Tékozló Homár

Visszaverte az 1,2 milliós fantomtartozást

2013.02.12. 12:28 | jackyll | 30 komment

A HVG-n volt a sztori, hogy egy naiv exügyfél jogerősen pert nyert az OTP Faktoringgal szemben, akik 6 éve visszafizetett hitelét akarták újra behajtani:

A cég azt követelte Bikárdi Csabától, hogy azonnal fizessen be 1,2 millió forintot, mivel ennyivel tartozik 2004 óta. Ha nem teszi, szólt a levél, jogi útra terelik az ügyet. A férfi természetesen megkereste a céget, hogy megtudja, miről is van szó, hiszen ő rendezte a kölcsönét, de még ha nem is így lenne, túl vannak már az ötéves elévülési időn, s akkor sem lehetne mit követelni rajta. Az OTP Faktoring Zrt. munkatársa – Bikárdi Csaba elmondása szerint – azt közölte vele, hogy mégis tartozik, hiszen azt a bizonyos 2004-ben felvett kölcsönt még nem fizette vissza. Amikor Bikárdi Csaba megemlítette, hogy papírja is van erről, azt mondták neki, hogy az egy másik kölcsön. Ilyenről azonban a férfi nem tudott. Aztán kiderült, hogy az ügy már 2006 óta van a faktorcégnél.

Az OTP Faktoring szerint ők keresték, de nem találták naiv ügyfelet, így nem évült el a követelés. Ilyen is van.

Ezt követően Bikárdi egyszer csak egy fizetési meghagyást kapott a faktorcégtől. Ekkor, ahogy elmondta, ellentmondással élt, és várta, hogy mi fog történi. A következő levél azonban már nem a követeléskezelőtől, hanem a bíróságról érkezett 2012 novemberében. Ebben arról értesítették, hogy a bíróság felszólította az OTP Faktoring Zrt.-t, hogy a követelés bizonyítékait nyújtsák be 15 munkanapon belül. Ennek letelte után kiderült, a társaság semmit sem lépett, nem nyújtotta be a kért papírokat. Ezért a bíróság az eljárást 2012. december 16-tal jogerősen megszüntette.

És egyúttal az ügyészség nem indított nyomozást csalás, zaklatás és csoportosan elkövetett tömeges adminisztrációs hiba kérdéskörben?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vénszivar 2013.02.12. 12:29:32

Ügyes, nagyon ügyes!:)

England win The Ashes! 2013.02.12. 12:30:48

"És egyúttal az ügyészség nem indított nyomozást csalás, zaklatás és csoportosan elkövetett tömeges adminisztrációs hiba kérdéskörben?"

Az nem ez az ország lenne.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.02.12. 12:34:41

az előzző poszt jobb vót. itt most kit köpköggyek?

megamenn 2013.02.12. 12:46:50

Kinyírták Keníííít !!! Szemeteeeeeeek!

vénszivar 2013.02.12. 13:09:20

JAAA, hát mivel BIKÁRDI CSABÁNAK hívják, úgy kőnyű! Talán ha engemet is BIKÁRDI CSABÁNAK hívnának, akkor én is nyerhetnék az otp ellen, de mivel nem BIKÁRDI CSABA a nevem, így nem fog menni.
Mivel Bádigos Richárd a nevem s nem BIKÁRDI CSABA! Ezt a BIKÁRDIT, még órákig elhallgatnám. BIKÁRDI, BIKÁRDI,BIKÁRDIIII...

Peetee 2013.02.12. 13:19:08

Csányi az OTP vezére.
Csányi Orábnnal szokott mutatkozni.
Ezek után még nem darálták le az ügyfelet és a követelés fejében nem vették el a házát, a nejét pedig nem adták el prostituáltnak jogerősen bírósági engedéllyel?
Mi történt? Hol van itt a megszokott jogrend? Mi van Csányi úr, Orbán úr, lazítottak a köteleken?

vénszivar 2013.02.12. 13:25:39

@Peetee: Csak, hogy pontosítsunk! A csanyi neje a madamm? Úgy, akkor érthető, hogy miért annyira sikeres. Minden sikeres ffi mögött áll egy madamm. Ezt valahol hallottam, de akkor ez IGAZ is... lehet!?!

Jokkura 2013.02.12. 13:26:06

@Peetee: most éppen a zászlókkal vannak elfoglalva.

mildi 2013.02.12. 13:27:04

"csoportosan elkövetett tömeges adminisztrációs hiba" ejbe gyönyörű. bele kéne venni a ptk-ba, vagy inkább a btk-ba. sok szolgáltató visszavenne az arcból.

CBF 2013.02.12. 13:34:57

Ezt a részt bővebben is kifejthették volna, hogy melyik törvény milyen paragrafusa szerint:
"Az OTP Faktoring szerint ők keresték, de nem találták naiv ügyfelet, így nem évült el a követelés. Ilyen is van."

pityipalkó 2013.02.12. 13:47:31

A vadászok összetartanak(holló a hollónak)!

2013.02.12. 13:51:03

Fantomtartozást csak őstermelőtől.

vénszivar 2013.02.12. 13:52:06

@pityipalkó: "orvos" az "orvosnak" !
"Dr" a "Dr" - nak...

El-kúrom 2013.02.12. 14:41:39

csak próbálkoztak !
ez egy ilyen ország !
meg kell szokni ! meg kell szopni !

É2I 2013.02.12. 14:49:29

Bepróbálkozott az otp és ha nem élelmes a volt ügyfelük, meg is szívatta volna.
otp-től semmit az ég egy adta világon. Ezek a szarháziak itthon drágábbak, mint külföldön...

bekbórd! 2013.02.12. 18:18:02

Elég száraz így a poszt. Jobb lett volna egy modoros, poénkodós cikk, ami úgy kezdődik, hogy "tudom, nem vagyok sikeres ember...".

Aureliano Buendía 2013.02.12. 18:36:43

pezsgődurranás
jöhet a következő

Megdobbent 2013.02.12. 23:55:06

En vagyok a kovetkezo. Miert jottem?

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2013.02.13. 08:07:00

@mildi: Majd jön megint egy ügyfélszolga és jól elmagyarázza, hogy a külföldi CEO személyesen sugdossa a fülükbe, hogyan és mi okból kell leszarni a naiv ügyfelet, hazugságnak minősítve minden olyan esetet, ami egy "külföldiül írt" levél hatására rejtélyes módon megoldódik.

Vigyázni kell ám, mióta nincsenek házbizalmik, porttáshatalom helyett ügyfélszolga-uralomról beszéletünk.

És a naiv ügyfél esetleg nem indított jogi lépéseket a Fucktoring ellen? Vagy ők is "emberek" és követhetnek el hibákat?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.13. 10:35:58

@zebraság fél cicaság: Azt gondolom nem tudod, hogy a "cica" albánul mit jelent?

Elárulom: A jelentése csöcs :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.02.13. 13:49:29

@Jani haverja:
És a "dizájn" héberül?

Én meg nem árulom el :)

Fuxika 2013.02.13. 17:14:14

A Fak tor ing az milyen?
Az ilyen baszós-részvétösszejöveteles ruhanemű?

zünüke 2013.02.15. 02:20:49

Sorozatban veszti el a pereket ez a tetű OTP Faktoring.Nem ez a fószer az első akit beakarnak palizni:)
süti beállítások módosítása