Tékozló Homár

Riasztó riasztójavítás Róka úrral

2013.06.10. 15:19 | jackyll | 58 komment

Fusiék mostanában gyakran ébrednek hajnali háromkor, amikor spontán bekapcsol a riasztó, és kóddal sem lehet lelőni. A Homár ilyen esetben az összes létező kábel elvágását javasolná, de naiv ügyfélék inkább új szakembert keresnek a harmadik bekapcsolós incidens után:

Ismerősömtől kaptam meg egy Róka nevű úriembernek a nevét, aki riasztó szereléssel foglalkozik. A riasztónk éjszaka többször beriasztott, ezért kerestük őt.Felhívtam, némi egyeztetés után ki is jött. Akkumulátor csere után elkért 11.000 Ft-ot. 2 hét  múlva ugyanaz a probléma előjött, csak akkor cc.3 órán keresztül semmit nem tudtunk csinálni a riasztóval, semmilyen kódot nem fogadott el.

Reggel felhívtam Róka urat aki érezhetően kelletlenül válaszolt s egyértelmű volt, hogy nem kíván kijönni. Férjemnek próbált valamit elmagyarázni telefonon keresztül, kértük, hogy d.u.ha tud ,jöjjön ki. Persze se telefon nem jött tőle, se ki nem jött. Hajnal 3-kor persze megint beindult a riasztó, én meg ugye kissé zsibbadtam az idegtől, hogy lassan 2.éjszaka nem tud a környék pihenni tőlünk...

Úgy látszik Magyarországon a szolgáltatás színvonala még mindig ott tart ahol...Persze számlát nem kaptunk, így nyílván garancia sincs semmire. Ma hajnalban írtam Róka úrnak a lelkiismeretes munkájáért egy "köszönő"sms-t, amire válaszolt valamit, de annyi nem volt már benne, hogy felhívjon, s igyekezzen megoldani a kínos helyzetet.Most várunk egy másik riasztó szerelőt, aki remélhetőleg lelkiismeretesebb lesz. Róka urat senki nem ajánlom!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

England win The Ashes! 2013.06.10. 15:21:22

"Róka urat senki nem ajánlom!"

Pedig lehet, hogy német márkát is elfogad. :)

Leadfoot 2013.06.10. 15:21:32

"Persze számlát nem kaptunk"

Annyira nagyon nem is kértetek, ha jól sejtem...

England win The Ashes! 2013.06.10. 15:22:53

Még jó, hogy bele nem lépett! Mármint a rókába.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2013.06.10. 15:29:04

"Persze számlát nem kaptunk"

Mert gondolom ti mondtátok, hogy nem kell számla, mert ÁFA nélkül olcsóbb...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.10. 15:30:21

Te egy szerencses ember vagy
itt a lakoparkban beindult ejjel egy riaszto
olyan 2 ora utan megjelent a sheriff, valahogy lefeszitette az ablakot, azutan megoldotta a problemat:)
a kocsi meg hetekig ablak nelkul allt itt, vagyis jart, tehat maradando karosodast szenvedett
gondolom a tulaj az ablakkal egyutt a riaszto kerdeset is megoldotta valahol

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.10. 15:31:18

Mé' nem kérsz számlát? Látod... ezért kell kérni :D
Mondjuzk a hozzáállása az úrnak, az is gáz, persze. Ha én nem tudok valamit megoldani, akkor megmondom, hogy sry. És nem kérek pénzt.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.10. 15:37:04

Én meg ezt az iderittyentett szart nem ajánlom senkinek. Mi ez, hogy válaszolt valamit? Mi a jóistenről szól ez az egész? Barom. Önmagad létezését sem érted, a fasznak van interneted. Tudom, hogy ez egy vicces blog kommentálásilag, de az ilyen szintű agyfasztól mindig kinyílik a fasz a zsebemben.

bér-kommentelő 2013.06.10. 15:41:01

A Róka egy becenév, vagy vezetéknév, keresztnév, vagy mi? Ha becenév, mi az igazi neve? Ha vezetéknév, mi a keresztneve? És így tovább. Nagyon köszönöm, hogy nem ajánlod az urat, kár hogy nem tudom, kit nem szabad hívnom.

És persze Mr. X-szel is vigyázni kell, csakúgy, mint az öklös johnny-val, és a barátjával, a félszemű jimmyvel (aki nem a szeme hiánya miatt kapta a nevét).

helianthus 2013.06.10. 15:43:37

a riasztónál nincs olyan szabály, hogy minél kevesebben buherálják, annál jobb? Vagy túl parás vagyok? Vagy a riasztószerelőnek a kódokat nem kell a szereléshez elmondani, vagy ha elmondja, utána megváltoztatja?
Lengeteg kínzó kérdés.

helianthus 2013.06.10. 15:44:53

@Kellemes Zérókomponista: "mindig kinyílik a fasz a zsebemben. "
Hömm. Ez gyöngyörű kép. Kicsit zavaros, de szép.

@bér-kommentelő: "persze Mr. X-szel is vigyázni kell"

A törpétől meg óvakodni kell.

Hegyirablo 2013.06.10. 15:51:37

@bér-kommentelő: Éppen most akarok valami John Doe nevű embert kihívni riasztót szerelni. Őt szabad?

Manyecska 2013.06.10. 15:52:28

@helianthus: :D most láttam Hófehérkét a mesecsónakból a törpékkel.:))) @Dr Jozef Vengloš: nafigyelj! volt itt boa! felraktam erre a szarra /megléptünk ma duhajkodni:D/ azt hittem a tejem is elapad:P a hullámvasút kismiska volt ehhez képest!:www.youtube.com/watch?v=1TEd2qdvcBc ób+!!:D gyerekek meg fapofával ülik végig a hullámvasutat is:DD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.10. 15:53:13

@bér-kommentelő: vezeteknev
Roka Rudi
Turo Rudi testvere

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2013.06.10. 15:53:20

Róka úr egy úriember, megmondta a poszt toló.
Ezek a rókák már csak ilyenek.
Nem tudta megcsinálni, ezért nem ment ki még egyszer. Nem tudom, de én valahogy nem szoktam másodszorra ahhoz fordulni, aki már elsőre se tudta megcsinálni.
És vajon mit írt az sms-ben Róka úr?
Megannyi kínzó kérdés.

Manyecska 2013.06.10. 15:53:52

Ez nem olyan riasztó hogy megjelenik a kertben egy bűzösborz és beriaszt?? mer akkor gáz... ?

FDToth 2013.06.10. 15:57:14

Írj neki sms-t h ha nem jön ki és nem ad számlát, akkor 'bemutatod' őt a NAV-nak. pár percen belül már hívni fog időpontegyeztetés miatt...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.10. 15:58:34

@FDToth: esetleg elvinne egy szervizbe a kocsijat, hogy a fel lakotelep vegre tudjon aludni ejjel 2 utan is?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.06.10. 16:01:16

minálunk a füstriasztó riasztott mindég hajnal háromkor tévesen, majd belecsurrantottam az ágyba mindég ijedtemben. aztán fogtam oszt leszereltem az egész kócerájt a picsába, azóta nyugodtan alszok.

Kukabúvár【ツ】 2013.06.10. 16:03:41

egy akksi 2500 HUF kb.
providentes róka rohadjon meg!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.10. 16:07:32

Tudjátok mi a kurva nagy baj? Megszólják az embert, ha érdeklődni mer valaminek a mögöttesei, működése iránt. Ez van beleplántálva a hülyeagyú népbe. Valóban teljesen teljeseleges érteni bármihez is, sokkal fincsibb kifizetni a többszörös árat a a professzionalitásos szakembernek, majd ríni a Homárdon.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.10. 16:12:41

@Kellemes Zérókomponista: Meg hát javíttatni valamit, az nem is trendi, venni újat, kibaszni a régit, aminek valami piti baja van...

bl4ze 2013.06.10. 16:13:01

elnézést de a poszter egy idióta.

Fecooka · http://www.boorze.com/ 2013.06.10. 16:30:22

Mik nem vannak, ilyet én nem is hallatom eddig.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2013.06.10. 16:58:50

Ez az Üvegtigris-es Róka, az is mindenszarral üzletelt...
:D:D:D

helianthus 2013.06.10. 17:38:22

@hagyma: nekem valahogy az jött le, hogy ez inkább lakásriasztó lesz. Nem tudom miért, talán a kódot kell beütni miatt, az inkább lakásriszató, nem? Mondjuk nekem semmilyen riasztóm nincs, de melóhelyen kódos riasztók voltak mindég.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.06.10. 18:08:37

Persze számlát nem kaptunk,"

Nem kértetek!
Nagy különbség! Olyan nincs ha én számlát kérek, nem adnak

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.06.10. 18:11:06

@Kellemes Zérókomponista:
Ez szép volt!
Akár vénszivar is +irigyelhetné, persze ő rövidebben írná

Atörökk 2013.06.10. 18:11:36

Biztos óccsó vót számla nélkül, okosba'.

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.06.10. 18:14:27

@hagyma:
Fejlettebb országokban a rendőr nem mer az autóhoz nyúlni, mer Ltörik a kezét
MAgántulajdon! USA-ban csak álmodnak róla

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.06.10. 18:22:08

@horex: persze, hogy szép volt. Egy posztnak szólnia kell valamiről, s nem legutolsó sorban az írójának értenie kell mit akar. Haljon már ki, aki nem.

Don Quixote de la Ferko 2013.06.10. 18:38:44

Riasztót az ALDI-ból.

Ja, hogy így tettél.
Itt cseszted el.
Keresel egy profi céget, számlával, garanciával bekötik, és szervizelik.
Ja, hogy azzal nincs probléma...
Ez jár a szarrágásért, a baj az, hogy a környék szopik miattad.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.10. 18:59:18

"Hajnal 3-kor persze megint beindult a riasztó, én meg ugye kissé zsibbadtam az idegtől, hogy lassan 2.éjszaka nem tud a környék pihenni tőlünk."

Leszeded az akkumulátor saruját. Fasz.

Sasfióka 2013.06.10. 19:15:56

Erős füldugót ajánlok az akku sarujának leszedéséhez, meg egy jó szoros fülhallgatót... :)
Egyszer nem hatástalanított rendszerben próbáltam meg levenni a sziréna borítóját, a szabotázsvédelem majdnem leküldött a létráról.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2013.06.10. 21:18:25

@Sasfióka: Bezon. Ha a sziréna drótját elvágják, akkor is visít, mert saját akkuja is van. Ezért nem jó ötlet, amit Homár fentebb javasol.

Répalaki Edömér 2013.06.10. 21:27:02

Tolvajképző, kiscsoportosok első leckéje:
1, a falhoz létrát támasztunk, vagy egyéb rafinált módon (f)eljutunk a riasztóberendezés kívülre szerelt hangkeltő dobozáig, -hoz, -felé, irányába
2, a sziréna fém, de többnyire leginkább műanyag burkolatát megfúrjuk
3, a lukon PUR-habot fecskendezünk a készüléktestbe
4, a fúvócsövet letekerve, víz alatt kitisztítjuk, illetve PUR eltávolító folyadékkal/sprayjel lekezeljük beszáradás ellen, hogy a következő betörésnél is jó legyen.
5, PROFIT!!4!!!négy!!negyvennégy!!!

Disznó Úr 2013.06.10. 21:56:19

Mondjuk ezek után nem szívesen lennék a posztoló szomszédja. Hogy áldhatják a nevüket. Főleg aki nem tud visszaaludni.

De tényleg: egy riasztó miért olyan hangos? Riassza az alvó bentlakókat, vagy a rendőrséget. De a szomszédokat? Majd biztosan átrohannak és a pisztolycső elé állnak....

Charles63 2013.06.10. 22:00:08

Ilyet már láttam én is, másnap, mikor PUR már jól bekötött. Lehet kidobni az egészet. Tehát működik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.11. 00:24:18

@agresszív kismalac: @helianthus: lakasriasztora nem is gondoltam
meg az akkumulator zavart meg
nekem egy remington a lakasriasztom...
@horex: de tudunk aludni, ha egy buzinak beindul a riasztoja:)

VT Man 2013.06.11. 00:41:02

@panaszmuki:
"Mert gondolom ti mondtátok, hogy nem kell számla, mert ÁFA nélkül olcsóbb... "

Ha Róka úr KATA-s lenne, akkor ÁFA-s számla nélkül se lenne olcsóbb.

2013.06.11. 01:27:58

Ismerősömtől kaptam meg egy Róka nevű úriembernek a nevét,

Lyó ismerőseid vannak! Nomen est omen! :)))))

Panelproli 2013.06.11. 09:39:35

@Répalaki Edömér: A távfelügyelet kivonuló egységek harci szekereinek kipufogójába meg krumplit tömködünk.

Amúgy meg Róka fogta csuka.
Munkahelyem riasztója hetente riaszt. A legváratlanabb pillanatokban értesít, az első telefonszám amit az automata tárcsáz, az enyém.
Vasárnap este is be kellett vágtáznom. Riasztás helye: belső faajtó. Igaz a külső ajtón senki sem jött be, az ellenkező irányban meg a folyosón nyista mozgás. Szóval hatalmasat rúgtam az ajtóba és a zöld jelző led jelezte, minden rendben működik.
Szóval nálam a rúgás használ. Talán Róka úrba is kéne egyet...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.06.11. 09:53:01

"számlát nem kaptunk"
ha nem adja magától (persze kellene neki adnia), akkor kérni kell.

de ez kifejezetten jó, mert ha azt mondja 15000, mondod oké, és a végén kéred a számlát, akkor már nem lehet pattogni hogy plusz áfa. ha pattog akkor fel lehet nyomni a NAV-nál.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.06.11. 10:11:26

egyébként az ilyennek mi a péknek van riasztója?
többször is betörtek hozzá hajnal 3-kor, és erre meg azt hiszi hogy szar a riasztója :)

HereGuru 2013.06.11. 10:50:39

Lakásriasztó. Aksi lemerülőben. Ezért kajabál. Azért csak 11, mert számla nem kellett. Róka úrfi lehet, be se kötötte rendesen, így a riasztó tovább tiltakozik.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2013.06.11. 11:58:01

@HereGuru: Na de ha merül, akkor miért a kültéri jelez. Azt a júzer felé kéne jelezni a beltérin. Egyébként érdekes lenne a merülés, hiszen azt nem említette a posztoló, hogy tartós áramkimaradás is volt.

Egyébként nem nem tudom mit szenved vele. Áramellátás ki, akksi ki, és már nincs ami táplálja a vinnyogóját.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2013.06.11. 12:01:48

Ráadásul úgy riasztott be, hogy be se volt élesítve, tehát valami nagyon elromlott benne.

McZozo 2013.06.11. 17:47:58

@zsiráfffff:
Mert azota fel se ebredtel :)

szekertabor · provo.blog.hu 2013.06.12. 09:59:28

Nem olvastad a Multigáz-t? Abban van egy Róka nevű bűnöző, aki a riasztókat manipulálja. Életből ellesve?

lionking 2013.06.13. 20:50:42

@Peti817172M: azért kedves Peti
mert a kültéri szirénában is van akku, és úgy van kitalálva, hogy addig van csndben míg a belső riasztó akkuról kap töltést. Ha nem kap (pl valaki elcsapja a sziréna kábelét) akkor riaszt
csak hát az a sziréna nem túl okos és nem tudja hogy nem a vezetékét vágták el csak szimplán a belső akku merült le illetve ha régen nem volt cserélve akkor tud olyan cellazárlatos lenni, hogy simán beterheli a töltőegységét annyira, hogy kiabáljon odakinn az a sziréna.

Amúgy Róka úr egy piti szerelőimitátor, én 15e+áfa áron cserélek akkut.
Igaz ez az ár tartalmazza a rendszer átvizsgálását karbantartást és pl az akku töltésének az ellenőrzését is, mert hiába cserél akkut az értelmes, ha nem tölt rendesen vagy sehogy az elektronika, akkor 2 nap után lemerül a cserélt is és kezdődik minden elölről

handras 2013.06.13. 23:49:34

@lionking: Hasonló áron és szolgáltatással dolgozunk mi is mint lionking. Ennek ellenére előfordulhat egy akkucsere után, hogy un. szabotázs hiba miatt me-megszólal a rendszer. Normálisan kivitelezettnél hamar behatárolható a hiba, Olcsó János által szerelt vagy régi rendszereknél, bizony lassabban.
De mindig javítható. Ezt a hibát 23 éves tapasztalatom sszerint legtöbbször a külső sziréna meghibásodása okozza egyébként.

rooter 2013.08.06. 13:33:45

@Hurrá Torpedó: Imádom az ilyen felnyomós embereket.
süti beállítások módosítása