordinátor. Legalábbis James Bondéknál így nevezték (Szigorúan bizalmas - For Your Eyes Only, r. John Glen, 1981, United Artists).

England win The Ashes! 2012.08.23. 19:37:35

@hagyma: Ne már, hogy nem vetted a lapot! Bohemian = cseh, de egyes olvasatokban dzsippó.

Xezs 2012.08.23. 20:23:11

szállást csakis Edétől!

Anti Anyag (törölt) 2012.08.23. 21:10:30

@Réka ‎: Ott én is fikáztam, de nekem nem írtak. Igaz, nem is szedtem volna le, konkrétum volt három tanúval.

ocsemfiagergely (törölt) 2012.08.23. 23:35:06

Internetes pénzkeresés fotókkal , nem piramis játék és nem MLM , hosszútávú valódi munka kepmarketing.blogspot.hu/

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.08.23. 23:46:41

@ocsemfiagergely: HÚZZÁL A VÉRES GECIBE, ROHADT SZPEMMELŐ!!!

Xezs 2012.08.24. 00:23:13

@ocsemfiagergely: gyerekpornó? máris hívom a rendőrséget

ocsemfiagergely (törölt) 2012.08.24. 00:27:35

Hát ha találsz gyerekpornóra utaló egyetlen szót is nyugodtan hivd , mivel hogy nincs szó egyáltalán gyerekpornóról és még emlitve sincs hasonló

Megdobbent 2012.08.24. 01:28:12

@ocsemfiagergely: az eroszakra hangolas, es a gyerekporno, illetve a kislanyok kepeinek kunyeralasa a kepmarketing.blogspot.hu-n nagyon nem szep dolog. Remelem az IP-d logolodott, mert Xezs kervenyezte mar a kiadast. Sok sikert kis pedofil a jovoben!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.24. 06:25:23

@Dr Jozef Vengloš: vettem, es nem veletlenul bohemian, a tulaj felmenoi osztrakok-csehek voltak

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.08.24. 16:07:57

Volt régen olyan, hogy "ifjúsági szállás" kategória. Ez nem-e az-e ?

Azok a régi szép emlékek.. ott emeletes katonai vaságy, kinyúlt rugókkal volt és a 40 ágyas 2 szintes szállásban 1db kemence... Kabátban aludtunk, túracipőt, kapucnit-sapkát felhúzva... Hőmérőm szerint 2 fok volt. Szóval hiába volt koedukált, sajna nem lehetett sem kukucskálni, sem "akciózni"

Asztalos Gábor 2012.08.24. 18:03:18

mekkora kamu a hotelkalauz.hu válasza! hiszen a poroszlói hotelt is ők üzemeltetik!

lordjim 2012.08.24. 23:02:57

@batgirl: ...ja,elváltam anyádtól.(vicces nem?)

lordjim 2012.08.24. 23:07:17

@isti77: te még anyádnak se hiszel el semmit,mi?? te f...,meg még sok .......

lordjim 2012.08.24. 23:18:17

@batgirl: ha főzöl,akkor főzöl,és nem plagizálsz,hülegyerek

lordjim 2012.08.24. 23:26:24

@hagyma: ezér a fecsegésér még most is tizenötév jár,na jó letöltheted gvantanamón,csak jó méjre hajojj a szappanért

Marvin McNasty 2012.08.24. 23:55:07

vendégágyat csak az Aldiból! de azt a felfújhatósat.

ZöldszemM2 2012.08.25. 16:54:00

@bidman: A kettő közül valamelyik nem igaz !

bidman 2012.08.25. 16:59:46

@ZöldszemM2: Milyen kettő közül??? Nem teljesen értelek.

pinkfloyd 2012.08.27. 14:43:23

Fürdés nélkül lefeküdni este? Az asszonyhoz hogyan bújsz oda, büdösen? Fene a gusztusát!

Xezs 2012.08.27. 20:12:48

@pinkfloyd: Nem baj az, ha túrós egy kicsit, majd lenyalogatja!

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe n. 2012.08.27. 22:29:55

MEGFORDÍTOD A PÁRNÁT VAZE ÉS AKKO NEMVERED BE A BUTUSKA FEJED.

krasfanec 2012.09.02. 12:51:39

Minden szó, amit a cikkíró írt színigaz.
Barátnőmmel ugyanezen a hétvégén, ugyanígy menekültünk el az első este majd éjszaka megpróbáltatásai után. Nem kezdek hosszas élménybeszámolóba, pedig bőven tudnám sorolni azokat a tényezőket, ami miatt az eredetileg kifizetett két éjszaka helyett az első után húztunk haza olyan szintű menekülési ösztönnel, hogy még a jogos panasztételre sem vesztegettünk időt. De ide azért beírtunk: www.utazok.hu/club-thermal-kastely

Panelproli 2013.06.20. 14:23:20

homar.blog.hu/2013/06/20/tovabb_bomlik_a_poroszloi_termalhotelkastely#comment-form

Az újabb írást olvasva az nem 650.000.000.- volt, csak 6500.-
Tessék szíves lenni a nullákat pontosabban megszámolni!
süti beállítások módosítása