Tékozló Homár

Árpádsáv az Aldiban

2013.04.11. 13:41 | jackyll | komment

A jelek szernit már nem kötelező céges egyenruhában feszíteni egész nap a biztonsági őröknek az Aldiban, úgyhogy mindenki abban dolgozik, amit reggel találomra kivesz a szekrényből. Például árpádsávos kapucniban:

A mai napon az Aldiban vásároltam, és fizetéskor vettem észre, hogy egy srác, aki nagymagyarországos és elől-hátul árpádsávos kapucnis felsőt visel, szorgalmasan pakolgatja a kosarakat. Kiderült, hogy az illető itt dolgozik. Megkérdeztem az üzletvezetőt, hogy nem furcsa-e számára, hogy az egyik alkalmazott törtenelmi jelképeket visel magán munkaidőben, jelezve extrém-vagy-kevésbé-extrém történelmi és politikai állásfoglalását, mire az volt a felelet, hogy ő egy biztonsági őr, aki civilben dolgozik.

Közben odajött a srác is, és nevetve elmagyarazta, hogy ő semmiféle politikai szerepet nem vállal, és csak véletlen akadt ez a ruhadarab a kezébe, ugyanannyi jelentősege van a kapucnisan viselt jelkepeknek, mint a farmerján a Ben Sherman logonak. Az üzletvezető is rábólintott, mondta, hogy ez eddig nem okozott problémát, és nem is érti a kérdésemet.

Megköszöntem szépen, de erősen elgondolkodtam rajta, hogy vajon az Aldi központ hogyan vélekedne az esetről, mert nagyon valószínűtlennek tartom, hogy éppen az általa alkalmazott biztonsági cég éppen ennek az alkalmazottjának éppen ma reggel kezebe akadt erős politikai es történelmi nézeteket ismertető kapucnis felsőjén keresztül szeretne üzenni a vasarlóinak. Mert ha igy van, köszönöm szépen, de inkább máshol vásárolok.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

England win The Ashes! 2013.04.11. 13:41:33

1000 karaktert írhatsz még.

England win The Ashes! 2013.04.11. 13:43:37

Amúgy én sem vagyok híve annak, hogy egyes politikai tömörülések lejáratják a történelmi jelképeinket,

de

ha a posztert nem vegzálták, akkor miért zavarja őt ez az egész?

England win The Ashes! 2013.04.11. 13:45:08

Persze azért azt nem tudom elképzelni, hogy mondjuk a kölni Aldiban a biztiőr Luftwaffe-bőrdzsekiben teszi a dolgát.

Dr. Kix 2013.04.11. 13:47:43

Mondjuk ebben csak annyi a fura, hogy nem kötelező az "egyenruha" egy Aldi szintű cég biztonsági szolgálatánál.

KecskeDotyi 2013.04.11. 13:48:11

Ez neked milyen politika üzenetet hordoz, te MAJOM?
Tehát aki büszke a mútlra, és becsüli az őseit, az neonácifasitaszélsőjobbosskinheadzsidógyilkoshitler, ugye?

CBF 2013.04.11. 13:48:53

Ezt nem hiszem el, az Aldiban ilyen nem történik!!!

England win The Ashes! 2013.04.11. 13:50:59

Jobb helyeken viszont a biztonsági őr egyengúnyát visel, amin jól látható az igazolványa, meg az őt foglalkoztató cég neve. Ez utóbbi nagyon hasznos, mert így tudjuk, hogy pl. az én munkahelyemen a G4S emberei vannak, és így tudjuk őket napi szinten cseszegetni a tavalyi olimpiai malőrjük miatt. :)

KecskeDotyi 2013.04.11. 13:53:24

@Dr Jozef Vengloš: Az aldiban nem a fűszoknya az egyengúnya? Franc se akar fűszoknyás férfiakat nézegetni...

Jokkura 2013.04.11. 13:53:48

tehát akkor lehet bármilyen (egyen)ruhában is ott biztonságiőrködni?
Teszem azt egy szovjet, vagy nyilas uniformisban is ( persze a kritizált jelképek nélkül)?
De ha már csuklya ,akkor a Klu
Klux Klán is játszat ?

Manyecska 2013.04.11. 13:54:02

Múltkor bementem a bótba és a metélteknél eccerűen összeestem, majd befostam, és kivert a víz. Soha, de SOHA többet nem megyek oda!! Aláírás: Dezső

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.11. 13:54:38

@KecskeDotyi: soxor igen. néha nem.

de ha a poszter poszterovics pisztovnak megmondták, hogy asse tudja a biztiőr mi van a pulcsiján, akkor az nem volt elég neki?

Bálintka. 2013.04.11. 13:56:24

Fasznak kell belekötni másnak a ruhájába, külsejébe. Gondolom ha tolószékes lenne, akkor meg az lenne a bajod. Undorítóak ezek az emberek.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.11. 13:56:47

@KecskeDotyi: Rájöttem. Azért nem voltál eddig, mert kipróbáltad, milyen a Holdon élni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.11. 13:58:13

@Manyecska: Szerintem a metéltek csak kóser üzletben vásárolnak.

Atörökk 2013.04.11. 13:59:10

Posztoló. Te egy ordas nagy faszkalap vagy.

KecskeDotyi 2013.04.11. 13:59:57

@agresszív kismalac: Lópikulát, azt. De látom azt tényleg elfelejtettem, h magyar ember nincs, az ilyen az csakis náci lehet.

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2013.04.11. 14:01:08

@KecskeDotyi: Asszem, aki NEM látja ebben a politikai hovatartozást, az a MAJOM! Ha valaki más grasszálna náci jelképekkel teletűzdelve a melóhelyemen, azt is el kellene fogadnom???

Klafa 2013.04.11. 14:02:48

A posztolót szívesen orrba basznám.
Pedig nem hordok árpádsávost.

Manyecska 2013.04.11. 14:05:19

Hülye, a nemzetbiztonsági hivatal logójában is van árpádsáv..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.11. 14:05:59

@agresszív kismalac: művelt biztonságiőrrel ritkán találkozni. nem az a dolga, hogy latinul szavalja az odüsszeuszt, bár az artikulált köszönés elvárható lenne.

Klafa 2013.04.11. 14:06:50

Az Auchan meg a TESCO betűi vörössel vannak írva.
Akkor ezek biztos komcsik!
Málenkij robot, gulág, vörösterror!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.11. 14:09:58

@zebraság fél cicaság.: Azért a klasszika-filológus, meg a között, hogy valaki nem tudja, mit hord magán, azért elég széles az átmenet.

KecskeDotyi 2013.04.11. 14:10:18

@nyunyógomez: Édes kisszivem. Meséld el hogy a náci Németország (1933-1945) és az Árpád-kor (leginkább az 1720-as évek) mikor fonódtak össze.....Valahogy már az évszámok se stimmelnek.
És mutasd meg kérlek ezek között az Árpádsávos zászlót!
www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/konyv/f/_img/fowler1.jpg

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.11. 14:10:36

@nyunyógomez: ha te vagy a főnök, kitilthatod őket. amúgy meg szólásszabaccság van meg demokrácia :D :D

Szarazkoro 2013.04.11. 14:11:48

Poszter hulye. Csak igy 1xuen hulye.

Manyecska 2013.04.11. 14:12:17

Posztoló tekerje magát romazászlóba esténként akkor megnyugszik.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.11. 14:12:28

@agresszív kismalac: áfkorz és persze. sarkítottam. csak azt találom viccesenek, hogy ......inkább le se írom, mer ki leszek tagadva, esetleg elvisz a tiktek társaság.

Klafa 2013.04.11. 14:13:33

@KecskeDotyi: Hagyd. Látszik, hogy agyára ment a rettegés.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.11. 14:14:02

@KecskeDotyi: Ej, be kár, hogy ezt Sz. Ferenc nemzetvezető testvér nem tudta!

Manyecska 2013.04.11. 14:14:36

@nyunyógomez: nem, munkahelyen dolgozni kell és homározni. Más politikai hovatartozását meg nem illik firtatni.

Atörökk 2013.04.11. 14:15:07

@KecskeDotyi:
Nem akarok belevau, de 1720-ban itt maximum szegény-ház volt, az Árpád-ház addigra már rég kihalt :)

KecskeDotyi 2013.04.11. 14:15:40

@agresszív kismalac: Azt ne mondd, h elhiszed h nem tudja mi az :D Ne máááár, még a hülye is kapcsol a Ben Sherman hallatán :D

Klafa 2013.04.11. 14:16:25

Kedves posztoló.
Vigyázz, mert szerintem a náci biztonsági őr esténként belefújja a nóziját a kóser disznósajtba.
Többé ne vásárolj a nácibótban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.11. 14:16:30

Tehát akkor ha bemegyünk pár haverral, és elkezdünk ott vegzálni embereket, hogy mi biztonsági őrök vagyunk, akkor semmi gáz nem lesz.
Tök jó.

KecskeDotyi 2013.04.11. 14:17:05

@atörökk: Ajj, bakker, 1270 :D :D

BUUUUUUUURRRRRRNNNNNN XD

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.11. 14:17:16

@nyunyógomez: én biztos kicsesznék az ilyen kollégákkal és sárga csillaggal a kabátomon járnék be dolgozni!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.11. 14:17:53

@nyunyógomez: Ezzel nem az a baj, hogy mi van a kapucnin, hanem hogy biztonsági őr, egy akármilyen ruhában. Nem igazán egyeztethető össze.

hehehehe 2013.04.11. 14:19:09

már itt is megy a hangulatkeltés?! Hol itt a fogyasztóvédelem?!

Posztolót én is felrúgnám, mint a gyönygytyúkot...

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.04.11. 14:19:50

ha meg vki szivárványszínű cuccban lenne, akkor meg gondolom az lenne a baj

Manyecska 2013.04.11. 14:20:58

@hehehehe: sehol, igaza volt egy ismimnek, úgy látszik néha valaki benyom egy posztot...J.néven...nokomment..

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2013.04.11. 14:21:16

@ColT: Na valahogy ezt akartam volt mondani...

KecskeDotyi 2013.04.11. 14:21:24

@ColT: Regneteg helyen van civil ruhában a biztiőr.

Atörökk 2013.04.11. 14:22:40

@nyunyógomez:
Olyanról hallottál már, hogy szabad véleménnyilvánítás? Igen, tudom, be voltak tiltva az önkényuralmi jelképek, a zalkotmánybíróság ezt a tiltást épp most törölte el. Szóval attól még hogy neked nem teccik, jelen pillanatban törvényes.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.11. 14:23:55

meg a civilruhás rendőröket is ki kéne rúgni a picsába, meg a civilruhás orvosokat is gyorsan. ééééés, vissza az iskolaköpenyt is!!

KecskeDotyi 2013.04.11. 14:25:03

@atörökk: Ez oké, de hol volt a biztisrácon önkényuralmi jelkép?????

hehehehe 2013.04.11. 14:26:18

@Manyecska: igazad lehet, biztos készülőben van egy homár lista is a többi mellé :)

Atörökk 2013.04.11. 14:26:37

@KecskeDotyi:
Sehol, csak agyhalott önjelölt igazságosztó kommentelőtársunk makogott náci jelképekről :)

KecskeDotyi 2013.04.11. 14:27:38

@agresszív kismalac: Mert? Félő, h a lopós magyarra nem csap le vagy mi? :D

elwood 2013.04.11. 14:28:01

@KecskeDotyi: persze biztos sok nemzeti érzelmű fiatalt látsz Rákóczi, 1848-as, vagy mai magyar zászlóba öltözve.

te is tudod miért azt hordja, ő is tudja.

játszd el, hogy véletlen.

Panelproli 2013.04.11. 14:28:13

Nekem van piros fehér csíkos pólóm. Az mostan akkor árpádsávos? Vagy csak nagymagyarországos térkép rávasalással lesz Árpád kereesztnevű sáv belőle és térkép nélkül csak csíkos?
Amúgy én is mélységesen elítélem, hogy nem formaruhában dolgoznak a biztonságos őrök.
Át is megyek a LIDőL-be! Ott diplomata üveg mögött vannak (ha vannak) és az ottani szín a kék.
Az melyik ország lobogójának a színe?

Chabs 2013.04.11. 14:32:07

Posztolo te ott is reklamalsz ahol gazzal futenek es kemenceben sutnek te ertelmi fogyatekos. Mi a baj a magyar jelkepekkel buzikam? Te nem itt elsz?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.11. 14:32:07

@KecskeDotyi: Civil ruhás őrt ott szokás alkalmazni, ahol meg tudja őrizni inkognitóját. Egyéb helyeken csak csóróság látszatát kelti.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.11. 14:34:40

Ilyen az Aldiban nem fordulna elő!

Ja, most nézem pont ott volt.

Akkor ilyen CSAK az Aldiban fordul elő! :)

Gugsz 2013.04.11. 14:36:08

Tisztában kellene lenni a fogalmakkal!?!

A nyilas és árpádsávos zászló nem ugyanaz !! De mondok jobbat! Viszont a magyar trikolor zászló a nyilasok alatt is létezett!!! WOW

Akkor arról miért nem volt poszt, hogy a sok NÁCI nemzeti színű kokárdával ment be az Aldiba??? Kedves agyament poszttoló legközelebb ki ne hagyd!!!

Viktus 2013.04.11. 14:37:14

? Ennek mi? mennyi? a homárfaktora ... érdekelne.

Viktus 2013.04.11. 14:38:30

A múltkor a boltban a nyakláncon az egyik pénztárosnak egy kis kereszt lógott. Ez politikai állásfoglalás? kádéenpét reklámozta munkaidőben?
A bankban a biztonsági őr övcsatján angyalkák tartották a régi közép címert. Ez már fogyasztóvédelmi probléma? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.11. 14:40:05

@ámbátor: És ha nincs, akkor mi köze a náciknak az Árpád-sávhoz?

@Viktus: Mondjuk hogy ezután akárki kiadhatja magát szekusnak? :D

@agresszív kismalac: Sóherség

KecskeDotyi 2013.04.11. 14:41:16

@elwood: Zászlóba? :D

Nálam is van rengeteg mintás felső, simán van h olyan akad a kezembe, amit nem is akartam előszedni.

Viktus 2013.04.11. 14:43:00

@ColT:

Ez a rész hol szerepel, hogy a srác bárkit vegzált volna?

"A mai napon az Aldiban vásároltam, és fizetéskor vettem észre, hogy egy srác, aki nagymagyarországos és elől-hátul árpádsávos kapucnis felsőt visel, szorgalmasan pakolgatja a kosarakat."

Te is elpakolhatod a kosarakat, és oda viheted a helyükre. Nosza rajta.

Viktus 2013.04.11. 14:44:35

@ColT:

Képzeld pszt több helyen alkalmaznak ilyen civil ruhás embereket az eladótérben éppen azért, hogy ne tudja a potenciális zsivány, hogy mikor sétál el a biztonsági őr, és pakolhatja tele a rucija belső zsebeit.

KecskeDotyi 2013.04.11. 14:45:47

@ámbátor: Nincs. A nyilas zászló megint más.
Nézd a képet és keresd a különbségeket:
blogol.hu/pikz/elorka/zaszlo.jpg

Viktus 2013.04.11. 14:47:05

@atörökk:

Sosem voltak betiltva azok a jelképek amikről ez a másik barom is hadovál ... ha tetszik, akár a homlokára is tetováltathat Árpád-sávos nagymagyar jelképeket még a szocik sem merték betiltani ... mert baromság. Fennakadni rajta szintén baromság neki az tetszik van ilyen divathullám egy időben meg CCCP pólókban rohadtak a népek ...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.11. 14:47:29

Megvan a megoldás:

Árpád apánk seregei anno a kalandozások során bementek St.Gallenben az Aldiba. Mivel nem volt éppen náluk CHF - már akkor is hiány volt belőle - ezért aztán néhány árpádsávos mentét ott hagytak fizetségül a vásárláskor. Az Aldi vezetése meg kiosztotta a biztonsági őröknek a mentéket egyenruhaként. Ezt a hagyomámnyt őrzi a biztonsági őr most is a kapucniján. D

Viktus 2013.04.11. 14:49:03

@ámbátor:

Ezen egy piros-fehér csíkos jelkép van lehetne akár amcsi lobogó is :D

Viktus 2013.04.11. 14:51:44

Egyébként ezek a csóringerek kb. minimálbéren vannak foglalkoztatva, és nagyjából mindent velük csináltatnak meg lásd ez a kosár pakolás meg egyéb sitnyik munkák.
Az egyenruha, ahol kötelező is ott az még gázosabb, mert azt levonják a fizujukból, és így általában egy szettet vásárolnak ... na pár nap után inkább csöveseknek szoktak kinézni pl. a spar-ban.

MrZed001 2013.04.11. 14:57:27

Szóval az aldiba is járnak hungarofób vásárlók (esetleg cionisták ?).
Akinek nem tetszik, hogy MAGYARORSZÁGon, a magyarok országában valaki MAGYAR címert hord, visel, tisztel ... annak szerintem ott a Kuncze - Gyurcsány féle út (ami ugyebár: ciánkapszula - szlovákia)

Manyecska 2013.04.11. 14:58:12

@hehehehe: ha tudnák hogy jobb oldalon alszom minden éjjel!:D

ferand1979 2013.04.11. 15:03:25

... Tessék elmenni egy olyan ruházatban vásárolni, amin egy környező ország zászlaja van.. Nézd hogy megnéznek, lenéznek miatta..
Tessék elmenni olyan feliratos ruházatban, aminek a szövege obszcén, trágár... Meg is szólnak miatta azonnal...
Akkor nem is értem, hogy miből gondolja valaki (akár aldis, akár teckós..), hogy nem publikál valaki politikai hová-tartózást a ruhaviselete..
Az meg érdekes, hogy véletlenül vette fel azt épp kora reggel.. Ezek szerint véletlenül is vásárolta meg korábban a ruházatot.. És véletlenül járt egy olyan ruhaboltban, ahol ezt árulták...
Véletlenül...
Hát..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.11. 15:04:19

@Viktus: Nem, de nyugodtan megtehette volna. Olvass csak tovább!

Én még ilyen civil bizt. őrt nem láttam. MIndenesetre ilyenkor legalább valami azonosítót mutathatna - nem mintha azt nem lehetne hamisítani.

Manyecska 2013.04.11. 15:07:22

@ColT: pedig vannak, vagy "beépített vásárlók"..

Viktus 2013.04.11. 15:10:12

@ferand1979:

Neked egy jó pszichológus kellene ez v.mi üldözési mánia lehet.
Tessék elmenni minél előbb ... a hozzád meg a posztolóhoz hasonló frusztrált barmokon kívül a kutyát nem érdekli milyen zászlócskás pulóverben vagy. Az egyik a turiban veszi meg kétezerért az union jack-es pulcsit a másik meg nagymagyar szitált kínai pulcsit ... ennyi.

Véletlenül vagy olyan retardált sznob, mint a posztoló?

Viktus 2013.04.11. 15:13:01

@ColT:

Roppant egyszerű elslatyogsz lopsz a szeme előtt, akkor előveszi az igazolványt, és megkér fáradj be vele a biztonsági szobába. :P Alapban a rejtett őr lényege az, hogy rejtve van, ha biztonsági igazolványát mutogatná nem lenne funkciója.

Képzeld Magyarországon olyan is előfordulhat, hogy vásárolnak tőled v.mit aztán hirtelen előkapnak egy NAV-os igazolványt ... nincs előtte kitűzve rájuk.

Egy hisztis idióta elkezd pampogni a pulóvere miatt miközben kosarakat pakol mi okból kellett volna neki bármit mutogatnia?

hehehehe 2013.04.11. 15:15:24

@Manyecska: legalább titkolhatnád, ahelyett, hogy büszkén felvállalod! :P én hason kezdem, de aztán én is a jobb oldalamra fordulok, biztos tudatalatti :D

vénszivar 2013.04.11. 15:16:24

- tán titkos ügynök / tek embere/
- így spórolnak a ruhapénzen
- a lidben csak "ilyen, titkos" VAN!

Viktus 2013.04.11. 15:19:53

Én a helyi postán majdnem hányingert kaptam, mikor a biztonsági őr leült mellém pénteken kb. egy hete abban a ruhában rohadhatott ... inkább hordhatnák azt ami otthon van, ha már munkaruhát nem adnak ingyen.

vénszivar 2013.04.11. 15:24:11

@Viktus: Bővebben?
Azért volt büdös, mert a m.ruha nem ingyenes? Hát? Hogy? Még nincs is meleg...

Manyecska 2013.04.11. 15:24:37

@hehehehe: :))))) én mindig a jobb oldalon kezdem!:) Höhö.

kamushamus 2013.04.11. 15:28:33

Egy "civil ruhás" biztonsági őrnek nem lehetnek politikai nézetei?
Mi a f...t kellett volna viselnie hatágú csillagot?Sárgát?B+

Viktus 2013.04.11. 15:29:49

@vénszivar:

Megvetetik velük így csak egy szettet vásárolt gondolom amiben egy hétig rohad ... hiába fürdik esetleg minden nap az ötödik napon már van egyfajta bukéja az őrnek.

KecskeDotyi 2013.04.11. 15:31:02

@Viktus: Esetleg az is probléma lehet, h a szett komplett műanyag, pamutot max videón látott.

közödeszed 2013.04.11. 15:31:14

nem értem mikor nácizott a posztoló?? ..én meg ilyen pólót láttam ma az egyik (egyetemista) srácon a városban : habibarpult.blog.hu/2010/01/29/d_amp_g_3

vénszivar 2013.04.11. 15:34:29

@Viktus: megvetetik??? Esztergomban a suzukiban v. opelben is már a melósnak kell megvennie? megvetetik velük az őrző cég ruháját...? Biz.ist., hogy egy párat megkérdezek ez ügyben!!!

LÉPEM IS!

hawkeye 2013.04.11. 15:35:35

A Homár történetének legagyatlanabb posztolója...

Ficak 2013.04.11. 15:36:28

Hmmm, inkább kitöröltem a kommentem és bevágok egy viccet....

A kalapárus az erdőben, elfárad, leül egy fa alá pihenni. Elalszik, és mikor felébred, látja az összes kalap eltűnt. Nézi, hova tűnhettek, felnéz a fára, tele van majommal.
Minden majom fején egy kalap. Gondolkodik hogy szerezze vissza a kalapokat. Leveszi a kalapját, erre minden majom leveszi. Megvakarja a fejét, minden majom megvakarja a fejét, ledobja a kalapját a földre, erre minden majom ledobja a kalapját a földre.
30 évvel később, a kalapárus unokája szintén kalapárus lett. Egyszer ment egy erdőn át, amikor nagyon elfáradt, leült egy fa tövébe, elaludt. Mikor felébredt, látja minden kalap eltűnt. Felnéz a fára, tele majommal, mindegyik majom fején egy kalap, eszébe jutott mit mesélt a nagyapja.
Leveszi a kalapját, erre minden majom leveszi, megvakarja a fejét, erre minden majom megvakarja . Ledobja a kalapot a földre, egyik majom sem dobja le. Erre leszól az egyik majom:
- Mit gondolsz, csak neked van nagyapád?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.11. 15:38:19

@Manyecska: Nem baj, nem hiányoznak...

@Viktus: "Alapban a rejtett őr lényege az, hogy rejtve van, ha biztonsági igazolványát mutogatná nem lenne funkciója. "
Nem, amikor esetleg elkezdi a vásárlót vegzálni, akkor.
Oké, itt fordítva volt, de...
...mindegy.

Viktus 2013.04.11. 15:38:28

@vénszivar:

Kérdezhetsz. Ja a legtöbb gyárban is felénk pl. a Bosch osztogatott szép mellénykéket stb. a következő hónapban meg ledöbbentek a dolgozók ott szerepelt mínuszos tételként 8-10 ezer forintos levonások. :D

@KecskeDotyi:

Na igen ezentúl panaszt kell tenni, ha nem D&G vagy Zara esetleg Armani cuccokban pakolja a sitnyik a kosarakat. Mit képzelnek már ezek? :O

Posztoló lehetne ellenőr társadalmi alapon sok gondja nem lehet az életben, ha ez a problémája, hogy egy multiban éhbérért a rabszolga milyen neki nem tetsző mintás pulóverben pakolja a kosarakat.

É2I 2013.04.11. 15:39:21

Szimplán egy rettegő buzi vagy, prosztolókám.
Úgy mondom ezt, hogy nem vagyok szélső jobbos, de még semmijenes sem, mert mindegyik politikus felhúznám a magi kis póznájára.
De tudod te ezt, csak ide is be akarod hozni a hangulat keltést. Ez nem az a blog nyamvadék.

goes 2013.04.11. 15:51:14

Félelmet keltett a posztolóban a történelmi Magyarország képe? Zsidó-e vagy buzi?

hehehehe 2013.04.11. 16:02:36

@Manyecska: jobbról balra haladsz? Ez emlékeztet vmire :) Koránt olvasol-e? :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.11. 16:03:06

@Viktus: Másik. Szóval oké, hogy semmi nem tiltja, csak a faszom kivan már mindenhol a bizt. őrökkel is. csak úgy mellékesen. Ez az új bújtatott munkanélküliség, néha már ezt mondom.

Ettől még, mivel mindenki tudja, hogy az árpádsáv, meg hasonló nemzeti jelképekre sajnos ugrik minden média, meg minden idióta, nem kéne hagyni, hogy bármilyen módon összefüggésbe hozzák az áruházzal. tudom, hogy alvállalkozó a faszi, de azért ezt le lehet kommunikálni a cégekkel is.

Mondjuk az se mindegy, hogy mennyien nézték be a nemzeti jelképeket nácinak :S

Rosszindulatú Vászka 2013.04.11. 16:04:49

"... aki nagymagyarországos és elől-hátul árpádsávos kapucnis felsőt visel"

Ez meg mijafaszt jelent magyarul?

Csíkos pulover volt a orkon? Vagy Agymagyarszágos matrica a pulcsiján? vagy mit?

Viktus 2013.04.11. 16:11:35

@ColT:

Ez pár balféken kívül nem érdekel senkit. Sőt az a szomorú, hogy éppen az ilyen idiótáknak van nagy szerencséje ebben az országban, hogy egy boltban nem az árakat kell figyelnie, hanem azt hogy a szerencsétlen csóringer milyen pulóverben pakolja a kosarakat. Komolyan agyam eldobom.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.11. 16:22:46

@Viktus: Miből gondolod, hogy nem nézte az árakat? Egyrészt nem releváns, másrészt meg ha nem nézi, akkor mi van? Ha csóró, akkor mi van?

Viktus 2013.04.11. 16:25:22

@ColT:

Annyira releváns, mint a kosarat pakoló ember pulóvere ... semennyire.

Egyébként valóban örömteli lenne, ha a hugo boss öltönyös emberkék szorulnának a kosár pakolásra, de nem az a világ van. :D

Rosszindulatú Vászka 2013.04.11. 16:31:47

Külömbe meg, ha statisztikusan nézem azt a bolti lopásos dolgot nem píszín, akkor a biztiőr troll ruházata hát izé, hát eléggé releváns lehet. Talán esetleg.

panic_button 2013.04.11. 16:37:02

Ezért ne menjen a posztoló többet aldiba, irány a cba, az árak miatt meg nem rinyálni majd!

Rosszindulatú Vászka 2013.04.11. 16:39:13

Vagy a Rócsildba. Ott még Shalom sör is kapható.

Atörökk 2013.04.11. 17:01:43

@Rosszindulatú Vászka:
Hétvégén meg akcijós, mikor sabbath rablás van.

lomposfarkas 2013.04.11. 17:05:09

Posztoló! Szar lehet az életed. Te ilyen kényszercselekvéses kis antifasiszta gyökér lehetsz. Mindig pislogni, hogy hol kell éppen rettegni valamitől :)
Posztolókám, legyél már te az a merész kísérletező, aki följelenti az Alkotmányvédelmi Hivatalt, lánykori nevén az NBH-t a náciállat címerért :)

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.04.11. 17:08:13

Posztoló! Az Árpád sávos zászló nem szélsőséges történelmi vagy politikai jelkép, hanem az államalapításunk egyik jelképe! A nagy magyarországos pólót én se tűrném meg a boltomban. Nem azért, mert esetleg nem értek egyet vele, hanem azért, mert a külföldi vevők számára támadó jellegű lehet.
De hangsúlyozom újra: az árpád sávos zászló nemzeti jelképünk, és annyira törvényes, hogy a parlamentben ott van a zászlók között, amikre felesküsznek!

auralborder 2013.04.11. 17:10:05

Hülye konformista marha. Halj éhen!

Képzeld március 15. előtt még kokárdát is adtak az áruházban minden vásárlónak.

budahazyj 2013.04.11. 17:19:29

Ritka nagy gyoker vagy te posztolo.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2013.04.11. 17:31:31

Ennyire tulreagalni azt az Arpadsavos kapucnit.
Nem zaszlot lengetett.

Mas meg forditott keresztes poloban flangal azzal nincs baja a panaszkodonak?

napalm 2013.04.11. 18:07:49

a poszter biztos nem magyar.
fáj neki a magyarság.
vásároljon az ósanban.

vénszivar 2013.04.11. 18:11:42

@Viktus: Bizti őrrel nem beszéltem, de találkoztam egy ismerőssel, ki ÁLLANDÓAN a tűzpiros cola szerelésébe járkál s az is megerősítette, hogy rájuk verik az árát... Régen nem hallottam ilyen infókat, ilyen s hasonló témákban, de SZÁMOMRA HIHETETLEN, hogy a védőruhát a munkavállalóval fizettetik +! szegény multik...:P kevés az a pár csilliárd $-nyi nyereség!

Viktus 2013.04.11. 18:39:38

@vénszivar:

Ilyen világ ez ... Aldi feltehetően kikérte munkanélküliből minimálbérre ruházkodását nem fizeti a csákó meg nem lenne ott, ha még a több tízezres ruhácskákat is neki kellene a 70 ezerből szponzorálni, mert azon a környéken ez a posztoló azért nyavajogna, hogy nem elég fes, és illatos a kosár pakoló.

fanus 2013.04.11. 19:01:23

jackyll...
ha háklis vagy ne menj be az ALDI-ba,
az a fél kenyér nem fogja földhözvágni őket
Ha az EP nem tíitotta a vörös csillagot , akkor te meg kussolj!! hülyegyerek,
biztosan örültél neki

kamushamus 2013.04.11. 19:47:34

@fanus: jackyll az admin nem a poszt-toló

Ahoj- 2013.04.11. 20:08:49

Ezt a marha posztolót, kit érdekel mi van rajta, tán már a nagymagyarország is tiltott önkényuralmi jelkép? A Koronában meg árpádsáv van, de nemnormális.

És ezek b..meg MAGYAROK..

Egyéves Önkéntes 2013.04.11. 20:18:31

@atörökk: Vááa. :)

Egyébként árpadsávos őr ne a zaldiban keménykedjen, hanem a cba-ban!

Egyéves Önkéntes 2013.04.11. 20:19:49

@atörökk: Jaja, amikor kippa kolnak a polcokra!

bekbórd! 2013.04.11. 20:36:53

Múltkor egy Lidlben egy magyar termékes plakátsorozatot láttam az ablakokon. Az Aldinál meg így oldják meg.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2013.04.11. 21:13:24

A biztonsági őrök többsége köztudottan turbómagyar. De ettől még nem kell kiakadni, ha csak úgy biztiőrködik és nem csinál semmi károsat. Hadd legyen rajta Árpádsáv. Elvégre az nem más, mint piros és fehér csíkok egymás után. Ne nézz rá. Majd ha te bemész dávidcsillagos nyaklánccal és beszól neked, akkor írhatsz a homárra. De addig tökmindegy. Mondja ezt egy pont-hogy-nem-turbómagyar.

Szilard47 2013.04.11. 22:26:32

Az Árpád-sáv benne van a ma is hivatalos címerben.

hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91vita:A_magyar_c%C3%ADmer_%C3%B6sszefoglalt_jelent%C3%A9se

Akkor azt is be kell tiltani?

Idióta poszter

Atörökk 2013.04.11. 22:45:36

Az Árpád-hidat is rendberakták egy kicsit. Felfestették az Árpádsávokat.

Sasyyy 2013.04.11. 23:30:20

némmá egy rásszísta "liberalista" posztoló

Atörökk 2013.04.11. 23:36:41

@Jani haverja:
Ez mindennek a netovábbja :DDD

Amúgy -tréfát félretéve- nem értem, minek kell ilyen piros kulimásszal lekenni az utat. Biztos valami haver cég forgalmazza. Ahogy azt sem, minek kell a pár éve a járda egy részén kialakított bicikliutat megszüntetni, és a bicikliseket ráengedni a buszsávra... Lévén a járda elég széles, elfér rajta gyalogos és bringás is simán.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.11. 23:46:23

@atörökk: Az állami variálásoknál soha ne a logikát keresd! Illetve ne abban keresd a logikát, hogy az adott variálással hogyan járnak jól az emberek úgy általában, hanem abban keresd a logikát, hogy hogyan járnak jól azok az EGYES EMBEREK (akik a döntéshozókhoz közel állnak) :)

Meglásd, ha így teszel, hosszú lesz az életed! :)

Atörökk 2013.04.11. 23:51:44

@Jani haverja:
Ja, hát logikát azt nem keresek benne... Igazából most már leszarom ezeket a dolgokat, eljutottam oda, hogy mindnen különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül vagyok nem együttműködő az állammal, már ha érted ;-)

2013.04.12. 00:10:57

Bennem félelmet kelt ez a cionista poszt. Hova lehet panaszt írni?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.12. 00:40:36

@atörökk: Ezt teljesen megértem, sőt én is így gondolom. Egy olyan államhatalom, amelyik a saját törvényeit sem tartja be, vagy ha betartja véletlenül, akkor úgy, hogy mindig az aktuális érdeke szerint változtatja a törvényeket, az ne várja el az állampolgáraitól, hogy feltétel nélkül engedelmeskedjenek mindenben a törvényeinek, abban is, amit esetleg ki lehet kerülni. És egyre többen fogják ezt gondolni Magyarországon.

Félreértés ne essék: Ezt nem csak a jelenlegi kormányzati ciklus alatt csinált dolgokra értettem.

Persze más országokban is vannak gondok, de sok helyen kevesebb az ilyen gond, mint Magyarországon. Érdekes módon ott együttműködőbbek is az emberek az államhatalommal.

Troppauer_Hümér 2013.04.12. 04:40:40

A pécsi rendőrpszichológus, a pécsi polgármester leánya, és a ratyi divatcézár esete után gondolom az idegileg vegetatív poszter már rettegve várja az Aldiban a cigánymeggyszezont?

Troppauer_Hümér 2013.04.12. 04:42:24

Múltkor az Aldiban ötágú vörös csillagot láttam egy Hejj, nekem! feliratú sörön.

Mivel ezek a mocskos komenisták leverték annak idején a nagyfater veséjét, rettegve hagytam el az ojjektumot.

vénszivar 2013.04.12. 05:10:16

@stillmátyás: Éppen szoliban vagy Pécsett? Melyik sávban? Úgy látom pár év s pécs norvég felségterület lesz...nagyon szar egy város lett!

LÉPEM!

Troppauer_Hümér 2013.04.12. 05:23:00

@vénszivar: Nem járok szoláriumba, habár Pécsett jó túlélési technikának tűnik belebarnulni a tömegbe.

dani27bpbp 2013.04.12. 06:43:58

ennyire kifogyott a poszt-téma?

jézushka 2013.04.12. 07:48:27

Tudom irigyelni azt az embert, akinek a való életben az a legnagyobb problémája, ki, milyen ruhában van. Én a saját gúnyám nem tudnám leírni, ami tegnap rajtam volt, de ez az élesszemű posztíró még a biztonsági őrét is. Talán tetszett neki az illető? Hogy annyira stírölte?

Jessybátsi 2013.04.12. 08:12:46

Zavarnak a magyarok??? Hallgass gyurcsányra:El lehet költözni...

szamaritánus 2013.04.12. 08:44:06

elnézést kérek, de a posztoló elmehet a jó kurva anyjába. gondolom, ha dávid csillag lett volna a tarkóján az őrnek, még kezet is csókolt volna neki.

vakuljmagyar 2013.04.12. 09:02:27

de utálom ezt az álszent mentegetőzést az árpádsávos zászló miatt. Mindenki tudja, hogy a nácik jelképe volt - függetlenül az előéletétől - akik most hordják, náci érzelműek.
Ami pedig a nagymagyarország matricát illeti, csak azok hordják, akik nem figyeltek a történelemórán.

Manyecska 2013.04.12. 09:11:23

@vakuljmagyar: jelentsd fel az AH-t, köcsög! :DD

Bilok 2013.04.12. 09:19:45

Hülye f.sz/p.csa, húzzál ki Észak-Koreába, ott mindenki szürke egyenpizsamában mászkál. Az biztos jobban tetszene.
Esetleg tiltsuk be a Diósgyőr mezét is? Azok is piros-fehérek. Játszhatnának pl. narancssárgában, nem?
Idióta.

szamaritánus 2013.04.12. 10:14:38

@vakuljmagyar: te meg egy f.szszopó kis bérrettegő vagy. gondolom, a veres csillaggal nincsen bajod, komcsikám

vidéki suzukis 2013.04.12. 10:26:03

Kis Magyarország nem ország,
nagy Magyarország mennyország.

Tormas Torontal 2013.04.12. 10:28:40

Én egy beszállítót azért basztam ki, mert olyan kocsivbal jött, ami tele volt ezekkel a szimbólumokkal, Nagymagyarország, turul stb. Menjen a picsába minden ilyen szupermagyar!

vidéki suzukis 2013.04.12. 10:32:01

@Tormas Torontal:
Jelentkezhetsz Lenin-érdemrendért.

2013.04.12. 10:36:22

@vakuljmagyar: de utálom ezt az álszent mentegetőzést az árpádsávos zászló miatt. Mindenki tudja, hogy a nácik jelképe volt - függetlenül az előéletétől - akik most hordják, náci érzelműek.

Be kéne tiltani szerintem is! Meg a Dávid-csillagot is mert azt meg kireszelték vasból a nindzsák és azzal dobálóztak! Meg a menórát is, mint a százas villanykörtét, mert energia pazarlás. Helyette jó lesz egy kínai kompakt fénycső!

Manyecska 2013.04.12. 10:44:53

@Tormas Torontal: remélem, már kínait alkalmaz, jó kis echte madárinfluenzával..

R.G.I 2013.04.12. 10:56:44

@vakuljmagyar: A posztoló valószínüleg libsi, magyarellenes. Látszik ki jár az aldiba baszdmeg....szomorú.

Manyecska 2013.04.12. 10:59:44

@Cicmen: láttad volna most milyen arrogáns vásárlóval találkoztunk /nem fejteném ki/! egyesek azt hiszik ők szarták a spanyolviaszk..Az a gyilkos tekintet!!

R.G.I 2013.04.12. 11:03:19

@teter: Sajnos narancssárgában nem játszhatnánk mert az a holland nemzeti 11(oranje)mezszíne. Világháború, holokauszt és apokalipszis lenne:D Főleg ha a posztoló megtudja, felnyomná a diósgyőrt, hogy merészel a drogosok országának focicsapatmezszínében megjelenni egy magyar csapat:)

R.G.I 2013.04.12. 11:05:02

És azzal büntetné a magyar focit de főleg a Diósgyőrt, hogy nem nézi.

R.G.I 2013.04.12. 11:06:11

Sőt továbbmegyek, felszólítaná a szövetségi kapitányt hogy állítsa falhoz a játékosokat és lővesse őket fejbe.

Manyecska 2013.04.12. 11:09:10

Az a szar amikor már nem is akarnak elvonatkoztatni! Most akkor ki is provokál??
Ha meg nem tudnak, szomorú.

IP gyűjtögető 2013.04.12. 11:19:27

szerintem az iromány elkövetője nemrég végezte el a seggfejképzőt és most gyakorolja a tanultakat.

vakuljmagyar 2013.04.12. 11:31:38

nem piszkolódni kell, hanem ezeket a tényeket észérvekkel megdönteni:
- aki ma árpádsávos jelképeket hord, az náci érzelmű
- az un. nagymagyarország - aminek körvonalait szívesen hordják jelképként, az osztrák-magyar monarchia földrajzi területét ábrázolja, ekkor Ferencz József volt a magyar király.

Tőlem persze mindenki azt visel, amit, de akkor nem kell "mosakodni", vállalja fel, hogy az, aki. Ilyen egyszerű ez.

Tormas Torontal 2013.04.12. 12:00:07

@vidéki suzukis: már van olyanom te szerencsétlen hülye! Nem is értem mit gondoltok! Azért mert ti a Trianon előtto magyarországgal parádéztok, piros - fehér csikos maskarában, még nem vagytok jobb emberek. Hanem inkább rosszabbak!

Manyecska 2013.04.12. 12:00:13

@vakuljmagyar: észérveket? Tessék: 2013 van, nem 1942.

Bilok 2013.04.12. 12:38:17

@R.G.I: Jogos, de zöld se lehet a Diósgyőr, mert az a fasisztanáci fradi színe, sőt, mivel mindenféle színű csapatoknak szurkolnak fasisztanácik, nem vehetnek fel semmilyen más színű mezt se. Vagy játszanak meztelenül, esetleg a posztolónak kedves kék-fehérben, vagy be kell tiltani az egész Diósgyőrt.

2013.04.12. 12:43:01

TELJESEN BIZTOS FORRÁSBÓL TUDOM, HOGY HITLER LÉLEGZETT!
KEDVES LIBERÁLISOK NE TEGYÉTEK? MERT FASISZTA DOLOG! :))))

平八 2013.04.12. 13:16:45

Kedves posztolónak ajánlom a Rothschild üzletláncot. Ja, hogy az már megszűnt itthon? Akkor inkább mégis csak a kurva anyádat, hahaha! :D Kis szarrágó, elmész te a sunyiba!

Zabaalint (törölt) 2013.04.12. 13:44:41

Most ki nem szarja le, hogy szélsőjobber a szekus, amíg nem baszogat?

eatmoregold 2013.04.12. 14:39:30

Mekkora sügér a levél írója, atya ég....

vidéki suzukis 2013.04.12. 14:57:49

@Tormas Torontal:
Te is egy nagyon toleráns libsi lehetsz. :-)

Tormas Torontal 2013.04.12. 15:06:15

@vidéki suzukis: Aki nem mélymagyar az nyilván libsi. Mekkora egy buta, tudatlan, igen egyszerű gondolkodású tahó vagy....

Tormas Torontal 2013.04.12. 15:09:17

@budahazyj: Igaza van. Fasiták ne dolgozzanak az orrom elött, főleg ne legynek feljogosítva semmire.

vénszivar 2013.04.12. 15:15:17

@Tormas Torontal: te! van itt már annyi "szereplő"! De áruld már el, hogy kik azok a fasiták?!? csak, hogy képben legyek... napok óta tartó magasröptű vitátokról.

Tormas Torontal 2013.04.12. 15:40:09

@vénszivar: hopp, elkaptál egy gépelési hibát! Gratulálok!

budahazyj 2013.04.12. 16:40:20

@Tormas Torontal: Miert vagy ilyen kirekeszto? Kirekesztened a velemenye miatt. Hat akkor ki a "fasita"?

vénszivar 2013.04.12. 18:56:56

@Tormas Torontal: hopp, ez messze van egy gépelési hibától! Geatulálok! na így néz ki egy gépelési hiba s ilyenért még soha nem szóltam, de te a fröcsögésedtől olyan ideges vagy, hogy azt sem tudod, hogy mit írsz!? hopp "fasita":)

vidéki suzukis 2013.04.12. 19:25:55

@Tormas Torontal:
Jól van, te szoci ál-liberális. :-)

bagir 2013.04.12. 19:46:26

Nem vagy te kicsikét nagyonhülye?
Fel akart esketni sámánnak?
Ha nem akkor mi a francot érdekel, h mit visel?

Fejesrob 2013.04.12. 23:05:52

Egyből ment jelenteni. Ezért nem bírom a libsiket, ha én látok egy faszit "I like Izrael", vagy Imádom az SZDSZ-t pólóban leszarom és megyek oda vásárolni máskor is.

Disznó Úr 2013.04.13. 09:13:52

@Fejesrob: Igen, ezeknek a vérükben van a jelentgetősdi. Az ilyenek élvezik az olyan munkaköröket mint adóellenőr, végrehajtó és általában mindent ami ellenőr.

Ez már az általánosban elkezdődik, amikor osztályfőnöki órán felállnak és elmondják hogy ki evett matekórán.

alfa.orionis 2013.04.13. 10:36:37

Juszt sem olvasom el a kommenteket, de a poszt tolónak üzenem, hogy amíg hideg volt, én meg rakamazi turulos fekete, kapucnis pulóverben jártam vásárolni az Aldiba.

Most, hogy süt a nap, felveszem a piros-fehér csíkos (egyébként matróz stílusú) tavaszi kabátkámat, és abban fogok menni.

Remélem, találkozunk!

Tormas Torontal 2013.04.13. 10:43:09

@Fejesrob: engm pl. ez is zavar. Az üzletet ne keverje senki semmilyen formában a politikával. Ilyen egyszerű.

Tormas Torontal 2013.04.13. 10:44:10

@alfa.orionis: nem érted a külömséget a turulos vásárló és a turulos alkalmazott között.

Tormas Torontal 2013.04.13. 10:45:53

De az világossá vált számomra, hogy ez a HOMÁR egy amolyan szélsőjobbos propaganda oldal. Mi a faszér nem költöztök az imádott Székelyföldre?

Atörökk 2013.04.13. 10:46:54

@Tormas Torontal:
Attól mert paranoiás vagy, még nem biztos, hogy üldöznek.
Ja, és anyád harcsaszájúra baszott picsája szélsőjobbos, az.

Tormas Torontal 2013.04.13. 11:52:14

@atörökk: Te büdös fasiszta! A te büdös kurva anyáddal szórakozz, ne az enyémmel! Tudod egyáltalán ki az apád, hiszen anyád ott állt az útszélén és az baszta meg, aki csak akarta, némi szárazkenyérért!

Atörökk 2013.04.13. 12:11:00

@Tormas Torontal:
Nem tanítottak jó modorra a szemináriumon, Lenin-fiúcska?

Tormas Torontal 2013.04.13. 12:34:01

@atörökk: Nemigen vagy tisztába a történelemmel! Amikor te voltál ifjú, úgy 50 éve, akkor volt "szeminárium". Manpság csak árpádsávos, csukjás őrjöngés van, meg sósavazó bácsik! Ne ugass nekem a jómodorról!

Atörökk 2013.04.13. 12:37:36

@Tormas Torontal:
Szavamra. Te egy látnok vagy. Kár, hogy annak is szar, valahogy nem találtad el a koromat, no de sebaj. Viszont ajánlok valamit: szerintem vegyél be valami bogyót, vagy gyűrögess nyugigumit, vagy verd ki (már ha még feláll) mert szörnyen idegesnek tűnsz, és meg talál ütni a guta, Lenin-fiúcska. Persze nem mintha nagy kár lene érted.

Tormas Torontal 2013.04.13. 13:11:42

@atörökk: Nemigen vagy tisztába a történelemmel! Amikor te voltál ifjú, úgy 50 éve, (gondolom most vagy úgy 70) akkor volt "szeminárium". Manpság csak árpádsávos, csukjás őrjöngés van, meg sósavazó bácsik! Ne ugass nekem a jómodorról!

Tormas Torontal 2013.04.13. 13:14:35

@atörökk: Ja, és tényleg egy szar szuzukid van? Luzer! :)

Atörökk 2013.04.13. 13:15:41

@Tormas Torontal:
Ugatni a kutya szokott, meg te, Lenin-fiúcska :)
Meg könyörgöm, ha már képtelen vagy egy kommentet legalább két helyesírási hiba nélkül megírni, használj már egy helyesírás-ellenőrzőt, mert felettébb bántja a szemem... Nem mintha egy pillanatig is komolyan vettelek volna, no de így meg szimplán egy műveletlen taplónak is tartalak, amellett, hogy egy seggfej vagy.

Atörökk 2013.04.13. 13:16:57

@Tormas Torontal:
Igazad lehet... Nem lehet mindenki olyan trendi, menő homoszexuális biciklisfutár, mint te vagy...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.13. 13:18:49

Felhívnám a felek figyelmét a sportszerű küzdelemre.
POPCOR... illetve BOX!!!

Atörökk 2013.04.13. 13:26:21

@agresszív kismalac:
Nem merek. Félek, Árpádsáv-fóbiás cicafiú barátunk idegösszeroppanást kapna, ha veszít :D

Tormas Torontal 2013.04.13. 15:14:50

@atörökk: érdekel valakit a véleményed? engem egyáltalán nem. Egy vidéki tahó vagy, szar szuzukival! Ja és biztos hátul a csomogtartó ajtaján egy fordítva felragasztott nagy magyarország térképpel. :) De látom vetted a fáradságot és utánnam néztél. Utánad persze nyilván nem lehet, mert egy anonim szarkeverő vagy.

Tormas Torontal 2013.04.13. 15:15:59

@atörökk: Jajj, összekevertelek a másik hülyével :) De a vége rád is igaz. Mind aninimak vagytok és fröcsögtök. Jó szórakozást. Elmentem bicajozni!

Atörökk 2013.04.13. 15:18:01

@Tormas Torontal:
Hát arról nem tehetek, hogy fent vagy az Alterego club akikre büszkék vagyunk tablóján...
Igen, csak egy szar Suzukira fussa, tudod sokba kerül a hajóm fenntartása, nem engedhetek meg magamnak drágáb autót.

Ja, bringázás közben lehetőleg ne fröcsögj, a zebra attól még, hogy csíkos, nem Árpád-sávos!

Atörökk 2013.04.13. 15:53:25

@Tormas Torontal:
Netán papagájt uzsonnáztál, Lenin-fiúcska? Vagy lányka? Nem is tudom...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.13. 16:35:55

@Tormas Torontal: "most vagy úgy 70"

Ha a hatvan fölötti életkor ciki, akkor üssél engem!

Különben unalmasak vagytok. Mondjuk az "anonim szarkeverő", meg a "papagájt uzsonnáztál" mérsékelten vicces, de többet várnék.

budahazyj 2013.04.13. 16:49:28

@Tormas Torontal: Baszki Te tenyleg egy homoszexualis biciklis futar vagy? Ha ezt tudom korabban...

Tormas Torontal 2013.04.13. 16:53:24

@budahazyj: Istenem, milyes ostobák vagytok :) :)

budahazyj 2013.04.13. 16:57:18

@Tormas Torontal: Ja, nem is, szerintem Te vadasz vagy... :-)

vénszivar 2013.04.13. 17:32:33

@Tormas Torontal: Látod! NEM csoda, hogy már tegnap este 19h előtt finoman megjegyeztem, hogy te egy feszült idegbeteg vagy. A mai napi jó adagod is ezt bizonyítja... :DDD

budahazyj 2013.04.13. 17:48:21

@Tormas Torontal: Van nyereg a bicajon? vagy csak az a merev, kemeny, vastag cso?

DarkFuture 2013.04.13. 22:47:03

Posztoló egy köcsög.
ha nem teccik ki lehet menni jeruzsálembe.
Nem muszály a horthyfaszistaneonnáciújnyilasantiszemétturbóvérmagyarokra pazarolni az időt.
Mindenkinek jobb lesz.

Tormas Torontal 2013.04.14. 08:32:25

@DarkFuture: Én nem pazarolnám rátok az időt, de hát itt születtem, és itt is szeretnék élni. Sajnos egyre több az olyan ostoba szélsőjobbos, mint te, akiknek az a kényszerképzetük, hogy aki nem ultramagyar, az biztos zsidó. Nem. Csak magyar! És nem hiszi el, hogy Jézus is magyar volt, meghogy a NATO bombázta le az iszaptórolót, stb. Olyan mértékben megy a népbutitás részetekről, hogy az elképesztő, Az ostobaságnak sajnos ebben a rétegben nincs határa.

CID 2013.04.14. 11:21:26

Pfff, és még pászka szerint, én vagyok zsenát...

Tormas Torontal 2013.04.14. 21:42:14

Szuzuki, NEM a mi autónk :)

vénszivar 2013.04.15. 00:26:37

@CID: Talán Zsanett! vagy zsenánt! Az egyik BIZTOS! válassz! :)

vénszivar 2013.04.15. 00:28:59

Látom megjött a jó idő s nekivetkőztél s kibontottad a zászlótokat..., csodás.
Remélem mind elrohadtok!:)

puncipöcögtető 2013.04.15. 04:26:20

Mikor lesz már Magyarország a magyarok országa? Na erre felelj, poszt-toló!

Tormas Torontal 2013.04.15. 08:18:56

@vénszivar: Ne reménykedj! Előbb döglesz meg te! :)

Tormas Torontal 2013.04.15. 12:11:09

@vénszivar: Csak sokkal okosabb és kulturáltabb nálad.

Manyecska 2013.04.15. 13:01:13

Ja. Okosabb. Az én dédapám eltűnt a Don-kanyarban, többedmagával, 3 gyereket hagyott félárván..Őrájuk ki emléxik????:( foglalkozik vele bárki is??

Manyecska 2013.04.15. 13:06:37

Kár, hogy a katonaságot eltörölték már:((! megnézném hogyan lengetnék magukat másfél évig, összezárva, bár van akinek ez bejön, szerintem végignyalatnák fogkefével vele a folyosót ahogy szokás volt:D..

feketeöves chemtrail-figyelő 2013.04.15. 13:34:40

Gyermekeim az Úrban, de főleg a tisztelt poszt-tolóhoz!

Nézzétek már meg az amerikai zászlót:
users2.ml.mindenkilapja.hu/users/twu-silkroad/uploads/amerikai_zaszlo.jpg

Igen, ebben is benne van, és bizony, hogy van hozzá közünk!
"Ezen ősi zászló egy olyan jelkép, melynek színei nem ismeretlenek az amerikai nép számára sem, mert az amerikai kolóniák legradikálisabb szervezetének, a Sons of Liberty-nek (a Szabadság Fiai) a zászlaja már 1767-ben a tizenhárom kolóniát egy piros-fehér sávos zászlóval képviselte, amelyből később kialakult a mai amerikai zászló."

Ui.: Az elöl rövid ö, legalábbis ebben a formában (elöl-hátul)!

Tormas Torontal 2013.04.15. 13:56:51

@Manyecska: picsába az árpádsávos zászlóval, a székely zászkóval. meg a nagymagyarország térképpel. Itt és most kellene normálisan élni. Szarok rá mi történt 80-90 évvel ezelőtt. Elegem van belőle!

vénszivar 2013.04.15. 13:59:56

@Tormas Torontal: CSAK nem a buzik élnek NORMÁLISAN!?!? te köcsög, kur túr féreg!

Tormas Torontal 2013.04.15. 14:08:35

@vénszivar: Ki nem szar le téged, vén, dagadt, alkoholosta, kisfarkú, impotens szuzukis csóró? :)

vénszivar 2013.04.15. 14:37:31

@Tormas Torontal: Pl.: a NŐK !!!

töröld meg a szádat, tiszta szaros...te segtúró-fasszopó!

Tormas Torontal 2013.04.15. 14:45:31

@vénszivar: :) elképzelésed sincs a szexről :) :) istenkém...

Manyecska 2013.04.15. 14:54:09

"A szex vajon mi? a szexmajom ki?":))

vénszivar 2013.04.15. 14:55:35

@Manyecska: :DDDDDDDD baszarok!:DDDDDD

Manyecska 2013.04.15. 14:57:21

@vénszivar: "A szexológus nem mondott sok szépet, Mert pornóképnek nézted a várostérképet " :)))) ja, mirigy.

labi 2013.04.15. 16:09:42

Postoló le szokta verni a magyar címert is? Elég nagy része árpádsávos... Illetve érdemes lenne egy pillantást vetnie az NBSZ honlapjára is (www.nbsz.gov.hu), oszt bepanaszolhatná őket is. :)

Tormas Torontal 2013.04.15. 20:07:31

@vénszivar: csak ahogy szoktál. Nem bírod már visszatartani? SZAR ügy :)

Tormas Torontal 2013.04.15. 20:10:35

@labi: te is tudod, hogy az árpádsávoz zászlo és a címerben levő csíkos pajzs nem ugyanaz. vagy, ha nem tudod, nézz utána. De mégegyszer, ha valaki utcán, tüntetésen, akárhol ilyesmit visel, az az ő dolga. Munkahelyen viszoint ne viseljen sem ilyent sem másmilyen politikai hovatartozást mutató ruházatot.

wwenigma 2013.04.16. 11:47:45

@Tormas Torontal: láma. Szerintem mondj le a magyar állampolgárságodról, ha megtagadod nemzeti jelképeinket.

Manyecska 2013.04.16. 13:48:00

@wwenigma: mért, magyar?:DD@Tormas Torontal: bezzeg a melegek vonulhatnak fővárosunk utcáin talpig szivárványban?? Mész már te is a bús picsába. Szivar kicsit se túlzott, bár szokott..

labi 2013.04.16. 15:09:46

@Tormas Torontal:
Értem. Címerárpádsáv és zászlóárpádsáv nem ugyanaz. De a zászlóárpádsáv és a kapucnisfelsőárpádsáv ugyanaz.
Sokmindent megtanul itt az ember...

Tormas Torontal 2013.04.16. 16:21:25

Tényleg ilyen hülye itt mindenki, vagy csak provokáltok. Vagy, ti vagytok azok, akik a legújabb vetélkedőbel válaszolna a kérdésekre! A jelképekre, meg magasról SZAROK!

vénszivar 2013.04.16. 16:46:11

@Tormas Torontal: Ja! rajtad kívül mindenki hüje + EGÉSZSÉGES (s provokátor)!!!
De te, meg egy defektes lelkű buzi vagy!

Tormas Torontal 2013.04.16. 17:03:38

@vénszivar: Te nem számítasz. Megkeseredett, dagadt, impotens szuzukis vagy. Kit érdekelsz?

vénszivar 2013.04.16. 17:09:36

@Tormas Torontal: Az egészséges NŐKET! tégedet + csak a ratyik!

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.04.16. 19:33:42

jóóó kivancsi lennék h nemetorszagban toleralnanak e egy nagynemetorszagot es regi nemet fasiszta jelkepeket egy biztiőr "aldi" ruhazatan :))) sher gut :))

vénszivar 2013.04.16. 19:53:04

@45eskoltozik: Menj ki, öltözz be, majd mikor tapasztaltál s visszajöttél írd meg...ide!:)

Tormas Torontal 2013.04.16. 22:07:37

@vénszivar: ráadásul még egy tahó is vagy. Nem számítasz senkinek! Mostantól mintha nem is léteznél vén (lankadt) fasz!

szekertabor · provo.blog.hu 2013.04.17. 10:52:01

Szerintem ez a poszt arról szól, hogy teljesen törvénytelen módon egy be nem tiltott jelképet szankcionálna. Felhívom a figyelmét a következőre:
Az ALDI előírhatja a dolgozói számára a munkahelyi viseletet, de erre nem köteles.
A biztonsági cég előírhatja a dolgozói számára a munkahelyi viseletet, de erre nem köteles.
Az ALDI előírhatja az általa szerződtetett biztonsági cégnek, hogy az ALDI területén milyen ruhát hordjanak, de erre sem köteles.
Amennyiben a ruházatot nem írja elő, úgy kizárólag a munkaegészségügyi, élelmiszerkereskedelmi előírásoknak meg nem felelő ruházatot, vagy törvénybe ütköző jelképeket tilthatja meg. Sem a kereszt, sem a Dávid-csillag, sem a szent skarabeusz, sem a keletnémet, sem a konföderációs, sem az árpádsávos zászló viselése nem tiltott, de még a koponya keresztbe tett lábszárcsontokkal sem. Igény ugyan lenne rá, de hajh, a liberálisok tiltakoznak a betiltásuk ellen.

Tormas Torontal 2013.04.17. 21:54:14

@szekertabor: attól engem még zavarhat, nem?

==T== 2013.04.18. 14:25:53

@ColT: És miért ne lenne akármilyen ruhában? Sokkal könnyebb elvegyülni a vásárlók között és kiszúrni a tolvajokat civilben, mint egyenruhában.

A posztírónak meg ha ennyire nem tetszenek a magyar nemzeti jelképek, akkor megfogadhatja Fletó tanácsát, és elhúzhat innen.

==T== 2013.04.18. 14:27:45

@Tormas Torontal: azt majd a munkáltató eldönti, de sem neked, sem a posztolónak nincs semmi köze hozzá. Főleg, hogy az árpád-sáv nem egy politikai jelkép, hanem nemzeti.

Gondolom akkor szerinted USA meg brit zászlós pólóban, stb sem szabadna munkahelyre bemenni.

==T== 2013.04.18. 14:41:32

@Tormas Torontal: Nekem meg abból, hogy mi történt 70 éve...

Tormas Torontal 2013.04.18. 20:41:11

@==T==: Csak neked nemzeti jelkép az árpádsáv, nekem nem! (Így egybe írva, nem pedig kötőjellel!!!)

kranführer 2013.04.19. 10:37:39

@Tormas Torontal: Akkor csinálj magadnak kistestvért.

Manyecska 2013.04.19. 11:17:44

Minden Emmának boldog névnapot!!

Tormas Torontal 2013.04.20. 08:56:14

@kranführer: Az, hogy az anyáddal baszol, csak a TE családodban divat! Ne általánosits!

Tormas Torontal 2013.04.21. 17:22:07

@vénszivar: nem én baszom meg az anyám, te ostoba veén fasz! megdögölhetnél végre, hogy több jusson Orbánéknak fakivágásra!

Tormas Torontal 2013.04.22. 07:58:44

@Tormas Torontal: te is ugyanolyan barom vagy, mint a másik hülye. Remélem a koporsódon is árpádsávous takaró lesz, mihamarabb.

vénszivar 2013.04.22. 10:02:10

@Tormas Torontal: te barom! saját magadnak is ugyan azt írod! :DDD te buzi állat! :DDD

wwenigma 2013.04.22. 11:02:52

@vénszivar: Megéri visszanézni néha. :D

Tormas Torontal 2013.04.22. 11:58:15

@vénszivar: te is ugyanolyan barom vagy, mint a másik hülye. Remélem a koporsódon is árpádsávous takaró lesz, mihamarabb.

Tormas Torontal 2013.04.22. 12:00:19

@vénszivar: Miért irigykedsz arra, akinek - veled ellentétben - van nemi élete? Húzz végre az árpádsávos szemfedeled alá!

wwenigma 2013.04.23. 13:23:22

@Tormas Torontal: neha seggbetesznek téged, ki a f*szom lenne irígy rád? ;)

vénszivar 2013.04.23. 13:40:45

@Tormas Torontal: Az nemi élet te rühes buzi, hogy szarba tolod s szart nyalsz, te állat!?! Rohadjatok meg a HIV összes fajtájától A - Q ig!!!

Tormas Torontal 2013.04.25. 08:31:40

@vénszivar: Hát ettől nem leszel boldogabb: teljesen egészséges vagyok, jó állásom és rendes fizetésem van, valamint sokkal jobb autóm, mint neked! Gáz nem? Ja és "szuzuki NEM a mi autónk" :)

vénszivar 2013.04.25. 10:51:07

@Tormas Torontal: De te egy szartúró, nyaló, köcsög, buzi VAGY!!!

Tormas Torontal 2013.04.25. 15:00:06

Ettől még én vagyok boldogabb, és az is maradok. Főleg, hogy látom, egyre jobban kiborulsz!. Közeleg a halál? Ne feledkezz meg az árpádsávos szemfedélről! :)

wwenigma 2013.04.26. 13:14:19

@Tormas Torontal: Nicsak, ki az aki még azt se tudja mi az a faszverés? :D

KOO 2014.02.21. 21:14:41

A posztoló egyszerűen ostoba.

Tormas Torontai, olvasgass néha bele egy picit a történelemkönyvekbe. Még az is lehet, hogy az "imádott" Székelyföldről is találsz néhány érdekességet. Ajánlom az olvasást szókincsed bővítéséhez is... A mocskos száj és a káromkodás ritkán vezet el a célhoz.
süti beállítások módosítása