Tékozló Homár

Bécsig adta a linzi jegyeket a MÁV

2012.12.21. 13:08 | jackyll | 4357 komment

Istvánnak már a pénztárban feltűnt, hogy a jegyén célállomásként Linz helyett a Wien+Zone100 állt, de a pénztáros megnyugtatta, hogy közvetlen járat megy Linzig. Bécsben persze kiderült, hogy tényleg Bécsig szól a jegyük, így duplaáron fizethettek pótdíjat Linzig:

Egy MÁV-os sztorit szeretnék megosztani veletek. Nagyon tanulságos - én legalábbis ezek után csak neten fogok jegyet vásárolni. És lehetőleg a Volánnál, vagy valami külföldi vasúti szolgáltatónál. Októberben úgy döntöttünk a barátnőmmel, hogy a születésnapom hétvégéjén elmegyünk és megnézzük Linzet. A MÁV ezen az oldalon 35 euróért kínál oda-vissza utazást. Nagyon örültünk, hogy nagyjából 20.000 forintból ketten oda-vissza megússzuk az utazást. El is mentem a Nyugati pályaudvarra megvenni a jegyeket. A pénztáros hölgytől kértem két darab jegyet Linzbe, mégpedig a kedvezményes, 35 eurós árra hivatkozva. Tudott adni, nagyszerű, gondoltam, de észrevettem, hogy a jegyen nem "Linz" szerepel végállomásként, hanem "Wien+Zone100".

Amikor rákérdeztem, hogy biztosan Linzig szól-e a jegy, megnézte és azt mondta:
-Igen, sőt Bécsben leszállva a városi közlekedésre is érvényes a jegy az első napon.
Nem teljesen értettem, miért szállnék le Bécsben, ezért rákérdeztem, hogy

-De ugye nem kell leszállni Bécsben, ha Linzbe utazom?
A válasz:
-Nem, közvetlen járat megy Linzig.
A jegyár kb 19000 forint volt, így biztos voltam benne, hogy a megfelelő jegyeket kapom.

Az adott napon elindultunk Budapestről. Természetesen tömve volt a vonat, így Bécsig végig álltunk. Azt hittük, ennél nem lehet rosszabb, de jött az osztrák jegyellenőr Bécs után és amikor azt mondtuk, Linzbe utazunk, tudatta velünk, hogy sajnos a jegyeink csak Bécsig szóltak.

Először arra gondoltam, hogy a MÁV és az ÖBB kommunikál valamit félre, kifizettük a pótdíjat, aztán rákérdeztem az ellenőrnél, hogy ugye gyakran van ilyen? A válasz az volt, hogy soha nem találkozott még ezzel. A mellettünk helyet foglaló hölgy és a fia Pécsről utaztak Linzbe, náluk se volt gond. Igaz, az ő jegyükön Linz szerepelt, nem pedig Wien+Zone100. A legrosszabb az egészben, hogy hazafelé is meg kellett vennünk ugyanezt a kiegészítést, ami így már fejenként +20.000 forintot jelentett.

A MÁV-nak köszönhetően tehát a szumma 20.000 forintos utazásunk szumma 60.000-be került. Iszonyat dühösen bementem panaszt tenni a Nyugatiba, meg is találtam a pénztáros hölgyet, akiről úgy pattant le a panaszom, mintha immunis lenne erre. Olyan észérveket hozott fel, mint:
-Én húsz éve itt dolgozom, még sose hibáztam ilyesmiben.
Elküldött a Keletibe, ahol hivatalosan is panaszt tehettem, de finoman jelezte, hogy tulajdonképpen mindegy:
-Nem adta írásba, hova kéri, úgyhogy semmit se tud majd bizonyítani. Legközelebb előbb ellenőrizze a jegyeket, amiket kapott.

Nem tudom, mennyire világos a szituáció itt. Ellenőriztem a jegyeket a helyszínen, láttam, hogy rosszul van kiállítva, rákérdeztem, hogy biztos jó-e ez így, a válasz az volt, hogy ez így biztosan jó. Ennél többet nem tudok tenni annak érdekében, hogy megfelelő jegyeket kapjak. Nem vihetem el third-party szervezethez validáltatni, mert nincs ilyen. A MÁV pedig két hónap elteltével annyit ír, hogy legközelebb a helyszínen ellenőrizzem a jegyeket.

Leírhatatlanul bosszantó, amit a MÁV művel. Egy szemmel láthatóan a munkáját rosszul végző kasszásnak ad igazat, amikor két utasát 40.000 forinttal megrövidítette. Ez a minőségbiztosítás Magyarországon? A legrosszabb az egészben, hogy tényleg nem tudok hova fordulni, mert nincs olyan szervezet, aki ezt felülvizsgálná hivatalos, írásba adott, bizonyító erejű dokumentumok nélkül. Azzal az érvvel meg semmire se megyek, hogy én nyilván nem fogok rossz jegyet vásárolni, csak azért, hogy megbüntettessem magamat.

Ha valakinek esetleg van tapasztalata ezzel kapcsolatban, annak örülnék. A következő lépés nyilván a fogyasztóvédelem lesz, de nem hiszem, hogy érdemben foglalkoznak majd az üggyel.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.07. 01:11:19

@Rosszindulatú Vászka: Nem gondoltam, hogy valaha vége lesz a szocializmusnak. Ha azt kibírtam és nem disszidáltam, ezeket röhögve kibírom.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.07. 01:14:18

@atpijkamo: tulajdonképpen nincs vége, sőt, leginkább most is az van egyre inkább.

De igazad van, mennyenek el ők. Illetve azok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.07. 01:16:39

@Rosszindulatú Vászka: Ez nem hasonlítható hozzá. Mondjuk annyira, mint a boxhoz a pankráció.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.07. 01:21:38

@atpijkamo: no mindegy.

Jó lesz nekünk (csaxólok, idézet :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.07. 06:04:47

@stillmatic: Igaz, bármikor máskor is lehet!

@Rosszindulatú Vászka: Áh. Szerintem ez semmire nem hasonlít. Kapitalizmusnak is csak nyomokban nevezhető. (Kapitalizmusban verseny van.)

Azok IS mennyenekel.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.07. 06:22:59

Lecserélődik a Zindeksz dizájnja.

Anomalocaris (törölt) 2013.01.07. 07:38:06

@ColT: Csak az elgépelések maradjanak meg!

Szenthomárság 2013.01.07. 07:47:48

@Mylady: f.asza, nagyon f.sza.

mivel tudom, hogy szereted a rénszarykat ezért megmutatom, milyet csináltam karira:
1.bp.blogspot.com/_sTevccq5c58/TUxi74nzegI/AAAAAAAAA3M/_8CrOHvCbDU/s1600/ReindeerCookies+%25281+of+1%2529.jpg

Manyecska 2013.01.07. 07:56:21

@atpijkamo: nemmondtad hogy a ribanc anyádnak ugass..??

Manyecska 2013.01.07. 08:33:21

Meghát jóreggelt. Tawajjj!

England win The Ashes! 2013.01.07. 08:45:11

@agresszív kismalac: Részvétem. Pedig jan. 17-től kezdődik az alaszkai aranyásók következő évadja.

valerio 2013.01.07. 09:07:44

4274..............Posztot akarok azonnal!!!

Rosszindulatú Vászka 2013.01.07. 09:26:10

csak a hiszti, meg a csetelés

ahejett, hogy örülnétek az új párhuzamos címlapnak

míg tik lustiztatok, a gépházba parázs munka

úgybizony

lusti

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.07. 09:30:28

nahát, javították mindkettőt! kiszabadult lusti és eszter is a rabigából:)

Rosszindulatú Vászka 2013.01.07. 09:30:41

Lusti és még eccer Lusti

Nohiszen

ez is fejlődés

Rosszindulatú Vászka 2013.01.07. 09:33:24

@Manyecska: akkor ne nézd, a címlap nem változott jelentősen

Manyecska 2013.01.07. 09:37:31

"Eszter a mesztelen nő" ?? éjjen, éjjen!!

Rosszindulatú Vászka 2013.01.07. 09:38:40

@Manyecska: ha sosenem nézed, akkor meg honnan tudod, hogy rühelled?

Naugye.

Manyecska 2013.01.07. 09:51:30

@Rosszindulatú Vászka: héóóó, hőőőőő,../Esztera mesztelnnő!/ ismered a Kft eme szép számját?? néztem régen de nem jött be de ez úccse érdekel senkit itt..! ON télleg lezár 5000-nél a gépmotor vagy mi?:P blogizé.

Manyecska 2013.01.07. 09:52:57

@valerio: posztméh is jó lesz..??

Rosszindulatú Vászka 2013.01.07. 09:53:47

@Manyecska: tudok róla, hogy van ojan ricsajdolog, de a hun popbiznic produktumai nekem nagyrészt a fehérzajjal vannak egy kategóriába, csak nem tartom annyira érdekesnek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.07. 09:54:20

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: :D Azt találsz bárhol, de még ennél szörnyebbeket is :D Tudom ajánlani a Pécsi Riportot, ahol az egyik kollega már elkezdte a többieket helyesírásra oktatni :D

@Dr Jozef Vengloš: :D

@Rosszindulatú Vászka: Régi

@Manyecska: Akkor átmászunk a korábbi postokba :D

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Jackyll kit érdekel, post legyen :D

Manyecska 2013.01.07. 09:57:48

@agresszív kismalac: nálunk nézheted, csak szóljál! :D:D:D @Rosszindulatú Vászka: szó mi szó, a Csovi-csovi Dzsaszper /diaszpóra../ nálam is betette akkor a kaput!:)

Manyecska 2013.01.07. 09:59:03

@ColT: Jackyll olyan mint a Columbo felesége lassan...:))

Manyecska 2013.01.07. 10:06:52

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ez megint biztos valami olyasmi amiről tudnom kéne..szexfilm..?:D

Rosszindulatú Vászka 2013.01.07. 10:08:54

@ColT: nem. Most megy rendesen, trükközés nélkül.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.07. 10:10:25

@Dr Jozef Vengloš: Az speciel hidegen hagy. Ha Wheeler Dealers megy, akkor meg maximum átugrok Manyiékhoz.

Manyecska 2013.01.07. 10:16:03

@PITTA: de a billentyűzeted is, beragadt a Caps Lock???:)@agresszív kismalac: jöhecc, rugdosd le a kanapéról a ..izé:D

Rosszindulatú Vászka 2013.01.07. 10:21:44

Nektek nem láccik a két új poszt?

Lehet, hogy bugzik a új felület.

Mindesetre a dobogóról már lemaradtatok, lúzerek :)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.07. 10:22:11

@Manyecska: Már

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Bankba! Ahol diszkréten akart szoptatni :D

@Rosszindulatú Vászka: A "régi" csak Ágica kedvéért

@PITTA: NEKIABÁJJJÁÁÁÁÁ :D

Manyecska 2013.01.07. 10:25:03

@Rosszindulatú Vászka: Én spéciel már leszarom az ÚJ posztokat:D

Manyecska 2013.01.07. 10:26:15

Új: "szúrta a seggét a műfenyő.."?? He??

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.01.07. 10:27:33

4303?
Ki a f. keverte össze a linzert a bécsi szelettel?

Manyecska 2013.01.07. 10:30:50

Rátolatott véletlen a műfenyőre, a MÁV mindent tagad...

Szenthomárság 2013.01.07. 10:31:59

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: írtam már, hogy személyesen jártam közben az ügyben! Egy lépéssel megint közelebb vagyunk a világbékéhez!

Egyéves Önkéntes 2013.01.07. 10:34:58

@Rosszindulatú Vászka: ez a rohad fejlődés tesz tönkre mindent.
Lásd: word: ugyanazt tudja, csak hatszor akkora lett és bonyolultabb
Nero: pont ugyanúgy írja meg a CD/DVD-t, mint öt éve, csak akkor 3 megás volt, most meg már lassan nem fér fel egy 500 gigás wincseszterre
a fészbúk is az agyamra megy a timeline-al, az iwiwet is szétcseszték, az inda is egyre bonyolultabb.
ÉS AKKOR NE LEGYEK IDEGES??? :)

Manyecska 2013.01.07. 10:36:09

@Szenthomárság, a nógrádi robogós: mivan? ki a lusti ki az Eszti /Jackyll?/:) megannyi értelmetlen kérdés.
Legalább jó volt? :D

Szenthomárság 2013.01.07. 10:38:18

@Manyecska: sose vót még ilyen jó!
lusti tiltva volt és írtam a gépháznak, hogy magyarázatot követelünk, vagy pedig probléma lesz, ezt persze ukrán akcentussal írtam
@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: :)
(félreismersz!)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.07. 10:52:31

@Manyecska: Hát a hetvenes évek az egy más világ volt.

Csitri.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.07. 10:55:44

@Egyéves Önkéntes: jaja. Meg a kerék, meg a G-pont, meg a négycentes stampó. Ezeknek már semmi se szent.

Manyecska 2013.01.07. 10:56:57

@atpijkamo: ez egy 90-es szám, a Kft. öregapó!:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.07. 11:01:45

@Szenthomárság, a nógrádi robogós: nem arra gondútam amit tudod hogy tudják, hogy tudom, hanem a másikra, amit nem tudod, hogy tudom! :D

Szenthomárság 2013.01.07. 11:08:05

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: na de mire akkor, most lettem igazán kíváncsi?! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.07. 11:12:26

@Manyecska: Szúr az is. És potyog is.

@Egyéves Önkéntes: Ezért kell Linuxot használni. Ott a CD író programok még mindig CD írásra valók... Stampó meg : Iszol kettőt, az már 8cl :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.07. 11:13:46

@Egyéves Önkéntes: pedig a földrengés centruma se áll távol az igasságtul, csaxólok.

Egyéves Önkéntes 2013.01.07. 11:17:51

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: embere (azaz asszonya válogatja)! meg embere is, tulajdonképp. :)

Manyecska 2013.01.07. 11:25:46

@ColT: BeleOFF de nem a te képed ez???:D

PITTA 2013.01.07. 11:35:21

@Manyecska: Neeem nyomva tartottam a SHIFT-et. :-)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.07. 11:38:45

@Manyecska: nem szereted a földrengéses játékot? a legjobb és legolcsóbb hobbi, ami létezik :)

Atörökk 2013.01.07. 11:53:28

@ColT:
Ennél volt már jobb spam. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.07. 12:03:50

@atörökk: Vót. Jobb optika köllene ehhez. Ez 300mm, és még abból egy egész kicsi kivágva :D
Csak azért tettem, hogy legyen más kép is az emlékműről, mint amik onnan fentről készülnek :)

Atörökk 2013.01.07. 12:47:52

@ColT:
Én most nem annyira fotós szemmel néztem (nem is igazán tudnám, mivel nem értek hozzá)hanem hogy a kép hangulata megfog-e. Ez most nem, az a pár havas esti városkép, amiket korábban linkeltél, azok pl. nagyon tetszettek.

Szenthomárság 2013.01.07. 13:05:14

@atörökk: @ColT:

nem vágom, hogy ezek a giccses szarok az indafotón mitől jó képek?
szerintem a jó kép az készülhet akármilyen ótvar géppel, nem attól lesz jó, hanem mert jó és kész. jól elkapott pillanat, valami, ami nagyon kifejező, stb. csakúgy mint a csókolózó szürkegémek, a tengerparti lovaglás, ilyenek.
a havas folyóparton lévő kikötött csónak egy elcsépelt téma, csöpögős, stb.

Manyecska 2013.01.07. 14:53:05

@Szenthomárság, a nógrádi robogós: ez igaz, én is mindennap negyvenszer vagy látok havas tájon kikötött csónakot..

Szenthomárság 2013.01.07. 15:11:19

@Manyecska: te is révészfeleség vagy? :)

England win The Ashes! 2013.01.07. 16:16:37

Mi van, most hogy cunami van, elhanyagoljuk a rekordkísérletet? Nagyon helytelen!

Aureliano Buendía 2013.01.07. 17:39:34

@ColT: Majdnem.
Együtt voltunk fotózni azzal, aki ezt a képet csinálta.
Az én avatar képemet meg én csináltam.

(amúgy az én ötletem vót, de neki jobb obija van a gépén)

Aureliano Buendía 2013.01.07. 17:41:52

@Manyecska: nyet:)

Van új posz-van új poszt:)

Na, itt hamarosan már csak a szél fog fújni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.07. 17:44:50

@uraaam: Hát, ekkorában kb. mindegy :D Grat!

@Szenthomárság, kifizeti a régészt: Próbálj meg ilyen giccset csinálni :)
A jó kép meg nem készülhet akármilyen ótvar géppel, mert lehet, hogy egy nem megfelelő vassal az egész fekete, vagy kivehetetlenül zajos :)

@atörökk: Korábban linkeltem, havas... biztos :)
Engem sok megfogott az Indásból is. Nem mind jó, de ott kifejtettem a véleményem. Kb. kettő volt, amit nem tettem volna be az 50-be. Meg kb. kettő, amit én is meg tudok csinálni :D (Na jó, uraaam avatarját is meg tudnám, csak itt nincs ilyen híd :( )

Aureliano Buendía 2013.01.07. 17:55:05

@ColT: nagyítva már látszana, hogy az övé 18-135-ös, az enyém 18-55-ös obi.
Flikőrön is az év képe lett (az övé):)

Aureliano Buendía 2013.01.07. 18:09:33

@ColT juteszembe: busójárásra mész? Az jó fotótéma.

Szenthomárság 2013.01.08. 07:34:43

@ColT: de én nem akarok ilyen giccseket csinálni. mindig jót röhögök azokon, akik úgy másznak fel a hagyre, hogy 20 kiló fényképezőcuccot visznek, meg tripodot, meg minden lószart.
aztán áradoznak, hogy milyen szuper képeket csináltak, holott tucatkép mindegyik.
a kép arra szolgál, hogy megmutasd a barátoknak, családodnak, kollégáknak, hogy nabazmeg itt voltam, látodilyenügyesagyerek, ekkoradefektünkvolt
a többi csak ámítás

Aureliano Buendía 2013.01.08. 18:21:12

@Szenthomárság: ez azért messze nem így van, akinek van rá szeme tud mutatni meglepő pespektívát, ami neked, vagy bélának nem jutna eszedbe az iszapszentgilistási nyaraláskor

silent76 2013.01.15. 09:26:54

Mennyi volt az edés poszt (2008.08.04.) kommentjeinek a száma?

Manyecska 2013.01.15. 09:50:46

@silent76: 5000 körül, állítólag 5.500-ig írhatunk csak.

Hola (törölt) 2013.01.23. 14:03:27

@Szőröstalpú Jeti: ráadásul szóvá is tette. Szóval menjen a picsába a sok fikázó paraszt!

Aureliano Buendía 2013.01.23. 16:49:37

@Hola: édes ecsém, te sem leszel mát hülyébb
ha nekem nem Linz-ig szóló jegyet adnak, én addig onnan el nem megyek, míg ki nem nyomtat egy olyat a pénztárosok gyöngye

ezt elég sokan leírták, tán tovább kellett volna olvasni az első 5 bejegyzésnél...
süti beállítások módosítása