Tékozló Homár

Biankó szabálysértés a rendőrségtől

2013.01.08. 11:30 | jackyll | 139 komment

Debreceniek biztos láttak már ennél cifrábbat is, de azért ez se rossz. Naiv gyalogost a rendőrök egyik éjjel megbüntették 5000 forintra, mert szerintük nem ott él életvitelszerűen, ahova be van jelentve. A sajtpapírjukra viszont már elfelejtették ráírni a fennforgás tényét:

biankorendorseg.jpg

Józanul sétáltam haza Debrecenben, amikor át kellett mennem az úttest túloldalára. Zebra, lámpa, láttam hogy ott a rendőrautó így oda is figyeltem nehogy piroson menjek át. (Folyamatos) Zöld volt a lámpa, leléptem, de ahogy megtettem 1-2 métert az úttesten elkezdett villogni. Gondoltam simán jó vagyok, még villogott mikor átértem. Utána rendőréknek lett zöld, elindultak, amikor mellém értek dudáltak. Megkérdezték hogy milyen színű volt, mondtam hogy zöld, azt mondták nem, mondtam hogy ne csinálják még direkt oda is figyeltem. Kérdezték hova megyek, mondtam hogy haza, kérdezték hol lakok, megmondtam. Elkérték az iratokat, és itt kezdődött a probléma. Nem az a cím van a lakcímkártyámra írva amit mondtam nekik. Elkezdődött az agyalás hogy 15 napon belüli bejelentési kötelezettség vonatkozik a lakcímváltozásra. Hiába mondtam hogy az állandó lakcímem az nem Debrecenben van, minden hétvégén hazajárok a szüleimhez, néha hétköznaponként is, oda jön a postám, ott van minden, közölte a rend őre, hogy márpedig én életvitelszerűen Debrecenben élek. Ekkor merült fel bennem az a kérdés hogy mire alapozva állapítja meg azt bárki hogy én életvitelszerűen hol élek? Ha a munkáltatóm nekem szállodában bérel szobát akkor azt kell bejelentenem? Közölte hogy igen.

Volt még némi agyalás, ő nem hitte el hogy én márpedig nem Debrecenben élek, és felajánlotta hogy akkor választhatom a helyszínit ami 5000 Ft, vagy a feljelentést ami 30.000 Ft-ról indul, szokásos, valamint hozzátette hogy nem biztos hogy megéri a sok bemászkálás meg kínlódás miatt. Bele is törődtem, le is szarom azt az 5000 Ft-ot mert ennyiből tényleg igaza van, csak hát az újbóli megvilágosodás, hogy az emberek nagy része így van, elfogadja aztán utána már úgyse lehet mitcsinálni.

Végül ki se szálltak, csak felhúzták az ablakot amíg megírták a büntetést amit scanneltem,lehúzták az ablakot, ekkor még megkérdeztem, hogy hol tudnék utánaolvasni hogy hol van a határ, ameddig valahol életvitelszerűen tartózkodok, és amit átlépve már máshol tartózkodok életvitelszerűen. Erre ideadták a büntetést meg a csekket, közölték hogy "Maga az informatikus, góglizza ki!", majd felhúzták az ablakot és elhajtottak. Ez baszott fel annyira hogy elkezdtem remegni az idegtől.

A büntetést csak otthon néztem meg, amikor azt láttam hogy a tényállás rövid leírása és minősítése részt ki sem töltötte, valamint szabálysértés kódját sem. Mivel inkább aláírtam hogy hadd haladjunk, így sok mindent úgysem tudok csinálni, nyilván be fogom fizetni, ezzel ez a két nyomorék is elérte a célját, kvóta teljesítve, jöhet a zsíros bónusz...

üdv,
Laci

biankorendorseg2.jpg

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.08. 11:35:53

Ez mindent visz: "Maga az informatikus, góglizza ki!"

"Nem az a cím van a lakcímkártyámra írva amit mondtam nekik. Elkezdődött az agyalás hogy 15 napon belüli bejelentési kötelezettség vonatkozik a lakcímváltozásra."

Hát millyen informatikus az, amelyik nem vágja rá, hogy dehát egy hete költöztem.

Dr. Kix 2013.01.08. 11:36:36

Oszt csodálkoznak, hogy olyan a rendőrség megítélése, amilyen.

Dr. Körömlakk ® 2013.01.08. 11:40:03

mekkora tudatlan gyökerek.
nézz már utána ki volt a két paraszt, oszt minimum fingasd már meg őket a munkahelyükön. tetvek.

Dr. Körömlakk ® 2013.01.08. 11:41:13

szurkálják le a népet, rabójják kifele, ütik le, azt ezek meg itten kecsegeskednek? hát az anyjuk vajon meg van-e baszva rendesen valami 200 kilós tripperes kancigány átal.

helianthus 2013.01.08. 11:44:11

ennek kicsit olyan mindenáron megbüntetjük fílingje van. Ha már nem vette be, a piroson mentél át, oktényezőt, akkor keresünk gyorsan valami mást. Itt jön az, hogy ha akar, valamiért meg tud büntetni bárkit (nincs macskaszem a biciGlin, van macskaszem, de nem három és így tovább, és így tovább...)

England win The Ashes! 2013.01.08. 11:44:20

Ez szép volt. Don Sandro büszke lehet a családjára.

Lacinak meg ugyanazt üzenem, mint @atpijkamo:

Martinicske 2013.01.08. 11:45:50

Majd fognak is ők rohangálni ezen a drága benzinen az adófizetők pénzéből, hogy találjanak valami igazi bűncselekményt, vagy szabálysértést.

Ha meg nincs meg a kvóta jön a baszogatás.

Kinek lenne ez jó?

England win The Ashes! 2013.01.08. 11:46:43

Megfigyeltétek, hogy a cédulán már automatikusan ott a három nulla, ill. az "ezer" szó? Gondolom kényelmi okok miatt. :)

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.01.08. 11:49:38

ejj..

1. miért nem azt mondtad h látogatóban vagy??

2. rajtuk van a bizonyítási kényszer, hogy piroson mentél át. (2 rendőr vs 1 gyalogos szavat ilyenkor nem számít) És mivel tettenérés sem volt azért nem is bizonyítható.

3. miért nem ott olvastad el a büntetést? Kérhetted volna h írják rá pontosan.

zbzbzb 2013.01.08. 11:49:46

Rohadék rendőrök. Ott a jelvényszám, tegyél feljelentést ellenük, mondd, hogy 30e ft-odat vették el, megfenyegettek, megzsaroltak, pofon vágtak.
És írj róla minden médiának.

Manyecska 2013.01.08. 11:53:01

Józanul sétáltam át brunyálni a másik oldalra..:D bocsánat..5.000 Ft-ér mekkora jutalmat kapnak??

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.01.08. 11:58:02

Nehogy befizesd! Szard le, ha meg jönni valami a rendőrségtől, akkor azonnal felebezd meg! Már magával ezzel a büntetőcédulával is nyert ügyed van, az összes többi elhangzott dolog meg meg se történt... Aztán az egész után ha még van kedved, akkor beperelheted őket kártérítésre is (kimenetele kétséges).

zbzbzb 2013.01.08. 11:58:14

Na várjunk csak, ha jól látom a rendőr tudta, hogy informatikus, akkor azt is megkérdezte, hogy hol dolgozik, emez meg debreceni címet mondott, feltételezem. Erre utal a szállodás rész is. Akkor viszont egy része, khmm, "véletlenül" lemaradt a sztorinak.
Ettől függetlenül menjenek a rendőrök a bús picsába, talán inkább a betörőt kéne elkapni! Dolgozni büdös, csak az új kocsikat mutogatják amiket mi vettünk nekik.

ex-dr. vuk 2013.01.08. 12:02:03

Nem ertem mi a baj. Kellett a penz.

herk 2013.01.08. 12:06:17

a nagy kérdés, hogy ezért helyszini birság kiszabható-e. Mert szerintem nem.
Ez nem olyan, hogy pisiltél az utcán aztán megbüntetnek. Vagy eldobtál egy csikket és megbüntetnek.
Ember, belegondoltál abba, hogy ezután 5 percenként megbüntethetnek? Hiszem, még mindig "elkövető vagy".
Van egy olyan rublika, hogy elkövetés helye. Itt nincs olyan hogy elkövetés, mert ez nem egy aktiv cselekedet, pl brunyálás az utcán, hanem egy állapot.
Gondolom nemvéletlenül nem töltötték ki a szabálysértés kódját, mert nincs is ilyen kategória.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.08. 12:07:18

pillanatragasztót minden rendőrautó zárjába!

ámbátor 2013.01.08. 12:07:21

Azt nem mondták, hogy térdelj le és szeress?

Drogan 2013.01.08. 12:07:31

Nevet beosztást irj.
Kár volt letakarni.

Egyébként ez mehetne állapolgári bejelentés gyanánt a police hu ra

herk 2013.01.08. 12:08:37

ha meg igazán tökös lettél volna, azt irtad volna a tényálláshoz, hogy "nem volt szimpatikus".
Aztán ha nem veszik észre, lett volna irgum-burgum a főnököeinél :-)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.08. 12:08:48

Rődnerék életvitelszerűen kinyalhassák.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2013.01.08. 12:18:34

Valaki magyarázza ezt el nekem, emrt nem értem: ha én sétálgatok egy városban, akár heteken keresztül is minden este, akkor NEKEM ODA BE KELL JELENTKEZNEM?!?!?!?!?!!

Baszki, EZÉRT MEGBÜNTETHETNEK???! Hát leszakad a pofám, ha ez tényleg így van.

Troppauer_Hümér 2013.01.08. 12:21:13

Még jó, hogy Lacinak híjják, nem Zsanettnek.

Tetvek ezek mind, jön egy 20-30 fős cigány csürhe, magukat basszák seggbe, úgy iszkolnak. Sima pénzbehajtók ezek, nem a rend őrei.

Troppauer_Hümér 2013.01.08. 12:22:10

@Darren79: Hátezaz. A poszter sajna közölte, hogy ott lakik, ezért kötekedtek, de akkor is...

Troppauer_Hümér 2013.01.08. 12:24:28

Rendszáma: Gyalogos. Még jó, hogy nem csaj, mer' akkor leszkennelték volna a ribancrendszámot!

Ez minimum országos fórumot érdemelne, rendőrök segbbekúratásával, nem egy ilyen kis csetszobát.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.08. 12:26:54

Ez a sztori sztem hiányos. A sérelemrész az megvan, de a többi hibádzik.

Ez a bünti ellenben nem százas, Reklamálni kéne, de nem itt.

Troppauer_Hümér 2013.01.08. 12:27:18

@Dr. Körömlakk ®: Díványszörny...izé, asszony!

Bayer főpublicista úr is megírta, hogy a cigók egy része állat, akik csak a zerőszakból értenek, erre már az elvtársai is kikezdték, Akkor? Marad a lúzer júzerek megadóztatása a járdán, és van értelme a sündőrségnek.

MrZed001 2013.01.08. 12:28:10

Most komolyan, mit vártok egy olyan országban, ahol kisebbségi a min.elnök, és a főmaffiavezér don a belügyminisztere :D:D
Rendet B+ ?

l_andras 2013.01.08. 12:31:51

A rendőrök szar fizetésért dolgoznak, ezt úgy ellentételezik a vezetőik, hogy fizetésemelés helyett kapnak egy "te is lehetsz Jani" bónuszt amíg a törzs tagja vagy, hogy azért érezzék a törődést. Aztán meg embere válogatja ki mennyire használja ki ezt a lehetőséget.

ze11 2013.01.08. 12:39:49

Egy panaszt mindenképp megér, szerintem ugyanis formailag hibás a büntetőcédula - és ha netán a náluk maradt példányon szerepel valami, akkor duplán faszulni fognak, és nem is kicsit. Te véletlenül se írj semmit a nálad lévő példányra.

B. Bíró 2013.01.08. 12:41:25

A posztolót a zebrán átkelésért büntették meg, nem a lakcím miatt. Helyszínit a közlekedési miatt lehet csak, erre utal a "gyalogos" megjelölés is. Természetesen rá kellett volna ezt írni, ez oké.

Nem kapnak semmiféle bónuszt a rendőrök a bírságért, csak lebaszást, ha nem teljesítik a kvótát.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.08. 12:54:52

@B. Bíró: mert a zebrán nem lehet átkellni????????

És magyarázza már meg valamilyen nagy okos, ha pl.bvalybasznádon tartózkodom a rokonaimnál, nem vagyok bejelentve, mi a fasz közük van hozzá?????????????

Vitéz László 2013.01.08. 12:55:19

forgalmirendszám: GYALOGOS :))))))))

Zabaalint (törölt) 2013.01.08. 12:57:02

A történet egyszerű:

Nem volt meg a büntetési limit, így kerestek egy balekot. Találtak egy bamba, szellemi fogyatékosnak kinéző alakot, akiről aztán kiderült, hogy nem fogyi, hanem csak informatikus, azért ilyen bamba. Innentől kezdve bukó lett volna számukra, hiszen amaz nem ismerte el a pirost, mert nem is volt piros. Viszont véletlenül kiderült, hogy emberünk be nem jelentett albérletben lakik Debrecenben, mivel eme városban dolgozik informatikusként, a bejelentett címe pedig Piripócson van a szüleinél. Innentől kezdve már egyszerű volt megzsarolni, figyi öreg, rád szállunk emiatt, vagy kifizeted a bírságot a piros miatt. Posztoló meg belement, csak utána vette észre, hogy formailag nem oké a cédula.

KaPé 2013.01.08. 13:01:08

"Bele is törődtem, le is szarom"

Akkor meg is érdemled.

Dr. Körömlakk ® 2013.01.08. 13:05:04

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nademostakkor kire dobájjuk? a cigánrendőrre?

@stillmatic: na engemet tanájjanak meg. abból sajna nekem keletkezne rosszságom, be is vinnének, és fénapig vallatnának, mer ojan hisztit odabasznák, hogy nem hinnék el, hogy pusztán az intézkedés baszta föl lózsaszín agyamat. hejj!

B. Bíró 2013.01.08. 13:07:37

@batgirl: Semmi. Itt sem erről volt szó, hanem arról, hogy az ember átment a piroson. Közben esett másról is szó, aminek semmi köze nem volt semmihez, csak a posztoló félreértette a tényállást. Nem a lakcím miatt büntették meg, ennyi.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.08. 13:08:14

@Dr. Körömlakk ®: szerintem ahogy esik, úgy puffan! eccer engem fogvatartottak 40 percig.... kidumáltam magam :D

Zabaalint (törölt) 2013.01.08. 13:10:33

@B. Bíró:
De valójában nem ment át a piroson, és a lakcímmel zsarolták, hogy ismerje el mégis.

Vitéz László 2013.01.08. 13:10:45

azt gondolom szerencséje van lacinak (hogy nem cigány és nem zsanett hanem) árja magyar ffi...

5000 forinttal megúszta röviden az ügyet...

g*gbe is kurhatták volna...
vagy agyba-főbe verhették volna...
akkor most járhatna orvosi kezelésekre

Dr. Körömlakk ® 2013.01.08. 13:12:10

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: tyú, én is tudnék mesélni :D
nade. terejjük össze a lószarrugdosókat, meg a lószart, osz akkor napalmojjunk!

Vitéz László 2013.01.08. 13:13:07

@B. Bíró: közlekedési bírságot szabtak ki a lakcím nembejelentés miatt...

vagyis a bírságolásról
a rendőrök úgy gondolták PIROS LÁMPA miatt
de a szóbeli izé miatt a gyerek azt hitte lakcím benemjelentés...

objektív tárgyilagos ügyfélbarát korrekt rendőri intézkedés...

Dr. Körömlakk ® 2013.01.08. 13:16:53

@Vitéz László:

most is az jutott eszembe, hogy a sóderklubos Kiss Ádám az egyik poénját így kezdte:

én Németországban jártam iskolába, ott úgy vannak vele az emberek, hogy a rendőr a polgár barátja...

ez kibaszottul elgondolkodtató, hogy tényleg... ez lenne az alap. ehhez képest én 42 éve abban a szellemben élek, hogy a rendőrtől fosni kell. de kell is bazmeg, de csak ha tisztességes dógozó vagy. ha egy nagydarab galerihuszár, akkor nem.

2013.01.08. 13:19:35

Kedves posztoló!

Tegyél panaszt, jelentsd fel őket, és kérj kártérítést!
Ezen felül rúgasd ki mind a két egysejtűt.
Van itt ugye a részükről hamis tanúzás, okirat hamisítás, hivatali hatalommal való visszaélés, rágalmazás, no és persze becsületsértés. Talán még a hitelrontás is megáll. Szexuális zaklatás az nem volt? Mert én mondjuk azért is feljelenteném őket, hiszen ok nélkül b...szogattak. Egy jó ügyvéd akár ingyen is elvállalná, annyira tuti, hogy nyersz, ők meg mehetnek a levesbe...

Közben persze a szőke svédek és az eszkimók büntetlenül rabolnak, fosztogatnak, erőszakolnak, gyilkolnak.

Úgyhogy ne törődj bele és ne szard le!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 13:20:04

rendszamot a gyalogosra!!!
es akkor lehet rafizni is, iskola kornyeken siman futnak 20-nal tobbel

Atörökk 2013.01.08. 13:23:34

Rend dőre őreji biSZtos morcossak voltak, hogy szilveszterkor dolgozni.. izé büntetniük kell, ennyi.

Sátán meg a Jocó 2013.01.08. 13:28:04

@Vitéz László: pontosan azért b@szták meg, mert rendes fehér adófizetőnek nézett ki.

Nem hiába születettek ellenében nemhogy kiállni nem mernek, hanem bőnyállal kedveskednek a sok felzárkózni vágyónak.

tip 2013.01.08. 13:29:04

Amennyiben 3 hónapnál tovább kíván tartózkodni a poszt toló Debrecenben, akkor a beköltözését követő 3 napon belül be kellett volna jelentenie a lakcímét. Ennek elmulasztása valóban szabálysértés. És hogy miért? Azért, mert ez a törvény, a lakcímét a polgárnak kötelező bejelentenie. Mindegy, hogy miféle lakásban, ismerősnél, kollégiumban, vagy akárhol is lakik.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.08. 13:30:05

@Dr. Körömlakk ®: ez azér érdekes, mer nem szoktam semmi rosszat csinálni oszt mégse szokom az egyenruhásokat meg csak pillogok ha látom őket. bezzeg a maffiázó jóemberek, na azokat nem hozza lázba egy rendőr. valamit már megint elbasztam.

B. Bíró 2013.01.08. 13:30:57

@Zabaalint: azt, hogy valójában nem ment-e át a piroson, azt nem tudjuk. Őszerinte nem. A rendőrök szerint igen. fogalmam sincs miért kéne inkább a posztolónak hinni.

zwei (törölt) 2013.01.08. 13:33:07

'Kérdezték hova megyek'

Itt b*sztad el h. valaszoltal, ugyanis erre a kerdesre te nem vagy koteles valaszolni. A vilagon semmi kozuk nincs hozza, amennyiben nem valami zart maganteruletre vagy egyeb vedett teruletre akarsz epp bemenni. Az adekvat valasz az lett volna, hogy 'az ut tuloldalara'.

Csuhajj 2013.01.08. 13:34:54

Pár napja estefelé Szegeden jöttem át a hídon, a kerékpár úton gyalogosan. Megállítottak a rendőrök, mondtam is, hogy persze én is inkább befizetem az 5k-t mint 30-at... Semmi különösebbet nem szólhattam volna érte, mert hiszen valóban elkövetem a hatalmas kihágást, És itt jön a DE: a három úriemberből, akik egy csapatként működve állították meg az arra járó "bűnözőket" az egyik rágyújtott! Míg a másik kettő azzal volt elfoglalva, h papírokat töltögetett és mindenkit megállított, ő lazán elszívott egy cigit majd a csikket odabaszta két méterrel maga mellé. Ekkor rákérdeztem, h a köztéren szemetelésért szoktak-e büntetni?!
- Persze!!! Amint meglátjuk egyből megbüntetjük az illetőt! Hangzott a válasz.
- Akkor kezdhetné a kollégájával, ha megkérhetem, mivel most dobta el a csikket!
Erre a kollégája igencsak bepöccent és a következőt válaszolta:
- Ha hozott volna nekem egy kukát, akkor én oda dobom el!
- Ha készítettek volna erre az oldalra is gyalogos utat, én azon jövök át! Válaszoltam.
Erre már nem igazán tudott mit mondani, csak dörmögött az orra alatt, jó volna azért kideríteni ki volt az a faszparaszt, mivel ő volt pont az, aki miután figyelmetlenségemben egy kb. negyed cm fennmaradt a balos cipőmből a kerékpárutat jelző csíkon, rám szólt, h lejönne végre a kerékpár útról?!
Mondtam, hogy természetesen, és visszamozdítottam a negyed centit úgy, hogy a sarkam lent maradt.
Igazán jó volna megtudni, h visszatudom-e nyomozni kik voltak ezek a derék fiatalok, dohányozhatnak-e szolgálatban intézkedés közben, és mi jár annak aki e-mellé még szemetel is?

sas70 2013.01.08. 13:36:33

Én nem ismertem el a szabálysértést, állítólag telefonáltam a kezemben a telefonnal. Valóban telefonáltam, de nem a kezemben tartott telefonnal hanem "fülessel" csak, hogy jobban halljak rátettem a kezem, mert elég rossz a hangminősége.
Akkor szabálysértés lesz 100ezeré. Mondtam jó, de be fogom őket is idéztetni, ha a szabálysértésen elmeszelnek, akkor a bíróságra is és lehet pont a szabadnapjukon, nekik az jó lesz-e? Morgott egy sort aztán otthagyott, mert nem jött be a buli.

Manyecska 2013.01.08. 13:36:55

Egyszerre két helyen mért nem lehet életvitelszerűen tartózkodni???

SzerződésSertés 2013.01.08. 13:39:37

Bezzeg amikor a lakásbetörés miatt hívtam őket, akkor 4(!) óra múlva tudtak csak odavánszorogni. Gondolom lépten-nyomon leálltak vétlen embereket háborgatni.

sas70 2013.01.08. 13:43:20

Amúgy a poszthoz kapcsolódva: A bírságot be kell fizetned, mert elismerted, viszont az intézkedéssel szemben panasszal élhetsz, aztán vagy megbasszák őket, vagy nem. De ha igen, akkor nekik nem 5 ezerbe kerül, hanem jóval többe.

Terézágyú 2013.01.08. 13:51:36

Az fel se tűnik senkinek, hogy azért büntetnek meg valakit, mert éjfélkor (!) amikor marha nagy a forgalom, pirosban ment át valaki a zebrán (sőt a piros se piros volt, ugye)...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 13:53:44

@Terézágyú: en itt siman atmegyek a piroson ha nem jon semi, meg akkor is ha a sarkon rendorauto all 1 meterre balra tolem

Atörökk 2013.01.08. 13:55:28

Intézkedő rendőr lábát lerókázni, az megvolt valakinek?

Bafana 2013.01.08. 13:55:44

Ha a rendőr megkérdi, hova mész, annyit kell mondani, hogy a dolgomra. Nem a 80-as években élünk.

bxmpisti 2013.01.08. 13:57:51

"Magyarország, én így szeretlek!"...

hpapagaj 2013.01.08. 14:01:41

Hova megy?

Anyádhoz.

Dr. Körömlakk ® 2013.01.08. 14:02:06

@Csuhajj: szoktam ott skerázni, a fasz kivan, hogy gyalogoskat kell kerülgetni, mikor a szembeoldal az övéké.

repeti 2013.01.08. 14:03:11

Jé, ezek még mindig ebből élnek? Debrecenben minket is meg akartak büntetni évekkel ezelőtt. Éjszaka, néptelen úton keresztbemenésért. Két civil ruhás, fehér Astrás nyomozó volt. Villantottak valami jelvényt, lehet hogy azt is a KGST piacról vették. Egyértelműen a beszaratásunkra és a pénzre mentek, egyik sem sikerült nekik, pedig előzékenyen elvittek volna a kollgégiumig/albérletig, mivel lóvé "nem volt nálunk"... :)
Legközelebb meg kell kérdezni a nevüket, ekkor vagy úgy zavarba jönnek hogy hagyják az egészet a francba (tudják hogy tilosban járnak), vagy fel lehet jelenteni őket név/rendfokozat szerint...

Rosszindulatú Vászka 2013.01.08. 14:06:09

Sztem Agyarországon az aktív népességből több ember nem lakik a bejelentett állandó lakcímén, mint igen. Már csak anyagi megfontolásokból sem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 14:10:27

@Rosszindulatú Vászka: amugy ha allambol allamba kolztozol itt is van valami 15 nap ami alatt at kell iratnod a jogsidat, mert ha pont megallit a rendor / nem fog, ha nem csinalsz szabalytalansagot/ itt is megbuntetnek
de varoson belul en meg eletemben nem lattam, hogy gyalogost igazoltassanak/ najo egyszer egy padon alvo afroamerikait ebresztgettek/ foleg hogy megkerdezzek, hol lakik, meg hova megy
setalok bazmeg, gyalog megyek haza debrecenbol pestre
kozod?

Manyecska 2013.01.08. 14:11:33

@hagyma: és ha szemben áll veled az autó?

tip 2013.01.08. 14:13:59

@Rosszindulatú Vászka: Legfeljebb két darab címed lehet, egy lakóhely és egy tartózkodási hely. A posztírónak hihetőleg ennyi lehetőség már elegendő lenne.

Igen, a lakosok egy része szabálysértő illetve közokirathamisító (akik bejelentkeznek valahova, ahol nem laknak).

Manyecska 2013.01.08. 14:16:41

@hagyma: ott szeretnek igazoltatni, osztálykiránduláson voltunk amikor a tanárjainkat igazoltatták, emlékszem..

Rosszindulatú Vászka 2013.01.08. 14:20:05

@Manyecska: minek vagy részeg néger, a te hibád!

@tip: életszerűtlen, rossz és kommer maradvány az a szabájozás. Se az albérletesek, se a diákok, se a mozgó jómunkások nem fognak önkényirodába rohangálni és pénzt költeni egy ijen marhaságra, ráadásul munkaidőben.

csárli hárper 2013.01.08. 14:32:15

faszé állsz le minden ismeretlen senkivel beszélgetni? rögtön elküldöd őket a tetves kurva anyjukba és kész.

alexian 2013.01.08. 14:33:56

milyen rendőr államot csináltatok abból a kis országból? mi köze van a rendőrnek, hogy hova mész? mi alapján kell befizetned az 5 rugót, ha nincs tény állás? Miért nem csináltok ebből ügyet? Az összes többi rendőr pisze lenne utána, ha ezt a két hülyét kiszerkesztik. Birkák ne legyetek már..... :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 14:37:57

@Manyecska: de ez most hogy
megyek az utcan es megallit a rendor, hogy igazoljam magam?
jo nagyon regen otthon velem is elofordult, de ahhoz nagyon reszegnek kellett lenni

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.08. 14:38:01

Azt írta már valaki, hogy mekkora szerencséd volt, hogy nem Zsanettnek hívnak?

ringer 2013.01.08. 14:38:15

Megfordultam az úton. A sümök ott sasoltak, megállítottak, és közölték, hogy ott záróvonal van eredetileg. (Öt-tíz éve még biztos látható volt belőle valamennyi.) 10e helyszíni. Mondtam, nem ismerem el. Feljelentés, 30e a határozatban. Utána olvastam, a hatályos magyar jogszabályok szerint ha fellebbezek, akkor a következő határozatnak már minimum 60e Ft-nak kell lennie. Ráadásul a szabálysértővel szemben a két sün szava a döntő, ráadásul a feljebbvitel során elég az írásos feljelentésük, személyesen nem is kell őket vegzálni. Buktam 30e Ft-ot az elkopott útburkolat miatt. Legközelebb a helyszínit választom, mert az ügyvéd zsebbe pénze sem jön ki ennyiből...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 14:39:45

@Manyecska: akkoris
mert ha all ugye balra, vagy szembe akkor nekik piros
tehat nekem is
nade ha nem jon semi auto akkor en atmegyek gyalog

Jokkura 2013.01.08. 14:42:39

@tip: ez valahogy sántít.
Állandó és ideiglenes lakóhely;ok elfogadható ,de tartozkodási heky???
Bp lakom elmegyek Gödre ,akkor ott tartozkodom 1 órát, onnan Dunakeszi ,ott 2 órát...és mindenhonnan legyen egy tartózkodási edgeélyem;ez kb olyan,mint '80 években a katonaság és körletelhagyási (ami a laktanyán ,táboron kívűli tartozkodást igazolta)
De ez a debreceni dolog valahol sánta :)

tip 2013.01.08. 14:45:32

@Rosszindulatú Vászka: Lakcímet bejelenteni illetékmentesen lehet. Mivel sokféle jogviszony lakcímtől függ, ezért a bejelentési kötelezettség önmagában nem nevezhető "kommer maradványnak". Nyugat-Európa sok országában is kötelező a lakcímet bejelenteni. Hazajárók, kollégisták simán elvannak a két lakcímmel, a vándorló munkások meg ha nem tartózkodnak egy helyen 3 hónapnál tovább, akkor nem kell bejelentkezniük.

tip 2013.01.08. 14:48:36

@Jokkura: A törvény húsz éve már nem ismer állandó és ideiglenes lakcímet. Lakóhely és tartózkodási hely van. Lakóhely az, ahol a polgár "él". Tartózkodási hely az, ahol a polgár a lakóhelye végleges elhagyásának szándéka nélkül legalább három hónapig "tartózkodik". Úgy értve, hogy ott lakik, ott hajtja álomra a fejét esténként.

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2013.01.08. 14:49:09

Ezután, ha rendőrautót látok a közelben, csak úgy kelek át a _zöld_ jelzésnél a gyalogátkelőn, hogy elindítom a mobilon a videófelvételt. Ha pedig megállítanak, előbb még feltöltöm a netre. Hagyom, hogy megírják a cédulát pirosban átkelésért, és utána megmutatom nekik a videót.

England win The Ashes! 2013.01.08. 14:49:19

@sas70: Akkor jófejek voltak, vagy hülyék, hogy nem meszeltek el. Merthogy épp azért kell a füles vagy a kihangosító, hogy mindkét kézzel a volánt (vagy egyikkel a sebváltót) fogd.

(Nem írtad, de gyanítom, hogy vezetés közbeni telefonálás volt a vád.)

Rosszindulatú Vászka 2013.01.08. 14:50:23

@tip: bejelenteni igen, de az okmánycsere már fájna.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.08. 14:50:54

@Jokkura: Mielőtt agyvérzést kapsz, elmondom, hogy az ideiglenes lakcím, ill. a tartózkodási hely ugyanaz. Utóbbi a hivatalos megnevezés.

England win The Ashes! 2013.01.08. 14:51:15

@Manyecska: Kérdezd Révész Sanyát, ő már végzett kutatásokat ebben a témakörben. :)

tip 2013.01.08. 14:51:23

@Rosszindulatú Vászka: Nem, az új lakcímkártyáért sem kell fizetni, az a bejelentéskor automatikusan jár.

Mikk77 2013.01.08. 14:55:25

Hát szopacs. Nekem autóval volt hasonló mikor 20-al döcögtek aztán megállítottak mikor megelőztem.
mondták a sódert, hogy helyszíni vagy feljelentés. Utóbbit kell választani, úgysem tudnak semmit csinálni. Nem is lett belőle semmi. Nem kell befosni csak a pofájuk nagy.
Amúgy miért nem mondtad, hogy még csak 4 napja költöztél oda és akkor bőven beleférsz a 15-be?

Rosszindulatú Vászka 2013.01.08. 15:00:37

@tip: bocs, közbe rájöttem. Még az első szeméji rögzült belém, amibe még a munkahej is benne volt.

tip 2013.01.08. 15:06:29

@Rosszindulatú Vászka: ami a bejelentkezésnél gond szokott lenni, hogy "a tulaj nem engedi", ha bérelt lakásról van szó. Ez valóban nehézséget okoz. Ennek a magatartásnak évtizedes tévhitek és a törvény félreértelmezése ágyaz meg, amiben a hivatalok is ludasak. Írásos bérleti szerződés esetén eddig sem kellett volna a tulajdonos külön engedélye a lakcímbejelentéshez, de 2013. március 1-től ez a törvényben szájbarágósan benne lesz.

andrejfej 2013.01.08. 15:08:16

ejnye kedves post-toló, nem volt önön sapka? irgumburgum.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.08. 15:09:00

@tip: már csak egy érvem maradt a passzív ellenálláson túl, a kötelező biztosítás meg a kaszkó díja :)

Szenthomárság 2013.01.08. 15:09:11

A posztoló igazán mondhatta volna, hogy csak Zsanetthez ugrik be pár percre, aki a túloldalon lakik.

golyóstroll 2013.01.08. 15:10:38

Rendesek voltak a rendőrök, mert le is lőhették volna!

Blogin · http://apologetika.blog.hu 2013.01.08. 15:12:04

Mivel a rendőr lakcímkártyát nem is kérhet el, a kedves posztoló olvasgassa kicsit a jogszabályokat.

A hozzászólás kitiltás miatt törölve. 2013.01.08. 15:16:01

Engem azért büntettek meg ilyen biankóra, amikor azt találta ki, hogy a körforgalomban fékezésre kényszerítettem, mert nem adtam elsőbbséget neki. Majd miután közöltem, hogy minden irányból a körforgalomban Elsőbbségadás kötelező tábla van, így neki is, s mivel megkülönböztető jelzést nem alkalmazott, furán venné ki az indoklás a helyét...

Rögvest módosította érvelését, hogy de akkor alsóbb rendű útról érkeztem, ami aztán végképp fából vaskarika, de mivel láttam, hogy a PÉNZRE MEGY a tirpákja, rá hagytam.
Talán kapott ezért Karácsonyra prémiumot, és akkor nem bántotta otthon a családját. Már mindenkinek megérte, nem?

Archie the inventor 2013.01.08. 15:17:33

Tényleg ilyen megtörténik? Eleve semmi köze a dekának, hova megyek. Semmi köze hol lakom, ha kíváncsi, nézze meg a lakcímkártyán. Debrecenben pl.szombathelyi a lakcímkártyám? És akkor mi van? Szerintem nem merték ráírni, miért büntettek meg, mert ez már abszurdum!
Engem múltkor követtek autóval vagy 2 km-en keresztül(szemből jöttek és megfordultak utánam), aztán bementem egy közértbe, oda is utánamjött az egyik rendőr, majd megkérdezte, hogy a balra kanyarodni tilosnál fordultam be? Mondom neki nem, mivel itt élek 15 éve, ismerem a szabályt, be is tartom, sőt azért is érdemes, mert ott szoktak sunnyogni. Bemondásra vajon megbüntettek volna? Ezek szerint igen, holott ott sem voltak!

Archie the inventor 2013.01.08. 15:19:10

@A hozzászólás kitiltás miatt törölve.: ilyenkor érdemes lenne egy dashcam az autóba és visszajátszani neki az esetet! Ha pedig kitölti a feljelentést, bemutatod a fellebbezésnél.

tip 2013.01.08. 15:19:41

@Rosszindulatú Vászka: Amiről szó van, az a szülői házból faluról nagyvárosba költözés? Ugye itt lehet spórolni az autóbiztosításon, ha továbbra is a falusi címet adod meg. Nos, ha a városi címet tartózkodási helyként jegyezteted be, a falusi meg marad lakóhely (a szülőket többnyire nem szokta zavarni, a hivatal meg elhiszi neked, hogy egyszer még vissza akarsz költözni), akkor máris olcsóbb a biztosítás. A biztosítók álláspontját nem ismerem.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.08. 15:25:22

@tip: feltéve, ha a tartózkodási hej nem esik fizető övezetbe, mert akkor borul a képlet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 15:30:24

@Dr Jozef Vengloš: ez le van irva a KRESZ-ben hogy a 2 kezedet a kormanyon kell tartan, vagy maximum az egyiket a sebvalton:)?
miert ne foghatnam a bal fulemet?

tip 2013.01.08. 15:30:30

@Rosszindulatú Vászka: Igen, de hát akkor a passzív ellenállás sem elég motiváció :) Egyébként is mindig mutyiszaga van a lakcímtrükközésnek. Kollégistának és hasonlónak legyen kettő, ez OK, de aki egy helyen él, az jelentse már be azt az egyet lakóhelynek, és kész. Annyit talán minden felnőtt el tud dönteni, hogy ő maga hol él.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.01.08. 15:31:52

@Manyecska: Egyes élő szenteknek állítólag lehet, bilokálásnak hívják.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.08. 15:36:32

@tip: sztem meg többnyire lustaságból. Meg mert az életvitelt tekintve felesleges nyűg. Sok oka lehet.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.01.08. 15:37:50

A büntetőcédula hiteles másolatát (5-600 Ft) tértivevénnyel el kell küldeni a Legfőbb Ügyésznek. Megér még egy ~ ezrest (postaköltséggel), úgyis visszakapod.
És csináltass kontaktlencsét!

bobsys 2013.01.08. 15:38:14

@hagyma: "setalok bazmeg, gyalog megyek haza debrecenbol pestre
kozod?"

:D

De a legjobb, hogy tenyleg igy van

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.01.08. 15:39:15

@tip: A tulaj/főbérlő adócsalásának a támogatása miatt szokás nem bejelenteni az ideiglenes lakcímet.

23gt 2013.01.08. 16:07:54

Lehetséges, hogy ez a szabálysértés helyi önkormányzati hatáskörű.
Pl. BP- XIII. kerületé ilyen . . .
www.budapest13.hu/ugyintezes/okmanyiroda/lakcimigazolvany-lakcimbejelentes

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 16:08:53

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: nade ez kozos csalas
m,ert foberlo aszongya, bejelntve xxxxx+n
nem bejelentve xxxxx-n
az egesz orszag mutyizik
de ertheto, mert mindenki elni akar

csuvel 2013.01.08. 16:15:27

Örülj inkább annak b+ hogy nem Zsanettnek hívnak! :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.01.08. 16:21:19

@hagyma: Csakhogy pont a mutyizás nehezíti meg itt az életet.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.01.08. 16:30:16

@csuvel: Meg hogy nem pesti rendőrök állították meg: ww.w.rohej.hu/kep/buziaki.jpg
zugugyved.blog.hu/2009/09/21/buzi_aki_igazoltat
(Sajnos a Bombagyár leégése miatt az eredeti cikk az az egy lakásban élő érzékeny rendőrökről eltűnt.)

Vitéz László 2013.01.08. 16:43:12

drkósa SS/

drpintér SS.

fidesjugend...

hitvány xar intézmény a sündőrség...

vernarancs 2013.01.08. 17:23:16

Ez egy oltari faszsag. Ha alberletben lakik valaki eletszeruen, oda be sem tud jelentkezni. Egyaltalan nem kotelezo sehol sem bejelenteni, ha nem otthon lakik az ember.

igi1 2013.01.08. 17:51:17

@Darren79: hacsak előtte nem adod oda a személyid...

már azt se tudják egyesek, hol laknak, annyi helyre jelentgetik be magukat...

@vernarancs: ezért tudnak az adófizetést elkerülők is sikeresen bujkálni.

Mert nem ott laknak, ahol be vannak jelentve.

XD

vernarancs 2013.01.08. 18:14:04

@Rosszindulatú Vászka: Hany olyan embert ismersz aki be is jelenti az alberletet az onkormanyzaton?

Rosszindulatú Vászka 2013.01.08. 18:21:13

@vernarancs: ne rám haragudj, nem én forszíroztam az 1992. évi LXVI. törvényt :)

vernarancs 2013.01.08. 18:27:59

@Rosszindulatú Vászka: Nem haragszom, a kurva eletbe! :)
Arra emlekeztem, hogy regen a hadseregnek be kellett jelenteni azt is ha fingott az ember, de azmiota nincs sereg en semmit nem jelentek be. Sem elore sem utolag.

England win The Ashes! 2013.01.08. 18:40:11

@hagyma: Nem, nincs. Akkor lehet. Én kérek elnézést.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.08. 18:55:33

@vernarancs: monnyuk akkor még a buzulás meg a munkanélküliség is köztörvényes volt.

igi1 2013.01.08. 21:34:44

@hagyma: szerintem meg a gondolkodásmód...

fejlett országokban is van mutyizás, csak ott lemondanak, ha belebuknak

viszont előkelő körökben már ez se olyan tiszta...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 22:22:30

@Dr Jozef Vengloš: hat amig cigizni lehet, a telefon is tok mindegy
mondjuk nekem meg automatam van...
foghatom a fulem
amugy rendkivul utalom, hogy itt nem kotelezo aheadszett, mert itt mindenki internetezik meg sms-zik vezetes kozben
az, hgoy csak telefonal, mar nem is zavar

bigthereal 2013.01.08. 22:31:53

1992. évi LXVI. törvény
a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról (Nytv.)

29. § (4)153 A polgár személyazonosságát - a személyazonosító igazolványon túl - az érvényes útlevél vagy a kártyaformátumú vezetői engedély igazolja. A személyazonosítás céljából - jogszabályban meghatározott kivételekkel - a polgár nem kötelezhető más okmány bemutatására.

a lakcímkártyát át se kell adni!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.08. 22:35:49

@igi1: ott van csak igazan
pont koznep kozott nincs annyira
en meg mindig kaptam szamlat-blokott ha akartam, ha nem

Megdobbent 2013.01.09. 00:11:30

Hehe, most jut eszembe a kommenteket olvasgatva, hogy a '90-es evek elejen nekem egerben volt eloszor zebras kalandom a rendorokkel :> El is felejtettem mar de most felidezodott. Szoval mentem at a zoldon, ramfuttyog, mondom mivan? Mondja, hogy ferden mentem a zebran. Mondom ja. Maskor menjen egyenesen. Az oke, hogy en tudatkozi allapotban voltam, de a rendor? :)))

zünüke 2013.01.09. 01:41:41

@KaPé: Ha leszarja,akkor tényleg megérdemli-igazad van:))

anarch 2013.01.09. 09:09:53

@Archie the inventor: Orosz autók szériatartozéka a dashcam :). Sz'al fejlődünk.

Archie the inventor 2013.01.09. 09:14:48

@anarch: Széria? Nem inkább csak sokan vesznek és berakják? Látom a tube tele van ilyen felvételekkel....

Kabeka 2013.01.10. 08:27:54

Itt mindenki funkcionális analfabéta?
Azt mondja a szüleihez ment haza de nem ott lakik. Mi a szarnak kellene oda bejelentkeznie??? És egy rendőr mi alapján állapítja meg valakiről ránézésre, hogy hol lakik életvitelszerűen?

metal · http://electric.blog.hu 2013.01.10. 08:46:56

Amíg van olyan idióta, aki ezt eltűri, addig lesz olyan rendőr is, aki megcsinálja!

neked ugatok 2013.01.12. 16:41:19

én mindig megvárom amíg kitöltik a sajtpapírt, aztán nem írom alá.
ha aláírod, nincs visszaút, elismerted a semmit is.
jelentsen fel. harmincezer? ugyan már..

annyira tipikus esettel állunk szemben, hogy már nekem fáj
süti beállítások módosítása