Tékozló Homár

Tinit molesztált a kalauz (frissült)

2013.06.21. 12:28 | jackyll | 151 komment

Amikor azt hittük, hogy nincs prosztóbb a terhes külföldit pofozó villamosvezetőnél, nyilván azonnal kiderül, hogy van. Az utasokkal erőszakoskodó kalauz:

A kalauz június 6-án délután a Szihalom és Füzesabony között haladó vonaton molesztált egy 14 éves lányt. Útközben ölelgette, majd Füzesabonyban nem engedte leszállni. Áldozata hiába tiltakozott, felemelte a kezeit, az ablakhoz nyomta, és erősködött, hogy csókolja meg. A lány végül akkor tudott elmenekülni, amikor a férfi lehunyta a szemét a csókhoz. A sértett később ugyanezen az útvonalon utazott vissza aznap Szihalomra 17 óra körül. A vonaton ekkor is a feljelentett férfi volt a jegykezelő: mellé ült, átölelte, ismét csókot kért tőle, majd a lány lábai közé nyúlt, és megfogta annak nemi szervét. Egy másik utas, egy férfi lépett végül közbe, ő zavarta el a vasutast.

UPDATE 06/25: Mint az várható volt, rengeteg hasonló eset történt, ki tudja mióta.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.06.21. 13:29:13

@Tiborfalvi Tibor: A pedofil megy a sötét erdőben egy kislánnyal. A kislány sír.
- Miért sírsz?
- Félek!
- Te félsz? Nekem innen egyedül kell hazamenni

Manyecska 2013.06.21. 13:31:02

"A Jobbikot ezek után kizárták a mai ülésről."

Charles63 2013.06.21. 13:31:17

@Aser Tzuiko: Felszáll az utas, és kér egy jegyet: "Give me one ticket" Erre a söfőr: van tiket, 450 Forint.

Utas: 450 font? Durr egy saller!

nanehogymár 2013.06.21. 13:31:21

és még azt hittem, hogy én "viccelődök" :D

England win The Ashes! 2013.06.21. 13:31:58

@Aser Tzuiko: persze, a rohadèkok itt (pontosabban ott), èlik ki magukat, mert a UK-ben nem tudjàk csak úgy meggyepàlni a sofõrt. :)

nanehogymár 2013.06.21. 13:33:13

@Charles63: teljesen jogosan gondolhatta, hogy Mo-n ez a tempó, a kokik és sallerek világában. simán elképzelhető a szitu. :))

IP gyűjtögető 2013.06.21. 13:33:59

fontos, hogy mindenki, aki a témafelvetőt próbálja elképzelni, csak valami szart és gennyet kevergető undormányra gondoljon akinek lételeme a parazita életmódját biztosító gazdanemzet állandó nyomás alatt tartása, baszogatás által.

Manyecska 2013.06.21. 13:34:01

"Ezután az elnök felszólította őket, hogy távozzanak, ellenkező esetben az Országgyűlési Őrséggel távolíttatja el őket. Jelenleg szünet van, a jobbikos képviselők egyelőre a pulpituson maradtak" ???

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.06.21. 13:34:09

@nanehogymár: Fekete humorról nem teccett hallani? :) Szarkazmusról: )

@Agresszív kiskamasz: Jobbikos is volt a kalau? A szemét! :D

2013.06.21. 13:34:11

Szocio kisérlet 2.

Megnézném a terhes britet véresre verő villamosvezetős hír reakcióit ha lecserélnénk a britet svédre.

England win The Ashes! 2013.06.21. 13:35:58

@Aser Tzuiko: Segítek:

"A tízemeletes ház legfelső emeletén egy férfi ki akar lökni egy asszonyt az ablakon. Az utcán bámészkodók közül felkiált valaki:
- Gyilkos! Ki akarja lökni a feleségét!
- Nem a feleségem, az anyósom! - kiált vissza a tizedikről a férfi. Mire a bámészkodó:
- Nézd, hogy kapaszkodik a rohadék!"

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.06.21. 13:36:00

@Agresszív kiskamasz: KÉP NINCS?! :D
Egymás hegyén-hátán... :D
óvoda, és ezek megfeleltek képviselőnek... katasztrófa...

@Aser Tzuiko: Már véresre verte? Tegnap még csak egy pofon volt, estére felpofozás lett... Holnapra megöli!

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.06.21. 13:37:04

@Dr Jozef Vengloš: +1

@Agresszív kiskamasz: Ja, nem sikerült a tegnapi buli után még kijózanodni? :D

Manyecska 2013.06.21. 13:37:53

@ColT: ember, eladják a földet a segged alól!

Charles63 2013.06.21. 13:37:54

Most olvasom a VELVET-en:

"A lány ugyanazon a napon öt körül is a vonaton utazott. Az ismeretlen kalauz mellé ült, átölelte és ismét csókot kért tőle, majd a lány lábai közé nyúlva megfogta annak nemi szervét.Szerencsére a lánnyal utazó férfi elzavarta a vasutast."

Ha nem egyedül utazott, akkor hogyan jutott egyáltalán odáig, hogy simogassa? Vagy csak rossz a megfogalmazás, vagyis a lánnyal utazott egy vagonban, de nem vele volt.

2013.06.21. 13:38:14

@ColT: Index írta.

"A hathónapos terhes nőt véresre pofozó villamosvezető kérdésünkre kijelentette..."

index.hu/belfold/2013/06/20/kirugta_a_bkv_a_pofozkodo_villamosvezetot/

Manyecska 2013.06.21. 13:38:53

Na, OFF kicsit. NE politizéljetek. Jobban jártok.....

holdlányka 2013.06.21. 13:41:04

Azért elég prosztó dolog így párhuzamot vonni a két eset között is, kedves jackyll!!

Tévedsz, ha azt hiszed, hogy most mindenki ugrik, és majd jólmegvédikeztakalauztisésebbőlkiderülmilyenszánalmasakakommentelők.

Ez egy teljesen más eset, és ellentétben a villamosvezetővel, teljes mértékben elítélendő a kaller. A Máv szégyene. De lefogadom, őt nem rúgják ki. Pedig még le is kéne csukni.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.06.21. 13:41:35

@Agresszív kiskamasz: Utánaolvastam a témának, de a módszer attól még óvodás. Banánköztársaságokban szoktak ilyeneket - igaz, már más tekintetben is arrafelé tartunk.
A földtörvény jósága vagy nem jósága más lap - azt én sem támogatom, hogy eladjuk a földeket.

@Aser Tzuiko: Fasza. Bulvár.

2013.06.21. 13:42:08

@ColT: Sőt, homár írta:

"Egy 3 éve Magyarországon élő brit anyukát sikerült véresre pofozni..."

homar.blog.hu/2013/06/18/terhes_not_pofozott_a_villamosvezeto

Charles63 2013.06.21. 13:44:36

@Aser Tzuiko: Tessék a mésik blogra írni, ott lefagyott az élet 1025-nél.

Manyecska 2013.06.21. 13:46:22

@ColT: akkor te nagyon gyors vagy mert kb tíz perce jelent meg..:D

Manyecska 2013.06.21. 13:49:52

@ColT: na, és amíg rágódunk ilyen fa..ságokon hogy ki-kivel-mitcsinált, addig fontos kérdésekről lemaradunk,..mondom én...ezértartittazország.

nanehogymár 2013.06.21. 13:56:43

@ColT: dehogyisnem, csak erős! :D

nanehogymár 2013.06.21. 13:59:27

@Charles63: vagy a lány nyúlt a kaller lábaközé! gyanús. direkt megfigyelte, hogy melyik vonattal megy vissza a kaller, hogy provokálja!

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.06.21. 14:13:26

@Agresszív kiskamasz: Pont ez az, az ilyen akciók csak a bulvárra erősítenek rá... Nem oldanak meg semmit, de elterelik a figyelmet. És az a baj, hogy a többi párt is ezen a színvonalon van, a naracsosok is, és ezek a vezetők...

Amúgy OK, hogy 10 perce jelent meg, de pont jókor nyomtam rá a zindekszre :)

@nanehogymár: :D

Manyecska 2013.06.21. 14:36:51

@ColT: indexet csak véletlenül olvasok ide is véletlen keveredtem valaki belinkelte a homárt... :P

Komojtalan 2013.06.21. 14:43:33

Látom egy alap vicc még nem volt.
Mi a különbség a tanár és a pedofil között?
A pedofil szereti a gyerekeket :-).

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.06.21. 14:55:23

@Agresszív kiskamasz: Különben mi a p0cs0m földet adnának el, amikor már minden a Nyergesé? :S

ferand1979 2013.06.21. 15:42:10

azt írják, hogy ismeretlen tettes ellen nyomoznak, ill. keresik azokat akik ugyancsak ismeretlenek, de tudja valaki (akiről nem tudjuk ki ő..), hogy vannak még más áldozatok is..
Akkor most hogyhogy nem tudják ki volt a kaller azon a két járaton? Ill. ha van/volt még ádozat, és igenis molesztálva voltak, menniybe tellett volna egy jegyzőkönyvet felvetetni a leszállás után az állomáson.. Esetlegesen egy telefonhívás a rendőrséghez, hogy "kallernak öltözött pasi zaklatja a nőket".. A következő megállóban fülöncsípik..
Továbbá.. A mai világban mindenkinek a mobilján van kamera (kivétel annak, akinek nincs)... mennyi idő kell elteljen amíg bekapcsolod a fényképező/videó funkciót, és máris az "ismeretlen"-nek lesz arca, tehát ISMERŐSSÉ válhat(na)..
Olyan primitíven tálalják a dolgokat, hogy az ember esze megáll!!!!!!!!!

Tr0LL 2013.06.21. 15:45:06

Ez most komoly?????
Nagy tirpákok az ellenőrök, akár BKV, akár MÁV, akár bármilyen helyi vidéki cég legyen az (természetesen tisztelet a kivételnek, mert van, sőt van akiben igencsak kellemeset lehet csalódni), de azért ez nagyon durva. Ez már nem a "köcsögöl az ellenőr" eset, hanem szexuális zaklatás, azaz nem emberi bunkóság, hanem bűncselekmény!

Jessybátsi 2013.06.21. 16:03:31

Gratulálok jackyll! Egy undorító féreg vagy! A kettő nem ugyanaz, ne hasonlítgass!

Charles63 2013.06.21. 16:05:36

A HEOL.hu: "A sértett ugyanezen az útvonalon utazott vissza Szihalomra 17 óra körüli időben. A vonaton ekkor is a feljelentett személy volt a jegykezelő, aki mellé ült, átölelte és ismét csókot kért tőle, majd a lány lábai közé nyúlva megfogta annak nemi szervét. De erre már a sértett kérésére, direkt a védelme és a tanúskodás miatt vele utazó férfi közbelépett és elzavarta a magáról megfeledkezett vasutast."

Ha számítottak egy újabb zaklatásra, akkor a lánnyal utazó férfi miért zavarta el a vasutast? Hívni kellett volna a rendőröket! Akkor nincs az, hogy ismeretlen tettes, hanem tettenérés van. Ezt a lúzerséget!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.06.21. 17:17:39

@Neela _ t: Ilyesmi már másnak is eszébe jutott.
"És még azt is megtudtuk
tőle, hogy amennyiben a
megállapodás megköttetik,
és sejkek jönnek majd
hozzájuk megismerni a
módszert, akkor lehet,
hogy terveztetnie kell a
Nike-val egy, a vallással
kompatibilis
sportruházatot, persze,
csak akkor, ha lenne ilyen
kérés."
kismalac.blog.hu/2012/07/14/rubint_reka_reloaded

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.06.21. 17:27:06

Mivel Vászka távollétével tüntet, kénytelen vagyok én megjegyezni, hogy a vasutasok már a Szigorúan ellenőrzött vonatok című csehszlovák remekműben sem bírtak magukkal.
...mondjuk, abban még volt anyag.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.06.21. 17:35:09

@agresszív kismalac: @atörökk: Nem véletlenül kapott Oscart '67-ben. A csehszlovák alkotások közül másodikként.
Én persze az elsőt jobban kedvelem.

Manyecska 2013.06.21. 18:05:36

@ColT: ezt most tényleg komolyan kérdezed???:D

Manyecska 2013.06.21. 18:13:48

@agresszív kismalac: gyere a disznóklubba velem inkább!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.06.21. 18:20:45

@Agresszív kiskamasz:
Gyere a disznó-klub elé,
este nyolc felé,
én is ott leszek....

England win The Ashes! 2013.06.21. 18:23:17

@agresszív kismalac: Igen.

Egyébként kár szegényért, ha jól tévedek, saját maga tett pontot a történet végére. :(

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.06.21. 18:23:53

@Agresszív kiskamasz:
A disznókirálynő egy tizen... huszon... ööö... lány... eh!

England win The Ashes! 2013.06.21. 18:42:08

@agresszív kismalac: Abban az évben nyert pedig Cseh Oroszlánt. :(

(Mást is tudnék még fűzni ehhez, de most inkább nem.)

Xezs 2013.06.21. 18:49:08

A villamosvezető még mindig nem prosztó, bár szerintem jackyll ezt csak a nézettség és kommentek miatt írja így.

Ellenben a jegyvizsgáló nagyon is prosztó.

England win The Ashes! 2013.06.21. 18:52:10

@Xezs: Namost ha hiszed, ha nem, olyan jó húsz éve olvastam egy hírt (ki tudja persze, igaz-e, én már akkor is gyanúsnak gondoltam, de a lap azt állította, megtörtént), hogy valamelyik német nyelvű országban felmentett a bíróság egy pacákot a nemi erőszak vádja alól, mert az azzal védekezett, hogy a sértett miniszoknyája alatt nem volt bugyi, ráadásul kihívóan viselkedett. Lehet, hogy majd ez itt is elhangzik érvként.

Xezs 2013.06.21. 18:53:50

@Dr Jozef Vengloš: Ha egy nő kihívóan viselkedik, az mindig gyanús. Vagy át akar baszni, vagy kurva, vagy saturészeg, vagy elmebeteg. Egyik sem túl vonzó állapot.

CID 2013.06.21. 19:05:16

@Dr Jozef Vengloš: Ezért megbocsájtom, hogy alkoholmentes sört iszol:))))))))

Szokás szerint, itt egy két apró részlet kimaradt, de ezt már megszokhattuk a homáron. 14-éves kisjány? Némelyik, több faszt fogott, mint én kilincset.

Charles63 2013.06.21. 19:11:02

És ráadásul nem is 14-nek néz ki!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.06.21. 19:21:05

Czech Lion for Best Actor
Josef Abrhám (1993)
Petr Čepek (1994)
Martin Dejdar (1995)
Bolek Polívka (1996)
Jiří Schmitzer (1997)
Olaf Lubaszenko
(1998)
Jiří Kodet (1999)
Bolek Polívka (2000)
Vlastimil Brodský
(2001)
Ivan Trojan (2002)
Jan Budař (2003)
Iakov Kultiasov
(2004)
Pavel Liška (2005)
Jiří Schmitzer (2006)
Ivan Trojan (2007)
Karel Roden (2008)
Kryštof Hádek (2009)
Ondřej Malý (2010)
Vladimír Javorský
(2011)

England win The Ashes! 2013.06.21. 19:21:59

@CID: Köszönöm, nagyon kedves vagy. Ám tisztelettel megjegyezném, hogy ugyanolyan sört iszom, mint te. Semmilyet. :)))

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.06.21. 19:24:09

@Xezs: Érdekes, hogy föl se merült benned, hogy esetleg tetszel neki.
Akarsz róla beszélni?

England win The Ashes! 2013.06.21. 19:26:16

@agresszív kismalac: Télleg! Viszont lehet, hogy halálakor ő volt a "címvédő", mert azt viszont frankón nem tudom, az év melyik szakaszában osztják a díjat.

Nade hogy kiköszörüljem a csorbát: asszem kétszer fordult elő a díj történetében, hogy a legjobb rendező nem a legjobb film direktora lett. Mindkétszer Svěrák győzött. Talán kicsit tud valamit. :)

Manyecska 2013.06.21. 19:52:41

@agresszív kismalac: na, megérdemelnél vénségedre te is egy húszéves kislibát, baszodalássan:D

Igényes 2013.06.21. 20:24:24

"Amikor azt hittük, hogy nincs prosztóbb a terhes külföldit pofozó villamosvezetőnél,"

És a gyereket sem a gólya hozza.
Kapaszkodjatok, Télapó sincsen!

Igényes 2013.06.21. 20:28:39

@Tr0LL lvl 666: Ez azért van, hogy a vidék ne érezze magát elhanyagolva. Egy csomó szegedi panaszkodott facebookon, hogy bezzeg nekik nincs árvizük, és nem foglalkozik velük senki, ez milyen bunkóság.

@Xezs: Vagy megdugna. Nem minden nő, ami annak látszik.

Xezs 2013.06.21. 21:14:04

@Igényes: Na az biztos. Thaiföldön ne kurvázz, mert megjárod!

szombi 2013.06.21. 22:44:12

Nem nemi szerv, hanem genitália vagy f*sz. A genitália még szalonképes is lehet. Pont.

bigmac 2013.06.22. 02:26:20

Jájj de szép a szerelem...

Igényes 2013.06.22. 07:12:19

@szombi: Én az egészet nem tudom elképzelni. Hogy a fenébe lehet azt megfogni? Kicsi is, lapos is... És épeszű férfiember miért gerjed egy gyerekre?

@Xezs: Nem kell ahhoz odáig szaladni.

Xezs 2013.06.22. 09:56:20

@Igényes: Azt mondod gyerek. Baszod én láttam már olyan 14 évest hogy simán elment volna 18 évesnek is és csak a jólneveltségem és a törvénytisztelő mivoltom miatt nem mozdultam rá.

Sokszor nem is látszik hogy gyerek. Elpuffogtatott frázis, hogy bezzeg a mi időnkben, de visszamlékezve az én időmben még valahogy jobban meg lehetett különböztetni az életkorokat, mert nem volt a csajokon egy valag festék meg nem öltöztek már 14 évesen kiskurvának.

Mindezt nem a kalauz védelmében mondom, ő továbbra is egy faszparaszt. Nem csak 14 éveseket, de 24 éveseket sem fogdosunk akaratuk ellenére.

Mondjuk jó lenne hallani az ő szemszögéből is a sztorit.

Xezs 2013.06.22. 12:57:09

@Charles63: Húgec, a faterból simán kinézem hogy zaklatja a kiscsajt :)

Charles63 2013.06.22. 13:02:10

@Xezs: Most, hogy mondod, elnézve a képet?

szombi 2013.06.22. 16:23:50

@Igényes: Ez most nekem szólt? Nem gerjedek 14 éves lányokra, öreg vagyok én már ahhoz. Ez a "nemiszerv" dolog csípi nagyon a csőröm, olyan elcseszett kifejezés, akkor inkább "genitália" vagy valami más, kevésbé elcseszett szót kellene megtanulni használni.

Xezs 2013.06.22. 21:47:56

@lomposfarkas: Mondjuk normális ember akkor sem nyúl 14 éveshez, ha az kéreti magát.

gabors 2013.06.23. 12:43:03

@Xezs: nem bizony de ha mar 14.5 ??? akkor mi van illetve bocs 18.5 ???

gabors 2013.06.23. 12:46:32

ez kb igy megy

14.5 hozza nyul a 15.5
15.5 hozza nyul a 16.5
16.5.......
17.5 hozza nyul a 18.5 eves AZTAN jon a rendorseg es elviszi a pedofilt !!!

Pedig a fentiek mind ugyanazok ... na ez hogy van ???

Bocs a kala uzt a vonat ala ha tortenetbol barmi igaz egyenket mindet levagni a "genitalia"-val kezdve ...

Pedig de szerettem a 14.5 eves baratnomet mikor mar majdnem 16 voltam .... regi szep idok

Egyéves Önkéntes 2013.06.23. 13:15:19

@lomposfarkas: A blikkeset elolvastam, a hozzászólásokból kiderült számomra, hogy mennyi ostoba ember él közöttünk...
(nagy részük még értelmezni sem tudta a cikket)

Egyéves Önkéntes 2013.06.23. 13:18:48

Kolompár Genitália, Kolompár Orália egy rendőr és két zsidó utazik a vonaton egy kupéban.
Belép a kalauz, rájuk néz és megszólal:
ez valami kib.szott vicc akar lenni?

Xezs 2013.06.23. 13:26:23

@gabors: Részemről egy 18,5-hez se nyúlnék hozzá. Szerintem valahol olyan 23-25 év körül kezdődik az amikor egy nő már tudja hogy mit akar és nem hülyegyerek módjára viselkedik.

Igényes 2013.06.23. 15:37:58

@szombi: Nekem tetszik a nemiszerv. Olyan vidám hangzása van. És mindig egy kloáka jut róla eszembe, de ezt nem tudom miért. :D

szombi 2013.06.23. 16:01:53

@Igényes: Talán mert pipikről álmodozol?

Igényes 2013.06.23. 16:55:14

@szombi: Igen. Sütve. Zsírral bőven meglocsolgatva, egy kis majoránnával, és egy kis krumplisalátával.

Igényes 2013.06.23. 16:56:53

@Xezs: 23-25 évesen leginkább bmw-t, vagy ahhoz hasonlót akarnak. Amelyik nem, az hülye.
BMW-m nincs, egy hülye nővel meg mit csináljak?.. Ha mákom van a villamos elé ugrik, de mi van, ha nincs?

Xezs 2013.06.23. 17:26:48

@Igényes: Akkor te nagyon rossz helyen keresgélsz.

szombi 2013.06.23. 17:39:40

@Igényes: Biztosan a püspökfalat a kedvenced, kis síkosítóval megkenve.
Bár lehet hogy a síkosítót a zsírosbödönben tartod.
A majonézes tormáról hallottál-e már? :)

Igényes 2013.06.23. 19:35:45

@szombi: Majonézes torma? Kicsit perverzen hangzik. Nem csíp az a jánypajtásnak?

@Xezs: Már én is gondolam erre.

gabors 2013.06.23. 21:03:12

@Xezs: mit csinaltal mikor 16 voltal ???

ja utolag konnyu ...

Xezs 2013.06.23. 22:35:51

@gabors: Arról beszélek hogy felnőtt emberként mit csinálnék vagy nem csinálnék. Nem arról, hogy 16 évesen mit csináltam. Hol van az már, te?

rémTündér /aprócska kismacska./ 2013.06.29. 13:26:26

@nanehogymár: bocs, hogy beszólok, de az életben senkit nem provokáltam, mindig nyakig fel vagyok öltözve mert komplexusos vagyok, soha semmit sem teszek a kirakatba, az ilyen beteg állatok valahogy mégis megtalálnak. Gondolom te ilyen kis troll fika vagy, akinek ez a szórakozása, hogy ilyeneket ír, mert elfogyott a sör a hűtőből és megverték a kedvenc focicsapatod, de azért állítsál már magadon miket írsz. Anyáddal történne ilyen gondolom élből szájba vágnád, mert ő provokálta ki magának, nem?

Xezs 2013.06.29. 14:07:33

@rémTündér /aprócska kismacska./: Az ilyeneknek tökmindegy. Sosem értettem ezt az útszéli munkás mentalitást hogy füttyögünk mindenkinek meg beszólogatunk.

Kibaszott lúzer szokás.

rémTündér /aprócska kismacska./ 2013.06.29. 18:45:29

@Xezs: Persze, de amit ő ír az túl megy ezen. Ezt az ő provokálta ki dolgot az erőszaktevők meg az erotomániások szokták hangoztatni, ami elég durva.

Xezs 2013.06.30. 14:46:48

@rémTündér /aprócska kismacska./: Ne foglalkozz vele, sok a féleszű. Gondolom szerinte a négerek meg a bőrszínükkel provokálják ki a verést.