Tékozló Homár

Árpádsáv az Aldiban

2013.04.11. 13:41 | jackyll | 274 komment

A jelek szernit már nem kötelező céges egyenruhában feszíteni egész nap a biztonsági őröknek az Aldiban, úgyhogy mindenki abban dolgozik, amit reggel találomra kivesz a szekrényből. Például árpádsávos kapucniban:

A mai napon az Aldiban vásároltam, és fizetéskor vettem észre, hogy egy srác, aki nagymagyarországos és elől-hátul árpádsávos kapucnis felsőt visel, szorgalmasan pakolgatja a kosarakat. Kiderült, hogy az illető itt dolgozik. Megkérdeztem az üzletvezetőt, hogy nem furcsa-e számára, hogy az egyik alkalmazott törtenelmi jelképeket visel magán munkaidőben, jelezve extrém-vagy-kevésbé-extrém történelmi és politikai állásfoglalását, mire az volt a felelet, hogy ő egy biztonsági őr, aki civilben dolgozik.

Közben odajött a srác is, és nevetve elmagyarazta, hogy ő semmiféle politikai szerepet nem vállal, és csak véletlen akadt ez a ruhadarab a kezébe, ugyanannyi jelentősege van a kapucnisan viselt jelkepeknek, mint a farmerján a Ben Sherman logonak. Az üzletvezető is rábólintott, mondta, hogy ez eddig nem okozott problémát, és nem is érti a kérdésemet.

Megköszöntem szépen, de erősen elgondolkodtam rajta, hogy vajon az Aldi központ hogyan vélekedne az esetről, mert nagyon valószínűtlennek tartom, hogy éppen az általa alkalmazott biztonsági cég éppen ennek az alkalmazottjának éppen ma reggel kezebe akadt erős politikai es történelmi nézeteket ismertető kapucnis felsőjén keresztül szeretne üzenni a vasarlóinak. Mert ha igy van, köszönöm szépen, de inkább máshol vásárolok.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vidéki suzukis 2013.04.12. 14:57:49

@Tormas Torontal:
Te is egy nagyon toleráns libsi lehetsz. :-)

Tormas Torontal 2013.04.12. 15:06:15

@vidéki suzukis: Aki nem mélymagyar az nyilván libsi. Mekkora egy buta, tudatlan, igen egyszerű gondolkodású tahó vagy....

Tormas Torontal 2013.04.12. 15:09:17

@budahazyj: Igaza van. Fasiták ne dolgozzanak az orrom elött, főleg ne legynek feljogosítva semmire.

vénszivar 2013.04.12. 15:15:17

@Tormas Torontal: te! van itt már annyi "szereplő"! De áruld már el, hogy kik azok a fasiták?!? csak, hogy képben legyek... napok óta tartó magasröptű vitátokról.

Tormas Torontal 2013.04.12. 15:40:09

@vénszivar: hopp, elkaptál egy gépelési hibát! Gratulálok!

budahazyj 2013.04.12. 16:40:20

@Tormas Torontal: Miert vagy ilyen kirekeszto? Kirekesztened a velemenye miatt. Hat akkor ki a "fasita"?

vénszivar 2013.04.12. 18:56:56

@Tormas Torontal: hopp, ez messze van egy gépelési hibától! Geatulálok! na így néz ki egy gépelési hiba s ilyenért még soha nem szóltam, de te a fröcsögésedtől olyan ideges vagy, hogy azt sem tudod, hogy mit írsz!? hopp "fasita":)

vidéki suzukis 2013.04.12. 19:25:55

@Tormas Torontal:
Jól van, te szoci ál-liberális. :-)

bagir 2013.04.12. 19:46:26

Nem vagy te kicsikét nagyonhülye?
Fel akart esketni sámánnak?
Ha nem akkor mi a francot érdekel, h mit visel?

Fejesrob 2013.04.12. 23:05:52

Egyből ment jelenteni. Ezért nem bírom a libsiket, ha én látok egy faszit "I like Izrael", vagy Imádom az SZDSZ-t pólóban leszarom és megyek oda vásárolni máskor is.

Disznó Úr 2013.04.13. 09:13:52

@Fejesrob: Igen, ezeknek a vérükben van a jelentgetősdi. Az ilyenek élvezik az olyan munkaköröket mint adóellenőr, végrehajtó és általában mindent ami ellenőr.

Ez már az általánosban elkezdődik, amikor osztályfőnöki órán felállnak és elmondják hogy ki evett matekórán.

alfa.orionis 2013.04.13. 10:36:37

Juszt sem olvasom el a kommenteket, de a poszt tolónak üzenem, hogy amíg hideg volt, én meg rakamazi turulos fekete, kapucnis pulóverben jártam vásárolni az Aldiba.

Most, hogy süt a nap, felveszem a piros-fehér csíkos (egyébként matróz stílusú) tavaszi kabátkámat, és abban fogok menni.

Remélem, találkozunk!

Tormas Torontal 2013.04.13. 10:43:09

@Fejesrob: engm pl. ez is zavar. Az üzletet ne keverje senki semmilyen formában a politikával. Ilyen egyszerű.

Tormas Torontal 2013.04.13. 10:44:10

@alfa.orionis: nem érted a külömséget a turulos vásárló és a turulos alkalmazott között.

Tormas Torontal 2013.04.13. 10:45:53

De az világossá vált számomra, hogy ez a HOMÁR egy amolyan szélsőjobbos propaganda oldal. Mi a faszér nem költöztök az imádott Székelyföldre?

Atörökk 2013.04.13. 10:46:54

@Tormas Torontal:
Attól mert paranoiás vagy, még nem biztos, hogy üldöznek.
Ja, és anyád harcsaszájúra baszott picsája szélsőjobbos, az.

Tormas Torontal 2013.04.13. 11:52:14

@atörökk: Te büdös fasiszta! A te büdös kurva anyáddal szórakozz, ne az enyémmel! Tudod egyáltalán ki az apád, hiszen anyád ott állt az útszélén és az baszta meg, aki csak akarta, némi szárazkenyérért!

Atörökk 2013.04.13. 12:11:00

@Tormas Torontal:
Nem tanítottak jó modorra a szemináriumon, Lenin-fiúcska?

Tormas Torontal 2013.04.13. 12:34:01

@atörökk: Nemigen vagy tisztába a történelemmel! Amikor te voltál ifjú, úgy 50 éve, akkor volt "szeminárium". Manpság csak árpádsávos, csukjás őrjöngés van, meg sósavazó bácsik! Ne ugass nekem a jómodorról!

Atörökk 2013.04.13. 12:37:36

@Tormas Torontal:
Szavamra. Te egy látnok vagy. Kár, hogy annak is szar, valahogy nem találtad el a koromat, no de sebaj. Viszont ajánlok valamit: szerintem vegyél be valami bogyót, vagy gyűrögess nyugigumit, vagy verd ki (már ha még feláll) mert szörnyen idegesnek tűnsz, és meg talál ütni a guta, Lenin-fiúcska. Persze nem mintha nagy kár lene érted.

Tormas Torontal 2013.04.13. 13:11:42

@atörökk: Nemigen vagy tisztába a történelemmel! Amikor te voltál ifjú, úgy 50 éve, (gondolom most vagy úgy 70) akkor volt "szeminárium". Manpság csak árpádsávos, csukjás őrjöngés van, meg sósavazó bácsik! Ne ugass nekem a jómodorról!

Tormas Torontal 2013.04.13. 13:14:35

@atörökk: Ja, és tényleg egy szar szuzukid van? Luzer! :)

Atörökk 2013.04.13. 13:15:41

@Tormas Torontal:
Ugatni a kutya szokott, meg te, Lenin-fiúcska :)
Meg könyörgöm, ha már képtelen vagy egy kommentet legalább két helyesírási hiba nélkül megírni, használj már egy helyesírás-ellenőrzőt, mert felettébb bántja a szemem... Nem mintha egy pillanatig is komolyan vettelek volna, no de így meg szimplán egy műveletlen taplónak is tartalak, amellett, hogy egy seggfej vagy.

Atörökk 2013.04.13. 13:16:57

@Tormas Torontal:
Igazad lehet... Nem lehet mindenki olyan trendi, menő homoszexuális biciklisfutár, mint te vagy...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.13. 13:18:49

Felhívnám a felek figyelmét a sportszerű küzdelemre.
POPCOR... illetve BOX!!!

Atörökk 2013.04.13. 13:26:21

@agresszív kismalac:
Nem merek. Félek, Árpádsáv-fóbiás cicafiú barátunk idegösszeroppanást kapna, ha veszít :D

Tormas Torontal 2013.04.13. 15:14:50

@atörökk: érdekel valakit a véleményed? engem egyáltalán nem. Egy vidéki tahó vagy, szar szuzukival! Ja és biztos hátul a csomogtartó ajtaján egy fordítva felragasztott nagy magyarország térképpel. :) De látom vetted a fáradságot és utánnam néztél. Utánad persze nyilván nem lehet, mert egy anonim szarkeverő vagy.

Tormas Torontal 2013.04.13. 15:15:59

@atörökk: Jajj, összekevertelek a másik hülyével :) De a vége rád is igaz. Mind aninimak vagytok és fröcsögtök. Jó szórakozást. Elmentem bicajozni!

Atörökk 2013.04.13. 15:18:01

@Tormas Torontal:
Hát arról nem tehetek, hogy fent vagy az Alterego club akikre büszkék vagyunk tablóján...
Igen, csak egy szar Suzukira fussa, tudod sokba kerül a hajóm fenntartása, nem engedhetek meg magamnak drágáb autót.

Ja, bringázás közben lehetőleg ne fröcsögj, a zebra attól még, hogy csíkos, nem Árpád-sávos!

Atörökk 2013.04.13. 15:53:25

@Tormas Torontal:
Netán papagájt uzsonnáztál, Lenin-fiúcska? Vagy lányka? Nem is tudom...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.13. 16:35:55

@Tormas Torontal: "most vagy úgy 70"

Ha a hatvan fölötti életkor ciki, akkor üssél engem!

Különben unalmasak vagytok. Mondjuk az "anonim szarkeverő", meg a "papagájt uzsonnáztál" mérsékelten vicces, de többet várnék.

budahazyj 2013.04.13. 16:49:28

@Tormas Torontal: Baszki Te tenyleg egy homoszexualis biciklis futar vagy? Ha ezt tudom korabban...

Tormas Torontal 2013.04.13. 16:53:24

@budahazyj: Istenem, milyes ostobák vagytok :) :)

budahazyj 2013.04.13. 16:57:18

@Tormas Torontal: Ja, nem is, szerintem Te vadasz vagy... :-)

vénszivar 2013.04.13. 17:32:33

@Tormas Torontal: Látod! NEM csoda, hogy már tegnap este 19h előtt finoman megjegyeztem, hogy te egy feszült idegbeteg vagy. A mai napi jó adagod is ezt bizonyítja... :DDD

budahazyj 2013.04.13. 17:48:21

@Tormas Torontal: Van nyereg a bicajon? vagy csak az a merev, kemeny, vastag cso?

DarkFuture 2013.04.13. 22:47:03

Posztoló egy köcsög.
ha nem teccik ki lehet menni jeruzsálembe.
Nem muszály a horthyfaszistaneonnáciújnyilasantiszemétturbóvérmagyarokra pazarolni az időt.
Mindenkinek jobb lesz.

Tormas Torontal 2013.04.14. 08:32:25

@DarkFuture: Én nem pazarolnám rátok az időt, de hát itt születtem, és itt is szeretnék élni. Sajnos egyre több az olyan ostoba szélsőjobbos, mint te, akiknek az a kényszerképzetük, hogy aki nem ultramagyar, az biztos zsidó. Nem. Csak magyar! És nem hiszi el, hogy Jézus is magyar volt, meghogy a NATO bombázta le az iszaptórolót, stb. Olyan mértékben megy a népbutitás részetekről, hogy az elképesztő, Az ostobaságnak sajnos ebben a rétegben nincs határa.

CID 2013.04.14. 11:21:26

Pfff, és még pászka szerint, én vagyok zsenát...

Tormas Torontal 2013.04.14. 21:42:14

Szuzuki, NEM a mi autónk :)

vénszivar 2013.04.15. 00:26:37

@CID: Talán Zsanett! vagy zsenánt! Az egyik BIZTOS! válassz! :)

vénszivar 2013.04.15. 00:28:59

Látom megjött a jó idő s nekivetkőztél s kibontottad a zászlótokat..., csodás.
Remélem mind elrohadtok!:)

puncipöcögtető 2013.04.15. 04:26:20

Mikor lesz már Magyarország a magyarok országa? Na erre felelj, poszt-toló!

Tormas Torontal 2013.04.15. 08:18:56

@vénszivar: Ne reménykedj! Előbb döglesz meg te! :)

Tormas Torontal 2013.04.15. 12:11:09

@vénszivar: Csak sokkal okosabb és kulturáltabb nálad.

Manyecska 2013.04.15. 13:01:13

Ja. Okosabb. Az én dédapám eltűnt a Don-kanyarban, többedmagával, 3 gyereket hagyott félárván..Őrájuk ki emléxik????:( foglalkozik vele bárki is??

Manyecska 2013.04.15. 13:06:37

Kár, hogy a katonaságot eltörölték már:((! megnézném hogyan lengetnék magukat másfél évig, összezárva, bár van akinek ez bejön, szerintem végignyalatnák fogkefével vele a folyosót ahogy szokás volt:D..

feketeöves chemtrail-figyelő 2013.04.15. 13:34:40

Gyermekeim az Úrban, de főleg a tisztelt poszt-tolóhoz!

Nézzétek már meg az amerikai zászlót:
users2.ml.mindenkilapja.hu/users/twu-silkroad/uploads/amerikai_zaszlo.jpg

Igen, ebben is benne van, és bizony, hogy van hozzá közünk!
"Ezen ősi zászló egy olyan jelkép, melynek színei nem ismeretlenek az amerikai nép számára sem, mert az amerikai kolóniák legradikálisabb szervezetének, a Sons of Liberty-nek (a Szabadság Fiai) a zászlaja már 1767-ben a tizenhárom kolóniát egy piros-fehér sávos zászlóval képviselte, amelyből később kialakult a mai amerikai zászló."

Ui.: Az elöl rövid ö, legalábbis ebben a formában (elöl-hátul)!

Tormas Torontal 2013.04.15. 13:56:51

@Manyecska: picsába az árpádsávos zászlóval, a székely zászkóval. meg a nagymagyarország térképpel. Itt és most kellene normálisan élni. Szarok rá mi történt 80-90 évvel ezelőtt. Elegem van belőle!

vénszivar 2013.04.15. 13:59:56

@Tormas Torontal: CSAK nem a buzik élnek NORMÁLISAN!?!? te köcsög, kur túr féreg!

Tormas Torontal 2013.04.15. 14:08:35

@vénszivar: Ki nem szar le téged, vén, dagadt, alkoholosta, kisfarkú, impotens szuzukis csóró? :)

vénszivar 2013.04.15. 14:37:31

@Tormas Torontal: Pl.: a NŐK !!!

töröld meg a szádat, tiszta szaros...te segtúró-fasszopó!

Tormas Torontal 2013.04.15. 14:45:31

@vénszivar: :) elképzelésed sincs a szexről :) :) istenkém...

Manyecska 2013.04.15. 14:54:09

"A szex vajon mi? a szexmajom ki?":))

vénszivar 2013.04.15. 14:55:35

@Manyecska: :DDDDDDDD baszarok!:DDDDDD

Manyecska 2013.04.15. 14:57:21

@vénszivar: "A szexológus nem mondott sok szépet, Mert pornóképnek nézted a várostérképet " :)))) ja, mirigy.

labi 2013.04.15. 16:09:42

Postoló le szokta verni a magyar címert is? Elég nagy része árpádsávos... Illetve érdemes lenne egy pillantást vetnie az NBSZ honlapjára is (www.nbsz.gov.hu), oszt bepanaszolhatná őket is. :)

Tormas Torontal 2013.04.15. 20:07:31

@vénszivar: csak ahogy szoktál. Nem bírod már visszatartani? SZAR ügy :)

Tormas Torontal 2013.04.15. 20:10:35

@labi: te is tudod, hogy az árpádsávoz zászlo és a címerben levő csíkos pajzs nem ugyanaz. vagy, ha nem tudod, nézz utána. De mégegyszer, ha valaki utcán, tüntetésen, akárhol ilyesmit visel, az az ő dolga. Munkahelyen viszoint ne viseljen sem ilyent sem másmilyen politikai hovatartozást mutató ruházatot.

wwenigma 2013.04.16. 11:47:45

@Tormas Torontal: láma. Szerintem mondj le a magyar állampolgárságodról, ha megtagadod nemzeti jelképeinket.

Manyecska 2013.04.16. 13:48:00

@wwenigma: mért, magyar?:DD@Tormas Torontal: bezzeg a melegek vonulhatnak fővárosunk utcáin talpig szivárványban?? Mész már te is a bús picsába. Szivar kicsit se túlzott, bár szokott..

labi 2013.04.16. 15:09:46

@Tormas Torontal:
Értem. Címerárpádsáv és zászlóárpádsáv nem ugyanaz. De a zászlóárpádsáv és a kapucnisfelsőárpádsáv ugyanaz.
Sokmindent megtanul itt az ember...

Tormas Torontal 2013.04.16. 16:21:25

Tényleg ilyen hülye itt mindenki, vagy csak provokáltok. Vagy, ti vagytok azok, akik a legújabb vetélkedőbel válaszolna a kérdésekre! A jelképekre, meg magasról SZAROK!

vénszivar 2013.04.16. 16:46:11

@Tormas Torontal: Ja! rajtad kívül mindenki hüje + EGÉSZSÉGES (s provokátor)!!!
De te, meg egy defektes lelkű buzi vagy!

Tormas Torontal 2013.04.16. 17:03:38

@vénszivar: Te nem számítasz. Megkeseredett, dagadt, impotens szuzukis vagy. Kit érdekelsz?

vénszivar 2013.04.16. 17:09:36

@Tormas Torontal: Az egészséges NŐKET! tégedet + csak a ratyik!

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.04.16. 19:33:42

jóóó kivancsi lennék h nemetorszagban toleralnanak e egy nagynemetorszagot es regi nemet fasiszta jelkepeket egy biztiőr "aldi" ruhazatan :))) sher gut :))

vénszivar 2013.04.16. 19:53:04

@45eskoltozik: Menj ki, öltözz be, majd mikor tapasztaltál s visszajöttél írd meg...ide!:)

Tormas Torontal 2013.04.16. 22:07:37

@vénszivar: ráadásul még egy tahó is vagy. Nem számítasz senkinek! Mostantól mintha nem is léteznél vén (lankadt) fasz!

szekertabor · provo.blog.hu 2013.04.17. 10:52:01

Szerintem ez a poszt arról szól, hogy teljesen törvénytelen módon egy be nem tiltott jelképet szankcionálna. Felhívom a figyelmét a következőre:
Az ALDI előírhatja a dolgozói számára a munkahelyi viseletet, de erre nem köteles.
A biztonsági cég előírhatja a dolgozói számára a munkahelyi viseletet, de erre nem köteles.
Az ALDI előírhatja az általa szerződtetett biztonsági cégnek, hogy az ALDI területén milyen ruhát hordjanak, de erre sem köteles.
Amennyiben a ruházatot nem írja elő, úgy kizárólag a munkaegészségügyi, élelmiszerkereskedelmi előírásoknak meg nem felelő ruházatot, vagy törvénybe ütköző jelképeket tilthatja meg. Sem a kereszt, sem a Dávid-csillag, sem a szent skarabeusz, sem a keletnémet, sem a konföderációs, sem az árpádsávos zászló viselése nem tiltott, de még a koponya keresztbe tett lábszárcsontokkal sem. Igény ugyan lenne rá, de hajh, a liberálisok tiltakoznak a betiltásuk ellen.

Tormas Torontal 2013.04.17. 21:54:14

@szekertabor: attól engem még zavarhat, nem?

==T== 2013.04.18. 14:25:53

@ColT: És miért ne lenne akármilyen ruhában? Sokkal könnyebb elvegyülni a vásárlók között és kiszúrni a tolvajokat civilben, mint egyenruhában.

A posztírónak meg ha ennyire nem tetszenek a magyar nemzeti jelképek, akkor megfogadhatja Fletó tanácsát, és elhúzhat innen.

==T== 2013.04.18. 14:27:45

@Tormas Torontal: azt majd a munkáltató eldönti, de sem neked, sem a posztolónak nincs semmi köze hozzá. Főleg, hogy az árpád-sáv nem egy politikai jelkép, hanem nemzeti.

Gondolom akkor szerinted USA meg brit zászlós pólóban, stb sem szabadna munkahelyre bemenni.

==T== 2013.04.18. 14:41:32

@Tormas Torontal: Nekem meg abból, hogy mi történt 70 éve...

Tormas Torontal 2013.04.18. 20:41:11

@==T==: Csak neked nemzeti jelkép az árpádsáv, nekem nem! (Így egybe írva, nem pedig kötőjellel!!!)

kranführer 2013.04.19. 10:37:39

@Tormas Torontal: Akkor csinálj magadnak kistestvért.

Manyecska 2013.04.19. 11:17:44

Minden Emmának boldog névnapot!!

Tormas Torontal 2013.04.20. 08:56:14

@kranführer: Az, hogy az anyáddal baszol, csak a TE családodban divat! Ne általánosits!

Tormas Torontal 2013.04.21. 17:22:07

@vénszivar: nem én baszom meg az anyám, te ostoba veén fasz! megdögölhetnél végre, hogy több jusson Orbánéknak fakivágásra!

Tormas Torontal 2013.04.22. 07:58:44

@Tormas Torontal: te is ugyanolyan barom vagy, mint a másik hülye. Remélem a koporsódon is árpádsávous takaró lesz, mihamarabb.

vénszivar 2013.04.22. 10:02:10

@Tormas Torontal: te barom! saját magadnak is ugyan azt írod! :DDD te buzi állat! :DDD

wwenigma 2013.04.22. 11:02:52

@vénszivar: Megéri visszanézni néha. :D

Tormas Torontal 2013.04.22. 11:58:15

@vénszivar: te is ugyanolyan barom vagy, mint a másik hülye. Remélem a koporsódon is árpádsávous takaró lesz, mihamarabb.

Tormas Torontal 2013.04.22. 12:00:19

@vénszivar: Miért irigykedsz arra, akinek - veled ellentétben - van nemi élete? Húzz végre az árpádsávos szemfedeled alá!

wwenigma 2013.04.23. 13:23:22

@Tormas Torontal: neha seggbetesznek téged, ki a f*szom lenne irígy rád? ;)

vénszivar 2013.04.23. 13:40:45

@Tormas Torontal: Az nemi élet te rühes buzi, hogy szarba tolod s szart nyalsz, te állat!?! Rohadjatok meg a HIV összes fajtájától A - Q ig!!!

Tormas Torontal 2013.04.25. 08:31:40

@vénszivar: Hát ettől nem leszel boldogabb: teljesen egészséges vagyok, jó állásom és rendes fizetésem van, valamint sokkal jobb autóm, mint neked! Gáz nem? Ja és "szuzuki NEM a mi autónk" :)

vénszivar 2013.04.25. 10:51:07

@Tormas Torontal: De te egy szartúró, nyaló, köcsög, buzi VAGY!!!

Tormas Torontal 2013.04.25. 15:00:06

Ettől még én vagyok boldogabb, és az is maradok. Főleg, hogy látom, egyre jobban kiborulsz!. Közeleg a halál? Ne feledkezz meg az árpádsávos szemfedélről! :)

wwenigma 2013.04.26. 13:14:19

@Tormas Torontal: Nicsak, ki az aki még azt se tudja mi az a faszverés? :D

KOO 2014.02.21. 21:14:41

A posztoló egyszerűen ostoba.

Tormas Torontai, olvasgass néha bele egy picit a történelemkönyvekbe. Még az is lehet, hogy az "imádott" Székelyföldről is találsz néhány érdekességet. Ajánlom az olvasást szókincsed bővítéséhez is... A mocskos száj és a káromkodás ritkán vezet el a célhoz.
süti beállítások módosítása