Tékozló Homár

Elfogyott a mobilstick a Diginél

2013.06.05. 08:28 | jackyll | 99 komment

digistick.jpgAki még eddig nem fogta fel, hogy milyen szinten kúszott vissza a kriptoszocializmus azt most a Digi teszi helyre. Naiv ügyfél VÁRÓLISTÁRA KERÜLT, ha elég mobilsticket visszavisznek, néhány héten-hónapon belül már kaphat is belőle. Mondjuk csoda, hogy egyáltalán még van Digi.

A mai napon mobilinternet-szerződést szerettem volna kötni a Digivel, de közölték az irodában, hogy csak akkor juthatok stickhez, ha valaki épp úgy dönt, hogy visszaviszi. Felkerültem hát én is a várólistára (!), hogy majd hívnak, ha sorra kerülök, s akkor mehetek be újra. Kétségtelenül költséghatékony megoldás, káprázatos üzletpolitika arra építve, hogy olcsó a net, ezért az ügyfél úgyis kivárja a sorát.
 
Üdvözlettel
 
A Digi egy régi ügyfele

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2013.06.05. 08:29:45

Itt meg a farostlemez kezd elfogyni amivel deszkázzák az ablakot!

England win The Ashes! 2013.06.05. 08:31:07

A posztoló, ha már úgyis régi ügyfele a Diginek, rákérdezhetett volna náluk a lovainkra is.

Manyecska 2013.06.05. 08:33:26

@Dr Jozef Vengloš: öt órakor lesétáltunk a vízhez, halotti csend, vastag pára a víz felett de a vízimadarak halál jól elszórakoznak a parkban /úsznak/ tisztára futurisztikus, egész fák jönnek a vízen:(

Manyecska 2013.06.05. 08:36:08

@Dr Jozef Vengloš: én már pakolom a ruhákat stb mert egyszer már szakadt itt át gát! magasan van az ablak ugyan de ha most átszakad megint viszi a házat is, ugyanis lejjebb vagyunk a vízszintnél:(!

England win The Ashes! 2013.06.05. 08:36:56

@estrella negra: Ez ilyen költségkímélő módszer lehet. Ne kelljen már szegény braziloknak pajszert is lopn..., izé, venniük, ha látogatóba mennek.

Manyecska 2013.06.05. 08:38:57

@estrella negra: előtte homokzsák, nagyokos. tudsz jobbat? ezek a kis ablakok a pinyónál, felül meg a terasz ott bemegy ha akar de az 3,50 +

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.06.05. 08:39:30

szvsz kivételesen ezért nem kéne reklamálni, a digi ingyé adná kölcsön a sticket ráadásul határozatlan időre.

England win The Ashes! 2013.06.05. 08:41:42

@Manyecska: Szorítok, hogy ne legyen gond.

Viszont megjegyezném (bár tudom, hogy te a Duna mentén laksz), hogy egyszer egy főbarom (asszem a Kedves Vezető előző kormányából volt, de nem biztos) azt mondta, mikor egyszer hatalmas árvíz jött a Tiszán, hogy nem éri meg gátrendszert építeni, mert jó, ha ötven évente vennék hasznát, olcsóbb, ha a lakosokat kártalanítják. Aztán nem ötven, hanem ötévente (lassan sűrűbben sajnos) lenne rá szükség. Hogy az ilyennek miért nem szakadt a feje az anyjába! De bezzeg fagyistadionra kell a peseta!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.06.05. 08:46:21

Én arra vagyok kíváncsi, hogy a szentendrei mobilgát mit bír ki. Elsőre nem tűnik valami atomstabil cuccnak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.05. 08:47:17

LOOOLLL
Visszavisznek :D

Nehogy megszűnjön ez a szar cég, mer' egyedül náluk van megfizethető árú és minőségű net... (nem mobil).

Manyecska 2013.06.05. 08:48:28

@Dr Jozef Vengloš: bezony!!! /mellesleg mi dolgoztunk ott mert kiépült az átjelzőrendszer/ milyen gond lenne a legkisebb buzgárnál léc..

England win The Ashes! 2013.06.05. 08:53:13

@Manyecska: Jópár éve történt nálunk, hogy hatalmas belvíz volt, úszott az egész kert, szerencsére csak az. A polgármester kidoboltatta, hogy lesz kártérítés. Apám utálja az ilyesmit, de akkor úgy döntött, megpróbálja. Persze pont azt kapta, amire számított. Viszont néhány csókosnak olyanért fizettek, hogy az eső miatt beázott a háztető. Kérdem én, annak mi köze van a belvízhez?

Manyecska 2013.06.05. 08:54:52

@estrella negra: nemtom. mi legrosszabb esetben ki leszünk telepítve, ennyi vizet nem lehet gátakkal megfogni

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.05. 09:02:00

@estrella negra: valami technikailag fejlettebb ember magyarázza már el nekem, hogy ezt a mobilgátat mi tartja a helyén? hogy van lerögzítve?

Manyecska 2013.06.05. 09:15:08

@estrella negra: kösz, befér + egy mosógép meg egy hüttő?:) én a tetőn elücsörgök, kitartok mint a szék lába. végül is dédanyám kéglije volt..volt.

Manyecska 2013.06.05. 09:23:46

@zsiráfffff: itt majd az imádság fogja tartani.

Manyecska 2013.06.05. 09:25:41

@zsiráfffff: a rómain van ahol saját mobilgátja van épületnek, egymásba húzzák a rétegeket /kiveszik előtte a kerítést/.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.05. 09:27:49

@Manyecska: az világos. de mi tarja a helyén? le van karózva egy méterre, vagy nemértem.

Manyecska 2013.06.05. 09:37:05

@zsiráfffff: betonfal alapon : www.nepszava.hu/articles/article.php?id=650873 de Prágában átlötyögött felette 20 centivel.

Manyecska 2013.06.05. 09:38:51

@A.Snatch: valami hétmillió tonnát kell majd tartania azt mondták vagy mi.

Troppauer_Hümér 2013.06.05. 09:44:17

@zsiráfffff: Csókolom, a mobilgátnak az a lényege, hogy mobil, mindig oda úszik, ahol sok a víz, tetejébe még térerő is akad rajta.

England win The Ashes! 2013.06.05. 09:45:40

@A.Snatch: 'sszameg, még nézni is hátborzongató.

Troppauer_Hümér 2013.06.05. 09:45:55

Felénk csak egy patak van, ha nagyon árad, akkor a vízszint eléri helyenként a 25 centit is, magyarán ha egy néger hanyattfekszik, kilátszik a vége nekijje :P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.05. 09:47:03

@Manyecska: @stillmátyás:

hát ezen gondókoztam egész reggel, hogy mia zistenér mobil az a gát, ha egyszer le van betonozva az alja. hát nem megy az sehova, mér lenne mobil? aztán rágyüttem, hogy azér mobil, mer a tetejit le lehet szedni, az alja meg marad padsornak.

Troppauer_Hümér 2013.06.05. 09:50:16

@zsiráfffff: Okos vagy!

Most megfejtenéd a mobilvécét is?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.06.05. 09:50:27

@zsiráfffff:
csakmongyuk aszt nem értem, hogyeddig az országot járva sehun se láttam ijjen mobilgátakat, sőt még ezek a ződ elempések tiltakoztak is, hogyaszongya nem kell mobilgát a román vagy római partra, vagy faszba híjják, mostmeg mindenhonnan hirtelen kinőttek ezek a gátak. mongyuk nem gond, ha megvédi a népeket

Troppauer_Hümér 2013.06.05. 09:53:14

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): A Jobbik megmondta, hogy a rómain főleg izraeli beruházások találhatók, tehát aki a mobilgát ellen van, az antiszemita. Na ezt melyik mai magyar politikus meri bevállalni a turbómagyarokon kívül?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.06.05. 09:54:10

@stillmátyás:
én arra lennék kíváncsi, hogy a immobillizer micsoda

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.05. 09:54:24

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): ez ilyen urizálós gát kérlekszépen, mer homokzsákot hordani már tisztára anakronisztikus, oszt haladni kell a korral. monnyuk praktikusnak néz ki, azt meg kell hagyni.

@stillmátyás: az könnyű! hát egy nagyobb vihar elfújja az egészet mindenestül :D

AtiSnatch 2013.06.05. 09:58:07

@Dr Jozef Vengloš: képzelj el itt egy kis rést a pajzson, lyukat vág a hegybe :(

@Manyecska: nektek meg kitartást :( :)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.06.05. 09:59:15

@stillmátyás: dehátmég az ellempé is tiltakozott, namán azok mögött meg a tuggyukkik állanak!
@zsiráfffff: én aszt megértem meg minden, node honnan nőttek ki ijjen hirtelen?

Manyecska 2013.06.05. 10:02:23

@A.Snatch: kösz! amolyan Shrek a mocsárban-fíling:D komolyan, olyan iszapszag szokott lenni..tegnap sétálunk a kutyával azt elevez mellettem egy srác kajakkal..@stillmátyás: a Marinán most szophatnak a srácok rendesen:)!

AtiSnatch 2013.06.05. 10:02:59

ez ám az árukapcsolás: mobilstick=mobilgát :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.05. 10:03:16

@Dr Jozef Vengloš: Ezt már régen mondom, hogy nem lenne egyszerűbb támogatni az elköltözést az ártérből? :S

Troppauer_Hümér 2013.06.05. 10:03:46

@Manyecska: Pedig a jányoknak kellene, illendőségből, meg hagyománytiszteletből.

Manyecska 2013.06.05. 10:04:41

@Dr Jozef Vengloš: olyan nyugodtak az éjszakák! vazze reggel fázott a bokám mer folyton kilóg a paplan alól:) azt hittem itt a víz... félálomban még..

England win The Ashes! 2013.06.05. 10:05:13

@ColT: Az is egy megoldás, de azt sem szorgalmazta még senki.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.06.05. 10:05:19

@Manyecska: szerencsétlen nem tud netezni, ti meg elbagatellizáljátok holmi mobilgáttal...

Manyecska 2013.06.05. 10:07:09

@stillmátyás: a marina pl ártérre épült ami teljességel elfogadhatatlan ugye..:( de senkit nem zavar a jelek szerint. Lehet homokozni legalább:D

Troppauer_Hümér 2013.06.05. 10:07:19

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Az elempések bizonyos adag tudatmódosító után minden ellen tiltakoznak, ami kormánydöntés.

Miután kijózanodtak, biztos öngyik lettek kiadós polemizálás után: most a zsidókat védjék, vagy a természetet? Erre a kettős érzéssel járó vészhelyzetre nyilván nem volt forgatókönyvük.

Manyecska 2013.06.05. 10:08:38

@fghjk: de, még tudok egyenlőre.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.05. 10:09:08

Minek várni modemre? Beleteszed saját modembe vagy mobiltelefonba a SIM kártját. Vagy ez nem azzal műxik? Minek verni az asztalt, ha bölcsen is lehet. Széllel hajlongó nyárfacsalád vagyunk, nemde igaz?
@ColT: hát nem. A japánok se költöznek sehova. Vulkanoid lakosok se. Meg minden ilyesmi. Oda születtek, érted. Itt ez a Manyecska is. Magyar, meg minden, de most nem ez a lényeg. Dédnagyanyja is ott sütötte mán a rétest. Hát nehéz más GPS koordinátára áthelyezni az életterületet. Nem úgy van az!

Troppauer_Hümér 2013.06.05. 10:10:01

@Manyecska: Mér', Miskolcon az Auchan ugyan hová épült?

Rohadtul nem értem az embereket, meg a kommunizmusban komplett nyaralókat összelopó-összefusizó kétbiteseket sem: mi a fittyfasznak épít vityillót a löszfalra a szerencsétlen? Hogy legyen panorámája? Utána 20 év múlva meg sír, hogy győz a természet?

Manyecska 2013.06.05. 10:11:13

@Kellemes Zérókomponista: én nem az ártérben lakom mondtam már ehh..mögötte, paraszthajszállal.

Manyecska 2013.06.05. 10:13:34

@stillmátyás: Kulcson pl.ja. ott nyaraltam, elég durva hely, aztán szétesett a ház mutatta a híradó na mondom b+

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.05. 10:14:48

@fghjk: az szemenszedett hazugság, mer ha nem volna internettye, akkor hogy írta volna meg a levelet a homárra? nalátod.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.05. 10:15:19

@Manyecska: oszt? De oda születtél! Meg aztán annak vonzáskörzetében is közösültél.:) Többször! Na de most mán enni kell. Egyetek ti is, addig is a rágással vagytok elfoglalva, de gitt ne legyen a menüben! Akkor nem jó.
@stillmátyás: mint mindig: preztízs. Kevés az eset, mikor nem ez, kevés az emberfia, kit nem ez irányít, akármilyen szinten is (kicsiben is megfigyelhető). Zember az ilyen..

Manyecska 2013.06.05. 10:15:43

Mondtam már hogy nálunk be lehet vinni kutyát a gyógyszertárba is?? mondjuk sok a vénkurva..,:D, én speciel köszöntem de nem éltem a lehetőséggel. Már nem vénkurvának állni hanem a kutya folyományán..

elwood 2013.06.05. 10:15:51

@Manyecska: az ártérre építkező újgazdagokat közpénzen segítjük.

Manyecska 2013.06.05. 10:17:13

@elwood:én már tegnap kaptam segélyt!!:P @zsiráfffff: :DD Mellesleg ne zavartassa magát a munkahelyemen vagyok! Mondjuk énse zavartatom magam.

elwood 2013.06.05. 10:17:50

a digi a legolcsóbb, az első mobilinternethez egy hosszú ethernetkábelt adtak.

Manyecska 2013.06.05. 10:18:23

@Kellemes Zérókomponista: most eszem. Sajtoskiflit kaliforniai paprikával. Köszönöm.

Manyecska 2013.06.05. 10:19:46

@elwood: :D ott mondjuk lábakon áll eleve nade pl ilyenkor visszafolyik a xar..megha nem lesz vizünk..

Troppauer_Hümér 2013.06.05. 10:25:35

@Kellemes Zérókomponista: Van az alföld egy szegletében egy kisváros, ahol olyan emberfajta él, hogy mai napig elborzaszt a gondolat, hogy ezekkel egy nyelvet beszélek.

Utcánként folyik évtizedek óta az építkezési (?) verseny, ha valaki épít valami a vityillójához, akkor a szomszédja rátesz egy lapáttal, és ő nagyobbat rittyent mellé. Vannak olyan kreatúrák, hogy a 80 nm-es parasztházból már 200+ feletti kanyarház lett, többféle vakolattal, mert nem egyszerre épülgetett ugye, az udvarból annyi helyet hagyva, hogy az ótó beférjen.

Csak kivagyiságból, nem mintha szükségük lenne rá.

Manyecska 2013.06.05. 10:27:32

@stillmátyás: cigányok csinálták azt hogy kifestette az egyik a kerti budiját csíkosra, két hét múlva az összes olyan lett!!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.06.05. 10:28:07

@stillmátyás: áááá nem hinném, hogy öngyik lettek vóna,mer amúgy is vannak vagy öten, oszt ha mán egy megpusztúl akkormán vége a pártnak

Troppauer_Hümér 2013.06.05. 10:30:03

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Ebből is látszik, hogy egysejtűek, mert osztódással szaporodnak.

Troppauer_Hümér 2013.06.05. 10:33:42

@Manyecska: No, ha Fejérben jársz, menj el a rejtett erőforrások által lakott Sárkeresztúrra, olyan hánysz, hogy az összes bulímiás sírva könyörög a receptért!

index.hu/gal/?dir=0412/bulvar/szineshazak/

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.05. 10:34:52

@stillmátyás: önmaguk elől veszik el a napfényt. Nameg jó kis szélcsatornák alakulhatnak ki a fennmaradó köztesekben, illetőleg ha ott ugat a másik korcsa, az csodaszép többszörös visszaverődéseket eredményez. Meg nekem erről nekem erről a tűsarkú jut eszembe. Önszenvedtetés. Sajnálni nem fogjuk egyiket se. Ennyi, mit tehetünk.

Troppauer_Hümér 2013.06.05. 10:35:52

@Kellemes Zérókomponista: Hogyan fért bele a lábad a tűsarkúba? :O

Manyecska 2013.06.05. 10:37:54

@stillmátyás: a lila-rózsaszín frankó:OO:(

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2013.06.05. 10:38:24

@stillmátyás:
@Manyecska:
nálunk nyílt egy új tüzép oszt kirakták az udvarra ilyen baszomfaszom nagy táblára ilyen tiritarka cserépből a tüzép nevét, meg a nyitvatartást. osz hogyhogyhogyhogynem egy reggelre a cserépnek lába kelt. node nem kellett hívni Kálambót, mer pár nap múlva az egyik cigó háza tetején véletlenül pont ugyanojjan színű cserepek tűntek fel, mint amivel a tüzép nyitvatartását kiírták

Troppauer_Hümér 2013.06.05. 10:41:45

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt):
Építési napló

Augusztus 30.

Házat akarunk építeni, de sajnos nincs pénzünk. Majd csak összedobjuk
valahogy. Öcsém hegedumuvész. A helyi AFÉSZ "Rózsafa" étteremben muködo,
ifjabb Kodály Zoltánról elnevezett vonósnégyes vezetoje. Én ugyanott vagyok
a ruhatárban belso ellenor.

Szeptember 1.
Elhíreszteltük a rokonságban, hogy dédapánk 14 méter hosszan, 6 méter
szélesen és 3 méter mélyen kincset ásott el. Így aztán 3 nap alatt elkészült
a ház alapja.

Szeptember 22.
A ház már alá van pincézve, viszont a Tuzéprol napokkal ezelott nagy
mennyiségu tégla tunt el. Azért a biztonság kedvéért ráírtuk a mi
tégláinkra, hogy "Fizetve".

Október 1.
A ház már áll. Az ácsok is remekül dolgoztak, de a belso munkák még
hátravannak. Ma este eldöntjük, hogy ki és mit fog nekünk felajánlani a
házhoz. Ez azért szép tolük, sírva is fakadtunk.

Október 5.
Öcsémmel úgy döntöttünk, hogy vendégségbe megyünk. De nem volt otthon senki.
Ezt nem hiszem el! Mondtam öcsémnek, hogy adjon egy pofont. Úgy megütött,
hogy tokostul kivittem az ajtót. Haza is hoztuk.

Október 8.
Az öcskössel körülnéztünk a környéken. Délután fele megszomjaztam. Be is
csöngettem az egyik házba. Azt mondták a függöny mögül, hogy igyak a kerti
csapból. A csap nehezen muködött, ezért hazahoztam. A 30 méteres
vízvezetékkel együtt. Otthon vettem csak észre, hogy a vezeték végén bojler
is van. Viszont a bojlerhez egy kád is tartozott, amiben egy gyönyöru no
fürdött. Ennek furcsa módon a feleségem örült a legjobban. Holnap az
asszonyt orvoshoz viszem.

Október 10.
Az éjjel nagy vihar tombolt. De akkora, hogy a szomszéd összes cserepét a mi
tetonkre fújta át. Éppen illett rá.

Október 12.
Tegnap megünnepeltük, hogy eddig saját eronkbol hoztuk össze a házat. Egy
étteremben mulattunk. Az öcskös úgy berúgott, hogy padlót fogott. Azt is
hazahoztuk.

Október 20.
Nagyon szép kovácsoltvas kaput láttunk. Becsöngettem. Kiszóltak: szabad!
Haza is hoztuk.

Október 24.
Unokabátyám, Kálmán bolondul a téli sportokért. A minap fölvett egy
hátizsákot, fejére sísapkát húzott, és kezében egy jégcsákánnyal betoppant
az OTP-be, ahol magához kérette az egész bevételt. Legutóbb Sopronkohidáról
írt levelet, melyben közölte velünk, hogy itt áll Európa Kapujában, de
sajnos belülrol. Kért babakrémet, hajolajat, ápoló kenocsöt és
szemceruzát. Kár, hogy benn van, mert nagyon hiányzik az építkezésnél.
Foként a keze.

Január 4.
Öcsém Balatonföldváron sétálgatott az egyik villa szobájában. Egyszer csak
elougrott egy , és megkergette, mire o fejest ugrott a medencébe. A
medence tele volt száraz falevéllel. A fejestol az öcsém 10 centivel
rövidebb lett. Most behúzott nyakkal közlekedik, és ettol úgy néz ki, mint
egy teknosbéka. Az esettol olyan dühös lett, hogy hazahozta a medencét. Hogy
eltüntesse a nyomokat, megette a kutyát. Így mindenki jól járt, és a
káposzta is megmaradt.

Január 7.
Hatalmas dörrenésre ébredtünk. Valaki a kerítésen keresztül bedobott 6 db
komplett ablakot. De az is lehet, hogy maguktól repültek be, mert az
ablakoknak 2 szárnya volt.

Január 11.
Találtunk egy megbízható villanyszerelot, aki a mi fogyasztásunkat rá tudja
kötni a szomszéd villanyórájára. Most neki pörög. Kész fonyeremény.

Február 15.
Lakásügyben a szerveknél annyit kilincseltem, hogy mindegyik a kezemben
maradt. Így aztán lassan összeállt a ház. Öcsém újabb oldalról mutatkozott
be. Este fölment a tetore, és hegedülni kezdett. Nem tudtam, hogy más ág is
becsatlakozott a családfánkba.

Február 16.
Este becsöngetett a jó szomszéd. Áthozta a Satelit antennáját és a
nagyképernyos Sony Televízióját. Azt mondta: Használják egészséggel! A
bíróságon ezt a tényt tagadta.

Öcsém késo este jött haza egy komplett hálószobabútorral. Azt mondta, hogy
az utcán találta, és biztos valaki véletlenül húzta ki a zsebébol, a
zsebkendojével együtt. Csak neki lehet ilyen szerencséje!

Február 25.
Öcsém részt vett egy délutáni futóversenyen. O szaladt elöl, hóna alatt egy
padlószonyeggel. Az áruház dolgozói csúnyán lemaradtak. Azért mit tesz az
állandó edzés!

Február 26.
Megtartottuk a házavatót. A társaság jól érezte magát. A vendégek éjfél felé
távoztak. Kora reggel vettük észre, hogy hiányzik a bejárati ajtó, 70 méter
elektromos vezeték, 12 kapcsoló, a WC csésze, 7 négyzetméter válaszfal és a
cserépkályha. Utoljára a sógoromék mentek el. Lehet, hogy ok is építkeznek?
De nincs baj, mert holnap mi is házavatóra megyünk!

helianthus 2013.06.05. 10:47:48

@estrella negra: ez nem fog beszakadni, mert tartják a túloldalon az emberek. Szerintem.

Manyecska 2013.06.05. 10:51:48

@A.Snatch: már reggel tapicskoltam egész meleg a víz:O láttam van aki wakeboardozott a zutcán..indexen volt..

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.06.05. 10:53:05

@stillmátyás: ómájgád, az oroszlánokon sem tudom túltenni magam, hát még a színeken. Asszem a rózsaszín tégla a legtutibb hánytató.

elwood 2013.06.05. 10:55:47

@stillmátyás: pár dologra máshogy emlékszem.

a hivatalban az emberek egyásnak adták a kilincset. én hátul álltam, nem tudtam kinek adni, hát elhoztam.

a szomszéd házáró lefújta a szél a cserepet. hát pont a mienkre.

Troppauer_Hümér 2013.06.05. 10:58:31

@*Vörös Szonja*: Kajakra ilyen az egész falu szocpolos része, élmény végigautózni rajta.

Mondjuk én inkább attól rettegek, nehogy ott robbanjon le a technika, mert nem egy életbiztosítás...

Troppauer_Hümér 2013.06.05. 10:59:32

@elwood: No, hát te építkeztél, te tudod. :D

Manyecska 2013.06.05. 11:12:10

@Kellemes Zérókomponista: újgazdag mi?:D dédapáméknak kékfestő-műhelyük volt Óbudán.

AtiSnatch 2013.06.05. 11:15:07

@Manyecska: akkor már ti régi gazdagok vagytok?

Manyecska 2013.06.05. 11:19:00

@A.Snatch: ááá, korán meghalt mert egy barom motoros felvágódott a járdára:( állítólag a vasalóasszonnyal románcot folytatott dédapám ami miatt dédanyám folyton öngyilkos akart lenni. Fura világ vót!

AtiSnatch 2013.06.05. 11:26:18

@Manyecska: dédmamádnak volt motorja? :)

Atörökk 2013.06.05. 11:57:21

Vödrös netet csakis lengyel webshopból!!!

Manyecska 2013.06.05. 12:31:25

@A.Snatch: :)))) nem, ellenben egy karja csak: a másikat levágta a gyárban a gép tizenhét éves korában /szép világ!/, ráadásul anyámat ő nevelte. Fél kézzel.hmm..

Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.06.05. 12:59:30

@Dr Jozef Vengloš: Haha!
Az úgy volt, hogy a románok ellopták a lovakat és kikötötték a Discoveryt, viszont adtak helyette egy állatos csatornát, amin egy hokedlin ülő medve hegedül egész nap.

Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.06.05. 13:06:52

@stillmátyás: Sárszentágotát se hagyd ki. Meg kell jegyezzük, a kerítésoszlopokat őrző műkő oroszlánok és kitárt szárnyú sasok eklektikus enteriőrje pompásan illeszkedik a sárga táblához: Tollfelvásárlás.
Én azt hittem ilyen nagy házakat csakis differenciálegyenletek korrepetálásából lehet megvenni.

norbert79 2013.06.05. 20:55:21

Kedves posztoló. A DIGI nem szolgáltat Mobilnetet, a Telenor teszi, velük vannak szerződésben. Ha a Telenor X mennyiségre kötött szerződést, akkor a DIGI nem nagyon rugózik. Nem drága, cserébe várni kell; ha sűrgős tessék elmenni Telenorhoz személyesen vagy Vodafone-hoz, vagy a T-hez.
Szóval igen, részben a DIGI tehet erről, mert szar a szerződés, de részben meg nem, mert ha újrakötné a szerződést, lehet a Telenor fosabb feltételeket szabna... Hidd el, a DIGI-nek se lehet egyszerű, mert ilyen olcsón tényleg csak ők adják.

England win The Ashes! 2013.06.05. 23:51:55

@norbert79: NEM! Onnan, hogy a saját neve alatt löki ki, az bizony a Digi ügye. Hogy a technikai hátteret ki biztosítja, lényegtelen az ügyfélnek. Ha bedöglik a mittomén HP laptopban a Hitachi DVD-író, az előbbi cégnél reklamálsz, nem az utóbbinál.

Tormas Torontal 2013.06.06. 12:27:49

A rögzítős beltéri egység is elfogyott. De a jó módszer ilyenkor : felmondani a szolgáltatást. Egyből lesz minden! Kipróbáltam, igaz a t-home-nál.

Joco1114 2013.06.10. 11:15:34

Azért kiváló, hogy a 100 hozzászólásból 96 db fölösleges. Na jó, az enyémmel együtt már 97. Nem lehetne egy chat blokkot nyitni, hogy ott beszéljétek meg a offtopic ügyeket? Mire az ember hasznos információhoz jut, elunja az életét. :(
Igen, most lehet lehúzni és méltatlankodni!

2013.09.09. 16:58:06

hát ehhez nem nagyon tudok mit hozzáfűzni, van ilyen is
Lehet menni olvasni meg egyéb értelmes dolgot csinálni mint kockulni, büdös kölke :< XD (sarcasm)
süti beállítások módosítása