Tékozló Homár

Kidobta a Digi a Discovery csatornákat

2012.11.21. 12:13 | jackyll | komment

Fészbúk-csatába keveredett dühös előfizetőivel a Digi, miután szó nélkül kidobta az összes Discovery csatornát a kinálatából. Naiv ügyfél kommentjét még sikerült kitörölniük, azóta azonban elárasztották az oldalukat a panaszosok.

A Digi (még azt az egy nagy betűt se érdemlik meg) nevű gerinctelen féreg cég olyat csinált, amitől én, nyugodt, higgadt ember is nagyon gyorsan kiborultam. Facebook-posztom a következő, amibe bele van ágyazva az eredeti, Digi oldalára írt Facebook-poszt is, és az utóhatása:

Gerinctelen féreg utolsó senkiházi büdös banda ez a magát DIGI-nek nevező akármi... Írtam egy, a jelen körülmények között korrektnek mondható szöveget, amit 2 percen belül töröltek, továbbá letiltották a kommentelési lehetőségemet is. Na eddig voltunk TV-előfizetők, és miharamabb meg fogom látogatni az ügyfélszolgálatot, rájuk borítom az asztalt, és jelentem fel őket törvénytelen szerződésmódosításért...

Az eredeti szöveg:
"Igen nem tisztelt Digi.
Undorítónak tartom, hogy az olyan alap csatornákat, amiket mindenki kedvel, szó nélkül kivesznek (pl. Discovery Ch., Discovery Sc., de mondhatnám régebbről a SportKlubot is...), és az olyan haszontalan hulladékokkal tömködik be a lyukakat, amik NEM pótolják a kivett csatornákat. Miért nem lehet akkor a hasztalan szemetet (mint pl. a DigiLife, ahol órákat késik vagy a hang, vagy a kép...; FEM3; PRO4; Reflektor, és ilyenek) kivenni?

Továbbá miért nem lehet szólni legalább előre, ahogy az az ÁSZF-ben benne van, hogy 1 hónappal előre kell értesíteni a felhasználókat...? Ebből óriási botrány lesz, nagyon hamar, NMHH-vizsgálat, a fogyasztóvédelem bevonásával, stb.

És akkor ezek után úgy állítja be magát a Digi, hogy a felhasználókért, az előfizetőkért van. Hát nagyon nem. Az "Egyszerű a választás" szlogen pedig a továbbiakban is igaz marad, csak épp oly módon, hogy egyszerűen ezt a ..... (nem írom ki inkább) bandát senki nem fogja választani. Komolyan gondolom, hogy ez nagyjából az utolsó utáni csepp nagyon sok embernél, köztük nálam is, és miharamabb tenni fogok az ellen, hogy ennek a cégnek a TV-szolgáltatásra egy büdös forintot is fizessen bárki is.

Azt gondolom úgy lenne fair, ha korrekt, nem sablon válasz jönne erre a bejegyzésre, és nem lenne törölve...

Egy még Digi előfizető..."

Gábor

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szenthomárság 2012.11.21. 12:16:44

Megyek is át a UPC-hez, azok talpig becsületesek.

Szenthomárság 2012.11.21. 12:19:26

Ott már bronz fokozatú vagyok.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.11.21. 12:20:09

Csak a Parlament tévé, az maradjon!

Szenthomárság 2012.11.21. 12:20:31

Nekem van discovery, most is azt nézem.
Maja goldot nyomja rajta egy feketebőrű pizzásfiú.

megamenn 2012.11.21. 12:24:11

Megmég Muzsika TV se sincsen ezeknél a....

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.21. 12:24:41

@Szenthomárság: Igen a júpíszí :)

Egyébként azért szentháromság a neved, hogy az első 3 Te legyél? :)

2012.11.21. 12:25:19

Kidobta a Digi a Discovery csatornákat

Ez azért történt, mert be fogják vezetni a közműdíjat és abba mindenféle csatorna bele fog tartozni, nem csak az uccai amin a mosogatólé meg a szar és a húgy folyik! Igen, a szegény Orbán kórmány be kellett hogy vezesse, mert a Buzigyurcsány kórmány úgy eladósította ezt a szegény országot, hogy már nincs mibűl visszafizetni a temérdek pézt, amit elbasztak ezek a szemét kummünisták! De a Bajnainak is csak a libán jár a zesze, nem azon hogy hogyan tegye eszt lyóvá! Asztán tessék! Most a diszkóverrin nem láttyuk a libákat! Igaz, hogy amúgy sem, mert ez a sok kommunista szemét ellopta mind egy szálig!

legszebbferfi 2012.11.21. 12:27:14

Én az olasz foci hiánya miatt már kukáztam őket, nem bántam meg egy pillanatra sem.

Atörökk 2012.11.21. 12:29:03

Gratulálok a levél beküldőjének. Kultúra jeszty. Láccik, hogy Discoveryn szocializálódott.

Szenthomárság 2012.11.21. 12:29:56

@cirróka: Felcsút 1 és felcsút 2 lesz helyette. Az egyiken pataki fog nótázni, a másikon pedig a Ludas Matyit adják végtelenítve.

Fortresse 2012.11.21. 12:30:00

Digi-s előfizető vagyok. Felhívtam őket, hogy mi történt a csatornákkal. Egy kedves hangú hölgy felvilágosított, hogy lejárt a szerződésük a Discovery csatornával és a DIGI minden igyekezete ellenére sem sikerült a szerződést meghosszabbítani, esetleg újrakötni.
Nem tudom, hogy ez valós info-e, de ugye mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Mi van, ha igaz?
Nem kell egyből a másik torkának ugrani...

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.21. 12:30:21

Úgy őszintén: van mit sajnálni rajta? Nagy ritkán előfordul, hogy a Mythbusters-t nem ismétlik, meg hetente egyszer, kedd éjszaka valami repülőkről szóló műsor.
Ezt leszámítva csupa bulvármocsok. Évek óta csak a szar dől belőle...
Én nem sírnék utána.

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.21. 12:32:54

@atörökk: van az a pont, ahol a legjólneveltebb ember is elveszti a jómodorát. :-)
Én élőben viszonylag ritkán szoktam, de volt már rá példa... A délutáni szunyókálásomból felcsengető (nem)ügynököt (ez olyan, mint a (nem)nácik - azt csinálja, úgy viselkedik, de kikéri magának, hogy az lenne :D) elküldtem a kurvaanyjába.

Fortresse 2012.11.21. 12:33:32

Egyébként helyettük van a DIGI Word és a DIGI Life, ugyanolyan (Vagy hasonló) műsorkínálattal.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.21. 12:36:00

Csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy mikor bejött a Digi, jelentős áresés volt az összes konkurrenciájánál. Akkor jött be a 2700 forintos csomag, azt hiszem azelőtt a duplája volt. Úgyhogy van mit köszönnie a kábeleseknek a gerinctelen féreg utolsó senkiházi büdös bandának.

Különben ha van net, minek a tévé?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.21. 12:38:03

@cirróka: :)) Ugyan nem ideillő, de tízpontos.

Manyecska 2012.11.21. 12:38:40

@Szenthomárság: milyen golden retrieverek pároznak??:D

Szenthomárság 2012.11.21. 12:39:28

@atpijkamo: "Különben ha van net, minek a tévé?"

Mire teszed a csipketerítőt, a wifimodemre??

Szenthomárság 2012.11.21. 12:40:51

@Manyecska: Nem igazán vágom, milyen pizzéria ez. Rendelt a csaj egy négysajtos pizzát, erre megb.szták úgy, hogy alig bír felállni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.21. 12:41:24

@Fortresse: Akkor ezek szerint a Fidesz miatt nem szolgáltat tovább ingyen műsorokat a Diginek némelyik gyártó?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.21. 12:41:32

@Szenthomárság: @Jani haverja: Hogy jön ide a gázszolgáltató???

Sokszor látom a furgonjaikat Budapesten, mennek mindenhova gázt szerelni, egy hatalmas kéken égő gázrózsa a logójuk.

Fortresse 2012.11.21. 12:43:39

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Hát azt nem tudom, odáig nem jutottunk el a beszélgetésben az ügyintézővel.
De biztosan nem vallotta volna be, ha így lenne...

Martinicske 2012.11.21. 12:43:52

Nálunk is eltűntek, se szó se beszéd, nem is tudtam hogy mért, most olvasom csak.

Legalább megírhatták volna, hogy miket változtatgatnak, mert ez így elég gáz, hogy egyszer csak azt írja ki a készülék, hogy ez a csatorna kódolt, vagy nem elérhető, az előfizető meg azt se tudja mi van.

Az hogy mért nem tudták újrakötni az ő gondjuk, nem az enyém. Gondolom megfelelő összegért újra lehet kötni bármilyen csatornával a szerződést.

Tőlem se kérdezi meg senki, hogy mi bajom van, mért nem fizetem ki a számlám...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.21. 12:45:25

"Ebből óriási botrány lesz, nagyon hamar, NMHH-vizsgálat, a fogyasztóvédelem bevonásával, stb."

Ebből botrány? Ezzel ott nem különösebben foglalkoznak...
...meg attól még nem lesz Discoveryd.

Mondjuk igen, szólhattak volna, de másik szolgáltatóhoz majd akkor megyek, ha 2700Ft-ért lesz 20mbites net másnál...

Manyecska 2012.11.21. 12:46:22

@Szenthomárság: :D:D,basszus, este pizzát akartam sütni. Na mindegy. Akkor csak sima sonkásat..

Szenthomárság 2012.11.21. 12:49:14

Pár nap és indul újra. Bear Grylls szerepét Borbás Marcsi veszi át, ő megpróbál túlélni egy jobbikos vezetésű városban 3 napot, Gordon Ramsay helyett Rogán fog főzni és a Mythbusters helyett a Célpont stábja fog szoci mítoszokat vizsgálni.

Fortresse 2012.11.21. 12:49:19

@Martinicske: Az valóban az ő saruk, hogy nem szóltak erről előre. Még a honlapjukon sincs információ.
A szerződéskötéshez pedig minimum két fél kell. Hiába akarja az egyik, ha a másik nem (vagy nem elfogadható feltételekkel).
És ha hasonlót adnak helyette, akkor meg próbálták enyhíteni a DC csatornák hiányát.

G1 2012.11.21. 12:49:30

Azért a Discovery Science hiányzik :)
Meg a Comedy Central, ami a Digin nem is volt, mert állítólag velük sem tudtak szerződni... nyilván azért, mert a Digi is mondott egy árat, a csatorna is, és a kettő közt igen jelentős különbség lehetett...

Azért azt hozzátenném, hogy a nagy szolgáltatók közül egyelőre a Digi az egyetlen, ahol pl a digitális csomagban nem kódolnak ész nélkül le mindent, ergó a gyerekszobában lévő tévé miatt nem két előfizetést kell fizetni + még egy set top boxot bérelni stb. Ráadásul a HD csatornák sem külön pénzért jönnek be, hanem alapból.
Ettől persze még nem volt szép dolog, amit csináltak, sem az, ahogy csinálták...

Kivlov 2012.11.21. 12:50:55

Én azt nem értem, hogy miért nem lehet összemazsolázni az embernek, hogy milyen csatornákat akar?
Minden csatorna mellett ott lenne, hogy mennyi a havidíja: 1 Ft, 10 Ft, vagy 500 Ft havonta.
Az ember kiválogatná, hogy mit kér.
Nem hinném, hogy olyan bonyolult szoftver kellene hozzá, hogy XYZ-nek az adott csatornák jelei menjenek csak el...

poontai 2012.11.21. 12:51:57

A discoveryről legjobban a tízpercenkénti negyedórás reklám fog hiányozni.

England win The Ashes! 2012.11.21. 12:52:28

"... hogy az olyan alap csatornákat, amiket mindenki kedvel, szó nélkül kivesznek ... és az olyan haszontalan hulladékokkal tömködik be a lyukakat"

Ez kicsit erre emlékeztet:

"Követeljük, hogy söpörjék le azt a két embert annak az éléről! Ezt most én egymillió magyar nevében mondom itt egyedül itthon!"

Manyecska 2012.11.21. 12:53:16

@Szenthomárság: még mit nem, nekem estig ott a háztartás!, a rengeteg:P gyerek!!:)))

Fortresse 2012.11.21. 12:54:00

Egyébként csatornákat szó nélkül eltüntetni ősi román szokás.

(A cég tulajdonosa a RCS&RDS konzorcium, melynek többségi tulajdonosa Teszári Zoltán, romániai magyar vállalkozó.)

Manyecska 2012.11.21. 12:54:15

@Szenthomárság: te ez valami kuponos pizza lehetett?:D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.21. 12:54:53

Ez fura. Én azt hittem, csak a csatornalogókban cserélték ki a Disco-t Digi-re. A World-öt meg a TLC-t időnként nézem, és teljesen ugyanaz a csatorna, műsorokkal egyetemben, mint előtte.
A nőcis csatornákat száműztem a sor végére -kit érdekelnek, most őszintén?- az n+1. filmcsatornával meg úgy vagyok, böngészgetem a műsorújságot, hátha rálelek valami kincsre. Múltkor -jó múltkorában- a Savoyai Mafaldáról szóló végtelenített játékfilm pl. egész jó volt.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.11.21. 12:55:10

@Szenthomárság: Biztos járt a pizzához ajándék desszert, egy Kúró Rudi.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.21. 12:56:18

@atpijkamo: ápszolútte támogatom a javaslatot!

@Szenthomárság: szerintem texmexet rendelt, csak kettymettynek értette a szegíny külföldi díszpécser.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.21. 12:57:00

@G1: "a gyerekszobában lévő tévé"

???

Baszki, minek szülted?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.11.21. 12:57:13

@Kivlov: Múltkor volt valami társult indexes lapon egy cikk erről. Olyan drága lenne, hogy a kutya se venné meg.

Manyecska 2012.11.21. 12:57:37

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: vagy laza akart lenni- by Bunny -és biszbaszt rendelt?

FDToth 2012.11.21. 12:57:56

Egyszeru: ok is eroltetik a magyar vonalat. Minel tobb magyar tv annal jobb. Meg egyebkent is a szarra nagyobb a kereslet itthon, mint mashol.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.11.21. 12:58:25

@atpijkamo: Volt egy fölös tévéjük, ki csak nem dobja...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.21. 12:59:11

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: "@atpijkamo: ápszolútte támogatom a javaslatot!

@Szenthomárság: "

Te Zsiráf, ez nem a cicmen?

kovaszos ubulka (törölt) 2012.11.21. 12:59:39

@Szenthomárság: ilyeneket nem irnek ki,mert a noi allando bentlakok elkezdenek zaklatni majd a telefonszamert,majd meglasd...
:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.21. 12:59:40

@Manyecska: " egy ojan miafaszom bizbaszos izét kérek, de gyorsan"

oszt mekkapta.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.11.21. 12:59:49

Az egyébként felettébb érdekes, hogy mindig csak a Diginek nem jönnek össze ezek a szerződésmódosítások. Így vették ki a ComedyCentral-MTV-Vivát, most ezt csinálják a Discovery-vel, de érdekes módon pl. a T-Home-nak mondjuk ilyen gondjai nincsenek.
Biztos kell a pénz a BL-re, hogy továbbra is egy minimális országos lefedettségű csatornán lehessen...

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 12:59:59

@neccharisnyás útonálló: nem arról híresek, mert a FilmCafé logót is hónapokba tellett nekik kicserlni a Romantica-ról.

És nem ugyanaz, mert a Discovery World-on patent tankos, meg háborús meg mindenféle katonás-nagyvas filmek mennek, ezen a DigiWorld-ön meg négerek esznek meg, picsácskák nyaralnak meg ijenek, tök nézhetetlen. A DigiLife is.

steelhand 2012.11.21. 13:00:03

@Szenthomárság: Bazee, hogy lehet a pizzást lemondani? Én Hawaiit rendeltem ananászkarikákkal...
Most rettegek...

Kivlov 2012.11.21. 13:00:41

@Csokis:
Mitől lenne drága? a Szoftvertől meg a nyilvántartásától?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.21. 13:00:57

@atpijkamo: figyejj, mert ezt minnyár mind a kettő ki fogja kérni magának :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.21. 13:01:22

@Csokis: Kibelezem, és akvárium lesz belőle. Pont, mint a Duna tévé éjszakai adása.

@steelhand: :)) "ananászkarikákkal"

Ánuszkarikával. Meglesz, ne aggódj!

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 13:01:47

Monnyuk én nem értem a embereket. Benne van a szerződésbe a csatornaválaszték önkényes variálása. Mér nem lehet ezért normálisan reklamálni, mér kell ijen bodisop dialektikába?

A Hatoscsatorna mér nem jó neki? Meg a Reflektor tv?

Kölömbe is, mikor a TLC-t kivették, sokan reklamálta, vissza is adták.

steelhand 2012.11.21. 13:01:53

@Szenthomárság: mert lcd-n szarul nézz ki, a népművészet még csak a plazmákra fejlesztett csipketerítőt.

Fodrosnagykocka 2012.11.21. 13:06:32

A digi tv egy rakás szar, senkinek se ajánlom. Nálam folyamatosan szaggatott a digit adás 2-3mp-re rendszeresen befagyott, az analóg kockásodott késett a hang. De csak a normális adóknál amik érdekeltek is. Az ügyfélszolgálaton lerendeztek annyival hogy így jártam. Le is mondtam a francba. Szerelőt basztak volna kiküldeni, ennyire kell a pénzem...
A net legalább jó, ez jó pont. A tv egy kalap szar. A viacom adóit (viva, mtv, comedy central) már évek óta kivették, pedig régen voltak. Minden ami kicsit is érdekelne, azt kiszedik a kínálatból, de az orosz, olasz, francia közszolgálati aztán sokakat érdekelhet.
Arról nem is beszélve, hogy néhány havonta önkényesen átrendezték/ik a csatornakiosztást, aztán fél óráig csak az adókat pakoltam a helyükre. :CCC

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.21. 13:06:37

@Rosszindulatú Vászka:
Akkor lehet, nekem van mázlim, hogy néha sikerül beléfutnom egy pár normálisabb dologba.

Egyébként meg menjek már az anyámba, hogy önként reklámozok, ráadásul olyan céget, ami még természetben sem tud kompenzálni. :/

Ugye azt megfejtettük már, hogy a Digi egy erdélyi vállalkozó agyszüleménye. Még anno egy frissen felvett területi összekötőjük avatott be a Titokba. Aztán mikor román felirattal/szinkronnal mentek a filmek a TCM-en, már én sem kételkedtem.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.11.21. 13:07:05

@Kivlov: Valami olyan volt, hogy akik ezeket a műsorokat csinálják-adják, maguk is csomagban adják oda a kábeltévésnek. Szóval kapsz 500-ért Discoveryt, de akkor köteles vagy felrakni mellé a Muzsika tévét is. Magában meg 700 lenne. Vagy valami ilyesmi, annyira nem érdekelt. (Amíg megkapom a napi River Cottage adagomat, a gyerekek meg a tévémacit, addig kb. leszarom.)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.21. 13:08:40

@steelhand: Én most kaptam meg. Semmi bajom nem esett. Pedig fiú -bocs, de a kor miatt jogos- hozta ki.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.21. 13:09:00

Már látom a 10.000 humanoidot a uccákon hömpölyögni.. Talán, ha kevésbé prolin kiengedett indulatokkal próbálkozott volna a posztrolló.. De persze mindig a másik kezdi, ugye!@Kivlov: le van ez vezetve. Majd kapsz egy linket. Kijelöli a piac a szükséges üzleti modellt. Csatornák fizetnek szolgáltatóknak, szolgáltatók fizetnek csatornáknak. Megvan itt a pénz meghatározott útja és a reklámidők (kényszer)értékesítésének metodikája mindig.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.11.21. 13:10:23

@atpijkamo: Te igen, ő nem. Ő inkább csinált hozzá egy gyereket. Mindenki máshogy utóhasznosít. Mi is elbactuk, előbb lett plusz gyerek, mint plusz szoba. Pedig mennyivel egyszerűbb a szoba színéhez, meg méretéhez igazítani a gyereket.

tregard 2012.11.21. 13:10:43

@Szenthomárság: nagyon off, de maya gold a férjem osztálytársa volt általános iskolában:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.21. 13:11:05

nőjön köröm rajtam akárhun, ha észrevenném, hogy tetszőleges kereskedelmi/állatos/divatos/főzős/egyébkisfaxom csatorna hiányzik a menüből valaha is.

Kivlov 2012.11.21. 13:11:40

@Csokis:
Ja, gondolom. a Sok f*st csak úgy lehet eladni, ha valai pékézláb mellé teszik oda.
Na, mind1, ezvan. Csak azt nem értem, a Sportklubot miért kellett kivenni???

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2012.11.21. 13:11:48

Mielőtt valaki szaladna az UPC -hez szerződést kötni,csak jelezném épp ott is áll a bál a szerződés kötése RÁUTALÓ magatartással nevezetű valamivel:)))))

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.21. 13:12:34

@Kellemes Zérókomponista: ugyan, amikor a júpíszí kivette a műsorok közül a Mezzot, abból mekkora botrány volt? Aztán pár hétre visszaadták, majd újra eltüntették.
Pedig az valamivel értelmesebb adó(volt), mint ami most discovery címszóval megy.
(ráadásul ahogy elnézem, a reklámszünetekbe beiktatott műsoraik is csupa ismétlések mostanában)

steelhand 2012.11.21. 13:12:43

@neccharisnyás útonálló: no megyek pizzázni, hátha nekem is maya silver hozza ki

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 13:12:46

@neccharisnyás útonálló: jaja, mókás mikor a hárgászos filmhez kapok bónusz román felirat. Még szerencse, hogy az nem érdekel.

Monnyuk a UPC se sokkal jobb, az is volt már mindenféle sufnicég fura székhejjel, még csak a mostani se a legjobb. Ja és a UPC direct is tele lett a román szar ingyér adókkal, mikor hűhódot váltottak a német csatornák hejett, nem egy minőségi csere, azok legalább most a digin megvannak.

Nekem legjobban a History hiányzik, az UPC-n volt, mostmeg Digin nincs. Skandallum.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.21. 13:12:46

@Rosszindulatú Vászka:
Jogosan reklamáltak, mert az agyonszolizott, hatvannak kinéző gengszternyanyák, meg a "szurkoljunk, mikor lincselik már meg a buzi kuponosokat" igenis patent műsorok. Most meg már romalagzit is kap a nép. Hát másnap reggel jobban megnéztem Gazsiékat a szomszédban, mert bezony azok az állítólagos amerikai romacsajok inkább néztek ki honi plázalibáknak, mint romáknak. És tényleg.

fidesz = házmesterek pártja 2012.11.21. 13:13:42

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: anélkül, hogy védeni akarnám azt a bandát, azért ebben jócskán benne volt a keze dicső kormányunk dilettáns intézkedéseinek is, ahogy olvasom.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2012.11.21. 13:14:55

Herr Gesserte SchertePerte!

Und schlussgesÖrgenbert schlackcsensie? Nein bitteschön und zrágerstopfkrakken das Digi TV und slcht. Das.
Oder cumpajspchielekrokken stochts die zimmer.
Aber stain gesurthargen stricht meine schluchambruschg under.
Helter!?
Nein mein herren, ist der zscrhumbeistein schlohenaggenkampfreturzicherrstöragenbitteschön!!!!!!

Ho-ho-ho.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.21. 13:15:32

@Rosszindulatú Vászka:
Az a History, amin Tony Soprano nézett náczikat meg cápákat nincs, de a Viasat History egész pofás. Novemberben orosz hónapot tartottak, volt itt minden: Puskin, Tolsztoj, szamojédek, Pétervár, Moszkva története a kezdetektől a maja világvégéig.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 13:17:26

@neccharisnyás útonálló: az a kuponos nagyon zsír, azt mink és nézzük néha. Meg a tortás fickót. Remek agyradír. Meg a Poirot a Story4-en, az is megúnhatatlan.

A Győzike idegesít, de a Bódy Margó főzését szeretem, az eléggé fajin. Ahogy az Ági tésztát gyúr, az valami lenyűgöző. Simán kettétörné bármejik gyúrósköcsögöt, az tutifiksz!

Arra ellenbe kiváncsi vagyok, hogy leveszik-e az ingyér lihegős filmeket.

Manyecska 2012.11.21. 13:18:38

@megamen: ahányszor a muzsikatévére tévedtek felsikoltok. Valaki vonyít rajta aktuálisan, mindig, eccerűen sokkol!!:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.21. 13:19:20

@Rosszindulatú Vászka:
Amúgy nem rossz. Rájöttem, hogy a poros latintudásommal egész sok szót felismerek az írott vlach-ban.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.21. 13:21:34

@Rosszindulatú Vászka:
Ó, a tortás. Mindig ledöbbenek, miket építenek.
Na, Bódi asszony menye, ő a szó szoros debella. Azok a kezek, szűzanyám! Komplett emberfej beléjük fér.

Szenthomárság 2012.11.21. 13:22:54

@tregard: hogy lenne már off, itt a digitévé az off, nem a sunák

és, megvolt neki? :)

Szenthomárság 2012.11.21. 13:24:36

www.biglol.eu/wp-content/uploads/2012/11/74952_1.jpg

@tregard: most látom, hogy a férjed, akkor tuti nem fogja elárulni! :D

Szenthomárság 2012.11.21. 13:26:19

@steelhand: tudod ugye, hogy hol lesz az ananászkarika??

@ColT: a néger pizzás nem a hölgy profilját bővítette, hanem mást :)

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2012.11.21. 13:26:56

@Manyecska:
Wenn ist das Nunstück git und Slotermeyer? Ja! Beiherhund das Oder die Flipperwaldt gersput!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.11.21. 13:27:23

a digi amúgy is egy buzi cég, mert nem engedi meg a júpíszínek, hogy a digisportot nyomassa. hogy a bánatosfaszba, már vagy 2 éve nem tudok normális kézimeccset nézni élőben. Az online megoldások meg elég szarok...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.21. 13:29:55

@Csokis: :))

Jött Bokros, nem jött a plusz szoba, nem jött a plusz gyerek. :(

Layosh 2012.11.21. 13:32:06

Itt lehet reklamálni: www.facebook.com/digiportal
Garantáltan nem lesz kitörölve a hozzászólás.

Amúgy engem is törölt és tiltott a digi...

tregard 2012.11.21. 13:32:19

@Szenthomárság: mondom, általános iskola:D

Manyecska 2012.11.21. 13:32:39

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe:ÁjnZvíbelhenchcsen iszt so sőn!!!:D:D sájsze!!!:P

Szenthomárság 2012.11.21. 13:34:07

@tregard: nem szeretném benned elültetni a gyanakvás szikráját, de osztálytalálkozó sem volt azóta? :))

m.o.p. 2012.11.21. 13:34:53

Jah, akkora botrány lesz ma este, hogy ihaj! A tv előtt ülve két sörrel több fogy majd, meg két "k.anyád digi! holnap kilépek/felmondok /megverlek denaggyonhogymeghalszcsődbemészszemétállat, aztán holnaptól a Historyt nézik a népek.
Fotelforradalom...

Szenthomárság 2012.11.21. 13:38:00

@m.o.p.: túl optimistán szemléled embertársaidat.
history egy lóf.szt
mindenki áttér majd a klasszikus könyvek olvasására
meg barkácsol, meg leül tanulni a gyerekkel

Szenthomárság 2012.11.21. 13:40:24

@Manyecska: nem tudtam, hogy sárbogárdi vagy :D

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 13:43:43

@m.o.p.: hát ez az, hogy History meg eddig se volt!

andand 2012.11.21. 13:45:20

A Digi szeret kemenyen jatszani a szolgaltatokkal. Romaniaban kivettek a szatellites musorszorasbol masodik legnezettebb kereskedelmi adot, mert nem tudtak megegyezni a penzben. Pontosabban a Digi nem akart semmit se fizetni erte. Jo paran otthagytak, de nem erdekelte oket, nem raktak vissza.
Aztan egy idoben RTL Klub se volt, hasonlo problemak miatt.
Most meg itt a Discovery mizeria. Kivancsi vagyok mikor tunik el a szatellites verziobol is.

Szoval kemenykednek, es nem nagyon erdekli oket, hogy mit mondanak az elofizetok. Azt meg ketlem, hogy a szerzodesben benne volt a csatornak listaja, max. annyi lehetett benne, hogy minimalisan hany adot szolgaltatnak.

m.o.p. 2012.11.21. 13:45:28

@Szenthomárság: nálam a pohár mindig félig tele a t.köm.
leülni a gyerekkel tanulni? Hogy értse is? Ne már, annál csak jobb a history.

m.o.p. 2012.11.21. 13:46:30

@Rosszindulatú Vászka: Bocsi. Látszik, hogy nem digista vagyok :(

foodlfg 2012.11.21. 13:46:41

Nem értem a problémát.
A netjük az jó, a tv-t meg ki kell dobni az ablakon.

helianthus 2012.11.21. 13:47:47

@Manyecska: hétvégén barátnőmnél szólt a tévében a zene. Mondom mi ez (kiderült, hogy viva, lányok vonaglanak és ajvékolnak) kapcsoljon el. Átkapcsolt a muzsika tévére. A második nótánál mondtam neki, ha nem szeretné, hogy azonnal hazamenjek, kapcsoljon vissza. Visszakapcsolt. :D

Manyecska 2012.11.21. 13:51:53

@helianthus: pedig milyen bájosak!:)))

Az ezredes 2012.11.21. 13:55:17

Hogy kivették, az egy (szomorú) dolog. Hogy egy levelet nem tudtak küldeni, amiben szólnak, az megint más. No meg az, hogy mivel szerződést szegnek, a hűségidő felmondható.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.11.21. 14:00:08

faszbukon reklamálni csak batz papucsban lehet, letépett ajtóval

bioLarzen 2012.11.21. 14:03:19

Ez a cikk egyértelműen shoppolt.

bio

balukapitány! 2012.11.21. 14:03:50

Nem ismerem a digit, csak annyira, hogy mérges voltam, mert megvették a kézilabda BL közvetítéseket és még csomó más olyan sportközvetítést, ami néznék, de nálunk nem ők vannak, hanem Invitel. A posztban lévő csatornák megvannak nálunk. Valaki van még náluk rajtam kívül? Láttátok az új ajánlatukat? 2.ly/qF4u Egy ilyen smart tv-re beneveznék, csak nem nagyon értek hozzá, hogy milyen ez a készülék, bár most is Samsung van itthon, úgyhogy nem lehet rossz. Vélemény?

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 14:04:12

A faszbúk nem egyenlő a zinternettel. Értem?

opati666 2012.11.21. 14:09:12

@Kivlov: Hosszabb távon ez a cél, de egyenlőre a magyar szolgáltatók még nem állnak készen erre az egyébként őket valószínűleg anyagilag hátrányosan érintő rendszerre.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 14:12:38

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: az elromolott. Állítólag. Mindanyian tuggyuk, kik rontották el.

opati666 2012.11.21. 14:12:44

A "nem tudott megegyezni" itt arról szól, hogy olyan magas sugárzási díjat akar a továbbiakban, amit a Discovery nem tud kifizetni.

elwood 2012.11.21. 14:16:14

Az NMHH sokkal fontosabb dolgokkal foglalkozik, például, hogy a szerződések üres hátlapja alá van-e írva.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.21. 14:16:39

@Rosszindulatú Vászka: jut eszembe. tegnapelőtt betévettem egy könyvesbótba, oszt akartam venni ilyen szakirányú viccesmókás papíralapú irodalmi műveket. sose hallottak még a fehérbélárúl :( kezdek kéccségbeesni....

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.11.21. 14:16:49

ha mégegyszer azt mondja valaki hogy szerződésszegés azt fejbelövöm. az ilyenek tudják tátogatni a szájukat ilyenkor meg így a szerződés meg úgy a szegés, de honnan is tudhatnák ezt a szegény csírák, mert hogy a szerződést amit kötöttek az kurvaélet hogy nem olvasta el.

tessék bemásolni a szolgáltatói szerződés azon pontját, hogy a havidíjért az egyik szolgáltatott csatorna fixen a Discovery Channel. ha nem talál ilyen részt akkor nem értelmezhető a szerződésszegés.

áááááfaszom.

ncc1701b 2012.11.21. 14:18:22

Ez Magyarország. Én egy éve hagytam ott a Digit az első alkalommal mikor a konkurencia megjelent a területen.

Borenbukk 2012.11.21. 14:20:26

@ColT: Nalam marad a Diginet(mert az tenyleg jo), es jon a UPC-s tv. Ott is csak a gold csomagban vannak a Discovery csatornak, de ott egye meg a fene.

Atörökk 2012.11.21. 14:20:53

Még Digi, vagy mán cset?

tregard 2012.11.21. 14:23:31

@Szenthomárság: általános iskolás nem volt, egyébként sem neki, sem nekem, nem tudom, szokás ez még egyáltalán? középiskolás volt, csak nem mentünk el. egyébként egy volt osztálytársával, akivel azóta is jóban vagyunk, poénkodtak egy időben, hogyha tartanának, eljönne-e a Mariann. ja, és ez csak a jéghegy csúcsa, másféle ismerőseink is vannak, pont nemrég vettük sorra :)

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2012.11.21. 14:24:59

havi 4 ropit fizetek a tv/net/tel-ért diginél, ennyiért megéri ha van discovery ha nincs. 2x ennyiért nem megyek át a konkurenciához.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 14:26:37

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: akkó vegyél Fejős Évát, mostan az nagyon menő, azt bisztos tuggyák.

Amúgy errefele is hiánycikk, úgy tűnik kissebb a példányszám, mint a rajongók.

Arra azért ügyeljél, hogy vannak vele is csalások, pl. az Alszik a doki Bethlehembe c. könyve ugyanaz, mint az Egyenes Kecske, csak kicsit feljavított. Meg a Zöldvendégló trilógiának is van szóló, meg javított-átdolgozott kiadása is.

Borenbukk 2012.11.21. 14:27:19

@Hurrá Torpedó: Azert irtam, hogy csatornak(!). Meg az a feneseg, hogy az osszes szolgaltatonal ugy vannak belove a csomagok, hogy a kisebben van egy nagy marek szemet nehany hasznalhato csatornaval, a legnagyobban meg a tobbi hasznalhato, meg meg egy marek szemet.

Borenbukk 2012.11.21. 14:29:21

@fghjk: Ha igy halad, nemsokara mar csak "Tesco gazdasagos" Digi csatornakat fogsz kapni ezert a penzert(+ a tenyleg jo net).

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.21. 14:31:25

@Rosszindulatú Vászka: a fejőslánybul van egy csomó mer kaptam a múltkor vagy kéccáz könyvet ajcsiba, oszt vót közte ez a csaj es. ha neked köll, szívesen elküldöm mindet, nekem belétört a fogam fél oldal után... :(

kaamir 2012.11.21. 14:32:12

@Hurrá Torpedó: ÁFSZ:
9.1.6. Határozott időtartamú előfizetői szerződés rendkívüli felmondása
b. Szolgáltató az igénybe vett szolgáltatás csatornakiosztását nem a jogszabályban meghatározottak szerint módosítja.

Mivel én semmilyen levelet nem kaptam, amiben előre értesítettek volna, így szerződést szegtek. Világos-e?

mizrolist 2012.11.21. 14:32:25

@Kivlov: a Sportklub a UPC-é. Gondolom, nekik nem érte meg az erős árversennyel jövő konkurenciának is átadni a csatornát...

@Hurrá Torpedó: szerintem ott is kettőn áll a vásár, és nem csak a Digi tehet arról, hogy a sportcsatornájuk nem fogható se a UPC-nél, se a T-nél.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 14:36:59

Minden érintettől elnézést kérek, hazudtam az elébb, még is van History a Digin. Hozsánna.

@Szenthomárság: dehogyis, én csak szeretem, az Edzőm olvassa is.

Jossarian 2012.11.21. 14:38:29

Balkannak balkan szinvonalu szolgaltatas. teljesen mindegy, hogy digi, vagy upc, vagy akarmimas. Balkanon eltek, hat szoptok. Szomoru, de evvan...

Szenthomárság 2012.11.21. 14:39:48

@tregard: mindegy, nagyon irigy vagyok! :)

opati666 2012.11.21. 14:39:57

@Rosszindulatú Vászka: Nem bizony! Nem a DIGI fizet azért, hogy sugározhasson, hanem a csatorna, hogy felvegyék a kínálatba...

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 14:41:20

@opati666: nono! Nem a Digi fizet a Discovery-nek, hogy sugározhassa?

blah 2012.11.21. 14:42:37

Gábor egy pöcs. Nem háborogni kell hanem lemondani és átmenni egy másikhoz ha nem tetszik. Nekem a T meg UPC volt rossz tapasztalat, nem rinyáltam hanem átmentem a digihez kb 4 éve és nem is bántam meg.

opati666 2012.11.21. 14:58:17

@Fodrosnagykocka: pontosabban a FÉLREmagyarázás... :(

Szenthomárság 2012.11.21. 15:01:50

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: -legátlátszóbb állat?
-ablakzsiráf!

amúgy a szavannás filmeket nem tudom élvezni a jelenlegi régimódi tévémen, mert a 16:9-es képet összenyomja és tök hosszú nyaka van a zsiráfoknak :)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.11.21. 15:08:08

@kaamir: ha a mobilosnak elég a neten frissíteni az ÁSZF-et, és ez már tájékoztatásnak minősül, akkor miből gondolod, hogy a Diginek ezt levélben díszcsomagolásban minden emberkének el kell juttatnia?

Van a Diginek olyan csatornája ahol az ő szarságai mennek? Szoktad e nézni? Ha ott megjelent hogy változás lesz akkor bukta.

helianthus 2012.11.21. 15:14:40

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nem. Ennél bonyolultabb kicsit. Épp hmmm hivatalosan is szinglivé válik és kicsit maga alatt van, nem az ura miatt, mert az egy barom és örül, hogy megszabadult tőle, hanem az egyedülléttől. Rászokott, hogy szól valami otthon (mivel a gyerek is már koleszos, egyedül marad hétközben és hosszú évtizedekig nem ehhez volt szokva). Én meg jófej toleráns embi vagyok és nem lett volna szívem kikapcsoltatni velem. Bírok amúgy mindenféle zenét, de több órán keresztül azért nem mindegy mi szól, a mulatóstól meg pár percen belül agylázt kapok, így vivás pitsák ajvékolását hallgattuk inkább.

Őrjöngő Sandy (törölt) 2012.11.21. 15:14:58

@Szenthomárság: Haha!!
Ne feledd a Vásárhelyi Harkonnent sem. Az ő feladata lézerblokkolót felszerelni egy levegőben pörgő hivatali tárgyalóbuszra. A másik kezével törvényjavaslatokat nyújt be, közben Kadlott Karcsi nótákat énekel.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 15:17:15

@Szenthomárság: viszont az olifánt meg a víziló mennyire fessebb úgy slankítva. Nomeg a KocaGésa néni is.

Szenthomárság 2012.11.21. 15:17:54

@Őrjöngő Sandy: No meg Szíjjártó Freeman, aki a féreglyukon át egy párhuzamos pártkongresszus gravitációs mezőjét elemzi.

Szenthomárság 2012.11.21. 15:19:53

@Rosszindulatú Vászka: igen, de az anorexiás modellek meg nem látszanak
és persze vágópistára azt hitte anyukám, hogy Hilter, mert a bajszát is összenyomta

smidgen 2012.11.21. 15:21:11

úgy hallottam, h sajnos a Spektrum is repülni fog a Digi-től tavasszal.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2012.11.21. 15:23:21

Gratula a Discovery Channel Magyarország "reakciójára" a DIGI lépésére, így kell ezt csinálni...

fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/c0.90.843.403/p843x403/526174_493897697308181_91085916_n.jpg

(Az egyetlen "értelmes" csatorna, amiért még érdemes kábeltv-t fizetni, én szerencsére nem DIGI-s vagyok, így "még" van Discovery Channelem. De én csak a Discovery miatt fizetem ki havi 4.000 Ft-ot, mert ha a TV-t bekapcsolom, akkor csakis a Discovery. Így a DIGI közleménye is hülyeség, hogy a díjemelés miatt vették ki. Ha én 4.000 Ft-ot kifizetek csak a Discovery miatt, nemhiszem, hogy egy esetleges pár száz forintos díjcsomag emelés felháborodás lett volna - ahogy néztem az így is relatív olcsó díjcsomagnál)

Helyes módja, kiadnak egy közleményt, hogy ezért és ezért kell plusz 200 Ft-ot fizetni (mert lejárt a műsorszórási szerződés a Discovery-vel... hamár ugye benyelni nem akarják az emelést) Vagyha már ilyen aktívan tudják letiltani a FB-os hsz-ek a FB-os oldalukon, akkor kirakni egy szavazást, hogy te fizetnél plusz 200 Ft-ot, hogy a Discovery megmaradjon!? Fogadni mernék, hogy 90-10%-ba nyerne a fizetnék opció...

kaamir 2012.11.21. 15:32:09

@Hurrá Torpedó: Ja, egy nappal a változás után fel is került a honlapra az új ÁSZF.

(analógban pedig nincs info-csatornája a Diginek)

Prien-u47 2012.11.21. 15:41:39

A Discovery egy szemét, diszkriminatív csatorna vót, mer pölö mindig szegény Ed újította fel a autókat és aztán a malacszemű vitte el próbaútra!

Ésmég a hasznot kiszámolta, Ed meg sose kapott pénzt!!!!!!négy

Prien-u47 2012.11.21. 15:44:38

És azért nem kapott pénzt, mert China? Ne kezdd már te is a diszkriminálásosat.

Prien-u47 2012.11.21. 15:46:04

Apropó, a TLC is nagyon jó műsor, mindig lehet izgulni, hogy a pénztárnál elég lesz-e Heather és Bill kuponja, vagy még sokat kell fizetniük.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.21. 15:49:33

Figyelem! Britannikai tudósok MEGHÖKKENTŐ eredményre jutottak! Charles Dickensnek soha semmi problémája nem volt a Digivel. Nem hiányolta a Discovery csatornákat sem. Ti meg itt ezen polemizáltok.@helianthus: szóval, hát igen. Itt bukik ki a barátság igazi mibenléte. Miben is van? Ki is ő valójában? Hajlamos az ember - erősen kerülve a magányt - elsiklani ezen momentumok felett. Pedig igen beszédesek. Nos.. ezekután 2x is meggondolom váltsak-e eszmét veled, túl közel, mindösszesen 1 hopra - van rajtad kívül és általad tőlem az a Muzsika Tv. Ez meggondolandó és veszélyforrás.

sanyix 2012.11.21. 15:50:29

discovery amúgy is jó szar egy ideje:

ngc discovery spektrum= reklám(főleg kibaszott idegesítő önreklámok) csatornák amiket rövidebb időre műsor szakít meg...

helianthus 2012.11.21. 15:58:17

@Kellemes Zérókomponista: fordítást kérek hozzád, most dicsérsz vagy szidsz? vagy mi van? le kéne állni néha azzal a szerrel...

thor80 · http://www.index.hu 2012.11.21. 15:59:14

@JunkieeeBoy: A Discovery, mint az egyetlen értelmes csatorna?! looool

Melyik műsora az értelmes? Tényleg szórakoztató, de a Discovery is ugyanolyan agyrohasztó kereskedelmi tévé, mint a többi.

Pszt! 2012.11.21. 16:00:25

A Digi egy ősi román adó, ha jól tudom.

VT Man 2012.11.21. 16:11:45

Tényleg botrány!

Miért nem tették bele akkor egy nagyobb csomagba?

Mindenki Fake 2012.11.21. 16:17:31

Szerencsére van elég választási lehetőség. Évek óta voltam az előfizetőjük, de bontom a szerződést. Egy kis emelés inkább belefért volna...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.21. 16:18:21

@helianthus: bocs, szóval a hop itt legyen áttétel, rajtad keresztül a Muzsikás barátnődig! Én tartózkodnék ama channeltől, nagyon. Érti? Diverzitás érdekes formákat tud ölteni. Barátnők vagytok és ízlésben (neki ugye nincs/nagyonmás kultúra) mégis milyen távol vagytok (ebben). Pedighát az ízlésvilág, szépérzék, stílusbeli irányultságok. esetleges kifinomultságok nagyban predesztinálják az embert. Felmerül a kérdés hát: mi tart benneteket össze, mi a közös? Persze egy barátság nem feltétlenül a közösségeken (=közös tulajdonságok halmaza) alapszik, sokkalinkább azonosságok és ordas különbségek együtteseinek fázishelyes összecsengésein. Ami ismétlem: fenemód érdekes felállásokat tud szülni. Akár párkapcsolat (bárkapcsolat), akár barátnőség esetibe.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.11.21. 16:19:52

A Digi netről is meséljetek. Az jó legalább?

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2012.11.21. 16:31:25

@thor80:
Akkor mond már meg számodra melyik "értelmes tv csatorna" a mai kínálatba - magyar nyelvű...

lutria 2012.11.21. 16:40:56

A spanyol és a francia csatornának,meg a duck/bebe tv(agysorvasztó)-nek mikor jár le a szerződése?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.21. 16:40:59

@helianthus: értem. ilyenkor nagyon hasznos tud lenni egy kósza barátnő kéz alatt :)

@Kellemes Zérókomponista: ez biza így van. a barátnőm meg én kb annyira hasonlítunk egymásra mint semennyire, oszt mégis félszavakbul is. pasi dettó:D

Tölgyasztal 2012.11.21. 16:41:46

Sajnálom,h kivették pont azt a két műsort, amit a legtöbbet néztem....

G1 2012.11.21. 16:43:14

@atpijkamo: bocs, de egy idióta troll pöcs vagy, nem szóltak még? mifaszt kötözködsz azon, hogy a gyerekszobában van-e tévé? te tizenévesen nem néztél tévét? leginkább mást, mint a szüleid? (nem kell válaszolni)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.21. 17:00:39

@G1: Lehet, hogy egy idióta troll pöcs vagyok, de a gyerekeimből nem lettek akkora faszok, mint te. Velük én foglalkoztam, nem a villanypásztor (gy.k. tévé) vigyázott rájuk. Meséltünk, diafilmet vetítettünk... Képzeld, még olvastak is!

Tizenévesen nem tudtam mást nézni a tévében mint a szüleim, mert csak egy adás volt, hétfőnként még az sem. Viszont vasárnap este volt az "Őrjárat a kozmoszban - az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai". Hát az nagyon menő volt.

www.youtube.com/watch?v=nEHNl2pVcC8

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.21. 17:02:49

@sanyix: "reklám(főleg kibaszott idegesítő önreklámok)"

Bzzz... Párezer forint egy videomagnó. Vagy a DVD felvevők sem olyan drágák már. Oszt pár nyomógomb, és huss, elmúlt a reklám.

Bogyi007 2012.11.21. 17:14:54

Elképzelt beszélgetés a közelműltból:

Digi - Adjátok nekünk ingyen a discovery csatornákat?

Discovery - Nem, az a szokás hogy fizetni kell érte

Digi - De nekünk üzletfilózfiánk hogy nem emelünk az árainkon

Discovery - De mi eddig sem ingyen adtuk

Digi - Nem baj, le gyártottunk két alternatív csatornát ami messziről ködben hasonlít két csatornátokra és van egy kiselejtezett Történelem csatink is és már nem maradt pénzünk hogy az eddigi áron továbbítsuk a műsoraitokat, így arra gondoltunk hogy hátha akkor ingyen odaadjátok

Discovery - Ingyen sajnos nem tudjuk odaadni

Digi - lenyomnak három gombot az átjátszópanelen közben, ami által a Discovery csatornák eltűnnek, míg az új Digi által adott csatornák elindulnak - akkor viszlát!

És megkaptuk a mostani eredményt.....

Ezt kipakoltam a Digi FB oldalára is, szerintetek mennyi idő múlva vonják meg a hozzászólási jogomat ott?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.21. 17:22:50

özlemény
Készült: 2012-11-21 14:37:33

A Discovery Channel 2012. november 20-án kikerült a DIGI csatornakínálatából, amelynek helyén a HISTORY csatorna lesz látható.

A DIGI minden tőle telhetőt megtett, hogy a Discovery csatornái továbbra is a műsorkínálatának részét képezzék, ez azonban jelen körülmények között, a Discovery által támasztott feltételekre tekintettel, kizárólag a TV előfizetési díjak emelésével lett volna lehetséges.

Társaságunk számára kiemelten fontos az árstabilitás. A DIGI az idei évben is az árak szinten tartását tartotta szem előtt, ez a piaci magatartás pedig kivételes a hazai telekommunikációs szektorban.

A közelmúltban azonban elindítottuk két minőségi tartalmakkal bíró tematikus csatornánkat, DIGI World és DIGI Life néven, amelyeken a műsorok reklám és megszakítások nélkül élvezhetőek. A csatornakínálatunkba bekerült továbbá a Viasat Nature/History HD is, valamint rövidesen indul az állatvilág kedvelői által várva várt DIGI Animal World is.

A DIGI portfóliója 2012 novemberében tehát az alábbi 6 csatornával bővült:

DIGI Film
DIGI Life (akár HD minőségben)
DIGI World (akár HD minőségben)
HISTORY
Super TV2 (akár HD minőségben)
Viasat Nature/History HD

Bízunk benne, hogy a bővülő, változatos programkínálatunkkal hosszú távra elnyerjük előfizetőink elégedettségét.

DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.

A válaszokért érdemes kattintani:
www.facebook.com/digi.hu

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.21. 17:31:02

@danialves: a thome-nak???? nemrég vitték el az universalt meg a nemtommit. gyakorlatilag szó nélkül.

dukeekud 2012.11.21. 17:35:33

En is irtam nekik a Discovery Science miatt, hogy felolem a csatornak 95 %-t kivehetik, csak ezt hagyjak meg. Erre volt pofajuk visszairni, hogy van helyette supertv2. Basszak meg, a sima tv2-t sem nezem, be sincs allitva a tv-n, nem hogy ezt az ujabb faszsagot.

Kulonosen azert bosszanto a Discovery Science hianya, mert a sima Discovery -bol meg valami buzi autoszerelo csatornat csinaltak, es a Mythbusteren kivul nem maradt mas nezheto musor rajta.

Bogyi007 2012.11.21. 17:41:00

Már le is kapták a posztomat onnan. :D

2012.11.21. 17:43:59

Már amikor elindult a digi, akkor sem kellett, 1xűen nem bíztam már akkor sem Teszáriban és bandájában, erőszakos, törtető, titkolózó, mindenen átgázoló bagázs.

walter sobchak 2012.11.21. 17:49:19

Én se bírom, hogy a Digi csak úgy kivesz minden csatornát (bár ha előre szólnak, se tudom mit lehetne csinálni, atársasháznak vele van szerződése) már szinte semmi nézhető nem maradt. Comedy-nek annyi, Cool sincs már egy pár éve, most meg ez, a maradék meg tényleg olyan, mint a MinDigTV-s reklámban Rudolf Péter amiket előad... Na, mindegy, legalább a netjük gyors, a Wheeler Dealerst meg Jamie-éket lekapom "máshonnan"...

dukeekud 2012.11.21. 17:50:21

Az igazan tiszteseges az lenne, hogy az elofizeto, egyesevel valogathassa ossze a csatornakat, es csak azert fizesen, amit tenyleg nez. Ez egyuttal, egy nagyon pontos nezettsegi mero is lenne. Most fizetek kb 50 olyan csatornaert, amit sosem nezek. Szerintem ezt ma mar problema nelkul megoldhatnak kabeltv szolgaltatok.
Hosszu tavon, meg az lenne a legjobb, ha kozvetlenul a tv csatornaknak fizetnenek az emberek, es interneten keresztul neznek az adott csatornat. A gigabites korszakban majd, mar ez is siman mukodhet.

walter sobchak 2012.11.21. 17:51:41

@walter sobchak: Ja és igaza van annak, aki azt állítja, hogy a Discovery sem az már, ami miatt a "nem nézek TV-t, csak..." kezdetű mondatokban szerepel. Jó ideje csak könnyen fogyasztható bulvártudományt nyomatnak, amit valahol értek (a kutya sem nézné azt, amit nem tud megérteni), de attól még kár.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.21. 17:55:35

@Manyecska: Valami méhecskések, asszem.

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
Fehér Béla: Zöldvendéglő megvásárolható a Coop 499 Ft-os kínálatában, meg ezekben a MINDEN KÖNYV 30-50 %-kal OLCSÓBB helyeken. Vagy elküldjem?

@Szenthomárság: Húsosat rendelt.

mizrolist 2012.11.21. 18:11:14

@walter sobchak: Cool van a Digin. Legalábbis amikor utoljára olyan helyen laktam, ahol ők adták a kábelt (~1 hónapja), akkor volt.

walter sobchak 2012.11.21. 18:18:35

@mizrolist: Nálam nincs, akkor lehet, nekem nincs beállítva...

Shopping 2012.11.21. 18:24:15

Aki ráér azért dőljön nekik egy kurvaanyádat, a Facebook oldalukon.

Peace

Sracz · http://dbworld.blog.hu/ 2012.11.21. 18:32:41

Nem dobta ki... A Discovery lett egy kissé telhetetlen. ha bennhagyta volna, akkor a poszttoló most azért hőböröügne, hogy drágább lett a digi.
dtvnews.hu/hirek/kikerult-a-discovery-channel-a-digi-kinalatabol

Frau Rindfleisch 2012.11.21. 18:36:47

Érdekes, nálam mind a két beltérivel jönnek a Discovery csatornák, sőt az új csatornák is a mai napig. Bár van egy pár csatorna, amit az egyik szobában képes vagyok fogni, a másik szobában meg letilt. Az Isten sem érti.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 18:38:35

@Frau Rindfleisch: biznicejjünk. Adok egy Discovery World-ért két Hatoscsatornát, meg két Paxtévét és bónusznak egy általad választott PicsaRinyaTV-t :)

Mikrobi 2012.11.21. 18:44:42

A Diginek lassan két hete, hogy írtam egy mailt technikai kérdésben. Két telefonvonalat, tévé- és Internet-előfizetést vittünk volna át. Szartak válaszolni. A második mailre is. A telefonban félórát hallgattam a zenét, végül bontották a vonalat. Így vesztettek egy ügyfelet és mindenkinek azt javaslom, hogy nagyon messzire kerüljék el!

O86 2012.11.21. 19:13:05

@balukapitány!: Én is inviteles vagyok. A net sebessége szar, de legalább Discovery van. :)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2012.11.21. 19:28:42

Én azt nem értem (és ez minden kábel- és műholdas szolgáltatóra vonatkozik, hogy miért nem csinálnak olyan csomagot, mint egyes pizzériák, ahol te magad állítod össze, hogy mit kérsz? Lenne egy árlista, hogy RTL Klub 110 Ft, Discovery 150, M1 ingyenes, stb... És akkor szépen mindenki összeválogatná azt a tizet, amit valóban néz is.

Miért kell nekem a UPC Direct előfizetésemmel olyan moslék adók (TV2, RTL Klub) fenntartását finanszíroznom, amitől hányni tudok, és amiket nem is nézek? Ennyi erővel az élelmiszerbolt is adhatná a tejet a kenyérrel és lószarral egy csomagban, biztos jó sok vevőjük lenne.

ochronus2 2012.11.21. 19:33:06

A posztoló azért nem háborogna, mert drágább lett 2-3-400Ft-tal a Digi. A posztoló csak azért háborog, mert NULLA tájékoztatás mellett került ki X,Y vagy éppen Z csatorna. És itt most tök mindegy, melyikről van szó.

Az más kérdés, hogy én személy szerint, amikor be van kapcsolva a TV, akkor az esetek több mint a felében épp a Discovery csatornák egyikét néztem.

CID 2012.11.21. 19:40:15

Szar szemét román DIGI, nem elég, hogy a lovainkat még a diszkoverit is ?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.21. 19:49:44

@Rosszindulatú Vászka: Nem írja, hogy átdolgozott lenne. Ulpius, 2006, copyright 1990, 2006.
Inkább utánnyomásnak tűnik.

Megdobbent 2012.11.21. 19:53:28

A digi egy fos. A netjuk az jo.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 19:55:56

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: a második kiadás már elvileg javított volt, de nem akkora átdolgozás, mint az Egyenes kecske. Asszem. Meg állítólag.

_Molly 2012.11.21. 19:59:30

@Kivlov: "Én azt nem értem, hogy miért nem lehet összemazsolázni az embernek, hogy milyen csatornákat akar?
Minden csatorna mellett ott lenne, hogy mennyi a havidíja: 1 Ft, 10 Ft, vagy 500 Ft havonta."

---
Mert az egyes csatornák attól függően kötnek szerződést az egyes szolgáltatókkal, hogy azok hány háztartásba képesek eljuttatni az adást (ettől meg a csatorna reklámdíjai függnek). Szóval ezek nem standard árak csatorna és szolgáltató között, hanem sok szempont alapján képződő megállapodások.

Amúgy nekem is tetszene egy ilyen megoldás, mert a 70 csatornából jó ha 4-et nézek: ezért néztem utána, hogy hogy is van ez.:)

_Molly 2012.11.21. 20:02:00

@Megdobbent: "A netjuk az jo."

A telefonjuk is.
Jelenleg a Digi a legolcsóbb a piacon.

kicsigee 2012.11.21. 20:03:21

Én meg azért háborognék, ha 2-3-400Ft-al többet kellene fizetnem a Discovery csatornák miatt. Discovery Channelért sem kár, már kb fél éve nézhetetlen fostalicska műsorok mennek rajta.
Hisztis Gáborka meg menjen a JÚPICIHEZ, oszt majd lesz Discovery Channelje drágább áron két év hűséggel.
Amúgy Diginet qrva jó 2700 FT-ért.

bekbórd! 2012.11.21. 20:06:18

Lemondani, másnap a tévét beküldeni nekik a kirakaton. Arra még féltéglát sem kell celluxozni, csak a lapos típusokat élével hajítani.

Xezs 2012.11.21. 20:06:42

ne tévézzetek, mert kifolyik az agyatok

kicsigee 2012.11.21. 20:10:18

"A posztoló csak azért háborog, mert NULLA tájékoztatás mellett került ki X,Y vagy éppen Z csatorna. És itt most tök mindegy, melyikről van szó."

Nem igaz! A Digi novemberi ÁSZF csatornakiosztásában az összes Discovery csatorna törlését jelezték.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 20:20:31

Szomorú dolog ez, hogy ide jutottotunk. Elébb elvették a borosbocskort a bumeránggal, most meg a hogyan készül a csíkos fogrém sorozatnak is lőttek.

Nemsoká elveszik a lihegős csatornákat is, meg a Hupikék törpikéket.

Hát élet ez így?

igazságos 2012.11.21. 21:08:21

Különben is: nèzzètek az rtl klubot meg Zàmbó Krysztyànt, úgyis fàradtak vagytok az egyes gombnàl tovâbb kapcsolni. .

vendriner aladár 2012.11.21. 21:29:18

Köcsög digi, most nézhetem a spetrumot. Ott a fald fel amerikán kívül nincs értelmes műsor. A saját gyártású műsoraikat nem kommentálnám. Egyébként szerintem az emberek zöme este nem a fostalicska sorozatokat nézi, hanem a discovery csatornáit. Bár a paprika tv sem rossz, de sokszor unalmas szatok vannak rajta. A digi netje tényleg jó, de megyek a t-hez, ha kikerül minden értelmes csatorna.

igazságos 2012.11.21. 21:32:09

@vendriner aladár: ne is mondd, most néztem, hogy a csávó 15 tál osztrigált zabált fel.

kis cseles vót, mer villát használhatott csak, és azt mondta, akkor öt darabot tűz fel rá egyszerre. :D

Mindenki Fake 2012.11.21. 21:59:33

Tényleg elhiszi valaki, hogy azért dobták ki a Discovery csatornákat, hogy ne kelljen 200 forinttal emelni az előfizetői díjakat? Nem érdekes, hogy ez pont a saját tematikus csatornák indulásával esik egybe? Valamelyik tehetséges vezető így akarja hozni a nézettséget és valószínüleg bebiztosítani magának a karácsonyi bónuszt. A Facebookon az erre utaló hozzászólásomat törölték és a hozzászólás jogát is elvették...

igazságos 2012.11.21. 22:12:58

@Mindenki Fake: azért beszédes, hogy mindig, mindenhonnan a természetfilmes csatornákat dobják ki elsőként, és mindig, mindegyik csatornánál sportot raknak be helyettük.

A Fem3-at pedig szeretem nézni, azért, mert 1 ember haszontalannak vél xy csatornát, azért attól még a többség, vagy többen nézhetik azt.

Az, hogy KINEK, MI A SZEMÉT CSATORNA.... :D

Mindenki Fake 2012.11.21. 22:22:01

@igazságos: Hoztak ő két saját dokumentum csatornát, csak érdekes módon pont a legnépszerűbb tematikus csatornákat áldozzák be, hogy növeljék a saját új csatornáik nézettségét. Még szerencse hogy már bonthatom velük a szerződést.

zaffarano 2012.11.21. 22:42:59

Amikor kiszedték az MTV-VIVA kombót, akkor is ment a felháborodás. Utólag kiderült, hogy amilyen zenecsatornákat beraktak helyettük, sokkal színvonalasabbak. És közben kiderült az is, hogy az MTV-VIVA már nem is zenecsatorna. A Discovery-n rengeteg az ismétlés és 15 percenként a reklám. Én megvárom, mi sül ki a dologból, de az nem idén lesz. Egy ComedyCentral azért hiányzik még mindig :s

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2012.11.21. 22:49:05

@JunkieeeBoy: konkrétan alig nézek tévét, úgyhogy leszarom mi van benne.
inkább maradjon az ár, aki meg csak a discovery miatt fizet, az menjen át más szolgáltatóhoz kétszer annyiért.
szerintem ez így korrekt.

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2012.11.21. 22:50:25

@zaffarano: hát ja, az mondjuk fájó pont, de legalább annyival is kevesebbet meredek a tv-re :)

Manci néni, a szomszéd 2012.11.21. 22:53:11

Drágáim, mi ugyan csak a barátosközt szoktuk megnézni, meg a híradót néha, de a digi több mint egy éve képtelen elintézni az rtl-el, hogy legalább 16:9-ben jöjjön az a kibaszott 16:9-es kép. Nem, ők még továbbra is 4:3-ban nyomják. rötölö-kettő? Azon megy a kedvenc sorozatom, de nem tudom nézni, mert az meg nincs, de sebaj, másnap letöltöm és úgy nézem, reklám nélkül. Hihi, folynak a trágyálások az rtl-el, azt mondják. Miről beszélnek ezek? Soha nem lesz rtl2 a diginél, és soha nem lesz rtl sem 16:9-ben.

Komolyan gondolkodom rajta, hogy kivágom a francba a digit és veszek egy antennát, aztán "mindig" lesz mit nézni.

gby 2012.11.21. 23:00:26

még a csatornatörlésen felül arról is elfelejtettek szólni, hogy betesznek egy rakat olyan csatornát, amit két beltérivel IS csak twin-fej beszereléssel lehet fogni. egyébként egyszerre a két tv-n nincs jel. mellesleg több, mint 5 éve vagyunk előfizetőik, tehát majdnem a kezdetektől.
heteket vártam arra, hogy az új programokat rendbe tudják tenni- én naív-, azt hittem azért mesebeliek a csatornák (hol volt, hol nem), mert próbálgatják a legjobb minőséget.
ehhez képest mikor már 2-3 hónap után meguntam és felhívtam őket, hogy mégis még meddig óhajtanak szórakozni, akkor rendesen hülyének néztek. se elnézést nem kértek, se húzd-meg-a-fülem, hanem közölték, hogy ha kérem, akkor vegyek twin-fejet, és nézhetem.
az is felháborító, hogy a discovery-k helyett olyan elcseszett csatornákat tettek be, amik a gagyi kereskedelmi rtl-klub és tv2 leánycsatornái, az összes műsorukat ismétlik orrba-szájba. hát tulajdonképpen kaptunk pár rtl-t és tv2-őt cserébe a disc. csatornákért. jó üzlet volt.:/

csak halkan jegyzem meg, még mindig ők a legolcsóbbak, és a digisportot meg csak náluk lehet nézni. csak az a szomorú, hogy lassan mennek ők is a többi szemét szolgáltató után.

Xezs 2012.11.21. 23:03:56

Érdekes, hogy komment alapján mindenki discoveryt néz, csak akkor tudnám hogy miért a foskertévék viszik a nézettséget.

Ez olyan mint a kutyaszar: fórumon mindenki esküdözik, hogy felszedi a kutyája után a szart, mégis tele az utca kutyaszarral.

Gyerekek, itt valaki hazudik, de nagyon.

gby 2012.11.21. 23:08:58

@Xezs:
igazad van. én például éppen ennek okán azon csodálkozom évek óta, hogy hogy lehet az, hogy én pl sosem nézek rtl-t, mégis azok vezetik a nézettséget állandóan.
és mivel magamból indulok ki, ezért azt gondolom, hogy mások se nézik. :)

igazságos 2012.11.21. 23:13:34

@Manci néni, a szomszéd: végre egy tökös ember, aki bevallja, hogy bizony, a távirányító első 9 gombjánál tovább nem nyomogassa a gombokat. :D

egyébként mindkettő fos, talán a supertv2 jobb az rtl 2-nél.

hogy minek indultak ezek...

@gby: má mondtam, az rtl van az 1-es gombon.

dukeekud 2012.11.21. 23:28:06

@zaffarano: "A Discovery-n rengeteg az ismétlés és 15 percenként a reklám. "

A discovery Scienceben tobbek kozott pont az volt a jo, egyaltalan nem adtak reklamot. Lehetett nezni, anelkul hogy allandoan kapcsolgatni kelljen a reklamok miatt. Attetelesen persze volt benne reklam, mert a kutyuparadeban atlagosan 30 masodpercenkent elhangzott, az ajfon kifejezes, de ez meg igy sem olyan sulyos, mint az uvolto mosopor es tampon reklamok.

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2012.11.22. 01:10:17

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: -hálló, und herclihh vilkommen líbe publikum bej glükszrád. unzére erszte spíler iszt jürgen.
- tr-tr-tr--tr-tr-t-t-t---t
- fünfhudert dojcsmárk.
- ájn té vi teodor.
- ting-ding-ding-ding-ding.
- zvotáuzend-fünfhundert márk.
(verbung)
-nóje hüvejkúp. cu riziken und nébenvirkungen und lézen zí dí pákungzbájlágen frágen zí mit dí árc óder ápotéke.
háribó máht kinder fróh, und erválte ébenzó.
(verbung)
- ih möhte ájne ó ví ottó.
- ding-ding.
- ih möhte megfejteném: mutter butter der dorh kommt áusz.
- ding-ding-ding.
- dú hászt gevonnen.
- ih möhte dí vásmásín, und dí dédéer pornó-fauháesz gyüjtemény.

plantingC4 2012.11.22. 01:11:21

Fosbénák nyannyogása ez...faszért kell tévét nézni, idióta meg is érdemli aki csinálja HAHAHAHAHAHAHAHAHHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHA

Kemencés Szittya Buci 2012.11.22. 02:58:35

Hát a diszkó very elkurvult az utóbbi egy évben, nem is nagyon néztem. De a Disco Worldért és a Science-ért azért zabos vagyok, azok jók voltak. De a Spektrumot ne vegyék el mert nekik megyek. Meg remélem, hogy a Sport 1-2-t beteszik majd HD-ban, mert az NFL nem az igazi SD-ben.

England win The Ashes! 2012.11.22. 03:57:20

@Kemencés Szittya Buci: "Hát a diszkó very elkurvult az utóbbi egy évben"

Az utóbbi egy évben??? Szinte mindig csak autót vagy motrot szerelnek...

Moan 2012.11.22. 07:53:27

No két napja az UPC-nél állt a bál, most meg már a DIGINél? :) Már nem lesz választásunk. :)
Mellesleg az azért a Digi mellett szól, hogy a Digi sport az egyetlen ahol a BL meccseket és a Magyar Hokiválogatott meccsét is közvetítették.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.22. 07:58:06

@Manci néni, a szomszéd: a digin pont van egy rtl teszt nevű csatorna, azon 16:9 be nyomják az rtl adást teliképernyőn. Még akkor is, mikor amúgy az eredeti 4:3-as, de legalább pár másodperces késéssel.

helianthus 2012.11.22. 08:20:49

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: hát én komolyan veszem, hogy nem csak jóban vagyok barát, hanem rosszban is. Ez így fair. És fura, de ezt vissza is kapom. :)

@Kellemes Zérókomponista: ebben egyetértünk, mármint hogy az a legjobb, ha tőle távol tartod magad. Ez lesz a legoptimálisabb megoldás mindenki számára. Hogy mi tart össze minket? Nagyon egyszerű, a barátság.

England win The Ashes! 2012.11.22. 08:46:37

@Kemencés Szittya Buci: Bakker, most látom, ki vagy! Ezer éve nem láttalak.

Vagy legalábbis azóta, mióta az NST megszűnt. RIP neki... :'(

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.11.22. 09:36:52

Én értem, hogy miért csinálta ezt a Digi, saját új csatornákat akar behozni, nem is kimondottan azért, hogy ezzel spóroljon, mert a műsorszórási jog és a licenszek díja lehet, hogy ráfizetéssé teszi az új csatornákat, hanem azért, hogy brand-et építsen. Nyilván ilyenkor ki kell kúrni a legnagyobb konkurenciát is, mert az emberek az életben nem fognak áttérni a DIGI saját csatornáira.

A DIGI ott szopta be, de kurvára, hogy az emberek egyik igen fontos szórakozását vette el (panem et circenses...). Ha kénytelen lesz a felhasználói nyomásra visszarakni a Disc-eket, akkor olyan szinten beszopja, hogy öröm lesz nézni, mert kukázhatja a saját új csatornáit, a licenszeit meg feldughatja a seggébe. Ha meg nem vezeti vissza, akkor több tízezer előfizető megy majd el, úgyhogy kb. ugyan ekkora lesz a kár.

Tegnap T-Nél kíváncsiságból összeállítottam egy hasonló csomagot, mint a DIGI-s, sajnos 4-5 ezer forinttal több jött ki rá, úgyhogy ennyiért nem éri meg, hogy 40 megával nagyobb netem legyen és Discovery csatornák, de ha a T-nek lenne egy kis lélekjelenléte bebaszná az alapcsomag mellé választhatóba a Discovery-ket, aztán szépen hátradőlve lenyúlna egy laza mozdulattal több tízezer embert.

Jah a DIGI döntéshozóinak pedig azt üzenném, hogy helyezzétek a péniszeteket a legközelebbi egyenesági női felmenő rokon szájába aztán ha ez in progress rugassátok állba az öcsétekkel. Férgek.

anarch 2012.11.22. 10:22:29

@plantingC4: Nono, valakinek ki kell fizetnie a programgyártást is, hogy utána meg lehessen nézni az akárhol. Szóval nézzék csak, minél többen!

Kemencés Szittya Buci 2012.11.22. 12:29:34

@Dr Jozef Vengloš:
Bezony, legjobb blog volt.
Az új NST már sajnos nem ugyanaz, mint a régi volt. Oda egyébként miért nem írogatsz? Az Arsenal blogja szerintem elég színvonalas.

HereGuru 2012.11.22. 13:28:35

Én a T-nél vagyok fullekszrtába. Sikeres még lehetek-é?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.22. 13:44:28

@Hurrá Torpedó:
Én az ÁSZF frissítésről kapok sms-t. Aranykártyás kiemelt ügyfél vagyok-e? Azzal a csóri csomaggal? Zsír! 8)

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2012.11.22. 15:11:49

Discovery Infosáv a DIGI lépésére (discoverybaratai.com)
www.youtube.com/watch?v=pAlovKdFcj4

Antalbaba 2012.11.22. 17:09:25

Már akkor kiakadtam, amikor a TLC-t kinyírták szó nélkül. Most újra kezdenek kiborítani, mert igen régi előfizetőként másfélszer annyit fizetek, mint ha most lépnék be + sorban eltűnnek a csatornák, a többit meg összekutyulják. Mindenáron ki akarnak utálni egy csomó előFIZETŐt?

Xezs 2012.11.22. 20:19:43

Egyébként megmondom én melyik a legjobb tévécsatorna, de ezt nem találod egyik kábeltévé csomagban sem: torrent.

snikol22 2012.11.22. 21:37:06

Engem már a TLC elvételekor letiltott a digi facebookon. Most már reklamálni se tudok:( Írtam nekik mailt is, pont leszarták. Végül megérte a sok dühös kommentelés, mert pár nap után visszaadták a TLC-t és az ID-t is. Kitartás, hátha újra észhez térnek. A saját csatornáik nagyon szarok. Mikor nem volt TLC be se kapcsoltam a tévét. Elvileg decemberben ezek is megszűnnek:(

Antalbaba 2012.11.22. 23:05:41

@snikol22: Van TLC? Hoool?

"A Discovery szerint a Digi hazudott és szerződést szegett
[origo]|2012. 11. 21., 22:39
A Discovery Networks Magyarország szerint a DIGI szándékosan és egyoldalúan megszegte a felé fennálló szolgáltatási szerződését, ezért nem is sugározza tovább a Discovery Channel műsorát analóg és digitális kábeltelevíziós előfizetői számára. Fennáll a lehetőség, hogy a Discovery-tévék véglegesen kikerülnek a DIGI teljes kínálatából.
Az elmúlt hónapokban a Discovery többször is kísérletet tett arra, hogy megállapodjon a DIGI-vel az új szerződésről. A legjobb szándék ellenére a szolgáltató visszautasította a szerződés megújítására vonatkozó összes javaslatot, és megszüntette a Discovery Channel sugárzását. A Discovery egyetlen alkalommal sem kérte díjai emelését - áll a Discovery közleményében.
A DIGI honlapjára kitett szöveg azt sugallta, hogy drágábbak lettek a Discovery-tévék, ezért kerültek ki a társaság kínálatából.
Mint megírtuk, a DIGI több százezer magyar néző számára tette elérhetetlenné a Discovery Channel műsorait november 20-án, azzal védekezve, hogy helyette hat új tévét vettek fel a csomagokba egy hónap alatt. A Discovery egyelőre annyit ett, hogy elindította a discoverybaratai.com weboldalt, melyen keresztül az előfizetők hallathatják hangjukat és elmondhatják véleményüket. A Discovery közleményében sajnálja, hogy a DIGI ilyen helyzetbe hozta a nézőket, és "jóhiszeműen készen áll a tárgyalások folytatására a DIGI-vel azzal a feltétellel, hogy csatornái visszakerülnek a szolgáltató műsorkínálatába."

QAQ 2012.11.23. 10:26:48

Sat TVnél és Kábel TVnél nem lehet megoldani hogy mindenkinek saját csomagot állítsanak össze, pontosabban meg lehetne de eléggé komplex megoldások kellenének pl. az STBt internetre kellene kötni hogy a központból tudjanak kulcsokat cserélni a smart kártyákon, és kódolni a nem kivánt adókat (ilyen meg nem nagyon van)

IPTVvel már lehetséges az ilyen de az meg drága, széles sávú internet kell hozzá (ezért nem annyira stabil) az emberek pedig nem komplikálják az életüket.

snikol22 2012.11.23. 21:05:59

@Antalbaba:
Ugyanott van, ahol eddig, a 48-on:)És az ID is. digi+ csomagom van.

McZozo 2012.12.03. 13:41:12

Mondjuk ezek mar nem erintenek szerencsere , de akkor isetikatlannak tartom ezt a hozzaalast es kretensegnek is. Ugyanis lehe titt lobogtani hogy az aszf ben kifuggesztetek a digi irodajanak a 3. emeleten kisbetuvel. Az atlag ember nem olvasgatja az aszf t naponta bongeszve a valtozasokert. Normail szerintem ha 1 kuldenek egy levelet hogy hulye user kivesszuk, 2 ha nem tetszik femondhatod, szerzodesmodosulas miatt az elofizetese d, 3 esetlegesen alairod hog y neked tetszik a doscovery helyett a kokojszi es bobojsza csatorna es akkor ugyanannyit fizetsz, vagy 4 felajanljuk hogy mivel az eredeti x ezer forintos szerzodesedben megvaltozatunk eltavolitunk x csatornat ezert x 100 forintal mostantol kevesebbet kell fizessel.
Szerintem ezekben az esetekben lenne korrekt egy szolgatato.
Amugy en is tamogatom es nem ertem miert nem lehetne csatorna valsztas alapu programok. Megerttem hogy most mas a rendszer de ki lehetne al;akitani erre is uj redszer ahol bearaznak altalanosan acsatornaikat es azt mondanak igen discovery 150 Ft spektrum 120 ... es en osszerakhatnam azt az x mennyisegu csatit amit en akarok, max sok csati eseten adhatnanak mennyisegi kedvezmenyt mondjuk 8000 forint felet mondjuk tovabbi 10% kedvezmeny es igy tovabb. miert olyan irto bonyolult ez. Es technikailag se hiszem hogy olyan bonyi lenne ugyanugy sugaroznak az osszeset es a kartya a digiboxban hatarozna meg mit lathatok. csak a kartyakat kene egyedileg programozni ami nem hinnem hogy olyan bonyolult lenne

jodi 2012.12.23. 18:58:35

el sem tudjátok képzelni milyen jó tv nélkül élni :)

Xezs 2012.12.23. 19:43:40

@jodi: ezt úgy kb. 10 éve volt nagyon menő hangoztatni, azóta kicsit elkopott

jodi 2012.12.23. 23:23:12

@Xezs: el sem tudjátokképzelni, mennyire nem érdekel, hogy mi mikor menő :P

szürke_tag 2013.05.09. 21:17:49

Ugy kell annak aki román szolgáltatót válasz olcsó húsnak híg a leve. Ez egy balkáni szolgáltató. Én egy konkurens Magyar szolgáltatónál dolgozom és a digit rengetegen szidják.

Xezs 2013.05.09. 23:50:38

@szürke_tag: A tiéteket is legalább ugyanannyian szidják, megnyugodhatsz. Az embereknek soha semmi se jó. Azt meg hogy a szolgáltatód magyar, erősen kétlem. Nincs itt semmi sem magyar kézen, mert még ahhoz is hülyék vagyunk, hogy felvásároljuk valamit, ammi profitot termel.
süti beállítások módosítása