Kellemes feltámadást kívánunk azoknak, akiknek elegük van kábeles szolgáltatójukból, de nem tudnak semmit tenni, mert nincs a környéken választék. A világszerte ismert jelenséget bő másfél perces kamureklámban foglalta össze az ExtermelyDecentFilms:
A reklám szövege magyarul:
"Gyors és megbízható szolgáltatót keres? Nagy HD-csatorna választékkal? 24 órás segítőkész ügyfélszolgálattal? Elfogadható áron? Kapja be! Azt kapja, amit kínálunk. "Választhat" különböző lehúzások közül: 200x lassabb internet dupla áron, 500 csatornás tévécsomagok, amikből 90% nézhetetlen, és persze ott van egy rakás rejtett díj. A nyomokban kiképzett technikai munkatársaink valamikor reggel 8 és este 10 között fogják keresni: egyet kopognak, amikor zuhanyzik és már ott sincsenek. Ha mégis sikerül telepíteni a szolgáltatást, garantáljuk, hogy 3 órán belül állni fog, korlátlan ideig.
Miért is van ez? Mert egy oligopólium tagjai vagyunk. Olyan mint a monopólium, csak ez legális. A nagy szolgáltatók zárt ajtók mögött megegyeznek az árakról, hogy kiiktassák a versenyt, és addig emelhessék az árakat, amíg lehet. Helyi internet és kábelszolgáltatóként ugyanis nem a vásárlók elégedettségben hiszünk, hanem a pénzben. Medencényi pénzben. Jobb ajánlatot keresne? Tegye nyugodtan, maga fizet érte.
Az Ön helyi kábeles internet és tévészolgáltatója,
Nem fog tetszeni, de nincs más."
England win The Ashes! 2013.03.31. 14:14:37Szűrés
England win The Ashes! 2013.03.31. 14:15:43Szűrés
England win The Ashes! 2013.03.31. 14:16:50Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 14:19:16Szűrés
Mylady 2013.03.31. 14:26:03Szűrés
Akkor releválok (a húsvéthoz, ofkorsz): felvágtam a sonkát, finom lett. És nem is zsíros. Nyami.
milarepa® 2013.03.31. 14:33:35Szűrés
Mylady 2013.03.31. 14:45:22Szűrés
England win The Ashes! 2013.03.31. 14:48:12Szűrés
England win The Ashes! 2013.03.31. 14:50:52Szűrés
Mylady 2013.03.31. 14:52:58Szűrés
Én még ott tartok, hogy egy csomóan felháborodtak azon kijelentésemen, hogy a 100 ezer eur nem egy egetrengetően nagy összeg.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 15:03:35Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.31. 15:05:40Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.31. 15:10:12Szűrés
Viszont megvan a mai sikerélményem (lásd még: Carpe diem!). Összeraktam a Tefal-serpenyőm fedőjének gombját. Miután tegnap elvágtam a zujjam a rugós alátéttel. Király e vagyok?
England win The Ashes! 2013.03.31. 15:14:44Szűrés
Amúgy valóban milyen érdekes, nem? A nagy Szovjetunióban nem tudtak meghonosítani sem erre, sem a "kellemes karácsonyt"-ra, sem a "vasárnap"-ra valamilyen más kifejezést.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 15:16:37Szűrés
Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.03.31. 15:31:49Szűrés
Igazi mesterember mindig két kézzel mutatja a sörök számát rendeléskor. Akkor is, ha egyedül van.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 15:37:19Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.31. 15:39:09Szűrés
Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.03.31. 15:41:52Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.31. 15:42:10Szűrés
"Tegnap a kocsmában voltam éppen, amikor
éreztem, hogy valami nagyon feszíti a
beleimet. A zene nagyon hangos volt, így hát
a zene ütemére elkezdtem kiereszteni a
felesleges gázokat. Néhány szám után
kezdtem magam jobban érezni, azonban
ahogy megittam a sörömet, észrevettem,
hogy mindenki engem bámul. Akkor jöttem
rá, hogy az MP3 lejátszómat hallgattam
fülhallgatóval… "
Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.03.31. 15:43:16Szűrés
A teflon nem mérgező és impotenciát okozó anyag különben? Ezért van, hogy csak nők főzhetnek.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 15:44:00Szűrés
:))
@Őrjöngő Sandy: Megette a fene, ha egy viccet magyarázni kell.
Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.03.31. 15:45:02Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.31. 15:47:10Szűrés
vénszivar 2013.03.31. 15:47:20Szűrés
Gyűjtsd a havi 400e et! Jó sok embert kell ahhoz még tönkre tenned! De neked menni fog! Aztán 5-6 év után a J.A.-án vehetsz egy nagyobb beton bunkert!:):D
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.31. 15:49:18Szűrés
igi1 2013.03.31. 16:43:09Szűrés
fuck, shit meg bastard ennyi
haveromjeno 2013.03.31. 16:49:54Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 16:57:24Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 16:59:36Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.31. 17:14:22Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 17:22:04Szűrés
De én nem haszánlok teflont. Van ilyen kerámia szarság, az a jó. Nem értek hozzá, pár éve a páromnak kiadtam az ukázt, hogy a teflonok mennek a kukába, vegyen helyette jobat. Van még a rozsdamentes acél és a régi bevált zománc, de azokhoz olaj kell alá.
Mylady 2013.03.31. 17:27:32Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 17:33:21Szűrés
Na de gyerekek!
vénszivar 2013.03.31. 17:51:17Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 17:53:19Szűrés
gabors 2013.03.31. 17:57:36Szűrés
gabors 2013.03.31. 18:00:18Szűrés
vénszivar 2013.03.31. 18:02:12Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.03.31. 18:02:48Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.03.31. 18:04:50Szűrés
gabors 2013.03.31. 18:07:31Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.31. 18:25:23Szűrés
Szoktam én ezt mondani...
Különben mindenki berúgott már?
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.31. 18:27:28Szűrés
@agresszív kismalac: Az ilyesmihez mindig le kell sérülni.
Anomalocaris (törölt) 2013.03.31. 18:30:06Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.31. 18:49:29Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.31. 18:50:53Szűrés
- Most mire vágsz fel?
- Pici darabokra!!!
Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.03.31. 19:03:32Szűrés
England win The Ashes! 2013.03.31. 19:05:12Szűrés
Százhuszonvalahányszor hangzik el a filmben "fuck", kétpercenként háromszor.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.31. 19:07:21Szűrés
Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.03.31. 19:09:43Szűrés
"Hiszen ki olvas Homárt? Alkoholisták, munkanélküliek, lecsúszott távmunkások" - Homer Simpson parafrázis.
vénszivar 2013.03.31. 19:17:13Szűrés
Transzoxánia 2013.03.31. 18:02:48
Hogy vagytok nyomorultak.
megjelentek...:))) lófasszal az élen!
Anomalocaris (törölt) 2013.03.31. 19:32:08Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.03.31. 19:33:21Szűrés
holdlányka 2013.03.31. 19:35:40Szűrés
Amúgy boldog nyuszit mindenkinek.
Anomalocaris (törölt) 2013.03.31. 19:39:58Szűrés
England win The Ashes! 2013.03.31. 19:40:51Szűrés
- Melyikük volt előbb?
- Na elmész ám a picsába!
vénszivar 2013.03.31. 19:41:54Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.03.31. 19:45:21Szűrés
vénszivar 2013.03.31. 19:53:34Szűrés
Ami nevet a szülők adtak, azt is, HA egyszer megváltoztatja az "ember".
Ezt viszont mindenki maga választotta s még is. Pedig ez nem olyan, mint pl. a ruha.:)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.31. 20:18:27Szűrés
www.facebook.com/photo.php?fbid=566834526682883&set=a.252840271415645.69152.138994429466897&type=1&theater
Anomalocaris (törölt) 2013.03.31. 20:20:06Szűrés
vénszivar 2013.03.31. 20:37:49Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.03.31. 20:47:58Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.31. 20:48:58Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.03.31. 20:56:33Szűrés
England win The Ashes! 2013.03.31. 20:58:11Szűrés
vénszivar 2013.03.31. 20:59:22Szűrés
Csak a név tetszik! És mi van a kötelezettségekkel? :)
igi1 2013.03.31. 21:01:30Szűrés
itt az ideje a drasztikus felvilagosïtasnak :
hát nem latod, hogy milédi beléd van esve?
minel jobban cikized, annal jobban próbal a kedvedbd jarni
na
Egyéves Önkéntes 2013.03.31. 21:01:38Szűrés
vénszivar 2013.03.31. 21:04:52Szűrés
JÓL BEVEREM A BÜDÖS POFÁJÁT!
igi1 2013.03.31. 21:07:03Szűrés
vagy mindenképpen visszaütne, hogy még kaphasson vágod?! :)
England win The Ashes! 2013.03.31. 21:09:54Szűrés
vénszivar 2013.03.31. 21:13:52Szűrés
Megnézném a blogodat, de hun?!?
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.31. 21:20:43Szűrés
@igi1: Micsoda fejlemény!!!!
Mylady 2013.03.31. 21:21:11Szűrés
vénszivar 2013.03.31. 21:22:25Szűrés
igi1 2013.03.31. 21:23:19Szűrés
mondtam en!
Anomalocaris (törölt) 2013.03.31. 21:24:01Szűrés
Mylady 2013.03.31. 21:25:23Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.03.31. 21:25:33Szűrés
igi1 2013.03.31. 21:25:38Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.03.31. 21:27:08Szűrés
Mylady 2013.03.31. 21:28:34Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.03.31. 21:28:37Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.03.31. 21:29:51Szűrés
vénszivar 2013.03.31. 21:29:57Szűrés
Mylady 2013.03.31. 21:21:11
@igi1: B+, te hülye kurva
TE! igi, ti leszbik IS vagytok?!:):D
Így hívtad fel magadra a ribi figyelmét?! tégedet is csíp a büdös pofájú.:):D
igazságos 2013.03.31. 21:30:15Szűrés
vagy csak az unalome?
nekem is pasit kell fogni, és most irigykedek
igazságos 2013.03.31. 21:31:23Szűrés
de márfeltűnően nyomassátok
nekem meg mindegy, de én most be vagyok rúgva
Mylady 2013.03.31. 21:32:28Szűrés
igazságos 2013.03.31. 21:33:50Szűrés
Mylady 2013.03.31. 21:35:03Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.03.31. 21:36:02Szűrés
vénszivar 2013.03.31. 21:40:33Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 21:42:12Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 21:43:37Szűrés
igazságos 2013.03.31. 21:44:20Szűrés
szerintem hagyjuk őket, en feladom
Anomalocaris (törölt) 2013.03.31. 21:47:28Szűrés
vénszivar 2013.03.31. 21:47:30Szűrés
Teljesen normálisakat ír.
Ja, arra gondolsz, hogy "anyám ribanc"!?
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 21:47:49Szűrés
Azt tudjátok, okosok, hogy betgörl fokozottan a védelmem alat táll!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.31. 21:49:10Szűrés
az egesz hotel dol a rohogestotl, semmit nem ertenek, de megis ertik:)
England win The Ashes! 2013.03.31. 21:50:20Szűrés
De ha most sem, felgyújtom az indexet és az origót.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 21:50:34Szűrés
Én már nem tudom visszakövetkeztetni, ki kezdte. De zavar, hogy két normális ember tépi egymást. Milédit szoktam olvasni, te meg a szívem csücske vagy, legalább hanyagoljátok egymást!
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 21:52:54Szűrés
holdlányka 2013.03.31. 21:53:42Szűrés
Tulajdonképpen, bár közöm nincs hozzá, de miért marjátok egymást?
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 21:54:28Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 21:55:34Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.31. 21:56:17Szűrés
Vagy egy zöldséggel beszélgetünk? :)
@atpijkamo: Tuti. Egy kezemen megszámolom, hényszor Homároztam kocsmázás után :P
@Mylady: Még a végén visszahozzák...
@holdlányka: Me' mé' ne. Meg mert nincs post.
England win The Ashes! 2013.03.31. 21:56:35Szűrés
Ja, hogy oldjuk a feszkót:
Két fogpiszkáló megy fel a hegyre. Elhalad mellettük egy sün. Erre az egyik megszólal:
- Vazze, ide busszal is fel lehet jönni?
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 21:58:54Szűrés
Zöld ibolyát láttam,
... holnap megyek a szemészetre.
holdlányka 2013.03.31. 22:00:14Szűrés
vénszivar 2013.03.31. 22:00:35Szűrés
Én már anno mondtam, ha elnézést kér... SOHA nem felejtek, idő kérdése s a hájas valagán húzom ki a reddvás pofája bélését!
kibaszott nagy s csücskös a szíved!
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 22:01:17Szűrés
Kisvakond kifúrja magát, egy nő két lába közé érkezik a strandon. Vaksin körülszimatol.
- Süni te vagy az? ... Csak nem megdöglöttél?
holdlányka 2013.03.31. 22:01:59Szűrés
holdlányka 2013.03.31. 22:03:09Szűrés
vénszivar 2013.03.31. 22:04:25Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 22:04:26Szűrés
@vénszivar: Áááá, netuddmeg, mekkora nagy szívem van. Az visz majd a sírba...
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 22:05:32Szűrés
Gyönyörű tavasz van,
De nem ezért vigyorgok,
Hanem, mert bebasztam!
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 22:06:49Szűrés
Ibolya meg minden,
Fogadjunk, hogy ha ott megállsz,
Eltalállak innen!
Van nálam egy kölnisüveg,
Métereset spriccel,
Mivel ilyen rakoncátlan,
Lezártam egy sliccel!
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 22:08:00Szűrés
kemény a farkam,
ha meglocsollak,
segítesz-e rajtam?
Baripina, csibepicsa, nyuszifasz,
Meglocsollak, ha a tökömre pihe-puha puszit adsz.
England win The Ashes! 2013.03.31. 22:08:27Szűrés
- Doktor úr, egy új szemüvegre lenne szükségem.
- Az biztos, mert ez egy hentesüzlet.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 22:09:54Szűrés
Nem kell tovább spórolni,
megjött Gyuri locsolni!
Árok partján döglött csiga,
meglocsollak hülye picsa.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 22:10:52Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 22:15:26Szűrés
Az jutott eszembe:
Eljövök tehozzád,
Oszt' hátulról teszem be.
Csak, hogy ne mondhassál
Énrólam te rosszat,
Mer' asszongyák: hátulról
Két centivel hosszabb.
Addig el sem kezdek
Mint atom hörbölni,
Amíg meg nem kérdem:
Szabad-e fröcskölni?
Mylady 2013.03.31. 22:16:32Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.31. 22:18:37Szűrés
England win The Ashes! 2013.03.31. 22:18:54Szűrés
Két barátnő beszélget. Azt mondja az egyik:
- Képzeld, rájöttem, hogy megcsal a férjem.
- A kurva anyját!
- És képzeld, itthonról hordja az óvszereket.
- A kurva anyját!
- De én az összeset kiszúrtam.
- A kurva anyád!
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 22:19:27Szűrés
Kell nekem a puszi!
Húzzad fel a szoknyácskádat,
Hadd locsolom dombocskádat!
England win The Ashes! 2013.03.31. 22:20:01Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.31. 22:20:20Szűrés
@Mylady: Hát kb.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.31. 22:21:28Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 22:21:36Szűrés
Kezem erre-arra tévedt
Úgy éreztem, nem vagy nedves
Meglocsolhatlak, te kedves?
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 22:23:49Szűrés
De ez mind csak maszlag,
Gyere kislány, meglocsollak,
Utána meg... majd megbeszéljük...
holdlányka 2013.03.31. 22:24:32Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.31. 22:26:14Szűrés
Zöld a moha
zöld a páfrány
meglocsollak
házisárkány
@igazságos:
Megy a traktor, szánt az eke
elvtársnő, permetezhetek-e
:D :P
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.31. 22:26:22Szűrés
Te vagy az, ki nekem maradt,
Meglocsollak, dőljél hanyatt!
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.31. 22:27:24Szűrés
holdlányka 2013.03.31. 22:29:31Szűrés
igazságos 2013.03.31. 22:30:22Szűrés
@Mylady: ő kezdte, te meg FOLYTATTAD, ezért ő nyert.
itt a vége fuss el véle!
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.31. 22:31:47Szűrés
Khm, azért nem mindenkit tanácsos leribancozni.
Anomalocaris (törölt) 2013.03.31. 22:32:16Szűrés
England win The Ashes! 2013.03.31. 22:33:38Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.03.31. 22:33:51Szűrés
igazságos 2013.03.31. 22:34:27Szűrés
az meg egyéni szociális felfogás, hogy ki, minek tartja a ribanc szót :)
nem én vagyok ám rosszindulatú!
bennem a húsvét szelleme munkálkodik, most senki nem tud felidegesíteni, és mindenen csak vigyorgok, mint a vadalma
pedig utálok minden ünnepet
Anomalocaris (törölt) 2013.03.31. 22:35:02Szűrés
igi1 2013.03.31. 22:36:12Szűrés
elvitte a traktor
egyikbe se
de lehet, be vagyok rúgva, és máma boldog vagyok a hüsvét szellemétől
igi1 2013.03.31. 22:37:56Szűrés
England win The Ashes! 2013.03.31. 22:39:03Szűrés
Holnapra kitalálok valamit.
Apropó, nem arról volt szó múltkoriban, hogy te sosem piálsz?
Kenderice 2013.03.31. 22:39:06Szűrés
nem fogja a kasza.
Locsoljon meg benneteket,
az apátok.
igi1 2013.03.31. 22:40:40Szűrés
:)
aszonták, nem tojást kérnek, hanem elázást a locsolase
England win The Ashes! 2013.03.31. 22:40:51Szűrés
England win The Ashes! 2013.03.31. 22:42:08Szűrés
pártelnököt láttam,
szedte az egrest,
kérem az ezrest.
Kenderice 2013.03.31. 22:43:03Szűrés
Fülészeten:
- Doktor úr, elvesztettem a szemüvegemet.
- És miért ide hozták?
- Miért? Ide hoztak?
England win The Ashes! 2013.03.31. 22:44:01Szűrés
Erre te kimentél az esőre. ;)
England win The Ashes! 2013.03.31. 22:46:56Szűrés
- Te, a Bélát mégsem holnap temetik, hanem pénteken.
- Mér, jobban van?
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.31. 22:54:02Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.31. 22:55:24Szűrés
England win The Ashes! 2013.03.31. 22:57:35Szűrés
Anno mi is néha vasárnap látogattuk meg a nagyanyámat, mert hétfőn nem értünk rá.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.31. 23:59:11Szűrés
proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.04.01. 00:02:19Szűrés
A legnagyobb "választék" itthon a júpíszínél van, ha jól tudom.
Sajnos nem rajtam múlt a dolog, különben páros lábbal rúgtam volna ki a bandát a lakásból.
Egy hulladék még a HD-s boxuk is, a csatorna kínálat kb. két társaságnak a különböző nevű, de egyforma szemetet produkáló csatornáiból áll. Kedvencem most a Film+-Cool-Retek2 trió, ahol mondat közepén vágják el a filmet, hogy benyomhassák ugyanazt a reklámot mindhárom csatornán egyszerre és a filmeket egymás közt váltogatják általában. És sorozat, sorozat hátán, logikátlan sorrendben, évad közepén félbeszakítva stb. stb. stb.
Az elmúlt két napban, az analógon is fogható csatornákon csupa olyan film ment, ami fél éven belül már néhányszor műsoron volt. (én meg kis híján internet nélkül maradtam a saját hülyeségem miatt és akkor rá lettem volna kényszerülve a tévézésre :( )
igazságos 2013.04.01. 00:11:09Szűrés
most költözködnek be a lakók többsége, de a upc már három hónapja ül, engedélyre várva
ilyenkor a T tesz be nekik? elvileg ők birtokolják a teljes hálózatot, leosztást
?
igazságos 2013.04.01. 00:12:30Szűrés
le vannak maradva cseppet
igazságos 2013.04.01. 00:14:56Szűrés
az, hogy dícséret-e, vagy sértés, ki-ki döntse el saját ízlése szerint
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.01. 00:18:36Szűrés
igi1 2013.04.01. 00:20:41Szűrés
:)
mindig rosszra jar az agyatok, az a baj
Anomalocaris (törölt) 2013.04.01. 00:49:55Szűrés
proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.04.01. 01:05:13Szűrés
Sohasem szerettem a szóban forgó céget.
Anno az internetes szolgáltatásukkal is alig vártam, hogy lejárjon az év és mehessek máshoz, a tévé maradt.
Azt meg kezdték szép tempósan leépíteni. Különösen az analógot. Már a Mezzo elvételekor mondtam, hogy hajítsuk ki őket a francba, amikor meg pár hete az animal planetet is elvették, akkor végképp elegem lett belőlük. Sajnos van egy nőnemű is a háztartásban, aki ragaszkodik hozzájuk még így is, így áttértünk digitálisra.
Szuper kis távirányító, a tévé sajátja nem is kell! Ja... Egészen tíz percig, mert a hangerő szabályozó csak a hagyományos hangot adó csatornáknál működik. Ahol surround van, az max. hangerő vagy nulla. És tudnak a gondról, rengetegen reklamáltak miatta, de képtelenek megoldani. Röhej.
vénszivar 2013.04.01. 01:06:07Szűrés
De az, hogy te kapásból más anyját leribancozod...! Én, még ezt ennek ellenére SEM tettem. Vajh miért nem engem átkoztál ez miatt? Mert te egy rühes, redvás szarpofájú tripperes ribanc vagy, ki kapásból, csípőből lemeri ribancozni más anyját!
Soma, de soha nem szállok le egy ilyen undorító büdös ribancról! Mint a lófasz haverod írta...."szar ha a FAGYI VISSZANYAL"?! MI?lédi!:):D rohadj meg:)
England win The Ashes! 2013.04.01. 01:55:11Szűrés
vénszivar 2013.04.01. 02:01:00Szűrés
Meridian74 2013.04.01. 02:06:14Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.04.01. 02:29:52Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.04.01. 02:37:19Szűrés
England win The Ashes! 2013.04.01. 03:11:21Szűrés
De magadra kaptad azt az inget!
vénszivar 2013.04.01. 04:09:55Szűrés
Önkritikus vagyok, ezért tudom, hogy sáros vagyok.
Bár már más, mások is felöltöznének!!!
esefe 2013.04.01. 05:48:21Szűrés
vénszivar 2013.04.01. 07:00:29Szűrés
Vou · http://www.kaloztv.net 2013.04.01. 07:49:55Szűrés
Igaz, internet még mindig kell hozzá...
torrent-tv.ru/
www.kaloztv.net/
Olcsó kütyük · http://bit.ly/olcsokutyuk 2013.04.01. 07:54:27Szűrés
gnme 2013.04.01. 08:17:40Szűrés
Métereset spriccel,
Mivel ilyen rakoncátlan,
Lezártam egy sliccel!
júpíszí direktkárd, tévé a hódbul
nemteccik visszadod, hűség nuku
amiko eléjen, enigma kettő, oscam
Adni jó, de kapni jó-e abból, ami akció?
Van egy cigid, van egy perced, metro elmegy, geci jó
Közlekedés lehetetlen,
polgármester verhetetlen
Szén-monoxid, kén-dioxid
mérgezett lesz a Bauxit
Húzzunk innen a faszomba,
a Tökihez Nagymarosra
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.01. 08:26:44Szűrés
@igazságos: Hát, ismeretlenül nem egészséges másra rányomni.
Utána csodálkozni, hogy visszakapod, me röhejes.
Utána hisztizni miatta fél évig, szánalmas.
Nyári időszámítás senkit nem érdekel a bloghun, kint legyen már nyár, vaze
@zebraság fél cicaság: Lehet
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.01. 08:28:51Szűrés
Zabaalint (törölt) 2013.04.01. 09:56:42Szűrés
Nálunk eredetileg, még jóval a kábelnet előtt egy helyi kis kábelszolgáltató volt. Soha egyetlen alkalommal nem volt olyan, hogy a szolgáltató hibája miatt nem volt adás, aztán megvette a UPC, onnantól kezdve rendszeresen, pedig nem cserélték le a rendszert, csak az üzemeltetést vették át (akkor még). Azóta sosem foglalom imába a nevüket, és soha semmi sem problémamentes náluk. Az ügyfélszolgálatuk is egy katasztrófa.
Ja, egyszer volt olyan is, mikor olyan cégnél dolgoztam, ahol UPC-s net volt (nyilván üzleti csomag), másnapra kellett kitelepíteni egy szoftver újabb verzióját és csúszásban voltunk a teszteléssel és bizonyos hibajavításokkal. Este elment a net 3-4 órára, emiatt este 10 helyett hajnali 2-3 körül tudtunk hazamenni, persze közben már automata mondta be ha telefonáltunk, hogy a körzetünkben gondok vannak.
lobster thermidor 2013.04.01. 10:07:18Szűrés
Nálunk, a munka alapú társadalomban az ilyen problémák kiiktatására létre hozzuk az új, nemzeti szolgáltatót, amely mindenki igényeit a legmagasabb fokon fogja kielégíteni.
Netuddki. 2013.04.01. 10:30:35Szűrés
felcsutisuttyo 2013.04.01. 10:59:41Szűrés
Itt a Húsvét, itt a nyúl,
Viktorunknak alkonyul!
Piros tojás fehér nyuszi,
Orbán Viktor nagyon sunyi!
Zöld erdőben búbos vöcsök,
Kövér László egy nagy köcsög!
Zöld pántlika füstölt sonka,
amit loptak, adják vissza!
Magyar narancs kölnivíz,
a Fideszben sose bízz!!!
Olcsó kütyük · http://bit.ly/olcsokutyuk 2013.04.01. 12:00:40Szűrés
CID 2013.04.01. 12:11:17Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.01. 12:31:36Szűrés
Az emberiség maximális létszáma 18 milliárd. Ugyanis az emberi testnek foszforra van szüksége és ennyi foszfor van a Földön.
És ezt a számot 2060-ra el is fogjátok érni. Még a ti életetetkben! Új gyerek csak úgy születhet - nektek unoka -, hogy egy másik embert megeszik a kismama.
Nyrségi Trolls (törölt) 2013.04.01. 13:02:38Szűrés
gnme 2013.04.01. 13:28:42Szűrés
sondor.uw.hu/natgeo_2.jpg
vénszivar 2013.04.01. 14:51:55Szűrés
igi1 2013.04.01. 14:53:05Szűrés
kicsikétbeleèlted agad, vagyis nem tetszett a valasz, hatott rád
innentől kezdve meg nevetséges
mint mondtam, a rosszindulatu most se én vagyok
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.01. 15:03:12Szűrés
vénszivar 2013.04.01. 15:04:29Szűrés
Tegnap kissé feszült voltam.
1. finganom kellett
2. nagyon várt, de éjjel csak megszülettek a kecskegidák
A többi titok...
vénszivar 2013.04.01. 15:07:14Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.01. 16:01:51Szűrés
CID 2013.04.01. 16:06:11Szűrés
England win The Ashes! 2013.04.01. 16:19:21Szűrés
England win The Ashes! 2013.04.01. 16:20:30Szűrés
England win The Ashes! 2013.04.01. 16:30:46Szűrés
Erről jut eszembe:
"Na mi lesz, mind a pokolra juttok, hacsak nem mentek a templomba, imádkozni. Azt ajánlom, igyekezzetek, mert nem biztos, hogy bocsánatot nyertek! ... Kifelé, bűnösök, egy-kettő! A templomba mind! Szodoma és Gomorra, micsoda fertő! Tartsatok bűnbánatot, és a paradicsom kapuja megnyílik előttetek! ... Alkoholista disznók, ne tántorogjatok itt, szedjétek össze magatokat az Úr előtt! ...
... Átkozott hamiskártyások, imádkozzatok, mert rajtatok már az ítélet ... a másvilágon égő kártyák várnak rátok, és ász pókerig kell játszanotok. He, de annyit mondhatok, hogy a pakliban nem lesz ász, mert az Úr tartja a kezében őket. ...
... és ti, ti átkozott alkoholisták, arra lesztek ítélve, hogy egy végtelen sivatagban bolyongjatok, hullarészegen, ahol szar záporozik rátok! Esernyő pedig nem lesz, barátaim."
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.01. 16:35:44Szűrés
England win The Ashes! 2013.04.01. 16:38:57Szűrés
Ez az eredeti szinkron, a tévé általában a gagyi verzióban tolja.
Anomalocaris (törölt) 2013.04.01. 16:57:36Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.01. 17:04:53Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.04.01. 17:07:49Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.01. 17:10:28Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.01. 17:11:47Szűrés
(Legalább tízszer láttam ezt a filmet.)
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.01. 17:13:22Szűrés
England win The Ashes! 2013.04.01. 17:18:09Szűrés
- Tudja én entomológus vagyok és agronómus.
- Most szólj hozzá, szerencsétlen kölyök ilyen fiatal és már ilyen súlyos betegségben szenved. Rettenetes.
- Igen, akárcsak szegény apja...
- Ugyan már, az semmi, ő csak TBC-s volt.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.01. 17:18:34Szűrés
Egy emberben átlag 0.78 kg foszfor van. Ha elfogy a foszfor, nincs mit tenni, egyikből a másikba lehet csak tenni.
Anomalocaris (törölt) 2013.04.01. 17:19:31Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.04.01. 17:20:58Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.04.01. 17:23:31Szűrés
:))
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.01. 17:25:11Szűrés
Magyarország jobban teljesít.
Anomalocaris (törölt) 2013.04.01. 17:27:58Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.01. 17:28:15Szűrés
Azt tudod, hogy nagyon utállak?
"Karafith Orsolya"
Így legalább van valami értelme.
Anomalocaris (törölt) 2013.04.01. 17:29:27Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.04.01. 17:31:02Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.04.01. 17:36:00Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.01. 17:37:26Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.04.01. 17:39:59Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.01. 17:41:13Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.04.01. 17:44:49Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.04.01. 17:46:09Szűrés
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.01. 17:49:50Szűrés
évben a kazánkovácstól
Latinovitsig rengetegen
élvezték Fűzy Gábor játékát
Budapest olyan legendás
bárjaiban, mint a Bósuló
Juhász vagy a Pipacs.
vénszivar 2013.04.01. 17:51:25Szűrés
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.01. 17:52:35Szűrés
Latinul ovits a tanár.
vénszivar 2013.04.01. 17:55:23Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.04.01. 17:56:07Szűrés
Anomalocaris (törölt) 2013.04.01. 17:59:58Szűrés
Nyrségi Trolls (törölt) 2013.04.01. 18:44:20Szűrés
felcsutisuttyo 2013.04.01. 10:59:41
kommentre akartam válaszolni. Mivel közben közömbös nickemre váltottam, felszaladt kicsit a képernyő.
Megtévesztett, hogy szintén locsolóverset írtál és a mennyiség alapján kattintottam oda :)
Bocs. Azon szánakoztam különben, hogy még ezen a szép napon is képes valaki orbánozni.
Atörökk 2013.04.01. 20:36:16Szűrés
England win The Ashes! 2013.04.01. 20:40:26Szűrés
Atörökk 2013.04.01. 20:59:39Szűrés
Jobbra-balra, le, s föl. Húsvéti léböjtkúrát tartottam ;-)
Globetrotter2014 2013.04.01. 21:52:19Szűrés
kaosz 2013.04.02. 08:20:20Szűrés
Ez van ha hülye emberek vesznek "okos" cuccokat.
Sorry..