Tékozló Homár

A Puma vizsgálata szerint a vevő a hibás

2013.07.16. 14:50 | jackyll | 81 komment

puma1.jpg

A Puma szerint teljesen rendben van, ha ők vizsgálják be a viszonteladóiktól vásárolt, egy hónap aladt kilyukadó cipőket. És természetesen a vásárló a hibás:

2013.04.12.- én vásároltam egy Puma Drift Cat SF típusú szabadidőcipőt a budapesti A4 Space Store-ban. (Cím:1093 Budapest, Czuczor u. 2-10. / Üzemeltető: Corozal Kft. 1056 Budapest, Molnár u. 28.) Mivel a termék akciós volt így még fizetés előtt rákérdeztem a garanciális illetve szavatossági, jótállási feltételekre. A boltban az eladó elmondta, hogy a termékre 6 hónap garancia van, melyet a blokk ellenében a vásárlás helyén tudok érvényesíteni. Sajnos bő egy hónap használat után a cipő orra mondhatni kilyukadt. (A jobb oldali szinte teljesen a bal oldali pedig épp csak elkezdett.) Több se kellett, irány vissza a bolt, hiszen garanciális. Ott föl is vették a jegyzőkönyvet és közölték velem, hogy elküldik bevizsgálásra. Kicsit furcsáltam a dolgot, hogy mit kell bevizsgálni egy 1 hónapos cipőn, aminek az orra kilyukadt, de úgy voltam vele, eddig még jók vagyunk, ez a törvényes menet. Kérdésemre hogy mikor várható eredmény az ügyben azt mondták max egy hét. 4 munkanap elteltével hívtak is, hogy sajnos elutasították a panaszom, befáradhatok a boltba átvenni a lyukas cipőmet.

puma4.jpg

Amint időm engedte el is mentem az üzletbe, ahol az alábbi jegyzőkönyv eredeti példányát dugták az orrom alá. (2. számú melléklet) Amint jól látható a jegyzőkönyvből nem derül ki az, hogy ki, hol, milyen felügyeleti szerv megbízásából és mikor végezte a vizsgálatot. Aláírva, dátumozva sincs a papír. Viszont sikerült 3 sorban velősen megfogalmazni a problémát – idézem:

 „Szemrevételes vizsgálat alapján megállapítottuk, hogy a termék nem rendeltetésszerűen használt, reklamációnak helye nincs.”

Mikor ezeket jeleztem az üzletben, az eladó nem nagyon értette a dolgot, így megpróbáltam egyértelművé tenni a problémám és feltettem az alábbi kérdést: „Ki végezte a bevizsgálást?” Erre egy nagyon érdekes választ sikerült kapnom. Eladó elmondása szerint a bevizsgálást a márka importőre végezte. Mikor mondtam, hogy nem ez a dolgok menete nem nagyon értette miről is beszélek. Így felvilágosítottam arról, hogy ha szavatossági probléma merül fel, egy az ő üzletében vásárolt termékkel kapcsolatban, akkor nem az importőr vizsgálja be az adott terméket, hanem egy független, államilag akkreditált intézmény, mely hivatalos jegyzőkönyvet állít ki a bevizsgálásról, amit aláír, lepecsétel stb.

Erre közölte, hogy lehet ilyet kérni, de akkor a bevizsgálás költsége engem terhel. Ezzel kapcsolatosan pedig tájékoztattam arról, hogy az első bevizsgálás költsége minden esetben az eladót terheli, viszont ha én, mint vevő annak eredményével nem értek egyet kérhetek újbóli bevizsgálást, melyre szintén a kereskedő küldi be a terméket, s akkor ezen újbóli bevizsgálás költségét már tényleg a vevőnek kell fizetnie. Az eladó kicsit húzta a száját, de visszavette a cipőt, s ígéretet tett rá, hogy a cipőt elküldi bevizsgálásra. (Itt jegyezném meg, hogy az íráskép is elég hasonlatos az eredeti jegyzőkönyv írásképével, vagyis akár a boltban is ráírhatták az elutasítás tényét, anélkül hogy elküldték volna bevizsgálásra.)

Nos ez meg is történt, s nem meglepő módon ismételten elutasították a minőségi kifogásom.

puma3.jpg

Bár egy szavam sem lehet, mert aláírt, lepecsételt, dátumozott „jegyzőkönyvet” kaptam a második bevizsgálásról. Idéznék is belőle egy pár dolgot:


„A cipő orra elkopott, kilyukadt – hiba leírása, valamint a vizsgálata alapján a következőket állapítottuk meg: A cipő orra, oldala, talpa sérült és kopott….. A lábbelin keletkezett elváltozások használati eredetű károsodások.”


Vagyis ezen „jegyzőkönyv” esetében sikerült megállapítani két fontos tényt is:
1. a hiba leírása pontos;
2. egy cipőt használni is szoktak, és gonosz módon nem csak szobában, szőnyegen, hanem előfordulhat, hogy járdán is. Bár ez utóbbi nem biztos.

A legérdekesebb ezzel a jegyzőkönyvvel kapcsolatosan mégis az, hogy kinek a pecsétje, fejléce díszeleg rajta. Nem kis meglepetésre ismételten a Puma Hungária Kereskedelmi Kft.-hez küldték a terméket bevizsgálásra, legalábbis a pecsét tanulsága szerint.


Ezek után a boltban arról tájékoztattak, hogy ez a bevett szokás, s ezt a vizsgálati eredményt már el kell fogadnom, mert ők mindent jól csináltak. Mondtam, hogy akkor kérném a vásárlók könyvét, s akkor ott is jelezném a problémámat. Pozitívum, hogy első kérésre megkaptam, s még tollat is adtak.

Kérdéseim a Puma Hungária Kereskedelmi Kft.-hez:

  • Legjobb tudomásom szerint Önök ruházati termékek kis- és nagykereskedelmével foglalkoznak. Kétlem, hogy mint ilyen tevékenységet folytató gazdasági szervezet akkreditált bevizsgálást is végeznek/végezhetnek.
  • Jelenleg Magyarországon lábbeli termékek szavatossági kifogásaival kapcsolatos bevizsgálását 4 szervezet végzi/végezheti, ugyanis csak nekik van akkreditációjuk. Ezen a listán viszont a Puma Hungária nem szerepel. Akkor ezt a cipőt most ki is vizsgálta be? Habár név szerepel a 2013.06.11.-ei keltezésű „jegyzőkönyvön” az nem derül ki, hogy az illető milyen minőségben, melyik szervezet nevében ellenjegyezte, véleményezte azt.
  • Ez a cipő tényleg járt Önöknél bevizsgálás céljából? A 2013. június 11.-ei keltezésű „jegyzőkönyvet” ténylegesen Önök állították ki?
  • A jegyzőkönyvben foglaltakkal kapcsolatban: ha ténylegesen Önök készítették, akkor komolyan gondolták a benne foglaltakat? Nevezetesen hogy: „A lábbelin keletkezett elváltozások használati eredetű károsodások.” Manapság az emberek olyan gonoszak volnának, hogy egy szabadidős tevékenységre alkalmas cipőt képesek felvenni az utcára, munkába járáshoz, bevásárláshoz? Vagy csak egyáltalán használni merik? Sajnos a testi adottságaim nem teszik lehetővé, hogy olyan sportoknak hódoljak, mint mondjuk a balett, vagy a falmászás/hegymászás. Így nehezen magyarázható, hogy normál használat mellett hogy nézhet ki egy cipő orra 6 hét után így. Bár Önök is leírták a cipőt gonosz módon használni is merték, nem csak nézegették.


A márkával kapcsolatosan remek lecke volt ez számomra, bár kicsit drága. Ennyi pénzből vehettem volna 3 pár „ugrómacskás” cipőt a kínai piacon; melyek ha átlagosan 6 hetet bírnak akkor is messze túlszárnyalják az Önök által biztosított használati időtartamot.

Persze ezek után nem sok Önök által forgalmazott ruházati terméket fogok vásárolni, s erre fogom bíztatni az ismerőseimet is.

Biztos Önöknél is van a székházban egy „amikre/akikre büszkék vagyunk vitrin”. Mivel a termékre, márkára nem kívánok többet egy forintot sem költeni, de ezt a terméket mégis szeretném eljuttatni Önökhöz, kérem tájékoztassanak róla, ezt milyen módon tudnám megtenni a lehető legköltséghatékonyabb módon. Úgy gondolom ez is egy nagyon jó reklám volna a cégüknek, s ennek a hat hetes, lyukas cipőnek szintén ott volna a helye.


Kérdéseim a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz:

  • A fentiekben leírtak mennyire felelnek meg a jelenleg Magyarországon érvényes szavatossági panaszok bevett kezelési módszerének?
  • Mik a további lehetőségeim jelen esetben?
  • Ki fog válaszolni a panaszkönyvben írásban rögzített kifogásaimra?


Továbbá tájékoztatok minden címzettet, hogy fenti levelet az összes mellékletével együtt az alábbi szervek/szervezetek kapják meg:

  • Puma Hungária Kereskedelmi Kft.
  • Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
  • Tékozló Homár (Az Index internetes portál fogyasztóvédelmi blogja)
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.16. 14:56:38

Ide vezet a magyarkodás. (De szép kézírás.)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.16. 14:58:37

Járni kéne tanulnia.

Én a cipő talpán járok, nem húzom az orrát a földön.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2013.07.16. 15:00:38

Mondjuk tényleg érdekesen lyukadt ki, postoló a lába hegyén járkál? ettől függetlenül benne van, hogy véletlenül belerúgott valamibe, és attól lett ilyen.

@A.Snatch: Nekem is ez jutott az eszembe.
NEMZETI CIPŐGYÁR

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.16. 15:00:47

@Kellemes Zérókomponista: "De szép kézírás."

Az enyimre nem mondanád. Se azt, hogy de szép, se azt, hogy kézírás.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.16. 15:03:50

@Kellemes Zérókomponista: Nem is ismernéd fel, hogy ember írta. Én se tudom elolvasni.

t0m973 2013.07.16. 15:11:17

még szerencse hogy nem lépett bele...

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2013.07.16. 15:14:26

@atpijkamo: +1, nekem is ronda. Mondjuk már pár éve nem nagyon írok papírra.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.16. 15:16:24

@t0m973: :DDDD
@atpijkamo: de, mer előre elárultad magad. Na mostmár küldj mintát! Aztán meglásuk mit mondok. A posztoló mondjuk rendesen örülhet ennek az iránynak most. :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.16. 15:17:36

@dsdvvvdvff:

ronda jó cipő
cipő jó ronda
cipő ronda jó
ronda cipő jó
jó cipő ronda

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.16. 15:18:41

@Kellemes Zérókomponista: "küldj mintát!"

Kábé ilyen:
'"+!%/=/%!+"'"+!%/=!%+(/%"'"(%='+%+=(+"%"!+''!

siskalaszlo · http://vulgarian.blog.hu 2013.07.16. 15:19:33

Ezen azért kőkeményen látszik, hogy nem rendeltetésszerűen használták...
Nem értem a felháborodását...

garamt 2013.07.16. 15:22:06

nekem is volt egy hasonló vitám: 2,5 hónap alatt kilyukadó bakancs sarok, elutasított reklamáció, stb.
a megoldás a békéltető testület. a honlapjukról le lehet tölteni egy nyomtatványt, amit bepötyögve akár emailben is elküldhető a kivizsgálási kérelem.
volt meghallgatás, elmentünk, meghallgatták az álláspontomat (a kereskedő nem jelent meg, általában nem szoktak), majd két hét múlva jött a végzés: nekem van igazam. ezután pár nappal a kereskedő is megküldte a válaszát, hogy elfogadja a békéltető testület ajánlását (mert ők csak ajánlást fogalmazhatnak meg, nem kötelezhetnek, de az esetek 99%-ában a kereskedők elfogadják azt).
az egész kb. két hónap alatt futott át mindenen, de visszakaptam a pénzt, még csak le sem kellett vásárolni.
csak javasolni tudom, hajrá!
www.bekeltet.hu

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.16. 15:24:33

dettó mint a fiam cipői. ő is cipőorral fékez rollerozáskor.

szamaritánus 2013.07.16. 15:28:49

kibaszott ronda, nem kár érte

szamaritánus 2013.07.16. 15:30:56

ja és a pecsétnek nem tanulsága, hanem tanúsága van ebben az esetben.

Atörökk 2013.07.16. 15:34:21

Ilyen cipőt csak buzik hordanak.

Ádám 2013.07.16. 15:34:39

Térdelve "MUNKÁLKODIK", hogy ennyire kopott az orra ? Vagy balett táncos...?!

Ádám 2013.07.16. 15:37:12

@atörökk: Akkor a balett táncos : stimmel!:)

Manyecska 2013.07.16. 15:39:00

Balett-táncos. Vagy kőfaragó.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.16. 15:41:07

@atpijkamo: Vagy, ahogy Melák mondta a Hupikék Törpikékbe': Nem is jó, nem is ronda, hanem jó ronda!

Manyecska 2013.07.16. 15:45:11

Mintha hat hétig dodzsemezett volna benne:DDD olyan!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.16. 15:52:02

Az a piros-fehér-zöld szalag... Ez Nemzeti Pumacipő?

FDToth 2013.07.16. 15:52:33

Nekem szintén a Puma-val volt gondom: 5 hónapos volt a cipő, mikor észrevettem, hogy az orránál (jobb és bal cipőn egyaránt)elengedett a ragasztás. Gondoltam ahelyett, hogy én szakszerűtlenül itthon megjavítom, elvittem az egyik Puma márkaüzletbe (Árkád Bp). Megnézte az eladó, rögtön rávágta, hogy ezt biztosan nem javítsák/cserélik és el fogják utasítani a panaszomat. Azért én mondtam neki, hogy független vizsgálatot kérek. Ja, az eladó szabálytalanul áthúzta a 15 napot és odaírta, hogy 30 nap (így már nem valósul meg a törekvés 15 napra).
Elküldték bevizsgálni, persze 1 hónapig tartott és elutasították, mondván van egy karc a cipő orrán és amiatt keletkezett. Írtam a VK-ba, hogy azért ezt mégsem kéne, a bevizsgálás és ide-oda szállíttatás költsége tuti nagyobb, mint az, hogy a cipészük megragassza...
Mindegy, a bevizsgálást egy független szervezet végzi (Hoffer Bt.), de mégsem az, gondolom lefizetik, hogy milyen szakvéleményt adjon.
A szép az egészben, hogy a rengeteg szabálytalanságot, amit az üzlet elkövetett, azokat bejelentettem az NFh-nak. Ők pedig? aszonták, hogy minden rendben (pedig még az is rá volt írva a jegyzőkönyvre, hogy 'levásárlás')

Ádám 2013.07.16. 15:57:04

Én még olyan punával nem "találkoztam", ami egy mm-t is kopott volna.....

metal · http://electric.blog.hu 2013.07.16. 16:25:07

Nem kell annyit inni, hogy hazáig húzzanak:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.16. 16:32:31

nekem is volt puma cipős, ugyan ilyen problémám. Igaz, régen, amikor a fiam 6 éves volt, és a biciklin nem tudta használni a féket, és a lábával fékezett. Ugyan ilyen sérülés volt.

Skunkworks 2013.07.16. 18:38:20

Kolléga részeg volt és a haverok húzták haza Krisztus pózban és lekopott az orra a cipőnek. Ennyi

igazságos 2013.07.16. 18:40:16

@metal: húzni, na ne vicceljé

minimum vigyenek el a hátukon mások :P

igazságos 2013.07.16. 18:42:46

@Skunkworks: ezt csak úgy lehet csinálni, hogy valamibe rugdosott keményen, mondjuk focilabdába?

attól tud így kilyukadni, ha a lábujjaidra függőlegesen ütögeted a cipőd, vagy valamibe belerúgsz sokszor, többször, keményszer

és ez valóban a rossz használatból ered, ez világos

Skunkworks 2013.07.16. 19:23:17

@igazságos: Focilabdába csőrrel? Szép.

igazságos 2013.07.16. 19:47:40

@Skunkworks: a mai fiatalságtól minden kitelik

Manci néni, a szomszéd 2013.07.16. 19:54:52

Drágáim, mi sosem veszünk 3000 forintnál drágább kínai cipőt! És lássatok csodát, a férjem 1600 forintos munkába járó cipőjének két év alatt se lett semmi baja, leszámítva a cipőfűzőt, amit ki kellett cserélni. Az én cipőm 2800 forint volt és már harmadik éve nyúzom, semmi baja. Nesze nektek puma, éljen kína!

Kupon Károly 2013.07.16. 21:42:38

Posztolót már lehet? 15ötszázé' cipőt? Noooooooormááááális?

Martinicske 2013.07.16. 21:58:41

Most nem azért, de ahhoz behatás kellett, hogy így megkopjon az eleje.

Lehet fura, de nálunk is az importőr végzi a bevizsgálást (műszaki téma). Sőt, már első körben én is megnézem, ha úgy látom hogy jogos és érvényesíthető, már zsebből kicserélem. Szerintem ez azért nem biztos, hogy rossz, két okból sem. Egyrészt az importőr ránéz és különösebb cécó nélkül azt mondhatja bevállalja. Mert tudja, hogy típushiba, vagy mert van belőle annyi mint a szemét, vagy az átadási ára filléres, vagy ez is a markeging része, stb. Ez azért jó.

Másrészt ki a búbánat vizsgálná be? van ebben az országban annyi független szakértő, ahány féle termék? Cipő, hifi, szám.tech. hangszer, kábel, beton, szivattyúk, csövek, stb...? Létezik itt ennyi független szakértő? Aki tényleg független ám!! Nem kereskedik a termékkel, nem dolgozik a gyártónak, se az importőrnek, se a konkurenciának de a terméket 100% ismeri. Egyfajta önjelölt, de akkreditált és független, de megvesztegethetetlen szakértő, aki keres annyit a szakértéssel, hogy független tudjon maradni. Hogy se a kereskedő, se a vevő ne kenje meg?

Szerintem ez most ebben az országban lehetetlen.

Én azt gondolom az importőrnek korrektül be kell vizsgálnia és ha a vevő nem ért egyet akkor vizsgáltassa be független szakértővel, vagy ha biztos a dolgában forduljon a fogyasztóvédelemhez.

Cityboy08 2013.07.16. 22:43:58

@Martinicske: Ebben igazad van. Nagyrészt az importőr vizsgálja be a terméket és állít ki szakvéleményt. És legtöbbször cserélik is az usernak a hibás terméket, de nem marketing szempontól, hanem azért, mert félnek a fogyasztóvédelemtől.

A poszterünk már az "első alkalommal " mehetett volna a fogyasztóvédelemhez, persze csak akkor ha kisker vásárló és nem kért áfás számlát... ugyanis az már bukta volt az üzlet részéről, hogy a visszavételi jegyzőkönyvre ráírták, hogy "reklamációnak helye nincs"
Ez így nem valami hivatalos...

És ennek az üzletnek tudnia kellene, hogy ha valaki pl. egy ilyen kaliberű reklamációval a fogyasztóvédelemhez fordul, akkor a vásárlónak ad igazat az esetek 100%-ban, ezt egy vérbeli kereskedő tudja is és cserél vagy visszaadja pénzt, mert a büntetés sokkal zsírosabb.

Jelen esetben is sok mindennel csőbe lehetett volna húzni az üzletet, kezdve a visszavételi jegyzőkönyvvel, de egy át nem adott magyar nyelvű használati útmutatóval is nyerhetünk a fogyasztóvédelemnél, amit csak úgy tud bizonyítani a kereskedő, ha a blokkra rá van vezetve, hogy magyar nyelvi útmutató mellékelve.

Szóval nem szabad feladni.

Remélem elolvassa a postot az üzlet vezetője is, mert elég inkorrekt a megoldás, hogy egy beszerzési áron nézett filléres tételt nem cserélt a vásárlónak, ehelyett belemegy egy hosszú jogi herce-hurcába, amiben valószínű ő marad alul, és sokkal többe fog neki kerülni. És itt jön képbe a marketing, ha cserélsz b+ a user visszamegy, te meg nem buksz szinte semmit.

Persze a kereskedő is mérlegelhet, mert nem mindig a fogyasztónak van igaza, na de könyörgöm, nem egy 300 ezres TV-ről beszélünk...

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.07.17. 08:47:50

@FDToth: javítSák?!?!?! o.O
Mondd, hogy csak fáradt voltál.

Bálintka. 2013.07.17. 08:57:49

Mindkét cipőn ugyanott keletkezett a hiba. Ha csak az egyiken állt volna elő a probléma, akkor mondhatnánk, hogy cipő hiba, de két elcseszett cipő a pumától egy dobozban?

Simán elképzelhető, hogy a leárazás miatt, ebből ,ár csak utolsó darab volt, így vagy jó a méret, vagy nem. Szerencsére szűken, de posztolónk lába még épp belefért bízva abban, hogy használat során az anyag úgyis tágul. Nekem is volt már hasonló akciós cipőm, ahol az anyag mégsem tágult, és pont ugyanilyen szakadás született rajta.
Persze van ellen példa is, mint a jelenlegi 42-es adidasom, amibe a 43-as lábamat gyömöszöltem bele, az végül kitágult szakadás nélkül.

jézushka 2013.07.17. 09:38:13

Mióta felfedeztem, hogy az Alföldi cipő még létező gyártó, csak onnan veszek cipőt. Eddig még egyszer sem csalódtam. Csak ajánlani tudom mindenkinek:)

Mérgező Hulladék 2013.07.17. 09:38:49

Állítólag a Playersroom is ugyanezt játssza, csak ők próbálják függetlennek beállítani a "szakértőjüket".
Amúgy a szarkazmus (rakják múzeumba) nem segít az ilyen ügyekben, csak jelzi nekik, hogy valószínűleg készülsz beletörődni.

Zolika1212 2013.07.17. 10:03:53

Én a Hervisben extra akciósan vett Adidasomat visszavittem az ötödik hónapban, szó nélkül javították 30 napos határidővel és meg hosszabbodott is a garancia 30 nappal.

napalm 2013.07.17. 10:04:31

mennyibe került ez a szar cipő?

Tiborfalvi Tibor 2013.07.17. 10:51:54

Nem értek ahhoz, hogy mitől, hogy kopik a cipő, ez speciel mitől lehetett, de mindenesetre:
Baromira érdekesek ezek a bevizsgálások, bizony sokszor csak annyi történik, hogy a boltban ráírja a főnök, hogy ez ezért meg azért szar és a vevő hibája, mehetsz a pitsába. Poszter elment a végsőkig, bár, hogy látom, egészen Strasbourg-ig elmenne a szutykadék cipője miatt (és valószínűleg a homár miatt majd ki is cserélik neki, hiába nincs igaza esetleg), szóval nehéz ám igazságot tenni. Első ránézésre nekem is úgy tűnik, hogy szétrúgta a poszter, ha fos a cipő, akkor is a varrásnál-talpnál megy szét, nem az orra közepén... Na de mindegy, nem értek hozzá.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 11:29:02

A forgalmazó helyében kiírnám, hogy a termékeket nem szabad kül- és belterületen használni. Ellenkező esetben minden reklamáció elutasításra kerül, a jótállás megszűnik.

Így kivédhető lenne minden vásárlói cipőpanasz. Ezt Besenyő Pista bácsi mondta, az edzőm.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 11:32:57

@Mérgező Hulladék: A cipő egy határterület, nincs olyan egzakt mérés, amely megállapítja, hogy hol a rendeltetésszerű használat határa. Mi a vízállóság? Mi az utcai használat? Ha a küszöbön megy tönkre, az határeset?

Megannyi kínzó kérdés vár megválaszolásra...

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 11:37:08

HOPPÁ!

Itt tárgyi tévedés van! A puma egy állat, hasonlít Cicmen állatkáira. Hát azt nem lehet lábra húzni, mert karmol. Ellenkező esetben nem csoda, ha az orra megkopik.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 11:40:48

Posztoló: "Itt jegyezném meg, hogy az íráskép is elég hasonlatos az eredeti jegyzőkönyv írásképével, vagyis akár a boltban is ráírhatták az elutasítás tényét, anélkül hogy elküldték volna bevizsgálásra."

Írásszakértő-e vagy-e?

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 11:44:14

@avman: Haggyad Imre, csak megkopott a billentyűzet az írógépén, esetleg hívd fel rá az űrlény figyelmét :--)

duddva 2013.07.17. 12:52:53

"vásároltam egy Puma Drift Cat SF típusú szabadidőcipőt"

már a cipő neve se jelent semmi jót. a drift magyarul csúszás, sodródás. Egy cipő tapadjon, ne csúszkáljon az sehova, NA!

Mérgező Hulladék 2013.07.17. 12:54:56

: gondolom, ezeket a kínzó kérdéseket egy valóban független szakértő pártatlanabbul ítélné meg, mint a gyártó/értékesítő által fizetett.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 12:56:17

@duddva: Igen, ez egy elég hülye vitz, bizos lecsúszott. Drift név egy cipőnek?

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.17. 12:58:18

@Mérgező Hulladék: Az a baj, hogy a valós életben nehéz pártatlan embert találni. Mindenki meg akar élni, vagy a családja miatt teszi.

igazmondojuhasz 2013.07.17. 15:50:40

Acelbetétes Martenst a posztolónak. Nekem hat évet bírta, igaz, kiszakadt az elején a bőr, de a vas se ázott be :-)

mis 2013.07.17. 15:54:49

Ma vettem az INTERSPARBAN (Tatabánya) egy szép új gyerekjátékot, direkt rákérdeztem a garira. 3 nap azt nincs tovább. Ez a fasza dolog. Ja és a játék 3000 Ft-os volt, nem egy pl. 199 Ft-os apróság. Hiába köszöntött be a 21. század, Magyarországon még mindig csak itt tartunk. :(

mojoking77 2013.07.17. 16:20:28

Mar bocs, de ez egy veretes faszsag... Kb, mintha lerugnam a TV-met, mert szar a musor, masnap meg mennek vissza a Media Mart-ba reklamalni, hogy elromlott, es azonnal csereljek ki, vagy baj lesz. Ha ez nem meriti ki a "nem rendeltetes szerinti hasznalat" fogalmat, akkor semmi....
Ismet egy kurva fontos es ertelmes postot olvashattunk...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.17. 16:42:33

Ez kristálytiszta nem rendeltetésszerű használat: gondolom piszkos járdán mentél vele, túl gyorsan lépegettél, stb.

Behajtó70 2013.07.17. 17:33:00

Velünk is pont ez történt meg. Az egy hónap alatt kilyukadö cipőre a "szakértő" azt válszolta, hogy biztos túl nagy a gyerek lába, az lyukasztotta ki a cipőt.

Sem a márkát, sem a helyet soha többé nem keressük.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.07.17. 18:03:20

@dstars: nincs igazad, inkább belemennek a vitába, valamiért nem értik, hogy nem ajándékba adod a pénzed.

(mondjuk ez a cipő szerintem is szét lett rúgva, a másik orra is mindjárt szétmegy)

nekem egyhetes hordás után vált le a cipő oldala, 1 órát veszekedtem egymás után 3 boltossal, az utolsó a boltvezető volt, de ő se akart segíteni igazán. letagadták a jogaimat, tereltek, hazudtak. végül csak sikerült meggyőznöm a boltvezetőt, gondolom rájött, hogy van időm és energiám.

bírni kell idegekkel végig :)

natS 2013.07.17. 19:00:20

Én a békéltető testülethez mentem szar pumás cipővel, az ő ítéletüket elfogadta a cég. Ajánlom másoknak is.

komplikato 2013.07.17. 19:57:36

"vehettem volna 3 pár „ugrómacskás” cipőt a kínai piacon; melyek ha átlagosan 6 hetet bírnak ..."

Nem bírnak. Legutóbbi próbálkozásnál a második hét vége előtt kezdett leválni a talpa egyiknek és mivel kb. 0 ráhagyás van alatta anyagból, így egyben ki is lyukadt. :D
Régebbiek akár 4-10 hetet is bírtak.
De ezek szerint elérik a Puma szintjét. :P

2013.07.18. 01:12:30

Ez is egy hazug cég, mint az összes. Szégyenletes ez a tervezett elavulás.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.07.18. 06:11:44

@tihs: Nézd, a világ nem igazságos. Jó lenne, ha megtalálnád a belső békédet. A cégek hazudnak, mert különben nem lehetne profitjuk. Mindannyian hazudunk, hogy jobb legyen nekünk. A kérdés, hogy megtaláljuk-e az arany középutat :)

szekertabor · provo.blog.hu 2013.07.18. 11:36:23

@siskalaszlo: " látszik, hogy nem rendeltetésszerűen használták..."

Nem, nem látszik. Az látszik, hogy a cipő orra kikopott, ami több okból is történhet, de nem válik a gyártó dicsőségére, hogy egy viszonylag megkímélt állapotú cipő egy hónap alatt kilukadt, még ha a tulaj egész nap az íróasztala lábtartóját rugdosta is vele. Az ugyanis egyáltalán nem előírás, hogy a cipőnek csak a talpa érintkezhet bármivel is.

Manyecska 2013.07.18. 11:56:58

@szekertabor: akkor vegyen acélbetétes bakancsot ha egész nap pincérkedik és rugdossa az ajtót kifelé:D vagy fociztak benne..?

brambika 2013.09.18. 11:45:59

Vicces,hogy a naiv vásárló kérdéseket tesz fel a Fogyasztóvédelmi Szakhatóságnak..a jogszabállyal kapcsolatban! Kábé mintha a rendőrrel állnál le vitatkozni a KRESZ értelmezése kapcsán: látszik a tudatlanságod több tekintetben is, de ennek ellenére OKOSKODOL! Egyértelmű a fizikai sérülés!
EZ NEM ANYAGHIBA, SEM GYÁRTÁSBÓL EREDŐ HIBA! Márpedig kedves tudatlanok,a GARANCIA erre ERRE vonatkozik ( még akkor is,ha AKCIÓS)
De arra nem,ha valamitől lekopott a bőr- függetlenül attól hogy kínaji,drága márkás vagy akciós!

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.05.06. 09:56:01

És még jól be is nedvesedett a cikkíró...
süti beállítások módosítása