Tékozló Homár

Tahó őrök a Budapest Parkban (frissítve)

2012.08.23. 14:41 | jackyll | 370 komment

Egy dobozos sör miatt rontott az egyik biztonsági őr a 13 fős lánybandára, amikor befelé haladtak a Soroksári úti Budapest Parkba. A jelenet hamar teljesen indokolatlan ordibálásba fajult, úgyhogy otthagyták a helyet:

UPDATE 08/24 09:40: Hamar meg is jött a Budapest Park válasza, akik szerint naiv vendég viselkedett civilizálatlanul, leköpte az őröket, és bekínálta a dobozos sört a többieknek, amikor nem bírta meginni. Az eredeti levél után olvasható lejjebb:

Szeretném megosztani Veletek egy igencsak negatív tapasztalatomat, amelyeket már lassan 1 hónapja a Budapest Park szórakozóhelyen szereztem. Egy pénteken lánybúcsú ünneplése alkalmából jöttünk volna szórakozni erre a helyre, a kb.13 fős társaság meg is váltotta a jegyét,  ám a bemenetkor a táskámban maradt egy bontatlan dobozos (sör)ital, így a beengedő személyzet figyelmeztetett, hogy tegyem le a kuka mellé, talán meglesz, majd hozzátette, hogy  "Szolgálat alatt mi úgy se ihatunk csak töményet. "Avagy álljak arrébb és igyam meg. Eddig a megjegyzést leszámítva jogos. Így oldalra álltam,  míg a lánybúcsú többi tagja a kordon másik oldalán állt, (vártak engem) beszélgettünk. Ekkor üvöltött rám először az említett úr,  hogy túl közel állok a kordonhoz,  majd  a bent álló egyik ismerős lányt kitessékelte a szórakozóhelyről,  miszerint ő úgy látta, hogy hozzáért (!) a sörhöz. Megalázó módon kirántotta a kordont, hogy a legrövidebb úton távozzon,  s hozzáfűzte (szintén üvöltve, amire egyáltalán nem szolgáltunk rá), hogy a jegye mivel már érvényesítve volt, így nem jöhet már be. Így úgy döntöttünk, hogy veszünk még egy érvényes, kezeletlen jegyet ismételten a kasszában, s végre bemegyünk a többiekhez.

Bolhából elefánt esete, és sajnos még csak ekkor jött az igazán megalázó része a dolognak, hiszen amikor is a jegyünket kezelni szerette volna a hölgy, szabályosan odaugrott és ránk üvöltött az említett őr, hogy már megmondta, hogy mi nem mehetünk oda be (én bent se voltam, jegyem kezeletlen maradt mindvégig),  és válthatunk annyi jegyet amennyit szeretnénk! Mindezt nem megengedhető hangnemben, kakaskodó viselkedéssel,  úgy hogy mi egy árva hangos szót nem mondtunk, s a helyzetet nagyon nem éreztük jogosnak, sőt egyenesen megalázó volt. Én ezek után már nem is szerettem volna bemenni, ilyen személyzettel már nem vagyok rá kíváncsi.

Ám azt még megjegyezném, hogy arra a kérésünkre, hogy szeretnénk a főnökkel, vagy üzletvezetővel ez ügyben beszélni, magára mutatott az őr, hogy övé a hely, ő a főnök, és most "tűnés". A kollégája hozzáfűzte, hogy az internetet találjuk meg a telefonszámot, azon lehet panaszt tenni. (Ezt megtettem volna, csak egyszer sem vették fel azt a telefont.) Ill.nem gondolom, hogy a helyszínen nincs lehetőség panasz felvételre.

 Most már ennek az egésznek egy hónapja, de semmilyen módon (e-mail, telefon, közösségi oldal) nem reagálnak érdemlegesen a panaszra. (közösségi oldalon egyszer írták, hogy "az ügy kivizsgálás alatt".Természetesen semmi sem történt azóta sem.) Az egész szituáció nagyon megalázó volt, nagyon rossz élmény, és mindezt egy bontatlan sör miatt,  ami nem került be a helyszínre. Végül a már bejutó 12 lány is elhagyta ezek után a helyszínt.  Egyszerűen nem tartom jogosnak hogy 3 jegyváltás után (1500.-Ft), ilyen "indokkal" nem tudtuk nyugodtan eltölteni az estét a barátainkkal, s ilyen durva hangnemben "beszéltek" velünk, trágár szavakkal megtűzdelve azt, erre egyáltalán nem rászolgálva.

 Nem hozzánk tartozó fiatalok is oda jöttek az eset után hozzánk, hogy hallották/látták az esetet, ezek után ők is más helyet választanak az este folytatásaként, hiszen ez idézem "Undorító volt."

 Kérlek tegyétek közzé az esetet, hogy mások is lássák, milyen "fer" beengedő személyzettel büszkélkedhet ez a szórakozóhely.

 Üdvözlettel,
 Zs.E.

És akkor a Budapest Park válasza:

Zs.E. panasza valóban eljutott hozzánk, az ügyet ki is vizsgáltuk. A Budapest Park teljes területe és a bejárat előtti részen is biztonsági kamerák működnek. A biztonsági szolgálat emberei a belépéskor, a vendég csomagának ellenőrzésnél egy bontatlan sört találtak. Megkérték arra, hogy hagyja a területen kívül az italt. Ő azt válaszolta, hogy a kapu előtt a sört elfogyasztja. Társai a kordon belső oldalán várták.

A kamerák által megfigyelt területen a biztonsági szolgálat tagjainak egybehangzó elmondása szerint a panaszos az italával kínálgatta a már bent lévő ismerőseit, ami ellentmond a Budapest Park házirendjének. A vendég a biztonsági szolgálat tagjainak többszöri felszólítása ellenére sem hagyta ezt abba, nem viselkedett civilizált módon, leköpte a személyzetet.

Ezek után a biztonsági szolgálat közölte vele, hogy aznap már nem léphet be Park területére, ennek ellenére a panaszos ezt megkísérelte. Természetesen minden vendégünket, így Zs.E-t is szívesen latjuk bármikor, amennyiben betartja a házirendet és az elvárt társadalmi normákat.

Köszönettel, a Budapest Park szervezői

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.08.24. 00:05:17

@keptelen kepkeret:

Valóban hülyeséget mondott az őr. Szórakozóhelyen éjfél után már egy férfi sem válogat, egész egyszerűen nincs olyan kategória, hogy csúnya nő.

z 2012.08.24. 00:11:20

Tahók voltak a biztik, az egy dolog, de ezeket ismerni kell, ennyi az egész.
Én nem lepődtem volna megha elküldenek, miután a saját piámat iszom a hely előtt, miközben a barátaim
a kordonon belülről dumálnak velem (akár elállva az utat is).
Akkor már lehessen azt is, hogy leteszem a saját asztalomat egy kiülős hely elé, elsörözök, miközben a többiek
a hely egy asztalánál ülve beszélgetnek velem (és persze nem isznak semmit, esetleg néha megkínálom őket).
A sört útközben meg kell inni, vagy egy sarokra a helytől, ahova mész, ha meg elkaptak vele (az most legyen tökmindegy,
miért volt nálad), akkor ki kell dobni, vagy jó messze megállni és meginni.
Nem is volt ebből soha bajom, pedig 1-2 évvel ezelőttig elég rendszeresen jártam szórakozni, és soha, soha nem volt
gondom biztonságiakkal "csak úgy" (pedig csak 70 kiló vagyok, nem is 170).

Egy aranyszabályt kell megjegyezni: befelé menet az ember normálisan viselkedik. Nem vitatkozik, nem poénkodik, nem viháncol, nem pofázik vissza,
hanem kibírja azt a 10 másodpercet, amíg az izomagyak kifontoskodják magukat. Utána szabad a gazda.
És ha azt mondják, csináld ezt vagy azt (pakolj ki, tedd fel a kezed, ne vidd ezt be), akkor döntesz:

1. Megcsinálom.
2. Megyek máshová.

Más nincs.
Az "illedelmesen megkérdeztem, ezt most miért így kell elintézni és aztán folytattam azzal, hogy akkor mostmár
bemehetnék-e, ha azt a vitás kérdést sikerült elrendezni, mert jogom van hozzá"-típusú posztok írói ezt valamiért nem érzik.
NINCS jogod hozzá, van hely, ahol az arcodra nézve mondják, hogy negyerebe. És akkor meg az van.
Persze én is szeretném, ha csupa úriember kívánna nekem jó szórakozást, de ez kb. sehol a világon nincs így.
Nekem mondták már Londonban, hogy hogy húzzak el (gondolom, dresszkód), New Yorkban elaludtam egy asztalon, kidobtak, mint a szart (érthető volt),
most Párizsban egy hete rám szóltak, hogy nyissam ki a szemem és ne legyek idióta, nem arra van a bejárat (mondjuk nézhettem volna az orrom elé is).
Pedig ezek nem éppen "balkáni városok".

Xezs 2012.08.24. 00:27:00

@CID: Baze, ha egyszer véglények akkor azok.

Nem az általuk végzett munka miatt, hanem a füttyögés miatt.

Xezs 2012.08.24. 00:28:41

@Rosszindulatú Vászka: Kurva jó :)

@Subba Sógor: Tényleg leszarja, hidd el. Neki megvan az, akiből azt akarja kiváltani, amit, a többi nem számít.

fourgee 2012.08.24. 00:36:40

@átlátó: "A nem taho biztonsagiör oly ritka, mint az eszes szepsegkiralynö..."

Ugyanaz kellene, mint az EGyesült Királyságban, hogy a biztonságiőrökön/kidobóembereken karszalag , ami fényképes igazolványt tartalmaz. Akkor nyilvános lenne az hogy ki az aki szemétkedik és tudatában lennének annak, hogy bármit tesznek, annak következménye van.

fourgee 2012.08.24. 00:38:28

Ha nyilvános lenne a biztonsági őrök személyazonossága és a szemétkedőket a sötét éjszakában, hazafelé "baleset" érné, akkor elgondolkodnának azon hogy hogyan is illik viselkedni :)))

dr. Ez is csak egy nick 2012.08.24. 01:45:06

@Viktus:
Hát vadász, azt mondanám, hogy te egyértelműen szopni jársz ide, de itt már akkora a mennyiség, hogy kancsóból iszod a gecit, nem is pohárból.

De ha még egy kicsit harcolsz, ez átvált 3 colos tömlőre és 300 köbméteres tartályra.

De legalább öntudatosan teszed. Az idióta teljes öntudatával.

Mondjuk a bejáratnál meg (a kordonon kívül) bárki azt tesz, amit akar, nem a helyre és annak beengedőbunkóira tartozik. Ha úgy gondolják, hogy túl részeg ahhoz, hogy beengedjék a helyre, megszondáztathatják, de akkor - ha a vendég ragaszkodik hozzá - csakis jegyzőkönyv felvétele mellett. Akár rendőr jelenlétében.

Ha én lettem volna a kiscsaj helyében, simán kihívom a zsarukat a jegyzőkönyv felvételéhez (akkor azért pár számmal kisebb lesz a mellény a kötekedő portásbunkón is), és másnap a helyi önkormányzat jegyzőjével simán bezárattatom a helyet pont azért, mert a vásárlói jogokat nem biztosítják.
Aztán majd elgondolkodik a hely tulaja, amikor 60 nap múlva kinyithat, hogy biztos ezekkel a tahókkal akar-e dolgozni.

@horex:
"Hol vannak azok a régi verekedések ahol pár pofon, ha földrekerült valaki ott hagyták?!"

Ilyen régen is csak a romantikus regényekben volt. A valóságban bizony a földön fekvőbe is belerakták a kést.

@labi:
Nem állandóan. De néha szerintem bárki, ha nem nyuszi, akinek ha beszólnak, akkor fülét-farkát behúzva elsunnyog. Gondolom, te ez a csoport vagy, így nem is kerülsz konfliktusba, egy hangosabb szó, és már el is hagytad a szórakozóhelynek még a kerületét is.

@Kellemes Zérókomponista:
"F@szom a gyerekekbe."
Szóval pedofil vagy?
2. Ha lehetne kérni, a te helyesírásoddal ne oktass másokat.
Nem lenne tisztességes.

@DjZoNe:
Nem értem, mi a baj azzal, ha valaki a vécében dugatja magát. Elméletileg be van csukva az ajtó. Amúgy meg magánügy.

@Manyecska:
Ami azt illeti, ismerek olyan csajt, akinek nemcsak a véleményére, de a segglyukára is kíváncsi vagyok.
Ez már perverzió?

@hopptarisznya:
Ami azt illeti, ismerek végtelen jó fejbiztonsági őröket is.
Meg ismerek egetverően tahókat is.
És mind a Valtonnál dolgozik.
Tényleg nem lehet általánosítani.

@RedWing:
Igen, Bruce Lee is azt mondta, mikor kérdezték, hogy őt meg lehet-e lepni, hogy hogyne, EGYSZER váratlanul a legfelkészültebb harcost is meg lehet ütni (szúrni stb.), mert senki nem úgy jár az urcán, hogy mindenhonnan támadásra számít. És ha az olyan helyen találja el, akkor annak a harcosnak is sanyi.

A feleségét/barátnőjét viszont mindenki úgy használja, ahogy tudja. :-)

@Xezs:
500 (ötszáz) Ft a jegy alapból.

"Én is jártam 18 alatt kocsmázni, de nem oda, ahol ki is írták hogy nem szolgálnak ki."
Márpedig ez minden kocsmában ki volt írva még a cucilizmnusban is, merthogy kötelező volt. Szóval itt valahogy ellentmondásba keveredtél.

dr. Ez is csak egy nick 2012.08.24. 01:58:00

@BudapesPark:
Nyilván így volt.
Csak én valahogy mégsem hiszem el, ismerve a biztonsági őreiteket.

Bélabáttya (törölt) 2012.08.24. 03:25:03

@ColT: „Biztőrnek követelmény a tahóság?”
Igen.

IP gyűjtögető 2012.08.24. 05:30:32

@tff: kedves kisebbségi fórumozó, helyesen: "be próbálkoztak menni" , vagy egyszerűen : "próbálkoztak". Szép ez a magyar nyelv így, ahogy van, nem kell elbaszni!

freasic 2012.08.24. 06:25:57

Ha érdekel egy on-line stratégiai játék,jó társasággal,izgalmas csatákkal,gazdasági modullal, gyere,és próbáld ki! :) www_erepublik_com/en/referrer/jim-bo

trux77 2012.08.24. 06:59:43

Az ilyen helyek azért tudnak 500 Ft-os jegyárak mellett koncerteket adni, mert a bent lévő fogyasztásból finanszírozzák azt. Tehát nincs azzal semmi gond, ha nem lehet bevinni külső italt. ZP-be sem lehet, Gödörbe sem lehet, sőt, még a Sziget Fesztiválra sem, pedig ott a jegy is drága.
Ráadásul az is fel lett ajánlva, hogy le is teheti. Ha már ennyire "feledékeny" az ember, akkor inkább félreteszem azt a sört, igya meg aki akarja, mit bukott volna rajta? 200 Ft-ot? Nem, ő bemegy a helyre és a kordon előtt iszogat, meg rityeg-rötyög a barátnőivel.
Azt meg már csak félve jegyzem meg, hogy véletlenül a táskában hagyna nőként a bérletet, a rúzst, a parfümöt, a bármit lehet....na de egy sört???? Tegye fel a kezét, aki sörrel a táskájában szaladgál naponta :)))

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.24. 07:33:45

@freasic:
Ezé kár volt ilyen korán fölkelni!
Menj, oszt jáccá a homokozsódba!

Démonmac1 2012.08.24. 07:52:14

Dolgoztam együtt Valton-os guardokkal, a csoportvezetők mind érdelmes arcok voltak azon a rendezvényen, de az átlag fogdmegnél ez már nem annyira elvárás.
Mindenesetre érdekes lenne a felvétel (a Youtube pl tele van ilyen videofilmekkel)

aard · www.goldberry.hu 2012.08.24. 07:52:39

jó reggelt :)
hát nem tom..., szvsz a lány csapat nem kicsit becsiccsentve ért oda (1 db sör maradt a táskában 13 embernél???) és nem kicsit kiverték már az érkezéssel a biztosítékot a biztonsági embereknél...
Más: én is jártam szórakozni anno (93-03)elég sűrűn a barátaimmal, és max akkor volt probléma, ha a már kifizetett belépő után bent a szórakozóhelyen csináltunk nem odaillő dolgokat (pl pezsgő locsolása a táncoló tömegre, na azt nem kedvelték túlzottan :)))
itt szerintem a posztoló maga kereste a bajt, illetve azt hitte neki mindent lehet mert hiszen leány búcsú van ...
nahh, ennyi, szép napot mindenkinek :)

Démonmac1 2012.08.24. 08:10:25

Nah, megjelent a személyzet is posztolni:))

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.24. 08:20:55

Akkor ez már a hétvégi?
Fejkettebb országokban hétvégén is van új poszt!!!44!!!44!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.24. 08:23:02

fejfájós jóreggel
ezért kár volt felkelnem

cicmen (törölt) 2012.08.24. 08:27:16

@aard: Azért vannak a beengedősek között hatalmas ökrök, ezt lássuk be. Ha a csaj nem hagyott ki semmit a történetből, akkor itt is így van. Az ilyen helyekre gyakran próbálnak bevinni dugipiát és gondolom volt már balhé emiatt. Elképzelhető, hogy ezért akadtak ki az őrök, túlreagálva a dolgokat. Már ha tényleg így esett, ez a kis baleset. Erre mondta egy kiváló ismerősöm, hogy hallgassuk meg azt is amit a másik fél hazudik! :)))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.24. 08:28:43

@CID: nem lehet. ma én tartom a frontot

CID 2012.08.24. 08:31:35

@cicmen: Azért, a beengedettek között is szépszámmal akad tulok, szóval egál. Az meg milyenmár, hogy csaje sört hord a retiküljében.... Bár, ha hűttöt a táska, megfontolandó egy ilyen menyecske beszerzése !

cicmen (törölt) 2012.08.24. 08:31:36

@batgirl: fejfájós jóreggel

Nocsak! Nocsak! Tegnap némi alkoholos italok társaságában múlattad az időt? :))

CID 2012.08.24. 08:33:22

Csak egy sört ivott, azt is a kordonon túl :-)

Xezs 2012.08.24. 08:34:34

@dr. Ez is csak egy nick: Már miért kéne szonda? A szórakozóhely bármikor megtagadhatja a beengedést, ugyanis szórakozóhelyre járni nem jog, hanem lehetőség. Nem jár alapból.

A 18 éves kiírás meg lehet hogy ott volt valahol az asztal alá leesve, de hogy mi sose láttuk, az is biztos. Nem egy elit helyre jártunk, direkt.

cicmen (törölt) 2012.08.24. 08:41:05

@batgirl: soha nem iszok alkoholt:)

Azt én sem! :))

CID 2012.08.24. 08:41:23

Bácskiskun megye egyes településein a dizsiknél ki van írva a plakátra, hogy a rendezőség a beléptetés jogát fentartja. Először, nem tudtam mire vélni a kiírást, aztán meg, láttam, sok kicsi orkot :-)

Escaped 2012.08.24. 08:43:48

@hagyma: Fejlett államban néhány narancs maradt a bőröndjében egy bennszülött isminek. A bizt.őr megmutatta a rtg-n a "labdácskákat" és közös erővel megszabadultak a csempé.. izé, bent feledett holmitól. Nagyon égő volt.

@Rosszindulatú Vászka:Elegáns helyeken a vendég... a kapu előtt nyom be egy doboz söröcskét. De frakkban.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.24. 08:44:50

@cicmen:
Énsenem!
Ja, és még: a kivétel erősíti a szabályt!!!nyóc!!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.24. 08:47:28

@Sün‼ ツ: a sörözés, az azt jelenti hogy találkozunk valakivel. Aki esetleg sört iszik. A többi résztvevő meg esetleg cólát, vagy narancslevet,kávét, stb.
:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.24. 08:50:31

@Xezs: amiko rfiatal voltam, akkor egy neves étterembe, valamelyik szombat éjjel, nem engedték be a társaságunkat, mert röhögőrohamban szenvedtünk a barátnőmmel. Az ajtónálló csendesen annyit mondott, hoyg nem mehetünk be, mert a hölgy kissé illuminált:) (ez én voltam).Kerestünk máshelyet, és megpróbáltam komoly maradni míg bemasíroztunk..régi szép idők!!!

cicmen (törölt) 2012.08.24. 09:06:56

@V-itech_szerviz: :Elegáns helyeken a vendég...

Bebaszva érkezik!

cicmen (törölt) 2012.08.24. 09:09:02

@batgirl: találkozunk valakivel. Aki esetleg sört iszik.

Esetleg?

A többi résztvevő meg esetleg cólát, vagy narancslevet,

Ilyen ismerősöm nincs nekem! :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.24. 09:10:27

@batgirl:
Már megbocsássál, de azt teadélutánnak hívják.
Angol úri kisasszonyok között dívik, olyan 50+ korosztálytól fölfelé.
Nálunk az erdőben a vénlányok pletykapartijának is nevezik.

A sörözés az az, amikor elmegyünk pár ismerőssel, oszt megiszunk egy-két korsö csapolt nedűt.

De én messze lakom az országúttól, pláne a nagyfalutól, úgyhogy máshol ettől eltérő is lehet a megnevezése az eseménynek.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.24. 09:16:13

@Sün‼ ツ: jóvan, ha ettől függ a sörözés, legyen

@cicmen: és tea délutánra sem jársz?? (by sün)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.24. 09:17:31

@Sün‼ ツ: ja, és nem utálom a teát, és a kor sem stimmel, talán a pletyi az igen:)))

Bicepsz Elek 2012.08.24. 09:18:06

@hagyma: Anglia eszerint nem fejlettebb orszag. Ott is hisztiztek a biztonsagi orok hasonlokon. Igaz fekak voltak.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.08.24. 09:23:37

@batgirl: Há'mé'nem kaptál be egy röhögéscsillapítót?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.08.24. 09:27:31

@batgirl: Dúcold alá valamivel, oszt hagyd a picsába!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.24. 09:30:03

@agresszív kismalac: mert otthon hagytam, a nyárssal együtt a fiókban.

nem lehet. Így elölt az a tudat, hoyg valamire jó vagyok:)

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2012.08.24. 09:30:29

@batgirl: Nekem fejfájás nélkül se volt értelme...

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2012.08.24. 09:47:19

@batgirl: Vagy esetleg alkoholt.
És utána mondja, hogy soha többet nem iszok alkoholt tisztán :D

pengusz 2012.08.24. 09:47:38

@Monster Lewis: "többnyire szakmunkás vagy szakma nélküli (fiatal)embereket akik 20-30 évvel ezelőtt például a Csepel Művekbe jártak 3 műszakba dolgozni és egy szalag mellett ücsörögtek 8 órában"

Inkább hallgattál volna te idióta szociológus. Szakmunkásként 2-2,5x annyit keresek, mint a diplomámmal.
A szociológusok meg amúgy is mind férgek, már a TTK-n megtanultam.
Te mit dolgozol egyébként? Meki?

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2012.08.24. 09:49:06

@pengusz: Mondjuk az ücsörgéssel sem nagyon találta el, mi folyik egy gyárban... :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.24. 09:50:44

Az Oslótól 80 kilométerre délre fekvő Greaakarban lévő Soli Burg galéria egy brit műkereskedőtől vásárolta meg a Lieven Willemsz van Coppenol holland kalligráfus portréját ábrázoló rézkarcot, amit a németalföldi mester 1658 körül készített.

A galéria, ami Rembrandt, Goya, Munch és Dalí képeit állítja ki, megkapta az értesítést a postától a csomag megérkezéséről, de amikor vezetője el akarta hozni azt, a postán nem találták a küldeményt.

index.hu/kulfold/2012/08/23/elveszett_a_postan_egy_rembrandt-rezkarc/

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.24. 09:54:25

@batgirl:
Háppersze.
Könnyű ám bortprédikálni, miközbe magunk meg vizet iszunk!!4!!!!
Aki sörözni megy, az sört iszik.
Pont.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.24. 10:02:50

jóvanna!! itt most fölényben vannak a másivarú egyének!!
help!!
zsiráf!!
vagy valaki!!
kisegítőt kérek!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.24. 10:06:19

@batgirl: Mindig is különös figyelmet fordítottam a gyengébbik nemre. Miben segíthetek? (Legalább mi, nyuggerek tartsunk össze!)

Manyecska 2012.08.24. 10:12:58

RÁKKENDROLL A ZÉLET!!!!!!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.24. 10:19:13

Bizalmatlanok a nyugdíjasok - ezért tartják otthon a pénzüket

egy 86 éves hajósi férfit úgy károsítottak meg, hogy egy magát gázóra-leolvasónak kiadó ismeretlen férfi közölte vele: gázdíjtúlfizetése van, ezért pénzt kellene váltania, hogy rendezni tudják. A sértett elővett egy dobozt, amelyben egymillió forint készpénz volt. Ezt lopta el a tolvaj, miután elterelte az idős ember figyelmét.

Egy 87 éves kecskeméti férfit hasonló módszerrel csapott be egy ismeretlen nő, aki azzal az ürüggyel kért bebocsátást, hogy tanulmányt szeretne készíteni, és kérdőívet kitöltetni az ingatlan tulajdonosával. Később megkérdezte, a férfi tart-e otthon pénzt, mire a sértett megmutatta a borítékban őrzött 350 ezer forintját. Az összeg eltűnését csak a nő távozása után vette észre.

Ugyancsak a megyeszékhelyen járt pórul egy 82 éves férfi, aki egy igazolvány felmutatásával magát rendőrnek kiadó ismeretlen férfit engedett be otthonába. A tolvaj azt mondta: a nyugdíjakat ellenőrzi, mivel a közelmúltban sok lopás történt a környéken. A sértett az álrendőr kérésének eleget téve megmutatta azt a borítékot, amelyben spórolt pénzét tartotta a hűtőszekrény tetején. A tolvaj innen is a teljes összeggel, 380 ezer forinttal állt odébb

www.penzcentrum.hu/ongondoskodas/milliokat_vesznek_el_a_magyar_nyugdijasoktol.1033689.html

Rosszindulatú Vászka 2012.08.24. 10:22:58

@atpijkamo: ám legyen. No persze sokba lesz ez még neked, meg eccer mi is kérünk valamit :)

CID 2012.08.24. 10:25:34

A fenét érdekelnek a nyuggerek, amikor a Voda lehúzza a becsületes kisvállalkozót, havi +15e HUF-al !

pengusz 2012.08.24. 10:26:55

@ColT: Az ilyen észlény szociológusok szerint a kisebbségkutatás a lét legfelsőbb szintje. Aki nem ezt csinálja, az csak alantas prolimunkákat végezhet. Gondolom ő is csak az Ófaluból látta a CSM-et, amikor a putrikban csinált környezettanulmányt.
Aztán ha odaraknád egy gép mellé, csak nyomogatná a zöld gombot, és nézné, hogy miért nem csinál semmit a gép :D
(A TTK-n mondta egy szociológus egyetemi tanár, hogy a szakmunkásképzőkben csak annyit tanítanak, hogy hol van a gépen a zöld meg a piros gomb! )

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.24. 10:27:53

Brittudósok kiderítették, hogy Mihalik Enikő szupermodell miért nem mosolyog soha. Hát mert baromi idétlenül néz ki úgy: fashionscansremastered.net/2012/08/15/eniko-mihalik-allureharpers-bazaar-usa-september-2012/

régebb óta vagyok Subban mint te 2012.08.24. 10:31:15

@Sün‼ ツ:
ó vazze, 30-as éveim elején minden pénteken elmentünk a haverokkal "sörözni" aztán az 5-6 emberből talán 1-2 ivott sört, a többiek semmi alkoholt sem.

A beszélgetés a lényeg, nem a pia.

régebb óta vagyok Subban mint te 2012.08.24. 10:36:16

@pengusz:
"Szakmunkásként 2-2,5x annyit keresek, mint a diplomámmal."

Való igaz, csökken a szinvonal az egyetemi képzésben. De mint a te példád is mutatja, végül mindenki a helyére kerül.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.24. 10:53:00

@Rosszindulatú Vászka: Csekkolhatod is, hátha vétózni akarsz valami részletet.

Tölgyasztal 2012.08.24. 11:27:31

Egyrészt a Budapest Park Házirendjében nem szerepel, hogy tilos lenne a kerítésen kívül itallal ismerőseinket kínálni.

A Park nem részletezte, hogy az ital be került-e a Park területére vagy sem a kínálás során, illetve az sem részletezi,h a barátnők ittak-e belőle vagy sem.
Ebből kifolyólag bármely jellegű,a leányt ért inzultust nem tud a Park a házirendjével alátámasztani, azaz indokolatlan volt. A Park nem tudja kellőképpen alátámasztani a leány állításait.

Másrészről bármennyire is részeg valaki, nem megy oda ok nélkül vkihez és nem köpi le. Ha leköpött vkit a leány, akkor annak oka volt, azt vmely esemény előzte meg. Mivel a leány nem sértette meg a házirendet csupán azzal,h italt kínált, emiatt az őt ért inzultus oktalan volt, így jogos a védekezés.

Az pedig végképp nem ütközhet a Park házirendjébe, hogy vki a Park területén kívül kulturált vagy kevésbé kulturált módon viselkedik - a Parknak semmi köze ehhez.

Bálintka. 2012.08.24. 11:33:35

Okkal sem illik felebarátodra köpni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.24. 11:40:21

@Bálintka.: Viszont lehet szarni a szoba közepére, mert azt se tiltja tételesen a házirend.

Tölgyasztal 2012.08.24. 12:02:50

A Park szabályzata alapján nem lehet bevinni, onnan el kell távolítani nem a park területén - üzemeltető által - forgalmazott italokat, élelmiszereket...

Ha elfogynak az italok készletről, akkor hogyan pótolják azokat?

Merthogy a szabályzat mindenkire vonatkozik, és a beszállító nem vihet be italokat a szabályzat alapján...vagy 20 évre elegendő készlet van?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.24. 12:14:48

@Bálintka.: Tanujj már meg guglizni!

http://www.google.hu/search?q="Budapest+park"+házirend

Első találat.

Bálintka. 2012.08.24. 12:30:53

@atpijkamo: köszi :)
d. pont szerint tilos olyan tevékenységet folytatni, amit a rendőr sem engedélyezne. Így ha odaszarsz, az is kizárással jár.
Az viszont durva, hogy mobilt sem vihetsz be magaddal.

Manyecska 2012.08.24. 12:33:30

Kulturhák ha találkoznak, ÓÓ IGEN! :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.24. 12:42:43

@Bálintka.: Hehe. Öngól. Szerinted egy rendőr milyen tevékenységet engedélyezne? Maximum azt, hogy zöld jelzésnél menj át a zebrán. Táncikálást semmiképp.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.24. 12:46:22

@atpijkamo:
Hoppá!
A denevérlány nyugdíjas?
Ezt a meglepit!!!!4!!!nyóc!

Manyecska 2012.08.24. 12:52:14

@Sün‼ ツ: ja, különben párban járnak!!
A reumára...:) 8!! nyolc ...még nem tűnt fel?:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.24. 12:56:12

@Sün‼ ツ: :)) Én mondhatom, mert nekem megbocsájtja, de te ne terjeszd már a hülyeséget!

@Manyecska: Téged is szeretlek!

Manyecska 2012.08.24. 13:01:21

MeKKKora öngól, yessss!!:D

szekertabor · provo.blog.hu 2012.08.24. 13:15:08

A kamerák által megfigyelt területen a biztonsági szolgálat tagjainak egybehangzó elmondása szerint...

Na itt vált világossá, hogy a cég kamuzik. Kit érdekel a biztonsági szolgálat tagjainak egybehangzó elmondása? Mit mutatnak a kamerafelvételek?

Anomalocaris (törölt) 2012.08.24. 13:40:50

@Sün‼ ツ: Nem, ő egy tini, aki folyton megbukik az iskolában.

eperlevél10 2012.08.24. 14:00:35

Sziasztok!Nem sikerült idő hiányában végig olvasni a rengeteg kommentet,de az "update"-re reagálnék.
Az indíttatás,hogy leírjam a történetet a blognak az volt,hogy a magánlevelemre a mai napig(1hónap alatt) nem válaszoltak. Sejthető volt,hogy így vélhetően hamarabb (1napon belül)sikerül tőlük bármi reakciót kapni.Habár nekem nem tűnik másnak,mint egy PR javító szándékú próbálkozásnak.
Valószínűleg azért érintett ennyire érzékenyen a dolog,mert ezelőtt (szerencsére)még sehol nem ért ilyen jellegű atrocitás.Magyarán még nem ordított velem ilyen ordenáré módon ember.
Továbbra se gondolom,hogy én voltam civilizálatlan,és az is biztos,hogy én nem köpködtem. Naiv talán azért vagyok,mert civilizált viselkedést vártam el az őrtől.( itt jegyezném meg,hogy én nem általánosítottam,tehát nem úgy am block az őrökkel van problémám,csupán az említett aznap esti viselkedésével.) Úgy gondolom nem egyenlő fajsúlyú a nála biztosítékot kiverő sör, és a hangvétel,amit ott megütött.

Részemről lezártam a dolgot,akihez el kellett,hogy érjen az infó,úgy gondolom elért. És köszönöm a lehetőséget,de ezek után nem sok kedvem van ott bulizni.
"Poszterína" (ezt pont olvastam:))

Viktus 2012.08.24. 15:14:42

@dr. Ez is csak egy nick:

Te vagy az éjszakai sötétség?

Legalább, ha hülye vagy nem kellene ennyire öntudatosan prezentálni.
Közterületen iszogathatott is nyugodtan nem szóltak rá sőt a barátnőjét is megkínálhatta csak, mint kiderült aztán felszólították a hölgyet a szórakozóhely elhagyására. Te szerencsétlen nem kell semmiféle szonda a tulajdonos dönti el kit enged be, és kit nem. Semmiféle meg szonda - jegyzőkönyv - rendőr pláne nem kell ehhez.

Kihívod a rendőröket max. kapsz egy szabálysértésit jó ötlet lett volna lásd. közterületen alkohol fogyasztás. Okos.

Viktus 2012.08.24. 15:17:44

@trux77:

Látod vannak ilyen furcsa véletlenek. Gondolkoztam lehet alkoholista így mindig magánál felejt v.mit pótolni az alkohol bevitelt.

Viktus 2012.08.24. 15:22:22

@eperlevél10:

Ma este nehogy ott felejtsd a napi betevő söröd a táskádban nehogy máshol érjen inzultus.

Manyecska 2012.08.24. 15:27:01

A posztolót már lehet?

Viktus 2012.08.24. 15:28:52

@Tölgyasztal:

Nagyjából pár hete ilyesmivel érveltek a cigányok is, mikor szüretelték más földjén a dinnyét. Nem volt kiírva, hogy nem lehet dinnyét szedni lásd.

Dinnyetolvajok jártak egy újkígyósi gazda birtokán, az öttagú sarkadi társaság arra hivatkozott: nem volt kiírva, hogy tilos a dinnyét leszedni.

www.beol.hu/bekes/kek-hirek-bulvar/nincs-kiirva-hogy-tilos-dinnyet-lopni-gyorsitott-eljaras-a-sarkadi-tolvajok-ellen-456673

2012.08.24. 15:40:26

@IP gyűjtögető:

A nyelv egy változó, élő rendszer, és a bepróbálkozik szó a korábbi szleng helyett ma már az igényes kommunikációban is széles körűen használt, teljesen helyes magyar szó.

A kisebbségizésre: vagy írd le nyíltan, hogy biztos egy magyarul beszélni képtelen, primitív cigány (sváb, sokác stb.) vagyok, akinek nincs helye a hozzád hasonló kultúremberek között, vagy inkább hagyjuk ezt a témát, kérlek.

É2I 2012.08.24. 17:13:06

"A kamerák által megfigyelt területen a biztonsági szolgálat tagjainak egybehangzó elmondása szerint "

Khmm, a kamerák által megfigyelt területen miért is kell egybehangzó elmondásokat hallgatni? Mind amellett, hogy elhiszem az üzemeltető válaszát, ez azért árnyalja.

@Viktus: Vannak értelmes gondolataid, de hogy ott van valami érdekeltséged, az tuti (vagy bizti őr vagy). Sajnos az értelmes gondolataidat eliminálja néhány agymenésed. (Nincs vele gondom csak gondoltam szólok, hogy egy agyfürkész lehet tudna segíteni. ;) )

Xezs 2012.08.24. 18:57:28

@tff: Azt te csak hiszed. Az oda nem illő be-vel képzett igék továbbra is a szleng szintjén maradnak. Olvass többet, de ne Blikket.

@Tölgyasztal: Ezt muszáj volt?

Megdobbent 2012.08.24. 20:30:56

@eperlevél10: legyen ez a tanulsag. Ha nem bereltek ki egy helyet, vagy nem intezitek sajat ingatlanokkal, akkor mindenfele inzultusnak vagytok/voltatok/lesztek kiteve. Ez igy megy, miota vilag a vilag. Raadasul nektek lesz jobb ha zart korben toljatok, mert altalaban par hettel kesobb nagy csodalkozasok vannak, hogy nicsak milyen jo fotot publikalt a hely sajat fotosa a galeriajukba... ;>

eperlevél10 2012.08.24. 20:55:27

@Megdobbent: Teljesen igaz.Sajnos nem én szerveztem.Ez egy tanulság így van,többet ide nem megyünk.Ennyi..1/0 házibuli:)

2012.08.24. 21:02:15

@Xezs:

Te is az az etruszkológiából péhádézott, mekiben mosogató kapaszkodósznob vagy, aki biciklivel jár Pesten, és a romkocsmákban a "már akkor se volt tévém, amikor az még nem volt cool, de mindig is a National Geographic volt a kedvenc csatornám" szöveggel próbál csajozni?

Xezs 2012.08.24. 23:18:30

@tff: Az etruszkológiát nem sokra tartom, az átlagbiciklist zsigerből gyűlölöm, tévém van, a Nationalt meg kurva hamar meguntam.

Egyéb kérdés?

Vladimir Harkonnen 2012.08.25. 19:31:13

Most ezt halál komolyan kérdezem: egy ilyen szakadt pukkadt helyen motozás van belépéskor?
A biztonsági orkok testüreg vizsgálatot is végeznek?

Intelli 2012.08.28. 11:29:46

Kamera? Hol a felvétel? Hangot is rögzít?

Stakmann 2012.08.30. 11:39:51

Ti,igazi idióták vagytok,túl sok szabadidővel.
Budapest Parkba nem megyek.
A magyar biztonsági:kokszos,buta, agresszív majom(kivéve jobb helyeken)
A kamerák által megfigyelt területen mindig egybehangzik a biztonsági szolgálat.(nagyon csodálkoznék ha nem ugyanazt hazudnák)