Tékozló Homár

Az el sem veszett jogosítvány nyomában

2013.03.28. 15:42 | jackyll | 171 komment

Istvánt smsben értesítették, hogy jogosítványa postázásra került, amit ő tévesen úgy értelmezett, hogy megérkezett, de persze nem:

Vezetői engedélyem közelgő lejárati határideje miatt február 18-án ellátogattam a szentendrei okmányirodába. Ekkor még szerencsésnek hittem magam, mert a 8 órakor nyitó intézmény előtt 7:30-kor másodikként álltam be a sorba, valódi boldogság töltött el, még az sem zavart, hogy az egyre csak gyűlő tömeget nem engedték be a váróba, inkább hagytak minket ázni a havas esőben. 8 óra 1-2 perckor kattant a zár, hamar sorra is kerültem, sikerült megigényelni az új okmányt. Kérésem ellenére címemre nem postázzák majd ki a jogsit, mert akkor a régit be kell vonniuk és addig nem tudok majd autóval (legálisan) közlekedni. Ez mondjuk furcsa, mert ha ellopják, vagy elveszítem, akkor is tudnak adni ideiglenes jogosítványt. Személyesen kell majd befáradnom érte, SMS-ben értesítenek amikor átvehető és soron kívül kiadják. Rendben, megköszöntem, várok türelemmel. Március 11-én, hétfő reggel meg is kaptam a várva várt SMS-t, melynek szövege az alábbi: "A 2013/****** kérelemszámon igényelt vezetői engedélye a mai napon, az igényléskor megadott címre postazasra került"

Ez alapján délután felmentem újra az okmányirodába, "soron kívül" bepofátlankodhattam a várakozók elé, majd ekkor ért a meglepetés. A kiküldött SMS arról tájékoztatott, hogy a plasztik kártya gyártó postára adta a jogsimat, az még nem érkezett meg, arról viszont már nem fogok SMS-t kapni mikor jön meg a posta... Kérdeztem, hogy akkor ennek az értesítésnek végül is mi az értelme, erre választ nem tudtak adni. Azt tanácsolták menjek majd csütörtökön, arra talán meglesz. Hát én nem talán akarom átvenni, hanem biztosan, no meg talán a benzin is 430Ft/liter... Biztosra így a 18-ai hetet tudták mondani.

19-én, kedden már biztosra mentem, felhívtam őket, hogy megérkezett-e már a vezetői engedélyem. Kedves hangú hölgy közölte, hogy igen, megjött. Én nagyon szépen megköszöntem és jeleztem, hogy holnap, azaz 20-án délután fogok menni érte. Ezek után 20-án délután újból felmentem, de az okmányiroda ZÁRVA! Az ajtón egy A4 lap kiragasztva, hogy 20-án és 22-én a délutáni félfogadás szünetel. Ezt miért nem lehetett jelezni, mikor felhívtam őket? Miért nem viselkednek velem korrekten azok, akik az általam (is) befizetett adóból kapják a fizetésüket? Köszönöm szépen magyar ügyintézés...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igi1 2013.03.28. 15:48:46

Igen, jogsit már nem postáznak, hanem helyben adják, úgy tudom.

"A 2013/****** kérelemszámon igényelt vezetői engedélye a mai napon, az igényléskor megadott címre postazasra került"

ÉRTELMEZNI kéne, itt már senki nem képes erre?

az nem jelenti azt, hogy MEGÉRKEZETT a kért címre!

komolyan mondom, oszt még én vagyok máma a hülye

no meg talán a benzin is 430Ft/liter... Biztosra így a 18-ai hetet tudták mondani.

ezt most miért? ha eddig se zavart, és felmentél, betolakodtál mások elé, nyilván megengedheted magadnak

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.03.28. 15:53:43

Megkérdezted hogy nyitva lesznek-e? NEM.

Te közölted hogy oda fogsz menni.

Leadfoot 2013.03.28. 15:56:51

@igi1: Egyébként is KÖTELEZŐ mindenhova kocsival menni.

Egyébként biztos kibaszásból nem mondta az ügyintéző, hogy nem lesznek nyitva, az fel se merül, hogy pl. nem tudta.

igi1 2013.03.28. 16:03:49

@Leadfoot: ott a honlap, minden okmányiroda nyitva tartását megnézem, mielőtt elindulok

például felénk kedden és csütörtökön nincsenek nyitva

jó megy ezeknek ott

nem értem, azokban a napokban mit csinálnak egyébként, hiszen van hétvége is nekik, plusz ünnepnapok

valóban, de nem kérdezte a nyitva tartási időt

ha kérdezte volna, nyilván megmondja neki

Nem értem:

Azt tanácsolták menjek majd csütörtökön, arra talán meglesz. Hát én nem talán akarom átvenni, hanem biztosan, no meg talán a benzin is 430Ft/liter... Biztosra így a 18-ai hetet tudták mondani.

19-én, kedden már biztosra mentem, felhívtam őket, hogy megérkezett-e már a vezetői engedélyem. Kedves hangú hölgy közölte, hogy igen, megjött. Én nagyon szépen megköszöntem és jeleztem, hogy holnap, azaz 20-án délután fogok menni érte, nekem ne mondja meg senki, mikor menjek a jogsiért

szóval, kedden telefonált, azt mondták, menjen csütörtökön

erre a poszter közli, holnap, azaz szerdán menne, nem talán akarja megkapni

wtf????

akkor azt mondta volna, hogy pénteken megy

2013.03.28. 16:04:31

-már akkor megérkezett?
-Igen,
-Biztos?
-Igen,..
-Ott van Ön előtt?
-Nem, de
-csak mert nem akarok feleslegesen menni.
-Pont azért mondanám, hogy
-Akkor biztosan ügye? Adhatok az ön szavára?
-Igen, de még..
-Akkor holnap délután ott vagyok. Köszönömvisszhall! (leteszi)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.28. 16:05:30

egyrészt, ezek a sóhivatalok nyitvatarthatnának valami értelmes időpontban.
másrészt meg elég idiótaságnak tartom, hogy miért nem lehet ezt a sok szar papírmunkát onlány elintézni. egyszeri regisztráció és übertitkos kódok megadása után mibe fájna onlájn igényelni személyit/útlevelet/jogsit?

igi1 2013.03.28. 16:06:10

Mint mondottam, máma nem értek hozzá, na.

Szóval, ha csütörtököt mondanak, akkor nem akadékoskodok, hogy szerdán megyek, hanem KÉSŐBBI napot mondok, és akkor tutira tudom, hogy átvehetem.

Intő példája annak, hogyan basszatok ki saját magatokkal.

ámbátor 2013.03.28. 16:09:31

@igi1: Az az előző csütörtök volt. Gondolom.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.03.28. 16:11:24

@zebraság fél cicaság:
1. onnantól lennének szép fényképek az igazolványokba (nyaralási képből kivágott stb)

2. Ha valaki megszerzi az adataidat, akkor -elvileg- akár igényelhet a nevedben okányt. Gondolom ezt Te sem akarod.

Egy átlag ember 10 évre kapja a jogsit / személyit. Azért 10 évente nehogy már olyan nagy teher legyen elmenni egy irodába ezért.

Megjegyzem Nekem adtak egy A4-es papírt az okmányirodában hogy a jogosítványomat éppen faragják a plasztik gyárban, és a T. rendőr fogadja el azt.

igi1 2013.03.28. 16:12:32

@ámbátor: szóval, okoskodok egy kicsit, ha megengeded

tehát 11-én kapta az sms-t

mondták neki, menjen csütörtökön, pénteken ugye ünnep

tehát, akkor azt mondta a csóka, szerdán akar menni

még mindig ugyanott tartunk, nem?

Sunny Days 2013.03.28. 16:13:04

"Kérésem ellenére címemre nem postázzák majd ki a jogsit,... Személyesen kell majd befáradnom érte, SMS-ben értesítenek amikor átvehető és soron kívül kiadják."
Erre küldenek olyan tartalmú sms-t,hogy "...igényelt vezetői engedélye a mai napon, az igényléskor megadott címre postazasra került" MILYEN MEGADOTT CÍMRE??? Nooormálisak? " A kiküldött SMS arról tájékoztatott, hogy a plasztik kártya gyártó postára adta a jogsimat, az még nem érkezett meg,..." Ezek tényleg a bolondját járatják az emberrel, ugyan kit érdekel, hogy postára adták, erről minek sms-sel zaklatni az embert, ha valamit postára adnak, az még semmit nem jelent, ismerve jó magyar postánkat. Vajon miért ilyen rosszul szervezett ez az egész rendszer? Mikor halnak már ki azok, akik ezt így kitalálták és fenntartják?
Nagyon bölcs és okos igi1-től kérdezem, ő hogyan értelmezte volna az sms-t? az alapján, hogy azt mondták az sms-t majd akkor küldik, amikor a cucc átvehető, nem gondolta volna, hogy az sms tényleg azt jelenti, hogy a cucc átvehető?

igi1 2013.03.28. 16:15:59

A másik:
20-án és 22-én a délutáni félfogadás szünetel

délelőtt akkor ott voltak?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.28. 16:16:01

@amsz: badarság. meg lehet szabni milyen fotót lehet elfogadni, ha nem képes azt elküldeni, akkor mennyen oszt szívjon 3D-be.

minden rencert fel lehet törni, minden adatot el lehet lopni, ennyi erővel fejezzük be az email használatát és az onlájn bankingot is, stb.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.28. 16:17:43

@sunny_days: "ha valamit postára adnak, az még semmit nem jelent,"

De. Azt jelenti, hogy az esetek 85 százalékában pár napon belül megérkezik a címzetthez.

igi1 2013.03.28. 16:20:26

ugye, hogy mindig csütörtököt kell mondani ezeknek!!!!

hát, ha azt mondja, akkor kéne menni, akkor TUDOM, hogy csütörtökön tutira nyitva vannak, és tutira ott lesz az a rohadt okmány, meg akkor szerdán telefonálok, nem kedden, hiszen addig közbejöhet valami

Oké, nyitva kellett akkor lennie elvileg az okmányirodának, szerdán délután, szabályos menetrend szerint?

Akkor valóban JOGOS AZ A RÉSZ, miszerint az ügyintéző nem szólt arról, hogy nem lesznek nyitva, ÉN TÉVEDTEM, elnézést, miszerint nem mondták neki, hogy nem lesznek nyitva (lehet, nem tudták, váratlan lépés, esetleg döntés miatt?)

igi1 2013.03.28. 16:21:41

@zebraság fél cicaság: az INTERNET KORÁBAN már mindennek gépen kellene történnie

kényelmesen lefotózod magad, programmal csinálsz igazolványképet, feltöltöd, kitöltöd az űrlapot, feladod ügyfélkapun, digitális aláírással

és várod, amikor jön a postás, meg küldik az sms-t

így kellene történnie, minek kell bemenni azért, hogy fizess és aláírj?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.28. 16:24:04

@igi1: pontosan. akinek erre nincs módja akármiért, az meg szépen menjen be oszt kész.

igi1 2013.03.28. 16:24:24

@atpijkamo: a postára adástól számítva két hét kb.

máma nem megy itt az értelmezés, nekem se nagyon

de attól még balfék a poszter

igi1 2013.03.28. 16:26:33

@zebraság fél cicaság: nekem valóban tetszik és kényelmes az ügyfélkapu

miért csak jelentkezni lehet rajta felvi-be, meg s nav-os adóbevallást? Okmányirodába időpontfoglalás, az nevetséges rajta.

Adva van egy szuper hely, amit mindenki tud használni, és mégsem használják ki rendesen, kár érte.

attól még lenne az okmányirodába is elég dolog

Leonard Zelig 2013.03.28. 16:47:08

-Mikor jöhetek a jogsimért?
-Bármikor jöhet. Szombat-vasárnap biztos nem kapja meg és még vannak periódusok, amikor kicsi az esélye, így például hajnali 04:30.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.28. 17:00:50

Bezzeg Amerikába csak úgy odamész és húsz perc múlva a kezedbe az új jogsi. Állítólag.

igi1 2013.03.28. 17:06:04

@Rosszindulatú Vászka: a hiba ott van, hogy ODA KELL MENNI :)

fejlettebb országokban ott a net

Rosszindulatú Vászka 2013.03.28. 17:13:31

@igi1: de hát a net hogy viszed magaddal a kocsiba, ha meg köll mutatni a szervnek? Naugye.

igi1 2013.03.28. 17:15:01

@Rosszindulatú Vászka: úgy tudom, amcsiknál a jogsi, a személyi, az útlevél minden egy kártyán van, csippel

de majd jön hagyma, kisegít

helianthus 2013.03.28. 17:24:47

@Leonard Zelig: ezen nevettem, miből van?

@Rosszindulatú Vászka: rosszul tudod. Csak elindulnál érte, még az ajtóban állsz, amikor bekopog a futár és a kezdebe nyomja, mert két nappal korábban már elkészült és utalnak persze tripla fájdalomdíjat is persze amiért el kellett indulnod egyáltalán.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.28. 17:26:29

@helianthus: jaja, meg azt is hallottam, hogy ha Ámerikába ittas vezetésen kapnak, akkor rendőr elnézést kér, meg kávét hoz neked. Nagyon fejlett ország.

SzerződésSertés 2013.03.28. 17:36:48

@igi1:

Nálunk Svájcban pontosan így történik. E-mailben, vagy postán elküldöd az adataidat, és 4 munkanap múlva már a postaládádban a jogsi.

Atörökk 2013.03.28. 17:40:12

"Istvánt smsben értesítették, hogy jogosítványa postázásra került, amit ő tévesen úgy értelmezett, hogy megérkezett, de persze nem"
Nem értesítették, nem jogosítványt, nem postára, vagy nem érkezett meg?

Most akkor tudjuk, hogy mi nem?

Atörökk 2013.03.28. 17:41:52

@Rosszindulatú Vászka:
Mirőlbeszélszember. Ott jogosítvány se kell, és minden hónapban egy néger ingyen lenyírja a hajad, miközben orgonál közbe, na.

Manyecska 2013.03.28. 17:48:48

@igi1: olyan van nekem de sose használtam, mert nemtom.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.28. 18:10:54

Az az ügyfélkapu egy elég szépen fejlett mutáns, mekkora fles már, hogy szeméjesen kell menni az önkényirodába, ha akarsz ojat. Pont ojan, mint a websop,a mibe el kell menni, hogy fealdhassad a rendelésedet, vagy amikor be kell menned a pizzériába, hogy hézhoz hozzák a gépsonkás kenyérlepényt.

gabors 2013.03.28. 18:17:58

"Az ajtón egy A4 lap kiragasztva, hogy 20-án és 22-én a délutáni félfogadás szünetel. Ezt miért nem lehetett jelezni, mikor felhívtam őket?"

Kerdezted hogy hogy nyitva lesznek-e ?? Gondolom nem... TE MEGMONDTAD a tisztviselonek hogy TE akkor mesz O meg gondolom vagy tudta vagy nem hogy part ertekezelet lesz azon a delutanon. Hat akkor jon ide jojjon

oszt jo napot ...

gabors 2013.03.28. 18:24:47

@igi1: "úgy tudom, amcsiknál a jogsi, a személyi, az útlevél minden egy kártyán van, csippel

de majd jön hagyma, kisegít "

Eloszor is jogsi allami feladat utlevel meg kozponti (federal) .. mar csak ezert sem lehet igaz. Ahol en elek ott opciosan lehet csippes jogsit is kerni de nincs ertelmes magyarazat hogy miert is lenne ez jo nekem (tobbe is kerul) talan belfoldi legikozlekedesnel van valami haszna

Minden uj USA passport chippes DE csak digitalis foto van benne ujjlenyomat nem.

igi1 2013.03.28. 18:35:22

@gabors: há mondtam, hogy mas kisegít

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.28. 18:36:48

@atörökk: >>"Istvánt smsben értesítették, hogy jogosítványa postázásra került, amit ő tévesen úgy értelmezett, hogy megérkezett, de persze nem"
Nem értesítették, nem jogosítványt, nem postára, nem érkezett meg?<<

Na elmagyarázom, de csak egyszer. Szóval vagy nem értesítették, vagy nem jogosítványt, vagy nem postára, vagy nem érkezett meg, vagy nem értesítették nem jogosítványt, vagy...

Szóval pl. lehet, hogy nem értesítették, de jogosítványt, de postára, nem érkezett meg. Satöbbisatöbbi...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.28. 18:38:35

@Leonard Zelig: "például hajnali 04:30."

Szerintem inkábbb például hajnali 04:45.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.28. 18:45:15

Nem értem.

Egy Leonard Zelignek ez hol probléma?

Bemegy, asszimilálódik, kávézik és kikeresi magának.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.28. 18:47:27

" Ez mondjuk furcsa, mert ha ellopják, vagy elveszítem, akkor is tudnak adni ideiglenes jogosítványt."
A bürokrácia, az bürokrácia kérem! Átgondolni a dolgokat-minek? :D

"Kérdeztem, hogy akkor ennek az értesítésnek végül is mi az értelme,"
Ki lehetett fizetni érte a fejlesztő kft-nek a pénzt...

" no meg talán a benzin is 430Ft/liter..."
Talán de mire ez megjelent, lehetne 450 is :D

Atörökk 2013.03.28. 18:47:34

@atpijkamo:
A jogosítványt értesítették, az elképzelhető?

Rosszindulatú Vászka 2013.03.28. 18:52:43

@atörökk: elég buta jogosítvány lehet, ah még azt sem tudja, hogy hol van.

Külömbe meg Gépjárművezetői engedély a neve, mert nem mindegy a történet szempontjából.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.28. 18:53:27

@igi1: "ÉRTELMEZNI kéne, itt már senki nem képes erre?"

Aki ne postázgat naponta, az könnyen félreérti. Megesik.

Amúgy a pofátlankodás miért függ össze azzal, hogy sok a pénze, vagy nem? :D

@zebraság fél cicaság: Akkor nem lenne mire fizetni a sok léhűtőt.
Különben igen, szerintem is lehetne online.

@amsz: Megfelelően hitelesíthető az ilyesmi. SMS, ügyfélkapu, anyámkínnya. Nem jogsiszerzésről van szó, hanem lejárt okmányról, aminek a lejáratát pontosan tudják a szervek is.
Illetve a szép nyaralási képek -> olyan képet küldesz, ami nem megfelelő, visszadobja (pár emberke ülhet ott fényképeket nézni, adatot ellenőrizni).

Rosszindulatú Vászka 2013.03.28. 18:56:54

@ColT: a lokális fényképnek inkább az lehet a célja, hogy ne lehessen vele ojan könynen visszaélni, én azt nem érzem akkora problémának, meg van benne fantázia.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.28. 19:11:01

@Rosszindulatú Vászka: de akkó mán megin be köll fáradozni az irodába, nem kóser.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.28. 19:17:44

@Rosszindulatú Vászka: Hát, össze lehet hasonlítani a faszit az előző jogsis képpel. Nagy különbség nem valószínű, hogy lesz.
Ha meg van, berángatni a hivatalba.

@igi1: Naugye :P

@zebraság fél cicaság: Jó, de ha kevesebb emberenek kell, az már fasza.

peppe83 2013.03.28. 19:23:34

@zebraság fél cicaság: nyitva lesznek értelmes időpontban, májustól minden okmányiroda H-P 8-20 óráig.
Személyit, jogsit, útlevelet stb. egyéb fényképes okmányt minden országban személyes megjelenésre adnak ki, és remélem, hogy neten ilyet soha nem lehet majd igényelni, akármennyire is jól hangzik a Magyary-program féle közigazgatási egyszerűsítés.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.28. 19:25:12

@zebraság fél cicaság: Ugye hogy olyat nem kapni ottan? És akkor még el se engedtem a fantázimat :P

@peppe83: Végre valami jó hír.
"Személyit, jogsit, útlevelet stb. egyéb fényképes okmányt minden országban személyes megjelenésre adnak ki, "

És akkor amikor a posta viszi egyes helyeken? :)
De különben mondom, csere esetén tök meg lehetne ezt lépni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.28. 19:25:12

@peppe83: a "minden ország" alatt pontosan melyik országokat érted?

peppe83 2013.03.28. 19:28:45

pontosan minden normális ország :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.28. 19:30:05

@zebraság fél cicaság: ;)

@peppe83: Fejlettebb országokban sem postázzák?! Szomorú vagyok, el se költözök.

igi1 2013.03.28. 19:30:58

@ColT: hát valamivel ELŐBB be kellett enni, akkor nem volt gond a benzin literje, holott TUDTA, hogy esetleg nem kapja meg a cuccot
a pofatlankodás se volt gond

igi1 2013.03.28. 19:31:57

@igi1: akkor megengedheti magának az utazgatásokat nyilván

peppe83 2013.03.28. 19:34:40

Valaki írta, hogy miért nem lehet egy összevont kártya. Ez elég nehéz lenne, mert az útlevél alapból nem kártya. Személyije mindenkinek van, de nincs mindenkinek jogosítványa, emiatt ez sem mixelhető egybe. Nekem van jogsim, de most lejárt a személyim, és mégis csináltattam újat, mert mindenhol azt kérik, ráadásul az anyám neve a jogsira nincs ráírva...

peppe83 2013.03.28. 19:38:09

Az új személyit a lejárat előtt 3 hónappal már elkezdtem intézni. 2 hónap múlva kaptam is időpontot (8.15), persze lett volna előbb is, olyan, hogy 11.30, meg 13.30 meg 15.00... Az pozitív, hogy kb. 5 percet vártam, bankkártyával kifizettem és a beadástól számítva 21. napon a postás hozta, SMS-t nem kaptam :))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.28. 19:39:45

@igi1: Jaj.

"Azt tanácsolták menjek majd csütörtökön, arra talán meglesz. Hát én nem talán akarom átvenni, hanem biztosan, no meg talán a benzin is 430Ft/liter..."

Értelmezés. Nem akar bemenni bizonytalanra, mert az kicsit drága.
Feleslegesen én sem autózok, pedig azt még talán meg is engedhetném magamnak. De ez sem jelenti azt, hogy ő megengedheti. Kicsit sarkosan értelmezel, már ha, bár ezt már megszoktuk.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.28. 19:46:11

@peppe83: édesem. az összevont okmány az pont azért lenne összevont, mert egyazegybe lenne rajta mindaz, amire szükséged van. teccikérteni, amikor valaki jogsit szerez, akkor egyszerűen rávezetik a csipre hogy jóskapista mosmán vezethet autót. megfelelő díjszabás ellenében a csippkártya azt is képes eltárolni, hogy jóskapista millen állampolgár oszt hova utazhatik vizum nékül. fantasztikus, hogy hova elfejlőttünk a kőbaltátul, nemigaz?

igi1 2013.03.28. 19:51:52

@ColT: ha nem akar bemenni a bizonytalanba, akkor miért nem ment csütörtökön, vagy hétfőn?

pont magával baszott ki, mert türelmetlen

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.28. 19:56:19

@igi1: Mert azt mondták neki, hogy talán. Az meg nem biztos.

2013.03.28. 20:40:12

@Rosszindulatú Vászka: Bezzeg Amerikába csak úgy odamész és húsz perc múlva a kezedbe az új jogsi. Állítólag.

Nagy kaland! Itt lehetett diplomát kapni az Ecserin, fél perc alatt!

Kupon Károly 2013.03.28. 20:42:14

Az volt már, hogy a posztolónak nem volt jogsija, de autóval ment érte?

igi1 2013.03.28. 20:45:15

@Poszt-O-Ló: valami ideiglenes jogsi van, vagy papîrféle

igi1 2013.03.28. 21:05:31

@ColT: amikor Amerikába megláttam azt a hajót, amibe meghaltak a magyarok a másik parton, hàt ledöbbentem, mondtam, nem ülök bele semmi pénzért San Fransiscóban

na, az még ennél is leharcoltabb csotrogány volt

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.28. 21:30:29

@igi1: A hajók általában nem szépek, de úsznak :) A balatoniak sem mindig szépek, sőt.

És ott nem a hajó leharcoltsága volt a gáz.

Mylady 2013.03.28. 21:40:57

@peppe83: Én ősszel csináltattam az újat, lejárat előtt 5 héttel neten foglaltam időpontot, kb 2 hét múlvára már lett volna reggel 8-ra, de minden tényezőt figyelembe véve (hétfőn nehéz felkelni, szerdán reggel korán van meeting stb) a következő hétre foglaltam. 10 perccel korábban érkeztem, pontosan szólítottak, 3 perc alatt végeztünk. Azt mondták, kb három hét múlva küldenek sms-t, hogy mehetek érte. 10 nap múlva jött az sms. Másnap bementem, kellett várni kb 15 percet, míg átvehettem. És még a régit is visszakaptam (igaz, kilyukasztva).
Én elégedett voltam.
Ja, ez a központi okmányiroda volt.

Mylady 2013.03.28. 21:48:03

Viszont a ferencvárosi okmányiroda az maga a horror (legalábbis az volt néhány éve). Időpontot neten foglalni nem lehet, telefonon meg nem szeretik. A delikvens odamegy nyitásra, nem később, mert 10 perc alatt elfogynak aznapra a sorszámok. Lakcímbejelentésre pl a 8-12-ig terjedő időszakra pontosan 12 sorszámot adtak ki. És ezzel el is ment az ügyintéző délelőttje. Én a 6-os sorszámmal 10 óra után kerültem sorra.

Meg egyszer voltam a Lurdy házban is okmányirodában. Ott előzetes időpont foglalás nem volt, minden reggel 10-kor osztották az időpontokat, de csak aznapra. Ha sikerült kapni, akkor megmondták, hányra kell visszamenni. Ha nem sikerült, akkor kárba veszett egy nap szabi, mert 11-kor már hiába megy be az ember dolgozni...

Rosszindulatú Vászka 2013.03.28. 22:23:18

@Mylady: a lurdy házas önkényiroda már mexűnt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.28. 23:20:03

@igi1: fejlettebb orszagokban siman kipostazzak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.28. 23:24:43

@Rosszindulatú Vászka: hat ha sokan vannak 1 ora is lehet
de par eve bevezettek, hogy nem adjak a kezedbe, hanem kipostazzak
az kb 1 het
regebben rogton a kezedbe nyomtak
de adnak egy pappirt a kezedbe, hogy az ugy folyamatban van, ha a rendor nyaggatna es az utolso pillanatra hagyod a hosszabitast
hat igy

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.28. 23:26:56

@igi1: az utlevel nincs, az kulon van, rendes utlevel, eppen most intezem

amerikaban 2 dologra van szukseged
a jogsidra,/ vagy ID/ meg a z adokartyadra
ez elengedhetetlen
az utlevel csak akkor ha akarsz kulfoldre is utazgatni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.28. 23:29:12

@Rosszindulatú Vászka: amerikaban ha ittas vezetesen kapnak, akkor megbilincselnek es 5 orara bebasznak a bortonbe
a kocsidat elszallitjak
utana mehetsz birosagra, ahol a biro megmondja, hogy mennyit kell pengetni
/jelzem sokat, de a jogsit csak 1, max 2 honapra vonjak be/
azonkivul el kell menned x ora iskolaba, hogy maskor ne rosszalkodj

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.28. 23:32:48

@SzerződésSertés: @peppe83: miert ne lehetne mixelni?
itt ugyanolyan, csak amelyik nem jogositvany is egyben , arra rairjak, hogy vezetesre nem alakalmas
ennyi
meg egy bambi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.28. 23:34:33

@ColT: hat azert mielott kipostazzak, valoszinu meg kell jelenni mindenhol ilyen esetekben
altalaban uj foto kell mert 7-8 ev alatt az ember arca valtozason megy at

England win The Ashes! 2013.03.29. 00:26:00

@hagyma: fejlett országokban a holnap (értsd: nagypéntek) munkaszüneti nap. :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.29. 00:36:36

@Dr Jozef Vengloš: a legfejlettebbekben csak a vasarnap
raadasul azt sem fizetik, mert nem orszagos unnep a husvet
hat ez van

England win The Ashes! 2013.03.29. 00:53:00

@hagyma: "a legfejlettebbekben csak a vasarnap"

Nem. Azok a harmadik világ országai. :)

Micsoda? A zusában nem országos ünnep a húsvét? A múltkor, mikor a konklávé zajlott, még azt hangoztattad, mennyire katolikus az ország. :o

Illetve :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.29. 01:04:56

@Dr Jozef Vengloš: hat leginkabb az
de a husvet nem nemzeti unnep
ez egy ilyen orszag
azt mondja Mary az volt de azutan lecsereltek Martin Luther King dayre
bonyolult ez
de mar elhataroztam belepek a klu-klux -klanba
/amerikaikent mar megtehetem/

azert husvethetfonkent Mary megkapja a fel liter hideg vizet hajnali 6-kor a paplan ala

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.29. 01:06:41

@Dr Jozef Vengloš: ja unnepnek unnep,, de nem fizetik duplan ha melozol
es egyaltalan nem fizetik, ha nem melozol, mer ugye vasarnap

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.29. 06:50:52

@hagyma: Nagyon nem nehéz egy képet beküldeni.
összenézik az előzővel, ha azonosítható, akkor jó, ha nem, akkor berángatnak.

Manyecska 2013.03.29. 08:10:04

@hagyma: jóestét. És vannak még fogaid?:D hálisten ilyen nálunk nincs, megelégszem a vízilóbőr-korbáccsal:P:DD..

2013.03.29. 08:24:37

@igi1: "A 2013/****** kérelemszámon igényelt vezetői engedélye a mai napon, az igényléskor megadott címre postazasra került"
ÉRTELMEZNI kéne, itt már senki nem képes erre?
az nem jelenti azt, hogy MEGÉRKEZETT a kért címre!

komolyan mondom, oszt még én vagyok máma a hülye

Igazságod van amit írtál, de az ember fia belefuthat egy ilyen értelmezési anomáliába ugyanis a végeredményre vár és elsiklik a tartalom felett. Viccesek hogy értesítenek a postára adásról amikor egyetlen dolog érdekel, mikor lehet átvenni. Amikor én cseréltem csak az adatfelvétel ment nehezen, mert hiába volt tök üres az iroda, elsőre csak időpontot adtak. Viszont amikor ténylegesen készítették, akkor csak tíz perc volt és az SMS-el sem jártam úgy mint a poszter, mert egyből át tudtam venni a jogsit.

2013.03.29. 08:35:03

@hagyma: azert husvethetfonkent Mary megkapja a fel liter hideg vizet hajnali 6-kor a paplan ala

Fél liter csak? Többet nem mersz, mert bunyó lesz? :)
Én úriasan kölnivel locsolok, mindig veszek erre a célra egy üveggel. Az ilyen kisboltos tálcás kölnit preferálom, mindig szagolgatom hogy melyik a legbüdösebb és hajlandó vagyok nagyobb összeget is áldozni egy penetránsabb szagú készítményért.Egyszer sikerült olyat találni ami a gázolaj és az ibolya kombinációjára emlékeztetett! :)) Az a baj, hogy már ismernek és előbb megszagolják a cuccot az előző évben pórul jártak, de tavaly betettem a zsebembe egy normális szagút csalinak, aztán megöntöttem őket a büdössel! Mondjuk volt aki megkergetett, de vállalni kell a veszélyt!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.29. 08:40:03

Nem veszett el a jogsi -> majd a állam megoldja! Elveszti!

Egyéves Önkéntes 2013.03.29. 08:44:02

Amerikában bemész a hivatalba, mit bemész, kijön hozzád a hivatal, ha szeretnél jogsit, mit szeretnél, az jár eleve. És ha nincs üres jogsi, akkor elveszik egy négertől, aki szembe jön az utcán csak hogy neked legyen.

Troppauer_Hümér 2013.03.29. 08:53:26

@zebraság fél cicaság: Múltkor hóhelyzet volt, erre ösmerősnek tábla kinn: az időjárási körülmények miatt zárva! Holott az összes puncivakaró helybeli lakos, kerékpárral, vihogva szoktak 5 perccel zárás ELŐTT hazafelé indulgatni, voltam már szemtanúja.

Mindegy, most járt le 15 év után a második, papíralapú, kiskönyv személyim, erőt veszek, és megyek hozzájuk. Undorító naplopók.

mav 2013.03.29. 08:56:23

Válogatott idióták dologznak ilyen helyeken.

Nekem új forgalmit kellett kiállítani, csak épp a kedves ügyintéző 2 éve elcseszte az egészet, nem vitte fel a kiegészítő - javított - adatokat a gépbe, így le sem tudom vizsgáztatni a kocsit amíg be nem szerzek több papírt. 2 napja rohangászom, egy barom hibája miatt, aki még a mai napig ott dolgozik. Mikor megreklamáltam nála mondta hogy be kell kérje az irattárból a papírokat ami 30-60 nap... nekem meg 3 hét múlva lejár a forgalmim. Okosok

Troppauer_Hümér 2013.03.29. 09:04:49

@mav: Üdv a klubban.

Nekem az tetszik, hogy olyan műszaki analfabéta tehenek pötyögtetik be az adatokat személygépjárművekről, akik a vibrátor, és a zárlatos vasaló között sem tudnak különbséget tenni, mert ugye mindkettő megbassza őket.

Nekem csak a megengedett össztömeget bökte el 50 kilóval anno a kicsike a 100 kilójával, virsliujjaival, már leírtam itt, mit szoptam emiatt.

elwood 2013.03.29. 09:05:52

követelem, hogy államosítsák az okmányirodát

Manyecska 2013.03.29. 09:13:16

:)
"Vasárnaptól nyári időszámítás!
Egy órával tovább szánkózhatunk!" :DDD

Atörökk 2013.03.29. 09:14:16

Okányokat minden állami irodába!
Minden állami postára okmányirodát!

elwood 2013.03.29. 09:14:47

ha lejárt a jogosítványa, kérjen egy másik autóból. /Belugymin/

Atörökk 2013.03.29. 09:19:48

Nekem a múltkor elveszett a postán az a lejárt sms, amit a jogosítványom küldött az állami okmányirodának.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.29. 09:22:21

@stillmátyás: A hó miatt volt, csak az nem volt kiírva, hogy nem bejutni nem tudtak, hanem nem vót kedvük a hóesésben caplatni :D

Manyecska 2013.03.29. 09:22:45

@Dr Jozef Vengloš: hát a semminél egy óra is "több"!! :D@elwood: :))))))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.29. 09:23:38

@atörökk: Nekem a postám veszett el

@elwood: Kérje el a rendőrét, aki igazoltatja

@stillmátyás: Ennél már csak az a jóBB, amikor a típust, vagy a Zalvásszámott böki el... Aztán megvágnak érte.

Atörökk 2013.03.29. 09:27:53

@ColT:
Bejelentetted az állami okmányirodán?

England win The Ashes! 2013.03.29. 09:27:55

@ColT: Csak nem erre gondolsz?

www.youtube.com/watch?v=eycaUzK_6Hs

- Valami hatás érte talán?
- Anyád!

Troppauer_Hümér 2013.03.29. 09:28:42

@ColT: Ha véletlenül a csomagtartóban van egy flex, vagy hegesztőapparát, még le is sittelnek! :D

2013.03.29. 09:31:06

Különben nem tudom hogy mit nyerít a poszter az eljárási viszontagságok miatt.
Kis hazánkban iratokhoz jutni, meghosszabbittatni, cserélni soha sem nem volt egyszerű feladat!

Troppauer_Hümér 2013.03.29. 09:31:26

@ColT: Meg ilyen cudar hidegbe nyilván lefagy a hivatali ikszpé is!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2013.03.29. 09:32:53

@stillmátyás: Nekem egyszer a vonóhorgot felejtették le. Észre sem vettem, csak egy év múlva. Amikor legközelebb vittem vizsgázni, szóltam, hogy a vonóhorog a múltkor lemaradt. Ránéztek, "jé, tényleg", és beírták. Innentől felesleges hivatalos szereléssel, meg műbizonylattal szarzani, megy ez egyszerűen is. :-)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2013.03.29. 09:40:45

A másik vicces a betelt forgalmi cseréje. Ilyenkor adatlapra vizsgáztatnak, és nem kapsz matricát a rendszámra, azt csak az okmányirodán adják az új forgalmival együtt.
Pesten: vidd be a hátsó rendszámot, mert csak az ocsmányirodás néni tudja ráragasztani a matricát. Hogy a tíz év alatt berohadt csavart hogy veszed le az okmányiroda előtt, a járdaszélen, azt leszarják, oldd meg. (szó szerint) Hogy ezt miért nem mondják előre, csak amikor ott állsz klabban-frakkban a néni előtt, az is rejtély.
Vidéken: "behozza a rendszámot, vagy odaadjam a matricát, és felragasztja?" És még el is magyarázza, mi a helyes pozíciója a matricának.
Van a családban pár öreg kraxli, amit én vizsgáztatok, mindig lejár egy-egy forgalmi. Évek óta Pilisvörösvárra járok forgalmit cseréltetni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.29. 09:58:44

@atörökk: Nem tudtam, mert a hó miatt nem lehetett megtalálni.

@stillmátyás: Hólapátért lelövik

A winszarnak meg nem kell hideg a fagyáshoz :D

@Csokis: A lakcím átíratása a forgalmiban 6000Ft. Nekem tollal beleírta a néni + pecsételt. Hatezerért.

Vonóhorog : elfelejti beírni, rendőr megvág...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.29. 09:59:55

tessék mondani, ez már a húsvéti?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2013.03.29. 10:05:36

@ColT: Aki mazochista! Minek azt átíratni? Majd cserénél. :-) Egyébként nem lett volna egyszerűbb a csere? Az is 6000,-, és akkor van pár üres vizsga helyed pluszban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.29. 10:09:37

@Csokis: Azért kellett átíratni, mert a parkolási engedélyhez kellett a lakcím a forgalmiba.

helianthus 2013.03.29. 10:10:38

@stillmátyás: "Holott az összes puncivakaró helybeli lakos, kerékpárral, vihogva szoktak 5 perccel zárás ELŐTT hazafelé indulgatni"
Ezt a mondatot átvettem párszor, mire sikerült értelmeznem. :)
És az jutott a sztoriról eszembe, hogy tegnap a takarítónővel beszélgettem, aki nem kis távolságról jár dolgozni elektromos kerékpárral és boldogan mesélte, hogy a télen csak egyszer esett el. :( Megkérdeztem van-e téli gumi a brinyóra, de mondta, hogy persze nincs, mert ez elvileg nem arra van kitalálva, hogy télen nyáron munkába járjanak vele. És még jó is neki, mert előtte rendes brinyóval járt, ami takarítás előtt és után biztos jól esett még a szervezetének, ha meglátta a tévében, hogy sportolj heti 3x1 órát, idegrohamot kapott.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.29. 10:11:47

@helianthus: Ez ilyen :)
Az előző melóhely mellett nekem se kellett sportolni, egész nap rohangásztunk :D

igi1 2013.03.29. 10:12:48

@Csokis: igen, ez a biznisz most, a 6000 ft

ha bármilyen adat változik, es a forgalmiba kell 6000 ftot kell fizetni

nekem lemondó sóhajjal vette tudomásul, na, ez a csőró se fog fizetni

SarahConnor 2013.03.29. 10:13:44

Alapból nem értem, hogy minek befáradni az okmányirodába egy olyan sms-re, hogy "postázásra került" a jogsi. Ha a gyártó postázta az okmányirodának, akkor még ráérek, ha meg az okmányiroda postázta ki nekem, akkor se fogom odabenn megtalálni. Tehát a legjobb telefonon felhívni őket, és megkérni valakit, dekódolja az sms-t, így nem kell ríni a 430 forintos benzin miatt se.

igi1 2013.03.29. 10:15:39

@Csokis: a forgalmiba is ragasztanak, és regisztrálnak gépre, papírra

szegény rendszamtáblàt úgy sajnàltam, miért kell nyomorgatni

alig lehet kiszedni a helyeről

gondold el, meg ha egy nő szerencsétlenkedik

kivenni könnyebb, mint berakni

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.29. 10:17:27

@Fenimore: jójó, igazad van, de én csak azt nem értem, hogy:
1. minek küld a készítő sms-t a tagnak, hoyg feladta az önkorm.-nak a jogsilyát.
2. mért nem az önkormányzat éli ki magát az sms-be, pölö, hogy lehet jönni, itt a jogsi.
3. még lenne pár kérdésem, de az bruce willishez kapcsolódik..

igi1 2013.03.29. 10:17:40

@Cicmen: türelmetlen volt na, mondjuk ki

ez lett a veszte, de akkor ne sįrjon a benzin miatt

helianthus 2013.03.29. 10:20:05

@igi1: "kivenni könnyebb, mint berakni "
???
Ezt mire is értetted pontosan? ;)

helianthus 2013.03.29. 10:21:14

@ColT: "egész nap rohangásztunk "
Focista voltál? Ja nem, tudom, cincér! :D

igi1 2013.03.29. 10:21:27

@helianthus: rendszámtáblára, a hátsóra

be kell vinni

2013.03.29. 10:32:06

@igi1: türelmetlen volt na, mondjuk ki

Az volt, az volt, de nem gondolta hogy az elkészülésről úgy értesítik hogy hozzájutni nem tud! Jó, hogy nem írták meg neki amikor betették a plasztikot a szkennerbe, meg amikor festékpatront cseréltek a gépbe. Kit érdekel?
Most küldtük el a Józsit a borítékért amiben az ön jogosítványát postázni fogjuk!
Na ne már!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2013.03.29. 10:33:18

@ColT: Ez szívás. Nálunk évek óta nincs parkolási, mert csak egy autóra jár, az meg az apámé. (Azért az öt autó adóját beszedik.)

@igi1: Bizony, befelé ám a kemény (munka)!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.03.29. 10:41:21

Láttátok a South Park tourette szindrómával foglalkozó epizódját?:) Szóval kérdezem: előadjam vagy lesz új poszt?

igi1 2013.03.29. 10:42:40

@Cicmen: hát én egy hivatallal se várok jót, ha azt mondjak, csütörtök, akkor következő hét csütörtök-pénteken megyek be

attól hogy toporzékol, meg attol, hogy most hirtelen bezárt a hivatal, es neki nem szóltak

?

kicsit ovis szint a reklamálas, még ha jogos is valamennyire

Troppauer_Hümér 2013.03.29. 10:59:22

@Csokis: Vidéki vagyok. Itt is cepelni kell a rencámot.
Meg olyan kurva elé kerülni, aki nem akkor festett körmöt, mert a régit ugye le kell mosni, és ez felettébb fájdalmas pofával adja elő ribanckörmökkel.

Troppauer_Hümér 2013.03.29. 11:02:00

@batgirl: Öreg, kopasz, vélhetően már ki kell karóznia a répát.

Előnye, hogy már memóriazavarokkal küzdhet.

Troppauer_Hümér 2013.03.29. 11:04:09

@helianthus: Voltam már ott négy óra előtt ( a szemben lévő bankban ), és az elvileg négyig nyitva tartó ojjektum összes csinovnyikája egyszerre, idegesítő kancakacajjal pattant seprű, izé biciklire.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2013.03.29. 11:10:21

@stillmátyás: Akkor az nem elég vidék, úgy látszik. Hogy ez jó, vagy sem, azt nem tudom.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2013.03.29. 11:12:13

Aszongya a elvet:
"szerintük ez majdnem olyan, mint amikor egy szerelő a kocsi alá fekszik, hogy megszerelje a karburátort"
Most akkor a doki jem látott még kocsit belülről, vagy a fordító/cikkíró. Mert ez inkább olyan, mint az elbocsátott nőgyógyász, aki kipuffogón keresztül csinál motorgenerált.

Ficak 2013.03.29. 11:18:11

Az okmányiroda külön állatfaj, sajnos én is szembesültem már az ottani vevőközpontúsággal.

Én egyszer lakcímet akartam módosítani, amikor is - megelőző csapásként - felhívtam a helyi okmányirodát, hogy most költöztem új lakásba mi a teendőm. A hölgy a telefonban készségesen elmondta, hogy csak az adásvételit vigyem be és ott mindent el tudok intézni. Ekkor nálam a processz az alábbi volt:
1. Adásvételivel a hónom alatt elmentem az okmányirodához egyik nap koradélután.
Az ajtó előtt dohányzó biztonsági őr köszönés helyett ezzel kezdte:
-ma csütörtök van
köszöntem neki, majd a zárt ajtón visszapattantam. Ere az őr:
- mondom, ma csütörtök van.
értetlenül néztem, aztán láttam, hogy csütörtökön 11-ig volt ügyfélszolgálat.
2. Immár a nyitva tartás pontos ismeretében érkeztem az okmányirodába.
Az ügyintéző hölgy kioktatott, hogy új lakás esetén kell a használatbavételi engedély is a bejelentkezéshez. Akkor kaptam majdnem idegbajt, amikor a fiókjából elővett egy elrendezési rajzot és ott filccel be volt karikázva a társasház és megjegyezte, hogy "pedig erre a házra már kiadtuk a használatbavételi engedélyt". Erre megkérdeztem, ha tudják, hogy van használatbavételi engedély és főleg ezt az engedély kb 1 emelettel felettünk állították ki akkor mi a szarért kell nekem behozni. Értelmes választ nem kaptam.
3. Használatbavételi engedéllyel visszatértem. Pechemre egy másik ügyintézőhöz kerültem, aki birtokba-adási jegyzőkönyvet kért tőlem. Természetesen nem volt nálam.........

Ekkor úgy döntöttem jó lesz nekem a régi lakcímem. De kb. 1 év múlva bankszámlát nyitottam és ott már az új lakcímemet akartam feltüntetni, ezért a teljes dossziéval bementem, amikor:

4. Tulajdoni lapot kértek tőlem, mert a lakást több, mint 1 éve vettem át.....
5. Tulajdoni lapot kikérve be tudtam jelentkezni.
Uff

Zabaalint (törölt) 2013.03.29. 11:55:40

@Ficak:
Nekem ilyen problémáim még sosem voltak, lehet én vagyok a hülye, de én okmányirodába indulás előtt tanulmányozni szoktam az okmányiroda oldalát, ahol általában a következőkre mindig rátalálok:

1. Mikor meddig van nyitva tartás.
2. Adott ügy elintézéséhez milyen papírok kellenek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.29. 11:59:49

@Zabaalint: Ami eredményes is lehet, kivéve, ha

1. Különleges ünnep vagy karbantartás miatt zárva vannak, vagy azért mert csak.

2. Nem azok a papírok kellenek, amiket a honlapra kiírnak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.29. 12:09:51

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: kifejezetten elvezi az ungarische hagyomanyokat:)@Cicmen: hat igen a regi szep idok, a krasznaja moszkva....
itt nincs gatya hidegviz hetfo hajnalban, mielott felebred

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.29. 12:11:58

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: fejlettebb orszgokban mar 3 hete orat allitottunk
nyarira
csak szolok

Ficak 2013.03.29. 12:13:12

@Zabaalint: A csütörtöki nyitva tartást nem ellenőriztem, nem is voltam rajta felháborodva. Azzal a hibás előfeltételezéssel éltem, hogy egy bp-i kerület okmányirodája normál irodai időben nyitva van. A furcsa nekem az volt, ahogy rám förmedt az őr, hogy "csütörtök van".
A lakcímbejelntéshez tartozó papírok listáját most sem találtam meg a neten, arra nem emlékszem, hogy 8 éve kerestem-e, de szerintem elég körültekintő voltam azzal, hogy betelefonáltam. Az már csak egy külön érdekesség, hogy a storyt elmesélve ismerőseim mondták, hogy egy másik kerülteben amikor bejelentkeztek, tőlük viszont semmit nem kértek a bejelentőlapon kívül. El tudom képzelni, hogy nincs teljesen leszabályozva, az ügyintéző buzgóságán múlik a dolog. Nekem legalábbis ez volt az érzésem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.29. 12:15:59

@ColT: ezen szetrohogom az agyam, hogy a vonohorogra kulon muszaki kell e s beirjak a muszakiba:)
es emlekszem, tenyleg igy van
dehogy mi a faxnak:)?
azert van az hogy freedom, akar hiszitek akar nem:)
hahaha

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.29. 12:17:07

@ColT: forgalmiba lakcim
muhhahha megint

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.29. 12:20:50

@stillmátyás: ez a rendszantabla levevosdi meg a fomuhhhahha
eppen amult heten thosszabbitottam, mint emiltettem fel ora alatt ket kocsira
es ebben az j " forgalmiban" benne van a matrica
azt lehuzom - a forgalmi megy a napellenzohoz- a matricat pedig laza csuklomozdulattal a hatso rendszamra ragasztom

Ficak 2013.03.29. 12:22:14

@atpijkamo: :)
pl.: köztisztviselők napja. Be is vésem pirosbetűs ünnepnek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.29. 12:27:13

@helianthus: Focistának béna lennék :D Cincér, az nem én voltam.

@hagyma: Gondolom azért kell, hogy ha elhagyod a hájvéjen a vontatmányt...

A forgalmiba lakcím, az fasság, de nem zavarna, ha nem kéne érte fizetni...

@Csokis: És akkor a másik 4 autó hol van? :D

Ficak 2013.03.29. 12:32:06

@Zabaalint:
A neten a "Bejelentett lakóhely változása miatti lakcímigazolvány csere" témakörben ezt találtam:

Szükséges iratok

Lakcímigazolvány kiállításához szükséges okmányok:

személyazonosság igazolására alkalmas okmány (személyazonosító igazolvány, útlevél vagy kártyaformátumú vezetői engedély)
kitöltött lakcímjelentő lap a lakás tulajdonosának vagy a lakás használatára egyéb jogcímen jogosultnak a hozzájárulásával

(Lakcímbejelentő lap díjmentesen beszerezhető a lakóhely szerint illetékes jegyzőtől.)

előző lakcímigazolvány, melyet le kell adni

www.okmanyirodak.hu/hu/lig_bejelentett

Elmennek a pékbe....

England win The Ashes! 2013.03.29. 12:34:44

@hagyma: Fejlettebb országokban a napéjegyenlőség viszont még csak most volt, bő egy hete.

Apropó napéjegyenlőség:

www.youtube.com/watch?v=MO7--KBgpAQ

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.29. 12:35:55

@ColT: miert hagynam el?
felszerelik azt rendesen
es nem vagyok hulye, hogy ne elelnorizzem
forgalmit itt evente cserelunk a matricaval, de nevre szol nem lakcimre
lakcimvaltozaskor a jogsit iratjuk at nem a forgalmit

ha nem kene erte fizetni, nem kene atiratni...
ez egyszeru
sarc

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.29. 12:43:12

@Ficak: amugy meg az en idomben is a csutortok volt a nem ugyfelfogadasi nap
akkor inteztuk a "belso" munkat
mert van am adminisztarcio is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.29. 12:45:43

@Dr Jozef Vengloš: ne is mond, neg mindig kaparni kell a jeget a szelvedorol, pedig mindjart aprilis

helianthus 2013.03.29. 12:47:11

@atpijkamo: de ugye nem annyira, mint Manyecska? ;)

@ColT: tudom ki volt (van?) a cincér, de attól még te is lehettél volna (vanna?).

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.29. 12:49:53

@helianthus: Nem annyira. Manyecska mostanában nem is huncutkodik. Salynoss.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.29. 12:54:17

@hagyma: Te nem vagy hülye, de a világon annyi hülye él, hogy mindenhova jut belőlük. Na, azok miatt kell ez. Persze igazából nem, mert műszakin is nézhetnék simán, minden nélkül.

@helianthus: Inkább ne

gabors 2013.03.29. 14:54:50

@hagyma: "miert hagynam el?
felszerelik azt rendesen
es nem vagyok hulye, hogy ne elelnorizzem
forgalmit itt evente cserelunk a matricaval, de nevre szol nem lakcimre
lakcimvaltozaskor a jogsit iratjuk at nem a forgalmit"

Ez erdekes itt NY-ban a cim bizony rajta van es koteles vagyok/lennek 10 napon belul bejelenteni es kezzel rairni az uj cimet amit az uj registration kartya megjon...

Az igaz hogy szelvedore ragasztott cimken nincs cim csak a barcode ..

"ha nem kene erte fizetni, nem kene atiratni...
ez egyszeru
sarc "

tanulsag az usa-ban nagyon sok minden allam fuggo igy mondjuk ez a federalizmus alapja 10th ammandment (latod keszulok) ...

gabors 2013.03.29. 14:59:45

@hagyma: SC ugylatszik fejletteb csak kerdezem akkor hova kuldik a buntit vagy SC olyan fejlett hogy nincs bunti ha mondjuk veletlenul 160-nal mennek (sajnos azt hiszem a "Prius" annyit csak lejton hatszellel menne).

Manyecska 2013.03.29. 15:56:22

@helianthus: :P sokat kellene ahhoz még tanulnod lányom:)@atpijkamo: de igen csak a való életbe arról nem tucc:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.29. 16:27:23

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: "csak a való életbe"

Hát azzal marha sokat érek.

"sokat kellene ahhoz még tanulnod lányom"

Bizonyíccs!

Manyecska 2013.03.29. 16:29:39

@atpijkamo: én? azt mondta az uram én voltam a legjobb az összes csaja közül eddig hmmm:DDD Értede?
Pi...csába már a sípoló tengeri csillagokkal mentem..:D /itt ugatnak meg játszanak csak a kutya viselkedik jól/

Manyecska 2013.03.29. 16:30:46

..tévedtem: a kutya hátrafelé csúszik négylábon mert bowlinggolyónak használják anyám.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.29. 21:33:24

@gabors: hat ahol eddig eltem
FL KY NC sehol nem kellett a "forgamival " torodni
a jogsit at kell iratni, de a forgalmit mi a fasznak?
ugyanaz az allam
ha masik allamba megyek akkor persze mindent at kell

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.29. 21:34:59

@gabors: szinte sosem kerik ael a taget, mirol beszelsz?
jogsit szoktak
max a biztositast
a tikettet helyben adjak, vagy idezest a birosagra
a lakcimem a jogsimom van nem a forgalmin
nem is ertem mirol beszelsz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.29. 21:36:50

esetleg akkor kerik el, ha gyanus, hogy loptad a kocsit, de amugy a biztositasi kartyaval egyutt fenn van a napellenzonel, tehat nem problema, de egyertelmuen a jogositvanyrol azonositanak
azon van fenykep meg lakcim

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.29. 21:39:10

@ColT: en felrakathatom holnap
emiatt nem kell vizsgaztatni ujra
sot hat van allam, ahol egyaltalan semmilyen vizsga nincs@gabors: nalunk semmit nem ragasztanak a szelvedore

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.29. 21:41:49

amugy tudom NY-ba elore is kell rendszam stb.
hat ez north carolina
floridaban muszaki sem kellett
itt kell
azt kell bevinni es az ervenyes biztositast, akkor kapsz matricat a kovetkezo evre a rendszamodra
es nem,nem kell bevinni a rendszamtablat:)
felnott ember fel tudja ragasztani magatol
es onnantol az a matrica igazolja, hogy van biztositasod es a kocsid volt muszakin

gabors 2013.03.30. 01:52:54

@hagyma: Itt license and registration mert ugy a kocsi akarkie is lehet (lopott ???) a ketto nem mindig egyezik ..

es bizony rajta van a tulaj cime namost az en esetemben ez egyezik a jogsival de a felesegem eseten mar nem ... sot veztheti az emberfia barki mas kocsijat .. szoval mas allam mas rendszer itt a regisztration (ami vegul is rendszam) vagy ahogy te hivod forgalmi tartalmazza a tulaj nevet es cimet gyanus hogy ezt valahogy ott is nyilvantartajak ...

Ja megujitani (ha cim nem valtozott) akkor online megy nem annyira fejlett hogy be kellene menni matricaert ... kikuldik (persze muszakinak meg kell lennie elotte)...

gabors 2013.03.30. 01:58:14

@hagyma: ez megint azert furcsa mert pl nekem a biztositasom maskor jar le mint a muszaki mert minden uj kocsira akkor kell muszaki amikor veszed biztositast meg lehet egyikrol atvinni a masikra attol az evfordulo nem valtozik ...

de mindegy hiszem amit mondasz mert tudom mekkor kulonbsegeg vannak

es ha parkolasi bunti van azt gondolom a tulajnak megy rendszam szerint vagyis ha nincs is ba kartyan valahol azert cak tudjak ... ja es itt nem kell jogsi hogy legyen kocsim akkor mivan ?? ezert kell a cimet megadni ha koltozik a tulaj ....szoval valami meg mindig tulsagon fejlett ott Carolinaban ...

SarahConnor 2013.03.30. 08:55:14

@batgirl: jogos kérdések (a bruce willis-esek is biztosan), de ha a postán van a jogsim, akkor tök feleslegesen fáradok be az okmányirodába, és punktum. Szövegértelmezésből kellett volna először jól megfeleltet kapni, aztán vezetgetni :)

Xezs 2013.03.31. 19:06:36

a posztoló hiányzott az értő olvasás órákról, nem probléma, csak ne reklámozza

barom
süti beállítások módosítása