Tékozló Homár

Lehúzás a libegőn

2012.09.12. 12:52 | jackyll | komment

Dávidék a libegőn különös anomáliára lettek figyelmesek. Misztikus módon elfogyott a menettérti jegy, így az odavissza libegőzést csak két külön jeggyel lehet megoldani, ami 1300 forint helyett 1600. Utólag persze kiderült, hogy nyugtával is megoldhatták volna a jegyhiányt, ha akarják...

A mai napon a családdal a libegő felé vettük az irányt. Jól telt a délután, a jegypénztárnál azonban egy fura hölgy adta ki a jegyeket. Azaz hogy csak adta volna, mivel elmondása szerint a menettérti jegy elfogyott, jegyet csak az oda útra tudott adni, mondta hogy fent vegyük meg a visszafelé szóló jegyeket. Így 4200 Ft-ot fizettünk, menettértivel 3350 lett volna. A magyar ember hamar beletörődik, de fönt azért odamentem a pénztárhoz. Mondtam, hogy itt a jegyünk, lent elfogyott a menettérti, cserélje be ezt a jegyet olyanra. Azt mondja a pénztáros, neki is elfogyott a menettérti, de miért nem adott a lenti kolléganő nyugtát, azzal érvényes bármi… Puff neki! :)

Ennyit a hozzáállásról, meg a bkv-ról. Ja és nem a 900 Ft, bár elég sokan álltak mögöttünk, ezen sokat kaszált ma a BKV, hanem az imidzsről…  A libegőn elég sok a külföldi, jó idő, tényleg az a járat ahol lehetne pluszokat szerezni…

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.12. 12:57:08

És a felső miért nem adott nyugtát???

"sokat kaszált ma a BKV,"

Kell a Dávidka fizetésére. Talán sajnálod tőle? Van neked szived?

Rosszindulatú Vászka 2012.09.12. 12:57:09

Hát ezeknek már semmi sem szent?

Mi mindent fognak még kitalálni, hogy nyomorgassák gyermekeinket?

oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.09.12. 12:59:18

kulonben is,oruljon neki a poszt tolo,hogy nem szabadesesben gyutt lefele,hanem fekeztek a libegojet...
naa...

Rosszindulatú Vászka 2012.09.12. 13:00:41

Külömbe is, minek akart oda menni? Biztos valami ocsmányságot művelni. Aki napközbe ennyire ráér és nem turpista az gyanús.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.12. 13:02:21

hát én eccer gyalog gyüttem le a libegő tetejirül. jól elis tévettem. ellenbe tiszta ingyér :D:D

ja: ELSŐŐŐŐŐŐŐ!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.12. 13:04:13

szeretnem megtudni, hogy milyen "egy fura holgy"
mar fejletlenebb orszagban es libegopenztaroskent

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.12. 13:05:30

@Rosszindulatú Vászka: hat ezaz bazmeg, gazdasagi valsag van es libegoztok
nagyajolet
lehet nektek meg van 6 egyforma tanyerotok is

England win The Ashes! 2012.09.12. 13:08:52

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: "...a libegő tetejirül"

Képes voltál felmászni a kábelre?

Rosszindulatú Vászka 2012.09.12. 13:10:26

@hagyma: spekuláció és utólagis visszavetítés. Vagy ufó marslakó, de akkor meg nem is a BKV a hibás.

És nekünk minden tányér egyforma.

oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.09.12. 13:11:44

@Dr Jozef Vengloš: szerintem a libego teteje nem kabel,hanem oszlop,de ne tevelyedjunk bele a teknyikai specifikazasba...
:)
amugy erdekes,hogy egy oszloprol lefele maszva hogy lehet eltevedni,de ezek szerint nem lehetetlen...

2012.09.12. 13:15:15

@oregember nem venember: jaja a szőke nő is eltéved amikor kiesik a 10. emeletről ezért nem lesz semmi baja az eséstől.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.12. 13:17:01

@Dr Jozef Vengloš: @oregember nem venember: milyen kis kukacoskodók vagytok ma :D hát a hegytetőről csámborogtam lefele, oszt valami nagy kerekerdőbe kötöttem ki, abba meg eltévettem. ez azér lehet, mer én alföldi gyerek vagyok, oszt sokkolt a hegyek látványa.

vénszivar 2012.09.12. 13:18:58

merre van az a libegő ? s mitől libeg ? a szél fúúújja-e ? s mi hajtja ? hashajtó? most csak ennyi jutott eszébe a 4 éves szomszéd gyerkőcnek rómeónak.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.12. 13:20:18

ÉN évekig dolgoztam a libegő felé, de soha nem jutottam oda fel:((
Nehéz sorom van:(

labi 2012.09.12. 13:20:53

Lehet hogy a női hölgy nem is átbaxós volt, csak simán hülye.

Rosszindulatú Vászka 2012.09.12. 13:22:01

@batgirl: jobb is. Lehet, hogy elfogyott volna a lefele jegy és ottragadsz örökre.

labi 2012.09.12. 13:22:23

Lefelé haladva a vége felé mindig annak örülök, hogy nem az én kertembe néz be naponta ötezer ember aki ellibeg felettem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.12. 13:22:35

viszont eltévedni, bárhol és bármikor tudok. Abban nagy vagyok!

vénszivar 2012.09.12. 13:22:58

@batgirl: Pedig "csak" mászni kellett volna.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.12. 13:24:02

@Rosszindulatú Vászka: ebben igazságod van. Még mindig ott laknék.

oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.09.12. 13:26:14

@Kulics: igaz is...
:)))

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: kukacoskodo???
no,az biztos nem,maximum szokas szerint cinikus es rosszindulatu...
:D

England win The Ashes! 2012.09.12. 13:27:10

@oregember nem venember: Igazad van. Én úgy értettem, hogy az egyik ülőalkalmatosság tetejére mászott, ami egy rúddal (nem búgócsigáéval) van a kábelhez erősítve. De a te elméleted jobb, elismerem. :)

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Akkor ki ne mozdulj Viennából, mert ha nem figyelsz, úgy eltévedsz, hogy szívrohamot kapsz a látványtól. :)

Manyecska 2012.09.12. 13:29:03

"egy fura hölgy adta ki a jegyeket." azt hittem csak én gondolom így?? :D végre!
Pont múlt héten akartunk libegni..

oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.09.12. 13:29:44

@Dr Jozef Vengloš: no igen...
mikor meg kicsi voltam es kivancsi,mindig erdekelt,hogy milyen lenne felmaszni a drotra es mint a kommandos filmekben ugy kozlekedni...
aztan felhomalyositottak,hogy az elso kabelfeszitonel bajba lennek...
:DD

jut eszembe,mi az,ami feher embernek 15.000 penz gumival,mindenki masnak ingyen van,raadasul gumi nelkul???

Rosszindulatú Vászka 2012.09.12. 13:29:54

@Manyecska: minden nő fura, nincs ebben semmi különös.

Manyecska 2012.09.12. 13:32:05

@Rosszindulatú Vászka: de ott...tényleg..:D:D pedig nem vagyok különösebben ingerlékeny fajta.

Mákony Béla 2012.09.12. 13:33:36

Még a jómúltkor akartunk évek óta először libegni. A szélcsend és a kiváló időjárás ellenére időjárási okok miatt zárva volt.

Aztán megnéztük a jegyárakat, és azontuk, hogy legközelebb sem libegünk.

Ugyanezen a napon hasonló okokból túráztunk inkább ahelyett, hogy felszálltunk volna a Széchenyi-hegyen a gyermekvasútra. Egyrészt óránként egyszer jár, másrészt meg annyiba kerül rá a jegy, hogy azt a pénzt inkább elsöröztük.

Manyecska 2012.09.12. 13:34:13

@vénszivar: ha szél van megszívtad,... van róla videóm, majdnem telihánytam a gyerek hátizsákját:D:D..föl-le ugrált mert megállították. + közben fújt az a nyomorult szél:(...

England win The Ashes! 2012.09.12. 13:36:43

@oregember nem venember: "mi az,ami feher embernek 15.000 penz gumival,mindenki masnak ingyen van,raadasul gumi nelkul???"

Motorbiciklivel végighajtani a műjégpályán?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.09.12. 13:37:03

@Manyecska: Én simán elaludtam volna. Lehet, azóta is ott köröznék.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.09.12. 13:39:55

@Mákony Béla: Eccer felmentünk sörözni a Svábhegyre, de olyan drága volt a sör, hogy inkább elúttörővasutaztuk a pénzt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.12. 13:42:40

@Dr Jozef Vengloš: óó, azóta már hozzászoktam, annyira,hogy mostmár az alföldön tévedek el hamarabb :)

Rosszindulatú Vászka 2012.09.12. 13:42:44

@Manyecska: gondolom nem falkában járt pisilni, sugározott az értelem az arcáról és tudott rendesen beszélni :P

cicmen (törölt) 2012.09.12. 13:43:55

Ja és nem a 900 Ft, bár elég sokan álltak mögöttünk, ezen sokat kaszált ma a BKV, hanem az imidzsről…

Szarrágó! Gondolom párszor utaztál már jegy nélkül, akkor valamit behoztak most! Sokat kaszált a BKV? Bizonyára! Jövő héten gondolom egy csomó új Maserati busz fog járni a városban! :) Imidzs???? Hülye ne legyél tényleg! Ennek a posztkommunista, dilettánsok által vezetett, a csőd szélén tántorgó romhalmaznak milyen imidzse van????

Dr. Körömlakk ® 2012.09.12. 13:45:03

nekünk se libegőnk, de metrónk. ilyen problémákat nem kell megoldani.

Rosszindulatú Vászka 2012.09.12. 13:45:53

@cicmen: pedig igaza van. Nem kéne támogatni az adósarcok után zsebben maradt kósza fotintok intézményesített rablását.

Hát ezért tart itt ez a Zórszág, mert a tikfélétek szerint az rendbe van, ami szélhámosság meg más faszával verni a csalántot.

Monyálle!

Manyecska 2012.09.12. 13:46:26

@agresszív kismalac: :D:D:D! tudod én más helyzetekben alszom el simán:P:)))) ON

Dr. Körömlakk ® 2012.09.12. 13:46:58

közbe azért rájöttem, hogy aki ide poszt küld be, az egy kibaszott mazoista.

Manyecska 2012.09.12. 13:48:08

@Dr. Körömlakk ®: meg aki olvassa nap mint nap!:D :) maoista..

Rosszindulatú Vászka 2012.09.12. 13:48:12

@Manyecska: PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA PANDA

Manyecska 2012.09.12. 13:49:26

@Rosszindulatú Vászka: neem, nyögdíjas volt de azt hittem ki van tömve. némi domina beütéssel..:P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.12. 13:49:29

amúgyis átverés ez a libegő. nem is libeg egyáltalán.

oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.09.12. 13:51:08

@batgirl: @agresszív kismalac: nyert,masfel szemelyes lukas zokni a borosbocskor elvtarsak hagyatekabol...

:)

Rosszindulatú Vászka 2012.09.12. 13:53:27

@Manyecska: hazucc, egy magyar nyugger nem dolgozik, hanem jól megérdemelt pihenőéveit tölti szórakozóhejeken, vagy saját lakhatásába, maksz. a piacon hirigel ill. és vagy tüntet, hogy edzésben legyen.

England win The Ashes! 2012.09.12. 13:55:30

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: De az, ami a Duna pesti oldaláról megy majd fel a Várba, na az fog. :)

Manyecska 2012.09.12. 13:55:55

@Rosszindulatú Vászka: dehogy hazudok, esse dolgozott nagyon:D

Ez a kakaós szívószál működik?, valaki?? ?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.09.12. 13:56:06

@oregember nem venember: Hát én odaadnám a részemet a hölgynek, mer' dzsentlemen vagyok.
Vagy ilyesmi.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.12. 13:57:25

@Dr Jozef Vengloš: onnan származik a Vienetta?
@Manyecska: mostmár aztán igazán érdekel mitől fura!

Rosszindulatú Vászka 2012.09.12. 13:59:32

@Manyecska: nálunk a kispondrók szeretik, szoknak még epereset meg vaníliásat is, de a kakaós a legjobb, azzal tudnak magukon kívül a legtöbb dolgot összekenni a laktérbe.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.12. 14:00:01

@Dr Jozef Vengloš: a várkabin? na annak az árából is inkább szegény ferinek kéne egy jó nagy kebabot venni a sarki bódéban.

Manyecska 2012.09.12. 14:00:16

@Kellemes Zérókomponista: őőő, olyan flegma volt!:D nemtudom már rég voltam ott.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.12. 14:01:40

@Rosszindulatú Vászka: ti bent tartjátok a gyereket a lakásba????? minálunk fűtött a lépcsőház, oszt ott vannak estig, aludni bejöhetnek.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.12. 14:04:58

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nyáron??????amikor meleg van kinn????
Margit noormális?????

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.12. 14:05:07

@Dr. Körömlakk ®: nekunk se
bar van egy varosnezo trolibusz

Rosszindulatú Vászka 2012.09.12. 14:06:54

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: dehogyis, mit képzelsz te mirólunk, csak az van, hogy nem engeggyük nekik kivinni ez ételet a házból, mer elherdájják, meg összeverekednek rajta meg ijenek. Nomeg hiszünk benne, hogy valamennyire szoktathatók a jómodorhoz, például már elég ügyesen tudnak bánni a földre dobált cubákokkal, feltzéve, ha le tuggyák hajrázni a patkányokat.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.12. 14:11:49

@Rosszindulatú Vászka: na jóvan akkor :D már aszittemhogy elkényezteted a kölykeket. nem szabad, mer még azt hiszik, hogy az asztalhoz is odaülhetnek majd eccer, ahun mink eszünk. ácsi.

@batgirl: a pincébe??, ottan hűs van mindig.

Manyecska 2012.09.12. 14:11:53

Oszt legközelebb megáll a libegő, miszerint elfogyott a pénz kéretik a kötélen vonszolódni tovább:D! :( mellesleg mi kerül ilyen drágába többször akarta kérdezni???????:(

Rosszindulatú Vászka 2012.09.12. 14:13:24

Beszabehu.

"Bényi Mónika, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a rendőrségi akciónak jelentős anyagi vonzata volt, amelyet egyelőre a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ visel. Értesüléseink szerint a fiatalember kihallgatása estig is eltarthat."

Le is tudom magamba vizualizálni, ahogy a habzószájú Kovács12 tizedes üvölot a kisgyerekkel:
- Hol a lázadók bázisa?

cicmen (törölt) 2012.09.12. 14:17:26

@Manyecska: Ez a kakaós szívószál működik?, valaki?? ?

Ezt nem nyálazgatni kell hanem szívni! :)

Xezs 2012.09.12. 14:18:49

Az ilyen helyzetekben az a szép, hogy legyen akármelyik vállalat akármelyik két alkalmazottja, biztos, hogy nem ugyanúgy fogják tudni a dolgokat. Mint ezek is itt a posztban.

Csak tudnám miért nem rúgják picsán azt, aki nem tudja a céges szabályzatot, legyen az a kettő közül bármelyikőjük.

igazságos 2012.09.12. 14:20:02

Ez igen, tanuljatok, okosodjatok, vegyetek példát.

A nem tudás nem mentesít. A hülye meg fizessen, ha nem néz előtte utána, mi mennyibe kerül.

Manyecska 2012.09.12. 14:20:19

@cicmen: baromállat. ha egyszer elmegyünk sörözni első dolgom az lesz hogy pofánba..a hólapátommal :D

igazságos 2012.09.12. 14:25:06

@Dr Jozef Vengloš: arra csak a hülye turisták járnak.

@Manyecska: nekem meg az, hogy holtrészegre itassam azt, aki velem van, utána meg azt mondjam a pincérnek, ő fizet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.12. 14:27:26

@igazságos: egyaltalan , teljesen felesleges libegni
raadasul 4 rugoert
hat nooormalis?
20 dolcsiert 6 jointra valot kapok es ki sem kell mozdulni
log a labad ott a levegoben...
hat nem is ertem

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.12. 15:00:28

@Dr Jozef Vengloš: Bandzsi dzsamping. A tárgybeli lifttel meg majd akkor megyek, ha rokkant leszek.

aard · www.goldberry.hu 2012.09.12. 15:08:22

jó reggelt. hmm, hát vannak bajok, látom. a poszt-tólónál és a kommenterek között is..., mind1. :) libegő 4000 fabatkáért??? anno sima bkv jeggyel ment, bár én inkább fel meg le túráztam ingyér. itt hüvősvölgyben tök jó helyek vannak ingyér csak használni kell a lábad nem pedig lógatni...
na mind1
én csak ennyit szerettem volna mondani, és most takarodok hátra bokába, lehet verebet fogatni a nyakamhoz...

aard · www.goldberry.hu 2012.09.12. 15:10:18

@hagyma: a drog rossz!, értem?! :)))

Manyecska 2012.09.12. 15:16:58

@aard: na jó:D egy kisgyereket nehéz rávenni, múltkor 5 km-t túráztunk mi is, elég jó volt..gyerekem megcsinálta a nyelvtanleckéjét a libegőn, annyira érdekelte a libegés.. egyszer kísértünk egy csoportot, egy apukával kerültünk egy székbe a libegőn, asszongya: "én nem, én nem akarok felszállni!! én sose voltam és félek" mondom pofa be én meg pánikbeteg vagyok...oszt belöktem..:D:D
/különben nem vagyok!:D/

Xezs 2012.09.12. 15:18:44

@Manyecska: Bazmeg milyen apuka az, amelyik elereszt egy ilyen szöveget? A fasza hogy állt fel annak, mikor gyereket csinált?

Vagy tán buzeráns?

Manyecska 2012.09.12. 15:20:53

@Xezs: :D:D nemtom!! ott toporgott, utolsóként szálltunk be..asszongya: "na komolyan fel kell szállni?..én ezen az izén még sóse vóóltam..mondom akkor jónak szólsz b+ mer én meg pánikos vok:D..! :) oszt szóval tartottam, tényleg parázott:)!

aard · www.goldberry.hu 2012.09.12. 15:20:57

@Manyecska: :DDDD na veled se libegőznék /ha másban is iljen eröcakkos vagyol akkor meg most félek/ :D (na jó nem is :D )

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.12. 15:23:13

@aard: az rossz, de mia bajod a fuvel?

aard · www.goldberry.hu 2012.09.12. 15:25:57

@hagyma: értsd az iróniát :) SP big lájk :)a fűvel semmi baj nincs, akinek kell és használja egs, ennyi részemről. peace :)

Manyecska 2012.09.12. 15:27:51

@aard: ja, sajnos Kos vagyok:P/@hagyma: nyírni kell..:D:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.12. 15:28:46

@aard: lehet en ertettem es Te nem
@Manyecska: nalunk a mexikoiak nyirjak, benne van a rezsiben

Manyecska 2012.09.12. 15:32:02

@hagyma: vááá, anyám 04.01! :P

Xezs 2012.09.12. 15:33:27

@Manyecska: De ez meg annyira férfiatlan, hogy helyette is szégyellem magam, pedig semmi közöm hozzá.

Én agyfaszt kapok az olyan "férfiaktól" akik félnek a bogaraktól meg a pókoktól, meg képtelenek mondjuk egy égőt becsavarni, uranbocsá' felszerelni egy kibaszott konnektort anélkül hogy agyonbaszná őket az áram.

Sok metroszexuális buzeráns.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.12. 15:33:32

@Manyecska: aszonta anyam, gyozkodte a dokit, hogy mar elmult ejfel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.12. 15:35:43

@Xezs: hat azert volt mar itt a lakasban akkora pok, hogy nem voltam teljesen nyugodt, de befogtam
a tobbivel nincs gondom
/mondjuk ekkora pokok altalaban fejlettebb orszagokban vannak csak, meg fejlodokben/

aard · www.goldberry.hu 2012.09.12. 15:45:49

@hagyma: maradjunk annyiban, hogy értjük mind a 2-en :) ha ez neked nem jó akkor csinálj amit szeretnél :)

@Manyecska: én is , ápr 9 :)

Dr. Körömlakk ® 2012.09.12. 15:55:20

@hagyma: na trolink és villamosunk van! azér mink adunk a részletekre. libegőnk csakis azé nincsen, mer hegyünk sincsen.

vénszivar 2012.09.12. 18:18:04

@Xezs: sok-sok buzit ""(ismerek)"", de metrosegszuálisat "csak" egyet. jókat röhögünk egymással ........:)))

vénszivar 2012.09.12. 18:26:45

Akkor az miért troli, te híg agyú. A vonat is metró, csak nem a föld alatt jár. Tudsz még ekkora baromságokat ! Na mesélj, Háry tivadar....:):D
Úgy, mint a terasz, erkély.........
Küldjük-e a két egyforma tányért, hogy neked is legyen 55 évesen végre két egyforma !?! :):DDD

Xezs 2012.09.12. 18:40:40

@vénszivar: Konnektort tudnak szerelni?

Xezs 2012.09.12. 18:43:37

@hagyma: Az mitől troli akkor, te? Én nem látok a képen áramszedőt.

Várjál, angolul lehet jobban érted, az egy fejlett országbeli nyelv:

en.wikipedia.org/wiki/Trolley_bus

"trolley is an electric bus that draws its electricity from overhead wires"

vénszivar 2012.09.12. 18:47:20

@Xezs: Akit én ismerek az NEM ! tavasszal pont arra kért meg, de én beintettem neki, akkor pár hétig leolvadt róla a púder ha találkoztunk, de már szent a béka s újra vén szivar vagyok, ő meg vén ratyi.........:)

Xezs 2012.09.12. 18:50:59

@vénszivar: Figyelembe véve, hogy a legtöbb buzi azért lesz az, mert nem volt felhőtlen a kapcsolata a faterjával, vagy az lelépett még kiskorában, nem csoda hogy a konnektorszerelés se megy, mert elvileg azt is a fatertól kéne megtanulni :)

vénszivar 2012.09.12. 18:59:43

@Xezs: Ebbe a pár esetbe, kit ismerek, ÚGY VAN !!!

Xezs 2012.09.12. 19:17:55

@vénszivar: Én is ismerek egy srácot, már nem tudom követni hogy ő micsoda mert évekig buzult aztán most megint nőzik, de nála is gondok voltak a faterral. Nem mondom hogy mindenkinél ez van de nagy részénél igen.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.09.13. 08:48:02

@Mákony Béla: Bizonyára feledhetetlen élmény volt a gyermeknek a sörré változó gyermekvasút.

@Rosszindulatú Vászka: Az a nagy költség a halálcsillag pályájának módosítása lesz. meg ugye az internetadó, hiszen szólni kell valahogy Fater Nagyúrnak az elfogásról.

Mákony Béla 2012.09.13. 09:12:57

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Kösz a széles látókörű feltételezést.

Nem gyerekkel voltunk.

Xezs 2012.09.13. 09:32:34

@Mákony Béla: Gyerek nélkül minek mész gyerekvasútra? Érted, GYEREK-vasút.

vénszivar 2012.09.13. 09:53:06

@Xezs: Gondolta, hogy van ott......oszt majd befizet egy két menetre. (persze a 13-14 éves svéd csajok gyerekek-e még !)

Xezs 2012.09.13. 09:54:56

@vénszivar: Elképzeltem azt a látványt, ahogy a gyerekek és szüleik megrökönyödve nézik, ahogy egy csapat besörözött félrészeg férfi torkaszakadtából óbégat a gyerekvasúton :)

- Béééééélaaaaaaaa, geci, hugyálnom kell!
- Hugyozz ki a vasútból baze!

Mákony Béla 2012.09.13. 11:07:41

@Xezs: Ez ugye most poén? Tehát így kb. azért, mert gyermekvasút a neve, csak kölköknek érdemes rajta utazni?

Illetve az, hogy bedobok egy sört, ordibáló félrészeggé tesz?

Go and get a life!

Manyecska 2012.09.13. 11:10:44

@Mákony Béla: rákérdezhetek?? kutyával??:)

Dr. Körömlakk ® 2012.09.13. 11:15:41

@hagyma: decuki. de nekünk nincs hegyünk itten az alfődön.

Manyecska 2012.09.13. 11:16:25

Ne haragudjatok de elég sokat járunk mi is arra, tudom mennyi kis ártatlan bárányka van ott mindig -TELTHÁZ van sokszor...ezen könnyesre röhögtem magam most. Áhhhh.

Manyecska 2012.09.13. 11:32:30

@Manyecska: JAJJ nem bírom azóta is ezen röhögök /11.16. !/ :D:D:D otthon szoktunk ilyen elmebeteg témát felvetni:)

Manyecska 2012.09.13. 11:56:02

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: egészségedre:P nem, de esküszöm az uram szokott ilyeneket fantáziálni ha rájön:D:D átmegyünk alpáriba, gyerek meg csak : nade anya!! Khmmizé:D

Manyecska 2012.09.13. 13:27:22

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ez a dinó-só, vazze!! :D:O élveteg szukka.

Manyecska 2012.09.13. 13:29:53

@Dr. Szarazkoro: bungee-jumpingot..rossz esetbe! :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.13. 13:30:36

@Manyecska: Ez a libegős poszt, no meg hát empátia is van a világon, elvégre szegény ember is kézzel nőz...

Szarazkoro 2012.09.13. 13:36:06

Na csesszetekmeg, jol lemaradtam a megfejtessel,....

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.09.13. 13:36:13

@Manyecska: Na ja! Libben a kombiné...,
A karóra mellett nekünk jobbra az mijaz?

Szarazkoro 2012.09.13. 13:37:33

@Manyecska: azt en szeressem am!@agresszív kismalac: ejj-ejj, de ha en sikerolientalt vagyok akkor is? :)))

Manyecska 2012.09.13. 13:44:44

@Dr. Szarazkoro: tényleg szereted?? @Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: :D láttam...a napi betevője..hülyep..sa..:)

Xezs 2012.09.13. 13:46:27

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Rákérdezhetsz, fogalmam sincs. Az ismerőseimmel nem szoktuk politikára pazarolni a drága szabadidőnket.

@Mákony Béla: Igen és igen. Egyéb hülye kérdés?

Szarazkoro 2012.09.13. 14:04:45

@agresszív kismalac: de az olimpiat mar lekestem!
@Manyecska: igen! :) Azt az adrenalinrohamot sem sok minden tudja produkalni.

Manyecska 2012.09.13. 14:07:31

@Dr. Szarazkoro: de jó!!!:) és először nem kaptál szívrohamot??? :D ejtőernyőzni nem lenne jobb hamár..??:)

Szarazkoro 2012.09.13. 14:34:57

@Manyecska: Dehogynem! 6-ot is egyszerre :DD De aztan menni akartam meg1x :)
Az is szupi, nem akkora para mint amilyennek latszik, van idod nezelodni, es ott van aki kezelje az ernyot, tehat semmi dolgod nincs, csak kamerazni es nezelodni :) ajanlom mind2t!

Manyecska 2012.09.13. 14:38:57

@Dr. Szarazkoro: milyen magasról? Akarok én is menni!:) már ejtőernyőzni a bándzsi jámping azt nem..

Szarazkoro 2012.09.14. 14:05:07

@Manyecska: huhh asszem 50m volt az, az volt a legszebb h nekem volt a legnagyobb arcom a cimbik kozul, h na, majd en, meg h gyava nepek, ilyesmiket hangoztattam, aztan a tetejen meg remegett a terdem rendesen! De azert betyarbecsuletbol ugrottam, h szo ne erje a haz elejet :DD

Szarazkoro 2012.09.14. 14:07:05

@Dr. Szarazkoro: tandem ugras volt az ejtoernyovel, repulobol vetettuk ki magunk, az erzes valami fantasztikus! A bungee jumpingnal mire felfogod h mit is muvelsz, mar vege is :)
süti beállítások módosítása