Tékozló Homár

Biankó lakáshitel az OTP-től

2013.03.20. 10:38 | jackyll | komment

Olga örökölt az apjától egy-két OTP-hitelt a lakás mellé, amit úgy volt kénytelen fizetni, hogy egy elismervényt nem adtak neki semmiről, minthogy ő nem ügyfél.

Édesapám tavaly februárban elhunyt. Miután megkaptuk a halotti anyakönyvi kivonatot elkezdtük intézni a lehetetlent. Nyugdíjfolyósító, közüzemek és az otp. otp-ben kiderült, hogy apunak van -24.000 forint A-hitelkerete, és egy deviza, szabad felhasználású hitele is. Nincs mit tenni, fizetünk. Na azt nem lehet! Zárolták a számlát, és a devizahitelt minden hónap 4-ig fizessük be. Hogy mennyit, azt nem mondják meg, mert még nincs hagyatéki, így nincs közünk a hitelhez! Így minden hónapban hol 25 ezret, hol 30 ezret de fizetgettem be, míg nem december 10-én megtörtént a hagyatéki tárgyalás. A hagyatéki tárgyalásra úgy akartunk menni, hogy kérünk a bankból egy elszámolást, hogy ezidáig mennyit fizettünk be, de a droid azt mondta, ezt 4.800 forintért megteszi, bár nem biztos, hogy megkapom, mondván közöm sincs a hitelhez! amikor olyan hülye kérdéseket felteszek, hogy akkor eddig milyen jogcímen fizettem és könyvelek, a válasz az, hogy nincs közöm a hitelhez!


Írtam a pszáf-nek, akik azt válaszolták vissza, hogy a bankok hitelezési gyakorlatába ők nem szólnak bele! Párhuzamosan a pszáf levelével megérkezett az otp-től egy vaskos levél, melyben arra kér, hogy a személyes okmányaim fénymásolatát postázzuk el nekik, meg töltsük ki a hiteligénylő papírokat. Azt azért remélem nem nézik ki belőlem, hogy én útjára bocsájtom a másolatokat! Másrészt, megkérdeztem, hogy mi van, ha nem vagyunk hitelképesek? Ugyanis hármam vagyunk örökösök, három lakáshitellel, és kocsihitellel. Válasz? Akkor majd így járunk!

Papírok kitöltve, felküldve okmánymásolatok nélkül. Jön a telefon, hogy fáradjunk már be egyeztetésre. Egyeztetésen ismét kérem az elszámolást, mire azt a választ kapom, hogy azt tavaly apunak kiküldték. Mire mondtam, hogy tutira nem, mert a posta nálunk halott embernek nem kézbesít, így az a levél tutira visszament. Nyugi, majd a közjegyző után kapunk. Nem, nem nyugi, MOST AKAROK! Telefonálgatás, és az lett, hogy ott kézzel megírtam a kérvényt, az alján külön kiemelve, hogy térítésmentesen!!!
 
Meg is jött ma a kivonat, de 4830 forinttal megterhelve a hitelszámlát! Telefon droidnak központba, törölni nem tudja, mert ez az ő belső szabályzatuk, és ezt minden ügyfelüknek fizetni kell. Droidnak sokadszor elmondtam, HOGY NEM VAGYOK AZ ÜGYFELÜK!

Elmentem a közjegyzőhöz, akinél elvileg a nevünkre fog kerülni a hitel, hátha tud adni valami előszerződést, hogy ugyan hadd tudjam már mit fogunk aláírni. Jah, az nincs. Akkor amikor jövünk aláírni, van-e lehetőség előbb elvinni egy példányt, ügyvédnek megmutatni, és visszajönni? Nincs, innen lapot csak aláírva vihetek el  vagy hozzam az ügyvédet.

Így eljutottam arra a pontra, hogy nem írom alá a közjegyzőnél, hanem bejárok fizetni. Okot nem fog találni, hogy felmondja a szerződést, hiszen az fizetve van. De megtudtam még mást is a közjegyzőnél. Az egy dolog, hogy megöröklöm a hitelt, de az otpnek ilyenkor az az eljárási módja, felülírva a hagyatéki törvényt, hogy nem csak az örökölt ingatlan erejéig örökölteti meg velem a hitelt, tehát apu lakására, hanem adósként szerepeltet, és a teljes vagyonomra igényt tart!

És arról is említést tennék, hogy édesapám -24.000 forintos A-hitelkerete, amit elvileg zároltak, a hagyatéki tárgyalás után már 62.000 forint lett.

A tököm tele van! Nem véletlen írtam mindent kisbetűvel, mert ezek a magasan kvalifikált emberek képtelenek olyan egysíkúan gondolkozni, miszerint három darab A4-es lapért nem kérünk el közel ötezer forintot! És a továbbiakban amihez nincs közöm, azzal nem is foglalkozom.

Ha van valakinek ezzel tapasztalata, megköszönném.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.20. 10:52:34

sakálok
de tetszik az a mondat, hogy a PSZaF kijelenti, hogy a bankok hitelezési gyakorlatába ők nem szólnak bele.
Akkor mi a szarért vannak?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.03.20. 10:55:49

Részvétem először is!
Volt már ilyen ügy... jelentősebb összegnél (ez úgy tűnik az) mindenképp legalább ügyvédi tanácsadásra menj el (15-60ezer FT)

A zárolt hitel pl. azért zárolt, hogy onnantól nem változik (csökken vagy nől). Továbbá szokott lenni olyan, hogy hitelfedezeti biztosítás pont ilyen esetre ill. ha fizetésképtelen lesz rokkantság miatt. Pont kifizetné a hitelt. Ennek is érdemes utána nézni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.20. 10:57:51

"amit úgy volt kénytelen fizetni, hogy egy elismervényt nem adtak neki semmiről, minthogy ő nem ügyfél."

Akkor hogyan követeltek tőle?

Lehet ezzel is jobb lenne fizetés nélkül megvárni a bírósági szakaszt, aztán megkérdezni ott, hogy az OTP mégis mit akar kifizettetni? Illetve ha már igényük van, akkor miért az örökösön akarják behajtani, miért nem a hagytékból csípik le.

@batgirl: Jó kérdés... Fel kell venni a fizut...

herk 2013.03.20. 10:58:35

nem értem a problémát.
apuka elhalálozott.
Van a nevén egy ingatlan.
Az ingatlanon egy hitel.
Apuka és az OTP között egy szerződés.
Az ingatlan vagy többet ér, mint a hitel vagy nem.

Innen beindul a programozó:
IF
ingatlan érték > hitel
AND
szerződés apuka és OTP között engedi
THEN
új szerződés létrehoz OTP és örökös között
ELSE
ház és hitel elfelejt

"Okot nem fog találni, hogy felmondja a szerződést, hiszen az fizetve van" - ezt honnan veszed?
Végigolvastad a szerződést, vagy kisujjadból optad ki?
Esetleg benne van, hogy az ügyfél elhalálozásakor automatikusan felbomlik a szeződés?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.20. 10:59:31

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Akkor megint ott tartunk, hogy mit is követel az OTP? :D

janbor 2013.03.20. 11:02:17

Röviden: ez siralmas.Nem elég, hogy valaki közülünk eltávozik, még habosítják is a dolgot,nem eleget kaszáltak az elhunyt élete során. Ha van az OTP-nél egy karakán ember akkor perceken belül érthetően helyrehozza ezt a céget lejárató hibát.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.03.20. 11:04:26

"Nem véletlen írtam mindent kisbetűvel, mert ezek a magasan kvalifikált emberek képtelenek olyan egysíkúan gondolkozni, miszerint három darab A4-es lapért nem kérünk el közel ötezer forintot!"

Annyi pénzt kérnek el a szolgáltatásért amennyit gondolnak(amíg versenyképesnek érzik magukat). Van konkurencia, nem monopol helyzetben vannak. A homár pl. tele van otp ügyintézési panasszal. Nyilván nem (csak) az ügyfelek rigolyái. Ebbe a dologba biztos nem szól bele a PSZÁF.

Az lett volna a másik lehetőség, hogy a folyósító felmondja az egészet a vérbe, hagyatéki után oldd meg (pl. vegyél fel másik banktól, adjátok el stb.). Lehet jobban jártatok volna, máskor a "végtörlesztés" feláras.Viszont ez esetben is zárolni kell a hitelt a szerződő halálától a hagyatéki idejéig.

Ekkor nem kellett volna indokolatlanul fizetned. Lehet pl. a hagyatéki alapján az örökösöknek egyenlő arányban kellene, ha úgy döntötök, h közösen használjátok (akkor biztos hitelképesebbek is vagytok) stb. utólag persze az okos skodás...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.03.20. 11:09:30

@ColT:
"hogy mit is követel az OTP? :D"
sztem a pénzét. lehet nem is tudja, hogy meghalt az ügyfél mert szépen fizetgették a csekkeket (közjegyzőnél vagy postán az majdnem mindegy: gondolom előbbinél drágább, de van valami nyoma)

az lett volna a legtisztább amit 2. kommentem közepén írtam: zároltatni, hagyaték után felbontani az ottani megállapodás szerint (egy örökös fizeti avagy mindegyik) pl. lakáselőtakarékossággal kiegyenlíteni (most az pénzügyileg egész jó) lehetőleg másik banknál, de ha valakinek a perverziója és az otp magához kap előállhat jó ajánlattal

Dr Gregory House 2013.03.20. 11:10:46

Részvétem! A haláleset és az otp miatt is!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.20. 11:15:40

namostan. adósságot az örökség értékéig örökölhetsz, többet nem. hagyatéki eljárást megvárni, letisztázni mi merre hányóra, addig egy petákot se fizetni a banknak. ja, és keress egy ügyvédet, aki nem balfasz.

chloe queen 2013.03.20. 11:18:05

Jó kis történet, én mondjuk egy fillért nem fizettem volna papír nélkül. Egyébként ha közlik, hogy nincs hozzá közöd, akkor mondom nekik, hogy akkor a fizetéshez sincs. Majd ha meglesz a hagyatéki, akkor utána kiderült, hogy egyáltalán Te öröklöd-e a hitelt ( van-e kezes? mert ebben az esetben úgy tudom, hogy a kezesnek kell fizetnie vagy nem?). Addig meg ahogy írták is, halotti anyakönyvi kivonat be a banknak hitel zárolása.

2013.03.20. 11:23:43

Itt vagytok myomorúltak?

Rosszindulatú Vászka 2013.03.20. 11:31:31

Nekem ez eléggé nonszensz, hogy úgy fizetni, hogy nem tisztázott sem a jogviszony, sem az adósság mértéke.

2013.03.20. 11:43:55

Undorító amit csinálnak! Egy haláleset után ezt a filléreskedő túlbürokratizált eljárást! Szarjanak sünt!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.20. 11:44:30

@Rosszindulatú Vászka: Hát akkor mire fizettetne az OTP?

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Jaja, csak milyen pénzét? Milyen alapon? Mennyit?
A megoldás szerintem is OK.

Atörökk 2013.03.20. 11:45:22

Szerintem ez a történet több seggből vérzik.

Atörökk 2013.03.20. 11:46:37

@chloe queen:
Ha kezes lenne, arról tán tudna, mivel -mint a hitelszerződés egyik szereplője- neki is alá kell írni azt.

Bejgli 2013.03.20. 11:48:37

Én a világ legjámborabb teremtése vagyok, de biztos, hogy nem fizettem volna az OTP-nek egy fillért sem, amíg nem látom tisztán, hogy mire verik magukat :( Részvétem!!

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 11:53:18

Eleve nem veszek fel hitelt koedukált bankból.
Ez alap!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.20. 11:53:30

OTP. Ez a három betű mindent megmagyaráz. Messze a legsz@rabb magyarországi bank.

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 11:58:46

Nem derült ki a posztból, hogy a kedves papát koedukált temetőben hantolták-e el.

chloe queen 2013.03.20. 11:59:58

@atörökk: nem arra gondoltam, hogy ő maga a kezes, hanem hogy volt-e egyáltalán kezes...

2013.03.20. 12:00:45

@Egyéves Önkéntes: Eleve nem veszek fel hitelt koedukált bankból.

Vödröset nyugodtan felvehetsz!

2013.03.20. 12:01:43

Különben ilyet csinálni üzlet!
Ha ezen felháborodsz, az antiszemitizmus!

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 12:01:57

@Sekaiii: Telenortól vennék fel max, mert ott mínuszba lehet menni.
És nincs kreditprövning sem!

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 12:06:02

Az is felbasz, hogy itt koedukált kommentelés folyik!
Mi van akkor, ha az előttem hozzászólónak szőrös a segge? Vagy nőnemű? Horribile dictu, szőrös seggű nő?
Miért kell nekem vele egy platformon blogolni?

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.03.20. 12:09:27

@Egyéves Önkéntes: szólj az ombucmannnak h a szőrös seggek miatt sérültek a jogaid

Horst Nilgerson 2013.03.20. 12:09:46

@Horst Nilgerson: Jobb, ha bele se gondolok! Ide vezet az esztelen koedukácionizmus!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.20. 12:11:22

Chuck Norris úgy nyerte megy a póker világbajnokságot,hogy volt nála egy "ingyen kijöhetsz a börtönből"monopoly kártya és a zöld négyes egy UNO pakliból.

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 12:12:47

@fghjk: Az onbucman segge is szőrös, sokra megyek vele!

Atörökk 2013.03.20. 12:13:54

Már megint engedély nélkül kommenteltek, ráadásul koedukáltan. Magatok alatt ássátok a fát. Csaxólok.

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 12:15:47

@atörökk: Amerikában a börtön zuhanyzójában koedukált papás-mamást játszanak a férfiak!

2013.03.20. 12:18:39

ez egy mocskos egy cég. ennél cifrább történeteket is lehetett itt olvasni.

az összes bankot fel kéne gyújtani..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.20. 12:21:54

ne vagjatok magatok alatt a godrot, mert a lonak is negy laba van

Atörökk 2013.03.20. 12:26:17

@Egyéves Önkéntes:
De legalább addig sem kommentelnek!!!

@zebraság fél cicaság:
Nem is értem, mire nézik a napot :)

2013.03.20. 12:28:14

az volt már, hogy az elhunyt hitelét nem kell törleszteni, és nem is kamatozik egy eredményes hagyatéki tárgyalásig?
A poszter ezt csúnyán benézte, segítette az otp-t önként és dalolva

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 12:29:38

Nyugtatóval dicsérd a napot!

rio.pete 2013.03.20. 12:31:15

Olga drága! Az ügyintézés során élőben is végig droidoztad a munkatársakat? Paraszt.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.03.20. 12:32:37

@batgirl:
Chuck Norrisnak biztosan van hitele, ugyanis félnek tőle, hogy egyszer tényleg "felveszi" az egész OTP-t. Mondjuk miután leszállt a MALÉV gépe.

Vagy hogy a "végtörlesztést" esetleg összekeveri a "végítélettel".

Meg hogy egyszer bement a zótépébe bigmeket kért és kapott is. De lehet az a KFC.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.03.20. 12:38:36

@Azreel:
Gyanítom, hogy ha benyújtották volna a halotti anyakönyvi kivonatot akkor meglépték volna a bankból automatán ezt az utat, de nyilván a nyakukba szakadt gondoktól úgy vélték jobb, ha titkolják. Úgy vettem ki, hogy arra gondoltak haláleset esetén azonnal vissza kell törleszteni az egész hitelt, holott azt se tudják mennyi avagy ki örököl. Lehet valami méltányosság alapján futhat a pénzéért és megkapja később/betudják törlesztő részletbe ha örököl.

Manyecska 2013.03.20. 12:39:30

@rio.pete: azt kellett volna akkor nem itt tartana. Vicc.

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 12:43:53

Chuck Norris egyedül is tud koedukáltan zuhanyozni.

2013.03.20. 12:44:00

@Egyéves Önkéntes: A lónak is négy lába van mégse asztal!

kézműves étcsokimikulás 2013.03.20. 12:45:50

@Sekaiii: addig jár a korsó a lóval míg ki nem lötyög?

Manyecska 2013.03.20. 12:46:27

@Sekaiii: közös lónak túrós a háta és akkor még jópofa se voltam!

kézműves étcsokimikulás 2013.03.20. 12:47:52

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: és akkor közös túrónak lovas a háta?
lópofát végni ér?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.20. 12:49:22

@Sekaiii: az asztalnak is négylába van, mégsem nyerít

2013.03.20. 12:49:23

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/:
Nézd meg az anyját,
azt kurváztad le!

Manyecska 2013.03.20. 12:49:40

@étcsokinyuszi: jópofa vagyok csak jól pofán kéne vágni..:D

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.03.20. 12:50:30

Segítünk! Ne vegyen fel OTP hitelt! Ha elfogy a pénze, kérjen a szomszédjától!
Homárkommentelők

2013.03.20. 12:50:37

Vak tyúk is talál szenet!

Manyecska 2013.03.20. 12:50:54

@Sekaiii: közös nőnek gombás a lába.

2013.03.20. 12:53:42

A székely és a fia fát vág az ótépében.
Megszólal a fiú.
-Isten vele édesapám!
-Mi az bedől a hitelem?

Manyecska 2013.03.20. 12:54:55

@Sekaiii: A zessza fontos nema haly.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.20. 12:55:36

@herk: "az ügyfél elhalálozásakor automatikusan felbomlik a szeződés"
Még feljebb. Még a szerződés is.
Örökölni lehet javakat és kötelezettségeket, de szerződést ~ "mely létrejött az OTP NyRT. (1999 Buzipest, Köcsög u. 666.) és Büdöslábú Géza, szül. Alsómocsolád, 1899 február 30, anyja neve Tank Aranka, Lapospuja, Rákosi Mátyás u. 88. alatti lakos között jelzálog alapú hitelfelvétel tárgyában, az alábbi feltételekkel:" nem. A bank sajnos még így is fel fogja mondani a szerződést, és ha úgy ítéli meg a szakértője, hogy az örökösök fizetésképtelenek, azaz további hitelekkel, törlesztőrészletekkel nem terhelhetők (és ráadásul jó helyen van, a végrehajtási bírónak vagy a végrehajtónak van olyan rokona/ismerőse akinek szüksége van rá), el fogja árverezni, általában negyedáron, vagy az alatt, és aki ilyenkor korrupcióról mer beszélni, azt le is ültetik, és kiperelik a vagyonából.
De ezt mi akartuk. Ez a multináci kapitalizmus velejárója.
Ami az internáci állammonopolista kapitalizmus (=szocializmus) idején is ugyanígy működött, csak aki akkor szólni mert miatta, az el is tűnt...

2013.03.20. 12:56:21

Közös tyúknak tollas a háta!

2013.03.20. 12:58:01

Ki korán kel nem nézett pornót hajnalig!

Horst Nilgerson 2013.03.20. 12:58:35

@Sekaiii: Tömegsportnak tollas a labda!

England win The Ashes! 2013.03.20. 12:59:50

@Sekaiii: "Vak tyúk is talál botot."

/Boncz Géza/

2013.03.20. 13:00:03

A kutya ugat a Karaván meg kávé!

Manyecska 2013.03.20. 13:01:05

@Sekaiii: Zwack vezet világtalant.

Manyecska 2013.03.20. 13:02:27

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: @ esetleg:) Dr Jozef Vengloš: aha, férjem szokta mondani hogy Isten nem ver bobbal :D

2013.03.20. 13:02:29

Ki mint veti ágyát,
nem lapátolt trágyát!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.20. 13:02:30

@hagyma: Nem elsőként, de őszintén gratulálok, hogy ámerikai póóógár lett belűŰled!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.03.20. 13:04:43

@zebraság fél cicaság:
Csak feltételezés. Ez a normál folyamat. Ha leadták volna a halotti anyakönyvit akkor arra hivatkozva megtagadhatta volna a fizetést és nem azt írná, hogy "Nincs mit tenni, fizetünk.". Mert milyen jogon (tudom, alanyi, kisfasz enes)
Miközben harmadik félként semmi joga nincs.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.20. 13:04:54

@rio.pete: "Ha a paraszt nem szarik, az úr nem eszik!"
A probléma inkább az a poszt tolóval, hogy nem képes felfogni az "ügyfél" fogalmát, és azt hiszi, hogy róla ez a jelző szómágiával, azaz nyilatkozattal elmúlik.

2013.03.20. 13:05:26

Jobb ma egy veréb mint holnap egy rakás szar!

Stefánia vagdalt 2013.03.20. 13:06:41

@Sekaiii: Jobb ma egy veréb, mint holnap farfekvéses tarajos sült szarni!

2013.03.20. 13:07:10

Addig jár az Orsós az útra míg el nem lopja az összes alumínium jelzőtáblát!

England win The Ashes! 2013.03.20. 13:08:00

@Sekaiii: "Közös lónak túrós a csusza."

/Boncz Géza/

England win The Ashes! 2013.03.20. 13:09:24

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Hüje! XD

@Sekaiii: "Addig jár a korsó a kútra, míg köcsög nem lesz belőle." /Boncz Géza/

2013.03.20. 13:12:18

Báránybőrbe bújt balfasz!

Manyecska 2013.03.20. 13:12:37

@Egyéves Önkéntes: "olyan a lábad mint az őzé...olyan kecses??:)...Olyan szőrös!!":DD

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.03.20. 13:13:27

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Igen, kb. így pesszimista esetben, de addig is meg kell várnia a hagyatékit, hiszen honnan tudja ki az örökös, milyen mértékben akit vizsgálni kell?

Szélső-optimista esetben a régi devizát most azonnal ingyé' valami másra kiválthatja ahol akár jobban is járhat*

Azért a régi világban az otépé kamatok nem követték a csillagállásokat és a Higgs-Bozon részecskék pillanatnyi helyzetét és alacsonyabbak is voltak (bele is rokkant az ország). Ha 3% akkor az annyi volt. Nem úgy, hogy hitelfelvételi díj, közjegyzői díj, jelzálog díj, biztosítás díj, folyósítási illeték, közvetítői díj, a díjazás díja és még a random kamat..

*mármint a legrosszabb helyzetnél. A bank így is, úgy is jól fog belőle kijönni, olyan a működése. Ha nem úgy működne és töketlenek lennének mér' bíznák rájuk a befektetéseket?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.20. 13:13:39

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Talán.
Amúgy mitől lenne ügyfél? Szerződött az OTP-vel?

@Sekaiii: :D

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.03.20. 13:14:48

@Sekaiii:
Jobb ma egy veréb, mintha holnap púzok!

Két komment elküldése között várnod kell néhány percet!

2013.03.20. 13:15:41

Könnyű berúgni a döglött oroszlánnal!

Manyecska 2013.03.20. 13:17:10

@Sekaiii: Hmmm.... - gondolta Stirlitz.
- Stirlitz... - gondolta Hmmm.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.20. 13:18:18

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: A "rendszerváltás" egyetlen közvetlenül érezhető hatása az volt, hogy a 3-ból vagy 30% lett - ha valaki nem tudta lenullázni a hitelét az inflációs forinttal. "A bank így is, úgy is jól fog belőle kijönni, olyan a működése. Ha nem úgy működne és töketlenek lennének mér' bíznák rájuk a befektetéseket? " Nem bízzuk rájuk. Nem fizetnek úgysem. "HASITASI NEM KÉR KÓDOT!"
@ColT: Nem, de kérelemmel fordult hozzá, amely révén ráutaló magatartásával az OTP ügyfele lett. Örökre...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.20. 13:19:33

@Jani haverja: thx kozvetlen Obama utan Te vagy a 101-ik

a hazug embert utoleri a santa macska

2013.03.20. 13:20:25

Sokat akar a szarka, de szart sem talál!

2013.03.20. 13:21:53

Sötétben minden tehén nem lát!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.20. 13:22:11

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "@ColT: Nem, de kérelemmel fordult hozzá, amely révén ráutaló magatartásával az OTP ügyfele lett. Örökre..."

És ez nem vicc. A számlám megszűntetése után olyan 12 évvel kellett egy csekket beváltanom az OTP-ben. Minden adatom megvolt náluk, egy másodperc alatt vette elő az ügyintéző a számítógépből.

Manyecska 2013.03.20. 13:22:56

@Sekaiii: Tudomásunkra jutott hogy ön szeretkezései 78%-át kutyapózban végzi. A túl magas arány miatt 2003-ban ebadó befizetésére kötelezem. APEH.

2013.03.20. 13:23:21

Ért hozzá, mint tyúk a CBA hoz!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.20. 13:28:28

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Azért az nem jelent ügyféllé válást szerintem.

@atpijkamo: Amennyiben az adatkezelést nem sérti, nincs azzal gond, mert egyszerűsíti az ügyintézést.
(LISTÁZÁSSSSSS!!! JAJJ!)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.20. 13:31:27

@hagyma: Én nem hazudtam, tényleg őszintén gratuláltam :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.20. 13:32:24

@hagyma: Egyébként mennyi sör fogyott tegnap? :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.20. 13:36:20

@Egyéves Önkéntes: :)) Nem. A Kamo Atpij név sose volt a körözési listán.

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 13:40:58

@Dr Jozef Vengloš: Emlékszem, gyerekkormomban a pesti közlekedésre. Akkoriban még barkastörvények uralkodtak az utakon!

Egyéves Önkéntes 2013.03.20. 13:42:16

Úgy látszik ma nem tudok hejesen írni.

2013.03.20. 13:42:49

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Tudomásunkra jutott hogy ön szeretkezései 78%-át kutyapózban végzi.

A maradék 34-ben meg helyet cserélsz a kutyával!

Manyecska 2013.03.20. 13:42:57

@Sekaiii: nem mind arany ami vérzik..! :P:DD

Manyecska 2013.03.20. 13:43:58

@Sekaiii: ezazzz! heréljünk csehet!!

elwood 2013.03.20. 13:51:43

most az a terv, hogy ne külföldi bankok legyenek hazánkban hanem hazaiak.

remélem azért egy szipolyozó imperialistát ideengednek majd, mert ha mind olyan lesz mint mint az otp akkor marad párnaciha

Atörökk 2013.03.20. 13:52:22

Nem az a legény, aki adja, hanem akinek dombon van a háza.

Atörökk 2013.03.20. 13:53:35

@elwood:
Kizárt. Itten nem lesz biankó szipolyozás.

elwood 2013.03.20. 13:54:07

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

"De ezt mi akartuk. Ez a multináci kapitalizmus velejárója."

megnézted-e címet, hogy mely bankkal van problemája a poszternek, te Che Guevara ?

Atörökk 2013.03.20. 13:57:57

Nem mind arany, ami ér!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.20. 14:03:32

@elwood: Az OTP szerinted náci, internáci vagy multináci? Szerintem az utóbbi. A tulajdonosi köre és a működési területe egyaránt.
NyRT.
Arról nem is beszélve, hogy a szektor előjogai kb. hasonlóan vonatkoznak mindegyik pénzintézetre. Kivételt a csak a tagjaiknak szolgáltató takarékszövetkezetek lehetnének - ha nem lennének bankközi befektetési- és hiteltranzakcióik, csak a tagok vagyonát helyeznének ki más tagoknak.

vénszivar 2013.03.20. 14:03:40

@Jani haverja: Szerintem le is kéne szopnod! Megérdemli! :):D mert a seggét már most kinyaltad!:)))

2013.03.20. 14:08:40

Kicsi a bors, de hát még az őrölt!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.20. 14:09:12

@ColT: Megette a kommentemet félkészen a Markoláb?
Szóval a közigazgatási hatósági eljárásról és szolgáltatásról szóló 2004. évi CXL. törvény szerint - „az a természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti, akit hatósági ellenőrzés alá vontak, illetve akire nézve a hatósági nyilvántartás adatot tartalmaz”.
Pénzintézeti ügyfél esetén kiesik a hatósági ellenőrzés (egyelőre) és a nyilvántartás hatósági jellege, a többi ugyanúgy igaz.
Mivelhogy most már lassan mindenki rajta van a pozitív vagy a negatív adóslisták valamelyikén, mindenki ügyfele minden banknak, mert adatot tartanak róla nyilván.

2013.03.20. 14:09:57

Jobb ma egy szemüveg, mint holnap két üvegszem!

elwood 2013.03.20. 14:10:42

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: vajon hogyan fog a kedves vezető szittya bankrendszert ide, ha az otp is imperialista, és azt is kiebrudalja ?

marad a takarékszövetkezet ?
hajrá soltvadkert népe

Manyecska 2013.03.20. 14:12:40

@Sekaiii: jobb ma egy veréb és akkor nem túlzok!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2013.03.20. 14:13:24

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/:
"..miatt 2003-ban ebadó befizetésére.."
Visszamenőleges hatállyal? mondjuk nem csodálkozom nagyon

Manyecska 2013.03.20. 14:13:46

@Sekaiii: vegyél levegőt!!! 10 búvárból 9 ajánlja!:D

2013.03.20. 14:14:45

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Ne légy babonás! Nem hoz szerencsét!

vénszivar 2013.03.20. 14:16:36

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Még egyszer sem láttál, te barom! Ha netán egyszer sor kerülne rá, nos akkor kihullanának a tüskéid. Náci!

ferand1979 2013.03.20. 14:17:53

Folyamatban lévő ügyről nem beszélek, ugyanis van egy afférom az OTPvel. Pár nap, max 1-2 hét és kiderül, hogy az OTP által elrontott hitelbeállítás miatt tudok-e tovább fizetni, vagy sem.. minimum 10-15.000Ft.-tal kell ezért többet fizetnem, és talán az árfolyamgát/gyűjtőszámla lehetőségét sem tudom kihasználni...
Pedig fizettem/fizetem a törlesztőrészleteim is..
SZAR a rendszerük. Szarul működik a kommunikációjuk és a hozzáállásuk is...
Pedig még reménykedem... Az elmúlt 2 hétben kb 2 órát eltelefonáltam a központjukkal.. Mert egy egyszerű ügyet nemlehet elintézni a bankfiókban..

Részvétem a posztolónak.. és kitartás..
Fizetni én sem fizetnék, csak alap összegeket..
Majd a tárgyalás után kénytelenek átruházni a hitelt.. És kérvényezni kell akkor ott előzetesen az átvállalt hitel összes adatait.
Továbbá lehet panasszal is élni, ami néha semmit sem ér... mrt úgyis kimagyarázzák majd, és találnak egy apróbetűs parragrafust a szerződésben amivel megmagyarázzák a tuttit.. az ők igazukat...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.20. 14:19:21

@elwood: L étezikmég egy hazai pénzintézeti hálózat (CIG PANNÓNIA Zrt.) a takarékszövetkezeteken kívül, bár az szintén vont be valamennyi külföldi tőkét állítólag (ha máshogy nem, a viszontbiztosítások révén). Legalábbis a tulajdonosa, ami hasonnevű NyRT.

vénszivar 2013.03.20. 14:24:48

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Amit érezhetsz, az a luvnyád + a lányod szaga lehet...

Manyecska 2013.03.20. 14:29:36

@atörökk: a legény hal meg utoljára!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.20. 14:33:49

@vénszivar: Így is kátrányszagú vagy, mi lesz veled a katlanban? A pokol kénköves bűze vajon elfedi a lényedből áradó miazmát?
@Chichén Itza /Quetza"

Manyecska 2013.03.20. 14:35:27

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: nem, ez Paulo Coelho volt! én ilyet nem mondok.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.20. 14:36:26

@vénszivar: Nem nyalom én senki seggét, csak örülök annak, ha egy valakinek itt a Homáron valami sikerül. Én is megpályáztam a sasos ID-t (itt KI, mert kartë identiteti), meg az útlevelet, de az még soká lesz nekem.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.20. 14:39:26

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Csak belekeveredtél véletlenül. Bocs! Vegyél be B6-ot, ha nem akarsz hányni ettől a bűztrolltól!

Manyecska 2013.03.20. 14:42:13

@Jani haverja: höhh, szivar vesz neked itt a Blahán:P! najó csak vitzeltem:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.20. 14:45:34

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: A Kőbányai úti kínai piac bejáratánál a másik(?) cigánytól báremikor lehet venni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.20. 14:51:57

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: De én szeretnék a nyilvántartásban is szerepelni, nem mindenféle koszovói hamisítvánnyal villogni :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.20. 15:04:24

@Jani haverja: Létezik az az összeg. Mint az orosz diplománál, ahol csekély felárral a tablóra is felkerülsz, meg a naplókba is, kis extra térítésért akár évfolyam-találkozóra is meghívnak.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.20. 15:08:25

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Legálisan is létezik: 100.000 EUR befektetés itteni cégbe, és 2 hónap alatt megvan.

De mivel nincsen 100.000 EUR éppen a zsebemben, így inkább kivárom a 3 évet, vagy a csodát, hogy legyen 100.000 EUR a zsebemben :) A nyelvvizsgán már talán átmennék.

neet 2013.03.20. 15:09:02

Most olvasgattam a zótépé feltételeit, és igen, ilyen összegek vannak. Pl téves utalás visszaszedése valami 5000 huf, ha régebbi bankszámlát lekérsz papíron az valami 700 huf és satöbbi. A 2 ingyenes kp-felvételnek annyi, bár ez nem otp specifikus, de attól még rohaggyanak meg.
Fizut lehet lakcímre kérni? Vagy köteles vagy számlával rendelkezni mai napság??

Atörökk 2013.03.20. 15:12:12

@neet:
Ha nem vagy vállalkozó, akkor nem kötelező.

elwood 2013.03.20. 15:12:13

@neet: "A 2 ingyenes kp-felvételnek annyi, bár ez nem otp specifikus, de attól még rohaggyanak meg."

ja-ja ők rohaggyanak meg, nem az aki kivetette a tranzakciós adót a készpénzfelvételre és beszedeti a bankokkal. ideális propagandacélpont vagy.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.20. 15:18:32

@atörökk: Meg ha nem vagy közszolgálati dolgozó, és a munkahelyeden van pénztár, és a házipénztár összege elegendő a bérfizetéshez...

neet 2013.03.20. 15:19:31

@elwood: nem, nem, azok is rohaggyanak meg! Meg úgy általában a tejipari dolgozók.
Amúgy meg még mindig nem éheznek az otpés embik (asszem, de lehet, h van olyan, aki kis táblával van kint, h éhezünk, adj pénzt, kaját, otp vezér vagyok, az adó bebaszott), ellenben én most elég éhes vagyok.

neet 2013.03.20. 15:23:30

@elwood: ja és nagyon mellényúltál, azon kevesek közé tartozom, akit se reklámokkal, se plakátokkal, se propagandával nem lehet téríteni. :) legalábbis igyekszem tudatosan kiszűrni és nem meglátni a sok szemetet, ami be akar furakodni ajtón-ablakon.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.20. 15:24:37

@elwood: Mennyivel jobb lett volna egy kis még magasabb ÁFA vagy jövedelemadó, vagy infláció... Szegény bankok, lassan alig keresnek így rajtunk 2×-3× többet (eszközarányosan), mint a régi demokráciákban, Cipruson, Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban, pedig mennyivel nagyobb a kockázat...

elwood 2013.03.20. 15:25:10

@neet:
Gonosz kismalac sétál:
- Rohadt hideg, rohadt sár, rohadt fák, rohadt eső! Bár minden válna köddé ...
- ...
- Rohadt köd!

Atörökk 2013.03.20. 15:25:50

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Nemnem. A törvény kizárólag akkor ír elő bankszámlanyitási kötelezettséget, ha vállalkozó vagy, ill. cég, azon belül is csak akkor, ha áfa hatálya alá tartozol. Mivel ez a törvény magasabb rendű jogszabály, mint amit a munkahelyed kitalál, így pont elmehetnek a faszba. Jó pár éve volt, velem is akartak számlát nyittatni emiatt, közöltem, hogy lófasz a seggükbe, nem kötelezhetnek rá.
Idéntől a házipénztár összegére meg nincs is korlátozás, mert megszűnt, csaxólok.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.03.20. 15:44:44

@atörökk: Lehet menni a Parlamentbe dolgozni akkor. Legalábbis a legtöbb (kis készpénzforgalmú) munkáltató szerint.
@elwood: Ezek objektív (és nem szubjektív) okok miatt talán még tizedannyit se lopnak, mint a kerékpártolvaj-ivadék meg a libazabráló bandája — merthogy már nem maradt nekik szinte semmi a felhalmozott adósságon kívül...

Viktus 2013.03.20. 20:44:15

Nem kell apuka lakása helyből lemondhatott volna róla, akkor nincsen hitel sem. Persze, ha apuka lakása többet ér, mint a hitel, akkor még elmegy érdemes fizetni, ha még adósa is lesz addig az otp-nek.

peter3374 2013.03.21. 11:37:26

Ha meg az otp kiadta volna az apuka folyószámla, hitel és egyéb adatait a haragban lévő testvérnek, akkor meg ugyanitt kiabálna, hogy ez a mocsok otp milyen jogon ad ki bármilyen adatot....

bregana 2013.03.21. 20:37:02

Az alaphelyzet a következő: A bankok a banktitok miatt nem adnak ki információt addig, amíg a hagyatékot a közjegyző át nem adja. Viszont ha tudni szeretné az örökös,hogy mit is kellene örökölnie, akkor jeleznie kell a közjegyzőnek, hogy kérjen be a cégektől adatot az elhunyt számláiról,szerződéseiről. Ezek alapján már eldönthető, hogy akar-e örökölni, vagy nem. Ha nem akkor vissza kell utasítani a hagyatékot. Ha akar örökölni, akkor viszont a tartozásokat ki kell fizetni a jogszabályok útmutatása alapján. A szerződéseknek az örökös jogutódja lesz, vagy az adott cégszerződési feltételei alapján meghatározott szempontok szerint lehet a szerződést megszüntetni. Nem egyszerű az egyes céges szabályzatait átnézni, és sok időt is igényel. Lehet, hogy érdemesebb egy ügyvédet megbízni. Sajnos a hagyatékátadó végzésből és a földhivatali iratokból másolat sok helyre szükséges. Pl. Elmű, UPC. és minden feltételnek alaposan utána kell járni. Pl. telefon előfizetés megszüntetése, mik a feltételek, a halál napjával szűnik-e meg, vagy amikor a halottit beadják és megérkezik a céghez, ez minden cég esetében más és más. Ne reménykedjen abban, hogy emberséges ügyintézésre talál.

OTP_Segitunk 2013.03.22. 11:34:08

Kedves Levélíró!

Sajnáljuk, ha kellemetlen tapasztalatokat szerzett. Levele alapján úgy értelmeztük, hogy panaszával még nem fordult hozzánk kérjük, engedje meg, hogy segíthessünk az ügy megoldásában.

A levélben írottak alapján javasolnánk, hogy a történtek kivizsgálása érdekében panaszát írásban nyújtsa be az OTP Bank Nyrt. Ügyfélkapcsolati Osztályának (1876 Budapest)

Az ügy mihamarabbi megoldása érdekében kérjük, hogy levelében írja meg az ügyintézés során tapasztaltakat, és levelében adja meg az elhunyt adatait.

Várjuk megkeresését!

Üdvözlettel,
OTP Segítünk
süti beállítások módosítása