Tékozló Homár

Válogat a Microsoft ügyfélszolgálata

2013.01.11. 13:23 | jackyll | komment

Johnnyék kiderítették, hogy bár hivatalosan 2014-ig támogatja a Microsoft az Office 2003 termékcsomagját, telefonon már nem szeretnének ilyesmivel foglalkozni:

A minap a kollégám az irodában használt Excelével váratlan hibajelenségbe ütközött, amivel nem tudott mit kezdeni. Vakmerőn felhívta a magyarországi Microsoft ügyfélszolgálatát, hátha tudnak neki segítséget nyújtani. Egy fiatalember vette fel, aki megkérdezte, jogtiszta-e a szoftver (természetesen az), és hányas Office-verzió. A válaszra, miszerint 2003-as, azt mondta: ők a Microsoftnál nem nyújtanak támogatást 2003-as Office-hoz. Kollégám megkérdezte: akkor milyen verzióhoz adnak? A válasz: csak 2011-hez. Gondolván, Excel-Excel, a későbbit is ugyanúgy kell elrontani és visszaállítani, azt mondta, akkor szeretne segítséget kérni Office 2011-hez, mire az ügyfélszolgálatos elkérte a 2011-es azonosító kódját. A kör bezárult: 2003-as kód van, de ahhoz nincs támogatás, 2011-es támogatás van, de ahhoz kód nincs. Viszonthallásra.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tölgyasztal 2013.01.11. 13:26:50

Telefonba bármilyen azonosító kódot egy idegennek bemondani elsőre tilos!

gelsystem 2013.01.11. 13:32:25

pénztártól való távozás után .......sün!
aldi-őstermelő-mittuDOMAIN szentháromság

É2I 2013.01.11. 13:47:47

Amúgy valszeg nem is jött volna össze, mivel igen csak különbözik az összes verzió.

De most megtanulhattad, hogy az ügyfélszolgálat nem érted van. :P

Darth Revan 2013.01.11. 13:47:59

elmeletileg nem azert kerul olyan sokba, mert jar hozza tamogatas?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.11. 13:50:16

Miafasz van? Nem támogatják a tíz éves szoftvert. Nyilván benne van a licencben, vagy mittomén, így vette, ez van.

Különben meg miért nem használja az openoffoce.org-ot, vagy valami mást, ami ugynazt tudja? Fórumokban kap támogatást. Külön pénzért talán még telefonos támogatást is kap.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.11. 14:07:33

A megoldás az OpenOffice, vagy a LibreOffice. Meg a tanulás...

A fenti két szoftver ingyenes, a támogatása úgy tudom fizetős. Ha meg valaki megtanulja kezelni, akkor meg tényleg ingyenes.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.11. 14:07:58

Kedves Johny!

Legközelebb hasonló esetben a következőt tedd:

a hibaüzenetet gúglizzad meg és olvasgasd a találatokat. Nem annyira elegáns mint telcsizni a szápporttal, de valszeg sokkal hamarabb tudsz továbblépni.

Hacsak nem eddig ismeretlen hibát találsz, akkor meg keress ojan élő hibagyűjtő fórumot és ott jelezd, lehet, hogy akkor is hamarabb lesz megoldva a kérdés, de leginkább meg lesz oldva.

kekegsm 2013.01.11. 14:08:04

fake hülyeség.
Az egyik az, hogy simán támogatják, amennyiben valamelyik business változatot használja az illető (ahhoz jár támogatás). Másik pedig az, hogy szerintem csak ez a Johnny hallott 2011-es officeról.... Mert ugye 2010 után a következő lépcső a nemsokára megjelenő 2013.
Kérem háttéranyagot gyűjteni hazugság elött.

Anomalocaris (törölt) 2013.01.11. 14:18:48

@Jani haverja: Nem, ő valami openoffoce-t említett.

zooDoo 2013.01.11. 14:30:59

@kekegsm:

MAC-ra van. Ott meg azt észt pénzel pótolják, érted.

Mondjuk én is fel vagyok háborodva, hogy a WIN 3.1-em nem támogatják. Múltkor kiírt valamit. Nem tom mit. És nem tudják mi az. Miért nem? MIÉÉRT? EZÉÉÉÉÉRT FIIIZETEEEK? EZÉÉÉ?

Robert74 2013.01.11. 15:01:50

Sajnos úgy van, hogy kettővel a kurrens verzió előttire megszűnik a támogatás. Tehát, pl. mondjuk a 2010-es office lenne a jelenlegi verzió, akkor a 2003-as office-hoz már nem lehet terméktámogatást igénybevenni...

sanyix 2013.01.11. 15:15:17

tanulság: ne használ microsoft terméket.

Mylady 2013.01.11. 15:24:16

Látom, a szövegértés nem mindenkinek megy segítség nélkül. Hát akkor tessék:

"Important notice for users of Office 2003: Support for this product ends April 8, 2014."

Tehát: hivatalosan van rá támogatás. Csak a telefonos csóka lusta volt segíteni. Ennyi.

venszivar 2013.01.11. 15:38:45

@Tölgyasztal: még másodikra SEM jó ötlet!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.11. 15:43:05

linuxhoz mindig van szupport. tovább tart kiböngészni, de van.

igi1 2013.01.11. 15:49:36

@Tölgyasztal: másodsorban meg a 2011 -es excel tökre más, mint a 2003-as, pláne, hogy még egy 2007-es excel van, utána meg egy 2010-es jön

igi1 2013.01.11. 15:53:33

@Mylady: így viszont harmadszor a poszter hagyta magát lekoptatni, az ügyintéző meg szimplán hülye

de ez csak a hivatalos, megvett, legális office-okra vonatkozik

asdf 2013.01.11. 15:59:12

@Mylady: Nem, mert afaik az office 2003 (hasonloan az xp-hez) mar a kiterjesztett tamogatasi idoben van, ergo az sw hibakat meg orvosoljak windows update-en keresztul, de ennyi, semmi tobb.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.11. 16:04:34

@Mylady: És ezt miért nem mondtad el a csókának a telefonba, Johnny? He?

ex-dr. vuk 2013.01.11. 16:12:32

Nem ertem mit csodalkoztok.

OpenOffice azt csa.

Anomalocaris (törölt) 2013.01.11. 17:13:52

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Nem oly rég kaptam meg a szakdogám bírálatait. Hát mit mondjak, nem nagyon tudtak mibe belekötni! Ilyet még sose láthattak!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.11. 17:17:00

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: drakulálok! akkor most te tulajdonképpen mi is lettél? bolygóközi történelemtanár?

Anomalocaris (törölt) 2013.01.11. 17:20:08

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Az államvizsga még hátravan. Tanárképzést meg nem fejeztem be, mert lett volna próbatanítás is, de arra már nem voltam hajlandó. Pedig az összes nyomi pszichotárgyat megcsináltam, jót mulatva az embik idétlen működésén.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2013.01.11. 17:22:13

Számítógép?!

Kockásfüzet!

Aszt csá.

venszivar 2013.01.11. 17:23:45

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Mert elvette az idődet a sok, SZEX...:) (a nedv csere!)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.11. 17:26:25

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: jó, de akkor mi lesz a diplomádra írva? töriszakos nemtanár? ezt az új rencert nem vágom.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2013.01.11. 17:27:48

Aki májkrfost használ, meg is érdemli. Sosme értettem, hogy az emebrek hogy képesek fizetni azért hogy szopjanak....

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.11. 17:29:39

@Ulbert István [Typhoon]: szerintem előzzük meg a vitát és vonjuk le a konklúziót azonnyomban frissibe: mindenki buzi csak én nem! :D

Anomalocaris (törölt) 2013.01.11. 17:30:41

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Én se az új rendszerben Vagyok. Az úgyis nyomi. Nemtom mi lesz ráírva, de szerintem az, hogy " töriszakos zseni".

ne most 2013.01.11. 17:31:03

Legalább megmarad az illózió, hogy az újabb Office-ra van jó támogatás.

ne most 2013.01.11. 17:32:37

@Ulbert István [Typhoon]: Igy van a többire még talán telefonos támogatás sincs, igy azzal sincs gond.

Anomalocaris (törölt) 2013.01.11. 17:35:59

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: De azóta már az is régi. Most spagettis van. Már Én is őskövületnek számítok lassan. Örganyám.

Aureliano Buendía 2013.01.11. 17:37:06

Bezzeg, ha ájfonnal hívja őket... akkor haptákba álltak volna.

ne most 2013.01.11. 17:40:21

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Melyik telfonszámot kell felhívni a support miatt. A 06-80-505-101-et?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.11. 17:42:21

Hát gyerekek, ennyit a Microsoft által vállalt supportról, illetve arról, hogy miért jó a szép fizetős szoftveres voilág.

Aureliano Buendía 2013.01.11. 17:45:02

@ColT: „Egy fiatalember vette fel, aki megkérdezte, jogtiszta-e a szoftver (természetesen az)” - innen látszik, hogy kamuposzt

Linuxos bújtatott reklám:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.01.11. 18:35:44

@uraaam: LOL, nekem is jogtiszta a cuccom, ami a céges gépen van...
Kollegák azt mondták, ők már tárgyaltak a supporttal, és segítettek 8-O

@é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛: Vagy akár Gúgül

Anomalocaris (törölt) 2013.01.11. 19:00:36

"Hantavírustól lett beteg Martonyi János"

Biztos hogy csak ő? :D

Anomalocaris (törölt) 2013.01.11. 19:53:16

Az állat színe mindenkit meglepett, ezüstös és aranyszínű volt, és változtatta a színét. A szeme nagyon emberi volt, de az egész állat inkább egy földönkívülire hasonlított.

Mylady 2013.01.11. 20:14:15

@agresszív kismalac: ? Ezt most miért tőlem? Mi közöm a telefonos csókához?

Mylady 2013.01.11. 20:16:52

A komódos cuccot tényleg nem lehet kommentelni? Hát mi folyik itt, kéremszépen?

Manyecska 2013.01.11. 20:18:37

@Mylady: én már próbáltam komódon is kommentelni, az se ment!

Rosszindulatú Vászka 2013.01.11. 20:31:23

Nem mindegy? Úgyse elmléxünk rá.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.11. 20:38:12

Hogy mit csinálunk? Baszunk!!!

:D:D sírva vinnyogok és taknyam-nyálam összefolyik :D

Rosszindulatú Vászka 2013.01.11. 20:39:42

Mármint mi?

Dehát nem is ismerjük egymásot.

Manyecska 2013.01.11. 20:42:59

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: no, hát ezt linkeltem be tegnap ide:) kérlekalássan, én már végigsírtam a tegnapi napomat:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.11. 20:45:33

@Manyecska: én tegnap el...tam az egész napomat, így csak ma vinnyogok rajta :D:D

Manyecska 2013.01.11. 20:45:39

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: a Felmegyek és megb***szom.. szerintem mindent visz. Mega: "régebben örültem ha a fiúk ****-ják egymást" :D:!

Manyecska 2013.01.11. 20:47:07

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: én ezt a rádióban hallottam azt hittem rosszul vannak a Szomszédokban:D fájt a hasam mert vissza kellett fognom az üvöltéseimet de így is ciki volt:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.11. 20:50:45

@Manyecska: kiakasztom a lépcsőházba, és mindenki b*szhatja.... kész:)

Manyecska 2013.01.11. 20:53:13

Maga meg b*****ssza a Marikát, ahogy szokta..:D na ON, én jó éjt.
Ezért tart itt az az ország.::P

Rosszindulatú Vászka 2013.01.11. 20:54:58

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: márminthogy nem ti, vagy nem mi? Vagy ti nem, de mi igen? Vagy senki se?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.11. 20:55:33

OLyan hosszú kommentet írtam a komódosra, hoyg csak na!!!

Kár volt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.11. 20:59:50

@batgirl: elkéstél, én már elsőztem ügyesen, jóhomároz illően :D

@Rosszindulatú Vászka: egy dolog fix: én biztosan, a többieket nem tudom! :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.11. 21:01:11

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nem is tudom, mért nem volt gyanús, hoyg olyan szép üres..öregszem

☺ágica (törölt) 2013.01.11. 21:08:44

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: :DDDD

@batgirl: nekem is most tűnt fel, hogy már fél 7-kor kikerült:DD

Rosszindulatú Vászka 2013.01.11. 21:08:59

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: aha. És ezt így már jóelőre eldöntötted? Azt meg miért?

@☺ágica: de. Figyejj csak: ELSŐ!

☺ágica (törölt) 2013.01.11. 21:10:14

@batgirl: akkor csak én vagyok ilyen, hogy folyton elb...om:)

két komment elküldése között

@Rosszindulatú Vászka: jó, én meg 15 (kb ott tartanék a kommentjeitek után)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.11. 21:11:59

@☺ágica: te figyusz, azt a cinkét mivel ragasztottad az ágra?

☺ágica (törölt) 2013.01.11. 21:20:03

@batgirl: miután összeragasztóztam a nadrágomat, maradt még némi pillanatragasztóm:) gondoltam, így legalább nyugton maradnak:) de amúgy lesben ültem a konyhában, a sorozatgomb meg nagyon jó barátom:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.11. 21:24:43

@☺ágica: nagyon jók lettek. megkellene néznem, hoyg az én gépemen van e sorozat gomb

☺ágica (törölt) 2013.01.11. 21:26:44

@batgirl: köszi:) én is Colttól tudom, hogy az én gépemen hol van. mert nagyon logikusan a törlőgomb a sorozatgomb is egyben:)))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.11. 21:28:47

@☺ágica: hú..pont arra gondoltam, hogy az a gomb esélyes rá:)

☺ágica (törölt) 2013.01.11. 21:29:33

@batgirl: :D nekem nem volt ennyi eszem...

☺ágica (törölt) 2013.01.11. 21:31:14

egyébként érdemes elolvasni a komódos posztot?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.11. 21:31:31

@Rosszindulatú Vászka: :) pedig hány éves is vagy már? 27-et mondtál a múltkor, ilyenkor a legtöbben már űzik ezt a fajta sportot.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.11. 21:31:39

nem jött be:( szerintem nekem nincs olyanom.(

Rosszindulatú Vászka 2013.01.11. 21:33:27

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: hogy direkt nem üzekednek szilveszterkor? Nézem az olimpiát, de ez konkrétan nem rémlik.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.11. 21:38:58

@Rosszindulatú Vászka: a bírkózást nézzed, az kicsit hasonlít. meg a bobosok is néha összecsusszannak. de inkább a ritmikus gimnasztikát ajánlanám felvezetésnek vagy esetleg a lovaglást az olimpijai sportokból, a bírkózást a végére hagynám, mer az sokkoló látvány :D

☺ágica (törölt) 2013.01.11. 21:39:41

@batgirl: nincs meg a leírása? vagy keress rá a típusára és akkor kiderül:)

Rosszindulatú Vászka 2013.01.11. 21:44:50

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nem igazán hiszem, hogy a tapadós nőifürdőruhás, izzadt rosszarcú muksók hempergőzésétől beindulnák.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.11. 21:54:26

@Rosszindulatú Vászka: pedig van némi halovány hasonlóság, meg az elemi izomerők bevetése meg az izzaccság is közös vonás. állítólag, de hát mindegy :)

Anomalocaris (törölt) 2013.01.11. 22:15:00

"Nyomorultak-rekord a biteknél"

Duplázás.

☺ágica (törölt) 2013.01.11. 22:17:33

ezt egy másik blogon linkelték, én ezen visítottam:DDD

www.youtube.com/watch?v=qNPhVVjnoC0

jóccak

Rosszindulatú Vászka 2013.01.11. 22:21:18

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: például mikor leülnek a asztalhoz és bífsztekket zabálnak, meg peszgőt isznak vizespohárból, meg ijesmi. Meg mikor nem kell megnézni az egész filmet, csak a párperces rövidített verziót, amivel reklámozzák, az is az.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.11. 22:21:22

@☺ágica: nyihh :D mindig azon gondolkozom, vajon mi járhatott a fejükben? :D

☺ágica (törölt) 2013.01.11. 22:23:06

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nem tudom, de ezeket nem tudom sajnálni, annak ellenére sem, hogy némelyik elég durván taknyolt...:)

na, tényleg szunya:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.11. 22:28:40

@☺ágica: jóccak!

@Rosszindulatú Vászka: ja az. abbul egész kollekcióm van. a hegytetőn isznak, meg az istállóban meg van amelyikben még a repcsi fülkéjében is.az egyikben akkora zabálás van, hogy hatan vannak egy jelenetben ahogyan likőröznek a szalonban. a végén csúnyán kiloccsan a tojáslikőr, de egy kedves szereplő szépen lepucolta mindenkiről. mégiscsak ugyanazt nézhetjük? :D

Rosszindulatú Vászka 2013.01.11. 22:31:35

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: van ojan is, de az már nagyon kemény, mikor hahálra zabájják magukat. Monnyuk abba félpucér barokkos hölgy is van. Az nagyon zorallos. Sose láttam még annyi pástétomot, mint abba a filmbe van.

Aureliano Buendía 2013.01.11. 22:39:54

fszom, most itt tobzódtok? nem megy az új poszt, mi?:)

Rosszindulatú Vászka 2013.01.11. 22:42:13

@uraaam: nem teccik. Mit tudhat egy 7000 forintos komód? Csak vígasztalan sivárságot nyújthat.

Aureliano Buendía 2013.01.11. 22:46:22

@☺ágica: aki nem tud futni, ne üljön helikopterre, mert elüti a villamos...

Aureliano Buendía 2013.01.11. 22:50:03

@Rosszindulatú Vászka: sok embernek ez a sivárság a napi betevő. Ne nézd le őket jogtalanul.

Aureliano Buendía 2013.01.11. 22:51:20

@Rosszindulatú Vászka: az már nem barokk, hanem a fülledt és buja rokokó.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.11. 22:58:17

@uraaam: ugyanmár. Nem a komód a sivár, hanem a komódsztori.

Az a vergődés eléggé fles, meg az öntudatos vevő, ahogy kioktatja a szeméjzet meg bolt. Mikor meg megkapná a cuccot, hisztizik, hogy mér nem ingyér szállítják, mikor már végre ott van, ahol lakik.

Aureliano Buendía 2013.01.11. 23:05:59

@Rosszindulatú Vászka: nem értettem, miért kell valakinek sok komód. Nekem elég (volt) egy is.
Nem érettem, miért 8 kiállítási komód van, nyolc árnyalata van? Az Ikeában nincs ekkora választék, pedig az minden bútorüzlet csimorasszója.
Nem értem a posztot amúgy. Minek a komód?
A Jysk mennyiért váltja az eurót?

Rosszindulatú Vászka 2013.01.11. 23:17:27

@uraaam: az mindegy kettő kell és kész.

Aureliano Buendía 2013.01.11. 23:19:06

@Rosszindulatú Vászka: azt akarod mondani, hogy a poszter megtagadva a proletár szellemiséget, harácsoló életvitelt folytat? Netán két lakása van? Esetleg komóddal feketézik?

Rosszindulatú Vászka 2013.01.11. 23:25:29

@uraaam: nem. Csak, hogy az most mindegy.

Aureliano Buendía 2013.01.11. 23:25:48

@Rosszindulatú Vászka: egyre csak gondolkodom, mint rákosi elvtárs (éjszakákon át, hogy ki lehet a belső áruló?), nem jövök rá, miért kell kettő, mikor egyet sem lehet kapni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.11. 23:28:39

@Rosszindulatú Vászka: ne malackoggy már, no.

@uraaam: szerintem ezt is szettbe árulják, mint az étkészletet vagy a kristálypoharakat. egy tucat komód egy szett, de ez hiányos volt, ugye csak nyolc darab oszt azér volt olcsóbb. így.

Aureliano Buendía 2013.01.11. 23:30:19

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: de mind a nyóc kiálítási darab, tehát nem lehetett eleve szetbe elszámolni.
Az a baj, hogy itt vannak nyomasztó kérdések, és nincs feloldozás.

Aureliano Buendía 2013.01.11. 23:32:58

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: @uraaam: meg az étkészlet arra van, hogy jön a vendég, és tuggyon enni evőeszközzel
de a komódba saját bugyid pakolod, nem a vendégét
meg hány vendég bugyija tölt meg egy komód?
az már illegális cimerfrej a balcsin

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.11. 23:37:18

@uraaam: mint falun-e? héétköznap jója a műanyag ibrikbül szürcsögni a kakaót, de ha vendég gyön, akkó előkapjuk a zsolnayt, nehogy asziggyék parasztok vagyunk? :D

Rosszindulatú Vászka 2013.01.11. 23:39:11

@uraaam: sok oka lehet. Mind a két gyerek egyformát akar. Asszony egyformát akar a hálóba meg a nappaliba. Meglátta a szomszéd/haver/sógor/szülő is az akciót és neki is kell egy. Visznek egyet a dácsába is. De mindegy, nincs jelentősége.

Aureliano Buendía 2013.01.11. 23:41:22

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: perszehogyde
felénk, ha eksön van (egy évbe kéccer9, mindenki kiöltözik, mint Szaros Pista jeeeeezusnevenapján
Ami viszont nem, hogy mi itten nem kakaót iszunk ám, hanem hámozott szőlőt.

Aureliano Buendía 2013.01.11. 23:44:18

@Rosszindulatú Vászka: dehogyisde! Nagyon is jelentősége van. Ezt a kérdést debizony nem lehet megkerülni.
Szó sincs pulyákról, de még asszonyról sem. Mindez balladai homályban tobzódik.
Csak a nyers ösztön, a birtoklási vágy. Ez állatias.
Az azz izé, akinke az odrija van, aszondaná, nem embis. Érted na!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.11. 23:45:50

@uraaam: falusi lakodalomba a leviccesebb mindig a sok lerúgott magassarkú topánka, mer ugye a jánykák amúgy egész évbe papucsba járnak, de a zösszeesküvésre tízcentisben bukdácsolnak el. kiskorunkba azzal szórakoztunk, hogy az asztal bújkálva összecserebéltük a cipőjüket :D

Anomalocaris (törölt) 2013.01.11. 23:47:21

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Én csak próbáltam követni a jelenlegi helyesírási izét. Állítólag így kell írni. Nekem is jobban tetszik a Kommodo-Varan. Bár ez is önkényes.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.11. 23:48:43

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: szerintem a helyes sírás egyéni dolog, nemtom mér kéne ezt szabályzatba foglalni.

Aureliano Buendía 2013.01.11. 23:48:57

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: értem na, az elmúlt esti órákban én is dehidratáltam magam...

Rosszindulatú Vászka 2013.01.11. 23:52:19

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: @Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ez a eccséges hejesírás aránylag új találmány. Szépirodalomba és beszélt/csetnyelvbe sztem sincs létjogosulcsága, mechanikussá és egysíkúvá alacsonyíccsa a nyelvet.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.11. 23:53:45

@uraaam: ááá, nekem csak a szám nagy, nem iszok szinte soha :D

Rosszindulatú Vászka 2013.01.11. 23:56:39

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nohát, ezt felírom magamnak.

2013.01.11. 23:54:56
Kedves naplóm!
Zsiráf ma egyetértett velem.
Mikor reggel felébresztett az a undok vekker, rögtönéreztem hogy ez a nap más lesz, mint a többi

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.11. 23:57:38

@Rosszindulatú Vászka: az hülyeség. a középkorba soha nem ittak vizet mer mocskos volt, meg nemis füröttek, oszt mégis éltek.

Aureliano Buendía 2013.01.12. 00:01:03

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: na, én ittam helyetted is:)

detényleg

@Rosszindulatú Vászka: akkor én kibasztam magammal rendesen

Anomalocaris (törölt) 2013.01.12. 00:01:43

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Mert szardinellakonzervet se eszünk csak úgy bármikor.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.12. 00:01:56

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nem is sokáig és nem is sokan. Meg a kávé megjelenéséig alkesz is volt minden értelmiségi.

Aureliano Buendía 2013.01.12. 00:02:09

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: sok helyen tényleg bort ittak víz helyett

én sem bízom a vízműben... ma különösen gyanakvó voltam:)

na, joccakát - ez a hétvégi?

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2013.01.12. 00:07:05

Mondjuk nem is gyakran cserélik az emberek a szoftvereket. Nálam a 2007-es van, mert anno azt adták az ingyenszoftver keretében tanulóknak, meg tanároknak. Emlékszem, hogy az egyetemen még 2009-ben is a 2003-ast tanították.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 00:14:01

@uraaam: jó tetted :D

@Rosszindulatú Vászka: na, azér a többi bejegyzést ne írd ki. még a végén elveszítem itten a renomémat.

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: sőt, inkább csak sohasem.

azannyába, de iccaka lett. kénytelen vagyok elhalni, nektek meg további kellemeset.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.12. 00:15:02

Úristen, már holnap van.

Jóreggelt!

Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.01.12. 07:37:53

Miért nem lehet hozzászólni a komódos cikkhez? De ha már megírtam:

Jaj már, kedves vásárló!
A postaládákba dobált prospektusok nem a valóságot tükrözik. Szórakoztató, színes képregények, melyek nem igaz történeten alapulnak. Ezért ígérnek benne 30-50 százalékos leértékeléseket.

Másrészt egy komód megvásárlása a jövőnek szól, hosszú évtizedekre díszíti a lakásodat, 7500,- vagy 9900,- ... olyan csekély a különbség, amit eltelefonálsz vagy elautózol a kedvezmény érdekében, már többe kerül.

Trójai 2013.01.12. 08:36:45

Van már új poszt, csak nem lehet alá kommentelni...

2013.01.12. 09:02:38

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:
de az egész állat inkább egy földönkívülire hasonlított.

Tehát olyasmihez hasonlított amit még senki sem látott!

2013.01.12. 09:03:57

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: az hülyeség. a középkorba soha nem ittak vizet mer mocskos volt, meg nemis füröttek, oszt mégis éltek.

Csövesek mindig voltak! :))))

Troppauer_Hümér 2013.01.12. 09:06:11

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Még viccesebb a falusi lagziban a sok szétdobált bugyi.

Troppauer_Hümér 2013.01.12. 09:11:09

Sikeres iroda 2013-ra már lecseréli a 2003-as Officcét.

Vagy ha csóró, akkor az OpenOfficcéval operál.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.12. 10:10:01

@stillmatic: nem értek egyet. Ha a célszoftver betölti a funkcióját, és legalább több, vagy ikább huzamosabb ideig sok alkalommal nincs késztetés a frissítésre, miért is kéne újat venni?

Ráadásul vállalti környezetben nem is feltétlenül az új szoftver ára lehet magas, hanem az átállás költsége (kieső munkaidő és termelés, betanítás stb). No meg a járulékos költségek, mikor az újabb szoft újabb vasat is kér.

Soxor van racionális oka is, hogy nem frissítünk, pl. mikor az egyéb lokális rendszerek interációja borulna amiatt.

Csak azért, mert újabb, nem feltétlenül jobb az adott feladatra.

Sztem.

Manyecska 2013.01.12. 10:12:51

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: fújjj!:D DE az a bugyi /+ jégeralsó/rohasztó:D pillantás nagyon-nagyon megéri.. :P! Velőig hatol:D

2013.01.12. 10:14:06

@stillmatic: Még viccesebb a falusi lagziban a sok szétdobált bugyi.

Melyik vidéken volt ez a szép szokás divat? Én csak olyan falusi lagziban voltam ahol baromságokat beszélt a vőfély, később meg már mindenki a sok házi párlattól, mert a férfiak úgy szorongatták a saját fél literes házijukat mint plázapicsa az ásványvizet. Ment is a "az semmi, ezt kóstold meg" mindenki a saját főzetével jaszkarizott és persze az átokházák minimum 60fokos cuccokat hoztak.Lett is duhajkodás a végén, de azt a belevaló nagypofájú öreglányok gyorsan leállították. Nem volt semmi kirívó, pláne nem bugyiledobálás!
Persze az ilyen történetek csak elsőre izgalmasak, mert ha belegondolsz abba hogy milyen vegyes a felhozatal nőkből egy lagziban akkor belátod, hogy izgalmas tanga alig, hatalmas szétmosott bugyi annál több lenne a földön! :)))

Manyecska 2013.01.12. 10:58:10

a Jysk-komód senkitse hoz lázba??

Aureliano Buendía 2013.01.12. 10:58:37

@cirróka: vénszivarnak a középkor lett volna az igazi dolcsevíta:)

@Manyecska: rég voltál igazi falusi lakodásréban. Már ott is a tanga megy:)

Aureliano Buendía 2013.01.12. 11:00:02

@cirróka: én voltam olyan lagziban, ahol a vőfély próbálta (Óbudán) imitálni egy falusi lakodalom hangulatát. És fél8 körül már ő volt a legrészegebb...

@Manyecska: bojkottáljuk:)

2013.01.12. 11:06:54

@uraaam: a vőfély próbálta (Óbudán) imitálni egy falusi lakodalom hangulatát. És fél8 körül már ő volt a legrészegebb...

Akkor sikerült! :)))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 11:07:55

@stillmatic: www.youtube.com/watch?v=R9Li0WhWvQg

@cirróka: mifelénk a tortaszoba volt divatban. minden család (100-120)hozott egy tortát ami egy külön szobában várta sorsát. oda beszökni és kóstolgatni nehezebb volt, mint a pentagonba bejutni, mert vénasszonyoknak álcázott sárkányok őrizték az ajtót a kotnyeles kölyköktől :D

Aureliano Buendía 2013.01.12. 11:10:20

@cirróka: igen, kb. ez a része pipa. A többi azért hagyott bennem kérdő és hiányjeleket:)

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: aztán kideülr, hogy nem is annyira érdemes várni, mert kb a 80%-a agyoncukrozott gej szar volt. A többi 20% más asztalra került.

2013.01.12. 11:12:11

@Manyecska: a Jysk-komód senkitse hoz lázba??

De! A posztolót! 7500-ért a komód elég olcsó! Valószínűleg eltették ismerősnek, vagy a dolgozók csaptak rá, azért volt 8 mintadarab! A boltok néha elképesztő árengedményeket produkálnak vevőcsalogatónak a szórólapokon. Persze abból a cuccból nagyon sok nem lehet, mert becsődölnek, úgyhogy azonnal szaladni kell. A posztoló tegyen le arról a komódról! Probléma megoldva.

Aureliano Buendía 2013.01.12. 11:14:31

@cirróka: inkább nézzen szét az ikeában, jobban jár.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 11:17:33

@uraaam: nemnem. azok még házi készítésű igazi torták voltak, nagyon fincsik. de elmennék már egy rendes lagziba! nem nősül valaki?

Aureliano Buendía 2013.01.12. 11:21:07

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: na, ezzel szembeszállnék mert nem. Az igazi jó falusi torta csak mítosz, az emlékeid megszépülése. A sós sütik igen, de a torta... brrr!

Ti mondtátok, hogy Igi valami böcsületes traktorosta vőlegényt keres. Ha talál, lész lakodáré.

2013.01.12. 11:21:08

@uraaam: a 80%-a agyoncukrozott gej szar

Azért torta. Egy, esetleg két szelet jól esik, utána már csak egy gej szar lesz, aminél egy szál ropit is többre értékelsz! Ergo a torta saját csapdájába esik bele.
A lányaim a legjobb példák erre. A szülinapi torta felvágása előtt nagy melegítés, türelmetlenkedés, csipogás folyik. Aztán elfogy a fele és utána úgy kell üldözni őket, nem akarják enni, hiába ugatok hogy én akkora vagyok mint egy ház, ne nekem kelljen megzabálni!

Troppauer_Hümér 2013.01.12. 11:30:59

@Rosszindulatú Vászka: Ezt meséld be a Májkroszoftnak, akik elég profitorientáltak ahhoz, hogy ezt magasról leszarják.

Mutterom mai napig siratja az XP-t, mer' szerette, de ugye van már hárommal újabb rencer, nincs támogatás. Evvan.

Aureliano Buendía 2013.01.12. 11:31:07

@cirróka: na, azért van olyan torta, ami nem hordozza magán ezeket a vonásokat, csak meg kell találni. De a falusi torta úgy indul, hogy élből belebasznak két kockarámát - mer legyen benne anyag, mer az Icukának már óvodás korában is ez vót a kedvence:)

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: távol álljon tőlem! Ha te álomvilágban akarsz élni, nosza rajta. Mindenkinke megvan a maga mákonya!:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 11:32:33

@uraaam: köszönöm :) szeretem a saját kis mátrixomat.

Aureliano Buendía 2013.01.12. 11:32:40

@stillmatic: még meglepően sok gépen van XP. Most vagy azért, mert annyira jó, hogy az utána levő nem ér már semmit, vagy azért mert nem bíznak az emberek az újban (holott jó az).

Aureliano Buendía 2013.01.12. 11:34:18

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: jó, de majd gondolj rám, ha Zákányszéken, vagy Forráskúton ülsz egy igazi sátras lagziban, és hozzák a Julcsi néni tortáját.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 11:42:15

@uraaam: mindenképpen gondolok majd rád, bár nálunk már nem sok remény van egy lagzira.

Aureliano Buendía 2013.01.12. 11:42:50

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: miért nem? Bármikor újrakezdheted az életed:DDDD

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 11:52:52

@uraaam: az már megvolt :D:D majd ha megérem a nyolcvan évet akkor ismét! akkor majd megyek krosszmotorozni is meg bungeejumpingolni meg végre lehet majd nyugodtan kokózni is! :):)

Aureliano Buendía 2013.01.12. 12:07:42

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: minek várnál addig? Tudom, hogy most sincs rendben az életed, merj váltani, ne légy a megszokás rabja:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 12:11:27

@uraaam: az enyim? miből gondolod? sose volt még ennyire rendben! :D azért kell addig várni, mert addig még fel kell nevelni a kölykeket meg az unokákat kényeztetni, de aztán már mindegy :D:D

Aureliano Buendía 2013.01.12. 12:18:13

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: pedig látszik a kommentjeidből, csak te magad sem mered bevallani magadnak. Egy avatott szem számára azonban nyitott könyv vagy.
Az a baj, ha most nem cselekszel, zugvó leszel. Először csak egy kis likőr, majd több likőr, aztán jönnek majd a napi kétdekások, meg a Koelló idézetek az üzenőfalin...
Lehet, tovább kellett volna menned Linz-ig:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 12:24:06

@uraaam: ahh, látom keresztüllácc rajtam. na jó, bevallom. szóval én gyógyult alkoholista vagyok, évekig jártam terápiára (érted: terá-pia!! :D), volt egy májműtétem is, de már jól vagyok. néha még fáj kicsit, de már javulok! namostmár mindent tucc.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.01.12. 12:26:52

A MigrációnSoft a tengeri fölibe magasodó tik - és válogat! Namost... az alacsonyabb prioritásra szorult szemek mit érezhetnek? Az õ lelkükkel ki törõdik? Miért nem figyelünk jobban egymásra, miért nem neveljük tisztességre tyúkjainkat? Lájkold a szívettépõen manipulatíve felbaszó síró kisgyermeket a facen vagy ahol akarod, a Sokol rádiód segítségével is van már like! Ebbõl csak annyit akartam kihozni, hogy hülye, aki írja. ...de az is, aki olvassa! Lájk a kukiszemek esélyegyenlõségéért! Ha a gyermeked sír, a kukiszemek is jajonganak! Lájk! MLM! Tyúkketrec! Cheatcode!

CID 2013.01.12. 12:32:24

@uraaam: Hihi, Forráskút, Zákányszék ? Te se Zala megyei vagy ! :-)

Aureliano Buendía 2013.01.12. 12:34:13

@CID: Zsiráfnak írtam, ő volt odavalósi a környékre.
Én csak ideiglenesen jártam arrafelé.

CID 2013.01.12. 12:40:17

@uraaam:
Ő a Tisza túloldalán nyújtogatta a nyelvét.

2013.01.12. 12:41:24

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: bevallom. szóval én gyógyult alkoholista vagyok,

Én is! Jól bebaszok, de mindig kimegy belőlem! Az isten sem győzi már! :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 12:43:06

@cirróka: azér kéne intravénásan nyomni valami komolyabb cuccal, mert ez így elég sziszifuszi munka :D:D

Aureliano Buendía 2013.01.12. 12:46:17

@CID: én csak annyit tudtam, h valahol Szeged környékén. Nekem az meg "ez" az oldal. Az odaát meg Újszeged.:D

@cirróka: mert öregszel:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.12. 12:57:30

@cirróka: "Jól bebaszok, de mindig kimegy belőlem! Az isten sem győzi már"

Egy Moldova regényben az orvos úgy baszik be, hogy cc. alkoholba mártott vattát dug az orra alá, és letüdőzi. Nekem sose sikerült, elárulná valaki a módszer lényegét? Nagyon tiszta és olcsó bebaszási módszer lenne.

Persze az is igaz, hogy nem az első eset lenne a Moldovát lódításon kapni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 13:02:53

@atpijkamo: a nyálkahártyán vagy a tödőn keresztül nagyon gyorsan felszívódik az alkohol. persze igen méretes orr kell ehhez :)

zdanee 2013.01.12. 13:05:29

Vettem 2 éve egy notebookot, jó drágán, volt is hozzá eredeti windows 7. Egyik nap úgygondolta a windows, hogy őt többé nem lehet hibernálni, csak kikapcsolni vagy újraindítani. Újratelepítésen kívül megpróbálkoztam mindennel, parancssorból engedélyeztem a hibernálást, drivereket telepítettem, korábbi állapotra állítottam vissza a gépet, semmi eredmény. Gondoltam egy nagyot és felhívtam az MS ügyfélszolgálatát, segítséget vagy tippet kérni. No, azt nem kaptam, amikor elmondtam, hogy a géppel kaptam a windowst, ők már mosták is a kezeiket, arra nem jár terméktámogatás meg ügyfélszolgálat, azt vigyem szervizbe. Kérdem, talán az én laptopomon más a windows, mint amit a boltban dobozban meg lehet venni? Hát nem, csak ezt én nem dobozosan vettem azaz nem fizettem ki és ezért nincs támogatás. Mondom de, kifizettem, benne volt a laptop árában, volt pont ugyanez a gép windows nélkül pont egy windowsnyival olcsóbban. Hát az lehet, de az én windowsomat akkor is a laptop gyártója vette meg, úgyhogy akkor a gyártónak jár a terméktámogatás, azaz vigyem el a laptopot szervizbe és hívja fel az ügyfélszolgálatot a szerviz, hogy segítsenek. Gondoltam fondorlatos leszek és rákérdeztem, mégis mit javasolna, mint szakember a szerviznek? Hát, hogy telepítsék újra. Mindent összevetve jól tettem, hogy felhívtam őket, megúsztam egy szerviz kört, mert újratelepíteni én is tudom.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.01.12. 13:06:33

@CID: mit jópofizol, te érzelmi nyomorék? Az óvodás szintű rászállásaidról, trollhadjárataidról, gyengébb emberek zrikálásról nem szeretnél véletlenül regélni az új barátodnak? Az nem úgy megy ám, hogy 9 részt férgek vagyunk, az 1 rész jópofitól meg olvad a nép. Nem, nem személye sértettségből fakadó fröcskölés, ezzel a magyarázattal ne is próbálkozz. Aki ide jár, mindenki tudja, hogy a legalja vagy, max. nem írja ki. Most ilyenkor jobb napod van, aztán legyen elfelejtve minden a macsek meg a furaszem meg a többi részéről is, szarban mélyebben lubickolós napjaidon meg hadd szóljon? Nem lesz ez így jó, gyerek. Csak mondom legyen már teljes a kép...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 13:09:05

@Kellemes Zérókomponista: kilenc és fél sor? rekordot döntöttél a ráfordított figyelem mezőnyben :)

CID 2013.01.12. 13:22:10

@Kellemes Zérókomponista: Mi a baj vén buzi? :) Mondanám, hogy kapd be, de nyilván telefröcskölnéd a szaros gatyádat. Egyébként, mizu ? :)

2013.01.12. 13:22:22

@atpijkamo: Persze az is igaz, hogy nem az első eset lenne a Moldovát lódításon kapni.

Hát, bizonyos mennyiségű hanta nem megy az iromány rovására, sőt! Úgy értem hogy egy történet szolgálhat alapanyagként.
Amíg Moldovának nem szembesültem az irodalmon kívüli megnyilvánulásaival még szerettem is. Persze nem mint írófenomént, csak mint jó mesélőt.

2013.01.12. 13:24:49

@Kellemes Zérókomponista: @CID: Úgy látom, hogy a Vénszivar és Hagyma szabadnaposságával keletkezett űrt próbáljátok betölteni! Vagy tévedek? :)))

CID 2013.01.12. 13:25:18

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
Te meg gondolkodjál már, idióta cigányfasszopó ribanc, mielőtt írsz valamit. Már bocs !

CID 2013.01.12. 13:26:55

@cirróka: Persze, hogy tévedsz. Semmi bajom a melegekkel de kompit, mint vén buzit ki nem állhatom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 13:28:18

ahhh, milyen szép dolog is a decens kommunikáció :D

Aureliano Buendía 2013.01.12. 13:29:40

@cirróka: mint vasútmániás, a vasutas könyvét faltam minden sztorizásával együtt.

Tegnap kaptam egy 1967-es kiadású könyvet, az összes akkori forgalomba levá vasúti kocsi (teher, személy+forgóváz) jellegrajzáról.:)

2013.01.12. 13:35:12

@CID: Persze, hogy tévedsz.

Csak mert úgy tűnt! Persze tévedhetek! Azért kérdeztelek meg! Hiszen ki is tudhatná nálad jobban? Akkor tévedtem! :))))

Troppauer_Hümér 2013.01.12. 13:37:20

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Honnan tudja a cigányfaszos dolgot?

Amúgy Deszk?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.12. 13:37:56

@zdanee: vedd meg a win 8-at
40 dollar es meg job is

Rosszindulatú Vászka 2013.01.12. 13:37:57

@stillmatic: minek ahhoz támogatás? Frissülni még szokott, aki meg azt használja vélhetően nem ojan új vassal izzítani, amihez nincs drájver.

2013.01.12. 13:38:20

@uraaam: Volt egy egész jó regénye a Sötét angyal. Azt olvastad?

Troppauer_Hümér 2013.01.12. 13:38:33

@uraaam: A nyócas ablakcucc nem tetszik, de a hét jó. A vista okádék volt, tehát a kilenc megint jó lesz.

Troppauer_Hümér 2013.01.12. 13:39:44

@Rosszindulatú Vászka: Nohát ezaz. Új notebook, mondám neki, erre az ikszpét hanyagolja már....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.12. 13:39:56

@cirróka: nana en mindenkivel a megfelelo hangnemet utom meg, ciganynak ez jar, ez jar
nekem volt gyerekszobam
muvelt vagyok, es intelligens es okos is

Troppauer_Hümér 2013.01.12. 13:40:47

@hagyma: Külgyé neki harmincat, majd a többit kipótolja. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.12. 13:42:50

@cirróka: nagyon sok jo kisregenye novellaja volt a riportkonyveken kivul / gazlampak alatt, mandarin a gires vagany stb.
es en az allaspontjat is ertekelem amit kepvisel
baloldali ember
cask ez a volt kommunista orszagokban lassan szitokszo less
pedig bizony be kell latni a vilag nem igazsagos
az emberek nagy reszenek a jovedeleme nem tukrozik a felmutatott teljesitmenyt

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 13:44:14

@stillmatic: nem tud olvasni, az a baja. és ez még a legkisebb baj :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.12. 13:45:04

@stillmatic: lehet a postas azt vet belole
nincs kizarva
en most vettem meg par honapja, mert miert ne
meg mar amugy is tele volt szemettel a gep
most hasit es kedvelem is
az igaz a legtovabb az xp-t hasznaltam es nekem a 7-el sem volt bajom
de 40 dolcsiert letoltottem fel ora alatt
es most minden OK

Rosszindulatú Vászka 2013.01.12. 13:45:27

@cirróka: @hagyma: a Kádár könyve az nagyon fles. Annyira penetra, hogy már szórakoztató.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.12. 13:49:32

a fiam meg almas ugye...
elterithetetlenul
@Rosszindulatú Vászka: a Kadar konyvet kikuldettem itt van a polcomon,, kicsit tobbet vartam tole, tobb konkretumot, sot merem mondani tobb "megvedest" iranyaba
nezd en nem tudok ezzel vitatkozni az akkori tortenelmi idot figyelembe veve, / ne feledjuk, az atomhaboru karnyujtasnyira volt, Maryek gyakoroltak az iskolaban, hogy mit kell csinalni, ha jonnek az oroszok, vagy a bomba/
" ott voltam, ahol lennem kellett, az tettem, amit tennem kellett"
/mondjuk en tinedzserkoromat a szocializmus fenykoraban eltem meg, tehat feltetlen van nosztalgia, majd a Magyar vadkapitalizmusbol kimenekultem a sokkal embersegesebb USA-ba
es ez teny

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 13:49:54

@stillmatic: :D igazán megtisztelő az érdeklődés, de teljes önéletrajzot mégse dobok fel a homárra, ugye megértesz? már ígyis kiderült, hogy egy alkoholista cigányribanc vagyok :D:D

Troppauer_Hümér 2013.01.12. 13:50:16

@hagyma: Már nézegettem ismerősnél, de nem jött be a felülete. Amúgy biztos jó.

Troppauer_Hümér 2013.01.12. 13:52:48

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Nem vagy cigány, csak a faszukat copkodod, ha jól értelmeztem.

Másfelől abban mi a pláne, hogy hol laktál 40 évvel ezelőtt? Ebből rádismernek, utolérnek, lefülelnek?

Aureliano Buendía 2013.01.12. 13:54:56

@cirróka: nem, csak a Mozdonyfüstjést olvastam, valamibe még belekezdtem, de már nem tudom, mi volt a címe.

@stillmatic: az XP szerintem azért volt jobb a népnek, mint amennyire valójában jó, mert pont egy foskazán után dobták ki.

Nálunk most tervezik lecserélni nyolcasokra.

@hagyma: azért azt vedd figyelembe, hogy a volt szovjet blokk baloldali rendszerei kicsit mások voltak, mint egy Nyugat-európai. Nyugati fejjel fel sem lehet szerintem fogni. Egy francia "komcsi" elvei kicsit eltértek egy bolgárétól, az életszínvonalról nem is beszélve.

Nem véletlen szitokszó felénk a kommer jelző. Messze vagy már, és hamar felejtesz.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 13:56:16

@stillmatic: leszbi is vagyok, rosszul értelmezted.

amúgy meg éppen szökésben vagyok, szal érthető a bújkálásom. de ez is titok! :D

Troppauer_Hümér 2013.01.12. 13:57:54

@uraaam: A Millenium is szar volt, tényleg, botrányosan szar, XP előtt 98-at használtam.

Úgy láccik, az MS minden másodikkal valóban nem arat nagy sikert, mondjuk a 2000-et most nem veszem ide.

Manyecska 2013.01.12. 14:04:31

@uraaam: jah, tik is kaptatok Ikeja-katalógust??:D Volt benne egy szerintem sámli, fa, semmi extra. Asszongya: dohányzóasztal. Há' megveszek négy lécet, beletoszom a százas szöget oszt pont úgy fest!?:)) ON.

Troppauer_Hümér 2013.01.12. 14:08:05

@uraaam: Nekem Magyarcsanádon, ugye a kettő egykutya. Ott rengeteg a cigó, így CID-nek a végén igaza lesz....:D

Aureliano Buendía 2013.01.12. 14:08:15

@stillmatic: az egyetemen volt olyan gépterem, ahol 95-ös ment, volt, ahol már 98-as. Az akkor nagy szó volt. A 98-as jó volt akkor, lehetett használni.
Fűűű, Millennium, az tényleg egy rakás híg bélsár volt.

Aureliano Buendía 2013.01.12. 14:12:02

@Manyecska: szoktuk kapni, ha billeg a szék lába, pont aláfér, még vastag is, szóval tart egy ideig:)
Nekem a java része nem jön be az ikeás cuccoknak, mindig is félve tekintettem ezekre az északi alkesz dizájnerekre. A féléves sötétben van idejük ilyeneken törni a fejüket. A gyerekjátékok visznek mindent. Plüsspatkány... beszarás.

@stillmatic: akár még az is. De gyanús, hogy nem nyilatkozik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.12. 14:13:15

@stillmatic: nekem OK
dehat amire en hasznalom....
ujsagok, blogok... nekem a millennium is szar volt meg a 98 is, a 95 job volt, azutan az xp, az nekem bejott es most a 8.., amugy ha nem let volna tele szemettel a gep hagyom a 7-et
@Rosszindulatú Vászka: konyvben konzervativ vagyok, a konyvet konyv alakban akarom olvasni es mivel WU-n kuldtem a penzt haza a konyv is ideert
@uraaam: en nem felejtek, volt nekem az Illetkhivatalnal akkora kommer fonokom, hogy ihajj
de mint mondtam a 70-80-as evek igen jo idoszak volt az orszag eleteben
es hat ez volt az en 2 igazi evtizedem otthon

Troppauer_Hümér 2013.01.12. 14:15:51

@uraaam: Örüljünk, hogy a paranoiája azt megengedi, hogy itt cseteljen!

Manyecska 2013.01.12. 14:29:17

A feleség a férjének:
-Szívem, meg kell neked gyónnom, hogy én színvak vagyok...
-Nem baj kedvesem, én se Szegedről vagyok, hanem Szenegálból..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.12. 14:30:52

ha valaki tudna olcson 2 komodot , atvennem

Aureliano Buendía 2013.01.12. 14:31:51

@hagyma: ha gazdaságtörténeti oldalról nézem a dolgokat, azért ebben kételkednék.
Az tény, hogy a 70-es 80-as években már jobb volt az élet, de apósomat pl. 72-ben ítélték el "összeesküvés az államrend megdöntésére" váddal.

@stillmatic: mert a másik énje ilyenkor alszik:) HA az felébred, akkor tűnik el ez, mert inni is meg csetelni is egyszerre nehéz:)

Aureliano Buendía 2013.01.12. 14:35:57

@hagyma: ipaper.ipapercms.dk/jysk/hu/CampaignPaper/54b4e3ed_44f8_43d6_8e18_7f67e3025dba/
11. oldal. Hátizééé.. látni kéne élőben, így elég kis nyomoréknak tűnik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.12. 14:37:39

@uraaam: najo akadt ilyen, de nem sok, aki szamizdatozott, meg lement a petifi szoborhoz a terre 15-en
ez par tucat ember volt, sajnalom, hogy aposod ekkora hos volt
kapott is nehany ember ezert 1-2 evet, ami nem volt szep
engem a dolog mar nem erintett 72-ben 11 eves voltam es focizni jartam a duhongokbe nem tuntetni

Aureliano Buendía 2013.01.12. 14:43:46

@hagyma: a "vicces" az, hogy nem volt szamizdat, nem volt tüntetés. De hosszú lenne elmondani, mivel is foglalkozott:)

Én akkor még nem is éltem, nekem eléggé a vége jutott ki, pont akkor szűnt meg az egész, mikor kijártam az általánost, nem volt már KISZ, meg ilyenek.

Mondjuk az akadályversenyes úttörős dolgok tetszettek, meg számháború Nagykovácsinál, stb:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 17:15:20

na, aki rontott már el pudingot, az tegye fel a kezét..... :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 17:45:39

@Mylady: áááh, köszönöm. hogy a vérbe ég oda, amikor folyton kevergetem???

@agresszív kismalac: a patik a legállatabb állatok :)

Mylady 2013.01.12. 17:47:49

Hajrá Magyarország!
meg
RIA, RIA, HUNGÁRIA!

Mylady 2013.01.12. 17:49:30

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: A tejes cuccok mindig odaégnek. Függetlenül attól, hogy kevergeted-e.
Tényleg, csinálni kéne tejbegrízt. Csak tej kellene hozzá. Meg gríz.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.12. 17:52:27

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Olyan edényt használj, aminek vastag az alja, jobban elosztja a hőt. Az ún. tejforraló lábasok alkalmatlanok.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.12. 17:54:19

@Mylady: Én az olyan tejbegrízt szeretem, amit vágni lehet (inkl. rántott tejbegríz).
Csaxólok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 17:54:27

@Mylady: @agresszív kismalac: a tejbegríz nem szokott odakapni. szerintem túl sok cukrot tehettem bele. ezért jobb húslevest főzni, azt nem lehet elrontani :)

Mylady 2013.01.12. 17:58:13

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Szerintem elfogyna abból is a puding :)

Aureliano Buendía 2013.01.12. 18:00:48

@agresszív kismalac: elég ocsmányak. Képzelem, mi lehet Stockholmban...
@Mylady: hajrá, de miért is?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 18:01:31

@Mylady: ez igaz :) ebéd után egy órával már képesek sáskajárást rendezni a hűtőszekrényben.

Aureliano Buendía 2013.01.12. 18:02:13

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: és nem lehet 7-8 liter pudingot csinálni? Max marad holnapra is.
Vagy áthívod a szomszédokat. Ha pakisztániak, akkor sokan is vannak, hamar elfogy.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 18:04:17

@uraaam: a szomszéd gyerekeket folyton itt eszi a fene, még hívni se kell őket :)

Mylady 2013.01.12. 18:06:13

@uraaam: Férfi kézilabda vb. Mindjárt kezdünk. Egyiptom ellen.

Mylady 2013.01.12. 18:09:48

Basszus, olvasom az indexen, hogy hétfőtől tartós havazás várható. Kinézek az ablakon, szakad a hó. Nyugtassatok meg, hogy még csak szombat van!

Aureliano Buendía 2013.01.12. 18:09:59

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: pakisztániak vagy üzbégek?:)
Mindegy, mindkettő labdázik levágott fejekkel.:)

@Mylady: te is kezdesz? Nem tudtam, hogy férfi kézilabdás vagy:)

Mylady 2013.01.12. 18:11:29

@uraaam: Én már el is kezdtem :)

Aureliano Buendía 2013.01.12. 18:12:15

@Mylady: nemtom, merre vagy, itt semmi se nem esik. Nem is hiányzik. Faszé nem tudott decemberben esni? Hétfőn autót mosattam, szerdán esett a hó.

Szombat van, ezzel semmi gond.

Aureliano Buendía 2013.01.12. 18:14:01

Viszont nem lennék kígyó a Quantasnál.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 18:17:06

@uraaam: osztrák, erdélyi magyar, német, bosnyák és egyiptomi a választék :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 18:18:45

@uraaam: autót mosatni??? miafrancnak? két éve nem mostuk le a kocsit a szélvédőn kívül. néha kiporszívózzuk belül oszt csá.

Aureliano Buendía 2013.01.12. 18:21:38

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: az osztrák csak annyiban veszélyes, hogy bezár a szorgosan kiásott pincéjébe.
Az erdélyi magyar nem veszélyes, hisz a székely szarta a magyart, vagy mifene.
A német az osztrák, vagy fordítva, pedáns, sarkos, rendszertő.
A bosnyák és az egyiptomi esetében már gyanús ez a fejezős foci, ha pedig az egyiptomiak kikapnak Mylady-től... hajaj....

Aureliano Buendía 2013.01.12. 18:23:29

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: mer én igényes vagyok az autómra, kérlek 10telettel. Nem szeretem, ha retkes. Se kívül, se belül.

@Mylady: az okés, de én is. Itt nuku hó. Ja, te is biztos óbudai burzsuj vagy, mint a menyecske, úgy érthető:DDD
;)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 18:26:29

@uraaam: hehhe:d a németnek vannak a legszebb virágai, az osztrákok nagyrésze hangos és bunkó, az egyiptomiak a legkedvesebbek, az erdélyi magyar meg nem sok vizet zavar. a bosnyákoknak meg négy gyerekük van, egyebet nem tudok róluk :D

Aureliano Buendía 2013.01.12. 18:28:44

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: akkor kb ti meg is valósítjátok társasház szintjén az unijjót

Aureliano Buendía 2013.01.12. 18:31:30

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: semmi ilyesmi, se putriszenon, de ültetés, se kétcsíkos fényezés.
Az össz tuning, hogy az oldalsó indexek sárga búráját lecseréltem sárgáról fehérre, és a pótféklámpa lett ledes.

Mylady 2013.01.12. 18:34:06

@uraaam: Nem, nem, én délpesti vagyok :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 18:34:09

@uraaam: hát, ameddig az autóval kevesebb időt töltesz, mint az asszonnyal, addig gondolom nem kóros:P

Manyecska 2013.01.12. 18:35:30

@agresszív kismalac: piha. Ki kell vízzel előtte öblíteni a lábost, oszt annyi!!

Manyecska 2013.01.12. 18:37:07

@uraaam: igen, burzsoá állatok vagyunk mink itt:D!!!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.12. 18:42:47

@Manyecska: Jajmá', királylány! Ezt az "Urban legends"-be' olvastad?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 18:43:05

@uraaam: szerinted ha kétévente mossuk az autót, akkor melyik a helyes válasz? :D

Aureliano Buendía 2013.01.12. 18:52:47

A dzsonkartert látta valaki, megéri megnézni?
Illetve egyéb filmötletek ma estére?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 18:53:45

@uraaam: na még mit nem! nem pazarojjuk a vizet. kéthetente megmosdunk, amúgy meg már mekkszoktuk egymás szagát. ha nem vetjük le a gumicsimmát éccakára se, akkor meg észre se venni.

Manyecska 2013.01.12. 18:55:47

@agresszív kismalac: jajmá..nekem bevált, még sose égettem oda tejet stb..

Manyecska 2013.01.12. 18:56:50

@uraaam: akkó mink szembe lakunk egymással valószín, integess!:D:D

Aureliano Buendía 2013.01.12. 18:58:02

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: van egy ismerős család, akik svájcban költöztek, mert a srác likhenstejnben dolgozik
és ott ismeretlen a napi fürdés fogalma, ebből kifolyólag őket is ufónak nézték

a mátrixot láttam már, olyan filmet szeretnék, amit még én se nem láttam

a szkájfólt várom már

Aureliano Buendía 2013.01.12. 18:59:06

@Manyecska: bezony, de ezt eddig is tudtam:)
a nagy kéményre rálátsz? onnan nem messze dógozom:)

Aureliano Buendía 2013.01.12. 19:05:11

@uraaam: mit is beszélek, a Jablonka útról simán rálátsz:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 19:05:34

@uraaam: a mátrixból sose elég. mittomén mit szerecc. nálam bónuszfilm, amit bármikor szívesen, az a mátrix, a littlemisssunshine, a teljes monthypython, meg a van aki forrón szereti, ilyesmik. esetleg: www.imdb.com/title/tt0063415/

a skyfóll meg a moziban jó.

Aureliano Buendía 2013.01.12. 19:11:02

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: jó a mátrix, de nekem inkább sztárvórsz a favorit. Montipájton alap, Blájen az örök kedvenc:)
Ami még nekem tetszett az a born trilógia és a mostani is jó vót.

A mozikat meg nem szeressem. Nem vagyok ugyan mizantróp, de a sok nép nem nekem való. Csámcsognak, szürcsölnek, dumálnak, telefonálnak a film alatt.
Meg nem lehet megállítani, ha ki akarok menni pisilni, vagy csak inni egy valamit meg egy akármit.

Aureliano Buendía 2013.01.12. 19:13:48

Na, mindegy, marad a kárter. Azt olvastam, hogy nagy bukás volt, de tesóm meg azt írta, hogy jó film, és mégiscsak a vér szava, meg minden. Szép is lenne, ha az ember már a saját tesójában sem bízhatna meg.

Manyecska 2013.01.12. 19:22:15

@uraaam: mész már a fenébe:D! onnan nem messze én dolgozom!! :O H.. útnál!

Aureliano Buendía 2013.01.12. 19:28:15

@Manyecska: hehe, ez tényleg vicces:D
Majd hétfő reggel integetek:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.12. 19:28:23

@uraaam: en is igenyes vagyok a kocsimra /az ujra, a regi le van szarva/ es ha rafer a takaritas mindig pedansan szolok Marynek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.12. 19:29:31

@Manyecska: de a legbiztosabb, ha egy labast fenntartassz cask kizarolag tejes cuccoknak

Manyecska 2013.01.12. 19:36:38

@uraaam: :D remélem, nem te vagy a srác a harmadikról:P! :)))

Manyecska 2013.01.12. 19:37:47

@uraaam: azért elég nyomasztó hogy olyannak írok aki tőlem pl. 100 méterre tartózkodik!:D:D

Manyecska 2013.01.12. 19:47:44

@uraaam: jah, a nagy kéményre néz pont az ablakom, jah! :D:D Majd nézzük együtt tök izgi lesz!!! :P:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.12. 19:48:47

@Manyecska: en rendszeresen irok a fiamnak a masik szobaba

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.12. 20:20:31

@agresszív kismalac: nem vallasi okokbol, hanem mer leg a pudding
igaz sosem fozunk se tejbegrizt se pidingot, de ezt mar Horvath Ilona a Modern haziasszony cimu konyveben olvastam
abbol tanultam meg borsos tokanyt meg brassoit fozni

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 20:22:19

@hagyma: az én lányom felhívott a mobiljáról, hogy kapcsolam le a lámpát a szobájában legyekolyanszíves, mert lusta kibújni az ágyból :D

Manyecska 2013.01.12. 20:27:28

@hagyma: bakkszi, épp Horváth Ilona Szakácskönyvét olvasom /régi/ a Csisztu anyukája volt, egész jókat ír!!:D

Mylady 2013.01.12. 20:32:17

Na, nyertünk kilenc góllal. Szép volt, fiúk!

Anomalocaris (törölt) 2013.01.12. 20:39:11

@Manyecska: Az egy olyan könyv, amit Én is jobban meg tudnék írni.

Mylady 2013.01.12. 20:44:01

@hagyma: A brassói az egy érdekes étel. Én úgy tudom (és úgy is láttam otthon), hogy egytálétel. Szalonna, hagyma, fokhagyma, kockára vágott hús, kockára vágott krumpli. Együtt megfőzve.
Ehhez képest egy csomó helyen hasábburgonyával adják a pörköltet és azt mondják rá, hogy brassói. De olyat is hallottam már, hogy a kész húst ráöntötték a nyers hasábburgonyára és sütőben megsütötték.
De a legdurvább mégis az volt, amikor zöldborsót tettek bele. A brassóiba. Az eszem megáll!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.12. 20:49:09

@Mylady: mifelénk az sültkrumplival készült, a szaftos husival összekeverve az utolsó pillanatban.

Anomalocaris (törölt) 2013.01.12. 20:49:32

@Manyecska: Szívesen segítek az embiknek néha, bár nem érdemlik meg.

Aureliano Buendía 2013.01.12. 21:28:12

@Manyecska: neeeem, én a másodikon lakom:)

@hagyma: régen volt, hogy én magam mostam le, meg van szivargyújtós porszívóm is:D

Aureliano Buendía 2013.01.12. 21:29:42

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: végül az Apa ég lett az esti műsor:)

@Manyecska: ha tényleg ott melózol valamelyik Hás úton, akkor valóban nem vagy napközben messze:)

CID 2013.01.12. 21:30:16

Atya gatya, pestön főzik a brassóit... Szegény vénszivar :-(

Aureliano Buendía 2013.01.12. 21:33:15

@Manyecska: az én ablakom a melóhelyen a HHH-ra néz:D Jobb mint a kémény.
@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ezek a modern csemeték... én csak a szomszéddals zoktam telefonálni, hogy mikor borozzunk. Ajtótól ajtóig 3 lépés:)
@Mylady: ügyes voltál Mylord :D

Aureliano Buendía 2013.01.12. 21:36:01

@Mylady: ezért tart itt ez az ország. Meg ezért veszett el Erdély is.
Kurva románok, az ő aljas aknamunkájuk!

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: dehogy az. Finom. Hagymával. Az olyan autentikus.

@CID: amellett, hogy nagy disznó, nem belőle készül, ne sajnáld:D

Aureliano Buendía 2013.01.12. 21:38:59

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: egyszernézős, de ahhoz képest, hogy edemszendlör kezd unalmas lenni, és skatulya, egész jó volt.

Ezt viszont ( www.port.hu/beavatas_the_recruit/pls/w/films.film_page?i_film_id=51645 ) valamikor megnézem újra.

Aureliano Buendía 2013.01.12. 21:50:52

@uraaam: és fenn van youtube-on is.

Az M2-n meg a '77-es Ki mit tud megy. Pffff...

Anomalocaris (törölt) 2013.01.12. 21:51:22

@uraaam: A hagyma az jó. A szalonna nagyon nem.

Aureliano Buendía 2013.01.12. 22:08:18

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: pedig a kettő ugyanúgy összetartozik, mint Stan és Pan, vagy Bud Spencer és Terence Hill:)

Anomalocaris (törölt) 2013.01.12. 22:37:05

@uraaam: Dehogy. Én kábé minden kajámba rakok hagymát, de szalonnát egyikbe se.

Aureliano Buendía 2013.01.12. 22:39:52

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: azért a dobostortába annyira nem passzol a hagyma szerintem, de te tudod...:)

Manyecska 2013.01.13. 08:54:00

@uraaam: a márketek szentháromsága környékén:D! Mi az a HHH?

Anomalocaris (törölt) 2013.01.13. 10:57:46

A tegnapi napon (2012.11.11) a Dunakeszi áruházukban jártam vásárolni és találtam egy 3 fiókos Bessy rattan komódot, mely nagyon elnyerte tetszésemet.

igi1 2013.01.13. 11:09:20

vigasztalhatatlan vagyok, mert valaki leutànozta az ötletemet a melleimről, ès sztàroltàk

:(

Anomalocaris (törölt) 2013.01.13. 11:15:04

@igi1: Valami nyomorult hormonrab lehetett.

Anomalocaris (törölt) 2013.01.13. 11:18:44

A 2 db 3 fiókos Bessy Rattan komódra még mindig igényt tartanék 7.500ft/db áron, de nem tudok már több időt és pénzt (benzin) fordítani a beszerzésükre.

Troppauer_Hümér 2013.01.13. 11:29:28

@igi1: Nem utánzott, a tiédet csak pár beavatott láthatta sajnos.
Utánozd te őt, és hamar meglesz a többszázezres látogatottság!

igi1 2013.01.13. 11:34:45

@stillmatic: lehet, hogy neki küldtem el, ès itt homàrozik

sose lehet tudni

vagy azóta elterjedtek a kèpeim, valahol làthtta

az biztos, hogy az ötlet z enyèm, csak ő nagybn valósította meg

igi1 2013.01.13. 11:36:35

most viszont ki kell talàlnom màst

mellesleg a híradóba is voltam egy-kèt napja

azt màr nem mondom meg, mikor, de a közszolgàlati tèvèkben

CID 2013.01.13. 12:06:17

@igi1:
Hát, ha ezek a csecsek nagyobbak mint a tieid,nem értem mit rázod itt magadat. Ha borogatnád elmúlna;-)

Mylady 2013.01.13. 12:09:44

@igi1: Ezek ott a blikknél nagy észlények ám. A nő kirakja a fotóját, a nevét, az életkorát, a foglalkozását és hogy melyik városban él. Erre ők "titokzatos bloggernőnek" titulálják. Hol a francban van ebben a titokzatosság?

Anomalocaris (törölt) 2013.01.13. 12:37:16

Azzal, hogy valakit jüól pofánvernek, még nem lesz instruálva.

igi1 2013.01.13. 12:41:18

@CID: a gyengèbbek kedvèèrt, a csajnak nincs mire tennie magàt, àtlagosak a mellei, olyan 85-nek tippelem

@Mylady: na ja, hàt őket nem kell bemutatni senkinek

Mylady 2013.01.13. 12:54:34

@igi1: "àtlagosak a mellei, olyan 85-nek tippelem"

Szégyen, ha pont egy nő nem ismeri a melltartó-méretezést.
(Főleg, ha ennek ellenére mindig erről osztja az észt)

A szám az a mellkas mell alatti körméretét mutatja. A 70-80 a normál testalkat, azaz a 85 enyhén kövérkés vagy kicsit vaskosabb alkat.
A domborulatot (valójában a mell méretét) a betű jelzi, amit a mellbőség és a körméret különbözete alapján lehet megállapítani.

Tehát azzal, hogy azt mondtad, 85, megállapítottad, hogy a csaj enyhén túlsúlyos. A melléről viszont nem mondtál semmit.
A képről elnézve viszont a csaj messze nem túlsúlyos vagy vaskos alkat, inkább vékonynak mondanám és bár nem látszik rendesen a melle, de kb 75C-re tippelek.

Aureliano Buendía 2013.01.13. 13:09:15

@Manyecska: kb. sejtem (max tévedek:))
Hármashatár-hegy:)

@igi1: van melled?:D

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: jaja, és ingyenes kiszállítást kér. Ezen jót nevettem:)

CID 2013.01.13. 13:35:54

@igi1: jajmá igi, egy nő, nem csak csöcsből van! Ha jobb vagy a linkelt csajénál, többed magammal elkezdünk járni, traktoros oktatásra;-)

Aureliano Buendía 2013.01.13. 14:51:50

@batgirl: öltözz melegebben:)
Vagy keress valakit, aki melenget:D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.13. 15:01:03

@uraaam: melegen vagyok, és lefagy a kezem. szerintem kezdek kihűlni.
szar ügy. hideg van a halálhoz.

Aureliano Buendía 2013.01.13. 15:02:17

@batgirl: akkor nem jó a vérkeringésed. Igyál egy felest;)

igazságos 2013.01.13. 15:04:02

@Mylady: te, mán megmondtam neked, én se vagyok kövér, mégis 95 D-s van.

Te is csak a magadét fújod.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.13. 15:15:12

@uraaam: az nem jó, nem birom az italt, és most nincs kedvem hányni:D

Kimentem feltölteni a madáretetőket, hát ilyen rohadt hideget!!!Normális?????? Már tavasznak kellene hogy jöjjön!!!

Aureliano Buendía 2013.01.13. 15:19:59

@batgirl: senki nem mondta, hogy seggrészegre itt magad, elég csak egy kétcentes. Garantáltan kimelegszel;)
Még csak január közepe sincs, hol van még a tavasz? Most jön egy kiadós havazás (elvileg), és még néhány fagyos hét.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.13. 15:23:57

@uraaam: ne mondd kérlek, hogy nem gyün a tavasz..belehalok.

Aureliano Buendía 2013.01.13. 15:27:30

@Rosszindulatú Vászka: látom, te is fáztál, de te legalább megfogadtad a tanácsom:)

@batgirl: nem én mondom, hanem az ajgnerszilárd és hábónamárta:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.13. 15:32:26

@uraaam: olyat én nem hallgatok, és nem is hiszek nekik. Az irott sajtónak meg főleg nem hiszek.
Gyerekem ebédet főzött magának. 1 egész csirkéből, két kis szelet mell lett, és egy comb. a többi ment a macskáknak , kutyáknak. Ez a gyerek nem normális. Már korán felismertem, hoyg valami hiányzik nála, de reménykedtem, hogy okosabb lesz ha felnő. Már nem is reménykedem..

igazságos 2013.01.13. 15:38:20

@batgirl: nem jól nézed a dolgokat.

1. a gyereked ebédet főzött magának????

Na, már ez nem szokás.

1 egész csirkéből, két kis szelet mell lett, és egy comb. a többi ment a macskáknak , kutyáknak.

2. van önkritikája, nem ette meg, még büszkeségből sem, hogy megmutassa a családnak

3. kidobta a kutyának, macskáknak, amit kellett, tehát újrahasznosította, nem a szemétben végezte a maradék

gondol a jövőjére, az állatok is jól jártak, meg ő is

mi a gondod?

Aureliano Buendía 2013.01.13. 15:40:47

@batgirl: nemtom, hány éves, de ha nagyon nagy bajok vannak, akor még mindig a zállam kezelésére bízhatod:D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.13. 15:47:13

@uraaam: 21 évesen, sajna már nem lehet az állam gondjára bízni, de azért lehet, hogy megpróbálom:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 15:56:58

@batgirl: en is eppen most toltottem fel az etetot, friss illat van csicseregnek amadarak es 16 C van
eddig meglepoen enyhe, sot meleg a januar, lehet meg majd februar kemenyit

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.13. 15:59:09

@hagyma: tudjuk, fejlettebb országokban a a minusz 16 fok sem mínusz, hanem plusz
:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 16:00:11

@Mylady: a hopzzavalok OK, de inkabb sutjuk
ez azt jelenti, hogy fent eleg heves homersekleten allando kevergetes mellett
ott kell allni felette
ami meg fontos, az a hus
az legyen szuzpecsenye, ne mas, ne karaj, meg ne csirke
nem kell szaft, nem kelll borso
meglehetosen qrwa jot tudok csinalni, de ritkan van kedvem:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 16:02:02

@batgirl: tenyleg annyi van es nap kozben 20 is less
ez cask annyiban erdekes, hogy megfigyeltem, hogy az otthoni es az itthoni homerseklet nagyon kozel van egymashoz
iden meg egyaltalan nem futottunk
sot az idiota szomszed valamelyik nap beinditotta a legkondit...

Aureliano Buendía 2013.01.13. 16:03:51

@batgirl: és ha eladnád Indiába egy varrodába? :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.13. 16:10:33

@uraaam: próbáltam egyiptomba elküldeni homokot szitálni, de az egyiptomi kormány diplomáciai tiltakozást nyújtott be.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 16:10:57

@hagyma: persze elejen kell valami viz is, hogy foljon, de utana nagyon le kell sutni

igi1 2013.01.13. 16:11:43

Ti már tényleg semmit nem tudok értékelni, na.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 16:12:03

@batgirl: alabamaban tudok csirkefeldolgozo uzemet
szar melo de legalabb nem fizetnek sokat

Mylady 2013.01.13. 16:13:38

@igazságos: Kiscsillag, attól, hogy te nem tartod kövérnek a 95-ös körméretet, attól az még az. Arra még az "erős testalkatú" is erős eufemizmus. Olyan, mintha a 46-os nadrágméretre azt mondanád, nem kövér.

Az ideális női alaknak a 90-60-90-et szokták mondani. A 95ös mell alatti körméreted 5 centivel több, mint az ideális mellbőség! És ebben nincs benne a te mellbőséged, ami kb 115 cm kell hogy legyen D kosár esetén.

Mondom másként: a szabvány női mérettáblázat szerint a 115-ös mellbőség 48-as ruhaméretnek felel meg, ami az XXL-est jelenti.

A vékony vagy normál testalkat megáll a 40-42, illetve M méretnél.

Vagy nem megfelelő méretű fehérneműt hordasz, vagy fogadd el, hogy a 95 az bizony kövér.

Bocs, hogy kiábrándítottalak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 16:13:57

@igi1: fejlettebb orszagokban keszen vesszuk a csirket, legyen az sult vagy rantott

Aureliano Buendía 2013.01.13. 16:14:56

@batgirl: hidd el, India ennél sokkal nagyvonalúbban kezeli az ilyen dolgokat. És hátha a nájkiszandált nem szúrja el:)

@igi1: ez tény. Pedig ürülhetnénk igazán, de ilyen hálátlanok vagyunk. Nincs mit csinálni velünk, na.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.13. 16:15:44

@Mylady: attól függ.
mondjuk én nem vagyok kövér, inkább csak alacsony:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.13. 16:17:33

@uraaam: egyéve kiküldtem albionba..félév után haza jött.
Amikor pici volt sokat kirándultunk kies tájakon, de mindig meg lett:)

Mylady 2013.01.13. 16:19:10

@hagyma: Ebben igazad van, ez tényleg sütés, csak elírtam.

Mylady 2013.01.13. 16:26:27

@batgirl: A kövérségnek is vannak fokozatai, nem kell rögtön 150 kilóra gondolni.
Nyilván alkati kérdés is, lehet arányos is, megfelelően izmos is, de a 95D méret az nem normál testalkat. 46-48-as ruhaméret. A nagyméretű ruhák boltjában 44-esnél kezdődnek a ruhák.

Aureliano Buendía 2013.01.13. 16:26:52

@batgirl: kloroform, egy jól szellőző láda, és meg van oldva a probléma:)

igi1 2013.01.13. 16:28:51

@hagyma: hát, aki kész csirkét vesz, igencsak elvetemült egyed lehet.

Nem mernék máshol készített csirkét enni, ki tudja, milyen kézzel, hogy készítették, ki csinálta, mi van benne.

De te egyed csak ezt.

igi1 2013.01.13. 16:32:17

@Mylady: akkor se kapsz rólam képet, pedig mindenki láthat, ha elmegy egy bizonyos honlapra

69 kilós, 95 D-s vagyok most, fogytam, de ilyenkor télen kikészülök, és le akarok fogyni, hogy 62 legyek.

Az eddigi rekordom 78 kiló volt, akkor tényleg kövérnek éreztem magam.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.13. 16:34:18

@Mylady: az hogy normál méret, azt nem lehet így le írni. Van kisméret (s) esetleg még kisebb (xs) van középméret (M), van még L-XL-stb stb. Ezek mind normál méretek.
És van olyan., hogy valaki 95 d a cicije, és nem kövér. Na nem magamra gondoltam, de ismerek olyat.
Kérem szépen ne skatulyázzunk:)

Mylady 2013.01.13. 16:36:40

@igi1: Nem kérek képet, köszi. Miután a magasságodat nem írtad, nem lehetek benne biztos, de eléggé esélyes, hogy te nem 95D vagy.

Mylady 2013.01.13. 16:41:36

@batgirl: Nézd, nekem tök mindegy, de a 95 az nagyon erős mellkast takar. Az nem normál testalkat. Nagyon nem.

Egyébként én nem a méretre mondtam a normált, hanem a testalkatra. Az S-XL méretezés meg pont azt takarja, hogy valaki vékony (S) vagy nem (XL).

igi1 2013.01.13. 16:46:37

@Mylady: 169 cm, L-es, M-es ruhákat hordok, de a melleim miatt természetesen nagyobbakat kell, pl. blézerből.

Mylady 2013.01.13. 16:47:26

DE mindegy, én itt lezárom a témát, nem akarok senkit meggyőzni, pont leszarom, ki mit gondol.
DE azt továbbra is tartom, hogy amit @igi1: itt írt (és amiből kiindult az egész) az hülyeség. Mellméretre úgy hivatkozni, hogy "átlagosak a mellei, olyan 85-nek tippelem" az szimplán baromság. A 85-tel a mellkasának a körméretét mondta meg, a melle attól még bármekkora is lehet. 85A-tól 85I-ig (azt hiszem, I az utolsó kosárméret) elég nagy a különbség. Konkrétan 50 centi. Szóval igi jól megtippelte az illető méreteit.

Mylady 2013.01.13. 16:51:09

@igi1: Ha te valóban 95D lennél, szétrepedne rajtad az M-es felső. Lehet, hogy az L-es is. A M-esnek hivatalosan 98 centi max a mellbősége. Ha te ebbe bele tudod préselni a 115 centidet, akkor megeszem a kalapom. (Sőt, veszek egyet, hogy megehessem)

Aureliano Buendía 2013.01.13. 16:58:26

@igi1: @Mylady: szívesen vállalom a döntőbíró - amúgy hálátlan - szerepét, várom a fényképes prezentációkat:D

Troppauer_Hümér 2013.01.13. 17:01:45

@Mylady: Nem, az ő testalkata nem kövér, hanem nőies.

Csala Zsuzsa, na az kövér, vagy a Padödő bármely leszbikája. De a fent említett paraméterek pont ideálisak. Akik csontvázakat b.sznak, azok buzik! :D

Troppauer_Hümér 2013.01.13. 17:03:28

@igi1: Na, spanyol blogcsirke le van szarva, új ötlet: legyél traktorossztripper! :D

pandoraandthelocksmiths.files.wordpress.com/2012/07/tractor.jpg

Troppauer_Hümér 2013.01.13. 17:04:40

@Mylady: Vannak elasztikus ruhaneműk. Ha ojanba búlyik, akkor inkább nadrágok repednek a zintim zónján belül....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 17:04:47

@igi1: hat pl sose csinalsz olyan rantott csirket, mint itt van az Inglesben vagy a KFC-ben
es ugyanannyiba faj es allhatsz az olaj folott, oszt mire az utolso kisul az elso mar hideg
milyen kezzel? ket kezzel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 17:06:45

@Mylady: ebben IS, kimaradt az is
az en mellmeretem szerintem 75A

Aureliano Buendía 2013.01.13. 17:06:49

@stillmatic: azért egy vékony csaj nagy kannákkal jól tud kinézni:)

AMit viszont nem értek: vannak ezen a femen aktivisták, akik mindig egy szál csöcsben tüntetnek... de én még szép didit nem láttam köztük:)

Aureliano Buendía 2013.01.13. 17:09:54

@hagyma: Mary tudja, hogy a melltartójában flangálsz?:D

Troppauer_Hümér 2013.01.13. 17:10:00

@uraaam: Azok nem nők, hanem hulladékok. Ha jól néznének ki, tüntetés helyett otthon basznának, mert lenne kivel.

Vékony csaj nagy kannákkal nem létezik természetes úton. Sőt, a légzsákok is minimum átlagos testalkaton mutatnak valahogy.
Vékony alatt, hogy F1-es vonalat is hozzak bele, Button nőjét, a japán modell Jessica Michibabát értem, például. Guglizz rá, szerinted hogyan nézne ki kannákkal?

Troppauer_Hümér 2013.01.13. 17:10:55

@uraaam: Lehet a tangáját is lenyúlta nekilye.:P

Aureliano Buendía 2013.01.13. 17:12:29

@stillmatic: majd keresek olyan képet, ahol vékony csajszi nagy kannákkal van megáldva. Nekem tetszik:)

Igen, ezeke a femenesek szerintem azért csinálják, mert annyira rusnyák, hogy így legalább valaki letaperálja őket:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 17:13:17

@uraaam: dehogy flangalak, az ove amugy 38 C, ami fingom sincs mennyi az europai rendszerben
O is azt mondja a 38 a mell alatti kerulet a C a kosarmeret
orulok, ha segithettem, hogy megismerjetek a fejlettebb orszagok mereteit

Aureliano Buendía 2013.01.13. 17:13:42

@stillmatic: igen, ezekből az ámerikás magyarokból mindent kinéz az ember;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 17:14:19

@stillmatic:
nem hord tangat
O egy konzervativ no, normalis bugyit hord, amert azt mondja neki az kenyelmes
egyeb kerdes a nejemrol?

Troppauer_Hümér 2013.01.13. 17:16:44

@hagyma: Tudja, hogy egy beszélő, sírásra késztető zöldséggel él együtt?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 17:19:18

@stillmatic: attol fugg mekkora a mellmereted, vagy a nejednek
tudja, mert viseli a nevemet es elmondtam kb mit jelent
a vicc, hogy keptelen hagymat pucolni, zuhatagszeruen omlik a konnye / ha nem latom, nem hiszem el/
ugyhogy az az en dolgom

igi1 2013.01.13. 17:20:47

@hagyma: ha például egy arab csinálná a kajámat, tuti nem ennék belőle

@stillmatic: köszi, leszek mellszakács!!!!

de nem a sajátomat főzöm ám meg, hanem a tiédet! :)

@Mylady: nem igazán vannak egyberuháim, blézer is kettő van, mert ilyeneket nem találok.

Ami alulról jó, felül feszül. Evvan.

Valóban, m-es felső blézerből nem megy rá, habár az is a méretezéstől függ, ugye, ismerjük az európai, a magyar, meg az amcsi és kínaji méretezést.

pokol ruhát venni rám, az biztos

tudtam, hogy a honlapra is rá fogtok ugrani, de nem, én hasznos munkát végzek, társadalmit

Aureliano Buendía 2013.01.13. 17:21:16

@hagyma: azért a szövetnadrágon átütő literesbugyi vonala számomra eléggé illúzióromboló. De ez én vagyok a kies Pannon prérin.

@stillmatic: igen, azok! Megyek is megnézni, hogy megpuhult-e az esti vacsorának szánt hús a nyereg alatt. Vendégeket várok a jurtámba,a szomszéd törzsfő lovagol át, hogy megbeszéljük a holnapi vadászatot.

A kumisz már behűtve:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 17:27:42

@uraaam: normalis bugyija van, nem cask tanga letezik
ez egy
meg megsugok valamit, nem hord szovetnadragot
jeansban jarunk.....
@igi1: rasszizmus
bar en meg arabot nem lattam melozni ilyen boltokban meg gyorsettermekben sem
mas palyan mozognak
amugy pl az Inglesben latod az embereket akik ezen a reszen meloznak
hajhalo, kesztyu, tisztasag
lehet annak idejen a mamad keze koszosabb volt
de haggyuk ilyen erovel sos ehetsz semmit cask otthon
de akkor meg a kenyeret is otthon susd
stb.
itt nagyon jo a csirkefelhozatal, hidd el nekem, mindig friss forro es finom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 17:30:30

sokkal jobban erdekel, mi van akomodokkal
ez a fogos ravasz kerdes

igi1 2013.01.13. 17:32:03

kfc csirke

ilyet elvből nem eszek, pláne kfc

pfhej

amit egyedül eszek máshol, az a grillezett csirkés tortilla tekercs, de még hamburgert se veszek

Anomalocaris (törölt) 2013.01.13. 17:32:54

@hagyma: Találtam egy 3 fiókos Bessy rattan komódot, mely nagyon elnyerte tetszésemet.

igi1 2013.01.13. 17:33:37

@hagyma: most az írásoddal magadat minősítetted

más mamáját meg nem kell idekeverni

szégyelld magad, jó mélyen

venszivar 2013.01.13. 17:47:52

@batgirl: @igi1: Hölgyeim! Szégyellhetnétek magatokat! Így vitatkozni@Mylady:-vel, egy profi XXL-es tehénnel...
Most elapad a teje s úgy, hogy fog élvezkedni a férfi kéziseken, ha fájnak a csaffadt dohánytartónak is beillő tőgyei. Már alig fér a panelba, azért osztja itt az "észt". Lehetnétek megértőbbek. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 18:15:58

@igi1: az az arab is valakinek a mamaja:) akitol nem vennel csireket
hehe
musztafanak lenezed az anyukajat ez csunya dolog
a KFC-s xcsirke meg igenis jo
nem tudom otthon milyen, itt jo

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 18:17:18

@igi1: most megnezem a meccset, fel 5 korul less vege
utana less egy feloram szegyelni magma, de azutan jon a masik meccs
fel ora bunbocsanat eleg less?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 18:18:33

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: mar en is, itt volt a kontener mellett
hianyzik egy fiokja, de majd felujitom
tok ingyen

Mylady 2013.01.13. 18:19:14

@hagyma: A KFC itt is jó. Csak a káposztasalijuk egyre kevesebb szószt tartalmaz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 18:21:59

@igi1: tacos marhaval meg disznoval az johet
hat azt sem ottthon csinaljuk az tenyallas

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 18:24:45

@Mylady: itt tenyleg hidd el szinte minden sarkon lehet rantott csirket kapni esaz otthoni nem job, akarki akarmit mond
neme ri meg kuzdeni vele
itt
otthon mi is magunknak sutottuk
rantottbol cask karajt, ha Mary mar ragja a fulemet, mert szereti
na azt nem lehet kapni
az egyben sult csirke /grill/ is tokeletes es a vicc hogy total egy arban van a nyerssel, vagy olcsobb
persze kell tudni hol veszed es mikor ez teny

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.13. 18:43:43

@batgirl: én ma kint úsztam, pedig esett közben a hó :D

@stillmatic: mi még ki se fejlődtünk! ámerikához képest mi még szőrcsuhában ugráló vadmajmok vagyunk.

@hagyma: az otthoni jobb. biztos lehetsz benne, hogy nem pisis kézzel fogdosom össze.

igi1 2013.01.13. 18:47:07

Meg is lepődtem volna, ha hagyma bocsánatot kérne.

Az intelligenciájába ez már nem fér bele.

@venszivar: ahha, köcce a felvilágosítást.

Manyecska 2013.01.13. 18:53:27

Pfff, 93 cm, megnyugodtam! Ja, és a zúriasszonyok szerintem három hétig ne menjenek a zuccára mert ha nincs hótaposó az bizony gááááz:)

igi1 2013.01.13. 18:53:33

Bárcsak a pasifogás menne annyira, mint a főzés és sütés otthon....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 18:54:49

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: engem egyaltalan nem zavar ha valaki egyfolytaban foz-sut
neha mi is
na rantottcsirkevel
buffalo chicken wingsel, vagy pizzaval sosem fogok kinlodni pl.
itt sincs tobb pisis kez mint otthon
mondjuk egy disznovagasnal?:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.13. 18:56:17

@hagyma: a néha előforduló túladagolt antibiotikumtól, egyéb mérgektől eltekintve, ugye :)

venszivar 2013.01.13. 18:56:20

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Hallottad, olvastad "szívem"?
A Bp.-i állatkertben, még 2012.decemberében elpusztult egy zsiráf papa s a fia... Részvétem.

Manyecska 2013.01.13. 18:57:39

@igi1: szólj, ha segítsek!!:) Amúgy, ha lány vagy, az már előny:P!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.13. 18:57:41

@hagyma: hát nemtom. mifelénk szoktunk kezet mosni. wc előtt és után :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.13. 18:58:50

@venszivar: nem láttam, de köszönöm az együttérzést mindenképpen :)

CID 2013.01.13. 19:01:03

@venszivar:
Nyilván olvasták a homáron a rokonyuk faszságait, oszt öngyik lettek. Béke poraikra!

venszivar 2013.01.13. 19:03:26

@CID: Miért emlegettél?! Brassói okán? Vagy mi...?

igi1 2013.01.13. 19:04:01

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nagyon ráfűztél erre a kézmosás témára XD

venszivar 2013.01.13. 19:05:42

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: előtte, az necces, sőt:) Utána, no az természetes.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.13. 19:06:00

@igi1: amikor a húsospultban a vevők szeme láttára képesek az orrukat a kézfejükkel törölgetni az eladók, akkor képzelem mit csinálnak hátul a konyhában, ahol senkise látja :D

igi1 2013.01.13. 19:06:42

@venszivar: ja, pesten ojjat is főznek, így káromkodott

én a brassóit is szárazan csinálom, saját ízlés szerint

most erre varrjál gombot

igi1 2013.01.13. 19:07:57

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: aszondják, nálunk még kaját se adnak a szerencsétleneknek, vinni kell

elképzelem, hogy csorgatják a nyálukat a grillezett húsomra

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.13. 19:08:21

@venszivar: pedig előtte se nagy marhaság ám. összefogdossa az ember a metrón a kapaszkodót, amit előtte valaki a taknyos-sz@ros kezével fogdosott, aztán ezzel a kézzel nyúljak magamhoz? mármint csak úgy pisilésileg. az nem valami gusznyusos dolog.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.13. 19:10:28

@venszivar: namostam dolgoztam valaha étteremben is, a pohárba köpés majd fényesre törölgetés volt az egyik cseh pincér hobbija. szal jobb szeretek én otthon enni, hacsak lehet :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 19:11:12

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: hat nem tudom, Te sem voltal meg olyan jo igazi falusi vagason
nem a higyenia vezeti a jo parasztembereket az tuti
de lehet ideologiat kolteni melle
mintahogy nagy szazalekban a KFC sem hugyos kezzel keszul mondjuk@venszivar: bele is hokiznak
@igi1: sot bele is szarnak

igi1 2013.01.13. 19:13:52

@hagyma: lehet

elmennek wc-re, és tényleg szaros kézzel nyúlnak hozzá

csak akkor veszek ilyen kaját, ha látom, hogy csinálják, és ki csinálja

mert láttam már ápolatlan embert a mekiben is

kfc-ben eddig kétszer voltam, a salátájuk nekem büdös volt

CID 2013.01.13. 19:14:08

A vizelet abszolút steril, ne vérnyákoljatok!

venszivar 2013.01.13. 19:14:48

@igi1: Nem teljesen tiszta! mi van pöstön? miért ne főznének ott is...aztán ezért miért emlegetett?
Persze, hogy záraz s sült állagu legyen a végeredmény ! A tehén @Mylady: meg összekeverhette az őrölt borsot a z.borsóval, azért nő a valaga s penészledik a pofája.:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.13. 19:15:08

@hagyma: dehogynem voltam, többször is! távolabbi családi körben volt gyesznyóvágás néhanapján. namost ez úgy műxik, hogy ha nem tartod be szabályokat és mocskos kézzel csinálod a disznótorost, akkor rosszabb esetben rádrohad az egész, jobb esetben meg cifrafosást kap az egész família. az edényeket bizony forrázod, hipózod, kimosod, mielőtt beleteszel valamit.

venszivar 2013.01.13. 19:16:41

fejlettebb országokban!!! mint az USA! zabáld, te rühes barom, szarkaparó állat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 19:16:56

@igi1: az igazsag az, hogy amelyik ettermekbe mi jarunk, azokba en maximalisan megbizom
pl ha eljossz hozzank a Red Stagbe, 1000 szazalekosan biztos lehetsz benne, hogy minden tiszta es finom
lepukkant mexikoi vagy argentin kifozdekbe nem jarunk

igi1 2013.01.13. 19:18:58

@hagyma: amcsiban a hard rock caféba voltunk, meg abba san fransiscói híres parti étterembe, hirtelen nem jut eszembe a neve

nem éreztem sok különbséget, csak a mennyiségben, meg fura volt a kistányéros hamburger

meg azt se éreztem, hogy nem használtok annyi sót

mi is amcsi fűszerkeverékkel főzünk itthon

van fokhagymás, meg van paprikás

venszivar 2013.01.13. 19:20:12

@Rosszindulatú Vászka: Jóképű srác a haverod a @hagyma:! te ez már rohad!!!Én eddig is tudtam, de most mindenki láthatja!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 19:20:20

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: lofaszt
amugy nem kell beszarni, ilyen aprosagok, hogy nincs laboratoriumi tisztasag, meg az ajton a saros foldon szurjak meg a desznyot egy egeszseges embernek nem artanak
nade tenyleg neznem kell a meccset
tovabbi jo KOJAL-kodast
pont kedden este megyunk a Biltmoreba vacsorazni degusztacios menu less
250 dollar/fo
szerinted hugyos less a kaja?

Anomalocaris (törölt) 2013.01.13. 19:20:58

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Én a kézfogást se pártolom. De az embik ragaszkodnak hozzá. Meg a "jó étvágyat"-hoz.

igi1 2013.01.13. 19:21:47

amin mosolyogtam az amcsi meki volt

azért mentünk oda, mert tiszta a wc, útközbe jó volt, pár órás utak közben

na szóval, volt ugye a mcnuggets, asszem, 4-es, 6-os meg 32-es kiszerelésben XD

Manyecska 2013.01.13. 19:24:15

Bisztos kézenfogva se andalogtatok soha!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.13. 19:25:51

@hagyma: nem lófaszt. azért a 2-3 csillagos éttermeket ne hasonlítsuk már a kentakicsirkéhez mégse.

@batgirl: forró volt. akkora gőz volt, hogy alig találtam ki a belőle :)

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: hát az nem gond, csak utána ne nyalogasd az ujjaid, mer az télleg undi.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.13. 19:27:54

@batgirl: kéne nekem pár adat még. odaát leírtam mik azok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 19:27:57

@igi1: hat egy mekinel hamarabb kineznem, hogy nem mos kezet a dolgozo
ott tenyleg cask a csorok meloznak, ehhez megfelelo "gyerekszobaval/
3-0
IT

Anomalocaris (törölt) 2013.01.13. 19:28:58

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Az ujjak önmagukban is elég undi nyúlványok. De persze ez senkinek se szokott eszébe jutni. Csak Nekem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 19:29:50

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nem hasonlitom, de a KFC az rendben van nagy atlagban, sokkal inkabb mint a meki
fumble

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.13. 19:30:50

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: képzelem mekkora tragédiaként élted meg azt is, hogy fiúnak születtél :D

Rosszindulatú Vászka 2013.01.13. 19:31:16

@Manyecska: hát ez az. Ugye, hogy ugye, hogy a testemet ne fogdossa senki senem, ahhoz nagy bizalom kell, majdnem akkora, mint. Naugye. Tejjesen jó a kérdés.

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: én kedvelem az enyémeket, nagyon hasznosak. Pl. nem is tunák nélkülük csöcsörésni, meg ürítkezés után ánuszrózsár törülgetni. Meg még egy csonó dolgot.

venszivar 2013.01.13. 19:31:49

Na a másikra mondja, hogy csóró...az albérletben, két tányérral, de pisztollyal vagy coltal hadonászó barom a SZARKAPARÓ :):D

Manyecska 2013.01.13. 19:32:51

@Rosszindulatú Vászka: ??? :D nekem nem okoz problémát:) persze nem bárhol, bárkivel.@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ne is, sose tudhatja az emb..na mindegy.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.13. 19:41:38

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: valószínűleg már le is vágta, és ott aszalódik a szekrényben Odri feje felett:))

Anomalocaris (törölt) 2013.01.13. 19:42:36

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Az organikus burok valóban nem egy túl hasznos dolog.

Anomalocaris (törölt) 2013.01.13. 19:44:26

@Rosszindulatú Vászka: Hasznosnak hasznosak, nem vitatom. Csak senki se gondol bele ilyen alapvető dolgokba.

Anomalocaris (törölt) 2013.01.13. 19:46:13

@venszivar: Hát majd pont az ne zavarna. De szerencsére hormonrabság esete nem forog fenn.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.13. 19:47:27

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: azt szeretném kérdezni, hogy soha, de soha nem tetszett egyetlen csaj sem eddig??? Senkinél nem kezdett a szived zakatolni?? Senkivel nem szerettél volna még csókolozni? szeretkezni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 19:48:50

@venszivar: hulyegyerek kedden este csaka vacsorankra elkoltunk 2 havi segijt
majd teszek fel kepeket
de utana megyunk szombaton is
ez ilyen chefs verseny:)

igi1 2013.01.13. 19:50:17

@venszivar: máma nem jönnek össze neki a dolgok

Manyecska 2013.01.13. 19:51:53

@Rosszindulatú Vászka: mér, a legkisebb ma hozzám bújt, rámtette a buksiját úgy néztük a tévét, sőt még a fülembe is beleharapott, közben megállapította meghatottan hogy: "egy nőstény tehén sohasem hagyja el borját..!" :D:D hát most:D:O:D:)))

venszivar 2013.01.13. 19:52:09

NA MOST ELSZÓLTAD magad,te BAROM!:):DDD

SEGÍÍÍJEN ÉLTEK! merivel!!! SZARKAPARÓ, BAROM, te Háry tivadar:DDDDDDDDDDD

Anomalocaris (törölt) 2013.01.13. 19:52:36

@batgirl: Az Addams Family-s Wednesdayt kedveltem. Persze nem azért, hogy gusztustalankodjak vele, bár nektek ez nyilván elképzelhetetlen.

Manyecska 2013.01.13. 19:53:15

@CID: a vizelet steril, kivéve amiben négykeresztes genny található!:D:D Ezt már én is hallottam és nem térek napirendre felette..na mindegy, aki megissza szerintem nem normális:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 19:53:47

@venszivar: a pereputtyod segelyet araztam be 50 rugora
nem rossz az
foleg ha malacot is tudtok "szerezni"

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.13. 19:59:00

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: őt én is kedveltem, szintén nem gusztustalankodás céljából

venszivar 2013.01.13. 19:59:09

@CID: @Manyecska: A vizelet, legfeljebb, akkor "steril", mikor éppen kijön. De mihelyst levegőre kerül, akkor már elkezd erjedni. Léteznek tisztító, szűrő kézi készülékek. Aki kezelés, szűrés nélkül megissza, az talán a @hagyma:!
Azért az is "más" ha az illető a sajátját issza vissza.:):D

venszivar 2013.01.13. 20:01:02

KÍNLÓDSZ! te barom. ezt is benyelted, te szarkaparó, tetvedék!:):D

igi1 2013.01.13. 20:04:19

@Manyecska: okés, de van-é csipe? XD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 20:09:51

@venszivar: en sort iszok
az roma szokas, hogy a kannasbort feljavitjak kis hugyaval

Troppauer_Hümér 2013.01.13. 20:10:27

@uraaam: @Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Nem elég, hogy a szakócám kicsorbult, a héten a mosógépemet is tönkretette a vízkő: az asszonyra ráesett egy szikla, amikor a patakparton mosott.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 20:12:44

@venszivar: en rettenetesen kinlodok
itthon ulunk segijen
ragjuk a kuszobot
mar hidegvizre se fussa

venszivar 2013.01.13. 20:14:46

jól van! már rángatózik a büdös pofád széle........!!!:DDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 20:18:36

@venszivar: ez teny, a rohogestol
szorakoztato tudsz lenni
egyell egy kis toportyut, ha meg maradt
voroshagymaval
meg 1 lityko is hianyzik, hogy formaba kerulj
ne tetovazz
meg kell meg azt inni ma, mert lehet holnapra eldobod a kanalat, oszt pocsekba megy

venszivar 2013.01.13. 20:24:02

PRÓBÁLJ te TÖPÖRTYŰT ENNI! MÉG AZT SEM TUDSZ !!!!!!! te BÜDÖS POFÁJÚ ÁLLAT.:):D
Bezzeg nekem van! Kösd föl magad,te isten barma, de még ahhoz is fos vagy.:)

igi1 2013.01.13. 20:25:26

@venszivar: má mondtam, úgyse veszi észre

csak fel akar piszkálni

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.13. 20:25:48

@venszivar: @hagyma: szerintem ti nagyon is bírjátok egymást, csak ezt az egészet sportként űzitek:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.13. 20:28:11

@batgirl: nekem is úgy tűnik. mindaketten élvezik ezt. olyan mint a kocsmai verekedés, mindenki kap egy-egy pofont oszt megy haza férfiasan, hogy látod: nem vagyok én buzigyerek, verexem is! :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.13. 20:33:04

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ja, ez olyan vadnyugati párbaj. állnak egymással szembe és alig várják, hoyg előkaphassák a pisztolyt.

lelövik egymást, majd karonfogva ellovagolnak a bágyadt lemenő napkorong felé, nyugatra, míg el nem érik a másik partot.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 20:33:39

@batgirl: @Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ez melle
en kurvara leszarom
de az amerikai foci, olyan hogy sok a szunet es azt netezessel lehet kitolteni
amugy semi ujat nem mond, az valasz gomb nelkul ismetelgeti ugyanazt
neha faraszto
most Igi megszerette, mert ramutattam, hogy a mamaja pisis kezzel is csinalhatta akar a rantottcsirket
falun nem nagyon pazaroltak a vizet
nagyobb baj, hogy az Atlanta vezet 20-0-ra
nade majd este a Pats...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.13. 20:34:44

@batgirl: mint az opera? hátbaszúrják, oszt ahelyett hogy megpusztulna, kornyikál? :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 20:35:24

Magyar a punter
duplan drukkolhatok

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.13. 20:35:43

@hagyma: nem úgy nézel ki, mert kitartóan válaszolgatsz neki.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 20:37:35

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: megpusztul az cask meg adnak neki egy jelenetet
el kell enekelnie, hogy meg fog halni, mert onnan tudjak a nezok
meg meg elenekli az eletet es halalat 5 percben
szep halal az
en a csovi csovi csapszert gondoltam, hogy utolsonak eloadom

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.13. 20:39:02

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ja, és olyankor szeretném én még a nyakát is elvagdosni..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 20:39:36

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: lattal Te mar amerikai focimeccset?
2 perc jatek 5 perc szunet
computer elottem
tv a falon
hat elutom az idot amikor eppen a toyotat reklamozzak, meg a VISA-t
ennyi az egesz
de valaszolok mindenkinek
most 15 persz szunet a 2 felido kozott
ezte mas less mert a Pats jatszik, azt nezni kell minden pillanatban
de ez az Atlanta, seattle
hat eleg fos meccs

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.13. 20:40:01

@hagyma: ez hülyeség. a végén mindig kijönnek kézenfogva és meghajolnak meg ugrálnak is néha. másnap meg ugyanaz előlről.

venszivar 2013.01.13. 20:40:15

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
@batgirl:
Csak nézzétek meg az én reagálásomat, majd most az övét. Ez a nyomoronc ott SENKIVEL egy szót sem tud váltani, itt meg mindig smúzol, segget nyal 6-8 "embernek", kik szóba állnak vele. ő rászorul erre, mert egy testi, lelki toprongy, egy mesélő szánalmas SENKI.
Ez jutott neki.ő egy alkesz barom!:):D

igi1 2013.01.13. 20:41:21

@venszivar: nekem már beszólt, most te vagy a soron :)

Troppauer_Hümér 2013.01.13. 20:41:52

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: mittomén, hol kell nézni?

gyakorló blogponthus vagyok, én fórumbubus vagyok elsősorban

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.13. 20:42:15

@batgirl: eccer elvittek balettot nézni. mondjuk az operánál jobb, azt meg kell hagyni, mert nem elhízott figurák vannak, hanem izmosak, legalább optikailag nagyobb élmény.

@hagyma: sajnos láttam.

venszivar 2013.01.13. 20:43:40

@igi1: Írj neki!
mit zaklatsz? :))):D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.13. 20:45:08

@venszivar: jóvannna, neki is fáj valami, azér fejlettnek gondolja magát kompenzációképpen.

de hogy ez neked mér fáj? én is utálom a fejlettebb országos dumát, de hát jóvan, gyógyíthatatlan a dolog, úgy látom.

igi1 2013.01.13. 20:45:25

@venszivar: ki tudja, lehet eladta az ötletemet a bloggernőnek, aki ugyanazt csinálta meg, mint én a melleivel

szerintem a hagyma volt az áruló

XD

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.13. 20:49:17

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: yes, gyerekkorom balett élményeiből annyi maradt meg, hoyg kezdődő szexuális érdeklődésem megkoronázása volt a balett táncos fiúk nadrágeleje:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 20:49:26

@venszivar: az az en dumam hogy kannasboros alkesz roma vagy
ezt ne forditsd at
en a szarkaparo hazaarulo vagyok
mar keversz, keversz
@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: hat azert egy Wagner meg fejlettebb orszagban sem megy naponta
amelyik meccs jo az nagyon jo tud lenni de amelyik egyoldalu az dogunalom hat ma az elso meccsre ez jutott
@igi1: nem lehettem, mert nekem nem kuldted el a csocsodet, igy nem voltam kompetens

Rosszindulatú Vászka 2013.01.13. 20:49:27

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: hát akkor te nagyon régen voltál operába. Mostanság éppen az vele a baj, hogy többnyire fontosabb a szereplők külalakja, mint a hangja.

Dietrich Fischer Diskau úr például sohasenem volt hajlandó Papagenót színpadon énekelni, mer aszonta hogy dagi hozzá, pedig nála jobba nem sokan nyomták hanglemezen.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.13. 20:50:35

@batgirl: azt Elvis is nyomta, mindég felturbózta a sliccét optikálisan egy darab slaggal :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 20:52:56

20-7
meg meccs is lehet belole
amerikai oldalon ilyenkor nem kommentelek, mert egymast fikazzak mint egy fradi-dozsan es nekem egyik csapat sem fontos
kivulallokent ott nem lehet jot irni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 20:54:21

na most volt a KFC reklam 26 darabos csirkes vodor, cask 20 dollar....

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.13. 20:55:57

@Rosszindulatú Vászka: az biztos. leginkábbis csak amikor muszáj.

@batgirl: hát ja. azok se mernek viagrát szedni :D:D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.13. 20:56:00

@Rosszindulatú Vászka: Elvist nem volt szerencsém látni:) így a balettáncosok ragadták el a fantáziámat:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 20:58:02

@batgirl: meg nem kestel le, elvis el
a gitarosa meghalt tegnap, de elvis el ez koztudomasu

Anomalocaris (törölt) 2013.01.13. 21:00:54

Az előző verzióhoz képest őjdonság, hogy lehet küldeni olyan digitalis üdvözlőlapot, ami pénzt tartalmaz

igi1 2013.01.13. 21:01:16

@hagyma: elég az ötletet továbbadni :)

venszivar 2013.01.13. 21:02:39

ha még neked sem fontos, akkor mi a szarból gondolod, hogy itt bárkit is érdekel, te barom! Ja, csak, hogy ugathass! nincs melód, szar ügy, de meri srikhel, tehát van 26 db vödör 20asért.
mit csinálsz 26 db csirkés vödörrel, ja abba szartok a merivel! szaros vödörből zabáljátok a csirkeszárnyat, te fosadék. Habár te csak kimosod előtte. Máshoz úgy sem értesz. szarkaparó!:):DDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 21:07:36

@venszivar: ez mar tenyleg gyenge
vagy keveset piaztal vagy sokat

Troppauer_Hümér 2013.01.13. 21:18:49

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Na, sikerült megnéznem a gémailomban, értettem, és elolvastam. Vagyis fordítva.

Nem írok vissza, mert akkor felfedném a nevem, az emilcímem okán. És ugye megfogadom a tanácsodat....

Anomalocaris (törölt) 2013.01.13. 21:24:48

@stillmatic: Hát írd át. Mondjuk Pekka-Ericre.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.13. 21:34:10

@stillmatic: helyes. bár van olyan is, hogy valaki álnév-címet használ, csaxólok :D:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 21:36:03

jon vissza a seahawks
27-21
meg a vegen jo meccs lett ni!:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.13. 22:05:39

35 mp
28-27 a seahwksnak
a sirbol jotterk vissza
a masodik felido qrwa jo let es meg nincs vege, cask majdnem...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.13. 22:23:32

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: "van olyan is, hogy valaki álnév-címet használ"

Á, viccelsz, olyan nincs.

Anomalocaris (törölt) 2013.01.13. 22:30:55

@atpijkamo: Nem a blogmotor az őrült!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.13. 22:31:49

- Üdvözlöm! Ön a tűzoltóság üzenetrögzítőjét hallja...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.13. 22:35:35

-Képzeld, férjhez megyek a Bélához!
-Pedig azt hittem, hogy csak flörtölsz vele.
-Ő is azt hitte...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.13. 22:36:40

@véreres álneves: az enyim igazi! istenbizony zsiráf vagyok személyesen :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.13. 22:39:00

- Halóóó! Az üzenetrögzítő szabadságon van, itt a hűtőszekrény beszél. Ha lassan és tagoltan mondja az üzit, akkor felírom egy papírra, és kirakom magamra ilyen szép kis mágnesekkel. Bíípp...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.13. 22:41:04

- Pincér! Mi ez itt az étlapon, ez a James Bond szeletet?
- Az kérem tegnapi rántotthús: hideg, kemény, vasidegekkel.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.13. 22:45:32

- Nagypapa, téged mért szerettek annyira a nők?
- Háát... nem is tudodom - mondta a nagypapa, és megnyalta a szemöldökét.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.13. 22:52:08

- Egyszer parasztlánynak öltöztem... Rossz ötlet volt.
(Mátyás király)

Aureliano Buendía 2013.01.14. 00:18:52

@hagyma: a dzsínsz az itt a farmer
de van élet azon túl is

Aureliano Buendía 2013.01.14. 00:21:00

aszongya za asszony, negyed egy van

és nincs igaza,mer elmúlt bassza meg:)

joccakát

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.14. 00:32:31

@uraaam: a farmer itt meg a paraszt / foldmuvelo es allattenyeszto/
a blue jeanst itt talatak ki, hogy a magayrok egyedul a vilagon atneveztek farmerra, azer' mar ne kerjek elnezest....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.14. 00:34:15

@uraaam: ja elet mindenen van tul, de szovetnadragot special ebszolute nem hordunk
mar bocs
foleg nem az asszony

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 00:51:47

@hagyma: hazugság. Finnül meg szerbül is farmer a neve. De sok más nyelvbe se dszínsz.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 00:55:01

@hagyma: na erre varrjál gombot :)

A farmernadrág amerikai megjelenése előtt 22 évvel, Magyarországon már sorozatban gyártottak olyan nadrágot, amely a mai értelemben vett farmernadrághoz hasonló volt. 1848-ban olaszok dolgoztak a szegedi várban. Vitorlavásznat gyártottak, amit kékre festettek, és ebből varrtak erős nadrágot a katonáknak.

szegedma.hu/hir/szeged/2009/08/szegeden-diszszemleztek-a-%E2%80%9948-asok.html

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.14. 01:11:58

@Rosszindulatú Vászka: az nem jeans volt
hatarozxottan emlekszem, hogy egy Magyar nyelvujito, most nem zut eszembe a neve talalta ki a farmer
talan aki a "mozit" is de most hagy ne keressem a nevet, megy a meccs

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.14. 01:14:49

blue jeans az innen szarmazik az szinte tuti

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.14. 01:16:31

mondjuk gondolom az sem veletlen, hogy otthon farmer let a neve
kicsit sem utal amerikara....
a Pats nagyon vezet

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 01:23:04

@hagyma: badarság. A név az angol farmer szóból honosodott meg itt.

A nadrágok később „denim”-nek nevezett anyagát már a 16. században is ismerték Európában. Franciaországban, Nîmes városában „serge de Nîmes” (ejtsd: szerzs dö nim) néven gyártották és Angliában is ismert volt ezen a néven. Minden bizonnyal ebből ered a nadrághoz használt szövet elnevezése. Ez eredetileg nyersfehér fonalakból készült sűrű szövésű, sávolykötésű szövet volt, amit utólag színeztek.[Jegyzet 2] A Levi Strauss által kezdetben használt denim barna színű volt, csak később tért át a kékre.

Egy másik szövet, amit Levi Strauss a nadrágokhoz használt, az olaszországi Chieriben készült és a genovai (angolosan: Genoa kikötőben tették hajóra, hogy Amerikába szállítsák. A feltételezések szerint e kikötőváros nevének eltorzult formája a „jean”.

A denimből erősebb, tartósabb, az egyszínű jeanből olcsóbb munkaruhákat készítettek. Később a jean vesztett népszerűségéből, de neve átszállt a kék denimből készült termékekre is („blue jeans” , azaz kék jeans formában.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.14. 01:29:29

@Rosszindulatú Vászka: igen abbol
mert a farmerek hordtak, de sosem hivtak itt farmernek
ne cask wikit olvass

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.14. 01:32:20

na es igen ezt a blue jeanst amit lewisek kifejleszetettek, ezt kezdtek el otthon farmer neven forgalmazni, mivel amerikabol jot es ott a farmerek hasznaltak leginkabb
farmer= tehenpasztor
de ertem hogy mi mar elotte teljesen hasonlot kifejlesztettunk, cask kicsit mast, Rozsa Sandor a farmer elopdjeben lovagolt
de az nem blue jeans volt
az hogy europabol szarmazik az nem kerdes
a felesegem ukapja is nemet....
majd a meccs utan megkersem, ki talata ki ra a "farmer" szot
thx

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.14. 01:35:40

szoval maradjunk abba, hogy a blue jeans volt az ami visszatert a kontinensre es farmer neven elterjedt kishazankban
lsd trapper farmer
de mar jott levis is stb
nalunk, otthon nalunk, a farmer az amerikai blue jeans volt es tulajdonkeppen ma is az
itt meg blue jeans
nem tudok farmernadragot vagy farmerdzsekit maskeppen kerni

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 01:45:28

@hagyma: nem is állítottam ojat, ne terelj :)

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 01:48:33

@hagyma: sztem ez pont úgy lett farmer, ahogy a minden láncfűrész stílfűrész, meg a töltöttceruza (ami hejesen töltőceruza) rotring, meg terepjáró dzsíp. Meg ijenek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.14. 01:58:57

@Rosszindulatú Vászka: a terepjaro az fel magyarorszagon
teLepjaro:)
nem tudom valami remlik valaki behozta ezt a nevet, de nem emlekszem a nevere, amugy teljesenm fasza
cask mikor kijottem es egy amerikai no ott hagyta a farmerdzsekiet es utana rohantam, hogy elnezest itt hagytad a a farmerdzsekidet, akkor furan nezett ram:)
neme ertette , mi koze neki a farmerekhez

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 02:01:23

@hagyma: telepjáró ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ :D

sztem ne kérjél a hentestől véreshurkát :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.14. 02:01:38

"szkjuzmi, ju loszt jur farmerdzsaket"
kb ennyi volt
de mivel vittem utana megertette, de lehet meg mindig gondolkozik miert tehenpasztoroztam le

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.14. 02:04:25

@Rosszindulatú Vászka: blood rice sausage?
hat meg nem lattam errefele
de biztos van
de azasszony nem eszik vert

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.14. 02:06:37

cask iszik
az enyemet...
meg a vodkasat

nyert a pats, jo less a ravensel a meccs, jovo heten
az Atlanta -SF is ott less
azutan februar 4-en SB
a papirforma Pats-Atlanta
de en most SF- Ravens mondanek

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 02:13:22

@hagyma: black pudding tuti van, csak az nem rizses

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.14. 02:14:26

@Rosszindulatú Vászka: ez nem Anglia
es mi rendes kereszteny feher emberek vagyunk, nem eszunk ilyen szart

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.14. 02:51:18

@Rosszindulatú Vászka: nemis
cask a black pudingra
meg a white pudding is leegett a zsirafnal
namost gondolj bele

Manyecska 2013.01.14. 06:05:29

K*rrva anyját ennek is, szakad a hó már most legalább tíz centi és senki nem puccolta el!:D
Asszonta a Májlédi a hótaposó teljesen fölösleges a városba..:D:O Őőőőőőőőő..
:)

Manyecska 2013.01.14. 06:08:50

És biciklivel járnak még mindig!:D igaz, erőlködik a csávó. Na mind1.

Manyecska 2013.01.14. 06:11:29

Az Időkép szerint a tíz centi = 2 centi. Bokáig a hóban..

Manyecska 2013.01.14. 07:57:39

Senki nem jött be dolgozni.Lusti.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 08:15:41

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ennek a meglátásnak azért ellentmond, hogy a meleg klímájú tájeccségekbe nagyobb a népszaporulat, meg az előjáték is sokkal hangsújosabb, egyes nagy kultúrájú népeknél ez akár kettő kötőjel három perc is lehet.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.14. 08:24:43

Tavaszt akarok!
30-40-nel jöttünk az M0-son.Még így is félelmetes volt néha. Nem volt takarítva.

Manyecska 2013.01.14. 08:33:00

@Rosszindulatú Vászka: nem, a nyakamig még nem ért, soha. Beúsztam a hóban!! valahol folyamatosan szirénáznak és kihalt a város, a zene se szól, nincs Bétóóóóven nincs rákkendroll:D!@stillmatic: én nem küldök emilt mert lebukok!:) Vigyázz itt a hekkerekkel sokan vannak!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 08:35:05

@Manyecska: én mindig biciklivel jártam, télen-nyáron hóban-fagyban. csak egyszer taknyoltam el, mert éjjel nem láttam, hogy tükörjég van az egész úttesten, amúgy soha.

Manyecska 2013.01.14. 08:42:10

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: hát ez az, ettől félek én is! Meghát csóri srác rendesen leizzadhatott mire ma beért, nézni rossz volt, SEHOL sincs eltakarítva még itt az út:(.. ON.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 08:44:17

@Manyecska: hát magánjettel hamarabb beér az ember, az tuti, csak manapság már az is snassz.

Manyecska 2013.01.14. 08:46:35

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: itt a buzik quaddal szórakoznak a szigeten..

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.01.14. 09:02:50

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Én biciklivel, de nem a nulláson =)
A vonatom pontos volt, teljesen lehidaltam.
Ma ingyenes a bkv amúgy, ha valakit érint...
Szegény párom meg, amerre megy dolgozni, legalább két óra lesz, mire beér, a google maps feketével jelzi a forgalom sűrűségét... =(

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 09:04:51

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: perszehogy, hát láttál már bicajos eszkimót? Naugye. Tour de Alaszka? Nohiszem.

Amúgy te mire gondoltál? Én persze nem arra, még mit képzelsz rólam!

@Manyecska: ezen most kicsit elábrándoztam, de nem merek semmit senem mondani, amit meg gondolok, azt kikérem magamnak. Megywek biciglizni.

2013.01.14. 09:07:56

@uraaam: aszongya za asszony, negyed egy van

Erre én azt szoktam válaszolni, hogy "akkor miért nem alszol ilyen későn?" !
Persze a nők nem képesek azt mondani hogy hagyd már azt a hülye homárt és feküdj le, hanem bemondják az időt! Mintha a gépen nem lenne ott hogy mikor küldöd a kommentet! :))

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 09:11:55

Tegnap vettem a Jyskbe 2 db 3 fiókos Bessy Rattan komódot 200 Ft/db áron és még ingyen haza is szállították.

Azér volt ojan olcsó, mer valami majom megrendelte, napokig ott hisztizett, osztán meg nem ment érte. Remek vétel volt.

Manyecska 2013.01.14. 09:17:47

@Rosszindulatú Vászka: jut eszembe!:D:D:

"Egyszer volt, hol nem volt volt egyszer hogy szociológusok és
szexológusok kis csoportja járta az országot és felvilágosítást
adtak a helyes családtervezésről.
Az udvarokon átlagosan 6 - 10 gyerek játszadozott, de az egyik
udvaron csak 1 gyereket láttak összesen. Be
is mentek és megkérdezték az ott lakókat, hogy hogyan is van ez,
miért csak egy gyerek van a háznál.
Erre azt mondja az asszony:
- Háát, drága kezitcsókolom, mink a Gázsivál ismerjük ám a
fogalmazásgátolást!
- Igen? És melyik módszert alkalmazzák?
- Hááát mink a kissámlival, meg a tükörrel csinyájjuk!
- Kis sámlival? Tükörrel? Na és hogyan?
- Bizony drága nagycsád az úgy van, hogy a Gázsi úgy szereti, ha
én állok, ű meg háturrúl dúrja nekem
befelé... De mivel hogy nem ér föl engöm
a fődrű, há' rááll a kissámlira.
Én meg nízem a tükörbű, mikor torzul az árcá, aztat csak úgy
rúgom alóla a kissámlit kifelé..."

venszivar 2013.01.14. 09:19:15

@cirróka: Képesek. Csak egyesek nejeinek nem hiányzik, hogy az alkesz büdös pofájú állat melléje bújjon. Ezért csak benyögi az időt s NEM hívja az állatot maga mellé!:))) Mint látható az egész hétvégét a gép előtt tölti, hiszen nem hiányzik SENKINEK!:):D

Manyecska 2013.01.14. 09:20:09

:D:D:D Na, most vergődjél, már habzik a szád mi??

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.01.14. 09:23:47

@venszivar: Ha nem hiányozna, nem nyögné be az időt se szerintem =D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 09:24:11

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): télen be kéne tiltani a munkábajárást.

@agresszív kismalac: sötét éjjel volt. azért nem láttam a jeget se. ha tudom mi van az úton, nem burkolok el :(

@Rosszindulatú Vászka: nyehhehhee :D:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 09:26:39

@cirróka: az még a jobbik eset! mer éppen vehetné a kabátját oszt mehetne a szomszédhoz is, társalkodni :D:D

venszivar 2013.01.14. 09:28:23

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): Hirtelen ébredés + megszokás. De ha egy rövid szóval is hívná, de azt azért NEM...Szerintem.:)

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.01.14. 09:30:51

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Hja, most képzeld el. Én diákmunkás vagyok, annyim van, amennyiért megdolgozom, nem havi fix, és nincs se betegszabadság, se más. A múltkor hőemelkedésem volt, most úgy köhögök, mint egy tbc-s. De örülök, nagyon örülök!, hogy én legalább dolgozhatok, mert nem egy haver keres jó ideje munkát. Meg hát irodai munka, meleg van, tea van, kakaó van, panaszkodhatnék, de igazából, ami van, az JÓ.
Ha autóval kéne járnom, járna a hóhér, eleget aggódok így is a Zemberért.

Mi lenne az ideális? Vissza a száz évvel ezelőtti világhoz, mindenki otthon dolgozik, ellátja az állatkáit meg a kis kertjét. =))) És télen szexelne ész nélkül, mert mit lehet csinálni télen?

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 09:32:50

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): a hamis nosztalgia a értelmiségi méteje. Ne hagyd magad!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 09:35:36

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): szívemből szólsz. szép dolog a nagyváros meg a tekknika, de ha baj van, nincs munka, esetleg család sem aki melleted áll, akkor sajnos éhen lehet dögleni. nem akarok már nagyon politizélni mert semmi értelme, de egy pici gazdaság/kert/malacka/tyúkok legalább az éhhaláltól megmenti az embert.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.01.14. 09:37:46

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Most én is csinálok egy aprócska kertet, jól körbekerítem, hogy legyen egy kis paradicsomom. Az a baj, hogy ez albérlet. És leginkább fű van. Nem merek ásni többet Az egyik kutyakölköm meg most jött rá, hogy ő már állva is tud pisilni. Challenge accepted. Csirkeháló (van egy kevés, hátha elég)... És már árulják a vetőmagokat...

venszivar 2013.01.14. 09:38:46

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): A második bekezdés, szinte 100%-ba rám illik. Na az ész nélkül az nem stimmel.:):D Léptem simogatni, gondozni, itatni, etetni, jól érezni magamat.....

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 09:59:38

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): szép família, gratula nekik. ez a legjobb rész: "Kilakkozhatja a körmét, vehet szép blúzt, lehet úrilány, ha megetette az állatokat! Aztán senki sem fogja tudni, hogy az istállóból jött. "

Manyecska 2013.01.14. 09:59:44

Rómainál busz vs. autó - -1 sáv..

Manyecska 2013.01.14. 10:03:04

@Manyecska: a sor vége a budakalászi hipermarketig áll:D:O...az fasza, vagy 10 km..

Manyecska 2013.01.14. 10:16:55

"Apa szokta mondani amikor nézem a barbis mesét, hogy már megint ez a rózsaszín kurva vernyákol a tévében, én ilyenkor mindig sírok és anyu megvigasztal és azt mondja, hogy a barbi nem is kurva, viszont apu egy köcsög. A köcsög az pedig az a váza amibe anyu virágot kap, de nem tudom miért mondja ezt apának, hiszen apa nem is váza."
:D:D!

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.01.14. 10:18:20

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Hát de igaza van. Csak szerintem az, akinek nagyon nagy igényei vannak, de dolgozni a legkevésbé se szeret, pláne arra nem érez magában elhivatottságot, hogy állatokkal foglalkozzon, az inkább elmegy dubajozni.

De tényleg, sokszor elképesztő, mennyi igényünk van (rekklám és médija!), holott egész kevésből is tökjól el lehetne lenni. Csak akkor mit szólnak a többiek. Hát igen.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 10:24:13

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): dolgozni? na ne viccelj már. hát az piszkos meg fárasztó. siralmas, egyébiránt a helyzet, mert ahogy mondod, sokan nem óhajtanak tenni semmit, csak rinyálni, hogy nehéz a munka. (én csináltam mindkettőt, mármint kurva nehéz munkát és tinglitanglit is, de gondolkozás nélkül választanám most is az előbbit, ha éppen úgy állnának a csillagok felettem, hogy választhatnék.)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.14. 10:26:03

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): Jó, hát dubajozni is kell valakinek, nem lehet mindenki pénztáros az Aldiba'.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.14. 10:26:14

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): ez mellé hozzá kellene tenni azt a 20 gyerekes családot, akik nyomorba élnek, nem dolgoztak soha, és nem is otthon termelők. Segílyekből élnek. Mellé kellene tenni, hogy az emberek lássák a kettő közötti kontúrt.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 10:26:41

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): és a csóró miből vesz kisállat? Meg annak ellátást, meg oltást? Mire egy csirkét vagy nyulat kistételbe, háztájin rendesen felhízlalsz, nem lesz sokkal olcsóbb, mint a hentesnél, csak többet kínlódsz vele. De legalább a te kockázatod, hogy elhullik valami nyavajában, ha nincs szerencséd.

Manyecska 2013.01.14. 10:26:58

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: hát, nem tudom én a háromműszakos szülésznőit cseréltem le az irodai bohóckodásra:D..sajnos. Bár mostanában gondolkoztam sokat hogy visszamennék..

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.14. 10:28:33

Lásd még 'glammodell' címszónál is.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.14. 10:32:50

@batgirl: Nem illik a kezükbe a lapát, csak a vonó, meg a játékgép. Hát tehetnek ők arról?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 10:34:24

@Manyecska: nem hátrány, ha van értelme is annak, amit az ember csinál. mer például én is itten termelem a gdp-t bőszen, de egyéb értelme nincs neki.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.14. 10:35:34

@Manyecska: kismalac.blog.hu
Gumicukor szótár, 112.tétel (jobb oldali ajtófélfa)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.14. 10:40:24

@agresszív kismalac: ez butaság amit írtál. Általában a "vonós" népek, az az elithez tartozik. Mármint az ő köreikben.

Manyecska 2013.01.14. 10:40:30

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nojó azér ott volt nőgyó-, gyermekágyas osztályon is szolgálat, műszakváltás hétkor, végigrohanás az összes anyukán vérnyomás stb. a kisvizit előtt!, esetleg kézi vizsg. a frissen szülteknél.., hááát, nem unalmas:D na, ott nem volt kedvem csetelni:D:D viszont az újszülöttek édibédik voltak:))
A szülőszobáról már nem is beszélek, enni nem tudtam egész nap /ki-be öltözni, lemmenni a kajáér:D aki nincs befizetve, ebéd a műtő üvegfala előtt, műtét közben:D..Ehh!! Imádtam:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 10:40:32

@Rosszindulatú Vászka: nem akarok már nagyon demagóg lenni, de példájul az okostelefonok meg a lapostévé árábul ölég sok kiscsibét lehetne kapni. kifogás mindig van, pedig öregapám is aszonta mindig, hogy "kisjányom, egy módja van a jólétnek: mög köll fogni a munka végit, oszt nem ereszteni el soha." hát így.

Manyecska 2013.01.14. 10:41:58

@agresszív kismalac: olyat én nem. Jut eszembe te voltál a kispapa aki zöldet hányt??? :D a "gyerekeim" már nagykamaszok,... márha óbudán születtek!?

Manyecska 2013.01.14. 10:43:22

@agresszív kismalac: a kollégám épp traktorral hányja otthon a havat:D:D jut eszembe meg ide a parkolóba is beszabadult egy:D:O én még ilyet nem láttam ..

Szenthomárság 2013.01.14. 10:45:12

@Rosszindulatú Vászka: az a baj, hogy mindenki talál ideológiát arra, hogy miért NEM tud valamit megcsinálni. Aki akar boldogulni, az nagyon nagy valószínűséggel tud is.
Aki tényleg akar csirkét nevelni, az fog is.
Aki meg nem akar csirkét nevelni az talál ezer indokot, hogy ne neveljen.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 10:47:59

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nem jó példa és demagóg, de legalább csúsztat. A nincsre meg a szakértelem hiányára meg hiába is adsz hurráoptimista marketing lózungokat.

A zártkertes, pár darabos állattartás az hobbi és passzió, nem megélhetés.

Kábé abból a hamis és túlszínezett képből táplálkozik, mikor most veszed a ízetlen paradicsomt 1000 Ft/kg áron és azon elmélkedsz, hogy bezzeg ez nyáron csak 100 Ft volt, mér nem termelted, most de jól jönne. Ja persze, meg a virágillat meg a napsütés befőttesüvegba, na az is.

Ha van időd, meg pénzed rá, meg sok türelem és rátermeccség, csuda dolgokat tudsz magadnak gyártani, de spórolni azt nem nagyon.

venszivar 2013.01.14. 10:48:23

@Manyecska: Áprilisban, visszamész!:)
TE mecska, nem tájékoztatnál az ááámerikai foci eredményekről IS !? Mi van mostanában a Népszigete? Megannyi fontos kérdés vár megválaszolásra. előre is köszi.:)

Manyecska 2013.01.14. 10:50:33

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: :D:D:D jaja!!@venszivar: dögöjjémeg :D oda jártál? a Népszigetre??

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 10:51:34

@Szenthomárság: hagyguk már Colehhót, meg a greffitis bölcseleteket, ez a való világ kéremszépen. Ne terejjünk.

Ez egy konkrét feladat, egzakt céllal. Kicsit járd körül a témát és megdumcsizzuk.

Vegyél elő egy papírost és számolj: ráfordítás, invesztálás, infrasrtuktúra, fenntartás, járulékos kölcségek, eredmény. A hozzáállás meg hiába van meg, ha ebből akár csak egy is hibádzik, vagy csúszik.

Manyecska 2013.01.14. 10:52:05

Egy kis úri munka!!: :D
www.youtube.com/watch?v=ZaY9dSXqdQ8
ez sima ügy, de láttam én már sok mindent:(((((..
:)

Szenthomárság 2013.01.14. 10:54:57

@Rosszindulatú Vászka: én elhiszem neked, hogy nem lehet állatot tenyészteni, viszont sokan meg ennek ellenére tenyésztik, ők valószínűleg nem olvasták az érveidet.
:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 10:55:30

@Rosszindulatú Vászka: tiltakozom. egy családnak szükséges éves zöldség-gyümölcs-tojás mennyiségét simán meg lehet termelni, akár napi nyolc óra munka mellett is. tudom, mert csináltuk. működik, és jól. ezután a rezsi kifizetése marad, meg ruha-cipő, meg só-gyufa-liszt-cukor beszerzése a bótbul. ja, hogy igény az többre volna? az lehet, de éhen halni nem fogsz. és pontosan arról beszélek, ha mindenki hátat fordított már neked és nincs se bankbetét, se gazdag nagybácsi, se lottóötös, se állambácsi, akkor is túl fogod élni a csóróbb időszakot.

opcionálisan egy gazdag férj/feleség is megoldás lehet.

venszivar 2013.01.14. 10:56:41

@Manyecska: megdöglöttem,te még oda jársz?

Szenthomárság 2013.01.14. 10:58:35

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: engem opcionálisan érdekelne egy gazdag férj felesége :D
egyébként pedig bólogatok!

aki egyébként próbálkozik, annak a szomszédok, ismerősök is szívesebben segítenek (palántával, vegyszerrel, munkával, pénzzel)

venszivar 2013.01.14. 10:58:36

@Szenthomárság: @Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:

Ez a vén fasz, tényleg azt hiszi, hogy mindenhez ért!:P De legalább is belepofázni azt nagyon...:)))

Manyecska 2013.01.14. 11:01:59

@venszivar: ÉN nem vagyok rászorulva de látom hogy te ismered.
Téged fizetnek azért hogy beszólogass itt??

Szenthomárság 2013.01.14. 11:02:00

@venszivar: ez nem igaz, semmi baj nincs vele!

ezt a mai dógot leszámítva :)

venszivar 2013.01.14. 11:02:10

@Szenthomárság: PONTOSAN! Simán megy a legkülönb féle palánták s hajtások, magok cseréje, még állatoké is...

Szenthomárság 2013.01.14. 11:03:43

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: @Rosszindulatú Vászka:

Ja, és az egy agyrém, hogy krumplit osztunk a faluban, ahol az egyes udvarokon méteres gaz van.
Kapát kellene osztani, meg ásót. Nem krumplit.
A sok rohadt lusti.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 11:03:44

@venszivar: a vélemény szabad, nincs azzal gond egy szál se.

@Szenthomárság: egy jó kis belterjes falu közepe az igazi. vetőmagér cserébe jár túrósbukta és fordítva. ügyesebb jányok akár egy malacot is összetáncolnak maguknak.

venszivar 2013.01.14. 11:03:52

@Manyecska: :))):D mire, mikre gondolsz?

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 11:04:21

@Szenthomárság: én ijet nem állítottam és nem is arról volt szó.

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: csúsztatás. Te arról kisebbségről bezsélsz, akinek megvannak hozzá a dologi feltételei. Nem azokról, akik más forrás híján rákjnyszerülnének, de nem megy és ők vannak többen.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.14. 11:04:32

@Rosszindulatú Vászka: Igazságod van. Legjobb, ha parlagon hagyjuk a kertet/udvart, odadobáljuk a szemetet, és még oda is szarunk, legalább van mivel jáccani a gyereknek.
Zöldséget/gyümölcsöt/húst meg lopni a legolcsóbb, ezt mindenki tudja.

Szenthomárság 2013.01.14. 11:05:00

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: most ne vidd el ilyen irányba a mezőgazdasági félórát! :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.14. 11:07:27

@Manyecska: Micsináltamén?
(Amúgy a kölköm a Schöpf-Méreibe' született, mer' aszittem, ott vagy, de nem.)

venszivar 2013.01.14. 11:07:51

@agresszív kismalac: A te köreidbe! kell neked a dagonya, malac. szarban, szemétben...ezt mindenki tudja!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 11:08:01

@Szenthomárság: megen csak bólogatok. persze lehet, hogy tényleg valami idealista mázgonyba látom már a világot, de mi ezt végigcsináltuk jósok évvel ezelőtt. volt kert, gyümölcsfa, százféle zöldség, tyúk oszt ennivalóra nem sok gondunk volt. mondjuk nem is ettünk rakott kaviárt homárral tűzdelve, de nem is volt rá igény. ellenbe a jó minőségű friss ételre meg volt és van is.

Szenthomárság 2013.01.14. 11:08:02

@agresszív kismalac: és ha valaki ezt szóváteszi, akkor az náci!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.14. 11:09:14

@Manyecska: Az Szúnyogsziget. Csaxólok. Mink odajártunk.

Szenthomárság 2013.01.14. 11:10:07

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: mindig megdöbbenek, hogy a fele annyit kereső kolléganőim mi szarságra basszák el a pénzüket, ami persze szívük joga, de akkor kuss van utána és nem hiszti.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 11:11:03

@Rosszindulatú Vászka: 4 lánc zártkertet vettem kb. 10 évvel ezelőtt. pontosan 15000 HUF-ot fizettem érte. nem sokalltam az árát. hidd el vászka, nagyobb paraszt vagyok én nálad. :D:D

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 11:12:45

@agresszív kismalac: így van, pont ezt akartam mondani, csak sokkal bonyolultabban.

@Szenthomárság: az egy másik probléma, a rendetlenség. Meg aki gyárilag lumpen, hiába akarsz rajta segíteni, nem lehet.

Monnyuk pont a krumplit nem lehet konyhakertben termeszteni, hogy utána egész évben azt zabáld, meg még ott a vetésforgó meg a minőségi vetőkrumpli, az öntözés, meg kártevővédelem problémája. Oszt veszkődhet a bölcsész, ha egy héttel késöbb szedi, mint kéne, vagy nem figyel a rovarokra meg csigákra, mehet az egész a komposztba. És a szeretet meg a munkabírás ott már nem segít.

Qrva kényelmes álláspont, hogy dolgozzon a szegény, majd lesz neki, csak nem mindég működik a romkocsmák álomvilágán túl. Ugyenis leginkább a paraszt is szakma, csak ezt az generál értelmiségi nem tudja.

venszivar 2013.01.14. 11:13:36

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: A lánc szó mit takar? Én meg akkora paraszt vagyok, hogy ezt nem értem.:D

Manyecska 2013.01.14. 11:13:38

@agresszív kismalac: őőő, nekem mindegy!:D a Népsziget vénszivar specialitása. Állítólag régen a prolik jártak oda sz*patni, ennél szebben nem tudom..:D:D

Szenthomárság 2013.01.14. 11:15:45

@Rosszindulatú Vászka: mondjuk öreganyám 72 éves és az elmúlt 60 évben megtermelte a krumplit a kertjében, magának nekünk és a másik gyereke családjának.
persze, ha te azt mondod nem lehet, akkor szólok neki, hogy hagyja abba...
vetésforgó, lófasz. maximum egyik évben jobb oldalra ülteti a krumplit, balra a paprikát, jövőre meg fordítva.

Manyecska 2013.01.14. 11:15:52

@agresszív kismalac: ne add fel, ha egyszer sikerült, akár mégeccer is sikerülhet, sose lehet tudni!
:D:D ismertem olyan orvost különben aki úgy jött be reggel hogy: .."..lányok, ki jön velem dugni???":D Nnnna. volt hogy részegen a villanyoszlopot ölelgette szilveszterkor:D:D:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 11:18:07

@venszivar: az egy régies mértékegység, a szántóföld/kert stb mértékegysége. hogy az pont mennyi, azt meg ne kérdezd, mert nem tudom. talán 1000 négyzetméter lehet egy lánc, de gőzöm sincs számszerűen.

@Rosszindulatú Vászka: na látod. higgyed el nekem, hogy sok munkával, kis befektetéssel parasztizálva nem halnának éhen a családok, csak hibádzik a kapanyél iránti alázat belőlük.

Szenthomárság 2013.01.14. 11:18:07

@Rosszindulatú Vászka: a rendetlenséget is lehet kezelni, így:

"Majd akkor tolod ide a pofád segélyért, ha levágtad a gazt a kertedben, bazmeg."

Ez a varázsige, és jól működik.

venszivar 2013.01.14. 11:18:19

@Manyecska: Ott szoptál? Én még a környékén sem jártam! Békásmegyeredre rákattintva láttam meg, mivel írtad, hogy a szigeten kvadoznak..., ezért megnéztem! Megint megbuktál! Csak Bmegyeri vagy te!!!:):D

Manyecska 2013.01.14. 11:21:37

@venszivar: mert te az vagy??? Nem vagyok megyeri, be se tudtam volna akkor jönni,nem figyelsz! @Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: azt ugye tudjátok hogy kell szabályosan kapálni???

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 11:21:41

@Szenthomárság: és mennyi is az a mennyiség pontosan? És mind ő is szedi egyedül? Meg ő is ülteti? Most is?

Az amúgy rémlik, hogy említettem itt a dologi és szakértelmi feltételeket, amik a gazos kertes júzereknek nem feltétlenül van meg?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.14. 11:22:08

@Szenthomárság: Normális helyen belehetne vezetni. De! Embert kívánna a bevezetés.

Manyecska 2013.01.14. 11:22:39

Hmmm de jó ez a sertéspörkölt amit eszem!!

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 11:23:37

@batgirl: pedig volt ijen, hogy vetőmagot kaptak (volna), nem volt nagy tolakodás.

Szenthomárság 2013.01.14. 11:25:02

@Rosszindulatú Vászka: nem tudom, mennyi az annyi.
de már megint a kifogást keresed!
faterom és a tesója segít neki, amíg ott laktunk, mi is segítettünk, de már nem.
és bőven elég egész évre a krumpli a három családnak, sőt sokszor adunk a többi rokonnak is.
Nem különösebben érdekel, hogy hiszed-e vagy sem, a lényegen nem változtat.

@batgirl: majd egy boldogabb világban, amikor a TASZ már csak egy rossz emlék lesz, bevezetik.

venszivar 2013.01.14. 11:25:17

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Látod mindig tanul a cigány-paraszt-proli-kommcsi-zsidó! Nos a 4 láncnyi, ha 4000m2, akkor az nem kicsi már, pl. zöldséget termelni! Másik 4, meg állattartásra. Én tízen láncnyin termesztek, néha kukoricát, néha lucernát, néha takarmányrépa + gabona.
Tanultam egy "új" szót, ennek örülök.:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.14. 11:26:24

@Rosszindulatú Vászka: de legalább a gaz ne legyen meg:))

Mellékesen, köztünk mondva, lehetne tanítani is őket a földművelésre. Csinálni egy olyan pozíciót, hogy kert művelési előadó. Jól megfizetni, és ő tarthatna bemutatókat. Vagy egyszerűen kivinni őket a határba, és tanulják ott meg, hogyan kell gazdálkodni. Aki már ott tud, kapálni, aratni, felszed egy-két infót a földről, meg a kartevőkről..stb. Aztán, ha olyan, akkor otthon is kedvet kap rá. Ha meg nem kap rá kedvet, akkor legalább a gazt kaszálja le.

venszivar 2013.01.14. 11:28:20

@Manyecska: "nem figyelsz" , Írtam, hogy én még a környékén sem jártam! "nem figyelsz".

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.14. 11:28:30

@Szenthomárság: mért kellene mindig várni egy boldogabb világra??? A világ egyre szarabb lesz. Rajtunk múlik, hogyan tesszük jobbá.

Hú b+, ez nagyon lenini volt:)))
Bocsi
:)

Szenthomárság 2013.01.14. 11:29:44

@batgirl: én a magam életét boldoggá tettem, ha viszont valaki nem akar boldogulni, tőlem éhen is dögölhet meg belefulladhat a saját szemetébe.
csak éppen kíváncsi sem vagyok rá.

Manyecska 2013.01.14. 11:30:21

Szólnék! a Gyakori kérdésekben nincs benne a kapálás! :D:D de a préri paraszt biztos tudja hogy kell:D

Manyecska 2013.01.14. 11:31:29

@venszivar: b+ el se olvasom amit disznólkodsz, sokszor!

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 11:32:03

@Szenthomárság: ja persze. Nincs lehetetlen, csak tehetelen. Meg ijenek. Már megint azok a bölcsész lózungok.

Továbbá akkor mégsem egyedül csinálja csak kicsit színezed a sztorit :)

És nem hit kérdése. Az, hogy neked elég a krumpli köretnek, amikor nagy ritkán azt akarsz enni, az nem ugyanaz, minthogy egész évben jóllakat.

venszivar 2013.01.14. 11:32:52

@Szenthomárság: mondtam, hogy csak okoskodik! az nagyon "megy" neki, de így legalább megy az idő...:)
Ha konyít hozzá, ha segg hülye hozzá. Hiányzik neki az áámerikás tesója, az az ő szintje! Azzal bármiben, még egymás seggnyalásukban is megértik egymást!:):D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 11:33:02

@Rosszindulatú Vászka: hát a kolompár termesztése annyibul áll, hogy húzol egy sort a karaszolóddal, ölég mélyre, belehajigálod a kolompárt egyesével oszt ráhúzod a fődet. namost ha igényes a júzer, akkor gondosan húz rá egy csinos kis magaslatot a kapával, hogy teccetősebb legyen a krumpli sorja. namost mikor beérik a krumpli, akkor meg kiáskálja. ráérősek összefogják a bogarakat is róla, meg szárazság esetin meglocsolják. oszt ennyi.

@venszivar: nincs az egész művelve, mert egy családnak ez még sok is. van benne virág is meg fű is meg heverészni való árnyékos tölgyfa is.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 11:35:36

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: a dombocska nem azér kell, mer szebb, hanem, hogy megtaláljam, mikor ásni kell. Úgy sokkal könnyebb szüretelni és nem vágom szét a felit.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.14. 11:36:05

@Szenthomárság: nem vagyunk egyformák. Én ha tudok segítek más nyomorán, de kezdek eltelítődni, pont az olyan dolgokkal amit írtam. (20 gyerek, soha nem dolgozó nő)

venszivar 2013.01.14. 11:36:46

@Manyecska: Akkor miről, mit ugatsz! ?:):D zabáld a tízórai pörköltőd...

Léptem a ""gyerekeimhez""! :))):D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.14. 11:37:19

@Rosszindulatú Vászka: soha nem értettem, hoyg minek kell a krumplira domb:))))

Manyecska 2013.01.14. 11:38:34

@venszivar: nem tudom hogyan kell zabbbálni, taníts mester!!! ne siess, a Népsziget nonstop nyitva van!!!
:D:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 11:41:15

@Rosszindulatú Vászka: @batgirl: teccetősebb, nem fagy meg, ha neaggyisten áprilisban beüt a mínusz10 éccakára, jobban megtartja a nedvességet és nem utolsósorban abban lehet orraesni is.

Atörökk 2013.01.14. 11:43:28

@batgirl:
Ha sötétben lopod, könnyebb kitapogatni, hol van. :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.14. 11:44:46

@atörökk: hehehe..@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ..és én szerettem
a krumpli bogarakat! Nem enni, csak olyan szép csíkosak voltak.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 11:45:20

@Szenthomárság: @Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:

akkor mondom másképpen, hátha úgy átmegy az üzenetem:

a tenyészés és termelés szakma, igényel egy rendezett és tervszerű gondolkodást, anélkül nem megy, ha bármi fals a fojamatban, akkor nincs eredmény, csak pocséklás. Az a júzer, akinek veti szét a rendetlenség meg a gaz a portáját az képtelen erre, neki hiába osztasz vetőgumót és kapanyelet.

Manyecska 2013.01.14. 11:47:39

@atörökk: igen, de mi van ha az fekvőrendőr??:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.14. 11:49:35

1 lánc = 1000 négyszögöl = 3600 négyzetméter

Manyecska 2013.01.14. 11:49:57

@venszivar: ja, ha gondolod, megszokásból mindig rajtam van a gumikesztyű még ebéd közben, teljes bemosakodás állapotában, zöld műtősruhában:D:P, szóval jöhecc ha..tudod..khmm.. :P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 11:50:19

@Rosszindulatú Vászka: hádde nemis arrul vót szó eredetileg, az evidens, hogy lustiknak nem opció. de igenis nemcsak hobbi meg passzió lehet, hanem komoly erőforrás is egy családban.

@batgirl: ja, vödörszámra úsztatni őket a folyón lefelé is jó móka volt.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 11:51:59

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: mondod te, aki füvet termelsz. Na szép. Monnyuk azon sok a haszon :-****

Az a termelés meg csak kiegészítés sztem, nem hejettesítő foglalkozás, nem kiváltja a dolgozást.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.14. 11:55:00

@Rosszindulatú Vászka: Baz+valaholakkoriselkellkezdeni!
Mer'amimostvanaznemvezetsehova! (vesd össze: zsákutca)

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 11:58:57

@agresszív kismalac: igen, megcsinájjuk, csinájjuk meg!

Van valami penetránsan mókás abban, ahogy itt a térdig érő hóba osztjuk az észt a mezőgazdaság releváns kérdéseiben, mikor a rendes profi paraszt othon döglik, cefrét mázsál, vagy nyaral :)

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.01.14. 11:59:01

Szép kis vitát generáltam, és még itt se voltam. =)
Azt tudom, hogy nagyapáék mindig is kertészkedtek, de ott minden volt, sose kellett semmi.
Gödöllőn meg a mama kertészkedett, minden este locsoltunk (közös kert), de nem volt túl jó a föld. Paprikából meg paradicsomból jó sok volt, meg répából, de a többi valahogy nem jön be. Ja, meg tökből volt még rengeteg, de azt nem szeretem. A karalábé kicsi volt és fás, a céklát rágta a földibolha, és rengeteg volt a hangya is a kertben. De azért ez volt életem legfinomabb lecsója: bakerstreet.freeblog.hu/archives/2009/07/28/Van-e_jobb/

Manyecska 2013.01.14. 12:03:01

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): a legjobb az újhagyma frissen kiszedve a földből, mega paradicsom, hozzá sós vajaskenyér..uzsonnára, egy jó döglés után a hűvös vályogházban /telek/!:)
Közben a csirkéket félrerugdosod a kertből mert vadtartásban vannak és felugrálnak az öledbe kenyérér:D..

Atörökk 2013.01.14. 12:03:19

@Manyecska:
Az a részeg körzeti meghízott.

Manyecska 2013.01.14. 12:04:08

@agresszív kismalac: necsináld már hát megették két hónap múlva, mondták, páran!:D akinek ahhoz nincs esze hogy beszerezze majd lesz hogy tartsa? Vagy ez hógy?

Manyecska 2013.01.14. 12:05:55

@atörökk: Te! szia!:) Az uraam szerintem itt üdül mellettem pár méterre mert itt beállt a felüljáró is, nem tudsz róla semmit, nem láttam ma..? Szegény:D
Egész Bp. beállt asszongyák. Erre beraknak egy fényképet a 139-es buszról hogy elakadt, ami a Hármash.-hegy tetején áll mellesleg a végállomásnál /tudom, mert a szeretőm lakik ott:P/

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 12:06:10

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): nem vitázunk mink, csak eszmét csereberélünk.

@Rosszindulatú Vászka: abba igazad van, hogy én már csak ilyen fotelparaszt vagyok, de mentségemre szóljon, hogy teljesen az én hibámból kifolyólag :(

Atörökk 2013.01.14. 12:08:47

@Manyecska:
Uraam nem rokonom nekem, foggalmam sincs, merre lehet.
Amúgy meg mi oly rendkívüli abban, hogy január közepén esik 10 centi hó?

Manyecska 2013.01.14. 12:12:26

@atörökk: nekem mindegy a hó mert a HÉV jár...gondoltam, lehet látod valami másik blogon..? /én csak erre az egy nyomorult blogra írogatok!!/..de szerintem itt ücsörög valahol. Vinnék neki forró teát:P:P..na, ON.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 12:21:32

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nem ojan szomorú dolog az. Például a tanyán nincs kábeltévé, csak tányorós, de az meg bugzik a hóesésbe. Naugye.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.14. 12:24:42

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): Lecsóba' én is ott vagyok a szeren.:-)
http://receptekferfiaknak.blog.hu/tags/lecsó

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 12:28:43

@agresszív kismalac: eszedbe ne jussan ezt firtatni, biztos valami perverz opcénság. Tuti PANDA!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.14. 12:33:22

Télleg, Atpi hol van? BiSztos lapátoJja a havat.
@Rosszindulatú Vászka: Ösmered a hölgyet?

Manyecska 2013.01.14. 12:39:56

@agresszív kismalac: erre nem válaszolhat mert megölik!!:D

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 12:41:42

@agresszív kismalac: túl jól. Csak amit itt olvastam tőle, már az simán legalább három-négy boszorgánypörhöz elegendő bizonyíték. Én már félek tőle.

venszivar 2013.01.14. 12:47:21

750! Talán erre Apti is előjön, mert "szereti"!

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 12:52:50

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): eh... már megin ez a hippirinya greffitibölcselkedés.

Szenthomárság 2013.01.14. 12:57:49

@Rosszindulatú Vászka: áh leszarom, nem érdekel, ha mosdatod a trógereket, lustákat, élősködőket.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.01.14. 12:59:03

@Manyecska: "Imre, hagyjad!"
Hányszor elpofáztam már, hogy klasszikust csak pontosan?! =D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 12:59:26

@Rosszindulatú Vászka: pedig tapasztalatom szerint az ágyba mindig jobb a műsor, mint a tévébe, kivétel nélkül.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.01.14. 13:06:08

@Manyecska: Te tényleg szülésznő vagy?
A Szentágothaiba jártál?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.14. 13:06:17

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Meg a felbontás is jobb.
Azé' időnként egy Helyszínelőket bekapcsolnÁk.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.01.14. 13:07:59

@agresszív kismalac: Te, ez kurvajó. Én mondjuk vegeta nélkül csinálom, ugyanígy, de szottyosra, mert úgy szeretem, teszek bele őrült rozmaringot, ha van (általában nincs), és tejföllel eszem. Úúúúúúúúúú, de éhes lettem, pedig most ettem meg 13 deka szalonnát.

Rosszindulatú Vászka 2013.01.14. 13:10:34

@Szenthomárság: tisztára belekombinálsz mindenfélét, mint Igi.

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): pedig parasztéknál mindég van rozmaring a kertbe, meg cserépbe is. A legfontosabb növény. Na jó, az egyikleg fontzosabb. Meg szép is. Meg tök jó szaga van ijenkor, mikor alig vannak szagok a kertbe meg az uccán. Mármint rendes szagok.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.01.14. 13:11:54

@Manyecska: Ja, kettő is, az egyik befejezte, a másik nem. =)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.14. 13:13:57

@Rosszindulatú Vászka: bármibe teszem a rozmaringot bele, nekem penész izű lesz. A családom viszont szereti. Nem a penészt.

Manyecska 2013.01.14. 13:14:42

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): pedig beszélgethetnék akkor orvosilatinul is..:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 13:15:22

@Rosszindulatú Vászka: ejj, pedig lecsapinthatnád igazán.

@agresszív kismalac: hát, szemüvegben tényleg, de akkor meg nyomja a fülemet.

Szenthomárság 2013.01.14. 13:40:00

@Rosszindulatú Vászka: szerintem te ma hülye vagy!
hogy a faszba jön ide igi?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 13:41:04

@Szenthomárság: na dobj egy fotót a melleidrül, majd én igasságot teszek!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.14. 13:54:53

Nekem volt traktoros jelvényem. Meg egy csomóféle.
Micsoda posztot tudnék írni róluk!
De fogalmam sincs, hol lehetnek.:-(

Atörökk 2013.01.14. 13:57:15

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
Feltéve hogy a megfelelőágyba kerülsz. Vagy fotelbe. Vagy asztalra, vagy bánom is én. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 13:58:30

@Szenthomárság: megszületett az ítélet: iginek nagyobb a mellye, mint a vászka krumplija, neked meg jobban kiáll a bordád, mint az igi ádámcsutkája, ergo mindenkinek igaza van. no, ennek fényében ragyogjon reátok a békességes homár fénye továbbra is.

Manyecska 2013.01.14. 14:03:31

Hát én iszom erre egy kólalájtot..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 14:06:06

@agresszív kismalac: igen! meg a we are the world-öt!!! és utána iszunk! :D

@atörökk: kérlekszépen, én mindig a megfelelő ágyban vagyok. bár egyéb tényezők fontosabbak mégis. :)

Atörökk 2013.01.14. 14:11:02

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
Ez esetben szerencsés teremtés vagyol. ;-)

Manyecska 2013.01.14. 14:39:13

Hali, a Bécsi-út kifelé áll, a zemberek kiszálltak az autóból, ne menjetek Üröm, Pvörösvár felé!:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.14. 14:45:41

@Manyecska: te mostan rendőr vagy, vagy önkéntes forgalomirányító, vagy kebabos?

Atörökk 2013.01.14. 14:55:21

@Manyecska:
Az gyakran beáll, pláne ilyenkor, elég egy kamion, aki legkésőbb Piliscsaba előtt keresztbe áll, és onnantól meg is bénította észak-Buda forgalmát.

Manyecska 2013.01.14. 15:05:22

@atörökk: jó, befelé! Ürömtől, de kifelé nem szokott..na, ON. megkísérlek hazaevezni:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.14. 15:12:18

mennyetek mar az uj topikba, van ajtorugdosas
komodosat atugrottuk

Troppauer_Hümér 2013.01.14. 16:32:01

@batgirl: Igen, a vonós az elit, mint a besurranó tolvaj Járóka Antal, akit visszaesőként most ítéltek el. Ismét.

Akkor képzelheted az alját, aki nem művész.

venszivar 2013.01.14. 16:39:39

@stillmatic: ő! Több lábon állt! Aki meg nem művész, az meg bűvész..., ne irigykedj.

Aureliano Buendía 2013.01.14. 16:52:38

@Manyecska: főnököm vörösvári, miután két óra alatt a temetőig jutott (Solymár katonai), visszafordult.

Eszembe vótál az aldi környékén:)

Manyecska 2013.01.14. 18:51:49

@uraaam: ezt ma többen eljátszották.

Aureliano Buendía 2013.01.14. 19:05:43

@Manyecska: hogy eszükbe jutottál az aldinál?:)
ott van egy tréhómos épület, gyanús vagy..:)

Manyecska 2013.01.15. 07:59:08

@uraaam: nahaggyál engem a tréhómmal, közöm-hálisten-nincs hozzájuk! :D

Aureliano Buendía 2013.01.15. 16:22:33

@Manyecska: akkó a pennibe vagy kocsivisszatoló:D

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.01.17. 16:33:27

Most ebben a történetben mi a meglepő? Google a naiv ügyfél barátja. Másrészt "köztudott", hogy melyik terméknek meddig van supportja. Ja, hogy naiv ügyfél ezeket nem követi, de munkára használja a terméket? így járt.
süti beállítások módosítása