Tékozló Homár

Fantomüvegvisszaváltók országszerte

2013.04.12. 14:26 | jackyll | komment

Sajátos dezinformációs szolgáltatást tart fenn a WinterTrade a honlapján. Évek óta az ország legkülönbözőbb pontjaiban jelzik az üvegvisszaváltókat, amik egyáltalán nincsenek a helyükön:

Egy apró szemfényvesztésre szeretném felhívni a figyelmed. A WinterTrade Zrt. évek óta hirdeti weboldalán a befőttesüvegek pénzért való visszaváltásának lehetőségét, térképen megjelölve az átvételi pontokat. A valóságban ugyanakkor a feltüntetett helyeken nyoma sincs semmiféle üvegvisszaváltónak, és a cég telefonos megkeresés után el is ismerte, hogy ez a rendszer még nem működik. (Ezt a választ adták egy évvel ezelőtt is.) Innentől kezdve érthetetlen, hogy miért hirdetik ezt a nem létező lehetőséget ("A csomagolóanyag érték, ahogy a sörösüveg, az üdítősüveg, úgy a befőttesüveg is visszaváltható. Ne dobja ki, vigye vissza, pénzt kap érte. "), és többszöri figyelemfelhívás után is miért tartják fenn a megtévesztő látszatot. Talán csak apróság, de mégis a potenciális üvegvisszaváltók becsapása és nemtörődömség ez a magatartás.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anomalocaris (törölt) 2013.04.15. 00:11:07

Velvet :D

"Tudja, melyik színész tanult meg mókust nyúzni?"

England win The Ashes! 2013.04.15. 00:13:44

@Uttar Pradesh: Színész? Lord Olivier csak azért nem forog a sírjában, mert hamvasztották.

vénszivar 2013.04.15. 00:13:54

@stillmátyás: Ugyan már! Olyan alomból származom, ahol ez nem volt szempont. Ezért csak 45-75 fokba műkszik.

igazságos 2013.04.15. 00:14:57

@Uttar Pradesh: stohl buci?

az újabban nyilazgatni akar

vénszivar 2013.04.15. 00:16:26

@igazságos: mért? azt engedik belőve, bepiálva is?

gabors 2013.04.15. 00:16:37

@stillmátyás: nem ertem 25 evvel ezelott 1998 volt NEM ??

ha nem akkor szolj

England win The Ashes! 2013.04.15. 00:16:50

@igazságos: Valami csaj volt. Legalábbis a gúgl ezt dobta.

England win The Ashes! 2013.04.15. 00:17:47

@gabors: Neked az oprendszerbe nem építettek be számológépet? Ha de, akkor használd.

igazságos 2013.04.15. 00:18:27

@vénszivar: hogyne, ott az se probléma, ha a két szemed közé lő

gabors 2013.04.15. 00:18:38

@stillmátyás: ja hogy a show ??? azt nem tudom mondjuk evre de igazad lehet ... mert ment a 90-es evek elejen "eloben"

azt nem mondom hogy kedvencem volt de valoban szorakoztato volt ...

igazságos 2013.04.15. 00:20:10

talán azé nem bírok pasit szerezni, mer agyamra megy a sok munka

mentem aludni

vénszivar 2013.04.15. 00:21:46

@igazságos: Az alvás meg a SEX ellensége!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.15. 00:57:36

@igazságos: szerintem meg tulsagosan valogatos vagy
addig valogatsz mig lemaradsz
amugy meg mondtam mar, irjal az RTL-nek, hogy gazdasszony ferjet keres
hidd el celeb lennel siman

gabors 2013.04.15. 01:01:30

ferenc mellet van masik argentin is aki nyero>>>>

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.04.15. 04:47:30

@igazságos: Igi, azért nem bírsz pasit szerezni, mert a stílusod nem pasivonzó. De sok sikert, mert zsák a foltját :)

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.04.15. 04:51:48

@hagyma: Ez is jó ötlet, de szerintem a személyes ismerkedés a traktorosklubban célravezetőbb. Van olyan, hogy traktorosklub Magyarországon?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.15. 07:14:13

Na mi van, még nem váltottak vissza minden fantomüveget?

Egyéves Önkéntes 2013.04.15. 07:33:49

Rájöttem, hogy a Föld lapos!

Manyecska 2013.04.15. 08:21:14

@Egyéves Önkéntes: ha jól lenyomkodod a növények töve körül, mindenképp. Rájöttem már én is a hétvégén.

Manyecska 2013.04.15. 08:24:22

@ColT: nem, de már szelektív kukákba gyűjtünk mától, hoznak sárgát meg kéket:) tisztára mint a fejlettebb országokba!!:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.15. 08:45:33

@stillmátyás: ez nagyon szép! meg is lova....izé zsiráfosítottam azonnyomba :)

Egyéves Önkéntes 2013.04.15. 08:49:06

@stillmátyás: Nézd a vízben a bubikat, szerintem fotosop!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.15. 08:55:07

sok dolgot nem értek a férfiaknál, ezek között van a F1.
brübrübrü...40 körön keresztül...

Troppauer_Hümér 2013.04.15. 08:55:14

@zsiráfffff: Azért vállalhattak volna szinkronúszást is.

Troppauer_Hümér 2013.04.15. 08:57:11

@batgirl: Ugyanez a nőknél a plázában versenyvásárlás, negyven körön keresztül.

Miénk hobbihoz csak egy földfelszíni sugárzás kell, meg pár sör. Olcsóbb.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.15. 08:59:00

@stillmátyás: van benne valami, de nőként sem szeretem a plázásást.
vagyis, néha én is vásárolok, mert szokott olyan kedvem lenni. De egyóra múlva menekülök haza.

Troppauer_Hümér 2013.04.15. 08:59:25

@Egyéves Önkéntes: Nem figyeltem, tele volt zsiráffal.

Inkább ebből igyanak, ebben legalább nem dugtak a halak.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.15. 09:01:39

@stillmátyás: nem hiszen:D
pl..gyűlölöm a kocsmákat:D
és nem kedvelem az odajárókat sem:D

Egyéves Önkéntes 2013.04.15. 09:03:13

@stillmátyás: a zsiráfokat észre se vettem!

@batgirl:

nekem nem jön be a formaegy
nem mindenki egyforma

Troppauer_Hümér 2013.04.15. 09:11:21

@batgirl: Azokat én is. Jó isten, akkor leszbikus vagyok? :o

Troppauer_Hümér 2013.04.15. 09:12:19

@agresszív kismalac: Szerintem meg igenis jók voltak az árnyékszínházas magyarok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.15. 10:06:04

@atörökk: azér azt a receptet csak szabadalmaztatni kéne! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.15. 10:08:21

@batgirl: Akkor utálhatsz :D

@Manyecska: Megmondta itt fentebb a teliszájas, hogy az hüleség.
Én azért továbbra is külön gyűjtöm :D

Atörökk 2013.04.15. 10:08:52

@zsiráfffff:
A zalkotójé a kopirájt, ő engedélye nélkül én nem teszem közzé :D

vénszivar 2013.04.15. 10:24:59

Reggel szedtem vagy 5kg gombát! 1,5-2 kg megfőzök, de kéne 3-5 üveg, hogy a többit eltegyem...De valszeg, üveg híján elajándékozom!:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.15. 10:26:19

@vénszivar: a gombát hogy teszed el üvegbe? nem lottyad össze?

vénszivar 2013.04.15. 10:35:56

@zsiráfffff: Jogos!
1. megfőzöm őket
2. kifőzöm az üvegeket
3. a szűrt főzőlével teljesen felöntöm
4. mint mást, úgy dunsztolom
5. olyan natúr mintha boltit vennék...
6. kibontás után dinsztelt hagymára stb. mint mindig...
7. csak a nokedlit bízom az oldalbordámra

Alig várom már! Jó étvágyat!:)

Egyéves Önkéntes 2013.04.15. 10:53:38

@zsiráfffff: @vénszivar:
Van egy nagyon fasza erdélyi recept én azt használom, bármilyen abszurdul hangzik, működik.
Fogod a gombát, összevágod, és beleteszel egy réteget a befőttes üvegbe, ráteszel egy marék sót, aztán gomba, só, rétegenként. Legfelül só.
A só hatására a gomba levet ereszt, a lé ellepi a gombát. Celofán rá (ez fontos, mert egyénként a só lerágja róla a fémkupakot) és mehet a polcra. Úgy kábé ezer évig eláll.
Amikor fel akarod használni, akkor viszont iszonyatosan ki kell mosni, mert még tíz kimosás után is sós lesz.
Viszont ha kiázott jól, akkor olyan lesz, mintha aznap szedted volna.
Üdvözlettel: EÖ, Aranykalászos gazda, BAZ megyei parasztszövetség, félemelet balra

Egyéves Önkéntes 2013.04.15. 10:56:00

@Egyéves Önkéntes: és így nem kell dunsztolni, meg főzni, meg szarakodni
Ergo, nem pazaroljuk az energiát fölöslegesen, azáltal a fenntartható fejlődés prioritást kap, az ökológia lábnyomunk kisebb lesz, és kicsit hozzájárulunk a világbéke globális elterjedéséhez is.

Egyéves Önkéntes 2013.04.15. 10:57:50

bár a világbéke már eleve globális, per definitionem, de mindegy is

Rosszindulatú Vászka 2013.04.15. 11:01:10

Csak még azt akartam mondani, hogy ha nekem lenne fantomüvegem, én biztosan nem akarnám visszaváltani. Sőt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.15. 11:02:34

@Egyéves Önkéntes: ez még jobb. nagynéha kapunk olyan sárgás színű nemtommianeve gombát ajándékba, de olyankor kilószámra és jó vóna valahogy eltenni.

vénszivar 2013.04.15. 11:03:18

@zsiráfffff: Bocs!IGEN! Én enyhén sósba!

vénszivar 2013.04.15. 11:05:19

@Egyéves Önkéntes: :) Jóóóó, persze, mert a román sónagyhatalom! IS! :)

Rosszindulatú Vászka 2013.04.15. 11:10:45

@zsiráfffff: ne higgy senkinek. Simán és rendesen szárítani kell. Az a tuti.

Egyéves Önkéntes 2013.04.15. 11:16:20

@zsiráfffff: @Rosszindulatú Vászka: van amit jobb szárítani, például a vargányát.
de a rizike sóban az verhetetlen.
az a sárga rókagomba lesz, azzal semmit nem szabad csinálni, nekem kell elpostázni :)

@vénszivar: az aldiban egy kiló só van vagy 20 forint. Sajnos fél kilós nincs, így egyszerre kell áldozni annyit!

Manyecska 2013.04.15. 11:17:34

Az uszodában meg ingyen nő a gomba. Nem tudtok ti élni...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.15. 11:19:56

@Rosszindulatú Vászka: ja, régen úgy csináltuk, de most nincsen hozzá alkalmas helyem.

@Egyéves Önkéntes: na azleszaz. nagyon fincsi tud lenni szószformátumban.

vénszivar 2013.04.15. 11:22:02

@Egyéves Önkéntes: Te hol élsz? Igaz, én eddig ha kétszer jártam aldiba....

De kinyalom a gombás seggedet, HA 1kg só bótba 20 friccs!!! Még a jégre való is 50 lehet! Na? 2000-ért veszel egy mázsát?:):D

Rosszindulatú Vászka 2013.04.15. 11:22:11

@zsiráfffff: régen minden jobb volt. Még a régen minden jobb voltozás is.

Manyecska 2013.04.15. 11:24:53

@Manyecska: lábgombáról beszélünk, fontosch! Csak és kizárólag...

Atörökk 2013.04.15. 11:27:44

El lettünk kényesztetve. 5000 karakterot lehet kommentelni :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.15. 11:28:09

@Manyecska: ja, hát példul ezért se járok uszodába. a tóban legfeljebb hattyúszart nyalunk be, dehát az abszolút bio :)

@Rosszindulatú Vászka: feküggy ki a napra, erős D-vitamin hiányt hallok ki a hangodból!

vénszivar 2013.04.15. 11:30:33

@Manyecska: Hóna aljban, intim területen esetleg szájban, szájkörül nincs? Szar egy helyre jársz, te! S még fizetsz is érte? :)

Rosszindulatú Vászka 2013.04.15. 11:31:54

@zsiráfffff: francfenét! Valósággal megfőtt a zagyam, annyit napoztam a hétvégén.

vénszivar 2013.04.15. 11:33:05

@atörökk: biztos hitelből állja jackyll.
majd 2014 után lesz is böjtje...

Manyecska 2013.04.15. 11:35:36

@vénszivar: Bp.egyik legtisztább fürdője! Amiről te beszélsz az száj-és körömfájás lehet.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.15. 11:37:08

@Rosszindulatú Vászka: jaja. mink legyalogoltunk cirka nyóc kilométert nekifutásból, úgyhogy a mai napra az egyetlen kívánságom egy tucat maláj masszőrcsaj.

@atörökk:
micsoda pazarlás!!!

Rosszindulatú Vászka 2013.04.15. 11:39:52

@Manyecska: az csak Albániába van mostanság, de ott is csak azért, mert ott minden van.

@zsiráfffff: az mostan nekem is jó volna. De igazi csajok, nemám lédibojok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.15. 11:51:38

@Rosszindulatú Vászka:igasság szerint nekem most tökmindegy vóna, mer semmire se vagyok alkalmas a gyalogbéka pozíció felvételén kívül :D

@agresszív kismalac: kakasos nyalóka, körhintárul rókázás, vattacukor, marhapöri, hideg sör. de szép is vót.

Manyecska 2013.04.15. 11:54:33

@zsiráfffff: régen még a rókában is több volt a sárgarépa. Igen:((

Atörökk 2013.04.15. 11:55:04

@zsiráfffff:
Azmijen? Lemész sétálni oszt' minden gyanútlan járókelőnek a fülibe brekegel? :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.15. 12:03:01

Az nem sárgarépa, hanem a gyomorfal darabjai.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.15. 12:07:18

@atörökk: nem, hanem laposan fexem (amennyire lehet) oszt ennyi! :D

@Manyecska: brojáf.

Egyéves Önkéntes 2013.04.15. 12:16:18

@zsiráfffff: majd szósz, ha eszel? :)

@vénszivar: én tiranai lakos vagyok, itt az aldit nem zárják, ajtaja sincs, abból és annyit viszel el, amit/amennyit csak gondolsz.

helianthus 2013.04.15. 12:24:29

@vénszivar: azért ez az ajánlatod eléggé seggnyalásnak tűnik. JJJ

@Egyéves Önkéntes: jól vagy kedves? Ne fordulj be!

helianthus 2013.04.15. 12:28:46

@Rosszindulatú Vászka: "Valósággal megfőtt a zagyam, annyit napoztam a hétvégén."
Legalább locsolgattad az agyad hideg sörrel belülről? A melegben kiemelten fontosan ügyelni kell a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztásra, mert ha nem vigyázol, megüt a guta.

helianthus 2013.04.15. 12:31:27

A poszthoz hozzászólva, lehet volt már:
"Innentől kezdve érthetetlen, hogy miért hirdetik ezt a nem létező lehetőséget "
Esetleg azért mert pár éve nyertek valamilyen támogatást (pár euromilliót?) arra, hogy üvegvisszaváltót létesítsenek és pár évig működtessék. Hogy ezt lehessen ellenőrizni, csináltak neki honlapot is.
Ennyi.
Majd ha letelik a pár év, megszüntetik a honlapot is.

helianthus 2013.04.15. 12:32:45

@helianthus: "megszüntetik a honlapot is. "
Azazhogy egész pontosan csak a honlapot szüntetik meg, mivel üvegvisszaváltó nem volt, nem van és nem lesz.

Egyéves Önkéntes 2013.04.15. 12:34:37

@helianthus: jól vagyok! üdén és frissen indulok neki ennek a kihívásokkal tarkított szép szardinellacsicsergéstől hangos tavaszi hétnek!

Egyéves Önkéntes 2013.04.15. 12:36:53

@helianthus: na igen, és ha az EU érne valamit, akkor az ilyenekért akkorát b-szna oda, hogy nem lehetne kimászni alóla.
Elpazarolt milliárdok ilyen szarokra, miközben meg óvodák-iskolák-kórházak a tönkremenetel szélén.
Mikor lélegeztetőgépre is költhetnék ezeket a forrásokat.

AlulírottFentemlített 2013.04.15. 12:46:42

@Rosszindulatú Vászka:
Nagymamám mondta egyszer kb. 15 éve, amikor a vasárnapi ebédnél sótlannak találta a család a húslevest, hogy ő márpedig ugyanannyit rakott bele, mint máskor.

Majd megjegyezte:
Tudjátok, régen a só is sósabb volt.
:-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.15. 12:53:51

@Egyéves Önkéntes: "a az EU érne valamit, akkor az ilyenekért akkorát b-szna oda, hogy nem lehetne kimászni alóla."

Az.

Azt hiszik, hogy majd a magyarok felügyelik, hogy hatékonyan legyen felhasználva a pénz. De inkább csak abban hatékony, hogy az imerősök zsebében landoljon.

Állami milliárdokat fizettek ki offshore cégeknek
index.hu/gazdasag/2013/04/13/allami_milliardokat_fizettek_ki_offshore_cegeknek/

Manyecska 2013.04.15. 12:55:34

@atpijkamo: gyorsan, gyorsan! alapíccsunk offshore céget! ja, már van..:DD

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.15. 13:00:08

@Egyéves Önkéntes: Az tavaly volt. Most már házhoz is szállítják, amit el akartál volna vinni.
Nyolcsávos autópályán.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.04.15. 13:02:08

Minden héten ötszörösére nő a karakterszám.
Kivéve Albániát, mert ott végtelenszeresére.

Egyéves Önkéntes 2013.04.15. 13:14:32

@agresszív kismalac: Most olvastam a hétvégén, hogy ha egy matematikusnak vagy fizikusnak nem jön ki az eredmény, akkor elutazik tiranába, mert ott lehet nullával is osztani.

vénszivar 2013.04.15. 13:22:22

@helianthus: Tán csak nem 20 Ft egy kiló SÓ ?! Itt magyar országon!

Na, hogy ne tűnjön "seggnyalásnak", ami különben igen távol áll tőlem, ezt most úgy véltem, hogy nem nagy kunszt, ilyen feltételekkel beígérni...Viszont mivel ilyet írtál, ezért
felbátorodtam s neked LÁTATLANBA felajánlok egy nyalást, egy kikötésem azért lenne. Csak, hogy nem lehet seggnyalás! Mikor, hol? :):D gomba kizárva!:DDD

Egyéves Önkéntes 2013.04.15. 13:34:13

@vénszivar: az aldiban akörül van*, de eltekintek a nyalástól, mert nem akarok utána felháborodott levelet olvasni tőled, hogy nem is gombás!

*vagy 21 vagy 31 forint egy kiló, lefotózom

vénszivar 2013.04.15. 13:39:56

@Egyéves Önkéntes: Akkor buktad! Már szerinted sem 20, HANEM MÁR 21-31...:):D

Ne zavarj! @helianthus:ra VÁROK!!!(tegnap már 190-ért nyaltam gombóconként a fagyit!) nagyon jól esett, most 35-36,5C fokon szeretnék tovább "gyakorolni"!!!:):D

Egyéves Önkéntes 2013.04.15. 13:50:29

@vénszivar: Nem tom pontosan az árát, de meglepődtem nagyon. Vettem is egy félmázsányit.

helianthus 2013.04.15. 13:58:37

@vénszivar: hát szerintem jobban jársz, ha inkább Godotra vársz.

"Két csavargó, Vladimir és Estragon, várakozik egy országút mentén egy fa mellett. Estragon sikertelenül próbálja levenni cipőjét, közben Vladimir a kalapjával van elfoglalva. Beszélgetésükből kitűnik, hogy Godot érkezésére várnak, aki hosszas várakozásuk ellenére sem akar megérkezni. Valójában sem a helyet, sem az időt nem tudják pontosan, hogy hol és mikor kellene várakozniuk Godot megérkezésére. Unalmukban, hogy elüssék az időt mindenféle dolgokról beszélgetnek, töprengenek Godot-hoz való viszonyukról, hosszasan vitatkoznak mindenféle apróságon. Estragon megéhezik és sárgarépát kér, de Vladimir fehérrépát ad neki. Estragon beleharap, nem ízlik neki, így szóvá teszi a tévedést. Vladimir kutat a zsebében, majd kijelenti, hogy amit talált, az az utolsó sárgarépa. Amikor a közelből kiáltások hallatszanak úgy gondolják, talán Godot érkezett meg. "

England win The Ashes! 2013.04.15. 14:15:40

@helianthus: "hát szerintem jobban jársz, ha inkább Godotra vársz"

Cousteaura jobb várni.

www.youtube.com/watch?v=GMINN0fELxs

vénszivar 2013.04.15. 14:22:53

@helianthus: Esztergom s vászka alapból köcsögdudák lehettek...

Én ha várnék Rád, nos én egyedül tenném, igaz férfi módjára! Se fehér senem sárga répát nem vinnék! Megbíznék a sajátomba!!! Hol s mikor? kis napramorgóm!

helianthus 2013.04.15. 15:51:28

@vénszivar: ejnye, te tényleg kanos vagy ma. Ezeken a becses napokon szoktál mindenkit randira hívni, akiről úgy véled, hogy nőnemű. :D
Tudod mi a baj?
Nekem pont ma nem jó, fáj a fejem.

ferand1979 2013.04.16. 11:55:37

@vénszivar: hm...
Én nem azt írtam, hogy a PET palack mérgező... önmagában, ha helyesen van felhasználva..
"egy kémiai mérgező egyveleg"... Miből is áll a PET palack? Poli(etilén-tereftalát)
Több rossz felhasználási területen jelent veszélyt...
Veszélye fent áll akkor is, ha tovább "hasznosítjuk" nem megfelelően a háztartásban.. Pl. meleg teát, kávét teszünk bele.. Vagy mikrózzuk őket.. (igen, láttam olyat már). Esetleg elégetik az emberek... stb.
VAGY: mik is a környezeti hatásai, mint veszély (diak.hulladekboltermek.hu/hulladek/hulladekfajtak/muanyaghulladek/)
De a színtiszta ásványvíz megőrzését is lehet helytelenül kezelne, ezzel veszélyeztetni az egészségünket.. Pl. napon hagyni a vizet melegedni, vagy garázsban benzingőzben tárolni, stb.)

lásd továbbá:
"A legtöbb palackos vizet polietilén-tereftalát flakonba töltik, amit a palack aljába nyomott 1-es szám, PET vagy PETE rövidítés jelez. Ez azonban nem a legjobb megoldás, mivel a műanyag palackból a meleg, a napsütés hatására különféle anyagok oldódhatnak ki. Ha felmelegszik, háromszor-négyszer nagyobb mennyiségű vegyi anyag oldódik a vízbe, mint ha szobahőmérsékleten tartjuk. Ugyanis a PET-gyártás során antimon-oxid katalizátort alkalmaznak. Ennek következtében a PET-palackok kilogramonként átlagosan 300 mg-os koncentrációban tartalmaznak antimont, amely az arzénhoz hasonló toxicitással bíró kémiai elem. Az antimon kioldódásának mértéke – akárcsak a lágyítóként használt ftalátoké – egyebek mellett függ a tárolási hőmérséklettől, a fényhatástól és a tárolás időtartamától."
De a legrémisztőbb még mindig az, hogy "a kutatók még nem jutottak közös nevezőre abban, hogy milyen egészségügyi kockázatot hordoznak a műanyag palackok". Tehát majd 10-20-50-100 év múlva leszünk "okosabbak" ezen e téren.. Addigis jó ha vigyázunk ezzel...

Tormas Torontal 2013.04.29. 08:33:20

@vénszivar: De odavagy a kókadt répáddal! Semmihez nem értesz, de mindenbe belepofázol!

www.anony.ws/2bT
süti beállítások módosítása