Tékozló Homár

Káosz a Postán: manuális csomagfeladás

2013.07.03. 08:26 | jackyll | 63 komment

A hétfőn bevezetett új elektronikus rendszer azonnal összeomlott, de nagyobb problémát jelent, hogy eléggé értelmetlennek tűnnek az átalakítások a Postán. Sem a papír, sem az ügyintézés nem lett kevesebb, ezért a 2 nap alatt betanított alkalmazottaknak még jó pár hétbe telik, amíg gyorsabbak lesznek, mint amikor áll az új rendszer. Naiv ügyfélnek sikerült elcsípnie ezt a pillanatot, amikor egy rövid ideig még a régi szisztémában dolgozhattak, így ő már pontosan tudja, mennyivel fog többet állni mindenki a Postán:

Egy budapesti lakótelep postáján adjuk fel rendszeresen 2-3 kg közötti üzleti küldeményeinket. A szolgáltatás durva, a postás lányok segítőkészsége a hangulatuktól függ, a hat ügyfélablakból három rendszeresen zárva és ha az ügyfél belép, várnia kell néhány (tíz)másodpercet, amíg az ügyintézők befejezik a dumát. Hajlanék rá, hogy azt mondjam, a Posta a velünk élő szocializmus, de ez nem lenne igaz: a Posta a velünk élő leszarás. Nem számít sem az ügyfél, sem a bevétel, sem a biztonság, egyszerűen semmi. Rendszeresen találkozunk például a 40 kilós, erősen alkoholista kinézetű biztonsági őrrel, aki látványosan unatkozik egész nap és túl az ötvenen már az elégedetlen ügyfelek sem izgatják fel különösebben: az első hangos szóra kimegy cigizni az épület elé, gondolom ezzel teljesítve feladatát, miszerint gondoskodnia kell a dolgozók és az ügyfelek biztonságáról (és ha már: egyszer ki lehetne számolni, mennyibe kerül a biztonsági őrök alkalmazása országszerte és ebből az összegből hány ügyintéző ülhetne az üres ablakok mögött). De lehet, hogy nagyok az igényeim, mert van durvább is. Nevezetesen a csomagfeladási rendszer megváltozása.

Eddig viszonylag gyorsan fel tudták venni a küldeményeket, mert automatizálva volt minden. Bementél a csomagokkal és a hozzájuk tartozó kitöltött feladóvevényekkel, amiken rajta voltak a feladók és a címzettek. Az adatokat az ügyintéző nem írta a rendszerbe, hanem a papír lehúzása után ott volt minden a gépében. Ez túl egyszerű lehetett, mert új rendszert találtak ki, méghozzá nem is akármilyen profizmussal: mostantól nincs gépi lehúzás, kézzel be kell gépelniük minden adatot küldeményenként: vagyis ami eddig ment zavartalanul, az most az ötödére lassul és ha 15 csomagod van, akkor 15x2 címet fog az ügyintéző a rendszerbe gépelni. Közben mivel csak három ablak van, ennyi csomaggal simán feltartjuk a többi ügyfelet, ezért persze a mi édesanyánk kezd csuklani...

Külön dícsérendő, hogy új típusú feladóvevények is vannak, ám erről valamiért elfelejtettek szólni az ügyintézők anyámnak, aki rendszeres vendég, úgy 50 ezret hagy náluk havonta. Csütörtökön még a régi rendszer szerinti vevényeket adták neki, hétfőn azonban (amikor már kitöltve vitte fel a 15 papírt és a csomagokat) közölték vele, hogy ezek nem érvényesek, új rendszer van, más dokumentumot kell beadni (amit fölösleges is, hiszen az ügyintéző mostantól úgyis felgépeli az adatokat minden csomag felvételekor).

Ennek a szépségénél időzzünk egy pillanatra: szemrebbenés nélkül odaadják a régi vevényeket az ügyfélnek, de pontosan tudják, hogy pár nap és fel sem vehetik a cuccot, mert régi típusú papíron lesznek az adatok. Se egy figyelmeztetés, se egy kérdés, semmi. Vigyed csak, töltsd ki, majd ha betoppansz 15 csomaggal a rossz napon, akkor töltsd ki újra az egészet és dögölj meg. Innen is köszönjük a segítőkészséget!

De nem adtuk fel: a nehézségek áthidalása végett anyám kézzel helyben írta meg a papírokat, mégse várhat minden címzett a csomagok feladására. Akkor nem tudtuk még, mit veszünk a nyakunkba: a postásoknak  ugyanis – egy dolgozó kivételével - fogalmuk sem volt hogyan kell használni az új rendszert. Mint elmondták, 2 egész napot kaptak a betanulásra....Elindult a küldemény-felvétel szép lassan, komótosan, mi pedig a szokásos 20 perc helyett már háromnegyed órája voltunk az épületben, de jött az újabb meglepetés: a webes alapra helyezett ügyviteli program lefagyott. És jöjjön a következő érthetetlen fordulat: meglepő módon az ügyintézők azonnal visszaállhattak a régi csomagfeltéveli szisztémára, és láss csodát: fel is gyorsult az ügyintézés. Ezt követően 10 percen belül végeztünk és megfogadtuk, hogy alaposan átnézzük a konkurens (igaz drágább, de ügyfélbarátabb) multik árlistáit...

Nem tudom mi a lényege ennek a reformnak, azt sem, ki jár vele jól. Az biztos, hogy papírt nem spórolnak, mert az eddigi 3 példányos indigós helyett most marad egy ugyanilyen egypéldányos, majd külön nyomtatnak két feladóvevényt a bevitt adatokból: egy a postáé, egy az ügyfélé, plusz az eredeti szintén a postáé. Ezen kívül maguk a dolgzók sem lelkesednek az ügymenetért, de legalább ahol tudják, szabotálják is a dolgot...

És még valami: én 2006-ba egy expressz cég ügyfélszolgálatán dolgoztam. Nekünk már akkor volt olyan rendszerünk, ami lehetőve tette, hogy az ügyfél a saját gépén a telepített program használatával futárt rendeljen. Nos, örömmel jelentem, a Posta is bevezetett egy hasonló rendszert, méghozzá 2012 végén! Kijött egy digitális analfabétának nyugodtan nevezhető hölgy az irodánkba, aki bevallotta, hogy neki sem teljesen világos, hogy mit és miért telepít a cégünk gépére. Ezek után jelezte, hogy az első futárhívás előtt még egyszer ki kell jönnie, hogy a megfelelő (egyébként a tesztelés során kiderült: nyomtatógyilkos) papírokat kihozza. Tehát az egyszerűsítés jegyében nekünk előbb ki kell hívnunk az értékesítőt, majd papírokkal csencselni, ezt követően már rendelhetünk is futárt, ha nem akarunk a postára menni. Mindez a régi, kézzel kitöltős fuvarleveles rendszernél szintén bonyolultabb, hosszabb, több papírt igényel és érthetetlenebb. Maradtunk a személyes feladásnál a postán, aminek ismertettem az eredményét... Gondolom ez lenne tehát a postai szolgáltatások reformja, mi pedig el tudjuk képzelni azt a vezetői meetinget, ahol az ügyfélkapcsolati igazgató előadja a többi lángésznek, mennyire jó lesz az új rendszer. Nekik.

Közben nem tudom nem belevinni a politikát, amikor Áder a Posta születésnapi buliján büszkén mondja, hogy ez több, mint egy cég, „a gazdaság és a társadalom motorja”. Nem tudok nem arra gondolni, hogy Mici néninek mindegy, hány órát vár, mert ő ráér és Mici néni fontosabb, mint a fizetőképes kereslet. Hogy a postának nem kell versenyképesnek lennie, mert úgysem liberalizálják a piacát, illetve mert a vállalkozó nem Mici néni és nincs hárommillió szavazata, és ha én bele is döglök a hülye piacbarát fejemmel, Mici néninek akkor is jó így az egész, ahogy van. És nem tudok nem gondolni az egymást váltó kurzusokra, amelyek minden ciklusban a barátaikat nevezik ki a Posta vezetői székeibe, és bizony gyakran gondolok azokra a szép nagy, erős motorral felszerelt, full extrás német luxusautókra is, amikkel ezek a postai vezetők munkába járnak. Olyan vezetők, akik nem hogy ügyfelet nem láttak még soha, de a logika is gyakran kifog rajtuk: hülye döntéseket hoznak, kitolnak ügyféllel, dolgozóval, országgal, mindenkivel. Teszik ezt úgy és olyan fizetésért, mintha versenyképes multicégek vezetői lennének, én pedig szívok a postán minden héten: fejeket akarok, de azonnal!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2013.07.03. 08:31:54

Egy újabb Oscar-díjas alakítás, úgy látom.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.03. 08:32:15

Ez azért konkrét postától is függ. Nálunk sorszámos rendszer van, azon a pár hülyén kívül, aki nem tud olvasni, tök jól működik. És leszarás sincs.
A postoló által látogatott posta meg monnyon le, ha így működik!

Egy új rendszer bevezetése mondjuk mindig macerás, de mondjuk az ügyfelet ezt miért érdekelje? Ez igaz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.03. 08:34:14

"Gondolom ez lenne tehát a postai szolgáltatások reformja, mi pedig el tudjuk képzelni azt a vezetői meetinget, ahol az ügyfélkapcsolati igazgató előadja a többi lángésznek, mennyire jó lesz az új rendszer."

MIT? Meetinget? :D Aszonta a nagyvezér, hogy márpedig úgy lesz, csókolom :D

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2013.07.03. 08:37:16

szvsz az új rendszer és a régi közt az lehet a különbség, h az újnál nincsen backofficeos utófeldolgozás, ahogy már a csekkeknél régóta nincs.

Pempe 2013.07.03. 08:42:57

@ColT: "ügyfelet ezt miért érdekelje?"

Mert mondjuk 3x annyit van a postán, mint előtte.

Manyecska 2013.07.03. 08:46:13

B+ a mi kis postánkat éppen kirabolták amikor mentem, fegyverrel,... az neked smafu?:P Biztiőr-bácsi nyögdíjba is ment utána. Most egy 150 cm-es mélymagyar hölgy áll alkalmazásban egy mozdulattal hatástalanítani lehetne szerencsétlent:D! Ő is kimegy az épület elé konfliktushelyzetben sztem ez tök érthető:D

Manyecska 2013.07.03. 08:48:02

Ez a rendszer nem új, szerintem ez megint a régi!! ugyanazok a feladóvevények csak a színe más..:)

βασιλιάς Λεωνίδας 2013.07.03. 08:55:47

Ne panaszkodj, ez is jobb posta mint a Mogyoródi...

Manyecska 2013.07.03. 09:01:38

@βασιλιάς Λεωνίδας: Görögo-ban is a mogyoródi posta müxik??:D milyen Leonidász??:)

Troppauer_Hümér 2013.07.03. 09:06:47

Én a nagymutter sárgacsekkjeit szoktam befizetni, ott már 1-2 éve megtörtént az ótómatizálás, és 3x annyit kell várni, mire mindenhová beolvassa azt a haszontalan kis fecnit.

Csomagügyben egyértelmű nyertes (innentől pláne) bármelyik futárcég, amelyik csak minimálszinten ügyfélbarát. Nem is értem, miért akar 500 embert leépíteni a Posta, talán pang a forgalom?

Amúgy meg erre e nemzeti, össznépi átállásos szopatásra itt egy gyöngyszem, elsejéről:

“Milyen szar lehet annak a kamionsofőrnek, aki tegnap éjjel jött be Horvátország felől és még elvámoltatta az árut, majd hajnalban a neten el akarta intézni az e-útdíjat, ami persze nem ment. A Google Reader-ben akartra megnézni a hírek között, hogy miért nem megy, de már az sem működött. Aztán elindult, de megállt egy Postán csomagot feladni, de azt sem lehetett a rendszerhiba miatt, ezért idegességében elrágott egy dianás cukrot, amiért pár kilométerrel később elvették a jogosítványát. Emiatt felment a vérnyomása, ezért el akart menni az SZTK-ba, de a Semmelweis nap miatt ott nincs rendelés és most épp elkeseredetten bóklászik valahol, mert szeretne venni egy doboz cigit.”

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.03. 09:11:26

Izgalmas sztori. Engedjétek meg, hogy megejtsem az ilyenkor szoksásos kis kitérőmet: nagy jutalomban részesül (1 db műzliszelet), ki elém keríti azokat a férgeket, kik systematikusan lopkodták elfele a Nékem címzett cuccokat, melyeket így nem élvezhetek, a bosszússág gyomorkeserűjét nyaldoshatom csak. Arcukba térdelést tudnám javasolni magamnak. Ja ja, hú, mennyire egyetértek. A meglopott nem felejt. Véssétek a tudatba, kedves tisztátalan lelkiismeretű méregzöld dolgozók.

Atörökk 2013.07.03. 09:18:11

Nem újdonság, ugorgyunk.

@stillmátyás:
Kivéve, mikor a rencer egyáltalán nem olvassa be a csekket, és mehetsz egy másik postára át, ahol be tudják pötyögni manuálisan.

bldo 2013.07.03. 09:18:17

@stillmátyás: Na, akkor július 1-től rád is szép világ vár majd.

A postoló leveléből ugyan kimaradt (és furcsállom, hogy eddig egyetlen médiumban sem jelent meg), de július 1-től sárga csekkes befizetéskor kötelező a befizető adatait rögzíteni. Pénzmosás elleni harc, ugyebár...

Ennek folyamata: kézzel ki kell tölteni valami sajtpapírt az adatokkal, majd erről a sajtpapírról a gépelni alig tudó alkalmazottak két ujjas módszerrel bepötyögik a rendszerükbe ugyanezeket az adatok.

Az eredmény: utcán kígyózó sorok, káosz, zűrzavar, egymás hirigelése.

Magyarország, 2013.

bldo 2013.07.03. 09:21:54

@bldo: "ugyanezeket az adatok" természetsen "ugyanezeket az adatokat"

Én sem tudok gépelni. Meg ragzani.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.03. 09:25:29

van olyan szolgáltatás a póóóóstán, amit másutt nem lehet elintézni?

Manyecska 2013.07.03. 09:30:05

Havi párezerér /2-3 kis cégeknek cirka/ elintézik a postai teendőket, vannak ilyen cégek..tököm idegelné magát rendszeresen ennyi cuccossal:(!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.03. 09:30:16

@Champy: Pont ezt mondom, hogy a Posta belső problémáit jogosan lesz@rja az ügyfél, mert ő nem akar várni, semmiért sem.

Atörökk 2013.07.03. 09:31:10

@Manyecska:
Igen, de vannak vadászok, akik szeretnek postára járni :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.03. 09:39:24

@atpijkamo: node csak ajánlott levelet, nem? gondolom bélyegget lehet kapni másutt is.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.03. 09:39:58

@atörökk: Akkor ezért lehet egy vadászkürt a Pósta lógója.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.03. 09:41:04

@zsiráfffff: "bélyegget lehet kapni másutt is."

??? Nemzeti trafikban?

Neela _ t 2013.07.03. 09:43:13

Jééézus :D valami nyugtatót?

Troppauer_Hümér 2013.07.03. 09:43:52

@bldo: Ööö, namost, én csak a nagymutter közüzemi dolgait dobom fel, mert neki nincs folyószámlája, akkor mégis milyen adatokat adjak meg?
Vagy hurcoljam magammal szerencsétlent a 80 évével?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.03. 09:44:25

@atpijkamo: és ott nyalhatnak is.
(mármint fagyit)

Troppauer_Hümér 2013.07.03. 09:44:59

@atörökk: Ahol én lakom, csak egy posta van, a kör bezárult.

A fasságaik miatt nem szervezek csillagtúrát.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.03. 09:45:28

@atpijkamo: mittomén, hát azért kérdezem. régen lehetett kapni kisbótba meg újságosnál, trafikban, most nemtom hogy van.

Troppauer_Hümér 2013.07.03. 09:46:26

@atpijkamo: gmail?

Levelet már csak kizárólag 70-80 éves korosztály küld egymásnak, drága Rozikám!-megszólítással.

Hivatali ügyeket is faszán lehet neten intézni.

Troppauer_Hümér 2013.07.03. 09:47:23

@zsiráfffff: Tök jó áron árulnak tampont, akik közel laknak, és vészhelyzet van, nem kell cébéát keresniük. :D

elwood 2013.07.03. 09:47:51

nem értem a posztolót,
a posta mindig ilyen volt, ilyen is maradt.

szocializmust építünk és a posta már kész van.

bldo 2013.07.03. 09:49:52

@stillmátyás: A saját adataidat, aki fizikailag befizeti a pénzt. Óriási boldogság fog érni, ahogy sok más embert is, aki ezzel először szembesül majd a "póstán" (sic!).

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.03. 09:50:39

@stillmátyás: tampont, kukát, csokit, gyerekjátékot, lézerkardot, kötött zoknit, borotvahabot, tarkakutyafaszát. de egy kurva csomagot nem lehet feladni. én atomot javaslok rájuk!

Troppauer_Hümér 2013.07.03. 09:55:01

@bldo: És ha kamuadatokat adok meg? A hierarchia szerint a postás igazoltathat (hülye-hülyébb-leghülyébb-postás-vasutas-rendőr), node azért mégis?

Troppauer_Hümér 2013.07.03. 09:56:22

@zsiráfffff: Ha azt is a posta kézbesíti, akkor mission failed.

2013.07.03. 09:59:26

A pénzmosás elleni adatlapot illetve a személyi igazolvány szám felírását az "Állam Bácsi" rendelte el. Panaszt nála lehet tenni. Az adatlapot sima sárga csekk esetében csak 300 ezer Ft felett kell, a rózsaszín belföldi utalványokhoz viszont összeghatár nélkül kötelező.

bldo 2013.07.03. 09:59:37

@stillmátyás: Elvileg nem tudsz kamu adatokat megadni, személyi/jogsi/útlevél meg minden ilyen marhaság kell hozzá. Pont, mintha egy bankban fizetnél be pénzt.

bldo 2013.07.03. 10:01:02

@KissQkta: Akkor egyes postákon túlbuzgók az alkalmazottak, mert minden sárga csekknél eljátszották ezt.

Martinicske 2013.07.03. 10:03:11

Nekem volt korábban szerződésem a postával, az emlegetett program működik és a csomagfeladás is olcsóbb a szerződött partnereknek. Gyorsabb is, mert megjegyzi a címzetteket, a feladót. Nekem a papírral sem volt bajom.

A program használatával is be lehet vinni a csomagokat kézzel a postára.

Lehet megérte volna megvárni amíg még egyszer kijön az értékesítő.

Azóta már egy hárombetűs futárszolgálattal dolgozunk ez egyéb más okok miatt fényévekkel jobb mint a posta és még olcsóbb is, szerencsére lehet választani, de ezzel a programmal speciel nem nagyon volt gond.

Phoenix15294 (törölt) 2013.07.03. 10:04:07

@bldo: remélhetőleg azóta már rájöttek, hogy félreértelmezték az utasítás szövegét :D

Troppauer_Hümér 2013.07.03. 10:04:29

@KissQkta: Ja, akkor leszarom. Kösz, már éppen kezdtem idegileg vegetatív lenni.

Tehát a fehérgalléros bűnözők sárgacsekkben utaznak? Eszemfaszom megáll!

Cityboy08 2013.07.03. 10:07:23

Látom, mindenki megjárja a Postával, hát nem csoda.

- Itt nálunk a Postán a VI.kerben is biztonsági őrnek hívott droid van. Az alvállalkozónak, az alvállalkozónak az embere, 350 Ft-os órabéré' szal nem csoda ha ilyen embert látsz.
- A személyzet szocreál, nem képzik őket megfelelően, legalább is mindenki ezt tapasztalja, posztolja
- Angolul (néhány mondatot) még véletlenül sem beszél szinte egyik sem, pedig sok a külföldi
- A Western Union lehetőségről nem is beszélve, minek, ha kézzel-lábbal mutogatunk
- A berendezések elavultak, a postahivatalok nem egységesek, klíma nincs vagy alig, bazár annál inkább
- Pl. a Rákóczi téri posta (is) inkább zsibvásárra hasonlít. Undorító, hogy a polcok között kell átverekednie magát az embernek, ami tele van mindenféle szír-szarral.

Nem a dolgozók felelősek ezért az biztos, feljebb kell keresni. Mindenesetre szomorú, hogy évről-évre minden ablaknál nehezebb, többet kell várni és több papírt használunk fel.

Phoenix15294 (törölt) 2013.07.03. 10:08:18

@Martinicske: Igen, ez teljesen igaz. A szerződéses csomagokkal pikk-pakk megy a felvétel. A többi csomaggal is egyszerűbb, gyorsabb lenne, ha a feladónak lenne lehetősége arra, hogy otthon előre felvigye az adatokat a posta honlapján, kapna egy azonosítót, amit a postán csak beírnának, és a kezelő csak lehívná az adatokat a központból.

Manyecska 2013.07.03. 10:23:34

@bldo: szig.szám, minden??
Tegnap úgy adta vissza a droid -már én se tudok jobbat - a visszajárót -2 db 200-as stb..!- hogy a kétszázasok gurulgattak..:(( nem szokásom senkinek beszólni /már rég rossz ha én beszólok!/..de mondom "jól idebaszta"..:DD Előtte gondosan, szépen bepötyögte a cégnevet /jó hosszú/ arra van idege. De visszaköszönni se:( Hát értem én??

Link elek 2013.07.03. 10:24:40

A magyar allami cegeknel nincsen szarabb ceg Mo-n, de lehet, hogy a vilagon sem

bldo 2013.07.03. 10:34:51

@Manyecska: KisQkta fórumtárs szerint csupán 300.000 Ft feletti sárga csekkes befizetés esetén van erre szükség, én valószínűleg túlbuzgó alkalmazottakat fogtam ki, de igen, nálunk mindenkitől kérték (én csak levelet átvenni mentem, de közös ablaknál dolgozzák fel ezeket, meg a csekkes befizetéseket is).

2013.07.03. 10:37:12

Jól megfogalmaztad "mennyjjenek" ezek is az anyjukba!

Metamorfi 2013.07.03. 10:41:08

A XVIII. kerületben az egyik postán 13 éve változatlan a szolgáltatás minősége: FOS. Rendre kevés ablak van nyitva, így gyakorlatilag egész nap sorok állnak, csak hol rövidebb, hol hosszabb. Tegnap elszakadt a cérna.
Ahogyan a pos(z)ter is írja új rendszert vezettek be a csomagfeladásra. Ennek köszönhetően tegnap 37 (!!!!) percet álltam sorba, hogy felvegyem az ajánlott leveleimet, mert nem elég, hogy manuálisan rögzíti a dolgozó a csomagokat még a rendszerük is alultervezett és borzasztó lassú. Amikor előttem 3-al odalépett az ürge 4 dobozzal, akkor kérdezte, hogy "biztos alkalmas most a csomagjaim feladása? Mögöttem hatalmas sor van.". Erre ez a válasz szűrődött ki: "Sajnálom Uram ilyen lassú most a rendszer, akik sorban állnak azok vagy várnak, vagy elmehetnek." Miiiii? Semmi baj én felvettem a leveleimet és kértem a panaszkönyvet, beleírtam 13 év bánatomat, amit ettől a postától kaptam.

A múltkor e-mailben reklamáltam egy standard módon feladott csomag 6 munkanap alatt ért el hozzám 100 km távolságból, hol a honlapjukon 2-4et írnak. Erre az volt a reakciójuk, hogy adjam fel sürgős csomagként, ha nekem ennyire fontos a mielőbbi megérkezés.....még én kérjek bocsánatot, hogy a szolgáltatás vállalt határidején túl történő kézbesítésért.

Metamorfi 2013.07.03. 10:42:32

Bocsi a fogalmazási hibákért, 5 részletben írtam meló közben :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.03. 10:46:29

@KissQkta: milyen adatok? én ezt nem értem. egy vonalkód a csomagra, egy a júzerhez bizonylatnak, egy meg be a rencerbe oszt kész. a tényleges címet miapékfaszáér kell bepötyögni?

@stillmátyás: sk dobnám rájuk, felérne egy lottóötössel az érzés!

FDToth 2013.07.03. 10:49:17

1. Az alkalmazottak egymással dumálnak, vihorásznak és sokszor emiatt nem az ügyféllel foglalkoznak. Múltkor III. ker Csillaghelyi postán kidobja a nő a zárva feliratot és elkezd dumálni és röhögcsélni a telefonban...
2. A posta felújításakor minden pult fölé ki volt írva, hogy mit lehet ott intézni, azóta ez felborult és a4-es papírokra nyomtatják, írják mit is lehet még ott vagy mit nem lehet már...

A Magyar Posta egy megbízhatatlan, lassú, 0 szolgáltatást nyújtó kupac szar... mint minden, ami itthon állami kézben van...

Phoenix15294 (törölt) 2013.07.03. 10:50:02

@zsiráfffff: azért, mert minden áron ragaszkodnak ahhoz, hogy a címadatok szerepeljenek az akármilyen rendszerükben. Gyanítom ennek is valamilyen pénzmosás szaga van :S

Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.07.03. 10:51:09

Ebben az országban nem működik semmi. Ami igen, annak viszont nem kéne.

Manyecska 2013.07.03. 10:52:27

@FDToth: az semmi, a Pethe F.téren ha jön du. a kocsi a levelekér volt hogy egy kiba... ablak se volt nyitva!!!! csóri lány nem is ebédelt aznap /du.4 óra/..eccer fél órát álltam sorba mire feladtam egy levelet..

England win The Ashes! 2013.07.03. 10:53:31

@Manyecska: "B+ a mi kis postánkat éppen kirabolták amikor mentem, fegyverrel"

Megelõztek? Ezt a pechet. :)

Manyecska 2013.07.03. 10:57:12

@Dr Jozef Vengloš: de csak véletlen mert valakivel beszélgettem, előttem tíz perccel! rendőrök rohangáltak én meg a fal mellett kúsztam:DD ..jó mi? hamar kigyöttek a zsaruk..

Manyecska 2013.07.03. 11:05:33

@Dr Jozef Vengloš: különben meg verébre ágyúval..ehhh..:P

CsakMintTe 2013.07.03. 20:13:40

Nemrégiben a Szalay utcai postán visszadobták az egyik sárgacsekkemet, az albérlet közös költségét fizettem volna be (és a tulaj ragaszkodik a csekkhez, miközben simán 2 perc alatt mindent netbankolhatnék...). A csekk alsó széle kb. 2mm-en be volt szakadva, bár a számsort a szakadás nem érte el, de a postáskisasszony nyígott, hogy a gép nem fogja beolvasni. Kértem, hogy azért próbálja meg, de nem próbálta, hanem sorolta az alternatívákat: netbank (nemjó), avagy menjek el a társasház számlavezetőjéhez (OTP...), és ott be tudom fizetni, igazolást is adnak rá, az jó lesz a házinénimnek. Nos, az ember lánya 4-ig dolgozik, tehát 4:20 kor voltam a Király utcai OTP-nél. Fél négy óta zárva. Király utcai posta, hátha... az is fél négykor zárt. Loholás a Dob utca sarki OTP-be, hát az is fél négykor zárt. Ja, nem mellesleg ehhez járt még a 40 fok árnyékban. Elvonszoltam magam a Dob-Hársfa sarki postára, csodák csodája, az meg nyitva volt, légkondis volt, a szakadt csekket a gép szó nélkül benyelte, befizettem, örömboldogság. A Szalay utcai posta meg monnyonle, sajnos jó vadász módjára a további csekkjeimmel is oda megyek, de ha nekem személyit kérnek legközelebb, akkor lőni fogok rájuk.

PannonBoy 2013.07.03. 23:12:39

Úristen, van még olyan, aki a postára jár? A posta már régen nem trendi, és szerencsére majdnem minden szolgáltatásukra van alternatíva. Jó, kivéve a hivatalos irat, azt sajnos ki kell bírni.

Messidor 2013.07.03. 23:19:40

Múlt héten a Nyugatinál lévő 62-es sz.postán megdöbbenve láttam,hogy az ajánlott levelek kiadásánál egy nehezen mozgó,sántikáló nő dolgozik.Pont ott,ahol egész nap jönni-menni-keresgélni kell...sajnáltam szegényt,de azért kicsit idegesített a tempója...

Sunny Days 2013.07.04. 01:32:47

Eleve nem értem, hogyan alkalmazhatnak olyan embereket számítógépes munkára, akik két ujjal vadásszák a betűket. 10 ujjas vakírás a minimum követelmény lenne, pár hét alatt el lehet sajátítani és akkor nem kígyóznának a sorok. Az összes állami intézménynél írástudatlanok dolgoznak amúgy, se a főnökségnek, se a dolgozóknak nincs igénye megtanulni a gépírást...

gittaki 2013.07.04. 12:54:42

Kedves poszter,bocs, de nem értek valamit.
15 db/alkalom csomagfeladásnál nem háborogni kell hanem gondolkozni: ha mindenképpen ragaszkodsz a postához, miért nem üzleti csomagot választasz? Kapsz szoftvert, otthon nyomtatható címiratot, házhoz jön érte a futár és neked nem kell a postára menned. (De ha 1-2db van beviheted) Nincs feladási minimum, és 30%-kal olcsóbb mint bizonyos fentebb említett 3 betűs futárszolgálatok:-)Ja és a csomag garantáltan odaér másnapra..Rosszul tudod, az MPL, azaz a Posta logisztikai üzletága NEM 2012 végétől van, 2006-ban már létezett. A tömeges levélfeladás dettó, nem a kispostán kell intézni, hanem a nagybani feladásnál.
süti beállítások módosítása