Tékozló Homár

A GLS a nyóckerben keresi Dunakeszit

2013.07.18. 14:40 | jackyll | 106 komment

A messzi földön rettegett magyar utcanevekkel ideje lenne valamit kezdeni, mert elég béna, hogy kerületenként ismétlődhetnek, mintha nem lenne elég fantáziánk. Természetesen az ugyanolyan nevű út/utca/körút/sikátor elnevezések sem segítik a turisták/vidékiek/bekészült emberek tájékozódását, de a GLS futárszolgálaton még ezek felszámolása sem segítene. Ők ugyanis a várost tévesztették el:

Általában szerettem, hogyha egy webáruházból rendelek és GLS hozza a csomagot, mert mindig pontosan érkezett a csomag, nem kellett a futárral veszekedni, hogy a József utca nem József Attila utca, és mindig idetalált, általában időben. Azonban sajnos a jó időknek is vége szakad… 2013. július 11-én csütörtökön rendeltem a páromnak ajándékot egy webáruházból. Mivel csütörtökön rendeltem, ezért gondoltam, pénteken csak feladják az eddigi gyakorlatok szerint és hétfőn érkezik a csomag (nem először rendeltem tőlük). Végül mint kiderült, a csomagot a webáruház hétfőn adta le a GLS-nek, így keddre ígérték az érkezést. Gondoltam ez még nem gond, mert még nem kések el vele, kedd este oda tudom adni az ajándékot, mivel kedden volt párom szülinapja. Kedden dél körül hív valaki, felveszem: tegezve mondja az illető bemutatkozást követően (XY vagyok a GLS futárszolgálattól, stb.), hogy XYZ-t keresem, azonban a vezetéknevem valahogy eltévesztette, viszont a keresztneveim stimmeltek, mondom javítva a nevem, én vagyok. Ennek örült. Szólt, hogy „menjek le” a csomagért, ugyanis elhozta a csomagot. Válaszoltam, hogy rendben, de én nem vagyok otthon, édesanyám igen, csöngessen vagy dudáljon és kimegy a csomagért. Közölte, hogy dudálna, de nem tud, mivel nem volt hely a ház előtt, így egy másik sarkon kellett megállnia. Válaszoltam, hogy akkor várjon, felhívom édesanyám és kimegy, erre ő: „jó, küldd le anyádat”. Ezen kicsit pislogtam, de túltettem magam rajta.


Felhívom anyukámat, sajnos foglalt volt, ezért visszahívtam a kedves futárt. A futárral közöltem, hogy sajnos édesanyám nem veszi fel a telefont, viszont legyen kedves csengetni vagy dudálni, mert tud róla, hogy várom a csomagot. Tételezzük fel, hogy a zaj miatt, a futár hangja kezdett megemelkedni. Közölte, hogy értsem már meg, hogy nem tudott megállni a ház előtt, és nem tud dudálni és küldjem már le anyámat. Furcsa volt a „leküldés” és az, hogy „nem tudott megállni a ház előtt”, ugyanis egy sarki kertes házban lakunk és van hely a ház előtt, több is. Kérdeztem tőle, hogy biztosan jó címen van-e, mert ez a „leküldés” szó gyanús. Sértve közölte, hogy igen, itt áll egy faajtó előtt, ki van írva a házszám, de a kocsit csak az iskola környékén, a Németh utcában tudta lerakni. Mondtam neki, hogy a kiírás és a fakerítés stimmel, de az iskola és a Németh utca nagyon messze van tőlünk és nem Németh utca, hanem Németh László utca van itt Dunakeszin (pont a kezemben volt egy GPS, így rá tudtam nézni). A futár szerint az nem lehet, amit mondok, az csak Németh utca lehet. Nagy nehezen kiderítettem, miután a vonal csak úgy megszakadt és én visszahívtam, hogy ő nem Dunakeszin a József utcában van, hanem Budapesten a József körúton.

A futár szerint a központ rosszul sorolhatta be a csomagot, ezért történhetett, hogy Dunakeszi
helyett Budapestre került a küldemény. Mondtam neki, hogy én ezt megértem, de nekem ma kell ez
a csomag, mit tudnánk tenni? Válaszul azt kaptam, hogy menjek be a nyolcadik kerületbe és
összefutunk valahol, mivel neki több száz csomagot kell egy nap kivinni és nem tud ide – oda
bóklászni. Nagyon elkeseredtem, mondtam, hogy ez nem fog összejönni, felhívom a központot, hogy
kitaláljunk valamit és akkor megbeszéljük a továbbiakat. Volt egy érzésem, hogy a futárral nem fogok
tudni megegyezni.

Felhívtam a központot, és meglepetésemre egy nem túl empatikus hölggyel találkoztam a vonal
túlvégén. Közölte velem, hogy a csomag nem kerül ma már ki a nyolcadik kerületből, pedig
felajánlottam azt is, hogy egy ismerősömnél a tizenötödik kerületben át tudom venni a csomagot, ne
kelljen kimenniük Pestről, viszont a belvárosba nem tudok bemenni. Erre az ügyintéző: jó, majd
másnap kézbesítik a csomagot, mert egyik kerületből a másikba nem tudnak átmenni. Ő nem tud mit
tenni, ez van. Se bocs, se kösz, se semmi megoldásra törekvés. Mondtam neki, miután már nagyon
elkeseredtem, és realizáltam, hogy a csomagom már elkésik, nem tudom a páromnak időben odaadni
az ajándékot, hogy akkor szállítsák ki másnap, de legyenek kedvesek azt figyelembe venni, hogy mivel ők hibáztak, délelőtt 10.00-ig hozzák ki a küldeményt, mert dolgoznom kell menni. Szokás szerint minden empátia nélkül közölte, hogy az ő munkaidejük nem 10.00-ig szól, hanem 17.00-ig, így nem tudja megigérni, hogy a csomag ideér addig, küldessem be a munkahelyemre vagy a szomszédok vegyék át. Válaszként említettem, hogy nagyon szívesen bevitetném, de a munkahelyem nem fix, hanem címekre járok, mint a futárok, és a szomszédjaim időbeosztását így fejből nem tudom
megmondani, mivel ők is dolgoznak. A tizenötödik kerületi ismerősömmel kell beszélnem, hogy át
tudja-e venni a csomagot, ha ennyire nem tudja megadni az időintervallumot, de akkor vissza kell
telefonálnom. A nő örült, hogy megszabadulhat tőlem, és belement a dologba, mondta, hogy várják a
visszahívásom.

Végül sajnos Dunakeszin kellett a csomagátvételt lebonyolítani. Felhívtam ismét a központot, hogy
megbeszéljem velük, hogy legyenek kedvesek szerdán a csomagot kihozni a jó címre. Egy viszonylag
kedves férfival beszéltem, azonban ő is a jól bemagolt szövegeket mondta (17.00-ig tartó munkaidő,
szoros a futárok beosztása, stb.), azonban annyit tudott hozzátenni, hogyha szerda reggel felhívom
őket, addigra meg tudják adni a futár telefonszámát és meg tudom vele beszélni, mikorra tudna
jönni. Megköszöntem kedvességét, belenyugodtam, hogy jön szerdán a csomag.

Szerda reggel felkerestem a központot, megadták a futár számát, fel is hívtam, kérdeztem, hogy vane
körülbelüli terve, hogy mikor tudna ideérni. Mondta, hogy igen, nála van a fehér csomag és 10
percen belül Dunakeszin van (ez volt reggel fél kilenckor). Mondom ez nagyon jó, bár fogalmam sincs
milyen színű a csomag, de nagyon várom, hogy megérkezzen. Közölte, hogy jó, akkor majd dél körül
jön. Kicsit ledöbbentem, de belementem, mondtam neki, hogy várom, de legkésőbb 2-ig érjen ide,
mert nem lesz itthon senki azután. A beígért dél helyett 13.30-kor vette át édesanyám a csomagot,
de végre megérkezett a küldemény és átadhattam az ajándékot a páromnak (végülis egy szavam sem lehet, hogy kettőig ideért a küldemény…).

Mondanom sem kell, hogy a csomag szanaszét volt firkálva a végére, hogy Dunakeszire kell érkeznie
és nem a nyóckerbe… sokszor úgy érzem, hogy egy fekete lyukban lakunk, ahova a logisztika nem
talál el.

Zárójelben megjegyzem, hogy én is webshopot üzemeltetek, tudom mit jelent egy megbízható
futárszolgálat. A GLS többször megkeresett az évek folyamán szerződéskötés szempontjából,
azonban mivel az áruk igen magas volt (ráfogva a futárszolgálat minőségi munkájára), „sajnos” nem
fogadtam el az árajánlatot, mással szerződtem le. De most már nem bánom. Remélem ezek után nem
fognak az üzletkötőik hetente hívogatni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

☺ágica (törölt) 2013.07.18. 14:41:12

első

még nem olvastam el, de mijaza bekészült ember?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.18. 14:44:20

" ő nem Dunakeszin a József utcában van, hanem Budapesten a József körúton."

Mert a postoló még nem tudja, hogy Budapest a világ, semmilyen más hely nem létezhet :D

@☺ágica: Betépett, berúgott, stb.

elwood 2013.07.18. 14:46:11

„jó, küldd le anyádat”

ez jól használható több szövegkörnyezetben is, rá fogok szokni

☺ágica (törölt) 2013.07.18. 14:48:22

@ColT: na, pont erre nem gondoltam...

Atörökk 2013.07.18. 14:52:30

Szófosóóóóóóóó

Manyecska 2013.07.18. 14:52:48

"a csomag nem kerül ma már ki a nyolcadik kerületből"
Ja, és első!:D

Manyecska 2013.07.18. 14:53:56

@elwood: ahogy a fiam mondja: "húzzá fémet olvasztani" :) Édes kis csillagom, hüpp..:D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.07.18. 14:55:20

futár szolgálat ejthető.
Én is megbeszéltem vele, hogy 15 óráig jöjjön, mert utána nem fog megtalálni.

Este 18-kor csörgött, hogy itt áll, (cégem előtt), és hol vagyok. és menjek a csomagért. Mondom, hoyg vidéki vagyok, nem megyek, nem ezt beszéltük meg.
Jöjjön kedden, mert hétfőn nem vagyok.
Hétfőn csörög a telefonom, hogy itt a csomag, én hol vagyok.

..mintha, komolyan szellemileg visszamaradottak dolgoznának ott.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.18. 15:02:40

@☺ágica: :D

@Manyecska: :D

@batgirl: Másik ilyen állatfajta az UPC/T/Digi szerelő. Mondod, hogy du. jöjjenek. Mondják, hogy 2-3 nap múlva.
Másnap reggel felhív, hogy ott álla a lakásod előtt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.18. 15:36:14

Kéne egy hétre előre gondolkodni, ha a párja szülinapjáról van szó.

CsakMintTe 2013.07.18. 15:44:56

GLS, pffff... Dolgoztam olyan cégnél (dettó webáruház), ami velük szállíttatott... Wazeg, hogy én mennyi elkeveredett csomag után nyomoztam...! (Vagy az ő partneri ügyfélszolgálatuk túl bonyolult, vagy én dolgoztam együtt túl egyszerű emberekkel - gyanítom, ebből is egy kicsit, meg abból is egy kicsit -, de egy idő után azon kaptam magam, hogy az összeset én kajtatom. Izgi volt, mondhatom, de soha többet GLS...)

England win The Ashes! 2013.07.18. 15:50:33

Ezekkel a futárokkal nekem is tele a bakancsom. Pár hete rendeltem valamit, direkt szombati kiszállítással, mert akkor otthon vagyok. Erre már kihozták pénteken, szerencsére be tudta tuszkolni a levélnyíláson.
Mondjuk legalább nem keveredett el, és a megfeleő árut kaptam.

Andie 2013.07.18. 15:54:57

Velem jófej volt a GLS a múltkor.
Megbeszéltük, hogy 17 után viszik ki a házhoz a csomagot, mert asszony akkorra ér haza a gyerkőccel az oviból. No, hát persze, hogy hívnak 16.05-kor, hogy ők ott állnak a ház előtt, de valószínű nem működik a csengő, mert nem jön ki senki. Mondtam, hogy valószínűbb, hogy azért, mert nincs otthon senki. 17 utánra kértem. Jaaa, hát ők 17ig dolgoznak.
Nosza mondom, akkor várjon, felhívom anyát, merre jár. Szerencsére már jöttek az oviból hazafele (pár utca). Visszahívom a srácot, hogy induljon mer el kifele az utcából, aztán balra, és azon is végig, előbb utóbb találkozni fog egy nővel, mellette egy vásott kölökkel.
Megtalálták egymást :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.18. 16:01:37

@Dr Jozef Vengloš: "szerencsére be tudta tuszkolni a levélnyíláson."

Félbehajtva minden átfér a levélnyíláson.
Ha mégse, mégegyszer félbe kell hajtani.
Ha mégse, mégegyszer félbe kell hajtani.
...

Csak ne küldjenek egyszer egy nagy tabletet.

England win The Ashes! 2013.07.18. 16:09:17

@atpijkamo: ruha volt, na. Pntosabban két trikó. Mindenesetre így is felháborodtam, mert ha egyszer szombatra kérem, akkor akkor hozza, ne máskor.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.18. 16:10:45

édesfaszom, webbóttya van oszt abbul se tanult? maaaaóóórgitttt!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.18. 16:17:03

@Dr Jozef Vengloš: És meg sem sérült, amikor benyomta? :D Francba ;)

kamushamus 2013.07.18. 16:55:52

Azért én ránéznék a dobozra, hogy a webshop milyen címre küldte.

Ádám 2013.07.18. 16:56:57

@Dr Jozef Vengloš: Trikód van?!!!! Hosssszúúúú! NEM CSODA......

AtiSnatch 2013.07.18. 17:00:54

@É2I: ez nem off! ez olyan majdnem on :D

SzerződésSertés 2013.07.18. 17:04:45

Énénén! Nekem van a legjobb ilyen futáros rémmesém! Születésnapi (értsd kurvadrága :D ) ajándékot küldtem az éppen külföldön élő barátnőmnek, aki többedmagával bérelt egy lakást. Meg volt beszélve, hogy szombaton viszik, akkor lesz otthon, ezért(?) kivitték pénteken és odaadták az XY NŐI névre szóló csomagot az éppen otthon tartózkodó egyik srácnak, aki még csak nem is a lakás tulaja volt, csak egy bérlőtárs. Szerencsém volt, az illető nem nyúlta le a cuccot, de simán megtehette volna, rohadt futárcég meg széttárta volna nekem a karját, hogy hàt ők kivitték, mit akarok még. Azóta sem küldtem senkinek semmit, jöjjenek el érte, ha ajit akarnak :)

Jokkura 2013.07.18. 17:35:10

József utca, József krt, Budapest , Dunakeszi....Csak a József stimmel.
A VIII. van József utca is és József krt is.
Ezenkívül Budapesten van vagy + 3-7 József utca az egyéb formációkról nem is beszélve ( teljes neves utcák: Berda József)

Irányítószám nuku? Anélkül semmi címet/csomagot nem szabad felvenni kézbesítésre!
De egy 2xxx iirányítószámot 108x -ra elnézni... iskolában pont aznap hiányzott,mikor az első 10 számjegyet tanulták.

Gratulálok a feladónak (megrendelőnek) felvevőnek ,főleg az utóbbinak .
A futi,meg az adott útvonalat követte, persze ő is megnézheti jobban a címet

Disznó Úr 2013.07.18. 17:38:45

Ez a mindent átható tömény bunkóság és ostobaság teszi ilyen nehezen elviselhetővé az életet.

Komolyan mondom, a gazdasági helyzet mélyrepülését még túlélné valahogy az ember (úgyis megszoktuk), de ez a csatornapatkány mentalitás halálos.

Az általános letegezés külön a kedvencem, persze legszívesebben olyanok alkalmazzák, akikkel a seggemet nem törölném ki.

Manyecska 2013.07.18. 17:50:27

Egyébként furcsa dolgok ezek, én letámadtam múltkor a postást egy ajánlottért, pedig helyettesített. Simán ideadta, mondom nem kéne mégis szig.számot ráírnunk, felmegyek érte. Nem. Hát mondom jó..:) isten tartsa meg jó szokásukat.

t0m973 2013.07.18. 17:51:38

elég a témából,folytassuk szokás szerint
végre van francia szakaszgyőzelem!

Manyecska 2013.07.18. 17:55:14

@t0m973: igen? Én meg tojást főzök éppen:P

Manyecska 2013.07.18. 18:00:16

@Manyecska: már az utcán. Most izé. :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.18. 18:02:18

@SzerződésSertés: Azám! Csakhogy aláír az illető egy cetlit, hogy átvette, így azt is lehet tudni, ki vette át.

@Manyecska: Nemzetközi küldemény : ha bedobja postaládába, akkor fasza, simán a tiéd.
Ha nem dobja be, hanem értesítőt hagy, akkor szigszám.

Manyecska 2013.07.18. 18:09:08

@ColT: dehát értesítőt szoktak hagyni, én csak bemutatkoztam és mondtam honnan mit várok. Erre odaadja. Hát érted.

Manyecska 2013.07.18. 18:10:56

@ColT: ja, a bírósági leveleimről nem kaptam értesítést!!!! aztán egyszercsak találkoztam a postással és kértem találja már meg a ládát különben elveszíthetem a pert ha nem jelenek meg:(((:DD jó nem??

Manyecska 2013.07.18. 18:13:58

Na megyek etetni meg vasalni. Vagy nem ez a téma:DD?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.18. 18:38:21

@Manyecska: :D kész.

A kézbesítéi vélelem meg gáz dolog.

@A.Snatch: ?! Én sosem alszok, legalábbis olyan álmos vagyok.

igazságos 2013.07.18. 18:40:06

hát, ez a poszter nem semmi

sürgős, sürgős sürgős, osztán jó vót neki szerdán is az a kurva csomag

a futár helyébe meg mondtam volna:

jó, küldd le anyádat is :P

amennyit ezzel baszakodott és ügyintézett, már rég felment volna a csomagért Dunakesziről Budapestre.

AtiSnatch 2013.07.18. 18:42:50

@The hordes of Nebulah: A lap szerint a mumifikálódott egy ágyon feküdt a családi ház egyik szobájában. A holttestről a házban élő gondoskodtak róla: „etették”, fésülték, mosdatták, és különböző kenőcsökkel ápolták

index.hu/belfold/2013/07/18/hat_evig_eltek_egyutt_egy_halottal/

Bezzeg Elizabeth Moss és a Mad Men ismét ott van a jelültek között,

comment.blog.hu/2013/07/18/kihirdettek_az_emmy-nevezeseket_tarolhat_a_netflix_es_a_house_of_cards

tömören :)

Anomalocaris (törölt) 2013.07.18. 18:45:57

@A.Snatch: Ó, hát az első még elgépelés nélkül is érdekes lenne! Helianthus látta már vajon?

AtiSnatch 2013.07.18. 18:47:13

@The hordes of Nebulah: szerintem csak "egyiptomiak" voltak :D

AtiSnatch 2013.07.18. 18:48:52

@ColT: valaki biztos alszik! ( :D8 - igismályli )

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.18. 19:12:21

@igazságos: mert mikor lett volna jó szerencsétlennek? Hidd el, megelégült volna vele vala előbb is. Arra meg nem is gondolsz, hogy az utazás is pézbe van? Még ha ez a muksó állandóan ilyen úgynevezett lendületben van, gurul, helyváltoztató mozgást végez (közben helyzetváltoztatót is, tuti), s még ha csak kitérés is, akkor is pluszzseton az. Majdnem kitért hitéből, hát igen. Na akkor most mindenki küldje le az anyját, egyszerre! Vagy elég csak szólni neki, hogy adjon pénzt? (Családi Fagyó dallamszöveg).
Tényleg megírtad azt a szart, köszönöm. Ámde - természetesen - nem érzem, hogy kaptam volna választ, esetleg részben csak.
@A.Snatch: amíg felpuffadtelrohadt, szóval az a szagodüsszeia nem zavart senkit se nem? Még jó, hogy nem léptek béle.
@The hordes of Nebulah: ha ott lettél volna, röhögöd a szituációt? Én tutcsira igen.

AtiSnatch 2013.07.18. 19:12:43

@The hordes of Nebulah: az állatkert maffia így akart üzenni! :D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.18. 19:18:10

@Kellemes Zérókomponista: Ez nem kérdés. A kérdés, hogy mi a csudát tett volna batgirl?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.18. 19:28:08

@A.Snatch: Biztos röhög? A 8 rendben van :D

@The hordes of Nebulah: Valakinek az útjában volt a ló! Én is félek, a szurikáta-maffia nagyon erős mostanság :D

Na húztam sörözni.

Anomalocaris (törölt) 2013.07.18. 19:31:53

@ColT: Nem szabad. Még csak csütörtök van.

Aureliano Buendía 2013.07.18. 19:47:12

párja a zokninak van
az embernek barátnője/
/menyasszonya/felesége/stb.

emellett a GLS-nek kijár az anal-intruder

Manyecska 2013.07.18. 19:47:44

@agresszív kismalac: díszkosz.@Kellemes Zérókomponista: honnan tudtad hogy fagyizni voltunk?:D /rumosszilva és gesztenye/

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.18. 19:49:59

@The hordes of Nebulah: bemutatta vóna a lekvárját a kamerába.
@Manyecska: mióta nincs kanalam, orákulum vagyok, így megláttam. Ilyeneket még soha nem ettem, azt hiszem. Mennyibe kerül egy gombócz?

Manyecska 2013.07.18. 19:54:30

@Kellemes Zérókomponista: 180 pínz. A zév fagyizója volt x évben, meg a zév fagylaltját is elnyerte y évben. Álati finom. Márha eszem..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.18. 19:56:04

@The hordes of Nebulah: ezen konkrétan röhögőgörcsöt kaptam, csakúgy mint a kóser síkosítón!

há mégis mit gondolnak, hogy fotoszintetizál az a csóringer farkas, vagy tálcás csirkemellet kap vagy mijazisten?

Anomalocaris (törölt) 2013.07.18. 20:05:46

@zsiráfffff: Azt gondolhatták, hogy szardinellát esznek ők is. Bár azoknak is levágják a fejét, ugye.

Manyecska 2013.07.18. 20:19:23

Látom szépen játszódnak az elmüs posztban:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.07.18. 20:23:15

SZÓRAKOZOLVELEMPICSÁNRÚGLAKKÖCSÖG!

Manyecska 2013.07.18. 20:38:10

@atörökk: hát ez az. Majd leírom ide mi?
De mindig megkérdezik/bámulnak és megkérgezik én szinkronizáltam-e a Vészhelyzetben Abbyt..:DDD számos helyen..némi kedvezményt adnak:D

Anomalocaris (törölt) 2013.07.18. 20:39:27

@zsiráfffff: Ropogús héjú, fehér kenyérrel kínáljuk.

gozos 2013.07.18. 20:55:46

Nagy a kínálat a futárszolgálatokból. Nekem szerencsém volt, amikor egy próba után egy kicsinek adtam rendszeresen megbízást. Elégedett voltam velük, udvariasak voltak. És igen rugalmasan még a telephelyükön is fel tudtam adni éjfélkor az árut, amit déltájt az ügyfél örömmel átvett vidéken.
Fixen ugyanaz a futár jött, telefonon mindig utolértem. Volt hogy félúton egy parkolóban már kora reggel cseréltünk csomagot.

Ami a lényeg: visszajelzés a webshopnak minden ilyenről. Ha sok negatív visszajelzés érkezik, akkor ha normális a webshop-os, keres másik futár céget, így legalább a későbbiekben a többi rendelővel teszel jót.

igazságos 2013.07.18. 20:57:58

@Kellemes Zérókomponista: mer egy -két-három-négy telefonhívás nem kerül pénzbe, meg az sem, hogy közbe nem a munkáddal foglalkozol, mi?

igazságos 2013.07.18. 21:01:59

@Manyecska: ja, csak én idegesítem ott milédit, szeret nagyon, tudom én, csak így titkolja

1-1 asszonyszemély időként megtalál, mer a pasik csak akkor piszkálnak, ha magukra veszik az írottakat

fene tudja, miért

Manyecska 2013.07.18. 21:05:36

@igazságos: áááánem, nem arra gondoltam. Te is pakolx Balcsira?

igazságos 2013.07.18. 21:24:13

@Manyecska: jövő héten akarok leutazni 1-1 napra

hobbitroll 2013.07.18. 22:45:59

@gozos: érdekelne, hogy melyik cég ez, ha nem titok. Próbálok megválni a gls-től, de eddig csak rosszabbakat találtam.

Mylady 2013.07.18. 23:26:13

@igazságos: Ezt ne terjeszd, mert nagyot égsz vele.
Nyilván azért vannak a gépemen a kommentjeid letiltva, mert annyira bírlak.
Álmodozz csak.

England win The Ashes! 2013.07.19. 01:30:07

@Mylady: nade ha le vannak tiltva a kommentjei, hogyan tudsz rájuk reagálni, mint pl. most is?

helianthus 2013.07.19. 06:32:35

@The hordes of Nebulah: "Helianthus látta már vajon?"
Láttam.
Annyit tudtam hozzáfűzni, hogy Jézusom.

Skunkworks 2013.07.19. 06:35:20

@atpijkamo: Tényleg, hányszor lehet valamit félbehajtani? Aszonta Carl Sagan, ha kb. 90 egymást követő vágással elfelezel valamit, akkor eljutsz az egyes atomokig.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.19. 07:32:55

@Skunkworks: Azért gondolom nem mindegy, hogy teherhajót, vagy egy pókot :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.19. 07:50:33

@Skunkworks: én azt óvastam valahol, hogy bármilyen méretű papírlapot maximum hétszer lehet félbehajtani. kipróbáltam egy füzetlappal, csak hatszor sikerült.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.19. 07:55:16

@Skunkworks: Most nem számolok utána, de igaza lehet.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.19. 07:55:17

és még tudományos magyarázattya is van neki, nemhiába nincsen megemlítve ez a problematika se a koránban se a bibliában! en.wikipedia.org/wiki/Mathematics_of_paper_folding

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.19. 07:57:21

Haga's first theorem
AP BQ QC AR PQ
x \frac{2 x}{1+x} \frac{1-x}{1+x} \frac{1-x^2}{2} \frac{1+x^2}{1+x}
1⁄2 2⁄3 1⁄3 3⁄8 5⁄6
1⁄3 1⁄2 1⁄2 4⁄9 5⁄6
2⁄3 4⁄5 1⁄5 5⁄18 13⁄15
1⁄5 1⁄3 2⁄3 12⁄25 13⁄15

ezzel elleszek máma meg a következő két évben.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.19. 07:58:12

@zsiráfffff: "@Skunkworks: én azt óvastam valahol"

Igen, a hét forog közszájon.

A diszkoverin kipróbálták. Egy teremnyi méretű papírlapot ragasztottak össze, és azt kezdték félbehajtogatni. Végül targoncával végezték az utolsó lépéseket, valami egy méter vastag lett, és 10-szer sikerült. De ugyanez kijött volna egy A4-es hajtogatásával, és kis számolással is. Csak abból nem lesz tévéműsor.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.19. 08:08:58

@zsiráfffff: Igen, erre gondoltam.

A kocsmában a haverodat úgy tudod eggyel legyőzni, hogy hosszában hajtogatod félbe amíg csak lehet, és csak utána keresztbe.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.19. 08:10:32

@vén szivar: Hülyén nézel ki így testetlenül. Tedd már föl a zavatarodat!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.19. 08:10:59

@atpijkamo: mongyuk egy hat kilométer hosszú és 5 centi széles papírcsíkot baromi soxor lehet félbehajtani, csak mindig hosszára. ezt egyszer ki kéne porbálni.

Ádám 2013.07.19. 08:17:51

@zsiráfffff: Az nincs kikötve, hogy csak egy irányba nem lehet hajtani!?! vajon...

Ádám 2013.07.19. 08:20:44

@atpijkamo: Én. Így is hülyén nézek ki.

A régi vénszivar + zavatárt már nem vette be.... vajon MÉÉÉÉ? ENNYI!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.19. 08:26:39

@vén szivar: Nincs kikötve. De ki lehetne kötni.

@zsiráfffff: Az megfelel egy 10x30 méteres lapnak. Az 4810 A4-es lap, az 10 csomag.

A 8-9. hajtogatásnál nagyon szétcsúszik.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.19. 08:30:58

@atpijkamo: jó, de most elvben hajtogatunk. ha mindig hosszára hajtjuk és elég hosszú a papírcsík, akkor nagyon soxor összehajtható.

@vén szivar: lehetne.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.07.19. 08:33:37

@zsiráfffff: Elvben könnyű hajtogatni. Vegyünk egy egyatomnyi papírlapot, a tömege eggyezzen meg az Univerzum tömegével... Akár százszor is félbehajtom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.07.19. 08:36:05

@atpijkamo: ugye? na, akkor ismét megoldottunk egy égető problémát :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.07.19. 08:36:22

@atpijkamo: nem is az, hogy szétcsúszik, hanem vastagodik. Mint valami lófasz, belemenetelve az izgalmi állapotba. Széphasonlat. Láttam én is azt a műsort. Hihetetlen, hogy ennyire egy közös pont akadt az életünkben, ez mindenképpen JEL!

Keresőszavak: GLS, nyócker, aptijkamó, dzsiráffe, igike, Dunafaszi, pfff, vanszó, vásott sertés, stimmelfurcsa, isten tartsa meg jó radarját, zavartárt nem vette be, hatszor jézusom, kikötve hajtani, elvben papírcsík.

Gondolom egyéb kérdés nincs.. Újposzt!

Troppauer_Hümér 2013.07.19. 09:07:11

Futárok mind hülyék, azonfelül rohadt trógerek. Kisvárosi cég, becsenget a zirodába egy hárombetűs futárcég Józsija, és felteszi a kérdést, miszerint van-é itt xy nevű községből valaki itt dolgozó? Jelentkezem, mondom mi a szitu? Ismerem-é a XY Gézát? Ja, mondom, másik utcában lakik. Akkor vigyem már el neki ezt a küldeményt, ki van fizetve, de neki nincs kedve lemenni oda, mert 15 km-es kitérő.

Köpninyelni nem tudtam. Mondom ember, nem neki kell aláírni, hogy átvette, sértetlenül? Aszongya, á, nem, már vitt neki máskor is cuccot, írjam alá én. Mondom neki felejtsen el. Erre az orrom előtt aláírta a kuncsaft nevét, kezembe nyomta, megköszönte, és el.

Martinicske 2013.07.19. 09:28:42

Annyit hozzátennék, hogy én is üzemeltetek webshopot, a GLS a harmadik futárszolgálat nálunk, viszont az első olyan amivel nincs gond, pedig itt rengeteg csomag van.

Eléggé ismerem a helyzetet, a futárok ugye alvállalkozóknak dolgoznak - ahogy minden más futárcégnél - és a lehetségesig le vannak terhelve - ahogy minden más futárcégnél. Úgy van kitalálva, hogy egyel se legyen több futár, mint ami feltétlen szükséges.

Napon belül maga a futár nem tud eltérni a területétől mert ezzel a többi 100 csomag leadását veszélyeztetné. A depoba viszont csak délután tudja visszavinni a csomagot, így máshova csak másnap tudják kivinni, ezzel a diszpécser sem tud mit kezdeni.

Ha nem sorba megy a címeken szintén nem fogja tudni kikézbesíteni az adott mennyiségű csomagot.

És ez így van minden futárszolgálatnál, mert ezeken az árakon csak így lehet működni.

Jó vagy rossz, nem tudom. 1.000 -ből 999 -szer működik és a 999 címzett örül, hogy annyi a webshop kiszállítás díja amennyi.

Mylady 2013.07.19. 11:19:11

@Ian Bell 4 Prez: Nem a saját gépemnél voltam. Időnként előfordul.

isti77 2013.07.19. 11:53:53

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a nyóckerben Német utca van, "h" nélkül, az egykori Bacsó Béla utca, tehát a központban dupla elb.szás történt.
Egyszer én is jártam így, amikor Óbudáról, a San Marco utcából küldtem volna egy csomagot, de a futár csak nem ért oda. Mikor 1 óra múlva betelefonáltam a központba, hogy mikorra várhatom, azt a választ kaptam, hogy már félórája a Belvárosban bolyong, és nincs is olyan házszám, amilyet bediktáltam. Rövid idő alatt sikerült kideríteni, hogy a hölgy Markó utcának vette fel...

Tomasz_a_gozmozdony 2013.07.22. 14:25:31

Nekem a legutóbbi tapasztalatom az pozitív velük, elég hosszú éjszakám volt, elaludtam, tudtam hogy délelőtt esedékes a csomag, mondom majd felébredek a kaputelefonra, vagy ha arra nem, akkor majd a telefonra. Nem így történt, lementem megnéztem a postaládát úgy délután 4 magasságában, látom bent az értesítő, xy futár keresett, ezen a számon vissza tudom hívni, ha nem hívom, akkor a központot kell majd. Oké, gyorsan hívom, hát itt vagyok két utcával arrébb, nemsokára megyek arra. Mondom az mit jelent nálad hogy nem sokára? Kb. 2 perc. Lementem, átvettem, mondom megkérdezem már, hogy miért nem hívott fel, akkor nem kellett volna visszabóklászni. Hát hívott ő, csak a feladó a saját telefonszámát adta meg az enyém helyett. :D
süti beállítások módosítása