Tékozló Homár

Számhordozni se lehet már Vodafone-nál

2012.09.18. 12:15 | jackyll | komment

Még a legegyszerűbb műveletért is véresre kell koptatni a billentyűzetet ebben az országban:

5 éve vagyok a Voda feltöltőkártyás előfizetője. Annyi összezördülésem volt már velük, hogy úgy gondoltam váltok és átmegyek T-Mobile-hoz. A számom szeretném megtartani, ezért 2 hete kezdeményeztem a számhordozási procedúrát. A jogszabályban az áll, hogy ha az átadó szolgáltatónál kezdeményezem a számhordozást, akkor ők 2 munkanapon belül kiállítanak egy engedélyt, amivel az átvevő szolgáltatóhoz kell bemennem és max pár napon belül már az ő előfizetőjük leszek. 2 hetet vártam, ami ugye bőven túl van a 2 munkanapon még a karácsonyi időszakban is, nemhogy szeptemberben és felhívtam az ügyfélszolgálatot. Ott azt mondták, hogy látják, hogy én ezt szeretném, de még nem mozdult semmi ezügyben.

E-mailek tömkelegét elküldtem már, de még csak válaszra sem méltattak. Facebookon persze pár percen belül válaszolnak, de csak annyit, hogy keressem fel az ügyfélszolgálatot. Ahol ha egy fogós kérdéssel sarokba szorítom az ügyintézőt akkor azt a választ kapom, hogy ebben ő nem tud segíteni és mailben keressem fel őket. Amire nem válaszolnak persze. Ha válaszolnak is akkor is 30 nap múlva, ami pedig igencsak túl van a 2 munkanapon. Tiszta vicc, amit ezek művelnek. H az előfizető nem tartja be az ÁSZF-et akkor ugranak, mint a hiéna a dögre. Esetleg nem csak betartatni kéne, hanem be is tartani, hiszen a szolgáltatóra is vonatkozik a dolog. A szerződésbontás is a szolgáltatás része. Kíváncsi vagyok, hogy meddig húzzák a dolgot, már azértis megvárom a végét. Pedig már letettem a régi számomról.

Üdv: Bender

A vonatkozó jogszabály

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.18. 12:17:39

"5 éve vagyok a Voda feltöltőkártyás előfizetője. Annyi összezördülésem volt már velük, hogy úgy gondoltam váltok és átmegyek T-Mobile-hoz."

Áááá! Ez a mondat mindent visz! sikoltozva fogsz visszarohanni.

A számhordozás meg jelenleg kurvalassú, nem érdemes ezen rugózni. Hamarosan gyorsabb lesz.

Belagezapista (törölt) 2012.09.18. 12:22:36

@atpijkamo:
"Áááá! Ez a mondat mindent visz! sikoltozva fogsz visszarohanni."

Én biztos vagyok benne, hogy nem így lesz. Aki volt a hazai Vodafone-nál és más szolgáltatónál is, az tudja, hogy ami a többinél a legdurvábban kiveri a biztosítékot, a Vodafone-nál még csak ott kezdődik.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.18. 12:25:25

@Belagezapista: Már a kezdetekkor átmentem a vodához, soha semmi bajom nem volt velük. Pedig volt számváltás, roaming, net, roaming net...

Olvass több homárt!

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 12:26:26

vodás vagyok 6. éve. semmi bajom.
gáz?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.18. 12:26:58

Esetleg személyesen bemenni? Ha már kiprovokálták?

Anomalocaris (törölt) 2012.09.18. 12:27:33

"ugranak, mint a hiéna a dögre"

Ez tetszik!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.18. 12:27:33

@Max43: Figyejj Várkonyi Ádám! Te egy kurvanagyfaszvagy.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.18. 12:30:51

@ColT: Hiába menne be, nem jut előbbre. A számhordozás nagyon nehézkes, nem érdemes verni az asztalt. Ha eddig kibírta, akkor kibírja azt a pár hetet fél lábon is.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2012.09.18. 12:31:21

Még szerencse, hogy az Aldiban ilyen soha, de soha nem fordulhat elő.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 12:31:51

hogyan lehet valaki feltöltőkártyás előfizető?

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2012.09.18. 12:36:31

@Dr. Körömlakk ®: miért ne lehetne? Van antennás kábeltévé is. Megírta a Homár.

Dr Gregory House 2012.09.18. 12:36:43

Megoldás: a számot nem hordozni kell, hanem tárcsázni!

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 12:38:45

@hüjehalyó: nemtom, mer én előfizető vagyok, és sose tőtök a telefonomra semmiccse.
monnyuk a számot se akarom hordozni.

@Dr Gregory House: mán nincs is tárcsa.

LouiS 2012.09.18. 12:38:51

Egyáltalán lehet prepaid számot hordozni?

É2I 2012.09.18. 12:51:14

@Dr. Körömlakk ®: Mer elő(re) fizeted.

@LouiS: Mindenféle számot lehet hordoz még a pre (elő) paid (pad) -ra írtakat is lehet. Max. kell hozzá egy tökerős szakember.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.18. 12:51:49

@horex: Az nem tudományos erejű kutatás.

https://www.google.hu/search?&q=vodafone+site%3Ablog.hu+"Tékozló+Homár"

Nagyjából 7 660 találat

https://www.google.hu/search?&q=t-mobile+site%3Ablog.hu+"Tékozló+Homár"

Nagyjából 12 700 találat

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.18. 13:05:40

arrul esett mán szó, hogy a blogmotor az maga az ördög és hogy bekaphassa egészbe? nem? pedig igen.

Hurri Kán 2012.09.18. 13:26:12

@Dr. Körömlakk ®:
Előre fizet a feltöltött kártyájér. Más ötletem nem van.
Valaki esetleg?

CBF 2012.09.18. 13:26:42

Én simán megszüntettem és akit fontosnak tartottam, értesítettem az új számomról. A Vodafone egy mocskos bagázs, pont az ilyen hozzáállásuk miatt utáltam meg őket és léptem le tőlük.

Hurri Kán 2012.09.18. 13:29:32

@Dr. Körömlakk ®:
Előre fizet a feltöltött kártyájér. Más ötletem nem van.

Minek mosol annyit!? 2012.09.18. 13:49:28

a helyzet az, hogy egyszerűbb lenne előfizetésesre átállni,és 2 nap múlva mosolyogva kiadják az engedélyt. A feltöltősöket ugyanis kb pont leszrják.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 13:51:04

@CBF: nem hülyeség a számhordozás se. Van, hogy az ember szívéhez nő a száma, nomeg ha még fain is, akkor nem szívesen válik meg tőle. A gond nálam csak az, hogy az a jó szám 70-es előjelű, én meg teljesen megundorodtam a vodától (igazából soha nem volt szimpatikus, mégis náluk voltam nem is tudom hány évet). Tavasszal váltottam T-re. Az új számom sokkal kevésbé tetszik.:(

Anomalocaris (törölt) 2012.09.18. 14:01:40

@Kellemes Zérókomponista: Én igazán sok mindent tudok fejből, a saját számomat valahogy nem.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.09.18. 14:06:54

Nálunk a cigányok úgy értelmezték a számhordozást, hogy fogták, és ellopták a bót elől ellopták a telefonfülkét. Egy éccaka elfelekszelték a faszba. Ennyit a számhordozásról.

bekbórd! 2012.09.18. 14:09:04

Próbáld a Liszt Ferenc utcai üfsz-on, az még nem volt a Homáron.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.18. 14:12:15

@atpijkamo: Ja, csak arra nehezebben nem válaszolnak, mint az e-mailre. Az azért eléggé lekoptatás szagú volt.

Belagezapista (törölt) 2012.09.18. 14:13:09

@atpijkamo:
És van másik telefonod arra az esetre, ha elhagyod Budapestet, netalán egy másodrendű főútra tévedsz? :-) Zöldövezetről vagy kis zsákfalvakról még akkor nem is beszéltem...

Nekem egyetlen év is elég volt a vodkából, csak másodlagos telefonom volt, de így igencsak könnyű volt összevetni, nekem trés és vodkás volt, barátnőmnek meg pannonon és vodkás. A csomag, ami miatt érdemes volt vodkás telefonon hívnunk egymást, 1 évet élt, ezen idő alatt is kétszer változtattak rossz irányba a feltételeken.

Nyilván az ilyesmit átcsábítás miatt vezetik be, de nem jött be nekik, mert ezután nem volt miért maradni, semmiben sem volt jobb a másik két szolgáltatónál, az említett lefedettségben meg igazi katasztrófa, és nyilván ehhez könnyen volt összehasonlítási alapom két telefonnal, egyébként ebben a pannon volt a legjobb.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 14:13:41

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: akkor te nő vagy.
@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): akkor ők biztosan nem buzik. Tudvalevő, hogy akinek nincs flexe, az buzigyanús. Remélem teis csak flexxel járkálol.

Belagezapista (törölt) 2012.09.18. 14:16:49

@Dr. Körömlakk ®:
Attól még előfizető vagy, hogy prepaid kártyád van. Sőt igazából, akkor tényleg előre fizettél :-)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.18. 14:17:19

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt):
Te lajos!
Tegnap szakmai poszt vót!
Naaaaagy csöcsökről esett szó!
Kár, hogy nem vótá itt.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 14:18:07

@gyvy: hát ez felettéb érdekes. akkor én kenyér, tej, és miegyéb előfizetős vagyok, mer elébb kifizetem, aztán megeszem.

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 14:19:28

@Belagezapista: meghajlok a tudás előtt, tehát a feltöltősök az igazi előfizetők.
imádlak homár!
itt tulajdonképpen BÁRMI leheccséges, vagy az ellenkezője. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.18. 14:21:33

@Kellemes Zérókomponista: Na ja, nekem 12 éve ugyanaz a számom, akinek egyszer megadtam, az megtalál.

@bekbórd!: Még.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.09.18. 14:21:44

@Kellemes Zérókomponista:
azér elég buzik,mer a biciklimet ellopták, míg én nagyba sörözgettem. nade flekszem persze hogy van, há egy igazi férf flex nékül nem leleddzik

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.18. 14:24:00

PÁNIK! PÁNIK! PÁNIK! PÁNIK!

Egyre nő a szakadék a milliomosok és milliárdosok között. A milliárdosok száma több mint 9 százalékkal 2160-ra nőtt. A 30 millió dolláros vagyonnal rendelkezők száma viszont közel 190 ezerre csökkent.

solar.postr.hu/sovanyabb-milliomosok-gombolyodo-milliardosok

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 14:24:51

@Sün‼ ツ: abszolút fregoli önnön farkába harapó kígyó, és a végtelen perpetum mobile meg minden!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.18. 14:25:37

<ON>

Én azé' jelezném a poszt toló helyében ezt a problémát az erkölcsrendészetnek is!!!!44!

</ON>

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 14:26:03

@atpijkamo: jobban jártál volna, ha a felhívásban a magánhangzókat felcseréled. Lalyos biztos odafigyelt vóna. de így?!?

Bryan élete 2012.09.18. 14:26:04

Tavaly besétáltam egy bevásárlóközpontban lévő Voda ügyfélszolgálathoz, sorbanállással együtt fél óra múlva a kijelentkezési papírral átmentem a 15 méterre lévő T-pontba és megvolt a számhordozás.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 14:27:06

@ColT: arra apellálnak, hogy megunja, oszt náluk marad. Vagy ha nem is, hát a statisztikákba eggyel kevesebb elvándorlás leszen. Azért az se mindegy. Kivaneztalálva, kérem.
@Belagezapista: miért volt a legjobb? Ezt fejtsd ki légyszíves. Hangminőséget is.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.18. 14:27:16

@Dr. Körömlakk ®:
A zsiráf egyszer megállapította, hogy mennyi sok állat van itt.
Na, azóta ez nem változott.
Lásd: én pl.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.09.18. 14:30:33

@Sün‼ ツ:
hát tennap dógoztam,de mámma megakatt a szemem a csöcsökön

Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt) 2012.09.18. 08:10:43
Tudom, hogy mostmán nem illik a poszthoz érdemben hozzászólni,de a csecsek miatt kénytelen vagyok!
Hábaszdmeg ha zabálni akarsz,akkor eriggy valami kifőzdébe mongyuk a közeli piacon.
Ha meg csöcsöket akarsz látni, és még ezért fizetnél is, akkor eriggy valami kurvához. Amikor Pesten kubikoltunk nyáron, akkor mindig a szemétégetőhöz mentünk szopatni. 3000-ér simán kiszívták a faszomat. Itt meg vidéken 1500-2000ér mán leszaksziznak a cigánykurvák.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 14:30:46

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): ja, nem hát. Hát.. legalább drága járgánnyal látogattad a kocsmát? Megöli ez a dolog szépségét, demostkomolyan. Nem teheted le csak úgy a kerót. Ebben áll pedig a kisközösségi felhasználóiélmény legjava.:( Sajnálom, hogy ez történt teveled.

wowerman 2012.09.18. 14:35:40

Vicces ez a blog, mindent fikáztok amit a világon csak lehet, és még többet is. Mintha a tűréshatárotok egy 6 éves kislányé lenne.

Andris2009 2012.09.18. 14:54:24

egy a lényeg, a poszt írója meghozta az egyetlen helyes döntést és otthagyja a vodát. :-) előbb-utóbb csak elfogynak az ügyfeleik, én már nagyon várom. :-)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.09.18. 14:56:15

@Sün‼ ツ:
ellenbe több a kurva!
@Kellemes Zérókomponista:
hát eszmei értéke vót inkább. köszönöm együttérzésed! de tudom mék geci vót,csak nem akarok a híradóba bekerűni

Darth Revan 2012.09.18. 14:59:38

Miert kell egy szamhordozast igy megbonyolitani? It, irorszagban bementem az uj szolgaltatotol, mondtam, hogy a regi szamom szeretnem megtartani. lemasoltak a jogsimat, kaptam egy uj simet, es 20 perc mulva aktiv volt a regi szamom az uj szolgaltatonal.

ex-dr. vuk 2012.09.18. 15:00:12

fenyegetni kell oket mintdenfele hivatalokkal, azonnal elokerul az ugy.

esetleg feltenni a homarra ;)

ex-dr. vuk 2012.09.18. 15:01:18

@Darth Revan: na jo en most kertem microsimet T-nel, persze 4500 ft.. erdekes UK-ban ez ingyen van barmelyik szolgaltatonal (es adaptert is ingyen kaptam az O2-nel, annak ellenere, hogy nem naluk vagyok).

nevetseges ami magyarorszagon folyik.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.18. 15:10:10

@Belagezapista: Nem tudom miről beszélsz. Sose volt lefedettségi problémám. A Rám-szakadékba meg nem megyek telóval. A zsákfalukról nem tudok nyilatkozni. A Balaton közepén viszont már csörrent meg a telefonom, mikor vutorlázás előtt elfelejtettem kikapcsolni.

CBF 2012.09.18. 15:11:45

@Kellemes Zérókomponista: Nekem nem volt különleges számom a vodánál, így nem is merült fel bennem, hogy meg akarnám tartani és én is a T-hez jöttem és hasonlóan semmi különleges nincs az új számomban. Ha rosszul viselkednek, továbbállok kedvezőbb ajánlat esetén. :)

AiRLAC 2012.09.18. 15:13:41

@wowerman: viccesek ezek a hozzászólások, minden blogot fikázol és hatéves kislányokhoz hasonlítod a tűréshatárukat. Mi bajod a hatéves kislányokkal?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.18. 15:16:20

@AiRLAC: A trollok etetése hatóságilag tilos!

AiRLAC 2012.09.18. 15:27:15

@atpijkamo: én kérek elnézést :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.09.18. 15:35:35

@Andris2009: azt várhatod. Sok mamlaszagyúnak begyön, hogy tegezik őket. A ma erre kattanók meg saját képükre nevelik szeretteik, korcs kis replikáik, s így elfogy-e valaha a nagyérdemű? Hát persze, hogy soha.
@CBF: nekem sem merült. Még azt hinnék Vodás vagyok a 70 miatt. Na azt már nem.

Xezs 2012.09.18. 15:39:21

Nem lehet hogy a szám túl nehéz, és nincs gép a hordozásához? Egy 5 éves szám azért már megvan olyan 200-250 kiló. Nem is tudom mivel szokták hordozni ezeket, daruval?

Xezs 2012.09.18. 15:40:42

@AiRLAC: Azokra bukik. Most is leselkedik az óvoda rácsain keresztül :)

Dr. Körömlakk ® 2012.09.18. 15:45:17

@Sün‼ ツ: mer aki nem álat, azt kicsinájjátok, azér. nyilvánvalóan álat vagyok, ha nem kerültem kicsinálásra.

CBF 2012.09.18. 16:53:54

@Kellemes Zérókomponista: Jaja, ez a tényező nálam is bejátszott.

shimizu 2012.09.18. 18:16:07

öööö sosem voltam trémobilos, de amit hallottam róla, az alapján bármelyik másik jobb. biztos, h a posztoló jól meggondolta ezt? ajánlom neki a tescos mobilt, ott is lehet kártyás.
tapasztalatok, valaki? a szórólapjaikon kívül mást nem tudok az óccsó mobilról....

Golddigger 2012.09.18. 20:38:40

@ex-dr. vuk:
Mordor-ban ez nem ilyen egyszerű:)

CID 2012.09.18. 20:43:52

Addig olvastam baszod, hogy átjössz a T-Mobile-hoz ! Miért édes istenem, miért ?

Mákony Béla 2012.09.18. 20:59:10

A kedvencem az "e-mailek tömkelegét küldöm, de nem válaszolnak". Megnézném a nem válaszolnakot, tekintettel arra, hogy kötelességük. Egyébként meg 30 nap a válaszadási határidő, így kurvára mindegy, hányszor küldöd el nekik ugyanazt.
A különbség az, hogy ők általában 15 napon belül, e-mailben válaszolnak. A T a 30. napon küld egy semmire sem jó választ, ráadásul az e-mailemre postai válasz jön, amit utálok.

Xezs 2012.09.18. 21:13:49

@shimizu: Te meg felülsz a csürhe hőbörgésének. Jól jegyezd meg: az embereknek soha semmi sem jó. Na így higgy akárkinek is.

Kedvenc példám amikor egy fórumon valaki azon hőbörgött, hogy a médiavezérlő gombokkal ellátott Nokián miért kell a médialejátszó gombok használata előtt feloldani a billentyűzárat. Ha meg okoskának megcsinálták volna úgy, ahogy kérte, akkor meg az lett volna a baja, hogy a zsebében állandóan megnyomódik valamelyik ilyen gomb.

Szóval az embereknek semmi sem jó és amíg nem tapasztalod személyesen egy szolgáltatás színvonalát, addig ne gondolj semmit róla.

CID 2012.09.18. 22:04:53

@Mákony Béla: Ja, hogy te szinte az összes mobil szolgáltatóval levelezgetsz a sérelmeid miatt ? Ügyes, nagyon ügyes. Nem érzed, hogy nem vagy túl sikeres, vagy esetleg béna e vagy, hogy nem tudsz bemenni egy ügyfélszolgálatra ?

wowerman 2012.09.18. 22:29:05

@AiRLAC: az hogy kis idióták ;)

2012.09.19. 08:27:42

@Darth Revan: akkor rohadjál meg, zabáld a kolbászból lévő kerítést, és ne itt okoskodj a Mordoriak problémáin!! Vagy gyere haza, azt hordozzál itt, teeee!

Belagezapista (törölt) 2012.09.19. 09:31:58

@Dr. Körömlakk ®:
Mind a kettő fajta ügyfél előfizető. Ha nem instant csomagban veszed meg az alapcsomagot, akkor a szerződést, mint előfizető írod alá a szolgáltatónál. A fizetés módja különbözik. Talán jobb lenne az előfizető szó helyett a számlás vagy a havidíjas előfizető szóösszetételeket használni az előfizetéses helyett.

igazságos 2012.09.19. 09:38:29

Ajjaj, ezzel mi is szívtunk, csak nekünk két hetünkbe kell.

Nem szabad rájuk hagyni, oda kell nekik pirítani, hogy állítsák ki azt a papírt. Ha rájuk hagytad, megint be kell menned hozzájuk intézkedni, vagy másik ügyintézőhöz, vagy ugyanahhoz, de akkor már a régi szolgáltatód egy emberével.

Lusta disznók.

Sose felejtem el azt az égést, amit a vodafonos nőci kapott, mer azt merészelte mondani, hogy a T-nél hibáztak, mer nincs még számátírásos papír. Oszt a T-s nő bepipult erre, nyilván nem ez volt az első alkalom, hogy a vodafonnál nem akartak rendesen dolgozni.

Érdekes, a jelenet után 10 perccel már rögtön meglett az a papír, mindössze egy oldalas cucc, és utána várni kell pár napot, míg az átírás megtörténik.

igazságos 2012.09.19. 09:41:29

Aki a vodafonról T-sre vált, az egy hülye. Nem szokás, öngyilkos lépés. Sehogy se jössz ki jól a dologból, mer a T-s köcsögebb, a díjak tekintetében.

Egyébként tényleg nem értem, miért nem szeretik a T-nél, meg a vodafonnál is ezt a számáthordozásos dolgot.

Itt a T-nél verném az asztalt, mert ha oda viszed a telefonod, akkor bizony ők nem írták meg azt a papírt, mindig annak kell, akihez viszed a számod.

Belagezapista (törölt) 2012.09.19. 09:41:35

@atpijkamo:
Én túrázni is megyek telefonnal, sőt ott van az egyik legnagyobb jelentősége, hiszen a buszmenetrendről való érdeklődéstől kezdve az életveszélyig (nyilván utóbbi esetben mindegy melyik szolgáltatónál vagy) ezerféle helyzet lehet, amikor szükség van lefedettségre. Nyilván van ahol egyiknek sincsen, de a vodkának van messze a legkevesebb helyen. Amúgy tájfutok is, és hát van olyan hogy versenyközpontban nincs lefedettség, de ott is leggyakrabban a vodkánál nincs.

A vodkával zsákfaluba se kell menni, pl. Várpalota és Veszprém között a 8-as főúton is van egy lyuk a lefedettségben, ahol anno nekem meg szokott szakadni (mindig ugyanott, és nem a telefonnal van a baj, mert előtte és utána trés kártyával is használtam). De városon belül is voltak helyek, ahol mondjuk egy völgy árnyékolta, és érdekes módon a 3-ból 2 szolgáltatónak mégis van lefedettsége, csak a vodkának nincsen.

@Kellemes Zérókomponista:
Lefedettségről beszéltem.

igazságos 2012.09.19. 09:43:04

@faqq: ne éld bele magad, tudod, már Írországba is nagyon szar lett a helyzet. Még, ha svájcban élne...

Belagezapista (törölt) 2012.09.19. 09:44:46

@atpijkamo:
A Balaton meg a legegyszerűbb helyzet, hiszen egy sík felületről van szó, és legtávolabb 5 km-re lehetsz a parttól. A legdrágább ott megoldani, ahol hegyek-völgyek vannak, mondjuk a vodkánál láttam olyat is, ahol alföldi faluban vagy köztük lévő pusztán nem volt.

Belagezapista (törölt) 2012.09.19. 09:45:59

Egyébként sokan azért hiszik a Vodafone-t jó szolgáltatónak, mert tőlünk nyugatra tényleg a legjobbak közé tartozik, csak nálunk lehet megcsinálni, hogy gyenge szolgáltatással és jó marketinggel talpon maradjanak.

igazságos 2012.09.19. 09:47:37

@Belagezapista: ha túrázni mégy, vegyél bangatelefont, bazz. Milyen érv már, a mai világban, az erdő mélyén meg egynél se lesz térerő, te ostoba.

Belagezapista (törölt) 2012.09.19. 10:17:03

@igazságos:
Te a vodka marketingese vagy, hogy ilyen személyeskedést megengedsz magadnak a cég védelmében?

Mint írtam, nem csak erdőben nincsen lefedettsége, hanem városokban is hiányos, barátnőm régi lakhelyén például hiányos volt (a ház egyik végében volt másikban nem), pedig városban, belterületen volt a házuk, frekventált helyen, nem a világ végén laktak). Aztán a 8-as főút az is az erdő közepe például? De mint írtam azt is, a másik két szolgáltatónál jellemzően még erdőben is van térerő, nyilván nem mindenütt, csak a különbség, hogy vodkánál keresni kell még lakott területen is, a másik kettőnél az a ritkaság, ahol nincs.

Ja, gondolom a mai világ az olyan neked, hogy Budapestről ki sem teszed a seggedet, mert te modern városi embernek érzed magad, ugye?

igazságos 2012.09.19. 10:20:03

@Belagezapista: hát, ha te meg erdő mélyén futkosol, és lefedettséget akarsz... Melyikünk vajon az ostobább?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.19. 10:28:17

@Belagezapista: 50 évet leéltem mobiltelefon nélkül, mégis ittvagyok. Nem szabad annyira függni az új technológiáktól, lesz egy napkitörés és ott pusztulsz a vadonban.

CID 2012.09.19. 10:34:47

@igazságos:
Lófaszt, annak kell írni akihez viszed. Kétkapus számhordozás esetén az Átadó ( tehát ahonnan eljössz ) szolgáltató adja ki a Számhordozási Nyilatkozatot.

Belagezapista (törölt) 2012.09.19. 10:38:08

@igazságos:
Mint írtam, nem akarok, hanem kapok, csak nem a Vodafone-nál. De még egyszer, szerinted a 8-as főút vagy egy város lakóövezete az neked erdő mélye?

@atpijkamo:
Nem arról van szó, hogy nélkülözhetetlen a mobiltelefon. Arról van szó, hogy ha van, akkor élek vele. Az nem függés, hogy szükség esetén használom, ha nem lenne nyilván más megoldásra törekednék.

Itt viszont arról beszéltem, hogy ha már van olyan szolgáltató, amelyiknek a szolgáltatását jóval nagyobb területen igénybe tudom venni, akkor ez pozitív pont mellette, amely befolyásolja azt, hogy azt fogom-e választani. Márpedig a hasonló tarifák, hasonló színvonalú szolgáltatás mellett a Vodafone-nál ez volt az egyik tényező, ami nálam döntött.

Ezek után hatalmas csúsztatás a részedről a technikától való függéssel érvelned. Semmi köze annak, hogy mit várok el a mobiltelefontól ahhoz, hogy mennyire függök tőle. Vagy ha te egy 300 lóerős autóra vágysz, mert szereted ha van benne "kraft", akkor miután el kell adnod és egy 50 lovasra cserélned, már nem vagy képes közlekedni?

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.09.19. 21:30:34

@atpijkamo: Nekem a T-mobile - Telenor hordozás 3 munkanap volt, és a Telenornál kellett kezdeményezni.

nypiro 2013.01.14. 16:16:16

@Belagezapista:
Teljes mértékben egysetértek. Voltam Pannonos, vagyok megint meg Vodafonos is. Mindenben ég és föld a különbség. Csak 1 példa. Ugyanaz a 100 mb-s 990 ft-os net a telefonra a vodánál aznaptól jár amikor bekapcsoltatod, pannonnál számlazárástól. Ja, pont másnap kapcsoltattam be és várok, várok... megszoktam a jót a Vodafonnál. Flottában mp alap, Pannonnél perc alap. Szervíz is...

Mercel 2013.02.15. 21:38:36

@Belagezapista:

"Én biztos vagyok benne, hogy nem így lesz. Aki volt a hazai Vodafone-nál és más szolgáltatónál is, az tudja, hogy ami a többinél a legdurvábban kiveri a biztosítékot, a Vodafone-nál még csak ott kezdődik."

Nem jogos.

A geciségi sorrend a következő.

Nulladik hely: pannon.
Első hely: telenor.
Második hely: a kis vörös.
Harmadik hely: Trémobil.

Amúgy mind a három cég konkrétan szarházi.

"Frigyes"

Mercel 2013.02.15. 21:52:21

@atpijkamo:

Ezt írtad:
" 50 évet leéltem mobiltelefon nélkül, mégis ittvagyok. Nem szabad annyira függni az új technológiáktól, lesz egy napkitörés és ott pusztulsz a vadonban."

Az emberiség isten tudja mennyi időt töltött kerék nélkül. Oszt mégis megvan még. (Bár kisebb csoda mert nincs még egy faj amelyik ennyire önpusztító lenne)

Szóval a kerék. Tök jó forog meg minden, de ha kapsz egy defektet ott rohadsz meg az út mellett.
Ja a kerék előtt utak sem voltak.

Lejött amire céloztam remélem...:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.15. 22:29:50

@Mercel: Én értem, te nem érted.

"ha kapsz egy defektet ott rohadsz meg az út mellett"

Faszt rohadok meg. Hívok egy autómentőt.

És ha a sivatagba indulok, akkor viszek annyi vizet, hogy akárhol rohadok le, gyalog kijutok.

Xezs 2013.02.15. 22:55:47

@Mercel: Azért defekt esetén még mindig van az embernek két lába, amit szépen egymás után rakosgatva képes helyváltoztatásra.

Viszont egy ultrabrutál napkitörés után semmi nem fog működni, még a banki rendszerek és úgy az egész internet sem. Na akkor tényleg összerohad minden és egy hosszabb ideig káosz lesz.
süti beállítások módosítása