Tékozló Homár

Gigabájtszivárgás a Telenornál

2013.02.05. 14:48 | jackyll | 398 komment

Csabinak egy reggel lekorlátozták a mobilstickjét, minthogy túllépte a 2 gigás adatforgalmi keretét. Meglepő módon a készülék szerint még csak 110 megánál tartott.

Magam is megvívtam az esedékes harcomat a Telenorral, méghozzá giga csata volt, mert gigabájtokról szólt. Boldogan tengettem életemet mint egyszerű, hétköznapi mobilstick-használó, boldog voltam, ha 20% fölé ment a net hatékonysága a IX. kerületben, de úgy voltam ezzel, mint anno a sörrel:nem baj ha meleg, DE VAN! Történt pedig, hogy üzenetet kaptam az említett cégtől az én megviselt mobilstickemre - ó, hány, és miféle adat száguldott már rajta át! - miszerint most korlátozás leszen, mert meghaladtam a 2 GB letöltési korlátomat. (Hajdani nyelvtanóráim helyesírási rémmondata jut ilyenkor eszembe: a papagály súlya meghaladja a sirály súlyát). Nosza, telefont ragadtam, és tárcsáztam a 1220-at. Először 17, majd 20, majd 7 perc után untam meg a zenéjüket, és átmentem trükkösbe, A 30-as saját mobilomat félretéve, kedvesem 20-as mobiljáról telefonáltam. Felvették, Egyből.

Előadtam a problémámat az ügyintézőnek. Megtudtam, hogy nem tudja mi lehetett, de ha veszek bármit, akkor lesz még gigabájt. Ezen túlléptünk lazán. Arra a kérdésemre, hogy miért nem tudok regisztrálni az oldalukon az volt a válasz, hogy Explorer böngészőre van optimalizálva, én meg - ó barom - Firefoxot használok, sőt, Linuxot. Letettük. Visszahívtam. Egy másik arccal többre jutottam. Ő elmondta, hogy miközben dolgoztam, neteztem itthon, amire mondtam, hogy azt nehez tudnám megcsinálni, mert 15 kilométeresnek kellene lennem. Feltettem egy gonosz, de nem minden alap nélküli kérdést: Uram, ön mire következtet abból, hogy valaki használta a netemet nélkülem, egy kikapcsolt számítógépen egy bezárt lakásban? Ki tudhatja még a hozzá tartozó számot? A válasz egyszerű volt: tartaná a vonalat?

És következett életem legjobb megfejtése. Tehát, amikor megvettem, rosszul állították be (!) és eddig sose tiltott le, pedig túlléptem ám (enjnyebejnye!), és most van az igazi állapot, mert mostmár tényleg csak két gigám van, és a többi. Azt tudni kell, hogy ezeken a mobilstickeken van egy számláló, ami mutatja az adatforgalmat, jó, nem a legpontosabb, de megteszi. A telenor szerint 2 gb tartalmat húztam le Január 27-től Február 4-ig. A mobilstick szerint 110 megát. Nem szeretem az összesküvés-elméleteket, de szerintem úgy felhasználták ők azt a 2 gigát, mint a pinty. Mert azért 1,9 gigát nem tévedhet a mobilstick sem, azt hiszem. A javaslat az volt, hogy figyeljem, mennyit fogyasztok, az ő weboldalukon. Arra sem kaptam választ, hogy én, mint előfizető, és ügyfél honnan tudom beszerezni azt az adatot, amiből kiderül, hogy mikor - érts, hány órakor - történt a letöltés.

Egy biztos, a Telenor be van gyászolódva, és óvva intek bárkit, hogy használja őket. Az már egy másik dolog, hogy nálunk miért így kell működnie a dolgkonak, miért kell az ügyfeleket lehúzni mindennel, és átverni őket. Úgy gondolom, nem csak én találkozhattam már ezzel a problémával - nyugtassatok meg, hogy így van. És természetesen még ezek után nekem kellene fizetnem 25 ezer forintokat, ha szeretnék megszabadulni tőlük. De elhatároztam, hogy nem hagyom annyiban, holnap felhívnak reményeim szerint, és a végére járok, hogy hán órakor volt ez a misztikus letöltés azon a misztikus napon....A Nagy Letöltés Napján...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aureliano Buendía 2013.02.05. 23:24:56

@Dastgah of Homayoun: nem-nem, a szakállast letartóztatta az NKVD és elvitték a gulágra. Megpróbált onnan megszökni, de Muravlenko mellett elfogták, és visszavitték.
Ő nem lehetett.

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: nemtom, szerintem a giszkartonozáshoz nem köll:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.05. 23:28:40

@zebraság fél egésség: Óh, hívtak már annyifélének... Megtiszteltetésnek veszem.

@ColT: "idióta volnék? Miért, én nem tudom, hogy az vagyok"

Lehet, hogy az vagy, lehet, hogy nem, lehet, hogy tudod, lehet hogy nem. De nem mondtál olyat, hogy így kéne válaszolnia.

@Dastgah of Homayoun: Áh, mondtam, hogy formában vagy.

@Dr Jozef Vengloš: "GDF"

Ez valami szitokszó?

Rosszindulatú Vászka 2013.02.06. 00:01:47

ott a Bécsi úton kifele van az a pápista bohócképző is

England win The Ashes! 2013.02.06. 00:11:23

@Rosszindulatú Vászka: Én csak a Waldorf-iskolát tudom arrafelé. Te mire gondolsz?

England win The Ashes! 2013.02.06. 00:32:58

@Rosszindulatú Vászka: Nohát azt nem tudom. Valahol a belvárosban van a hittudományi meg a jogi kar, a bölcsészeket Piliscsabán képzik. Meglehet, hogy valami épületük azért a Bécsi úton is van.

(Régi szép idők, amikor a tétéká a Rákóczi úton is volt, a Kecskeméti utcában is, később meg Lágymányoson is. Aztán a Rákóczi úti komplexumot megörökölte a bétéká, ami egyrészt marha vicces volt, mert kicsit hülyén néznek ki a vajsav-szagban ülő bölcsészek a gázcsappal felszerelt asztalok mögött, másrészt szomorú, ugyanazért.)

Rosszindulatú Vászka 2013.02.06. 00:35:40

@Dr Jozef Vengloš: lehet hogy az a Piliscsaba nekem a Bécsi út, nincs kizárva.

vénszivar 2013.02.06. 05:58:01

jó reggelt Vietnám!

vénszivar 2013.02.06. 06:19:22

@Dr Jozef Vengloš: Na? megint lesz valami "csoda" meccs?
Azt a szart (super fost) a világban 108millióan látták. A foci vb holland - spanyol meccsét700 milliónyian látták!
További jó szurkolást, isten nyugosztalja...

England win The Ashes! 2013.02.06. 06:29:19

@vénszivar: Egyrészt az egyik vébé volt, a másik "csak" egy liga döntője*. Másrészt száznyolc millió néző csak a zusában nézte. Harmadrészt ritka fosadék meccs volt az a holland-panyol. :) Már ha a kétezer-tizes meccsre gondolunk.

* Igaz, az amerikaiak világbajnoknak hívják mind az NFL-győztest, mind az MLB-, mind az NBA-bajnokot. Érdekes, a Stanley Cup győztesét viszont nem. Biztos, mert ott a kanadaiak dominálnak (mármint a játékosokra értettem, nem a klubokra)

Tényleg, ezt el is felejtettem megemlíteni hagymának: rögbiben a vébére több országot is meghívnak, nemcsak egyet. :)))

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.02.06. 06:44:04

@atpijkamo: pont ezért nem érdekel. Nem érdemes lesüllyedni :)

@uraaam: Nem röhögni szoktak tőle? :D
Mondjuk oda egy arc szakdogájában segítettem, kitűnő lett :)
A térkép meg tuti :)

@Dr Jozef Vengloš: Pontosan :D Basszus amiket szokott írni, ha telefonról/villanyos cuccokról van szó :D
Mondjuk azt is megnézném, ha traktorokról értekeznénk :D

"mert kicsit hülyén néznek ki a vajsav-szagban ülő bölcsészek a gázcsappal felszerelt asztalok mögött"
Akkor már csak ki kellett volna nyitni :D

igi1 2013.02.06. 07:05:53

@uraaam: arra meg csak a hülyèk jàrnak

Manyecska 2013.02.06. 07:41:58

Külön köszöntöm az integráció alanyait..

England win The Ashes! 2013.02.06. 07:54:00

@igi1: A te felvételidet milyen névvel illették? Szereposztó dívány? :D

England win The Ashes! 2013.02.06. 07:58:48

Tegnap amúgy olyan sztori történt velem, hogy ha beküldeném a homárra...

Manyecska 2013.02.06. 08:20:56

@Dr Jozef Vengloš: leszakatt a dívány ÖHHÖHHŐŐŐ:))) ??

vénszivar 2013.02.06. 08:26:05

"leszakatt" a hó mifelénk.
kéne egy hóhányó mifelénk.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.06. 08:42:40

@Dr Jozef Vengloš: az uncsi! valami jó kis kukacos-pizzás, vagy elmebeteg eladós kéne :D

England win The Ashes! 2013.02.06. 08:51:19

@zebraság fél egésség: Ja. Ráadásul az én sztorim nem miattam lett BÜ, hanem a másik fél miatt. Szégyen! :))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.06. 08:54:20

@Dr Jozef Vengloš: hova jutott a világ! a szolgáltatók rendesen szolgáltatnak! botrányos :D

Aureliano Buendía 2013.02.06. 08:57:53

@Rosszindulatú Vászka: hát, az nagyon odébb van, még tegyél hozzá kb 15 Km-t

@Dr Jozef Vengloš: én is a Waldorfra gondoltam, de nem pápista, csak bohócképző, de annak elsőrangú

@hagyma: de megy tovább Linz felé az út. De csak Bécsig kell jegyet venni.

Aureliano Buendía 2013.02.06. 09:02:46

@Dr Jozef Vengloš: Szerintem Piliscsabára gondolt, ott a bőcsészek, meg az info kar van/volt.
Kicsit diznilend a piliscsabai. Nehéz megszokni.
@Rosszindulatú Vászka: szerintem tuti. Csak ott Fő utca a neve;)
@ColT: állítólag volt olyan álláshirdetés, amiben ki volt kötve, hogy GDF-eseket nem várnak. Nem tudom, egy ismerősöm ismerőse látta:)
@igi1: nem mindenki olyan szerencsés, hogy egyből felveszik traktoristának

2013.02.06. 09:21:54

@vénszivar: "leszakatt" a hó mifelénk.

Szar munkát végeznek tifelétek!
Nálunk jól fel van rögzítve! :))))
(mondjuk az eső nem, hogy rohadjon meg!)

Aureliano Buendía 2013.02.06. 09:22:56

@Sekaiii: én inkább az esőre szavazok, mint a hóra. Abból már kicsit elegem van.

2013.02.06. 09:24:11

@batgirl: ne hüjülj, még szűz.állítolag.

Ki? Igi? Még nem durrantották ki?

2013.02.06. 09:25:34

@uraaam: Én is ne aggódj! Délután autókáznom kell!

2013.02.06. 09:27:45

@uraaam: Hát ha csak ide jár, akkor úgy is marad! :) Ha jó neki a virtuális orál abból itt van bőven ahogy látom a tegnap hozzá intézett kommenteket!

Aureliano Buendía 2013.02.06. 09:30:15

@Sekaiii: nekem kb. egy óra múlva. És Budára kell majd átjutnom a Margit krt-on keresztül.

Aureliano Buendía 2013.02.06. 09:33:03

@Sekaiii: hát igen, ha csak itt él társadalmi életet, aggszűz marad. Bár ki tudja, ha az a váltóbot a traktorban beszélni tudna...;)

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.02.06. 09:33:53

@Sekaiii: Akkor érthető, miért ilyen... :D

@uraaam: Ugyanez Pollackkal. Nem meglepő egyik sem :D

Rosszindulatú Vászka 2013.02.06. 09:40:48

@uraaam: namost az én kocsim nem csipptuningos, 250-nél leszabájoz, így az 15 km nekem kábé 3,5 perc hát persze, hogy összefojnak azok a kis uccák, én kérek elnézést.

Manyecska 2013.02.06. 09:50:58

@Sekaiii: az nem az volt, mi bérszámfejtéssel foglalkozók olyan savat kaptunk az új Mt.miatt..:P

2013.02.06. 09:56:15

Lehet hogy egy földhözragadt műveletlen nímand vagyok aki nem látja meg a művészetet, de ezt a baromságot nézzétek meg!www.origo.hu/nagyvilag/20130206-majdnem-tizmilliard-forintot-adtak-egy-picassokepert.html

Aureliano Buendía 2013.02.06. 09:57:06

@ColT: nemtom, milyenek. Én kicsit kijjebb jártam a díznilendbe:)

@Rosszindulatú Vászka: párdonbocsánat, nem tudtam, hogy te ilyen vagány kisnyugdíjas vagy. Szuzukiba drága volt a csitunying?

Rosszindulatú Vászka 2013.02.06. 10:01:01

@uraaam: kicsi a csomitartója, alig fér el benne egy járókeret is, és akkor még a csajokét nem is említettem, hát hová lészen így rakva a zakciós farhát, meg tarhonya?

Aureliano Buendía 2013.02.06. 10:03:27

@Rosszindulatú Vászka: meg a mélyláda, amin a Kossuth rádiót hallgatod 50000000 dB-lel:)

Rosszindulatú Vászka 2013.02.06. 10:09:01

@uraaam: lófaszt, én igényes vagyok, csakis a Dankó rádiót hallgassuk kárlexépen.

2013.02.06. 10:09:15

@uraaam: Azért ne feledkezz meg a bólogatós ebről, valamint a casco matricából készített csaó feliratról! :)

Rosszindulatú Vászka 2013.02.06. 10:11:20

@Sekaiii: meg a bogaras műgyanta váltógomb, a plüss dobókocka, a kuka utas matrica, meg pucérnős vunderbaum. Összefoglaló nevükön: optikai tuning.

Cooler 2013.02.06. 10:11:23

Témához kötődő hozzászólás: a telenort be kellene szántani, helyét sóval behinteni.

Céges flottával kompletten otthagytuk őket (végre!). Most már tudunk hívást kezdeményezni, nem szakad meg, mobil internet frankó.

Ennyi. Telenor nem rulez.

Manyecska 2013.02.06. 10:12:34

Ő régóta raboskodik, listán valamiért nincs, 141K: www.kepfeltoltes.hu/view/130206/puli_www.kepfeltoltes.hu_.jpg valaki nem szeretné, féléves kislány..

2013.02.06. 10:18:17

@Rosszindulatú Vászka: Azon kívül a Lada páramentesítő szélébe tűzködött bélások, bár az a kockástaxisok fétise volt!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.06. 10:21:47

@Dastgah of Homayoun: súlyosabb esetekben bizony előfordulhat. további jellemzői a gyomortájékon érezhető furcsa bizsergésérzés, valamint a nem evilágon történő létezés érzése. de ha nem eldöntött a helyzet, van egy tuti módszerem rá: ha bekapcsolod a mosógépet és a hatvanfokos programon a zúgásból a célszemély nevét nevét véled kihallani, akkor elvesztél.

Manyecska 2013.02.06. 10:29:37

@Rosszindulatú Vászka: b+ múltkor azon röhögtem percekig hogyasszongya: /este fél tíz/ "sárrgarézből van a pipppakupakom, a babám szereti ha mutatom" vagy hasonló..:O

Rosszindulatú Vászka 2013.02.06. 10:33:22

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: ha uszulsz ezekre a verets szövegekre, akkor itt a te rádiód :)

gramofon.nava.hu/

Void Bunkoid 2013.02.06. 10:40:42

Nekem is van saját nyelvtörőm, mégpedig az hogy "Az SS-tiszt szexis asszisztensnője" :)))

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.02.06. 10:43:21

Igi1 2 kedvenc stuffja: traktor és ipad.

Rosszindulatú Vászka 2013.02.06. 10:49:02

@Void Bunkoid: fejlesszünk rajta kicsit:

a snájdig SS-tiszt szexi, sunyi asszisztensnője szórakozottan sedergeti szottyadt szemöldökét serény de sovány szárnyaival, miközbe szederjes szájával sercint szipkája mellől a serblibe szaporán.

igi1 2013.02.06. 11:01:19

@uraaam: legalàbbis az okosabbja sosem megy àllàsinterjúkra

hanem felhívogatja a pasijait, akikkel jóba voltak dobàs utàn

most gondolj bele, vannak, akik fizetnek is az állásinterjúért

egyszerelmegyek majd egy ilyenre is

mit szólnànak hozzàm

a kinèzetemhez :)

@Sekaiii: te cirróka, ne szójjà bele

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.02.06. 11:04:38

@uraaam: De rossz neked

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: De miért ti? Nem ti hozzátok.
Még mindig jobb bort fejteni, mint bérszámot!!!!

Atörökk 2013.02.06. 11:08:55

@zebraság fél egésség:
Áldassék az koffein kitalálójának neve és hódoljatok vala neki napestig és azon is túl :)

[megmondoember] 2013.02.06. 11:12:29

@McZozo: "Mondjuk amit nem ertek miert nem lehet olyat csinalni mint a telefonszamlanal ha nem is allandoan de keresre hogy mondjuk 15. en 13.20 perckor ilyen ilyen ip toltott ilyen ilyen ipt es akkor lehetne vitazni hogy de kerem en akkor dolgoztam csajoztam stb stb."
Azért, mert
1. amíg egy telefonhívás esetében csak a tárcsázás 5-10 másodpercet vesz igénybe, és egy vonalon egyszerre csak egy beszélgetést tudsz folytatni, addig interneten keresztül a géped másodpercenként ezerszám, ezerfelé tud kapcsolatot nyitni. ezzel összefüggésben egyébként önmagában az, hogy hány címre és hány kapcsolatot nyitottál tök mindegy, mert a forgalmazott adatmennyiséget nem ez határozza meg, tehát az elszámolás szempontjából irreleváns is.
2. a telefon magától nem nagyon tud hívni senkit (ill. ehhez speciális célberendezés kell, az átlagtelefon ilyen funkcióval nem rendelkezik), míg a számítógép funkciójából adódóan felügyelet nélkül is forgalmazhat adatokat, sőt, jellemzően forgalmaz is. így az, hogy te hol voltál egy adott időpontban semmilyen szinten sem zárja ki azt, hogy a géped adatot forgalmazzon. ráadásul internet esetén a forgalomba nem csak az általad mások felé kezdeményezett, hanem a mások által feléd kezdeményezett kapcsolatos is beleszámítanak (szemben a telefonnal, ahol a fogadott hívások sehol, semmilyen keretbe nem számítanak bele). így az, hogy te mikor mit hívtál le és mit nem, megint csak nem zárja ki azt, hogy más okból, de forgalom keletkezett a kapcsolatodon.

Jokkura 2013.02.06. 11:24:55

@Rosszindulatú Vászka: Hamár nyeltörő:
Who washed Washington's white woollen underwear while Washington's washer-woman went west?
А если квазиантихороводоводоведофилофобофаг заберется на Эйяфьядлайокудль - он станет
обоквазиантихороводоводоведофилофобофагоэйяфьядлайокудленным.
[plagizáltam ezeket]

Kossuthcímermiattvertek89ben 2013.02.06. 11:41:49

Én csak annyit tudok, hogy a papagájt pontos j-vel írjuk. A sirály viszont sirály!

Manyecska 2013.02.06. 11:42:12

@ColT: mer itt az állam én vagyok:) főnök csak aláír, én rugdosom a dolgozókat:P, cserébe nekem nyőg mindegyik persze:( mert nyőgnek a nyomorultak nem is csodálom, mondjuk:(

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.02.06. 11:52:54

Ja, és kérek ötleteket, hogyan lehet proxy szervert, és Citrixet felgyújtani!

Jó, a szerver egyszerű, de egy szoftvert, azt hogyan? :D

Manyecska 2013.02.06. 11:54:46

@ColT: megkérdeztem a szoftvereseinket, azt mondták másold ki CD-re és azt gyújtsd fel!!

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.02.06. 11:58:14

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Heh, de mégse te kapod a nagy lét :D (Vagy igen? :D De az már sikkasztás :D )

Manyecska 2013.02.06. 12:06:11

@ColT: Japánban ilyenkor seppukut szokás elkövetni, szólnék:D:D

Manyecska 2013.02.06. 12:10:41

@ColT: ugyanmár hat évig éltem a nagygóréval, szerinted belepofázhatnak??:D
Na, így kell a szereposztó díványt használni!:P:P

England win The Ashes! 2013.02.06. 13:51:02

@Jokkura: Ez valami? Felhívnám figyelmedet az alábbi (egyébként cseh) mondatra: Strč prst skrz krk.

Jokkura 2013.02.06. 13:55:30

@Dr Jozef Vengloš: a magánhagzókat meg a románok az éjjel ellopták.
Az orosz az valami olyasmi ,mint a magyar :"elkelkáposztásítathattlanságotoitokat" , (hiba lehet benne :) )

Deviáns 2013.02.06. 17:34:24

ha szar a "vonal", sok adatcsomagot dob el a TCP/IP kommunikáció. A hibásat/hiányzót újra lekéri. A számlálód lehet, hogy csak a hibátlanul beérkezett csomagokat számolja, a szolgáltató viszont a teljes forgalmat. Mondjuk az durva, ha átlag 20 csomagból egy érkezik meg helyesen.

Aureliano Buendía 2013.02.06. 18:29:25

@Rosszindulatú Vászka: vagy az aranyozott autó a váltógombban.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.06. 18:51:08

@uraaam: pitymallatkor a legjobb zsinnyegtetni, ammán igaz!

2013.02.07. 10:40:08

a pannonnál mínuszba lehet menni !

2013.02.07. 10:42:25

@[megmondoember]: "míg a számítógép funkciójából adódóan felügyelet nélkül is forgalmazhat adatokat"

Lekapcsolt számítógép !!??? a posztban szereplő gép LE VOLT KAPCSOLVA.

CID 2013.02.07. 20:32:11

@atpijkamo: Dehogy nem, de a szar, meg okádék, meg sohanemse, stb., stb. számomra nem megalapozott vélemény, csupán egy szerencsecsomag fröcsögése. Mindezt azért mert a cimbijénél elhúzódott a net rendbehozatala. Bár, lehet ott is ez a szerencsétlen volt a rendszergazda:))))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.02.07. 20:35:30

@CID: Na, nyugi! Igyál egy fröccsöt!

CID 2013.02.07. 20:51:30

@atpijkamo: Bort csak tisztán, esetleg hosszúlépésként, ha tikassztó hőségben, komoly fizikai munkát végzek. Ha fele annyira értené a dolgát, mint hiszi, nem itt szerencsetlenkedne a Citrix-el......

ezvan! 2013.02.08. 08:32:29

Telenortól, mikor még nagy magyar volt, kaptam egy számlát 1.314.520.- forintról... Nem, nem írtam el, tényleg ennyit gondoltak befízettetni, ráadásul ezt nem is egy hónapra, hanem rész számlaként, amit ha 5-napon belűl nem teljesítek, egyirányúsítják a vonalam. 1220, és érdeklődés, hogy még is kivel tévesztenek össze, talán mint magán ember, az átlagos havi 15-ezres számlám nem ugorhatott ekkorát. Pedig, de közélték. Hát mondom, akkor egy részletes számla igen jól esne. Közben másik szolgáltatónál gyorsan szert tettem egy kártyára, mert az 5-nap igen kevésnek tünt bármire. Nem tévedtem, a 4.-napon jött meg a részletes számla, ami 3 darab degeszre tömött A4-es boritékba fért bele, és azt volt hivatott elhitetni velem, hogy a saját számomról a saját számomra elküldtem több tízezer sms-t, konkrétan 48-óra alatt, ée ez képezi a telefonszámlát. 1220, és kérdés, hogy ezt komolyan gondolják e. Válasz: erre a helyzetre már csak a jogi osztályon keresztül tudok érdemben infórmációt kapni, mert ez meghaladja a telefonos segíthetőség kategóriáját. Ugye, szépen magfogalmazva, hogy hülye vagyok, húzzál francba... Azért annyira nem gondolták komolyan, mert ugyan a számomat bebúrták, de soha egy fillért nem követeltek, pedig már jó 5-éve volt a móka, én pedig kincsként vigyázom a részletes számlákat, ha valami még is történne...

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.02.08. 18:48:58

valami gáz lehet a telenornál, mert nekem 15 hónapon keresztül az okostelefonom még a 100 MB-os limitet se tudta kihasználni, most meg a hónap felénél tájékoztattak, hogy túlléptem a 250 MB-os korlátot (az új tarifacsomagot is már hónapok óta használom). A telefonhasználati szokásaim nem változtak meg, ennyi adatot meg elképzelni nem tudom mi hozhatott volna le (szoftverfrissítések, youtube nézés stb az otthoni vezetékes internetről megy wifivel).

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.02.08. 19:01:59

Mondjuk én most leszarom, hogy a telenor megint elbaszott valamit és lekorlátozták az internet hozzáférésemet néhány kilobájt/másodpercre, mert valójában nincs is szükségem többre. De lehet ebből szolgáltató váltás lesz nálam.

Manyecska 2013.02.08. 19:05:35

@zebraság fél egésség: persze, amikor mindennek savanyú seggszaga van??:D meg bepállik..stb:P ???

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.02.08. 19:16:06

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: hát este le köll tusolni, oszt reggelig nem savanyodik be semmi még, max harmadnapra :P

angin san 2013.02.09. 13:07:01

Ezt egyszer eljátszotta velem is a telenor, csak más számokkal. Lekorlátozták a netem, mert szerintük elfogyott amit elfogyaszthattam. Megkérdeztem őket, hogy miért rossz a stick adatszámlálója, illetve miért jobb az övék. A válasz az volt, hogy azért mert csak. Nya akkor lesznek szívesek megírni nekem, hogy az övék miért jobb, lehetőleg technikai adatokkal alátámasztva. Erre a válasz az volt, hogy ezt nem kötik az orromra mert ehhez csak a hirk. felügyeletnek van köze, nekem nincs. Na szóval bekaphatják.

angin san 2013.02.09. 13:09:23

Ja azt el is felejtettem mondani, hogy a stick számlálója a technikus kollégák "utánanézése" után valamér törlődött...