Tékozló Homár

A megszüntethetetlen Erste-számla (2x frissült)

2013.06.19. 12:48 | jackyll | 170 komment

Naiv ügyfél külföldről próbálja kiiktatni feleslegessé vált erstés számláját, de lehetetlen küldetésnek bizonyul. Az ügyintéző azt javasolta, hogy menjen el egy helyi közjegyzőhöz, fordíttassa le magyarra a meghatalmazást, és már mehet is az ismerőse. Ellenkező esetben majd a behajtó levadássza, ahogy tudja. Köztes megoldás?

Két éve élek külföldön ezért úgy döntöttem, hogy megszüntetem az ERSTE banknál vezetett hazai számlámat. Mondták is, hogy semmi gond ballagjak be a legközelebbi fiókba. Igen ám, de én nem vagyok ott. Azt mondták, hogy majd ha ott leszek. De én most sokáig nem leszek ott, közben lejár a bankkártya aminek meghosszabbítására nem akarok 6500 forintot költeni. Továbbá a havi 260 forintot gyűjtik amíg nem megyek. Nem azért mert nincs, hanem azért mert nem kell. Inkább arra fordítanám azt az összeget, hogy jól telezabáljam magam gulyáslevesből amikor a Kárpátok közé tévedek. Mondták, hogy semmi baj, közjegyző által hitelesített meghatalmazással hozzátartozóm is elintézheti. Tök jó, csakhogy az minimum 15 ezer és még mindig az a problémám, hogy néhány ezer kilométer választ el a legközelebbi magyar közjegyzőtől.


Jött az ötletbörze következő gyöngyszeme az Erstés kollégától: csináltassam meg kint egy kinti közjegyzővel, fordíttassam le hiteles fordítócéggel és máris mehet a meghatalmazott. Szegény retardáltnak fogalma nincs ezen manőverek költségéről és akkor még nem számolt azzal a csellel, hogy a dombornyomott kártyát szigorúan tilos kiadni a kezemből, tehát a meghatalmazott nem viheti be. Először le kell tiltatnom a kártyát, ami 13000 HUF.

Fölajánlottam azt, hogy gáláns leszek és dobok 500 konvertibilis forintot a számlára, majd írok egy levelet, hogy "köszönöm a halakat, de én leléptem". Erre azt mondták, hogy ha ezt megteszem, akkor Ők majd hivatalból figyelmen kívül hagyják ezen tartalmú levelem, minden továbbiakban felmerülő költséget a számlámra terhelnek, majd ha nem fizetek peresítik és végrehajtják. Megkérdeztem, hogy mi a tervük arra az esetre, ha többet nem látnak Magyarországon? Erre az volt a válasza, hogy ez nem az Ő hatásköre, majd a behajtó elintézi.

Mindeközben a Bajnai azt mondja a tévében, hogy majd Ők visszacsábítanak engem Magyarországra mert szükség van rám és még arra a 600000 másik honfitársamra akik feltételezésem szerint szintén nem tudják megszüntetni magyarországi bakszámlájukat.

Hajár Magyarország, hajrá magyarok!

De most komolyan: mit tehetek? Van valakinek ötlete hogyan lehet ezt a baromságot megoldani anélkül, hogy gatyámat kifizetném a megszüntetésre, vagy anélkül, hogy az ERSTE bank bűnözőt csinálna belőlem?

UPDATE 06/20: És a megoldás Fzolitól:

Bankkártyát nem csak letiltani lehet, hanem felfüggeszteni is. ez utóbbi díjmentes. a számavezetésát levélben - és nem telefonon, mert az magyarországon ügyintézésre sohasem volt alkalmas - a világ bármely pontjáról le lehet mondani, a számla megszűnésével majd a bankkártya is kimúlik - dombor, nem dombor, mindegy. ráadásul, ha nincs aktiválva - pl. egy használattal - az új kártya, a közben ráterhelt díjat jóvá lehet íratni.


A lemondást ajánlott levélben kell eljuttatni a banknak - esetleg tértivevény még jobb. közjegyzőre nincs szükség, mert a bankkártya igénylésekor a bank kapott aláírásmintát, használja azt az azonosításhoz. lényeg, hogy egyetlen szót sem telefonba, mert felveszik magnóra, és kulcsszavakra zizegnek. mindent csak papír alapon. fogják húzni az időt így is, csak nem olyan sikeresen. üdv: fzoli

UPDATE 06/20 15:40: Mégsem:

Fzoli javasolta, hogy függesszük fel a kártyát. Felhívtam a bankot :-)

 - Kártyát felfüggeszteni csak a kártya lejárta után lehet. Ez a mi esetünkben 2014 október 31, így két hosszabbítás lenne addig. Az októberi forduló ellenére augusztusban vonják le a hosszabbítás költségét.

 - Újra megerősítették, hogy levélben megszüntetni nem lehet, csak személyesen. Ha a számla tulajdonosa nem tud jelen lenni, akkor közjegyző, vagy ügyvéd által hitelesített meghatalmazással lehet megtenni.
 Magyarországi közjegyző nem jöhet szóba, hiszen ha jelen lehetnék Magyarországon, be tudnék menni megszüntetni. A külföldi közjegyzőt csak OFI fordítással együtt fogadják el. Ez akkora költség ami semmilyen szinten nem áll arányban a számlavezetési díjjal.

 Panaszt tettünk és kértük, hogy a ránk vonatkozó ÁSZF-et küldjék el így kizárva minden félreértés lehetőségét és azt, hogy nem a ránk vonatkozó szabályokat nézegetjük a neten.

 Persze meg lehetne tenni, hogy fizetjük a csekély számlavezetési díjat plusz a magas kártyadíjat akár évekig is. De minek? Nem szeretem a rendetlenséget. Ha nincs szükségem a bankszámlára, minek tartsam fenn? Újra felteszem a kérdést: Miért nem szüntethetem meg levélben a bankszámlámat?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Igényes 2013.06.19. 12:49:43

Most hogy mondjátok, van egy erstés számlám, amit vagy 5 éve elfelejtettem. Se megszüntetve nincs, sem pénz rajta. Megszűnik ez magától?

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.19. 12:54:33

Egy bank szemét volt velem, otthagytam őket a francba. Még 10 évig küldözgették a leveleket. Aztán meguntam, és megkértem a postást, menjen vissza a levél "elköltözött"-tel. Néhány ilyen után abbahagyták.

Igényes 2013.06.19. 12:54:40

Hú, akkor én most bűnöző vagyok. Király. Nem baj, olyan még nem voltam.

Igényes 2013.06.19. 12:56:10

@atpijkamo: Vegyél pár új simkártyát. Legalább a felükre eltévedt devizahiteles sms-eket fogsz kapni. Ki hol volt, mit csinált, mit vett, mikor utalt, mennyi számlatartozása van. Frankó nagytesófíling.
A banknál hiába tiltatod le, küldik tovább.

England win The Ashes! 2013.06.19. 12:56:40

Kedves posztolò, te vagy a hülye. Eleve akkor kellett volna megszüntetned, mikor kimentèl. A bank pedig lehetõsèget is javasolt. Ez a megoldàs. Tedd azt, amit mondtak, ès kèszíts egy meghatalmazàst, vagy csatold fel a szopóàlarcot.

England win The Ashes! 2013.06.19. 12:59:03

De mondjuk az aranyos, hogy a kàrtya letiltàsa tizenhàromezer forint. Ezèrt tart itt az elmúltnyócèv.

Neela _ t 2013.06.19. 13:02:39

@Dr Jozef Vengloš:
"Ezèrt tart itt az elmúltnyócèv." - ez idáig a legjobb kombináció :D

Dr. Kix 2013.06.19. 13:02:51

Van, amihez kell a személyes jelenlét, vagy igen körülményessé válik az elintézése. Ez szerintem a világon bárhol így van. A poszt-toló ezt tudhatná. Pláne, ha itt nőtt fel, Orbanisztánban.

Igényes 2013.06.19. 13:03:32

@Neela _ t: Az. :D

Be kéne menni az erstébe.

Ádám 2013.06.19. 13:07:37

Volt egy $ s egy € számlám náluk. Tavaly ősszel mindkettőt megszüntettem! Idén tavasszal jött az írás, hogy mivel az €-oson maradt bent pár cent a kezelési költség 1400 Ft, rendezzem a mínuszt!

Bementem s úgy üvöltöttem, hogy odaugrott az őr + fiók vezető + a pénztáros, aki ki akarta hívni a jardot...12-15 perc alatt elintézték.Pénzt BEFIZETTEM, hogy rohadjanak +! Befizettem párfillért, mert csak egész €-t tudnak kifizetni...
Ja a zsaruk 20 perc alatt nem értek oda! Pedig két percnyire vannak.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.19. 13:18:53

"Szerdára virradóra több helyen is megdőlt az eddigi legmagasabb napi minimumhőmérsékleti rekord."

Vajon ezek a meteorológusok mit szívnak?

AtiSnatch 2013.06.19. 13:23:10

Lefejezett testet találtak a János-hegyen
A fej nélküli holttestre turisták találtak rá a II. kerületi Csacsi-réten. - by Velvet

Holttestet találtak a János-hegyen
Turisták leltek rá a tetemre egy pihenőhelyen. Több hónapja lehetett ott, nem gyilkosság történt. - Index

AtiSnatch 2013.06.19. 13:24:18

elvitte a cica a fejét?

Manyecska 2013.06.19. 13:24:48

@A.Snatch: terhes és brit volt?:D biztos a villamos ment át rajta..www.youtube.com/watch?v=I1B7mK793Ac RIP

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.06.19. 13:25:48

Ha olyan jó kint, akkor tényleg lehetne 15 ropid erre. Különben tényleg elég nevetséges, hogy nincs jobb módszer.

Ádám 2013.06.19. 13:25:58

@atpijkamo: Más vér s verítékes munkával terjeszti a cuccot...
Ezeknek meg még képernyőt s jó fizut is adnak! A kóklereknek!

Ádám 2013.06.19. 13:29:29

@A.Snatch: Na jól lebaszom Rómeókát......
Viszed vissza a Samunéniféle slusszkulcs fityegőt!

serfecs (törölt) 2013.06.19. 13:29:54

Egyértelműen a posztoló a hülye. Mégis mit gondolt, küld egy e-mailt és le lesz zárva a dolog? Vagy hogy? Nem az ERSTE a retardált, hanem az, aki nem tájékozódik időben a számlamegszüntetés feltételeiről. Nem a levegőbe beszélek, mi is hasonló helyzetben vagyunk és tudomásul vettük, hogy WC-zni, szeretkezni és számlát megszüntetni a tudomány mai állása szerint csak személyesen lehet.

AtiSnatch 2013.06.19. 13:30:00

@Neela _ t: román vagy kanadai? mer nem mindegy

bobsys 2013.06.19. 13:30:27

Az miert van a magyar bankoknal, hogy telefonon minden szart megrendelhetek, de lemondani azt nem, azt csak szemelyesen. Fejlettebb helyen telefonon siman lemondtam a bankszamlamat, a hozza jaro debit es credit kartyaval egyutt, 10-15 perc volt az egesz.

Atörökk 2013.06.19. 13:30:30

@A.Snatch:
Elveszítette a fejét. Tavasszal többekkel megesett már.

Neela _ t 2013.06.19. 13:34:29

@A.Snatch: románnak nagyobb az esélye : )
@atörökk: :D

igi1 2013.06.19. 13:34:41

@Dr Jozef Vengloš: izè, de màr elmúlt 3 év van...

Jobbikos vol termszetesen amúgy

bajnai is cuki, de akkor is vitèzy a kiràly :P

@serfecs: meghatalmazással, faxolva más s eljáhat helyetted

És ezek a hülyèk èlnek kint, mit művelhetnek ott

igi1 2013.06.19. 13:36:35

Szőke nő posztot ír

serfecs (törölt) 2013.06.19. 13:37:33

@igi1: És a közjegyzőhöz hogy jutsz el? Mert sima meghatalmazást már a tértivevényes küldemények átvételéhez sem fogadnak el, azt is hitelesíteni kell.

És az ilyen hülyéknek adnak Internet-előfizetést, mit művelhetnek otthon

igi1 2013.06.19. 13:39:52

@serfecs: jegyző is elfogadja a meghatalmazásos papírt, te hülye

Èn hqgyatéki ügyet intéztem anyám helyett, annak elhunyt testvére miatt

Barom

serfecs (törölt) 2013.06.19. 13:43:06

@igi1: Lehet, hogy a jegyző elfogadja, a bank és a posta pedig nem. Gondolom, le tudod írni, hogy mely postákon és bankfiókokban tudtál sima meghatalmazással ügyet intézni. Már csak azért, hogy tényleg ne tűnjél hülyének.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.19. 13:43:30

@bobsys: Ilyen a magyar jogrendszer. panaszkodj az országgyűlési képviselődnél!

igi1 2013.06.19. 13:45:49

Ritkán mondok ilyet,
Fax is van a vilàgon, ajànlott levélre kötelesek vàlaszolni

A mai világba egy kis rátermettséggel, ésszel és akarattal minden megoldható

Oszt kintről vergődik kínjába... Kész...

igi1 2013.06.19. 13:47:29

@serfecs: nem adod fel, de màr vetítesz

Kezded kapisgálni, lealázad magad a poszttal :O

Családtag intézkedhet a postán meghatalmazás nélkül is

nyilvàn maradt szakajtőravaló rokonod itthon elég

elwood 2013.06.19. 13:47:30

ezúton kérném bajnait, hogy ha visszacsábítja a kintélőket, akkor a posztert nyugodtan felejtse kint.

iq harcosból bőven el vagyunk látva itthon is.

ha persze telefonon bemmondásra lehetne megszüntetni bankszámlát, és egy viccess rokona találomra megszüntetné neki, akkor az lenne a baja.

serfecs (törölt) 2013.06.19. 13:53:20

@igi1: Ööö, milyen poszttal? A posztot nem én írtam, azt hittem, ez az első kommentemből is egyértelmű volt (már akinek)...
Milyen családtagról beszélsz? Ki beszélt családtagról? Csak te. Lehet, hogy én már kezdem kapisgálni, de te még sajnos nem.

Neela _ t 2013.06.19. 13:55:40

@A.Snatch: mert ha a kanadait mondom akkor? :D

helianthus 2013.06.19. 14:05:54

@serfecs: "a posta pedig nem"
Személyiségi jogaim védelmében csak annyit árulok el, hogy valahol Heves megyében egy messzi-messzi postán elfogadtak sima meghatalmazást és nem kellett közjegyzős.
Bankot nem tudom hogy van, oda eddig személyesen mentem ügyet intézni.
Tényleg, amúgy van neted?

helianthus 2013.06.19. 14:06:59

@elwood: "iq harcosból bőven el vagyunk látva itthon is."
Ez jó volt! :))

serfecs (törölt) 2013.06.19. 14:08:45

@helianthus: sima vadidegenként? Nem családtagként, nem azonos háztartásban élőként, nem azonos vezetéknévvel?
Nincs még netem, de már nagyon rágom a szolgáltató fülét, ez így nem állapot!

HereGuru 2013.06.19. 14:16:07

Írj egy levelet na. Csatold a fényképedet, amin látszik,hogy a világ zajától távol élsz egy pásztorkunyhóban. Vagy inkább fogadj örökbe a neten egy rokont, az majd elintézi a zügyet...

Atörökk 2013.06.19. 14:17:24

Kűgyél nekik ketyegő borítékba' fehér port.

derp1na 2013.06.19. 15:01:22

Küldd be öcséd/bátyád/apád/szőrös húgodat a személyiddel, oszt' csókolom. Gondolod, érdekel vkit is, te vagy-e?
Nem leleményes a magyar, ha külföldre megy.....?

ptspts 2013.06.19. 15:09:09

Örülök, hogy az eset kikerült a Homárra, ezáltal felhívja az olvasók figyelmét arra, hogy bizonyos dolgokat csak személyesen lehet megtenni (olcsón). Pofátlan lehúzásnak tartom a szolgáltatók részéről az ilyen szabályokat.

Az én bankomnál telefonon le tudtam mondani a kártyát lejárta előtt egy hónappal. A számlavezetés ingyenes volt, a számlát megtartottam.

Javaslatom a posztolónak, ha 1 éven belül jön Magyarországra egyéb okból (például családot látogatni karácsonykor): egyelőre fogadja el az új kártyát 6500 Ft-ért, és hagyja nyitva a számlát havi 260 Ft-ért, és amikor legközelebb jön Magyarországra, akkor szüntesse meg személyesen. Ha a fentiek miatt negatívba menne az egyenlege, akkor tegyen rá pénzt most, hogy ne menjen.

Ha a posztoló 10 évig külföldön marad, akkor készüljön fel arra is, hogy az útlevelét is drága lesz megújítani: vagy kétszer jön Magyarországra (egyszer kérvényezni és egyszer átvenni), vagy egyszer jön rövid időre, és akkor legalább 20000 Ft extra költséget befizet azért, hogy elkészüljön, mielőtt visszamegy.

A külföldi pénzkereséshez sok sikert kívánok, és azt is kívánom, hogy keressen olyan sok pénzt, hogy ezen plusz kiadások miatt ne kelljen aggódnia.

Agyalap 2013.06.19. 15:19:04

Számolj kicsit! Ha 260 Ft egy havi díjad, a 13000-es letiltásból 50 havi jönne ki. Az alatt csak hazajössz egyszer?
Mert más megoldás nem nagyon lesz, akármennyire berzenkedsz ellene. Ha nem így lenne, én magam telefonálnék be a bankodhoz, hogy megszünteted a számlát és az én számlámra kívánod utalni a pénzed...

Xezs 2013.06.19. 15:20:00

megszüntethetetlen

rövid ü-vel, kedves Homár, rövid ü-vel

Igényes 2013.06.19. 15:26:27

@Xezs: Ne vekzáljad, ő úgy mondgya, osztán kész. Bisztos valami tályszólásos vidékrül valló.

Xezs 2013.06.19. 15:29:43

Modoros bunkó. Miért kell retardáltazni az ügyfélszolgálatost ha egyszer ez a belső szabályzat? Megjegyzem nem véletlenül.

Igényes 2013.06.19. 15:33:57

Jah. Csak nem fog a paraszt ide-oda kötögetni, tán még a konkurenciához is elmenne, ha olyanja van. Hát mit képzel ez? Megfoktam a tökit, oszt tartom a tökit. No.

sangria 2013.06.19. 16:00:15

Én szlovák ersténél vagyok, bankkártyát netbankon keresztül le lehet mondani, ha 2 hónappal előtte szólsz, nem küldenek újat, a havi 260 Ft-ot meg ki bírod fizetni szerintem, amíg újra nem jársz erre.
Én személy szerint nem is örülnék, ha rajtam kívül bárki más is tök egyszerűen megszüntethetné a számlámat, de biztos én vagyok a hülye.

labi 2013.06.19. 16:00:57

E bank ASZF-je szerint írásban is fel lehet mondani jól.

Hacsak valami ki nem maradt a sztoriból.

igi1 2013.06.19. 17:28:57

@derp1na: akkor is az itthoni a hülye, hát látod...

Don Quixote de la Ferko 2013.06.19. 17:33:04

"Tök jó, csakhogy az minimum 15 ezer és még mindig az a problémám, hogy néhány ezer kilométer választ el a legközelebbi magyar közjegyzőtől."

Baromira nem értem a problémádat. Hazajössz, és elintézed. 2 kilóból megvan az út oda-vissza, oszt sikeresen megspórolsz 15 darab ezrest.

Nagy baj, ha azt mondom, szarrágó vagy?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.06.19. 17:36:01

Valaki segítsen már, hogy miért nem elég a klasszikus két tanús meghatalmazás; miért is kéne közgyógyászhoz fordulni?

gabors 2013.06.19. 17:37:13

@ptspts: "Ha a posztoló 10 évig külföldön marad, akkor készüljön fel arra is, hogy az útlevelét is drága lesz megújítani: vagy kétszer jön Magyarországra (egyszer kérvényezni és egyszer átvenni), vagy egyszer jön rövid időre, és akkor legalább 20000 Ft extra költséget befizet azért, hogy elkészüljön, mielőtt visszamegy. "

Bocs de ezt a "baromsagot" honnan veszed 1990 ota 5x ujitottam utlevelet a konzulatuson. Legutoljara most Februarban kb pont annyi mint otthon csak hamarabb megvan 10 evre chippes ...

Volt valoban a kilencvenes evek masodik feleben hogy 4.5 honapig tartott es magyarazatat sem adtak ...

Nem csak Neked hanem mindenki mas aki nem tudja.

Most New Yorkban kevesebb mint 3 het alatt a kezemben volt. Kicsit valtozo mert diplomacia-i csomagban kuldik de csak heti egyszer (miota nincs Malev). Igy peches esetben mondjuk 3.5 alatt megvan.

Nem volt gond idoponttal sem igazan es az egesz 10 perc max.

Akkor van gond ha valoban lejart par evvel korabban (meg kellene nezni hany ev) mert akkor mar nem fogadjak el mint szemely igazaolo okmanyt NA akkor mar komplikaltabb es dragabb ... de amig ervenyes nem ugy. Valoban csak szemelyesen lehet kerelmezni (digitalis kep meg ujjlenyomat) de Mo-ra nem kell menni. Sot ki-is kuldik ha elore fizetett FedEx/UPS/Posta boritekot adsz. A 10 eves dija $65 5 eves-e $35(azert van lehuzas mert konzuli dij $60 de ezt minden-re felszamoljak)

Megneztem otthon sima kerlem 14,000 Ft az kb $63 mai aron valoszinu tobb volt Februarban...

Szoval Kedves @ptspts: amirol nem tudsz nem kene ilyen magabiztosan (persze ha timbukturol van szo ahol nincs kepviselet az mas)

ptspts 2013.06.19. 17:50:28

@gabors: Köszi az infót. Az útlevelet külföldi konzulátusokon valóban meg lehet újítani viszonylag olcsón, ami jó lehetőség azoknak, akiknek van a közelében ilyen konzulátus.

gabors 2013.06.19. 17:51:45

^^ mondjuk meg hozza tennem hogy pillanatnyilag pl az USA-ban csak harom helyen lehet mindezt megtenni (Los Angeles, Washington es New York) igy megeshet hogy tenyleg olcsobb hazautazni (mar ha az ide visszateres nem gond)

igi1 2013.06.19. 18:20:46

hát ez nem jött össze :P
. .
.

jgalt312 2013.06.19. 19:36:05

én a mútkor azt kértem a prostitól, hogy a mobilon keresztül szopjon le. Nem ajánlgatott fancy elektroszex kütyüket, elhajtott a francba. az ilyen posztoknál elgondolkozok, hogy miért mosogatónak és nem atomfizikusnak mennek ki a madzsarok külföldre

gabors 2013.06.19. 20:03:17

@jgalt312: Itt gondolom Szilard Leo-re es Teller Ede-re gondolsz :-)

asdf 2013.06.19. 22:13:47

Azert valahol vices, hogy naponta tobbszazezer forintokat el lehet utalni a neten keresztul egy bankszamlarol, de megszuntetni azt a kurva bankszamlat, na azt nem lehet ezen a modon. Meg akkor sem, ha epp nullas az egyenlege...

Why am I here? 2013.06.20. 00:12:43

Egyebkent erdekes.. egy email+telefonhivasba kerulne azt hogy akar a kanadai, akar a svajci, akar a brit szamlamat megszuntessem. Ugyan az a kanadai hitelkartyammal. Semmi, de abszolut SEMMI oka nincs arra hogy ne lehessen intezni kulfoldrol, csak a makacs, idiota szabaly rendszer, amely amugy is csak arra az ember vonatkozik akikre akarjak...

manager2008 2013.06.20. 00:13:48

Csináltass magadnak egy közjegyzői hitelességű elektronikus aláírást és küldj a cégnek egy mail-t, amibe beleírsz amit kell.
Valószínű hogy elfogadnak egy Adobe weboldalon regisztrálható EchoSign elektronikus aláírást is, amit a Verisign hitelesít. Írd le a szöveget wordben, konvertáld át free programmal pdf-be, és azt eltudod küldeni az EchoSign programmal. Ebben 5 levelet küldhetsz ingyen havonta. A drágább magasabb hitelesítésű is pár ezer forint. www.echosign.adobe.com/en/home.html

Manci néni, a szomszéd 2013.06.20. 00:25:26

Drágáim, ez csak a pénzlehúzásról szól.

Egy tértivevényes levelet kell írni a banknak, amiben a mai nappal megszünteted a számládat. Aláírod. Ennyi.

A bank nem az atyaúristen, ugyanolyan szolgáltató mint bármelyik telefonos cég, egy szerződést pedig bármikor fel lehet mondani. A banknál nincs hűségidő, én nem látom miért ne lehetne felmondani a szerződést.

manager2008 2013.06.20. 00:25:33

A főgond az hogy a pénzintézetek, pld a biztosítók sem ismerik az elektronikus aláírások lehetőségeit, és totál hülyék időnként. Pld küld egy sima mailt a biztosító, majd arra hivatkozva hogy te elolvastad intézkedik bármit. Azt elfelejti hogy a gyerek is megnyithatja a gépen a mailt és nem én, hanem a gép jelzi vissza hogy elolvastam. A lényeg: legyen totál biztos hogy te vagy az aki küldi a mailt (van hozzá kártya és olvasó) legyen időpecsét a dokumentumon, és legyen kódolva hogy a tartalom nem lett útközben megváltoztatva. Az egyszerű mail ezt egyiket sem tudja, ezért nem ér semmit gyakorlatilag. www.netlock.hu/ vagy www.microsec.hu/ stb.

manager2008 2013.06.20. 00:28:14

@Manci néni, a szomszéd: A tértivevényes levél nem bizonyítja hogy ki küldte el. Bárki feladhatja a postán. Ez is egy idiótaság, csak azt bizonyítja hogy tuti feladtak egy levelet és tuti megkapták. De hogy ki küldte azt nem. ezért küldik közjegyzőhöz, mert a közjegyző hitelesíti a személyt magát. Az elektronikus aláírásnál ezt már egyszer elvégzik amikor kiadják az eszközöket és a központ nyilvántartja a levelezés adatait hitelesen.

Xezs 2013.06.20. 00:28:45

@manager2008: Ha a gyereked hozzáfér a mailboxodhoz akkor nálatok kurva nagy gáz van.

Fánkevő Fáncsi 2013.06.20. 00:36:59

Egyszerűen küldj egy tértivevényes ajánlott levelet amiben felmondod a bankszámla szerződést. Egy ilyen felmondás minden szempontból érvényes, akármilyen polgárjogi szerződés esetén. A banknak (vagy bármilyen cégnek) nincs semmilyen joga mérlegelni, vagy feltételeket támasztani egy szerződés egyoldalú felmondására, az mindenképp érvényes. Nem követelhetik, hogy befáradj, nem kérhetik a személyi igazolványt, mondván, hogy lehet nem is te vagy, egyáltalán semmit nem tehetnek. Ha ők mást állítanak akkor hazudnak. Az ilyen trükkök pont azért születtek mert az emberek 90%-a beszopja őket, és késleltetik, megnehezítik a szakítást a bankkal, (vagy az adott céggel), és addig is ketyegnek a költségek. Ilyen genyák a multik, és a magyar hivatalok meg eltűrik. Kérdezz meg egy ügyvédet, ha nem hiszed. Bármilyen polgárjogi szerződés bármikor egyoldalúan felmondható. Még csak indokolnod sem kell miért.

Fánkevő Fáncsi 2013.06.20. 00:40:34

@Manci néni, a szomszéd:
Jaja Mancinak 100% igaza van csak frappánsabban, rövidebben fogalmazott mint én. Hallgassatok rá.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.20. 00:40:40

@manager2008: "A tértivevényes levél nem bizonyítja hogy ki küldte el."

Ha aláírta, az aláírását két tanú igazolta, ezzel nem lehet vitatkozni a magyar jog szerint.

Igényes 2013.06.20. 00:53:40

@atpijkamo: Az elég baj, mert a feladásnál senki nem kéri a személyazonosság igazolását, ergó úgy írom alá, ahogy akarom.

Karipapa01 2013.06.20. 01:15:25

" Mondták is, hogy semmi gond ballagjak be a legközelebbi fiókba. Igen ám, de én nem vagyok ott. Azt mondták, hogy majd ha ott leszek. Igen ám, de én nem vagyok ott..."

Ne haragudj, de megkérdezném, hogy normális vagy te? Vazze! ha azt írtad volna, hogy a kérésedre megszűntetik a számládat, holnap rohantam volna a bankba kivenni az összes lóvémat! Itt pénzről van szó és nem csak a tiedről! Mi van akkor, ha a szomszéd bácsi virágos jókedvében odaszól, hogy szűntessék meg a számlámat én meg várhatom a különböző utalásokat. Nincs annyi eszed, hogy ez egy BANK és felelőséggel tartozik a pénzedért? Küldd el anyukádat és apukádat, akik egész eddigi életedben kiszolgáltak és nyalták a pici gyermekük kis popóját, hogy ugyan intézzék már el ezt a (neked) óriási problémát, mert nem tudsz egymagad megküzdeni vele! Helyedben a pofámról égne le a bőr.

manager2008 2013.06.20. 01:25:43

@Xezs: Nem fér hozzá , de a gép automatikusan letölti a mailt. A hitelesítetthez eszköz is kell. A vicc az hogy a bíróságok úgy csinálnak mintha az egyszerű freemail is hiteles lenne. Cégügyekben is tárgyalnak mail üzenetek alapján és döntenek is. Mintha nem is létezne a hitelesített mail. Pedig egy router mögött lehet 5 számítógép, x ember aki hozzáférhet a géphez stb. Ha a családban csak egy gép van, nagyon ritka eset hogy minden családtag külön bejelentkezik egyedi felhasználóként stb. Követhetetlen és bizonyíthatatlan a mail küldözgetése.

hajráargentína 2013.06.20. 01:28:00

@Karipapa01: Azért elolvashattad volna a posztot. Anyuci és Apuci nem szüntetheti meg a számlát csak úgy. Tudod azért van ez, mert : "ez egy BANK és felelőséggel tartozik a pénzedért". Sőt hozzáteszem a BANK még nagyobb felelősséggel viseltetik a saját pénzéért. Muhahaha

manager2008 2013.06.20. 01:31:26

@Karipapa01: Lehet távolról hitelesítve ügyet intézni csak a posztoló ezt nem tudja. Ennyi. Meg a bank sem, az a nagyobb baj. A biztosítók sem, az is érdekes, pld a kötelezővel kapcsolatos levelezés sem hiteles (allianz, netrisk, stb.) Törvény is van erre, még sem tudják használni. Ez még elmegy de hogy a bíróság is elfogad bizonyítékként egy nem hiteles mailt az életveszélyes. Ugyanis bárkinek a mail cimével lehet küldeni levelet. Hasonlóképpen akár argentinai címet is lehet csinálni, tehát ez káosz. Ezért kell a hitelesítés.

manager2008 2013.06.20. 01:36:42

@atpijkamo: Azért csodálkoznál ha mondjuk egy tértivevényes levél alapján leszerelnék a vízórádat, vagy bármit, két hajléktalan (vagy nem is létező vagy illegálisan felhasznált személyi igazolvány adattal aláírt tanú aláírásával). Tudja azt a vízművek vagy nyomoz utána hogy valós e a papír? Fütyül rá.

Karipapa01 2013.06.20. 01:54:57

@hajráargentína: "Azért elolvashattad volna a posztot. Anyuci és Apuci nem szüntetheti meg a számlát csak úgy."

Elolvastam a posztot és éppen erről próbáltam meggyőzni a Tisztelt Posztolót! Valószinüleg már nagy gyerek, nem apu-anyu segítségéért kellene nyafognia, hanem bizonyos dolgokat önállóan intéznie. Te pedig @...gentina igazán elolvashattad volna, hogy mit írtam, mielőtt válaszolsz rá! Ha meg nehézséged lenne vele, szólj anyucinak, majd türelmesen elmagyarázza neked.

Karipapa01 2013.06.20. 02:03:31

@manager2008: " Lehet távolról hitelesítve ügyet intézni csak a posztoló ezt nem tudja. Ennyi."

Ja, hogy nem tudja... Tényleg ennyi! Erre bátorkodtam írni azt a megjegyzésemet, hogy a tisztelt posztoló inkább kérje inkább apuci-anyuci segítségét és ne itt panaszkodjon. Igaz, hogy van játékpénz, de a bankban levő pénzed nem játék! Legalábbis az enyém nem. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy a bank is így gondolja.

PannonBoy 2013.06.20. 02:17:23

Sok helyen működik az a gyakorlat, hogy valamit csak személyesen vagy írásban lehet megszüntetni. Megerősítem azt a korábbi megállapítást, hogy csak azért csinálják, hogy nehezebb legyen szakítani, ez sajnos tényleg így van.
Mondjuk a posztíró is tudhatta volna, hogy ha kimegy, akkor a számla attól még élni fog (egész addig míg nem zárolják).
Nem árt tudni, hogy ez más országokban is így van.
Amúgy ha ír egy postai levelet, amin szerepel a saját kezű aláírása, akkor az érvényes, és nem kell semmiféle meghatalmazás.

fda 2013.06.20. 02:21:51

Nincs rá megoldás, hagyd a francba. A 260 forintos terhelések biztos nagyon fognak érdekelni, ha amerikában élsz, egy idő után meg majd abbahagyják. Változtass postázási címet.

Nekem kb. 15 éve van egy K&H számlám, amit képtelenség megszüntetni, minden hónapban jön is a szokásos számlakivonatos levél, ami általában bontatlanul megy a kukáka, néha kíváncsiságból belenézek, hogy mit írnak:-)

Manci néni, a szomszéd 2013.06.20. 02:40:57

Plusz minden banknak benne van az ászf-jében, hogy ha nem fizeted a számládat, akkor jogukban áll azt megszüntetni. És mégsem szüntetik meg, inkább küldözgetik az új bankkártyákat rohadt sok pénzért. Aztán simán átmegy mínuszba a számla, amit nem értek, hogy hogy a francba tehet meg egy bank? Ha nincs pénz a számlán, nem küldök neki addig új kártyát, amíg nincs rá fedezet.

Hohohóóó! A hitelkártyát viszont azonnal megszüntetik, ha nem fizeted be az aktuális részletet és követelik a teljes fennálló tartozást.

Mondom én drágáim, ezek azt képzelik magukról, hogy ők az atyaúristen, aztán közben mégsem.

kverti 2013.06.20. 03:04:42

Küldd haza a személyid meg a számlához tartozó kártyát egy pacekra hasonló ismerősödnek. Bemegy, elintézi. Tudja a tököm hogy ez minek minősül, pont lesz.rom. De működik. Tapasztalat.

Zoltan Foldesi 2013.06.20. 03:45:51

bankkártyát nem csak letiltani lehet, hanem felfüggeszteni is. ez utóbbi díjmentes. a számavezetésát levélben - és nem telefonon, mert az magyarországon ügyintézésre sohasem volt alkalmas - a világ bármely pontjáról le lehet mondani, a számla megszűnésével majd a bankkártya is kimúlik - dombor, nem dombor, mindegy. ráadásul, ha nincs aktiválva - pl. egy használattal - az új kártya, a közben ráterhelt díjat jóvá lehet íratni.
a lemondást ajánlott levélben kell eljuttatni a banknak - esetleg tértivevény még jobb. közjegyzőre nincs szükség, mert a bankkártya igénylésekor a bank kapott aláírásmintát, használja azt az azonosításhoz. lényeg, hogy egyetlen szót sem telefonba, mert felveszik magnóra, és kulcsszavakra zizegnek. mindent csak papír alapon. fogják húzni az időt így is, csak nem olyan sikeresen. üdv: fzoli

barkaba 2013.06.20. 05:02:21

Én is harcoltam velük de még jó régen. Nyertem ötezer forintot, ami Erste számlára került, mert csak úgy kaphattam meg, hogy nyitok egy olyat. (Már nem ötezer, de még mindig nyeremény. És azért ötezer tizenegypár éve nem volt semmi, mint ma.)Szóval megvolt a számla én meg kii is vettem a a pénzt és mondtam megszüntetem. Mondták nem lehet. Mondom de akkor most írásba adom, és megtettem. Egy darabig küldözgették, hogy mennyi a tartozásom a számlavezetésért, én meg vissza írtam, hogy mellékelem fénymásolva a felmondólevelet. Ők unták meg előbb.,

Tisztviselőtelep 2013.06.20. 05:55:40

Küldök is egy emailt, hogy szüntessék be Manci néni számláját ... muhaha

majd jól odaírom a nevét kék betűkkel és kész is.

Tamás Csacsicska 2013.06.20. 05:59:25

Velem ugyanezt csinálta a Budapest Bank. Akkor még működött a net-banking: 1 azaz egy forintot hagytam a számlán, a többit átutaltam másik számlára. Utána írtam a vezérigazgatónak egy rövid levelet, amiben elküldtem őt és a bankját a kurva anyjába. Sohasem hallottam többet róluk.

Cseber Lajos 2013.06.20. 06:42:50

Mint már többen írták: a megszüntethetetlen szót rövid ü-vel kell írni. Érettségi meg-e van?

Egyéves Önkéntes 2013.06.20. 07:07:54

Hát akkor ezért is Bajnai a hibás! aztakurva.

Egyéves Önkéntes 2013.06.20. 07:10:54

@Dr. Kix: így van, van olyan. a magyar jogban elég kevés ilyen van (házasságkötés, ilyenek)
de például egy számlamegszüntetés kurvára nem az.

Egyéves Önkéntes 2013.06.20. 07:20:13

@serfecs: az Erste Bank egyelőre még nem jogalkotó.
Én küldenék neki egy levelet, amiben megszüntetem a számlát és beleszőném a végére, hogy amennyiben nem felel meg nekik ez a módszer, akkor érvényesíteni fogom velük szemben az ebből felmerülő összes költségemet (albániai* közjegyző díja, stb)

* mert nyilván Albániában van a posztoló, máshol szar az élet.

helianthus 2013.06.20. 07:30:32

@serfecs: családtag vagyok, de teljesen vadidegen névvel. Ez miért számít? A meghatalmazás az meghatalmazás, tök mindegy kinek adom. Legyenek rajta adatok, legyen tanúzva, meg aláírva, meg dátumozva meg legyen meghatározva, hogy kinek adom és mire (pölö postán ajánlott levél átvételre).
Szerintem kevered kicsit a dolgokat.
www.posta.hu/static/internet/download/Let_c3_b6lthet_c3_b6_20meghatalmaz_c3_a1s.pdf
Felhívom a figyelmed a tájékoztató 1, és 8, pontjaira ki hitelesíti a cuccot és mi számít minek.

Szerintem ezt rohadtul elfogadják bármelyik postán.
Szerintem.
Melyik szolgáltatónál szeretnél netet?

Egyéves Önkéntes 2013.06.20. 07:34:32

@helianthus: "Melyik szolgáltatónál szeretnél netet?"

én -bár nem engem kérdeztél- a Hooterstől.

BKV reszelő 2013.06.20. 07:38:20

@serfecs: Bank is és posta is elfogadja a sima meghatalmazást, a megfelelő ügyekhez mindkettőnél van a meghatalmazó aláírásából minta.

Egyébként ajánlott levélben, tértivevénnyel le kell mondani a szerződést és nem reagálni többet. A végrehajtó majd káromkodik, amikor kiderül, hogy új zélandra kell utaznia egyeztetés céljából.

serfecs (törölt) 2013.06.20. 07:40:08

@helianthus: Azért nem mindegy, mert családtagnak (ha abban a háztartásban él, ahova a levél címezve vagy kézbesítve lett*) meghatalmazás NÉLKÜL is kiadja a posta a küldeményeket.
Tavaly nyáron szerettünk volna ilyen meghatalmazást írni, kitöltöttük az általad belinkelt formanyomtatványt és azt mondták a postán, hogy mivel határozatlan idejű a meghatalmazás, ilyen esetben sajnos nem elég tanúztatni.
Nem tudom még, hogy hol szeretnék netet, egyelőre jól megvagyok net nélkül is ;))

@Egyéves Önkéntes: nem tudom, hogy ezt jogszabály írja-e elő, vagy minden bank az ÁSZF-ben szabályozza. Albánia tényleg biztos szuper hely, a Balkán Amerikája :):)

BKV reszelő 2013.06.20. 07:44:11

@manager2008: A kulcsszó, amit nem ismersz: aláírásminta. Most kapsz időt ezen gondolkodni....de ha nem megy, szólj és elmesélem, hogy a vízmű miért nem kér ilyet egy ügyfelétől sem, a bank, posta, és pár más szolgáltató miért kér. Még arra is felhívom majd a kicsi figyelmedet, hogy ha te személyesen nem az aláírásmintának megfelelően írsz alá (az előre definiált, megengedett mértéknél eltérőbben) akkor a saját pénzedet sem adják oda.

gabest1 2013.06.20. 07:45:00

És ha valaki annyira billentyűzethez szokott, hogy nem tud kétszer ugyanúgy aláírni? Nekem is mindig belekötnek, hogy nem egyezik a mintával...

Egyéves Önkéntes 2013.06.20. 07:49:09

@serfecs: a bankok előszeretettel irkálják fölül a törvényeket, de attól az még vonatkozik rájuk.
én már mondtam az Erstés kisasszonynak, hogy szarok a körlevelükre, azt én is tudok küldeni, nekem a törvényben mutassa meg, hogy miért azt csinálta, amit.

helianthus 2013.06.20. 07:55:07

@Egyéves Önkéntes: szia kedves, fisszajöttél Albániából? Akkor most már tudod, hogy Janibarátjának mindenben igaza volt?
Remélem parkoltál összevissza és benthagytad a kulcsot.
JJJ

@serfecs: "ha abban a háztartásban él, ahova a levél címezve vagy kézbesítve lett"
Nem abban a háztartásban élek.
A másik problémádra megoldás, írjatok rá egy éves záróidőt és legfeljebb évente beadtok egy új nyomtatványt.
Közjegyzői hitelesítés még akkor sem kell.
Lásd be lassan, ezt rosszul tudtad.
Net nélkül tényleg szép az élet én is csak tévézek (királyi 1-es) és rádiózok (Kossuth), semmi másra nincs szükségem. Ja de, néha elolvasok egy Kiskegyedet, hogy képben legyek a bulvárral is.

helianthus 2013.06.20. 07:56:48

@Egyéves Önkéntes: "én már mondtam az Erstés kisasszonynak, hogy szarok a körlevelükre"
Szóval te voltál az te latol!
Vedd tudomásul a körlevél az szent és sérthetetlen és még rád is vonatkozik.

elwood 2013.06.20. 08:04:08

@helianthus: net nélkül hogyan lógsz itt állandóan ?

Dr. Kix 2013.06.20. 08:22:19

@Egyéves Önkéntes: Azért is ajánlotta fel neki a bank, hogy közjegyzői hitelesített okirattal is beküldheti a rokonnyait'. :)

BKV reszelő 2013.06.20. 08:24:35

@Dr. Kix: Nem, nem ezért. Azért ajánlotta, mert így adott is alternatívát meg nem is, ugyanis ha közjegyzőhöz menne, akkor azzal az erővel be is mehetne. Ügyes. Sajnos egy kétoldalú szerződést egyszerű levélben is fel lehet mondani bármikor. Ez van.

helianthus 2013.06.20. 08:25:17

@elwood: ez kicsit túlzás.
Azt csak szeretnéd, ha állandóan itt lógnék. :}
Egyébként nem árulom el, titok.

elwood 2013.06.20. 08:30:49

@helianthus: ez a hegyke a bajuszos smiley a kor szava, vagy hormonzavar ?

serfecs (törölt) 2013.06.20. 09:11:50

@helianthus: én készséggel belátom, hogy tévedtem és hibát követtem el, amikor elhitttem, amit a postán mondanak. A banknál a szerződési feltételekben találtuk meg a számlamegszüntetés lehetséges módjait. Csak azt nem értem, miért jó ezeknek az intézményeknek, hogy átverik a népet...
@elwood: miért, net nélkül talán nem lehet netezni? :-D

helianthus 2013.06.20. 09:37:40

@elwood: egyik sem. Nálam ez a hatalmas szívből jövő mosoly leképezése az internet végtelenjében. Tudom, hogy ezzel szembe megyek az elvárásoknak és konvencióknak, de büszkén vállalom.

@serfecs: "én készséggel belátom, hogy tévedtem és hibát követtem el,"
Ezért kapsz egy nagy piros pontot.

Móricka hazaér a suliból, kérdezi az anyja:
- Mit kaptál a suliban?
- Egy piros pontot és egy feketét.
- Tessék, itt egy százas.
Találkozik az apjával is:
- Mi volt az iskolában?
- Kaptam egy pirospontot és egy feketét.
- Tessék, adok ötven forintot.
Találkozik a nagyival is.
- Kaptál valamit az iskolában?
- Egy fekete és egy piros pontot.
- Miért kaptál feketét?
- Mert beírtam magamnak egy pirosat!

Elwooddal meg ne törődj, maradi, asziszi csak nettel lehet netezni.

manager2008 2013.06.20. 11:03:58

@BKV reszelő: mesélj a vízművek érdekel.

manager2008 2013.06.20. 11:05:30

@Gonosz Mostoha: a két hajléktalan tanú az pont jó, az életben nem szedik elő őket soha.

atpijkamo* · http://deciki.blog.hu 2013.06.20. 11:07:06

@manager2008: Panszkodj az országgyűlési képviselődnél, ne nálam. Nem én hozom a törvényeket. Addig is jobb, ha megtanulod.

Naív ügyfél 2013.06.20. 11:40:07

Köszönöm a kommenteket és minden ötletet :-) Amit tudok (de a posztban nem írtam meg)

1. Levélben semmiképpen nem fogadnak el semmi ilyesmit, ezt határozottan megmondták :-)

2. Hogy miért Bajnai? Teljesen igaz... tökmindegy ki az a nagymenő vezér, többé már nem tudják elcsavarni a fejem :-)

3. Egy kommentelő írta miért nem szüntettem meg mielőtt távoztam. Rém egyszerű: Nem volt biztos, hogy ennyire hosszan maradunk, a másik pedig, hogy eddig még használtam is az Erste számlát. Hitel is volt...szokásos

4. Azt mondták, hogy a dombornyomott kártyát nem adhatom ki a kezemből, azt más nem adhatja le helyettem, ugyanígy levélben sem fogadják el. A fő probléma most az, hogy augusztusban automatikusan meg akarják hosszabbítani a kártyát, ami 6500 HUF. És persze az egész ügyben az abszurditás az érdekes, nem fogunk beleroppanni a felmerülő költségekbe. És biztosan lehet találni mindenféle trükkös megoldásokat is. De miért nem lehet mindezt egyszerűen intézni? Akár netbankon? ha valaki a tudtom nélkül belépett a netbankomba amúgy is cseszhetem az egészet... miért nincs ott egy megszüntet gomb, aztán egy biztos, hogy megszüntet, na de egészen tuti, hogy jól meggondolta, eski eski eski, hogy nem kell már a számla? ...és utána szépen csendben megszűnne....

Egyébként én azt javasoltam nekik, hogy írok egy levelet, hagyok a számlán egy kis zsebpénzt, majd soha többet még csak netbankon sem lépek be és ígérem semmi mozgás nem lesz a számlán. Ebből a ráutaló magatartásból mondjuk fél év elteltével láthatják majd, hogy nem egy rosszindulatú szomszédom akarja kiütni alólam a lakossági számlámat. Miután Ők is megbizonyosodtak, hogy lemondó levelem nem tréfa, szépen egyszerűen bezárják a kis számlácskámat.

Tényleg köszi a kommenteket, voltak okos ötletek is és elismerem, hogy a hülye alapvetően én vagyok :-)

manager2008 2013.06.20. 11:49:41

@atpijkamo: Köszönöm az ötletet, írtam egy levelet a Kúria részére remélem válaszolnak valamit. ez a kérdés ugyanis mindenkit érint csak nem tud róla. Pld. hagy segítsek, havi 5 db hitelesített mailt elküldhetsz, ingyen az EchoSign (Adobe9 szolgáltatáson keresztül. ez ha a tértivevényes levelek árát nézem kb 2500 Ft megtakarítás a küldő részére. Szorozd be ezt az éves forgalommal 60 levélx500 Ft=30000 Ft /fő/mailcim!!!! és milliárdokat takaríthat meg a kedves tájékozatlan levélküldő (ez is rezsicsökkentés). Ha előfizetsz rá akkor korlátlan mail db lehet. A lehetőség már adott, a nép nem tud róla, talán lehetne csinálni ennek is marketinget. Kérem a jogdíjamat :) elég lesz 5 % is a megtakarításból.

manager2008 2013.06.20. 11:52:21

Ttermészetesen a magyar posta megszívja, de ez nem lehet szempont a "zemberek" érdekei az elsődlegesek. A papír posta KO, ez már 20 éve igaz lenne, de úgy csinál mindenki mintha vak lenne és titkolják a megoldást.

dimitrij 2013.06.20. 12:02:47

a kedves Naívügyfél igazán megtehette volna, hogy néhány dolgot megkérdez, megnéz, nem pakolja tele az internetet ökörségekkel.

aláírt egy szerződést (Általános szerződési feltételek), ami lehetővé teszi a levélben történtő számlazárást (itt: erstebank.hu/hu/uzletszabalyzat-aszf), nem tudom milyen számlája van, de meg fogja találni a csomagjának megfelelő leírást. szétnézhetett volna a honlapon, tudott volna nem bankfiókban dolgozó, ilyen kérdésekben tapasztalattal bíró kollégákkal egyeztetni (mondjuk itt: gate.erstebank.hu/WEBFMWeb/survey/begin.do?SURVEY_ID=1356460510), vagy telefonon, adhatna egy telefonos elérhetőséget, amelyen vélhetően a Bank költségére felhívták volna...

illetve a külföldre történő utazás előtt gondoskodhatott volna magáról, a banki kapcsolatáról... vajon tényleg a köcsögbank hibája, hogy a tartósan és életvitelszerűen foyltatott küldölfi tartozkodás érdekében nem nyitott bankfiókot az ő lakhelye mellett? vajon még milyen ügyeit felejtette el lezárni, esetleg köztartozás, bkv tartozás, hátha a köcsögbankos számláit inkasszálják már?

érdemes lenne fejben tartani: nem csak jogaink, de kötelezettségeink is vannak. ezek a szerződések pl. előírják, hogy ha lakhely, stb. adatban változás történik, akkor azt köteles jelezni a szolgáltató felé. megtörtént? miért nem a bejelentés időpontjában történt meg a bankkártya és esetleges más termékek lemondása? vagy a köcsögbank hibája, az a kedves naívügyfél nem tesz eleget a szerződéses kötelezettségeinek?

lehet a bankokat sok midnenért ekézni, de ez a téma nem ilyen. az ügyfél ezek alapján szerződést szegett, de még neki vannak elvárásai, de azért, hogy a helyzet megfelelően rendeződjön nem sokat tesz... :(

BKV reszelő 2013.06.20. 12:03:56

@manager2008: Mit? A vízmű pont az aláírásminta nélkül történő működésre példa....de ott nincs olyan művelet, mint a bankban. Amikor alá kell írni valamit, akkor általában ők mennek hozzád. (óracsere, ellenőrzés, stb.)

manager2008 2013.06.20. 12:12:19

A Vízmű és a eljárásai világcsúcs. Ha a tulajdonodban van (rád van írva) a bekötési vízmérő akkor nagy bajban vagy. Ha van másik lakás a házban akkor véged. A vízórát nem mondhatod le, a másikra nem írathatod át akkor sem ha Argentinában élsz. A másik nem köteles átvenni, ha nem fizet akkor rád terhelik, ha elzárod kijön a rendőrség. Ikervízmérőre nem kötelezheted a másikat, ha mellékvízmérőt fel is szerel önként de nem fizeti akkor te fizetsz, vagy beperelnek és nem tudod bizonyítani hogy nem te fogyasztottál. Ha a mellék vízmérőt gátolja a mérésben (csal) Te fizeted a különbözetet is. A hiteles írogatásod megy a kukába.

manager2008 2013.06.20. 12:21:02

@dimitrij: Természetesen mindig a banknak van igaza, mert eléd rak egy sokoldalas apró betűs szerződést, amiben millió csapda van, és nincs élő ember aki ezt képes értelmezni (a bíró sem mindig) pláne előre, mert ki gondol ilyen lehetőségekre, és ki tartja fejben hogy mit kellene tennie ha van valami. Egyszer átírtam egy nyugati mintáról (az eredeti szerződés kb 1 centi vastag paksaméta) egy saját szerződést és több év után perre került sor valamiért. A bíró kifeküdt, simán nyertem. Jogászok szerint egy olyan szerződést megcsinálni nulláról milliókba kerülne. Bármit kavart az ellenfél volt hozzá bekezdés hogy mit hibázott el és miért ő a felelős és ezt önként vállalta - tehát vesztett.

Naív ügyfél 2013.06.20. 12:31:41

@dimitrij: Kedves dimitríj,

mint írtam egészen a múlt hétig használtam a számlát, csak mostantól nincs rá szükségem. Minek szüntettem volna meg két évvel ezelőtt amikor csupán néhány hónapra terveztem a távozásom? Így alakult. Mint ahogy neked úgy alakult ahogy.

Nagyon mérges vagy. Nem indokolt. És nem szép az a rész ahol notórius tartozónak állítasz be, de legalább is lebegteted. Nem hagytam magam mögött szemétdombot (leszámítva a köcsögbankokat - csak viccelek :-) Mire a homárhoz eljutottam sok sok óra kutatómunka volt az ügyben.

Az oldal amit küldtél nagyon szép :-)
Javaslom nyissátok meg: erstebank.hu/hu/uzletszabalyzat-aszf

Ha ebből egy nem banki dolgozó kihámozza a lényeget... :-)
Én inkább felhívtam telefonon az Erste-t és megkérdezem, hogy mi a teendő. Határozottan állították, hogy levélben nem lehet felmondani a dombornyomott kártya miatt.

És persze nem kértem, hogy nyissatok fiókot a külföldi lakhelyem mellett. Azt kértem, hogy közjegyző nélkül levélben megszüntethessem a számlám. Erre mondtátok, hogy nem tehetem meg.
Ezért írtam a homárnak. Hátha tud valaki újat mondani, segíteni.

Fzoli írta a kártya felfüggesztését, dolgozunk az ügyön :-) Jelenleg az automatának teljesítem a kívánságait és nyomkodom a gombokat :-)

dimitrij 2013.06.20. 13:34:59

@manager2008: szép történet... mi köze az el nem olvasott, meg nem értett, be nem tartott ászf-hez? a pszáf olvassa, rendszeresen, a gv is, a bíróságok is, sőt a békéltető testületetek is... nem kell ott helyben megtanulni, el lehet előre olvasni, vagy lehet otthon, az ügyintézkedés után is. :)

dimitrij 2013.06.20. 13:48:13

@Naív ügyfél: nem vagyok mérges. :) a poszt alapján inkább kegyed eszi a kefét... egyszerűen csak logikailag nem áll össze kohrens egésszé a történet. ahogy írtam ott van benne az ászf-ben (két perc alatt találtalm meg, pedig nem ott vezetem a számlán, nem ők a bankom): "7.3. A Számlatulajdonos a bankszámlaszerződés felmondását kezdeményezheti bankfiókban személyesen: erre rendszeresített banki nyomtatványon , vagy postai úton megküldött, Banknak címzett levélben mely bankunknál megegyező aláírásával van ellátva."

tehát meg lehet szüntetni a számlát. a bankkártya külön termék, arra van bankkártya ÁSZF, annak lemondása külön folyamat, de a poszt címe nem "lemondhatatlan bankkártya". kikeressem neked a megszüntetést, vagy megoldod magad? :P

viszont nullára állított készpénzfelvételi és vásárlási limittel könnyen megoldható a dolog. jelezni kell a köcsögbank felé, hogy nem akarsz majd új kártyát, és hello. a lejárati dáum rajta van, ki kell kalkulálni az addigi díjakat, költségeket, annyi pénzt hagyni a számlán vagy ráutalni, ami azt fedezi, írni egy levelet akkor a Banknak, amikor elérsz ehhez a dátumhoz és csókolom. fel se kell függeszteni...

az meg, hogy retardáltnak nevezed azt, aki segíteni próbál, finoman szólva sem úrhölgyre/úriemberre való dolog. a fenti történet alapján úgy tűnik kegyed nem tud különbséget tenni a bankkártya és a folyószámla között.

England win The Ashes! 2013.06.20. 16:05:33

@Naív ügyfél: A másik, amit külföldre távozáskor szokás tenni (én is csináltattam, később kiderült, szükség is volt rá): egy meghatalmazást készíttetni, előre nem látható okok esetére. Tudom, ez már eső után köpönyeg.

Naív ügyfél 2013.06.20. 17:35:25

@dimitrij: A következő fejlemények történtek.
Fzoli javasolta, hogy függesszük fel a kártyát. Felhívtam a bankot

- Kártyát felfüggeszteni csak a kártya lejárta után lehet. Ez a mi esetünkben 2014 október 31, így két hosszabbítás lenne addig. Az októberi forduló ellenére augusztusban vonják le a hosszabbítás költségét, tehát hamarosan ráterhelnek a számlára 6500 forintot.

- Újra megerősítették, hogy levélben megszüntetni nem lehet, csak személyesen. Ha a számla tulajdonosa nem tud jelen lenni, akkor közjegyző, vagy ügyvéd által hitelesített meghatalmazással lehet megtenni (FIGYELEM! Új elem, bejött az ügyvéd is :-)
Magyarországi közjegyző nem jöhet szóba és ha amúgy is jelen lehetnék Magyarországon, be tudnék menni megszüntetni. A külföldi közjegyzőt csak OFI fordítással együtt fogadják el. Ez akkora költség ami semmilyen szinten nem áll arányban a számlavezetési díjjal.

- Az is kimaradt a posztból, hogy néhány héttel ezelőtt elküldtem nekik írásban, ajánlott levél formájában a megszüntetési kérelmet. A magyarországi lakcímemre megküldték a hivatalos választ is, annak tartalmát még nem ismerem (még nem érkezett meg), de a kis hölgy a telefonban tájékoztatott, hogy a megegyezik azzal amit telefonon többször elmondtak: levélben nem tudom megszüntetni, ezért ezen beadványt nem fogadták el. Ha ezt a választ megkapjuk azért onnantól szép lesz a dolog. Kíváncsi vagyok a hivatkozásra.

- Minden esetre panaszt tettünk és kértük, hogy a ránk vonatkozó ÁSZF-et küldjék el így kizárva minden további félreértés lehetőségét és azt, hogy esetleg nem a ránk vonatkozó szabályokat nézegetjük a neten.

Persze meg lehetne tenni, hogy fizetjük a csekély számlavezetési díjat plusz a magas kártyadíjat akár évekig is és majd valamikor megszüntetjük. De minek? Nem szeretem a rendetlenséget. Ha nincs szükségem a bankszámlára, minek tartsam fenn? Újra felteszem a kérdést: Miért nem szüntethetem meg levélben, vagy egyszerű meghatalmazással megbízott révén a bankszámlámat?

Xezs 2013.06.20. 20:01:36

@manager2008: Az email nem is hivatalos kommunikáció, szinte sehol sem fogadják el. Könnyű hamisítani, nem biztonságos, stb. De nem azért nem biztonságos mert a családtagjaid hozzáférhetnek, az a te saját hanyagságod következménye.

@Igényes: Azért csak sikerült kijavítaniuk :)

Xezs 2013.06.20. 20:05:09

@gabest1: hajaj, nekem is 10-ből jó ha 6 hasonlít :)

Behajtó70 2013.06.20. 20:55:51

Egyrészt ne hidd el bajnai egy szavát sem, nem vár ide titeket senki vissza! Nyomjad csak ahova elhúztál mikor bajban voltunk, semmi szükség rá, hogy itt láb alatt legyetek és tartsátok a markotokat amikor már sok izzadtság és nélkülözés árán lassan indulni kezd a szekér!

Másrészt, nem vall valami nagy átgondoltságra, és főleg nem "szeretem a rendet"-re, ha kimenetel előtt nem gondoltál a számlamegosztásra, vagy rögtön a megszüntetésre.

És a válasz, úgy, hogy Te is megértsd: az b@szna be, ha levélben csak úgy meg lehetne szüntetni a számlát! Mit gondolsz, mi az a bankbiztonság? Nagyon remélem, hogy semmiféle levelet nem fogadnak el a bankszámlaszámlára vonatkozóan, amit mittomén ki írt! Még csak az kéne...!

-------
micsoda egy jószág! OMG!

Naív ügyfél 2013.06.20. 21:28:09

@Behajtó70: De miért szüntettem volna meg korábban a számlát két évvel ezelőtt, amikor még szükségem volt rá, egészen idáig használtam :-)

De hát még telefonon keresztül is utalgathatsz akár százezreket a számládról. Mindent lehet telefonon is bemondásra, de megszüntetni ne lehessen írásban csak személyesen? Miért?
Érdekes a gondolkodásod :-)

Naív ügyfél 2013.06.20. 21:30:46

@Xezs: Nem e-mailt írtam, ajánlott tértivevényes levelet küldtem nekik. Kíváncsi vagyok mit válaszolnak, mi lesz az indoklás.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.06.20. 21:35:10

@Behajtó70: Jó lenne neked itt a többi turbómagyarral, egymás közt, igaz, picinyem?

Naív ügyfél 2013.06.20. 21:36:35

@Dr Jozef Vengloš: A következő emigrálásom alkalmával feltétlenül megteszem :-)

Naív ügyfél 2013.06.20. 21:50:13

Érdekesek azok a kommentek, amelyek azt kérik számon, hogy miért nem szüntettem meg a számlámat előtte? Ilyenkor arra nem gondolnak, ha az ember kap egy munkahelyet valahol nem fog azonnal mindent felégetni maga mögött. A felelőtlen magatartás épp az lett volna. Szerintem senki nem látja az életét két évre előre, ráadásul fel sem merül, hogy nem lehet egy ilyen egyszerű műveletet távolról megtenni.

De ez az eset legalább felhívja a figyelmet arra, hogy ilyen bizony létezik :-)))

Több régi ismerősöm írt azóta privátban, hogy amikor Ők elhúztak hagyták megszűnni a számlájukat... persze ilyenkor tartozás jön össze, de én ezt nem szeretném. Eddig sem hagytam piszkot magam után és ezután sem szeretnék még ha a körülmények alapján ez lenne a legegyszerűbb akkor sem :-)

Fánkevő Fáncsi 2013.06.20. 22:52:24

Kedves Naív ügyfél,

Én nem értelek téged, Fzoli már megírta neked a megoldást, amit én is és mások is megerősítettek már itt a hozzászólásokban. Pl. Manci néni is.

Bármilyen polgárjogi szerződés egyoldalúan bármikor felmondható. Ilyen egyszerű. A bankszámla szerződés polgárjogi szerződés? (magyarul a PTK alkalmazható rá?) Igen természetesen. Hát akkor mi a probléma? A felmondás EGYOLDALÚ, mint ahogy a nevében is benne van, a bank véleményére senki nem kíváncsi, nem is kell megkérdezni őket, nemhogy még feltételeket szabjanak !! Olyan nincs a PTK-ban, hogy egy szerződés egyoldalú felbontásához a másik félnek is hozzá kell járulnia, bele kell egyeznie, ez röhej :DDD
Az is nyilvánvaló, hogy a felmondásod semmiféle kárt a banknak nem okoz.

Csak azért játszadoznak ők el ezzel, mert minél hosszabban el akarják nyújtani az "elvesztésed", mint ügyfél, addig is ketyegnek a költségeid, meg az a másik ok, hogy az emberek 90%-a ezt beszopja, mint a nyuszi.

A szégyen az egészben az, hogy a hatóságok (PSZAF, Gazdasági Versenyhivatal, Fogyasztóvédelem, vagy akármi még...) szeme láttára teszik mindezt, és nincs egy hivatal sem aki a fogyasztók érdekében valamit lépne, szemet húnynak, cinkosok, korruptak.

Csináld azt amit Fzoli mondott -> tértivevényes ajánlott levél egy udvarias de határozott számlaszerződés felmondással. Előtte persze a netbanking segítségével utald el a pénzt róla, vagy a bankkártyával vedd fel egy automatából. Aztán kész felejtsd el őket örökre, mantyoghatnak akármit, te teljesen jogszerűen jártál el. Le fognak állni, ha látják hogy ismered a dörgést, ezt én tapasztalatból is tudom.

Fánkevő Fáncsi 2013.06.20. 23:33:47

@manager2008: " A tértivevényes levél nem bizonyítja hogy ki küldte el...."

Igen teljesen így van, sőt a tértivevény, amivel a felmondó levél feladását a bíróságon később esetleg bizonyítani akarod, csak azt igazolja, hogy feladtál egy lezárt borítékot a címzettnek. Mi van, ha csak egy üres papír volt benne, cselből?

Ilyeneken felesleges agyalnod, mert ez lényegtelen, ugyanis a bíróság ilyenkor bízonyítottnak tekinti a felmondó levél feladását. Ez van.

Így aztán, ha a jövőben érkezik például a rendőrségtől, vagy bíróságtól hozzád egy tértivevényes levél, valamilyen határozattal, nehogy azt mondd nekik, hogy a leszartad és kukába dobtad a levelet, hiszen bárki tud manapság bélyegzőt hamisítani, és bírósági hivatalos fejléces papírt nyomtatni lézernyomtatóval, és aztán ajánlva feladni, szóval azt akárki is küldhette.
Pedig abban is igazad lenne, csak épp ez nem így működik.

Naív ügyfél 2013.06.21. 00:06:30

@Fánkevő Fáncsi: A levélben történő felmondás már megtörtént, amire a mai telefonálás alkalmával kiderült, hogy válaszoltak. A válasz még nem érkezett meg, de azt mondták, hogy valószínűleg a felmondás visszautasítása áll.

Ha megkapjuk a levelet feltétlenül megírom mi áll benne. Baromi kíváncsi vagyok milyen indoklással lehet visszautasítani egy szolgáltatás felmondását.

Azért is küldtem a Homárba az esetet, mert magam is érthetetlennek tartom az egészet. Kötik az ebet a karóhoz: csak személyes felmondással szabadulhatok?!?!?!?! :-)))

Fánkevő Fáncsi 2013.06.21. 07:33:12

@Naív ügyfél: "felmondás visszautasítása áll..."

Hát ez a röhej, erről beszélek :) Nekik nincs ilyen lehetőségük egyáltalán. Ez a polgári jog elemi nem tudását jelentené, amit nem feltételezek nagy multikról, hiszen rengeteg pénzük van a legkiválóbb ügyvédekre.

Csakis szándékosan vezethetik félre, csaphatják be az ügyfelet. Az is megkönnyíti a dolgot (a félrevezetésben), hogy a pénz kifizetését valóban akármilyen szigorú feltétel köthetik, amit csak jónak látnak a biztonság érdekében. Ujjlenyomat, íriszes szemvizsgálat, DNS-vizsgálat...stb.. bármit jogszerűen kitalálhatnak, megkövetelhetnek, hogy a pénz felvételét biztonságossá tegyék. De a kettő dolgot nem szabad összekeverni. A számlaszerződés felmondása esetén, sajnos rájuk is vonatkoznak a magyar törvények, pl. a PTK. Tudom ez sok banki tisztviselő és vezető számára borzalmasnak hangzik, de ez van.
Bármilyen polgárjogi szerződés bármikor egyoldalúan felmodnható. Ezt a jogot jogszerűen nem lehet korlátozni, magában a szerződésben sem. Ha a szerződés ilyen elemet tartalmazna esetleg, akkor az a része jogellenes és semmis.
Nem tudom ezt tovább magyarázni, ha nem érted, vagy nem hiszed el, akkor kérdezz meg egy ügyvédet erről.

" Baromi kíváncsi vagyok milyen indoklással lehet visszautasítani egy szolgáltatás felmondását."
Semmilyennel :)) Ilyen alapon igaz lenne a cím és felmondhatatlan lenne a szerződés, mert a bank egyszerűen nem járulna hozzá (akármilyen indokkal is)
Ugyan miért tenné, ha az az üzleti érdeke, hogy köztetek szerződés álljon fenn, és te perkálj minden hónapban. Majd ők ezt eldöntik hogy felmondhatsz-e, kuss legyen te csak ne ugrálj annyit !!!

Ádám 2013.06.21. 10:52:03

a ribanc anyjával kérkedő fosadéknak, itt egy kis adalék. Legyen elfoglaltságod mazsolázni, te barom! más dolgod úgy sincs. a saját fajtád is elküldött a picsába! :):D

PannonBoy 2013.06.21. 21:40:12

Lehet, érdemes lenne megkérdezni a PSZÁF-et, hogy neki mi a hivatalos állásfoglalása az ügyben. Egyébként jól írták korábban, a banknak megvan az aláírási minta, így egy tértivevényes levél saját kezű aláírással teljesen megállja a helyét.
Nem érdemes telefonon ilyent intézni, ugyanis a telefonos ügyfélszolgálat MÁS, nem rendelkezik azokkal az infókkal, amikkel egy levelezési háttércsoport rendelkezhet!

Igényes 2013.06.22. 07:24:24

@Behajtó70: "micsoda egy jószág! OMG!"
Ugrálós.

@agresszív kismalac: Hogy jön ide a turbómagyarság?

Manci néni, a szomszéd 2013.06.22. 22:03:45

@Naív ügyfél: Drágám, Manci nénéd elolvasta helyetted az ászf-et, és úgy van, ahogy mondtam, egyszerű levélben is meg lehet szüntetni a számlát. Az ászf-t megtalálod itt:

erstebank.hu/static/internet/download/aszf_lak_szla_betet_20130101.pdf

A megszüntetésre vonatkozó részt bemásolom ide, csak neked:

7. BANKSZÁMLASZERZŐDÉS HATÁLYA, MEGSZÜNTETÉSE
7.1. A bankszámlaszerződés a Bank ls a Számlatulajdonos között határozatlan időre jön létre, amely megszűnik:
a) Bank vagy a Számlatulajdonos rendes felmondásával,
b) Bank általi rendkívüli felmondással,
c) Közös megegyezéssel a Bank és a Számlatulajdonos által meghatározott időpontban, akár azonnali hatállyal is.
d) Számlatulajdonos halálával.

7.2. A bankszámlaszerződést a Számlatulajdonos 30 (harminc) napos, a Bank két hónapos felmondási idővel, a másik félhez címzett
írásbeli nyilatkozattal, indokolás nélkül, rendes felmondással megszüntetheti.

7.3. A Számlatulajdonos a bankszámlaszerződés felmondását kezdeményezheti bankfiókban személyesen: erre rendszeresített banki
nyomtatványon vagy saját kezűleg írt nyilatkozattal, vagy postai úton megküldött, Banknak címzett levélben.

A felmondásnak tartalmaznia kell az alábbiakat:

a) a Számlatulajdonos egyértelmű és kifejezett nyilatkozatát a bankszámlaszerződés felmondására vonatkozóan,
b) a bankszámlaszámot, amelynek bezárását kéri,
c) a Számlatulajdonos személyazonosítására alkalmas személyes adatait,
d) a Számlatulajdonos Banknál bejelentett aláírását,
e) a bankszámlán lévő, kamatokkal növelt, költségekkel csökkentett pozitív egyenleg kifizetésére vonatkozó rendelkezést
(átutalással kéri a kifizetést megjelölve azt a bankszámlaszámot éS kedvezményezett nevet - külföldre vagy devizában történő
átutalás esetén ezen kívül kedvezményezett címe, IBAN/SWIFT kód, költségviselés módja -, ahova a Bank a felmondási idő
lejártakor a Bank átutalja a pozitív egyenleget vagy személyes bankfióki számlamegszüntetés esetén kérheti a pénztárban
készpénzben történő felvételét is.)

A Számlatulajdonos bankszámlaszerződés felmondására irányuló nyilatkozatát a Bank abban az esetben fogadja el, ha a felmondó
nyilatkozat valamennyi, fenti adatot és rendelkezést tartalmazza, továbbá a számlavezetéssel és ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokkal
kapcsolatosan a Bankkal szemben felmerülő tartozásait a felmondás benyújtását megelőzően rendezte, illetve fennálló valamennyi
fizetési kötelezettségét a Bank féle teljesítette.

A Számlatulajdonos a bankszámlaszerződés megszüntetésére vonatkozóan eseti meghatalmazást is adhat, mely esetben a
meghatalmazott a bankszámlaszerződés megszüntetését bankfiókban, személyesen, erre rendszeresített banki nyomtatvány
aláírásával vagy saját kezűleg írt nyilatkozattal kezdeményezheti. Az eseti meghatalmazásra a jelen ÁSZF III.2.8. pontjában foglaltak
irányadóak. A meghatalmazásnak egyértelműen és kifejezetten tartalmaznia kell a Számlatulajdonos számlamegszüntetési
szándékát, a Számlatulajdonos Banknál bejelentett aláírását, a bankszámlaszámot, amelynek megszüntetésére ad meghatalmazást,
a meghatalmazó Számlatulajdonos és a meghatalmazott személyazonosításra alkalmas személyes adatait, azt, hogy a
meghatalmazás alapján a meghatalmazott a bankszámlán lévő pozitív egyenleget miként veheti fel (átutaltassa vagy a bankfiók
pénztárában készpénzben felvegye.) A Bank a meghatalmazottat a számlamegszüntetésre irányuló kérelem benyújtásakor azonosítja
a személyes okmányainak ellenőrzésével.

Tomasz_a_gozmozdony 2013.06.24. 23:48:26

No. Tobb dolog is zavaros ebben az egeszben. Ad1., az erste/posta/akarmilyen bank miert nem fogad el altalad alairt tertivevenyes levelet, amelyben leirod a bankszamlaszamodat, nevedet, es egyeb, az azonositast segito infot, hogy ezt es ezt a szamu bankszamlat mittomen julius elsejetol meg kivanod szuntetni, azonnali hatallyal kuldjek meg neked a meg fizetendo kezelesi koltsegekrol, akarmikrol a lajstromot, te befizeted, oszt csokolom. Alairtad, TE IRTAD ALA, mert alairasmintat vesznek fel minden piszlicsare, bankfiokban tortent tranzakcio miatt, felteszem bankkartyat csak igenyeltel, szoval az alapjan tudnak majd azonositani, hogy igen, te irtad azt a levelet. Elfogadjak, el KELL fogadniuk. Majd Te, mint aki jol vegezte a dolgat, szarsz bele a levesbe nagy ivben. Ha lesz belole ugy? Te kuldtel levelet, tertivevenyeset, tudod lobogtatni. Nem eletfogytig tarto husegidot irtal naluk ala, sot feltetelezem hogy semmilyet. Ha nem tetszik a tisztelt ersztebankos mancikanak, mehet vele a sohivatalba. Ennyi a sztori, persze ez csak szvsz...

Tomasz_a_gozmozdony 2013.06.25. 00:00:05

@Fánkevő Fáncsi: no, vajon miert hiteleznek nalunk nagysagrendekkel nagyobb koltseggel a penzintezetek, mint akarmelyik szomszedunknal? Nemhogy cinkosok, meg tapsikolnak is nekik. A roman otp nyomja ezerrel kifele magabol a 14-15%-os thm-es szemelyi kolcsoneit, te meg fellelegzel ha a bankod kegyeskedik 27-re, neadjisten 25-re csokkenteni a kamatot... Ja, azt mar meg sem emlitem, hogy az orszaghataron kivul nem kell ezer bolygonak egyuttallni, meg kinai holdujevnek lenni egyszerre ahhoz, ha te nulla koltsegu bankszamlat akarsz, vagy ha ingyen akarsz elotorleszteni. Az mindenhol alap. Csak itt nem.

Tomasz_a_gozmozdony 2013.06.25. 00:01:49

Meg az is kurva erdekes, hogy minden orszagban bankmento csomagok kellettek hogy a bankok ne essenek bele a godorbe, itt meg 2009-ben is nyeresegesek voltak. No offense, mindenesetre kurva erdekes. Tapsolhatunk, hogy ilyen remek jog- es fogyasztovedoink vannak...

Ádám 2013.06.25. 01:32:33

A ribanc anyád szopja le az összes bank összes vezetőjét, ingyé! pláne, hogy csak úgy szeret toszni...a vén ribanc!

Rivros 2013.06.28. 15:35:21

Hátha röpke segítség:
Mind a számlára mind a kártyára szerződést írtál alá, utóbbi megszűnik aznap amint az első megszűnik.
A rendszerben lennie kell aláírásmintádnak, illetve a személyid fénymásolatának, ergó ha levélben elküldöd nekik a felmondást, urambocsáása meg mellékeled a személyid fénymásolatát, illetve aláírod kézzel, teljes mértékig be tudják azonosítani a dolgot, hogy valóban te vagy. Egy apróság, az ersténél ha írásban mondasz fel indoklás nélkül, akkor +1 hónap és megszünik a számlád, azt wiedersehen

psv02 2013.07.05. 20:41:11

Azt írod, hogy panaszt tettél. Erre 30 napon belül válaszolni kell, feltéve, hogy a leveledet panaszként rögzítették. Erste honlap, panaszkezelés? www.erstebank.hu/hu/panaszkezeles Ezt lehet mailen is:-))A problémára pedig a válasz: Lakossági bankszla ÁSZF www.erstebank.hu/static/internet/download/aszf_lak_szla_betet_20130101.pdf Olvasd el a 19-20. oldalt. És írj levelet... Hivatkozással az ÁSZF-re. Én beleírnám azt is, hogy a telefonon kapott megtévesztő információ miatt a levél másolatát a PSZÁF kapja - szerintem nem lesz gond a megszüntetés... Amúgy nem értelek, a homárt írod-olvasod, a banki honlap arrafelé nem elérhető? Vagy lusta vagy olvasni? Már bocs:-)

aakyboy 2014.08.05. 20:54:32

A megszüntethetetlen számlához csak annyi, hogy én lassan egy hónapja szeretném megszüntetni az Erste számlámat, de a bank nem hajlandó erre.
2014.07.16. mentem be hozzájuk, hogy "köszi, ennyi volt" szeretném megszüntetni a számlámat. A korábban küldött új kártyát már egy hónapja leadtam =aktiválatlanul) a régit meg helyben. Az erstés nő a hónappal korábban (aktiválatlanul) leadott kártyámat, élő aktivált kártyának látta, így jelezte, hogy csak 30 napra mondhatom fel a számlát és fizetnem kell 4200.-Ft tört havidíjat is...
Én jeleztem neki, hogy 1. a kártya amit lát, azt pont itt adtam le egy hónapja és bemutattam a jegyzőkönyvet a leadásról és megsemmisítéséről - Ez őt nem igazán érdekelte 2. jeleztem neki, hogy a számla amiről beszélünk az egy szupernulla bankszámla és a hónapban teljesültek a 0 Ft-os számlavezetési díj feltételei. Ez sem hatotta meg, hanem csak hajtogatta, hogy a rendszer ezt hozza és ezt meg kell fizetnem a számlazáráshoz. Én mondtam neki, hogy tőlem egy garast nem fog látni, nemhogy 4200.-Ft-ot azért, hogy egy 0.-Ft-os számlát bezárjak. Ő javasolta, hogy akkor felvesz panaszt. OK. Elkezdetem diktálni neki a panaszt, de folyton belejavított, nyilván úgy, hogy banknak jó legyen. Erre jeleztem neki, hogy ez tulajdonképpen egy tollbamondás, így legyen kedves azt írni, amit diktálok. Erre megsértődött és elém vágott egy A4-es papírt, hogy akkor írjam kézzel. Én megírtam kézzel (természetesen megemlítettem a sértődős alkalmazottat is). Mikor távoztam, akkor vettem észre, hogy a papíron tévedésből közös megegyezést x-elt a nő, így a számlának T+1 napon azaz másnapra meg kell szűnnie. Tesztelve a rendszert másnap egy másik fiókban ellenőriztem, hogy megszűnt-e a számla, meglepetésemre: Nem. Így ott is kitöltettem egy megszüntető lapot, így sikerült ugyanazt a számlát két egymást követő napon is megszüntetnem. Most kaptam választ a panaszomra, jelzik, hogy nem engedik el a 4200.-Ft-os zárási díjat, mert 30 napos a felmondás (jelzem mindkét lapon közös megegyezés van x-elve :)
Ezek után nincs más hátra, mint MNB fogyvéd, egy PBT-s eljárás és egyúttal írok egy összefoglalót az anyabanknak Bécsbe, hogy vizsgálják már meg egy kicsit, hogy mi folyik a magyar leánybankjukba...mivel ők osztják a prémiumot, így hasznosnak tartom ezt a harmadik lépést is.

Khalifa Steve 2016.02.11. 07:21:31

Jó napot mindenkinek.

Szüksége van egy kölcsön? Ön, az adósság? Kell kezdeni a üzleti és tőke? Szüksége ahitel vagy finanszírozási bármilyen okból? Segítséged van végül itt, adunk hitelek csak2 %-os olcsó és megfizethető bárkinek, ha érdekel, kérjük lépjen kapcsolatba velünkma: ma a khalifafinancialcompanies@gmail.com, és kap kölcsönt.

Szolgáltatásaink gyors és megbízható, hitelek alkalmazása után 3 órán belüljóváhagyják. Kínálunk hitelek minimum 2.000 legfeljebb 10 millió euró. We aretanúsított, és a magány 100 % biztonságos, Amerikai Egyesült Államok. Többéaggódnia a hitel vagy finanszírozási és írjon nekünk ma, e-mailen(khalifafinancialcompanies@gmail.com) keresztül, és kap egy azonnali hiteljóváhagyásának ma.

AtiSnatch 2016.02.11. 07:25:53

@Khalifa Steve: TelenorSzerencsejáték Zrt? Hallóhalló.

atpijkamo125 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.19. 07:04:04

@Ádám: Uh... asszem. Bár februárban eddig csak egy kommentet törölt.

Ádám 2016.02.19. 07:27:34

@atpijkamo125: Ja, ha már csak hidegvérű hal-hüllők írogatnak...:) s csak szigorúan a thémához lehet?!?
süti beállítások módosítása