Tékozló Homár

Aki a virágot ismeri, kevesebbet fizet a Baumaxban

2013.04.23. 12:26 | jackyll | 87 komment

Judit egy teljesen hétköznapi adminisztrációs hibával találkozott a Baumaxban. Mint mindig és mindenhol itt is érdemes egyeztetni a tényleges terméket a címkével, mert már minden megy. Másik növény, másik címke, másik ár, latin elnevezés, igazi közösségi összezavarós játék:

Az alábbi kis történet remélem, tanulságul szolgál majd mindenkinek, aki növényvásárlásra adja a fejét a Baumax áruházban. A történet szempontjából se az időpont, se az áruház nem érdekes, mert az én problémám végül úgy-ahogy orvosolva lett, és nem is gondolnám, hogy jelentősége lenne. Édesanyámmal elmentünk a Baumaxba növényeket vásárolni (az áruház egyébként szép színes képekkel hirdette a kínálatát, voltak is annyian, mint a sáskák). Mielőtt valaki belekötne, miért nem a piacon vásárolok növényt, jelezném, előtte megvolt az is, a piacról hiányzó dolgokért mentünk az áruházba. Vásároltam - többek között - két darab futópetúniát, darabját a kiírás szerint 990 forintért. Itthon, a blokkot nézegetve vettem csak észre, hogy a petúniáim nem szerepelnek rajta, ellenben ugyanezen a vonalkódon be lett ütve két darab fukszia, darabja 2450 forintért.

Mivel nem kicsit éreztem átverve magamat, rögtön visszamentünk, édesapám kíséretében (aki termeténél fogva már eleve jobb belátásra térít minden akadékoskodni vágyót). Kb. fél óra nyomozás után a vevőszolgálat kiderítette hivatalosan is, ami már első blikkre látszott: a cserépben márpedig petúnia van, nem fukszia. Mint kiderült, több hibát is elkövettek. Egyrészt rossz néven és áron vitték be a rendszerbe a vonalkódot (megjegyzem, a vonalkódra is rányomtatták, hogy petúnia), másrészt a 990 forintos ár valami ott sem lévő tujára vonatkozott, harmadrészt a petúnia ára ki sem volt írva, mint azt a gyors vizsgálódásuk kiderítette. Végül, hogy kártalanítsanak és ne írjak be a panaszkönyvbe, megkaptam a növényeimet kb. féláron, és visszaadtak nekem 2400 forintot. Mondjuk még így is többe került, mint amennyinek én gondoltam 990-ért, meg vissza is kellett autóznunk, de ezt már benyeltem, hiszen a papíron apró betűkkel vélhetően tényleg valami másnak az ára volt kiírva.

Amiért mégis megírtam ide a történetemet, az azért van, mert alapból rengeteg baj volt arrafelé. A pénztárosok egymásnak kiabáltak át az előttem fizető vásárlónál, mert az egyik növény ára benne sem volt a pénztárgépben, többnek sehol nem volt kiírva az ára, és láttunk egyéb megtévesztő feliratokat is, pl. egy díszes hatezer forintos szobanövény elé kettőezres árcímke volt kirakva, a hatezres meg méterekkel odébb, egy másik növény alá eldugva. A termékek árát legtöbbször direkt csak latinul írják ki, aztán aki nem botanikusnak születik, nagy naivan leveszi, mert azt hiszi, az az ár ahhoz a termékhez tartozik.

És feltettem magamnak a kérdést: vajon az áruházaknak mekkora bevételük van ezekből a vevőt megkárosító magatartásokból? Hiszen biztos, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit kár ért, de hányan lehetnek, akik észre sem veszik, vagy azt gondolják, esélytelen/nem éri meg visszamenni puffogni?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.23. 12:26:44

Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.23. 12:28:12

@Jani haverja: Hát még ha nagydarab emberrel megy reklamálni :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.23. 12:29:47

Hülyéknek nem áll a virág!
Szépen megoldotta a postoló.
Az áruház meg talán rendbetenné az árazását.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.23. 12:30:39

- Jean, mi ez a dobogás?
- A futórózsák gyakorlatoznak, uram.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.23. 12:34:23

Virágozzék 100 virág - mondta legutoljára Matolcsy György is. Az viszont nagy baj, hogy előtte meg ugyanezt anno Mao Ce Tung mondta :(

Jokkura 2013.04.23. 12:38:19

tanultál vona latint :) ezt udvarember rózsa is megaszonta(minden nyelv alapja a latin azt kell okítani).
én is tudok egy mondást:
Pecunia non olet
a kevébbé művelteknek : money does not stink
szimatoltál volna ,rögtön kiderül ,mit veszel

Jessybátsi 2013.04.23. 12:40:12

"...vétkesek közt cinkos aki néma."
ez a posztoló is csak egy a sok közül, akinek be lehet fogni a száját mert kapott 2400 forintot. Én visszavásároltattam volna velük, aztán beírás a nagykönyvbe. Ne abból gazdagondjanak a rohadékok, hogy átverik a népet, amelett, hogy 100%-os árréssel dolgoznak!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.23. 12:40:37

@Egyéves Önkéntes: "Romanes eunt domus."

A románok elunták a Domus áruházat?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.23. 12:43:06

@Jani haverja: "Csak én vagyok itt?"

Te sem vagy itt. Én titeket csak elképzellek.

Atörökk 2013.04.23. 12:47:19

A pénztáros úgy látszik, nem ismerte a virágot. Istenem, nem lehet minden orchidea mellé közlekedési rendőrt állítani.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.23. 12:47:31

Mnes, quid petram! Gallina, cannabis in vivos locus hic?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.23. 12:50:01

Lignis setthim non video.

Donec usque ad fontem prorumpat urna.

Egyéves Önkéntes 2013.04.23. 12:54:02

@zsiráfffff: facium palmum :D

@atpijkamo: Ronámok ellopták lovakat.

Manyecska 2013.04.23. 12:55:00

@atpijkamo: mi van?? olajat találtál, leverték a veséd -eddig értettem. de miaz az urna??

Manyecska 2013.04.23. 12:56:08

Insufficientia valvule.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.23. 12:56:55

@Manyecska: Addig jár a korsó a kútra, míg eltörik. De a hülye gugli transzlét elcseszi.

Manyecska 2013.04.23. 12:57:50

Canis merga és punktum!

Leone_510 2013.04.23. 13:03:53

óbudán a baumax korrekt, mondjuk növényt még ott nem vettem és nem is tervezek

a posztoló meg egy barom, nem ellenőrzi a blokkot, és hagyja magát megvesztegetni holmi kedvezménnyel amivel még így is többet fizet mint 990, noooormális? miért nem ragaszkodott a kiírt összeghez? áh biztosan egy életképtelen generáció tagja

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.23. 13:05:10

@Leone_510: Te is eolvastad aztán a postot.

@atpijkamo: Az Féli szerepe

vénszivar 2013.04.23. 13:11:35

Ki az a hüjje, ki a bautraxban veszi a kórót, mikor azt a ikejában kell s való.

helianthus 2013.04.23. 13:11:54

Nihil nimis. (vidéken: senki sincs itt)

helianthus 2013.04.23. 13:13:03

A termékek árát legtöbbször direkt csak latinul írják ki, aztán aki nem botanikusnak születik,

Itt téved a posztoló.
Botanikusnak nem születünk.
Annak tanulunk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.23. 13:15:46

az aldiban fantasztikus kardvirag akcio van
tovabba tulipanhagymak

beked 2013.04.23. 13:28:07

Még jó, hogy a posztoló értette, hogy a CMXC 990-et jelent... Bár ezt nem kifejezetten a botanikusoknak vagy a biológusoknak, vagy a kertészeknek, kertészmérnököknek (hogy néhányat említsek abból a nem kevés szakmából, ahol a középiskolánál is több növény latin NEVÉT kell megtanulni), hanem minden általános iskolát végzetnek érteni kéne.

ferand1979 2013.04.23. 13:32:18

Egy nagy Baumax áruházban, ahol futószalagon jöbbek, mennek a termékek, el kell adni mindet. Aki ismerei a Tescó titok c. írómányt, az tudhatja, hogy a trükkök kitalálói pont a vezetők, a termékfelelősők.. Arra játszanak, hogy vegyél meg bármit, és talán nem jössz vissza.. Ha visszajössz, akkoris visszakapod a pénzed, legtöbbször árúvásárlási utalványban... hogy azt is levásárold majd..
Ami viszont sajnálatos, az a kimaradt-, a rendszerükben nem lévő árúk léte.. Azaz vennéd, de nincs a rendszerben, vagy van, de más cikkszámon, stb.. Ezt orvosolni csakis nagyobb ésszel, nagyobb létszámmal, gondos termékkezeléssel lehetne..

Nekem a Praktiker jut eszembe ilyenkor, amikor mi egy szekrényt vettünk... Nézegettük hetekig a NETen, hogy mennyibe kerül. Ugye a netes ár sokkal jobb a bolti listaárnál.. Amint megvolt a pénzünk rá, elmentünk megvenni. Le is foglaltuk előzőekben a neten, de már az ára pár ezerrel megnőtt..
Telefonálás, idegeskedés.. De mégis rávettük magunkat, hogy megvesszük így is. Egy kósza ötlet jutott eszembe.. Praktiker kártya.. Azzal mintha mindig mindenki olcsóbban vásárolt volna...
A Praktikerben egyszerűen 1 perc alatt lehetett igényleni kártyát..
Viszont a polcon más ár kategóroás volt már a termék, a vonalkodját nézve a leolvasón kissé olcsúlt, olcsóbb lévén a netes árnál is. Levettük, a pénztárhoz vittük, és láss csodát... 3.000 Ft. kedvezmény a kártyával, +3000 Ft. kedvezmény egy aznapi akció keretében, de az eredeti ára is 2000-rel kissebb volt.. Így 8.000-t spóroltunk, mintha elhoztam volna a neten lefoglalt terméket azon az áron...
Pár héttel később még mindig kaptam az e-maileket, hogy menjek a lefoglalt bútoromért, pedig elvileg 3-4 nap után automatikusan törődik a rendszerből a lefoglalt, de át nem vett rendelés...

Manyecska 2013.04.23. 13:47:55

fingosius maximus :DD

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.23. 13:55:13

@atpijkamo: Igen, mi csak a virtuális térben vagyunk jelen :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.23. 13:58:43

@Jani haverja: Nem, ti nem léteztek, csak az én agyam szüleményei vagytok. Mit gondolsz, miért lökött itt egyformán mindenki? Most komolyan, nézd már vissza a fölötted levő négy kommentet!

Manyecska 2013.04.23. 14:00:01

Áj láv cickom! :DDD

SamuRaj Kolompár 2013.04.23. 14:07:55

Idóták gyülekezete vagytok. Én multinál verem a blatott. Nincs ilyen! Nem megtéveszteni akarók vagyunk, hanem kevesen dolgozunk egy osztályon, jön az áru ezerrel és közben le kell kérnünk a dekorokat, amit majd egy másik kolléga tesz ki, egy harmadik meg árcímkézik stb. Emberek vagyunk és a nagyszámok törvény alapján hibázunk. Ekkor jön egy ilyen összeesküvéselméletimérnök, aki tutira hibamenetesen éli életét, munkája makulátlan és már kész is a poszt. Közben meg csak hogy megnyugtassam a kedves okos és nagyérdemű VÁSÁRLÓT az ilyen ügyek miatt olyan kúposztás folyik bent, hogy azt nem köszöni meg senki. Egyszóval a munkáltatónk nem adta ki parancsba hogy verjük át a vásárlót, sőt! Én magam három multinál is dolgoztam, egyiknél sem volt ilyen! DE! Te kedves posztoló annyi eszed sincs, hogy ne otthon fusd át a számlát? A kocsiig menet az első vásárlás után mit csináltál? Bámultál bele a nagy agyaddal a levegőbe és a lottó ötöst vártad szombatra?

Manyecska 2013.04.23. 14:10:44

Hogyan repülnek a napszemüvegek?
Ray-Ban..

/én kérek elnézést, régi/

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.23. 14:12:39

@SamuRaj Kolompár: Azért ez egy kicsit furcsa, hogy leb@szod a posztolót azért, mert nem ellenőrzi mindig a blokkot vásárlás után...

Manyecska 2013.04.23. 14:13:44

@Jani haverja: ez egy ilyen ország. Itt még véletlen sem az az idióta aki az Obiban oboázik mindennap..:D vagy bárhol..

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.23. 14:17:28

@Jani haverja: még örüljön a posztoló, hoyg nem lett azért le b@szv@, mert a baumaxba vásárol, ahelyett, hoyg termesztené a palántákát. Lusta dög! És még képes elmenni vásárolni, és azt hiszi, hoyg ő a vevő, és neki van igaza, amikor átbaszarintják. fújj , micsoda vevőemberek vannak.

Manyecska 2013.04.23. 14:20:57

@SamuRaj Kolompár: olyan, hogy olcsóbb tévedésből nincs?? mert akkor mennék!!

vénszivar 2013.04.23. 14:22:30

@SamuRaj Kolompár: Igazad van "tesó" ! A főnökség nem mondja, sőt még hátsó túrást is kaptok érte... Nem lehet, hogy azt csípitek?! Hiszen "emberek" vagytok.
Azért az miért természetes? hogy a számlát MINDIG AZONNAL ÁT KELL NÉZNI???

Emberek! egy állandóan multinál dolgozó a pofánkba vágja, hogy a SZÁMLÁT, MÉG A PÉNZTÁRNÁL ELLENŐRIZNI KELL !!! különben Átvernek! :)

Atörökk 2013.04.23. 14:24:05

@batgirl:
Szemétládák. Cseppet sem kereskedőbarát vevők. Nem is értem, hogy képzelik.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.23. 14:32:38

@Manyecska: most , azt hiszem igazad. Soha nem fordult még elő velem, hogy kevesebb volt az ár, mint ami ki van írva! Vajon miért nem??????????

England win The Ashes! 2013.04.23. 14:35:11

A zusában maga az igazgató ellenőrzi a vevők blokkjait. Ha valami nem stimmel, M Tizenhattal tesz rendet az alkalmazottak között.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.23. 14:36:01

@batgirl:
"...fújj , micsoda vevőemberek vannak."

És tetejében még a veRőembernek kinéző apjával megy vissza reklamálni :)

Atörökk 2013.04.23. 14:38:48

Ne röhöktessetek, gyökerek, az orromon jön ki a KV!!! :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.23. 14:43:01

@Dr Jozef Vengloš: ez albániában is így van:) Jani haverja célzott rá múltkor:)))hehehe

Pittykapitány 2013.04.23. 14:44:01

@SamuRaj Kolompár: 'Nem megtéveszteni akarók vagyunk, hanem kevesen dolgozunk egy osztályon...'

Vagy nem vagytok hatekonyak mer most is itt irogatsz ahelyett hogy helyes arakat rogzitenel a mocsari nyehoce kaspojara.

En nem multinal dolgozom, nekem szabad mielott valaki be mer szolni. Akkor jovok a nagydarab faterral aztan nemulass...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.23. 14:48:07

@SamuRaj Kolompár: "Idóták gyülekezete vagytok."

Mi tartott eddig?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.23. 14:52:26

@batgirl: Albániában sok helyen nem is kapsz blokkot :) Sok helyen egyáltalán nem, vagy esetleg egy kockás füzet egy lapjának akkora darabját, amekkorára kifér a felsorolás, meg a végösszeg, ugyanis akkorát tépnek le belőle :) De mindezt viszont törvényesen! (merthogy a kicsik átalányadóznak, és ezért nem kell blokkot adni).

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.23. 14:54:56

@Jani haverja: azt hiszem disszidálni fogok albániába
bár most láttam az elrabolva kettőt, ami az albán maffiáról vetített nem túl szép képet, lehet hogy mégis maradok. az itthoni maffia nem annyira véres

vénszivar 2013.04.23. 14:58:56

@batgirl: Ja! Hurkot használ, csendes s olcsó.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.23. 15:09:01

@batgirl: Hol láttál elrabolva kettőt? Itt nem nagyon van maffia, olyan békés világ ez, hogy hihetetlen. Ami balhé van, azt is főleg a koszovóiak csinálják, de egymással, az meg lényegtelen a mi szempontunkból.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.04.23. 15:14:47

@Jani haverja: hol hol??? hát otthon a tv-n. bedugtam a pendriver-vot, oszt néztem.

HUNlac · http://www.boorze.com/hu/felhasznalo_hirdetesei/2fcab/ 2013.04.23. 16:00:00

én auchanban forditva jártam. kihoztam egy virágot cseréppel, virág áron (a cserép dupla annyiba fájt volna)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.23. 16:20:21

@batgirl: D
De hol? Mármint helyileg melyik városban, mert én nem hallottam ilyenről mostanában, igaz, ma nem is néztem itteni híradót egyet sem.

budahazyj 2013.04.23. 16:55:22

@helianthus: Nem a posztolo ott teved, hogy nem az arat, hanem a nevet irjak ki latinul. 990 Ft - CMXC.

yggdrasil 2013.04.23. 17:49:23

Mint posztoló, jelen.
Nincs időm végigolvasni, csak 1-2 apróságra reagálnék.

@vénszivar: A hozzánk legközelebb eső ikeja úgy 200 km-re van. (Épp nemrég néztem, egy 130 ezer forintos ágyat 58 ezerért lettek volna szívesek házhoz szállítani, így virágban sem opcijjó.)

@beked: Elküldés után vettem észre, hogy elírtam a posztban - nyilván nem az ára, hanem a NEVE volt kiírva sok növénynek csak latinul. Ami nem baj, meg én is elég soknak tudom a nevét (amúgy tanultam latint, csak nem növénytant), de ha egy növénynek az a közkeletű elnevezése, hogy mondjuk "muskátli", akkor talán jogosan várná el az ember, hogy ne csak latinul legyen ott, mert a mezei halandó csak muskátlinak ismeri azt a nyomorult növényt. És mivel az én problémám is az volt, hogy valami tujának a neve volt kiírva LATINUL, nem tudtam, hogy az nem a petúnia latin nyelvű megfelelője (bár most már tudom, hogy az latinul is petunia), és többek közt ezért vettem le gyanútlanul.

Blokknézés: ez technikai apróság, de ha ennyire izgatja a fantáziádat @SamuRaj Kolompár:, akkor elmondom: ketten mentünk édesanyámmal vásárolni, én pakoltam, ő fizetett és rakta el a számlát. Amúgy át se néztem volna, csak otthon azért szedtem elő, hogy lássam, mennyi az én részem. Amúgy nem is azt mondtam, hogy szándékosan rázott át a pénztáros vagy a kipakoló munkatárs, ne hisztizzél már. Leírtam az esetet úgy, ahogy megtörtént. Nem veszekedtem a vevőszolgálattal, sőt, szépen türelmesen megvártam. Tudtam, hogy ők nem tehetnek semmiről, de azért ezt hadd ne hagyjam már ennyiben, akár jó-, akár rosszhiszemű volt az áruház.

Egyébként a poszt beküldése óta ismerős is mondta, hogy ők rózsával járták meg ugyanebben az áruházban, a pénztárnál már ötszáz forinttal drágább volt, mint a kiírásnál.

A circus baumaximuson pedig tíz percet röhögtem :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.23. 17:59:48

@atörökk: "kereskedőbarát vevők"

Ááááíííí!!!

Taxomükke (UK) 2013.04.23. 19:06:44

@atpijkamo: Inter pedent puellarum
est fibula fibularum.
továbbá
Cur non mitto meos tibi, Pontiliane, libellos?
Ne mihi tu mittas, Pontiliane, tuos.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.23. 19:08:25

@Taxomükke: "Között a lába a kisasszonyok van, a csat csattal.
továbbá
Miért nem tudok küldeni neked Pontilianus, könyveket?
Ne küld hozzám: te Pontilianus, azt mondtad."

???

Taxomükke (UK) 2013.04.23. 19:15:46

@atpijkamo: Jahogy te nem is tanultál latinul, csak a guglival fordíttatsz...
Szóval: a fibula ez esetben nem csatot, hanem éket, ékességet jelent, tehát az örökbecsű megállapítás:
A lányok lába között van az ékességek ékessége.
A másik pedig egy költő munkásságának kritikája disztichonba öltve (a disztichon, mint köztudott, egy hexameterből és egy pentameterből álló kétsoros egység):
Azt kérdezted, Pontilanus, miért nem küldöm el neked verseimet.
Azért, Pontilanus, nehogy te is elküldd a tieidet.

Taxomükke (UK) 2013.04.23. 19:17:05

@Taxomükke: Természetesen nem Pontilanus, hanem Pontilianus. Elnézést.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.04.23. 19:18:05

@Taxomükke: :)) Az. Próbáltam több nyelvet is tanulni - akarva meg akaratlanul, de csak az angol megy. Latint nem is próbáltam.

És a gugli trenszlét az egy fos.

vénszivar 2013.04.23. 20:02:29

@yggdrasil: 30 000-ért bárhova elviszem. NA?! :)

yggdrasil 2013.04.23. 20:41:44

@vénszivar: Köszi, de találtam végül közelebb is, és megódottuk majdnem ingyér a szállítást :)

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2013.04.23. 23:25:57

"A termékek árát legtöbbször direkt csak latinul írják ki..."

úgymint:

Duo milia et quadringenti quinquaginta?

Atörökk 2013.04.23. 23:30:11

Esetleg
MMLD. Ja, az római.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.04.24. 09:20:13

@SamuRaj Kolompár: mindig jól jön egy belső vélemény. Viszont ez kritikán aluli, hogy magyarázod itt a bizonyítványt, ilyen pökhendi hangnemben. Ez olyan, mint egy kisgyerek csapkodása-fröcskölése. Miért nem a jól végzett munkát ecseteled ekkora elánnal? Mer' azt is lehetne ám. Biztos sok 'igazságtalanság' (munkaminőségi és megbízhatósági elvárás) ért téged az eddigiek során, látható: elég szarul reagálsz rájuk. Szerezz be alázatot valahol, cseréld el az önérzetedre mondjuk.
@yggdrasil: á, veled is kell 'vitatkoznom'. A blokknézés nem technikai apróság (bazzeg, hogy lehet ilyet beírni?), másik: a botanikában, mégha csak érintőleges hívője is kívánsz lenni, igenis bevett szokás a latin. Namost ha ez nem tecc... de az érintőnyomkodós telefonok korában aligha jelenthet problémát az ilyen kihívás. Korunk könnyítései, éljünk velük. Mindent magyarul, ide nekünk. Uncsi életet eredményez a ilyenigény, ilyenfelfogás.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.24. 14:42:42

ennyire ostoba hogyan lehet valaki, hogy OTTHON nézegeti a blokkot?

Don Quixote de la Ferko 2013.04.24. 15:44:38

Ha jól számolom durván 3000 forinttal fizettél többet.

Hogyan sikerült hazatalálni? Valaki segített?

SamuRaj Kolompár 2013.04.24. 22:58:17

@vénszivar: nemtom, te vagyok aberáns, nem szeretem ha túrnak, de ettől hangos minden, hogy a multi hogy át akar verni.... lófarkat! Lenéznek minket a gazdáink és nem akarnak átvern, semmi köze a multihoz, sőt! Ha mélyebre ásunk akkor proli magyar veri át a proli magyart.

@Kellemes Zérókomponista: alázatot??? volt olyan kedves vásárló aki azzal kezdte, hogy "hé köcsög...."

blokknézegetés? Igen, mert tévedni emberi dolog, és csupa olyan fröcsög itt aki tökéletes, rendben van, de én pl. nem vagyok az. Lehet, sőt biztos hibázok egy-két alkalommal és akaratlanul ismeretlent "átverek". Egyszerű, megnézem fizetés után a blokkot, a saját áruházamban is!
süti beállítások módosítása