A leértékelt készülékeket forgalmazó T-Boy Művek Bt. szervize képes volt azt mondani, hogy porosodás miatt jelentek meg sötét foltok Regina LCD tévéjén, ami sajnos nem javítható vagy cserélhető:
Nomen est omen...A név végzet. Bölcs latin mondás, amire gondolhattam volna akkor is, amikor betettem a lábamat a T-Boy Művek Bt. Bosnyák téri leértékelt áruk boltjába, mely többek között kartonsérült műszaki holmik forgalmazásával foglalkozik. Történt ugyanis, hogy tavaly október elején vásároltunk egy Samsung LCD televíziót a boltban 109.900 Ft-ért, 1 év jótállási idővel, eredeti csomagolás nélkül, legjobb tudomásunk szerint mindenféle műszaki és esztétikai hibától mentesen. Igen ám, de pár hónap múlva - hangsúlyozva a garancia időn belül - az LCD-n hosszanti sötét foltok jelentek meg, amit a szerviz elmondása szerint porosodás okoz, így garanciálisan nem javítható. Az eladó sajnálatát fejezte ki (az együttérzéstől szinte már meghatódtam), de lényegében nem tett semmit: széttárta a karját és a felelősséget letolva magáról a szervizre mutogatott.
Utánanéztem, és a jótállás a következőket jelenti: az eladó a hibátlan teljesítésért úgy felel, hogy a jótállási idő alatt felmerült minőségi kifogás esetén a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után a termék fogyasztó által történő nem rendeltetésszerű használata vagy kezelése miatt keletkezett.
Következtetésképpen: a szerviz és az eladó (de elsősorban az eladó, hiszen a fogyasztó felé neki kell felelősséget vállalnia) álláspontja szerint a porosodás azért következett be, mert én, mint fogyasztó, a TV-t nem rendeltetésszerűen használtam. Ez az állásfoglalás elképesztő, és tiszta szívből tudnék nevetni a dolgon, ha nem szaladna a vérnyomásom kiugróan magasra, amint az ügy ismét lepereg lelki szemeim előtt. Innen jut eszembe: tudna valaki küldeni használati útmutatót arról, hogyan kell egy TV-t rendeltetésszerűen nézni?:)
Segítségeteket és a fenti történet közlését megköszönném.
Üdv: Regina
Az utolsó 100 komment: