A Dr. Rose Magánkórházban biztosra vették, hogy nem találnak semmi komolyat, ezért az orvos sajátos módon próbálta oldani a feszültséget. A viccből lekövérezés sokkja után viszont naiv ügyfél egyre hülyébbnek nézve érezte magát:
Kedves Internet Népe! Eljött megint az idő, hogy kis szösszenettel gazdagítsalak benneteket a tekintetbe, hogy hová ne menjetek. Kezdhetném úgy, hogy az egyik barátnőmnek valamilyen nőgyógyászati problémája volt, de úgy is tudjátok, kiről van szó. No de nevezzük el a lányt Gizinek. Gizi kb. 1 hete émelyeg egész nap, nincs sok kedve enni se, ráadásul tegnap elkezdett érezni egy tompa fájdalmat a jobb oldali hasi tájékán. Miután a vakbél lehetőségét telefonos segítség, és egy igazán rendkívüli mérnökből lett orvos segédletével kizárta, az telefonos segítség (anyós) tanácsát megfogadva nőgyógyász után kezdett nézni. Minekután sürgető volt a dolog, merthogy akármi is lehet, az első szembejövő magánrendelésre be is jelentkezett. Ez volt a Dr. Rose magánkórház. No, be is regisztrált online hogy máshogy a mai világban. Gizi hites Ura azonban nem bírta nézni ahogy az asszony pánikol és kétségbeesik, így felhítta az magánkórházat rögvest időpont után. Gizi fél négyre (pontban) meg is jelent a hihetetlenül puccos 5 csillagos megjelenésű rendelőben. A szokásos adminisztrációt kitöltvén, pár perc várakozás és persze egy jó nagy adag para kíséretében bement, ahol a Doktor fogadta is. Gizi előadta a problémáját, hogy hát szúró fájdalom itt-ott, mintha egy ceruza tompa vége nyomná (gondolta Gizi jó ha hasonlítja valamihez a fájdalmat). Elmesélte az étvágytalanságot meg a hányingert, meg hogy csak azért eszik mert tudja hogy kell. Erre a Doki beszól, "Nem is értem minek eszik úgyis olyan kövér”.
Gizi persze totál sokkot kapott (no persze átvitt értelemben), hogy mi van leekövérezte a Doki? Persze itt nem volt vége. Gizi, elvégezte azt a bizonyos csíkos tesztet, mert biztos ami biztos. Persze csíkok nem voltak csak egy. Ezt azért elmondta a Dokinak is, mire a Doki elkezdte kifejteni, hogy ,, egy esti hancúr után, másnap reggel nem kell egyből tesztelni, mert a kis mozgékony hímivarsejtek még pár napig élnek és a teszt nem fogja másnap kimutatni, hogy terhesek vagyunk vagy nem”. Gizi újabb sokkot kapot, hogy mi vaaaan? Most komolyan ennyire hülyének néz. A Doki folytatta ,, hány éves is? mert ebben a korban már azért szokták tudni, hogy addig amíg vérzés van, gyerek nincs”. Gizi ismét sokkot kapott és úgy érezte legszívesebben apró picire összetöpörödne, hogy ne is lássa senki, annyira alázták.
Na elérkezett az vizsgálat. Persze nem talált Gizinél a Doki semmit, ahogy fogalmazott,, Se ceruza, se radír, se toll”, jött a manuális mammográfia. Gizi megjegyezte, hogy hátőőő izé fáj, meg nagyobb, mint szokott és ez neki furcsa, mire a Doki ,,Örüljön neki, más meg ekkorákat szeretne”. Gizi totál összeomlott, alig várta, hogy menjen, de a Doki azért még bele rúgott,, na menjen át ultrahangra, ahol a kollegina majd megmondja nincs semmi, aztán haza mehet”. Ó te jó ég. ,,Van még valami kérdése?”- kérdezte. Gizi meg inkább azt mondta nincs, hogy is lehetett volna szegénynek, szabadult volna már.Az ultrahangos kollegina jobb fej volt mint a Doki, de azt hogy miért van jobb petefészek tájon megdagadva, vagy miért szúr, vagy hogy normális-e ez, azt nem tudta meg. Végezvén a vizsgálatokkal a recepcióhoz irányították, hogy perkáljon. Ott várakozott szegény Gizi, full megalázva összetörve, majd jött a doki, megbökte a hasát majd azt monda ,,Ugye hogy nem volt semmi”. Gizi egy lájtos ügyfélmosolyt kicsikart, majd ezek után k.va nehéz szívvel kifizette azt a 40.000 forintot amibe az ő megaláztatása került, problémája pedig homályban maradt. Gizi felhívta a hites Urát, majd az Ő anyósát, aki felvilágolta mit is jelentenek azok a szavak, hogy follikulus, Douglasban folyadék meg ilyenek. Gizi megnyugodott miután 3 intelligens emberrel is sikerült beszélnie és miután kiderült valszeg csak egy ciszta rakoncátlanodott a kis testikéjében kipukkadván kicsi gyulladást okozva a szervezetében. Szóval nem halálos. No de amit Gizi Üzen:
Kedves Doki!
Szerintem baromira nem kellene viccelődni az ember lányának a testsúlyán, mert baromira nem tudhatja, hogy az illető milyen testképpel rendelkezik, és netalántán még hányókúrára fogja magát egy lány mert valami Dr. kezdetű hülye ezt mondta. Doki, valszeg rosszul látta a betűket meg a számokat mert a 26 az életkoromat jelzi nem az IQ-m, de ha az IQ-m is lenne akkor sincsen joga porig alázni a pácienst . És ahelyett hogy a másik szerelmi élet figurázza ki, ízléstelen megjegyzéseket tesz, inkább dolgozni kellene, meg megnyugtatni a pácienst. Mert én nem viccelődni megyek oda halál idegesen hogy mi az Isten van, nem úgy működik valami, ahogy kellene, hanem azért hogy elmondja mi van, mitől lehet. Elhiszem hogy nehéz orvosék sorsa de kibombázott 40.000 forintért kibombázottul nagy empátiát várok el kibombázott normális magyarázatokkal, és nem általános iskolás módon. Javaslom a Tisztelt Dr. kezdetű orvosnak, hogy az általam otthagyott pénzből egy empátia tanfolyamra szíveskedjen beiratkozni. Többet nem fogunk találkozni! A klinika dizájnja 5 csillagos, de a színvonal… 5 csillagból 3-at minimum csak odafújt a szél.Szereplők
Intézmény: Dr.Rose Magánkórház
Doki: Dr. ***,
Gizi:Én
A Zuram: A Zuram,
Anyós: Anyósom
Atörökk 2013.05.14. 15:33:22
Tormas Torontal 2013.05.14. 15:33:29
Manyecska 2013.05.14. 15:35:27
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 15:36:40
praxis.blog.hu/
vénszivar 2013.05.14. 15:36:41
Dr. Kix 2013.05.14. 15:37:01
qwertzuiop1 2013.05.14. 15:37:50
Manyecska 2013.05.14. 15:38:06
vega4 2013.05.14. 15:39:54
Hofi a doktornak: Maga meg szép!
vega4 2013.05.14. 15:42:03
Manyecska 2013.05.14. 15:44:56
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 15:46:35
Atörökk 2013.05.14. 15:48:18
Az megvan, hogy ez egy magánkúrház?
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 15:49:01
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.14. 15:49:39
Mondjuk egy magánkórházban az ember seggét ki kéne nyalniuk, a betegekből élnek vagy mi.
vénszivar 2013.05.14. 15:50:42
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 15:52:16
vénszivar 2013.05.14. 15:53:50
hehehehe 2013.05.14. 15:54:39
poszter ahelyett, hogy kiáll magáért a helyszínen, sértődötten távozik és most meg együttérzést vár. kérdés van?! :D
Alaister Grand 2013.05.14. 16:07:54
Na jó, Gizi, értem én, hogy megakasztott a doki, tényleg fasz volt. Értem azt is, hogy az ember nőgyagyánál nem ugrál, mert elég a kedves doktor egy "véletlen" rossz mozdulata, és az ember megbánja örökre, hogy nőnek született.
De most komolyan. Faszé' nem hagytad ott a picsába??? Vagy legalább kértél volna panaszkönyvet? Ne higgye már a tetves geci, hogy neki ezt lehet.
Here Comes The Pain 2013.05.14. 16:10:23
Ez egy magánkórház, azért fizetsz 40 000 magyar forintot, hogy szakavatott, sikeres doktorbácsik és nővérkék foglalkozzanak veled. Bizony-bizony olykor becsúszik egy lekövérezés, de ez ugyanúgy a szolgáltatás része. Mellesleg ha nem lennél kövér, biztos nem mondta volna.
Amúgy durva, hogy a jó kis lottózós levelemet basznak kirakni, az ilyen elmezavaros posztolók meg egyre inkább lehúzzák a Homár színvonalát.
ruprecht 2013.05.14. 16:10:57
Dr. Illanitz Elemér - A szülészeti és nőgyógyászati részleg vezetője
Alaister Grand 2013.05.14. 16:13:18
A betegség/tünet adatbázisok meglepően kiterjedtek, pontosak és jól használhatóak. Ha legközelebb valami furát tapasztalsz, előbb olvasgass pár órát a gép előtt, utána könnyebb lesz eldönteni, mennyire sürgős az orvoshoz rohanás.
(Engem 20 éve mentő vitt be éjjel, összevissza vizsgáltak, majd perforált vakbéllel hajnalban megműtöttek... s midőn rájöttek, hogy tkp a vakbélnek kutya baja sem volt, kicsit tovább nyiszatolták a vágást, hogy találjanak egy helyeske cisztát. Ennyit a diagnózisokról...)
Tisztviselőtelep 2013.05.14. 16:17:55
nandika68 2013.05.14. 16:22:46
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.14. 16:23:20
herk 2013.05.14. 16:26:35
England win The Ashes! 2013.05.14. 16:27:33
vénszivar 2013.05.14. 16:30:33
akerhus 2013.05.14. 16:31:04
England win The Ashes! 2013.05.14. 16:32:07
vénszivar 2013.05.14. 16:33:50
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 16:35:33
A Homár is. Én legutóbb az ínhüvelygyulladásomra kértem és kaptam itt tanácsot, el is múlt, azóta jól szuperál. Nem azért mert ingyér van, hanem mert az itteniek sokmindenhez értenek.
KecskeDotyi 2013.05.14. 16:37:33
@Alaister Grand: A gugli veszélyes üzem, a vége mindig az, h rákos vagy...Közbe' meg nem is.
jgalt312 2013.05.14. 16:38:26
Gizi stílusa a homárra való sztori, nem a dottorróz
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.14. 16:38:41
Nemszereteknicknevengondolkodni 2013.05.14. 16:39:56
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.14. 16:40:45
Vár állott, most...
www.facebook.com/photo.php?fbid=585862998113369&set=a.252840271415645.69152.138994429466897&type=1&theater
@atpijkamo: A politikai korrektség sok esetben hátráltató tényező.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.14. 16:43:00
vénszivar 2013.05.14. 16:45:03
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 16:45:14
@ColT: Ha nem szabad neki megmondani neki, hogy kövér, akkor meg fog halni. ... De azt se szabad neki mondani, hogy meghalsz.
- Itt ez a fogyasztó tabletta, hölgyem, önnek semmi szüksége rá, nádszál a dereka, csak megelőzésképpen szeggyen napi két nagy marékkal belőle...
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.14. 16:45:59
A PC-ségre a legjobb példa a Csúcsfejek amúgy :)
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 16:47:22
Bejönne a rendelésemre egy fehér nő a néger "lányával", én se bírnám ki hasonló megjegyzés nélkül.
Dr Gregory House 2013.05.14. 16:48:15
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 16:49:22
Khm... arra még nem gondoltál, hogy fogyni kéne?
KecskeDotyi 2013.05.14. 16:50:43
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.14. 16:51:59
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 16:52:15
Én kérek elnézést, hogy nem tudtam megállni.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.14. 16:55:24
Taxomükke (UK) 2013.05.14. 16:59:19
Második beszóláskor felállok és eljövök (doktor elküldése a picsába: opcionális).
A számlát lobogtatnak, azt feldughatják maguknak a seggükbe.
Lone wolf.. 2013.05.14. 17:02:02
Persze ez nem arra vonatkozik akin van pár kiló hanem akinek már szinte saját grav. mezeje van.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.14. 17:17:31
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 17:19:52
KecskeDotyi 2013.05.14. 17:21:25
Ez olyan, mint a bármilyen testi problémával rendelkező ember. Ő is tudja, h probléma van, ha az arcába vágod, attól nem lesz jobb neki, csak elcseszed a kedvét.
Here Comes The Pain 2013.05.14. 17:21:40
Igaz, végül is nem rajtad múlik a plusz kilók cipelése. Szülők, egy tukmálós nagymama, gének, hormon, klimax, csak ránézel a kajára és felszedtél két kilót, depresszió. Véletlenül sem az akaraterő és az önkontroll hiánya.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.14. 17:23:16
vénszivar 2013.05.14. 17:27:15
Atörökk 2013.05.14. 17:28:04
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.14. 17:30:31
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.14. 17:35:42
vénszivar 2013.05.14. 17:40:21
LÉPEM!
England win The Ashes! 2013.05.14. 17:40:48
Neutun 2013.05.14. 17:41:35
England win The Ashes! 2013.05.14. 17:43:01
www.youtube.com/watch?v=L5iCVytIbmk
Atörökk 2013.05.14. 17:43:14
Én előkelő környezetben nevelkedtem, mink ezüskanállal ettük a tixart.
@Dr Jozef Vengloš:
Olvasás közben ne igyál :)
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.05.14. 17:50:14
Pofám leszakadna, ha osztanám az észt, észnélkül, hogy csak akarat kérdése az egész. Kövért lehet alázni, mert megérdemli, lásd a többi embernek micsoda akaratereje van, szuper iskolái és szuper állása van, és ezt mind a saját akaraterejének köszönheti. Nem, ő nem olyan akarat gyenge, mint a kövérpicsa, aki csak zabál és zabál, és a hájával együtt növekszik a negatív IQ-ja.
Szóval, bocsássatok meg nekünk, hoyg néha nehezen viseljük el a kövérezést, de valószínűleg attól van, hoyg keveset zabáltunk aznap.
énbűnöm, énbűnöm, én igen nagy bűnöm..
faszfejek
Manyecska 2013.05.14. 17:51:47
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.14. 17:51:52
Manyecska 2013.05.14. 17:53:58
England win The Ashes! 2013.05.14. 18:00:38
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.14. 18:02:15
Robert N. Danahi 2013.05.14. 18:06:15
Gizike..Gizike...biztosak vagyunk mi abban, hogy nem 26-os az az ikúcska? Az angelman szindrómás ismerősöm fogalmaz így, de neki elnézzük, még csak 8 éves.
Hol is kezdjem?
Gizi....Gizi...Gizi:
1. A legtöbb kövér ember azért marad kövér mert az egész rohadt társadalom arra van beállva, hogy szegény kövéreket ne bántsuk, van elég bajuk. Ha te komolyan azt a megoldást hozod fel, hogy még a dokinak legyen lelkifurkája, mert te netalán a saját hányásodba végzed, ha még egy duci poént elsütnek előtted, akkor kérlek te Darwin-díjas egy lúzer vagy.
Én nem vagyok kövér, de joggal nem! Mert nem zabálok műanyagot és fel tudok állni sportolni. Gizike! Ajánlom figyelmedbe azt a tanácsot, hogy: Ne edd kocára magad! Aztán jó lesz...
A másik meg: leteszel a perverz doki elé 4 darab SzentIstvánt és pironkodva kijössz a rendelőből, majd dérrel-dúrral megírod bánatod? Miért nem nyitottad ki a bigmacre szabott pofád és kérted meg, hogy legyen alázatos és tekintetes, mer hát hogy te vagy a fizető ügyfél?
Aki egy ilyen dokinak kiad 40 ruppót, meg is érdemli. Én 40 ezerért nemcsak elvárom ,hogy minimum agydaganatot találjon nálam, hanem még gyógyítsa is meg.
Done.
England win The Ashes! 2013.05.14. 18:10:07
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.05.14. 18:11:24
Manyecska 2013.05.14. 18:11:51
Robert N. Danahi 2013.05.14. 18:15:43
1. Erős csontozatú vagyok, nem kövér!
2. Ez örökletes.
3. A favorit: HORMONÁLIS!
4. Alig eszek, sportolok mégis hízok :( szip..szip
5 Egyszerűen alkatilag nem tudok lefogyni
England win The Ashes! 2013.05.14. 18:17:00
Robert N. Danahi 2013.05.14. 18:19:08
Csáknorissné 2013.05.14. 18:22:58
A jó édes anyukájával gúnyolódjon az az orvosnak nevezett baromkert.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.05.14. 18:27:01
a kövérségről:
1. van aki akaratgyenge, és eszik amikor bánatos vagy a másik fajta, aki akkor eszik ha boldog. egy kutya. Ettől még leköpni nem kell. Én túl sok alkoholistát és drogost ismerek, és 99 %-ban pasas. Ők biztos nem olyan akaratgyengék, mint a kövérnők. Ők csak akkor isznak, amikor rájuk jön. Ha búsak és ha boldogok, vagy csak.
2. Van olyan kövér, aki tényleg hormonális zavar, főleg tinik, és akad változókorban lévő nők is.
3. Vannak alkatiörökletesek is, akik soha az életben nem lesznek soványak, egyszerűen nem. Ismerek ilyet is, és megpróbálom elfogadtatni magát, mert elég keserves eléte lesz, főleg az ilyen büdös tahók miatt, mint te vagy.
4. van erős csontozatú, azok általában nem kövérek, hanem nagydarabok, de nem kövérek.
5.és persze vannak olyanok is, akik nem sportolnak, szeretik az édességet, és jól is érzik magukat. Megtehetik, ez teljesen magánügyük, csak néhány faszfej gondolja, hogy ehhez nekik valami közük van.
6. és van az a kategória, amiben ezek a tipusok keverednek.
ÉS VÉGRE MEGKELLENE TANULNI, AZT, HOYG A MÁSIK KINÉZETÉT, SZÁRMAZÁSÁT, ALKATÁT, NEM KRITIZÁLJUK, HANEM ELFOGADJUK, MERT Ő UGYAN OLYAN ÉLŐLÉNY, MINT TE, ÉS TE SEMMIVEL NEM VAGY FELSŐBBRENDŰ NÁLA.
Manyecska 2013.05.14. 18:29:33
Bálintka. 2013.05.14. 18:32:38
Ki a Gizi a kommentben? nekem nem esett le.
Robert N. Danahi 2013.05.14. 18:37:36
A másik meg, most védekezel, vagy csak halálra untatsz azzal, hogy igazolt kosaras voltál? Mert nem illik a témához.
Manyecska 2013.05.14. 18:41:03
Robert N. Danahi 2013.05.14. 18:41:24
A legtöbb fogyás eredménytelensége pont az akaratgyengeség eredménye. Igen, ugyanúgy mint egyéb függőségeké. Nem kell mindenkinek topmodellnek lennie, sőt! De ezzel védekeznie, hogy: jobb lenne, ha hányatná magát?! Ez milyen már?!
Robert N. Danahi 2013.05.14. 18:43:27
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.05.14. 18:49:00
Ha napi 6 sajtos bucit és két kg dobostortát eszik meg, akkor sincs senkinek semmi köze hozzá, sőt, senkinek nincs joga, semmiért, senkit megalázni. Ez az egész mondani valómnak a lényege. Próbáld megrágni, és megtanulni.
vega4 2013.05.14. 19:03:02
Tisztviselőtelep 2013.05.14. 19:03:50
El kell fordítani a fejünket jobbra aztán szép lassan balra és ezt addig kell ismételni ahányszor étellel kínálnak bennünket!
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 19:05:24
Robert N. Danahi 2013.05.14. 19:08:39
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 19:10:59
Robert N. Danahi 2013.05.14. 19:13:01
Selina Kyle 2013.05.14. 19:16:49
Manyecska 2013.05.14. 19:26:12
Bálintka. 2013.05.14. 19:26:54
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 19:32:32
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 19:34:13
xtlight 2013.05.14. 19:45:22
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.05.14. 19:46:35
_____________ 2013.05.14. 19:48:08
5x8000= 40000ft
:-D
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.05.14. 19:48:21
Csak azt áruld el, hoyg nálad mijaza buxa.
_____________ 2013.05.14. 19:51:42
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.05.14. 19:53:30
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.05.14. 19:54:38
már perverz, szexi gondolataim támadtak..holott csak az anyagi helyzetéről írt..hehehe
_____________ 2013.05.14. 19:55:24
azt mondja, EZÉRT nem vett bérletet, stb, abből gondolom hogy az a zsugaholder lehet
_____________ 2013.05.14. 19:56:32
:-D
Bálintka. 2013.05.14. 19:57:38
SarahConnor 2013.05.14. 19:57:59
Gizikének üzenem, hogy 26 évesen pont ideje megtanulni, hogy ki kell nyitni a szánkat. Még ha a sokktól először köpni-nyelni nem tudunk, akkor is illik legalább annyira összeszedni magunkat, hogy ezért a pénzért legalább fordítsák le a latin zárójelentést magyarra. Ha már a padlót felmosták veled...
Ha ez nem megy, csoportosan kell menni, mintha pisilni mennétek, barinőkkel, vagy rokonasszonnyal. Bandában nagyobb a bátorság, na.
Ennél sok sztk-rendelésen különbül bántak volna veled.
És tessék nőgyogyót választani, az egy nőnek kell.
Ha velem történik ugyanez, aznap piros kockásan megy haza a doki, az tuti.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.05.14. 20:03:25
Manyecska 2013.05.14. 20:25:52
Manyecska 2013.05.14. 20:27:05
KecskeDotyi 2013.05.14. 20:27:14
Tudom, h lusta vagyok, mindig is az voltam. Régebben aktívan sportoltam, hirtelen hagytam abba, meg is lett az eredménye.
Nádszál vékony sosem leszek, mert a sport meglátszik, a fekvenyomás jelentős izomtömeget hagy az emberen.
Kb 20 kilót kéne fogynom és jó lenne a súlyom. Tavaly előtt fogytam 15-öt, de helyette 20 jött vissza.
Ja, és tőlem sose hallod ezt a tipikus, jajj, nem is vagyok kövér, ne mondd már dumát. Én konkrétan olyannak látom magam, mint az átlagember a megakövéreket, akik már az ágyat se tudják elhagyni. Pedig se a mozgás, se más tevékenység nem okoz gondot.
Mostanság sportolgatok, de le kéne szokni az este 9kor elfogyasztott vacsoráról. Egész nap alig eszek (reggelizre szoktam 1-1 kakaót pl) aztán este van alapos vacsora. Én is tudom, h nem jó. Majd ha nagyon-nagyon zavarni fog, akkor biztos le fogok fogyni.
Amíg 3 évente egyszer kell orvoshoz mennem (és akkor sem az elhízás miatt), addig nem hiszem, h nagyon csesztetni kéne engem.
vénszivar 2013.05.14. 20:28:27
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 20:28:42
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 20:30:04
vénszivar 2013.05.14. 20:31:25
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.05.14. 20:36:50
heheheh
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 20:43:15
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.05.14. 20:44:11
Manyecska 2013.05.14. 20:46:15
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 20:48:24
Manyecska 2013.05.14. 20:49:06
mellesleg a doki szarul tudja: "ha van vérzés nincs gyerek" csaxólnék, tanultam szülészetet! :D
Manyecska 2013.05.14. 20:50:12
Manyecska 2013.05.14. 20:53:14
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 20:53:32
vénszivar 2013.05.14. 20:53:41
VOLTBAN? :)
vénszivar 2013.05.14. 20:55:13
Manyecska 2013.05.14. 20:55:56
piszkosfred 2013.05.14. 20:57:02
Manyecska 2013.05.14. 20:57:39
vénszivar 2013.05.14. 20:58:35
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 20:59:04
Manyecska 2013.05.14. 20:59:44
Manyecska 2013.05.14. 21:00:57
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 21:02:36
vénszivar 2013.05.14. 21:07:10
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 21:08:12
Egy felhaborodott hang telefonal be a francia rendorsegre:
- Jojjenek ki gyorsan, egy perverz diszno egy noi hullat kefel fenyes nappal az utca kozepen!
Kimennek, megvizsgaljak az ugyet es visszahivjak a bejelentot:
Kimentunk, megvizsgaltuk, es az alabbi tenymegallapitast eszkozoltuk:
1. Nem fenyes nappal, mert mar esteledik.
2. Nem az utca kozepen, hanem egy kapualjban, diszkreten.
3. az nem noi hulla, hanem egy angol turistano.
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 21:10:43
vénszivar 2013.05.14. 21:11:18
A kedvencem, Ravel, Bolerója!
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 21:17:54
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 21:18:58
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.14. 21:28:28
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.14. 21:31:37
"mindig etetget"
Ha igazán szeretne, folyton veszekedne veled, hogy az idegtől lefoggyál.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.14. 21:34:55
vénszivar 2013.05.14. 21:40:24
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.14. 21:43:04
England win The Ashes! 2013.05.14. 21:44:22
Meg is hallgatom...
vénszivar 2013.05.14. 21:45:28
Ilyenkor hol van Igi???
vénszivar 2013.05.14. 21:47:42
bigmac 2013.05.14. 21:50:45
England win The Ashes! 2013.05.14. 21:57:55
www.youtube.com/watch?v=t2zbbN4OL98
Minden idők legnagyobb előadása.
Xezs 2013.05.14. 22:17:31
Mondjuk ha már 40 rongyot hagyok ott valahol, a minimum hogy leugatom a dokit az elbaszott poénokért.
vénszivar 2013.05.14. 22:25:30
Ott hófehér balettosok egy nagy üveg asztal, lapon, mellett, alatt "ropták".
Az akkor megfogott, úgy húszon éve...
vénszivar 2013.05.14. 22:26:39
+1! MÉG SZÉP!
Bálintka. 2013.05.14. 22:34:24
Doki: "Molett testalkata összefüggésben lehet a bevitt élelmiszer mennyiségével"
Utólag Gizi: "Hát erre a pimasz kukkoló mit mond? Nem is értem minek eszik úgyis olyan kövér”
England win The Ashes! 2013.05.14. 22:41:48
Bálintka. 2013.05.14. 23:04:53
katalinus 2013.05.14. 23:34:25
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.14. 23:38:35
MrZed001 2013.05.15. 00:38:58
Ezt valaki diagnosztikának meri nevezni ?!!!??
Látatlanba leírom a diagnózist, merthogy elég gyakori, de az országba 3 (IGEN, HÁROM) orvos ismeri, és tudja teljesen kezelni.
Nos, kezdjük az elején.
PCOS (Polycystic ovary syndrome, magyarul policisztás petefészek szindróma), ez van a hölgynek (többek között !).
Ha fáj, az gáz, mert az a ciszta képes megtekeredni, ezzel megfojtani a petefészket, elzárva a vérellátását (az elhal, és igen nagy gázt tud bent okozni).
Ennyit a sürgősségi ellátásról (hiányáról)
Na akkor lássuk a vizsgálatokat, a megerősítést.
Vérvétel, 20. napi:
PCOS akkor, ha: LH > FSH
Ösztrogén >4-500 pmol/l úgy, hogy progeszteron alacsony (merthogy a ciszta gátolja a tüszőt és a peteérést)
Ultrahang igazolta egyik petefészekben a ciszta jelenlétét.
Másikban is lehet amúgy, sőt valószínű van is, csak nem azonos fejlettségi szinten.
Valamint a beteg túlsúlyos (de soványaknál is előfordulhat), tehát megeshet (PCOS miatt inkább valószínű), hogy a beteg mellette inzulin rezisztens, azaz kettes típusú diabéteszes !!!
Így aztán első összetevő a cukor (pontosabban inzulin). Terheléses cukor és inzulin vizsgálat elvégezendő.
A kezdeni inzulin <10 alatt kell legyen, és nem mehet fentebb, mint max 5x érték a 120 perc alatt. Cukor sem mehet 8-9 fölé. Ha igen, az bizony cukorbetegség.
Miért gáz az inzulin rezisztencia? A sejteknek cukor kell, annak felvételéhez inzulin.
Normál esetben X mennyiség kell a sejtnek inzulinból, hogy felvegye a cukrot.
Csakhogy inzulin rezisztencia alakul ki, tehát már 3*X mennyiség kell, azonos cukor felvételéhez. Az inzulin a hasnyálmirigyben képződik. A 3X-os mennyiséghez túl kell termelni az előállító sejteknek. Azok szépen elkezdenek kihalni a túlterheléstől. Majd már 6X mennyiség kell, és még több elpusztul ... míg a végén nem marad elég, és ekkor már 1-es típusú diabétesz lesz, azaz kívülről kell tűvel inzulint juttatni a szervezetbe (vagy kómába esik és meghal)
A második összetevő az ösztrogén. Elhízással könnyedén alakulhat ki ösztrogén dominancia. Az ösztrogén zsírban oldódik, és igen nagy mennyiségben képes tárolódni a zsírpárnákban. Női nemi hormon (szteroid, női nemi jegyek kialakulása ...). Férfiakban is van. Manboobs (aki érti, az érti). Ha túlsúlyba kerül progeszteronnal szemben, nagyjából lehetetlenné teszi a teherbeesést, megtapadást.
A harmadik, a pajzsmirigy. Szinteket ellenőrizni kell, de ez sajnos becsapós, hőtérképpel meg kell nézni, hogy gyulladásban van-e.
És itt jön a legviccesebb az egészben. Ez a 3 kihatással van egymásra.
Bármelyik elromlik, szépen magával rántja a másik kettőt.
Aki elhízott (lerakódik és vérben sok ösztrogén), az készüljön fel rá, hogy az miatt cukorbeteg lesz (elrontja inzulin érzékenységet, maga az elhízás is), az meg pajzsmirigy gyulladást okoz és petefészek cisztát.
Szép kör, és áttörni csak minden együttes gyógyításával lehet.
Na ehhez ért 3 azaz HÁROM orvos az országban.
Na csókoltatom a Dr Rózsit.
Xezs 2013.05.15. 01:07:13
MrZed001 2013.05.15. 01:09:16
Igen, megy neten keresztül is, mert aki benne van, annak annyira alap, mint az abc.
Dr Zed
1-csaj 2013.05.15. 01:44:17
16 éves koromig verseny sportoltam.Utána kb 18 évig éheztem csak azért hogy a 65 kg súlyomat tartani tudjam.ja és csak 160 centi alacsony vagyok.beteg lettem jöttek a gyógyszerek.a reumatológusom még megkérdezte hogy gyúrok e mert olyan izmos voltam.41 éves leszek és megint éhezem hogy megpróbáljak visszanyerni valamennyit az önbecsülésemből.
wazzu 2013.05.15. 06:59:34
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.15. 07:50:52
Manyecska 2013.05.15. 08:09:35
Manyecska 2013.05.15. 08:12:10
Here Comes The Pain 2013.05.15. 08:13:51
Úgy érzem ez a kelleténél jóval több információ, illetve valami lappanghat a háttérben, ha a napi fogyasztásodat, valamint a sportolói múltadat emlegeted.
Manyecska 2013.05.15. 08:19:52
Manyecska 2013.05.15. 08:24:36
Manyecska 2013.05.15. 08:27:15
EvilHedgehog 2013.05.15. 08:27:29
Egy fejfájásból 2 perc alatt az agydaganatnál találod magad.
Google a barátod, nem a kezelőorvosod.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.15. 08:46:30
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.15. 08:50:00
England win The Ashes! 2013.05.15. 08:52:25
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.05.15. 08:56:39
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.15. 09:08:02
neet 2013.05.15. 09:14:33
rég meséltél szülésznős poénokat. És hogy van a madarad?
Kövéreket ekézni nem menő. Más az, ha már a falat ki kell bontani mellőle, h kivigyék. De aki csak szomorú...
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.05.15. 09:17:17
holdlányka 2013.05.15. 09:21:03
Viszont miért kell itt is a sok IQ huszárnak alázni a túlsúlyos nőket? Ez nem fér a fejembe. Én nem vagyok ugyan túlsúlyos (tudom, fura, ha egy nő ilyet mond, de 172/64-gyel (gy.k. cm/kg, és nem fordítva) egészségesnek tartom magam :) ), de azért mélységesen felháborít.
Tisztában kell lenni vele, hogy igenis, sok minden függ az egyéni veleszületett jellemzőktől, van, aki játszva megtartja az ideális testsúlyát, másnak ez óriási nehézséget okoz.
Szüléskor könnyen felszalad pár plusz kiló, ami utána nem biztos, hogy leadni is ilyen könnyű.
Paradox módon pont a szegényebbek nem engedhetik meg maguknak a jó minőségű, drágább ételeket (fitt, bio, low carb stb. termékek) a rossz minőségű mindenfélével telerakott vackokat eszik. Koplalva meg nem lehet fogyni. (Lehet, amíg bírja az ember. Aztán mindent összezabál. Magyarul nem tartós az eredmény) Ennyit a helyes táplálkozásról.
És azzal is tisztában kell lenni, hogy sokaknak a munka és az otthoni teendők, házimunkák után még arra sincs ideje és ereje, hogy összerogyjon, nem még fitnesszterembe járni.
Ébresztő, ez itt mai magyar valóság, valódi, hús-vér nőkkel. Nem minden nőt tart el egy pénzes pasi. Nem az unatkozó celebeket kell példának felhozni, akiknek, pl. ha van is gyerekük, simán lepasszolják babysitternek, amíg saját magukkal vannak elfoglalva.
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.15. 09:29:40
@batgirl: ez már eleve adott, édesem. :)
@holdlányka: alázni? Új szavad nincs? Ez olyan, mint a STÍLUS. Szerintetek. Ha valaki olyat ír, amivel egyetértetek (tartalmi szempont!) akkor az jó stílus. Ha kis érzelmi életetekbe markolót, az rossz stílus/bunkóság. Szavakat, fogalmakat megfelelő helyükön, megfelelően használni kéne, nem pedig közhelyekkel érvelni a semmibe. Eléggé uncsi, hogy az önérzet megakadályozza a szövegértést. Reménytelen ez. Legkönnyebb az anyagi részére fogni, igaz? Ne fárassz már, komolyan.. Fos ez így, hogy ezt külön ki kell kötni, de természetesen nem a veleszületett vastagabbsággal van a bajom. De ez mintha már eddig is ki kellett volna, hogy derüljön.. Ja és a gyerek sem mentség. Minimális akaraterő, saját életnek ésszerű menedzselése, kérdezni merés (hú, de nagy feladat) és a megkerülhetetlen: A MOZGÁS. Már is sok "megaláztatás" eltűnik, 'magától'. Érdekes, nem?
ancsika 2013.05.15. 09:36:42
Besértődtem a helyszínen utána meg két zacskó chips között próbálok modorosan visszavágni
nem sikerült, máskor vinni férfiembert is, aki vascsővel rendet tesz :D
neet 2013.05.15. 09:39:58
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.15. 09:43:24
Atörökk 2013.05.15. 09:44:28
Mi van azokkal, akik a közértben leharapják a kifli csücskét, vagy a medencébe hugyoznak?
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.15. 09:50:45
holdlányka 2013.05.15. 10:11:17
Persze, mindent kordában lehet tartani, a testsúlyt is. Bárkinek.
De azért mégegyszer a gyengébbek kedvéért:
Van, akinek könnyű megtartani az ideális testsúlyát, szinte semmit nem kell tenni érte, kis túlzással telezabálhatja magát büntetlenül, és még sportolnia sem kell.
Van, aki viszont hiába koplal, hiába sportol, amennyire lehetőségei engedik (!!!) már attól is hízik, ha ránéz egy mekis hirdetőtáblára. Ilyen plédául az egyik legjobb barátnőm is.
Végül van egy olyan csoport is, amelyik pont ellenkezőleg, egyszerűen nagyon sovány, pedig nem mozog, és rendszertelenül zabál, egészségtelen kaját eszik, nasizik. Ilyen is van az ismerőseim körében.
Én az első csoportba tartozom, de ezt szerencsének, (vagy jó géneknek) tartom, nem fesőbbrendűségnek, mint egyesek...A második csoportnak viszont baromira nincs könnyű dolga. Könnyen dumál neki egy az első csoportba tartozó emberke. Olyanok osztogassák nekik az észt, akik sorstársak!
holdlányka 2013.05.15. 10:21:54
Panelproli 2013.05.15. 10:34:30
Van aki azt írja kellemetlen a látvány.
Na erről a Karakószörcsögi aljegyző rokonának a szomszédja jut eszembe, midőn az átutazó hosszasan nézett bele az arcába.
-Nem tetszik a pofám?- kérdezte-akkor nézd a seggem-nyilatkozta.
Senki nem lesz csinosabb attól, ha mások testi bajáról lenézően a maga primitív módján nyilatkozik.
A doki hozzáállásával kapcsolatban.
A megalázó viselkedést ott helyben kell kezelni, nem a Homáron panaszkodni. Ha pedig az illető tudja magáról, hogy képtelen kezelni az ilyen helyzeteket, mindenképpen gondoskodjon egy kísérő személyről, aki képes az asztalborogatásra!
Anyósomhoz kihívtuk az ügyeletet. Idős doktornénivel a lépcsőházban futottam össze, midőn éppen távoztam otthonról.
-Mi a panasz?- kérdezte
-Nincs jól- válaszoltam
-Én sem vagyok jól, mégis itt vagyok- válaszolt a dokinéni
-Pont leszarom kezitcsókolom, ha beteg maradjon otthon és adjon helyet a fiatalabbaknak- mondtam
Később hívott feleségem. Megkérdezte mit mondtam a dokinak a lépcsőházban, mert feltünően kedves volt.
Hát ennyi.
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.15. 10:37:06
Anyóshoz jönne a dokinéni, én is ilyen bátran csesztetném.
neet 2013.05.15. 11:09:08
Jó dolog ez a közértben zabálás amúgy. Gyenge jellemű anyukák meg is tudják magyarázni az okokat. Akik a gyereknek persze nem tudják elmagyarázni, h otthon zabbantunk, kézmosás után, ülve. Én eleinte azt mondtam a dednek, h nem szabad, ránk szól a bótosnéne, stb, de gyerek körülnézett és kibökött vagy 20 másik zabbantó kölköt (felnőttet vazze!!! mondjuk mind pont cukros volt és épp leesett a cukruk, tuuuudom), és egyre kíváncsibb lett, ha nekik szabad, és nem szólnak rájuk akkor ezt így hogy? Szal azóta annyi van, h mert anyu azt mondta és lám, a ded kibírja hazáig, mik nincsenek!
Amúgy érdekes lenne egy kis kutatást végezni, h régen, amikor nem lehetett minden sarkon fornettis szarokat venni, meg nem ettek az emberek a bkv-n vagy csak simán az utcán, meg most, h mindig mindenhol (v)esznek, van-e összefüggés az elhízás mértékével. Sztem van, de én nem értek hozzá. Ha már kövérség, gondoltam, bedobom ezt is rágcsálni. ;-)
xDS 2013.05.15. 11:14:08
www.youtube.com/watch?v=zx66CTepkeU
neet 2013.05.15. 11:16:19
Panelproli 2013.05.15. 11:29:46
Hasonlatos ahhoz a megállapításhoz, amit egy kollégám közölt kopaszodó burájával kapcsolatban.
Nem a hajam hullik, a fejem nő!
polly graph 2013.05.15. 11:41:32
A nőgyógyászok nem túl népes alfaja a vicceskedő-bratyizós-haverkodós-bizalmaskodó típus. Gizike is ilyen Dr. HumorZsákot foghatott ki. Vannak páciensek akiknek ez bejön.
Manyecska 2013.05.15. 12:07:19
holdlányka 2013.05.15. 12:14:52
Ha szó szerint vagy a lényegét tekintve igaz az idézett szöveg, az nem jófejség, bizalmaskodás, vicceskedés.
Ezt nálunk jól fejlett bunkóságnak hívják.
Ráadásul mindez nem egy lepusztult állami kórház betegekkel dugig levő nőgyógyászatának agyonhajszolt, alulfizetett, flusztrált egészségügyi dolgozójától hangzott el, hanem egy ***** magánkórház nőgyógyászának szájából, potom 40.000Ft-ért!!!
Na ez a nemmindegy.
Hozzáteszem, hogy erre még az első esetben sem lenne mentség, hiszen nem a (ráadásul láthatóan stresszes) betegbe kell belerúgni saját flusztrációnk miatt.
holdlányka 2013.05.15. 12:21:33
Atörökk 2013.05.15. 12:22:49
Az kizárt, hiszen az örült volna, hogy végre a csatornanyílás után másfajta lyukat lát közelről :D
Manyecska 2013.05.15. 12:24:47
Manyecska 2013.05.15. 12:38:02
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.15. 12:55:26
- Errôl csak akkor tudok szakvéleményt mondani, ha látom az ön reakcióit - feleli az ajtót nyitó férfi. - Tessék kérem befáradni, levetkôzni, és
felfeküdni az asztalra.
Miután férfiassága legjavát beleadva mindent végigpróbál, megkérdezi az
asszonyt :
- Nos, hölgyem, most sem érzett semmit ?
- Sajnos, nem.
- Hm... - vakarja meg a fejét a férfi. - Akkor tényleg meg kéne várnia a
doktor urat, mert én csak a vízszerelő vagyok.
ferand1979 2013.05.15. 12:56:43
És ezek szokták elvenni a kedvüket az embereknek az orvosokhoz járástól..
samcro 2013.05.15. 13:04:19
Szakvizsgálat (30 perc) 25 000
Hasi ultrahang 23 000
Még engedményt is kapott.
Itt mondjuk:
www.hungariamed.hu/hasi-ultrahang-szakorvosi-vizsgalat.html#tartalom
9.000-től kezdődik a hasi UH, fél perc gugli sem volt.
Írták páran, hogy ne egyen, akkor lefogy. Ez sajnos nem igaz, így a szervezet elkezd ezerrel raktározni, későbbiekben pedig az izmokat áll neki bontani, nem a zsírt. (Én ehhez nem értek, nekem is csak mondták.)
"Minekután sürgető volt a dolog, merthogy akármi is lehet, az első szembejövő magánrendelésre be is jelentkezett."
nincs a posztolónak barátnője, aki ajánlott volna egy bevált nőgyógyászt?
Orvosoknak meg külön stílusa van, ki így, ki úgy kezeli le a pácienst, egy idő után mindenki megtalálja a magáét, van, aki pl. ezt a nagy hangú, vicces(kedő) stílust szereti, mert így könnyebben feldolgozza a vizsgálatot.
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.15. 13:18:36
Mozogni is kell, nem csak a tévé előtt ülve éhezni.
"így könnyebben feldolgozza a vizsgálatot."
Béltükrözés. Feldugtak nekem egy két méter hosszú endoszkópot. Nem álltam meg szó nélkül, a nővérke vihogott, a doki csuklott.
polly graph 2013.05.15. 13:20:25
Ahogy mások is írták, minden zsák megtalálja a foltját, tuti, hogy ő is nagy népszerűségnek örvend egyfajta páciens-csoport körében. Másként nehéz elképzelni, hogy egy valóban drága klinika tartósan alkalmazná.
Amikor szültem, én is láttam hasonló "jófejeket", akiket ajnároztak a kismamák.
Nekem nem jött be, de az igazat megvallva, találkoztam ennél rosszabbal is.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.05.15. 13:37:48
Ezt csak arra írtam, hogy sürgős esetben nem biztos hogy jódokihoz kerül.
pl.lásd.
samcro 2013.05.15. 13:55:40
Nem írtam, hogy nem kell mozogni, csak arra reagáltam, hogy a nem evés ömagában nem fogyaszt, sőt, még rosszabb lesz a helyzet.
@batgirl: ha egy hétig bírta, akkor azért nem volt annyira sürgős. 2 nap után már el kellet volna mennie a háziorvoshoz, kérni egy labort, és abból már egy csomó minden kiderült volna. Persze most csak okoskodok, de én pl. ezt tettem volna a helyében.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.05.15. 14:02:17
samcro 2013.05.15. 14:19:12
Persze aki megteheti, hogy magánklinikára menjen, az menjen oda, de most, ahogy nézelődöm, nagyon úgy tűnik, hogy sikerült a legdrágábbat kiválasztaniuk.
Nagylabor: 40.000, máshol már 9.000-ért csinálnak.
"Az ultrahangos kollegina jobb fej volt mint a Doki, de azt hogy miért van jobb petefészek tájon megdagadva, vagy miért szúr, vagy hogy normális-e ez, azt nem tudta meg."
De legalább UH leletet kapott? Mert ha meg van dagadva, akkor csak illene valamit látnia a radiológusnak, esetleg konzultálva a nőgyógyásszal. Egyre kevésbé kerek nekem ez a történet.
Azért szeretném én meghallgatni a másik oldalt is. Én is olyan vagyok, hogyha sérelem ér, utólag mindent felnagyítok, másképp emlékszem, természetesen az én javamra.
Mindenesetre ha mégis igaz, és általános ez a fajta kivizsgálás, akkor az komoly.
holdlányka 2013.05.15. 14:45:13
Nem kimondottan a profdoktorokra gondoltam, bár a hivaltalos bérük messze elmarad nyugati kollégáikétól. Bár a felelősségük is (ld. műhibaperek...)
Én úgy fogalmaztam, hogy egészségügyíi dolgozó. Ebbe azért beletartozik a fiatal, kezdő orvos, de mg a kedvesnővérke is.
Tomasz_a_gozmozdony 2013.05.15. 15:09:09
vénszivar 2013.05.15. 16:08:04
Azért a doki , kissé bunkó (pláne ennyi pénzért).:)
MrZed001 2013.05.15. 17:52:46
Egy tüsző, amely nem fakad ki, az nem szokott fájdalommal járni.
Sőt, még egy 2-3 centis ciszta sem igazán érezhető, pláne meg nem okoz ekkora hasi diszkomfortot.
Tehát ennél valószínűleg durvább volt/van az illetőben, ez nyomja és okoz fájdalmat.
5 centi fölött van aki még próbálkozik leszívással, de általában azért már inkább műtét(laparoszkóp).
És igen, durva dolog.
Egyesek csak úgy emlegetik, mint isten büntetése a harminc feletti gyermektelen nőknek.
Xezs 2013.05.15. 20:26:48
Xezs 2013.05.15. 20:28:04
Xezs 2013.05.15. 20:32:08
Fitneszterembe nem kell menni, otthon is bőségesen van lehetőség tornázásra. Már napi 45 perc bőven elég. Pont annyi, mint amennyi idő alatt elolvastad a kommenteket meg még írtál is egyet-kettőt.
holdlányka 2013.05.15. 20:48:04
Ki lehet dobni a chipset a kukába, de ettől még nem lesz feltétlenül soványabb.
Te is beleestél abba a hibába, amibe rengetegen: általánosítasz.
holdlányka 2013.05.15. 20:50:42
holdlányka 2013.05.15. 20:53:40
Xezs 2013.05.15. 21:08:57
Amúgy meg itt a helyük www.facebook.com/mindenkinetnight
MrZed001 2013.05.15. 23:24:29
Atomfizikus vagy, persze józsika, csicsikálj szépen :DDDDD
Szellemi fogyatékosnak sem tudod magad behazudni, mert még azt a színvonalat sem éred el te agyonfizikus.
leloloználak, de egy ilyen félkegyelműt sajnálni kell, nem kinevetni.
Nevet az ilyen marhán eleget a világ.
Panelproli 2013.05.16. 18:25:02
Xezs 2013.05.16. 18:48:28
MrZed001 2013.05.16. 20:57:55
Vajon ki a hülye?
Aki ért hozzá, naponta benne van, sok éves tapasztalattal ...
vagy aki érdemben képtelen hozzászólni, lényegében semmiről sem tud semmit, de lehülyézi a másikat, mert hát ha ő ilyen debil, akkor az se lehet ám király.
.
.
.
Nos, de.
Hál isten nem mindenki akkora nulla, mint te.
Na csókoltatom.
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.16. 21:03:31
Az egy zseni.
Aki meg komoly szervi bajára az internetes fórumokon keres diagnózist, az idióta. (Alternatív véleményt kérni, ötleteket, az már nem butaság.)
A fenti kettő nem üti egymást.
@MrZed001: Haggyad, az élő fába is beleköt. A többség élvezte a hozzászólásaidat.
Xezs 2013.05.16. 21:19:02
MrZed001 2013.05.16. 21:20:40
Köszönöm.
Az a gond, hogy egy igen komoly problémára próbálok rávilágítani.
Az elhízottak száma robbanásszerűen nőtt az elmúlt 10 évben. Többek között ez miatt:
A cukorbetegek száma is robbanásszerűen nőtt az elmúlt 10 évben (meg a féktelen cukorfogyasztás).
A legtöbb esetben már csak akkor derül ki a cukorbetegség, amikor az illetőnek teljesen kiégett a hasnyálmirigye, és már csak annyi marad, hogy szúrnia kell az inzulint magába élete végéig.
Pedig a folyamat lassítható, akár meg is fordítható.
Valamint igen nagy arányban egyik legfőbb felelőse a meddőségnek (meg a "karrierista" nő effekt), ami ugyancsak sosem látott méreteket ölt az utóbbi időben.
MrZed001 2013.05.16. 21:23:30
Szívesen fogadnék veled mondjuk egy láda sörbe, de akár 100.000 Ft-ba is, hogy a hölgy ha elmegy a felsorolt vizsgálatokra, akkor olyan eredményeket fog kapni, amiket leírtam ?
Miért?
Mert én átlátom, amit te még elképzelni sem tudsz. A megértéstől meg olyan messze vagy, mint a dakoták az indiaiaktól.
vénszivar 2013.05.16. 21:26:54
Hacsak, nem egy Lada sörre gondoltál:)
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.16. 21:34:24
Aztán a gyerekem elvitte az annyát terheléses cukorvizsgálatra, pedig semmi panasza nem volt. Hajmeresztő eredmények jöttek ki. Megkapta ő is a diétáját, azóta egészen elfogadhatóak a számai.
Nem kövérek, csak nejem családjában mindenki cukros.
Az a szar ezekkel a diétákkal, hogy nem ehetnek nyáron kedvükre gyümölcsöt. Egy fél körte uzsonnára, hát...
Xezs 2013.05.16. 21:34:32
Az internetes szájhősködést meg hagyd másnak, köszi.
MrZed001 2013.05.16. 22:02:56
Ahogy azt írtam is, igen sok esetben nem társul mellé elhízás (kezdetekben, aztán hirtelen 10-20 kiló, onnantól lesz kóros).
Sokat számít a táplálkozás, és a mozgás.
A lényeg a szénhidrát bevitel minimalizálása, tehát semmi cukor, csoki, kóla, kenyér, tészta.
@vénszivar:
hmmm, akár az akár szó értelmének utánaolvashatnál.
@Xezs:
a sörBEN úszik a légy, és két üveg sörbe (sörre) fogadsz, legalábbis felénk. Grammar nazi-e vagy ?
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.16. 22:13:24
Ez messze nem igaz.
Legjobb tudomásunk szerint a szénhidrát bevitelt lehet szabályozni. Meg van adva a napi bevitel, 5-6 alkalomra elosztva, adott mennyiségű gyors és lassú, nem kevesebb, nem több. (Lassú pl. a teljes kiőrlésű kenyér, gyors pl. gyümölcs.)
Valójában a glikémiás indexet kellene szabályozni, de ezt nem tudjuk az ételekről, marad a szénhidrát bevitel szabályozása.
Xezs 2013.05.16. 22:16:59
vénszivar 2013.05.16. 22:19:39
MrZed001 2013.05.16. 23:55:51
Valójában a glikémiás indexet tudjuk, és igen, minél kisebb értékűt kell fogyasztani.
És nem, nem kell szénhidrátot bevinni a szervezetbe.
Nem olyan nehéz letenni a kenyeret, kólát, és nem enni tésztát.
Ezek ugyebár hirtelen cukorcsúcsot eredményeznek, ami (ellen)hatására a szervezet hirtelen inzulin csúccsal válaszol.
Lényegében ez miatt alakul ki az inzulinrezisztencia.
A hatásmechanizmus igen egyszerű. Minél magasabb a vér cukorszintje, annál jobban felnyomja az inzulint hozzá a szervezet, hogy a sejtek ki tudják venni a cukrot a vérből (állítva így be normálisra a vércukorszintet).
Lényegében ráerőszakolja a sejtekre a sok inzulinnal a sok cukrot. És a sejteknek ez nem tettszik, ezért lesznek ellenállóak az inzulinnal szemben (rezisztens). Ezért kell totálisan elhagyni minden szénhidrátot és sportolni.
Az izmok ugyebár az egyetlen "szerv" az agyon kívül, amely inzulin hozzáadása nélkül ki tudja venni a cukrot a vérből (csökkentve ezzel természetes úton a vércukorszintet).
Így tehát a gyógymód igen egyszerű: nincs szénhidrát, és sport (aki durván nyomja, annak étkezés után).
Meg persze meforal és merckformin az olyanok részére, akiknek azért súlyosabb a kettes típusú diabétesz.
És még vannak a természetgyógyászati megoldások, mint pl a kecskeruta tea, amely hatóanyaga lényegében a merckforminhoz igen hasonló (de mégis más, míg a gyógyszer csak szinten tartja a rezisztens állapotot, addig a teával igen jó eredmények érhetőek el a lassú gyógyításában).
@Xezs:
Nem tudsz te semmit sem
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.17. 00:04:55
MrZed001 2013.05.17. 11:03:26
Látod, ez egy igen jó kérdés.
A válasz, pedig igen egyszerű.
Van több mechanizmus a szervezetben, ami különféle bevitt anyagokból cukrot állít elő.
Elsődlegesen ugyebár nem másból, mint zsírból.
Éppen ezért nem szabad a fogyózóknak (és cukrosoknak) szénhidrátot bevinni, mert így felpörög ez a mechanizmus.
Ez az igazi zsírégetés. Ezt lehet sportolással még jobban fokozni, merthogy ahogy már írtam az kiveszi a cukrot a vérből, majd miután a megevett szénhidrátot már felhasználta, utána ez a mechanizmus látja el cukorral a testet ... ezért is a hosszabb idejű sport a jó, 1 óra kerékpározás, kis súllyal súlyzózás, úszás, ilyesmi.
És ezzel már azt is érted, miért fogy az ember a sport hatására ... no nem az izzadás égeti a zsírt, meg az izmok meg ilyen marhaságok amiket sokan hisznek, hanem a zsírt cukorrá alakítja, hogy ellássa vele az izmokat és a szervezetet (ha sok szénhidrátot evett, akkor ugyebár első 20-50 percben csak azt üríti a vérből a mozgás, és csak utána nyúl a zsírhoz ... egyértelmű gondolom innen).
Másodsorban pedig ez a mechanizmus is szabályozott, tehát az se nem fog cukrot túltermelni, se nem fog hirtelen cukor csúcsot eredményezni, amire hirtelen inzulinválaszra lenne szükség.
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.17. 11:40:30
Tehát azt mondod, ne együnk szénhidrátot, hanem zsírt? Mert az ajánlott napi kalória adagot be kell vinni valahogy. Melegvérűek vagyunk. Jó, hogy egy krokodil hetekig elvan mozdulatlanul.
MrZed001 2013.05.17. 11:47:22
Pontosan.
Húst, rostokat, fehérjéket kell fogyasztani, illetve inkább zsírt és olajat, mint szénhidrátot.
Amúgy a napi kalóriaigényhez nincs szükség plusz zsírok bevitelére, bőven megvan az a szénhidrátok elhagyása mellett az eddigi étrenddel.
Xezs 2013.05.17. 19:58:16
Bálintka. 2013.05.17. 21:13:32
De nem akarok elkanyarodni nagyon a témától. Hogy lesz cukor a zsírból? Nem vitatom, mert én is update1-eztem aminek ugyanez a lényege, de hogy?
Bálintka. 2013.05.17. 21:24:51
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.17. 21:43:38
Buta vagy, pedig ez tök egyszerű. Egy 2x2 méteres táblára apró betűkkel mind a két kört fel lehet írni.
Bálintka. 2013.05.17. 22:18:25
Ha minden széklet sötét, akkor a világos étel világossága vajon hová tűnik? Gondolom fényt csinál belőle a vékonybél vagy lép, vagy valami más kütyü, úgy hogy a sok világos színt sűrűsíti, amíg az fel nem gyullad. Fénnyel beindul a fotoszintézis. Aztán innentől még nem vágom. Biztos jó úton haladok, hisz a zsír és cukor is fehér.
ÁÁh, megyek.
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.17. 22:26:17
Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.05.20. 09:04:49
Hogy ma éppen mi a divat, vagy az aktuális tudományos állásfoglalás, az változó. A személyeskedő, hangulatot romboló hozzászólásokra pedig nem muszáj válaszolni :)
Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.05.21. 04:03:49
Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.05.21. 04:07:35
ferand1979 2013.05.21. 10:15:08
egyik ismerősöm lánya eltörte a kezét. Mivel úszni szokott, arra gondoltak, hogy tetettnek fel műanyag "gipszet", amivel a vízbe is mehet.. Persze nem úszik vele, hanem legalább kapaszkodva, ráhasalva valamire lábtempózik, erősítve a lábát pár hétig.
A lényeg.. A műanyag "gipszet" csak térítés ellenében rakják fel. Persze emiatt csakis pár helyen foglalkoznak vele Magyarországon..
És megvan a MIÉRT?-je is..
Ugyanis HA ingyenes gipszet kapsz, akkor jócskán jattolsz, hogy jól feltegyék, szépen nézzen ki, és amúgy is.. mert adni szokás
Ha fizetős a gipszelés, ill. a gipsz (lásd "műanyag"), akkor alig adnak jattot..
Nos emiatt inkább nem is foglalkoznak vele..
Mérges 1234 2013.05.21. 12:02:15
:D
Manyecska 2013.05.21. 12:28:06
Manyecska 2013.05.21. 12:29:36
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.21. 12:38:53
Apránként.
Manyecska 2013.05.21. 12:45:14
judubabó 2013.05.21. 15:22:15
Nem az a lényeg hogy, túlsúlyos vagy sem, az orvos szolgáltatást nyújt szép pénzért, akinek meg ez csak egy jó poénnak tűnik hát annak meg csak gratulálok.
Ha bemész a boltba, vagy a fodrászhoz, vagy egy étterembe és fizetsz a szolgáltatásért, ott is elvárod a minőséget.
A túlsúly meg elég objektív, attól függ hol élsz, sok országban kifejezetten szépnek tartják a kövéreket, jelenleg nálunk az amerikai módi megy, ami vicces mert ott a többség túlsúlyos, azért tartják szépnek a soványokat mert abból van a legkevesebb.
Rajtam is van felesleg, de nem érdekel. Szinte minden felmenőm ilyen alkatú volt, ettől függetlenül senki nem volt beteges soha és mindenki 80-90 évet élt meg, a párom viszont aki 185 magas és 70kg, annyit eszik egy nap mint más egy hét alatt, mégsem szed fel egy dkg-ot sem, és a családjában mindenki ilyen. Ez van, nem vagyunk egyformák. Nekem sincs semmi bajom, soha nem voltam még a megfázásnál rosszabbul, a cukrom normál, a vérnyomásom normál, nem fáj semmim, bírom a munkát.Sok vékonyka koleginával ellentétben, akik folyton betegek, allergiások, nincs kedvük dolgozni, gyorsan fáradnak. ehhez a súlynak sok köze nincs, ne hízz meg 150 kg-ra, ne hagyd el magad, lehet menni dolgozni biciklivel, vagy gyalog és akkor kordában tudod tartani, egy kis felesleg meg nem elfér?
Minden fejben dől el, attól hogy valaki sovány, még nem fogják jobban szeretni, és nem is biztos, hogy boldogabb lesz az élete.
Az éheztetésnek meg nincs semmi értelme, én is csináltam még fiatalabb koromban, aztán hagytam a francba, 50 kilósan voltam a legboldogtalanabb, nem érte meg. De olyan ismerősön is volt aki wc-papírt evett,hogy ne legyen éhes, és még sorolhatnám.
Nem is értem miért gondolják sokan, hogy aki kövér az mást sem csinál egész nap, csak eszik és fekszik a tv előtt, aki vékony az meg nem eszik semmit és folyton sportol.
Az egészséges életmód meg biztosíték az örök életre, a boldogságra és a fiatalságra.
Manyecska 2013.05.21. 15:27:13
Panelproli 2013.05.22. 09:56:38
Kiollóztam egy általam sokat látogatott oldalról a diétával kapcsolatos néhány gondolatot. Inkább versenyzőknek szól, de az átlagember is okulhat belőle.
Ha már ennyire elkanyarodtunk a nőgyógyászati vizsgálattól.
A zsírbevitel csökkentése alacsony szénhidrát mellett olyan rövidtávú stratégia, ami hatásos azoknak, akik a zsírfelhasználáshoz alkalmazkodtak, de azok, akik nem, nagyon nagy mennyiségű izmot is fognak veszteni a leadott zsír mellett és kárt tehetnek az anyagcseréjükben!
Az elsőszámú ok, amiért a fizikum versenyzők elzsírosodnak verseny után az, hogy túl sokáig követtek alacsony zsírtartalmú, kalória megszorításos diétát. 14 nap a leghosszabb, amit javasolnak, hogy egy szigorú diétát kövessen valaki valamiféle variáció nélkül. Az alacsony szénhidrátos, magas zsír és közepes protein tartalmú diéták igen hatékonyak, de problémák lépnek fel akkor, amikor ez átváltozik alacsony szénhidrátos, alacsony zsír és magas protein tartalmú étkezéssé. Amikor a zsír túlságosan alacsony, akkor a hormonális profil kompromittálásra, az izomszövet pedig felzabálásra kerül!
A folyamatosan alacsony zsírtartalmú, magas fehérjés diéta esetén tönkremehet az anyagcsere és rohamos visszahízás következik be, amikor vége a diétának! Ez leggyakrabban női sportolókkal történik meg, aki túl sok kardiót is végeznek. Így lesz valaki áldozata az alacsony zsírtartalmú diétáknak!
Én nem vagyok egy kalória számoló vagy makrotápanyag arány mániákus, de általában véve a javaslatom a kalóriák 30-50% jó zsírokból (szabadon legeltetett állatok zsírja, organikus tojás és vaj, kókusz zsír és halolaj). A zsírleadás az inzulin és vércukor menedzseléséről szól: az inzulin elsődleges, a kalóriák másodlagosak. A szénhidrátokhoz és fehérjékhez képest a zsíroknak van a legkisebb hatása az inzulin termelődésre.
Nem kell félni a zsíroktól, a cukor és a keményítős szénhidrátok a fő probléma!
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.22. 10:12:34
Ez világos.
"A zsírleadás az inzulin és vércukor menedzseléséről szól"
Ez nagyon homályos.
Panelproli 2013.05.22. 14:32:32
Viszont a magas inzulinszint ellensége a zsírégetésnek. Ezért mondják, hogy a fogyás érdekében 4-5 óránként érdemes étkezni.
Kicsit összetettebben:
Ahogy telnek az órák egy étkezés után és a tápanyagok felszívódnak, az RQ elkezd esni az inzulin szintjével együtt. Egyre eltolódik az egyensúly a zsírégetés és a tárolt zsír mozgósítása felé. Ez a folyamat az inzulin és a vérben utazó zsírsavak által befolyásolt: ha ezek szintje csökken, akkor a szervezet energia deficitet érzékel és a katekolaminok szintje emelkedni kezd (adrenalin és noradrenalin). Ezek a vérben eljutnak a zsírsejteken lévő receptoraikhoz és zsírmobilizációt indítanak be a hormon-szenzitív lipáz (HSL) aktiválása révén.
RQ=respirációs hányados (RQ). Az 1.0-ás RQ jelöli a totális szénhidrát metabolizmust ("tárolási üzemmód"), míg a 0.7 a tiszta zsír anyagcserét. Hogy legyen perspektívánk: étkezés után 1.5-2,5 óráig az RQ 1.0, egy éjszakányi nem evés után 0.82-0.85, és 16 óra böjtölés után 0.72-0.80.
atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.05.22. 14:38:04
Xezs 2013.05.22. 20:11:48
Xezs 2013.05.22. 20:14:33
Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.05.23. 08:00:49
A fenti orvosnak meg innen üzenem, hogy "Negola devdzsi vuldegger!"
Golddigger 2013.05.30. 03:29:39